T‑466/20. sz. ügy
LF
kontra
Európai Bizottság
A Törvényszék ítélete (negyedik tanács), 2021. szeptember 15.
„Közszolgálat – Szerződéses alkalmazottak – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja – A külföldi munkavégzési támogatás nyújtásának megtagadása – Szokásos tartózkodási hely – Az alkalmazási hely szerinti államban letelepedett nemzetközi szervezetnél végzett feladatok”
1. Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A biztosítás feltételei – Az alkalmazási hely szerinti állam állampolgárságával rendelkező tisztviselők vagy alkalmazottak – A tárgyidőszakban az alkalmazás helye szerinti tagállamon kívül lévő szokásos tartózkodási hely – Az időszak számítása – Valamely államnál vagy nemzetközi szervezetnél eltöltött szolgálati idő figyelmen kívül hagyása – Megengedhetőség – Feltételek – Az alkalmazás helyének államán kívül ellátott feladatok
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 4. cikk, (1) bekezdés, b) pont; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 20. cikk, (2) bekezdés, és 21. és 92. cikk]
(lásd: 34., 39., 40., 48., 49., 53., 64., 65. pont)
2. Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A biztosítás feltételei – Az alkalmazási hely szerinti állam állampolgárságával rendelkező tisztviselők vagy alkalmazottak – A tárgyidőszakban az alkalmazás helye szerinti tagállamon kívül lévő szokásos tartózkodási hely – A szokásos tartózkodási hely fogalma – Az alkalmazási hely szerinti államban letelepedett nemzetközi szervezetnél eltöltött szolgálati idő figyelembevétele – Megengedhetőség
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 4. cikk, (1) bekezdés, b) pont; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 20. cikk, (2) bekezdés, 21. és 92. cikk]
(lásd: 66–72. pont)
3. Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A biztosítás feltételei – A tárgyidőszakban az alkalmazás helye szerinti tagállamon kívül lévő szokásos tartózkodási hely – A szokásos tartózkodási hely fogalma – Az alkalmazás helye szerinti tagállamban található szokásos tartózkodási hely vélelmezését lehetővé tévő körülmény – E tartózkodási hely valódiságának megkérdőjelezésére nem alkalmas körülmények
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 4. cikk, (1) bekezdés, b) pont)
(lásd: 78., 79., 85–92., 102. pont)
4. Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A biztosítás feltételei – Az alkalmazott és az intézmények között létrejött, nem egymást követő szerződések – A külföldi munkavégzési támogatásra való jogosultság minden egyes szolgálatba lépéskor történő meghatározása – A külföldi munkavégzési támogatást nyújtó korábbi határozatok figyelembevétele – Kizártság
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 4. cikk, (1) bekezdés, b) pont)
(lásd: 93., 113. pont)
Összefoglalás
A felperes LF belga állampolgár, aki 1982 és 2013 között Franciaországban élt. 2013. május 1‑jén határozott időre szóló szerződéses alkalmazotti szerződéssel lépett szolgálatba Brüsszelben az Európai Bizottságnál, amely 2019. április 30‑án járt le. Ezt követően 2019. szeptember 1‑jéig álláskeresőként szerepelt a nyilvántartásban Belgiumban, amikor a Kutatási Végrehajtó Ügynökség (REA) szolgálatába lépett.
2019. szeptember 11‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság „Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető” Hivatala (PMO) megtagadta a felperestől a külföldi munkavégzési támogatást azzal az indokkal, hogy nem bizonyította, hogy szokásos tartózkodási helye az alkalmazási helye szerinti államon, azaz Belgiumon kívül volt a REA‑nál való szolgálatba lépése napjával záródó 10 éves időtartam alatt, amint azt a személyzeti szabályzat(1) VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírja azon tisztviselők vonatkozásában, akik az alkalmazási hely szerinti állam állampolgárai vagy volt állampolgárai.
A felperes, mivel úgy vélte, hogy Belgiumban való jelenléte kizárólag a Bizottságnál végzett tevékenységéhez kapcsolódik, ami kizárja a közte és ezen állam közötti tartós kötelék kialakítását, és ebből következően a szokásos tartózkodási helyének Franciaországból Belgiumba történő áthelyezését, a megtámadott határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be a Törvényszékhez.
Ítéletében a Törvényszék elutasítja e keresetet, és pontosítja azokat a feltételeket, amelyek mellett az alkalmazási hely szerinti állam állampolgárságával rendelkező tisztviselő vagy alkalmazott igénybe veheti a külföldi munkavégzési támogatást azt követően, hogy az alkalmazási helye szerinti államban székhellyel rendelkező nemzetközi szervezetnél dolgozott.
A Törvényszék álláspontja
A Törvényszék először is a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából figyelembe veendő tízéves referencia‑időszakot határozza meg. Megállapítja, hogy az a jelen ügyben a 2006. február 1. és 2019. augusztus 31. közötti időszakra terjed ki. E következtetés levonása érdekében a Törvényszék a személyzeti szabályzat azon rendelkezéseinek megfelelően figyelmen kívül hagyta azt a három év és hét hónapos időszakot, amelynek során a felperes a francia minisztériumban dolgozott, amelyek kizárják azoknak az időszakoknak a figyelembevételét, amelyek során a tisztviselő valamely állam vagy nemzetközi szervezet szolgálatában állt az alkalmazási hely szerinti államon kívül.(2) Ezzel szemben azon időszak, amely alatt a Bizottságnál dolgozott, nem hagyható figyelmen kívül, mivel azt a személyzeti szabályzat nem írja elő a valamely nemzetközi szervezetnél az alkalmazási hely szerinti államban eltöltött időszakokra vonatkozóan.
Ez követően a Törvényszék másodszor azt állapítja meg, hogy az alkalmazási hely szerinti államban található nemzetközi szervezetnél végzett tevékenység figyelembe vehető az olyan tisztviselő vagy alkalmazott szokásos tartózkodási helyének meghatározásakor, aki a tízéves referencia‑időszakban az említett állam állampolgárságával rendelkezik vagy rendelkezett. E tekintetben, noha a feladatok nemzetközi szervezeten belüli ellátása megakadályozhatja a tisztviselő vagy alkalmazott és az alkalmazási hely szerinti állam közötti tartós kötelék kialakulását,(3) a személy és állampolgársága szerinti ország közötti sokrétű és szoros kapcsolat fennállására vonatkozó vélelem fontosabb szerepet játszik a szokásos tartózkodási helye meghatározásában,(4) ami az illető személy által ebben országban kialakított személyes és szakmai kapcsolatok elemzését feltételezi.
Így a Törvényszék harmadsorban a felperes magánéletére és szakmai életére vonatkozó ténybeli elemeket vizsgálja annak meghatározása érdekében, hogy a felperes a referencia‑időszak egésze alatt a Belgiumba való költözése ellenére is megtartotta‑e szokásos tartózkodási helyét, és hogy így részesülhet‑e külföldi munkavégzési támogatásban.
Ebből először is arra következtet, hogy a felperes állításaival ellentétben a szokásos tartózkodási helye nem határozható meg Franciaországban kizárólag amiatt, hogy a referencia‑időszak kezdete előtt ott élt, folytatott tanulmányokat és dolgozott. Ugyanez vonatkozik arra a körülményre is, hogy a felperes hozzátartozói Franciaországban élnek. Anélkül ugyanis, hogy tagadnánk a szülő‑gyermek viszony jelentőségét, az a tény, hogy a tisztviselő vagy alkalmazott saját családot alapított, velük együtt lakik egy adott államban, és e család tagjai az életszakaszuknak megfelelő tevékenységeket folytatnak, jelentős a szokásos tartózkodási helyének meghatározása szempontjából. Ezzel szemben azok a szubjektív okok, amelyek arra indították, hogy családjával egy meghatározott államban telepedjen le, vagy a felesége állampolgársága nem meghatározó egy olyan térségben, ahol az uniós polgárok az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés nélkül szabadon mozoghatnak.
Harmadszor az a tény, hogy Franciaországban megtartott egy ingatlant, egy mobiltelefonszámot és egy bankszámlát, sem bizonyítja a felperes azon szándékát, hogy ott létesítsen életvitelének állandó vagy szokásos központot. Ugyanígy az a tény, hogy a Bizottságnál csak határozott idejű szerződés keretében dolgozott, nem zárja ki, hogy Belgiumban azzal a szándékkal telepedett le, hogy ott maradjon. Ennek bizonyítéka az, hogy az említett szerződés lejártakor a felperes családjával Belgiumban maradt, és ott négy hónapra munkakeresőként nyilvántartásba vette magát, ami azt bizonyítja, hogy a referencia‑időszak legalább is egy részében ezen államban létesített szokásos tartózkodási helyet. A Törvényszék e tekintetben emlékeztet arra, hogy a tartózkodási helynek az alkalmazási hely szerinti országban való, akár rövid ideig történő fenntartása elegendő a külföldi munkavégzési támogatásra való jogosultság elvesztéséhez vagy annak megtagadásához. Végül az a körülmény, hogy a Bizottság általi alkalmazásakor részesült ilyen támogatásban, nem vonhatja kétségbe ezt a következtetést, mivel az e támogatásra való jogát a REA‑nál való szolgálatba lépésekor újra meg kell vizsgálni.
Mivel a felperes nem bizonyította, hogy a teljes tízéves referencia‑időszak során az alkalmazási helye szerinti államon kívül létesített volna szokásos tartózkodási helyet, a Törvényszék elutasítja a keresetet.