AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik kibővített tanács)

1998. május 14. (*)

„Verseny – Az EK‑Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése – Az egységes jogsértés fogalma – Információcsere – Meghagyás – Bírság – Az összeg meghatározása – Számítási módszer – Indokolás – Enyhítő körülmények”

A T‑334/94. sz. ügyben,

a Sarrió SA, a spanyol jog szerinti társaság (székhelye: Pamplona [Spanyolország], képviselik: Antonio Creus Carreras, a barcelonai ügyvédi kamaránál bejegyzett ügyvéd, Alberto Mazzoni, a milánói ügyvédi kamaránál bejegyzett ügyvéd, Antonio Tizzano és Gian Michele Roberti, a nápolyi ügyvédi kamaránál bejegyzett ügyvédek, kézbesítési cím: Luxembourg, Alain Lorang ügyvédi irodájánál, 51, rue Albert 1^er)

felperesnek

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: Richard Lyal, a Jogi Szolgálat tagja, meghatalmazotti minőségben, segítője: Alberto Dal Ferro, a vicenzai ügyvédi kamaránál bejegyzett ügyvéd, kézbesítési cím: Luxembourg, Carlos Gómez de la Cruznál, a Jogi Szolgálat tagjánál, Centre Wagner, Kirchberg)

alperes ellen

az EK‑Szerződés 85. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/C/33.833 – Karton) hozott, 1994. június 13‑i 94/601/EK bizottsági határozat (HL L 243., 1. o.) megsemmisítése iránt benyújtott keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA

(kibővített harmadik tanács),

tagjai: B. Vesterdorf elnök, C. P. Briët, P. Lindh, A. Potocki és J. D. Cooke bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és az 1997. június 25‑től július 8‑ig lefolytatott szóbeli szakaszra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapját képező tényállás

1        Jelen ügy az EK‑Szerződés 85. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/C/33.833 – Karton) hozott, 1994. június 13‑i 94/601/EK bizottsági határozattal (HL L 243., 1. o.) kapcsolatos, amelyet a Bizottság 1994. július 26‑i határozatával még annak kihirdetése előtt helyesbített (C(94) 2135 final) (a továbbiakban: határozat). A határozat bírságot szabott ki a Közösséget ellátó 19 kartonpapírgyártó vállalkozásra a 85. cikk (1) bekezdésének megsértése miatt.

2        A határozat tárgyát képező termék a karton. A határozat három típusú, a „GC”, „GD” és „SBS” minőségi osztályba sorolt kartont említ.

3        A GD minőségű karton (a továbbiakban: GD-karton) olyan kartonpapír, amelynek szürke a belseje (újrafelhasznált papír), és rendszerint nem élelmiszertermékek csomagolására használják.

4        A GC minőségű karton (a továbbiakban: GC-karton) olyan kartonpapír, amelynek külső felületét fehér réteg borítja, és rendszerint élelmiszerek csomagolására használják. A GC-karton jobb minőségű, mint a GD-karton. A határozat hatálya alá tartozó időszakban e két termék között 30% árkülönbség volt. Kisebb mennyiségben a jó minőségű GC-kartont grafikai célokra is használják.

5        Az SBS megnevezés a teljesen fehér színű kartonpapírt jelöli (a továbbiakban: SBS-karton). Ennek a kartonnak az ára körülbelül 20%-kal magasabb, mint a GC-kartoné. Élelmiszerek, kozmetikai termékek, gyógyszerek és cigaretta csomagolására is használják, de elsősorban grafikai célokra szolgál.

6        1990. november 22-i levelével a British Printing Industries Federation, a nyomtatott dobozokat gyártó vállalkozások többségét képviselő angol szakmai szervezet (a továbbiakban: BPIF) informális panaszt nyújtott be a Bizottsághoz. Azt állította, hogy az Egyesült Királyságot kartonnal ellátó gyártók sorozatosan egyidejű és egységes áremeléseket hajtottak végre, és annak kivizsgálására kérte a Bizottságot, hogy megsértették-e a közösségi versenyszabályokat. Kezdeményezésének nyilvánossága érdekében a BPIF egy sajtóközleményt adott közre. A sajtóközlemény tartalmáról a szakmai sajtó 1990 decemberében beszámolt.

7        1990. december 12-én a Fédération française du cartonnage is hasonló informális panaszt nyújtott be a Bizottsághoz, amelyben a francia kartonpiaccal kapcsolatos észrevételeit összegezte, amelyek hasonlóak voltak a BPIF panaszában előadottakhoz.

8        1991. április 23-án és 24-én a Bizottság alkalmazottai a Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6-i első, 17. tanácsi rendelet (HL 13., 1962. 204. o., a továbbiakban: 17. rendelet) 14. cikkének (3) bekezdése alapján előzetes értesítés nélküli ellenőrzéseket tartottak egyidejűleg a kartonipar több vállalkozásánál és szakmai szervezeténél.

9        Ezen ellenőrzéseket követően a Bizottság információk és dokumentumok iránti kérelmeket intézett – a 17. rendelet 11. cikke alapján – a határozat valamennyi címzettjéhez.

10      Az ellenőrzések, az információk és dokumentumok iránti kérelmek során szerzett bizonyítékok arra a következtetésre vezették a Bizottságot, hogy az érintett vállalkozások 1986 közepétől (a legtöbb esetben) legalább 1991 áprilisáig részt vettek a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértésében.

11      Következésképpen, a Bizottság ez utóbbi rendelkezés alapján eljárást indított. 1992. december 21-én kelt levelében kifogásközlést intézett az egyes érintett vállalkozásokhoz. Valamennyi címzett írásban válaszolt. Kilenc vállalkozás kérte szóbeli meghallgatását. Meghallgatásukra 1993. június 7. és 9. között került sor.

12      Az eljárás befejezését követően a Bizottság meghozta határozatát, amely a következő rendelkezéseket tartalmazta:

„Első cikk

A Buchmann GmbH, a Cascades S.A., az Enso-Gutzeit Oy, az Europa Carton AG, a Finnboard - the Finnish Board Mills Association, a Fiskeby Board AB, a Gruber & Weber GmbH & Co KG, a Kartonfabriek De Eendracht NV (a kereskedelemben használatos nevén BPB de Eendracht NV), az NV Koninklijke KNP BT NV (korábban Koninklijke Nederlandse Papierfabrieken NV), a Laakmann Karton GmbH & Co KG, a Mo Och Domsjö AB (MoDo), a Mayr-Melnhof Gesellschaft mbH, a Papeteries de Lancey SA, a Rena Kartonfabrik AS, a Sarrió SpA, SCA Holding Ltd (korábban Reed Paper & Board [UK] Ltd), a Stora Kopparbergs Bergslags AB, az Enso Española SA (korábban Tampella Española SA) és a Moritz J. Weig GmbH & Co KG megsértették az EK-Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, mivel:

–        a Buchmann és a Rena körülbelül 1988 márciusától legalább 1990 végéig,

–        az Enso Española körülbelül 1988 márciusától legalább 1991 áprilisáig,

–        a Gruber & Weber körülbelül 1988-tól legalább 1990 végéig,

–        a többiek 1986 közepétől legalább 1991 áprilisáig,

1986. közepétől fennálló olyan megállapodásban és összehangolt magatartásban vettek részt, amelynek során az Európai Közösség kartongyártói:

–        rendszeresen találkoztak titkos, intézményesített ülések keretében, hogy a versenyt korlátozó közös ágazati tervet tárgyaljanak meg és fogadjanak el,

–        rendszeres áremelésekről határoztak közös megegyezéssel valamennyi termékminőség és valamennyi nemzeti pénznem vonatkozásában,

–        az Európai Közösség egészében egységes és egyidejű áremeléseket terveztek meg és hajtottak végre,

–        alkalmankénti módosítások mellett a gyártók piaci részesedéseinek változatlan fenntartásában állapodtak meg,

–        1990 elejétől egyre gyakrabban, összehangolt intézkedéseket tettek a közösségi piac ellátásának ellenőrzése érdekében, hogy biztosíthassák az említett összehangolt áremeléseket,

–        a fenti intézkedések támogatása érdekében információcserét folytattak a szállításokkal, az árakkal, a gyártás leállításával, a hátralékos megrendelésekkel és a gépek kihasználtsági fokával kapcsolatos kereskedelmi információik vonatkozásában.

[…]

3. cikk

Az első cikkben megállapított jogsértésekért a Bizottság az alábbi bírságokat szabja ki a következő gazdasági társaságokra:

[…]

xv)      Sarrió SpA: 15 500 000 ECU;

[…]”

13      A határozat szerint a jogsértés a „Karton termékekcsoport” (a továbbiakban: Karton-TCS) elnevezésű szervezet keretein belül zajlott, amelyet több csoport és bizottság alkotott.

14      A szervezet keretében 1986 közepén létrehoztak egy „Presidents Working Group”-ot (a továbbiakban: PWG), amely a Közösség legjelentősebb kartonszállítóinak (körülbelül 8 szállító) vezető képviselőit foglalta magában.

15      A PWG feladata többek között a piacra, a piaci részesedésekre, az árakra és a kapacitásokra vonatkozó tárgyalások és egyeztetés lebonyolítása volt. Főleg általános jellegű döntéseket hozott a gyártók által alkalmazandó áremelések időzítéséről és mértékéről.

16      A PWG jelentést tett a „President Conference”-nek (a továbbiakban: PC), amelyen az érintett vállalkozások ügyvezető igazgatói szinte valamennyien (többé-kevésbé rendszeresen) részt vettek. A szóban forgó időszakban a PC évente kétszer ülésezett.

17      1987 végén létrehoztak egy „Joint Marketing Committee” (a továbbiakban: JMC) elnevezésű bizottságot. A JMC fő feladata egyrészről az volt, hogy meghatározza, hogy lehet-e és ha igen miként lehet áremeléseket végrehajtani, másrészről, hogy egységes európai árrendszer kialakítása érdekében milyen módon lehet bevezetni a PWG által az árra nézve országonkénti bontásban és a főbb ügyfelekre vonatkozóan kidolgozott kezdeményezéseket.

18      Végül a gazdasági bizottság (a továbbiakban: GB) megvitatta különösen a nemzeti piacok áringadozásait, továbbá a hátralékos megrendeléseket, és következtetéseiről jelentést tett a JMC vagy a Marketing Committee részére, amely 1987 végéig a JMC elődje volt. A GB évente többször összeült, és tagjai az érintett vállalkozások kereskedelmi igazgatói voltak.

19      A határozatból az is kiderül, hogy a Bizottság álláspontja szerint a Karton-TCS tevékenységét a zürichi (Svájc) székhelyű Fides vagyonkezelő cégen, mint közvetítőn keresztül folytatott információcsere segítette. A határozat szerint a Karton-TCS tagjainak túlnyomó többsége rendszeres időközönként jelentést tett a Fidesnek a megrendelésekről, a termelésről, az értékesítésről és a termelési kapacitások kihasználásáról. Ezeket az információkat a Fides keretén belül kezelték, és az összesített adatokat megküldték a résztvevőknek.

20      A felperes Sarrió SA (a továbbiakban: Sarrió) a legnagyobb olasz kartongyártó vállalkozás a Saffa és a spanyol Sarrió egyesülésének eredményeként jött létre 1990-ben (lásd a határozat (11) preambulumbekezdését). 1991-ben a Sarrió megszerezte az ugyancsak spanyol Prat Carton vállalkozást (ugyanazon preambulumbekezdés).

21      A Sarriót felelősnek találták a Prat Cartonnak a kifogásolt kartellben való részvételéért, annak teljes időszakára vonatkozóan (lásd a határozat (154) preambulumbekezdését).

22      A Sarrió elsősorban GD-kartont gyárt, de GC-kartont is előállít.

 Az eljárás

23      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1994. október 14-én a felperes a jelen keresetet nyújtotta be .

24      A tizennyolc felelős vállalkozás közül tizenhat ugyancsak keresetet nyújtott be a határozat ellen (a T-295/94., T-301/94., T-304/94., T-308/94., T-309/94., T-310/94., T-311/94., T-317/94., T-319/94., T-327/94., T-337/94., T-338/94., T-347/94., T-348/94., T-352/94. és a T-354/94. számú ügy).

25      A T-301/94. sz. ügy felperese, a Laakmann Karton GmbH, az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1996. június 10-én benyújtott levelével visszavonta a keresetét, így azt az 1996. július 10-én hozott végzéssel törölték az Elsőfokú Bíróság nyilvántartásából (T-301/94. sz., Laakmann Karton kontra Bizottság ügy [az EBHT-ban még nem tették közzé]).

26      Négy finn vállalkozás, a Finnboard szakmai csoport tagjai, amelyeket egyetemlegesen köteleztek a kiszabott bírság megfizetésére, ugyancsak keresetet nyújtott be a határozat ellen (a T-339/94., T- 340/94., T-341/94. és T-342/94. sz. egyesített ügyek).

27      Végül a CEPI-Cartonboard nevű egyesület is keresetet nyújtott be, amely nem tartozott a Bizottság határozatának címzettjei közé. Ugyanakkor az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1997. január 8-án intézett levelével visszavonta a keresetét, így azt az 1997. március 6-án hozott végzéssel törölték az Elsőfokú Bíróság nyilvántartásából (T-312/94. sz., CEPI-Cartonboard kontra Bizottság ügy [az EBHT-ban még nem tették közzé]).

28      1997. február 5-én kelt levelében az Elsőfokú Bíróság informális megbeszélésre hívta a feleket azért, hogy megtegyék észrevételeiket a T-295/94., T-304/94., T-308/94., T-309/94., T-310/94., T-311/94., T-317/94., T-319/94., T-327/94., T-334/94., T-337/94., T-338/94., T-347/94., T-348/94., T-352/94. és T-354/94. sz. ügyeknek a szóbeli szakasz lefolytatása céljából történő esetleges egyesítésére vonatkozóan. Ezen az 1997. április 29-én tartott megbeszélésen a felek elfogadták az egyesítést.

29      1997. június 4-én kelt végzésével az Elsőfokú Bíróság kibővített harmadik tanácsának elnöke az eljárási szabályzat 50. cikke alapján az ügyek között lévő összefüggés miatt a szóbeli szakasz lefolytatása céljából egyesítette a fent hivatkozott ügyeket, valamint helyt adott a jelen ügy felperese által előterjesztett, bizalmas kezelés iránti kérelemnek.

30      Az Elsőfokú Bíróság 1997. június 20-án kelt végzésével helyt adott a T-337/94. sz. ügy felperese által előterjesztett, az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére válaszként benyújtott dokumentum bizalmas kezelése iránti kérelemnek.

31      Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (kibővített harmadik tanács) megnyitotta az eljárás szóbeli szakaszát és pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket bizonyos kérdések megválaszolására és bizonyos dokumentumok benyújtására. A felek eleget tettek e felhívásoknak.

32      Az 1997. június 25. és július 8. között lefolytatott tárgyalás során az Elsőfokú Bíróság meghallgatta a 28. pontban említett felek szóbeli előadásait, és az általa feltett kérdésekre adott válaszaikat.

 A felek kérelmei

33      A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a határozatot;

–        másodlagosan, hogy semmisítse meg egyrészről annak 2. cikkét, másrészről annak 3. cikkét abban a részében, amelyben ez utóbbi 15 500 000 ECU bírság megfizetésére kötelezi a felperest;

–        harmadlagosan, hogy csökkentse a bírság összegét;

–        az alperest kötelezze a költségek viselésére.

34      A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A határozat megsemmisítése iránti kérelemről

 A – A védelemhez való jog megsértésére alapított eljárási és alaki jogalapról

 A felek érvei

35      A felperes védelemhez való jogának megsértésére hivatkozott, mivel állítása szerint a Bizottság (a határozat (79) preambulumbekezdésében) a jogsértés bizonyítékaként figyelembe vett a Finnboard (UK) vállalkozásnál az 1991. áprilisi vizsgálat során talált dokumentumot (a továbbiakban: Finnboard-árlista). Felhívta a figyelmet arra, hogy az említett dokumentumot csak 1994. április 28-án kézbesítették neki, tehát jóval a kifogásközlésre adott válaszának benyújtása és a Bizottság előtti meghallgatása után. Ez az indokolatlan késedelem – állítása szerint – megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy kifejthesse a véleményét a dokumentum valódi jelentőségéről és keletkezésének körülményeiről, akárcsak az abból a Bizottság által levont következtetésekről (a Bíróság 85/76. sz., Hoffmann-La Roche kontra Bizottság ügyben 1979. december 17-én hozott ítélete [EBHT 1979., 461 o.]). A dokumentum 1994. április 28-i közlése továbbá nem orvosolta ezt a jogsértést.

36      A Bizottság erre azt a választ adta, hogy a kérdéses dokumentumot 1994. április 28-án a dokumentum tartalmát és a Bizottság következtetéseit tartalmazó kísérőlevéllel együtt küldték meg a Sarriónak. Az 1994. április 28-i levél egyébiránt lehetőséget kínált a felperesnek esetleges észrevételei írásbeli megtételére, így a felperes kellő időben megtehette volna a szóban forgó dokumentum bizonyító erejére vonatkozó észrevételeit (lásd az Elsőfokú Bíróság T-4/89. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 1991. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1523. o.] 36. pontját).

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

37      A Finnboard árlista a Finnboard (UK) Ltd irodáiban végzett vizsgálatok során került a Bizottság birtokába 1991 áprilisában, és azt 16 hónappal a kifogásközlés után küldték meg a felperesnek egy hozzáfűzött magyarázó levél kíséretében.

38      Az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a 17. rendelet 19. cikke (1) bekezdésének és a 17. tanácsi rendelet 19. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt meghallgatásokról szóló, 1963. július 25-i 99/63/EGK bizottsági rendelet (HL 1963. 127., 2268. o.) 2. és 4. cikkének együttes olvasatából következően a Bizottságnak közölnie kell az érintett vállalkozásokkal és társulásokkal kapcsolatban érvényesített kifogásait, és csak azokat a kifogásokat veheti figyelembe a határozatában, amelyekre nézve az utóbbiaknak lehetőségük volt álláspontjuk kifejtésére (lásd az Elsőfokú Bíróság T-39/92. és T- 40/92. sz., CB és Europay kontra Bizottság ügyben 1994. február 23-án hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑49. o.] 47. pontját).

39      Ugyanígy, a védelemhez való jog tiszteletben tartása egy olyan eljárásban, amely a szóban forgó szankciókhoz hasonló szankciókhoz vezethet, megköveteli, hogy az érintett vállalkozások és azok társulásai már a közigazgatási eljárás során érdemben kifejthessék a véleményüket a Bizottság által hivatkozott tények, kifogások és körülmények fennállásáról, illetve relevanciájáról (a fent hivatkozott Hoffmann-La Roche kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 11. pontja, és az Elsőfokú Bíróság T-10/92., T-11/92., T-12/92., és T-15/92. sz. Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ügyben 1992. december 18-án hozott ítéletének [EBHT 1992., II.‑2667 o.] 39. pontja).

40      Jelen ügyben az érintett dokumentum megküldésével semmilyen új kifogás nem merült fel azokhoz képest, amelyek a kifogásközlésben már szerepeltek. Ugyanis a Finnboard-árlista kísérőleveléből világosan kiderül, hogy ez csak egy további bizonyítéka az ármegállapításra vonatkozó közös tervnek, amely kifogás a kifogásközlésben már kellő részletességgel kifejtésre került.

41      Mindenesetre a dokumentumhoz csatolt kísérőlevél kifejezetten lehetőséget biztosított a felperesnek, hogy a közigazgatási eljárás keretében, 10 napon belül ismertesse a szóban forgó bizonyítékra vonatkozó álláspontját. E körülmények között tehát a Bizottság nem akadályozta a felperest abban, hogy a megküldött dokumentum bizonyító erejéről alkotott véleményét időben kifejthesse (lásd a fent hivatkozott Hoffmann-La Roche ügyben hozott ítélet 11. pontját, és a 107/82. sz., AEG kontra Bizottság ügyben 1983. október 25-én hozott ítélet [EBHT 1983., 3151. o.] 27. pontját).

42      Ebből következik, hogy a fenti jogalapot, mint megalapozatlant, el kell utasítani.

 B – Az ügy érdeméről

 A tranzakciós árakra vonatkozó egyeztetések hiányára és az indokolási követelmények megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

43      A felperes elismerte részvételét a meghirdetett árak összehangolásában, de vitatja, hogy az összehangolás a tranzakciós árakra is vonatkozott volna. A beadványaival együtt benyújtott azon iratokon kívül, amelyekkel azt kívánta bizonyítani, hogy a tranzakciós árak nem követték a meghirdetett árakat, állításai alátámasztása érdekében az ügyfelek tárgyalási jogára, a kereslet és a termelési költségek változására, a kartonpiac sajátos jellemzőire – különösen az áremelkedések bejelentésének rendszerességére és a piac nagyfokú átláthatóságára – hivatkozik.

44      Úgy véli, hogy a Bizottság nem tette világossá, hogy álláspontja szerint nem csak a meghirdetett árakra, hanem a tranzakciós árakra vonatkozóan is fennáll-e az összehangolt magatartás. Márpedig a Bizottság állításaival ellentétben, e két típusú összehangolás közötti különbségtétel, azok eltérő hatásai miatt, döntő jelentőségű (lásd a Bíróság C-89/85., C-104/85., C-114/85., C-116/85., C-117/85., C-125/85., C-129/85. sz., Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1993. március 31-én hozott ítéletét [EBHT 1993., I‑1307. o.]). Válaszában a felperes fenntartotta, hogy az összehangolás tárgya körül fennálló bizonytalanság már önmagában is megalapozza azon követelmény megsértését, amely a versenyszabályok megsértését megállapító határozatok indokolására és pontosságára vonatkozik. Ez a jogsértés így a védelemhez való jog súlyos sérelmét jelenti.

45      A Bizottság kijelenti, hogy nem érti, hogy a felperes hogyan állíthatja egyidejűleg azt, hogy részt vett az árakra vonatkozó összehangolt magatartásban, és hogy az alkalmazott áremelések nem ennek az összejátszásnak voltak az eredményei. Hangsúlyozza, hogy a határozat (különösen a (72)–(102) preambulumbekezdésében) utal mindazon dokumentumokra, amelyek a kartell keretében bejelentett egyes áremelésekre vonatkozó egyeztetést bizonyítják, továbbá azokra is, amelyekkel az egyes gyártók ténylegesen be is jelentették az adott áremelést.

46      Ezt követően a Bizottság arra hivatkozott, hogy a meghirdetett árakra és a tranzakciós árakra vonatkozó egyeztetés közötti különbség a jelen esetben nem releváns. A PWG és a JMC keretén belüli egyeztetés ugyanis nem csak a meghirdetett árakat érintette, hanem a rendszeres áremelésekre vonatkozó döntések elfogadását minden egyes terméktípus vonatkozásában és ezeknek az áremeléseknek az egész Közösségben egyidejűleg történő alkalmazását is (lásd a határozat (74)–(90), (92), (94) és (96) preambulumbekezdésében említett okirati bizonyítékokat).

47      Továbbá, figyelemmel az azon bizottságok keretében folytatott egyeztetésre, amelyekben a felperes is részt vett, lehetetlen azt állítani, hogy az árbejelentések nem szüntettek meg minden bizonytalanságot az egyes vállalkozásoknál a versenytársak magatartását illetően, és hogy a felperes az egyeztetéstől függetlenül hajtotta végre az áremeléseket (lásd az Elsőfokú Bíróság T-1/89. sz., Rhone Poulenc kontra Bizottság ügyben 1991. október 24-én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑867 o.] 122. és 123. pontját).

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

48      A határozat első cikke szerint a vállalkozások megsértették a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését azzal, hogy részt vettek a szóban forgó időszakban egy olyan megállapodásban és összehangolt magatartásban, amelynek keretében a Közösség kartongyártói többek között „rendszeres áremelésekről határoztak közös megegyezéssel valamennyi termékminőség és valamennyi nemzeti pénznem vonatkozásában” és „az Európai Közösség egészében egységes és egyidejű áremeléseket terveztek meg és hajtottak végre”.

49      A felperes elismerte, hogy részt vett a Karton-TCS négy szervében, és sem írásban, sem a tárgyalás során az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott válaszaiban nem vitatta, hogy 1988-tól részt vett a meghirdetett árak egyeztetésében.

50      A felperes azon érvelésére való válasz előtt, miszerint az egyeztetés nem a tranzakciós árakra vonatkozott, meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság ténylegesen azt állította-e a határozatában, hogy az egyeztetés ezekre az árakra vonatkozott.

51      E tekintetben elsőként meg kell állapítani, hogy a határozat első cikke semmit sem mond arról az árról, amely az összehangolt emelések tárgya volt.

52      Másodsorban a határozatból nem következik, hogy a Bizottság álláspontja szerint a gyártók egységes tranzakciós árat rögzítettek volna, vagy akartak volna rögzíteni. Így –különösen – a határozatnak „az árakra vonatkozó összehangolt kezdeményezéseknek az árszintre gyakorolt hatásáról” szóló (101) és (102) preambulumbekezdése tanúsítja, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az árakra vonatkozó kezdeményezések az árjegyzéki árat érintették és az volt a céljuk, hogy kiváltsák a tranzakciós árak emelkedését. A határozat többek között kiemeli, hogy „Még akkor is, ha valamennyi gyártó elkötelezett maradt volna az egységes áremelés mellett, az ügyfelek előtt nyitva álló lehetőség, hogy egy olcsóbb minőséget vagy terméket válasszanak, arra indíthatott néhány gyártót, hogy régi ügyfeleinek engedményeket tegyen az áremelés bevezetésének időpontjára nézve, vagy a nagy tételben történő megrendelések utáni rabatt, illetve árengedmény formájában pótlólagos előnyöket nyújtsanak nekik, annak érdekében hogy elfogadtassák velük a teljes alapár-emelkedést. Így elkerülhetetlen volt, hogy az áremelések csak bizonyos idő elteltével éreztessék valamennyi hatásukat” (a (101) preambulumbekezdése hatodik albekezdése).

53      Ezért a határozatból az következik, hogy a Bizottság álláspontja szerint a gyártók közötti összejátszás az árak területén azt a célt szolgálta, hogy a meghirdetett árak összehangolt emelése a tranzakciós árak emelkedését vonja maga után. E tekintetben a határozat (101) preambulumbekezdésének első albekezdéséből következik, hogy „a gyártók nem elégedtek meg az elfogadott áremelések bejelentésével, hanem – néhány kivételtől eltekintve – konkrét intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy az ügyfelekkel szemben azokat ténylegesen alkalmazzák.” A jelen ügyben vizsgált helyzet tehát különbözik attól, amit a Bíróság az Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítéletben vizsgált, mivel – eltérően az annak alapjául szolgáló határozattól – jelen ügyben a Bizottság nem állította a határozatában, hogy a vállalkozások közötti összehangolt magatartás közvetlenül a tranzakciós árakra vonatkozott volna.

54      A határozat ezen elemzését alátámasztják a Bizottság által benyújtott iratok is.

55      Konkrétan, a kifogásközlés 109. melléklete tartalmazza az 1989. október 16-i JMC-ülés jegyzőkönyvét, amelyben a következők szerepelnek:

„d)      Hollandia

[…]

Komoly probléma a nagybani vevőkkel, különösen az Imcával, amelyekkel szemben a Cascades és Van Duffel még mindig esztelen árakat érvényesít, és így megnehezítik a KNP életét, akárcsak a finnekét.

[…]

f)      Belgium

A hollandiaihoz hasonló helyzet. A Finnboard árat emelt a Van Genechtennek, de arra kényszerült, hogy ez utóbbival újabb egyeztetést folytasson a (Cascades által) Belgiumban tett engedmények miatt. Szigorúak maradunk és azt várjuk a Beghintől, a Cascades-tól és a KNP-től, hogy ugyanígy cselekedjenek.

[…]

h)      Olaszország

A Saffának nagyon komoly problémái vannak a Koparoff, Finnboard és a Cascades által alkalmazott behozatali árakkal kapcsolatban.

A Saffa megrendelései jelentősen csökkentek, míg a behozatal erősen növekedett.

A Saffa nyomatékosan kéri az importőröktől, hogy tartsák be az árakra vonatkozóan kibocsátott irányelveket.”

56      Ez az irat egyértelműen bizonyítja, hogy habár a gyártók általános jelleggel elfogadták, hogy mindegyik gyártó maga tárgyalja meg a tranzakciós árait az ügyfeleivel, valamennyi gyártó – és különösen a mellékletben kifejezetten megemlített felperes – azt várta a versenytársaitól, hogy azok az elfogadott tranzakciós áraknak megfelelő árakat alkalmazzanak, legalábbis abban az értelemben, hogy az egyedi tárgyalások ne fosszák meg a hatásaitól az árjegyzéki árak elfogadott emelését.

57      Ezenfelül a felperes a tárgyalás során elismerte, hogy a meghirdetett árak kiindulási alapul szolgáltak az ügyfelekkel a tranzakciós árak kialakítására irányuló tárgyalások során, ami szintén megerősíti, hogy a végső cél a tranzakciós árak emelése volt. E tekintetben elegendő azt kiemelni, hogy a gyártók által elfogadott egységes árjegyzéki árak rögzítése minden jelentőségét elveszítené, ha azoknak nem lehetne tényleges hatásuk a tranzakciós árakra.

58      A felperes azon érvelésével kapcsolatban, miszerint az egyeztetés tárgya körüli bizonytalanságok már önmagukban megalapozzák az indokolási kötelezettség megsértését, emlékeztetni kell arra, hogy a határozat első cikke semmilyen módon sem határozza meg az összejátszás tárgyát képező árat.

59      Ilyen helyzetben – az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – a határozat rendelkező részét a kifejtett indokolás fényében kell értelmezni (lásd különösen a Bíróság 40/73., 48/73., 50/73., 54/73., 55/73., 56/73., 111/73., 113/73., 114/73. sz., Suiker Unie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1975. december 16-án hozott ítéletének [EBHT 1975., 1663. o.] 122–124. pontját).

60      Jelen ügyben a fentiekből következően megállapítható, hogy a Bizottság megfelelően kifejtette a határozat indokolásában, hogy az egyeztetés tárgya az árjegyzéki ár volt, célja pedig a tranzakciós árak emelésére irányult.

61      Ebből következően ezt a jogalapot, mint megalapozatlant, el kell utasítani.

 Azon jogalapról, amely szerint a felperes nem vett részt a piaci részesedések befagyasztására és a kínálat ellenőrzésére irányuló kartellben

 A felek érvei

62      Ez a jogalap három részre osztható.

63      A jogalap első részében a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem bizonyította a piaci részesedések befagyasztására vagy a kínálat ellenőrzésre irányuló egyeztetés tényét. Még ha sikerült volna is az ilyen egyeztetés tényét a jog által megkövetelt módon bizonyítania, a Bizottság azt akkor sem támasztotta alá, hogy a felperes részt vett ilyen egyeztetésben. Különösen, a felperes vitatja a kifogásközléshez csatolt több melléklet bizonyító erejét, amelyekre a Bizottság a határozatát alapozta.

64      Először is, a 73. melléklet, a Mayr-Melnhof belső feljegyzése csupán az árakra vonatkozó egyeztetést bizonyítja, valamint megmagyarázza a szigorú árpolitika következményeit, és tanúsítja, hogy a felperes nem gyakorolt semmiféle nyomást a Mayr-Melnhofra annak érdekében, hogy az ne növelje a piaci részesedését árai csökkentése révén. Ezzel kapcsolatban a felperes felhívja a figyelmet a Mayr-Melnhof által az 1991. szeptember 23-i levélben adott magyarázatokra (lásd a kifogásközlés 75. mellékletét).

65      Másodszor, a 102. melléklet, a Rena feljegyzése a Nordic Paperboard Institute (a továbbiakban: NPI) ülésére utal, viszont e szervezetnek a felperes nem volt tagja.

66      Harmadszor, a Stora nyilatkozatai önmagukban nem szolgálnak elégséges bizonyítékul. Ráadásul a Stora több alkalommal is felhívta a figyelmet a vállalkozások viszonylagos függetlenségére a termelés volumenét és a létesítmények leállításának időzítését illetően (lásd a határozat (57), (59), (60), (69), (70) és (71) preambulumbekezdését). A Stora nyilatkozatai ezenkívül megerősítették, hogy semmiféle, a mennyiségeket érintő kartellra vonatkozó ellenőrzési mechanizmust nem alakítottak ki. Márpedig a mennyiségek alakulására vonatkozó ellenőrzési mechanizmus hiánya egyértelműen megcáfolja egy ilyen tárgyú kartell létezését. Ezen felül a Stora nyilatkozatai a termelés és értékesítés mennyiségi ellenőrzését célzó intézkedések elfogadásának jelentőségét illetően kizárólag a Stora személyes véleményét fejezik ki.

67      A jogalap második részében a felperes azt állítja, hogy a különböző vállalkozások piaci részesedésének változása is bizonyítja a piaci részesedések befagyasztására irányuló egyeztetés hiányát, illetve abban az esetben, ha bizonyos vállalkozások folytattak volna is ilyen irányú egyeztetéseket, a felperes ebben nem vett részt.

68      A piaci részesedések növekedését illetően előadta, hogy a vizsgált időszakban egyes gyártók, mint például az Iggesund (MoDo) és Mayr-Melnhof jelentős mértékű új kapacitásokat mozgósítottak.

69      Arra is rámutatott, hogy saját piaci részesedése a közösségi piac egészén az 1987-es 14,3% -ról 1990-ig 11,7%-re csökkent. Véleménye szerint ez a csökkenés nem vág egybe a Bizottság megállapításával, amely szerint részt vett egy olyan kartellben, amelynek célja a különböző gyártók piaci részesedésének befagyasztása volt. Ami a Prat Cartont illeti, piaci részesedésének 1987-től 1990-ig elszenvedett 9%-os csökkenése szintén arról tanúskodik, hogy semmiféle olyan egyeztetésben nem vett részt, amelynek célja a piaci részesedések befagyasztása lett volna.

70      A jogalap harmadik részében a felperes azt állítja, hogy a gyártás leállításával kapcsolatos magatartása, valamint az Európán kívüli piacokra irányuló exportjai szintén nem egyeztethetők össze a Bizottság megállapításaival.

71      Ami a felperes által felhozott jogalap első részét illeti, a Bizottság megítélése szerint az általa felhozott bizonyítékok, úgy mint a Stora nyilatkozatai (a kifogásközlés 39. és 43. melléklete), valamint a kifogásközlés 73. és 102. mellékletei bőven elegendőek ahhoz, hogy megállapítható legyen a piaci részesedések befagyasztására és a kínálat ellenőrzésére irányuló kartell ténye, illetve az, hogy a felperes részt vett a kartell ezen elemeiben.

72      A jogalap második részével kapcsolatban a Bizottság kiemeli, hogy a piaci részesedések befagyasztására irányuló kartell tekintetében okirati bizonyítékokra támaszkodott, és állítása szerint a felperesnek a különböző vállalkozások piaci részesedéseinek változásain alapuló érvelése nem releváns egy ilyen kartell fennállásának megállapítása szempontjából. Ezenkívül, a határozat kifejezetten utal arra, hogy bizonyos vállalkozásoknál megfigyelhető volt a piaci részesedésük lassú növekedése, mivel a piaci részesedés mértékét minden évben újratárgyalták (lásd a határozat (60) és (131) preambulumbekezdését) Mindenesetre a 85. cikk megtilt minden olyan megállapodást, amelynek célja vagy hatása a verseny korlátozása, függetlenül a megállapodás sikerének fokától.

73      A Bizottság a felperesnek a saját piaci részesedéseinek változására alapított érveivel kapcsolatosan különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogsértés az egész közösségi piacot érinti. A felperes tagja volt a PWG-nek, amelynek keretében a piaci részesedésekről szóló megbeszéléseket lefolytatták. 1989-ben a Saffa ügyvezető igazgatóját a Karton-TCS alelnökévé nevezték ki.

74      74.   Végül a Bizottság rámutatott arra is, hogy a felperes azon állítását, amely szerint a piaci magatartása mindig is független volt, nem támasztja alá semmiféle bizonyíték. Ráadásul, még ha meg is szegte volna a felperes a kartellt, ez a jogsértés tényén nem változtatna (a fent hivatkozott Rhône-Poulenc kontra Bizottság ügyben hozott ítélet).

75      Végül, a felperes jogalapjának harmadik részét illetően a Bizottság előadta, hogy a Stora a kifogásközlés 39. mellékletében megerősítette, hogy a PWG olyan rendszert tervezett meg és hozott létre, amelynek célja az egyensúly helyreállítása és a termelés ellenőrzése volt, az árak állandó szinten tartásával. Ebből következően az a tény, hogy a piaci helyzet vagy a kartell jó működésének eredményeként a felperest – saját álláspontja szerint – nem kötelezték arra, hogy termelése egyeztetett alapon történő leállításához folyamodjon, nem érinti sem a felelősségét, sem pedig a piaci részesedések és mennyiségek ellenőrzésére irányuló kartellben való részvételét.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

1.     A piaci részesedés befagyasztására irányuló egyeztetés és a kínálat ellenőrzésére irányuló egyeztetés tényéről

76      A jogalap első részéhez kapcsolódóan emlékeztetni kell arra, hogy a határozat első cikkének értelmében az e rendelkezéssel érintett vállalkozások megsértették a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, mivel az adott időszakban olyan megállapodásban és összehangolt magatartásban vettek részt, amelynek során a Közösség kartongyártói „alkalmankénti módosítások mellett a gyártók piaci részesedéseinek változatlan fenntartásában állapodtak meg”, és „1990 elejétől egyre gyakrabban intézkedéseket tettek a közösségi piac ellátásának ellenőrzése érdekében, hogy biztosíthassák az említett összehangolt áremeléseket”.

77      A Bizottság szerint az összejátszás e két formáját, amelyeket a határozat „mennyiségi szabályozás” címszó alatt tárgyal, a résztvevők a PWG ülésein kezdeményezték az adott időszak alatt. A határozat (37) preambulumbekezdésének harmadik albekezdéséből kiderül, hogy a PWG valódi feladata – ahogyan erre a Stora is rámutatott – „többek között abban állt, hogy »a piaccal, a piaci részesedésekkel, az árakkal és áremelésekkel, valamint a kapacitásokkal kapcsolatos tárgyalásokat és egyeztetést folytatott«”.

78      Ami a PWG-nek a piaci részesedésekkel kapcsolatos összejátszásban tanúsított szerepét illeti, a határozat (a (37) preambulumbekezdés ötödik albekezdése) a következőket állapítja meg: „Az áremelésekkel kapcsolatos intézkedésekkel összefüggésben a PWG részletesen megvitatta azon piaci részesedéseket, amelyekkel az egyes nemzeti csoportok és az egyéni gyártók csoportjai a nyugat-európai piacon rendelkeztek. Ennek eredményeképpen létrejöttek bizonyos »megállapodások« a résztvevők között piaci részesedéseiket illetően. E megállapodások célja az volt, hogy az árakkal kapcsolatos egyeztetett kezdeményezéseket ne lehetetlenítse el egy esetleges túlkínálat. A nagy gyártói csoportok tulajdonképpen megállapodtak abban, hogy piaci részesedésük mértékét a forgalom és a termelés azon mutatóinak megfelelő szinten tartják, amelyeket évente közölnek, és amelyeket – mint végleges mutatókat – a Fides minden tárgyévet követő márciusban közread. A piaci részesedések alakulását a PWG minden ülésén elemezték a Fides havi eredményei alapján, és jelentős változások esetén magyarázatot kértek attól a vállalkozástól, amelyet a változásért felelősnek tartottak.”

79      Az (52) preambulumbekezdés szerint „az 1987-es PWG keretében kötött megállapodás előírta a nyugat-európai fő gyártók piaci részesedéseinek adott szinten történő »befagyasztását«, és megtiltott minden olyan kísérletet, amely új ügyfelek megszerzésére irányult, vagy amelynek célja agresszív árpolitika alkalmazásával e gyártók aktuális helyzetének javítása volt”.

80      Az (56) preambulumbekezdés első albekezdése hangsúlyozza: „A fő gyártók által piaci részesedéseik változatlan szinten tartását illetően kötött alapmegállapodást a határozat által lefedett időszak teljes tartama alatt alkalmazták.” Az (57) preambulumbekezdés szerint „»a piaci részesedések alakulását« a PWG egyes ülésein időközi statisztikák alapján vizsgálták”. Végül az (56) preambulumbekezdés utolsó albekezdése megállapítja, hogy „a piaci részesedésekről szóló tárgyalásokon részt vevő vállalkozások a PWG tagjai voltak, nevezetesen a Cascades, a Finnboard, a KNP (1988-ig), [a Mayr-Melnhof], a MoDo, a Sarrió, a Stora-csoport két gyártója, a CBC és a Feldmühle, illetve (1988-tól) a Weig”.

81      Megállapítható, hogy a Bizottság megfelelően bizonyította a PWG résztvevői között a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszás tényét.

82      A Bizottság elemzése ugyanis lényegében a Stora nyilatkozatain alapul (lásd a kifogásközlés 39–43. mellékletét), amelyeket a kifogásközlés 73. melléklete is megerősít.

83      A kifogásközlés 39. mellékletében a Stora kifejti, hogy „A PWG 1986-tól kezdődően ülésezett a piac szabályozásának elősegítése érdekében. [...] Feladata – egyéb (jogszerű) tevékenységei mellett – a piacra, a piaci részesedésekre, az árakra, illetve az áremelésekre, a keresletre és a kapacitásokra vonatkozó tárgyalások és egyeztetés lebonyolítása volt. Szerepe abban állt, hogy felmérje a pontos keresleti és kínálati helyzetet, valamint az ezek szabályozására foganatosítandó intézkedéseket, illetve, hogy bemutassa ezeket az elemzéseket a President Conference-nek.”

84      A piaci részesedésekkel kapcsolatos összejátszást illetően a Stora megjegyzi, hogy „az Európai Közösségek, az EFTA, illetve más – a Karton-TCS által ellátott – országok nemzeti csoportjai által megszerzett részesedései a PWG keretében folytatott megbeszélések tárgyát képezték”, és a PWG „megvitatta azt a lehetőséget, hogy a piaci részesedéseiket az előző évi szinten tartsák fenn” (a kifogásközlés 39. mellékletének 19. pontja). Megjegyzi ugyanakkor (ugyanezen dokumentum 6. pontjában), hogy „ugyanezen időszak alatt az európai gyártók piaci részesedésére vonatkozóan is folytak tárgyalások, és az első bázisidőszak az 1987-es arányokra vonatkozott”.

85      A Bizottság 1991. december 23-án feltett kérdésére 1992. február 14-én megküldött válaszában (a kifogásközlés 43. melléklete) a Stora hozzáteszi, hogy „A PWG tagjai által a piaci részesedésekkel kapcsolatosan megkötött megállapodások egész Európát érintették. E megállapodások az előző évi összesített mutatókon alapultak, amelyek szokásosan a következő év márciusában váltak végleges adatokként hozzáférhetővé.” (1.1. pont)

86      Ezt a megállapítást később ugyanez a dokumentum a következőképpen erősíti meg: „[…] a tárgyalások eredményeként megállapodások jöttek létre a PWG tagjai között, általában minden év március hónapjában, amelyek célja piaci részesedésük előző évi szintjének fenntartása volt.” (1.4. pont) A Stora előadja továbbá, hogy „nem hoztak semmiféle intézkedést a megállapodás betartásának biztosítása érdekében” és, hogy a PWG üléseinek résztvevői „tisztában voltak azzal, hogy ha a mások által ellátott piacokon kivételes pozíciót szereznének, mások ugyanezt tennék más piacokon” (ugyanazon pont).

87      Végül kijelentette, hogy a Saffa részt vett a piaci részesedésekkel kapcsolatos megbeszéléseken (1.2. pont).

88      A Stora által a piaci részesedéseket érintő összejátszásról előadottakat a kifogásközlés 73. melléklete is alátámasztja. Ezt az FS-Kartonnál talált, 1988. december 28-i bizalmas feljegyzést a Mayr-Melnhof csoport németországi értékesítésért felelős kereskedelmi igazgatója (Katzner úr) címezte a Mayr-Melnhof ausztriai igazgatójához (Gröller úr), és tárgya a piaci helyzet volt.

89      E szerint – a határozat (53)–(55) bekezdésében idézett – dokumentum szerint, az 1987-ben az „igazgatók körében” („Präsidentenkreis”) elhatározott szorosabb együttműködésnek voltak „nyertesei” és „vesztesei”. A bizalmas feljegyzés írója a Mayr-Melnhofot – különböző okokból fakadóan – a vesztesek közé sorolta, különösen az alábbi indokok alapján :

„2)      A megállapodás csak úgy jöhetett létre, ha »megbüntettek« minket, »áldozatok« hozatalára kértek bennünket.

3)      Az 1987-es piaci részesedéseket »be kellett fagyasztani«, a fennálló kapcsolatokat fenn kellett tartani, új tevékenységet vagy minőséget bevezető árak alkalmazásával nem volt szabad elérni (az eredmény 1989 januárjában lesz látható – ha minden fél tisztességes lesz).”

90      E mondatokat a levél általánosabb összefüggéseiben kell értelmezni.

91      E tekintetben a feljegyzés szerzője bevezetésként utal az „elnöki kör” keretében európai szinten folytatott szorosabb együttműködésre. Ezt a kifejezést a Mayr-Melnhof úgy értelmezte, hogy az általánosabb összefüggésben egyszerre jelenti a PWG-t és a PC-t, vagyis anélkül, hogy egy konkrét eseményre vagy ülésre utalna (a kifogásközlés 75. mellékletének 2.a. pontja). Ezt az értelmezést nem kell a jelen összefüggésben vizsgálni.

92      A feljegyzés szerzője ezt követően utalt arra, hogy ez az együttműködés „árfegyelemhez” vezetett, amelynek voltak „nyertesei” és „vesztesei” is.

93      Így tehát a piaci részesedések 1987-es szinten történő befagyasztására vonatkozó kitételt ennek, az „az elnöki kör” által elhatározott fegyelemnek a fényében kell értelmezni.

94      Egyébként az 1987. év bázisévként történő kijelölése egybevág a Stora második nyilatkozatával (a kifogásközlés 39. mellékletének 84. pontja).

95      A PWG-nek az ellátás ellenőrzésére vonatkozó összejátszásban való szerepével kapcsolatban – amely a gyártási állásidőkkel kapcsolatos megfontolásokkal jellemezhető – a határozat kijelenti, hogy a PWG meghatározó szerepet játszott az állásidők bevezetésében, amikor az 1990. évtől kezdődően a gyártási kapacitás megnövekedett, míg a kereslet csökkent: „[…] az 1990. év elejétől, a főbb gyártók […] célszerűnek tartották, hogy a PWG keretén belül egyeztessenek az állásidők alkalmazásának szükségességéről. A nagy gyártók felismerték, hogy az árak csökkentésével nem növelhetik a keresletet, és hogy a teljes gyártási kapacitás fenntartása pontosan az árak csökkenéséhez vezet. Elméletben a kereslet és kínálat egyensúlyának helyreállításához szükséges állásidőt a kapacitásokról szóló jelentések alapján lehetett kiszámítani. […]” (A határozat (70) preambulumbekezdése.)

96      A határozat rámutat továbbá, hogy „a PWG ugyanakkor formálisan nem jelezte az egyes gyártókra irányadó állásidőt. A Stora szerint az összes gyártót érintő leállásra vonatkozó összehangolt terv gyakorlati nehézségeket vetett fel. A Stora jelezte, hogy pont emiatt csak egy laza ösztönző rendszer létezett.” (A határozat (71) preambulumbekezdése.)

97      Helyénvaló tehát megállapítani, hogy a Bizottság kielégítően bizonyította a PWG üléseinek résztvevői között az állásidőre vonatkozó összejátszás tényét.

98      Az általa szolgáltatott iratok alátámasztják az elemzését.

99      Második nyilatkozatában (a kifogásközlés 39. mellékletének 24. pontja) a Stora kifejti, hogy „Azzal, hogy a PWG elfogadta az »ár a mennyiség előtt« politikáját, illetve 1988-tól kezdődően fokozatosan egyenértékű árrendszert vezetett be, a PWG tagjai felismerték, hogy be kell tartani bizonyos állásidőket annak érdekében, hogy ezek az árak fenntarthatóak legyenek a kereslet korlátozott mértékű növekedésével szemben. Ha a gyártók nem állították volna le termelésüket egy időre, lehetetlen lett volna a megállapodás szerinti árszinteket a növekvő kapacitástöbblet ellenére fenntartani.”

100    Nyilatkozatának következő pontjában ehhez hozzáteszi: „Az 1988. és 1989. évben, a termelés gyakorlatilag teljes kapacitással folyhatott. Állásidőkre – a javítási munkálatok vagy a szabadságolások idején szokásos bezárást meghaladóan – az 1990. évtől kezdődően volt szükség. […] Ezt követően akkor is szükségesnek bizonyult állásidőkhöz folyamodni, amikor a kereslet megtorpant, annak érdekében, hogy az »ár a mennyiség előtt« politikája fenntartható legyen. A gyártók által (a termelés és fogyasztás egyensúlyának fenntartása érdekében) betartandó állásidőt a kapacitásokról szóló jelentések alapján lehetett meghatározni. A PWG formálisan nem határozta meg az állásidőt, noha létezett egy laza ösztönző rendszer.[…]”

101    A kifogásközlés 73. mellékletével kapcsolatban a feljegyzés szerzője által a Mayr-Melnhofnak a feljegyzés írásának idején „vesztesként” való elkönyvelésére vonatkozóan felhozott indokok fontos bizonyítékul szolgálnak a PWG résztvevőinek összejátszására az állásidővel kapcsolatban.

102    A feljegyzés szerzője ugyanis megállapítja a következőket:

„4)      Ez az a pont, ahol a felek elképzelései az elérni kívánt célt illetően kezdenek eltérni egymástól.

[…]

c) Az értékesítési képviselők és európai ügynökök mennyiségi költségvetését feloldották, és egy gyakorlatilag kivételt nem engedő merevebb árpolitikát követtek (munkatársaink gyakran nem értették a piaccal kapcsolatos magatartásunk változását – ezt megelőzően az egyetlen követelmény a mennyiség volt, és ezt követően csak a szigorú árfegyelem számított, még akkor is, ha ez a gyártás leállításának veszélyével járt).”

103    A Mayr-Melnhof szerint (a kifogásközlés 75. melléklete) a feljegyzés előbbi részlete a vállalkozáson belüli helyzetre vonatkozik. Ugyanakkor a feljegyzés általánosabb összefüggéseibe helyezve azt, az idézett részlet az „elnöki kör” keretében megállapított szigorú politikának a kereskedőkre történő alkalmazásáról szól. A dokumentumot tehát úgy kell értelmezni, hogy az 1987-es megállapodás részesei, azaz legalábbis a PWG üléseinek résztvevői tagadhatatlanul felmérték az elfogadott politika következményeit arra az esetre vonatkozóan, ha annak szigorú alkalmazására kerülne sor.

104    Azt a tényt, hogy a gyártók között az állásidők megfontolásával kapcsolatos tárgyalások az áremelések előkészítésének idején zajlottak, alátámasztja a Rena 1990. szeptember 6-án kelt feljegyzése (a kifogásközlés 118. melléklete), amely több ország vonatkozásában megemlíti az emelések összegeit, az emelések jövőbeli bejelentésének időpontját, valamint több gyártó vonatkozásában a – munkanapokban kifejezett – hátralékos megrendeléseket.

105    A dokumentum szerzője megjegyzi, hogy egyes gyártók állásidőket irányoztak elő, amelyre a következőképpen utal:

„Kopparfors          5-15 days

5 /9 will stop for five days.”

106    A fentiek alapján meg kell állapítani, hogy a Bizottság kielégítően bizonyította a PWG résztvevői közötti, úgy a piaci részesedésekre, mint az állásidőre vonatkozó összejátszás tényét. Mivel nem vitatott, hogy a Sarrió részt vett a PWG ülésein, és mivel ez a vállalkozás kifejezetten szerepel a fő terhelő bizonyítékokban (a Stora nyilatkozatai és a kifogásközlés 73. melléklete), a Bizottság joggal tartotta felelősnek a felperest abban, hogy részt vett az összejátszás fenti két típusában.

107    A felperesnek a Stora nyilatkozataival szemben megfogalmazott kritikái, amelyek a kifogásközlés 73. mellékletében szerepelnek, és amelyek e bizonyítékok bizonyító erejét vitatják, nem alkalmasak arra, hogy ezt a megállapítást megkérdőjelezzék.

108    Ami először is a Storának a Bizottság előtt tett egymást követő nyilatkozatait illeti, nem vitatott, hogy azok olyan vállalkozástól származnak, amely azon vállalkozások egyike, amelyekről feltételezik, hogy részt vettek az állítólagos jogsértésben, valamint hogy e nyilatkozatok részletes leírását adják a Karton-TCS szervein belül folytatott tárgyalásoknak, az abban tömörülő vállalkozások által elérni kívánt célnak, illetve az említett vállalkozások részvételének a különböző szervek ülésein. Márpedig tekintettel arra, hogy e központi szerepet betöltő bizonyítékot az ügy egyéb iratai is megerősítik, az megfelelő alapot képez a Bizottság állításainak.

109    A kifogásközlés 73. mellékletével kapcsolatban a felperes úgy véli, hogy az csupán az árakra vonatkozó egyeztetést bizonyítja, hiszen az abban említett értékesítésbeli változások csupán az árpolitika következményeinek tekintendők. E tekintetben a felperes az e dokumentumnak a Mayr-Melnhof által adott értelmezésére támaszkodik (a kifogásközlés 75. melléklete).

110    Mindazonáltal a felperes értelmezése nem felel meg az okirat összefüggéseiben történő értelmezésének, és a Mayr-Melnhof által kínált értelmezés sem segít.

111    Ugyanis, a kifogásközlés 75. melléklete szerint a 73. melléklet „az FS-Karton értékesítési igazgatója által a csoport vezetésének készített általános jelentés, amely nem egyéb, mint egy kísérlet arra, hogy a csoport vezetése számára megindokolja a vállalkozás forgalmának stagnálását, gyakorlatilag az új politikára támaszkodva, amely arra kényszerítette a leányvállalatot, hogy abszolút árfegyelmet tartson akár a forgalom csökkenése árán is”. Ráadásul a Mayr-Melnhof szerint: „»a piaci részesedések befagyasztása« azt jelentette, hogy a Mayr-Melnhof csoporton belül egy magasabb árszint eléréséhez nem volt szabad nagyobb piaci részesedést megszerezni azáltal, hogy új ügyfelek részére kiegészítő mennyiségeket adnak el vagy újfajta terméket a jövedelmezőség alatti áron kínálnak. A cél ezzel szemben az volt, hogy az ügyfelekkel már kiépült kapcsolatokat az áremelkedés ellenére is fenntartsák.”

112    Márpedig, ezek az általános megfontolások nem egyeztethetők össze az „elnöki körre” tett bevezető hivatkozással, és a dokumentum egészét e hivatkozás fényében kell értelmezni.

113    Mivel a 73. mellékletben a piaci részesedések „befagyasztására”, illetve a kínálat szabályozására vonatkozó megállapítások egybevágnak a Stora nyilatkozataival, a Bizottság helyesen ítélte úgy, hogy ezek a dokumentumok – együtt olvasva – egy közös szándék fennállásáról tanúskodnak, amely nem csupán az ár meghatározására terjedt ki.

114    Mivel a Bizottság bizonyította a jelen eljárás tárgyát képező összejátszás két típusának tényét, nem szükséges a felperes által a kifogásközlés 102. mellékletével kapcsolatban tett kritikai észrevételeket megvizsgálni.

2.     A felperes tényleges magatartásáról

115    A jogalap második és harmadik része, amely szerint a vállalkozások tényleges magatartása nem áll összhangban a Bizottságnak a vitatott kétféle összejátszásra vonatkozó állításaival, szintén nem fogadható el.

116    Először is, a PWG tagjai között az „ár a mennyiség előtt” politika két vonatkozásával kapcsolatos összejátszás létezését nem szabad összetéveszteni annak végrehajtásával. A Bizottság által felmutatott bizonyítékok ugyanis olyan bizonyító erővel bírnak, hogy a felperes tényleges piaci magatartására vonatkozó információk nem befolyásolhatják a Bizottság következtetéseit a vitatott politika két vonatkozásában fennálló összejátszás tényét illetően. Ráadásul a felperes állításai azt próbálják meg bizonyítani, hogy magatartása nem követte a PWG keretében összegyűlt vállalkozások által meghatározott magatartást.

117    Másodszor, a Bizottság következtetéseinek a felperes által szolgáltatott információk nem mondanak ellent. Ki kell emelni, hogy a Bizottság kifejezetten elismeri, hogy a piaci részesedéseket érintő összejátszás nem foglalt magában „semmiféle hivatalos szankcionáló vagy éppen kompenzációs mechanizmust […] abból a célból, hogy a piaci részesedésekre vonatkozó megállapodásnak nyomatékot adjon”, és hogy néhány nagyobb gyártótól piaci részesedése évről évre enyhe növekedést mutatott (lásd a határozat (59) és (60) preambulumbekezdését). Ráadásul, a Bizottság elismeri, hogy az 1990. év elejéig teljes kapacitással működő termelés mellett addig az időpontig nem volt szükség állásidőre (lásd a határozat (70) preambulumbekezdését).

118    Harmadszor, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy egy vállalkozás nem követi a nyilvánvalóan versenyellenes célú találkozók eredményeit, még nem mentesítheti a megállapodásban való részvételéből fakadó teljes felelőssége alól, amennyiben nyilvánosan nem határolódott el a találkozók tartalmától (lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T-141/89. sz., Tréfileurope kontra Bizottság ügyben 1995. április 6-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑791 o.] 85. pontját). Még ha a felperes magatartása nem is felelt volna meg a meghatározott magatartásnak, ez nem érintené a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértéséért való felelősségét.

 A Bizottságnak az árakra vonatkozó egyeztetés időtartamára vonatkozó tévedésére alapított jogalapról

 A felek érvei

119    A felperes érvelése szerint az árakra vonatkozó egyeztetésekről – legalábbis ami őt illeti – csak 1988-tól kezdődően került sor. Az 1987. januári egyesült királyságbeli áremelés csupán a gyártók természetes reakciója volt az angol fontnak a többi európai valutához viszonyított gyengeségére, és az áremelés egységes jellege a piac átláthatóságából fakadt. A gazdasági szereplők számára nem tiltott, hogy magatartásukat a versenytársaik által tanúsított vagy az azoktól várható magatartáshoz igazítsák (a fent hivatkozott Suiker Unie és társai kontra Bizottság ügy). Ráadásul sem a kifogásközlés 44–61. melléklete, sem pedig az A-17-2. dokumentum nem bizonyítja a vállalkozások közötti áregyeztetést. Mindenestere azok a felperest nem érintik.

120    Ami az árakat érintő egyeztetések végső időpontját illeti, a Bizottság tévesen jelölte meg az 1991. áprilisi időpontot, tekintettel arra, hogy az utolsó egyeztetett áremelés meghirdetésére 1990. szeptember–októberben került sor.

121    A Bizottság emlékeztetett arra, hogy a felperes azok létrehozásától kezdődően részt vett a PWG és a JMC ülésein, s azoknak 1991-ben is tagja volt. A Bizottság hangsúlyozta, hogy az a tény, hogy az egyik érintett vállalkozás helyiségeiben talált dokumentumok tanúsága szerint 1987 végén megállapodást kötöttek a mennyiségi szabályozásról és az árfegyelemről (a határozat (53) preambulumbekezdése), még nem mond ellent annak, hogy a szóban forgó gyártók ezen időpontot megelőzően is számos titkos ülésen vettek részt a verseny kizárására irányuló tervük megvitatása céljából (lásd a határozat (161) preambulumbekezdését). A kifogásközlés 43. és 54. mellékletei megerősítik ezt a megállapítást. A Bizottság hozzáteszi, hogy a jogsértés időtartamára vonatkozó következtetéseinek pontosságát a gyártók által 1987. óta végrehajtott áremelések is bizonyítják.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

122    A határozat első cikke szerint a felperes megsértette az EK-Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, mivel 1986 közepétől legalább 1991 áprilisáig részt vett egy olyan megállapodásban és összehangolt magatartásban, amelynek során az Európai Közösség kartonszállítói – többek között – a karton árának rendszeres emeléséről határoztak, és az Európai Közösség egészében egységes és egyidejű áremelést terveztek meg és hajtottak végre. A határozat (74) preambulumbekezdése szerint az árakat érintő első olyan egyeztetett kezdeményezésre, amelyben a felperes is részt vett (lásd a határozat A. mellékletét) 1986 végén az Egyesült Királyságban került sor „miközben a Karton-TCS új mechanizmusa éppen kialakítás alatt állt”.

123    A határozat (161) preambulumbekezdésének második albekezdése egyébiránt megállapítja, hogy a határozatban érintett vállalkozások többsége 1986 júniusától kezdődően részt vett a jogsértésben, amikor „létrehozták a PWG-t, ahol a gyártók közötti összejátszás egyre intenzívebbé és hatékonyabbá vált”.

124    Az áregyeztetés kezdetével kapcsolatos kritikai észrevételei alátámasztására a felperes vitatja a kifogásközlés 61. és 44. mellékletének, valamint az A-17-2. dokumentumnak a bizonyító erejét.

125    A kifogásközlés 61. melléklete a Mayr-Melnhof egyesült királyságbeli értékesítési képviselőjénél talált feljegyzés. A Bizottság szerint „»a President Conference« során készült belső feljegyzésről van szó, [amely alátámasztja] a Stora kijelentését arra vonatkozóan, hogy a »President Conference« során valójában az árak megállapítására vonatkozó egyeztetési politikáról tárgyaltak.” (lásd a határozat (41) preambulumbekezdésének harmadik albekezdését, és (75) preambulumbekezdésének második albekezdését).

126    E dokumentum, amely az 1986. december 12-én és 13-án Bécsben tartott ülésre vonatkozik, a következő információkat tartalmazza:

„Az Egyesült Királyság árpolitikája

A Weig képviselője részt vett a Fides legutóbbi ülésén, amelyen kijelentette, hogy úgy véli, a 9% az Egyesült Királyság számára túl sok volna, és 7%-ra gondolna!! Ez nagy csalódás, tekintettel arra, hogy ez gyakorlatilag mindenki számára egy »tárgyalási szintet« jelent. Az árpolitikáért az Egyesült Királyságban az RHU felelős a [Mayr-Melnhof] támogatásával, még akkor is, ha ez a termelési mennyiség időlegeses csökkenésével jár, miközben mi megpróbáljuk magunkat a 9%-os célkitűzéshez tartani (majd kiderül, hogy ez sikerül-e). [A Mayr-Melnhof/FS] az Egyesült Királyságban növekedési politikát folytat, a profit csökkenése ugyanakkor komoly méreteket ölt, és erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy az árak feletti ellenőrzést visszaszerezzük. [A Mayr-Melnhof] nem vitatja, hogy a tény, hogy tudjuk, hogy Németországban 6000-rel növelik a mennyiségeiket, nem segít semmit!”

127    Az a Fides-ülés, amelyre az idézett részlet eleje hivatkozik – a Mayr-Melnhof szerint (válasz az információkérésre, a kifogásközlés 62. melléklete) – valószínűleg a PC 1986. november 10-i ülése.

128    Meg kell állapítani, hogy a vizsgált dokumentum tanúsítja, hogy a Weig az Egyesült Királyságra vonatkozó jövőbeni árpolitikájának jelzésével reagált egy eredeti áremelési szintre.

129    Ugyanakkor nem lehet úgy tekinteni, mint ami bizonyítja, hogy a Weig kifejezetten a Karton-TCS keretében összegyűlt vállalkozások között 1986. november 10-ét megelőzően elfogadott áremelésekre reagált.

130    Ugyanis a Bizottság ezzel kapcsolatban nem hozott fel más bizonyítékot. Ráadásul a Weignek a „9%”-os áremelésre vonatkozó megjegyzése megmagyarázható az Egyesült Királyságban a Thames Board Ltd által 1986. november 5-én bejelentett árelemeléssel (A-12-1. melléklet). Ezt a bejelentést rövid időn belül nyilvánosságra hozták, amint ez egy sajtóközleményben is szerepel (A-12-3. melléklet). Végül a Bizottság semmilyen egyéb, közvetlen bizonyítéknak minősíthető dokumentumot nem mutatott fel arra vonatkozóan, hogy az áremelésekkel kapcsolatos megbeszélésekre a PC ülésein került sor. Ilyen körülmények között nem zárható ki, hogy a Weig megjegyzései – ahogyan azokat a kifogásközlés 61. melléklete tartalmazza – a PC 1986. november 10-i ülésén kívül hangzottak el, ahogyan azt a tárgyalás alkalmával a Weig többször említette.

131    Ezenkívül a Feldmühle (UK) Ltd 1986. november 7-i igazgatósági ülésén felvett jegyzőkönyv (A-17-2. melléklet), amelyre a Bizottság a határozatában hivatkozik (a határozat (74) preambulumbekezdésének harmadik albekezdése) csak megerősíti, hogy a Thames Board Ltd általi körülbelül 9%-os mértékű áremelésre vonatkozó bejelentésről a Feldmühle fenti brit leányvállalatának már 1986. november 10-ét megelőzően is tudomása volt: „TBM and the Fins have announced price increases of approximately 9% to be effective from February 1987. and it would appear that most other mills will be looking for the same sort of increase” („A TBM és a finnek körülbelül 9%-os mértékű áremelést hajtottak végre 1987 februárjától kezdődően, és úgy tűnik, hogy a többi gyártó is késznek mutatkozik hasonló mértékű emelés végrehajtására.”) (A-17-2. melléklet, amelyet a Bizottság a határozat (74) preambulumbekezdésében említ).

132    A kifogásközlés 44. mellékletével kapcsolatban, amely a Feldmühle egyik alkalmazottjának kézzel írt naptári feljegyzése az 1987. január 15–17-i napokhoz, a Bizottság úgy véli, hogy az „az egyeztetés újabb bizonyítéka” (a határozat (75) preambulumbekezdésének harmadik albekezdése).

133    Mindazonáltal ez a dokumentum nem bír olyan bizonyító erővel, amelyet az alperes annak tulajdonít. Nem azonosítható az az ülés, amelyről a jegyzőkönyv beszámol, így nem zárható ki, hogy a Feldmühle belső megbeszéléséről volt szó. Ráadásul a körülbelül 1987. január közepén kelt dokumentum nem bizonyítja, hogy az áremelés alkalmazása – „ideértve a TBM általi alkalmazását is” – egyeztetés eredménye volt, mivel az is lehetséges, hogy ez a megjegyzés csak egy puszta megállapítás.

134    A feljegyzés bizonyos kitételei még arra is alkalmasak, hogy megcáfolják a Bizottság azon megállapítását, amely szerint a szóban forgó feljegyzés bizonyítékul szolgál arra, hogy az egyesült királyságbeli áremelésre vonatkozó döntés összejátszás eredményeként született meg. Különösen azok a megjegyzések, amelyek szerint a Feldmühle igazgatója „szkeptikusnak” mutatkozott a Kopparfors-szal szemben, és a Mayr-Melnhofot „felelőtlennek” („ohne Verantwortung”) minősítette, nem tekinthetők úgy, hogy alátámasztanák a Bizottság állításait. Ugyanez vonatkozik a következő megjegyzésre is: „Finnboard: Preisautonomie auch f. Tako” („Finnboard: árautonómia a Tako-nak is”).

135    A fentiekből következően a Bizottság nem bizonyította, hogy a vállalkozások megállapodtak abban, hogy az Egyesült Királyságban alkalmazott áraikat 1987 januárjában emelni fogják, sem azt, hogy a felperes részt vett ilyen célú tárgyalásokban.

136    Ugyanis a felperest, mint olyan vállalkozást, amely – saját bevallása szerint is – annak 1986-ban történt létrehozásától kezdődően részt vett a PWG-nek, ennek a Karton-TCS keretein belül működő szervnek az ülésein, felelősségre kell vonni az ezen időpontot követően az árakkal kapcsolatos összejátszásban való részvételéért.

137    Ugyanis a PWG-t bizonyos vállalkozások – amelyek közé a felperes is tartozott – lényegében versenyellenes célból hozták létre. Amint azt a Stora is említi (a kifogásközlés 39. mellékletének 8. pontja), a PWG „1986-tól kezdődően ülésezett a piac szabályozásának elősegítése érdekében”, és feladata – többek között – „a piacra, a piaci részesedésekre, az árakra, illetve az áremelésekre és a kapacitásokra vonatkozó tárgyalások és egyeztetés lebonyolítása” volt (a kifogásközlés 35. melléklete 5. pontjának iii. alpontja).

138    Az e szervben tömörülő vállalkozásoknak a piaci részesedésekre és az állásidőre vonatkozó összejátszásban betöltött szerepe az előző jogalappal kapcsolatban kifejtésre került (lásd a fenti 78–106. pontot). Az e szervben tömörülő vállalkozások az árakat érintő kezdeményezéseket is megtárgyaltak. A Stora szerint (a kifogásközlés 39. mellékletének 10. pontja), „1987-től kezdődően a PWG létrehozott egy megállapodást, és általános jellegű döntéseket hozott a kartongyártók által alkalmazandó áremelések időzítéséről […] és szintjéről”.

139    Márpedig az a tény, hogy hozzájárult egy versenyellenes célú szerv létrehozásához, és részt vett annak ülésein, amely esetben a versenyellenesség abban állt, hogy többek között megvitatták a jövőbeli áremeléseket, s amely az azt létrehozó vállalkozások előtt kezdettől fogva ismert és elfogadott volt, elegendő indok annak megállapítására, hogy a felperes felelős az árakkal kapcsolatos összejátszásban 1986 közepétől – a PWG-beli tagságának elismerésétől – való részvételéért.

140    Ami az árakkal kapcsolatos egyeztetés befejező időpontját illeti, a Bizottság helyesen állapította meg 1991 áprilisát, amely hónap során a Bizottság tisztviselői vizsgálatokat tartottak több vállalkozás helyiségeiben a 17. rendelet 14. cikkével összhangban. Az utolsó összehangolt áremelést, amelyet a felperes 1990 októberében jelentett be, 1991 januárjától kezdődően alkalmazták, és a megállapodás szerinti árjegyzéki árak 1991 áprilisában még érvényben voltak.

141    Ebből következően ezt a jogalapot el kell utasítani.

 A Bizottságnak a piaci részesedések befagyasztására és a kínálat ellenőrzésére vonatkozó kartell időtartamát illető tévedésére alapított jogalapról

 A felek érvei

142    A felperes érvelése szerint, még ha a piaci részesedések befagyasztására és a kínálat ellenőrzésére vonatkozó kartell tényét bizonyítottnak is lehetne tekinteni, a Bizottság tévedett annak időtartama megállapításában, hiszen az általa felhozott bizonyítékok arra utalnak, hogy semmiféle megállapodás nem létezett 1988. előtt. Válaszában hozzáfűzi, hogy a kifogásközlés 102. mellékletét képező Rena-feljegyzés, amely az 1988. október 3-i NPI-ülésre vonatkozik, bizonyítja, hogy a levél keletkezésének időpontjában semmiféle ilyen jellegű kartell nem létezett, mivel a szerző csak utal a kínálat szabályozásának lehetőségére abban az esetben, ha az árakkal kapcsolatos nehézségek lépnének fel.

143    A Bizottság azokra az érvekre hivatkozott, amelyeket az árakra vonatkozó egyeztetés fennállásának időtartamára vonatkozó tévedésével kapcsolatban már említett (lásd a fenti 121. pontot).

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

144    Az Elsőfokú Bíróság már megállapította (lásd a fenti 78–106. pontot), hogy a Bizottság bizonyította, hogy a PWG keretében ülésező vállalkozások részt vettek egyrészt a piaci részesedések befagyasztására irányuló összejátszásban, másrészt az állásidőre irányuló összejátszásban.

145    A Bizottság határozatából kiderül, hogy a speciálisan a piaci részesedések „befagyasztására”, illetve az állásidővel kapcsolatos megfontolásokra vonatkozó tárgyalások a PWG-ülések résztvevői között az 1987. év végén kezdődtek, annak érdekében, hogy biztosítsák az 1988-tól kezdve az árakra vonatkozóan tett kezdeményezések sikeres megvalósulását (lásd a határozat (51)–(60) preambulumbekezdését). E tekintetben a határozat így szól: „A PWG minden tagja fontosnak tartotta, hogy a »beindított« kezdeményezéseket az eladott mennyiségek jelentős növekedése ne ássa alá. Ez az, amit a Stora úgy nevezett, hogy az »ár a mennyiség előtt« politikája.” (az (51) preambulumbekezdés első albekezdése) A Bizottság egyébként megjegyzi, hogy a „az ár a mennyiség előtt” politikáját, amelyet a Karton-TCS 1987 végétől 1991 áprilisáig folytatott, és amely különösen azzal jellemezhető, hogy „eredetileg az 1987-es pozícióik alapján »befagyasztották« a főbb gyártók piaci részesedését”, valamint azáltal, hogy „a főbb gyártók az árak csökkentése helyett (főleg 1990 elejétől) összehangolt módon szervezték meg a »gyártás leállítását«” (a (130) preambulumbekezdés második albekezdése).

146    A Bizottság e megállapításai lényegében a kifogásközlés 39. és 73. mellékletén alapulnak.

147    A 39. mellékletben szereplő dokumentumban (5. pont) a Stora megállapítja: „Az 1987-es árkezdeményezéshez kapcsolódott a termelés és a fogyasztás megközelítő egyensúlyban tartásának szükségessége (az ár a mennyiség előtt politikája).”

148    A piaci részesedésre vonatkozó összejátszás kezdete kapcsán a kifogásközlés 73. mellékletéből kiderül (lásd a fenti 89. pontot), hogy az „elnöki kör” („Präsidentenkreis”) úgy döntött, hogy 1987 októberétől vagy novemberétől szorosabb együttműködést valósít meg. Ennek az együttműködésnek az eredménye volt ettől az időponttól kezdődően a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszás.

149    Az állásidőre vonatkozó összejátszás kezdetét érintően a Stora kijelenti: „Azzal, hogy a PWG elfogadta az »ár a mennyiség előtt« politikáját, illetve 1988-tól kezdődően fokozatosan egyenértékű árrendszert vezetett be, a PWG tagjai felismerték, hogy be kell tartani bizonyos állásidőket annak érdekében, hogy ezek az árak fenntarthatóak legyenek a kereslet korlátozott mértékű növekedésével szemben. Ha a gyártók nem állították volna le termelésüket egy időre, lehetetlen lett volna az elfogadott árakat a növekvő kapacitástöbblet ellenére fenntartani.” (a 39. melléklet 24. pontja).

150    Ehhez hozzáteszi: „Az 1988. és 1989. évben, a termelés gyakorlatilag teljes kapacitással folyhatott. Állásidőkre – a javítási munkálatok vagy a szabadságolások idején szokásos bezárást meghaladóan – az 1990. évtől kezdődően volt szükség. […] Ezt követően akkor is szükségesnek bizonyult állásidőkhöz folyamodni, amikor a kereslet megtorpant, annak érdekében, hogy az »ár a mennyiség előtt« politikája fenntartható legyen.” (A 39. melléklet 25. pontja.)

151    Ezeknek a bizonyítékoknak a fényében, a Bizottság megállapította, hogy a PWG ülésein részt vevő vállalkozások 1987 végétől elfogadtak egy úgynevezett „az ár a mennyiség előtt” politikát, és e politika egyik részét, mégpedig a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszást azonnali hatállyal, míg az állásidőre vonatkozó részt csak 1990-től kezdődően alkalmazták.

152    A fentiekből következően ezt a jogalapot, mint megalapozatlant, el kell utasítani.

 A Fides információs rendszerével kapcsolatban a Bizottság által elkövetett mérlegelési hibára alapított jogalapról

153    Válaszában a felperes azt állította, hogy a Fides információs rendszere nem olyan jellegű volt, hogy elősegítette volna az összejátszó magatartást, így tehát az nem összeegyeztethetetlen a Szerződés 85. cikkével. Véleménye szerint lényeges különbség van a jelen ügy tényállása és azon tényállás között, amelynek alapján az EK-Szerződés 85. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/31.128 - zsírsavak) hozott, 1986. december 2-i 87/1/EGK bizottsági határozatot (HL 1987. L 3., 17. o.) meghozták, amelyre a Bizottság a határozat (134) preambulumbekezdésében hivatkozik.

154    A Bizottság viszonválaszában kiemelte azokat az okokat, amelyek miatt a fenti „Zsírsavak”-határozatra hivatkozott. Szerinte a jelen ügyben az információs rendszer hatása legalábbis megkönnyítette a kartellt.

155    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárási szabályzat 48. cikke 2. §-ának első bekezdése megtiltja új jogalapok előterjesztését az eljárás során, kivéve, ha azok olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származnak, amely csak az eljárás során merült fel.

156    A Fides információs rendszerével kapcsolatban a Bizottság által elkövetett mérlegelési hibára alapított jogalapra a felperes első alkalommal csak a válaszában hivatkozott, és az nem olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely csak az eljárás során merült fel.

157    Ebből következően ez a jogalap elfogadhatatlan.

 Azon jogalapról, amely szerint a Bizottság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy egységes, átfogó jogsértés történt, és hogy a Sarrió annak egészéért felelős

 A felek érvei

158    A felperes vitatja a Bizottság megközelítését, egyrészt ami azt illeti, hogy egységes jogsértés történt, másrészt ami a felperes teljes felelősségét illeti.

159    Először is, a Bizottság megközelítése lényegében a „bűnösség vélelmén” alapul, mivel nem rendelkezik közvetlen bizonyítékokkal a teljes kartellre vonatkozóan. Márpedig a Bizottságot terheli annak bizonyítása, hogy a felperes részt vett-e, és ha igen, milyen mértékben az egységes jogsértés egyes elemeiben. A közösségi versenyjogi rendelkezések megsértéséről lévén szó, a szigorú egyéni felelősség elvét kell alkalmazni, mivel a kollektív felelősség elképzelése ellentétes lenne az ilyen jogsértésekért kiszabható, kvázi-büntetőjogi szankciók természetével. Ebből következően a Bizottság helytelenül állapította meg, hogy nem szükséges a felperes aktív részvételének bizonyítása a jogsértés minden eleme tekintetében. Épp ellenkezőleg, mind az elkövetett jogsértés természetének pontos meghatározására, mind pedig az egyes vállalkozások esetleges egyéni részvételének ellenőrzésére szükség van, annak érdekében, hogy az egyéni felelősséget és a megfelelő egyéni szankciókat helyesen meg lehessen állapítani.

160    Másodszor, a felperes állítása szerint az is ellentétes a közösségi jog alapvető elveivel – különösen a bizonyítási teherre vonatkozó elvvel –, hogy egy vállalkozásnak egy jogsértésért való egyéni felelősségét pusztán egy olyan társulásban való részvételére alapozzák, amelynek a tevékenysége – legalábbis részben – jogszerű volt.

161    Harmadszor, a felperes állítása szerint a Bizottság nem vette kellőképpen figyelembe a piacon, illetőleg a Karton TCS-ben betöltött különleges helyzetét. Különösen azt, hogy azért kérte 1986-ban a Karton-TCS ülésein való részvételi jogot, hogy a versenytársaival jobban felvehesse a versenyt.

162    A Bizottság arra hivatkozott, hogy bizonyította a kartell fennállását és abban a felperes aktív, vezető részvételének tényét. Ennélfogva elemzése pontos és kellően bizonyított tényeken alapul, továbbá hogy a felperesnek a „kollektív felelősségre” vagy „a bűnösség vélelmére” alapozott érvelése alaptalan.

163    Azt állítja továbbá, hogy a felperes felelősségét nem pusztán arra a tényre alapította, hogy a Karton-TCS tagja volt. Valójában határozatát egyrészt a felperes által a Karton-TCS különböző versenyellenes célú bizottságainak ülésein betöltött aktív szerepre, másrészt pedig arra a tényre alapította, hogy a felperes később az ezen ülések alkalmával elfogadott magatartásokat követte.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

164    Bevezetésként hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság megállapította, hogy a felperes megsértette a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, amikor 1986 közepétől 1991 áprilisáig 1986 közepére visszamenő, különböző alkotóelemekből összetevődő megállapodásban és összehangolt magatartásban vett részt.

165    A határozat (116) preambulumbekezdésének második albekezdése szerint „a jogsértés lényegében a gyártóknak egy közös célt követő, jogellenes közös vállalkozás keretében több éven keresztül tartó társulásában áll”. A jogsértés e felfogását a határozat (128) preambulumbekezdése is kifejezi, amely szerint: „Mindazonáltal mesterséges lenne több különböző jogsértésre bontani azt, ami nyilvánvalóan olyan folyamatos, közös vállalkozás, amely egyetlen és egységes általános célra irányul (lásd az Elsőfokú Bíróság T-13/89. sz., Imperial Chemical Industries kontra az Európai Közösségek Bizottsága ügyben hozott ítélete indokolásának 260. pontját).”

166    Tehát, jóllehet a Bizottság a határozatában formálisan nem használta az „egységes jogsértés” fogalmát, implicit módon e fogalomra hivatkozott, amint ezt az Elsőfokú Bíróság T-13/89. sz., ICI kontra Bizottság ügyben 1992. március 10-én hozott ítéletének (EBHT 1992., II-1021. o.) 260. pontjára tett hivatkozás is tanúsítja.

167    Ráadásul a Bizottság által a megállapított különböző versenyellenes magatartások érzékeltetése céljából ismétlődően használt „kartell” kifejezés a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésében foglalt jogsértések átfogó felfogását tükrözi. Ugyanis, mint ahogyan a határozat (117) preambulumbekezdéséből is kiderül, a Bizottság úgy véli: „A jelen ügyben az a helyes megközelítés, ha bizonyításra kerül a kartell – mint egész – fennállása és működése, valamint főbb jellemzői, majd pedig bemutatásra kerülnek a) azok a hiteles és meggyőző bizonyítékok, amelyek alapján megállapítható az egyes gyártóknak a közös rendszerhez való kapcsolódása és b) azok az időszakok, amelyek alatt az egyes gyártók abban részt vettek.” Ehhez hozzáfűzi (a preambulumbekezdés ugyanezen pontjában): „A Bizottság [...] nem köteles elkülöníteni a jogsértés különböző alkotóelemeit oly módon, hogy elkülönít minden egyes alkalmat, amikor a kartell időtartama alatt valamilyen témáról megállapodtak vagy amikor az összehangolt magatartás megnyilvánult, és felmenti az ilyen alkalmon vagy megnyilvánulásban való részvétel vádja alól mindazon vállalkozásokat, amelyek esetében a részvétel közvetlen bizonyítékkal nem támasztható alá.” Fenntartotta továbbá, hogy ((118) preambulumbekezdés) „elegendő közvetlen bizonyíték létezik mindegyik feltételezett szereplőnek a jogsértésben való részvételére vonatkozóan”, anélkül, hogy ennek az átfogó jogsértésnek az egyes alkotóelemeit elkülönítenék.

168    Ily módon az egységes jogsértés a Bizottság felfogásában összekapcsolódik a „kartell mint egész” vagy az „átfogó kartell” fogalmával, és olyan vállalkozások folytatólagos magatartásával jellemezhető, amelyek közös jogellenes célt követnek. Az egységes jogsértés ilyen megközelítéséből következik a határozat (117) preambulumbekezdésében meghatározott bizonyítási rendszer, csakúgy, mint az egységes felelősség, amely szerint az átfogó kartellhez „kapcsolódó” vállalkozások felelősséggel tartoznak ezért, függetlenül attól, hogy részvételüket a kartell mely alkotórészéhez kapcsolódóan sikerült bizonyítani.

169    Márpedig ahhoz, hogy a Bizottság – a jelen ügyhöz hasonló – határozatában szereplő vállalkozásoknak egy meghatározott időszak vonatkozásában egy átfogó kartellben való részvételéért fennálló felelősségét megállapítsa, bizonyítania kell, hogy ezek a vállalkozások vagy elfogadtak egy átfogó tervet, amely magában foglalja a kartell alkotóelemeit, vagy pedig ezen időszak alatt közvetlenül részt vettek ezen elemek mindegyikében. Akkor is megállapítható egy vállalkozásnak az átfogó kartellben való részvételéért fennálló felelőssége, ha bebizonyosodik, hogy bár közvetlenül a kartellnek csak egy vagy néhány alkotóelemében vett részt, de tudta, vagy szükségszerűen tudnia kellett, egyrészről, hogy az az egyeztetés, amelyben részt vett egy átfogó terv részét képezi, másrészről pedig, hogy ez az átfogó terv a megállapodás alkotóelemeinek összességére kiterjed. Ebben az esetben az a tény, hogy az érintett vállalkozás közvetlenül nem vett részt az átfogó kartell valamennyi alkotóelemében, nem mentesíti őt a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése alapján fennálló felelőssége alól. Ez a körülmény mindazonáltal számításba vehető a tekintetében megállapított jogsértés súlyának megítélésekor.

170    Jelen ügyben a határozatból kiderül, hogy az annak első cikkében megállapított jogsértést három különböző tárgyra kiterjedő, de közös célkitűzést követő összejátszások képezték, amelyeket az átfogó kartell alkotórészeinek kell tekinteni. Ugyanis ebből a cikkből kiderül, hogy az ott említett vállalkozások mindegyike megszegte a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését azáltal, hogy részt vettek egy megállapodásban és összehangolt magatartásban, amelynek keretében a vállalkozások a) rendszeres áremelésekről határoztak közös megegyezéssel valamennyi termékminőség és valamennyi nemzeti pénznem vonatkozásában, valamint megtervezték és végrehajtották ezeket az áremeléseket, b) alkalmankénti módosítások mellett a gyártók piaci részesedéseinek változatlan fenntartásában állapodtak meg, és c) 1990 elejétől egyre gyakrabban, intézkedéseket tettek a közösségi piac ellátásának ellenőrzése érdekében, hogy biztosíthassák az említett összehangolt áremeléseket.

171    Határozatában a Bizottság – az egységes jogsértés koncepciója ellenére –megállapította, hogy „azok a »kulcs«-dokumentumok, amelyek az átfogó kartellt, illetve ennek különböző megnyilvánulásait alátámasztják, gyakran név szerint megjelölik a résztvevőket, és az okirati bizonyítékok vastag kötege mutat rá az egyes gyártóknak a kartellben betöltött szerepére és részvételének jelentőségére” (a határozat (118) preambulumbekezdésének első albekezdése).

172    Az Elsőfokú Bíróság feladata tehát a fenti következtetések alapján annak vizsgálata, hogy a Bizottság bizonyította-e a felperesnek a kartellben való részvételét, ahogyan azt a határozat első cikke megállapítja.

173    Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy – mint ahogyan ez már a korábbiakban megállapításra került (lásd a 48. és azt követő, valamint a 76. és azt követő pontokat) – a Bizottság bizonyította, hogy a felperes, mint a PWG ülésein annak létrehozásától kezdődően részt vevő vállalkozás, 1986 közepétől kezdve részt vett az árra vonatkozó összejátszásban és 1987 végétől pedig a piaci részesedéseket és az állásidőt érintő összejátszásban, vagyis a határozat első cikkében megállapított jogsértés három alkotóelemében. Így tehát a Bizottság helyesen állapította meg a felperes felelősségét az egyazon célkitűzést követő három összejátszásból álló jogsértésre vonatkozóan.

174    Következésképpen a Bizottság nem vonta felelősségre a felperest más gyártók magatartásáért, illetve felelősségét nem csupán a Karton-TCS-ben való részvételére alapozta.

175    Anélkül, hogy a felperes által felhozott többi érvet szükséges volna megvizsgálni, ezt a jogalapot el kell utasítani.

 Azon jogalapról, amely szerint a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni a spanyol piaci helyzetet

176    Válaszában a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság nem határolta pontosan körül az állítólagos jogsértéssel érintett földrajzi piacot, továbbá különösen, hogy nem elemezte kellően a spanyol piaci helyzetet és a piacon működő vállalkozások magatartását. Ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy a keresetében már jelezte, hogy a Bizottság a határozatban csupán két lábjegyzetet szentelt a spanyol piacnak, a határozathoz mellékelt E és G táblázatokban.

177    A Bizottság érvelése szerint ezt a jogalapot, tekintettel arra, hogy először csupán a válaszban hivatkoztak rá, nem lehet figyelembe venni.

178    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárási szabályzat 48. cikke 2. §-ának első bekezdése megtiltja új jogalapok felhozatalát, kivéve, ha azok olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származnak, amelyek az eljárás során merültek fel.

179    Azt a jogalapot, amely szerint a Bizottság nem vette figyelembe a spanyol piaci helyzetet, a felperes először csak a válasz előterjesztése során hozta fel. Ugyanis a spanyol piacot érintően a keresetben foglalt egyetlen érvet annak alátámasztására hozzák fel, hogy a Prat Carton nem vett részt az állítólagos jogsértésben. E jogalap címén túl ez a védekezésre szolgáló érv egyedül annak kiemelésére irányult, hogy a határozathoz csatolt G melléklet – amely az 1991 januárjában a spanyol piacon, az ott tevékenykedő gazdasági szereplők által bejelentett áremeléseket említi – nem utal a Prat Cartonra. Ez tehát nem értelmezhető úgy, hogy a spanyol piaci helyzet figyelmen kívül hagyására vonatkozó kifogást jelentene.

180    E körülmények között, ezt a jogalapot, minthogy először a válaszban hivatkoztak rá, és nem olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

 Azon jogalapról, amely szerint a Prat Carton nem vett részt a jogsértésben

 A felek érvei

181    A felperes szerint a Bizottság nem bizonyította a Prat Carton részvételét semmiféle jogsértésben. Különösen a határozat G táblázatához fűzött (a spanyol piacon 1991 januárjában bevezetett áremeléshez kapcsolódó) megjegyzés egyáltalán nem említi a Prat Cartont.

182    A Prat Carton csak szórványosan vett részt a Karton-TCS egyes bizottságainak ülésein. Ez a vállalkozás egyébként is csupán az 1990 júniusától 1991 márciusáig terjedő időszakban vett részt a JMC-ben. Ezenkívül, önmagában az a tény, hogy a Stora jelezte, hogy szerinte a spanyol gyártókat a Saffa vagy a Finnboard általában tájékoztatta az ülések eredményeiről (a kifogásközlés 38. melléklete), még nem bizonyítja a Prat Carton részvételét az állítólagos jogsértésben.

183    A felperes vitatja, hogy a Bizottság által hivatkozott F-15-9., G-15-7. és G-15-8. dokumentumok (a kifogásközlés mellékleteiként szerepelnek) bizonyítanák, hogy a Prat Carton már 1990 áprilisában részt vett az áremelésekre vonatkozó egyeztetett kezdeményezésekben. Az Elsőfokú Bíróság egy írásbeli kérdésére adott válaszában a felperes hangsúlyozza, hogy az F-15-9. dokumentum 1991. februári keltezésű és nem 1990. februári, ahogyan a Bizottság állítja. Ami pedig a G-15-7. dokumentumot illeti, az csupán azt az ágazati gyakorlatot bizonyítja, amely szerint áprilisban éves áremeléseket vezetnek be, illetve azt, hogy a Prat Carton bizonytalan volt az áremelés szintjét és hatálybalépését illetően.

184    A Bizottság úgy érvelt, hogy a Prat Carton a kezdetektől fogva részt vett a kartellben, ahogyan azt a kifogásközléséhez mellékelt dokumentumok is bizonyítják („egyedi információk”). Elsősorban emlékeztet arra, hogy a Prat Carton részt vett a PC számos ülésén 1986. március 29. és 1989. november 28. között, továbbá a COE három ülésén 1988 októbere és 1989 októbere között, illetve a JMC különböző ülésein 1990 júniusa és 1991. március 5. között (lásd a határozathoz mellékelt 3–7. sz. táblázatot). Mivel így közvetlenül részt vett azokon az üléseken, amelyek során a kartellel kapcsolatos döntéseket meghozták, a Prat Carton felelős azokért (lásd a fent hivatkozott Rhône-Poulenc kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet). Ráadásul a Bizottság vizsgálatait megelőző időpontról nem létezik semmiféle hivatalos nyoma a különböző vállalkozások részvételének a JMC ülésein, illetve 1990 februárja előtt a PWG ülésein. Az a tény, hogy a vállalkozások által szolgáltatott dokumentáció semmilyen konkrét adatot nem tartalmaz a Prat Cartonnak a különböző üléseken való részvételét illetően, még nem bizonyítja, hogy a vállalkozás nem vett részt ezeken az üléseken.

185    Másodszor, a Bizottság rámutat arra, hogy a Stora nyilatkozata szerint a Prat Cartont értesítették a PWG üléseinek eredményéről (a kifogásközlés 38. melléklete).

186    Harmadszor, a Prat Carton alkalmazta a Karton-TCS különböző szervei keretében az érintett időszak alatt elfogadott árkezdeményezéseket. A Prat Carton által alkalmazott, illetve a többi gyártó által alkalmazott áremelések közötti apró időbeli vagy az összegszerűséget érintő különbségek még nem bizonyítják azt, hogy a Prat Carton nem vett részt a kartellben. Mindenesetre a Bizottság elismeri, hogy az F-15-9. dokumentum 1991 februárjából és nem 1990 februárjából származik, illetve, hogy nem rendelkezik olyan bizonyítékokkal, amelyek a Prat Cartonnak az 1991. januári áremelési kezdeményezést megelőző kezdeményezésekben való tényleges részvételét alátámasztanák. Ami pedig az 1991. januári áremelési kezdeményezést illeti, a Bizottság a G-15-8. dokumentumra utal, amely 1990. szeptember 26-án kelt, és amelyben a Prat Carton kifejezetten úgy nyilatkozik, hogy 1991 januárjában valamennyi országban áremeléseket tervez.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

187    Bevezetésképpen emlékeztetni kell arra, hogy a felperes 1991 februárjában a Prat Cartont 100%-ban felvásárolta, és hogy nem vitatja a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértéséért fennálló felelősségét a Prat Carton esetleges részvételével kapcsolatban. E tekintetben a határozat (154) preambulumbekezdése kimondja, hogy a felperes a Prat Carton felvásárlása által „felelőssé vált e spanyol gyártó részvételéért a kartellben, a részvétel teljes időtartama tekintetében”. Egyebekben meg kell jegyezni, hogy a határozat első cikke kizárólag a felperes felelősségét állapítja meg az állított jogsértésért – ideértve a Prat Carton által állítólagosan elkövetett jogsértést is – valamint, hogy a határozatot a Prat Carton említése nélkül címezték a felperesnek (lásd a határozat 5. cikkét).

188    E körülmények között, és amennyiben már megállapításra került, hogy a Bizottság bizonyította a felperes részvételét a határozat első cikkében leírt jogsértésben, ez a jogalap, még ha el is kellene fogadni azt, nem indokolná e rendelkezés teljes vagy részleges megsemmisítését. Mindenesetre mivel a Prat Cartont a felperes csupán 1991 februárjában vásárolta fel, tehát a határozatban a jogsértés időtartamaként megállapított időszak vége előtt két hónappal, indokolt lenne a bírság összegének csökkentése abban az esetben, ha megállapítható lenne, hogy a Bizottság nem bizonyította a Prat Carton egyedi részvételét a kartell alkotórészeiben 1991 februárját megelőzően. Ebből következően helyénvaló az e jogalapban foglalt érveket már most megvizsgálni.

189    Az Elsőfokú Bíróság elsőként azt a kérdést vizsgálja, hogy a Bizottság bizonyította-e a Prat Carton részvételét a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése elleni jogsértésben az 1986 közepétől 1990 júniusáig terjedő időszakra vonatkozóan, vagyis amely időponttól a Prat Carton elismerte, hogy bekapcsolódott a JMC üléseibe. Másodszor az Elsőfokú Bíróság azt vizsgálja meg, hogy a fennmaradó, vagyis 1990 júniusától 1991 februárig terjedő időszakra vonatkozóan – amikor is a Prat Cartont a felperes felvásárolta – a Bizottság bizonyította-e, hogy a Prat Carton megsértette a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését.

 1. Az 1986 közepétől 1990 júniusáig terjedő időszak

190    Annak bizonyítására, hogy a Prat Carton részt vett a szóban forgó időszakban a közösségi versenyszabályok megsértésében, a Bizottság a vállalkozásnak az 1986. május 29-i, 1988. május 25-i, 1988. november 17-i és 1989. november 28-i PC-üléseken, illetve az 1988. szeptember 20-i, 1989. május 8-i és 1989. október 3-i GB-üléseken való részvételére hivatkozik. Ezenkívül hivatkozik még a Stora nyilatkozataira is (a kifogásközlés 38. melléklete). Végül, álláspontja szerint az a tény, hogy a vállalkozások által szolgáltatott dokumentáció semmiféle konkrét adatot nem tartalmaz a Prat Cartonnak a JMC ülésein való részvételét illetően, még nem bizonyítja azt, hogy a Prat Carton ne vett volna részt ezeken az üléseken.

191    Helyénvaló e bizonyítékok mindegyikét megvizsgálni a fent említett sorrendben.

 a) A Prat Carton részvétele egyes PC-üléseken

192    A Prat Cartonnak a meghatározott négy PC-ülésen történő részvételével kapcsolatban a Bizottság semmiféle bizonyítékot nem terjesztett elő az ülések tárgyára vonatkozóan. Ezért amikor erre a részvételre úgy utal, mint a vállalkozásnak a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértésében való részvétele bizonyítására, a szóban forgó szerv ülései tárgyának – a határozatban szereplő – általános leírására kényszerül hagyatkozni, valamint az e leírás alátámasztására a határozatban felhozott bizonyítékokra.

193    E tekintetben a határozat kimondja: „Mint ahogyan a Stora kifejtette, a PWG funkciója az volt, hogy a »President Conference« számára megmagyarázza azokat az intézkedéseket, amelyek a piac szabályozásához szükségesek. [...] A »President Conference«–ben részt vevő igazgatókat így tájékoztatták a PWG döntéseiről, és azokról az utasításokról, amelyeket értékesítési osztályuk felé továbbítaniuk kellett, annak érdekében, hogy az árkezdeményezéseket megvalósítsák.” (A (41) preambulumbekezdés első albekezdése). A Bizottság továbbá megállapítja: „A PWG minden tervezett »President Conference« előtt rendszeresen összeült. Mivel a két ülésen ugyanaz a személy elnökölt, nem kétséges, hogy ő közölte a PWG döntéseit a többi »elnökkel«, akik nem tartoztak bele a szűkebb körbe.” (Lásd a (38) preambulumbekezdés második albekezdését).

194    A Stora jelezte, hogy a PC üléseinek résztvevőit tájékoztatták a PWG által elfogadott határozatokról (lásd a kifogásközlés 39. mellékletét, 8. pont). Mindazonáltal e kijelentés helytállóságát a PC ülésein részt vevő több vállalkozás is vitatta, közöttük a felperes is. Következésképpen a Stora kijelentései a PC szerepével kapcsolatosan egyéb bizonyíték hiányában, nem képeznek elegendő bizonyítékot az említett szerv üléseinek tárgyát illetően.

195    Az ügy iratai ugyanakkor tartalmazzák a Feldmühle igazgatósága egy korábbi tagjának (Roos úr) 1993. március 22-i nyilatkozatát, amely első látásra megerősíti a Stora kijelentéseit. Roos úr többek között kifejtette: „A PWG keretében folytatott megbeszélések tartalmát rögtön a rá következő »President Conference«–en továbbították azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem voltak képviselve a PWG-ben, illetve, ha nem volt azonnal »President Conference«, akkor a JMC során.” Mindenesetre, még ha a határozatban kifejezetten nem is történik hivatkozás ezen dokumentumra a Bizottságnak a PC üléseinek tárgyára vonatkozó állításai alátámasztása érdekében, semmi esetre sem tekinthető a Stora nyilatkozatai melletti, kiegészítő bizonyítéknak. Ugyanis e nyilatkozatok a jogsértés időtartama alatt a Stora tulajdonában álló három társaság – közöttük a Feldmühle – által adott válaszok összefoglalását képezik, ez utóbbi vállalkozás volt igazgatósági tagja magának a Stora nyilatkozatainak is az egyik forrását képezi.

196    Ami a PC-ülések tárgyának bizonyítására felhozott többi bizonyítékot illeti, a Bizottság a határozatában úgy véli, hogy a kifogásközlés 61. melléklete (amelyet a fenti 125. és 126. pontok említenek) egy, a PC ülésein rögzített belső feljegyzés, amely megerősíti a Stora vallomását, amely szerint a PC ugyanis az árak megállapítását érintő egyeztetési politikáról tárgyalt (lásd a határozat (41) preambulumbekezdésének harmadik albekezdését). Mindazonáltal, mint ahogyan ez már megállapításra került (lásd a fenti 125–135. pontot), ez a feljegyzés nem bizonyítja az 1987. januári egyesült királyságbeli árkezdeményezésre vonatkozó összejátszást. Egyebekben a Bizottság kijelentésével ellentétben a Stora sohasem ismerte el, hogy a PC ténylegesen egyeztetett ármegállapítási politikát vitatott volna meg. A Stora szerint a PC ülései egész egyszerűen alkalmat adtak a PWG-n belül összegyűlt vállalkozásoknak arra, hogy az ott nem képviselt vállalkozásokkal közöljék a PWG keretében elfogadott döntéseket.

197    Végül a Bizottság kijelenti, hogy „a Bizottság által az FS-Kartonnál (az M-M csoport tagja) talált iratok megerősítik, hogy 1987 végén, a »President Conference« és a PWG keretében elfogadtak egy megállapodást a mennyiségi szabályozáshoz és az árfegyelemhez kapcsolódó kérdésekről” (lásd a határozat (53) preambulumbekezdésének első albekezdését). Ezzel kapcsolatban a kifogásközlés 73. mellékletére utal (lásd a fenti 88. pontot). Amint arra már az előzőekben fény derült (lásd a fenti 91. pontot), az irat szerzője bevezetésként utal az „elnökök körének” („Präsidentenkreis”) keretében európai szinten folytatott szorosabb együttműködésre, amely kifejezést a Mayr-Melnhof úgy értelmez, hogy az egy általánosabb összefüggésben egyaránt magában foglalja a PWG-t és a PC-t, vagyis anélkül, hogy egy konkrét eseményre vagy ülésre utalna (a kifogásközlés 73. melléklete, 2.a. pont).

198    Igaz, hogy a kifogásközlés 73. melléklete megerősítő bizonyíték a Stora azon kijelentései mellett, amelyek egyrészt az „elnökök körébe” felvett vállalkozások között a piaci részesedéseket érintő összejátszásra, másrészt az ugyanezen vállalkozások között az állásidővel kapcsolatos összejátszásra vonatkoznak (lásd a fenti 84–114. pontokat és különösen a 110. pontot). Mindazonáltal semmiféle más bizonyíték nem erősíti meg a Bizottság azon állítását, hogy a PC célja a piaci részesedéseket érintő egyeztetés és a gyártási volumen szabályozásának megvitatása volt. Ebből következően a kifogásközlés 73. mellékletében említett „elnöki kör” („Präsidentenkreis”) kifejezés – a Mayr-Melnhof értelmezése ellenére – nem értelmezhető úgy, mint amely a PWG-től eltérő szervekre utal.

199    Tekintettel az előzőekben kifejtettekre, a Bizottság nem bizonyította, hogy a PC ülései a jogszerű tevékenységeken kívül versenyellenes szerepet töltöttek volna be. Ebből következően nem lehet a felhozott bizonyítékok alapján arra következtetni, hogy az e szerv ülésein részt vevő vállalkozások részt vettek volna a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése elleni jogsértésben.

200    Következésképpen helyénvaló megállapítani, hogy az 1986 közepétől 1990 júniusáig terjedő időszakban a Prat Carton részvétele a közösségi versenyszabályok megsértésében nem állapítható meg a PC négy ülésén való részvételére alapozva.

 b) A Prat Carton részvétele egyes GB-üléseken

201    Nem vitatott, hogy a Prat Carton részt vett a GB három – 1988. szeptember 20-i, 1989. május 8-i és 1989. október 3-i – ülésén. Egy dokumentum továbbá beszámol az 1989. október 3-i ülés tárgyáról (a kifogásközlés 70. melléklete). Meg kell tehát először is azt vizsgálni, hogy a GB ülései versenyellenes célúak voltak-e, azután pedig azt, hogy a kifogásközlés 70. mellékletéből levezethető-e az, hogy a Prat Carton részt vett versenyellenes célú megbeszéléseken.

 i. A GB-ülések tárgya általánosságban

202    A határozat szerint „a gazdasági bizottsági megbeszélések központi témája a különböző országok kartonpiaci helyzetének értékelése és elemzése volt.” (a határozat (50) preambulumbekezdésének első albekezdése). A GB „(többek között) megvitatta a nemzeti piacok áringadozásait, továbbá a hátralékos megrendeléseket, és következtetéseiről jelentést tett a JMC részére (vagy a „Marketing Committee” részére, amely 1987 végéig a JMC elődje volt)” (a (49) preambulumbekezdésének első albekezdése).

203    A Bizottság szerint „a piaci helyzettel kapcsolatos tárgyalások nem voltak parttalanok: a nemzeti piacokon fennálló körülményekkel kapcsolatos tárgyalásokat az árakat érintő kezdeményezések összefüggéseibe kell helyezni, és különösen abba az összefüggésbe, hogy érezhetően szükség volt a létesítmények ideiglenes leállítására az áremelkedések támogatása érdekében” (az (50) preambulumbekezdés első albekezdése). Ezen kívül a Bizottság úgy véli: „Lehetséges, hogy a gazdasági bizottság kevésbé volt közvetlenül érintett az árak megállapításában, nem hihető azonban, hogy azok, akik részt vettek benne, nem ismerték fel a JMC-nek tudatosan továbbított információk jogellenes célját.” (a (119) preambulumbekezdés második albekezdése).

204    Azon állításai alátámasztására, amelyek szerint a GB keretében folyt megbeszélések versenyellenes célúak voltak, a Bizottság egyetlen dokumentumra hivatkozik: egy, az FS-Karton egy képviselője által írt bizalmas feljegyzésre a GB 1989 október 3-i ülésének lényegi pontjairól, amely ülésen a Prat Carton is részt vett (lásd a kifogásközlés 70. mellékletét).

205    Határozatában a Bizottság a következőképpen foglalta össze e dokumentum tartalmát:

„[...] az egyes nemzeti piacokon a kereslet, a termelés, illetve a hátralékos megrendelések részletes tanulmányozásán kívül az alábbi pontokat vizsgálták:

–        –       az ügyfelek erős ellenállása a GC legutóbbi, október 1-jén hatályba lépett áremelésével szemben,

–        –       a GC és GD gyártók hátralékos megrendelései, egyedi bontásban is,

–        –       a gyártás megvalósított és tervezett leállításáról szóló jelentések,

–        –       az áremelés Egyesült Királyságban történő bevezetésével kapcsolatos nehézségek és ennek hatása a GC- és GD-kartonfajták között szükséges árrésre

és

–        -       az egyes nemzeti csoportoknál a bejövő megrendelések összevetése a költségvetéssel.”(az (50) preambulumbekezdés második albekezdése)

206    El kell ismerni, hogy a dokumentum tartalmának e leírása lényegében helytálló. Mindazonáltal a Bizottság semmiféle bizonyítékot nem hoz fel azon kijelentésének alátámasztására, hogy a kifogásközlés 70. melléklete „az e szerv tanácskozásainak valódi jellegére utaló bizonyíték” (a határozat (113) preambulumbekezdésének utolsó albekezdése). Ezen kívül a Stora kijelenti: „A JMC-t 1987 végén hozták létre, és első ülését 1988 elején tartotta, átvéve ettől az időponttól a Gazdasági Bizottság funkcióinak egy részét. A Gazdasági Bizottság egyéb funkcióit a Statisztikai Bizottság vette át.” (a kifogásközlés 39. melléklete, 13. pont). Legalábbis ami az 1988 elején megkezdődő időszakot illeti, vagyis azt az egyedüli időszakot, amikor a Prat Carton részt vett a GB ülésein, a Stora nyilatkozatai nem tartalmaznak semmiféle olyan elemet, amely a Bizottság állításait alátámasztaná e szerv állítólagos versenyellenes céljával kapcsolatban. Végül, a Bizottság semmilyen olyan bizonyítékot nem hoz fel, amely arra engedne következtetni, hogy a GB-ülések részvevőit tájékoztatták a JMC – azon szervnek, amelynek a GB jelentéseket tett – üléseinek pontos jellegéről. Így tehát nem zárható ki, hogy a GB üléseinek azon részvevői, akik a JMC ülésein ugyanakkor nem voltak jelen, nem tudtak a GB által készített jelentéseknek a JMC általi konkrét felhasználásáról.

207    Ebből következően a kifogásközlés 70. melléklete nem bizonyítja a GB ülésein folytatott tárgyalások valós jellegét.

 ii. Az 1989. október 3-i GB-ülés

208    Az 1989. október 3-i ülés tárgyáról a kifogásközlés 70. melléklete számol be. Felmerül tehát a kérdés, hogy a Prat Carton részvétele ezen az ülésen elégséges bizonyítékot jelent-e arra vonatkozóan, hogy részt vett a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértésében.

209    Először is meg kell jegyezni, hogy az említett ülésen az árakról folytatott tárgyalások az ügyfelek reakcióiról szóltak a GC-karton árának – az e karton gyártóinak többsége által a piacon néhány hónappal korábban megtett bejelentést követően, 1989. október 1-jétől alkalmazott – emelésével kapcsolatosan. A Bizottság szerint ez az áremelés egyaránt érintette az SBS-kartont is, a GD-kartont azonban nem. A szóban forgó ülésen folytatott tárgyalásokat érintően az Elsőfokú Bíróság megítélése szerint ezek túlléptek a közösségi versenyszabályok által megengedett körön, különösen azáltal, hogy megállapításra került, hogy „hiba [lenne] lemondani a GC-minőségre mostantól megállapított, fontos árszint alkalmazásáról[...]”. Ugyanis azzal, hogy kifejezték a GC-karton új árszintjének szigorú alkalmazására vonatkozó közös akaratot, a gyártók nem egymástól független módon határozták meg azt a politikát, amelyet a piacon folytatni kívánnak, és így megsértették a Szerződés versennyel kapcsolatos rendelkezéseinek alapgondolatát (lásd a fent hivatkozott Suiker Unie és társai kontra Bizottság ítélet 173. pontját).

210    Ugyanakkor semmi sem enged arra következtetni, hogy a Prat Carton részt vett az áremelésre vonatkozó 1989. októberi összejátszásban annak megvalósítását megelőzően, és hogy ráadásul a GC-karton árait ténylegesen megemelte ebben az időszakban. Ezzel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdéseire válaszolva a Prat Carton előadta, hogy termelésének több mint 80%-át a GD-karton tette ki, amelyet a szóban forgó áremelés nem érintett. Ezenkívül az 1989. októberi GB-ülés megtartására legalább körülbelül nyolc hónappal azelőtt a JMC ülés előtt került sor, amelyen a Prat Carton első részvételét bizonyították, amely egyike azon szerveknek, amelyek a Bizottság határozata szerint – a PWG-vel együtt – a fő versenyellenes megbeszélések terepét biztosították.

211    E körülményekre tekintettel nem zárható ki, hogy a Prat Carton 1989. október 3-i GB-ülésen jelen lévő képviselő(i) nem volt(ak) tisztában az árakkal kapcsolatos tárgyalások összefüggéseivel. Ráadásul, tekintettel arra, hogy az irányadó időszakra nézve nincs bizonyíték a Prat Cartonnak az árakkal kapcsolatos piaci magatartásáról lehetséges, hogy a Prat Carton úgy vélte, hogy a tárgyalások nem érintik az egyéni helyzetét. Ebből következően, mivel az 1989. október 3-i GB-ülés tárgya a Prat Carton számára kivételes jellegűnek tűnhetett, nem róható a terhére az, hogy nem határolódott el nyilvánosan az ülésen folytatott tárgyalások tartalmától.

212    Másodsorban, a kifogásközlés 70. melléklete nem tartalmaz olyan részeket, amelyek szerint valóban folytak olyan tárgyalások, amelyek a létesítmények állásidejének a jövőre vonatkozó, összehangolt alapon történő programozására irányultak volna. A konkrét állásidőkre vonatkozó hivatkozások tulajdonképpen múltbéli adatokra vonatkoznak. Igaz, hogy a dokumentumban van egy rész a létesítmények jövőbeli használatát illetően: „Amennyiben a beérkező megrendelések visszaesése és a rossz gépkihasználtság továbbra is fennmarad, érthető, hogy el kell gondolkoznunk a gyártásnak a kereslettel arányos leállításról.” [„Bei anhaltend schlechtem Auftragseingang und schlechter Belegung ist es naheliegend, entsprechend dem Marktbedarf ein Abstellen zu überlegen.”] Ugyanakkor, mivel a Prat Carton részvétele a GB ülésein – a fenti okokból fakadóan – nem bizonyítja az árakra vonatkozó összejátszásban való részvételét, még kevésbé képez elégséges bizonyítékot az állásidőre vonatkozó összejátszásban való részvételére vonatkozóan. Az egyetlen említés az állásidő alkalmazásának jövőbeli szükségességére vonatkozóan még nem alapozza meg a közösségi versenyszabályok megsértését, mivel – legalábbis olyan vállalkozás tekintetében, amely nem vett részt az árakat érintő egyeztetésben – ez a megjegyzés csupán az aktuális piaci feltételeket illető objektív észrevételnek tekinthető.

213    Az előzőek fényében a Prat Carton részvétele a GB 1989. október 3-i ülésén nem szolgáltat elégséges bizonyítékot a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése megsértésében való részvételének megállapításához.

 c) A Stora nyilatkozata az ülésektől távol maradó vállalkozások részére történő információtovábbításról

214    A Bizottság által hivatkozott nyilatkozatában (a kifogásközlés 38. melléklete, 2. o.) a Stora információkat szolgáltat azokkal a vállalkozásokkal kapcsolatban, amelyeket tájékoztatták a PWG üléseinek eredményeiről: „A Stora gyártói úgy vélik, hogy a spanyol gyártókat általában a Saffa vagy a Finnboard tájékoztatta. A Karton-TCS egyéb spanyol gyártói a következők: Papelera del Centra SA, Prat Carton SA, Romani Esteve SA, Sarrió SA és a Tampella Espanola SA.”

215    Amint ez a nyilatkozat megfogalmazásából is világosan kiderül, a Stora csupán feltevéseiről számol be arra vonatkozóan, hogy a Prat Cartont tájékoztatták a PWG üléseinek eredményéről. E feltevést azonban nem támasztja alá semmivel. Ilyen körülmények között ez a kijelentés nem bizonyítja a Prat Carton részvételét a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése megsértésében. Ez a következtetés annál is inkább adódik, mivel a Stora állításai több olyan Karton-TCS tag vállalkozást is érintenek, amelyek a Bizottság határozata szerint nem vettek részt semmiféle jogsértésben.

 d) A Prat Carton részvételéről a JMC ülésein

216    A Bizottság álláspontja szerint nem bizonyított, hogy 1989 júniusa előtt a Prat Carton nem vett részt a JMC ülésein, hiszen a Bizottság által végrehajtott vizsgálatokat megelőzően semmilyen hivatalos nyoma sincs az egyes vállalkozások e megbeszéléseken való részvételének.

217    Mindazonáltal azzal kapcsolatban, hogy a Prat Carton megsértette a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, a bizonyítási teher a Bizottságra hárul. Ebből következően a Bizottság puszta állításai a Prat Cartonnak a vizsgált időszakban a JMC ülésein való esetleges részvételével kapcsolatban, alaptalanok.

 e) A szóban forgó időszakra vonatkozó következtetések

218    A fenti érvek alapján a Bizottság által felhozott bizonyítékok még együttesen sem támasztják alá a Prat Carton részvételét a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése megsértésében az 1986 közepétől 1990 júniusáig terjedő időszakban.

 2. Az 1990 júniusától 1991 februárjáig terjedő időszak

219    Nem vitatott, hogy a Prat Carton a szóban forgó időszakban részt vett a JMC három ülésén, mégpedig az 1990. június 27–28-i, az 1990. szeptember 4-i és az 1990. október 8– 9-i üléseken. A Prat Carton tényleges piaci magatartását illetően a Bizottság úgy véli, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok alátámasztják, hogy a vállalkozás részt vett az 1991. januári egyeztetett áremelésben, amely az egyetlen egyeztetett áremelés volt ezen időszak alatt.

220    Ezeknek a tényezőknek a fényében meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság elégséges bizonyítékkal szolgált-e arra nézve, hogy a Prat Carton részt vett a vizsgált időszak alatt a jogsértés három alkotóelemében.

 a) Prat Carton részvételéről az árakat érintő összejátszásban

221    A Bizottság szerint a JMC fő célja a kezdetektől fogva a következő volt:

„–      meghatározni, hogy az áremelések végrehajthatóak-e, és ha igen, hogyan, valamint következtetéseiről a PWG-t tájékoztatni,

–      országonként, illetve főbb ügyfelenként meghatározni a PWG által eldöntött árkezdeményezések részleteit egy európai egyenértékű (azaz egységes) árrendszer létrehozása érdekében [...]” (a határozat (44) preambulumbekezdésének utolsó albekezdése).

222    Különösen, a Bizottság a határozat (45) preambulumbekezdésének első és második albekezdésében megállapítja:

„Ez a bizottság piaconként megvizsgálta azokat a módokat, ahogyan a PWG által elhatározott áremeléseket az egyes gyártóknak végre kell hajtaniuk. A tervezett áremelések alkalmazásával kapcsolatos gyakorlati kérdéseket »kerekasztalok« keretében vitatták meg, ahol minden részvevő megjegyzéseket tehetett a javasolt emelést illetően.

A PWG által eldöntött áremelés megvalósításával kapcsolatos nehézségeket vagy az együttműködés esetleges megtagadását jelentették a PWG-nek, amely ilyenkor igyekezett (a Stora nyilatkozata szerint) »kialakítani a szükségesnek ítélt együttműködési szintet«. A JMC külön jelentéseket készített a GC és a GD fajtákról. Amikor a PWG a JMC által megküldött jelentés alapján módosított egy árral kapcsolatos döntést, a döntés végrehajtásával kapcsolatos intézkedéseket a JMC soron következő ülésén vitatták meg.”

223    Megállapítható, hogy a Bizottság helyesen hivatkozik a Stora nyilatkozataira a JMC üléseinek tárgyát illető állításainak alátámasztása céljából (a kifogásközlés 35. és 39. melléklete).

224    Ezenkívül, még ha a Bizottság nem is rendelkezik a JMC üléseinek hivatalos jegyzőkönyvével, a Mayr-Melnhoftól és a Renától beszerzett olyan belső feljegyzéseket, amelyek az 1989. szeptember 6-i, 1989. október 16-i és az 1990. szeptember 6-i ülésekre vonatkoznak (a kifogásközlés 117., 109. és 118. melléklete). Ezek a feljegyzések – amelyek tartalmáról a határozat (80), (82) és (87) preambulumbekezdése számol be – a szóban forgó üléseken az árakkal kapcsolatos egyeztetett kezdeményezésről folytatott részletes tárgyalásokról szólnak. E feljegyzések tehát egyértelműen megerősítő bizonyítéknak minősülnek a JMC funkcióinak a Stora általi ismertetése mellett.

225    E tekintetben elegendő például a Renától megszerzett, a JMC 1990. szeptember 6-i ülésére vonatkozó feljegyzésre utalni (a kifogásközlés 118. melléklete), amely többek között megállapítja:

„Áremelés bejelentésére kerül sor a jövő héten, szeptemberben.

Franciaország          40 FF

Hollandia          14

Németország          12 DM

Olaszország          80 LIT

Belgium          2,50 BFR

Svájc                     9 FS

Egyesült Királyság 40 UKL

Írország          45 IRL

Minden termékre ugyanaz az emelés vonatkozik: GD, UD, GT, GC stb

Évente egyetlen emelés.

A január 7-től kezdődő szállításokra.

Legkésőbb január 31-én.

Levél az áremelésről szeptember 14-én (Mayr-Melnhof).

Szeptember 19., a Feldmühle elküldi a levelét.

Cascades szeptember vége előtt.

Mindenkinek el kell küldenie a levelét október 8. előtt.”

226    Amint azt a Bizottság a határozat (88)–(90) preambulumbekezdésében kifejti, módjában állt olyan belső iratokat is megszerezni, amelyek arra engednek következtetni, hogy a vállalkozások, mégpedig a kifogásközlés 118. mellékletében szereplők, ténylegesen bejelentették és végrehajtották az elfogadott áremeléseket.

227    Jóllehet a Bizottság által hivatkozott dokumentumok csupán a határozattal érintett időszak alatt tartott néhány ülésre vonatkoznak, a rendelkezésre álló valamennyi írásos dokumentum megerősíti a Stora azon állítását, hogy a JMC fő célja az egyeztetett áremelések megtervezésének és végrehajtásának meghatározása volt. E tekintetben a JMC üléseire vonatkozó hivatalos vagy belső jegyzőkönyvek teljes hiánya kellőképpen alátámasztja a Bizottság azon állítását, hogy a részt vevő vállalkozások leplezni igyekezték az e szerv keretében folytatott tárgyalások valódi jellegét (lásd a határozat (45) preambulumbekezdését). E körülmények között a bizonyítási teher megfordult, és az e szerv ülésein részt vevő, a határozattal érintett vállalkozásokat terhelte annak bizonyítása, hogy annak jogszerű célja volt. Mivel e vállalkozások nem szolgáltattak erre nézve bizonyítékot, a Bizottság joggal tekintette úgy, hogy azok a tárgyalások, amelyeket a vállalkozások az említett szerv ülésein folytattak, főként versenyellenes célra irányultak.

228    Ami a Prat Carton egyéni helyzetét illeti, részvétele – körülbelül nyolc hónapos időszak alatt – a JMC három ülésén, a fentiek fényében – függetlenül az e három ülésen folytatott tárgyalásokra vonatkozó írásos dokumentumok hiányától – oly módon értékelhető, hogy elegendő bizonyítékul szolgál a vizsgált időszak alatt az árakra vonatkozó összejátszásban való részvételének megállapítására.

229    Ezt a megállapítást megerősíti a Prat Cartonnak az árakkal kapcsolatos tényleges magatartására vonatkozóan a Bizottság által hivatkozott dokumentáció. Ugyanis, emlékeztetni kell arra, hogy az áremelést az összes kartonfajtára vonatkozóan 1990 szeptemberében határozták el, és 1990 szeptember–októberében jelentették be, amint erre a kifogásközlés 118. számú melléklete is utal. Ez az áremelés az összes érintett országban 1991 januárjában lépett hatályba.

230    A Prat Cartontól származó, 1990. szeptember 26-i faxban (G-15-8. dokumentum) a következő szerepel:

„Szándékunkban áll az árak emelése minden országban, 1991. januárjától kezdődően.

Franciaországban minden termékfajtára vonatkozóan 400 FF/tonna emelést szeretnénk végrehajtani.”

231    Jóllehet, ez a fax csupán egyetlen ország vonatkozásában említi az áremelés pontos összegét, bizonyítja azonban, hogy a Prat Carton – a kifogásközlés 118. melléklete szerint – a JMC keretében elhatározott döntéseknek megfelelően bejelentette az áremeléseket. Ebben az összefüggésben a kifogásközlés 118. mellékletében említett áremelés nem azonos értékesítési mennyiségekre utal az összes szóban forgó ország vonatkozásában, a Franciaország tekintetében tervezett 40 FF összegű emelés a 100 kg-onkénti árra vonatkozik. Ezenkívül jóllehet az F-15-9. és G-15-7. dokumentumokból – azaz a Prat Carton és egy brit vállalkozás között 1991. február végén, illetve március elején váltott faxokból – kétségtelenül kiderül, hogy a Prat Carton az Egyesült Királyságban végül 1991 áprilisában emelte az árait, az érintett országok egyikében az áremelés megvalósításának ilyen elhalasztása még nem befolyásolja a fenti említett G-15-8. dokumentum bizonyító erejét a Prat Cartonnak az 1991. januári egyeztetett áremelésben való részvételére vonatkozóan. Ez az érvelés annál is inkább helytálló, mivel a Prat Carton által a brit piacon végrehajtott áremelés az F-15-9. dokumentum szerint 35–45 UKL/t-t tett ki, azaz a kifogásközlés 118. mellékletében szereplő 40 UKL közelében mozgott.

232    Az előző következtetések alapján az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a Bizottság bizonyította, hogy a Prat Carton részt vett az árakat érintő összejátszásban az 1990 júniusától 1991 februárjáig terjedő időszakban.

 b) A Prat Carton részvételéről az állásidőre vonatkozó összejátszásban

233    Az már megállapításra került, hogy a Bizottság bizonyította a PWG ülésein jelen lévő vállalkozások részvételét a gyártás leállítására vonatkozó – 1987 végétől kezdődő –összejátszásban, és hogy 1990-től kezdve ténylegesen is alkalmaztak állásidőket.

234    A határozat szerint a JMC ülésein jelen lévő vállalkozások is részt vettek ebben az összejátszásban.

235    Ezzel kapcsolatban a Bizottság kifejti, hogy:

„A Fides által kezelt rendszeren felül, amely összesített adatokat szolgáltatott, szokás volt, hogy az egyes gyártók a JMC-ülések alkalmával közölték versenytársaikkal a hátralékos megrendeléseik szintjét.

A munkanapokra átváltott megrendelésekkel kapcsolatos információk hasznosak voltak egyrészt:

–        annak eldöntése során, hogy a feltételek megfelelőek-e egy egyeztetett áremelés végrehajtásához,

–        annak meghatározásánál, hogy mennyi állásidőre van szükség a kínálat-kereslet egyensúlyának fenntartásához [...].” (a határozat (69) preambulumbekezdésének harmadik és negyedik albekezdése)

236    A Bizottság kifejti továbbá, hogy:

„A PWG ugyanakkor formálisan nem határozta meg az egyes gyártók által betartandó állásidőt. A Stora szerint az összes gyártóra kiterjedő, egyeztetett leállási terv kidolgozása gyakorlati nehézségeket vetett fel. A Stora kijelenti, hogy ez volt az oka annak, hogy csak »egy laza ösztönző rendszer« létezett (a Stora második nyilatkozata, 15. o.).

Úgy tűnik, hogy ismét a főbb gyártók vállalták magukra a termelés csökkentésével járó terheket, azért, hogy az árszínvonal fenntartható lehessen.

A JMC két ülésének nem hivatalos jegyzőkönyvei – nevezetesen az 1990. januári (a (84) preambulumbekezdés) és az 1990. szeptemberi (a (87) preambulumbekezdés) – valamint egyéb dokumentumok (a (94) és (95) preambulumbekezdés) is megerősítik, hogy a Karton-TCS keretében a nagy gyártók folyamatosan tájékoztatták kisebb versenytársaikat arra irányuló terveikről, hogy az árak csökkenésének elkerülése érdekében további leállásokat fognak alkalmazni.” (a határozat (71) preambulumbekezdése)

237    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság joggal hivatkozik a Stora második nyilatkozatára (a kifogásközlés 39. mellékletének 25. pontja) azon kijelentésének alátámasztása céljából, hogy a PWG formálisan nem határozta meg az egyes gyártókra irányadó állásidőt, ugyanakkor létezett egy ilyen irányú „laza ösztönző rendszer”.

238    Ami a JMC ülésein részt vevő vállalkozásokat illeti, az ezen ülésekre vonatkozó okirati bizonyítékok (a kifogásközlés 109. 117. és 118. mellékletei) megerősítik, hogy az állásidővel kapcsolatos tárgyalásokra az egyeztetett áremelésekre történő felkészülés keretében került sor. Amint erre már fény derült (lásd a fenti 104. pontot) a kifogásközlés 118. melléklete említést tesz néhány gyártó hátralékos megrendeléseiről, és beszámol arról, hogy néhány gyártó állásidőt irányzott elő. Ezen kívül, bár a kifogásközlés 109. és 117. melléklete nem utal közvetlenül a tervezett állásidőkre, bemutatja, hogy a szóban forgó megbeszéléseken megvitatták a hátralékos megrendelések és a bejövő megrendelések helyzetét.

239    E dokumentumok – a Stora nyilatkozataival együttes olvasatban – elégséges bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy az JMC ülésein jelen lévő gyártók részt vettek az állásidőre vonatkozó összejátszásban. Ugyanis, tekintettel arra, hogy a meghirdetett árakra vonatkozó összejátszás célja a tranzakciós árak emelése volt (lásd a fenti 48–61. pontot), az árra vonatkozó összejátszásban részt vevő vállalkozásoknak szükségképpen tudniuk kellett, hogy a hátralékos megrendelések, valamint a bejövő megrendelések helyzetének vizsgálata, illetve az esetleges állásidőkre vonatkozó tárgyalások célja nem csupán az volt, meghatározzák, hogy vajon a piaci körülmények megfelelőek-e egy egyeztetett áremeléshez, hanem az is, hogy megállapítsák, hogy vajon szükséges-e állásidőhöz folyamodni annak érdekében, hogy az egyeztetett árszínvonal fenntartását a túlkínálat ne veszélyeztesse. A kifogásközlés 118. mellékletéből kiderül, hogy az 1990. szeptember 6-i ülés résztvevői megállapodtak egy közeli áremelés bejelentéséről, jóllehet több gyártó kijelentette, hogy kész a termelését ideiglenesen leállítani. Ezt követően a piaci helyzet úgy alakult, hogy a jövőbeli áremelés alkalmazásához minden valószínűség szerint (további) leállítások váltak szükségessé, ami tehát a gyártók által – legalábbis hallgatólagosan – elfogadott következményt jelentett.

240    Ezen az alapon, anélkül, hogy szükség volna a Bizottság által a határozatban hivatkozott egyéb bizonyítékok vizsgálatára (a kifogásközlés 102., 113., 130. és 131. melléklete), meg kell állapítani, hogy a Bizottság bizonyította, hogy a JMC ülésein és az árakra vonatkozó összejátszásban részt vevő vállalkozások az állásidőre vonatkozó összejátszásban is részt vettek.

241    A Prat Cartont tehát úgy kell tekinteni, hogy részt vett az 1990 júniusától 1991 februárjáig terjedő időszakban az állásidőre vonatkozó összejátszásban.

 c) A Prat Carton részvételéről a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszásban

242    Megállapítást nyert, miszerint a Bizottság bizonyította, hogy a PWG ülésein részt vevő vállalkozások 1987 végétől részt vettek a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszásban (lásd a fenti 84–114. pontot).

243    Azon kijelentésének alátámasztása érdekében, amely szerint azok a vállalkozások is részt vettek a fenti tárgyú összejátszásban, amelyek nem voltak jelen a PWG ülésein, a Bizottság a határozatában a következőkre hivatkozott:

„Még ha a JMC ülésein részt vevő egyéb vállalkozások nem is tudtak a PWG keretén belül a piaci részesedéseket érintő, részletekbe menő tárgyalásokról, az általuk is elfogadott »az ár a mennyiség előtt« politika jegyében tökéletesen tisztában voltak a főbb gyártók által az »állandó beszerzési szintek« fenntartása céljából kötött általános megállapodással, valamint egészen bizonyosan annak szükségességével is, hogy saját magatartásukat ehhez igazítsák.” (a határozat (58) preambulumbekezdésének első albekezdése).

244    Bár ez a határozatból kifejezetten nem derül ki, a Bizottság e tekintetben megerősíti a Stora nyilatkozataiban foglaltakat:

„A PWG-n jelen nem lévő gyártókat általában nem tájékoztatták a piaci részesedésekkel kapcsolatos tárgyalások részleteiről. Ugyanakkor »az ár a mennyiség előtt« politika keretében, amelyben részt vettek, tudniuk kellett arról a megállapodásról, amelyet a főbb gyártók azért kötöttek, hogy az árakat ne kelljen csökkenteni a kínálat állandó szintjének fenntartása mellett.

Ami a GC [karton] kínálatát illeti, a PWG ülésein jelen nem lévő gyártók jelentősége olyan csekély volt, hogy részvételük a piaci részesedéseket érintő megállapodásokban, illetőleg távolmaradásuk attól, gyakorlatilag semmilyen hatással sem járt egyik irányban sem.” (a kifogásközlés 43. mellékletének 1.2. pontja).

245    A Bizottság tehát a Storához hasonlóan lényegében azt az álláspontot képviseli, hogy – még akár közvetlen bizonyítékok hiányában is – azon vállalkozásoknak, amelyek a PWG ülésein nem vettek részt, viszont bebizonyosodott, hogy a határozat első cikkében foglalt jogsértés alkotóelemeihez hozzájárultak, tudniuk kellett a piaci részesedéseket illető összejátszásról is.

246    Ez a gondolatmenet nem fogadható el. Elsősorban, a Bizottság semmiféle olyan bizonyítékot nem hozott fel, amely alkalmas volna annak alátámasztására, hogy a PWG ülésein jelen nem lévő vállalkozások beleegyeztek volna egy olyan általános megállapodásba, amely többek között a főbb gyártók piaci részesedésének befagyasztására irányult.

247    Másodsorban önmagában az a tény, hogy az említett vállalkozások részt vettek az árakra vonatkozó összejátszásban és az állásidőre vonatkozó összejátszásban, még nem bizonyítja azt, hogy a piaci részesésekre vonatkozó összejátszásban is részt vettek volna. E tekintetben a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszás – ellentétben azzal, amit a Bizottság állítani látszik – nem kapcsolódott szervesen az árakra és/vagy az állásidőre vonatkozó összejátszáshoz. Elegendő megállapítani, hogy a PWG keretében ülésező főbb gyártóknak a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszása a határozat szerint arra irányult (lásd a fenti 78–80. pontot), hogy – alkalmi módosítások mellett – a piaci részesedések mértékét állandó szinten tartsák, még az olyan időszakok alatt is, amikor a piaci körülmények – különösen a kínálat és a kereslet egyensúlya – úgy alakultak, hogy nem volt szükség a termelés ellenőrzésére ahhoz, hogy az egyeztetett áremeléseket ténylegesen alkalmazni lehessen. Ebből következően az árakra és/vagy az állásidőre vonatkozó összejátszásban való esetleges részvétel nem bizonyítja, hogy a PWG üléseitől távol maradó vállalkozások részt vettek volna a piaci részesésekre vonatkozó összejátszásban, vagy hogy tudtak, illetve szükségszerűen tudniuk kellett volna arról.

248    Végül, harmadsorban meg kell állapítani, hogy a határozat (58) preambulumbekezdésének második és harmadik albekezdésében a Bizottság a szóban forgó állításának kiegészítő bizonyítékaként a kifogásközlés 102. mellékletére, a Renától megszerzett feljegyzésre hivatkozik, amely a határozat szerint az NPI 1988. október 3-i rendkívüli ülésére vonatkozik. Ezzel kapcsolatban elegendő megállapítani, egyrészről, hogy a felperes nem volt az NPI tagja, másrészről, hogy a szóban forgó dokumentumban az állásidők alkalmazásának esetleges szükségességére vonatkozó utalás – a fentiekben már kifejtett okok miatt – nem bizonyítja a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszást.

249    A fentiekből következően a Bizottság nem bizonyította, hogy a Prat Carton részt vett volna 1990 júniusától 1991 februárjáig terjedő időszakban a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszásban.

3.      Következtetések arra nézve, hogy a Prat Carton részt vett-e a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértésében, a felperes által 1991 februárjában történt felvásárlását megelőzően

250    A fenti megfontolások alapján meg kell állapítani, hogy a Bizottság bizonyította a Prat Carton részvételét az 1990 júniusától 1991 februárjáig terjedő időszakban az árakra vonatkozó összejátszásban, valamint az állásidőre vonatkozó összejátszásban. Ugyanakkor a Prat Carton részvételét ugyanezen időszak során a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszásban nem bizonyította. Végül, az ezt megelőző, tehát az 1986 közepétől 1990 júniusáig terjedő időszakra vonatkozóan, a Bizottság nem bizonyította a Prat Carton részvételét a jogsértés egyik alkotóelemének megvalósításában sem.

 A határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti kérelemről

 A felek érvei

251    Érvelésében a felperes a jövőbeni információcsere tilalmának jogszerűtlenségére alapított jogalapra hivatkozik. Rámutat arra, hogy sem a határozat első cikke, sem 2. cikke nem érinti a CEPI-Cartonboard (a továbaikban: CEPI) szakmai szövetség első információs rendszerét, amelyre a határozat (105), (106) és (166) preambulumbekezdése utal. Márpedig a jövőbeni információcsere megtiltása kizárja a CEPI és tagjai – köztük a felperes – által a jövőben új információs rendszerek létrehozását vagy a CEPI által a Bizottságnak 1993 végén bejelentett rendszer működését, amely rendszert a határozat egyébként meg sem említi.

252    Ráadásul az olyan rendszerek, amelyek nem tiltott eredmények elérésére irányulnak, mint amilyen az ármegállapítás vagy a mennyiségeket érintő egyeztetés, a Bizottság korábbi gyakorlatában sohasem minősültek jogellenesnek, ha nem foglaltak magukban személyes és bizalmas adatokra vonatkozó információcserét. A felperes kiemeli, hogy a Bizottság, a Versenypolitkáról szóló hetedik jelentésében azt írja, hogy nincsenek alapvető kifogásai a kereskedelmi szövetségek vagy szakosított központok közbeiktatásával folytatott statisztikai információcsere ellen, még akkor sem, ha ez utóbbiak az adatok felbontását végzik, amennyiben ez nem teszi lehetővé az egyéni adatok azonosítását.

253    E jogalap ezután két részre bontódik. Az első részben a felperes arra hivatkozik, hogy a határozat 2. cikkében foglalt tilalom túlságosan bizonytalan és általános jelleggel került megfogalmazásra. Különösen, mivel nem határolta körül, hogy egy – egyéni adatokra nem vonatkozó – információs rendszerről milyen körülmények alapján állapítható meg, hogy alkalmas az árakra vagy a termelésre vonatkozó egyeztetés elősegítésére, vagy a piaci részesedéseket érintő megállapodás végrehajtásának ellenőrzésére.

254    Ezenkívül a határozat 2. cikke nem határozza meg azokat a jellemzőket, amelyekkel a rendszernek rendelkeznie kell annak érdekében, hogy megfeleljen azon követelményeknek, amelyek értelmében ki kell zárnia a) az olyan, összesített formában bemutatott adatokat, amelyek „lehetővé teszik az egyes gyártók azonosítását” (második bekezdés), b) az olyan, a termelésre és értékesítésre vonatkozó összesített statisztikákat, amelyek felhasználhatók „az ágazat közös magatartásának elősegítésére vagy megkönnyítésére” (harmadik bekezdés) és c) „a verseny szempontjából releváns minden információcserét” csakúgy mint „mindenféle ülést vagy kapcsolatfelvételt a kicserélt információk jelentőségének, illetve az egész ágazat vagy egyes gyártók ezen információkra adott lehetséges vagy valószínű reakciójának elemzésére” (negyedik bekezdés).

255    A felperes szerint az ilyen bizonytalan és általános jelleggel megfogalmazott tilalmak végrehajthatatlannak tűnnek, és mindenképpen ellentétesek a jogbiztonság elvével.

256    A jogalap második részében a felperes vitatja annak – a határozat 2. cikke második bekezdésében foglalt – tilalomnak a jogszerűségét, amely a bejövő megrendelésekre és a hátralékos megrendelésekre vonatkozó információcserét érinti (még ha összesített adatokra vonatkozik is).

257    Elsősorban, ezek az adatok csupán jelzéseket adnak az általános kereslet általános tendenciájáról, és nem azonosítható rajtuk keresztül egyetlen gyártó vagy ország sem.

258    Másodsorban, a szóban forgó információcsere a kartonágazatban különösen hasznos, ha nem egyenesen szükséges.

259    Harmadsorban, a Bizottság sohasem tiltotta a szóban forgó információcserét. Épp ellenkezőleg, a verseny szempontjából semlegesnek minősítette a készletekre, az aktuális és korábbi piaci árakra, a fogyasztásra, a feldolgozási kapacitásra, illetve az ártendenciára vonatkozó információcserét (lásd egy nemleges megállapítási kérelemre, vagy az EGK-Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése szerinti kivételre vonatkozó, a 17. rendelet 19. cikkének (3) bekezdése alapján meghozott 87/C 339/07 bizottsági közleményt – a IV/32.076. sz. ügy – European Wastepaper Information Service [HL C 339., 1987., 7. o., a továbbiakban: EWIS-közlemény] és a Versenypolitkáról szóló hetedik jelentés 5–8. pontját).

260    A Bizottság kifejti, hogy a határozat 2. cikke nem érinti a CEPI által bejelentett és a kereset benyújtásakor a Bizottság hatáskörrel rendelkező egysége által megvizsgált információs rendszert.

261    A Bizottság továbbá arra hivatkozik, hogy a határozat 2. cikkében foglalt meghagyások szokásos jellegűek, mivel a jogsértés befejezésére vonatkozóan nincs bizonyítéka, és a meghagyás alkalmazási köre a vállalkozások magatartásától függ. Amennyiben e meghagyások megakadályozzák az olyan rendszerben való részvételt, amelynek célja vagy hatása azonos, illetve hasonló a jelen ügyben szereplő rendszeréhez, azok csupán a Szerződés 85. cikkében foglalt általános tilalom alkalmazását jelentik (az Elsőfokú Bíróság T-34/92. sz., Fiatagri és New Holland Ford kontra Bizottság ügyben 1994. október 27-én hozott ítélete [EBHT 1994., II-905. o.]). Ezenkívül e meghagyások a 17. rendelet 3. cikkének (1) bekezdésén alapulnak, és megfelelnek az Elsőfokú Bíróság által jóváhagyott korábbi határozatokban foglaltaknak.

262    Jelen ügyben az információcsere-rendszert a kartell tagjai lényegesnek tekintették, és az lehetővé tette a versenyellenes kezdeményezések ellenőrzését és alkalmazását (a határozat (61)–(71) és (134) preambulumbekezdése). Ráadásul mindig is alkalmas volt arra, hogy a gyártókat versenyellenes magatartásra ösztönözze, még a rendszerben 1991-ben végrehajtott módosításokat követően is (a határozat (166) preambulumbekezdése). Márpedig figyelembe kell venni a kartonpiac sajátosságait és az európai piacon fennálló szinte abszolút kartell tényével jellemezhető helyzetet ahhoz, hogy a határozat 2. cikkében foglalt meghagyások hatályát meg lehessen ítélni. E megfontolások fényében el kell utasítani a felperes érvelését, amely szerint a megtiltott információcsere általános jellegű információkra vonatkozik, és hogy a határozat 2. cikke megsérti a jogbiztonság elvét. Ugyanis az információcsere tilalma – és különösen ami a határozat 2. cikke első bekezdésének a), b) és c) pontjában említett információkat illeti – nem általános jellegű, hanem csak azokra az információkra vonatkozik, amelyek versenyellenes magatartás elősegítésére vagy megkönnyítésére irányulnak.

263    Végül, az EWIS-közlemény a kartonágazattól teljesen eltérő gazdasági összefüggéseket érintett (a közlemény 3. pontja), különösen mivel az EWIS csupán átfogó, elegendő számú tagra vonatkozó adatokat szolgáltathatott, hogy az egyes tagok magatartását ne lehessen azonosítani (a közlemény 7 pontja).

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

264    Emlékeztetni kell arra, hogy a határozat 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az első cikkben megjelölt vállalkozások kötelesek megszüntetni a fentiekben meghatározott jogsértést, amennyiben ezt eddig még nem tették meg. A kartonágazatban folytatott tevékenységük során a jövőben tartózkodni kötelesek minden olyan megállapodástól vagy összehangolt magatartástól, amely azonos vagy hasonló célra irányul, illetve ilyen hatást vált ki, ideértve a kereskedelmi információk olyan cseréjét:

a)      amely által a résztvevők közvetve vagy közvetlenül értesülnek a többi gyártó termeléséről, értékesítéséről, hátralékos megrendeléseiről, gépeinek kihasználtsági fokáról, eladási árairól, költségeiről vagy forgalmazási terveiről;

b)      amely – még akkor is, ha egyedi információ közlésére nem kerül sor – elősegíti, megkönnyíti vagy ösztönzi az ágazat közös reakcióját az árakat vagy a termelés ellenőrzését illetően,

vagy

c)      amely lehetővé teszi az érintett vállalkozások számára, hogy az árakat vagy a Közösségben a piac felosztását érintő kifejezett vagy hallgatólagos megállapodások végrehajtását ellenőrizze.

Minden olyan általános információs rendszert, amelyben részt vesznek – amilyen például a Fides vagy annak utóda – úgy kell működtetni, hogy abból nem csak azokat az adatokat kell kizárni, amelyek az egyes gyártók magatartásának azonosításra alkalmasak, hanem azokat is, amelyek a bejövő megrendelésekkel és a hátralékos megrendelésekkel, a tervezett termelési kapacitással (e két esetben, még ha összesített adatokról van is szó) vagy az egyes gépek termelési kapacitásával kapcsolatosak.

Az ilyen típusú információs rendszerek kizárólag olyan termelési és értékesítési statisztikák – összesített formában történő – összeállítására és közlésére szorítkozhatnak, amelyek nem használhatók fel egy közös ágazati magatartás elősegítésére vagy megkönnyítésére.

A vállalkozások tartózkodnak továbbá minden, a versenyt érintő – az engedélyezetteken kívüli – információcserétől, valamint minden olyan üléstől vagy kapcsolatfelvételtől, amelynek célja az átadott információk jelentőségének vagy az ágazat, illetve az egyes gyártók lehetséges reakcióinak vizsgálata.

Az információs rendszerekben szükséges módosításokat az e határozat közlésétől számított 3 hónapon belül végre kell hajtani.”

265    A (165) preambulumbekezdésből is kiderül, hogy a határozat 2. cikkét a Bizottság a 17. rendelet 3. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában fogadta el. E rendelkezés szerint, amennyiben a Bizottság a Szerződés 85. cikkének megsértését észleli, határozatban kötelezheti az érintett vállalkozásokat a megállapított jogsértés megszüntetésére.

266    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 17. rendelet 3. cikke (1) bekezdésének alkalmazása bizonyos tevékenység, gyakorlat folytatásának, illetve állapot fenntartásának megtiltását is jelentheti, amelyek jogellenessége megállapításra került (lásd a Bíróság 6/73. és 7/73. sz., Istituto Chemioterapico Italiano és Commercial Solvents kontra Bizottság egyesített ügyekben 1974. március 6-án hozott ítéletének [EBHT 1974., 223. o.] 45. pontját és a C-241/91. P. és C-242/91. P. sz., RTE és ITP kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. április 6-án hozott ítéletének [EBHT 1995., I-743. o.] 90. pontját), továbbá azt is, hogy az érintetteket eltiltsák attól, hogy a jövőben hasonló magatartást tanúsítsanak (az Elsőfokú Bíróság T-83/91. sz., Tetra Pak kontra Bizottság ügyben 1994. október 6-án hozott ítéletének [EBHT 1994., II-755. o.] 220. pontja).

267    Ráadásul tekintettel arra, hogy a 17. rendelet 3. cikkének (1) bekezdését a megállapított jogsértésnek megfelelően kell alkalmazni, a Bizottságnak joga van az érintett vállalkozásokra kiszabott kötelezettségek terjedelmének meghatározására a jogsértés megszüntetésének érdekében. A vállalkozásokat terhelő kötelezettségek ugyanakkor nem léphetnek túl a kitűzött, vagyis a megsértett jogszabályok tekintetében a jogszerű állapot helyreállítása eléréséhez megfelelő és szükséges mértéken (a fenti RTE és ITP kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 93. pontja; ugyanerre vonatkozóan lásd az Elsőfokú Bíróság T-7/93. sz., Langnese-Iglo kontra Bizottság ügyben 1995. június 8-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1533. o.] 209. pontját és a T-9/93. sz., Schöller kontra Bizottság ügyben 1995. június 8-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1611. o.] 163. pontját).

268    Jelen esetben annak megítéléséhez, hogy – amint azt a felperes állítja – a határozat 2. cikkében foglalt meghagyás hatálya túlságosan széles körű, meg kell vizsgálni a vállalkozásokkal szemben megállapított különböző tilalmak hatályát.

269    Ami a határozat 2. cikkének első bekezdésében foglalt tilalmat illeti, amely szerint az érintett vállalkozások a jövőben tartózkodni kötelesek minden olyan megállapodástól vagy összehangolt gyakorlattól, amely a határozat első cikkében megállapított jogsértéssel azonos vagy ahhoz hasonló célra irányul, illetve olyan hatást vált ki, e tilalom kizárólag arra irányul, hogy megakadályozza a vállalkozások által azon magatartások megismétlését, amelyek jogellenességét megállapították. Ebből következően a Bizottság e tilalom elfogadásával nem lépte túl a 17. rendelet 3. cikke által ráruházott hatásköröket.

270    Ami a 2. cikk első bekezdésének a), b) és c) pontjait illeti, e rendelkezések pontosabban a kereskedelmi információk jövőbeni cseréjének tilalmára irányulnak.

271    A 2. cikk első bekezdésének a) pontjában foglalt meghagyás, amely a jövőre nézve megtilt a kereskedelmi információkra vonatkozó minden olyan információcserét, amely lehetővé teszi a résztvevők számára a versenytársak egyedi információinak közvetve vagy közvetett módon történő megszerzését, azt feltételezi, hogy a Bizottság a határozatban megállapította az ilyen jellegű információs rendszerek jogszerűtlenségét a Szerződés 85. cikkének tekintetében.

272    E tekintetben helyénvaló megállapítani, hogy a határozat első cikke nem mondja ki, hogy az egyedi kereskedelmi információk cseréje önmagában megsérti a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését.

273    Csupán általános jelleggel megállapítja, hogy a vállalkozások megsértették a Szerződés említett cikkét azzal, hogy részt vettek egy olyan megállapodásban, illetve összehangolt magatartásban, amelynek keretében a vállalkozások többek között „a fenti intézkedések támogatása érdekében információcserét folytattak a szállításokkal, az árakkal, a gyártás leállításával, a hátralékos megrendelésekkel és a gépek kihasználtsági fokával kapcsolatos kereskedelmi információik vonatkozásában”.

274    Ugyanakkor, mivel a határozat rendelkező részét az indokolásban kifejtettek fényében kell értelmezni (a fent említett Suiker Unie és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 122. pontja), emlékeztetni kell arra, hogy a (134) preambulumbekezdés második albekezdése leszögezi:

„Az, hogy a gyártók a Karton-TCS (lényegében a JMC) ülései során információcserét folytattak a hátralékos megrendelésekre, a gyártás leállítására és a termelési arányokra vonatkozó, rendszerint bizalmas és szenzitív egyedi információkról, egyértelműen ellentétes a versenyszabályokkal, mivel arra irányult, hogy megteremtse az áremelések végrehajtásához a lehető legalkalmasabb feltételeket [...]”.

275    Mivel tehát a Bizottság helyesen tekintette úgy a határozatában, hogy az egyedi kereskedelmi információkra vonatkozó információcsere önmagában megsérti a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, az ilyen jellegű információcsere jövőre vonatkozó tilalma megfelel a 17. rendelet 3. cikke első bekezdésének alkalmazásához szükséges feltételeknek.

276    A kereskedelmi információkkal kapcsolatos információcserére vonatkozó, a határozat 2. cikke első bekezdésének b) és c) pontjában foglalt tilalmakat az ugyanezen cikk második, harmadik, és negyedik bekezdésének összefüggésében kell vizsgálni, amelyek alátámasztják azok tartalmát. Ebben az összefüggésben kell ugyanis megvizsgálni, hogy a Bizottság a szóban forgó információcserét jogellenesnek ítélte-e, és ha igen milyen mértékben, tekintettel arra, hogy a vállalkozásokkal szemben megállapított kötelezettségek hatályának olyan mértékre kell korlátozódnia, amely a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének tekintetében a vállalkozások jogszerű magatartásának helyreállításához szükséges.

277    A határozatot úgy kell értelmezni, hogy a Bizottság a Fides rendszert a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével ellentétesnek ítélte a megállapított kartell támogatása miatt (a határozat (134) preambulumbekezdésének harmadik albekezdése). Ezt az értelmezést erősíti a határozat első cikkének megfogalmazása is, amely szerint a kereskedelmi információkra vonatkozó információcserét a vállalkozások a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével ellentétesnek minősített „intézkedések támogatása érdekében” folytatták.

278    A Fides-rendszernek a Szerződés 85. cikkével – jelen ügyben – való összeegyeztethetőségére vonatkozóan a Bizottság által adott fenti értelmezés fényében kell a határozat 2. cikke első bekezdésének b) és c) pontjában foglalt, a jövőre vonatkozó tilalmak terjedelmét értékelni.

279    E tekintetben megállapítható egyrészről, hogy a szóban forgó tilalmak nem korlátozódnak csupán az egyedi kereskedelmi információk cseréjére, hanem bizonyos összesített statisztikai adatokat is érintenek (a határozat 2. cikke első bekezdésének b) pontja, és második bekezdése). Másrészről, a határozat 2. cikke első bekezdésének b) és c) pontja annak megelőzése érdekében tiltja meg bizonyos statisztikai információk cseréjét, hogy az esetleges versenyellenes magatartások támogatására szolgáljon.

280    Egy ilyen tilalom túllép a megállapított magatartások jogszerűségének helyreállításához szükséges mértéken, mivel – azzal az indokkal, hogy a kicserélt információk felhasználhatók versenyellenes célokra – olyan, tisztán statisztikai információk cseréjét is megtiltja, amelyek nem rendelkeznek egyedi jelleggel, és nem egyediesíthetőek. Ugyanis, egyrészt a Bizottság határozata nem állapítja meg azt, hogy a statisztikai információk cseréje önmagában a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésébe ütközne. Másrészről, pusztán az a tény, hogy egy statisztikai információkra vonatkozó információs rendszer versenyellenes célokra is felhasználható, még nem jelenti azt, hogy a rendszer ellentétes a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével, mivel e körülmények között szükség van a konkrét versenyellenes hatások megállapítására. Ebből következően a Bizottság azon érve, amely szerint a határozat 2. cikke csupán deklaratív jellegű (lásd a fenti 261. pontot), nem megalapozott.

281    Ebből következően a határozat 2. cikkének elsőtől negyedik bekezdését meg kell semmisíteni, kivéve a következő szövegrészeket:

„Az első cikkben megjelölt vállalkozások kötelesek megszüntetni a fentiekben meghatározott jogsértést, amennyiben ezt eddig még nem tették meg. A kartonágazatban folytatott tevékenységük során a jövőben tartózkodni kötelesek minden olyan megállapodástól vagy összehangolt magatartástól, amely azonos vagy hasonló célra irányul, illetve ilyen hatást vált ki, ideértve a kereskedelmi információk olyan cseréjét:

a)      amely által a résztvevők közvetve vagy közvetlenül értesülnek a többi gyártó termeléséről, értékesítéséről, hátralékos megrendeléseiről, gépeinek kihasználtsági fokáról, eladási árairól, költségeiről vagy forgalmazási terveiről.

Minden olyan általános információs rendszert, amelyben részt vesznek – amilyen például a Fides vagy annak utóda – úgy kell működtetni, hogy abból ki kell zárni minden olyan adatot, amely lehetővé teszi az egyes gyártók magatartásának azonosítását.”

 A bírság megsemmisítése, illetve a bírság összegének csökkentése iránti kérelemről

 A - A jogsértés céljának és időtartamának téves meghatározása miatt a bírság csökkentésének szükségességére alapított jogalapról

282    A felperes – a fenti jogalapokra és indokokra hivatkozva – kifejti, hogy a jogsértés tárgyi hatálya teljesen különböző, időtartama jóval rövidebb, súlya pedig sokkal kisebb volt annál, mint amit a Bizottság állít, ennélfogva a bírság összegét jelentősen csökkenteni kell.

283    Emlékeztetni kell az előző jogalapokkal kapcsolatban tett megállapításokra, amelyek szerint a Bizottság helyesen állapította meg a felperes terhére a határozat első cikkében ismertetett jogsértés elkövetését és annak időtartamát.

284    Ebből következően ezt a jogalapot el kell utasítani.

 B – Azon jogalapról, amely szerint a Bizottság egyrészről mérlegelési hibát követett el annak megítélésében, hogy a kartell „nagyrészt sikeresen elérte céljait”, másrészről e vonatkozásban nem tett eleget indokolási kötelezettségének

 A felek érvei

285    A felperes szerint a Bizottság mérlegelési hibát követett el akkor, amikor a bírság összegének meghatározásakor megállapította, hogy a kartell „nagyrészt sikeresen elérte céljait” (a határozat (168) preambulumbekezdése). A Bizottság e tekintetben ugyanis figyelmen kívül hagyta a címzett vállalkozások és különösen a felperes által felhozott bizonyítékokat.

286    Az árak meghirdetésének szabályai szokásosak ebben az ágazatban, és csupán a piaci körülményeknek, különösen pedig a piac átláthatóságának tudható be az, hogy bizonyos egységesség és egyidejűség tapasztalható a különböző gyártók áremelésre vonatkozó bejelentései között. A Bizottság nem vette figyelembe az alábbi tényezőket: a) a tranzakciós árak szintje mindig jóval a meghirdetett árak szintje alatt maradt; b) az egyes ügyfelekkel szemben alkalmazott árak között mindig is jelentős különbségek voltak, úgyhogy nem létezett egységes ár; c) az árak változását a konjunkturális ciklusok befolyásolták és d) az egyes ügyfelekkel szemben alkalmazott árak közötti különbség a szóban forgó időszak alatt megnőtt, amely az árak fokozottabb egyediesítéséről tanúskodik.

287    A tranzakciós árak alakulását kizárólag a szóban forgó időszak alatt a piacon uralkodó körülmények határozták meg, és különösen a viszonylag állandó kereslet, a kapacitások kielégítő, olykor optimális kihasználása (lásd a határozat (13)–(15) preambulumbekezdését), a költségek jelentős megnövekedése (lásd a határozat (16)–(19) preambulumbekezdését), és végül, az időszak egésze folyamán a teljesen normális átlagos megtérülési ráta. Ilyen körülmények között a Bizottságnak arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy az áremelések szokásosak voltak (lásd a határozat (135) preambulumbekezdését is), valamint arra, hogy a tranzakciós árak megállapítható emelkedése összhangban áll az alapul fekvő gazdasági mutatókkal. Így arra a végkövetkeztetésre kellett volna jutnia, hogy az állítólagos kartell nem volt hatással a tranzakciós árak tényleges alakulására.

288    A felperes szerint a tranzakciós árak mindig a költségek alakulásához igazodtak. Ugyanis a nyersanyagok költségeiben az 1989. év második felében bekövetkezett csökkenést a munka- és energiaköltségek jelentős emelkedése kísérte, amelyek a kartongyártók összköltségének körülbelül 35%-át tették ki. A kereslet 1991-ben tapasztalható csökkenése sem jelenti azt, hogy a piaci körülményektől eltérő tényezők befolyásolták volna az árak alakulását, mivel az 1991. évi egyetlen áremelést (a januári áremelés) már 1990 őszén bejelentették, sőt, ez a gyártók terveiben már ennél korábban is szerepelt.

289    A Bizottságnak a kartell hatásaira vonatkozó megállapításai a piaci részesedésekre vonatkozó állítólagos összejátszást illetően még kevésbé helytállóak, mivel ilyen összejátszás éppúgy nem létezett, mint ahogy a különböző gyártók piaci részesedéseinek alakulására irányuló ellenőrzési rendszer sem. Ezenkívül a Sarrió piaci részesedésének mértéke jelentősen megváltozott az érintett időszak alatt.

290    Végül, a felperes a Bizottság indokolásának hiányosságára hivatkozik, mégpedig azzal az ellentmondással kapcsolatban, amely a kartell piaci hatásaira vonatkozó következtetések és a határozatban foglalt ténybeli megállapítások között fennáll.

291    A Bizottság kifejti, hogy az árakat a szóban forgó időszakban rendszeresen emelték, és azokat a gyártók között a Karton-TCS bizottságainak keretében folytatott összejátszásnak megfelelően alkalmazták, valamint hogy – a részletes információcsere révén –a kartell által előírt döntések betartásának ellenőrzésére szolgáló rendszert alakítottak ki, továbbá hogy a gyártók piaci részesedésének mértékét többé-kevésbé azonos szinten tartották. E körülmények között, és tekintettel különösen a kartellre vonatkozóan bőségesen rendelkezésre álló okirati bizonyítékokra, nem tartható a felperes azon állítása, hogy a kartell nem módosította lényegesen a piaci tendenciákat.

292    Az árak alakulását illetően a Bizottság arra hívja fel a figyelmet, hogy a kartell eredményességét annak egészében kell megvizsgálni. Az elért eredmény semmiképpen sem cáfolható meg azzal az egyébként nem bizonyított ténnyel, hogy a felperes abból kevesebb hasznot húzott, mint versenytársai.

293    Ami a piaci részesedéseket illeti, ezek szerény változása a különböző gyártók vonatkozásában pont azt erősíti meg, hogy a kartell e tekintetben is nagyon eredményesnek bizonyult.

294    Végül, a fentiekben előadott érvek alapján a Bizottság vitatja, hogy a határozat hibás lenne a kartell piaci hatásait illető indokolás hiányából fakadóan. A Bizottság különösen a határozat (16), (21) és (137) preambulumbekezdésében foglalt, a piaci feltételekről és a piac alakulásáról szóló elemzésekre hivatkozik, és hangsúlyozza, hogy ha a megállapításait nem ragadják ki szövegkörnyezetből, akkor nem áll fenn semmiféle ellentmondás a határozat indokolását illetően.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

295    A határozat (168) preambulumbekezdésének hetedik francia bekezdése szerint a Bizottság többek között annak a fényében állapította meg a bírság általános összegét, hogy a kartell „nagyrészt sikeresen elérte céljait”. Nem vitás, hogy ez a megállapítás a határozat első cikkében megállapított jogsértés piaci hatásaira utal.

296    Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a Bizottság által a jogsértés hatásaira vonatkozóan tett megállapítások ellenőrzése céljából elegendő az árkartell hatásaira vonatkozó megállapítások vizsgálata. Ugyanis először is, a határozatból kiderül, hogy a kartell célkitűzéseinek nagyfokú sikerére vonatkozó megállapítás lényegében az árkartell hatásain alapul. Míg ezeket a hatásokat a határozat (100)–(102), (115), és (135)–(137) preambulumbekezdése elemzi, azt a kérdést azonban, hogy a piaci részesedésekre illetve az állásidőre vonatkozó összejátszásnak voltak-e hatásai a piacra, már nem vizsgálták.

297    Másodszor, az árakra vonatkozó összejátszás piaci hatásának vizsgálata mindenképpen lehetővé teszi annak felmérését is, hogy az állásidőre vonatkozó összejátszás célkitűzése megvalósult-e, hiszen az arra irányult, hogy a túlkínálat ne veszélyeztesse az árakkal kapcsolatos egyeztetett kezdeményezéseket.

298    Harmadszor, a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszást illetően a Bizottság nem állította azt, hogy a PWG ülésein részt vevő vállalkozások célja a piaci részesedések teljes befagyasztása lett volna. A határozat (60) preambulumbekezdésének második albekezdése értelmében a piaci részesedésekre vonatkozó megállapodás nem maradt változatlan, „hanem azt rendszeresen kiigazították és újratárgyalták.” E pontosítás tükrében nem tehető szemrehányás a Bizottságnak azért, hogy anélkül állapította meg, hogy a kartell nagyrészt sikeresen elérte céljait, hogy a határozatban külön megvizsgálta volna a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszás eredményességét.

299    Az árra vonatkozó összejátszást illetően a Bizottság annak általános hatásait értékelte. Ebből következően még ha a felperes által szolgáltatott egyedi adatok – a felperes állításainak megfelelően – alá is támasztják, hogy az árkartell rá nézve csekélyebb hatást gyakorolt, mint az európai kartonpiac egészén tapasztalható hatás, az általa szolgáltatott ilyen egyedi adatok önmagukban nem elegendőek a Bizottság értékelésének megkérdőjelezéséhez.

300    A határozatból kiderül – és a Bizottság a tárgyalás során megerősítette – hogy háromféle hatást lehet megkülönböztetni. Ezen felül, a Bizottság az álláspontját arra a tényre alapozta, hogy az árakra vonatkozó kezdeményezéseket a gyártók maguk is összességében sikerként tartották számon.

301    A hatásoknak – a Bizottság által figyelembe vett és a felperes által nem vitatott – első típusa abban a tényben ragadható meg, hogy az elfogadott áremeléseket az ügyfelek részére ténylegesen be is jelentették. Az új árak így viszonyítási alapként szolgáltak a tranzakciós árak meghatározására vonatkozóan az ügyfelekkel folytatott egyéni tárgyalások során (lásd a határozat (100) preambulumbekezdését és (101) preambulumbekezdésének ötödik és hatodik albekezdését).

302    A hatások második típusa abban áll, hogy a tranzakciós árak alakulása a meghirdetett árak alakulásához igazodott. E tekintetben a Bizottság álláspontja az, hogy „a gyártók nem elégedtek meg az elfogadott áremelések bejelentésével, hanem – néhány kivételtől eltekintve – konkrét intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy az ügyfelekkel szemben azokat ténylegesen is alkalmazzák.” (a határozat (101) preambulumbekezdésének első albekezdése). A Bizottság elismeri, hogy az ügyfelek néha kedvezményeket élveztek az áremelés bevezetésének időpontjára nézve vagy – különösen a nagy tételben történő megrendelések után – rabattban, illetve egyedi árengedményekben részesültek , és hogy „az áremelés átlagos nettó összege az engedmények, a rabatt és az egyéb kedvezmények levonása után mindig alacsonyabb volt a bejelentett áremelés teljes összegénél” (a (102) preambulumbekezdés utolsó albekezdése). Ugyanakkor a Bizottság előtti eljárás céljából a határozattal érintett több vállalkozás által készíttetett közgazdasági tanulmányban foglalt grafikonokra utalva (a továbbiakban: LE-jelentés), a Bizottság kijelenti, hogy a határozattal érintett időszakban „szoros lineáris kapcsolat” állt fenn a meghirdetett árak alakulása és – a nemzeti pénznemben kifejezett vagy ecu-re átváltott – tranzakciós árak alakulása között. Ebből arra következtet, hogy „A megvalósított nettó áremelések szorosan követték a bejelentett áremeléseket, még ha egy kis késéssel is. A jelentés szerzője a szóbeli meghallgatás során maga is elismerte, hogy az 1988. és 1989. év vonatkozásában ez így volt.” (A (115) preambulumbekezdés második albekezdése.)

303    El kell ismerni, hogy a Bizottság a hatások második típusának vizsgálatakor joggal vélte úgy, hogy a meghirdetett és a tranzakciós árak alakulása közötti lineáris kapcsolat azt bizonyítja, hogy az árakkal kapcsolatos kezdeményezések – a gyártók céljaival összhangban – befolyásolták a tranzakciós árakat. Nem vitás, hogy a szóban forgó piacon az ügyfelekkel folytatott egyedi tárgyalások gyakorlata szükségszerűen maga után vonja, hogy a kialakult tranzakciós árak általában nem azonosak a meghirdetett árakkal. Ebből következően nem is várható el, hogy a tranzakciós árak emelkedése pontosan megegyezzen a bejelentett áremelésekkel.

304    A bejelentett áremelések és a tranzakciós árak közötti korreláció fennállásával kapcsolatban a Bizottság joggal hivatkozott az LE-jelentésben foglaltakra, amely jelentés a határozattal érintett időszakban a kartonárak alakulását elemzi, több gyártó – köztük maga a felperes – által szolgáltatott adatok alapján.

305    Mindazonáltal a jelentés az idő tekintetében csupán részben erősíti meg a „szoros lineáris kapcsolat” fennállását. Az 1987 és 1991 közötti időszak vizsgálata során ugyanis három különböző alperiódus különíthető el. Ezzel kapcsolatban a Bizottság előtti meghallgatása alkalmával az LE-jelentés szerzője a következőképpen foglalta össze következtetéseit: „A vizsgált időszak elején, 1987. és 1988. között nincs szoros korreláció – még időbeli eltéréssel sem – a bejelentett áremelések és a piaci árak között. Ezzel szemben az 1988/1989-es időszakban kimutatható ilyen összefüggés, majd ezt követően ez a korreláció megtörik, és különös (oddly) viselkedést mutat az 1990/1991-es időszakban.” (A meghallgatás jegyzőkönyve, 28. o.) A szerző ezenkívül rámutatott arra, hogy ezek az időbeli változások szorosan kapcsolódtak a kereslet változásaihoz (lásd különösen a szóbeli meghallgatás jegyzőkönyvének 20. oldalát).

306    A szerző szóban kifejtett következtetései megfelelnek az írásbeli jelentésben foglalt elemzésnek, illetve azoknak a grafikonoknak, amelyek összehasonlítják a meghirdetett árak és a tranzakciós árak alakulását (LE-jelentés, 10. és 11. grafikon, 29. o.). Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság csupán részben bizonyította annak „a szoros lineáris kapcsolatnak” a fennállását, amelyre hivatkozik.

307    A tárgyaláson a Bizottság jelezte, hogy tekintettel volt az árkartell által kifejtett hatások harmadik típusára is, amely abban állt, hogy a tranzakciós árak szintje magasabban volt, mint amilyen az összejátszás hiányában lett volna. E tekintetben a Bizottság – hangsúlyozván azt a tényt, hogy az áremelések bejelentésének időpontjait és sorrendjét a PWG határozta meg előre – a határozatában azon az állásponton volt, hogy „elképzelhetetlen, hogy e körülmények között az áremelések összehangolt bejelentése ne gyakorolt volna hatást az árak tényleges színvonalára” (a határozat (136) preambulumbekezdésének harmadik albekezdése). Mindazonáltal az LE-jelentés (3. szakasz) felállított egy olyan modellt, amely lehetővé tette az árak objektív piaci körülmények által befolyásolt alakulásának prognosztizálását. E jelentés szerint az 1975. és 1991. közötti időszakban az objektív közgazdasági tényezők által meghatározott árak szintje – elhanyagolható változások mellett –az alkalmazott tranzakciós árak szintjének megfelelően alakult volna, ideértve a határozattal érintett időszakot is.

308    E következtetések ellenére a jelentésben foglalt elemzés alapján nem lehet megállapítani, hogy az árakkal kapcsolatos kezdeményezések nem tették lehetővé a gyártók számára azt, hogy annál magasabb tranzakciós árszintet érjenek el, mint amely a verseny szabad érvényesülése esetén kialakult volna. E tekintetben – amint azt a Bizottság is hangsúlyozta a tárgyalás során – lehetséges, hogy az említett elemzés elkészítése során számításba vett tényezőket befolyásolta a kartell fennállása. Így a Bizottság helyesen hivatkozik arra, hogy például az összehangolt magatartás korlátozhatta a vállalkozások azon késztetéseit, hogy csökkentsék a költségeiket. Márpedig a Bizottság nem mutatott fel az LE-jelentésben foglalt elemzésben semmilyen közvetlen hibát, és nem terjesztett elő saját maga által készített közgazdasági elemzéseket sem arra vonatkozóan, hogy az összejátszás hiányában hogyan alakultak volna a tranzakciós árak. E körülmények között nem fogadható el a Bizottság azon kijelentése, hogy a tranzakciós árak szintje alacsonyabb lett volna, ha nincs a gyártók között semmiféle összejátszás.

309    Ebből következően az árkartell harmadik típusú hatásának fennállása nem bizonyított.

310    A fenti megállapításokon semmit sem változtat a gyártók szubjektív értékelése, amelyre a Bizottság azon álláspontját alapozta, hogy a kartell nagyrészt sikeresen elérte a céljait. Ezzel kapcsolatban a Bizottság olyan dokumentumlistára hivatkozott, amelyet a tárgyalás során bemutatott. Márpedig, még ha a Bizottság támaszkodhatna is az árra vonatkozó kezdeményezések esetleges sikerével kapcsolatos értékelésében az egyes gyártók személyes benyomásait rögzítő dokumentumokra, meg kell állapítani, hogy több vállalkozás – köztük a felperes is – joggal hivatkoztak az ügy irataihoz tartozó számos más olyan dokumentumra, amelyek az elfogadott áremelések megvalósításával kapcsolatos nehézségekről számolnak be. E körülmények között a Bizottság által a vállalkozások nyilatkozataira tett hivatkozás nem elegendő annak megállapításához, hogy a kartell nagyrészt sikeresen elérte a céljait.

311    Az előző megfontolások alapján a Bizottság által megállapított jogsértés hatásai csupán részben vannak bizonyítottak. Az Elsőfokú Bíróság e következtetés hatását a bírságokkal kapcsolatos korlátlan felülvizsgálati jogkörének keretein belül vizsgálja majd meg a megállapított jogsértés súlyának értékelése során (lásd az alábbi 334. pontot).

312    Végül helyénvaló megállapítani, hogy alaptalan a felperes azon állítása, amely szerint a határozatnak a jogsértés hatásaira vonatkozó indokolása hiányos. A fenti vizsgálat eredményeként ugyanis kiderül, hogy a határozat részletes indokolást tartalmaz, és a megállapított jogsértés hatásai tekintetében ellentmondásmentes.

 C – Azon jogalapról, amely egyrészt a Bizottság általi téves jogalkalmazáson alapul, amikor is súlyosító tényezőként vette figyelembe a kartell leplezését, másrészt, amely az ezzel kapcsolatos indokolási hibán alapul

 A felek érvei

313    A felperes állítása szerint, feltételezve de meg nem engedve, hogy az áremelések bejelentésével kapcsolatos időbeli késések az egyeztetés eredményei voltak, a Bizottság ezt a körülményt nem vehette volna külön súlyosító tényezőként számításba, mivel a kartell „leplezése” a jogsértés szükségszerű részét képezi.

314    A felperes ehhez hozzáfűzi, hogy az a tény, hogy a Bizottságnak nem állt módjában okirati bizonyítékokat felhozni a jogsértés fennállásával kapcsolatos állításai alátámasztására, még nem jelenti azt, hogy ténylegesen intézkedéseket tettek volna a kartell leplezése érdekében.

315    Végül előadja, hogy a határozat indokolása hiányos, mivel nem fejti ki azokat az okokat, amelyek következtében a kartell leplezését súlyosító tényezőként kellene figyelembe venni.

316    A Bizottság azzal érvel, hogy a kartell fennállásának leplezése olyan elemet jelent, amelyet a jogsértés súlyának értékelésekor figyelembe kell venni (lásd a fentiekben említett BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 273. pontját).

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

317    A határozat (167) preambulumbekezdésének harmadik albekezdése értelmében „[a jogsértés] egyik legsúlyosabb aspektusa az, hogy a kartell leplezésének szándékából a vállalkozások odáig mentek, hogy minden főbb gyártó tekintetében külön-külön előre megbeszélték az újabb áremelések időpontját és menetrendjét”. Ezenkívül a határozat rámutat arra, hogy „a gyártók e kidolgozott megtévesztésnek köszönhetően az egységes, rendszeres és az ágazat egészét érintő áremelések sorozatát az »oligopolisztikus magatartás« számlájára írhatták” (a (73) preambulumbekezdés harmadik albekezdése). Végül a (168) preambulumbekezdés hatodik francia bekezdésében a Bizottság azon tény figyelembevételével határozta meg a bírság általános mértékét, hogy „bonyolult intézkedéseket hoztak az összejátszás valódi természetének és terjedelmének leplezése érdekében (a PWG- és a JMC- ülések hivatalos jegyzőkönyveinek vagy dokumentációjának teljes hiánya; a résztvevőket lebeszélték arról, hogy jegyzeteket készítsenek; az áremelésekkel kapcsolatos levelek elküldésének időpontját és ütemezését oly módon szervezték meg, hogy azt lehessen állítani róluk, hogy csupán »a többi áremelést követik«, stb.)”.

318    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság jogosan vonta le az összegyűjtött bizonyítékokból azt a következtetést, hogy a vállalkozások az árakra vonatkozó összejátszás leplezése érdekében előre megtervezték az áremelésekre vonatkozó levelek időpontjait és sorrendjét. Erre a tervezésre utalnak különösen a Stora nyilatkozatai (a kifogásközlés 39. mellékletének 30. pontja): „Nem létezetett standard eljárás az áremelések egyes gyártók általi bejelentési sorrendjére vonatkozóan. A PWG megvitatta és jóváhagyta annak a gyártónak a személyét, aki először bejelenti az adott áremelést, majd meghatározta azokat az időpontokat, amikor a többi főbb gyártó is bejelenti árai emelését. A minta minden alkalommal más volt.” Ezt a Renának az 1990. szeptember 6-i JMC-ülésről származó feljegyzése is megerősíti (a kifogásközlés 118. melléklete). Ez a dokumentum pontos adatokat tartalmaz az 1991. januári áremelések bejelentésének időpontját illetően egyes PWG-tag vállalkozások vonatkozásában (Mayr-Melnhof, Feldmühle és Cascades), és a dátumok pontosan megfelelnek azoknak az időpontoknak, amelyeken a vállalkozások ténylegesen ki is küldték az áremelések bejelentéséről szóló leveleiket (lásd a határozat (87) és (88) preambulumbekezdését).

319    A PWG és a JMC üléseire vonatkozó hivatalos jegyzőkönyvek, illetve a belső feljegyzések szinte teljes hiánya – tekintettel ezen ülések számára, időtartamára és a szóban forgó megbeszélések jellegére – elégségesen bizonyítja a Bizottság azon állítását, hogy az ülések résztvevőit lebeszélték arról, hogy jegyzeteket készítsenek.

320    A fentiekből következően az e szervek ülésein részt vevő vállalkozások azon kívül, hogy tudatában voltak magatartásuk jogellenességének, intézkedéseket is hoztak az összejátszás leplezésére. Ebből következően a Bizottság helyesen értékelte ezeket az intézkedéseket súlyosító körülményként a jogsértés súlyának megállapítása során.

321    Végül, mivel a határozatában a Bizottság pontosan meghatározta azokat a magatartásokat, amelyeket súlyosító körülményként számításba vett, az ezzel kapcsolatos mérlegelését kellően meg is indokolta.

322    Ezt a jogalapot tehát el kell utasítani.

 D – Azon jogalapról, amely szerint a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor is objektív indokolás nélkül a korábbi gyakorlatához képest jóval magasabb összegű bírságot szabott ki

 A felek érvei

323    A felperes álláspontja szerint a kiszabott bírság mértékének megemelése ahhoz a szinthez képest, amelyet a Bizottság korábbi határozataiban alkalmazott, indokolatlanul eltérő bánásmódot jelent.

324    Ugyanis egyes hasonló kartellek esetében a Bizottság jóval kevésbé szigorú bírságot alkalmazott (lásd például az EGK-Szerződés 85. cikke szerinti eljárásról [IV/31.149 - polipropilén] szóló, 1986. április 23-i 86/398/EGK határozatot [HL L 230., 1. o., a továbbiakban: Polopropilén-határozat).

325    Hasonlóképpen, a bírság általános mértéke indokolatlannak tűnik az EGK-Szerződés 86. cikke szerinti eljárásról (IV/31.043 - Tetra Pak II) szóló, 1991. július 24-i 92/163/EGK bizottsági határozathoz képest (HL 1992. L 72., 1. o.).

326    A jogsértés súlyának értékelésében elkövetett hibát megerősíti az EK-Szerződés 85. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/33.126. és 33.322. ügy - cement) hozott, 1994. november 30-i 94/815/EK bizottsági határozatban (HL L 343., 1. o.) kiszabott bírságok mértékével való összehasonlítás.

327    A Bizottság szerint minden jogsértés sajátos jellemzőkkel rendelkezik. Mivel az egyenlő bánásmód elve azt feltételezi, hogy a hasonló helyzeteket azonos módon kell kezelni, lehetetlen összehasonlítani a jelen ügyben kiszabott bírság összegét a különböző módokon és különböző időszakokban elkövetett jogsértésekért kiszabott bírságok összegével. A Bizottság ehhez még hozzáfűzi, hogy mindenképpen jogában áll a bírság összegét megnövelni, ha ez a közösségi versenypolitika végrehajtásának biztosításához szükséges (lásd az Elsőfokú Bíróság T-12/89. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1992. március 10-én hozott ítéletét [EBHT 1992., II-907. o.]).

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

328    A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottság határozattal 1 000-től 1 000 000 elszámolási egységig terjedő, vagy annál nagyobb összegű bírságot szabhat ki azokra a vállalkozásokra, amelyek szándékosan vagy gondatlanságból megsértették a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, de a bírság mértéke nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%-át. A bírság összegét a jogsértés súlyának és időtartamának függvényében határozzák meg. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a jogsértések súlyát számos elem figyelembevételével kell megállapítani, úgy mint különösen az ügy sajátosságai, körülményei és a bírság visszatartó ereje, anélkül azonban, hogy létezne az e tekintetben kötelezően figyelembe veendő kritériumokat tartalmazó kötelező vagy kimerítő lista (lásd a Bíróság C-137/95. P. sz., SPO és társai kontra Bizottság ügyben 1996. március 25-án hozott végzésének [EBHT 1996., I-1611. o.] 54. pontját).

329    Jelen esetben a Bizottság a bírság általános mértékét a jogsértés időtartamának (a határozat (167) preambulumbekezdése), valamint a következő megfontolások figyelembevételével határozta meg (a határozat (168) preambulumbekezdése):

„–      az árak megállapítása és a piac felosztása terén megvalósított összejátszás önmagában a verseny súlyos korlátozásának minősül,

–      a kartell szinte a Közösség egész területére kiterjedt,

–      a közösségi kartonpiac jelentős gazdasági ágazat, amelynek éves összforgalma körülbelül 2,5 milliárd ecu,

–      a jogsértésben részt vevő vállalkozások gyakorlatilag az egész piacot lefedik,

–      a kartell rendszeresen megtartott intézményesített ülések formájában működött, amelyek során a cél a Közösség kartonpapírpiacának részletes szabályozása volt,

–      bonyolult intézkedéseket hoztak az összejátszás valódi természetének és terjedelmének leplezése érdekében (a PWG- és a JMC-ülések hivatalos jegyzőkönyveinek vagy dokumentációjának teljes hiánya; a résztvevőket lebeszélték arról, hogy jegyzeteket készítsenek; az áremelésekkel kapcsolatos levelek elküldésének időpontját és ütemezését oly módon szervezték meg, hogy azt lehessen állítani róluk, hogy csupán »a többi áremelést követik«, stb.)

–      a kartell nagyrészt sikeresen elérte céljait”.

330    Az Elsőfokú Bíróság ráadásul emlékeztet arra, hogy a Bizottság az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére benyújtott válaszában kifejtette, hogy a határozattal érintett vállalkozásokra, vagyis a kartell „főszereplőire”, illetőleg a többi vállalkozásra az 1990. év során a közösségi kartonpiacon realizált forgalom 9, illetőleg 7,5%-án alapuló bírságokat szabott ki.

331    Először is ki kell emelni, hogy a bírság általános mértékének megállapítása során a Bizottság jogosult számításba venni azt a tényt, hogy a közösségi versenyszabályok nyilvánvaló megsértése még viszonylag gyakran előfordul, és ennélfogva megteheti, hogy a bírság visszatartó erejének fokozása céljából megemeli a bírság összegét. Ebből következően az a tény, hogy a Bizottság a múltban bizonyos jogsértésekre bizonyos mértékű bírságot szabott ki, még nem jelenti azt, hogy a Bizottság a 17. rendeletben kijelölt határok között ne lenne jogosult a bírság mértékének megemelésére, ha ez szükségesnek bizonyul a közösségi versenypolitika végrehajtásának biztosítása céljából (lásd különösen a Bíróság 100/80., 101/80., 102/80. és 103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825 o.] 105–108. pontját és a fent hivatkozott ICI kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 385. pontját).

332    Másodsorban, a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a jelen ügy sajátos körülményei miatt semmilyen közvetlen párhuzamot nem lehet vonni a jelen határozatban megállapított bírságok általános mértéke és a Bizottság korábbi határozataiban, mint például a Polipropilén-határozatban – amelyről maga a Bizottság is elismerte, hogy a jelen ügyhöz talán a leginkább hasonlít – kiszabott bírságok mértéke között. Ugyanis a Polipropilén-határozat alapjául szolgáló üggyel ellentétben a jelen ügyben semmiféle általános enyhítő körülményt nem vettek figyelembe a bírságok általános mértékének meghatározása céljából. Egyébként – ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság már megállapította – az a körülmény, hogy a vállalkozások a jogsértés leplezése céljából bonyolult intézkedéseket fogadtak el, a jogsértés különösen súlyos vonatkozását jelenti, amely megkülönbözteti a Bizottság által korábban megállapított jogsértésektől.

333    Harmadsorban, helyénvaló kiemelni a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésébe ütköző jogsértés hosszú időtartamát és nyilvánvaló jellegét, amelyet annak ellenére követtek el, hogy a Bizottság korábbi határozatai, és különösen a Polipropilén-határozat figyelmeztetést jelentett e vonatkozásban.

334    Ezen elemek alapján megállapítható, hogy a határozat (168) preambulumbekezdésében felsorolt szempontok igazolják a Bizottság által kiszabott bírságok általános mértékét. Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor már megállapította azt, hogy a bírság általános mértékének meghatározása során a Bizottság által az árkartell hatásaira vonatkozóan tett megállapításokat csak részben sikerült bizonyítani. Mindazonáltal a fenti megfontolások fényében ez a következtetés nem érinti lényegesen az elkövetett jogsértés súlyának megítélését. E tekintetben az a tény, hogy a vállalkozások ténylegesen be is jelentették az elfogadott áremeléseket, és az így meghirdetett árak az egyedi tranzakciós árak meghatározásának alapjául szolgáltak, önmagában elegendő annak megállapításához, hogy az árkartell mind a céljában, mind hatásaiban súlyosan korlátozta a versenyt. Ebből következően az Elsőfokú Bíróság – korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva – úgy ítéli meg, hogy a jogsértés hatásaira vonatkozó megállapítások nem indokolják a Bizottság által kiszabott bírság általános mértékének csökkentését.

335    Végül, a bírságok általános mértékének megállapítása során a Bizottság nem tért el a korábbi határozataiban megnyilvánuló gyakorlatától oly mértékben, hogy a jogsértés súlyosságára vonatkozó megállapításait még részletesebben indokolnia kellett volna (lásd különösen a Bíróság 73/74. sz., Groupement des fabricants de papiers peints de Belgique és társai kontra Bizottság ügyben 1975. november 26-án hozott ítéletének [EBHT 1975., 1491. o.] 31. pontját).

336    Ebből következően ezt a jogalapot el kell utasítani.

 E – Az indokolás hiányosságára és a bírság kiszámítása során a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

337    A felperes érvelése szerint annak megítélése céljából, hogy a Bizottság nem lépte-e túl a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében előírt korlátokat, és hogy helyesen, minden önkénytől mentesen gyakorolta-e a bírság kiszabásával kapcsolatos hatáskörét, meg kell vizsgálni, hogy vajon a határozat tartalmazza-e a Bizottság által figyelembe vett szempontokat. A felperes szerint a határozat nem felel meg ezeknek a követelményeknek, hiszen nem jelöli meg sem a bírságok meghatározása szempontjából figyelembe vett üzleti évet, sem pedig az egyes bírságok kiszámítása során alkalmazott kulcsot (százalékot). A felperesnek ebből következően nem áll módjában a határozat jogszerűségét hatékonyan ellenőrizni, ami a védelemhez való jogának nyilvánvaló megsértését jelenti.

338    A Bizottság rámutat arra, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése sem kifejezetten, sem implicit módon nem ír elő a Bizottságnak indokolási kötelezettséget az alkalmazott számítási módszerre vonatkozóan. Ráadásul, a határozat indokolása a bírságok általános mértékét meghatározó elemekről, valamint az egyes vállalkozásokra kiszabott bírság mértékéről teljes mértékben összevethető a hasonló határozatokban foglalt indokolásokkal. Ezenkívül eddig egyetlen precedensben sem írtak elő a bírság kiszámításánál alkalmazott szempontok részletesebb kifejtésére vonatkozó kötelezettséget.

339    A Bizottság kifejti, hogy nem köteles a bírság összegét pontos matematikai képlet alapján kiszámítani, ami oda vezethetne, hogy a vállalkozások előre kiszámíthatnák a jogellenes kartellben való részvételükkel járó előnyöket. Véleménye szerint mérlegelési jogkörrel rendelkezik a bírság összegének megállapítása során, hiszen a bírság versenypolitikájának egyik eszközét jelenti (lásd az Elsőfokú Bíróság T-150/89. sz., Martinelli kontra Bizottság ügyben 1995. április 6-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1165 o.] 59. pontját).

340    Végül, szerinte az a tény, hogy a Bizottság egyik tagja egy sajtótájékoztató során –pusztán tájékoztató jelleggel – közölt egyes kiegészítő részleteket a bírság összegére vonatkozóan, nem befolyásolhatja a határozatot, továbbá, az ilyen tájékoztatás nem jelenti azt, hogy a határozat indokolása hiányos lett volna.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

341    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyedi határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség célja az, hogy lehetővé tegye a közösségi bíróság számára a határozat jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálati jogkörének gyakorlását, valamint hogy az érdekelt részére elégséges tájékoztatással szolgáljon arra vonatkozóan, hogy a határozat megalapozott-e, vagy tartalmaz-e esetleg olyan hibát, amely a határozat érvényességét is vitássá teheti; pontosítva ezt azzal, hogy e kötelezettség mértéke az adott aktustól, illetve azoktól a körülményektől függ, amelyek között az elfogadására sor került (lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T-49/95. sz., Van Megen Sports kontra Bizottság ügyben 1996. december 11-én hozott ítéletének [EBHT 1996., II-1799. o.] 51. pontját).

342    Egy olyan határozat vonatkozásában, mint a jelen ügyben szereplő, amely több vállalkozásra szab ki bírságot a közösségi versenyszabályok megsértése miatt, az indokolási kötelezettség hatályát különösen arra a tényre tekintettel kell meghatározni, hogy a jogsértések súlyát számos elem figyelembevételével kell megállapítani, úgy mint különösen az ügy sajátosságai, körülményei és a bírság visszatartó ereje, anélkül azonban, hogy létezne az e tekintetben kötelezően figyelembe veendő feltételeket tartalmazó kötelező vagy kimerítő lista (lásd a fent hivatkozott SPO és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzés 54. pontját).

343    Ráadásul az egyes bírságok összegének meghatározása során a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik, és nem köteles e tekintetben egy pontos matematikai képletet alkalmazni (lásd ugyanebben az értelemben a fent hivatkozott Martinelli kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontját).

344    A határozatban a bírságok általános mértékének megállapítására figyelembe vett szempontokat és az egyedi bírságok összegét a (168) és (169) preambulumbekezdés tartalmazza. Ezenkívül az egyedi bírságokkal kapcsolatban a (170) preambulumbekezdésben a Bizottság kifejti, hogy a PWG ülésein részt vevő vállalkozásokat a kartell „főszereplőinek” tekintette, míg a többi vállalkozást a kartell „rendes tagjának”. Végül, a (171) és (172) preambulumbekezdésben a Bizottság megállapítja, hogy a Renára és a Storára kiszabott bírság összegét jelentősen csökkenteni kell, tekintettel arra, hogy a Bizottsággal aktívan közreműködtek, illetve hogy további nyolc vállalkozás – köztük a felperes – tekintetében a bírság összege, szerényebb mértékben, de ugyancsak csökkenthető, tekintettel arra, hogy a kifogásközlésére adott válaszukban nem vitatták azokat a fő megállapításokat, amelyekre a Bizottság a kifogásait alapozta.

345    Az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott írásbeli beadványaiban, valamint az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére adott válaszában a Bizottság előadta, hogy a bírságokat a határozattal érintett vállalkozások által az 1990. évben a közösségi kartonpiacon realizált forgalom alapján számította ki. A forgalom 9, illetőleg 7,5%-án alapuló egyedi bírságokat szabott ki azokra a vállalkozásokra, amelyeket a kartell „főszereplőinek” tartott, illetőleg a többi vállalkozásra. Végül, a Bizottság tekintettel volt a vállalkozások esetleges együttműködési készségére az általa lefolytatott eljárás során. Ezen a címen két vállalkozás részesült a bírság kétharmadával megegyező mértékű csökkentésben, míg más vállalkozások a bírság egyharmadával megegyező mértékű csökkentésben részesültek.

346    A Bizottság által bemutatott, az egyedi bírságok összegének megállapítására vonatkozó adatokat tartalmazó táblázatból kiderül továbbá, hogy jóllehet a bírságokat nem kizárólag a fenti számok szigorú matematikai módszerekkel történő alkalmazásával határozták meg, e számokat mindazonáltal a bírságok kiszámítása során módszeresen figyelembe vették.

347    Márpedig a határozat nem állapítja meg, hogy a bírságokat az egyes vállalkozások által a közösségi kartonpiacon az 1990. évben realizált forgalom alapján számították ki. Ráadásul a „főszereplőknek”, illetőleg a „rendes tagoknak” minősülő vállalkozásokra vonatkozó bírságok kiszámításánál alapul vett 9, illetőleg 7,5%-os kulcs nem szerepel a határozatban. Nem szerepelnek továbbá az egyrészről a Rena és a Stora, másrészről pedig a további nyolc vállalkozás számára nyújtott csökkentési arányok sem.

348    Jelen ügyben elsősorban meg kell állapítani, hogy – a határozatban az egyes érintett vállalkozásokra vonatkozóan tett tényállítások részletes kifejtésének fényében – a (169)–(172) preambulumbekezdése elegendő és releváns tájékoztatással szolgál azokra az értékelési tényezőkre vonatkozóan, amelyeket a Bizottság az egyes érintett vállalkozások által elkövetett jogsértések súlyának és időtartamának meghatározása során figyelembe vett (lásd ugyanebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-2/89. sz., Petrofina kontra Bizottság ügyben 1991. október 24-én hozott ítéletének [EBHT 1991., II-1087. o.] 264. pontját).

349    Másodsorban ha – mint ahogyan a jelen esetben is történt – az egyes bírságok összegét bizonyos pontosan meghatározott adatok módszeres figyelembevételével számítják ki, e tényezőknek a határozatban történő ismertetése lehetővé tenné a vállalkozások számára, hogy jobban fel tudják mérni, hogy egyrészt a Bizottság nem követett-e el hibát az egyedi bírságok kiszámítása során, másrészről, hogy az alkalmazott általános szempontok tekintetében indokolt-e az egyes egyedi bírságok összege. Jelen ügyben a szóban forgó tényezőknek – azaz a referenciaforgalomnak, a referenciaévnek, az alapul vett kulcsoknak és a bírság összegére alkalmazott csökkentés arányának – a határozatban történő ismertetése nem jelentette volna a határozattal érintett vállalkozások forgalmi adatainak – a Szerződés 214. cikkébe ütköző – implicit felfedését. Ugyanis ahogyan arra maga a Bizottság is rámutatott, az egyedi bírságok végösszege nem az említett tényezők szigorúan matematikai alkalmazásából adódott.

350    A Bizottság egyébként a tárgyalás során elismerte, hogy semmi akadálya sem lett volna annak, hogy határozatában megjelölje azokat a tényezőket, amelyeket módszeresen számításba vett, s amelyeket a határozat elfogadásának napján tartott sajtótájékoztató alkalmával felfedett. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a határozatok indokolásának magában a határozat szövegében kell szerepelnie, valamint hogy a Bizottság által később nyújtott magyarázatokat – különleges körülményektől eltekintve – nem lehet figyelembe venni (lásd az Elsőfokú Bíróság T-61/89. sz., Dansk Pelsdyravlerforening kontra Bizottság ügyben 1992. július 2-án hozott ítéletének [EBHT 1992., II-1931 o.] 131. pontját és ugyanebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-30/89. sz., Hilti kontra Bizottság ügyben 1991. december 12-én hozott ítéletének [EBHT 1991., II-1439. o.] 136. pontját).

351    A fenti megállapítások ellenére kijelenthető, hogy a határozat (167)–(172) preambulumbekezdésében a bírság kiszabására vonatkozó indokolás legalább annyira részletes, mint a Bizottság korábbi, hasonló jogsértésekkel kapcsolatos határozatainak indokolása. Jóllehet, az indokolás hiányosságán alapuló jogalapot hivatalból kell vizsgálni, a határozat elfogadásának idejéig semmiféle kritika nem merült fel a közösségi bíróságok részéről a Bizottságnak a kiszabott bírságok indokolására vonatkozó gyakorlatát illetően. Csak a Tréfilunion kontra Bizottság ügyben 1995. április 6-án hozott ítéletének (T-148/89. sz. ügy [EBHT 1995., II-1063 o.]) 142. pontjában, valamint két másik, a Société métallurgique de Normandie kontra Bizottság (T-147/89. sz. ügy [EBHT 1995., II-1057 o.], összefoglaló) és a Société des treillis et panneaux soudés kontra Bizottság (T-151/89. sz. ügy [EBHT 1995., II-1191 o.], összefoglaló) ügyekben szintén a fent említett napon hozott ítéleteiben fogalmazta meg első alkalommal az Elsőfokú Bíróság, hogy kívánatos volna, hogy a vállalkozások részletesen is megismerhessék a velük szemben kiszabott bírságok számítási módját, anélkül, hogy ennek érdekében bírósági keresettel kellene élniük a Bizottság határozata ellen.

352    Ebből következően, ha a Bizottság egy határozatában a közösségi versenyszabályok megsértését állapítja meg, és bírságot szab ki az abban részt vevő vállalkozásokra, a Bizottságnak – amennyiben a bírság összegének kiszámítása során módszeresen vett figyelembe bizonyos alapelemeket – fel kell tüntetnie ezeket az elemeket a határozat szövegében, annak lehetővé tétele érdekében, hogy a határozat címzettjei ellenőrizhessék a bírság mértékének megalapozottságát, és megállapíthassák, hogy esetlegesen fennáll-e hátrányos megkülönböztetés.

353    A fenti 351. pontban említett sajátos körülményekre tekintettel, és figyelembe véve azt a tényt, hogy a Bizottság a bírósági eljárás során késznek mutatkozott a bírság kiszámítási módjára vonatkozó minden releváns tájékoztatás megadására, a határozatban az erre vonatkozó külön indokolás hiánya jelen esetben nem értékelhető az indokolási kötelezettség olyan mérvű megszegésének, amely a kiszabott bírságok teljes vagy részleges megsemmisítését indokolná. Végül, a felperes nem bizonyította, hogy védelemhez való jogának hatékony érvényesítésében akadályozták volna.

354    Ebből következően ezt a jogalapot el kell utasítani.

 F – Azon jogalapról, amely szerint egyrészt a Bizottság mérlegelési hibát követett el, amikor nem megfelelően vette figyelembe a Sarriónak a kartellben betöltött szerepét és tényleges piaci magatartását, valamint e tekintetben az indokolás hiányosságáról

 A felek érvei

355    A felperes álláspontja szerint a Bizottság nem megfelelően vette figyelembe a piacon valamint a Karton-TCS keretében elfoglalt sajátos helyzetét. Miközben részletesen leírja a piacon elfoglalt helyzetét, elmagyarázza, hogy a termelési kapacitás szempontjából 1990-ben, illetőleg 1991-ben a nyugat-európai gyártók között csupán az ötödik, illetőleg a negyedik volt (lásd a határozat 9. pontjában említett tanulmányokat), és piaci részesedése csupán a piacvezető gyártó piaci részesedésének felét tette ki. Ezenkívül, mivel a GD-karton gyártására specializálódott, nem volt olyan rugalmas, mint azok a gyártók, amelyek termelése mind a GD-karton, mind a GC-karton területén jelentős volt. Egyrészt meg kellett és kell birkóznia a skandináv gyártók agresszív politikájával, amelyek a nyersrosthoz közvetlen és integrált hozzáférést élveznek, másrészt a német és osztrák gyártókkal is, amelyek számára pedig az újrafeldolgozással kapcsolatos nemzeti szabályozás biztosít előnyt. Így csupán azért kérte 1986-ban, hogy részt vehessen a Karton-TCS ülésein, hogy e versenytársai dinamizmusával felvehesse a versenyt, mivel úgy gondolta, hogy részvétele lehetővé teszi fő versenytársai magatartásának ellenőrzését.

356    Álláspontja szerint a Bizottság nem hozott fel semmiféle bizonyítékot a felperes tényleges magatartására vonatkozóan, és semmiféle érvet nem terjesztett elő a felperes következő érveinek megcáfolására: a) tranzakciós árait függetlenül és a piaci viszonyokkal összhangban határozta meg; b) jelentős eltérések mutatkoztak a meghirdetett és a tranzakciós árak között; c) piaci részesedései jelentős ingadozást mutattak a vizsgált időszak alatt, és d) a piaci viszonyoknak megfelelően, sohasem állította le termelését. A felperes azt állítja, hogy sohasem vetett fel olyan kezdeményezést, amely versenytársai cselekvési szabadságát korlátozta volna. Az ilyen magatartásról tanúskodó egyetlen bizonyíték egy olyan belső feljegyzésben található, amelyet két versenytárs vállalkozás vezetője váltott egymással. Ez a feljegyzés azonban teljesen általános jellegű, és olyan magatartásról számol be, amelyet pusztán csak a felperesnek tulajdonítanak (lásd a kifogásközlés 109. mellékletét).

357    A felperes szerint tényleges magatartásának vizsgálata kiderítette volna, hogy semmiféle összefüggésben sem állt az állítólagos kartellel, és ez arra kellett volna, hogy indítsa a Bizottságot, hogy a felperes helyzetét jóval kedvezőbb módon határozza meg a bírság összegének megállapítása során. Az FS-Kartonnál talált feljegyzés, amelyre a Bizottság hivatkozik a felperes kartellbeli tagságának alátámasztása céljából, egyáltalán nem érinti a felperes tényleges piaci magatartását, csupán arra mutat rá, hogy részt vett a meghirdetett árakkal kapcsolatos egyeztetésben.

358    Végül, a határozat az indokolás hiányossága miatt is hibás, mivel a Bizottság anélkül hagyta figyelmen kívül a felperes által a Karton-TCS-ben betöltött szerepére és piaci magatartására vonatkozóan felhozott lényeges bizonyítékokat, hogy arra nézve indokolásul szolgált volna.

359    A Bizottság kijelenti, hogy a határozat (169) preambulumbekezdésében figyelembe vette mind az egyes vállalkozások kartellben betöltött szerepét, mind a felperes tényleges piaci magatartását. A határozat ezzel kapcsolatos indokolása megfelelő.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

360    A határozat első cikkének teljes vagy részleges megsemmisítésére irányuló kérelmének alátámasztására a felperes által felhozott jogalapokkal kapcsolatos megállapításokból kiderül, hogy a PWG funkcióinak jellegét – ahogyan azok a határozatban szerepelnek – a Bizottság bizonyította.

361    E körülmények között a Bizottság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy azokat a vállalkozásokat – köztük a felperest is –, amelyek részt vettek e szerv ülésein, a megállapított jogsértés „főszereplőinek” kell tekinteni, és ebből következően különös felelősséggel tartoznak (lásd a határozat (170) preambulumbekezdésének első albekezdését). A felperes által adott magyarázat, amely szerint a PWG ülésein csak azért vett részt, hogy megszerezze azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik számára fő versenytársai magatartásának ellenőrzését, csak megerősítik részvételének lényegében versenyellenes célját.

362    Ezenkívül a felperes egyáltalán nem bizonyította azt, hogy a Karton-TCS szervein belül lényegében passzív szerepet töltött be, és hogy tényleges piaci magatartását mindig is függetlenül határozta meg.

363    E tekintetben nem vitás, hogy az elfogadott áremeléseknek a piacon történő bejelentésével ténylegesen részt vett az árakkal kapcsolatos egyeztetett kezdeményezésekben. Ráadásul – mint ahogyan erre a Bizottság helyesen rámutatott – a kifogásközlés 109. mellékletéből kiderül (lásd a fenti 55. pontot), hogy a felperes arra kérte a többi gyártót, hogy tartsák magukat az elfogadott áremelésekhez. Végül, ami a felperesnek az árakkal kapcsolatos tényleges piaci magatartását illeti, semmi sem utal arra, hogy tranzakciós árai jelentősen alacsonyabbak lettek volna a kartellben részt vevő más gyártók tranzakciós árainál.

364    Ami a felperes azon érvelését illeti, amelyet a piaci részesedéseinek a határozattal érintett időszak alatti változásaira alapított, elegendő annak megállapítása, hogy a felperes állítása szerint a változásoknak az volt az oka, hogy több gyártó is megnövelte termelési kapacitását annak érdekében, hogy az 1990-ben tapasztalható erős keresletnövekedésnek eleget tegyen. E körülmények között, jóllehet igaz az, hogy a felperes a Prat Carton 1991 februárjában történő felvásárlását megelőzően nem növelte termelési kapacitásait, piaci részesedéseinek változása nem minősül enyhítő körülménynek a jogellenes magatartásáért való felelősségének megállapításakor.

365    Ráadásul a piaci körülmények csupán az 1990. év során váltak olyanná, hogy a vállalkozásoknak tényleges állásidő alkalmazásához kellett folyamodniuk, illetve hogy – a határozat szerint is – ezzel kapcsolatban csak „laza ösztönző rendszer” létezett (lásd a fenti 96. és 151. pontot). Mivel a felperes részt vett azokon az üléseken, amelyeken az állásidő kérdését vitatták meg, és nyilvánosan nem határolta el magát ezektől a tárgyalásoktól, az Elsőfokú Bíróság megítélése szerint annak ellenére, hogy a felperes a határozattal érintett időszakban nem folyamodott termelésének leállításához, ez a körülmény még nem bizonyítja azt, hogy egyéni magatartása hozzájárult volna a megállapított jogsértés versenyellenes hatásainak akadályozásához.

366    Végső soron, a preambulumában szereplő megfontolások fényében, a határozat megfelelő indokolással szolgál a felperesnek a jogsértésben betöltött szerepével és piaci magatartásával kapcsolatban a Bizottság által kifejtett értékelés tekintetében.

367    Ebből következően ezt a jogalapot el kell utasítani.

 G – Azon jogalapról, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie bizonyos enyhítő körülményeket

 A felek érvei

368    A felperes arra hivatkozik, hogy még ha helyes is lenne az a megállapítás, hogy a kartell, általában véve befolyásolta a piaci körülményeket a Bizottságnak mindenféleképpen enyhítő körülményként kellett volna számításba vennie egy sor olyan tényezőt, amelyek bizonyítják, hogy a kartell semmilyen vagy csupán jelentéktelen hatást gyakorolt a felperes helyzetének értékelése szempontjából releváns piaci szegmensre.

369    A felperes szerint a Bizottságnak elsősorban tekintettel kellett volna lennie arra, hogy 1986. és 1992. között a felperes termékeinek legfőbb piacát jelentő olasz piacon alkalmazott tranzakciós árak mindig az ipari árindex alakulását követték. Másodsorban, számításba kellett volna vennie azt, hogy a karton milyen könnyen helyettesíthető más termékekkel, mint például valamennyi műanyagszármazékkal, ami a felperes szerint azt jelenti, hogy a piac bárminemű „kiaknázásának” lehetősége kizárt vagy erősen korlátozott. Végül, harmadsorban, a Bizottságnak tekintettel kellett volna lennie arra, hogy a GD-karton piaci részesedése jelentős hátrányba került a GC-karton javára. Tekintettel a felperes piaci részesedéseinek visszaszorulására és az olasz áremelések szintjére, amely a többi európai piacon megvalósított áremeléshez képest jóval alacsonyabb volt, arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy a kartell működése a felperes szempontjából nem volt eredményes.

370    A Bizottság ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy a kartell piacra gyakorolt hatását annak egészében kell értékelni, és ebből a szemszögből nézve a kartell ugyanis nagyon is eredményes volt. Mindenesetre a felperes által felhozott egyetlen tényező sem minősülhet olyan enyhítő körülménynek, amely a bírság összegének csökkentését indokolná.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

371    Az Elsőfokú Bíróság már megvizsgálta azt a kérdést, hogy a Bizottság helyesen értékelte-e a jogsértés piacra gyakorolt hatásait (lásd a fenti 295. és azt követő pontokat), valamint azt, hogy a felperes piaci magatartása figyelembe vehető-e enyhítő körülményként a bírság összegének megállapítása során (lásd a fenti 360. és azt követő pontokat).

372    Az ezzel kapcsolatos megállapításokra tekintettel a felperes által az e jogalap keretében felhozott érvek nem fogadhatók el.

373    Ugyanis tekintettel arra, hogy az árkartell mind a GC-, mind a GD-kartonra kiterjedt, és semmi sem enged arra következtetni, hogy a felperes egyéni magatartása hozzájárult volna a jogsértés versenyellenes hatásainak akadályozásához, a Bizottság helyesen tette, hogy a kiszabott bírság összegének meghatározásakor nem vette figyelembe a GD-karton piacának a a GC-karton javára történő visszaszorulását. Ráadásul a felperes nem bizonyította a jogsértés és a különböző kartonfajták piaci részesedésének változása közötti kapcsolat fennállását.

374    Ezenkívül, még ha a tranzakciós áraknak az olasz piacon – a felperes termékeinek fő piacán – tapasztalható emelkedése alacsonyabb is volt a többi közösségi piacon tapasztalható áremeléshez képest, elegendő annak megállapítása, hogy a felperes részvételével működő árkartell a Közösség szinte egész területére kiterjedt, és a felperes az elfogadott áremeléseket minden főbb európai piacon bejelentette (lásd a határozathoz csatolt B–G mellékletet).

375    Végül, a karton és más termékek nagyfokú helyettesíthetősége nem befolyásolja az Elsőfokú Bíróságnak az árkartell hatásaira vonatkozó megállapításait (lásd a fenti 295. és azt követő pontokat).

376    Ebből következően ezt a jogalapot el kell utasítani.

 H - A Sarrióra kiszabott bírság kiszámítása során elkövetett ténybeli hibára alapított jogalapról

 A felek érvei

377    A felperes álláspontja szerint a Bizottság ténybeli hibát követett el a vele szemben kiszabott bírság összegének kiszámítása során. A Bizottság ugyanis az 1990. év azon forgalmi adatait használta fel, amelyeket a 17. rendelet 11. cikke szerinti információkérésre adott válaszként 1991. augusztusában közöltek, holott a bírság összegét a helyesbített és hitelesített forgalmi adatok alapján kellett volna kiszabnia, amelyeket a kifogásközlésére adott válaszhoz csatolt mellékletként küldtek meg 1993-ban.

378    E körülmények között a Bizottság nem csupán ténybeli hibát vétett a Sarrióval szemben kiszabott bírság kiszámítása során, de megsértette az egyenlő bánásmód elvét is, mivel a határozattal érintett többi vállalkozással szemben kiszabott bírságok összegeit helyes alapon számította ki. Azzal, hogy a bírság összegét olyan forgalmi adatok alapján számította ki, amelyeket azt megelőzően közöltek, hogy a Sarrió számolhatott volna egy esetleges bírság kiszabásával, és nem vette figyelembe az ezt követően közölt hitelesített adatokat, a Bizottság megsértette a Sarrió védelemhez való jogát is.

379    A Bizottság ezzel szemben azzal érvel, hogy pontosan a viták elkerülése érdekében használta fel a 17. rendelet 11. cikke szerinti információkérésre adott válaszként közölt forgalmi adatokat, és nem érti, hogy miért lennének a kifogásközlése előtt megküldött adatok tévesek, míg az azt követően megküldött adatok helyesek.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

380    Tekintettel az ügy irataira, a Bizottság semmilyen hibát nem követett el azzal, hogy a bírság kiszámítási alapjául az 1990-es azon forgalmi adatokat vette figyelembe, amelyeket a felperes 1991 augusztusában közölt, és nem az 1993-as helyesbített adatokat. Annak a vállalkozásnak, amely a Bizottság előtti közigazgatási eljárás keretében a Bizottság információkérésére adott válaszában már korábban közölt, olyan számszerűsített adatokat helyesbít, mint például a forgalmi adatok, minden körülményre kiterjedően meg kell magyaráznia, hogy a korábban megküldött adatok miért nem tekinthetők elfogadhatónak az eljárás további szakaszában.

381    Márpedig jelen ügyben ez nem történt meg. A kifogásközlésére adott válaszában a felperes csupán annyit közölt, hogy az 1990-es forgalmi adatokat helyesbítették azon összegek kivonásával, amelyek a csoporton belüli tranzakciókkal, a Bizottság vizsgálatainak körén kívül eső termékek (dobozok és nyerskarton) értékesítésével, a panaszokkal, a mennyiségi árkedvezményekkel, az eladatlan árukkal és az ügyfelek részére nyújtott kedvezményekkel kapcsolatosak, anélkül azonban, hogy ezt a helyesbítést részletes számadatok bemutatásával alátámasztotta volna. Ezenkívül a helyesbített forgalmi adatokat nem hitelesítette könyvvizsgáló, és a tárgyalás során a felperes is megerősítette, hogy az ezzel kapcsolatos kijelentése nem volt helytálló. Ebből következően a Bizottság jogszerűen járt el, amikor nem a helyesbített adatokat vette figyelembe, és a bírság összegét az eredetileg közölt forgalmi adatok alapján számította ki.

382    Ezt a jogalapot el kell utasítani.

 I - A bírság kiszámítási módszerének hibájára alapított jogalapról

 A felek érvei

383    A felperes magyarázata szerint a kiszabott bírság összegének megállapításához a Bizottság először is – az adott évre irányadó átlagárfolyamon – átváltotta ecu-re a referenciául szolgáló üzleti évre – vagyis 1990-re – vonatkozó forgalmi adatokat, majd ezt követően a korábban meghatározott százalék – vagyis a felperes esetében 6% – alkalmazásával állapította meg a bírság összegét. Ezzel az eljárással a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni a árfolyam-ingadozások okozta hatásokat, mivel 1990 óta mind a spanyol peseta, mind az olasz líra jelentősen gyengült az ecu-höz és a többi európai pénznemhez képest. A felperes szerint nemzeti valutára átszámítva ma körülbelül 2 452 millió PTA-t kellene kifizetnie bírság címén. Márpedig az 1990-ben a Közösségen belüli kartonértékesítéssel kapcsolatos hitelesített forgalom (27 256 millió PTA) alapján, egy 6%-os bírság körülbelül 1 635 millió PTA-t tenne ki. A ténylegesen kiszabott bírság azonban ezt meghaladóan 817 millió PTA összegű pénzügyi terhet ró a vállalkozásra. A felperes szerint, amennyiben a határozat közzétételének időpontjában hatályos árfolyamot veszik figyelembe, a bírság összege ugyanis az 1990-es forgalom körülbelül 9%-át teszi ki. Így vagy arra kell gondolni, hogy a Bizottság mégsem vette figyelembe a bírság egyharmadával történő csökkentését, jóllehet biztosította e lehetőséget, vagy hogy a bírság csökkentés előtti összege a referenciaforgalom körülbelül 13,4%-át tette ki, ami így meghaladja a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében előírt 10%-os jogi korlátot.

384    A felperes kifejti továbbá, hogy a bírság kulcsa (százaléka) a Bizottság azon következtetésének kifejezésre juttatását célozza, amely az összegre, s ennélfogva arra a hatásra vonatkozik, amelyet az érintett vállalkozás forgalmához viszonyítva a bírságnak tükröznie kell. Ebből következően a bírság összegét a jogsértés súlyának értékelése alapján kell meghatározni, és az olyan tényezők, mint az árfolyam-ingadozások, amelyek a szankcionálandó jogsértéssel nem függnek össze, és nem róhatók fel a jogsértés elkövetőjének, nem befolyásolhatják a bírság összegét. A felperes hivatkozik Sir Gordon Slynn főtanácsnoknak a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben ismertetett indítványára (EBHT 1983., 1914. o.), amely szerint a bírság összegének megállapítása során a legfrissebb forgalmi adatokat kell figyelembe venni, hiszen a vállalkozás valós helyzetét ezek jellemzik a legjobban.

385    A felperes szerint azt az állítását, hogy a bírság összegét az árfolyam-ingadozások nem befolyásolhatják, megerősíti a Bíróság a Société anonyme générale sucrière és társai kontra Bizottság ügyben 1977. március 7-én hozott ítélete is (a 41/73., 43/73. és 44/73. sz. egyesített ügyek – Értelmezés [EBHT 1977., 445. o.] 12–17. pont). Ezen ítélet vonatkozásában a felperes a válaszában vitatja a Bizottság azon állítását, amely szerint az megerősíti, hogy ha az akkori elszámolási egység (a továbbiakban: EE) fizetőeszköz lett volna, nem lett volna szükség annak nemzeti valutára történő átváltására.

386    A felperes azzal érvel, hogy a határozat indokolatlan eltérő bánásmódhoz is vezet, hiszen a különböző kiszabott bírságok közötti viszonyt az árfolyam-ingadozások teljesen megváltoztatják. Hangsúlyozza, hogy 1990. és 1994. között a peseta 22%-kal gyengült az ecu-höz képest, míg ugyanezen időszak során az osztrák, a német és a holland valutát az ecu-höz képest körülbelül 7,5%-kal felértékelték. Ebből következően, a felperesre kiszabott bírság minden objektív indok nélkül körülbelül 30%-kal több költséget jelent, mint a többi vállalkozásra, és különösen a németekre kiszabott bírságok.

387    A felperes szerint a Bizottságot semmi sem kényszeríti arra, hogy a bírság összegét ecu-ben fejezze ki, és hogy a bírság összegét nemzeti valutában kellett volna kifejeznie, annak érdekében, hogy elkerülje a bánásmód indokolatlan egyenlőtlenségét. Még ha Bizottság jogosult is lenne a bírság összegét ecu-ben meghatározni, legalábbis olyan átváltási árfolyamot kellene alkalmaznia, amely biztosítja az egyenlő bánásmódot, azaz a bírság kiszabásának időpontjában (a határozat közzétételének vagy kézbesítésének napján) érvényes árfolyamot.

388    A Bizottság emlékeztet arra, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében jogosult olyan mértékű bírságot kiszabni, amely „nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%-át”. Ez, az összes forgalomra alkalmazott 10%-os mérték képezi a bírság felső határát (a Bíróság C-279/87. sz., Tipp-Ex kontra Bizottság ügyben 1990. február 8-án hozott ítéletének [összefoglaló, EBHT 1990., I-261 o.] 38. és azt követő pontjai). Ebből következően akkor, amikor a Bizottság a bírság összegét az 1990-es, azaz az utolsó olyan teljes üzleti év alapján határozta meg, amely során a kartell működött, és a forgalmi adatokat az erre az évre vonatkozó átlagárfolyamon ecu-re átváltotta, nem lépte túl a 17. rendelet 15 cikkének (2) bekezdésében felállított korlátokat.

389    A referenciaévre vonatkozó árfolyam alapján az ecu-re történő átváltás a valós forgalom ecu-ben kifejezett összegét eredményezte, amivel pontosan azt akarták elkerülni, hogy bármiféle megkülönböztetés álljon fenn a határozattal érintett vállalkozások között a különböző tagállamok nemzeti valutáinak ingadozása folytán. A fent hivatkozott Société anonyme générale sucrière és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet nem támasztja alá a felperes állításait. Abból ugyanis világosan kiderül, hogy az csupán arra vonatkozik, hogy szükséges-e vagy sem a bírság összegét nemzeti valutában kifejezni, azon tény okán, hogy az EE nem minősült fizetőeszköznek.

390    Az alkalmazott módszer állítólagos diszkriminatív jellegével kapcsolatban a Bizottság hangsúlyozza, hogy az árfolyam-ingadozással kapcsolatos kockázat a kereskedelem és a nemzetközi forgalom velejárója. Olyan tényezőről van szó, amelyet lehetetlen kiküszöbölni, s amely mindenképpen kihat a bírság összegére a fizetés időpontjában. Ugyanakkor pontosan a forgalom volumenét kifejező adatok ecu-re történő átváltása az, amellyel a hátrányos megkülönböztetés a leginkább kiküszöbölhető. Ezzel a módszerrel a bírság a „valós” feltételeknek megfelelően számítható ki. Ha a bírságot nemzeti valutában szabnák ki, azzal a bírság gyakorlatilag névlegessé válna, ami – a felperes számításaival egyezően – előnyben részesítené azokat a vállalkozásokat, amelyek forgalmi adataikat gyengébb valutában fejezik ki. Megjegyzendő, hogy az ecu értékét az egyes nemzeti valuták értéke határozza meg, és – mivel a határozattal érintett vállalkozások különböző tagállamokban és különböző nemzeti valutákban működnek – az ecu-re történő átváltás biztosítja az egyenlő bánásmód elvének hatékony alkalmazását.

391    A felperes azon érvelésével szemben, amely szerint legalábbis a bírság kiszabásának időpontjában érvényes árfolyamot kellett volna alkalmazni, a Bizottság azt hozza fel, hogy a referenciaév forgalma csak az akkori árfolyamon képvisel valós értéket, és nem pedig egy későbbi, a határozat elfogadásának időpontjában érvényes árfolyamon.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

392    A határozat 4. cikke úgy rendelkezik, hogy a kiszabott bírságot ecu-ben kell kifizetni.

393    Le kell szögezni, hogy semmi sem tiltja, hogy a Bizottság a bírság összegét ecu-ben, a nemzeti valutákra átváltható pénzegységben fejezze ki. Ez egyébként lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy a kiszabott bírságok összegét könnyebben össze tudják hasonlítani. Ráadásul az a tény, hogy az ecu-t át lehet váltani nemzeti valutára, megkülönbözteti ezt a pénzegységet a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében szereplő „elszámolási egységtől”, amellyel kapcsolatosan a Bíróság kifejezetten elismerte, hogy mivel nem minősül fizetőeszköznek, a bírság összegét szükségszerűen nemzeti pénznemben is meg kell határozni (a fent hivatkozott Société anonyme générale sucrière és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 15. pontja).

394    A felperes által a Bizottság azon módszerének jogszerűségét illetően megfogalmazott kifogások, hogy a vállalkozások referenciaforgalmát az adott évre (1990-re) vonatkozó átlagárfolyamon váltotta át ecu-re, nem fogadhatók el.

395    Először is a Bizottságnak rendszerint egy és ugyanazon számítási módszert kell alkalmaznia az ugyanazon jogsértés elkövetésében részt vevő vállalkozásokkal szemben kiszabott bírság összegének kiszámítása során (lásd a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai ügyben hozott ítélet 122. pontját).

396    Továbbá az érintett vállalkozások megfelelő nemzeti valutáiban kifejezett különböző forgalmi adatok összehasonlíthatósága érdekében a Bizottságnak át kell váltania ezeket a forgalmi adatokat egy egységes pénzegységre. Mivel az ecu értékét az egyes tagállamok nemzeti valutáinak értéke határozza meg, a Bizottság jogszerűen járt el, amikor átváltotta ecu-re az egyes vállalkozások forgalmi adatait.

397    A Bizottság szintén jogszerűen vette alapul a referenciaév (1990) forgalmi adatait, és váltotta át azokat ecu-re az ugyanazon évre vonatkozó átlagárfolyamokon. Egyrészről, az egyes vállalkozások által a referenciaévben – vagyis a jogsértés megállapított időtartamának utolsó teljes évében – megvalósított forgalom figyelembevétele lehetővé tette a Bizottság számára azt, hogy felmérje az egyes vállalkozások méretét és gazdasági jelentőségét, valamint az általuk elkövetett jogsértések terjedelmét, azaz azokat a tényezőket, amelyek az egyes vállalkozások által elkövetett jogsértések súlyának értékelésénél relevánsak (lásd a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 120. és 121. pontját). Másrészről, a szóban forgó forgalmi adatok ecu-re történő átváltása céljából a referenciaévre vonatkozó átlagárfolyam figyelembevétele lehetővé tette a Bizottság számára annak kiküszöbölését, hogy a jogsértés megszüntetését követően felmerülő esetleges árfolyam-ingadozások befolyásolják a vállalkozások méretének és gazdasági jelentőségének értékelését, valamint az egyes vállalkozások által elkövetett jogsértések terjedelmét, és ezáltal e jogsértések súlyának értékelését. A jogsértések súlyának értékelése ugyanis a valós gazdasági helyzetre kell hogy vonatkozzon, amely a jogsértés elkövetésének idejében fennállt.

398    Ebből következően az az érv, amely szerint a referenciaév forgalmát a határozat elfogadásának időpontjában irányadó árfolyam szerint kellett volna átváltani ecu-re, nem fogadható el. A bírság kiszámításának módszere, amely szerint a referenciaévre vonatkozó átlagárfolyamot alkalmazták, lehetővé teszi a nemzeti valuták reálértékének esetleges változásaiból fakadó véletlenszerű hatások kiküszöbölését, mint ahogyan ilyen változások a jelen ügyben is bekövetkeztek a referenciaév és a határozat elfogadásának éve között. Jóllehet elképzelhető, hogy e módszer értelmében egy adott vállalkozásnak olyan összeget kell nemzeti valutában kifejezve kifizetnie, amely névlegesen több vagy kevesebb annál az összegnél, amelyet a határozat elfogadásának időpontjában hatályos árfolyam alkalmazása esetén kellett volna fizetnie, ez csupán az egyes nemzeti valuták reálértékében tapasztalható ingadozások logikus következménye.

399    Hozzá kell tenni, hogy a határozattal érintett vállalkozások közül több is rendelkezik egynél több országban kartonozó üzemmel (lásd a határozat (7), (8) és (11) preambulumbekezdését). Ezenkívül a határozattal érintett vállalkozások általában több tagállam területén is tevékenykednek helyi képviseleteik közreműködésével. Ebből következően több nemzeti valutában is tevékenykednek. Maga a felperes is forgalmának jelentős részét az exportpiacokon valósítja meg. Márpedig amennyiben egy határozat – amilyen a vitatott határozat is – a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértését szankcionálja, és a határozattal érintett vállalkozások általában több tagállam területén tevékenykednek, a referenciaévben megvalósított, az adott év átlagárfolyamának alkalmazásával ecu-re átváltott forgalom mindazon forgalmak összegét jelenti, amelyeket a vállalkozás azokban az országokban realizált, amelyekben tevékenységet fejt ki. Ennélfogva teljes mértékben tükrözi az érintett vállalkozásoknak a referenciaévben fennálló valós gazdasági helyzetét.

400    Végül meg kell vizsgálni azt, hogy a felperes állításával megegyezően valóban túllépték-e a 17. rendelet 15 cikkének (2) bekezdésében előírt felső határt – vagyis a vállalkozások „megelőző éves üzleti forgalmának 10%-át” – a referenciaévet követő árfolyam-ingadozások következtében.

401    A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a szóban forgó rendelkezésben szereplő százalékos arány az érintett vállalkozás teljes forgalmára vonatkozik (lásd a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 119. pontját).

402    A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében „a megelőző év” a határozat keltét megelőző év, vagyis jelen esetben az érintett vállalkozások utolsó teljes üzleti éve 1994. július 13-án.

403    E tényezők fényében, a felperes által az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére adott válaszban szolgáltatott adatok alapján meg kell állapítani, hogy a határozat közzétételének napján érvényes árfolyamon nemzeti valutára átváltott bírság összege nem haladja meg a felperes által az 1993. évben realizált teljes forgalom 10%-át.

404    A fentiek alapján ezt a jogalapot el kell utasítani.

 J – Azon jogalapról, amely szerint egyrészt hibásan számították ki a bírság azon részét, amely a Prat Cartonnak betudható jogsértésre vonatkozik, másrészt e tekintetben megsértették az indokolási kötelezettséget

 A felek érvei

405    A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság hibásan számította ki a bírságnak azt a részét, amely a Prat Carton által elkövetett állítólagos jogsértésnek felel meg, mivel a forgalom ugyanazon százalékát – azaz 9%-ot – alkalmazták, mint a felperes esetében, levonva abból a vállalkozás által az ügy kivizsgálása során tanúsított együttműködési készségre tekintettel alkalmazott egyharmados csökkentést. Ugyanakkor az a tény, hogy a Prat Carton a JMC-ülésein csak 1990 júniusától 1991 márciusáig vett részt, valamint hogy nem minősült a kartell „főszereplőjének”, a bírság összegének csökkentését indokolta volna.

406    Végül a felperes azt állítja, hogy a bírságból a Prat Cartonnak tulajdonított jogsértésre vonatkozó részösszeg kiszámítási módja átláthatatlan, illetve az erre vonatkozó indokolás hiányzik.

407    A Bizottság – a határozat (154) preambulumbekezdésével összhangban –emlékeztet arra, hogy a felperes, amely 1991-ben megszerezte a Prat Cartont, felelős e vállalkozás versenyellenes magatartásáért, a vállalkozás kartellhez történő csatlakozásának teljes időtartama tekintetében. Mivel a határozat a felperesre egy összegben szabott ki bírságot, amelyet a vállalkozásnak a kartonra vonatkozó összforgalma, tehát a Prat Carton forgalmának figyelembevételével számított ki, ez utóbbi vállalkozás magatartására tekintettel a Bizottság nem szabott ki külön bírságot. A Bizottság szerint a felperes érvelése ennélfogva ellentmondásban áll azzal a ténnyel, hogy a Bizottság csak a felperesre szabott ki bírságot.

408    E körülmények között az átláthatóság hiányával, illetve a határozat erre vonatkozó indokolásának következetlenségével kapcsolatos mindenféle kifogást egyaránt el kell vetni.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

409    A Bizottság által adott magyarázat szerint a felperessel szemben kiszabott bírság a felperes, valamint a Prat Carton által az 1990. év során együttesen realizált forgalom 6%-át teszi ki (a „főszereplőkkel” szemben megállapított 9%, a felperes együttműködési készségére tekintettel egyharmaddal csökkentve). Jóllehet egy ilyen esetben kívánatos volna, hogy a határozat részletesebb indokolást tartalmazzon az alkalmazott számítási módszerre vonatkozóan, a fentiekben már kifejtett indokok alapján (lásd a fenti 351-353. pontot), a felperesnek a Szerződés 190. cikkének megsértésére alapozott érvelését el kell utasítani.

410    Ezután emlékeztetni kell arra, hogy (lásd a fenti 250. pontot) a Bizottság bizonyította a Prat Carton részvételét az 1990 júniusától 1991 februárjáig terjedő időszak során az árra vonatkozó összejátszásban és az állásidőre vonatkozó összejátszásban. Ezzel szemben a Bizottság nem bizonyította a Prat Carton részvételét sem a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszásban, sem pedig az 1986 közepétől 1990 júniusáig terjedő időszak tekintetében a határozat első cikkében megállapított jogsértés egyik alkotóelemének elkövetésében sem.

411    Tekintettel arra, hogy a Prat Carton a jogsértésnek csupán egyes alkotóelemeiben vett részt, valamint arra, hogy ennek időtartama a Bizottság által megállapított időtartamnál rövidebb volt, a felperessel szemben kiszabott bírság összegét csökkenteni kell.

412    Jelen ügyben, mivel a felperes által felhozott egyéb jogalapok közül egyik sem indokolja a bírság csökkentését, az Elsőfokú Bíróság – korlátlan felülvizsgálati körében eljárva – a bírság összegét 14 000 000 ecu-ben állapítja meg.

 A költségekről

413    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit. Tekintettel arra, hogy a keresetnek csupán részben adott helyt, az Elsőfokú Bíróság az ügy körülményeinek megfelelő figyelembevételével jár el akkor, amikor a felperest saját költségein felül a Bizottságnál felmerült költségek felének viselésére is kötelezi, míg a Bizottságot a költségei felének viselésére kötelezi.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      Az EK‑Szerződés 85. cikkének alkalmazási eljárásáról szóló, 1994. július 13‑i 94/601/EK bizottsági határozat (IV/C/33.833 - Karton) 2. cikkének elsőtől negyedik bekezdésig terjedő részét megsemmisíti, kivéve a következő szövegrészeket:

„Az első cikkben megjelölt vállalkozások kötelesek megszüntetni a fentiekben meghatározott jogsértést, amennyiben ezt eddig még nem tették meg. A kartonágazatban folytatott tevékenységük során a jövőben tartózkodni kötelesek minden olyan megállapodástól vagy összehangolt magatartástól, amely azonos vagy hasonló célra irányul, illetve ilyen hatást vált ki, ideértve a kereskedelmi információk olyan cseréjét:

a)      amely által a résztvevők közvetve vagy közvetlenül értesülnek a többi gyártó termeléséről, értékesítéséről, hátralékos megrendeléseiről, gépeinek kihasználtsági fokáról, eladási árairól, költségeiről vagy forgalmazási terveiről.

Minden olyan általános információs rendszert, amelyben részt vesznek – amilyen például a Fides vagy annak utóda – úgy kell működtetni, hogy abból ki kell zárni minden olyan adatot, amely lehetővé teszi az egyes gyártók magatartásának azonosítását.”

2)      A 94/601 határozat 3. cikkében a felperesre kiszabott bírság összegét 14 000 000 ecu-ban állapítja meg.

3)      A keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      A felperes viseli saját költségeit, valamint a Bizottságnál felmerült költségek felét.

5)      A Bizottság viseli saját költségeinek felét.

Vesterdorf Briët Lindh

Potocki       Cooke

Kihirdetve Luxembourgban, az 1998. május 14‑i nyilvános ülésen.

H. Jung       B. Vesterdorf

hivatalvezető       elnök

Tartalomjegyzék

A jogvita alapját képező tényállás

Az eljárás

A felek kérelmei

A határozat megsemmisítése iránti kérelemről

A – A védelemhez való jog megsértésére alapított eljárási és alaki jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

B – Az ügy érdeméről

A tranzakciós árakra vonatkozó egyeztetések hiányára és az indokolási követelmények megsértésére alapított jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Azon jogalapról, amely szerint a felperes nem vett részt a piaci részesedések befagyasztására és a kínálat ellenőrzésére irányuló kartellben

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

1.  A piaci részesedés befagyasztására irányuló egyeztetés és a kínálat ellenőrzésére irányuló egyeztetés tényéről

2.  A felperes tényleges magatartásáról

A Bizottságnak az árakra vonatkozó egyeztetés időtartamára vonatkozó tévedésére alapított jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A Bizottságnak a piaci részesedések befagyasztására és a kínálat ellenőrzésére vonatkozó kartell időtartamát illető tévedésére alapított jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A Fides információs rendszerével kapcsolatban a Bizottság által elkövetett mérlegelési hibára alapított jogalapról

Azon jogalapról, amely szerint a Bizottság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy egységes, átfogó jogsértés történt, és hogy a Sarrió annak egészéért felelős

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Azon jogalapról, amely szerint a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni a spanyol piaci helyzetet

Azon jogalapról, amely szerint a Prat Carton nem vett részt a jogsértésben

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

1. Az 1986 közepétől 1990 júniusáig terjedő időszak

a) A Prat Carton részvétele egyes PC-üléseken

b) A Prat Carton részvétele egyes GB-üléseken

i. A GB-ülések tárgya általánosságban

ii. Az 1989. október 3-i GB-ülés

c) A Stora nyilatkozata az ülésektől távol maradó vállalkozások részére történő információtovábbításról

d) A Prat Carton részvételéről a JMC ülésein

e) A szóban forgó időszakra vonatkozó következtetések

2. Az 1990 júniusától 1991 februárjáig terjedő időszak

a) Prat Carton részvételéről az árakat érintő összejátszásban

b) A Prat Carton részvételéről az állásidőre vonatkozó összejátszásban

c) A Prat Carton részvételéről a piaci részesedésekre vonatkozó összejátszásban

3.  Következtetések arra nézve, hogy a Prat Carton részt vett-e a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértésében, a felperes által 1991 februárjában történt felvásárlását megelőzően

A határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti kérelemről

A bírság megsemmisítése, illetve a bírság összegének csökkentése iránti kérelemről

A - A jogsértés céljának és időtartamának téves meghatározása miatt a bírság csökkentésének szükségességére alapított jogalapról

B – Azon jogalapról, amely szerint a Bizottság egyrészről mérlegelési hibát követett el annak megítélésében, hogy a kartell „nagyrészt sikeresen elérte céljait”, másrészről e vonatkozásban nem tett eleget indokolási kötelezettségének

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

C – Azon jogalapról, amely egyrészt a Bizottság általi téves jogalkalmazáson alapul, amikor is súlyosító tényezőként vette figyelembe a kartell leplezését, másrészt, amely az ezzel kapcsolatos indokolási hibán alapul

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

D – Azon jogalapról, amely szerint a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor is objektív indokolás nélkül a korábbi gyakorlatához képest jóval magasabb összegű bírságot szabott ki

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

E – Az indokolás hiányosságára és a bírság kiszámítása során a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

F – Azon jogalapról, amely szerint egyrészt a Bizottság mérlegelési hibát követett el, amikor nem megfelelően vette figyelembe a Sarriónak a kartellben betöltött szerepét és tényleges piaci magatartását, valamint e tekintetben az indokolás hiányosságáról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

G – Azon jogalapról, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie bizonyos enyhítő körülményeket

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

H - A Sarrióra kiszabott bírság kiszámítása során elkövetett ténybeli hibára alapított jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

I - A bírság kiszámítási módszerének hibájára alapított jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

J – Azon jogalapról, amely szerint egyrészt hibásan számították ki a bírság azon részét, amely a Prat Cartonnak betudható jogsértésre vonatkozik, másrészt e tekintetben megsértették az indokolási kötelezettséget

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A költségekről

* Az eljárás nyelve: olasz.