Ideiglenes változat
ANTHONY MICHAEL COLLINS
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. április 11.(1)
C‑710/22. P. sz. ügy
JCDecaux Street Furniture Belgium
kontra
Európai Bizottság
„Fellebbezés – Állami támogatások – Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése – A Belgium által a JCDecaux Street Furniture Belgium javára végrehajtott támogatás – A Brüsszel (Belgium) városa területén kihelyezett hirdetési felületek után meg nem fizetett bérleti díjak és adók – Gazdasági előny – Kompenzációs mechanizmus – A támogatást a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító és a visszatéríttetését elrendelő bizottsági határozat – Az indokolás ellentmondásosságának hiánya – A tények és a bizonyítékok értékelésének a Bíróság általi felülvizsgálata – Kizártság, kivéve az elferdítés esetét”
Bevezetés
1. A jelen fellebbezéssel a JCDecaux Street Furniture Belgium (a továbbiakban: JCDecaux) az Európai Unió Törvényszéke T‑642/19. sz. ügyben hozott azon ítéletének(2) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben a Törvényszék elutasította a Belgium által a JCDecaux Belgium Publicité javára végrehajtott SA.33078 (2015/C) (ex 2015/NN) számú állami támogatásról szóló, 2019. június 24‑i (EU) 2019/2120 bizottsági határozat(3) megsemmisítése iránti keresetét. A jelen ügy különösen arra ad alkalmat a Bíróságnak, hogy döntsön a fellebbezés keretében általa elvégzendő bírósági felülvizsgálat jellegéről és terjedelméről.
A jogvita előzményei
2. Brüsszel városa (Belgium) és a JCDecaux két egymást követő, tizenöt évre szóló szerződést kötött e város területén hirdetési célú utasvárók és hirdetési célokra is használható utcabútorok kihelyezésére, amelyek egy része reklámcélokra használható volt.(4)
3. Az 1984. július 16‑án kelt első szerződés (a továbbiakban: 1984. évi szerződés) olyan hirdetési célú utasvárókra és hirdetési célokra is használható utcabútorokra vonatkozott, amelyeknek továbbra is a JCDecaux volt a tulajdonosa. E szerződés többek között azt írta elő, hogy az utóbbi az utasvárók és a hirdetési célokra is használható utcabútorok vonatkozásában semmiféle bérleti, igénybevételi vagy egyéb díjat nem fizetett Brüsszel városa részére, ugyanakkor bizonyos számú természetbeni juttatást kellett teljesítenie a város javára: nevezetesen papírkosarakat, nyilvános illemhelyeket és elektronikus újságokat kellett ingyenesen rendelkezésére bocsátania, valamint el kellett készítenie a város általános, idegenforgalmi, valamint a szálláshelyeket és a gyalogos útvonalakat feltüntető térképét. Ellenszolgáltatásként a JCDecaux engedélyt kapott arra, hogy reklámcélokra használja az általa rendelkezésre bocsátott utasvárókba és hirdetési célokra is használható utcabútorokba épített, illetve azoktól elválasztott egyes felületeket. Az egyes felületek a hivatalos jegyzőkönyvekben rögzített átadás időpontjától kezdődően tizenöt évig voltak hasznosíthatóak.(5)
4. 1998‑ban Brüsszel városa pályázatot írt ki „hirdetési célokra is használható utcabútorok, utasvárók, valamint többek között reklámok elhelyezésére is szolgáló hirdetőtáblák gyártására, szállítására, kihelyezésére, üzembe helyezésére, karbantartására és kezelésére”. Az 1984. évi szerződésből eredő szerződéses kötelezettségeinek teljesítése és a pályázati eljárás átláthatóságának biztosítása érdekében Brüsszel városa az 1984. évi szerződéshez kapcsolódó különös dokumentáció 10. mellékletében (a továbbiakban: 10. melléklet) felsorolta az 1984. évi szerződés hatálya alá tartozó 282 utasvárót és 198 hirdetési célokra is használható utcabútort (a továbbiakban: 10. mellékletben felsorolt hirdetési felületek), amelyekre vonatkozóan a JCDecaux használati joga e szerződés feltételeinek megfelelően még nem járt le, és megjelölte ezen hirdetési felületek helyét és hasznosításuk lejárati idejét.
5. Miután a JCDecaux megnyerte a pályázatot, 1999. október 14‑én a JCDecaux és Brüsszel városa egy második szerződést kötött (a továbbiakban: 1999. évi szerződés). Ez a szerződés, amely egy megrendelésből, az ajánlattételhez szükséges külön dokumentációból és annak mellékleteiből állt, beleértve a 10. mellékletet is, az 1984. évi szerződés helyébe lépett. Előírta többek között, hogy Brüsszel városa a leszállított, teljesen felszerelt, kihelyezett és működőképes elemenként megfizetett nettó átalányár ellenében a kihelyezett utcabútorok tulajdonosává válik, és hogy a JCDecaux-nak havi bérleti díjat kell fizetnie ezen utcabútorok reklámcélú használatáért.
6. Az 1999. évi szerződés végrehajtása során a 10. mellékletben felsorolt egyes hirdetési felületeket az e mellékletben előírt lejárati időpontok előtt eltávolították, míg más ilyen felületeket (a továbbiakban: vitatott felületek) a JCDecaux ezen időpontok után is fenntartott és hasznosított. Ez utóbbiak tekintetében Brüsszel város nem követelt bérleti díj vagy adó címén fizetést. Ez a helyzet 2011 augusztusában szűnt meg, amikor a 10. mellékletben felsorolt hirdetési felületek közül az utolsókat is leszerelték.
7. 2011. április 19-én a Clear Channel Belgium (a továbbiakban: CCB) panaszt nyújtott be a Bizottsághoz, amelyben úgy vélte, hogy a JCDecaux azáltal, hogy a tervezett lejárati időpontokat követően továbbra is hasznosította a vitatott hirdetési felületeket a Brüsszel városának fizetett bérleti díj és adók nélkül, a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásban részesült.
8. 2015. március 24‑én a Bizottság megindította az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást, és felhívta a Belga Királyságot és az egyéb érdekelt feleket észrevételeik megtételére. A Bizottsághoz észrevételek érkeztek a Belga Királyságtól, a CCB‑től és a JCDecaux‑tól. Ez utóbbiak és a Bizottság között további megbeszélésekre és egyeztetésekre került sor.
9. Észrevételeikben a belga hatóságok többek között jelezték, hogy az 1984. évi szerződés gazdasági egyensúlyának megőrzése érdekében fogadták el a vitatott felületek 10. mellékletben előírt lejárati időpontokon túli fenntartását és hasznosítását, mivel az e mellékletben felsorolt egyes hirdetési felületeket idő előtt eltávolították Brüsszel városának kérésére, amely – többek között esztétikai okokból – más modelleket kívánt kihelyezni. E hatóságok szerint, mivel a JCDecaux ezen idő előtti eltávolítás miatt hátrányt szenvedett el, elfogadható volt, hogy ennek ellentételezése érdekében más felületeket az előirányzottnál hosszabb ideig tarthasson fenn, és hogy azokért ne kelljen bérleti díjat vagy adót fizetnie.(6) A belga hatóságok elismerték, hogy fennállt egy korlátozott mértékű egyensúlytalanság az idő előtt eltávolított felületek száma és a lejáratukon túl fenntartott felületek száma között. Ha kiszámítjuk a különbséget azon bérleti díj‑ és adómegtakarítás között, amelyről a JCDecaux az idő előtti eltávolítások elfogadásával lemondott, valamint azon bérleti díj‑ és adómegtakarítás között, amelyet más felületeknek a lejárati időn túli fenntartásával ért el, akkor csupán olyan pénzügyi előnyben részesült, amely 1999 decembere és 2011 között legfeljebb 100 000–150 000 eurót tett ki.(7) A szóban forgó intézkedés ezért az EUMSZ [107. és 108. cikk] de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15‑i 1998/2006/EK bizottsági rendelet(8) értelmében csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősülhet.
10. 2019. június 24‑én a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot.
11. A vitatott határozat (66)–(69) preambulumbekezdésében a Bizottság meghatározta elemzésének tárgyát, kifejtve többek között, hogy az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet(9) 17. cikkében foglalt elévülési szabályokra tekintettel e határozat csak arra a mértékre vonatkozott, amelyben a vitatott felületek 10. mellékletben meghatározott lejárati időpontokon túli, bérleti díj vagy adók megfizetése nélkül történő fenntartása a JCDecaux részére 2001. szeptember 15. után nyújtott állami támogatásnak minősül.
12. A vitatott határozat (72)–(81) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta az államnak való betudhatóságra és az állami források átruházására vonatkozó feltételeket. Többek között hangsúlyozta, hogy a belga hatóságok nem vitatták, hogy a szóban forgó intézkedés nekik tudható be, sem pedig azt, hogy ezen intézkedés Brüsszel városa számára bevételkiesést eredményezett azon vitatott felületek után be nem szedett bérleti díjak és adók tekintetében, mely felületeket normális esetben az 1999. évi szerződés hatálya alá eső hirdetési felületekkel helyettesítettek volna.
13. A vitatott határozat (82)–(96) preambulumbekezdésében a Bizottság elemezte a gazdasági előny fennállására vonatkozó feltételt.
14. E tekintetben a Bizottság először is megállapította, hogy 1999 óta és az 1984. évi szerződésen alapuló engedélyek lejártával a JCDecaux továbbra is hasznosított hirdetési felületeket Brüsszel városának területén anélkül, hogy bérleti díjat vagy adót fizetett volna, miközben az 1999. évi szerződés értelmében azokat el kellett volna távolítani. Ugyanezen szerződés értelmében az azokat helyettesítő új hirdetési felületek hasznosítása bérleti díj és adók fizetésével járt volna.(10)
15. Ezt követően a Bizottság megjegyezte, hogy a belga hatóságok elismerték, hogy a JCDecaux „összességében nézve” gazdasági előnyben részesült, és csupán annak mértékét vitatták. A kompenzációs mechanizmus fennállására alapított érvüket illetően a Bizottság az Orange kontra Bizottság ítéletre(11) hivatkozva emlékeztetett arra, hogy az állami beavatkozás csak akkor nem tartozik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, ha azt a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából az általános gazdasági érdekű szolgáltatással megbízott vállalkozások által nyújtott szolgáltatások ellentételezésének megfelelő kompenzációnak kell tekinteni az Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben(12) meghatározott szempontokkal összhangban. Márpedig az 1984. évi és az 1999. évi szerződés tisztán kereskedelmi szerződések, amelyek rendelkezései nem tartalmaznak a JCDecaux‑ra nézve közszolgáltatási megbízást. Az állítólagos kompenzáció, „feltételezve, hogy annak célja valóban azon hátrányok ellentételezése, amelyek egyes hirdetési felületek idő előtti eltávolítására vonatkozó esetleges kötelezettségből fakadnak”, előnyt jelent a JCDecaux számára. Ez a következtetés a jelen esetben annál is inkább egyértelmű, „mivel nehéz úgy ítélni, hogy [az utóbbi] strukturális hátrányt szenvedett, mivel [...] önként beleegyezett abba, hogy eltávolítsa a szóban forgó hirdetési felületeket, és hogy egyébiránt a belga hatóságok maguk is elismerték, hogy a szóban forgó ellentételezés meghaladta az állítólagos hátrány megkövetelte összeget”.(13) A Bizottság arra is hivatkozott, hogy az [EUMSZ 107. cikk] (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló közleményének(14) 69. és 71. pontjában említett esetek egyike sem áll fenn a jelen ügyben, megismételve többek között azt, hogy a JCDecaux „önként” beleegyezett az 1984. évi szerződés hatálya alá tartozó egyes hirdetési felületek eltávolításába.(15) Hozzátette, hogy nem tekinthető úgy, hogy Brüsszel városa piacgazdasági magánszereplőként járt volna el. Az állítólagos kompenzációs mechanizmust ugyanis semmilyen módon nem formalizálták vagy ellenőrizték, a Bizottságnak benyújtott bizonyítékokból nem derült ki, hogy Brüsszel városa és a JCDecaux között e mechanizmussal kapcsolatban bármilyen tárgyalásra került volna sor, és semmi nem utal arra, hogy Brüsszel város elemezte volna „az 1984. évi szerződés hatálya alá eső egyes hirdetési felületek cseréje által a [JCDecaux] számára okozott bevételkiesést, összehasonlítva az ugyanazon szerződés hatálya alá tartozó többi felület fenntartásából származó haszonnal, mely felületek amortizációját egyébként teljes mértékben állták (költségeik – beleértve a [JCDecaux] haszonkulcsát is – az 1984. évi szerződés érvényességi ideje alatti hasznosítás által valóban teljes mértékben megtérült[ek])”.(16)
16. Végül a Bizottság azt állította, hogy az előny fennállásával kapcsolatos álláspontját megerősítette a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság, Belgium) 2016. április 29‑i ítélete,(17) amelyben az megállapította, hogy a JCDecaux nem tartotta tiszteletben a 10. mellékletben a vitatott felületek tekintetében előírt eltávolítási határidőket, és azokat jogcím és jogalap nélkül hasznosította Brüsszel város közterületén. A cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) úgy ítélte meg, hogy a JCDecaux ily módon a tisztességes piaci gyakorlattal ellentétes, objektíven nézve jogellenes cselekedeteket követett el, mivel azon hirdetési felületek hasznosítása, amelyeknek (már) nem lenne helyük a hálózatában, jogellenes versenyelőnyhöz juttatja, amely valószínűleg elvonja a hirdetőket versenytársától, a CCB‑től.
17. A Bizottság a fenti megfontolásokból azt a következtetést vonta le, hogy a JCDecaux részéről a vitatott felületek 1999 és 2011 közötti, a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokon túli – bérleti díj vagy adók megfizetése nélkül – fenntartása és hasznosítása csökkentette azokat a költségeket, amelyeket a JCDecaux a tevékenysége során általában viselt volna, ami gazdasági előnyt jelentett a JCDecaux számára.
18. A vitatott határozat (97)–(102) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta az előny szelektivitására vonatkozó feltételt. Többek között rámutatott arra, hogy a szóban forgó intézkedés lényegében egyedi intézkedés, és hogy ebben az esetben az előny azonosítása főszabály szerint lehetővé teszi a szelektivitásának vélelmezését.
19. A vitatott határozat (103)–(121) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó intézkedés torzíthatta a versenyt és érinthette a tagállamok közötti kereskedelmet. Többek között elutasította a belga hatóságok azon érvét, amely szerint ez az intézkedés az 1998/2006 rendelet értelmében vett de minimis támogatásnak minősülhet.
20. A vitatott határozat (122) preambulumbekezdésében a Bizottság a fenti megfontolások összességéből arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatásnak minősül.
21. A Bizottság, miután a vitatott határozat (123) és (124) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szóban forgó intézkedés jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel azt nem jelentették be neki, és e határozat (125)–(130) preambulumbekezdésében megállapította, hogy e támogatás nem tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetőnek, az említett határozat (131)–(144) preambulumbekezdésében megvizsgálta a visszatéríttetendő összeegyeztethetetlen támogatás összegének kérdését. E tekintetben kifejtette, hogy az összeegyeztethetetlen támogatás összegének kiszámításához alkalmazandó „általános elv” a bérleti díjak és az adók összegének becslése, amelyet Brüsszel városnak – az intézkedés hiányában – be kellett volna szednie, kiemelve, hogy a számítást „az 1984. évi szerződés hatálya alá tartozó és 2001. szeptember 15. után fenntartott minden hirdetési felületre vonatkozóan el kell végezni, referenciaként véve az 1999. évi szerződés alapján esedékes bérleti díjakat és a hirdetési felületekre általában alkalmazandó adókat az eltávolítás eredetileg előirányzott időpontja (amennyiben az korábbi, mint 2001. szeptember 15.) vagy 2001. szeptember 15. (ha az eltávolítás eredetileg előirányzott időpontja későbbi, mint 2001. szeptember 15.) és a ténylegesen végrehajtott eltávolítás időpontja között”.(18) Miután emlékeztetett arra, hogy álláspontja szerint a belga hatóságok kompenzációs mechanizmusra vonatkozó érvelése „megalapozatlan”, úgy vélte, hogy „a JCDecaux számára nyújtott előny megfelel annak az összmegtakarításnak, amelyet a vállalat az 1984. évi szerződés hatálya alá tartozó hirdetési felületek hasznosításának folytatásával valósított meg ahelyett, hogy az említett felületeket az [1999. évi] szerződésnek megfelelő hirdetési felületekkel helyettesítette volna”.(19) A támogatási összeget „bármiféle kompenzációs logika alkalmazása nélkül” kell kiszámítani, figyelembe véve „minden érintett hirdetési felületre és minden releváns időszakra vonatkozóan [...] a meglévő bérleti díjakat és az azonos méretű felületekre vonatkozó 2001. évi és azt követő adórendeletek értelmében fizetendő adókat”.(20)
A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet
22. A Törvényszék Hivatalához 2019. szeptember 25‑én benyújtott keresetlevelével a JCDecaux keresetet indított a vitatott határozat 1–4. cikkének megsemmisítése iránt. 2020. április 22‑i végzésével a Törvényszék első tanácsának elnöke engedélyezte, hogy a CCB a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon.
23. Keresetének alátámasztására a JCDecaux négy jogalapra hivatkozott, ezek közül az elsőre elsődlegesen, a másik háromra pedig másodlagosan. Az első jogalappal, amely három részre oszlott, arra hivatkozott, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, valamint tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a vitatott felületek 10. mellékletben előírt lejárati időpontokon túli hasznosítása előnynek minősül. Az első részben azt kifogásolta, hogy a Bizottság tévesen utasította el a kompenzációs mechanizmust. A második részben azt állította, hogy a Bizottság téves kontrafaktuális forgatókönyvet fogadott el, amikor úgy ítélte meg, hogy a vitatott felületek után bérleti díjat és adót kellett volna felszámítani a lejárati időpontjuk után is. A harmadik részben arra hivatkozott, hogy a Bizottság tévesen minősítette az 1984. évi szerződést „tisztán kereskedelmi jellegűnek”, és tagadta meg emiatt az Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletből(21) eredő ítélkezési gyakorlat kritériumainak alkalmazását. A második jogalappal a JCDecaux azt állította, hogy a feltételezett állami támogatás a közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásról szóló európai uniós keretszabályról szóló bizottsági közlemény(22) és az [EUMSZ 106. cikk] (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20‑i 2012/21/EU bizottsági határozat alapján összeegyeztethető volt a belső piaccal.(23) A harmadik jogalap két részre oszlott. Az első részben azt kifogásolta, hogy a Bizottság nem adott kellő választ a felek által előadott érvekre, egy sajtóközlemény által prejudikálta a visszatérítendő támogatás összegét, és megsértette a belső eljárási szabályait. A második részben többek között arra hivatkozott, hogy lehetetlen számszerűsíteni az állítólagos előnyt, mivel az 1984. évi szerződés nem írt elő bérleti, igénybevételi és egyéb díjat. A negyedik jogalappal azt állította, hogy az állítólagos állami támogatás mindenképpen elévült.
24. A megtámadott ítéletben a Törvényszék elutasította e négy jogalapot, és ennélfogva a kereset egészét, a JCDecaux‑t kötelezte a saját költségeinek, valamint a Bizottság részéről felmerült költségeknek a viselésére, a CCB‑t pedig kötelezte saját költségeinek viselésére.
25. A Törvényszéknek a jelen fellebbezés szempontjából releváns megfontolásai lényegében az első jogalap első és második részére, valamint a harmadik jogalap második részére vonatkozó megfontolások.
26. Az első jogalap első részét illetően a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság joggal vélte úgy, hogy a vitatott felületeknek a JCDecaux által a 10. mellékletben előirányzott időpontokon túl megvalósított fenntartása és hasznosítása az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett gazdasági előnynek minősül, „még akkor is, ha ez a fenntartás az 1984. évi szerződésben foglalt kompenzációs mechanizmus volt”.(24)
27. E tekintetben a Törvényszék először is emlékeztetett arra, hogy az „állami támogatás” fogalma objektív jogi fogalom, amelyet közvetlenül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése határoz meg, amely nem tesz különbséget az állami beavatkozás okai vagy célkitűzései szerint, hanem azt annak hatásai alapján határozza meg, így az a tény, hogy az állami intézkedés célja az 1984. évi szerződés gazdasági egyensúlyának megőrzése volt, illetve az, hogy ez a cél összhangban volt a nemzeti jog elveivel, nem zárhatja ki eleve azt, hogy az ilyen intézkedés „állami támogatásnak” minősüljön.(25)
28. Másodszor, a Törvényszék megállapította, hogy az, hogy a JCDecaux a vitatott felületeket a 10. mellékletben előirányzott időpontokon túl is hasznosította anélkül, hogy bérleti díjat vagy adót fizetett volna Brüsszel városának, azt eredményezte, hogy mentesült a költségvetésének e terheitől.(26) Megállapítást nyert, hogy a felek között egyetértés van abban, hogy az 1999. évi szerződés megkötését követően a JCDecaux csak az e szerződésben meghatározott feltételek mellett helyezhetett ki és hasznosíthatott utcabútorokat Brüsszel városa területén, és e feltételeknek megfelelően kellett a bérleti díjat és az adót megfizetnie. A Törvényszék azt is megállapította, hogy a 10. melléklet szerint az 1999. évi szerződés rendelkezéseitől eltérve az e mellékletben felsorolt hirdetési felületeket a JCDecaux az 1984. évi szerződésben előírt feltételek mellett továbbra is hasznosíthatja, de csak az ugyanezen mellékletben előírt lejárati időpontokig. A Törvényszék hozzátette, hogy ezen időpontokat követően ezeket a hirdetési felületeket az 1999. évi szerződés alapján újakkal kellett volna felváltani, amelyek vonatkozásában bérletidíj‑ vagy adófizetési kötelezettség állt fenn.(27) Megállapította, hogy az a tény, hogy a JCDecaux a vitatott felületeket az említett határidőket követően is az 1984. évi szerződésben meghatározott feltételek mellett hasznosította, lehetővé tette számára, hogy elkerülje az 1999. évi szerződés szerinti új hirdetési felületek kihelyezését és hasznosítását, és ezáltal az ez utóbbi szerződés alapján járó bérleti díjat és az adó megfizetését.(28) A Törvényszék továbbá felidézte a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) 2016. április 29‑i ítéletében tett egyes megállapításait.(29)
29. Harmadszor,(30) a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság helyesen hivatkozott az Orange kontra Bizottság ítéletre,(31) valamint az Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletre.(32)
30. Negyedszer, lényegében a Bizottság által e tekintetben kifejtett megfontolások figyelembevételével(33) a Törvényszék helybenhagyta a Bizottság azon következtetését, amely szerint az állítólagos kompenzációs mechanizmust nem lehet úgy tekinteni, mint amely megfelel a piacgazdasági magánszereplő magatartása kritériumának.(34)
31. Az első jogalap második részét illetően a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság nem követett el mérlegelési hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a JCDecaux a bérleti díjak és adók alapján előnynek minősülő költségmegtakarításban részesült.(35) A be nem szedett bérleti díjak kapcsán a Törvényszék megismételte, hogy az 1999. évi szerződés hatálybalépését követően a JCDecaux csak az e szerződésben meghatározott feltételek mellett helyezhetett ki és hasznosíthatott utcabútorokat Brüsszel városa területén, és e feltételeknek megfelelően kellett a bérleti díjat és az adót megfizetnie.(36) A be nem szedett adók tekintetében a Törvényszék többek között elutasította a JCDecaux azon érvét, amely szerint a Brüsszel városa által elfogadott adószabályok nem képezhetnek referencia‑rendszert, mivel nincs egységes adórendszer az ország területén, de még a Brüsszel fővárosi régió területén sem. Úgy ítélte meg, hogy amennyiben ezt az érvet úgy kell értelmezni, hogy az az intézkedés szelektív jellegére vonatkozik, akkor azt el kell utasítani, mivel egyedi intézkedés esetében a gazdasági előny szelektivitását vélelmezni kell.(37) Mindenesetre a pert megelőző eljárás során a belga hatóságok nem vitatták, hogy e rendeletek képezik a vonatkozó referencia‑rendszert.(38) A Törvényszék azt is kimondta, hogy a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a Brüsszel városa által 2001‑től kezdődően elfogadott adórendeleteket kellett volna alkalmazni a lejárati időpontokon túl fenntartott vitatott felületekre, és hogy a Brüsszel városa által a 2009‑es adóévet megelőzően alkalmazott mentesség a referencia‑rendszertől való eltérés volt, ami az utóbbi részéről állami forrásokból nyújtott előnyt jelentett.(39) A szóban forgó intézkedés állami támogatásnak minősítése kapcsán elvetette a tribunal de première instance francophone de Bruxelles (brüsszeli francia nyelvű elsőfokú bíróság, Belgium) 2016. november 4‑én hozott két ítéletének(40) relevanciáját, amelyek szerint a JCDecaux‑nak az 1999. évi szerződés tekintetében nem áll fenn a reklámokra kivetett helyi adófizetési kötelezettsége.(41)
32. A harmadik jogalap második része kapcsán a Törvényszék többek között megállapította, hogy a Bizottság kifejtette azokat az indokokat, amelyek következtében véleménye szerint a JCDecaux által élvezett előny meghaladta a belga hatóságok által becsült előnyt.(42) Egyébiránt elutasította a JCDecaux‑nak az ezen előny számszerűsítésének lehetetlenségére és a védelemhez való jogának ebből eredő megsértésére alapított érvét, mint amely azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint a vitatott felületek előírt lejárati időpontokon túli fenntartása és hasznosítása kizárólag annyiban minősül előnynek, amennyiben túlmegy azon, amit a kompenzációs mechanizmus ellentételez.(43)
A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
33. A Bíróság Hivatalához 2022. november 17‑én benyújtott beadványában a JCDecaux előterjesztette a jelen fellebbezést. Azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, adjon helyt az elsőfokú eljárásban előterjesztett kérelmeinek, megsemmisítve a vitatott határozat 1–4. cikkét, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére. A Bíróság Hivatalához 2023. február 1‑jén benyújtott válaszbeadványában a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a JCDecaux‑t kötelezze a költségek viselésére. A CCB nem élt azzal a lehetőséggel, hogy válaszbeadványt nyújtson be.
34. A 2024. január 17‑i tárgyaláson a Bíróság meghallgatta a JCDecaux, a Bizottság és a CCB szóbeli előadásait és a Bíróság által feltett írásbeli és szóbeli kérdésekre adott válaszait. A CCB a fellebbezés elutasítását kérte, a költségviselés tárgyában viszont nem foglalt állást.
Elemzés
35. A JCDecaux fellebbezésének alátámasztása érdekében két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a megtámadott ítélet ellentmondásos indokolásán, valamint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „gazdasági előny” fogalmának értelmezése és alkalmazása során elkövetett téves jogalkalmazáson, a második pedig a tények és az alkalmazandó jogi háttér nyilvánvaló elferdítésén alapul.
Az első fellebbezési jogalapról
A felek érvei
36. E jogalappal a JCDecaux elsődlegesen azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben ellentmondásos indokolást szolgáltatott, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor gazdasági előny fennállását állapította meg. Rámutat, hogy ezen ítélet 31. és 40. pontjában a Törvényszék megismételte a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) által a 2016. április 29‑i ítéletében tett azon megállapításokat, amelyek szerint „nem szerezte meg Brüsszel városának kifejezett engedélyét”, és ez utóbbi területén „jogcím vagy jogalap nélkül” hasznosította a 10. mellékletben felsorolt hirdetési felületeket. Az említett ítélet 42. pontjában a Törvényszék „kizárólag ezen az alapon” megállapította, hogy a vitatott felületek JCDecaux általi, a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokat követő fenntartása és hasznosítása gazdasági előnynek minősül. A JCDecaux szerint, bár a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) megállapította, hogy e hirdetési felületeket „jogcím vagy jogalap nélkül” tartották fenn, ennek oka az volt, hogy Brüsszel városa nem adott kifejezett, sőt hallgatólagos engedélyt a hirdetési felületek „felcserélésére”.(44) Márpedig a hatóságok határozatának vagy beavatkozásának hiányában fogalmilag nem lehet szó állami támogatásról, mivel ahhoz e hatóságok „legalább” pozitív vagy negatív cselekménye szükséges. Még ha feltételezzük is, hogy a JCDecaux előnyben részesült, az abból ered, hogy saját hatáskörében hasznosította a vitatott felületeket a közterület jogellenes használata révén. Az ilyen magatartás – nyilvánvaló ellentmondás nélkül – nem szolgálhat a hatóságok által nyújtott gazdasági előny fennállása megállapításának alapjául.
37. Másodlagosan, a JCDecaux azt kifogásolja a Törvényszékkel szemben, hogy a megtámadott ítélet indokolása egy második ellentmondást tartalmaz, amennyiben ezen ítélet 42. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a Brüsszel városa által számára nyújtott előny támogatásnak minősül, még akkor is, ha a vitatott felületek fenntartását „az 1984. évi szerződésben foglalt kompenzációs mechanizmus[nak]” kell tekinteni. Azt kifogásolja, hogy a Törvényszék semmilyen olyan következtetést nem vont le ebből az állításból, amely megkérdőjelezné a Bizottság által elfogadott jogi minősítést, illetve a visszatéríttetendő támogatás összegének számítási módját.(45) Ez az ítélet ugyanis az állítólagos előny egészének visszatéríttetéséhez vezet, vagyis anélküli visszatéríttetéshez, hogy figyelembe vennék a 10. mellékletben felsorolt egyes hirdetési felületek idő előtti eltávolítása miatt a JCDecaux által viselt költségeket és az elszenvedett szerződéses kárt. A JCDecaux szerint, ha a Törvényszék elismeri, hogy a vitatott felületek fenntartása ellentételezésnek minősülhet, az esetlegesen nyújtott gazdasági előny egésze nem minősülhet automatikusan állami támogatásnak.
38. A Bizottság mindenekelőtt arra hivatkozik, hogy érveivel a JCDecaux lényegében a tények, és különösen a kompenzációs mechanizmusra vonatkozó elmélete újbóli értékelését kívánja elérni, amelyet mind a nemzeti bíróság, mind pedig a Törvényszék elutasított. Márpedig a tények ilyen újbóli értékelése a fellebbezés szakaszában nem tartozik a Bíróság hatáskörébe.
39. Ezt követően, megismételve a megtámadott ítéletben kifejtett és a jelen indítvány 27–30. pontjában összefoglalt egyes megfontolásokat, a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék helyesen zárta ki a kompenzációs mechanizmus relevanciáját.
40. Egyébiránt a JCDecaux által a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) 2016. április 29‑i ítéletére való hivatkozást illetően a Bizottság rámutat, hogy a Törvényszéknek a nemzeti jogra vonatkozó megállapításai olyan ténybeli értékelések, amelyek – a nemzeti jog elferdítésének esetét kivéve – nem tartoznak a Bíróság által a fellebbezés keretében végzett felülvizsgálat körébe. Márpedig a JCDecaux ezen ítélet tartalmának és hatályának vitatására szorítkozik. Ezenkívül pontatlan azt állítani, hogy a Törvényszék kizárólag az említett ítéletre támaszkodott az előny fennállásának bizonyítása érdekében. Ami a JCDecaux által a hatóságok cselekményének állítólagos hiányára alapított érvet illeti, az elfogadhatatlan, mivel a szóban forgó intézkedés államnak való betudhatóságával kapcsolatos feltételre vonatkozik, amely feltételt első fokon nem vitatták. Mindenesetre ez az érv nyilvánvalóan megalapozatlan, mivel a jelen ügy Brüsszel városának azon negatív cselekményére vonatkozik, amely abban áll, hogy anélkül hagyja a vitatott felületek további hasznosítását, hogy megpróbálna bérleti díjat és adót szedni.
41. Végül a Bizottság hangsúlyozza, hogy valamely intézkedés állami támogatásnak minősítése és összegének számszerűsítése két külön kérdés. Úgy véli, hogy a kompenzáció elméletének figyelembevétele nem járhat azzal a hatással, hogy „a támogatás visszatéríttetésének kiszámítására szolgáló, a vitatott határozatban megállapított mechanizmus újraértékelését” vonja maga után. Hozzáteszi, hogy ahhoz, hogy a szóban forgó intézkedés ne minősüljön állami támogatásnak, Brüsszel városának értékelnie kellett volna a JCDecaux által állítólagosan elszenvedett kárt. Mivel Brüsszel városa nem végzett ilyen értékelést, a visszatéríttetendő támogatás összege azon bérleti díjaknak és adóknak felel meg, amelyeket a JCDecaux‑nak a vitatott felületek hasznosításának időtartama alatt az előírt lejárati időpontokon túl a tényleges eltávolításukig meg kellett volna fizetnie. Ennélfogva, még ha létezett is a kompenzációs mechanizmus, ami nem áll fenn, az nem kérdőjelezheti meg sem azon előny jogi minősítését, amelyben a JCDecaux részesült, sem pedig a visszatéríttetendő támogatás összegének kiszámítását.
Értékelés
42. Emlékeztetek arra, hogy az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikke első bekezdésének megfelelően a fellebbezés kizárólag jogkérdésekre vonatkozhat. Kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel egyfelől a tényállás megállapítására, kivéve ha az ügy hozzá benyújtott irataiból következően megállapításai tárgyilag tévesek, másfelől a tényállás értékelésére. A tények ilyen értékelése tehát, a Törvényszék előtt bemutatott bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve, nem minősül a Bíróság felülvizsgálatának hatálya alá tartozó jogkérdésnek. Amint a Törvényszék megállapította vagy értékelte a tényállást, a Bíróság rendelkezik hatáskörrel az EUMSZ 256. cikk értelmében a tények jogi minősítésének és az abból a Törvényszék által levont jogkövetkezményeknek a felülvizsgálatára.(46)
43. A Bizottság által előadottakkal ellentétben úgy vélem, hogy a JCDecaux által az első jogalap alátámasztása érdekében hivatkozott érvek nem arra irányulnak, hogy a Bíróság újból értékelje a kompenzációs mechanizmussal vagy a nemzeti ítélkezési gyakorlattal kapcsolatos tényeket. Amint azt a JCDecaux a válaszában hangsúlyozza, az általa megfogalmazott „alapvető kifogás” nem a tények értékelésére, sem pedig a nemzeti jognak a Törvényszék általi értelmezésére vonatkozik, hanem a megtámadott ítélet indokolásának állítólagos „alapvető ellentmondásán” alapul. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a kérdés, hogy a Törvényszék ítéletének indokolása ellentmondásos‑e, jogkérdésnek minősül, amelyre a fellebbezés keretében lehet hivatkozni.(47)
44. Az indokolás JCDecaux által elsődlegesen hivatkozott ellentmondásossága abban áll, hogy a Törvényszék a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) 2016. április 29‑i ítéletére támaszkodva nem állapíthatja meg egyidejűleg, hogy a vitatott felületeket jogcím vagy jogalap nélkül használta, és nem hagyhatja helyben a Bizottságnak az állami támogatás fennállására vonatkozó következtetését, amely jellegénél fogva a hatóságok előnyt biztosító határozatát vagy beavatkozását vonná maga után. Ami az indokolásnak a JCDecaux által másodlagosan hivatkozott ellentmondásosságát illeti, az azon alapul, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 42. pontjában úgy ítélte meg, hogy az állítólagos előny támogatásnak minősül, miközben elismerte, hogy a vitatott felületek fenntartása az 1984. évi szerződésben foglalt kompenzációs mechanizmus lehet. Véleményem szerint ezekkel az érvekkel a JCDecaux nem kérdőjelezi meg a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) 2016. április 29‑i ítéletének a Törvényszék által megállapított tartalmát és hatályát. Ellenkezőleg, magáévá teszi e megállapításokat az elsődlegesen hivatkozott érvelésének alátámasztása érdekében. Egyébiránt megjegyzem, hogy a JCDecaux beadványaiban, bár megerősíti a kompenzációs mechanizmus fennállását, egyáltalán nem vitatja a megtámadott ítélet 25., 26. és 34–41. pontjában kifejtett értékeléseket, és megerősíti a Bizottság azon következtetését, amely szerint e mechanizmus, még ha bizonyítást is nyer, nem zárja ki, hogy a JCDecaux‑t előnyben részesítették.
45. Véleményem szerint a Bizottság által felhozott másik elfogadhatatlansági okot is el kell utasítani, amely szerint a JCDecaux a hatóságok cselekményének állítólagos hiányára alapított érvével először a fellebbezés szakaszában vitatja a szóban forgó intézkedés államnak való betudhatóságára vonatkozó feltételt. Igaz ugyan, hogy úgy tűnik, hogy ezt az érvet a JCDecaux nem hozta fel így megfogalmazva a Törvényszék előtt, ugyanakkor a fellebbezésből kitűnik, hogy az nem olyan önálló és új jogalapnak minősül, amelyet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel azt első alkalommal hozták fel, hanem csupán egy olyan érvnek, amelyet az azon érvelés állítólagos ellentmondásosságára alapított jogalap alátámasztása érdekében hoztak fel, amely a Törvényszéket az állami támogatás fennállásának helybenhagyásához vezette.
46. Ezzel együtt nem értek egyet a JCDecaux azon állításával, amely szerint a Törvényszék „kizárólag” a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) szóban forgó megállapításai alapján állapította meg a jelen ügyben a gazdasági előny fennállását. A Törvényszék előtt felhozott első jogalap értékelésének vizsgálatából(48) kitűnik, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy a JCDecaux a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokon túl is fenntartotta a vitatott hirdetési felületeket és tovább hasznosította azokat, anélkül hogy bérleti díjat vagy adót fizetett volna, azzal a következménnyel járt, hogy enyhítette a költségvetésére általában nehezedő terheket. Ez az értékelés különösen az 1984. évi szerződés és az 1999. évi szerződés rendelkezéseinek (ideértve a 10. mellékletet is) vizsgálatán, Brüsszel város adórendeleteinek a megtámadott határozatban hivatkozott vonatkozó rendelkezésein, valamint a belga hatóságok által a pert megelőző eljárás során benyújtott észrevételeken alapult. Egyébiránt a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az e hatóságok és a JCDecaux által hivatkozott kompenzációs mechanizmus a jelen indítvány 27–30. pontjában összefoglalt különböző okokból nem zárta ki az előny fennállását. A Törvényszék által ebben az összefüggésben a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) megállapításaira tett hivatkozások tehát csak egyikét képezik azon tényezőknek, amelyeket figyelembe vett az ilyen előny fennállásának megállapításakor.
47. Úgy vélem, hogy a JCDecaux által hivatkozott két indokolásbeli ellentmondás egyike sem megalapozott.
48. Így egyrészt igaz, hogy a 2016. április 29‑i ítéletben a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) megállapította, hogy a JCDecaux nem szerezte meg „Brüsszel városának kifejezett engedélyét a hirdetési felületek »felcserélésére«”, és hogy „[e]z utóbbi arra vonatkozó reakciójának hiánya, hogy a reklámbútorok elhelyezését a mindenki számára engedélyezett időpontot követően is fenntartsák, nem értelmezhető úgy, hogy az a hatóság hallgatólagos és határozott hozzájárulását jelenti az egyes felületek tekintetében megállapított határidőktől való eltéréshez”. Mindazonáltal nem szabad megfeledkezni arról, hogy ebben az ítéletben a cour d’appel (fellebbviteli bíróság) kizárólag az 1991. július 14‑i loi sur les pratiques du commerce et sur l’information et la protection du consommateur‑re [a kereskedelmi gyakorlatokról, valamint a fogyasztók tájékoztatásáról és védelméről szóló törvény](49) tekintettel döntött, mivel azt kellett eldöntenie, hogy az a tény, hogy a JCDecaux a szükséges engedélyek nélkül tartott fenn és hasznosított tovább egyes felületeket, e törvény 94. cikke értelmében a tisztességes kereskedelmi szokásokkal ellentétes magatartásnak minősül‑e, amely sértheti versenytársa, a CCB szakmai érdekeit. Ebben az összefüggésben véleményem szerint a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) megállapításait úgy kell értelmezni, hogy azok a belga közigazgatási jog értelmében vett engedély hiányára utalnak.(50) Ez semmilyen módon nem zárja ki, hogy az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok(51) szempontjából Brüsszel városa negatív vagy legalábbis passzív hozzáállása, amely a tények teljes ismeretében abban állt, hogy nem ellenezte területén bizonyos számú hirdetési felület tervezett lejárati időpontokon túli fenntartását és hasznosítását a JCDecaux részéről, és különösen abban, hogy tartózkodott a rendes körülmények között fizetendő bérleti díjak és adók beszedésétől, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülhet.(52) Hozzáteszem, hogy a JCDecaux nem állíthatja, amint azt a válaszban teszi, hogy a Bizottság azáltal, hogy a válaszbeadványban Brüsszel város ilyen magatartását „negatív cselekménynek” minősíti, a fellebbezés szakaszában új érvet hoz fel. A Bizottság ugyanis csak a JCDecaux által az első jogalapja fő kifogásának alátámasztására felhozott érvre válaszol.
49. Másrészt, ami az indokolás másodlagosan hivatkozott állítólagos ellentmondásosságát illeti, számomra úgy tűnik, hogy az a megtámadott ítélet 42. pontjának JCDecaux általi téves értelmezésén alapul. Amint azt a Bizottság a tárgyaláson a Bíróság kérdésére adott válaszában megerősítette, a Törvényszék ezzel kapcsolatban azt kívánta kifejteni, hogy még ha feltételezzük is, hogy a kompenzációs mechanizmus valódisága és Brüsszel városnak az ahhoz való csatlakozásra irányuló szándéka a jogilag megkövetelt módon bizonyított, ez nem zárja ki annak megállapítását, hogy a JCDecaux gazdasági előnyben részesült, mivel többek között e mechanizmus nem felel meg az Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletből(53) eredő ítélkezési gyakorlat első feltételének, és nem tekinthető egy piacgazdasági szereplő szokásos magatartásának. Ez egyébként egyértelműen kitűnik a megtámadott ítélet 42. pontjának és az azt megelőző megfontolásoknak az együttes értelmezéséből.(54) Mivel elutasította a hivatkozott kompenzációs mechanizmus relevanciáját, azt sem lehet kifogásolni, hogy a Törvényszék nem vizsgálta felül e mechanizmus alapján a visszatéríttetendő támogatás kiszámításának a vitatott határozatban megállapított módszerét.
50. A fenti megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy az első fellebbezési jogalap elfogadható, de megalapozatlan.
A második fellebbezési jogalapról
A felek érvei
51. E jogalappal, amely két részre tagolódik, a JCDecaux azt állítja, hogy a Törvényszék nyilvánvalóan elferdítette a tényeket és az alkalmazandó jogi hátteret, amikor úgy ítélte meg, hogy a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokon túl fenntartott vitatott felületek ipso facto az 1999. évi szerződés jogi szabályozásának hatálya alá tartoznak, és ennélfogva bérleti díjat és adót kellett utánuk fizetni.
52. Az első részben a JCDecaux vitatja a Törvényszék megtámadott ítélet 29. és 30. pontjában foglalt megállapításait. E tekintetben mindenekelőtt arra hivatkozik, hogy a „szerződéses jog alapelveinek” megfelelően az 1984. évi szerződés alapján kihelyezett felületekre a tényleges eltávolításukig továbbra is e szerződés volt irányadó, még akkor is, ha arra a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokon túl kerül sor, azok továbbra is az ő tulajdonát képezték, és mentesültek mindennemű bérleti díj‑ vagy adófizetési kötelezettség alól.(55) Hangsúlyozza, hogy a Brüsszel város rendelkezésére bocsátott buszvárók és hirdetési célokra is használható utcabútorok tervezéséből, gyártásából, kihelyezéséből és karbantartásából álló jelentős befektetés ellentételezéseként szerezte meg ezek reklámozási célú hasznosításának jogát, és hogy e szerződés gazdasági egyensúlya pontos szerződéses kötelezettségeken alapult. Ezt követően a JCDecaux kifejti, hogy az 1999. évi szerződés egyetlen rendelkezése sem írja elő az 1984. évi szerződés hatálya alá tartozó hirdetési felületek vagy bármely más meglévő utcabútor automatikus eltávolítását; ellenkezőleg, az 1999. évi szerződés kifejezetten előírta, hogy az 1999‑ben kihelyezett felületek a 10. mellékletben felsoroltakkal párhuzamosan létezhetnek, sőt kell létezniük, anélkül hogy az ez utóbbi felületekre alkalmazandó szerződéses kikötéseket módosítanák. Hozzáteszi, hogy nem állt fenn semmilyen kötelezettség arra vonatkozóan sem, hogy az 1984. évi szerződés hatálya alá tartozó felületeket egyes felületenként és ugyanazokon a helyeken(56) az 1999. évi szerződés hatálya alá tartozó új felületekkel helyettesítsék. Következésképpen az 1984. évi szerződés hatálya alá tartozó és a JCDecaux‑hoz tartozó bizonyos felületek fenntartása révén a JCDecaux nem kerülhette volna el, hogy Brüsszel városához tartozó, eltérő felületeket helyezzen ki és hasznosítson. Végül a JCDecaux megjegyzi, hogy e szerződések alapvető eltéréseket mutatnak a mögöttük meghúzódó gazdasági logikát és feltételeiket illetően. Álláspontja szerint a Törvényszék megalapozatlanul „feltételezte hipotetikusan”, hogy ha a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokban eltávolította volna a vitatott felületeket, azonos számú, az 1999. évi szerződés hatálya alá tartozó felületet helyezett volna ki ugyanezen helyekre, és Brüsszel városának olyan bérleti díjakat és adókat fizetett volna, amelyek jelentősen eltérő, az utóbbi szerződés által szabályozott szolgáltatásoknak felelnek meg. Válaszában a JCDecaux hozzáteszi, hogy a Bizottság válaszbeadványban szereplő érveléséből kitűnik, hogy a megtámadott ítélet indokolása ellentmondásos, mivel ezzel egyidejűleg nem állítható, hogy az 1984. évi szerződés alapján kihelyezett felületek az 1999. évi szerződéstől eltérő jogi szabályozás alá tartoznak, és hogy azok után az utóbbi szerződésben előírt bérleti díjakat és adókat kellett volna megfizetni.
53. A második részben a JCDecaux azt állítja, hogy a megtámadott ítélet 53., 54. és 56. pontjában a Törvényszék elferdítette a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokon túl fenntartott vitatott felületek hasznosításának adóztatására alkalmazandó jogi szabályozást.
54. E tekintetben a JCDecaux egyrészt azt állítja, hogy a Törvényszék „a jogi háttérnek indokolatlan értelmezést tulajdonított”, amikor a megtámadott ítélet 54. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság nem követett el mérlegelési hibát, amikor Brüsszel városának az ezen ítélet 56. pontjában hivatkozott adórendeleteit tekintette referencia‑rendszernek, amikor e következtetést arra a tényre alapította, hogy a pert megelőző eljárás során a belga hatóságok nem vitatták, hogy e rendeletek képezik a Brüsszel városának területén működő hirdetési felületek hasznosításának adóztatására vonatkozó referencia‑rendszert. A Törvényszék ily módon elmulasztotta figyelembe venni azt a tényt, hogy az önkormányzatok a belga alkotmány 170. cikkének (4) bekezdésében(57) biztosított adójogi autonómiával rendelkeznek, és így sem a Brüsszel fővárosi régió területén, sem a nemzeti területen nem létezik egységes adórendszer. Brüsszel városa egyébként csak 2001‑től fogadott el reklámadó‑rendeleteket. A JCDecaux ebből azt a következtetést vonja le, hogy a Törvényszék nem tekinthette volna úgy, hogy kizárólag e városnak a Bizottság által említett adórendeletei minősülnek referencia‑rendszernek, annál is inkább, mivel a tribunal de première instance francophone de Bruxelles (brüsszeli francia nyelvű elsőfokú bíróság) 2016. november 4‑i két ítéletéből(58) kitűnik, hogy az 1999. évi szerződés hatálya alá tartozó hirdetési felületeket mentesíteni kell a reklámadó alól.
55. Másrészt, a JCDecaux azt állítja, hogy az a tény, hogy nem kellett adót fizetnie azon hirdetési felületek után, amelyeket Brüsszel városának területén reklámcélokra használt, nem minősülhet szelektív előnynek, mivel a CCB‑nek több éven keresztül nem voltak hasonló felületei, amelyekre ilyen adót vetettek ki. Hozzáteszi, hogy amikor a CCB később hasonló felületeket hasznosított e területen, vitatta a 2008. december 15‑i adórendelet jogszerűségét a belga bíróságok előtt, amelyek azt alkotmányellenesnek nyilvánították, és hatályon kívül helyezték az e versenytársra a 2009. évre kivetett adókat. E tekintetben a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) 2018. szeptember 4‑i ítéletére hivatkozik, amelynek létezését véletlenül észlelte, és amelyet felülvizsgálati kérelem alapján a Cour de cassation (semmítőszék, Belgium) 2021. október 1‑jei ítélete(59) helybenhagyott.
56. A Bizottság mindenekelőtt arra hivatkozik, hogy érvelésével a JCDecaux valójában a tények újbóli vizsgálatát kívánja elérni, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket. Mindenesetre a második jogalap mindkét része megalapozatlan. Így az első részt illetően a Bizottság elismeri, hogy az 1999. évi szerződés nem tartalmaz az 1984. évi szerződés hatálya alá tartozó hirdetési felületek automatikus eltávolítását előíró rendelkezést. Az 1984. évi szerződés alapján kihelyezett és a 10. mellékletben felsorolt felületek még az 1999. évi szerződés hatálybalépését követően is e szerződés rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak, de csak az e mellékletben előírt eltávolítási időpontokig. Amire a Törvényszék a megtámadott ítélet 29. pontjában hivatkozott, és amelyet ezen ítélet 48. és 49. pontjában tisztázott, az az, hogy a JCDecaux‑nak bérleti díjat kellett volna fizetnie ez utóbbi felületek használatáért, ugyanúgy, mint az 1999. évi szerződés hatálya alá tartozó felületek hasznosítása esetén. A megtámadott ítélet 30. pontjában szereplő következtetés tehát megalapozott. A megtámadott határozatban a Törvényszék egyáltalán nem állapította meg, hogy az előírt lejárati időpontokon túl fenntartott vitatott felületeknek ipso facto az 1999. évi szerződés jogi szabályozásának hatálya alá kell tartozniuk. A második részt illetően a Bizottság mindenekelőtt azt állítja, hogy a JCDecaux belga alkotmány 170. cikkének (4) bekezdésére alapított érve elfogadhatatlan, mivel a nemzeti jog értelmezése olyan ténybeli értékelésnek minősül, amely kizárólag a Törvényszék hatáskörébe tartozik. Ezenkívül a belga hatóságok a pert megelőző eljárás során nem vitatták, hogy Brüsszel városának adórendeletei képezik a referencia‑rendszert. Ezt követően a Bizottság a megtámadott ítélet 63. pontjára hivatkozva azt állítja, hogy nem mulasztotta el figyelembe venni a tribunal de première instance francophone de Bruxelles (brüsszeli francia nyelvű elsőfokú bíróság) 2016. november 4‑i két ítéletét, hanem kizárta azok relevanciáját az „állami támogatás” fogalmának elemzése szempontjából, mivel azok az 1999. évi szerződés hatálya alá eső és Brüsszel városához tartozó utcabútorokra vonatkoztak. Végül előadja, hogy az a tény, hogy a CCB Belgium más településein adómentességben részesült, nem releváns azon gazdasági előny elemzése szempontjából, amelyben a JCDecaux részesült.
Értékelés
57. A jelen indítvány 42. pontjában már kifejtetteken kívül a Bíróság pontosította, hogy a tények és a bizonyítékok értékelése – az elferdítésük esetét kivéve – nem minősül jogkérdésnek, amelyet mint ilyet fellebbezés keretében a Bíróságnak felül kellene vizsgálnia, és hogy ilyen elferdítés akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok értékelése új bizonyítékok felhasználása nélkül is nyilvánvalóan tévesnek mutatkozik. Az ilyen elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül hogy szükség lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelésére.(60) Az ilyen elferdítés akkor is fennáll, ha a Törvényszék nyilvánvalóan túllépte a bizonyítékok észszerű értékelésének határait.(61)
58. A jelen ügyben az első részben a JCDecaux azt állítja, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 30. pontjában szereplő azon következtetése, amely szerint „az a tény, hogy a felperes a 10. mellékletben felsorolt egyes hirdetési felületeket az e mellékletben előírt lejárati határidőket követően is az 1984. évi szerződésben meghatározott feltételek mellett hasznosította, lehetővé tette számára, hogy elkerülje az 1999. évi szerződés szerinti új hirdetési felületek kihelyezését és hasznosítását, és ezáltal az ez utóbbi szerződés alapján járó bérleti [díj] és az adó megfizetését”, a tények és az alkalmazandó jogi háttér nyilvánvaló elferdítésén alapul. E 30. pontból kitűnik, hogy e következtetés a Törvényszék által a megtámadott ítélet 29. pontjában követett háromlépcsős érvelésen alapul.
59. E tekintetben mindenekelőtt azon a véleményen vagyok, hogy a JCDecaux állításával ellentétben a Törvényszék nem ferdítette el a tényeket, amikor a megtámadott ítélet 29. pontjában első lépésben megállapította, hogy „[a] felek között [...] egyetértés van abban, hogy az 1999. évi szerződés megkötését követően a felperes csak az e szerződésben meghatározott feltételek mellett telepíthetett és hasznosíthatott utcabútorokat Brüsszel városa területén, és e feltételeknek megfelelően kellett a bérleti díjat és az adót megfizetnie.” Ellenkezőleg, az ügy iratainak különböző elemei egyértelműen bizonyítják e megfontolás megalapozottságát. Így egyrészt, amint azt a jelen indítvány 60. pontjában kifejtem, a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokat követően az 1984. évi szerződés már nem alkalmazható. Másrészt 1999‑től új felületek Brüsszel város területén történő kihelyezésére és hasznosítására csak az 1999. évi szerződésben előírt szabályozás keretében kerülhetett sor. E tekintetben fontos megjegyezni, hogy – amint arra a Bizottság a tárgyaláson emlékeztetett – az ajánlattételhez szükséges külön dokumentáció(62) 1. cikkének g) pontja kizárólagosságot biztosított az ajánlati felhívás nyertes ajánlattevője, vagyis a jelen esetben a JCDecaux számára a hirdetési felületek Brüsszel városának területén történő hasznosítására e szerződés teljes időtartama alatt. Kizárólag az említett szerződésben előírt szabályozás volt tehát alkalmazható.
60. Ezt követően úgy vélem, hogy a JCDecaux nem bizonyítja, hogy a Törvényszék megtámadott ítélet 29. pontjában szereplő érvelésének második lépése, amely szerint „a 10. melléklet szerint, az 1999. évi szerződés feltételeitől eltérően az e mellékletben felsorolt hirdetési felületeket a [JCDecaux] az 1984. évi szerződésben meghatározott feltételek mellett, azaz a bérleti díj vagy az adó megfizetése nélkül, de csak az ugyanezen mellékletben meghatározott lejárati időpontokig hasznosíthatta tovább”, a tények vagy bizonyítékok nyilvánvalóan téves értékelésén alapul. A JCDecaux érveléséből kitűnik, hogy ezt a megállapítást csak annyiban vitatja, amennyiben álláspontja szerint a 10. mellékletben felsorolt hirdetési felületek tényleges eltávolításukig továbbra is az 1984. évi szerződés hatálya alá tartoztak, még akkor is, ha arra ezen lejárati időpontokat követően kerül sor. Márpedig, amint arra a Bizottság helyesen rámutat, egyetlen irat sem támasztja alá – különösen nem nyilvánvalóan – ezt az állítást. Éppen ellenkezőleg, ezen iratok némelyike közvetlenül ellentmond annak. Ily módon emlékeztetek arra, hogy 2016. április 29‑i ítéletében a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) úgy ítélte meg, hogy a vitatott hirdetési felületek JCDecaux általi, azok lejárati időpontján túli hasznosítása jogcím és jogalap nélkül történt, ami véleményem szerint főszabály szerint kizárja, hogy ezt a hasznosítást az 1984. évi szerződés szabályozhatta volna. Egyébiránt számomra úgy tűnik, hogy bár a 10. melléklet külön lejárati időpontot írt elő az ott felsorolt valamennyi felület tekintetében, ennek az az oka, hogy legkésőbb ezen időpontig minden érintett felületet el kellett távolítani a helyéről, és ezen időponttól kezdve az 1984. évi szerződés rendelkezései már nem voltak alkalmazandók rájuk. Másként fogalmazva, a 10. mellékletben felsorolt hirdetési felületek csak ezen lejárati időpontokig létezhettek egyidejűleg az 1999. évi szerződés alapján kihelyezett hirdetési felületekkel, anélkül hogy az előbbi hirdetési felületekre alkalmazandó szerződéses kikötéseket módosították volna. Ez az álláspont, amely távolról sem ellentétes a „szerződéses jog alapelveivel”, amint azt a JCDecaux állítja, valójában az egyetlen olyan megoldásnak tűnik számomra, amely megfelel ezen elveknek.
61. Végül úgy vélem, hogy a JCDecaux nem bizonyítja azt sem, hogy a Törvényszék nyilvánvalóan tévesen értékelte a bizonyítékokat, amikor a megtámadott ítélet 29. pontjában a harmadik lépésben kifejtette, hogy a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokat követően az e mellékletben felsorolt hirdetési felületeket „az 1999‑es szerződés alapján újakkal kellett volna felváltani, amelyek vonatkozásában bérletidíj‑ vagy adófizetési kötelezettség állt fenn.” Véleményem szerint a Törvényszék csupán azt kívánta e szavakkal kifejezni, hogy ezen időpontokat követően a JCDecaux‑nak egyrészt el kellett távolítania a 10. mellékletben felsorolt felületeket, másrészt pedig az 1999. évi szerződés szabályainak megfelelően új felületeket kellett kihelyeznie. Ez utóbbi tekintetben megjegyzem, hogy az 1999. évi szerződés részét képező megrendelésből kitűnik, hogy a JCDecaux kötelezettséget vállalt arra, hogy „gondosan megfelel minden piaci feltételnek”, ideértve 280 hirdetőtábla kihelyezését Brüsszel városának egész területére, mégpedig „a megrendelés kézhezvételét követő 8 naptári hónapon belül”. A JCDecaux állításával ellentétben nem hiszem, hogy a Törvényszék ugyanakkor úgy ítélte volna meg, hogy a JCDecaux köteles lenne az egyes vitatott felületek „automatikus” és „hely szerinti” felcserélésére az 1999. évi szerződés hatálya alá tartozó azonos számú felülettel.(63) A Bizottság végeredményben a vitatott határozatban nem támaszkodott e feltevésre.
62. Úgy vélem, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 30. pontjában szereplő és a jelen indítvány 58. pontjában ismertetett következtetése csupán a jelen indítvány 59–61. pontjában kifejtett megfontolások logikus következménye, és így nem tekinthető úgy, mint amely a tények vagy bizonyítékok nyilvánvalóan téves értékelésén alapul. Véleményem szerint és a JCDecaux állításával ellentétben a Törvényszék az ítélet 30. pontjában annak megállapításával, hogy a JCDecaux ily módon elkerülhette az 1999. évi szerződés alapján általa fizetendő bérleti díjak és adók megfizetését, nem tekintette úgy, hogy a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokat követően fenntartott és hasznosított vitatott felületek „ipso facto” az 1999. évi szerződés hatálya alá tartoznak. Amint azt a Bizottság a Bírósághoz benyújtott beadványaiban és a tárgyaláson kifejtette, jogi szempontból ezek a felületek nem tartoztak sem az 1984. évi szerződés, sem az 1999. évi szerződés hatálya alá. Ez nem változtat azon – amint azt többek között a belga bíróságok is megállapították –, hogy azokat a vitatott felületeket, amelyeket lejárati időpontjuk után is fenntartottak és hasznosítottak, jogellenesen tartották fenn és hasznosították. E ténybeli helyzettel szembesülve, amely lehetővé tette a JCDecaux számára, hogy jelentős reklámbevételeket érjen el anélkül, hogy bérleti díjat vagy adót kellett volna fizetnie, a Bizottság feladata volt, hogy az előny fennállásának értékelése során a Bizottság által a tárgyaláson használt kifejezéssel élve „kontrafaktuális forgatókönyvet” fogadjon el.(64) Véleményem szerint a Törvényszék nem lépte túl nyilvánvalóan a tények és bizonyítékok észszerű értékelésének határait azzal, hogy e tekintetben helybenhagyta a Bizottság által elfogadott „forgatókönyvet”, amely a tényállás megvalósulásának időpontjában hatályos szabály, vagyis az 1999. évi szerződés jogi szabályozásának referenciakénti alkalmazásából állt. Emlékeztetek ugyanis arra, hogy az e szerződésben foglalt kizárólagossági kikötésre tekintettel ez volt az egyetlen olyan szabályozás, amely alkalmazható volt a szóban forgókhoz hasonló, Brüsszel város köztulajdonában álló területeken található hirdetési felületek hasznosítására.
63. Hozzáteszem, hogy – amint arra a Bizottság és a CCB a tárgyaláson rámutatott – az a tény, hogy az 1984. évi szerződéstől eltérően az 1999. évi szerződés keretében az utcabútorok tulajdonjogát Brüsszel városa javára ruházták át, önmagában nem meghatározó a bérleti díjak megfizetésének kérdése szempontjából. A jelen ügyben ugyanis nem magának az utcabútornak a bérletére, hanem a hordozók közterületi reklámcélú hasznosítására vonatkozó bérleti díjakról van szó.(65)
64. A második rész a megtámadott ítélet 53., 54. és 56. pontja ellen irányul, és azon alapul, hogy a Törvényszék elferdítette a referencia‑rendszer kialakítását és a vitatott felületek hasznosításának adóztatását illetően alkalmazandó jogi szabályozást.
65. Előzetesen megjegyzem, hogy amint az már a Törvényszék előtt is fennállt, a JCDecaux által e második rész alátámasztása érdekében kifejtett érvelésből nem tűnik ki egyértelműen, hogy a gazdasági előny fennállására vagy az intézkedés szelektív jellegére vonatkozó megfontolásokat kérdőjelezi‑e meg.(66) Még ha feltételezzük is, hogy a második esetet kell elfogadni, úgy tűnik számomra, hogy a megtámadott ítélet 53. pontjában szereplő azon következtetés, amely szerint a JCDecaux érvelését el kell utasítani, mivel egyedi intézkedés esetén a gazdasági előny szelektivitását vélelmezni kell, továbbra is teljes mértékben megalapozott.(67) A jelen ügyben nem általános támogatási rendszerről, hanem egyedi támogatásról van szó.
66. Mindenesetre úgy vélem, hogy a JCDecaux nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amelyből nyilvánvalóan kitűnne, hogy a megtámadott ítélet kifogásolt pontjaiban a Törvényszék elferdítette a releváns nemzeti jog tartalmát, vagy e jog tartalmával ellentétes megállapításokat vagy értékeléseket tett volna.
67. Ami a megtámadott ítélet 54. pontját illeti, a JCDecaux érveléséből nem tűnik ki, hogy az önmagában kétségbe vonja a Törvényszék azon megállapítását, amely szerint a belga hatóságok a pert megelőző eljárás során nem vitatták, hogy Brüsszel városának adórendeletei képezik a referencia‑adórendszert. Mindenesetre úgy vélem, hogy a Törvényszék azáltal, hogy helybenhagyta a Bizottság azon álláspontját, hogy ezen adórendeleteket referencia‑rendszerként fogadta el, nem végzett olyan értékelést, amely nyilvánvalóan ellentétes lenne a belga alkotmány 170. cikke (4) bekezdésének tartalmával. Bár kétségtelen, hogy ez a rendelkezés biztosítja a belgiumi önkormányzatok adójogi autonómiáját, így a hirdetési felületek hasznosításának adóztatására vonatkozó szabályozás településenként változhat, nem látom, hogy ez mennyiben akadályozhatta meg a Bizottságot abban, hogy a jelen ügyben az előny fennállásának megállapítása során csak a Brüsszel városa területén alkalmazandó adójogi szabályozást vegye figyelembe.
68. Ami a JCDecaux által a tribunal de première instance francophone de Bruxelles (brüsszeli francia nyelvű elsőfokú bíróság) 2016. november 4‑i két ítéletére alapított érvet illeti, osztom a Bizottság azon véleményét, amely szerint a megtámadott ítélet 63. pontjában a Törvényszék nem hagyja figyelmen kívül azokat, de elveti azok relevanciáját a szóban forgó intézkedés állami támogatásnak minősítése szempontjából. Ezekben az ítéletekben a tribunal de première instance francophone de Bruxelles (brüsszeli francia nyelvű elsőfokú bíróság) megállapította, hogy a JCDecaux nem köteles a 2010. december 20‑i és 2011. december 5‑i adórendeletekben előírt reklámfelületekre kivetett adó megfizetésére, mivel ezen adórendeletek 9. cikkének első franciabekezdése mentesíti ezen adó alól a Brüsszel városának tulajdonában álló hirdetési felületeket. Márpedig, bár az 1999. évi szerződés hatálya alá tartozó felületek ténylegesen Brüsszel városának tulajdonában voltak, ez nem vonatkozik az 1984. évi szerződés hatálya alá tartozó felületekre, amelyek a JCDecaux tulajdonában voltak. Ami az utóbbi által fenntartott és a 10. mellékletben előírt lejárati időpontokat követően is hasznosított vitatott felületeket illeti, azok továbbra is a tulajdonában maradtak, azonban – amint az a jelen indítvány 60. pontjában kifejtésre került – használatukat már nem az 1984. évi szerződés szabályozta. Az említett lejárati időpontokat követően tehát a Brüsszel városa által 2001‑től elfogadott adórendeletek hatálya alá tartoztak. Nem kifogásolható tehát a Törvényszékkel szemben, hogy az alkalmazandó nemzeti szabályozást vagy az azzal kapcsolatos nemzeti ítélkezési gyakorlatot bármilyen módon nyilvánvalóan elferdítette volna.
69. Végül egyetértek a Bizottsággal abban is, hogy az a körülmény, hogy a CCB több éven keresztül nem volt köteles adót fizetni az általa más önkormányzatok területén hasznosított hirdetési felületek után, nem releváns az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett azon előny elemzése szempontjából, amelyben a JCDecaux részesült. Másként fogalmazva, a JCDecaux részére Brüsszelben biztosított adómentesség nem kerülheti el az állami támogatásnak minősítést azért, mert a CCB a Brüsszel városától eltérő más településeken mindenféleképpen adómentességben részesült. Az a tény, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben nem tárgyalta kifejezetten ezt a kérdést, nem elegendő a tények vagy az alkalmazandó jogi háttér nyilvánvaló elferdítésének bizonyításához. Nem minősülhet ilyen elferdítésnek az sem, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) 2018. szeptember 4‑i ítéletét, amelyet fellebbezés alapján helybenhagyott a Cour de cassation (semmítőszék, Belgium) 2021. október 1‑jei ítélete, mivel az iratokból nem tűnik ki, hogy ezeket az ítéleteket az előtte folyamatban lévő eljárás során a tudomására hozták volna.
70. A fentiekre tekintettel a második fellebbezési jogalapot véleményem szerint mint megalapozatlant szintén el kell utasítani.
Végkövetkeztetés
71. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a fellebbezést teljes egészében utasítsa el, és a Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (1) bekezdése alapján a JCDecaux Street Furniture Belgiumot kötelezze az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére. Az elsőfokú eljárásba beavatkozó Clear Channel Belgium részt vett a Bíróság előtti eljárás szóbeli szakaszában, de nem kérte a JCDecaux kötelezését a költségek viselésére. E körülmények között a Bíróság eljárási szabályzata 184. cikke (4) bekezdésének megfelelően úgy kellene határozni, hogy a Clear Channel Belgium maga viselje a fellebbezési eljárásban felmerült saját költségeit.