A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2014. szeptember 11.(*)
„Szubvenciók – Kínából származó bevont finompapír behozatala – Módszer – Az előny kiszámítása – Nyilvánvaló mérlegelési hiba – Egyedi jelleg – Értékcsökkenési időszak – Kedvezményes adóztatás – Kiegyenlítő intézkedések – Kár – A haszonkulcs meghatározása – Az érintett termék meghatározása – Közösségi gazdasági ágazat – Okozati összefüggés”
A T‑444/11. sz. ügyben,
a Gold East Paper (Jiangsu) Co. Ltd (székhelye: Jiangsu [Kína]),
a Gold Huasheng Paper (Suzhou Industrial Park) Co. Ltd (székhelye: Jiangsu),
(képviselik őket: V. Akritidis, Y. Melin és F. Crespo ügyvédek)
felpereseknek
az Európai Unió Tanácsa (képviseli: J.‑P. Hix, meghatalmazotti minőségben, segítői kezdetben: G. Berrisch és A. Polcyn ügyvédek, valamint N. Chesaites barrister, később B. O’Connor solicitor és S. Gubel ügyvéd)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Bizottság (képviseli: J.‑F. Brakeland, M. França és A. Stobiecka‑Kuik, meghatalmazotti minőségben),
valamint
a Cepifine AISBL (székhelye: Brüsszel [Belgium]),
a Sappi Europe SA (székhelye: Brüsszel),
a Burgo Group SpA (székhelye: Altavilla Vicentina [Olaszország]),
a Lecta SA (székhelye: Luxembourg [Luxemburg]),
(képviselik őket: L. Ruessmann és W. Berg ügyvédek)
beavatkozók,
a Kínai Népköztársaságból származó bevont finompapír behozatalára vonatkozó végleges vám kivetéséről szóló, 2011. május 6‑i 452/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 128., 18. o.) annyiban történő megsemmisítése iránti kérelme tárgyában, amennyiben e rendelet a felpereseket érinti,
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: Czúcz O. elnök, I. Labucka (előadó) és D. Gratsias bírák,
hivatalvezető: S. Spyropoulos tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. november 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
Jogi háttér
1 Az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. június 11‑i 597/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 188., 93. o.; a továbbiakban: alaprendelet) 2. cikkének d) pontja akként rendelkezik, hogy „[a] »kár«, amennyiben másként nincs meghatározva, a közösségi gazdasági ágazatot ért súlyos kárt, egy közösségi gazdasági ágazatot érintő kár bekövetkeztének lehetőségét, vagy egy ilyen gazdasági ágazat létrehozásában elszenvedett jelentős mértékű késedelem előidézését jelenti […]”
2 Az alaprendelet „Kiegyenlíthető támogatások [helyesen: szubvenciók]” című 4. cikkének szövege a következő:
„(1) A támogatások [helyesen: szubvenciók] vonatkozásában csak abban az esetben lehet kiegyenlítő intézkedéseket alkalmazni, ha a (2), (3) és (4) bekezdésben meghatározottak szerinti egyedi támogatásnak [helyesen: szubvenciónak] minősülnek.
(2) Annak megállapításához, hogy a támogatás [helyesen: szubvenció] egyedinek minősül‑e az azt nyújtó hatóság illetékességébe tartozó vállalkozás vagy gazdasági ágazat, illetve vállalkozáscsoport vagy gazdasági ágazatok csoportja vonatkozásában (a továbbiakban: bizonyos vállalkozások), a következő alapelveket kell figyelembe venni:
a) amennyiben a támogatást [helyesen: szubvenció]t nyújtó hatóság, illetve a jogrend, amelynek hatálya alatt a támogatást [helyesen: szubvenciót] nyújtó hatóság működik, egy támogatásra [helyesen: szubvencióra] való jogosultságot kifejezetten meghatározott vállalkozástípusokra korlátoz, az ilyen támogatást [helyesen: szubvenciót] egyedi támogatásnak [helyesen: szubvenciónak] kell tekinteni;
b) amennyiben a támogatást [helyesen: szubvenciót] nyújtó hatóság, illetve a jogrend, amelynek hatálya alatt a támogatást [helyesen: szubvenciót] nyújtó hatóság tevékenykedik, a jogosultság megszerzése és a nyújtható támogatás [helyesen: szubvenció] összege vonatkozásában objektív kritériumokat vagy feltételeket ír elő, az egyedi jelleggel kapcsolatos követelmények nem teljesülnek, feltéve hogy a jogosultság megadása automatikus és az ilyen kritériumok és feltételek teljesítését szigorúan betartják;
c) ha az a) és b) pontban megállapított alapelvek alkalmazásából kitűnő nem egyedi jelleg ellenére indokolt annak feltételezése, hogy a támogatás [helyesen: szubvenció] valójában egyedi támogatás [helyesen: szubvenció], egyéb tényezőket is figyelembe lehet venni. Ilyen tényezők: egyes korlátozott számú vállalkozástípusok által igénybe vett támogatási [helyesen: szubvencionálási] program használata; egyes vállalkozástípusok általi meghatározó jelentőségű használat; nagy összegű támogatások [helyesen: szubvenciók] odaítélése egyes vállalkozástípusok számára; valamint az a mód, ahogyan a támogatást [helyesen: szubvenciót] nyújtó hatóság egy támogatás [helyesen: szubvenció] odaítélésével kapcsolatos döntés meghozatalában mérlegelési jogát gyakorolta. E tekintetben az arra vonatkozó információkat, hogy a támogatások [helyesen: szubvenciók] iránti kérelmeket milyen gyakorisággal utasítják el vagy hagyják jóvá, továbbá az ilyen döntések meghozatalának indokait különösképpen figyelembe kell venni.
A b) pont[ban foglalt rendelkezések] alkalmazásában az objektív kritérium vagy feltétel olyan kritériumot vagy feltételt jelent, amely semleges, nem részesít előnyben meghatározott vállalkozástípusokat más vállalkozástípusokkal szemben, és amely természetét tekintve gazdasági jellegű, alkalmazását tekintve pedig horizontális, mint például a munkavállalók száma vagy a vállalkozás mérete.
A kritériumokat vagy feltételeket egyértelműen törvényben, rendeletben vagy egyéb jogszabályban kell előírni, hogy azok alkalmazása ellenőrizhető legyen.
Az első albekezdés c) pontja alkalmazása során figyelembe kell venni a támogatást [helyesen: szubvenciót] nyújtó hatóság illetékességi területén végzett gazdasági tevékenységek változatosságának mértékét, valamint azt az időtartamot, amely során a támogatási [helyesen: szubvencionálási] programot alkalmazták.
(3) Az olyan támogatást [helyesen: szubvenciót], amelynek nyújtása a támogatást [helyesen: szubvenciót] nyújtó hatóság illetékessége alá tartozó kijelölt földrajzi térségen belüli egyes vállalkozástípusokra korlátozva történik, egyedinek kell tekinteni. Az általánosan alkalmazott adókulcsok megállapítása vagy megváltoztatása bármely arra jogosult kormányzati szerv által e rendelet alkalmazásában nem tekinthető egyedi támogatásnak [helyesen: szubvenciónak].
(4) A (2) és (3) bekezdés ellenére egyedinek kell tekinteni a következő támogatásokat [helyesen: szubvenciókat]:
a) exportteljesítmények szerint, jogszabály alapján vagy ténylegesen nyújtott támogatások [helyesen: szubvenciók], függetlenül attól, hogy azok nyújtása csak önálló feltétel alapján vagy több egyéb feltétel egyike alapján történik, beleértve az I. mellékletben meghatározott feltételeket is;
b) olyan támogatások [helyesen: szubvenciók], amelyeket a hazai áruk használatának az importáruk használatával szemben történő előnyben részesítése függvényében adnak meg, függetlenül attól, hogy azok nyújtása csak önálló feltétel alapján vagy több egyéb feltétel egyike alapján történik.
Az a) pont[ban foglalt rendelkezések] alkalmazásában a támogatások [helyesen: szubvenciók] akkor tekintendők ténylegesen exportteljesítmény alapján nyújtott támogatásnak [helyesen: szubvenciónak], ha a feltárt tények igazolják, hogy a támogatás [helyesen: szubvenció] megítélését anélkül, hogy azt jogszabály alapján exportteljesítmény függvényében nyújtható támogatásnak [helyesen: szubvenciónak] minősítenék, ténylegesen a termékek tényleges vagy várható kiviteléhez vagy exportbevételekhez kötik. Önmagában az a tény, hogy valamely támogatásra [helyesen: szubvencióra] exporttevékenységet folytató vállalkozások jogosultak, e rendelkezés értelmében nem tekinthető exporttámogató intézkedésnek.
(5) Az e cikk szerint meghatározott egyedi jelleg megállapításához szükséges minden jellemzőt bizonyítékok bemutatásával egyértelműen alá kell támasztani.”
3 Az alaprendelet „A címzettnek nyújtott előny kiszámítása” című 6. cikkének szövege a következő:
„A címzettnek nyújtott előny kiszámítása során az alábbi szabályokat kell alkalmazni:
a) a kormányzat által rendelkezésre bocsátott részvénytőke, beleértve a kockázati tőkebefektetést is, csak abban az esetben tekinthető gazdasági előny nyújtásának, ha az ilyen befektetés a származási ország és/vagy exportáló ország területén a magánbefektetők szokásos befektetési gyakorlatával nem egyeztethető össze;
b) egy kormányzati szerv által nyújtott hitel csak abban az esetben tekinthető gazdasági előny nyújtásának, ha a hitelt felvevő cég által a kormányhitel esetében és a cég által a piacon ténylegesen megszerezhető összehasonlítható kereskedelmi hitel esetében a visszafizetendő összeg között eltérés mutatkozik. Ebben az esetben a gazdasági előny nagyságát a két összeg különbözete alapján határozzák meg;
c) egy kormányzati szerv által nyújtott hitelgarancia csak abban az esetben tekinthető gazdasági előny nyújtásának, ha a hitelgaranciában részesülő kedvezményezett cég által a kormánygarancia nyújtása mellett megkapott hitelösszeg esetében fizetendő és a cég által a piacon ténylegesen megszerezhető összehasonlítható kereskedelmi hitel esetében visszafizetendő összeg között eltérés mutatkozik. Ebben az esetben a gazdasági előny nagyságát a két összeg különbözete alapján határozzák meg a hiteldíjak közötti esetleges eltérések kiigazításával;
d) az áruk vagy szolgáltatások kormányzat általi nyújtása vagy az áruk kormányzat általi vétele csak abban az esetben tekinthető gazdasági előny nyújtásának, ha az áruk vagy szolgáltatások ilyen nyújtása a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg megfizetése ellenében történik, vagy ha az áruk ilyen vétele a megfelelő nagyságú díjazásnál magasabb összeg megfizetése ellenében történik. A díjazás megfelelő nagyságának megállapítását annak az ilyen áru‑ vagy szolgáltatásnyújtás, illetve vétel helye szerinti országnak a piacán uralkodó piaci viszonyok alapján állapítják meg (beleértve az árat, a minőséget, beszerezhetőségi szempontokat, az értékesíthetőséget, a szállítási és egyéb adásvételi körülményeket).
Ha az adott termék vagy szolgáltatás vonatkozásában a szolgáltatást nyújtó vagy termékvásárlás helye szerinti országban nem léteznek olyan uralkodó piaci viszonyok, amelyeket a megfelelő viszonyítási alapként lehetne használni, akkor az alábbi szabályokat kell alkalmazni:
i. az érintett országban uralkodó piaci viszonyokat – a tényleges költségek, árak és az országban rendelkezésre álló egyéb tényezők alapján– egy megfelelő összeggel kell kiigazítani, amely tükrözi a megszokott piaci viszonyokat; vagy
ii. adott esetben egy másik ország piacán vagy a világpiacon uralkodó, a kedvezményezett rendelkezésére álló feltételeket kell alkalmazni.”
4 Az alaprendelet 7. cikkének (3) bekezdése az „A számításra vonatkozó általános rendelkezések” cím alatt a következőképpen rendelkezik:
„Amennyiben a támogatás [helyesen: szubvenció] tárgyi eszközök beszerzéséhez vagy jövőbeli beszerzéséhez kapcsolható, a kiegyenlíthető támogatás [helyesen: szubvenció] összegét az érintett gazdasági ágazatban a szóban forgó eszközök esetében szokásosan alkalmazott értékcsökkenési módszert tükröző értékcsökkenési időszakra kivetítve számítják ki.
A vizsgált támogatási [helyesen: szubvencionálási] időszak vonatkozásában ilyen módon kiszámított támogatási [helyesen: szubvencionálási] összeget az azt az időszakot megelőzően beszerzett tárgyi eszközökből származó összeggel együtt a (2) bekezdésben meghatározott módon részarányosan osztják el.
Amennyiben az eszközök nem amortizálódó eszközök, a támogatást [helyesen: szubvenciót] kamatmentes hitelként értékelve kell figyelembe venni és a 6. cikk b) pontjának megfelelően kell kezelni.”
5 Az alaprendelet „Kármegállapítás” című 8. cikke így rendelkezik:
„(1) A kár megállapítását valós bizonyítékra kell alapozni és a kár megállapítása céljából elvégzendő vizsgálatnak ki kell terjednie:
a) a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal mennyiségére és a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatalnak a Közösség piacain forgalmazott hasonló termékek áraira gyakorolt hatásaira; és
b) az ilyen behozatalnak a közösségi gazdasági ágazatra gyakorolt hatásaira.
(2) A támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal mennyisége vonatkozásában meg kell vizsgálni, hogy akár abszolút értelemben, akár a Közösségen belüli termelés vagy fogyasztás vonatkozásában bekövetkezett‑e jelentős mértékű növekedés a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal mennyiségében. A támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatalnak az árakra gyakorolt hatásának vonatkozásában meg kell vizsgálni, hogy a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal az érintett közösségi gazdasági ágazatokra hasonló termékének az áraihoz képest előidézett‑e jelentős mértékű árcsökkentést, illetve hogy az ilyen behozatal nem csökkenti‑e más módon jelentős mértékben az árakat, vagy nem akadályozza‑e jelentős mértékben olyan áremelés bevezetését, amelynek végrehajtása egyébként megtörténhetett volna. Ezek közül a tényezők közül egy vagy több megléte nem szükségszerűen ad döntő iránymutatást.
(3) Amennyiben egynél több országból származó importált terméket egyidejűleg vetnek alá a kiegyenlítő vámvizsgálatnak, az ilyen behozatalok hatását csak abban az esetben kell halmozottan figyelembe venni, ha megállapítást nyert, hogy:
a) az egyes országokból származó behozatalok vonatkozásában megállapított kiegyenlíthető támogatások [helyesen: szubvenciók] összege meghaladja a 14. cikk (5) bekezdésében előírt de minimis összeget, továbbá ha az egyes országokból származó behozatal mennyisége meghaladja az elhanyagolható mértéket; valamint
b) egyrészről a behozatal közötti versenyfeltételek szempontjából, másrészről az importált termékek és a Közösség hasonló termékei közötti versenyfeltételek szempontjából a behozatal hatásainak halmozott felmérése és megállapítása indokolt.
(4) A támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatalnak az érintett közösségi gazdasági ágazatra gyakorolt hatását célzó vizsgálatnak ki kell terjednie az összes olyan vonatkozó közgazdasági tényező és mutatószám kiértékelésére, amelyek az adott gazdasági ágazat állapotát és fejlődési irányait jelzik, beleértve annak a ténynek a megállapítását, hogy az érintett ágazat még mindig egy múltbeli támogatás [helyesen: szubvenció] vagy dömpingáron értékesített termék hatásaiból való kilábalás szakaszában van‑e; a kiegyenlíthető támogatások [helyesen: szubvenciók] összege nagyságrendjének megállapítását; az értékesítési forgalom, a nyereségesség, a termelékenység, a piaci részesedés, a befektetések megtérülése és a kapacitáskihasználtság terén bekövetkezett tényleges vagy potenciális hanyatlás mértékének megállapítását; a Közösség árait befolyásoló tényezők megállapítását; a pénzforgalmi mutatókra, készletekre, foglalkoztatottságra, munkabérekre, növekedésre, tőkeszerző vagy befektetési képességre gyakorolt tényleges és lehetséges negatív hatások megállapítását; valamint a mezőgazdaság esetében annak megállapítását, hogy nem növekedtek‑e a kormányzat támogató programjaira nehezedő terhek. Ez a felsorolás nem tekintendő teljesnek, és nem szükségszerű, hogy ezek közül a tényezők közül akár egy, akár több ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan megadja a döntéshez szükséges választ.
(5) Az (1) bekezdésben foglaltakkal kapcsolatosan bemutatott lényeges bizonyítékok előterjesztésével bizonyítani kell, hogy a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal kárt okoz. Ezeknek különösen annak a bizonyítására kell kiterjednie, hogy a (2) bekezdés szerint meghatározott mennyiségi és/vagy árszintek az (4) bekezdés szerinti módon hatással vannak az érintett közösségi gazdasági ágazat működésére, és hogy ez a hatás olyan mértékű, amely lehetővé teszi annak jelentős mértékűként történő minősítését.
(6) Az érintett közösségi gazdasági ágazat számára kárt okozó támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatalon kívül egyidejűleg más ismert tényezőket is figyelembe kell venni annak biztosítása érdekében, hogy az egyéb ilyen tényezők által okozott kár hatásai ne legyenek az (5) bekezdés rendelkezései értelmében a kérdéses támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal által előidézett hatásoknak tulajdoníthatók. E vonatkozásban figyelembe vehető tényező a nem támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal mennyisége és piaci ára, a keresletcsökkenés vagy a fogyasztási minták megváltozása, a korlátozó kereskedelmi gyakorlatok alkalmazása, és versengés a kérdéses harmadik ország és a közösségi termelők között, a technológiai fejlődés, az exportteljesítmények, valamint az érintett közösségi gazdasági ágazat termelékenysége.
(7) A támogatott [helyesen: szubvencionált] importtermékek által előidézett hatást az érintett közösségi gazdasági ágazaton belül előállított hasonló termékhez viszonyítva kell kiértékelni, amikor a rendelkezésre álló adatok lehetővé teszik a termék elkülönített azonosítását olyan kritériumok alapján, mint a termelési folyamat, a termelők értékesítési adatai és nyereségadatai. Ha a kérdéses termék ilyen elkülönített azonosítása nem lehetséges, a támogatott [helyesen: szubvencionált] importtermékek által gyakorolt hatás megállapításához az ilyen vagy hasonló termékek lehető legszűkebb olyan csoportját kell vizsgálat alá vetni, amelyből a szükséges információk megszerezhetők.
(8) Jelentős kár bekövetkezése lehetőségének meghatározása a vélelmezésen, a következtetésen vagy a távoli eshetőségen túlmenően tényeken alapul. A körülmények olyan megváltozása, amely egy támogatás [helyesen: szubvenció] általi károkozás bekövetkeztéhez vezethetnek, egyértelműeknek és azonnal felismerhetőknek kell lenniük.
Lényeges mértékű kár fenyegető lehetőségének a megállapításában többek között az alábbi tényezőket kell figyelembe venni:
a) a kérdéses támogatás vagy támogatások [helyesen: szubvenció vagy szubvenciók] jellegét és a támogatások [helyesen: szubvenciók] feltételezhető, kereskedelemre gyakorolt hatását;
b) a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal mennyiségének számottevő növekedését a közösségi piacon, ami a behozatal valószínűsíthető jelentős mértékű növekedését jelezheti;
c) az exportőr megfelelő nagyságú lekötetlen kapacitásait vagy az ilyen kapacitásokban jelentkező hirtelen bekövetkező számottevő növekedést, ami a közösségi piacokra irányuló támogatott [helyesen: szubvencionált] kivitel mennyiségének számottevő növekedésére utal, figyelembe véve az exporttöbblet felvételére alkalmas egyéb exportpiacok elérhetőségét is;
d) azt a tényezőt, hogy a behozatal olyan árszinten lép‑e be, amely alkalmas arra, hogy jelentős mértékben lenyomja az árakat vagy megakadályozza olyan áremelések alkalmazását, amelyek alkalmazására egyébként sor került volna, és feltehetően növelik a további behozatal iránti keresletet; valamint
e) a vizsgálat alá vetett termékből tartott készleteket.
A fentiekben felsorolt tényezők egyike sem nyújt önmagában szükségszerűen a döntéshozatalhoz elegendő útmutatást, azonban a figyelembe vett tényezőknek összességükben azt a megállapítást kell eredményezniük, hogy fennáll a további támogatott [helyesen: szubvencionált] kivitel beérkezésének a közvetlen veszélye, és védintézkedések megtételének hiányában jelentős mértékű kár következhet be.”
6 Az alaprendelet „A közösségi gazdasági ágazat meghatározása” című 9. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:
„(1) E rendelet alkalmazásában a »közösségi gazdasági ágazat« a Közösség hasonló termékek előállításában egységesen érdekelt termelőinek összessége, illetve a Közösségben tevékenykedő termelők közül azok, akik által a kollektív módon hasonló termékekből előállított termékmennyiség a 10. cikk (6) bekezdésében meghatározott, az érintett termékek Közösségen belül előállított mennyiségének a jelentős hányadát teszi ki, azzal a kivétellel, hogy:
a) amennyiben a termelők a vélelmezetten támogatott [helyesen: szubvencionált] termékek exportőreivel vagy importőreivel érdekeltségi kapcsolatot tartanak fenn, vagy saját maguk az importőrök, a »közösségi gazdasági ágazat« meghatározás értelmezhető úgy, mint az ezeknek a termelőknek kivételével a többi termelőre vonatkozó meghatározás;
b) rendkívüli körülmények esetén a Közösség területe a kérdéses termékek vonatkozásában felosztható két vagy több versengő piacra, és az egyes piacokon tevékenykedő termelőket külön gazdasági ágazatban tevékenykedőknek lehet tekinteni, amennyiben:
i) az ilyen piacon tevékenykedő termelők a kérdéses termékekből termelésük egészét vagy majdnem egészét azon a piacon értékesítik; valamint
ii) azon a piacon a kérdéses termék vonatkozásában a Közösség területén máshol tevékenykedő termelők nem vesznek részt jelentős mértékben a kereslet kielégítésében.
Ilyen körülmények között kár keletkezése még abban az esetekben is kimutatható, ha az érintett közösségi gazdasági ágazat egészében nem szenved el kárt, abban az esetben, ha a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal egy ilyen elszigetelt piacon koncentrálódik, feltéve továbbá, hogy a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal az ilyen piacon tevékenykedő termelők mindegyikét vagy majdnem mindegyikét érintő kárt okoz.”
7 Az alaprendelet „Eljárások megindítása” című 10. cikkének (6) bekezdése így rendelkezik:
„Az (1) bekezdés értelmében csak abban az esetben kezdeményezhető vizsgálat, ha a Közösség hasonló terméket előállító termelői által benyújtott panaszigény ügyében lefolytatott vizsgálat során kialakított támogató és ellenző álláspontok aránya alapján megállapítást nyert, hogy a panaszt a közösségi gazdasági ágazat helyett és nevében nyújtották be. A panaszt abban az esetben kell a közösségi gazdasági ágazat helyett és nevében benyújtottnak tekinteni, ha azzal kapcsolatosan a közösségi gazdasági ágazatban tevékenykedő termelők által a hasonló termékből előállított összes termékmennyiség 50 %‑nál nagyobb kollektív részarányát képviselő termelők támogatásuknak vagy ellenvéleményüknek adnak hangot. Azonban nem kell vizsgálatot kezdeményezni abban az esetben, ha a panaszigényt kifejezetten támogató termelők a közösségi gazdasági ágazat tevékenykedő hasonló termékeket előállító termelők által a hasonló termékből előállított összes termékmennyiség 25 %‑ánál kisebb kollektív részarányát képviselik.”
8 Az alaprendelet „Eljárás megszüntetése intézkedések alkalmazása nélkül” című 14. cikkének (2) bekezdése így rendelkezik:
„Amennyiben konzultáció lefolytatását követően megállapítást nyer, hogy szükségtelen védő intézkedések alkalmazása, és ha a tanácsadó bizottságon belül tiltakozást nem jelentenek be, a vizsgálat vagy eljárás lefolytatását meg kell szüntetni. Minden egyéb esetben a Bizottság az eljárás megszüntetésére tett javaslattal együtt a konzultációk lefolytatásának eredményéről jelentést nyújt be a Tanács számára. Az eljárást befejezettnek kell tekinteni, ha a többségi szavazat alapján intézkedő Tanács a jelentés és a javaslat kézhezvételét követő egy hónapon belül ellentétes értelmű határozatot nem hoz.”
9 Az alaprendelet „Végleges vám kivetése” című 15. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:
„Ha a megállapításban szereplő tények a kiegyenlíthető támogatásra [helyesen: szubvencióra] és az ezzel okozott kárra utalnak, és ha a Közösség érdekei a 31. cikknek megfelelően beavatkozást kívánnak meg, a Tanács végleges kiegyenlítő vámot vet ki, a Bizottságnak a tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően benyújtott javaslata alapján.
A javaslatot a Tanács elfogadja, hacsak a javaslatnak a Bizottság által történt benyújtását követő egy hónapon belül egyszerű többséggel a javaslat elutasítása mellett nem dönt.
Ha ideiglenes vámok vannak hatályban, a végleges intézkedésre vonatkozó javaslatot ezek lejárta előtt legkésőbb egy hónappal kell beterjeszteni.
Nem kell az intézkedést megtenni, amennyiben a támogatást vagy a támogatásokat visszavonják, illetve bizonyítást nyer, hogy a támogatás nem juttatja előnyhöz az érintett exportőröket.
A kiegyenlítő vám összege nem haladhatja meg a megállapított kiegyenlíthető támogatás összegét, de a kiegyenlíthető támogatás teljes összegénél alacsonyabbnak kell lennie, ha az ilyen kisebb összegű vám is elegendő a közösségi gazdasági ágazatot ért kár elhárításához.”
10 Az alaprendelet „Az együttműködés hiánya” című 28. cikkének szövege a következő:
„(1) Amennyiben bármely érdekelt fél megtagadja az információkhoz való hozzáféréshez való hozzájárulását, vagy az e rendeletben előírt határidőkön belül egyéb módon elmulasztja a szükséges információ nyújtását, vagy jelentős mértékben akadályozza a vizsgálat lefolytatását, a rendelkezésre álló tények alapján mind ideiglenes, mind végleges jóváhagyó vagy elutasító végső megállapítások tehetők.
Amennyiben a feltárt tények alapján megállapítható, hogy bármely érdekelt fél valótlan vagy félrevezető információkat közölt, az ilyen információkat figyelmen kívül kell hagyni, és a megállapításokat a rendelkezésre álló tényekre kell alapozni.
Az érdekelt feleket tájékoztatni kell az együttműködés elmulasztásának következményeiről.
(2) A számítógépes válaszadás elmulasztása nem tekinthető az együttműködés elmulasztásának, feltéve hogy az érdekelt fél bizonyítani tudja, hogy a kívánt formában végrehajtott válaszadás indokolatlan mértékű többletterhet vagy indokolatlan költségnövekedést idézett volna elő számára.
(3) Amennyiben egy érdekelt fél által benyújtott információ nem tekinthető minden szempontból a lehető legmegfelelőbbnek, az ilyen információt ezek ellenére nem szabad figyelmen kívül hagyni, feltéve hogy a hiányosságok nem okoznak indokolatlan mértékű nehézséget az ésszerűen elvárható pontosságú tények feltárásában, és ha az információkat a megfelelő módon és a megfelelő határidőkön belül nyújtották be, és azok ellenőrizhetők, valamint ha az információkat szolgáltató fél az információk nyújtásakor a képességei szerint tőle elvárható igyekezetet tanúsította.
(4) Amennyiben egy benyújtott bizonyítékot vagy információt nem fogadnak el, az információ vagy bizonyíték benyújtóját azonnal tájékoztatni kell az elutasítás okáról, és lehetőséget kell biztosítani számára, hogy a meghatározott határidőn belül további magyarázatokkal szolgálhasson. Ha a magyarázatok nem elegendők, az ilyen bizonyítékok vagy információk elutasításának okát nyilvánosságra kell hozni.
(5) Ha a megállapítások, a kiegyenlíthető támogatásokkal [helyesen: szubvenciókkal] kapcsolatos megállapításokat is beleértve, az (1) bekezdésen alapulnak, ez vonatkozik a panaszigényekkel benyújtott információkra is, az ilyen megállapításokat a vizsgálat lefolytatási határidejének megfelelő figyelembevételével, és amikor az a gyakorlatban végrehajtható, más rendelkezésre álló független forrásokkal, például kiadott árlistákkal, hivatalos statisztikai adatokkal, vámbevallásokkal vagy a vizsgálat során másik érdekelt felektől származó információkkal összevetve ellenőrzik. Az ilyen információ adott esetben magában foglalhatja a világpiac vagy más reprezentatív piacok vonatkozó adatait is.
(6) Ha egy érdekelt fél elmulasztja az együttműködést, vagy csak részlegesen hajlandó együttműködni olyan módon, hogy a szükséges információt visszatartja, a várható eredmény az érintett fél számára kedvezőtlenebb lesz, mint ha hajlandó lett volna az együttműködésre.”
11 Az Európai Közösségek Bizottsága 98/C 394/04. sz. közleményében (HL 1998. C 394., 6. o.) a szubvencióellenes vizsgálatok keretében a szubvenciók összegének számításáról szóló iránymutatást (a továbbiakban: iránymutatás) tett közzé.
12 Az iránymutatás az „F. Vizsgálati időszak a szubvenció számítása során: betudás kontra elosztás” cím alatt többek között a következőket mondja ki:
„b) A szubvenció összegének elosztásához használt nevező
Miután a szubvenciónak a vizsgálati időszakra betudható összege megállapítást nyert, azt az egységenkénti összeg meghatározása érdekében olyan nevező szerint kell elosztani, amely a kérdéses termék értékesítései vagy exportjai mennyiségének felelhet meg.
[…]”
A jogvita előzményei
13 A felperesek, a Gold East Paper (Jiangsu) Co. Ltd (a továbbiakban: GE) és a Gold Huasheng Paper (Suzhou Industrial Park) Co. Ltd (a továbbiakban: GHS) az Asia Pulp and Paper China csoport (a továbbiakban: APP‑csoport) kapcsolt vállalatai, amelyek Kínában bevont finompapírt állítanak elő, amelyet az Európai Unióba exportálnak.
A vizsgálat
14 A bevont finompapír két külön vizsgálat tárgyát képezte, amelyeket párhuzamosan folytattak le. Egyrészt egy dömpingellenes vizsgálat eredményeként elfogadták a Kínai Népköztársaságból származó bevont finompapír behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2011. május 6‑i 451/2011/EU tanácsi végrehajtási rendeletet (HL L 128., 1. o.; a továbbiakban: végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet). Másrészt egy szubvencióellenes vizsgálat eredményeként elfogadták a Kínai Népköztársaságból származó bevont finompapír behozatalára vonatkozó végleges szubvencióellenes vám kivetéséről szóló, 2011. május 6‑i 452/2011/EU tanácsi végrehajtási rendeletet (HL L 128., 18. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet).
15 Az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2010. április 17‑én közzétették a Bizottság értesítését a Kínai Népköztársaságból származó, [bevont] finompapír behozatalára vonatkozó szubvencióellenes eljárás megindításáról (HL C 99., 30. o.).
16 A felperesek 2010. július 8‑án benyújtották a Bizottság által hozzájuk intézett szubvencióellenes kérdőívre adott válaszaikat. A Bizottság 2010. szeptember 15. és 21. között a felperesek helyiségeiben elvégezte e válaszok helyszíni ellenőrzését.
17 A Bizottság 2011. február 3‑án olyan tájékoztató dokumentumot küldött a felpereseknek, amelyben részletesen kifejtette azokat a tényeket és megfontolásokat, amelyek alapján azt helyezte kilátásba, hogy a felperesek Unióba irányuló exportjai tekintetében végleges kiegyenlítő vám kivetését fogja javasolni az Európai Unió Tanácsának.
18 A felperesek 2011. március 3‑i levelükben elküldték a végleges tájékoztató dokumentummal kapcsolatos észrevételeiket.
19 A felperesek 2011. március 10‑én a Bizottság helyiségeiben, a meghallgatási tisztviselő jelenlétében tartott találkozón vettek részt az ügyért felelős tisztviselőkkel.
20 A Bizottság 2011. március 16‑án levelet küldött a felpereseknek, amelyben bizonyos kérdésekben felvilágosítást nyújtott a megállapításairól.
21 A Bizottság 2011. március 25‑én a meghallgatási tisztviselő jelenlétében meghallgatást tartott, amelyen részt vettek a felperesek.
22 A felperesek 2011. március 28‑án levelet küldtek, amelyben összefoglalták a 2011. március 25‑i meghallgatás során előadott kifogásokat, továbbá válaszoltak a Bizottság által e meghallgatás során megfogalmazott észrevételekre és az általa feltett kérdésekre.
23 A felperesek 2011. március 29‑én levelet küldtek a meghallgatási tisztviselőnek, amelyben összefoglalták a 2011. március 25‑i meghallgatás során felvetett kérdéseket, különösen a védelemhez való joguk tárgyában.
A megtámadott rendelet
24 A Tanács 2011. május 6‑án elfogadta a megtámadott rendeletet.
25 A megtámadott rendelet 1. cikkének (1) és (2) bekezdése 12 % mértékű végleges dömpingellenes vámot vetett ki a felperesek által előállított bevont finompapír Unióba irányuló behozatalára.
Az eljárás és a felek kérelmei
26 A Törvényszék Hivatalához 2011. augusztus 8‑án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.
27 A Törvényszék Hivatalához 2011. november 10‑én érkezett beadványával a Bizottság kérte, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba.
28 A Törvényszék Hivatalához 2011. december 1‑jén érkezett beadványával a Cepifine AISBL mint a finompapírgyártók európai egyesülete, továbbá a Sappi Europe SA, a Burgo Group SA és a Lecta SA (a továbbiakban együtt: magánbeavatkozók) kérték, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett a jelen eljárásba beavatkozhassanak. A Tanács a 2012. január 24‑én benyújtott észrevételeiben nem emelt kifogást e beavatkozással szemben.
29 A Törvényszék harmadik tanácsának elnöke 2012. január 23‑i végzésével engedélyezte a beavatkozást a Bizottság számára. A Bizottság az előírt határidőn belül benyújtotta a beavatkozási beadványát.
30 A felperesek 2012. február 8‑án kérték a beadványokban, valamint az azokhoz csatolt mellékletekben foglalt egyes bizalmas adatoknak a magán beavatkozókkal szembeni bizalmas kezelését. A felperesek csatolták e különböző eljárási iratok nem bizalmas változatát.
31 A Törvényszék harmadik tanácsának elnöke 2012. március 8‑i végzésével engedélyezte a magán beavatkozóknak, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett a tárgyaláson részt vegyenek. Ugyanezen végzésében a harmadik tanács elnöke függőben hagyta a döntéshozatalt egyrészt abban a kérdésben, hogy a felperesek megkaphatják‑e a tárgyalásra készített jelentést a bizalmasnak tekinthető adatok azonosítása érdekében, másrészt pedig abban a kérdésben, hogy a magán beavatkozók kaphatnak‑e egy átmeneti nem bizalmas változatot annak érdekében, hogy előterjeszthessék a bizalmas kezelés iránti kérelemre vonatkozó esetleges észrevételeiket.
32 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (harmadik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.
33 A Törvényszék a 2013. november 12‑i tárgyaláson meghallgatta a felek és a beavatkozók szóbeli előterjesztéseit és a tárgyaláson a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszaikat.
34 A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:
– a felpereseket érintő részben semmisítse meg a megtámadott rendeletet;
– kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.
35 A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.
36 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.
37 A magánbeavatkozók a Tanács kérelmeit támogatják.
A jogkérdésről
38 Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek lényegében tíz jogalapra hivatkoznak, amelyeket a következőkre alapítanak:
– az elsőt az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére;
– a másodikat az alaprendelet 6. cikke d) pontjának és 28. cikkének, valamint ugyanezen rendelet 4. cikkének megsértésére;
– a harmadikat az alaprendelet 4. cikkének megsértésére;
– a negyediket az alaprendelet 7. cikke (3) bekezdésének megsértésére;
– az ötödiket az alaprendelet 6. cikke b) pontjának megsértésére;
– a hatodikat az alaprendelet 14. cikke (2) bekezdésének megsértésére;
– a hetediket az alaprendelet 8. cikkének (1) bekezdésére;
– a nyolcadikat az alaprendelet 2. cikke d) pontjának és 15. cikkének megsértésére;
– a kilencediket az alaprendelet 8. cikkének, 9. cikke (1) bekezdésének és 10. cikke (6) bekezdésének megsértésére;
– a tizediket az alaprendelet 8. cikke (1) és (6) bekezdésének megsértésére.
Az első, az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról
39 A jelen jogalap címéből kitűnik, hogy a felperesek az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkoznak. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy lényegében az alaprendelet 7. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértését is felhozzák. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint a bármely felperes által hivatkozott jogalapot inkább annak lényege, mint jogi besorolása szerint kell értékelni (a Bíróság 19/60., 21/60., 2/61. és 3/61. sz., Fives Lille Cail és társai kontra Főhatóság egyesített ügyekben 1961. december 15‑én hozott ítélete [EBHT 1961., 561. o., 559. o.]).
40 Ezért nem csupán az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított kifogást kell megvizsgálni, hanem az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértésére alapított kifogást is.
41 A Törvényszék úgy ítéli célszerűnek, hogy először az alaprendelet 7. cikke (1) és (2) bekezdésének azáltal történő megsértésére alapított kifogást vizsgálja meg, hogy a megtámadott rendelet a szubvenció összegének számításához nem megfelelő nevezőt használ, ezt követően pedig az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított azon kifogást, amely az intézmények által alkalmazott módszernek a szubvenció százalékára gyakorolt hatására vonatkozik.
42 A felperesek először is az alaprendelet 7. cikke (1) és (2) bekezdésének azáltal történő megsértésére hivatkoznak, hogy a Tanács nem megfelelő nevezőt alkalmazott.
43 A felperesek szerint a Tanács tévesen járt el, amikor a szubvenció összegének számítása során a felperesek összes értékesítését magában foglaló forgalmat használta nevezőként. A felperesek azt állítják, hogy a nekik nyújtott összes szubvenciót tévesen fejezték ki a teljes üzleti forgalmuk százalékában, ahelyett hogy a kiegyenlíthető szubvenciónak az érintett termékegység részére juttatott összege számításának megfelelő eredményt vették volna alapul, átváltva azt ezután az Unióban eladott termék cif‑árának (költség, biztosítás és fuvardíj) százalékára.
44 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 7. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy „[a]mennyiben a támogatás [helyesen: szubvenció] megítélése nem a gyártott, megtermelt, exportált vagy szállított termékek mennyisége szerint kerül meghatározásra, a kiegyenlíthető támogatás [helyesen: szubvenció] összegének meghatározásában a teljes támogatási összeget [helyesen: a teljes szubvenció összegét] a vizsgált támogatási [helyesen: szubvencionálási] időszak vonatkozásában az adott esetnek megfelelő módon a termelési, értékesítési vagy szállítási szinteken részarányosan osztják el”.
45 Az iránymutatás „F. Vizsgálati időszak a szubvenció számítása során: betudás kontra elosztás” címe alatt szereplő „b) A szubvenció összegének elosztásához használt nevező” cím alatti rendelkezésekből kitűnik, hogy „[m]iután a szubvenciónak a vizsgálati időszakra betudható összege megállapítást nyert, azt az egységenkénti összeg meghatározása érdekében olyan nevező szerint kell elosztani, amely a kérdéses termék értékesítései vagy exportjai mennyiségének felelhet meg”.
46 Az eddigiekre tekintettel meg kell vizsgálni a felperesek kifogását.
47 A megtámadott rendelet (369) preambulumbekezdésében a Tanács az alábbiakat hangsúlyozva utasította el azt a kifogást, amelyet a felperesek már a vizsgálat során felhoztak:
„[A] Bizottság egy kiegyenlíthető támogatási [helyesen: szubvencionálási] rendszer kivételével egyetlen más rendszerrel kapcsolatban sem állapította meg, hogy a támogatás [helyesen: szubvenció] megítélése az exportteljesítmény függvényében történt és a gyártott, megtermelt, exportált vagy szállított termékek mennyisége szerint került meghatározásra. Ezért a támogatás [helyesen: szubvenció] összegét elosztották az APP‑csoport vállalatainak teljes forgalmával, összhangban az alaprendelet 7. cikkének (2) bekezdésével, amely szerint: »Amennyiben a támogatás [helyesen: szubvenció] megítélése nem a gyártott, megtermelt, exportált vagy szállított termékek mennyisége szerint kerül meghatározásra, a kiegyenlíthető támogatás [helyesen: szubvenció] összegének meghatározásában a teljes támogatási összeget [helyesen: a teljes szubvenció összegét] a vizsgált támogatási [helyesen: szubvencionálási] időszak vonatkozásában az adott esetnek megfelelő módon a termelési, értékesítési vagy szállítási szinteken részarányosan osztják el«. Mivel ez a támogatás [helyesen: szubvenció] nem függ semmilyen konkrét termék előállításától vagy exporttól, a vállalat teljes értékesítési forgalma a legmegfelelőbb nevező. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a releváns forgalmat egy olyan érték alapján határozták meg, amely a lehető legpontosabban tükrözi a kedvezményezett vállalat által értékesített termékek eladási értékeit.”
48 Az említett preambulumbekezdésből kitűnik, hogy a Tanács az alaprendelet 7. cikkének (2) bekezdésében szabályozott megoldások egyikét, vagyis a kérdéses termék értékesítésének szintjét vette figyelembe, és megindokolta, hogy az adott ügy körülményei között miért volt megfelelő, ha a szubvenció összegét a vállalkozás teljes értékesítési forgalma, nem pedig egyetlen termék tekintetében osztja el.
49 Amikor a felperesek előadják, hogy nem volt helyénvaló a szubvenció értékének a felperesek teljes értékesítési forgalma tekintetében történő elosztása, valójában azt állítják, hogy a Tanács nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.
50 Azon állítólagos kötelezettséget illetően, hogy a szubvenció összegét az alaprendelet 7. cikkének (1) bekezdése alapján egységenként számítsák, meg kell állapítani – mint azt a Tanács is helyesen tette –, hogy először is, a szóban forgó kiegyenlíthető szubvenciók közül egyiket sem egységenként nyújtották. Másodszor, e szubvenciók egyike sem korlátozódott az érintett termékre. Harmadszor, e szubvenciók közül csak egyet – amely a GHS‑t érintette – tettek függővé az exportteljesítménytől, vagyis a jelen esetben a növekedés fenntartásáért kapott díjat, 0,05 % szubvenciókülönbözettel.
51 Következésképpen meg kell állapítani, hogy az egységenkénti számítás – a felperesek állításával ellentétben – a jelen ügyben nem lett volna helyénvaló.
52 A felperesek azon állítását illetően, amely szerint az ad valorem vámértéket akként kell számítani, hogy nevezőként az érintett termék cif‑exportértékét veszik alapul, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó szubvenciókat a társaságnak mint egésznek nyújtották, és azok nem érintették az Unióba irányuló exportokat, továbbá arra, hogy a társaság által gyártott valamennyi terméket párhuzamosan szubvencionálták, végül pedig arra, hogy a felperesek nem állítják, hogy a kiegyenlíthető szubvenciókat az exporttól tették volna függővé vagy az érintett termékre korlátozták volna.
53 Ebből következik, hogy az érintett termék cif‑exportértéke – a felperesek állításával ellentétben – a jelen ügyben nem lett volna megfelelő nevező.
54 A forgalom alapulvételét illetően a felperesek először is azt állítják, hogy nincs szó megfelelő nevezőről, mivel e forgalom főszabály szerint alacsonyabb a cif‑értéknél, hiszen nem tartalmazza a cif‑árban foglalt összes fuvardíjat és biztosítást. A felperesek hozzáteszik, hogy az exportcélú értékesítési forgalmuk nagyon alacsony [bizalmas].(1)
55 A Bizottság a 2011. március 16‑i levelében kifejtette, hogy a felpereseknek nem azt az exportcélú értékesítési forgalmát vette alapul, amelyre a pénzügyi kimutatásaik hivatkoznak, hanem a felperesek teljes forgalmát, ideértve az exportcélú forgalom kiigazításait is, „annak biztosítása érdekében, hogy a forgalom az érintett termék értékesítéseinek teljes értékét (ne pedig a vállalkozási szerződés alapján végzett tevékenység díjainak összegét) tükrözze”.
56 Ennélfogva e kifogást el kell utasítani.
57 A felperesek másodszor azt állítják, hogy a Bizottság által alkalmazott módszer mesterségesen felduzzasztotta a szubvenció százalékát, mivel a felperesek valós forgalma [bizalmas] alacsonyabb az exportált termékek cif‑értékénél. A felperesek szerint az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének megsértéséről van szó.
58 Az alaprendelet 15. cikkének (1) bekezdése szerint a kiegyenlítő vám összege nem haladhatja meg a kiegyenlíthető szubvenció teljes összegét, továbbá ez utóbbi összegnél alacsonyabbnak kell lennie, ha az ilyen kisebb összegű vám is elegendő az uniós gazdasági ágazatot ért kár elhárításához (az úgynevezett kisebb vámtétel szabálya).
59 A vizsgálat során a felperesek javaslatot tettek a saját módszerükre. A Törvényszék előtti eljárás során megerősítették az ezzel kapcsolatos érvelésüket.
60 A megtámadott rendelet (369) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a felperesek által] javasolt módszer […] nem tekinthető reprezentatívnak, mivel csupán az érintett termékre vonatkozóan kapcsolja össze a forgalomra és az előállított egységekre vonatkozó adatokat, míg a többi előállított termék egységeit nem veszi figyelembe”.
61 Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a felperesek nem válaszolnak a Tanács érveire. E tekintetben először is hangsúlyozni kell, hogy a felperesek nem érintik a Tanács azon érvét, amely szerint a módszerük a forgalomra vonatkozó adatokat összekeveri az egységekre vonatkozó adatokkal. Másodszor, a felperesek nem vitatják, hogy a módszerük a forgalom érintett termékre vonatkozó részének számítása során összekeveri a valós eladási árakat (a belső piaci értékesítések) és [bizalmas] (az exportcélú értékesítések). Harmadszor, a felperesek nem érintik a Tanács azon érvét, amely szerint a javasolt módszer az ötödik szakaszában azzal járt, hogy az érintett termék exportcélú értékesítéseire nyújtott szubvenció mesterségesen csökkentett összegét [bizalmas], hanem azon cif‑ár tekintetében kellett elosztani, amelyet e társaság az Unióba irányuló értékesítésekért kiszámlázott. Negyedszer, a felperesek nem érintik azt az érvet, amely szerint a szubvenciókat az összes értékesítés, nem pedig – mint azt a felperesek állítják – csupán az érintett termék értékesítései tekintetében kellett elosztani, a felperesek értékesítéseinek igazságos elosztása érdekében, mivel a szubvenciók nem korlátozódnak az érintett termékre.
62 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperesek nem szolgáltak elegendő bizonyítékkal ahhoz, hogy a tényekre vonatkozó, a nevezőt illetően a megtámadott rendeletben lefolytatott mérlegelés hihetőségét megkérdőjelezzék. Márpedig az ilyen bizonyíték szükséges annak alátámasztásához, hogy valamely uniós intézmény olyan nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amely a jogi aktus megsemmisítését indokolhatja (lásd analógia útján a Törvényszék T‑68/05. sz., Aker Warnow Werft és Kvaerner kontra Bizottság ügyben 2009. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑355. o.] 42. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
63 Mivel a felperesek nem bizonyították, hogy a Tanács a kiegyenlíthető szubvenció összegének számítása során hibát követett el, az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.
64 Az eddigiek összességéből következik, hogy a jelen kifogások nem megalapozottak, az első jogalapot pedig teljes egészében el kell utasítani.
A második, az alaprendelet 6. cikke d) pontjának, valamint 28. cikkének és 4. cikkének megsértésére alapított jogalapról
65 A jelen jogalap két részre tagolódik.
66 Az első rész az alaprendelet 6. cikke d) pontjának és 28. cikkének azáltal történő megsértésén alapul, hogy a Bizottság Tajvant használta viszonyítási alapként annak eldöntéséhez, hogy a földhasználati jogok Kína általi odaítélése előnyt biztosított‑e a felpereseknek.
67 A második rész az alaprendelet 4. cikkének azáltal történő megsértésén alapul, hogy az uniós intézményeknek azt kellett volna megállapítaniuk, hogy nem létezett semmi olyan bizonyíték, amely alátámasztaná a földhasználati jogok felperesek általi megszerzésének egyedi jellegét.
A Tajvan megfelelő viszonyítási alapként való használatára alapított első részről
68 A megtámadott rendelet (260)–(262) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottságnak az alaprendelet 6. cikke d) pontjának ii) alpontja értelmében külső viszonyítási alapot kellett használnia, mivel Kínában a földterületek értékesítésének nem volt működő piaca, és semmilyen egyéb, a magánszektorra vonatkozó olyan viszonyítási alap sem állt rendelkezésre, amelyhez képest a Bizottság meghatározhatta volna a kérdéses földhasználati jogok piacán fennálló rendes feltételeket.
69 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a felperesek a jelen ügyben már nem vitatják azt, hogy az uniós intézmények külső viszonyítási alapot használtak annak eldöntéséhez, hogy a földhasználati jogok odaítélése előnyt biztosított‑e a felpereseknek. A Bizottság 2011. február 3‑i végleges tájékoztató dokumentumára (a továbbiakban: végleges tájékoztató dokumentum) tett észrevételeikben a kínai kormány és a felperesek még úgy vélték, hogy Kínában létezik a földterületek értékesítésének piaca, továbbá hogy a Zhenjiang új övezetében és Suzhouban (Kína) irányadó kínai földterületárak megfelelő viszonyítási alapot képeznek.
70 Az a kérdés merül fel, hogy a Bizottság nyilvánvalóan téves választást végzett‑e azáltal, hogy viszonyítási alapként Tajvant vette figyelembe.
71 Emlékeztetni kell arra, hogy a kereskedelempolitikai védintézkedések területén az uniós intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből adódóan (a Törvényszék T‑162/94. sz., NMB France és társai kontra Bizottság ügyben 1996. június 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑427. o.] 72. pontja; T‑97/95. sz., Sinochem kontra Tanács ügyben 1998. január 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑85. o.] 51. pontja, valamint T‑118/96. sz., Thai Bicycle kontra Tanács ügyben 1998. július 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑2991. o.] 32. pontja).
72 A viszonyítási alapként szolgáló ország kiválasztása azon mérlegelési jogkör kereteibe illeszkedik, amely az intézményeket az összetett gazdasági helyzetek elemzése során megilleti.
73 E jogkör gyakorlása azonban bírósági felülvizsgálat alá tartozik. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az uniós bíróságnak e felülvizsgálat keretében ellenőriznie kell, hogy az eljárási szabályokat tiszteletben tartották‑e, a vitatott választást megalapozó tények a valóságnak megfelelnek‑e, valamint nem történt‑e nyilvánvaló hiba e tények mérlegelésében, illetve nem történt‑e hatáskörrel való visszaélés (a Bíróság 240/84. sz., NTN Toyo Bearing és társai kontra Tanács ügyben 1987. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 1809. o.] 19. pontja; lásd a fenti 71. pontban hivatkozott Thai Bicycle kontra Tanács ügyben hozott ítélet 33. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
74 A viszonyítási alapként szolgáló ország kiválasztásával kapcsolatban különösen azt kell megvizsgálni, hogy az uniós intézmények nem mulasztották‑e el a kiválasztott ország megfelelő jellegének a megállapítása céljából figyelembe venni az alapvető tényezőket, és hogy az iratokban szereplő információkat a megkövetelt gondossággal vizsgálták‑e meg.
75 A jelen ügyben a felperesek először is azt állítják, hogy az intézmények a rendelkezésükre álló viszonyítási alapok közül nem a legjobbat, vagyis nem az indiai állami földterületek Maharashtrában (India) irányadó árát, hanem a tajvani teljes tulajdonjogú földterületek vételárát vették figyelembe (lásd a megtámadott rendelet (356) és (357) preambulumbekezdését), amely nem megfelelő azon földhasználati jogok árát illetően, amelyek Jiangsu tartományban az 1995‑től 2000‑ig terjedő azon időszakban voltak irányadók, amelynek során a Jiangsu tartománybeli GDP a szubszaharai Afrika szintjével volt egyenlő, Tajvan pedig nyitott gazdaság volt.
76 A Tanács megítélése szerint annak, hogy Tajvan nyitott piacgazdaság, a jelen ügyben nincs jelentősége, mivel a Bizottságnak olyan viszonyítási alapot kell választania, amely a rendes piaci feltételeket tükrözi, továbbá – mint azt a megtámadott rendelet (356) preambulumbekezdése megjegyzi – „természetszerű, hogy egy nem piacgazdasággal rendelkező ország GDP‑je elmarad egy működő piacgazdasággal rendelkező ország GDP‑jétől”.
77 Másodszor, a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság nem biztosította a Jiangsu tartomány és a viszonyítási alapként választott Tajvan közötti összehasonlíthatóságot, mivel a jelenlegi helyzetből kiindulva úgy ítélte meg, hogy Tajvan és Jiangsu tartomány hasonlók, miközben Maharashtra állam kevésbé fejlett volt. E tekintetben arra hivatkoznak, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg a felperesek azon érvét, amely szerint az olyan árra vonatkozó megfelelő viszonyítási alap kapcsán, amelyet a felpereseknek a földhasználati jogaikért fizetniük kellett volna, az ilyen jog odaítélésének időpontjában uralkodó piaci viszonyokat, nem pedig a jelenlegi piaci viszonyokat kell figyelembe venni, különösen az infrastruktúrát és a városi népsűrűséget illetően. Érvelésük alátámasztása érdekében a felperesek hivatkoznak a WTO fellebbviteli testülete által az „Az Európai Közösségek és egyes tagállamai – A nagyméretű polgári repülőgépek kereskedelmét érintő intézkedések” ügyben 2011. május 18‑án készített jelentésre (WT/DS316/AB/R) (a továbbiakban: CE‑Airbus ügy).
78 A Tanács azt állítja, hogy az uniós intézmények értékelték a népsűrűséget és a GDP‑t, vagyis azt a két kritériumot, amelyekre a felperesek azon javaslatuk kapcsán támaszkodtak, hogy külső viszonyítási alapként Maharashtra államot vegyék figyelembe, viszont e kritériumokból az tűnik ki, hogy Maharashtra állam nem volt összehasonlítható Jiangsu tartománnyal.
79 A Tanács úgy véli, hogy a felperesek azon állítása, amely szerint a Bizottság a vizsgálat során nem azokat a piaci viszonyokat vette figyelembe, amelyek a szubvenció nyújtásának időpontjában álltak fenn, teljesen megalapozatlan, amennyiben a Bizottság külső viszonyítási alapként Tajvant vette figyelembe. A Tanács mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy a Bizottság nem bízhatott meg egyedül a pénzügyi adatokban, továbbá arra, hogy a GDP és a népsűrűség nem minősülhet egyedüli döntő tényezőnek, végül pedig arra, hogy figyelembe vettek olyan egyéb tényezőket is, mint például a távolság, valamint az India és Kína közötti közös jellemzők hiánya.
80 A megtámadott rendelet Tajvannal kapcsolatos releváns preambulumbekezdéseinek szövege a következő:
„(356) […] A Bizottság az aktában szereplő információk egészét figyelembe véve Tajvant […] megfelelő külső viszonyítási alapnak tekinti. Ezek az információk a következők: i. a gazdasági fejlettség szintje és a gazdaság szerkezete Tajvanon, és azokban az érintett kínai tartományokban, ahol az együttműködő exportáló gyártók székhellyel rendelkeznek; ii. a két kínai tartomány és Tajvan földrajzi közelsége; iii. a magas szintű infrastruktúra Tajvanon és a két kínai tartományban; iv. a Tajvan és [Kína] között fennálló szoros gazdasági kötelékek és a határokon átnyúló jelentős kereskedelem; v. az érintett kínai tartományok és Tajvan hasonló népsűrűsége; vi. a releváns viszonyítási alap kialakításához Tajvanban és [Kínában] használt földtípus és ügyletek közötti hasonlóság, valamint vii. Tajvan és [Kína] közös demográfiai, nyelvi és kulturális sajátosságai. Ehhez hozzájárul még az is, hogy Jiangsu és Shandong tartományok a gyártás tekintetében kiemelkedő tartományoknak tekinthetők Kínában […]. Noha Tajvanon és a két kínai tartományban az egy főre jutó GDP nem egyezik meg, az említett két kínai tartomány GDP‑je az elmúlt években rohamosan nőtt, azaz felzárkóznak Tajvanhoz.
A legfrissebb adatok ezenkívül azt mutatják, hogy a reál GDP növekedési üteme […] Kínában és Tajvanon hasonló. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy egy nem piacgazdasággal rendelkező ország (Kína) és egy nagy múltú piacgazdasággal rendelkező ország (Tajvan) GDP‑jének pontos összehasonlítása nem döntő szempont, hiszen természetszerű, hogy egy nem piacgazdasággal rendelkező ország GDP‑je elmarad egy működő piacgazdasággal rendelkező ország GDP‑jétől. Ezenkívül sok más tényező, [például] a tervezési szabályok vagy a környezetvédelmi politika is hatással lehet az ipari földterületek keresletére és kínálatára. Az igazi kérdés az, hogy a földhasználati jogok tekintetében milyenek lennének az »uralkodó piaci viszonyok« Kínában, ha az ország működő piacgazdasággal rendelkezne, és minden bizonyíték arra utal, hogy a tajvanihoz nagyon hasonló viszonyok uralkodnának.
(357) Az információk összessége alapján a Bizottság megállapította, hogy a kiválasztott viszonyítási alap összhangban van a [WTO fellebbviteli testülete] által az Egyesült Államok – Softwood Lumber IV. (103. bek.) ügyben megfogalmazott követelményekkel, miszerint »a kiválasztott viszonyítási alapnak – a 14. cikk d) bekezdésében előírtaknak megfelelően – mindamellett összefüggésben vagy kapcsolatban kell lennie az adott országban uralkodó piaci viszonyokkal, illetve azokra kell utalnia, továbbá tükröznie kell az árakat, a minőséget, az elérhetőséget, az értékesíthetőséget, a szállítást és az egyéb eladási vagy vételi feltételeket«. Tajvanon a feltételek egészében véve összefüggésben vannak a két kínai tartományban uralkodó piaci viszonyokkal. A földterületek hasonlóan sűrűn lakott területeken találhatók, a térségek földrajzi közelsége biztosítja, hogy a földterületek minősége is hasonló, míg az a tény, hogy Tajvanon és a két kínai tartományban megegyezik a nyelv és a kultúra, ugyanúgy exportorientált gazdasággal és jelentős feldolgozóiparral rendelkeznek, megerősíti azt, hogy az árak, az értékesíthetőség és a földterületekre vonatkozó egyéb eladási vagy vételi feltételek szoros kapcsolatban állnak egymással.”
81 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperesek nem vitatják azoknak a további tényezőknek sem a relevanciáját, sem pedig a pontosságát, amelyeket az intézmények a megtámadott rendelet (356) preambulumbekezdésében figyelembe vettek annak alátámasztása érdekében, hogy Tajvan volt a megfelelő viszonyítási alap.
82 A megtámadott rendelet Indiával kapcsolatos preambulumbekezdésének szövege a következő:
„(361) A fenti (359) preambulumbekezdésben kifejtettek szerint a földterületeknek Kínában nincs működő piacuk. Így a kínai földhasználati jogok jelenlegi ellenértékének viszonyítási alapként való használata nem megfelelő megoldás. Az exportáló gyártók az arra vonatkozó állításukat, hogy a Maharashtra államban található földterületek árai megfelelő viszonyítási alapként használhatók, az indiai Maharashtra államban a földhasználati jogok vásárlása idején mért egy főre jutó GDP, valamint a népsűrűség adatainak összehasonlítására alapozták. A fent említettek szerint a Bizottság azon a véleményen van, hogy az egy főre jutó GDP, illetve a népsűrűség nem lehet az egyedüli döntő tényező egy ország vagy régió külső viszonyítási alap céljából történő kiválasztásakor. Mindenesetre az együttműködő exportáló gyártók által javasolt módszer nincs összhangban az állításaikkal. A vizsgálati időszakban Mumbaiban – Maharashtra állam fővárosában és egyben az állam legfejlettebb térségében – az egy főre jutó jövedelem 2675 USD (128 000 rúpia) volt, ami valójában alacsonyabb, mint a 3529 USD […] összegű kínai nemzeti átlag, nem is beszélve a magasan fejlett Santung, illetve Jiangsu tartományok egy főre jutó GDP‑jéről (5255 USD, illetve 6550 USD). Ami a népsűrűséget illeti, önmagában ez sem döntő tényező, de emlékeztetőül: Maharashtra államban a népsűrűség 314 fő/km2, Jiangsu tartományban 736 fő/km2, Shandong tartományban pedig 600 fő/km2, tehát a mértékük eltérő. Ezenkívül az egyéb tényezők, mint például a földrajzi közelség, valamint az India és Kína közötti közös sajátosságok hiánya miatt a Bizottság arra a megállapításra jutott, hogy Maharashtra mint viszonyítási alap nincs összefüggésben vagy kapcsolatban a Kínában uralkodó piaci viszonyokkal, illetve nem utal azokra. A Bizottság a (357) preambulumbekezdésben ismertetett okok miatt fenntartja azt a véleményét, hogy a tajvani földterületek árai sokkal megfelelőbb külső viszonyítási alapot jelentenek.”
83 A fenti preambulumbekezdésből kitűnik, hogy az uniós intézmények alaposan megvizsgálták a Tajvan mint viszonyítási alapként szolgáló ország kiválasztásához képest alternatív javaslatot. Az uniós intézmények ugyanis megvizsgálták az indiai GDP‑t és népsűrűséget, ahogy azt a felperesek javasolták. Ezenkívül az uniós intézmények meggyőzően kifejtették azokat az indokokat, amelyek alapján Indiát nem fogadták el viszonyítási alapként szolgáló országnak.
84 Ugyanakkor ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek hangsúlyozták, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg azon érvüket, amely szerint az olyan árra vonatkozó megfelelő viszonyítási alap kapcsán, amelyet a felpereseknek a földhasználati jogaikért fizetniük kellett volna, az ilyen jog odaítélésének időpontjában uralkodó piaci viszonyokat, nem pedig a jelenlegi piaci viszonyokat kell figyelembe venni. Érvelésük alátámasztása érdekében a felperesek hivatkoznak a WTO fellebbviteli testületének a CE‑Airbus ügyben készített jelentésére.
85 Először is, nem lehet helyt adni a felperesek azon érvének, hogy a CE‑Airbus ügyben kialakított megoldást a jelen ügyre alkalmazzák. Meg kell jegyezni, mint azt a Tanács is helyesen tette, hogy ez az ügy nem arra vonatkozott, hogy a biztosított előny összegének megállapítása érdekében kiválasszák a megfelelő külső hivatkozási alapot.
86 Másodszor, meg kell jegyezni, hogy a felperesek nem állítják, hogy az, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg az érvüket, megakadályozta volna őket az álláspontjuk tényleges kifejtésében, illetve megsértette volna a védelemhez való jogukat.
87 Harmadszor, nem lehet helyt adni annak az állításnak, amely szerint a Bizottságnak a viszonyítási alapként szolgáló országban a földhasználati jogok biztosításának időpontjában, vagyis a jelen ügyben az 1995‑től 2000‑ig terjedő évek során uralkodó piaci viszonyokat, nem pedig a jelenlegi viszonyokat kellett volna figyelembe vennie.
88 Meg kell állapítani, hogy a felperesek lényegében azt vitatják, ahogy az uniós intézmények az alaprendelet 6. cikkének d) pontjában szereplő „uralkodó […] viszonyok” fordulatot értelmezték.
89 Az alaprendelet 6. cikkének d) pontja szerint:
„[…] A díjazás megfelelő nagyságának megállapítását annak az ilyen áru‑ vagy szolgáltatásnyújtás, illetve vétel helye szerinti országnak a piacán uralkodó piaci viszonyok alapján állapítják meg (beleértve az árat, a minőséget, beszerezhetőségi szempontokat, az értékesíthetőséget, a szállítási és egyéb adásvételi körülményeket).
Ha az adott termék vagy szolgáltatás vonatkozásában a szolgáltatást nyújtó vagy termékvásárlás helye szerinti országban nem léteznek olyan uralkodó piaci viszonyok, amelyeket a megfelelő viszonyítási alapként lehetne használni, akkor az alábbi szabályokat kell alkalmazni:
[…]
ii. adott esetben egy másik ország piacán vagy a világpiacon uralkodó, a kedvezményezett rendelkezésére álló feltételeket kell alkalmazni.”
90 E cikk megfogalmazásából nem következik, hogy a Bizottság köteles lett volna a jelenlegi viszonyok helyett a viszonyítási alapként szolgáló országban a földhasználati jogok biztosításának időpontjában uralkodó piaci viszonyokat figyelembe venni.
91 Következésképpen az eddigiekből következik, hogy az alaprendelet 6. cikke d) pontjának megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.
92 Az alaprendelet „Az együttműködés hiánya” című 28. cikkének állítólagos megsértését illetően meg kell állapítani, hogy e kifogás egyértelműen nincs alátámasztva. A keresetlevél 45. pontjában a felperesek csupán azt állítják, hogy a Bizottság azáltal, hogy a vizsgálat során Tajvant választotta a létező legmegfelelőbb viszonyítási alapnak, nem biztosította […] [az] összehasonlíthatóságot, [ezáltal] megsértve a 28. cikket (a rendelkezésre álló legmegfelelőbb adatok alkalmazása)”.
93 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság alapokmánya 21. cikkének, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Ennek kellően világosnak és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegye az alperes részére védekezésének előkészítését, és hogy a Törvényszék adott esetben további erre vonatkozó információ nélkül gyakorolhassa bírósági felülvizsgálati jogkörét. Ennélfogva a keresetlevélben egyértelműen ki kell fejteni azt a jogalapot, amelyre a keresetet alapították, így nem felel meg az eljárási szabályzatban támasztott követelményeknek, ha csak elvontan utalnak rá (a Törvényszék T‑102/92. sz., Viho kontra Bizottság ügyben 1995. január 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑17. o.] 68. pontja; T‑352/94. sz., Mo och Domsjö kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1989. o.] 333. pontja, valamint T‑224/10. sz., Association belge des consommateurs test‑achats kontra Bizottság ügyben 2011. október 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑7177. o.] 71. pontja). Mivel a felperesek semmilyen módon nem fejtették ki az alaprendelet 28. cikkének megsértésére alapított kifogásukat, e kifogást elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
94 Mellékesen, az alaprendelet 28. cikke arra jogosítja fel az intézményeket, hogy a rendelkezésre álló adatokat használják fel, anélkül azonban, hogy a rendelkezésre álló legmegfelelőbb adatok felhasználására jogosítaná fel őket.
95 Ebből következően a második jogalap első részét el kell utasítani.
Az egyediséget alátámasztó bizonyíték állítólagos hiányára alapított második részről
96 A felperesek lényegében úgy vélik, hogy nem létezik semmilyen bizonyíték, amely alátámaszthatná a földhasználati jogok felperesek általi megszerzésének egyediségét, vagyis az intézmények a jelen ügy tényállását illetően nyilvánvaló mérlegelési hibát követtek el, és megsértették az alaprendelet 4. cikkét azáltal, hogy ettől eltérő következtetést vontak le.
97 A megtámadott rendeletnek a földhasználati jogokat illetően a szubvenció egyediségére vonatkozó preambulumbekezdéseinek szövege a következő:
„(252) A kínai kormányt felkérték, hogy a támogatás elnyerésével kapcsolatos jogosultsági feltételekre, illetve a felhasználására vonatkozóan adjon információkat annak érdekében, hogy a Bizottság megállapíthassa, hogy a támogatáshoz jutás milyen mértékben korlátozódik bizonyos vállalatokra és a támogatás az alaprendelet 4. cikke értelmében egyedinek minősül‑e. A kínai kormány erre vonatkozóan semmiféle tájékoztatást nem adott. A Bizottságnak a megállapításait – szem előtt tartva az alaprendelet 4. cikkének (5) bekezdésében foglalt követelményt, miszerint az egyedi jelleg megállapításához szükséges minden jellemzőt bizonyítékok bemutatásával »egyértelműen alá kell támasztani« – az alaprendelet 28. cikkével összhangban a rendelkezésre álló tényekre kellett alapoznia. Meg kell jegyezni, hogy a 28. cikk (6) bekezdése szerint: »[h]a egy érdekelt fél elmulasztja az együttműködést, vagy csak részlegesen hajlandó együttműködni olyan módon, hogy a szükséges információt visszatartja, a várható eredmény az érintett fél számára kedvezőtlenebb lesz, mint ha hajlandó lett volna az együttműködésre«. A figyelembe vett tények a következők:
(253) Az egyedi jellegre vonatkozó bizonyíték, amelyet a panaszosok bocsátottak rendelkezésre.
(254) Azok a megállapítások (lásd a (77) és (78) preambulumbekezdést), miszerint az egyes támogatásokat egy különleges ágazati terv, azaz a papírgyártási terv keretében folyósítják a papírgyártásnak. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az előbb említett terv 7–11. cikke az iparfejlesztési tervek vonatkozásában különleges előírásokat tartalmaz, mivel ezek meghatározzák, hogy az ország egyes földrajzi térségeibe a papírgyártás mely ágazatait kell telepíteni.
(255) Az arra vonatkozó bizonyíték (lásd a (76) preambulumbekezdést), hogy a papírgyártás a »támogatott iparágak« közé tartozik (40. sz. határozat).
(256) Azok a megállapítások (lásd a (260)–(262) preambulumbekezdést), miszerint a földterületek értékesítésének nincs működő piaca Kínában.
(257) Az együttműködő exportáló gyártók azon megállapításai – melyeket a párhuzamoson folyó dömpingellenes vizsgálat is megerősített –, miszerint a földterületet a papírgyártási projektjeik miatt bocsátották a rendelkezésükre […]
(258) A fentiek fényében és a kínai kormány bárminemű együttműködésének hiányában a rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy a papírgyártásban működő vállalatok számára adott támogatások nem általánosan elérhetők, ezért az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint egyedinek minősülnek. A kínai kormány együttműködésének hiányára tekintettel semmi nem utal arra, hogy a támogatásra való jogosultság megítélése az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt objektív szempontokon és feltételeken alapulna.
(259) Következésképp ezt a támogatást kiegyenlíthetőnek kell tekinteni.”
98 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperesek nem vitatják a megtámadott rendelet (252)–(259) preambulumbekezdésében szereplő azon megállapításokat, amelyek alapján az uniós intézmények arra a következtetésre jutottak, hogy a kínai kormány által biztosított földhasználati jogok egyediek voltak.
99 A felperesek csupán megjegyzik, hogy a földhasználati jogok „Kínában valamennyi társaság számára megkülönböztetés nélkül elérhetők […], mivel [e jogok] értékesítése jogilag, illetve gyakorlatilag nem arra irányul, hogy előnyt biztosítson valamely vállalkozásnak vagy gazdasági ágazatnak, illetve a vállalkozások vagy gazdasági ágazatok valamely csoportjának”, továbbá hogy e jogokat „mindig annak értékesítik, aki a legmagasabb ajánlatot teszi, ha pedig nincs elegendő ajánlattevő vagy az ajánlatok túl alacsonyak, akkor nem folytatják le az értékesítést”.
100 E megjegyzések nem vonhatják kétségbe az uniós intézmények által tett megállapításokat.
101 A felperesek azt állítják, hogy az általuk a vizsgálat során a Bizottság elé terjesztett bizonyítékok alátámasztják, hogy „Kínában a földhasználati jogok értékesítésének olyan egyedi és egységes rendszere létezik, amely az egész kínai területet lefedi, továbbá az összes értékesítést hátrányos megkülönböztetéstől mentes pályázati eljárások, árverések vagy várólistákra történő feliratkozás útján bonyolítják le”.
102 Másfelől a felperesek úgy vélik, hogy előterjesztették a földhasználati jogok Kínában történő vásárlására és értékesítésére vonatkozó valamennyi bizonyítékot, vagyis a földhasználati jogokat szabályozó mechanizmusokat és az értékesítések során irányadó érték meghatározására vonatkozó szabályokat.
103 Mivel a felperesek megelégednek azzal, hogy mindezt mellékletekben adják elő, ezeket az érveket az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján elfogadhatatlanoknak kell nyilvánítani. E tekintetben ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy míg a keresetlevél szövege egyes pontokban alátámasztható és kiegészíthető az ahhoz kapcsolt iratok részeire való hivatkozásokkal, addig más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a lényegi jogi érvelés hiányát, amelynek a fentiekkel összhangban a keresetlevélben kell megjelennie (a Törvényszék T‑154/98. sz., Asia Motor France és társai kontra Bizottság ügyben 1999. május 21‑én hozott végzésének [EBHT 1999., II‑1703. o.] 49. pontja).
104 A felperesek azt állítják, hogy a szubvenció egyediségének a Tanács általi megvitatása nem felel meg az indokolásra és a vizsgálatra vonatkozó hatályos szabályoknak, mivel a Bizottság a mérlegelését arra az indokra alapította, hogy a kínai kormány nem szolgált információkkal a szubvencióban való részesülést lehetővé tevő jogosultsági feltételekről és a szubvenció felhasználásáról.
105 Ennek az érvnek nem lehet helyt adni, mivel a megtámadott rendelet (248) preambulumbekezdése, amely a végleges tájékoztató dokumentum 226. pontját veszi át, ismerteti azokat a bizonyítékokat, amelyeket a Bizottság eredménytelenül próbált meg Kínától beszerezni.
106 Az említett preambulumbekezdésből ugyanis kitűnik:
„A panaszban szereplő állítás szerint a kínai kormány a megfelelő ellenszolgáltatásnál jóval kevesebb összeg fejében biztosított földhasználati jogokat az együttműködő exportőrök számára. A kínai kormány erre válaszul a Bizottság rendelkezésére bocsátotta a földügyi igazgatásról szóló törvényt, valamint az állami tulajdonban lévő építési telkek földhasználati jogának ajánlattételi felhívás, árverés és árajánlat révén történő átruházásáról szóló 2007. szeptember 28‑i 39. sz. rendelkezést. Nem közölt azonban semmiféle adatot a földhasználati jogok aktuális ellenértékéről, a telekárak állításuk szerint létező minimális viszonyítási alapjáról, valamint ennek értékelési módjáról, továbbá arról, hogy az állam milyen módszert követ, amikor a korábbi használójától kisajátítja a földet.”
107 A megtámadott rendelet (252) preambulumbekezdésének következtetés értéke van a megtámadott rendelet „Földhasználati jogok biztosítása” cím alatti rendelkezései tekintetében, vagyis e preambulumbekezdésnek nem kell tartalmaznia azon információtípusok ismertetését, amelyeket a kínai kormány nem szolgáltatott.
108 A felperesek azt állítják, hogy a vizsgálatnak nem állt módjában bizonyítani, hogy a Zhenjiang új övezetében és a Suzhou ipari parkban fennálló helyzet a földhasználati jogok biztosítását és költségét illetően különbözött volna az ezen övezeteken kívül fennálló helyzettől.
109 E tekintetben meg kell állapítani, mint azt a Tanács is helyesen tette, hogy a regionális sajátosságokkal kapcsolatos észrevételeknek nincs jelentőségük, mivel az uniós intézmények nem állapították meg, a földhasználati jogok odaítélése e régiók tekintetében sajátos lett volna.
110 Az eddigiekből következik, hogy a jelen jogalap második részét el kell utasítani.
111 Következésképpen a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
A harmadik, az alaprendelet 4. cikkének megsértésére alapított jogalapról
112 A Tanács a megtámadott rendelet (125) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:
„[A belföldi vállalkozások közötti osztalék adómentességére irányuló] program azokat a kínai belföldi vállalkozásokat érinti, amelyek más kínai belföldi vállalkozásban részvényekkel rendelkeznek. Az előbbi vállalkozás az utóbbi vállalkozás által kifizetett bizonyos osztalékokból származó jövedelmével összefüggésben adómentességre jogosult.”
113 A megtámadott rendelet (127) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[e]z a program gazdasági előnyt biztosít valamennyi olyan kínai belföldi vállalkozásnak, amely más kínai belföldi vállalkozásban részvényekkel rendelkezik”.
114 A megtámadott rendelet (129) preambulumbekezdése értelmében:
„Az együttműködő exportáló gyártók adóbevallásában szerepel egy olyan összeg, amely után nem kell társasági adót fizetniük. Az adóbevallás 5. mellékletében (Adókedvezményekről szóló éves beszámoló) szereplő feltételekkel összhangban ez az összeg a jogosult belföldi személyek és vállalkozások osztaléka, prémiuma és más befektetésből származó jövedelme. Az érintett vállalatok ezek után az összegek után nem fizettek társasági adót.”
115 A Tanács először is úgy ítélte meg, hogy e rendszer az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében egyedi volt, „mivel maga a jogszabály – amely szerint a támogatást biztosító hatóság működik – korlátozza a programhoz való hozzáférést, mégpedig kizárólag azokra a kínai belföldi vállalkozásokra, amelyek más kínai belföldi vállalkozástól osztalékot kapnak, szemben azokkal a vállalkozásokkal, amelyek külföldi cégekbe fektetnek be” (a megtámadott rendelet (132) preambulumbekezdése).
116 Másodszor, a Tanács a megtámadott rendelet (133) preambulumbekezdésében megállapította:
„[M]ivel a Kínai Népköztársaság vállalkozások adózásáról szóló törvényének 4. fejezete alapján valamennyi fent említett adózási program – a 25. cikkben foglaltak szerint – kizárólag az államilag támogatott és ösztönzött fontos iparágak és projektek számára van fenntartva, ez a program is egyedi, hiszen kizárólag a „támogatott” kategóriába tartozó vállalatokra és iparágakra, például a papírgyártásra vonatkozik. A Bizottság értelmezésében az Államtanács a 40. sz. határozatában (14. cikk), valamint az ipari szerkezetátalakítással kapcsolatos útmutatójában ténylegesen leírja azokat az alapelveket és osztályozást, amelyek alapján egy vállalkozás támogatottnak minősül. Ezenfelül ebben az esetben a jogosultság korlátozására nincsenek objektív szempontok és olyan egyértelmű bizonyíték, amely alapján megállapítható, hogy a jogosultság – az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint– automatikus. Noha az exportáló gyártóknál tett ellenőrző látogatás során sikerült néhány közigazgatási rendelkezést beszerezni, a kínai kormány együttműködésének hiánya az ilyen objektív szempontok meglétének megállapítását nem tette lehetővé.”
117 A jelen ügyben a felperesek először is azt állítják, hogy a Tanács nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a szóban forgó kínai adózási program egyedi volt, amennyiben a hatáskörrel rendelkező hatóság azokra a kínai belföldi vállalkozásokra korlátozta annak előnyeit, amelyek más kínai belföldi vállalkozástól osztalékot kapnak, szemben azokkal a vállalkozásokkal, amelyek külföldi cégekbe fektetnek be.
118 Meg kell állapítani, hogy a felperesek véleménye szerint az intézmények nyilvánvaló mérlegelési hibát követtek el az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdése a) pontjának alkalmazása keretében, amely akként rendelkezik, hogy „amennyiben a támogatást [helyesen: szubvenciót] nyújtó hatóság, illetve a jogrend, amelynek hatálya alatt a támogatást [helyesen: szubvenciót] nyújtó hatóság működik, egy támogatásra [helyesen: szubvencióra] való jogosultságot kifejezetten meghatározott vállalkozástípusokra korlátoz, az ilyen támogatást [helyesen: szubvenciót] egyedi támogatásnak [helyesen: szubvenciónak] kell tekinteni”.
119 Ennek kapcsán a felperesek azt állítják, hogy az adózási program a kettős adóztatás elkerülését teszi lehetővé Kínában, mivel a belföldi társaság által kapott osztalékok – amennyiben azokat szintén Kína adóztatási joghatósága alá tartozó belföldi társaság fizeti– levonhatók az adóköteles jövedelmekből. Ezzel szemben, ha az osztalékok olyan külföldi befektetésekből származnak, amelyek nem tartoznak Kína adóztatási joghatósága alá, ezek az osztalékok nem vonhatók le az adóköteles jövedelmekből.
120 Tájékoztatásképpen emlékeztetni kell arra, hogy a Tanács a megtámadott rendelet (338) preambulumbekezdésében jelezte, hogy „[a]zzal az állítással kapcsolatban, miszerint ez [a kormányzati bevételek elengedését eredményező adójogi] ösztönző a kettős adóztatás elkerülésére irányul, meg kell jegyezni, hogy bár a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás elismeri, hogy a WTO tagállamai a kettős adóztatás elkerülése érdekében szabadon intézkedhetnek (lásd a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás I. mellékletének 59. lábjegyzetét), ez a rendelkezés »határozott védelmet nyújt«, és semmilyen konkrét bizonyítékot nem szolgáltattak annak az állításnak az alátámasztására, hogy például a belföldi és nem belföldi vállalkozásoktól származó osztalékot – a harmadik országokkal a kettős adóztatás vonatkozásában megkötött kétoldalú szerződésekben Kína részéről vállalt jogi kötelezettségek miatt – eltérően kezelnék”.
121 A jelen ügyben meg kell jegyezni, mint azt a Tanács is helyesen tette, hogy a felperesek a jelen kereset keretében nem szolgálnak semmi olyan okirati bizonyítékkal, illetve nem tesznek semmi olyan nyilatkozatot, amely alátámaszthatná azt az állítást, amely szerint „a [szóban forgó] adózási program a kettős adóztatás elkerülését szolgálja Kínában”.
122 Ezért ezt az állítást az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
123 Mellékesen meg kell jegyezni, hogy a vállalkozások adózásáról szóló kínai törvény (a továbbiakban: VAT) 26. cikke az említett törvénynek a kedvezményes adóztatásról szóló 4. fejezetében szerepel. Ha a szóban forgó adózási program – mint azt a felperesek állítják – valóban a „kettős adóztatás elkerülésére” irányul, mindenesetre érdekes megállapítani, hogy a VAT 26. cikke az említett törvénynek nem egy másik fejezetében szerepel.
124 A felperesek másodszor azt állítják, hogy a Tanács semmilyen magyarázattal nem szolgált arra vonatkozóan, hogy milyen okból állapította meg, hogy a VAT 4. fejezetének hatálya alá tartozó valamennyi program a támogatott iparágaknak volt fenntartva. A felperesek hozzáteszik, hogy a VAT 26. cikke valójában nem zár ki iparágakat a szóban forgó mentességből, továbbá hogy az említett törvény 25. cikke a jelen ügyben nem releváns.
125 A Bizottság által támogatott Tanács azt állítja, hogy a felperesek a keresetlevelükben nem szolgálnak semmilyen magyarázattal arra vonatkozóan, hogy a VAT 26. cikkét milyen okból nem kell a VAT 25. cikkének fényében értelmezni, hanem megelégednek a vizsgálat során a Bizottságnak nyújtott magyarázatokra való utalással.
126 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek a válaszukban úgy vélik, hogy az intézmények tévesen értelmezték a VAT 25. és 26. cikkét. Abból, hogy mindkét említett cikk ugyanabban a fejezetben, vagyis a „Kedvezményes adóztatás” című 4. fejezetben szerepel, a felperesek szerint nem következik, hogy a VAT 25. cikke értelmében a jövedéki adó kedvezményes rendszerére vonatkozó korlátok az említett törvény 26. cikkében szabályozott mentességre is irányadók lennének. A tárgyalás során a felperesek pontosították, hogy a VAT 25. cikke az említett 4. fejezetben nem szolgál mindent felölelő cikként, következésképpen pedig a VAT 25. és 26. cikkét külön‑külön kell értelmezni. A Tanács állításával ellentétben a felperesek szerint nem új érvről, hanem egy korábbi érv kiegészítéséről van szó.
127 Meg kell állapítani, hogy a felperesek megelégednek a vizsgálat során a Bizottságnak nyújtott magyarázatokra való utalással, és nem szolgálnak semmilyen bizonyítékkal az érvelésük alátámasztása érdekében.
128 Válaszukban a felperesek azt is előadják, hogy a megtámadott rendelet a (133) preambulumbekezdésében a VAT 26. cikkének olyan olvasatából indul ki, amely egyedül azon az állításon alapul, amely szerint a kínai hatóságok nem működtek együtt (a (133) preambulumbekezdés utolsó mondata).
129 Az eddigiekre tekintettel meg kell vizsgálni a VAT 25. és 26. cikke közötti összefüggésre vonatkozóan az uniós intézmények által lefolytatott elemzést, annak eldöntése érdekében, hogy az uniós intézmények a VAT 26. cikkének olyan téves olvasatából indultak‑e ki, amely a kínai hatóságok együttműködésének állítólagos hiányából ered.
130 A VAT 25. cikke akként rendelkezik, hogy „[a]z állam a támogatott főbb iparágaknak és projekteknek társaságiadó‑ösztönzést biztosít”.
131 A VAT 26. cikkének szövege a következő:
„Az alábbi összegek mentesek a társasági adó alól:
[…]
2) „A jogosult belföldi személyek és vállalkozások osztaléka, prémiuma és más befektetésből származó jövedelme.”
132 A végleges tájékoztató dokumentumnak a megtámadott rendelet (133) preambulumbekezdésében megerősített 111. pontjából kitűnik, hogy a Bizottság a VAT 25. és 26. cikke közötti összefüggéssel kapcsolatos elemzését az alábbiak szerint fejtette ki:
„Ezenkívül mivel a Kínai Népköztársaság vállalkozások adózásáról szóló törvényének 4. fejezete alapján valamennyi fent említett adózási program – a 25. cikkben foglaltak szerint – kizárólag az államilag támogatott és ösztönzött fontos iparágak és projektek számára van fenntartva, ez a program is egyedi, hiszen kizárólag a »támogatott« kategóriába tartozó vállalatokra és iparágakra, például a papírgyártásra vonatkozik. A Bizottság értelmezésében az Államtanács a 40. sz. határozatában (14. cikk), valamint az ipari szerkezetátalakítással kapcsolatos útmutatójában ténylegesen leírja azokat az alapelveket és osztályozást, amelyek alapján egy vállalkozás támogatottnak minősül. Ezenfelül ebben az esetben a jogosultság korlátozására nincsenek objektív szempontok és olyan egyértelmű bizonyíték, amely alapján megállapítható, hogy a jogosultság – az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint – automatikus. Noha az exportáló gyártóknál tett ellenőrző látogatás során sikerült néhány közigazgatási rendelkezést beszerezni, a kínai kormány együttműködésének hiánya az ilyen objektív szempontok meglétének megállapítását nem tette lehetővé.”
133 A végleges tájékoztató dokumentumnak a megtámadott rendelet (131) preambulumbekezdésében megerősített 109. pontjából kitűnik, hogy a kínai kormány nem közölt az objektív jogosultsági kritériumokkal kapcsolatos információkat:
„A kínai kormányt felkérték, hogy a támogatás elnyerésével kapcsolatos jogosultsági feltételekre, illetve a felhasználására vonatkozóan adjon információkat annak érdekében, hogy a Bizottság megállapíthassa, hogy a támogatáshoz jutás milyen mértékben korlátozódik bizonyos vállalatokra, és a támogatás az alaprendelet 4. cikke értelmében egyedinek minősül‑e. A kínai kormány erre vonatkozóan semmiféle tájékoztatást nem adott. A Bizottságnak a megállapításait – szem előtt tartva az alaprendelet 4. cikkének (5) bekezdésében foglalt követelményt, miszerint az egyedi jelleg megállapításához szükséges minden jellemzőt bizonyítékok bemutatásával »egyértelműen alá kell támasztani« – az alaprendelet 28. cikkével összhangban […] a rendelkezésre álló tényekre kellett alapoznia.”
134 A kínai kormánynak a végleges tájékoztató dokumentumra vonatkozó, 2011. március 3‑i észrevételeit a megtámadott rendelet (339) preambulumbekezdése erősítette meg:
„Azt is állították, hogy a rendszer a támogatott vállalkozások és iparágak számára teljesen lényegtelen, sőt a fogalommeghatározás miatt minden belföldi vállalatra vonatkozik. A kínai kormány azzal is érvelt, hogy a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 2. cikkének (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy az általánosan alkalmazandó adókulcsok megállapítása nem tekinthető egyedi támogatásnak. Azt állították, hogy az erre a rendszerre vonatkozó jogosultsági feltételek objektívek, és azokat részletesen meghatározták, a jogosultság automatikus, így a rendszert a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában, illetve az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján nem lehet egyedinek tekinteni.”
135 A felperesek 2011. március 3‑i észrevételeiben megfogalmazott állításokat alátámasztó konkrét bizonyíték hiányában az uniós intézmények a szubvenciós program egyedi jellegével kapcsolatos kérdést a megtámadott rendelet (340) preambulumbekezdésében az alábbiak szerint tárgyalták:
„Ezeket az állításokat elutasították. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az erről a rendszerről szóló rendelkezések a vállalkozások adózásáról szóló törvény »Kedvezményes adóztatás« című 4. fejezetének hatálya alá tartoznak, amely az államilag támogatott és ösztönzött fontos iparágak és projektek vonatkozásában adókedvezmény formájában nyújtott különleges ösztönzőket helyezett kilátásba. A fent említettek szerint ilyen feltételek mellett az ennek a rendszernek a keretében kapott támogatások az alaprendelet 4. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében egyedinek minősülnek. A vizsgálat nem talált sem objektív feltételeket, amelyek a jogosultságot korlátoznák, sem egyértelmű bizonyítékot, amely alapján megállapítható, hogy a jogosultság automatikus. A támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás 2. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekre vonatkozó állítással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ez a rendszer nem az általánosan alkalmazandó adókulcsok megállapítására vonatkozik, hanem bizonyos típusú vállalatoktól származó bizonyos típusú jövedelmek adómentességére”.
136 Emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek feladata lett volna a fentiek ellenkezőjére vonatkozó bizonyítékok szolgáltatása. A végleges tájékoztató dokumentumra tett észrevételeikből azonban az tűnik ki, hogy a felperesek nem tudtak olyan bizonyítékokkal szolgálni, amelyek megfoszthatnák hitelességétől a megtámadott rendeletben a tényekre vonatkozóan lefolytatott mérlegelést.
137 A felperesek a végleges tájékoztató dokumentumra vonatkozó észrevételeik 2.3 pontjában a következőket állították:
Nem létezik semmilyen konkrét és tagadhatatlan bizonyíték a szóban forgó adózási program, és azon 25. cikk közötti összefüggésre, amely szerint a belföldi vállalkozások által fizetett osztalékok adómentességét kizárólag a támogatott programoknak biztosítják. Épp ellenkezőleg, a vállalkozások adózásáról szóló törvény fent hivatkozott rendelkezéseinek szövegéből kitűnik, hogy a kérdéses programot egész Kínában általános jelleggel, megkülönböztetés nélkül alkalmazzák objektív kritériumok, vagyis az osztalékok eredete alapján. Következésképpen a Bizottság téved, amikor e programot egyedinek minősíti.
138 Az eddigiekre tekintettel úgy tűnik, hogy a felperesek nem szolgálnak elegendő bizonyítékkal ahhoz, hogy megfosszák hitelességétől a tényekre vonatkozó, a megtámadott rendeletben a VAT 25. és 26. cikke közötti összefüggést illetően lefolytatott mérlegelést. Ezért, mivel az uniós intézmények az alaprendelet 4. cikkének alkalmazása keretében nem követtek el semmilyen mérlegelési hibát, e kifogást el kell utasítani.
139 A fentiekből az következik, hogy a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
A negyedik, az alaprendelet 7. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról
140 A felperesek azt állítják, hogy az uniós intézmények az alaprendelet 7. cikkének (3) bekezdésére vonatkozóan általuk kialakított értelmezésre tekintettel lényegében nyilvánvaló mérlegelési hibát követtek el, amikor megállapították, hogy az érintett gazdasági ágazatban a rendes értékcsökkenési időszak 15 év volt, mivel nem a felperesek számlakönyveiben szereplő értékcsökkenési időszakot vették figyelembe, és nem volt okuk arra, hogy az értékcsökkenési időszak megállapítása érdekében más forrásokat kutassanak fel, az uniós gazdasági ágazatban irányadó értékcsökkenési időszakokra hivatkozva.
141 E tekintetben a felperesek megjegyzik, hogy a Bizottság állandó gyakorlata, hogy az érintett gazdasági ágazatban az értékcsökkenési időszakot az érintett exportőrök által alapul vett értékcsökkenési időszak alapján, viszont nem az egyéb érdekelt személyek gyakorlatára hivatkozva számítja.
142 Így a felperesek azt állítják, hogy az érintett gazdasági ágazatban a rendes értékcsökkenési időszakot számtani átlag szerint [bizalmas] évben, súlyozott átlag szerint pedig [bizalmas] évben kellett volna megállapítani. A felperesek vitatják, hogy a Kínában irányadó értékcsökkenési időszak, valamint az uniós termelők esetében vagy az uniós gazdasági ágazatban irányadó értékcsökkenési időszak között átlagot vonjanak.
143 Másfelől a felperesek úgy vélik, hogy a Tanács az ellenkérelmében más magyarázatot adott, mint a Bizottság a vizsgálat során, következésképpen pedig nehéz meghatározni az értékcsökkenési időszak számításához figyelembe vett viszonyítási alapot.
144 A Tanács azt állítja, hogy a papíriparra irányadó értékcsökkenési időszak számításához a Bizottság az együttműködő termelők és az uniós termelők által jelzett értékcsökkenési időszakok számtani átlagát vette alapul, ami 15 év átlagos időszakot eredményezett (lásd a megtámadott rendelet (344) preambulumbekezdését).
145 A Tanács azt állítja, hogy a felperesek megelégednek azzal, hogy megismételjék a vizsgálat során előadott érveket, továbbá hogy a felperesek nem [bizalmas] év értékcsökkenési időszakot, hanem [bizalmas] évtől [bizalmas] évig terjedő időszakot jeleztek, valamint hogy a felperesek nem bizonyítják, hogy az uniós intézmények a megelőző időszakok során állandó gyakorlatot követtek, amely ezenkívül nem keletkeztet olyan kötelezettséget, hogy minden jövőbeli esetet ugyanúgy értékeljenek.
146 Meg kell állapítani, hogy a felperesek egyrészt az értékcsökkenési időszak számítási alapját, másrészt pedig a számítás eredményét vitatják.
147 Egyrészt, az értékcsökkenési időszak számítási alapját illetően emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 7. cikkének (3) bekezdése így rendelkezik:
„Amennyiben a támogatás [helyesen: szubvenció] tárgyi eszközök beszerzéséhez vagy jövőbeli beszerzéséhez kapcsolható, a kiegyenlíthető támogatás [helyesen: szubvenció] összegét az érintett gazdasági ágazatban a szóban forgó eszközök esetében szokásosan alkalmazott értékcsökkenési módszert tükröző értékcsökkenési időszakra kivetítve számítják ki.”
148 E rendelkezésből következik, hogy az eszközök értékcsökkenési időszakát az érintett gazdasági ágazatban, vagyis a bevont finompapír ágazatában kell megállapítani, amelyet nem képviselhetnek kizárólag a felperesek.
149 Mint az a megtámadott rendelet (344) preambulumbekezdéséből kitűnik:
„Az APP‑csoport jelentéseiben szereplő értékcsökkenési időtartamot számviteli és pénzügyi célokból állapították meg. Más együttműködő exportáló gyártók és az uniós gazdasági ágazat ettől eltérő értékcsökkenési időtartamról számoltak be. A Bizottság ezért – a szokásos gyakorlatnak megfelelően és az alaprendelet 7. cikkének (3) bekezdésével összhangban – a számítás céljából a berendezések hasznos időtartamaként 15 éves értékcsökkenési időtartamot alkalmazott, ami az érintett iparágban »szokásos« értékcsökkenési időtartamnak tekinthető.”
150 E tekintetben az a körülmény, hogy az intézmények figyelembe vették az uniós gazdasági ágazatot, valamint az együttműködő gyártó exportőröket, nem tekinthető az uniós intézmények által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibának.
151 Meg kell állapítani, hogy ha az uniós intézményeknek egyedül a felperesek számviteli vagy pénzügyi információi alapján kellene kiszámítaniuk a rendes értékcsökkenési időszakot, abból az következne, hogy ez az időszak a valóságosnál hosszabb lenne, aminek következtében a szubvenció összege csökkenne.
152 A Bizottság döntéshozatali gyakorlatát illetően – amelyre a felperesek az érvelésük alátámasztása érdekében hivatkoznak – meg kell állapítani, hogy e döntéshozatali gyakorlat nem biztosít jogi keretet a rendes értékcsökkenési időszak meghatározásához, mivel a Bizottság kereskedelempolitikai védintézkedések területén széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amelynek gyakorlása során nem kötik őt az általa korábban végzett mérlegelések.
153 Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság köteles tiszteletben tartani az általános jogelveket, köztük az egyenlő bánásmód elvét, amely magában foglalja, hogy a Bizottság nem kezelhet hasonló helyzeteket eltérő módon vagy eltérő helyzeteket ugyanolyan módon, kivéve ha e bánásmód objektív módon indokolt (lásd analógia útján a Bíróság C‑174/89. sz. Hoche‑ügyben 1990. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑2681. o.] 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
154 A felperesek által szolgáltatott példák vizsgálatából következik, hogy a Bizottság különféleképpen számíthatta ki a rendes értékcsökkenési időszakot. Az 1 mm vagy annál nagyobb átmérőjű, Indiából származó rozsdamentes acélhuzalokra kivetett végleges kiegyenlítő vámról és az ideiglenes vám végérvényes beszedéséről, valamint az 1 mm vagy azt meghaladó átmérőjű, a Koreai Köztársaságból származó rozsdamentes acélhuzalok behozatalával kapcsolatos eljárás megszüntetéséről szóló, 1999. július 12‑i 1599/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 189., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 32. kötet, 31. o.) elfogadásához vezető ügyben a Bizottság a rendes értékcsökkenési időszakot az összes együttműködő indiai gyártó‑exportőr alapján számította ki (a (25) preambulumbekezdés). A vasból vagy ötvözetlen acélból készült, 600 mm vagy annál nagyobb átmérőjű, be nem vont és nem is burkolt, tekercselt, egyszerű alakú, melegen hengerelt, többek között Indiából származó egyes síkhengerelt termékek behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről és kötelezettségvállalás elfogadásáról szóló 284/2000/ESZAK határozat módosításáról szóló, 2002. május 21‑i 842/2002/ESZAK bizottsági határozat (HL L 134., 18. o.) elfogadásához vezető ügyben a Bizottság a rendes értékcsökkenési időszakot az érintett termék gazdasági ágazata alapján számította ki (a (23) preambulumbekezdés). Végül az Indiából származó széles spektrumú antibiotikumok behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről szóló, 2005. május 10‑i 713/2005/EK tanácsi rendelet (HL L 121., 1. o.) elfogadásához vezető ügyben a rendes értékcsökkenési időszakot az antibiotikumok ágazata alapján számították ki (a (105) preambulumbekezdés).
155 A 30 millimétert meg nem haladó külső átmérőjű, Thaiföldről származó golyóscsapágyak behozatalával kapcsolatos szubvencióellenes eljárással összefüggésben a thaiföldi kormány által felajánlott kötelezettségvállalás elfogadásáról szóló, 1990. június 13‑i 90/266/EGK bizottsági határozatban – amelyre a Tanács példaként hivatkozik – a Bizottság elutasította a thaiföldi exportőrök által jelzett értékcsökkenési időszakot, és inkább az uniós gyártók által jelzett értékcsökkenési időszakból indult ki (a (43) preambulumbekezdés).
156 Az eddigiekből kitűnik, hogy a Bizottság gyakorlata valójában abból áll, hogy az eszközök rendes értékcsökkenési időszakát több viszonyítási alap szerint számítja ki, nem pedig kizárólag a felperesek által nyújtott adatok alapján. E körülmények között az uniós intézmények nem követtek el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor az uniós gazdasági ágazatot vette figyelembe.
157 Másrészt, a szóban forgó eszközök értékcsökkenési időszaka számításának eredményét illetően a megtámadott rendelet (344) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a rendes értékcsökkenési időszakot 15 évben határozták meg.
158 Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperesek nem szolgálnak semmilyen magyarázattal azon érvük alátámasztásaként, amely szerint a Bizottság a szóban forgó eszközök rendes értékcsökkenési időszakának számítása során nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.
159 A felperesek ugyanis megelégednek annak kijelentésével, hogy az uniós intézmények nyilvánvaló mérlegelési hibát követtek el, amennyiben a rendes értékcsökkenési időszakot 15 évben határozták meg.
160 Mindazonáltal mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy ez az érv téves előfeltevésen alapul, mivel a Bizottság a szóban forgó eszközök, vagyis egyes gépek és berendezések értékcsökkenési időszakának számítása során figyelembe vette a többi együttműködő gyártó‑exportőrt, valamint az uniós gazdasági ágazatot.
161 Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik a számítási módszer annak érdekében történő meghatározását illetően, hogy a rendes értékcsökkenési időszakot 15 évben határozza meg, ami a jelen esetben a számtani átlagnak felel meg.
162 Hangsúlyozni kell, hogy a számtani átlagot az egységek száma alapján kell kiszámítani, amelyet meg kell szorozni az értékcsökkenési időszakkal, az egy kapott eredményt pedig el kell osztani az összes egység számával.
163 Mint azt a Tanács megállapítja, a felperesek a gépeik és a berendezéseik vonatkozásában a GHS‑t illetően [bizalmas], illetőleg [bizalmas] év, a GE tekintetében pedig [bizalmas] év értékcsökkenési időszakot vettek figyelembe.
164 Összehasonlításképpen, egy másik olyan gyártó‑exportőr, amely a vizsgálat során együttműködött, 10 és 20 év értékcsökkenési időszakot vett figyelembe.
165 A Tanács azt is helyesen állapítja meg, hogy az uniós gazdasági ágazat a gépeket illetően 10‑től 20 évig terjedő értékcsökkenési időszakokat vett figyelembe.
166 Így az eddigiekből következik, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor a rendes értékcsökkenési időszakot 15 évben, vagyis a számtani átlagnál magasabb időtartamban állapította meg.
167 Végül téves a felperesek azon érve, amely szerint az átlagos rendes értékcsökkenési időszakot számtani átlag szerint [bizalmas] évben, súlyozott átlag szerint pedig [bizalmas] évben kellett volna megállapítani.
168 Az értékcsökkenési időszak ugyanis nem érheti el a [bizalmas] vagy a [bizalmas] évet, mivel egyrészt az uniós intézmények figyelembe vették az uniós gazdasági ágazatot, amely a vizsgálat során szolgáltatott információk alapján 10‑től 20 évig terjedő rendes értékcsökkenési időszakot vett alapul, másrészt pedig a gépeket és berendezéseket illetően a felperesek által közölt értékcsökkenési időszakok összege alacsonyabb annál, amelyre a felperesek hivatkozni próbálnak, akár számtani átlag, akár pedig súlyozott átlag alapján számítják azt.
169 Következésképpen az intézmények nem követtek el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor úgy ítélték meg, hogy a rendes értékcsökkenési időszakot 15 évben kell meghatározni.
170 Ebből következően a negyedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
Az ötödik, az alaprendelet 6. cikke b) pontjának megsértésére alapított jogalapról
171 A felperesek azt állítják, hogy az uniós intézmények megsértették az alaprendelet 6. cikkének b) pontját, és nyilvánvaló mérlegelési hibát követtek el, amikor megállapították, hogy a felperesek kedvezményes hitelekben részesültek, mivel az intézményeknek az állami tulajdonban lévő bankok által alkalmazott kamatlábakat azokkal a kamatlábakkal kellett volna összehasonlítaniuk, amelyekben a felperesek a piacon részesülhettek volna. Ennek alapján a felperesek úgy vélik, hogy az uniós intézmények nem vizsgálták meg, hogy a felperesek részesültek‑e a piaci feltételeknél kedvezőbb feltételek mellett nyújtott bármilyen biztosítékban vagy állami támogatásban.
172 A felperesek azt állítják, hogy az uniós intézmények önkényesen jártak el, amikor velük szemben a Bloomberg pénzügyi hitelminősítő intézet adataiból kiindulva a BB minősítést alkalmazták, ahelyett hogy a Moody’s intézet által a felpereseknek odaítélt A1 minősítést alkalmazták volna. E tekintetben a felperesek megítélése szerint az, hogy ők kitűnő fizetőképességgel rendelkeznek, lehetővé teszi számukra, hogy a kínai bankoktól kedvező kamatok mellett részesüljenek finanszírozásban.
173 A Tanács azt állítja, hogy a legtöbb nagy kínai bank az állam tulajdonában van, és nem dönthetnek szabadon az általuk alkalmazott kamatlábakról. Ezen okokból e bankok nem végeznek rendszeres kockázatelemzéseket, azok a kamatlábak pedig, amelyekben az exportőrök a kínai piacon részesülhettek volna, nem szolgálhatnak megfelelő viszonyítási alapként azon szubvenciók összegének számításához, amelyeket a gyártó‑exportőröknek e kedvezményes hitelek révén nyújtottak.
174 A Tanács megjegyzi, hogy az uniós intézmények ésszerűnek ítélték, hogy a kiigazított kínai kamatlábakat alkalmazva képezzenek megfelelő viszonyítási alapot, e módszert viszont azért nem alkalmazhatták, mert nem közöltek velük a kínai bankok kamatpolitikáira és a gyártó‑exportőrök részére történő hitelnyújtás módszereire vonatkozó információkat.
175 A Tanács azt állítja, hogy az uniós intézmények azt a kamatlábat figyelembe véve alkalmazták a Bloomberg intézet adatait, amelyet kedvezményes bánásmód hiányában a felpereseknek biztosítani lehetett volna, míg a Moody’s intézet a kormányzati szervek politikáinak támogatását figyelembe véve állapította meg a minősítését.
176 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 6. cikkének b) pontja így rendelkezik:
„A címzettnek nyújtott előny kiszámítása során az alábbi szabályokat kell alkalmazni:
[…]
b) egy kormányzati szerv által nyújtott hitel csak abban az esetben tekinthető gazdasági előny nyújtásának, ha a hitelt felvevő cég által a kormányhitel esetében és a cég által a piacon ténylegesen megszerezhető összehasonlítható kereskedelmi hitel esetében a visszafizetendő összeg között eltérés mutatkozik. Ebben az esetben a gazdasági előny nagyságát a két összeg különbözete alapján határozzák meg.”
177 Az alaprendelet 28. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:
„Amennyiben bármely érdekelt fél megtagadja az információkhoz való hozzáféréshez való hozzájárulását, vagy az e rendeletben előírt határidőkön belül egyéb módon elmulasztja a szükséges információ nyújtását, vagy jelentős mértékben akadályozza a vizsgálat lefolytatását, a rendelkezésre álló tények alapján mind ideiglenes, mind végleges jóváhagyó vagy elutasító végső megállapítások tehetők.”
178 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a kínai kormány csak nagyon kevés információt szolgáltatott a kínai bankok részvénytulajdonáról és tulajdonviszonyairól, miközben a kínai pénzügyi piacot a kormányzati szervek beavatkozása jellemzi, amennyiben a nagy bankok többsége állami tulajdonban van (lásd a megtámadott rendelet (84) preambulumbekezdését).
179 A kínai kormány ugyanis megelégedett azzal, hogy utaljon a kínai bankok éves beszámolóira, amelyek a Bizottság vizsgálata szempontjából nem elég részletesek.
180 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság felhívását követően a kínai kormány nem szolgált semmilyen információval a kormányzati szervek által a kínai bankok (stratégiai bankok vagy egyéb bankok) felett gyakorolt irányítás szerkezetéről, valamint a kormányzati szervek stratégiáinak vagy érdekeinek képviseletéről a papírgyártási ágazatot illetően (lásd a megtámadott rendelet (85) preambulumbekezdésének első és harmadik bekezdését).
181 Meg kell állapítani azt is, hogy a Bizottság felhívását követően a kínai kormány nem szolgált semmilyen magyarázattal, sem pedig igazolással a kereskedelmi bankok által nyújtott hiteleket illetően, legyen szó akár kedvezményes hitelekről, akár pedig egyéb különleges hitelekről (lásd a megtámadott rendelet (87) preambulumbekezdésének második bekezdését).
182 Meg kell jegyezni, hogy a kínai kormány nem közölt semmilyen adatot a kínai bankrendszerről (lásd a megtámadott rendelet (88) preambulumbekezdését).
183 Másfelől meg kell állapítani, hogy a kínai kormány, valamint az együttműködő gyártó‑exportőrök nem szolgáltak adatokkal a kínai bankok hitelpolitikájáról, sem pedig a gyártó‑exportőrök részére történő hitelnyújtás módszereiről (lásd a megtámadott rendelet (99) preambulumbekezdését).
184 Meg kell állapítani, hogy a felperesek nem vitatják a fentieket.
185 A felperesek azt sem vitatják, hogy a kínai bankok nem állapíthatják meg szabadon a kamatlábakat, és nem végeznek rendszeres kockázatelemzéseket a pénzügyi piacukról.
186 A felperesek ugyanis megelégednek annak kijelentésével, hogy az intézmények nyilvánvaló mérlegelési hibát követtek el, mivel az állami tulajdonban lévő bankok által alkalmazott kamatlábakat nem hasonlították össze azokkal a kamatlábakkal, amelyekben a felperesek a piacon részesülhettek volna.
187 Márpedig az eddigiekből következik, hogy a vizsgálat során a Bizottság a rendelkezésére álló adatforrásokra, vagyis a kínai bankok éves beszámolóira, a Deutsche Bank által a kínai banki ágazatról 2006‑ban készített tanulmányra, valamint a kínai kormány, a kínai bankok vagy az együttműködő gyártó‑exportőrök által nyújtott néhány felvilágosításra alapította a mérlegelését.
188 Így meg kell állapítani, hogy az uniós intézmények nem követtek el nyilvánvaló mérlegelési hibát a kínai bankok által nyújtott hitelekkel összefüggő előny fennállását illetően, mivel az említett bankok a kormányzati szervek irányítása alatt állnak, és közhatalmi jogosítványokat gyakorolnak (lásd a megtámadott rendelet (85) preambulumbekezdését), továbbá a kínai kormány a kamatlábak ingadozását különleges szabályokkal tartja keretek között (lásd a megtámadott rendelet (87) preambulumbekezdését).
189 A megtámadott rendelet (89) preambulumbekezdése szerint:
„[A] Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a kínai pénzügyi piacot torzítja a kormányzati beavatkozás, és a nem kormányzati ellenőrzés alatt álló bankok és más pénzintézetek által felszámított kamatlábak valószínűleg a kormányzati kamatlábakhoz igazodnak. A nem kormányzati ellenőrzés alatt álló bankok, illetve az egyéb pénzintézetek által felszámolt kamatokat ezért nem lehet megfelelő kereskedelmi referenciaértéknek tekinteni annak eldöntésekor, hogy a kormányzati hitelek előnyös helyzetbe hozzák‑e a hitelfelvevőket.”
190 Másfelől meg kell állapítani, hogy a felperesek nem adnak elő semmilyen bizonyítékot vagy érvet, és megelégednek egyszerű kijelentésekkel azon körülményt illetően, hogy a kínai bankok által nyújtott hitelek nem minősülnek előnynek.
191 Meg kell állapítani, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor a Bloomberg intézet azon BB minősítéséhez viszonyított, amely a spekulatív jellegű kötvényeknek felel meg.
192 A megtámadott rendelet (324) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy „[az APP‑csoport által benyújtott hitelminősítési jelentésekben] foglalt információk tulajdonképpen alátámasztják a Bizottság azon megállapításait, hogy az exportőrök jelenlegi pénzügyi helyzetét torz piaci viszonyok között határozták meg, így a kínai exportőrök hitelképességét nem lehet névértéken [a Moody’s A1 értékén] figyelembe venni”.
193 Meg kell állapítani, hogy jogalapjuk alátámasztása érdekében a felperesek meg sem próbálják bizonyítani, hogy torzításmentes piac hiányában is megőriznék a jelenlegi pénzügyi helyzetüket.
194 Következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani.
A hatodik, az alaprendelet 14. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról
195 A hatodik jogalapjuk keretében a felperesek lényegében azt állítják, hogy nem volt szükség kiegyenlítő intézkedések alkalmazására, mivel a szubvenciókat már kiegyenlítette az, hogy a végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló rendelet keretében elutasították a piacgazdasági feltételek alapján működő társaság jogállása iránti kérelmüket. Következésképpen a vizsgálatot az alaprendelet 14. cikkének (2) bekezdése értelmében meg kellett volna szüntetni.
196 E tekintetben a felperesek egyrészt azt állítják, hogy ha velük szemben semmilyen kiegyenlítő vámot nem vetettek volna ki, a teljes vám mértéke ugyanaz maradt volna, amelynek felső határa a kárkülönbözet szintje, másrészt pedig, hogy az alaprendelet 15. cikkének az úgynevezett kisebb vámtétel szabályára vonatkozó (1) bekezdése szerint a végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló rendelet alapján megállapított 20 % mértékű vám összegének ugyanannyinak kell maradnia, függetlenül attól, hogy kivetnek‑e kiegyenlítő vámot, vagy sem. Így a Bizottságnak a szubvencióellenes vizsgálat megszüntetésére irányuló javaslatot kellett volna a Tanács elé terjesztenie.
197 A Tanács azt állítja, hogy az alaprendelet 14. cikkének (2) bekezdése nem kötelezi az intézményeket a dömpingellenes és szubvencióellenes intézkedések közötti választásra, és nem tartalmaz semmilyen szabályt azon módszerekkel kapcsolatban, amelyek alapján az intézkedések e két típusa megfelelően társítható, amennyiben ezen intézkedések nem haladják meg a dömping és a megállapított szubvenciók teljes összegét, illetve az alaprendelet 15. cikkének (1) bekezdése értelmében a kárkülönbözetet.
198 E tekintetben a Tanács azt állítja, hogy a felperesek elismerik, hogy nem áll fenn annak kockázata, hogy a párhuzamosan folytatott dömpingellenes és szubvencióellenes vizsgálatoknak rájuk nézve igazságtalan következményei lennének.
199 Először is, a jelen jogalapnak a Tanács által felhozott állítólagos elfogadhatatlanságát illetően meg kell állapítani, hogy a felperesek mind a kereset tárgyának megjelölésében, mind pedig a megsemmisítés iránti kérelmeikben pontosították, hogy a végleges szubvencióellenes vám jogszerűségének annyiban történő vitatására szorítkoznak, amennyiben e vám őket érinti.
200 E körülmények között a jelen megsemmisítés iránti keresetet akként kell értelmezni, hogy az a megtámadott rendeletnek csak annyiban történő részleges megsemmisítésére irányul, amennyiben e rendelet a felperesekkel szemben végleges szubvencióellenes vámot vet ki.
201 A fentiek alapján a hatodik jogalapot meg kell vizsgálni.
202 A megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdése szerint:
„Az ennek a szubvencióellenes vizsgálatnak, illetve a párhuzamosan folyó dömpingellenes vizsgálatnak a keretében végzett kárelemzések megegyeznek, mivel az uniós gazdasági ágazat fogalommeghatározása és az azt képviselő uniós gyártók mindkét vizsgálatban azonosak, és a vizsgálati időszak is megegyezik. Ezért a kárral kapcsolatban mindkét eljárás során tett észrevételeket mindkét vizsgálatban figyelembe vették.”
203 E tekintetben pontosítani kell, hogy a két vizsgálat ugyanarra a termékre, vagyis a Kínából származó bevont finompapírra vonatkozik.
204 A megtámadott rendelet keretében a Tanács szubvencióellenes intézkedéseket alkalmazott (a megtámadott rendelet (490) preambulumbekezdése), amelyekhez a megállapított szubvenciókülönbözeteket és a bekövetkezett kár megszüntetéséhez szükséges vám összegét vették figyelembe (a megtámadott rendelet (491) preambulumbekezdése), annak érdekében, hogy fedezzék az uniós gazdasági ágazat gyártási költségeit, és olyan adózás előtti nyereséget érjenek el, amelyre az uniós gazdasági ágazat rendes versenyfeltételek mellett ésszerűen számíthatna (a megtámadott rendelet (492) preambulumbekezdése).
205 Ennek alapján a Tanács úgy ítélte meg, hogy a panaszosok elérendő nyereségének tükröznie kell e tőkeigényes iparág magas előzetes beruházási igényeit és kockázatait, továbbá hogy a forgalom 8 %‑ának megfelelő haszonkulcsot lehetett azon legkisebb aránynak tekinteni, amelyre az uniós gazdasági ágazat káros szubvenciók hiányában számíthatott volna (a megtámadott rendelet (494) preambulumbekezdése), ennek alapján pedig kiszámították az uniós gyártók vonatkozásában a hasonló termék kárt nem okozó árát. Ezen ár kiszámítása úgy történt, hogy a 8 %‑os haszonkulcsot hozzáadták a termelési költségekhez (a megtámadott rendelet (495) preambulumbekezdése).
206 Így a Tanács megállapította, hogy az érintett termék behozatala tekintetében végleges kiegyenlítő vámot kellett kivetni, amelyet a kisebb vámtétel szabályának megfelelően a szubvenció‑ vagy kárkülönbözet legalacsonyabb szintjét figyelembe véve kellett megállapítani. A jelen ügyben tehát e kiegyenlítő vám mértékét a megállapított szubvenciókülönbözet szintjén, vagyis 12 %‑ban kellett meghatározni, az alaprendelet 15. cikkének (1) bekezdésével összhangban (a megtámadott rendelet (498) preambulumbekezdése).
207 A Tanács megítélése szerint továbbá, ami az egyéb szubvenciós rendszereket illeti, tekintettel a kisebb vámtétel szabályának ebben az esetben történt alkalmazására, valamint a párhuzamosan lefolytatott vizsgálat során megállapított szubvenció összegére, nem tartották szükségesnek annak további vizsgálatát, hogy ugyanazon szubvenciókat kétszeresen ellentételezik‑e, és ha igen, akkor milyen mértékben, amikor ugyanazon behozott termékre vonatkozóan egyszerre vetnek ki dömpingellenes és kiegyenlítő vámot (a megtámadott rendelet (500) preambulumbekezdése).
208 A végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet keretében a Tanács megállapította, hogy konkrétan a beruházás költségére voltak tekintettel, és úgy ítélte meg, hogy az utóbbi alapon meghatározott elérendő nyereség figyelembe vette e tőkeigényes iparág dömpingelt vagy szubvencionált behozatal hiányában fennálló magas előzetes beruházási igényeit és kockázatait. Következésképpen a 8 %‑os elérendő nyereséget lehetett olyan szintnek tekinteni, amelyet a gazdasági ágazat dömpingelt behozatal hiányában elérhetett volna (a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet (158) prembulumbekezdése).
209 A Tanács megállapította, hogy a behozatalra a kisebb vámtétel szabálya szerint megállapított legalacsonyabb különbözetnek megfelelő mértékű végleges vámot kell kivetni, a vám mértékét pedig a jelen esetben a megállapított kár szintjén kell meghatározni (a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet (160) prembulumbekezdése).
210 A Tanács emlékeztetett arra, hogy az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 343., 51. o., a következő helyesbítéssel: HL 2010. L 7., 22. o.; a továbbiakban: alaprendelet) 9. cikkének (2) bekezdése alapján szükségesnek tartották annak megállapítását, hogy a szubvenció összegei és a dömpingkülönbözetek ugyanabból a helyzetből adódnak‑e, és ha igen, milyen mértékben (a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet (161) prembulumbekezdése).
211 A Tanács megállapította, hogy a kár megszüntetéséhez szükséges szint alacsonyabb, mint a végleges dömpingkülönbözetek, de magasabb, mint a végleges szubvenciókülönbözetek. A tanács tehát indokoltnak ítélte végleges kiegyenlítő vám kivetését a megállapított végleges szubvenciókülönbözetek szintjén, majd végleges dömpingellenes vám kivetését a kár megszüntetéséhez szükséges vonatkozó szintig (a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet (164) prembulumbekezdése).
212 A tárgyalás során arra vonatkozóan feltett kérdésre, hogy az uniós intézmények milyen okból döntöttek úgy, hogy először a szubvencióra összpontosítanak, és csak ezt követően a dömpingre, a Tanács kifejtette, hogy a szubvenciók dömpingtényezőt képezhetnek, ezzel szemben a dömping nem eredményez szubvenciót.
213 A Tanács úgy ítélte meg, hogy a dömpingellenes alaprendelet 14. cikkének (1) bekezdésével összhangban a dömpingellenes vámot nem vetik ki a kisebb vámtétel szabályának való megfeleléshez szükséges mértékben (a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet (165) prembulumbekezdése).
214 A végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet 1. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy e vám mértéke 20 %.
215 A végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet 1. cikkének (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a dömpingellenes vámból a felperesek esetében 12 % nem kerül beszedésre, amennyiben az ennek megfelelő összeget a megtámadott rendelet szerint beszedik.
216 A végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet 4. cikke akként rendelkezik, hogy a kivetendő dömpingellenes vám mértéke 8 %.
217 Először is, az eddigiekből következik, hogy az alaprendelet 14. cikkének (2) bekezdése nem kötelezi az intézményeket a dömpingellenes és szubvencióellenes intézkedések közötti választásra, és nem tartalmaz semmilyen szabályt azon módszerekkel kapcsolatban, amelyek alapján az intézkedések e két típusa megfelelően társítható, mint azt a Bizottság által támogatott Tanács helyesen kifejti. Ugyanakkor az intézkedések az alaprendelet 15. cikkének (1) bekezdése, illetve a dömpingellenes alaprendelet 9. cikkének (4) bekezdése értelmében nem haladhatják meg a megállapított dömping vagy szubvenciók teljes összegét, illetve a kárkülönbözetet. Továbbá a Bizottság nem köteles a vizsgálat megszüntetését javasolni a Tanácsnak azzal az indokkal, hogy a kiegyenlítő vámok kivetése közömbös, mivel a kárkülönbözet változatlan maradna.
218 Másodszor, mivel a felperesek vonatkozásában megállapított teljes szubvenciókülönbözet a 43,5 % mértékű teljes dömpingkülönbözet mellett 12 % volt, a végleges kiegyenlítő vám (12 %) és dömpingellenes vám (8 %) felső határa pedig a közös kárkülönbözet szintjéhez, vagyis a 20 %‑hoz igazodik, meg kell állapítani, hogy az alkalmazott intézkedések nem haladják meg a szubvenciók, a dömping vagy a vizsgálatok eredményeként megállapított kár mértékét.
219 Harmadszor, mivel a dömpingkülönbözet és a szubvenciókülönbözet közötti eltérés (31,5 %) magasabb a dömpingellenes vám (8 %) összegénél, a felperesek állításával ellentétben a kiegyenlítő vámok és a dömpingellenes vámok közötti átfedés kérdése fel sem merül.
220 Következésképpen a hatodik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A hetedik, az alaprendelet 8. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról
221 A hetedik jogalap két részből áll.
222 Az első rész a dömpingellenes alaprendelet 3. cikke (2) bekezdésének, valamint az alaprendelet 8. cikke (1) bekezdésének azáltal történő megsértésén alapul, hogy a Bizottság a vizsgálat során együttműködő öt uniós gyártó egyikét kizárta a kár értékeléséből, anélkül hogy ezt megindokolta volna.
223 A második rész a dömpingellenes alaprendelet 3. cikke (2) bekezdésének, valamint az alaprendelet 8. cikke (1) bekezdésének azáltal történő megsértésén alapul, hogy amikor a Bizottság azt értékelte, hogy mit kell mikrogazdasági mutatóknak tekinteni, a négy reprezentatív gyártó által továbbított adatokra hivatkozott, nem pedig az uniós gazdasági ágazat egészét érintő adatokra.
224 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 8. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] kár megállapítását valós bizonyítékra kell alapozni és a kár megállapítása céljából elvégzendő vizsgálatnak ki kell terjednie [egyrészt] […] a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal mennyiségére és a támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatalnak a Közösség piacain forgalmazott hasonló termékek áraira gyakorolt hatásaira[, másrészt pedig] […] az ilyen behozatalnak a közösségi gazdasági ágazatra gyakorolt hatásaira”.
225 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közös kereskedelempolitika és különösen a kereskedelempolitikai védintézkedések területén az uniós intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből adódóan (lásd ebben az értelemben a Bíróság 191/82. sz., Fediol kontra Bizottság ügyben 1983. október 4‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 2913. o.] 26. pontját; a C‑351/04. sz. Ikea Wholesale ügyben 2007. szeptember 27‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑7723. o.] 40. pontját; a C‑535/06. P. sz., Moser Baer India kontra Tanács ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑7051. o.] 85. pontját, valamint a Törvényszék T‑156/11. sz., Since Hardware [Guangzhou] kontra Tanács ügyben 2012. szeptember 18‑án hozott ítéletének 134. pontját).
226 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kár meghatározása összetett közgazdasági kérdések mérlegelését feltételezi. Ennek gyakorlása során az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek (a Bíróság C‑69/89. sz., Nakajima kontra Tanács ügyben 1991. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑2069. o.] 86. pontja; a Törvényszék T‑164/94. sz., Ferchimex kontra Tanács ügyben 1995. szeptember 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑2681. o.] 131. pontja; a T‑107/04. sz., Aluminium Silicon Mill Products kontra Tanács ügyben 2007. március 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑669. o.] 43. pontja, valamint a fenti 225. pontban hivatkozott Since Hardware [Guangzhou] kontra Tanács ügyben hozott ítélet 135. pontja).
227 Az uniós bíróságnak tehát annak ellenőrzésére kell korlátoznia a felülvizsgálatát, hogy az eljárási szabályokat tiszteletben tartották‑e, a vitatott választást megalapozó tények a valóságnak megfelelnek‑e, valamint nem történt‑e nyilvánvaló hiba e tények mérlegelésében, illetve nem történt‑e hatáskörrel való visszaélés (a Törvényszék fenti 226. pontban hivatkozott Ferchimex kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 67. pontja; a T‑210/95. sz., EFMA kontra Tanács ügyben 1999. október 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑3291. o.] 57. pontja; a fenti 226. pontban hivatkozott Aluminium Silicon Mill Products kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 43. pontja, valamint a fenti 225. pontban hivatkozott Since Hardware [Guangzhou] kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 136. pontja).
228 Másfelől a felperesek feladata, hogy olyan bizonyítékot szolgáltassanak, amely lehetővé teszi a Törvényszék számára annak megállapítását, hogy a Tanács nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el a kár értékelésekor (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑35/01. sz., Shanghai Teraoka Electronic kontra Tanács ügyben 2004. október 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3663. o.] 119. pontját, valamint a T‑300/03. sz., Moser Baer India kontra Tanács ügyben 2006. október 4‑én hozott ítélet [EBHT 2006., II‑3911. o.] 140. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a fenti 225. pontban hivatkozott Since Hardware [Guangzhou] kontra Tanács ügyben hozott ítélet 137. pontját).
Az arra vonatkozó első részről, hogy a Bizottság állítólag nem indokolta meg egy finn gyártónak a kár értékelése szempontjából történő kizárását
229 Először is, a felperesek előadják, hogy a Bizottság annak ellenére, hogy nem végzett mintavételt, szűkítette a kár mikrogazdasági jellegűként feltüntetett több mutatójának elemzését, amennyiben csak a négy panaszost ellenőrizte és minősítette az uniós gazdasági ágazat szempontjából reprezentatívnak. Ennek kapcsán a Bizottság nem indokolta meg egy finn gyártó kizárását.
230 A felperesek állítása szerint a Bizottság azáltal, hogy a kár értékelése során nem vette figyelembe az egyik, kedvező tendenciákat mutató uniós gyártót, és csak a négy panaszos gyártót minősítette reprezentatívnak, nem folytatta le az elé terjesztett tényállási elemeknek a WTO fellebbviteli testülete által meghatározott értelemben vett „objektív vizsgálatát”.
231 A Tanács azt állítja, hogy a Bizottság nem hagyta figyelmen kívül a szóban forgó finn gyártó együttműködését, mivel a mikrogazdasági kármutatók elemzését illetően e gyártó soha nem közölte vele a szükséges adatokat, továbbá a makrogazdasági kármutatók elemzését illetően az említett gyártóra vonatkozó adatokat lefedték a Cepifine által közölt információk.
232 A Tanács előadja, hogy az említett finn gyártó termelése az uniós gazdasági ágazat termelésének legfeljebb csak 1,4 %‑át tette ki, a közölt adatok pedig – még ha bizonyos kedvező tendenciát is jeleznek – nem mondhatnak ellent az összes uniós gyártó tekintetében lefolytatott kárelemzésnek.
233 A Tanács hangsúlyozza, hogy mintavételre csak akkor kerülhet sor, ha az együttműködést választó vállalkozások annyira sokan vannak, hogy nem lehet mindegyiknél külön‑külön vizsgálatot lefolytatni. Mindenesetre az együttműködő vállalkozások az uniós gazdasági ágazat szempontjából reprezentatívak voltak.
234 Az eddigiek alapján azt kell eldönteni, hogy a Bizottság – mint azt a felperesek állítják – a kár értékelésének vizsgálatát valóban nem objektív bizonyítékok alapján folytatta‑e le azáltal, hogy egy kedvező adatokkal rendelkező finn gyártót kizárt az uniós gazdasági ágazatból.
235 E tekintetben a felperesek csatolnak egy 2010. március 18‑án elküldött levelet, amelyben a Bizottság a szóban forgó finn gyártót észrevételek előterjesztésére hívta fel, és amelyre e gyártó a 2010. április 30‑án kelt levelében olyan választ adott, amelyből az tűnik ki, hogy nem érte őt kár. Ennek alapján a felperesek a vizsgálat során azt állították, hogy a Bizottság e gyártó együttműködését ésszerű indok nélkül nem hagyhatta volna figyelmen kívül.
236 Meg kell állapítani, hogy a szubvencióellenes ügyekben a Tanács és a Bizottság rá vannak utalva a felek önkéntes együttműködésére, hogy számukra az előírt határidőn belül benyújtsák a szükséges információkat (lásd analógia útján a Törvényszék fenti 227. pontban hivatkozott EFMA kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 71. pontját).
237 Mint azt a felperesek állítják, a megtámadott rendelet (13) preambulumbekezdésében szerepel, hogy „a kínai exportáló gyártók két csoportja, a [Cepifine], a négy panaszos és egy további uniós gyártó, 13 független importőr és kereskedő, 5 felhasználó és egy nyomdaipari szövetség küldte vissza a kitöltött kérdőívet és az egyéb beadványokat”.
238 Márpedig a megtámadott rendelet (53) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy csak négy uniós gyártó válaszolt az eljárás megindításáról szóló értesítésben meghatározott határidőkön belül.
239 A megtámadott rendelet (389) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a]z uniós gazdasági ágazatot ebben a vizsgálatban a teljes uniós gyártást képviselő uniós gyártók szintjén határozták meg, függetlenül attól, hogy a gyártók támogatták‑e a panaszt, illetve együttműködtek‑e a vizsgálatban”.
240 A megtámadott rendelet (372) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a] vizsgálati időszak alatt a hasonló terméket tizennégy ismert és néhány egyéb nagyon kis gyártó állította elő az Unióban”, továbbá hogy „[a] Cepifine által szolgáltatott adatok az uniós gyártók termelésének 98 %‑át tartalmazzák”.
241 Az eddigiekre tekintettel a Bizottság a makrogazdasági mutatókat illetően figyelembe vette a szóban forgó finn gyártó helyzetét, mivel a Cepifine által szolgáltatott adatok az uniós gyártó‑exportőrök termelésének 98 %‑át lefedték.
242 Ami azonban a mikrogazdasági mutatókat illeti – amelyek csak az egyes vállalkozások által továbbított adatok alapján mérlegelhetők –, meg kell állapítani, hogy a szóban forgó finn gyártó az eljárás megindításáról szóló értesítésben megállapított határidőkön belül nem válaszolt.
243 Így az a körülmény, hogy a finn gyártó nem válaszolt, nem minősülhet a kár értékelésére vonatkozó objektív bizonyítékokon alapuló konkrét vizsgálat keretében elkövetett mulasztásnak.
244 Következésképpen a jelen kifogást el kell utasítani.
245 Másodszor, a felperesek azt állítják, hogy az intézmények az EUMSZ 296. cikk és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke alapján nem tettek eleget az indokolás követelményeinek.
246 A Tanács úgy véli, hogy a megtámadott rendelet indokolásának hiányát illetően a felperesek nem szolgálnak semmilyen bizonyítékkal.
247 Az első részen belüli első kifogás keretében lefolytatott vizsgálatra tekintettel meg kell állapítani, hogy sem az EUMSZ 296. cikkben, sem pedig az Alapjogi Chartája 41. cikkében foglalt rendelkezéseket nem hagyták figyelmen kívül.
248 Következésképpen a jelen kifogást el kell utasítani.
249 Ennek következtében a jelen jogalap első részét el kell utasítani.
A mikrogazdasági kármutatók négy reprezentatív uniós gyártón alapuló állítólagos értékelésének módszereire vonatkozó második részről
250 Először is, a felperesek azt állítják, hogy a Tanács úgy határozta meg az uniós gazdasági ágazatot, hogy az a Cepifine tizennégy tagjából áll, miközben a Bizottság által a vizsgálata keretében lefolytatott elemzés a kár bizonyos mutatóit illetően négy reprezentatív gyártó helyzetének mérlegelésére szorítkozott.
251 A felperesek előadják, hogy a kár bizonyos mutatói, vagyis a mikrogazdasági mutatók csak korlátozott számú gyártót érintenek, azaz a négy panaszost és a szóban forgó finn gyártót, akik egyedüliként válaszoltak a kérdőívre.
252 A felperesek szerint ez a módszer torz képet ad a kárról, amennyiben nem tükrözi sem a gyártók alcsoportjának, sem pedig a Cepifine tizennégy tagjának a helyzetét. A Bizottság ugyanis nem teheti meg, hogy egyfelől bizonyos mutatókat illetően azon kár értékelését folytatja le, amely az uniós gazdasági ágazatot érte, másfelől egyéb mutatókat illetően pedig csak annak a kárnak az értékelésére szorítkozik, amely a gyártók reprezentatív részét érte.
253 A felperesek úgy vélik, hogy nem logikusak azok a kritériumok, amelyek alapján a Bizottság a kár mutatóit a makrogazdasági vagy a mikrogazdasági kategóriába sorolja. Másfelől azt állítják, hogy a megtámadott rendelet e tekintetben nem tartalmaz semmilyen indokolást és magyarázatot.
254 A Tanács azt állítja, hogy az uniós gazdasági ágazatot a teljes uniós termelést képviselő uniós termelők összességeként határozta meg, amelynek részét képezi a Cepifine tizennégy tagja.
255 A Tanács előadja, hogy az alaprendelet 8. cikkének (1) bekezdése nem tiltja, hogy a kár különböző mutatóit az uniós gyártók különböző alcsoportjaira tekintettel elemezze.
256 A Tanács megítélése szerint az elemzés mind a mikrogazdasági kármutatókat, mind pedig a makrogazdasági kármutatókat illetően megfelel az alaprendelet 8. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kritériumoknak.
257 A Tanács úgy véli, hogy a kár makrogazdasági és a mikrogazdasági kritériumai közötti különbségtétel logikus, és gyakorlati megfontolásokon – többek között az adatok hozzáférhetőségén – alapul.
258 Meg kell állapítani, hogy a felperesek a jelen jogalap keretében nem vitatják az intézmények által az uniós gazdasági ágazat tekintetében bekövetkezett kár értékelésekor alkalmazott gazdasági tényezők és mutatók relevanciáját, és azt az elemzést sem, amelyet a Bizottság ennek alapján végzett, és amelyet a megtámadott rendelet (389) és (390) preambulumbekezdése ismertet.
259 Emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek a mutatók besorolását és a Bizottság által alkalmazott módszert vitatják.
260 Az alaprendelet 8. cikkének (4) bekezdése így rendelkezik:
„A támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatalnak az érintett közösségi gazdasági ágazatra gyakorolt hatását célzó vizsgálatnak ki kell terjednie az összes olyan vonatkozó közgazdasági tényező és mutatószám kiértékelésére, amelyek az adott gazdasági ágazat állapotát és fejlődési irányait jelzik, beleértve annak a ténynek a megállapítását, hogy az érintett ágazat még mindig egy múltbeli támogatás [helyesen: szubvenció] vagy dömpingáron értékesített termék hatásaiból való kilábalás szakaszában van‑e; a kiegyenlíthető támogatások [helyesen: szubvenciók] összege nagyságrendjének megállapítását; az értékesítési forgalom, a nyereségesség, a termelékenység, a piaci részesedés, a befektetések megtérülése és a kapacitáskihasználtság terén bekövetkezett tényleges vagy potenciális hanyatlás mértékének megállapítását; a Közösség árait befolyásoló tényezők megállapítását; a pénzforgalmi mutatókra, készletekre, foglalkoztatottságra, munkabérekre, növekedésre, tőkeszerző vagy befektetési képességre gyakorolt tényleges és lehetséges negatív hatások megállapítását; valamint a mezőgazdaság esetében annak megállapítását, hogy nem növekedtek‑e a kormányzat támogató programjaira nehezedő terhek. Ez a felsorolás nem tekintendő teljesnek, és nem szükségszerű, hogy ezek közül a tényezők közül akár egy, akár több ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan megadja a döntéshez szükséges választ.”
261 A makrogazdasági tényezőket illetően a megtámadott rendelet (389) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „a Bizottság […] azt a gyakorlatot követi, hogy a makrogazdasági tényezők értékelését az uniós gazdasági ágazat egészének szintjén elszenvedett kár megállapítása céljából végzi. […] [A]z uniós gazdasági ágazatot ebben a vizsgálatban a teljes uniós gyártást képviselő uniós gyártók szintjén határozták meg, függetlenül attól, hogy a gyártók […] együttműködtek‑e a vizsgálatban”.
262 E tekintetben a megtámadott rendelet (385) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a] Bizottság a makrogazdasági elemeket (gyártás, kapacitás, kapacitáskihasználás, értékesítési volumen, piaci részesedés, növekedés és a kiegyenlíthető támogatások [helyesen: szubvenciók] összegének nagysága) – a Cepifine által szolgáltatott információk alapján – a teljes uniós gazdasági ágazat szintjén értékelte”.
263 A mikrogazdasági tényezőket illetően a megtámadott rendelet (390) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a] mikrogazdasági tényezőket az uniós gazdasági ágazatot képviselő uniós gyártók szintjén elemezték, függetlenül attól, hogy ezek alátámasztják‑e a panaszt, vagy sem”.
264 E tekintetben a megtámadott rendelet (386) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a] mikrogazdasági elemek elemzésére az uniós gyártók szintjén került sor (átlagos egységárak, foglalkoztatás, bérek, termelékenység, készletek, nyereségesség, pénzforgalom, beruházások, beruházások megtérülése, tőkebevonási képesség), az általuk szolgáltatott és megfelelően ellenőrzött adatok alapján”.
265 Emlékeztetni kell arra, hogy a szubvencióellenes ügyekben a Tanács és a Bizottság rá vannak utalva a felek önkéntes együttműködésére, hogy számukra az előírt határidőn belül benyújtsák a szükséges információkat (lásd a fenti 236. pontot).
266 Az eddigiekből következik, hogy a Bizottság az alaprendelet 8. cikke (4) bekezdésének megfelelően a különböző kritériumok elemzését a mikrogazdasági mutatókat illetően az uniós gazdasági ágazatra, a mikrogazdasági mutatókat illetően pedig az egyes vállalkozásokra tekintettel végezte el.
267 A makrogazdasági mutatókat ugyanis a Bizottság a Cepifine – amely az uniós gyártók termelésének 98 %‑át lefedi – által szolgáltatott információk alapján mérlegelte.
268 Másfelől a mikrogazdasági mutatókat – amelyek az egyes vállalkozások által szolgáltatott információk hozzáférhetőségén alapulnak – a Bizottság azon adatok alapján értékelte, amelyeket a panaszosként eljáró négy reprezentatív gyártó szolgáltatott, kivéve a szóban forgó finn gyártót, amely a megállapított határidőkön belül nem tett nyilatkozatot.
269 Az uniós intézmények mérlegelési jogköre keretében az alaprendeletből eredő egyik kötelezettség sem foglalja magában, hogy ezen intézményeknek a kritériumokat makrogazdasági és mikrogazdasági kategóriába kellene besorolniuk, vagy hogy a gyártókon belül ne képezhetnének alcsoportokat, amennyiben a Bizottság olyan bizonyítékokon alapuló objektív vizsgálatot folytat, amelyek maguk is objektívek, mint ahogy ez a jelen ügyben így történt.
270 Így meg kell állapítani, hogy a felperesek a kifogásuk alátámasztása érdekében nem szolgálnak semmilyen adattal, amely bizonyíthatná, hogy a kármutatók besorolása és a Bizottság által alkalmazott módszer nem tette lehetővé az objektív bizonyítékokon alapuló konkrét vizsgálat lefolytatását.
271 Ennélfogva ezt a kifogást el kell utasítani.
272 Másodszor, a felperesek azt állítják, hogy a Bizottságnak mintavételt kellett volna végeznie.
273 Az alaprendelet (28) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[m]intavételi eljárás alkalmazását szükséges elrendelni minden olyan esetben, amikor az érintett felek, illetve ügyletek száma jelentős, annak érdekében, hogy a vizsgálatok a meghatározott határidőkön [belül] befejezhetők legyenek”.
274 Márpedig, mint azt a Tanács is állítja, a Bizottság a jelen ügyben nem volt köteles a mintavétel módszerét alkalmazni (lásd a fenti 233. pontot).
275 Az uniós intézményeket megillető, az ítélkezési gyakorlatban elismert mérlegelési mozgástér értelmében ugyanis a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor a vizsgálatban csak négy reprezentatív gyártó működött közre.
276 Ennélfogva ezt a kifogást el kell utasítani.
277 Harmadszor, meg kell állapítani, hogy a felperesek megelégednek annak állításával, hogy a megtámadott rendeletnek hiányos az indokolása, anélkül hogy bármi olyan adattal szolgálnának, amelyből az EUMSZ 296. cikk állítólagos megsértésére lehetne következtetni.
278 Így e kifogást el kell utasítani.
279 Következésképpen a második részt el kell utasítani.
280 Ebből következően a hetedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
A nyolcadik, az alaprendelet 2. cikke d) pontjának és 15. cikkének megsértésére alapított jogalapról
281 Először is, a felperesek felhívják a Törvényszék figyelmét arra, hogy „az eljárás során csak nagyon későn szereztek tudomást arról a módszerről, amelyet a Bizottság a 8 %‑os célhaszonkulcs meghatározása kapcsán alkalmazott”.
282 Ha feltételezzük is, hogy egy érvről van szó, a felperesek nem bizonyítják, hogy ez az állítólagos késedelem az álláspontjuk tényleges kifejtése szempontjából hátrányos lett volna számukra, és sértette volna a védelemhez való jogukat.
283 Következésképpen, és amennyiben a felperesek lényegében a védelemhez való jog megsértésére szándékoznak hivatkozni, e kifogást el kell utasítani.
284 Másodszor, a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság megsértette az alaprendelet 2. cikkének d) pontját és 15. cikkét, amikor 8 % mértékű elérendő nyereséget vett alapul.
285 Emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 2. cikkének d) pontja akként rendelkezik, hogy a „»kár«, amennyiben másként nincs meghatározva, a közösségi gazdasági ágazatot ért súlyos kárt, egy közösségi gazdasági ágazatot érintő kár bekövetkeztének lehetőségét, vagy egy ilyen gazdasági ágazat létrehozásában elszenvedett jelentős mértékű késedelem előidézését jelenti”.
286 Az alaprendelet 15. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „[a] kiegyenlítő vám összege nem haladhatja meg a megállapított kiegyenlíthető támogatás [helyesen: szubvenció] összegét, de a kiegyenlíthető támogatás [helyesen: szubvenció] teljes összegénél alacsonyabbnak kell lennie, ha az ilyen kisebb összegű vám is elegendő [az uniós] gazdasági ágazatot ért kár elhárításához”.
287 Az említett cikkek olvasatából következik, hogy azt a haszonkulcsot, amelyet a Tanácsnak a szóban forgó kár megszüntetésére alkalmas elérendő ár számításához figyelembe kell vennie, arra a haszonkulcsra kell korlátozni, amelyre az uniós gazdasági ágazat rendes versenyfeltételek mellett, szubvencionált behozatal hiányában ésszerűen számíthatna (a megtámadott rendelet (494) preambulumbekezdése). Nem egyeztethető össze az alaprendelet 2. cikkének d) pontjával és 15. cikkének (1) bekezdésével, ha az uniós gazdasági ágazatnak olyan haszonkulcsot biztosítanak, amelyet szubvenciók hiányában sem tudott volna elérni (a fenti 184. pontban hivatkozott EFMA kontra Tanács ügyben hozott ítélet 60. pontja).
288 A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság az elérendő nyereséget annak alapján számította ki, amit az uniós papíripar számára a (befektetett) tőke megfelelő hozamának tekintett, ahelyett hogy a szubvencionált behozatal hiányában ténylegesen elérhető azon hasznot vette volna figyelembe, amelyet arra a haszonkulcsra kell korlátozni, amelyre az uniós gazdasági ágazat rendes versenyfeltételek mellett ésszerűen számíthatna.
289 A felperesek szerint a kérdés nem az, hogy a 8 %‑os célhaszonkulcs elegendő‑e ahhoz, hogy lefedje a befektetéseket és a vállalt kockázatokat, hanem az, hogy az ilyen haszonkulcs szubvencionált behozatal hiányában elérhető‑e. Ezt az érvet akként kell érteni, hogy az a haszonkulcs számítása során elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibára vonatkozik.
290 A Tanács azt állítja, hogy összefüggés áll fenn különösen valamely gazdasági ágazat megfelelő tőkehozama, valamint a rendes és torzításmentes piaci feltételek mellett elérhető nyereség között, amennyiben azok a rendkívül tőkeigényes gazdasági ágazatok, amelyekhez nagy összegű kezdeti befektetés szükséges, csak akkor fognak befektetni, ha kielégítő mértékű megtérülésre számíthatnak.
291 Mint az kitűnik az állandó ítélkezési gyakorlatból, az összetett gazdasági helyzetek értékelését illetően a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a megfelelő haszonkulcs meghatározása során. Az uniós bíróságnak tehát annak ellenőrzésére kell korlátoznia a felülvizsgálatát, hogy az eljárási szabályokat tiszteletben tartották‑e, a vitatott választást megalapozó tények a valóságnak megfelelnek‑e, valamint nem történt‑e nyilvánvaló hiba e tények mérlegelésében, illetve nem történt‑e hatáskörrel való visszaélés (a fenti 227. pontban hivatkozott EFMA kontra Tanács ügyben hozott ítélet 57. pontja, valamint a fenti 226. pontban hivatkozott Ferchimex kontra Tanács ügyben hozott ítélet 67. pontja).
292 Az eddigiekre tekintettel meg kell vizsgálni, hogy a Tanács nyilvánvaló mérlegelési hibát követett‑e el a haszonkulcs számítása során.
293 Emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek feladata, hogy olyan bizonyítékot szolgáltassanak, amely lehetővé teszi a Törvényszék számára annak megállapítását, hogy a Tanács az ítélkezési gyakorlat értelmében vett nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el (lásd ebben az értelemben a Törvényszék fenti 228. pontban hivatkozott Shanghai Teraoka Electronic kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 140. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fenti 225. pontban hivatkozott Since Hardware [Guangzhou] kontra Tanács ügyben hozott ítélet 137. pontját).
294 A megtámadott rendelet (494) preambulumbekezdése szerint:
„A Bizottság a panaszban és a panaszos azt követően benyújtott kérelmében szereplő elérendő nyereséget a kitöltött kérdőívek és az uniós gazdasági ágazatot képviselő gyártóknál tett ellenőrző látogatások alapján vizsgálta. Megállapította, hogy – dömpingelt és/vagy támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal nélkül – az elérendő nyereségnek tükröznie kell ennek a tőkeigényes iparágnak a magas előzetes beruházási igényeit és a magas kockázatát. A gépberuházások költségeit szintén figyelembe vették[.] Megállapították, hogy a forgalom alapján számított 8 %‑os haszonkulcs az a lehető legkisebb arány, amelyet az uniós gyártók a káros támogatás [helyesen: szubvenció] hiányában elérhettek volna.”
295 Meg kell állapítani, hogy a felperesek kizárólag azt vitatják, hogy a Bizottság a haszonkulcs számításába belefoglalta a befektetések és a vállalt kockázatok lefedésével kapcsolatos megfontolásokat.
296 Hangsúlyozni kell, hogy az intézmények az alaprendelet keretében rájuk ruházott mérlegelési jogkör gyakorlásakor nem kötelesek részletesen és előre kifejteni a feltételeket, amelyeket adott esetben alkalmazni kívánnak, még abban az esetben sem, ha az intézmények új elvi lehetőségeket fogalmaznak meg (a fenti 71. pontban hivatkozott Thai Bicycle kontra Tanács ügyben hozott ítélet 68. pontja; lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság 250/85. sz., Brother Industries kontra Tanács ügyben 1988. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1988., 5683. o.] 28. és 29. pontját, valamint a fenti 226. pontban hivatkozott Nakajima kontra Tanács ügyben hozott ítélet 118. pontját).
297 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság több kritériumot is figyelembe vett, így például a kérdőívre adott válaszokat, a befektetés költségeit, a vállalt kockázatokat, továbbá azt a körülményt, hogy a gazdasági ágazat rendkívül tőkeigényes, valamint azt, hogy kizárták egy olyan gyártó‑exportőr részét képező társaság eladásait, amely együttműködött.
298 Mint azt a Tanács is megjegyzi, a felperesek „nem állítják […], hogy e tényezők bármelyike hibás lenne, vagy ne lenne hiteles”.
299 Meg kell állapítani, hogy a felperesek nem vitatják a Tanács azon állítását, amely szerint „nyilvánvalóan összefüggés áll fenn különösen valamely gazdasági ágazat megfelelő tőkehozama, valamint a rendes és torzításmentes piaci feltételek mellett elérhető nyereség között”.
300 Ugyanakkor a felperesek azt állítják, hogy „a szubvencióellenes vámok kivetésének célja nem a rendes szintű és torzításmentes ár visszaállítása, hanem olyan szint visszaállítása, amelyet a szubvencionált behozatal hiányában lehetett volna elérni”.
301 Semmilyen körülmény alapján nem állapítható meg, hogy a Bizottság abból a célból vetett volna ki kiegyenlítő vámot, hogy a rendes szintű és torzításmentes árat állítsa vissza.
302 A felperesek előadják, hogy a szubvencióellenes panasz 356. pontjában a Cepifine azt állítja, hogy az egyesületen belüli európai gyártók szubvencionált behozatal hiányában 5 %‑os nyereségre számíthattak volna.
303 Ugyanakkor e panaszból sem következik, hogy a Bizottság a rendes szintű és torzításmentes ár visszaállítása érdekében vetett volna ki kiegyenlítő vámot.
304 Az uniós intézmények a mérlegelési jogkörük keretében úgy ítélték meg, hogy a 8 % mértékű haszonkulcsnak megfelelő összeget szubvencionált behozatal hiányában el lehetett volna érni.
305 Így meg kell állapítani, hogy a Bizottság világosan alátámasztotta, hogy a 8 %‑os nyereségcélt lehetett annak a nyereségnek tekinteni, amelyet a gazdasági ágazat szubvencionált behozatal hiányában elérhetne (lásd a fenti 294. pontot).
306 Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a felperesek megelégednek az ügy közigazgatási iratanyagában szereplő bizonyítékokra utalással, és nem szolgálnak semmilyen bizonyítékkal, amely alátámaszthatná, hogy az uniós intézmények bármilyen nyilvánvaló mérlegelési hibát követtek volna el oly módon, hogy egyedül a rendes szintű és torzításmentes ár visszaállítása érdekében vetettek ki kiegyenlítő vámot.
307 Következésképpen a kifogást el kell utasítani.
308 Harmadszor, érvelésük alátámasztása érdekében a felperesek azt állítják, hogy a 2005. év során, vagyis a vizsgálati időszakot megelőzően a panaszosok átlagos haszonkulcsa 2 % volt, miközben az elérendő nyereség számításához használt kulcs 2009‑ben, vagyis a vizsgálati időszak során 2,88 % volt.
309 A Tanács azt állítja, hogy az uniós intézmények nem támaszkodhattak az uniós gazdasági ágazat által a vizsgált időszakban elért nyereségekre, mivel a szóban forgó ágazat szerkezeti problémáknak betudható rendkívüli veszteségeket könyvelt el. Az ügyiratból kitűnik, hogy a felperesek nem vitatták e megfontolásokat.
310 A megtámadott rendelet (416) preambulumbekezdése értelmében:
„Az uniós gazdasági ágazatot képviselő négy gyártót 2006–2008‑ban veszteségek érték, és a pénzügyi helyzet csak 2009‑ben fordult jobbra, amikor a gazdasági visszaesés következtében a fő nyersanyagnak számító rostanyag világpiaci ára kivételesen jelentősen csökkent. A rostanyag árának (20 %‑os) csökkenése szokatlanul nagy visszaesésnek számít, amely közvetlenül hozzájárult a pénzügyi helyzet vizsgálati időszak alatti javulásához. Megjegyzendő, hogy a vizsgálati időszak után a rostanyag ára visszaállt a vizsgálati időszakot megelőző szintre.”
311 A megtámadott rendelet (457) preambulumbekezdése értelmében:
„A vizsgálat azonban azt állapította meg, hogy a figyelembe vett időszakban, különösen 2008‑ban, az uniós gazdasági ágazatot a gyártók szerkezetátalakítása ellenére veszteségek érték, mivel […] az uniós gazdasági ágazat még ekkor sem volt képes arra, hogy árait a költségek szintje fölé emelje. Ezt a helyzetet főként az uniós gazdasági ágazat árainak alákínáló támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal által gyakorolt árnyomás okozta.”
312 A megtámadott rendelet (444) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a] Kínából származó és jelentéktelennek nem mondható behozatal tendenciáját figyelembe véve megállapították, hogy a Kínából származó olcsó támogatott [helyesen: szubvencionált] behozatal áradata nagyon kedvezőtlen hatással volt az uniós gazdasági ágazat gazdasági helyzetére”.
313 Az eddigiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a 2005. év során a panaszosok átlagos haszonkulcsa – ahogy arra a felperesek hivatkoznak – önmagában nem elegendő annak alátámasztásához, hogy a Tanács nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el annak meghatározása során, hogy a vizsgálati időszakot megelőzően a szóban forgó behozatal hiányában mennyi lett volna a haszonkulcs (lásd ebben a értelemben a fenti 227. pontban hivatkozott EFMA kontra Tanács ügyben hozott ítélet 89. pontját).
314 Következésképpen a kifogást el kell utasítani.
315 Az eddigiekből az következik, hogy a nyolcadik jogalapot el kell utasítani.
A kilencedik, az alaprendelet 8. cikkének, 9. cikke (1) bekezdésének és 10. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított megsértésére alapított jogalapról
316 Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a felperesek nem vitatják, hogy az íves nyomdagépekhez használt bevont finompapír nem helyettesíthető a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercsekkel.
317 Meg kell állapítani azt is, hogy a felperesek nem vitatják, hogy a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercsek nem helyettesíthetők az íves nyomdagépekhez használt tekercsekkel.
318 A felperesek azt sem vitatják, hogy a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercsek a CutStar technológiával működő íves nyomdagépekhez is használhatók.
319 A felperesek annyiban vitatják az érintett termék meghatározását, amennyiben az intézmények a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercseket kizárták, és megállapították, hogy e tekercsek nem helyettesíthetők a vágótekercsekkel.
320 A Tanács azt állítja, hogy a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercseket azért kell kizárni az érintett termék meghatározásából, mert a különböző papírtípusok eltérő fizikai jellemzőkkel rendelkeznek.
321 A Tanács azt állítja, hogy a különböző papírtípusok egymással nem helyettesíthetők, az uniós intézmények pedig érintett termékként az íves nyomdagépekhez használt papírt határozták meg, legyen szó akár íves papírról, akár pedig a CutStar gépekhez használható tekercsekről.
322 Így a termékek helyettesíthetőségének meghatározása érdekében azt kell megvizsgálni, hogy a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercsek használhatók‑e a CutStar technológiával működő íves nyomdagépekhez, továbbá hogy az íves nyomdagépekhez használt tekercsek használhatók‑e a rotációs gyorssajtóhoz.
323 A megtámadott rendelet (19) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a felperesek állítása szerint „a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercsek és e vizsgálat körébe tartozó termékek (felvágott tekercsek és ívek) azonos alapvető műszaki és fizikai jellemzőkkel rendelkez[t]ek, és egymástól nem [voltak megkülönböztethetők]”.
324 E tekintetben a felperesek azt állítják, hogy a keresetlevél mellékletében olyan „meggyőző bizonyítékokkal szolgáltak, amelyekből kitűnik, hogy a CutStar rendszerrel felszerelt nyomdagépekhez a tekercsek mindkét típusa használható”.
325 A megtámadott rendelet (17) preambulumbekezdése szerint:
„[A bevont finompapír] jó minőségű, általában írott anyagok, mint például magazinok, katalógusok, éves jelentések, évkönyvek nyomtatásához használt papír vagy karton. Az érintett termék az íves [(CutStar)] nyomtatógépekben való használatra alkalmas íveket és tekercseket is magában foglalja. Az íves nyomdagépekben való használatra alkalmas tekercseket (»felvágott tekercsek«) a nyomtatás előtt darabokra kell vágni, éppen ezért ezek helyettesíthetők, és az ívekkel közvetlenül versenyző termékek.”
326 A megtámadott rendelet (18) preambulumbekezdésében az szerepel, hogy a rotációs gyorssajtóhoz használt, az érintett termék köréből kizárt tekercseket „általában közvetlenül a nyomdagépbe vezetik be, és nem vágják fel előzetesen”.
327 Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperesek annak kijelentésére szorítkoznak, hogy az uniós intézmények az érintett termék meghatározása során nyilvánvaló mérlegelési hibát követtek el, anélkül azonban, hogy az érvelésük alátámasztása érdekében bizonyítékokkal szolgálnának.
328 A felperesek ugyanis nem szolgálnak semmilyen adattal, amely bizonyíthatná, hogy a tekercselt finompapírt a rotációs gyorssajtóhoz is használni lehetne, akár az olyan fizikai vagy műszaki jellemzők folytán, mint például a szakadási nyúlás, akár pedig a gazdasági szempontból való helyettesíthetőség folytán.
329 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az érintett termék szubvencióellenes vizsgálat keretében történő meghatározásának célja azon termékek listája elkészítésének elősegítése, amelyek adott esetben a kiegyenlítő vámok kivetésének tárgyát képezik. E művelet céljából az intézmények több tényezőt is figyelembe vehetnek, mint például a termékek fizikai, műszaki és kémiai jellemzői, használatuk, helyettesíthetőségük, a fogyasztó általi észlelésük, a forgalmazási csatornák, a gyártási folyamat, az előállítási költségek, a minőség (lásd analógia útján a Törvényszék T‑314/06. sz., Whirlpool Europe kontra Tanács ügyben 2010. szeptember 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑5005. o.] 138. pontját; T‑369/08. sz., EWRIA és társai kontra Bizottság ügyben 2010. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑6283. o.] 82. pontját, valamint T‑172/09. sz., Gem‑Year és Jinn‑Well Auto‑Parts (Zhejiang) kontra Tanács ügyben 2012. október 10‑én hozott ítéletének 59. pontját).
330 A megtámadott rendelet (20) preambulumbekezdése szerint:
„[A] vizsgálat megerősítette, hogy valójában konkrét különbségek állnak fenn a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercsek és az íves nyomdagépekben használt tekercsek műszaki és fizikai jellemzői között, például a nedvességet és a merevséget illetően. A vizsgálat alátámasztotta azt is, hogy a […] [18] preambulumbekezdésben felsorolt műszaki tulajdonságok egyedül a rotációs gyorssajtóhoz használható tekercsekre jellemzők. A fenti különbségek következtében a rotációs gyorssajtóhoz használt és az íves nyomdagépekben használt papírok nem használhatók ugyanazon típusú nyomdagépben, és így egymással nem felcserélhetők. Megjegyzendő, hogy valamennyi fél egyetértett abban, hogy a két papírtípus eltér felületi és szakítószilárdságukban.”
331 Márpedig a megtámadott rendelet (35) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „a […] (18), illetve (20) preambulumbekezdések további kritériumokat is tartalmaznak, amelyeket az érintett exportáló gyártó nem vitatott”.
332 Meg kell állapítani, hogy a hasonló termék meghatározását nem vitatták.
333 Következésképpen az alaprendeletnek az érintett termék meghatározására vonatkozó rendelkezéseit nem sértették meg, vagyis a jelen kifogást el kell utasítani.
334 Az uniós gazdasági ágazat meghatározását és a szubvencióellenes eljárásban a kereshetőségi jogot illetően a felperesek azt állítják, hogy az érintett termék téves meghatározását használták fel a hasonló terméket előállító uniós gazdasági ágazat meghatározása és az e gazdasági ágazatot ért kár értékelése céljából.
335 A megtámadott rendelet (374) preambulumbekezdése szerint:
„A […] (19) preambulumbekezdésben említettek szerint az egyik érdekelt fél azt állította, hogy a vizsgálatnak a rotációs gyorssajtóba szánt [bevont finompapírra] is ki kellett volna terjednie. Az említett fél erre hivatkozva azzal érvelt, hogy a panaszos uniós ágazat a jelen eljárásban nem kellő megalapozottsággal jár el. A […] (22) és (25) preambulumbekezdésben vázolt következtetések alapján, miszerint a rotációs gyorssajtóban, illetve az íves nyomdagépekben használt [bevont finompapír] két különböző termék, el kell utasítani ezt az állítást.”
336 Mint azt a Tanács is megjegyzi, a jogalapot csak akkor lenne szükséges megvizsgálni, ha az érintett termék meghatározása téves lenne.
337 Márpedig az eddigiekből az következik, hogy az uniós intézmények nem követtek el nyilvánvaló mérlegelési hibát az érintett termék meghatározása során.
338 Ezért a jelen kifogás elveszti az alapját képező előfeltevést.
339 Ráadásul meg kell állapítani, hogy a felperesek annak kijelentésére szorítkoznak, hogy az uniós intézmények megsértették az alaprendelet 9. cikkének (1) bekezdését, 10. cikkét és 6. cikkének (4) bekezdését, anélkül az érvelésük alátámasztása érdekében bizonyítékokkal szolgálnának.
340 Következésképpen a jelen kifogást el kell utasítani.
341 Az EUMSZ 296. cikk megsértését illetően a felperesek azt állítják, hogy az uniós intézmények nem tettek eleget a megtámadott rendelet indokolására irányuló kötelezettségüknek, mivel az, hogy az említett intézmények hallgattak a szóban forgó két termék helyettesíthetőségéről abban az esetben, ha azokat CutStar típusú berendezéssel ellátott gépekhez használják, megakadályozták a felpereseket abban, hogy hatékonyan védhessék a Törvényszék előtt azt az állításukat, amely szerint a CutStar rendszer a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercseket és a vágótekercseket egymással helyettesíthetővé teszi, valamint abban, hogy olyan fontos döntést vitathassanak, amely jelentős hatással volt a kereshetőségi jogra, a kár értékelésére, valamint a vizsgálat eredményére.
342 Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásnak a kérdéses jogi aktus jellegéhez kell igazodnia, abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd a Bíróság C‑521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑8947. o.] 147. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
343 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség olyan lényeges alaki követelmény, amelyet meg kell különböztetni az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott aktus érdemi jogszerűségét veti fel (lásd a fenti 342. pontban hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 146. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
344 Így az egyedi határozatokkal kapcsolatosan az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely egyedi határozat megindokolása kötelezettségének célja – a bírósági felülvizsgálat lehetővé tételén kívül – az érintett részére elegendő tájékoztatás biztosítása annak eldöntéséhez, hogy a határozat adott esetben valamely, az érvényességének vitatását lehetővé tevő hibában szenved‑e (lásd a fenti 342. pontban hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 148. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
345 Meg kell állapítani, hogy nem megalapozott az arra a körülményre alapított kifogás, amely szerint a megtámadott rendelet nincs megindokolva vagy hiányos az indokolása az uniós intézmények abban a kérdésben való esetleges hallgatása miatt, hogy a szóban forgó termékek helyettesíthetők‑e egymással.
346 Az uniós intézmények ugyanis megvizsgálták azt a körülményt, amely szerint az íves nyomdagépekhez használt íves vagy tekercselt bevont finompapír és a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercsek eltérő csoportokat képeznek és nem helyettesíthetők egymással (a megtámadott rendelet (20) preambulumbekezdése), mind a fizikai és műszaki jellemzők szempontjából, amennyiben a megtámadott rendelet (20) preambulumbekezdése megerősíti a megtámadott rendelet (18) preambulumbekezdését, különösen a szakadási nyúlást és a szilárdságot mint releváns megkülönböztető kritériumokat illetően (a megtámadott rendelet (18), (35) és (40) preambulumbekezdése), mind pedig gazdasági szempontból (a megtámadott rendelet (22) preambulumbekezdése).
347 Így az uniós intézmények nem sértették meg az EUMSZ 296. cikket, mivel a felperesek világosan azonosíthatták azokat a körülményeket, amelyeket a megtámadott rendelet figyelembe vett annak megállapítása érdekében, hogy az íves nyomdagépekhez használt vágótekercsek és a rotációs gyorssajtóhoz használt tekercsek nem helyettesíthetők egymással.
348 Következésképpen a kifogást el kell utasítani.
349 Ennélfogva az eddigiekből következik, hogy a kilencedik jogalapot el kell utasítani.
A tizedik, az alaprendelet 8. cikke (1) és (6) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról
350 Először is, a felperesek azt állítják, hogy a be nem tudás elve értelmében a megtámadott rendeletnek hiányos az indokolása, mivel az uniós intézmények sem releváns magyarázatokkal, sem pedig kellő indokolással nem szolgáltak azzal kapcsolatban, hogy a kárt nem okozó ár nem haladta meg azt, ami szükséges volt a szubvencionált és/vagy dömpingelt behozatal által okozott kár megszüntetéséhez.
351 Márpedig meg kell állapítani, hogy az uniós intézmények világosan megindokolták a be nem tudási teszt eredményét, mivel lefolytatták annak értékelését, hogy milyen hatást gyakorolnak a kárra az olyan egyéb tényezők, mint az uniós piacon a fogyasztás alakulása (a megtámadott rendelet (445)–(448) preambulumbekezdése), a nyersanyagok ára (a megtámadott rendelet (449)–(451) preambulumbekezdése), az uniós gazdasági ágazat exportteljesítménye (a megtámadott rendelet (452) és (453) preambulumbekezdése), a más harmadik országokból származó behozatal (a megtámadott rendelet (454)–(456) preambulumbekezdése), valamint a szerkezeti kapacitásfelesleg (a megtámadott rendelet (457) és (458) preambulumbekezdése).
352 Így meg kell állapítani, hogy az uniós intézmények világosan megindokolták azt, hogy a szubvencionált és/vagy dömpingelt behozatal által okozott kár nem tudható be a többi tényezőnek, következésképpen pedig a kárt nem okozó árat úgy állapították meg, hogy ne lépjék túl azt, ami az e behozatal által okozott kár megszüntetéséhez szükséges volt.
353 A felperesek azt is előadják, hogy az uniós intézmények nem győződtek meg arról, hogy a dömpingen kívüli egyéb tényezőknek betudható kár nem jött számításba a behozatalaikkal szemben kivetett vám mértékének meghatározása során, miközben az említett intézményekre hárul annak bizonyítása, hogy be nem tudási elemzést folytattak.
354 Meg kell állapítani, hogy a felperesek csupán megjegyzik, hogy a kivetett vám mértéke 20 %, a kárt nem okozó azon árat pedig, amelynek alapján a mértéket kiszámították, a 8 %‑os haszonkulcsnak a termelési költségekhez való hozzáadásával kapták meg.
355 Mint azt a Tanács is megjegyzi, a felperesek az elérendő nyereséget illetően az uniós intézmények által alkalmazott megközelítést elviekben nem vitatják, és nem vitatják azt sem, hogy e nyereséget azon a szinten állapították meg, amelyet az uniós gazdasági ágazat dömpingelt behozatal hiányában elérhetne.
356 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek nem vitatják ezen adatok hitelességét.
357 Így meg kell állapítani, hogy a felperesek nem vitatják a kivetett vám mértékét, mivel megelégednek a kárkülönbözet azon számításának felidézésével, amely a megtámadott rendelet (499) preambulumbekezdésében szerepel.
358 Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az uniós intézmények az alaprendelet 8. cikke (6) bekezdésének megfelelően megvizsgálták azon egyéb ismert tényezők hatását, amelyek az uniós gazdasági ágazatnak kárt okozhatnak, és megállapították, hogy ezek közül egyik sem volt olyan jellegű, amely megszakíthatná a Kínából származó dömpingelt behozatal és az uniós gazdasági ágazatot ért kár közötti okozati összefüggést (a megtámadott rendelet (445)–(458) preambulumbekezdése). Az uniós intézmények így teljesítették a szóban forgó intézkedések meghozatalához szükséges feltételeket.
359 Következésképpen a kifogást el kell utasítani.
360 Másodszor, a felperesek azt állítják, hogy az uniós intézmények tömören elutasították a kárnak a vizsgálat során eléjük tárt és a szubvencionált behozatalon kívüli minden egyéb okát.
361 E tekintetben a felperesek megelégednek például annak kijelentésével, hogy a keletkezett kárt nem lehet teljes egészében a Kínából származó behozatalnak betudni, mivel a vizsgálati időszak során bekövetkező 5 %‑os piacirészesedés‑veszteség mellett a kínai behozatal csak 3 %‑kal nőtt, ami azt jelenti, hogy az uniós gazdasági ágazat által elvesztett piaci részesedést 2 % mértékben átvette egy másik versenytárs. Így a piacirészesedés‑veszteségért és az abból eredő kárért nem csupán a felperesek felelősek.
362 Amennyiben a felperesek által előadott érvről van szó, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Tanács és a Bizottság köteles megvizsgálni, hogy az általuk figyelembe venni szándékozott kár ténylegesen a szubvencionált behozatalból ered‑e, valamint figyelmen kívül kell hagyniuk minden egyéb tényezőből eredő kárt (lásd analógia útján a Bíróság C‑358/89. sz., Extramet Industrie kontra Tanács ügyben 1992. június 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑3813. o.] 16. pontját, valamint a Törvényszék T‑190/08. sz., CHEMK és KF kontra Tanács ügyben 2011. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑7359. o.] 188. pontját).
363 Emlékeztetni kell arra is, hogy az a kérdés, hogy a szubvencionált behozatalon kívüli más tényezők hozzájárultak‑e az uniós gazdasági ágazatot ért kárhoz, összetett gazdasági problémák értékelését feltételezi, amellyel kapcsolatban az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, ami magában foglalja, hogy ezen értékelés felett az uniós bíróság csak korlátozott felülvizsgálatot gyakorolhat (lásd analógia útján a fenti 363. pontban hivatkozott CHEMK és KF kontra Tanács ügyben hozott ítélet 189. pontját).
364 Ezenfelül a felperesek feladata, hogy olyan bizonyítékokat szolgáltassanak, amelyek lehetővé teszik a Törvényszék számára annak megállapítását, hogy a Tanács nyilvánvaló mérlegelési hibát vétett a kár értékelésekor (lásd a fenti 228. pontban hivatkozott Shanghai Teraoka Electronic kontra Tanács ügyben hozott ítélet 119. pontját, a fenti 228. pontban hivatkozott Moser Baer India kontra Tanács ügyben hozott ítélet 140. pontját, valamint a fenti 225. pontban hivatkozott Since Hardware [Guangzhou] kontra Tanács ügyben hozott ítélet 137. pontját).
365 A fenti ítélkezési gyakorlatból levezethető, hogy a kár értékelése során figyelembe kell venni az említett kár meghatározásának valamennyi feltételét, ideértve az okozati összefüggést.
366 A felperesek viszont egyszerű kijelentésekre szorítkoznak, ráadásul példálózó jelleggel.
367 Így meg kell állapítani, hogy érvelésük alátámasztása érdekében a felperesek nem szolgálnak semmilyen bizonyítékkal, amely bizonyíthatná, hogy az uniós intézmények az okozati összefüggés meghatározása során mérlegelési hibát követtek el.
368 Mellékesen – mint azt a Tanács is megjegyzi – meg kell állapítani, hogy a felperesek nem vitatják a megtámadott rendelet (454) és (455) preambulumbekezdéséből levont azon következtetéseket, amelyek szerint a más harmadik országokból származó behozatal nem járult hozzá ahhoz a jelentős kárhoz, amely az uniós gazdasági ágazatot érte.
369 Harmadszor, az uniós gazdasági ágazat exportteljesítményének visszaesését illetően a felperesek vitatják az uniós intézmények azon állítását, amely szerint e visszaesés nem a fő oka annak a kárnak, amely a gyártókat érte, következésképpen pedig nem szakítja meg az okozati összefüggést.
370 Mint azt a Tanács is megjegyzi, az uniós gazdasági ágazat exportteljesítménye csökkentette a szubvencionált behozatal káros hatásait.
371 A megtámadott rendelet (452) preambulumbekezdése ugyanis többek között a következőket tartalmazza:
„Mivel az export fontos szerepet játszik abban, hogy magasan tartsák a kapacitáskihasználás szintjét (hogy fedezzék a gépberuházások állandó költségeit), megállapították, hogy az exportteljesítmény romlása ellenére is kedvező hatása volt. A Bizottság ennek megfelelően arra a következtetésre jutott, hogy még ha az exporttevékenység csökkenése hozzá is járulhatott az uniós gazdasági ágazat helyzetének romlásához, az exporttevékenység még enyhítette is az uniós piacon elszenvedett veszteségeket, és ez nem szünteti meg a Kínából származó támogatott behozatal és az uniós gazdasági ágazatot ért kár közötti okozati összefüggést.”
372 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek nem szolgálnak semmilyen bizonyítékkal, amely alátámaszthatná, hogy az uniós intézmények az okozati összefüggés meghatározása során mérlegelési hibát követtek el.
373 A fenti megfontolások összességére tekintettel a tizedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
374 Ebből következik, hogy a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
375 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. § a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a Tanács, a Cepifine, a Sappi Europe, a Burgo Group és a Lecta kérelmének megfelelően saját költségeiken kívül az utóbbiak részéről felmerült költségek viselésére is kötelezni kell őket.
376 Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának első bekezdésével összhangban, a Bizottság maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Gold East Paper (Jiangsu) Co. Ltd és a Gold Huasheng Paper (Suzhou Industrial Park) Co. Ltd saját költségein kívül köteles viselni az Európai Unió Tanácsa, a Cepifine AISBL, a Sappi Europe SA, a Burgo Group SpA és a Lecta SA részéről felmerült költségeket.
3) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. szeptember 11‑i nyilvános ülésen.
Aláírások