A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2013. szeptember 13.(*)

„Verseny – Kartellek – Paraffinviasz‑piac – Gacspiac – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Az árak rögzítése és a piacok felosztása – A kartell fennállásának bizonyítása – Az egységes és folyamatos jogsértés fogalma – A jogsértés időtartama – A jogsértés megszakadása – A 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás – Egyenlő bánásmód – Az ártatlanság vélelme – A jogsértő magatartás betudhatósága – Az anyavállalatnak a leányvállalatai által elkövetett versenyszabályokba ütköző jogsértésekért való felelőssége – Az anyavállalat által gyakorolt meghatározó befolyás – 100%‑os részesedéssel való rendelkezés esetén fennálló vélelem – Arányosság – Kerekítési módszer – Korlátlan felülvizsgálatˮ

A T‑566/08. sz. ügyben,

a Total Raffinage Marketing (székhelye: Puteaux [Franciaország], képviselik: A. Vandencasteele, C. Falmagne, C. Lemaire és S. Naudin ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: F. Castillo de la Torre és A. Biolan, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: N. Coutrelis ügyvéd)

alperes ellen

az elsődlegesen az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.181 – „gyertyaviaszˮ‑ügy) 2008. október 1‑jén hozott C(2008) 5476 végleges bizottsági határozat részleges megsemmisítése iránti kérelme, valamint másodlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),

tagjai: Czúcz O. elnök (előadó), I. Labucka és K. O’Higgins bírák,

hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. október 20‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        Az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.181 – „gyertyaviaszˮ‑ügy) 2008. október 1‑jén hozott C(2008) 5476 végleges határozatban (a továbbiakban: megtámadott határozat) az Európai Közösségek Bizottsága megállapította, hogy a felperes, a Total Raffinage Marketing SA (korábban Total France SA) és a benne 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalata, a Total SA más vállalkozásokkal együtt megsértette az EK 81. cikk (1) bekezdését és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését azáltal, hogy az EGT‑ben a paraffinviasz‑piacon és a német gacspiacon kartellben vettek részt.

2        A megtámadott határozat címzettjei – a felperesen és anyavállalatán, a Total SA‑n kívül (a továbbiakban együtt: Total‑csoport vagy Total) – a következő társaságok: az ENI SpA, az Esso Deutschland GmbH, az Esso Société Anonyme Française, az ExxonMobil Petroleum and Chemical BVBA és az Exxon Mobil Corp. (a továbbiakban együtt: ExxonMobil), a H&R ChemPharm GmbH, a H&R Wax Company Vertrieb GmbH és a Hansen & Rosenthal KG (a továbbiakban együtt: H&R), a Tudapetrol Mineralölerzeugnisse Nils Hansen KG, a MOL Nyrt., a Repsol YPF Lubricantes y Especialidades SA, a Repsol Petróleo SA és a Repsol YPF SA (a továbbiakban együtt: Repsol), a Sasol Wax GmbH, a Sasol Wax. International AG, a Sasol Holding in Germany GmbH és a Sasol Ltd (a továbbiakban együtt: Sasol), a Shell Deutschland Oil GmbH,·a Shell Deutschland Schmierstoff GmbH, a Deutsche Shell GmbH, a Shell International Petroleum Company Ltd, a The Shell Petroleum Company Ltd, a Shell Petroleum NV és a The Shell Transport and Trading Company Ltd (a továbbiakban együtt: Shell), az RWE Dea AG és az RWE AG (a továbbiakban együtt: RWE) (a megtámadott határozat (1) preambulumbekezdése).

3        A paraffinviaszt nyersolajból állítják elő finomítással. A paraffinviaszt olyan termékek gyártásához használják, mint gyertyák, vegyi anyagok, gumiabroncsok és gépjárműipari termékek, valamint felhasználják a gumi‑, a csomagolóanyag‑, a ragasztó‑ és a rágógumiiparban is (a megtámadott határozat (4) preambulumbekezdése).

4        A gyacs a paraffinviasz gyártásához szükséges alapanyag. Finomítókban állítják elő az alapolajok nyersolajból való előállításának melléktermékeként. Végső fogyasztóknak is értékesítik, például a forgácslemezgyártók számára (a megtámadott határozat (5) preambulumbekezdése).

5        A Bizottság azt követően indította meg vizsgálatát, hogy a Shell Deutschland Schmierstoff a 2005. március 17‑i levelében kartell fennállásáról tájékoztatta a Bizottságot, és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: 2002. évi engedékenységi közlemény) értelmében mentesség iránti kérelmet nyújtott be (a megtámadott határozat (72) preambulumbekezdése).

6        A Bizottság 2005. április 28‑án és 29‑én az [EK] 81. és az [EK] 82. cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikkének (4) bekezdése alapján helyszíni vizsgálatokat végzett a H&R/Tudapetrol, az ENI és a MOL helyiségeiben, valamint a Sasol‑, az ExxonMobil‑, a Repsol‑ és a Total‑csoport társaságainak helyiségeiben (a megtámadott határozat (75) preambulumbekezdése).

7        A Bizottság 2007. május 29‑én kifogásközlést címzett a fenti 2. pontban említett társaságokhoz, köztük a Total France‑hoz (a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdése). A Total France 2007. augusztus 14‑i levelében válaszolt a kifogásközlésre.

8        A Bizottság 2007. december 10‑én és 11‑én meghallgatást tartott, amelyen a Total France is részt vett (a megtámadott határozat (91) preambulumbekezdése).

9        A megtámadott határozatban a Bizottság a rendelkezésére álló bizonyítékokra tekintettel megállapította, hogy az EGT‑ben a paraffinviasz‑ és gacsgyártók többségét alkotó címzettek az EK 81. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe ütköző egységes, összetett és folyamatos jogsértésben vettek részt, amely az EGT területére kiterjedt. E jogsértés a paraffinviasz árának rögzítésére, valamint érzékeny kereskedelmi információk cseréjére és hozzáférhetővé tételére vonatkozó megállapodásokban, illetve összehangolt magatartásokban állt (a továbbiakban: a jogsértés fő ága). Az RWE (később Shell), az ExxonMobil, a MOL, a Repsol, a Sasol és a Total esetében a paraffinviaszt érintő jogsértés az ügyfelek és a piacok felosztására is kiterjedt (a továbbiakban: a jogsértés második ága). Ezenkívül az RWE, az ExxonMobil, a Sasol és a Total által elkövetett jogsértés a német piacon a végső ügyfeleknek értékesített gacsra is kiterjedt (a továbbiakban: a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága) (a megtámadott határozat (2), (95) és (328) preambulumbekezdése, valamint 1. cikke).

10      A versenyellenes magatartások a résztvevők által „technikai találkozóknakˮ, illetve néha „Blauer Salonnakˮ nevezett versenyellenes találkozókon, valamint kifejezetten a gacsra vonatkozó kérdéseknek szentelt „gacstalálkozókonˮ valósultak meg.

11      A megtámadott határozat szerint a Total France alkalmazottai a jogsértésben annak egész időtartama alatt közvetlenül részt vettek. A Bizottság tehát megállapította a Total France felelősségét a kartellben való részvételéért (a megtámadott határozat (555) és (556) preambulumbekezdése). Ezenkívül a Total France 1990 és a jogsértés vége között közvetlenül vagy közvetetten több mint 98%‑ban a Total SA tulajdonában volt. A Bizottság megállapította, hogy ennek alapján vélelmezhető, hogy a Total SA meghatározó befolyást gyakorolt a Total France magatartására, mivel a két társaság egyetlen vállalkozás részét képezte (a megtámadott határozat (557)–(559) preambulumbekezdése). A felperes a felelősség anyavállalatának való betudásával kapcsolatban a tárgyaláson feltett szóbeli kérdésre válaszolva az e napon kihirdetett T‑548/08. sz., Total SA kontra Bizottság egyesített ügyben a Total SA által közölt információk összességére hivatkozott. Az említett ügyben a Total SA a Törvényszék írásbeli kérdésére kifejtette, hogy a Total France a vitatott időszakban közvetlenül vagy közvetetten a 100%‑os tulajdonában volt.

12      A jelen ügyben kiszabott bírságok összegét az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásnak (HL 2006. C 210., 2. o.) (a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) a kifogásközlés fenti 2. pontban említett társaságokkal való közlésének időpontjában hatályban lévő változata alapján számították ki.

13      A felperes esetében a Bizottság először is figyelembe vette az érintett piacokon megvalósított éves eladások értékét. Ez 31 133 865 eurót tett ki (ebből 1 993 620 euró a gacsot érintette).

14      Ezt követően a jogsértés súlya címén a Bizottság figyelembe vette a paraffinviasz‑eladások éves értékének 18%‑át és a gacseladások éves értékének 15%‑át. Az így megkapott összegeket a jogsértés időtartama miatt a paraffinviasz vonatkozásában 13‑mal, a gacs vonatkozásában pedig 7‑tel szorozta meg. Ugyanígy a 2006. évi iránymutatás 25. pontja alapján a Bizottság az alapösszegbe kiegészítő összeget (ún. belépési díj) épített be, amely a paraffinviasz éves eladásai értékének 18%‑át, a gacs eladásai éves értékének pedig 15%‑át tette ki. Így a Bizottság a Total esetében a bírság alapösszegét 75 390 000 euróban állapította meg (a megtámadott határozat (671) preambulumbekezdése).

15      A Bizottság a felperes esetében semmilyen súlyosító vagy enyhítő körülményt nem állapított meg, így a bírság alapösszegét e címen nem igazították ki. Ugyanakkor elrettentő hatás címén a Total‑csoport jelentős teljes forgalmára tekintettel a Bizottság a 2006. évi iránymutatás 30. pontja alapján 1,7‑es együtthatót állapított meg. A Bizottság így – az alapösszeget ezen együtthatóval megszorozva – jutott a 128 163 000 eurós kiigazított alapösszegre.

16      A bírság összegének a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) alapján való csökkentése hiányában a 128 163 000 eurós kiigazított alapösszeg megfelel a bírság teljes összegének (a megtámadott határozat (785) preambulumbekezdése).

17      A megtámadott határozat többek között a következő rendelkezéseket tartalmazza:

„1. cikk

A következő vállalkozások megsértették az [EK] 81. cikk (1) bekezdését és 1994. január 1‑jétől az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azáltal, hogy az említett időszakokban a közös piacon és 1994. január 1‑jétől az EGT‑ben a paraffinviasz‑ágazatban folyamatos megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásban vettek részt:

[…]

a Total France SA: 1992. szeptember 3‑tól 2005. április 28‑ig; és

a Total SA: 1992. szeptember 3‑tól 2005. április 28‑ig.

A következő vállalkozások esetében a jogsértés az említett időszakokban a német piacon a végső ügyfeleknek értékesített gacsra is kiterjedt:

a Total France SA: 1997. október 30‑tól 2004. május 12‑ig; és

a Total SA: 1997. október 30‑tól 2004. május 12‑ig.

[…]

2. cikk

Az 1. cikkben említett jogsértés miatt a következő bírságok kerülnek kiszabásra:

az ENI SpA: 29 120 000 EUR;

az Esso Société Anonyme Française: 83 588 400 EUR,

amelyből egyetemlegesen:

az ExxonMobil Petroleum and Chemical BVBA‑val és az ExxonMobi1 Corporationnal 34 670 400 EUR, amelyből egyetemlegesen az Esso Deutschland GmbH‑val 27 081 600 EUR;

a Tudapetrol Mineralölerzeugnisse Nils Hansen KG: 12 000 000 EUR;

a Hansen & Rosenthal KG a H&R Wax Company Vertrieb GmbH‑val egyetemlegesen: 24 000 000 EUR,

amelyből egyetemlegesen:

a H&R ChemPharm GmbH‑val 22 000 000 EUR;

a MOL Nyrt.: 23 700 000 EUR;

a Repsol YPF Lubricantes y Especialidades SA a Repsol Petróleo SA‑val és a Repsol YPF SA‑val egyetemlegesen: 19 800 000 EUR;

a Sasol Wax GmbH: 318 200 000 EUR,

amelyből egyetemlegesen:

a Sasol Wax International AG‑val, a Sasol Holding in Germany GmbH‑val és a Sasol Limiteddel 250 700 000 EUR;

a Shell Deutschland Oil GmbH, a Shell Deutschland Schmierstoff GmbH, a Deutsche Shell GmbH, a Shell International Petroleum Company Limited, a The Shell Petroleum Company Limited, a Shell Petroleum NV és a The Shell Transport and Trading Company Limited: 0 EUR;

az RWE‑Dea AG az RWE AG‑vel egyetemlegesen: 37 440 000 EUR;

a Total France SA a Total SA‑val egyetemlegesen: 128 163 000 EUR.

 Az eljárás és a felek kérelmei

18      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2008. december 17‑én benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.

19      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a felperest érintő részében semmisítse meg a megtámadott határozat 1. és 2. cikkét;

–        lényegesen csökkentse a megtámadott határozat 2. cikkében vele szemben kiszabott bírság összegét;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

20      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

21      A megtámadott határozat részleges megsemmisítése és a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében a felperes tizenegy jogalapra hivatkozik.

22      Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágára vonatkozó értékelést illetően megsértette az EK 81. cikket és az indokolási kötelezettséget. A második jogalap azon alapul, hogy a parafinviasszal kapcsolatos magatartások végrehajtását illetően megsértette az EK 81. cikket és az indokolási kötelezettséget. A harmadik jogalap azon alapul, hogy a felperesnek a jogsértésben 2004. május 12. után való részvételét illetően megsértette az EK 81. cikket, valamint az ártatlanság vélelmének elvét, a jogbiztonság elvét és az egyenlő bánásmód elvét. A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EK 81. cikket és az ártatlanság vélelmének elvét, mivel figyelmen kívül hagyta a felperes szóban forgó magatartásokban való részvételének megszakadását. Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az indokolási kötelezettséget és a 2006. évi iránymutatást, mivel nem vette figyelembe a kartell végrehajtásának hiányát. A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a bírság alapösszegének kiszámítására szolgáló referencia‑időszak meghatározásakor megsértette az indokolási kötelezettséget és a 2006. évi iránymutatást. A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a figyelembe veendő gacseladások értéke százalékos arányának meghatározásakor megsértette a 2006. évi iránymutatás és az arányosság elvét. A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a 2006. évi iránymutatás által meghatározott számítási módszert illetően megsértette az 1/2003 rendeletet, valamint az arányosság elvét, az egyenlő bánásmód elvét és az ártatlanság vélelmének elvét. A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a bírság elrettentő hatás címén alkalmazott kiegészítő összegének a megállapításakor megsértette a 2006. évi iránymutatást, valamint a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét, és az arányosság elvét. A tizedik jogalap azon alapul, hogy a bírság összegének megállapításakor megsértette az arányosság elvét. A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EK 81. cikket, mivel a Total France versenyellenes magatartását anyavállalatának, a Total SA‑nak tudta be. Ezenkívül a felperes a tárgyaláson felhozott egy tizenkettedik jogalapot is, amely azon alapul, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogot, mivel a bírság összegének kiszámításakor figyelembe vett eladások értékébe beszámította a Total‑csoporthoz tartozó többi társaság forgalmát is.

23      A Törvényszék hasznosnak tartja a második jogalap vizsgálatával kezdeni.

1.     A paraffinviasszal kapcsolatos magatartásokat illetően az EK 81. cikk és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, második jogalapról

24      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdésében „A jogsértés összefoglalásaˮ cím alatt megállapította, hogy a címzettek az EK 81. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe ütköző egységes, összetett és folyamatos jogsértésben vettek részt. A paraffinviaszt illetően e jogsértés „az árak rögzítésére, valamint érzékeny kereskedelmi információk cseréjére és hozzáférhetővé tételére vonatkozó megállapodásokban, illetve összehangolt magatartásokbanˮ (a jogsértés fő ága), továbbá „az ügyfelek és/vagy a piacok felosztásábanˮ (a jogsértés második ága) állt.

25      A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság hibásan értékelte a jogsértés paraffinviaszra vonatkozó első két ágával kapcsolatos bizonyítékokat. Így a Bizottság megsértette az EK 81. cikket és az indokolási kötelezettségét.

26      A jelen jogalap első részében a felperes úgy érvel, hogy a jogsértés fő ágába tartozó magatartások közül csak a paraffinviasz‑piacra helyzetére, az értékesítések volumenére és az alkalmazott árszintekre vonatkozó információcsere bizonyítható, míg a paraffinviasz árának rögzítésére vonatkozó megállapodások és összehangolt magatartások nem állapíthatók meg érvényesen vele szemben az ügy irataiban szereplő bizonyítékok alapján.

27      A második részben a felperes előadja, hogy a Bizottság jogellenesen hagyta figyelmen kívül az árrögzítő megállapodások végrehajtására vonatkozó bizonyítékok hiányát.

28      A harmadik részben a felperes azt rója a Bizottság terhére, hogy az ügy irataiban szereplő bizonyítékok nem teszik lehetővé a jogsértés második ágában, azaz a földrajzi piacoknak és az ügyfeleknek a paraffinviaszra vonatkozó technikai találkozókon való felosztásában való részvételének bizonyítását.

29      A negyedik részben a felperes rámutat arra, hogy az eladási árak általa benyújtott gazdasági elemzése cáfolja az árrögzítő megállapodáshoz való állítólagos csatlakozását.

 Előzetes észrevételek

 A megállapodás és az összehangolt magatartás fogalmáról

30      Az EK 81. cikk (1) bekezdése szerint a közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.

31      Az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás létezéséhez elég az, hogy az érintett vállalkozások kifejezzék az arra irányuló közös szándékukat, hogy meghatározott piaci magatartást tanúsítanak (a Törvényszék T‑7/89. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1711. o.] 256. pontja, és T‑9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 199. pontja).

32      Az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás létrejöttnek tekinthető, ha szándékegység áll fenn magának a verseny korlátozásának tekintetében, még akkor is, ha a tervezett korlátozás konkrét elemei még megbeszélések tárgyát képezik (lásd ebben az értelemben a fenti 31. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 151–157. és 206. pontját).

33      Az összehangolt magatartás fogalma egyfajta egyeztetést jelent a vállalkozások között, amelyek nem kötnek kifejezetten megállapodást, ám a kockázatokkal teli versenyt tudatosan helyettesítik az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 115. pontja és C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4287. o.] 158. pontja).

34      E tekintetben az EK 81. cikk (1) bekezdésével ellentétes a gazdasági szereplők közötti bármely olyan közvetlen vagy közvetett kapcsolatfelvétel, amely jellegénél fogva vagy befolyásolja a tényleges, illetve potenciális versenytárs piaci magatartását, vagy feltárja az ilyen versenytárs előtt, hogy az érintett gazdasági szereplő saját maga milyen piaci magatartásról döntött, illetve milyen piaci magatartást fontolgat, amennyiben e kapcsolatfelvétel célja vagy hatása a verseny korlátozása (lásd ebben az értelemben a fenti 33. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 116. és 117. pontját).

 A bizonyítékok értékelésének elveiről

35      Az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság kötelezettsége bizonyítani az általa megállapított jogsértést, és olyan bizonyítékokat előterjeszteni, amelyek a jogilag megkövetelt módon igazolják a jogsértést megvalósító körülmények fennállását (lásd a Bíróság C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑8417. o.] 58. pontját, valamint a Törvényszék T‑44/02. OP., T‑54/02. OP., T‑56/02. OP., T‑60/02. OP. és T‑61/02. OP. sz., Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3567. o.] 59. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

36      A bírósági felülvizsgálat terjedelmével kapcsolatban az állandó ítélkezési gyakorlat kimondja, hogy amikor az EK 81. cikk (1) bekezdését alkalmazó határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztenek a Törvényszék elé, e bíróság köteles általában teljes körűen megvizsgálni, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése alkalmazásának feltételei fennállnak‑e (lásd a Törvényszék T‑41/96. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben 2000. október 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3383. o.] 62. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

37      Ezen összefüggésben, ha a bíróságnak kétségei vannak, azt a jogsértést megállapító határozat címzettjének minősülő vállalkozás javára kell értelmezni. A bíróság tehát nem állapíthatja meg, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a kérdéses jogsértés fennállását, amennyiben – különösen egy bírságot kiszabó határozat megsemmisítésére irányuló eljárás során – még kételye áll fenn e kérdéssel kapcsolatosan (a fenti 35. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 60. pontja).

38      Ez utóbbi esetben ugyanis tekintettel kell lenni az ártatlanság vélelmének elvére, amely különösen az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény 6. cikkének (2) bekezdéséből következik, és amely az európai uniós jog általános elvei közé tartozó alapvető jogok részét képezi. Tekintettel a kérdéses jogsértés jellegére, valamint a hozzá kapcsolódó szankciók jellegére és súlyára, az ártatlanság vélelmének elve irányadó többek között a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok megsértésével kapcsolatos olyan eljárásokra, amelyek bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (lásd ebben az értelemben a fenti 35. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 61. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

39      Így a Bizottságnak pontos és egybehangzó bizonyítékokra kell hivatkoznia annak bizonyítására, hogy a jogsértés megtörtént. Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy nem szükséges a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak eleget tennie e feltételeknek a jogsértés összes elemét tekintve. Elegendő, ha az intézmény által hivatkozott valószínűsítő körülmények csoportja összességében értékelve megfelel e követelménynek (lásd a fenti 35. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 62. és 63. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

40      A Bizottság által a megtámadott határozatban az EK 81. cikk (1) bekezdése valamely vállalkozás által megsértése fennállásának bizonyítására hivatkozott valószínűsítő körülményeket nem elszigetelten, hanem összességükben kell értékelni (lásd a Törvényszék T‑53/03. sz., BPB kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1333. o.] 185. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

41      Meg kell jegyezni azt is, hogy a gyakorlatban a Bizottságnak kevéssé kedvező körülmények mellett kell bebizonyítania a jogsértés fennállását, mivel több év eltelhetett a jogsértést megvalósító események óta, és mivel a vizsgálat alá vont több vállalkozás nem működött vele tevékenyen együtt. Míg szükségszerűen a Bizottság feladata, hogy bebizonyítsa a jogellenes árrögzítő megállapodás megkötését, túlzás lenne ezenfelül elvárni, hogy bizonyítékot szolgáltasson e cél elérésének konkrét mechanizmusáról is. A jogsértésért felelős vállalkozásnak ugyanis túl könnyű lenne kibújni a szankció alól, ha arra hivatkozhatna, hogy a jogellenes megállapodás működésével kapcsolatban előterjesztett információk homályosak, olyan helyzetben, amikor a megállapodás létezése és versenyellenes célja mindazonáltal kellőképpen bizonyítva van. A vállalkozások ilyen helyzetben képesek megvédeni magukat, ha észrevételt tehetnek a Bizottság által ellenük előterjesztett minden bizonyítékra nézve (a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 203. pontja).

42      Az EK 81. cikk megsértésének megállapítása érdekében felhozható bizonyítékokat illetően az uniós jogban érvényesülő elv a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve (a Törvényszék T‑50/00. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2395. o.] 72. pontja).

43      A különböző bizonyítékok bizonyító erejét illetően az egyetlen releváns tényező, amelyet meg kell vizsgálni, a benyújtott bizonyítékok hitelessége (a fenti 42. pontban hivatkozott Dalmine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. pontja).

44      A bizonyítás általános szabályai szerint egy dokumentum hitelessége és ennélfogva bizonyító ereje az eredetétől, készítésének körülményeitől, címzettjétől és tartalmától függ (a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 1053. és 1838. pontja).

45      Amennyiben a Bizottság kizárólag az érintett vállalkozások piaci magatartására támaszkodik a jogsértés fennállásának megállapításakor, elegendő, ha ez utóbbiak bizonyítják olyan körülmények fennállását, amelyek más megvilágításba helyezik a Bizottság által az uniós versenyszabályok megsértésének megállapítása érdekében leírt tényeket, és így a bizottsági érvelést helyettesítő hihető magyarázatát adják azoknak (lásd ebben az értelemben a fenti 41. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 186. pontját).

46      Ellenben, amikor a Bizottság okirati bizonyítékokra támaszkodott, az érintett vállalkozások feladata, hogy ne csak a Bizottság elméletének hihető alternatíváját mutassák be, hanem hivatkozzanak a megtámadott határozatban a jogsértés létezésének alátámasztására előterjesztett bizonyítékok elégtelen voltára is (a fenti 41. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 187. pontja). A bizonyítékok ilyen szabad értékelése nem sérti az ártatlanság vélelmének elvét (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑235/92. P. sz., Montecatini kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4539. o.] 181. pontját).

47      Mivel a versenyellenes magatartásokban és megállapodásokban való részvétel tilalma, valamint a szankció, amelyre a jogsértők számíthatnak, közismert, azok a tevékenységek, amelyekre e magatartások és megállapodások irányulnak, általában titkosan folynak le, és a találkozókat titkosan tartják, továbbá az erre vonatkozó dokumentáció a legminimálisabbra szorítkozik. Ennélfogva a Bizottságtól nem várható el, hogy olyan iratokat terjesszen elő, amelyek kifejezetten bizonyítják az érintett szereplők közötti kapcsolatfelvételt. Még ha a Bizottság fel is fedez ilyen iratokat, e dokumentumok általában csak töredékesek és szórványosak, így gyakran következtetésekkel kell bizonyos részleteket rekonstruálni. A versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezésére tehát bizonyos egybeesésekből és valószínűsítő körülményekből lehet következtetni, amelyek együttesen vizsgálva, más összefüggő magyarázat hiányában, a versenyszabályok megsértésének bizonyítékát nyújthatják (a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 55–57. pontja; lásd továbbá a fenti 35. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 64. és 65. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

48      A bizonyítékok szabad mérlegelésének elvéből következik, hogy még ha az okirati bizonyítékok hiánya relevánsnak is bizonyulhat a Bizottság által hivatkozott valószínűsítő körülmények együttesének átfogó értékelése keretében, ez önmagában nem jár azzal a következménnyel, hogy az érintett vállalkozás a tények alternatív magyarázatával megkérdőjelezhetné a Bizottság állításait. Ez az eset csak akkor áll fenn, ha a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok nem teszik lehetővé a jogsértés fennállásának egyértelmű bizonyítását, anélkül hogy értelmezésre lenne szükség (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑36/05. sz., Coats Holdings és Coats kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 74. pontját).

49      A hivatkozott ítélkezési gyakorlat analógia útján az EGT‑Megállapodás 53. cikkére is alkalmazható.

 A paraffinviasz árának rögzítésére irányuló megállapodások vagy összehangolt magatartások megállapítását lehetővé tevő bizonyítékok állítólagos hiányára vonatkozó, első részről

50      A jelen rész keretében a felperes vitatja a Bizottság által a bizonyítékok értékelésekor alkalmazott elveket, és megkérdőjelezi az azon technikai találkozókra vonatkozó bizonyítékok értékelését, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság a paraffinviasz árának rögzítésére irányuló megállapodást vagy összehangolt magatartást állapított meg.

 A jogsértés fő ágának a megtámadott határozatban való leírásáról

51      A Bizottság a megtámadott határozat 4.1 pontjában „A kartell alapelvei és működéseˮ cím alatt az árrögzítésre irányuló magatartások tartalmát a következőképpen írta le:

„[…]

(106) A technikai találkozók mindig két részből álltak: a technikai kérdésekre vonatkozó első megbeszéléseket versenyellenes jellegű megbeszélések követték, amelyek többek között az árrögzítésre, a piacok és (bizonyos esetekben) az ügyfelek felosztására, valamint olyan érzékeny kereskedelmi információk cseréjére és hozzáférhetővé tételére vonatkoztak, mint a jelenlegi és a jövőbeli árpolitika, az ügyfelek, a termelési kapacitások és az értékesítések volumene.

(107) Az árakra és az esetleges áremelésekre vonatkozó megbeszélésekre általában a technikai találkozók végén került sor. Általában a Sasol vizsgálta meg az árakra vonatkozó megbeszéléseket, ezt követően azonban valamennyi résztvevő kerekasztal‑beszélgetésen megvitatta az árakat és az árpolitikai stratégiákat. A megbeszélések egyszerre érintették a konkrét ügyfelek esetében alkalmazott áremeléseket és az irányadó árakat, valamint az általános áremeléseket, továbbá a piac egészére vonatkozó minimumárakat és az irányadó árakat. Az áremeléseket rendszerint nem százalékszámban, hanem abszolút számokban határozták meg (például a teljesen finomított paraffinviasz esetében tonnánként 60 euró). A minimumárakban nemcsak áremelési megállapodás fennállása esetén egyeztek meg, hanem akkor is, amikor az áremelés nem volt megvalósítható (például az árak csökkenése időszakában).

[…]

(109) A vállalkozások képviselői egyébiránt érzékeny kereskedelmi információkat cseréltek, és feltárták általános stratégiájukat.

(110) A MOL kivételével a vállalkozásokat olyan felelős személyek képviselték, akik jogosultak voltak vállalkozásuk árstratégiáját meghatározni, és a konkrét ügyfelek esetében alkalmazott árakat megállapítani. […]

(111) A technikai találkozók többségén az árakkal kapcsolatos megbeszélések általában a paraffinviaszra vonatkoztak, és ritkán csak a paraffinviasz különböző fajtáira (úgymint a teljesen finomított paraffinviaszok, a félig finomított paraffinviaszok, a viaszkeverékek/különlegességek, a kemény paraffinviaszok vagy a hidrogénezett viaszok). Ráadásul valamennyi vállalkozás számára világos volt, hogy a paraffinviasz valamennyi fajtájának ára ugyanolyan összeggel, illetve ugyanolyan százalékban fog növekedni.

      […]

(113) A technikai találkozók eredményének végrehajtására általában úgy került sor, hogy bejelentették az ügyfeleknek az áremeléseket, illetve törölték a létező árszabásokat. Az esetleges csalással vagy az alkalmazás elmulasztásával kapcsolatos eseteket megvitatták a következő találkozókon (lásd például a (149) és (157) preambulumbekezdést). Általában az egyik képviselt vállalkozás kezdeményezte és kezdte meg árainak emelését. Általában a Sasolról volt szó, azonban ez utóbbi néha más résztvevőt kért meg a kezdésre. Nem sokkal azután, hogy valamelyik vállalkozás bejelentette az ügyfeleknek, hogy emelni kívánja az árakat, a többi szállító követte őt, és szintén áremeléseket jelentett be. A technikai találkozókon a vállalkozásokat képviselő személyek tájékoztatták a többieket a technikai találkozók eredményeinek alkalmazása érdekében tett lépésekről. Ezen információkat szóban adták át valamelyik vállalkozásnak, illetve az összes többi [részt vevő] vállalkozásnak, vagy pedig másolatot küldtek nekik az árak emelésének vagy törlésének érintett bejelentéseiről. A Bizottság ugyanis felfedezte, hogy a felek tájékoztatták egymást az ilyen bejelentésekről. Megállapították, hogy megközelítőleg 150 ilyen típusú levelet cseréltek a technikai találkozókat követő hat héten keresztül. Megállapításra került továbbá, hogy egy megállapodás szerint a képviselt vállalkozások nem húzhattak hasznot a megegyezés szerinti áremelés alkalmazásából annak érdekében, hogy növeljék saját piaci részesedésüket. Ezen állítást a kifogásközlésre adott válaszokban nem vitatták.ˮ

52      A megtámadott határozat 4.2 pontjában „A technikai találkozókra vonatkozó részletes információkˮ cím alatt a Bizottság először is bemutatott egy összefoglaló táblázatot, amely megjelöli a technikai találkozók helyét és időpontját, valamint a jelen lévő vállalkozásokat (a megtámadott határozat (124) preambulumbekezdése). Ezt követően megvizsgálta az egyes technikai találkozókra vonatkozóan rendelkezésre álló bizonyítékokat (a megtámadott határozat (126)–(177) preambulumbekezdése).

53      A megtámadott határozat 5.3 pontjában „A szóban forgó jogsértés jellegeˮ cím alatt a Bizottság kifejtette a versenyellenes magatartások minősítését szabályozó, a jelen ügyben alkalmazandó elveket:

„[…]

(205) [H]osszú időtartamú, összetett jogsértés esetén nem szükséges, hogy a Bizottság a jogsértést [megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak] minősítse. A [megállapodás vagy összehangolt magatartás] fogalmai homályosak, és egymást átfedhetik. A versenyellenes magatartás idővel valóban változhatott, illetve mechanizmusait a helyzet alakulására figyelemmel kiigazíthatták vagy megerősíthették. Az ilyen megkülönböztetés ugyanis lehetetlennek is bizonyulhat, mivel valamely jogsértés egyszerre bírhat a tiltott magatartási formák mindegyikének jellemzőivel, miközben egyes megnyilvánulásai külön‑külön vizsgálva éppen inkább az egyik, mint a másik formába tartozóként azonosíthatók. Mesterséges lenne azonban az elemzés során a jogsértések több különböző formáira felosztani azt, ami egyértelműen az egyetlen átfogó célkitűzést követő magatartások végrehajtásának minősül. Valamely kartell így egyszerre minősülhet megállapodásnak és összehangolt magatartásnak. Az [EK] 81. cikk nem ír elő konkrét minősítést a jelen határozatban leírt típusú összetett jogsértésre.

(206) Több tagból álló kartell esetén, amely kartell versenyellenes magatartása az idő múlásával megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősíthető (összetett jogsértések), a Bizottságnak nem kell értékelnie, hogy az egyes magatartástípusok konkrétan melyik kategóriába tartoznak.ˮ

54      Ezt követően a Bizottság a megtámadott határozat ugyanezen pontjában a jogsértés tartalmát a következőképpen írta le:

„5.3.2 Alkalmazás

(210)  A jelen határozat 4. [pontjában] leírt tények alapján bizonyítást nyert, hogy a jelen eljárás alá vont vállalkozások mindegyike részt vett a paraffinviaszra vonatkozó, összejátszásra irányuló tevékenységekben, a (2) preambulumbekezdésben említett társaságok a gacsra vonatkozóan is, […] és hogy rendszeresen részt vettek olyan találkozókon, amelyeken a következő kérdéseket vitatták meg:

1)      az árak rögzítése[;]

2)      […] az ügyfelek és/vagy a piacok felosztása[;]

3)      különösen az ügyfelekre, az árszabásra, a termelési kapacitásokra és az értékesítések volumenére vonatkozó érzékeny kereskedelmi információk hozzáférhetővé tétele és cseréje[;]

[…]

5.3.2.2. Az árak rögzítése

(240) A (98), (107), (126), (128), (131), (133), (135), (137), (139), (140), (142), (145), (147), (149), (152), (153), (156), (157), (163), (168), (174), (176) és (177) preambulumbekezdés azt bizonyítja, hogy a szóban forgó vállalkozások minimumárakat rögzítettek, és áremelésekben állapodtak meg (»árrögzítés«).

(241) Az ExxonMobil, a Repsol, a Sasol és a Shell megerősítették az árrögzítő magatartások fennállását [lásd a (107) preambulumbekezdést], és ezen információt a meghallgatásuk alkalmával, valamint a kifogásközlésre adott írásbeli válaszukban újból megerősítették.ˮ

55      Ami a felperest illeti, a megtámadott határozat mellékletéből kitűnik, hogy a kartellben való részvételének időtartama alatt, azaz 1992. szeptember 3. és 2005. április 28. között tartott összesen 51 találkozóból 39 technikai találkozón és „gacstalálkozónˮ volt jelen.

 A Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok bizonyító ereje

56      Először is meg kell vizsgálni a technikai találkozókon folytatott megbeszélések tartalmára vonatkozó bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozatban támaszkodott. Az említett bizonyítékok a vállalkozások nyilatkozataiból, valamint a technikai találkozók idejéből származó, kézzel írott feljegyzésekből állnak, amelyeket vagy valamely konkrét technikai találkozón, vagy nem sokkal azt követően készítettek, és amelyek leírják az ott folytatott megbeszélések tartalmát.

57      E tekintetben a felperes megkérdőjelezi a bizonyítékok értelmezésének a Bizottság által a megtámadott határozatban alkalmazott elveit, valamint a nyilatkozatok és az okirati bizonyítékok bizonyító erejét.

–       A vállalkozások nyilatkozatai

58      Ki kell emelni, hogy a Sasol 2005. május 12‑i nyilatkozata szerint a technikai találkozók általában összejátszásra irányuló tevékenységnek adtak helyt, mivel ott megvitatták az áremeléseket és az árcsökkentéseket, valamint információkat cseréltek a bruttó árakra és a kapacitástervezésre vonatkozóan.

59      A Repsol 2005. május 19‑i nyilatkozata szerint a technikai találkozók részét képezte a résztvevők által alkalmazott árszintek megvitatása.

60      A Shell úgy nyilatkozott, hogy valamennyi technikai találkozó az árak rögzítésére vonatkozott. A 2006. június 14‑i nyilatkozata szerint legalább 1999 óta, amikor a tanúvallomást tevő képviselője elkezdett a technikai találkozókon részt venni, a paraffinviasz árát sosem döntötték el egyoldalúan, hanem abban mindig megegyeztek a versenytársak a technikai találkozókon.

61      Ezenkívül ugyanezen vállalkozások ugyanezen nyilatkozatokban azt is állították, hogy a résztvevők több technikai találkozón is ténylegesen megegyeztek a minimumárakban vagy az áremelésekben, néha még az emelést célzó intézkedésekben is. Ezenkívül az említett nyilatkozatokból kitűnik, hogy a Total e versenyellenes megállapodásokban teljes mértékben részt vett.

62      Egyébiránt ki kell emelni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (107) és (113) preambulumbekezdésében utalt a szóban forgó nyilatkozatokra (lásd a fenti 58–61. pontot).

63      A felperes előadja, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény keretében tett nyilatkozatok korlátozott bizonyító erővel rendelkeznek, főleg akkor, ha azokat semmilyen más bizonyíték nem erősíti meg. Az említett nyilatkozatok ugyanis jellegüknél fogva szubjektívek, és arra irányulnak, hogy „saját maguk helyett a többieket hibáztassákˮ. Ráadásul a Sasol és a Repsol a jogsértés súlyára vonatkozó nyilatkozatait „a Bizottság ösztönzéséreˮ tette, annak érdekében, hogy megőrizze az engedékenység iránti kérelmük előnyeiből való részesülést.

64      Ki kell emelni, hogy az uniós bíróság már megvizsgált és elutasított ilyen érveket.

65      Az ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog egyetlen rendelkezése vagy általános elve sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más, a kartellben való részvétellel vádolt vállalkozások nyilatkozataira támaszkodjon. Ha ez nem így lenne, az EK 81. cikkel ellentétes magatartás bizonyításának Bizottságra nehezedő terhe tarthatatlan lenne, és összeegyeztethetetlen az e rendelkezések megfelelő alkalmazásának felügyeletére vonatkozó feladatával (a fenti 41. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 192. pontja).

66      Különösen jelentős bizonyító erőt lehet tulajdonítani azon nyilatkozatoknak, amelyek először is megbízhatók, másodszor egy vállalkozás nevében tették őket, harmadszor olyan személytől származnak, akinek szakmai kötelessége e vállalkozás érdekei alapján eljárni, negyedszer a nyilatkozó érdekeit sértik, ötödször a körülmények közvetlen tanújától származnak, és hatodszor írásban, megfontoltan és jól átgondolva teszik őket (lásd ebben az értelemben a fenti 41. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 205–210. pontját).

67      Ezenkívül, bár általánosan elfogadott, hogy a jogsértő kartell fő résztvevői által önkéntesen szolgáltatott bizonyítékok bizonyos fenntartással kezelendők, tekintettel annak a lehetőségére, hogy e résztvevők hajlamosak kicsinyíteni a jogsértésben való közreműködésük jelentőségét, a többiekét pedig nagyítani, az a tény, hogy valaki a bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése érdekében kéri a 2002. évi engedékenységi közlemény kedvezményéből való részesülést, nem jelent szükségszerűen indítékot arra, hogy a kartell többi tagjának részvételére vonatkozóan elferdített bizonyítékokat terjesszen elő. A Bizottság félrevezetésére irányuló szándék ugyanis megkérdőjelezheti a kérelmező együttműködésének őszinteségét és teljességét, következésképpen veszélyezteti a 2002. évi engedékenységi közlemény kedvezményéből való teljes részesülésének lehetőségét (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑120/04. sz., Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben 2006. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4441. o.] 70. pontját).

68      Meg kell állapítani különösen, hogy ha egy személy jogsértés elkövetését ismeri be, és így a kérdéses dokumentumokból közvetlenül kikövetkeztethető tényeken túli körülményeket vall be, ez – az ennek ellenkezőjére utaló különleges körülmények hiányában – eleve azt jelzi, hogy e személy elhatározta az igazság feltárását. Így főszabály szerint különösen megbízható bizonyítéknak kell tekinteni azt a nyilatkozatot, amely a nyilatkozattevő érdekei ellen irányul (a Törvényszék fenti 41. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 211. és 212. pontja, T‑109/02., T‑118/02., T‑122/02., T‑125/02., T‑126/02., T‑128/02., T‑129/02., T‑132/02. és T‑136/02. sz., Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑947. o.] 166. pontja, valamint T‑54/03. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 59. pontja).

69      A jelen ügyben a szóban forgó nyilatkozatokat a technikai találkozókon részt vevő személyek tanúvallomása alapján, jól átgondolva tették, és azon vállalkozásokat is vádolják, amelyek nevében e nyilatkozatokat tették. Ráadásul a nyilatkozatok a jogsértés leírásának fő vonalait illetően egybevágnak, ami még továbbá növeli a megbízhatóságukat. Így a fenti 66. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében és a felperes állításaival ellentétben azok különösen megbízhatók.

70      Egyébiránt a felperes nem tesz semmilyen hivatkozást, és nem említ semmilyen bizonyítékot azon állításának alátámasztására, miszerint a Sasol és a Repsol a nyilatkozatait „a Bizottság ösztönzéséreˮ tette volna. Ráadásul a 2002. évi engedékenységi közleményből nem következik semmilyen, a jogsértés súlyának eltúlzására való ösztönzés, és a jelen ügyben azt nem is lehet megállapítani. Ellenkezőleg, hangsúlyozni kell, hogy a Sasol, a Repsol és az ExxonMobil a nyilatkozatait a vizsgálatokat követően tette, így e vállalkozások sejthették, hogy kevés az esélye annak, hogy ők nyújtottak be elsőként olyan információkat, amelyek lehetővé tették a Bizottság számára a vizsgálatok elrendelését vagy a kartell fennállásának megállapítását (lásd a 2002. évi engedékenységi közlemény 8. pontját). Így szerintük nagy esélye volt annak, hogy legfeljebb a bírság összegének maximum 50%‑os csökkentésében részesülhetnek (lásd a 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontját). E körülmények között nem állt fenn semmilyen gazdasági ok, amely a fent említett vállalkozásokat arra ösztönözhette volna, hogy a jogsértést a valóságosnál súlyosabbnak mutassák be, mivel a jogsértés nagyobb súlya azzal a következménnyel járt volna, hogy növelik a bírságaik összegét. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a nyilatkozatokban hamis körülmények előterjesztése megfoszthatja a szóban forgó vállalkozást a 2002. évi engedékenységi közlemény kedvezményéből való részesüléstől (lásd a fenti 67. pontot).

71      Így a felperes azon érveit, amelyek szerint az engedékenység iránti kérelmet benyújtó vállalkozásokat állítólag arra „ösztönöztékˮ, hogy a jogsértést a valóságosnál súlyosabbnak mutassák be, el kell utasítani.

72      Ezenkívül a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság nem alapíthatja megállapításait egy vállalkozás olyan nyilatkozatára, amelynek pontosságát több megvádolt vállalkozás is vitatja, és amelyet más bizonyítékok nem támasztanak alá.

73      Kétségtelen, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint egyetlen, kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás nyilatkozata, amelynek pontosságát több más érintett vállalkozás vitatja, nem tekinthető az utóbbiak által elkövetett jogsértés megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyíték azt nem támasztja alá, jóllehet a megerősítés elvárt mértéke a szóban forgó nyilatkozatok megbízhatósága okán alacsonyabb lehet (a fenti 41. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 219. és 220. pontja).

74      A jelen ügyben azonban a Bizottság nem egyetlen résztvevő olyan nyilatkozatára támaszkodott, amelyet a többi résztvevő vitatott, hanem több vállalkozás által egymástól függetlenül tett nyilatkozatokra, amelyek a jogsértés leírásának fő vonalait illetően egybevágnak (lásd a fenti 58–61. pontot). Ráadásul a Bizottság számos olyan okirati bizonyítékra támaszkodott, amelyek kiegészítik és megerősítik a vállalkozások nyilatkozatainak tartalmát, és amelyek egy része a lenti 76. és az azt követő pontokban kerül megvizsgálásra.

75      Ennélfogva a szóban forgó nyilatkozatok azon bizonyítékok együttesének részét képezik, amelyek bizonyítják az azon technikai találkozókon megállapított paraffinviaszárak rögzítésére vonatkozó megállapodásokat vagy összehangolt magatartásokat, amelyeken a felperes részt vett. Ennélfogva a felperes azon érveit, amelyek megkérdőjelezik e nyilatkozatok bizonyító erejét, el kell utasítani.

–       Okirati bizonyítékok

76      Ki kell emelni, hogy a megtámadott határozat számos, a jogsértés időszakából származó és az érintett vállalkozások helyiségeiben a helyszíni vizsgálatok során talált okirati bizonyítékra való utalásokat tartalmaz. Ezen okirati bizonyítékok nagy részét a MOL kézzel írott feljegyzései és a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozókról készített beszámolók teszik ki.

77      A felperes vitatja ezen okirati bizonyítékok bizonyító erejét. Úgy érvel, hogy a technikai találkozókon készített kézzel írott feljegyzések, mint a MOL feljegyzései is, nem kimerítőek, továbbá olyan jelzéseket és szimbólumokat tartalmaznak, amelyek jelentése a szerzőjük sajátja. Ami a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozókról készített beszámolókat illeti, azok bizonyító ereje korlátozott, mivel azok nem a technikai találkozókon készültek, és nem is olyan személy által, aki azokon részt vett volna. Ráadásul bizonyos, e beszámolókba felvett információ a technikai találkozókon kívül folytatott magánbeszélgetések eredménye volt. A Bizottság azon érve, miszerint e beszámolókat in tempore non suspecto készítették, annál is kevésbé fogadható el, mivel olvasatuk ritkán világos.

78      Ki kell emelni, hogy a Törvényszéknek és a Bíróságnak már alkalma volt ilyen érveket megvizsgálni, és azokat elutasítani.

79      Így, amint a fenti 47. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, mivel a versenyellenes magatartásokban és megállapodásokban való részvétel tilalma, valamint a szankció, amelyre a jogsértők számíthatnak, közismert, e magatartások és megállapodások gyakran titkosan folynak le, a találkozókat gyakran titkosan tartják, és az erre vonatkozó dokumentáció többnyire a legminimálisabbra szorítkozik. Még ha a Bizottság fel is fedez olyan iratokat – mint például a találkozókról készített beszámolókat –, amelyek kifejezetten bizonyítják a gazdasági szereplők közötti jogellenes kapcsolatfelvételt, e dokumentumok általában csak töredékesek és szórványosak, így gyakran következtetésekkel kell bizonyos részleteket rekonstruálni.

80      Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat szerint az okirati bizonyítékok bizonyító erejének értékelésekor nagy jelentőséget kell tulajdonítani annak a körülménynek, hogy valamely dokumentumot a tényekkel közvetlen összefüggésben készítettek (a Törvényszék T‑157/94. sz., Ensidesa kontra Bizottság ügyben 1999. március 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑707. o.] 312. pontja, valamint T‑5/00. és T‑6/00. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied és Technische Unie kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑5761. o.] 181. pontja), vagy hogy azt e tények közvetlen tanúja készítette (a fenti 41. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 207. pontja).

81      Az tény, hogy valamely dokumentumról hiányzik a dátum vagy az aláírás, illetve hogy rosszul olvasható, nem fosztja meg teljesen az iratot a bizonyító erejétől, különösen amennyiben annak eredete, valószínű kelte és tartalma kellő bizonyossággal megállapítható (a Törvényszék T‑217/03. és T‑245/03. sz., FNCBV kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4987. o.] 124. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Törvényszék T‑11/89. sz., Shell kontra Bizottság ügyben 1992. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑757. o.] 86. pontját).

82      Márpedig a jelen ügyben, amint a Bizottság a megtámadott határozat (215) preambulumbekezdésében megállapította, a MOL feljegyzéseit a találkozókon készítette egy ott jelen lévő személy, továbbá tartalmuk strukturált és viszonylag részletes. Ennélfogva e feljegyzések bizonyító ereje igen magas. Ami a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozókról készített beszámolókat illeti, a tényállás időszakából származó és in tempore non suspecto – vagyis az egyes technikai találkozókat követően nem sokkal – készített dokumentumokról van szó. Még ha az azokat készítő személy nem is volt jelen a technikai találkozókon, olyan információkra támaszkodott, amelyeket valamely résztvevőtől kapott. Ennélfogva e beszámolók bizonyító ereje igen magas.

83      Következésképpen el kell utasítani a felperes azon érveit, amelyek megkérdőjelezik a megtámadott határozatban hivatkozott bizonyítékok bizonyító erejét.

 A felperes konkrét technikai találkozókra vonatkozó érveinek részletes vizsgálatáról

84      A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság 52 technikai találkozó közül 36 esetében nem állítja azt, hogy a résztvevők ármegállapodásra jutottak volna. Először is a Bizottság a megtámadott határozatban négy technikai találkozót illetően elismerte, hogy nem biztos abban, hogy e találkozókra sor került‑e, illetve a találkozó tartalmát nem lehetett megállapítani. Másodszor a Bizottság a megtámadott határozatban 12 technikai találkozó esetében elismerte, hogy tartalmukra vonatkozóan nem rendelkezett más információval, csak bizonyos résztvevők nyilatkozataival, amelyek szerint e találkozóknak versenyellenes célja volt, anélkül hogy a szóban forgó magatartások jellegét pontosan meghatározták volna. Harmadszor a Bizottság a megtámadott határozatban másik 6 technikai találkozót illetően nem hivatkozott arra, hogy azok az árakra vonatkozó megbeszélésekkel voltak kapcsolatosak. Negyedszer a Bizottság a megtámadott határozatban másik 14 technikai találkozót illetően elismerte, hogy noha azokon az árakra vonatkozó információkat cseréltek, semmilyen megállapodást nem kötöttek emelésről, még kevésbé az emelés közös mértékéről, illetve hogy mindenesetre a Bizottság nem volt biztos ezen információcsere eredményében.

85      Végül a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság csak 16 technikai találkozó esetében állapította meg, hogy a résztvevők ármegállapodásra jutottak. A felperes e technikai találkozók mindegyike vonatkozásában részletes érvelést ad elő a bizonyítékok állítólagos téves értékeléséről.

86      Először is az 1992. szeptember 3‑i és 4‑i technikai találkozót illetően a Bizottság a megtámadott határozat (126) preambulumbekezdésében a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámolóra támaszkodott, amely a „11/22‑ig »0« árˮ említést tartalmazza. A Bizottság ebből arra következtetett, hogy e találkozón megegyeztek abban, hogy nem változtatnak az árakon.

87      A felperes úgy érvel, hogy a Sasol beszámolója a Sasol két alkalmazottja közötti belső beszélgetésre vonatkozik, mikor is K. azt az utasítást adta O.‑nak, hogy ne emelje az árat, így az említett beszámoló nem bizonyítja, hogy a technikai találkozón megállapodásra került volna sor.

88      Meg kell állapítani, hogy a Sasol a közigazgatási eljárás keretében tett nyilatkozatban ezen említést úgy értelmezte, hogy megállapodtak abban, hogy nem változtatnak az árakon. Ezenkívül számos, a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozókról készített beszámolóból és a Sasol nyilatkozataiból kitűnik, hogy az említett beszámolókban K., aki a technikai találkozókon a Sasol képviselője volt, tájékoztatta O.‑t az említett találkozókon folytatott megbeszélések tartalmáról. Ráadásul a résztvevők gyakran használták a „0ˮ számot az árak fenntartásának megjelölésére. Ennélfogva, még ha a szó szoros értelmében a szóban forgó beszámoló a K. és O. közötti belső beszélgetésnek is minősül, arról tanúskodik, hogy a szóban forgó technikai találkozón megállapodtak abban, hogy nem változtatnak az árakon. Ennélfogva a felperes által e tekintetben előadott érveket el kell utasítani.

89      Ezenkívül a felperes nem hivatkozhat érvényesen a Bizottsággal szemben arra, hogy e találkozókon semmilyen emelésben nem egyeztek meg. Ugyanis az árak fenntartására vonatkozó megállapodás is árrögzítő megállapodás, mivel a résztvevők között szándékegység áll fenn a közösen megállapított árszint alkalmazása tekintetében.

90      Következésképpen a Bizottság a megtámadott határozat (240) preambulumbekezdésében helyesen támaszkodott a szóban forgó technikai találkozóra, amikor megállapította, hogy „a szóban forgó vállalkozások minimumárakat rögzítettekˮ.

91      Másodszor az 1992. november 23‑i és 24‑i találkozót illetően a Bizottság a megtámadott határozat (128) preambulumbekezdésében a MOL egy feljegyzésére utalt, amely a következőket említi: „első negyedév – az árak fenntartása – szükség esetén információcsere – minimumárakˮ. A Bizottság ebből arra következtetett, hogy ez az árak fenntartására vonatkozó megállapodás fennállásáról tanúskodik.

92      A felperes szerint a MOL feljegyzésében szereplő említésnek „nincs értelmeˮ, mivel azt nem lehetett meghatározott árhoz kötni. Ezenkívül a MOL ezen értelmezést nem erősítette meg, és ugyanilyen hihető lehetett volna egy olyan másik értelmezés is, amely az egyszerű információcserét részesíti előnyben.

93      A Törvényszék úgy véli, hogy a felperes által adott magyarázat nem hihető. Ezen említés előtt ugyanis semmilyen vállalkozásnév nem szerepel, így nem lehet arra következtetni, hogy egyoldalú közlésről volt szó. Ellenkező példával szolgálva, a Sasolnak az 1996. szeptember 17‑i és 18‑i „Blauer Salonˮ találkozóra vonatkozó feljegyzése a következő említést tartalmazta: „MOL, HU 110 DEM flü.ffr ab 1/10.96ˮ. A Bizottság ennek alapján megállapította, hogy ez „azt mutatja, hogy az e találkozón a vállalkozásokat képviselő személyek feltárták és megvitatták az árpolitikával kapcsolatos jövőbeni szándékaikatˮ (a megtámadott határozat (141) preambulumbekezdése).

94      Így a Bizottság a megtámadott határozat (240) preambulumbekezdésében helyesen támaszkodott e technikai találkozóra, amikor megállapította, hogy „a szóban forgó vállalkozások minimumárakat rögzítettekˮ (lásd a fenti 89. pontot).

95      Harmadszor az 1995. szeptember 7‑i és 8‑i találkozót illetően (a megtámadott határozat (137) preambulumbekezdése) a felperes azt állítja, hogy a résztvevők csak az áraikra vonatkozó információkat cseréltek.

96      Ezen értelmezésnek ellentmond a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámoló, ahogyan azt e vállalkozás a közigazgatási eljárás keretében értelmezte, valamint a MOL e találkozóra vonatkozó feljegyzése is.

97      A MOL feljegyzése ugyanis a következő információkat tartalmazza:

„11. Schümann 970 DEM min. ár.

[…]

13. Total 920 DEM, 950 DM‑re emelt, 970 DM az év vége előttre tervezve

[…]

15. 900‑ra emelünkˮ.

98      A Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámoló a „Preise hoch per 1/1.95ˮ említést tartalmazza. Egyébiránt a Sasol által a Bizottság tájékoztatáskérésére 2006. december 16‑án adott válasz szerint az időpontot hibásan jelölték meg, úgyhogy az áremelést valójában 1996. január 1‑jére tervezték. Az említett válasz szerint ez az 1995. szeptember 7‑i és 8‑i találkozó eredményét tükrözi.

99      Ennélfogva a Bizottság azon állítása, miszerint e találkozó résztvevői „jövőbeli árpolitikájukra vonatkozó információkat cseréltek, továbbá áremeléseket, valamint minimumárakat vitattak meg és rögzítettekˮ, különösen koherens bizonyítékok összességén alapul. A Sasol nyilatkozata minden bizonytalanságot eloszlat az árak emelésére vonatkozó szándékegység fennállását illetően. Pusztán azon tény, hogy a növelés mértéke és a minimumárak mértéke vállalkozásonként eltért, nem befolyásolja azon minősítést, miszerint e találkozó árrögzítő megállapodáshoz vezetett, mivel az „árrögzítésˮ kifejezés nem foglalja magában azt, hogy valamennyi résztvevő egységes árat alkalmaz.

100    Negyedszer az 1996. február 22‑i és 23‑i technikai találkozót illetően a Bizottság a megtámadott határozat (139) preambulumbekezdésében a MOL egy feljegyzésére támaszkodott, amely a következő információkat tartalmazza: „Paraffin – minden minőségi szint – ugyanazon ár: 108 DEM; Kis/nagy ügyfél – ugyanazon ár: 108 DEM; merítőviasz 1200–1250 DEMˮ. Az említett preambulumbekezdés szerint ez azt bizonyítja, hogy a részt vevő vállalkozások megegyeztek a paraffinviasz árában.

101    A felperes úgy véli, hogy e feljegyzés egészének olvasata nem teszi lehetővé ilyen következtetés levonását. Az információkat ugyanis a MOL feljegyzéseinek szokásos stílusában adták elő, azaz kerekasztal‑beszélgetésen, mikor is a résztvevők által hozzáférhetővé tett és cserélt információkat átvették.

102    Ki kell azonban emelni, hogy a Sasol és a Repsol egymástól függetlenül megerősítette az 1996. február 22‑i és 23‑i technikai találkozó versenyellenes jellegét. Ráadásul a MOL említett feljegyzése a „8.1‑jétől 80 DEM/t‑val emelni mindenholˮ említést, azaz az árak emelésének időpontját és mértékét is tartalmazza.

103    Így a Bizottság a megtámadott határozat (240) preambulumbekezdésében helyesen állapította meg, hogy e technikai találkozón a szóban forgó vállalkozások minimumárakat rögzítettek, és áremelésekben állapodtak meg.

104    Ötödször az 1996. május 14‑i és 15‑i találkozót illetően (a megtámadott határozat (140) preambulumbekezdése) a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámoló a következőket tartalmazza:

„A kiindulópont az 1996 második félévének áremelése volt

– D + F: 96.8.1‑jén gyertya – FRP min. 115,– nto nto flü ffr

      Teamécses 115%

      Temetői gyertya 115%

      szilárd + 5% a jelenlegi árra

      keverő FRP min. 105,– nto, nto flü ffrˮ.

105    Ennek alapján a Bizottság megállapította, hogy „a részt vevő német és francia vállalkozások a megbeszéléseken megegyeztek abban, hogy 1996 második félévében árakat emelnek, és a gyertyához használt paraffinviasz árának emelését 1996. augusztus 1‑jére terveztékˮ.

106    A felperes azt állítja, hogy nem volt ármegállapodás, és hogy mindenesetre e találkozón ő nem volt jelen.

107    Ezen érvek nem kérdőjelezhetik meg a Bizottság elemzését. A Sasol által a Bizottság tájékoztatáskérésére 2006. december 16‑án adott válasz ugyanis egyértelműen azt jelzi, hogy e találkozón ármegállapodást kötöttek.

108    Azon tény, hogy a felperes e találkozón nem vett részt, nem akadályozhatja meg a Bizottságot abban, hogy általánosan megállapítsa, hogy a felperes részt vett az árrögzítő megállapodásokban, és hogy e tekintetben figyelembe vegye az e találkozóra vonatkozó bizonyítékokat. Valamely vállalkozást akkor is felelősnek lehet tekinteni átfogó kartell miatt, ha bizonyított, hogy a kartellnek közvetlenül csak egy vagy néhány alkotóelemében vett részt, amennyiben egyfelől tudott, vagy tudnia kellett volna arról, hogy az az összejátszás, amelyben részt vesz, különösen több évig rendszeresen szervezett találkozók révén olyan átfogó rendszerbe illeszkedik, amelynek célja a versenyfeltételek torzítása, és amennyiben másfelől ezen átfogó rendszer magában foglalta a kartell összes alkotóelemét (lásd a fenti 41. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 370. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

109    Márpedig a Sasol által a Bizottság tájékoztatáskérésére 2006. december 16‑án adott válasz szerint a Sasol a találkozót követő telefonhívások révén megtudta, hogy a Total ténylegesen megemelte árait 115 német márka (DEM)/100 kg‑ra, a termékek bizonyos alkategóriáira azonban engedményeket adott. Ennélfogva a felperest nemcsak hogy tájékoztatták a szóban forgó találkozón kötött megállapodásról, hanem annak eredményét részben ő is alkalmazta. Mivel a nyilatkozat ezen eleme, amely kétségtelenül a felperes magatartására vonatkozik, a Sasol felelősségét egyáltalán nem csökkenthette volna, és mivel ez utóbbi elveszíthette volna az együttműködésből eredő előnyöket, ha a Bizottságnak hamis információkkal szolgált volna, és mivel mindenesetre a Sasol hangsúlyozta, hogy a felperesnek a kartellhez való csatlakozása csak részleges volt, semmi oka nincs annak, hogy e nyilatkozat hitelességét megkérdőjelezzük.

110    Hatodszor meg kell vizsgálni a felperesnek az 1997. október 30‑i és 31‑i találkozóra (a megtámadott határozat (145) preambulumbekezdése), valamint az 1998. május 5‑i és 6‑i találkozóra (a megtámadott határozat (147) preambulumbekezdése) vonatkozó érveit.

111    Ki kell emelni, hogy a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámoló, amely az első találkozóra vonatkozik, a következőket tartalmazza:

.	„Időpont	Emelés	Min. ár
√ SCHS, D	.	.	.
√ Dea, D	.	.	.
√ SRS-Tuda, D	.	.	.
√ MOL, HU	1.1.	.	.
√ Total, F	1.1.	10 DEM	120 DEM
Mobil‑Bp, F	.	.	.
√ Repsol, E	.	.	.
√ Agip, I	1.1.	10 DEMˮ	.

112    A Sasol úgy nyilatkozott, hogy e beszámolóból kitűnik, hogy valamennyi résztvevő kötelezettséget vállalt arra, hogy 10‑ről 12 DEM/100 kg‑ra emeli az árakat, továbbá hogy a Total és az Agip emelni kívánta a 10 DEM‑es árakat, és hogy ennek legalábbis a Total esetében 120 DEM/100 kg‑os minimumárhoz kellett vezetnie.

113    Az emelések mértékeit és időpontjait teljes mértékben megerősíti két, a MOL helyiségeiben talált, e találkozóra vonatkozó feljegyzés.

114    A felperes annak állítására szorítkozik, hogy a MOL‑nál talált feljegyzéseknek más magyarázata van, miszerint a paraffinviasz különböző típusainak árait az egyik résztvevő hangosan felolvasta. Ezen állítólagos magyarázatnak azonban egyértelműen ellentmond a Sasol beszámolója, ahogyan azt ez utóbbi értelmezi, amely vonatkozásában a felperes semmilyen érvet nem adott elő.

115    Végül a felperes azon érve, miszerint a tervezett emelések különböző időpontjai arról tanúskodnak, hogy a résztvevők nem jutottak megállapodásra, minden alapot nélkülöz. A tervezett emelések különböző időpontjai ugyanis arra utalhatnak, hogy a résztvevők figyelembe vették a különböző képviselt vállalkozások egyedi kereskedelmi helyzetét. Ráadásul annak érdekében, hogy az ügyfelekkel szemben fenntartsák annak a látszatát, hogy a paraffinviasz‑piac mindig a kereslet és a kínálat szabályainak engedelmeskedik, ésszerű lehetett a részt vevő vállalkozások számára, hogy különböző időpontokban vezessenek be új árakat, úgy téve, mintha az általuk bevezetett emelések független kereskedelmi döntések eredményei lettek volna. A Shell szolgált e magyarázattal az emelések különböző időpontjainak és különböző mértékeinek alkalmazását illetően a 2004 elejét követő időszak vonatkozásában.

116    A Bizottság azon megállapítását, miszerint az 1200 DEM tonnánkénti minimumárat az 1997. október 30‑i és 31‑i találkozón legalábbis bizonyos résztvevők esetében megállapították, megerősíti továbbá a MOL‑nak az 1998. május 5‑i és 6‑i találkozóra vonatkozó feljegyzése is, amely a következőt említi: „Repsol – min. ár 1180 DEM (képtelen 1200‑on értékesíteni)ˮ. Ezen említés legkoherensebb magyarázata azt, hogy a Repsol nem tudta a korábbi találkozón elért megegyezés szerinti árat alkalmazni, és megjelölte azon minimumárat, amely számára alkalmazhatónak tűnt.

117    Ennélfogva a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a résztvevők az 1997. október 30‑i és 31‑i találkozón rögzítették a paraffinviasz árait.

118    Hetedszer az 1998. november 3‑i és 4‑i technikai találkozót illetően a Bizottság a megtámadott határozat (149) preambulumbekezdésében a MOL egyik feljegyzésére és a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámolóra támaszkodott.

119    A Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámoló a következő információkat tartalmazza:

„Javaslat 99. 1/1‑jén + 6 DEM?, valamennyi 120 DEM alatti [árra]

= körlevelet készítenek majd »a nyersanyagok helyzetével« (=az összegek rendelkezésre állása) érvelve, abból a célból, hogy:

–        a 120 DEM alatti árakat emeljék,

–        az árak ne csökkenjenek,

–        a gyertyagyártók »dokumentumokat« kapjanak a [kétségtelenül áruház]láncokkal folytatott tárgyalásaikhozˮ.

120    A MOL feljegyzése a következőt említi: „60 DEM/t – emelés 1999. január 1‑jétőlˮ.

121    A Bizottság a megtámadott határozatban ezen információkból arra következtetett, hogy a résztvevők megvitatták az 1997. október 30‑i és 31‑i technikai találkozón kötött megállapodásukat követően előállt helyzetet, amely megállapodás célkitűzésként állapította meg azt, hogy a paraffinviasz árait 120 DEM/100 kg fölé kell emelni, amit még nem értek el. A résztvevők tehát az 1998. november 3‑i és 4‑i technikai találkozón megegyeztek abban, hogy minden olyan ügyfél esetében 6 DEM‑mel emelik az árat, aki 120 DEM alatti áron vásárol paraffinviaszt, amely emelést 1999. január 1‑jére tervezték. Ugyanígy a megtámadott határozat szerint az említett emelést nyersanyaghiánnyal kellett indokolni az ügyfelekkel szemben. Ezenkívül a társaságokat képviselő személyek mindenesetre megegyeztek abba, hogy az árak nem csökkenhetnek.

122    A felperes úgy érvel, hogy a MOL feljegyzésében foglalt említés a S. (Shell) által tett megjegyzésre vonatkozik, mivel az az „S.ˮ név alatt szerepel. A Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámolóban szereplő említés, amely szerint „körlevelet készítenek majd […] azzal a céllal, hogy […] az árak ne csökkenjenekˮ, a Sasol belső körlevelére utal, és nem értelmezhető a technikai találkozón kötött megállapodásként, hanem csak a Sasol által maga számára felállított, kifejezett célkitűzésként.

123    E tekintetben ki kell emelni, hogy a felperes által adott magyarázat nem hihető, és nem alapul az okirati bizonyítékok koherens értelmezésén. A felperes ugyanis egyáltalán nem ad magyarázatot arra, hogy a Sasol milyen okból határozott úgy, hogy az ügyfeleinek címezve körlevelet készít, amelyben bejelenti a 6 DEM/100 kg‑os áremelést az egyik másik résztvevő, a Shell egyoldalú nyilatkozatát követően, ha nem volt megállapodás a résztvevők között az áremelésről. Ráadásul a Bizottság által adott értelmezés – a felperes értelmezésével ellentétben – az 1997. október 30‑i és 31‑i technikai találkozón folytatott megbeszélésekkel fennálló összefüggéseket állapít meg.

124    Ennélfogva a Bizottság érvényesen következtethetett az 1998. november 3‑i és 4‑i technikai találkozóra vonatkozó bizonyítékokból arra, hogy a résztvevők e találkozón áremelésben állapodtak meg.

125    Nyolcadszor meg kell vizsgálni a felperesnek az 1999. október 27‑i és 28‑i találkozóra vonatkozó érveit.

126    E tekintetben a Bizottság a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámolóval rendelkezett, amely a következőket említi:

.	„Emelés
Jelen van: Total	2000.1.15‑én + Ffr 2300 = 6,85 DEM
Jelen van: Repsol	.
Jelen van: SRS‑Tuda	2000.1.10‑én
Jelen van: Dea	2000.1.17‑én [B. de Dea] szerint + 8,50 DEM
Jelen van: SCHS	2000.1.15‑én
Mobil‑Bp, F	..
Nincs jelen: MOL	2000.2.1‑jén (alt 110 DEM flü ffr) + 6 DEM, – T. T. szerint 1.10.
Nincs jelen: Mobil	.
[Nincs jelen] Esso, F	2000.2.1‑jén + 40 $,- (MA szerint 1.19.)
Kuwait, NL ?‑vel + 8 DEM,- (Buchh [Buchhaltung (könyvelési osztály)] szerint) 1.24.
Általánosan valamennyi ipari ágazat vonatkozásában
- Folyékony	+ 7–9 DEM,‑ %kg (semmi esetre sem kevesebb, mint 6 DEM)
- Szilárd	+ 11 DEM,‑ % kgˮ

127    A Bizottság e feljegyzést, a Sasol magyarázatait figyelembe véve, a következőképpen értelmezte (a megtámadott határozat (156) preambulumbekezdése):

„E feljegyzés azt mutatja, hogy a Total, a Repsol, a H & R/Tudapetrol (»SRSTuda«), a Dea és a Sasol kötelezettséget vállalt arra, hogy 2000 januárjában emeli az árakat. A Totalnak 2000. január 15‑én kellett az árakat 2 300 FRF‑fel emelnie, a H & R/Tudapetrolnak 2000. január 10‑én, a Deának 2000. január 17‑én 8,50 DEM‑mel, a Sasolnak pedig 2000. január 15‑én. A jelen nem lévő társaságokat illetően a MOL esetében 2000. január 1‑jén 6 DEM‑mel való emelést jeleztek. Az Essónak 2000. február 1‑jén kellett 40 USD‑vel emelni, a Kuwaitnak pedig nem ismert időpontban 8 DEM‑mel. Ez utóbbi három információt a Sasol a technikai találkozót követően kapta kétoldalú kapcsolatfelvételek révén, és a Sasol szerint a dokumentumot 1999. december 7‑én egészítették ki ezen információkkal. Ezt mutatják a »szerint« kifejezések egy névvel és egy időponttal. A Sasol az említett időpontokban felhívta e társaságok képviselőit, és megkapta az áremelésre vonatkozó információkat.ˮ

128    A felperes nem állíthatja érvényesen, hogy csak információcseréről volt szó. Ezen elméletnek egyértelműen ellentmond a Sasol 2006. december 16‑i nyilatkozata, miszerint a Total, a Repsol, az „SRSTuda (Hansen & Rosenthal)ˮ jelen voltak, és kötelezettséget vállaltak a 2000 januárjában való áremelésre.

129    Azon tény, hogy a vállalkozások neve mellett szereplő időpontok eltérnek, a fenti 115. pontban már kifejtett okokból nem támaszthatja alá a felperes elméletét.

130    Ugyanígy annak a leghihetőbb magyarázata, hogy a találkozón jelen lévő vállalkozások neve mellett miért nem voltak számok, a Sasol nyilatkozatára tekintettel az, hogy az árak emelésének mértéke mindezen vállalkozás esetében ugyanaz volt, azaz 6,85 DEM.

131    Ennélfogva a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a szóban forgó találkozón árrögzítő megállapodást kötöttek.

132    Kilencedszer meg kell vizsgálni a felperesnek a 2001. június 26‑i és 27‑i találkozóra vonatkozó érveit (a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdése).

133    E tekintetben a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámoló a következőket említi:

Júliusban:  a konkrét ügyfelek árainak lehető leghamarabbi törlése

[…]

Augusztus vége:  01.9.30‑án valamennyi ár törlése

      01.10.1‑jén + 7 €,–ˮ.

134    A megtámadott határozat szerint ezen információk azt mutatják, hogy a vállalkozásokat képviselő személyek megegyeztek abban, hogy a paraffin árait 2001. október 1‑jén 7 euróval emelik, amit megelőzött valamennyi ármegállapodás szeptember 30‑ig való törlése.

135    A felperes azt állítja, hogy a Sasol 2006. december 16‑i nyilatkozata nem támasztja alá ezen értelmezést, és csak az árakra vonatkozó megbeszélésekről tanúskodik.

136    Ezen állításnak azonban ellentmond az említett nyilatkozat. Ez utóbbi szerint ugyanis a Sasolt képviselő O. feljegyezte a 2001. június 26‑i és 27‑i technikai találkozó eredményeit, és az áremelésre irányuló szándék kifejeződésre jutott az említett találkozón levont következtetésekben.

137    Mivel a nyilatkozat az árak emelésére vonatkozó találkozón levont következtetéseket említ, meg kell állapítani, hogy az említett nyilatkozat e találkozón kötött árrögzítő megállapodást bizonyít.

138    Tizedszer a felperes kifogásolja a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozóra vonatkozó bizonyítékoknak a megtámadott határozat (174) preambulumbekezdésében foglalt értékelését.

139    E tekintetben a Total France helyiségeiben talált kézzel írott feljegyzés a következő információkat tartalmazza:

„–>Sasol 40 €/50 $. – július vége.

–>Mer: 38–28.

–>Július 1‑je

+ FRP: 70 –> 6000 €/T

+ Teamécses: 50 –> 500 €/T

+ Mikroviasz: 25 –> 50 €/

[...]

–>40 €/T gacsˮ

140    A megtámadott határozat szerint a Total France helyiségeiben talált kézzel írott feljegyzés általános összefüggéseiből kitűnik, hogy az árat megelőző nyíl a jövőre vonatkozóan elhatározott stratégia fennállását jelzi, így a résztvevők megegyeztek az árak emelésében.

141    A felperes szerint a Total France helyiségeiben talált kézzel írott feljegyzés Bizottság általi értelmezése az e technikai találkozóra vonatkozó nyilatkozatok ellentmondásossága miatt nem fogadható el. A Shell ugyanis azt nyilatkozta, hogy megegyeztek az árak emelésében, miközben a Sasol arról tett említést, hogy áremelést vitattak meg. Ennélfogva, tekintettel a Total France‑nál talált kézzel írott feljegyzésre is, csak információcsere állapítható meg.

142    Meg kell állapítani, hogy a Shell 2006. június 14‑i nyilatkozata egyáltalán nem kétértelmű, mivel a Shell azt állítja, hogy e technikai találkozón áremelésben egyeztek meg, amelynek 2004. július 1‑jén kellett megvalósulnia.

143    A felperes nem támaszkodhat érvényesen a Sasol 2005. augusztus 12‑i nyilatkozatára, hogy tagadja azt, hogy e találkozón megállapodást kötöttek volna. Azon tény ugyanis, hogy a Sasol elismeri, hogy e találkozón sor került az árakra vonatkozó megbeszélésekre, egyáltalán nem zárja ki, hogy e megbeszélések alapján a résztvevők megállapodásra jutottak. Ráadásul a Sasol az említett nyilatkozatban azt is állította, hogy „láncleveletˮ küldött, amelyben bejelentette, hogy 2004. június 14‑én öt euróról hét euró/100 kg‑ra emeli az árat, és hogy levelet kapott a H & R‑től, amelyben ez utóbbi bejelentette, hogy 5,20 euróról 6,80 euró/100 kg‑ra emeli az árait.

144    E nyilatkozatból tehát kitűnik, hogy a Sasol ugyanazon összegre kívánta emelni az árait, mint amely a Total France‑nál talált kézzel írott feljegyzésben szerepelt, és hogy ezt követően a H&R is áremelésre vonatkozó levelet küldött, amelyben a Sasoléhoz nagyon közeli emelést célzó intézkedést jelölt meg.

145    Ennélfogva a Bizottság a megtámadott határozatban megfelelően bizonyította, hogy a résztvevők az említett technikai találkozón megegyeztek a paraffinviasz árainak emelésében.

146    A fenti vizsgálat fényében, és anélkül, hogy meg kellene vizsgálni az azon technikai találkozók összességére vonatkozó bizonyítékokat, amelyeken a felperes részt vett, a Törvényszék megállapítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a kartell résztvevői az 1992. szeptember 3‑i és 4‑i (a megtámadott határozat (126) preambulumbekezdése), az 1992. november 23‑i és 24‑i (a (128) preambulumbekezdés), az 1995. szeptember 7‑i és 8‑i (a (137) preambulumbekezdés), az 1996. február 22‑i és 23‑i (a (139) preambulumbekezdés), az 1996. május 14‑i és 15‑i (a (140) preambulumbekezdés), az 1997. október 30‑i és 31‑i (a (145) preambulumbekezdés), az 1998. november 3‑i és 4‑i (a (149) preambulumbekezdés), az 1999. október 27‑i és 28‑i (a (156) preambulumbekezdés), a 2001. június 26‑i és 27‑i (a (163) preambulumbekezdés), valamint a 2004. május 11‑i és 12‑i technikai találkozón (a (174) preambulumbekezdés) a paraffinviasz árait rögzítő megállapodásokat kötöttek.

 Az átfogó értékelésről

147    Először is ki kell emelni, hogy a Shell, a Sasol és a Repsol elismerte, hogy a technikai találkozókon a paraffinviasz árait azon általános céllal vitatták meg, hogy megegyezzenek azok mértékében. A fenti 32. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint már az ilyen közös célkitűzés ténye az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodásnak minősül, mivel szándékegység állt fenn magának a verseny korlátozásának tekintetében. Ezenkívül ugyanezen vállalkozások úgy nyilatkoztak továbbá, hogy a résztvevők több technikai találkozón is ténylegesen megegyeztek a minimumárakban vagy az áremelésekben, néha még az emelést célzó intézkedésekben is. Hangsúlyozni kell, hogy nyilatkozataikban a vállalkozások arra is utaltak, hogy a Total részt vett a technikai találkozókon, és megjelölték a felperes azon alkalmazottainak nevét, akik a felperest a találkozókon képviselték.

148    Másodszor meg kell állapítani, hogy a szóban forgó nyilatkozatokat megerősíti számos, a technikai találkozók idejéből származó, a Bizottság által a helyszíni vizsgálatok során talált kézzel írott feljegyzés, amelyekhez a felperes a közigazgatási eljárás során hozzáférhetett, és amelyek egy részére különösen a megtámadott határozat (126), (128), (137), (139), (140), (145), (149), (156), (163) és (174) preambulumbekezdése hivatkozik.

149    Harmadszor emlékeztetni kell arra, hogy a felperes a kartellben való részvételének időszakában, azaz 1992. szeptember 3. és 2005. április 28. között tartott összesen 51 versenyellenes találkozóból 39‑en volt jelen.

150    E tekintetben először is emlékeztetni kell arra (lásd a fenti 146. pontot), hogy a Bizottság a megtámadott határozatban bizonyította, hogy a kartell résztvevői az 1992. szeptember 3‑i és 4‑i (a megtámadott határozat (126) preambulumbekezdése), az 1992. november 23‑i és 24‑i (a (128) preambulumbekezdés), az 1995. szeptember 7‑i és 8‑i (a (137) preambulumbekezdés), az 1996. február 22‑i és 23‑i (a (139) preambulumbekezdés), az 1996. május 14‑i és 15‑i (a (140) preambulumbekezdés), az 1997. október 30‑i és 31‑i (a (145) preambulumbekezdés), az 1998. november 3‑i és 4‑i (a (149) preambulumbekezdés), az 1999. október 27‑i és 28‑i (a (156) preambulumbekezdés), a 2001. június 26‑i és 27‑i (a (163) preambulumbekezdés), valamint a 2004. május 11‑i és 12‑i technikai találkozón (a (174) preambulumbekezdés) a paraffinviasz árait rögzítő megállapodásokat kötöttek. A felperes az 1996. május 14‑i és 15‑i technikai találkozó kivételével ezen összes találkozón jelen volt.

151    Másodszor a felperes elismeri, hogy az 1994. szeptember 30‑i (a megtámadott határozat (133) preambulumbekezdése), az 1995. január 27‑i (a (134) preambulumbekezdés), az 1996. szeptember 17‑i és 18‑i (a (141) preambulumbekezdés), az 1998. szeptember 2‑i és 3‑i (a (148) preambulumbekezdés), a 2000. február 3‑i és 4‑i (a (157) preambulumbekezdés), a 2000. május 25‑i és 26‑i (a (159) preambulumbekezdés), a 2002. február 21‑i és 22‑i (a (165) preambulumbekezdés), a 2002. december 18‑i (a (168) preambulumbekezdés), a 2003. február 27‑i és 28‑i (a (169) preambulumbekezdés), valamint a 2004. január 14‑i és 15‑i technikai találkozón (a (173) preambulumbekezdés) információkat cseréltek a paraffinviasz áraira vonatkozóan, amely találkozókon a felperes jelen volt.

152    Márpedig a felperes semmilyen konkrét érvet nem ad elő a Sasol, a Repsol és a Shell nyilatkozatainak megcáfolása érdekében, amelyek szerint a technikai találkozók célja az árak rögzítése volt.

153    Így legalábbis a fenti 146. és 151. pontban említett technikai találkozókat illetően a Bizottság megdönthetetlen bizonyítékok összességével rendelkezett, amelyekből kitűnt, hogy a résztvevők a technikai találkozókon több mint tizenkét éven keresztül rendszeresen információkat cseréltek az áraikra és a tervezett emelésekre vonatkozóan. Márpedig a felperes e tevékenységeket illetően nem adott olyan koherens magyarázatot, amely megkérdőjelezhetné a Bizottság állítását, amely szerint e magatartások célja különösen az árrögzítés volt. Ellenkezőleg, azon hosszú időtartam, amely alatt rendszeresen tartottak találkozókat, önmagában arra utaló valószínűsítő körülménynek minősül, hogy a résztvevők célja azt volt, hogy harmonizálják árpolitikájukat úgy, hogy a piaci kockázatokat tudatosan helyettesítik az egymás közötti együttműködéssel, a paraffinviasz árát illetően összehangolt magatartást tanúsítanak, sőt – legalábbis a fenti 146. pontban említett technikai találkozókat illetően – árrögzítő megállapodásokat kötnek.

154    Mellékesen ki kell emelni, hogy a fenti 34. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint az EK 81. cikk (1) bekezdésével ellentétes a gazdasági szereplők közötti bármely olyan közvetlen vagy közvetett kapcsolatfelvétel, amely jellegénél fogva vagy befolyásolja a tényleges, illetve potenciális versenytárs piaci magatartását, vagy feltárja az ilyen versenytárs előtt, hogy az érintett gazdasági szereplő saját maga milyen piaci magatartásról döntött, illetve milyen piaci magatartást fontolgat, amennyiben e kapcsolatfelvétel célja vagy hatása a verseny korlátozása. A jelen ügyben a felperes nem tagadja a kapcsolatfelvételt, sem pedig azt, hogy a technikai találkozókon érzékeny információkat cseréltek.

155    Negyedszer a felperes nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy a Bizottság nem bizonyította a technikai találkozókon elfogadott megállapodásokban vagy összehangolt magatartásokban való részvételét.

156    Az olyan versenyellenes megállapodásokat illetően ugyanis, amelyek – mint a jelen ügyben is – a versenytárs vállalkozások találkozói során jönnek létre, a Bíróság már kimondta, hogy megvalósul az EK 81. cikk megsértése, ha e találkozók célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, és amelyek így a piac működésének mesterséges megszervezésére irányulnak. Ilyen esetben az érintett vállalkozás kartellben való részvételének bizonyításához elegendő az, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az említett vállalkozás olyan találkozókon vett részt, amelyek során versenyellenes megállapodásokat kötöttek. Amennyiben az ilyen találkozókon való részvétel bizonyított, e vállalkozás feladata olyan valószínűsítő körülmények bemutatása, amelyek alapján megállapítható, hogy az említett találkozókon való részvétele minden versenyellenes szándékot nélkülözött, és bizonyítania kell, hogy tájékoztatta a versenytársait arról, hogy az e találkozókon való részvételi szándéka eltér az övékétől (a fenti 47. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 81. pontja, valamint a Bíróság C‑403/04. P. és C‑405/04. P. sz., Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑729. o.] 47. pontja).

157    E szabály indoka az, hogy az említett találkozón részt vevő valamely vállalkozás, amely nyilvánosan nem határolta el magát annak tartalmától, azt a benyomást kelti a többi résztvevőben, hogy elfogadta annak eredményét, és azt betartja (a fenti 47. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 82. pontja, valamint a fenti 156. pontban hivatkozott Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 48. pontja).

158    A felperes azonban, aki a technikai találkozókon rendszeresen részt vett, nem hivatkozhat arra, hogy a versenyellenes találkozók tartalmától nyilvánosan elhatárolódott.

159    Ötödször meg kell jegyezni, hogy a felperes által előadott magyarázatok minden esetben valamelyik konkrét technikai találkozót érintik. Így nem szolgálhatnak hihető magyarázattal a Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok összességét illetően, amelyek lehetővé tették a Bizottság számára az összetett, egységes és folyamatos jogsértés fennállásának bizonyítását.

160    A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban helyesen állapította meg, hogy a kartell résztvevői, köztük a felperes, különösen „az árak rögzítésére, valamint érzékeny kereskedelmi információk cseréjére és hozzáférhetővé tételére vonatkozó megállapodásokban, illetve összehangolt magatartásokbanˮ álló jogsértést követtek el.

161    Így a Bizottság e tekintetben nem sértette meg az EK 81. cikket.

162    Következésképpen a jelen jogalap első részét el kell utasítani.

 Az árrögzítő megállapodások végrehajtására vonatkozó bizonyítékok hiányával kapcsolatos, második részről

163    A második részben a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság megsértette az EK 81. cikket, amikor megállapította, hogy a jogsértést végrehajtották. A Bizottság nem bizonyította különösen azt, hogy az áremeléseket bejelentő levelek a jogsértés fő ága végrehajtásának minősülnek.

164    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat 4.1 pontjában „A kartell alapelvei és működéseˮ cím alatt a következőket állapította meg:

„[…]

(113) A technikai találkozók eredményének végrehajtására általában úgy került sor, hogy bejelentették az ügyfeleknek az áremeléseket, illetve törölték a létező árszabásokat. Az esetleges csalással vagy az alkalmazás elmulasztásával kapcsolatos eseteket megvitatták a következő találkozókon (lásd például a (149) és (157) preambulumbekezdést). Általában az egyik képviselt vállalkozás kezdeményezte és kezdte meg árainak emelését. Általában a Sasolról volt szó, azonban ez utóbbi néha más résztvevőt kért meg a kezdésre. Nem sokkal azután, hogy valamelyik vállalkozás bejelentette az ügyfeleknek, hogy emelni kívánja az árakat, a többi szállító követte őt, és szintén áremeléseket jelentett be. A technikai találkozókon a vállalkozásokat képviselő személyek tájékoztatták a többieket a technikai találkozók eredményeinek alkalmazása érdekében tett lépésekről. Ezen információkat szóban adták át valamelyik vállalkozásnak, illetve az összes többi [részt vevő] vállalkozásnak, vagy pedig másolatot küldtek nekik az árak emelésének vagy törlésének érintett bejelentéseiről. A Bizottság ugyanis felfedezte, hogy a felek tájékoztatták egymást az ilyen bejelentésekről. Megállapították, hogy megközelítőleg 150 ilyen típusú levelet cseréltek a technikai találkozókat követő hat héten keresztül. Megállapításra került továbbá, hogy egy megállapodás szerint a képviselt vállalkozások nem húzhattak hasznot a megegyezés szerinti áremelés alkalmazásából annak érdekében, hogy növeljék saját piaci részesedésüket. Ezen állítást a kifogásközlésre adott válaszokban nem vitatták.ˮ

165    Ezt követően a Bizottság a megtámadott határozat 5.1 pontjában a „Végrehajtásˮ cím alatt különösen a következőket állapította meg:

„[…]

(299) Még ha a Bizottság nem is köteles a versenyellenes megállapodás végrehajtását bizonyítani, a jelen ügyben e végrehajtást bizonyítani lehet. Az árszabásra vonatkozó levélváltások, valamint az árszabásra vonatkozó szóbeli információcsere (lásd a (248) preambulumbekezdést) a megállapodás alkalmazásának ellenőrzését is szolgálta. Azáltal, hogy tájékoztatták a kartell összes többi tagját a jövőbeli áremelésekről, illetve az árak törléséről, a kartell tagjai ellenőrizni tudták, hogy valamely vállalkozás betartja‑e a technikai találkozókon tett kötelezettségvállalásait. Ezenkívül alkalmanként megvitatták a végrehajtást a technikai találkozókon, például a (147) és (149) preambulumbekezdésben leírt találkozókon. Azon tény, hogy a kartell tagjai mint szállítók egymás között is fenntartottak kapcsolatokat, ami főszabály szerint megmagyarázhat bizonyos, köztük történt közléseket, e megfontolást egyáltalán nem érinti. Nem az a kérdés, hogy bizonyos közlések mindenképpen megvalósultak volna‑e ezen kétoldalú keresztkapcsolatok következtében, hanem az, hogy e közlések a jogsértés végrehajtása ellenőrzésének biztosítását objektíve segítették‑e, vagy sem.ˮ

166    Először is a felperes úgy érvel, hogy a vállalkozások nyilatkozatai szerint az árszabásra vonatkozó leveleknek a többi résztvevő számára való megküldése nem volt rendszeres, így nem minősült a jogsértés fő ága végrehajtása eszközének. Szerinte, ha a technikai találkozók célja az lett volna, hogy közösen rögzítsék az új árakat, ahhoz, hogy lehetővé tegyék a résztvevők számára a megállapodás valamennyiük általi betartásának ellenőrzését, minden egyes résztvevőnek közölnie kellett volna az új árait az összes többivel, vagy legalábbis az ezen ellenőrzéssel megbízott egyikükkel, amiről nem volt szó.

167    Az árszabásra vonatkozó levélváltás gyakorlata semmiképpen nem róható a Total France terhére. Először is, amint a Shell elismeri, a Total France nem küldött gyakran áremelésre vonatkozó leveleket ügyfeleinek, és rendszerint szóban jelentette be áremeléseit az ügyfelek látogatásakor, anélkül hogy a versenytársait tájékoztatta volna. Egyébiránt a Bizottság által hivatkozott 123 levélből csak kilenc tulajdonítható a Total France‑nak, és a többségük egy esetleges adásvétel érdekében kért és adott árajánlatra vonatkozó levélváltást jelent.

168    Ki kell emelni, hogy a felperes érvei a kartell résztvevői közötti, árszabásra vonatkozó levélváltásokra vonatkoznak.

169    Márpedig e levélváltások nem minősültek a szóban forgó jogsértés szó szoros értelmében vett végrehajtásának, mivel a jogsértés abban állt, hogy a találkozókon megvitatott, illetve rögzített árszinteket alkalmazták, ezen árakat fenntartották, illetve emelték az ügyfelekkel szemben. A Bizottság a megtámadott határozat (113) preambulumbekezdésében ténylegesen megállapította, hogy „[a] technikai találkozók eredményének végrehajtására általában úgy került sor, hogy bejelentették az ügyfeleknek az áremeléseket, illetve törölték a létező árszabásokatˮ. Az árszabásra vonatkozó levélváltások és a szóbeli megbeszélések, amelyekre a találkozókat követően került sor, a jogsértés résztvevők általi végrehajtásának ellenőrzésére szolgáló mechanizmusra vonatkozik.

170    Így a felperes azon érve, miszerint a versenytársak közötti levélváltás tárgyát képező, a Bizottság által megvizsgált 123 levélből csak kilencet lehet neki tulajdonítani, nem releváns. Mindenesetre maga a felperes is elismeri, hogy nem gyakran küldött árszabásra vonatkozó levelet, amelyben közölte az áremeléseket az ügyfelekkel, hanem rendszerint az ügyfelek látogatásakor jelentette be szóban az áremeléseket. Következésképpen a felperes egyrészről maga is elismeri, hogy rendszeresen emelte az árait, másrészről pedig magyarázatot ad arra, hogy miért küldött csak kevés másolatot árszabásra vonatkozó levelekről a versenytársainak: mivel az áremeléseket szóban közölte az ügyfelekkel, nem lehetett semmilyen másolatot küldeni a versenytársaknak árszabásra vonatkozó levelekről, mivel semmilyen árszabásra vonatkozó levelet nem címzett az ügyfeleinek.

171    Másodszor ki kell emelni, hogy a felperes arra vonatkozó elméletének, hogy a jelen ügyben a jogsértést nem hajtották végre, ellentmondanak a megtámadott határozat alapjául szolgáló bizonyítékok.

172    A Shell ugyanis a 2005. március 18‑i nyilatkozatában kifejezetten azt állította, hogy a technikai találkozókat követően a képviselője rendszeresen árszabásra vonatkozó leveleket kapott, amelyekben valamely versenytársa áremelést jelentett be. E levelekben rendszeresen bejelentették az új árakat, és azokat a paraffinviasz‑gyártók az ügyfeleknek és azon többi gyártónak küldtek meg, akik gyakran vásárolnak egymástól is paraffinviaszt a keresztszállítás keretében. A Shell információi szerint, amint az első gyártó ily módon jelezte az árak emelésére vonatkozó szándékát, a kartell többi résztvevője követte őt a technikai találkozókon folytatott megbeszéléseknek megfelelően.

173    A Shell a 2006. június 14‑i nyilatkozatában azt is állította, hogy mindig, amikor áremelést bejelentő, árszabásra vonatkozó levelet küldött, az a korábbi technikai találkozón közösen megállapított árat tartalmazta. Így kifejtette, hogy rendszeresen kapott ilyen leveleket a Sasoltól, a H & R‑től és az ExxonMobiltól, még akkor is, ha ő ez utóbbitól sosem vásárolt paraffinviaszt. Noha a Total nem küldött gyakran ilyen leveleket az ügyfeleinek, a Shell kapott egy‑két ilyen levelet a Totaltól. Ezenkívül a Shell nyilatkozata szerint a technikai találkozókon elhatározott áremelések megfelelő végrehajtásának biztosítása érdekében a képviselője telefonon felhívta a Sasol, a H & R, a Total és az ExxonMobil képviselőjét, mielőtt megkezdte volna az árra vonatkozó tárgyalásokat az ügyfelekkel.

174    A kartell végrehajtásának e mechanizmusát megerősíti a Sasol 2005. augusztus 12‑i nyilatkozata, amely a konkrét technikai találkozókra vonatkozó részletes példákkal is szolgál.

175    Harmadszor a felperes arra hivatkozik a Bizottsággal szemben, hogy nincs összefüggés a technikai találkozókra vonatkozóan rendelkezésre álló információk és a Bizottság által említett, árszabásra vonatkozó levelek között.

176    Először is több fent hivatkozott nyilatkozatból kitűnik, hogy a technikai találkozókon elhatározott áremeléseket általában nem lehetett teljes mértékben alkalmazni az ügyfelekkel szemben. A Shell úgy nyilatkozott, hogy a megegyezés szerinti emelések körülbelül kétharmadát lehetett végrehajtani. Ezenkívül az ügy irataiban több információ is van arra vonatkozóan, hogy a résztvevők gyakran egyáltalán nem tudták végrehajtani a megegyezés szerinti emelést.

177    Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 47. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a kartellekre vonatkozó bizonyítékok rendszerint töredékesek és szórványosak. Így, mivel a Bizottság nem rendelkezett az egyes technikai találkozókon folytatott megbeszélések tartalmára vonatkozó részletes bizonyítékokkal, és mivel a résztvevők által az ügyfeleknek küldött, árszabásra vonatkozó levelek csak kis részével rendelkezett, a felperes semmilyen hatékony érvet nem hozhat fel arra hivatkozva, hogy a Bizottság nem tudta rekonstruálni a technikai találkozókon folytatott megbeszélések és az említett árszabásra vonatkozó levelekben megjelölt árak közötti konkrét kapcsolatot, annál is kevésbé, mivel a különböző paraffinviasz‑termékek árai jelentősen eltértek, és az ügyfelek logikusan megpróbáltak az emeléseknek ellenállni.

178    Ennélfogva a jelen érvet el kell utasítani.

179    Negyedszer a felperes úgy érvel, hogy az áremeléseket megjelölő, árszabásra vonatkozó levelek versenytársaknak való megküldését igazolta a kartellben részt vevő vállalkozások közötti ügyfél‑szállító kapcsolat.

180    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jogsértés fő ágának végrehajtása abban állt, hogy bejelentették az ügyfeleknek az áremeléseket, illetve törölték illetve törölték a létező árszabásokat, nem pedig abban, hogy megküldték az árszabásra vonatkozó leveleket a versenytársaknak, amely inkább az említett végrehajtás ellenőrzésére szolgáló eszköz volt. Mindenesetre a Shell úgy nyilatkozott, hogy árszabásra vonatkozó leveleket kapott egy olyan versenytárstól, akinek ő nem volt a szállítója (lásd a fenti 173. pontot). Továbbá mind a Shell, mint pedig a Sasol megerősítette, hogy az árszabásra vonatkozó levelek megküldése a jogsértés fő ágának végrehajtására szolgáló mechanizmus részét képezte.

181    Ennélfogva a felperes ezen érvét el kell utasítani.

182    Ötödször azon állításának alátámasztására, miszerint nem vett részt a jogsértés végrehajtásában, a felperes úgy érvel, hogy a Shell nyilatkozata szerint egyszer, amikor a Sasol megpróbálta meggyőzni őt arról, hogy elsőként küldjön körbe áremelésre vonatkozó levelet, ezt arra használta fel, hogy erősítse versenyhelyzetét úgy, hogy fiktív emelésről szóló levelet küldött versenytársainak, nem pedig az ügyfeleinek.

183    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Shell nyilatkozatából ugyanis kitűnik, hogy amikor a Sasol megkérte a felperest, hogy elsőként küldjön áremelést megjelölő, árszabásra vonatkozó levelet ügyfeleinek, a felperes ezt nem tette meg, hanem egy fiktív emelésről szóló levél „másolatátˮ küldte meg versenytársainak. Ez tehát csak azt bizonyítja, hogy a felperes nem tett eleget a Sasol kérésének, hogy elsőként küldjön körbe áremelést megjelölő, árszabásra vonatkozó levelet.

184    Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint azon tény, hogy nem tartják tiszteletben a kartellt, semmit nem változtat magán a kartell fennállásán (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑141/94. sz., Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben 1999. március 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑347. o.] 233., 255., 256. és 341. pontját). Még ha bizonyítottnak is vesszük azon tényt, hogy a kartell bizonyos résztvevőinek téves információk közlésével sikerült tévedésbe ejteniük más résztvevőket, és sikerült a kartellt saját hasznukra felhasználni azáltal, hogy a kartellt nem tartották tiszteletben, pusztán ezen tény nem teszi a jogsértést meg nem történtté (a Törvényszék T‑52/03. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 201. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Törvényszék T‑71/03., T‑74/03., T‑87/03. és T‑91/03. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 15‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 74. pontját).

185    Ennélfogva a felperes által e tekintetben előadott érvet el kell utasítani.

186    Hatodszor hangsúlyozni kell, hogy – amint a Bizottság helyesen megjegyzi – az egységes, összetett és folyamatos jogsértés végrehajtását összességében kell értékelni.

187    E tekintetben a Törvényszék már kimondta, hogy abban az esetben, ha a versenytársak olyan találkozókon vettek részt, amelyek során többek között a piacon érvényesíteni kívánt árakra vonatkozó információcserét folytattak, valamely vállalkozás a versenyellenes találkozókon való részvételével nem csupán azt a célt követte, hogy előre kiküszöbölje a versenytársai jövőbeli magatartására vonatkozó bizonytalanságot, hanem a piacon általa követni kívánt politika meghatározása során szükségképpen – közvetlenül vagy közvetetten – figyelembe kellett vennie az e találkozókon kapott információkat (a Törvényszék T‑1/89. sz. Rhône‑Poulenc kontra Bizottság ügyben 1991. október 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑867. o.] 122. és 123. pontja, valamint a fenti 184. pontban hivatkozott Knauf Gips kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 276. pontja).

188    Továbbá az ítélkezési gyakorlat szerint az érintett gazdasági szereplők által előterjesztendő ellenkező bizonyíték hiányában vélelmezni kell, hogy az összehangolásban részt vevő és a piacon továbbra is tevékeny vállalkozások figyelembe veszik a versenytársaikkal cserélt információkat piaci magatartásuk meghatározásakor. Még inkább így van ez akkor, ha az összehangolás rendszeres alapon és hosszú időszakon keresztül valósul meg (a fenti 33. pontban hivatkozott Hüls kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 162. pontja).

189    Márpedig a jelen ügyben az árakra vonatkozó összehangolás rendszeres és gyakori volt, továbbá hosszú időn keresztül valósult meg, mivel a Bizottság 1992 és 2005 között tartott több mint ötven találkozóra vonatkozó információval rendelkezett. Ugyanígy a Bizottság 343, árszabásra vonatkozó levelet mutatott be, amelyekben a felperes áremeléseket közölt az ügyfelekkel. A Shell és a Sasol nyilatkozatai szintén azt mutatják, hogy a Total részt vett a fent említett magatartások végrehajtásában.

190    A fenti megfontolásokra tekintettel a Törvényszék úgy véli, hogy a Bizottság helyesen állapította meg a jogsértés végrehajtását és a felperes abban való részvételét.

191    A fentiekre tekintettel a második jogalap második részét el kell utasítani.

 A földrajzi piacok és az ügyfelek felosztására vonatkozó, harmadik részről

192    A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem bizonyította, hogy részt vett a jogsértés második ágában. Ennélfogva a Bizottság megsértette az EK 81. cikket.

193    E tekintetben a Bizottság a megtámadott határozatban a következőket állapította meg:

„[…]

(108) A piacok és az ügyfelek felosztására vonatkozó megbeszéléseket illetően »általános megállapodás volt a részt vevő paraffinviasz‑gyártók között a hazai [paraffinviasz‑]piac többi gazdasági szereplőjének fő ügyfeleit illetően«, és a vállalkozások »megpróbálták megvédeni hazai piacukat úgy, hogy egymás között olyan légkört teremtettek, amelyet a kölcsönös bizalom és a jóakarat jellemzett«.

[…]

5.3.2.3. Az ügyfelek elosztása és/vagy a piacok felosztása

(243) A (98), (108) és (137) preambulumbekezdésben [az 1995. szeptember 7‑i és 8‑i technikai találkozó], a (145) preambulumbekezdésben [az 1997. október 30‑i és 31‑i technikai találkozó], a (147) preambulumbekezdésben [az 1998. május 5‑i és 6‑i technikai találkozó], a (168) preambulumbekezdésben [a 2002. december 18‑i technikai találkozó] és a (170) preambulumbekezdésben [a 2003. április 16‑i és 17‑i technikai találkozó] leírt bizonyítékokból kitűnik, hogy az ExxonMobil, a MOL, a Repsol, a Sasol, a Dea (később Shell) és a Total elosztották egymás között az ügyfeleket és/vagy a bizonyos ügyfeleknek értékesítendő mennyiségeket (»ügyfélelosztás«), és/vagy »hazai piacokként« felosztottak egymás között bizonyos földrajzi területeket (»piacfelosztás«).

(244) Az ExxonMobil, a Sasol és a Shell elismerték az ügyfélelosztó és/vagy piacfelosztó magatartások fennállását. A kifogásközlésre adott válaszaikban ismét megerősítették, illetve legalábbis nem tagadták e magatartások fennállását.ˮ

 A földrajzi piacok felosztásáról

194    Először is a felperes úgy érvel, hogy azok a bizonyítékok, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozat (108) preambulumbekezdésében szereplő állításait alapozta, homályosak.

195    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Sasol által a Bizottság tájékoztatáskérésére 2006. december 16‑án adott válasz egyértelműen azt mutatja, hogy a technikai találkozók résztvevői meg akarták védeni hazai piacaikat, és megemlíti, hogy „a Total, a BP France és a Mobilˮ a francia területet követelték, míg a német gyártók (a Sasol, a H & R és a Shell) a német területet követelték mint hazai piacaikat. Ezenkívül a Sasol az említett válaszban megemlítette, hogy amikor a Repsol közölte, hogy saját termelési feleslegei vannak, a Total képviselője tiltakozott az ellen a lehetőség ellen, hogy a Repsol e feleslegeket Franciaországban értékesítse. Ezenkívül a Sasol leírt egy, az 1997. február 20‑i és 21‑i technikai találkozón bekövetkezett incidenst, mikor is megjegyezte, hogy 1996‑ban 6000 tonna értékesítési mennyiséget vesztett, és vélelmezte, hogy a hazai piacok tiszteletben tartására vonatkozó megállapodások ellenére a francia gyártók titokban értékesítették e mennyiséget a német ügyfeleknek. Erre reagálva a Sasol úgy határozott, hogy visszaszerzi e piaci pozíciókat, figyelmen kívül hagyva a technikai találkozókon közösen megállapított árakat.

196    Ezenkívül a Shell 2006. június 14‑i nyilatkozatában kifejti, hogy a résztvevők között hallgatólagos megállapodás volt, miszerint az egyes résztvevők termelési létesítményei körül 50–100 km‑es körzetben lévő ügyfelek az adott résztvevőhöz tartoznak. E megállapodás értelmében egy Hamburgban (Németország) letelepedett gyertyagyártó a Sasolhoz és a Shellhez tartozott. Ha egy másik résztvevő megpróbált volna e gyertyagyártónak értékesíteni, a Sasol és a Shell megtorlásképpen elkezdett volna paraffinviaszt szállítani e másik gyártó egyik fő ügyfelének. A Shell továbbá úgy nyilatkozott, hogy a technikai találkozókon jelen lévő képviselője azt mondta a Total képviselőjének, hogy a Shell tartózkodik attól, hogy Franciaországban értékesítsen, így azt várta a Totaltól, hogy az ne értékesítsen Hamburgban. Ezt követően a Shell példákat hozott fel azon ügyfelekre vonatkozóan, akik a kartell bizonyos résztvevőinek fenntartott ügyfelek voltak, kifejtve, hogy a Franciaországban letelepedett gyertyagyártók a Total és a ExxonMobil számára fenntartott ügyfelek voltak, és hogy ez a technikai találkozókon világos volt a képviselője és a többi résztvevő számára. Ezenkívül a Shell azt állította, hogy a Sasol és a Total között hallgatólagos megállapodás volt, amely értelmében mindkettejük vállalta, hogy nem tör be a másik hazai piacára (a Total esetében Franciaország, a Sasol esetében pedig Németország), azaz a másik számára fenntartott területen csak korlátozott mennyiséget értékesít, amint a Sasol és a Total képviselői között a technikai találkozókon folytatott megbeszélésekből kitűnt. Az említett nyilatkozat szerint a H & R mindazonáltal értékesített paraffinviaszt a francia ügyfeleknek. Noha az említett értékesítések meghaladták az évenkénti 1000 tonnát, a Total a következő technikai találkozón panaszkodott a H & R magatartása miatt, és jelezte az összes többi résztvevőnek, hogy a Total nem tűri el a Franciaországba való jelentős importot. A Total így megtorlásképpen megnövelte a H & R két régi ügyfelének való értékesítéseit. Végül a Shell úgy nyilatkozott, hogy a hazai piacok és a fenntartott ügyfelek tiszteletben tartása egy általános terv részét képezte, amelyet a technikai találkozók összes résztvevője elfogadott. Amikor valamelyik résztvevő megszegte e megállapodásokat, azon gyártó vagy gyártók, aki vagy akik számára a piac vagy az ügyfél fenn volt tartva, tiltakozott, és adott esetben megtorló intézkedésekkel győzte meg a megállapodást megsértő felet, hogy hagyjon fel értékesítéseivel, adott esetben olyan magas árakat ajánlva az ügyfélnek, hogy az többé semmit ne vásároljon tőle.

197    A fentiekből kitűnik, hogy a Sasol és a Shell – a felperes állításával ellentétben – pontos és egybehangzó információkat szolgáltattak a piacoknak és az ügyfeleknek a kartell résztvevői közötti felosztására vonatkozóan. Hozzá kell tenni, hogy a szóban forgó nyilatkozatokat a technikai találkozókon részt vevő személyek tanúvallomásai alapján jól átgondolva tették, és azok azon vállalkozásokat is vádolják, amelyek nevében azokat tették. Így a fenti 66. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében és a felperes állításával ellentétben a fent említett nyilatkozatok különösen megbízhatók.

198    Másodszor ki kell emelni, hogy a Sasol és a Shell nyilatkozatait megerősíti a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámoló is, amelyet a Bizottság a 2002. december 17‑i és 18‑i technikai találkozóhoz kapcsolt (a megtámadott határozat (168) preambulumbekezdése).

199    A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság nem támaszkodhat a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített beszámolóra, amit a a Bizottság a 2002. december 17‑i és 18‑i találkozóhoz kapcsol, mivel e feljegyzés nem jelöli meg az évet.

200    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 81. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint az tény, hogy valamely dokumentumról hiányzik a dátum vagy az aláírás, illetve hogy rosszul olvasható, nem fosztja meg teljesen az iratot a bizonyító erejétől, különösen amennyiben annak eredete, valószínű kelte és tartalma kellő bizonyossággal megállapítható. Márpedig a Bizottság a megtámadott határozatban kifejtette, hogy a legvalószínűbb év a 2002‑es, mivel ez volt az egyedüli év, amikor december 17‑én és 18‑án technikai találkozót tartottak. Ráadásul az évtől függetlenül a szóban forgó beszámoló bizonyítja a piacok, illetve az ügyfelek felosztását, mivel a következő említést tartalmazza: „A Repsolnak problémái vannak (55 000 évente a saját termeléséből) – [a Total képviselője] rögtön tiltakozott további/tárgyalt mennyiségek ellen – úgy tűnik, a Repsol kész ezt megfontolniˮ. E beszámoló leghihetőbb magyarázata ugyanis az, hogy a Repsol értékesíteni kívánta termelési feleslegét Franciaországban, amely a Spanyolországban lévő termelési létesítményeihez legközelebb eső terület, és a Total hangsúlyozni kívánta, hogy úgy tekinti, az említett terület a számára van fenntartva.

201    Ezenkívül a fenti 40. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság által a megtámadott határozatban annak bizonyítása érdekében hivatkozott valószínűsítő körülményeket, hogy valamely vállalkozás megsértette az EK 81. cikk (1) bekezdését, nem külön‑külön, hanem összességükben kell értékelni. Márpedig a piacok felosztására irányuló általános terv már egyértelműen kitűnik a Shell és a Sasol nyilatkozataiból, és a Sasol beszámolójában szereplő említés az említett nyilatkozatokban leírt mechanizmus részét képezi.

202    Következésképpen a felperes állításaival ellentétben a Sasol által a „Blauer Salonˮ találkozóról készített szóban forgó beszámoló a piacok, illetve az ügyfelek felosztására vonatkozó okirati bizonyítéknak minősült.

203    Harmadszor a felperes előadja, hogy a hazai piacok tiszteletben tartására vonatkozó szabálynak ellentmond a Közösségen belüli, különösen pedig a Franciaország és Németország közötti kereskedelem.

204    E tekintetben először is ki kell emelni, hogy a fent hivatkozott nyilatkozatokból kitűnik, hogy valamely vállalkozás hazai piaca nem szükségképpen valamely konkrét tagállam területének felelt meg, hanem bizonyos esetekben az adott vállalkozás termelési helyei körüli régiónak.

205    Másodszor a Sasol és a Shell fenti 195. és 196. pontban hivatkozott nyilatkozataiból kitűnik az is, hogy nem volt szó a piacok hermetikus lezárásáról, sem pedig a paraffinviasz bizonyos ügyfeleknek való kizárólagos szállításáról, hanem inkább azon, részben hallgatólagos megállapodásról volt szó, hogy nem szállítanak jelentős mennyiségeket valamely másik paraffinviasz‑gyártóhoz tartozónak tekintett területekre és ügyfeleknek.

206    Harmadszor a nyilatkozatok a hazai piacok tiszteletben tartására vonatkozó szabály alkalomszerű megsértéseit fedik fel, amelyek megtorló intézkedésekre adtak okot azon vállalkozás részéről, amelynek a területét érintették. E körülmény önmagában magyarázatot adhat a Közösségen belüli kereskedelem ingadozásaira.

207    Ennélfogva ezen érvet el kell utasítani.

208    A fentiekre tekintettel el kell utasítani a felperesnek a piacok felosztásával kapcsolatos bizottsági megállapításokra vonatkozó érveit.

 Az ügyfelek elosztásáról

209    A felperes úgy véli, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban összegyűjtött okirati bizonyítékok nem teszik lehetővé az ügyfelek elosztására vonatkozó megállapodás bizonyítását, hanem legfeljebb információcserét bizonyítanak.

210    E tekintetben ki kell emelni, hogy a Sasol és a Shell pontos, egybehangzó és megbízható nyilatkozatai az ügyfelek felosztását illetően megállapodásokra és összehangolt magatartásokra hivatkoznak. Mindenesetre a Bizottság a jogsértés második ágát nem minősítette megállapodásnak, hanem a folyamatos és összetett jogsértés ágának, amely jogsértés a versenytársak közötti megállapodásokra, összehangolt magatartásokra és érzékeny információk cseréjére vonatkozott. Így még az ilyen információcsere bizonyítékai és valószínűsítő körülményei is relevánsak a jogsértés második ágának bizonyítását illetően.

211    Először is ki kell emelni, hogy a megtámadott határozat (145) preambulumbekezdésében a Bizottság az 1997. október 30‑án és 31‑én Hamburgban tartott technikai találkozóval összefüggésben a MOL egyik feljegyzését idézte, amely a következő információkat tartalmazza:

„Keverők (100 DEM‑mel olcsóbb, mint a hagyományos gyertyagyártók)

Astor –> Schümann mai ár 1000 DEM termelői ár

[Astor] –> Total  1050 DEM CPT

Paramelt –> Total 1100 DEM CPT

Iberceras –> Total 1030 DEMˮ.

212    A felperes szerint a MOL feljegyzése alapján nem állapítható meg, hogy az ügyfelek elosztására vonatkozó megállapodást kötöttek volna, mivel e feljegyzés olvasatából csak arra vonatkozó információcsere tűnik ki, hogy a különböző beavatkozók milyen árakat alkalmaztak az ügyfeleikkel szemben.

213    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a MOL feljegyzései a találkozókon részt vevő személyek által készített kézzel írott feljegyzések, amelyeknek tartalma strukturált és viszonylag részletes. Ennélfogva bizonyító erejük igen nagy.

214    Ezenkívül a fenti 47. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint nem követelhető meg a Bizottságtól, hogy olyan iratokat mutasson be, amelyek kifejezetten tanúsítják az elkövetett jogsértés különböző elemeit. A Bizottság rendelkezésére álló töredékes és szórványos elemek mindenesetre kiegészíthetők a releváns körülmények rekonstruálására alkalmas következtetésekkel. Márpedig a MOL feljegyzése egyértelműen összekapcsolja az Astor, a Paramelt és az Iberceras ügyfelet bizonyos, a kartellben részt vevő vállalkozásokkal, köztük a felperessel.

215    Így a Bizottság magyarázata, miszerint ezen információk olyan, az ügyfelek elosztására vonatkozó megbeszéléseket bizonyítanak, amelyekre az 1997. október 30‑i és 31‑i technikai találkozón került sor, hihető, mivel e feljegyzés azon bizonyítékok összességének részét képezi, amelyek a jogsértés második ága fennállásának és a felperes abban való részvételének a bizonyítására irányulnak.

216    Ami a megtámadott határozat (147) preambulumbekezdését illeti, a Bizottság az 1998. május 5‑én és 6‑án Budapesten (Magyarország) tartott technikai találkozóval összefüggésben e preambulumbekezdésben a MOL egy feljegyzésére hivatkozott, amely a következő információkat tartalmazza:

„MOL – Eika max. 1500 t

Vollmar 2‑3 m. t

L & G a legnagyobb

Vollmar – Schümann 3‑3,5 m. t

↑      MOL   2,0‑3 m. t

Kereslet 15 000 t  Total

      Repsolˮ.

217    A Bizottság ezen információkat a következőképpen értelmezte:

„A feljegyzés azt is mutatja, hogy a Vollmar, egy jelentős ügyfél ellátásának megosztását vitatták meg. A Schümann és a MOL részét illetően megállapodtak, míg a Total és a Repsol a jelek szerint szintén érdekelt volt.ˮ

218    A felperes szerint e feljegyzésből egyáltalán nem tűnik ki a Vollmar ellátásának megosztása. E feljegyzés ugyanis azt mutatja, hogy a Vollmar teljes kereslete 15 000 tonnát tesz ki, de mivel a tonnatartalmat sávokban (3000–3500 tonna és 2000–3000 tonna) adták meg, a megadott tonnatartalmak összeadása nem adja ki a 15 000 tonnát. Márpedig, ha bármilyen megállapodást kötöttek volna az ellátás megosztásáról, az nemcsak az egyes szállítókhoz rendelt tonnatartalmat adta volna meg pontosan, hanem a megosztás lefedte volna ezen ügyfél teljes ellátását. Ennélfogva a MOL feljegyzéseiben nem a tervezett szállításokról, hanem az egyes résztvevők által becsült szállításokról van szó. Mindenesetre a Total France‑t illetően semmilyen mennyiség nincs megjelölve, így a részvételét illetően nincs bizonyíték.

219    A felperes érveit el kell utasítani, és a Bizottság értelmezését kell megerősíteni. A MOL feljegyzése ugyanis, amely egyébként – amint a fenti 213. pontban megállapítást nyert – igen nagy bizonyító erővel rendelkezik, azt mutatja, hogy a kartell résztvevői teljes egészében megvitatták a Vollmar keresletét (15 000 tonna), és az értékesítéseket felosztották a Schümann (3000–3500 tonna) és a MOL (2000–3000 tonna) között. Utalás van arra is, hogy a Repsol és a Total értékesíteni kívánt a Vollmarnak. Ezenkívül a feljegyzés első része azt jelzi, hogy a MOL közölte a többi résztvevővel az Eikának, a Vollmarnak és a Langhammer et Gasdának (L & G) értékesített mennyiségeket. Végül a Sasol és a Shell nyilatkozatai az ügyfelek elosztására vonatkozó megállapodásokra hivatkoznak, különösen a Vollmarnak értékesítendő mennyiségek felosztását illetően.

220    A 2003. április 16‑i és 17‑i technikai találkozót illetően (a megtámadott határozat (170) preambulumbekezdése) a Bizottság a Total egy kézzel írott feljegyzésére hivatkozott, amely a következőt említi: „Vollmar 13 kt HOS 2003 30 kt 22 kt SX50ˮ. A Bizottság ezt a következőképpen értelmezte:

„Ez azt mutatja, hogy a Vollmar ügyfél ellátását vitatták meg, és megegyeztek abban, hogy a Sasol (akkoriban HOS) és a Shell (amely SX50 név alatt forgalmazott paraffint) egymás között megosztják a szállítást.ˮ

221    A felperes szerint e feljegyzésekben azonban lehetetlen az ellátás ilyen megosztását látni. Az erre vonatkozó említések „el vannak szórvaˮ a feljegyzésben, anélkül hogy bármilyen kapcsolatot meg lehetne állapítani közöttük. A Bizottság mesterségesen kapcsolta a „Vollmarˮ említését a tonnamennyiségekre vonatkozó említésekhez, annak ellenére, hogy ezek a dokumentum más soraiban világosan szerepelek.

222    Mivel a Shell és a Sasol egymástól függetlenül tett nyilatkozatai egybehangzóan azt jelzik, hogy az ügyfeleknek értékesítendő mennyiségek elosztására vonatkozó megállapodásokat kötöttek, a Törvényszék úgy véli, hogy a Bizottság általi értelmezés helyes, így a felperes érveit el kell utasítani.

223    Mellékesen ki kell emelni, hogy a felperes által adott magyarázatok, amelyek szerint nem megállapodásról, hanem csak bizonyos ügyfeleknek értékesítendő mennyiségekre vonatkozó információcseréről volt szó, nem kérdőjelezheti meg a megtámadott határozat érvényességét.

224    Emlékeztetni kell arra, hogy még ha a Bizottság fel is fedez olyan iratokat – mint például a találkozókról készült beszámolókat –, amelyek kifejezetten tanúsítják a gazdasági szereplők közötti jogellenes kapcsolatfelvételt, e dokumentumok általában csak töredékesek és szórványosak, így gyakran következtetésekkel kell bizonyos részleteket rekonstruálni. Ennélfogva az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos számú egybeesésekből és valószínűsítő körülményekből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (lásd a fenti 79. pontot).

225    Ugyanígy, noha szükségszerűen a Bizottság feladata, hogy bebizonyítsa a jogellenes megállapodás megkötését, túlzás lenne ezenfelül elvárni, hogy bizonyítékot szolgáltasson e cél elérésének konkrét mechanizmusáról is. A jogsértésért felelős vállalkozásnak ugyanis túl könnyű lenne kibújni a szankció alól, ha arra hivatkozhatna, hogy a jogellenes megállapodás működésével kapcsolatban előterjesztett információk homályosak, olyan helyzetben, amikor a megállapodás létezése és versenyellenes célja mindazonáltal kellőképpen bizonyítva van (lásd a fenti 41. pontot).

226    A szóban forgó jogsértés különböző megnyilvánulásait abban az átfogó kontextusban kell értelmezni, amely magyarázatot ad fennállásuk indokára. A bizonyítékok olyan értékeléséről van szó, amely során különböző ténybeli elemek bizonyító erejét a többi létező ténybeli elem megerősíti vagy cáfolja, amelyek együttesen bizonyíthatják az összetett, egységes és folyamatos jogsértés fennállását (a fenti 184. pontban hivatkozott Knauf Gips kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 310. pontja és a fenti 40. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 250. pontja).

227    Márpedig a jelen ügyben a Bizottság azon állításai, amelyek az összetett, egységes és folyamatos jogsértésnek az ügyfelek elosztására vonatkozó ágával kapcsolatosak, mind a résztvevőknek a saját felelősségébe is tartozó (tehát különösen megbízható) egybehangzó nyilatkozatain, mind pedig a technikai találkozókon vagy közvetlenül azokat követően készített töredékes feljegyzéseken alapulnak.

228    A felperes valójában nem ad magyarázatot arra, hogy az ügyfelek elosztására vonatkozó bármilyen megállapodás hiányában az ExxonMobil, a Shell és a Sasol miért ismertek el egymástól függetlenül ilyen elosztást, és írták azt le részletesen.

229    Végül a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság nem támaszkodhat a kartellben részt vevő vállalkozások közötti kapcsolatokra vonatkozó információkra, mivel a Bizottság a vizsgálatát kizárólag a technikai találkozókra korlátozta.

230    E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy a fent vizsgált bizonyítékok a technikai találkozókra vonatkoznak.

231    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak az ügyfelek elosztását célzó magatartásokra vonatkozó megállapítása elegendő bizonyítékok összességén alapul, így a Bizottság e tekintetben nem sértette meg az EK 81. cikket.

232    Következésképpen a második jogalap harmadik részét el kell utasítani.

 A Total France versenyző magatartására vonatkozó, negyedik részről

233    A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe versenyző magatartását, amelyet bizonyított egy, a közigazgatási eljárásban általa benyújtott gazdasági tanulmány és a kartell többi résztvevőjének nyilatkozatai is.

234    Először is a felperes a 2002 és 2005 között értékesített fő paraffinviasz‑típusok vonatkozásában folytatott árpolitikájának tagállamonként és reprezentatív ügyfelenként való gazdasági elemzésére hivatkozik.

235    E gazdasági tanulmány bizonyítja, hogy egyrészről a Total France árpolitikája és a technikai találkozók, másrészről pedig a paraffinviasz különböző típusai árának alakulása között semmilyen jelentős összefüggés nem volt. E két tényező megerősíti azt, hogy a felperes nem vett részt semmilyen árrögzítő megállapodásban. Ugyanígy kitűnik belőle az, hogy az információcsere nem volt jelentős hatással a piaci feltételekre. Ugyanakkor a Bizottság a megtámadott határozatban semmilyen indokot nem adott elő, amely igazolná e gazdasági tanulmány figyelmen kívül hagyását.

236    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszéknek már volt alkalma megvizsgálni ilyen érveket, és azokat elvetette. Az ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy a vállalkozások ténylegesen bejelentették az elhatározott áremeléseket, és hogy az így bejelentett árak az egyedi ügyletek árai meghatározásának alapjául szolgáltak, önmagában elegendő annak megállapításához, hogy az árakra vonatkozó összejátszás mind céljában, mind hatásában súlyosan korlátozta a versenyt (a Törvényszék T‑308/94. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑925. o.] 194. pontja). Ilyen esetben a Bizottság nem köteles a felek azon érvelését részleteiben megvizsgálni, amelynek célja annak alátámasztása, hogy a kérdéses megállapodásoknak – azon túlmenően, mint ami a verseny rendes körülményei mellett megfigyelhető – nem volt áremelő hatása, és nem köteles azokat pontról pontra megválaszolni (a fenti 68. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 451. pontja).

237    Márpedig, amint a jelen jogalap első és második részének vizsgálatából kitűnik, a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a jelen ügyben az összejátszásra irányuló magatartások az árak rögzítésére vonatkoztak, és hogy azon találkozók eredményét, amelyeken az áremeléseket megvitatták vagy megállapították, gyakran úgy hajtották végre, hogy az ügyfelekkel szemben törölték az árakat, és bejelentették az emeléseket, továbbá az egyedi ügyletek során az így bejelentett árak szolgáltak az árak rögzítésének alapjául. Ugyanígy azt, amikor a piaci feltételekre tekintettel a kartell résztvevői megegyeztek az árak fenntartásában, szintén úgy kell tekinteni, hogy a jelen ügyben szóban forgó egységes, összetett és folyamatos jogsértés részét képezte.

238    Ennélfogva a felperes által benyújtott gazdasági elemzés nem releváns.

239    Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az egyedi határozat indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust elfogadó intézmény érvelésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokainak megismerését, és a hatáskörrel rendelkező bíróság számára a felülvizsgálat gyakorlását. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményeire tekintettel kell értékelni. Nem kötelező, hogy az indokolás megjelölje az összes releváns ténybeli és jogi elemet, mivel azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikk követelményeinek, nem csupán megfogalmazására, hanem elfogadásának hátterére is tekintettel kell értékelni (a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontja).

240    Ebből következik, hogy mivel a felperes által benyújtott gazdasági tanulmány nem volt releváns (lásd a fenti 236–238. pontot), a Bizottság nem volt köteles indokokat előadni annak igazolására, hogy a megtámadott határozatban miért hagyta figyelmen kívül az említett tanulmányt.

241    Harmadszor a felperes szerint a közigazgatási eljárásban a versenytársai elismerték a versenyző magatartását. A technikai találkozókra vonatkozó iratokból és a többi fél nyilatkozataiból kitűnik, hogy a Total France olyan politikát alakított ki, amely megakadályozta, hogy a megtámadott határozat tárgyát képező megállapodások kifejtsék hatásaikat. E nyilatkozatok azt mutatják, hogy a Total France versenytársai ismétlődő jelleggel ügyfeleket veszítettek, illetve a Total France magatartása miatt csökkenteniük kellett áraikat.

242    Az ítélkezési gyakorlat szerint meg kell megvizsgálni, hogy a felperes által hivatkozott körülmények alapján megállapítható‑e, hogy azon időszak alatt, amíg részt vett a jogsértő magatartásokban, a piacon versenyző magatartást tanúsítva ténylegesen kivonta‑e magát a végrehajtásuk alól (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑224/00. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2597. o.] 268. pontját, valamint a fenti 68. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 625. pontját).

243    Ezenkívül azon tényt, hogy valamely vállalkozás – amely esetében bizonyított, hogy versenytársaival együtt árakra vonatkozó összehangolásban vett részt – olyan piaci magatartást tanúsított, amely nem felelt meg annak, amelyben a versenytársaival megegyezett, nem kell feltétlenül enyhítő körülményként figyelembe venni a kiszabandó bírság összegének meghatározásakor. Ugyanis az olyan vállalkozás, amely a versenytársakkal való összehangolás ellenére többé‑kevésbé független piaci politikát folytat, lehet, hogy egyszerűen csak a saját előnyére próbálja felhasználni a kartellt (a Törvényszék fenti 236. pontban hivatkozott Cascades kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 230. pontja és T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3435. o.] 269. pontja).

244    Először is emlékeztetni kell arra, hogy (lásd a fenti 183. pontot), hogy a Shell nyilatkozatából kitűnik, hogy amikor a Sasol azt kérte tőle, hogy hogy elsőként küldjön áremelést megjelölő, árszabásra vonatkozó levelet ügyfeleinek, a felperes ezt nem tette meg, hanem egy fiktív emelésről szóló levél „másolatátˮ küldte meg versenytársainak. Ez csak azt bizonyítja, hogy a felperes nem tett eleget a Sasol kérésének, hogy elsőként küldjön körbe áremelést megjelölő, árszabásra vonatkozó levelet. Egyébiránt a felperes nem állítja, hogy nem vette figyelembe a szóban forgó találkozó eredményét az ezt követően az ügyfelekkel folytatott tárgyalásai során.

245    Másodszor meg kell vizsgálni a felperes azon érvét, miszerint a versenytársak nyilatkozatai azt mutatják, hogy ez utóbbiak ismétlődő jelleggel ügyfeleket veszítettek, illetve a felperes magatartása miatt csökkenteniük kellett áraikat.

246    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a felperes a Shell 2005. november 14‑i, 2006. június 14‑i és 2005. június 24‑i szóbeli nyilatkozataira, valamint a Sasol által a Bizottság tájékoztatáskérésére 2006. december 18‑án adott válaszra hivatkozik. E dokumentumokat valójában nem a felperes magatartása leírásának, még kevésbé a versenyző magatartásának szentelték, hanem azok több száz oldalnyi információt tartalmaznak általában a kartell működéséről, anélkül hogy a felperes legalább megjelölné az érvét alátámasztó részeket.

247    Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a keresetlevélben kell szerepelniük. Továbbá a Törvényszéknek nem feladata, hogy a mellékletekben megkeresse és azonosítsa azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik, mivel a mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd a Törvényszék T‑209/01. sz., Honeywell kontra Bizottság ügyben 2005. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5527. o.] 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ennélfogva a felperes érve elfogadhatatlan, mivel az a fent említett dokumentumokon alapul.

248    Mindenesetre meg kell állapítani, hogy e nyilatkozatok nem a felperes versenyző magatartására, hanem a kartell végrehajtásában való részvételére utalnak. A Shell nyilatkozata még azt is tanúsítja, hogy a felperes tiltakozott akkor, amikor hazai piaca a többi résztvevő értékesítéseinek célpontjává vált.

249    Végül a felperes a MOL által az 1994. szeptember 30‑i találkozón készített kézzel írott feljegyzésre és a Sasol által a Bizottság tájékoztatáskérésére 2005. december 20‑án adott válaszra hivatkozik.

250    Ami a MOL feljegyzését illeti, az a következőt említi:

„Mobil – 2000 t az év elején

Az áremelés részben visszavonva a Total miattˮ.

251    Ki kell emelni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (133) preambulumbekezdésében hivatkozott e feljegyzésre. Azt a következőképpen értelmezte:

„[… A] vállalkozások közölték egymással a tervezett áremeléseket, és figyelembe vették a versenytársak helyzetét, amikor ilyen emelésekről döntöttek. Itt olyan magatartásról van szó, amely megfelel egy arra vonatkozó megállapodásnak, hogy nem módosítják az árakat, illetve legalábbis egy összehangolt magatartásnak tekinthető.ˮ

252    Meg kell jegyezni, hogy a felperes ezen értelmezést nem vitatja. Márpedig a felperes e magatartása nem minősíthető versenyzőnek, mivel a felperes mindenesetre részt vett arra irányuló versenyellenes megbeszéléseken, hogy a piac helyzetére és a résztvevők kereskedelmi helyzetére tekintettel meghatározzák az alkalmazandó árszinteket.

253    A Sasol által a Bizottság tájékoztatáskérésére 2005. december 20‑án adott választ illetően a felperes az 1995. szeptember 7‑i és 8‑i találkozóra vonatkozó információra hivatkozik. A Sasol szerint a Total a Sasol egyik régi ügyfelével szemben a Sasol árai alatti árat szabott meg. A Sasol szerint ez konkrétan mutatja azt, hogy a technikai találkozókon elért megállapodásokat gyakran nem tartották be.

254    Noha igaz, hogy e rész az ügyfelek elosztására vonatkozó megállapodás megsértését tanúsítja, a felperes így csak egy elkülönült esetet bizonyított, amely – még ha azt a fenti 244. pontban hivatkozott csalással együtt is vesszük figyelembe – nem bizonyíthatja a felperes magatartásának versenyző jellegét a jelen ügyben szóban forgó összetett, egységes és folyamatos jogsértésre tekintettel. A csalással vagy a kartell valamely adott résztvevő általi alkalmazásának elmulasztásával kapcsolatos elszórt és elkülönült esetek ugyanis, főleg amikor hosszú ideig fennálló kartellt érintenek, önmagukban nem bizonyíthatják azt, hogy e résztvevő nem hajtotta végre a kartellt, illetve hogy versenyző magatartást tanúsított (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑73/04. sz., Le Carbone Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2661. o.] 204. pontját).

255    Harmadszor emlékeztetni kell arra (lásd a fenti 187. és 188. pontot), hogy az ítélkezési gyakorlat szerint abban az esetben, ha a versenytársak olyan találkozókon vettek részt, amelyek során többek között a piacon érvényesíteni kívánt árakra vonatkozó információcserét folytattak, valamely vállalkozás a versenyellenes találkozókon való részvételével nem csupán azt a célt követte, hogy előre kiküszöbölje a versenytársai jövőbeli magatartására vonatkozó bizonytalanságot, hanem a piacon általa követni kívánt politika meghatározása során szükségképpen – közvetlenül vagy közvetetten – figyelembe kellett vennie az e találkozókon kapott információkat. Ennélfogva az érintett gazdasági szereplők által előterjesztendő ellenkező bizonyíték hiányában vélelmezni kell, hogy az összehangolásban részt vevő és a piacon továbbra is tevékeny vállalkozások figyelembe veszik a versenytársaikkal cserélt információkat piaci magatartásuk meghatározásakor. Még inkább érvényes ez arra az esetre, ha az összehangolás rendszeres alapon és hosszú időszakon keresztül valósul meg.

256    Márpedig a jelen ügyben az árakra vonatkozó összehangolás rendszeres és gyakori volt, és hosszú időtartamon keresztül valósult meg, mivel a Bizottság több mint ötven, 1992 és 2005 között tartott találkozóra vonatkozó információval rendelkezik, amely találkozók többségét a felperes képviselőjének jelenlétében tartották meg. Ennélfogva a felperes a versenytársaival jogellenesen cserélt, széles körű információval rendelkezett, amelyet kereskedelmi magatartásának meghatározásakor fel tudott használni. A felperes ellenben egyetlen esetre hivatkozik, amikor is a Sasol árai alatti árat szabott meg, amikor megpróbált a Sasol egyik régi ügyfelének paraffinviaszt szállítani, figyelmen kívül hagyva az ügyfelek elosztására vonatkozó megállapodást. Még azon a technikai találkozón is, amelyen ezen esetet megvitatták (vagyis az 1995. szeptember 7‑i és 8‑i találkozón), a Total képviselője, S. E. érzékeny kereskedelmi információkat közölt a többi résztvevővel, így az említett elkülönült eset alapján nem lehet megállapítani a Total versenyző kereskedelmi magatartását.

257    Negyedszer ki kell emelni, hogy a felperes a technikai találkozók eredményének végrehajtásával összefüggésben saját maga nyilatkozott úgy, hogy nem küldött gyakran áremelésre vonatkozó levelet az ügyfeleinek, hanem rendszerint szóban jelentette be áremeléseit az ügyfelei látogatásakor. Azonkívül, hogy a felperes így elismeri, hogy rendszeresen emelte árait, ami önmagában a technikai találkozókon közösen megállapított vagy megvitatott árak alkalmazására utaló valószínűsítő körülmény, ki kell emelni, hogy a Bizottság 343, áremelésre vonatkozó levelet csatolt az ellenkérelméhez, amelyet a Total küldött az ügyfeleinek. Ezenkívül a Bizottság néhány olyan, áremelésre vonatkozó levelet is benyújtott, amelyet a kartell alkalmazásának ellenőrzésére szolgáló mechanizmus keretében a felperes küldött a versenytársainak.

258    Ötödször hangsúlyozni kell, hogy a szóban forgó kartellt számos ellenőrzési mechanizmus kísérte. Az árszabásra vonatkozó levelek egymásnak való megküldésén túl a részt vevő vállalkozások úgy nyilatkoztak, hogy közvetlenül felvehették a kapcsolatot versenytársaik ügyfeleivel, és így felfedhették a csalásokat. A kartell hosszú időtartamára tekintettel nem lehet azt gondolni, hogy a többi résztvevő tizenhárom éven keresztül meghívta volna a felperest a technikai találkozókra, ha ez utóbbi rendszeresen arra használta volna fel az ott kapott információkat, hogy a versenytársai árainál alacsonyabb árat szabjon meg, és így a hátrányukra növelje értékesítéseinek mennyiségét.

259    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes által a jelen részben hivatkozott körülmények alapján, még ha azokat együttesen is értékeljük, nem állapítható meg, hogy a felperes, azon időszak alatt, amíg részt vett a jogsértő megállapodásokban, a piacon versenyző magatartást tanúsítva ténylegesen kivonta magát alkalmazásuk alól.

260    Ennélfogva a Bizottság nem sértette meg sem az EK 81. cikket, sem pedig az indokolási kötelezettségét.

261    Következésképpen a negyedik részt is, és ennélfogva a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

2.     A jogsértés gaccsal kapcsolatos ágára vonatkozó értékelést illetően az EK 81. cikknek és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított, első jogalapról

 Az EK 81. cikk azon megállapítással kapcsolatos megsértésére alapított, első részről, miszerint egyrészről a paraffinviasszal, másrészről pedig a gaccsal kapcsolatos magatartások egységes és folyamatos jogsértésnek minősülnek

262    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság összetett, egységes és folyamatos jogsértésben való részvétele miatt szankcionálta a felperest a megtámadott határozatban, és az említett jogsértést azért minősítette összetettnek, mert megállapodásokban, összehangolt magatartásokban és érzékeny információk cseréjében állt, egységesnek, mert mind a paraffinviaszt, mind pedig a gacsot érintette, és folyamatosnak, mert egy sor versenyellenes találkozóból tevődött össze.

263    A jelen rész keretében a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság megsértette az EK 81. cikket, amikor megállapította, hogy a paraffinviaszra és a gacsra vonatkozó magatartások egységes és folyamatos jogsértésnek minősülnek.

264    Az ítélkezési gyakorlat szerint az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértése nem csupán egyetlen elkülönült aktussal valósulhat meg, hanem egy cselekménysorral, sőt folytatólagos magatartással is. Ezt az értelmezést nem vonja kétségbe az, hogy e cselekménysor vagy folytatólagos magatartás egy vagy több tényezője önmagában és elkülönülten véve is az említett rendelkezés megsértésének minősülhet (a fenti 33. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 81. pontja, valamint a fenti 47. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 258. pontja).

265    Az egységes jogsértés fogalma feltételezi a különböző felek által elfogadott, ugyanazon versenyellenes gazdasági célt követő magatartások összességét (a fenti 187. pontban hivatkozott Rhône‑Poulenc kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 125. és 126. pontja, valamint a fenti 44. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 3699. pontja). Azon tény, hogy a vállalkozások különböző cselekményei – azonos, a közös piacon belüli versenyt torzító céljuk alapján – „átfogó terv” keretébe illeszkednek, döntő jelentőséggel bír az egységes jogsértés fennállásának megállapításakor (lásd ebben az értelemben a fenti 47. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 258. és 260. pontját).

266    E tekintetben a jogsértés egységes jellegének és az átfogó terv fennállásának értékelésekor a Törvényszék figyelembe veheti az érintett vállalkozások legalábbis részbeni azonosságát, és azon tényt, hogy tudomásuk van arról, hogy részt vesznek a jogsértő magatartások közös céljában (a Törvényszék fenti 40. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 257. pontja, valamint T‑446/05. sz., Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1255. o.] 89. pontja).

267    Ily módon ahhoz, hogy különböző cselekményeket egységes és folyamatos jogsértésnek lehessen minősíteni, azt kell megvizsgálni, hogy e cselekmények kiegészítik‑e egymást abban az értelemben, hogy mindegyiknek a rendes verseny egy vagy több következményével való szembenézés volt a célja, és a kölcsönhatás révén hozzájárultak a gazdasági szereplők által – az egységes célra irányuló átfogó terv keretében – kívánt versenyellenes hatás egészének megvalósításához. E tekintetben figyelembe kell venni valamennyi körülményt, amely megalapozhatja vagy megkérdőjelezheti e kapcsolatot, mint például a szóban forgó különböző cselekmények időtartamát, tartalmát (beleértve az alkalmazott módszereket), és ezzel kapcsolatosan azok célját (a fenti 266. pontban hivatkozott Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben hivatkozott ítélet 92. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a T‑101/05. és T‑111/05. sz., BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4949. o.] 179–181. pontját).

268    Az egységes célkitűzés fogalma viszont nem határozható meg a jogsértés által érintett piacon belüli verseny torzítására való általános hivatkozással, mivel a verseny érintettsége mint cél vagy mint hatás az EK 81. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó valamennyi magatartásnak a lényegéhez tartozik. Az egységes célkitűzés fogalmának ekképpen való meghatározása azzal a kockázattal járna, hogy az egységes és folyamatos jogsértés fogalma elveszti értelmének egy részét, mivel az lenne a következménye, hogy a valamely gazdasági ágazatot érintő, az EK 81. cikk (1) bekezdésével tiltott különböző magatartásokat szisztematikusan egységes jogsértést képező elemeknek kellene minősíteni (a fenti 266. pontban hivatkozott Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben hivatkozott ítélet 92. pontja).

269    A jelen ügyben a Bizottság a következő megfontolások alapján döntött úgy, hogy a paraffinviaszt és a gacsot érintő magatartásokat egységes jogsértésnek tekinti:

„[…]

(295) A gacs legalább kétszer képezte technikai találkozók tárgyát – az 1997. október 30‑i és 31‑i, valamint a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozókét. A gacsnak szentelt 1999. május 8‑i és 9‑i találkozó résztvevői lényegében ugyanazok voltak, mint azok a résztvevők, akik a vállalkozásukat rendszerint a technikai találkozókon képviselték. A gacs és a paraffinviasz szorosan összekapcsolódó termékek: a gacs az egyedüli olyan nyersanyag, amelyből paraffinviaszt lehet gyártani, és nagy részben azok a vállalkozások gyártják és/vagy értékesítik, amelyek paraffinviaszt is gyártanak és/vagy értékesítenek. A paraffinviaszhoz használt és kipróbált mechanizmust (azaz az időszakos találkozókat, a megbeszéléseket és az árak rögzítését) ugyanúgy alkalmazták a gacsra is. A paraffinviaszra vonatkozó jogsértésben részt vevő személyek közül legalább néhány a vállalkozásán belül felelős volt a gacsért is. A paraffinviaszt és a gacsot egyszerre érintő kérdéseknek ugyanaz volt a közös átfogó gazdasági célkitűzése, azaz e két termék árának ellenőrzése és rögzítése, ami lehetővé tette, hogy a vállalkozások kikerüljenek a verseny alól, és olyan helyzetbe hozta őket, hogy a csökkent versenynyomás és a piac nagyobb átláthatóságának feltételei között stabilizálják vagy növeljék a nyereségüket.

(296) A jelen ügy körülményei, különösen a két termékre vonatkozó megbeszélések közötti szervezeti és anyagi kapcsolatok nem indokolják a gacsra vonatkozó megállapodások és/vagy összehangolt magatartások külön jogsértésnek tekintését.ˮ

270    Először is a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság nem állapíthatta volna meg a jelen ügyben egységes jogsértés fennállását, mivel a paraffinviasz és a gacs külön termékpiacokhoz tartozik.

271    Ki kell emelni, hogy a fenti 265–268. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében azon tény, hogy a versenyellenes magatartások két külön termékpiacot érintenek, nem akadályozhatja meg a Bizottságot abban, hogy egységes jogsértés fennállását állapítsa meg, feltéve hogy a különböző piacokat érintő cselekmények olyan átfogó terv keretébe illeszkednek, amelyről a résztvevők tudnak.

272    Kétségtelen, hogy a felperes a Bizottság olyan határozataira hivatkozik, amelyekben a Bizottság külön piacokhoz tartozó termékek vonatkozásában elkülönülő jogsértéseket állapította meg. Ezekben az esetekben azonban szomszédos piacokról volt szó, míg a jelen ügyben a paraffinviasz piaca és a gacspiac vertikálisan összekapcsolódik, mivel a gacs a paraffinviasz nyersanyaga. Márpedig a Törvényszék a fenti 254. pontban hivatkozott Le Carbone Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének 64. és 65. pontjában már megerősítette a Bizottság olyan elemzését, amely egységes jogsértésnek minősített két külön – mindazonáltal vertikálisan összekapcsolódó – piacot érintő versenyellenes magatartásokat, különösen azon oknál fogva, hogy a nyersanyagokra vonatkozóan kötött megállapodás a másodlagos termékekre vonatkozó fő megállapodás megerősítésére irányult.

273    Ennélfogva a felperes ezen érvét el kell utasítani.

274    Másodszor a felperes úgy érvel, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem bizonyította, hogy a paraffinviasz és a gacs közötti kapcsolatok jogsértésre irányuló átfogó tervet tártak fel.

275    E tekintetben ki kell emelni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban megvizsgálta az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy a gacsra vonatkozó megbeszéléseknek milyen hatása volt a kartell paraffinviaszra vonatkozó ágainak működésére.

276    Először is a Shell 2006. június 14‑i nyilatkozata, amelyre a Bizottság a gaccsal kapcsolatos ág vizsgálatával összefüggésben hivatkozott (a megtámadott határozat 557. lábjegyzete), kifejezetten hivatkozik a gacsra vonatkozó magatartások és a paraffinviaszra vonatkozó magatartások közötti kapcsolatra. A Shell ugyanis azt állította, hogy a paraffinviaszra vonatkozó áremeléseket az ügyfelekkel szemben a gacs, az egyedüli nyersanyag árának emelkedésével indokolták. Hozzátette, hogy az ügyfelek nem fogadták volna el az említett emeléseket, ha tudták volna, hogy a nyersanyag ára stabil marad. Így a gacs árának mesterséges emelései arra szolgáltak, hogy biztosítsák a paraffinviaszra vonatkozó áremelések végrehajtását, amelyekben a technikai találkozókon egyeztek meg.

277    Másodszor a Bizottság a megtámadott határozat (149) preambulumbekezdéséhez tartozó lábjegyzetben a Sasolnak az 1998. november 3‑i és 4‑i technikai találkozóra vonatkozó feljegyzésére hivatkozik. A Sasol említett feljegyzése szerint:

„körlevelet készítenek majd »a nyersanyagok helyzeté[re]« ([mennyiségek – rendelkezésre állás]) [hivatkozva], abból a célból, hogy

–        a 120 DEM alatti árakat emeljék,

–        az árak ne csökkenjenek,

–        a gyertyagyártók »dokumentumokat« kapjanak a láncokkal folytatott tárgyalásaikhozˮ.

278    A Bizottság e feljegyzést a megtámadott határozat (149) preambulumbekezdésében a következőképpen értelmezte:

„Ez azt mutatja, hogy mivel a 120 DEM‑re vonatkozó célkitűzést még nem érték el, valamennyi ügyfél vonatkozásában 6 DEM áremelést terveztek 1999. január 1‑jével (lásd a (145) preambulumbekezdésben hivatkozott táblázatot is, amely azt mutatja, hogy 1997 októberében megállapodás született bizonyos minimumárak 120 DEM‑ben való rögzítéséről, amelyet tehát e találkozón érvényes referenciának tekintettek). Ezen emelést az ügyfelekkel szemben a nyersanyaghiánnyal kellett indokolni. A társaságokat képviselő személyek mindenesetre megegyeztek abban, hogy az árak nem csökkenhetnek.ˮ

279    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság a Sasol feljegyzése alapján jogosan állapíthatta meg, hogy a kartell résztvevői úgy döntöttek, hogy a paraffinviaszra vonatkozó áraik emelését gacshiánnyal indokolják. A „mennyiségekreˮ és a „nyersanyagokˮ „rendelkezésre állásáraˮ való hivatkozás ugyanis, amellyel a paraffinviasz vásárlóival szemben az árak emelését indokolták, lényegében azt jelenti, hogy a kartell résztvevői azt akarták közölni az ügyfelekkel, hogy az említett emelés a gacspiacot jellemző feltételek alakulása, azaz a gacshiány megjelenése miatt vált szükségessé.

280    A felperes nem állíthatja érvényesen, hogy a Bizottság logikája hibás, mivel gacshiányról, nem pedig a gacs árának alakulásáról volt szó. A piac rendes működése szerint ugyanis a kínálat csökkenése, az összes többi tényező változatlansága mellett, az árak emelkedésével jár. Márpedig a felperes semmilyen olyan körülményt nem említ, amely semlegesítette volna a gacshiánynak a gacs árára gyakorolt hatását.

281    Ennélfogva a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékok, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozatban hivatkozott, azt mutatják, hogy a kartell résztvevői a paraffinviasz árainak emelését, illetve fenntartását a gacs árainak mesterséges emeléseivel indokolták az ügyfelekkel szemben. Ennélfogva a jogsértésnek különösen a paraffinviasz árainak rögzítésére vonatkozó fő ága és a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága között egymás kiegészítő kapcsolat áll fenn.

282    Harmadszor a felperes mindazonáltal úgy érvel, hogy a paraffinviaszra vonatkozó magatartások az EGT‑re terjedtek ki, míg a gacsra vonatkozó magatartások Németországra korlátozódtak. Márpedig a magatartások földrajzi kiterjedése közötti különbség kizárja a jogsértés egységességét, ami ellentmond a Bizottság által a megtámadott határozat (295) preambulumbekezdésében tett megállapításoknak.

283    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felek között nem vitatott, hogy – amint a megtámadott határozat (70) preambulumbekezdéséből következik – az érintett piac mind a paraffinviasz, mind pedig a gacs vonatkozásában az EGT. Ennélfogva a piac működésének gazdasági szabályai szerint a németországi áremelésnek rendes esetben azzal a hatással kellett járnia, hogy az árak a többi tagállamban is emelkednek.

284    Ezenkívül, amint a fenti 278. pontban kiemelésre került, a gacshiány megjelenése rendes esetben áremeléssel jár. Ennélfogva a Bizottság helyesen állapíthatta meg, hogy a lényegében a német ügyfelekkel szemben az árak emelésére irányuló magatartások arra is szolgáltak, hogy a paraffinviasz‑piacon biztosítsák a magatartások sikerét, mivel a gacs árának emelése a német piacon, amely egyébként a legnagyobb piac az EGT‑ben, a paraffinviasz vásárlói szemében hihetőbbé tehette azt, hogy az áremelést a gacshiánnyal „indokoljákˮ.

285    Így a Bizottság helyesen állapíthatta meg, hogy a gacsra vonatkozó magatartások, amelyek legalábbis Németországban áremeléssel jártak, elfogadhatóbbakká tették a paraffinviaszra vonatkozó magatartásokat, különösen, mivel a Bizottság bizonyítékokkal rendelkezett arra vonatkozóan, hogy a kartell résztvevői a paraffinviasz árának emelését ténylegesen gacshiánnyal kívánták indokolni, amelynek rendes következménye a gacs árának emelkedése.

286    Mindenesetre a fenti 267. pontban hivatkozott BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 179. és 208. pontjából kitűnik, hogy azon tény, hogy a magatartások különböző területeket érintenek, önmagában nem teszi lehetővé két elkülönülő jogsértés fennállásának megállapítását, mivel a meghatározó tényező az átfogó terv fennállása.

287    Ennélfogva a felperesnek az érintett területek közötti különbség tekintetében előadott érveit el kell utasítani.

288    Negyedszer a felperes vitatja a megtámadott határozat (295) preambulumbekezdésében szereplő állítást, miszerint „[a] paraffinviaszhoz használt és kipróbált mechanizmust (azaz az időszakos találkozókat, a megbeszéléseket és az árak rögzítését) ugyanúgy alkalmazták a gacsra isˮ. A felperes úgy érvel, hogy a Shell szóbeli nyilatkozatai két jelentősen különböző magatartás fennállását említik, és hogy a gacsnak szentelt találkozók sokkal ritkábban voltak. Ugyanis 1997. október 30. és 2004. május 12. között csak 4 „gacstalálkozóraˮ került sor, míg ugyanezen időszakban a paraffinviasszal kapcsolatban 29 technikai találkozót tartottak.

289    Először is ki kell emelni, hogy a Bizottság bizonyítékokkal rendelkezett arra vonatkozóan, hogy két technikai találkozón rögzítették a gacs árát. A MOL‑nak az 1997. október 30‑i és 31‑i találkozóra vonatkozó feljegyzése a következőt említi: „slack wax 550 DEM 600 DEMˮ, és az egyes vállalkozások vonatkozásában megjelöli az emelés jövőbeli időpontját (a megtámadott határozat (145) preambulumbekezdése). Ugyanígy a Total France‑nak a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozóra vonatkozó kézzel írott feljegyzése „40 €/T gacsˮ‑ot említ (a megtámadott határozat (174) preambulumbekezdése). E feljegyzések összességének olvasatából kitűnik, hogy a kartell résztvevői a paraffinviasz árához hasonlóan vitatták meg és rögzítették a gacs árát is.

290    Ezenkívül a Shell 2005. március 18‑i nyilatkozata szerint a magatartások három termékcsoportot, azaz a teljesen finomított viaszokat, a kemény viaszokat és a viaszkeverékeket, valamint közvetetten a gacsot mint nyersanyagot érintették.

291    A Shell ugyanezen nyilatkozatban azt állította továbbá, hogy a paraffinviasz‑ipar képviselői számára világos volt, hogy amikor e termékek árát bizonyos összeggel vagy százalékban megemelik, ezzel egyidejűleg emelés érinti majd a nyersanyag, azaz a gacs árait, amely a paraffinviasz áremelkedése 30–40%‑ának felelt meg.

292    Ezt követően a Shell a 2005. október 26‑i nyilatkozatában kifejtette, hogy a Münchenben (Németország) 2003. február 27‑én és 28‑án tartott technikai találkozónak, amelyen a kartell résztvevői kizárólag a paraffinviasz árát vitatták meg, milyen következménye volt a gacs általa alkalmazott árára. A Shell szerint a képviselője még a gacs árára vonatkozó megbeszélések hiányában is következtetni tudott a paraffinviasz árára vonatkozó megállapodásokból arra, hogy a gacs ára tonnánként körülbelül 35 euróval fog emelkedni.

293    Ebből következik, hogy a Shell nyilatkozatai, amelyekre a felperes annak bizonyítása érdekében hivatkozik, hogy a paraffinviaszra és a gacsra vonatkozó magatartások eltérő jellegűek voltak, nem támasztják alá az elméletét. A magatartások által érintett termékek bemutatásakor ugyanis a Shell a paraffinviasz különböző alkategóriái közé sorolta a gacsot (lásd a fenti 290. pontot). Pusztán azon tény, hogy a Shell szerint a magatartások csak közvetetten érintették a gacsot, nem kérdőjelezi meg a jogsértés egységességét, mivel a résztvevők a gacs árának emeléseit előre meg tudták mondani azon emelések alapján, amelyekben a technikai találkozókon a paraffinviasz vonatkozásában megegyeztek.

294    Éppen ezért a felperes azon megjegyzése, miszerint a gacsra vonatkozó találkozók sokkal ritkábban voltak, mint a paraffinviaszra vonatkozó találkozók, nem kérdőjelezheti meg a Bizottság megállapítását, miszerint a jogsértés két ágát illetően ugyanazon mechanizmusokat használták. Ugyanis, mivel a paraffinviasz árának emelése automatikusan a gacs árának a résztvevők által előrelátható mértékben való emelésével járt, meg kell állapítani, hogy a gacs harmonizált áremeléseinek eléréséhez nem volt szükség a gacs árának rendszeres megvitatására és rögzítésére.

295    Ennélfogva a felperesnek a jogsértés két ágának működésére vonatkozó érveit el kell utasítani. A Törvényszék rendelkezésére álló bizonyítékokból ugyanis kitűnik, hogy működésük nagyon hasonló volt.

296    Ötödször a felperes úgy érvel, hogy a jogsértés két ágában résztvevők nem voltak azonosak. Márpedig a fenti 243. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 312. pontjából, valamint a fenti 184. pontban hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 120. pontjából kitűnik, hogy figyelembe kell venni a vizsgált különböző magatartásokban résztvevők azonosságát, illetve ennek hiányát.

297    Ki kell emelni, hogy a gacsra vonatkozó jogsértő magatartások valamennyi résztvevője, azaz a Dea (később Shell, a Dea megszerzését követően), az ExxonMobil, a Sasol és a Total vállalkozás részt vett a paraffinviaszra vonatkozó magatartásokban is (a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdése). E helyzet érezhetően eltér a fenti 184. pontban hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet, valamint a fenti 243. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyek tényállásától, amely ügyekre a felperes hivatkozik. Ezen ügyekben a különböző piacokat érintő magatartásokban részt vevő vállalkozások közötti átfedés eléggé korlátozott volt.

298    Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a MOL, a Repsol és az ENI nem értékesített gacsot a végső ügyfeleknek a német piacon a jogsértés időszakában, kivéve azon csekély mennyiségeket, amelyeket a Repsol értékesített 1999‑ben és 2000‑ben. Ennélfogva a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágában való részvételüket már kereskedelmi helyzetük is kizárta.

299    Végül emlékeztetni kell arra, hogy a gacs kérdését azon a két találkozón is megvitatták, ahol a MOL és az „H&R/Tudapetrolˮ képviselői is jelen voltak, és ahol a gacs árát rögzítették. Ugyanígy a MOL jelen volt az 1998. november 3‑i és 4‑i találkozón is, ahol a résztvevők megegyeztek abban, hogy a paraffinviasz árának emelését gacshiánnyal indokolják. Ebből következik, hogy nemcsak azok a vállalkozások tudtak a gacsra vonatkozó magatartásokról, valamint a két termékpiacot és a magatartások két ágát összekötő kapcsolatokról, amelyeknek a gacsra vonatkozó magatartásokért való felelősségét megállapították (a Shell, az ExxonMobil, a Sasol és a Total‑csoport), hanem más vállalkozások is.

300    Ennélfogva, mivel valamennyi, a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágában részt vevő vállalkozás a paraffinviaszra vonatkozó magatartásokban is részt vett, és mivel más részt vevő vállalkozások is tudtak a gacsra vonatkozó magatartásokról és a két magatartás egymást kiegészítő jellegéről, a felperesnek a részt vevő vállalkozások azonosságának hiányára alapított érveit el kell utasítani.

301    Hatodszor a felperes előadja, hogy a megtámadott határozat szerint a jogsértés egységessége abból ered, hogy a paraffinviaszra és a gacsra vonatkozó magatartások közös célja az árak ellenőrzése és rögzítése volt. Márpedig a kartellek nagy részének ez a közös célja, így e kritérium lehetővé teszi, hogy a Bizottság elkülönülő jogsértésekből mesterségesen és önkényesen egységes jogsértést csináljon.

302    Meg kell állapítani, hogy a fenti elemzésből kitűnik, hogy a két termékpiac és az azokra vonatkozó magatartások között szoros kapcsolatok voltak. E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy az érintett vállalkozások viszonylag pontosan előre meg tudták mondani a gacs árának emelését, amely a paraffinviasz árának a technikai találkozókon elhatározott emeléseit követte. Ugyanígy a Bizottság bizonyította azt, hogy a technikai találkozók résztvevői a paraffinviasz árának emelését gacshiánnyal kívánták indokolni. Végül a résztvevők két találkozón egyszerre vitatták meg és rögzítették mind a paraffinviasz, mind pedig a gacs árát.

303    Ennélfogva a Bizottság elegendő valószínűsítő körülményt és bizonyítékot gyűjtött össze annak alátámasztásához, hogy a paraffinviaszra és a gacsra vonatkozó magatartások olyan átfogó terv keretébe illeszkedtek, amelyről a résztvevőknek tudomása volt.

304    Így a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága és a jogsértés fő ága egységes jogsértésnek minősült.

305    E megállapítást a felperes többi érve sem kérdőjelezheti meg.

306    Először is a felperes előadja, hogy a Bizottság a jogsértés minden egyes ágának eltérő időszakot tulajdonított, azaz a paraffinviasz esetében 1992‑től 2005‑ig, a gacs esetében pedig 1997‑től 2004‑ig tartó időszakot. Ráadásul az állítólagos magatartásoknak sem a kezdő időpontja, sem pedig a vége nem esik egybe. Márpedig a fenti 243. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 312. pontjában a Törvényszék figyelembe vette e tényezőt, amikor kizárta az egységes jogsértésnek való minősítést.

307    Noha igaz, hogy a Törvényszék a fenti 243. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 312. pontjában figyelembe vette a két különböző termékre vonatkozó magatartások időtartama közötti különbséget, nem ez volt az elemzésének meghatározó tényezője. A Törvényszék ugyanis hangsúlyozta az átfogó terv hiányának jelentőségét, és megemlítette a két jogsértés résztvevői közötti igen kis átfedést is. Ráadásul a fenti 243. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben vizsgált citromsavpiactól és nátriumglükonát‑piactól eltérően, amelyek össze nem függő piacokat alkotnak, a paraffinviasz és a gacs piaca vertikálisan összekapcsolódik, így az érintett vállalkozások a paraffinviaszra vonatkozóan elhatározott emelések alapján előre is meg tudták mondani a gacs áremelésének mértékét. Ennélfogva a jelen ügy tényállása érezhetően eltér a fenti 243. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügy tényállásától.

308    Egyébiránt ki kell emelni, hogy a fenti 265–267. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogsértés egységességének nem kritériuma az, hogy a különböző termékekre vonatkozó magatartások időtartama megegyezzen. Az említett ítélkezési gyakorlat viszont hangsúlyt fektet olyan átfogó terv fennállására, amelyről a résztvevőknek tudomása van, és amely kritérium a jelen ügyben teljesül.

309    Ennélfogva el kell utasítani a felperesnek a paraffinviaszra és a gacsra vonatkozó magatartások időtartama közötti különbsége alapított érvét.

310    Másodszor a felperes szerint a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a kifejezetten a gacsra vonatkozó 1999. március 8‑i és 9‑i találkozón részt vevő vállalkozások képviselői ugyanazok voltak, mint akik az általában a paraffinviaszt érintő technikai találkozókon részt vettek. A Total France‑t illetően az említett találkozó résztvevői nemcsak hogy eltértek a technikai találkozók résztvevőitől, hanem nem is a Total France, hanem a Total Deutschland alkalmazottai voltak.

311    Ezen érv nem kérdőjelezheti meg a Bizottság elemzését. A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (295) preambulumbekezdésében érvényesen állapíthatta meg, hogy „a résztvevők […] lényegében ugyanazok voltakˮ, mivel több más vállalkozás képviselői, úgymint a Shell és a Sasol képviselői valóban ugyanazok voltak a kétféle találkozón.

312    Mindenesetre emlékeztetni kell arra (lásd a fenti 265. pontot), hogy az egységes jogsértés fennállásának bizonyítása szempontjából a döntő tényező az, hogy a különböző piacokat érintő cselekmények olyan átfogó terv keretébe illeszkednek, amelyről a résztvevőknek tudomása van. Márpedig azon tény, hogy a gacs kérdését két technikai találkozón megvitatták, és a résztvevők e technikai találkozókon rögzítették is a gacs árait, azt mutatja, hogy a paraffinviaszért felelős személyek valóban tudtak a gacsra vonatkozó magatartásokról. Ugyanígy azon tény, hogy az 1998. november 3‑i és 4‑i technikai találkozón a résztvevők a gacs piacán fennálló hiánnyal kívánták indokolni a paraffinviasz árának emelését, azt mutatja, hogy valóban tudtak a két termékre vonatkozó magatartások egymást kiegészítő jellegéről.

313    Ennélfogva a felperes arra alapított érve, hogy a technikai találkozókon jelen lévő képviselője és az 1999. május 8‑i és 9‑i gacstalálkozón jelen lévő képviselője nem volt ugyanaz, nem releváns.

314    A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell erősíteni a Bizottság azon megállapítását, miszerint a paraffinviaszra és a gacsra vonatkozó magatartások egyetlen egységes jogsértésnek minősültek, és ennélfogva el kell utasítani a felperesnek az első jogalap első része keretében előadott érveit.

315    Végül meg kell jegyezni, hogy a felperes a jogsértés folyamatos jellegét megkérdőjelező érveit a jelen jogalap második része keretében továbbviszi. Következésképpen a Törvényszék ezen érvekkel kapcsolatban a második részre vonatkozó vizsgálata végén határoz majd.

 A gacsra vonatkozó magatartások minősítését illetően az EK 81. cikk és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, második részről

316    A felperes úgy véli, hogy a Bizottság nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy Németországban a gacs végső fogyasztóknak való értékesítésére vonatkozó versenykorlátozó magatartásokra a technikai találkozók keretében került sor. Még ha feltételezzük is, hogy az 1997. október 30‑i és 31‑i, valamint a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozók Németországban a gacs végső ügyfeleknek való értékesítésére vonatkozó korlátozó magatartást érintettek, e találkozók csak két elszórt jogsértésnek minősülnek (amelyek közül az első egyébként elévült), és azok alapján nem lehet megállapítani 1997 és 2004 között elkövetett folyamatos jogsértést. Így a Bizottság megsértette az EK 81. cikket és az e tekintetben fennálló indokolási kötelezettségét.

 A megtámadott határozatról

317    A Bizottság a megtámadott határozat (288) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:

„Mind a Sasol, mind pedig a Shell kifejezetten elismeri, hogy a gacs árai különösen az 1990‑es évek végétől a versenytársak közötti megbeszélések tárgyát képezték, és részletekkel szolgáltak néhány szóban forgó kapcsolatra vonatkozóan (lásd továbbá a (112) preambulumbekezdést). Az 1997. október 30‑án és 31‑én tartott találkozón (lásd a (145) preambulumbekezdést) a gaccsal kapcsolatban folytatott megbeszéléseken részt vett legalábbis az ENI, az H&R/Tudapetrol, a MOL, a Repsol, a Sasol, a Dea (2002‑től Shell) és a Total, amelyek megegyeztek az árak emelésében. Bizonyítást nyert, hogy a Shell és a Total képviselve volt legalább egy, kifejezetten a gacsnak szentelt, 1999. március 8‑án és 9‑én tartott találkozón (lásd a (152) preambulumbekezdést). A Sasol és az ExxonMobil a kifogásközlésre adott válaszában nem tagadja az e találkozón való jelenlétét, és jelenlétük valóban valószínűnek tűnik a Shell másnap küldött és »valamennyi gyártóra« hivatkozó belső elektronikus üzenetére kézzel írott feljegyzésre tekintettel. A Sasol, a Shell és a Total képviselve volt a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozón is (lásd a (174) preambulumbekezdést), amelyen megállapodtak a gacs árában. A Bizottság megjegyzi továbbá, hogy a gacs bizonyos technikai találkozókon megbeszélések tárgyát képezte, amelyekre az ExxonMobil, a Sasol, a Shell és a Total jelenlétében került sor. Az ExxonMobil beismerte, hogy 1993 és 1996 között részt vett e megbeszéléseken. Az ExxonMobil azt is beismerte, hogy [T. H.], aki az ExxonMobilt képviselte, Európa német nyelvterületén 1999 és 2001 között a forgácslemezgyártók helyett vett részt a gacsra vonatkozó megbeszéléseken, és általában megerősíti, hogy a kartellmegállapodások keretében megbeszéléseket folytattak a végső ügyfeleknek értékesített gacs tárgyában. Ugyanígy a Total arról számol be, hogy megbeszéléseket folytattak a gacs árának emelésével kapcsolatban. A Shell és az ExxonMobil is megerősíti, hogy a technikai találkozókon kívül is sor került a gaccsal kapcsolatos találkozókra. Noha az ENI, a H & R‑Tudapetrol, a MOL és a Repsol e találkozók némelyikén is képviselve volt, a Bizottság úgy véli, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok nem elegendők ahhoz, hogy meg lehessen állapítani e vállalkozásoknak a gacsra vonatkozó jogsértésért való felelősségét. Ráadásul, mivel úgy tűnik, hogy egyes bizonyítékok más időszakokra és piacokra vonatkoznak, a Bizottság úgy véli, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján csak a német piacon az 1997 és 2004 közötti években a végső ügyfeleknek értékesített gacsra vonatkozó jogsértés állapítható meg.ˮ

318    Ezenkívül a Bizottság a megtámadott határozat (112) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:

„Egyes technikai találkozókon rátértek a gacs kérdésére is [a megtámadott határozat (144), (145), (152), (157), (174) és (175) preambulumbekezdése]. Ráadásul a német piacon a végső ügyfeleknek értékesített gacsra vonatkozó megállapodásokat kötöttek a technikai találkozókon kívül legalább egyszer, amikor a Shell, a Sasol, az ExxonMobil és a Total képviselője, és esetleg mások is összegyűltek, és elmélyítették a gacsra vonatkozó megbeszéléseket, azaz rögzítették az árakat, és érzékeny kereskedelmi információkat cseréltek. Például bizonyítást nyert, hogy 1999. március 8‑án és 9‑én Düsseldorfban találkozót tartottak. A kifejezetten a gacsnak szentelt találkozón a vállalkozásokat képviselő személyek a Total kivételével a vállalkozások nagy részében ugyanazok voltak, mint akik a technikai találkozókon is jelen voltak.ˮ

319    Ki kell emelni, hogy a megtámadott határozat (144), (145), (152), (157), (174) és (175) preambulumbekezdése az 1997. június 19‑i és 20‑i, az 1997. október 30‑i és 31‑i, az 1999. március 8‑i és 9‑i, a 2000. február 3‑i és 4‑i, a 2004. május 11‑i és 12‑i, illetve a 2004. augusztus 3‑i és 4‑i találkozóra vonatkozik.

320    A Bizottság azon döntését, hogy a gacsra vonatkozó versenyellenes magatartások fennállását csak Németországban a végső ügyfeleknek való értékesítéseket illetően állapította meg, a következőképpen indokolta:

„[…]

(289) A Bizottság egyébiránt úgy véli, hogy e megbeszélések kizárólag a végső ügyfelekkel – úgymint a forgácslemezgyártókkal – kapcsolatban álló vállalkozások által értékesített gacsra vonatkoztak, a paraffinviaszra például nem. Noha a vállalkozások nyilatkozatai a gacs különböző felhasználási módjai tekintetében általában semmilyen megkülönböztetést nem tesznek, a (152) preambulumbekezdésben hivatkozott levél [Düsseldorfban 1999. március 8‑án és 9‑én tartott találkozó] kifejezetten a forgácslemezgyártóknak értékesített gacsot említi. Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy kétely áll fenn azon kérdéssel kapcsolatban, hogy a végső ügyfeleken kívüli ügyfeleknek való gacsértékesítés a jogsértés tárgyát képezte‑e, és megállapításait a végső ügyfeleknek értékesítet gacsra korlátozza. E megfontolásokat megerősíti a Shell és az ExxonMobil is [Shell, az ügyirat 8122‑8123., 38846. pontja; Exxon, a kifogásközlésre adott válasz 36‑48. pontja].

(290) A rendelkezésre álló bizonyítékokból kitűnik, hogy a gacsra vonatkozó alkalmankénti megbeszélések lényegében a német piacra vonatkoztak. Az ExxonMobil, a Sasol, a Shell és a Total is mind gacsot értékesít a német piacon, és azokra a találkozókra, amelyeken a gacs megbeszélések tárgyát képezte, Németországban került sor. A Bizottság úgy véli, hogy nincs elegendő bizonyíték, amely alapján megállapítható lenne, hogy a gaccsal kapcsolatos megállapodások a többi országban a végső ügyfeleknek értékesített gacsra is vonatkoztak volna.

(291) A Bizottság úgy véli, hogy a jogsértés, amennyiben az a német piacon a végső ügyfeleknek értékesített gacsra vonatkozik, az 1997. október 30‑i és 31‑i találkozón kezdődött, és a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozón ért véget.

(292) A Bizottság következésképpen úgy véli, hogy a német piacon a végső ügyfeleknek értékesített gacsra vonatkozó megbeszélések az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke értelmében vett megállapodásokhoz és/vagy összehangolt magatartásokhoz vezettek. E megállapítás a Shell és a Sasol egymástól függetlenül tett és egybehangzó nyilatkozatain alapul, amelyeket az ExxonMobil és a Total nyilatkozatai is alátámasztanak. E megállapítást az írásbeli bizonyítékok is megerősítik.ˮ

 A versenyellenes találkozókra vonatkozó bizonyítékok vizsgálatáról

321    A jelen ügyben a felperes úgy véli, hogy a Bizottság nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy a Németországban a végső fogyasztóknak való gacsértékesítésre vonatkozó versenyellenes magatartásokra a technikai találkozókon került sor.

322    Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Shell (lásd a fenti 290–292. pontot) és az ExxonMobil a 2006. június 14‑i nyilatkozatukban mindketten azt nyilatkozták, hogy a versenyellenes magatartások a gacsot is érintették, és hogy az arra vonatkozó megbeszélésekre a versenytársak közötti többoldalú találkozókon került sor. A Shell azt is kifejtette, hogy a gaccsal kapcsolatos kérdésekre rátértek bizonyos technikai találkozókon és bizonyos, a gacsnak szentelt találkozókon is. E nyilatkozatokat a technikai találkozókon részt vevő személyek tanúvallomásai alapján, jól átgondolva tették, és azon vállalkozásokat is vádolják, amelyek nevében e nyilatkozatokat tették. Így a fenti 66. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében e nyilatkozatok különösen megbízhatók.

323    Másodszor ki kell emelni, hogy e nyilatkozatokat megerősítik a jogsértés időszakából származó okirati bizonyítékok is. Márpedig, amint a Bizottság a megtámadott határozat (215) preambulumbekezdésében megállapította, a MOL feljegyzéseit a találkozókon készítette egy ott jelen lévő személy, továbbá tartalmuk strukturált és viszonylag részletes. Ennélfogva e feljegyzések bizonyító ereje a fenti 80. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint igen magas.

324    Először is az 1997. június 19‑i és 20‑i technikai találkozót illetően a Bizottság a megtámadott határozat (144) preambulumbekezdésében a MOL egy feljegyzésére támaszkodott, amely a következőt említi: Shell/NL gacsot értékesít például a Bolsiusnakˮ, és „gacs: 550 DEMˮ. A felperes e feljegyzés tekintetében semmilyen észrevételt nem tesz.

325    A Törvényszék megállapítja, hogy az említett feljegyzés bizonyítja a gacsra vonatkozó megbeszélések és a gacs árát rögzítő megállapodás fennállását, amint ezt a Bizottság a megtámadott határozat (112) preambulumbekezdésében e technikai találkozóra hivatkozva helyesen megállapította.

326    Másodszor az 1997. október 30‑i és 31‑i találkozót illetően a Bizottság a megtámadott határozat (145) preambulumbekezdésében a MOL egy feljegyzésére hivatkozott, amely a következőt említi: „slack wax: 550 600 DEMˮ.

327    A felperes úgy érvel, hogy e feljegyzésből nem tűnik ki, hogy a résztvevők megállapodást kötöttek volna a Németországban a végső ügyfeleknek való gacsértékesítést illetően. A legkoherensebb magyarázat az, hogy a „slack wax: 550 600 DEMˮ említés a paraffinviasz árára vonatkozott.

328    Ezen értelmezés nem fogadható el, mivel teljesen ésszerűtlen lett volna a MOL képviselője számára, hogy „slack waxˮ – gacs – említésével hivatkozzon a paraffinviasz árára. Ezenkívül a MOL feljegyzése szerint a paraffinviasz ára – a típustól és a finomítás mértékétől függően – 950–1350 DEM között volt, így nem lehetett ésszerűen azt gondolni, hogy a 600 DEM ár a paraffinviasz árának felelhetett meg. A „slack wax : 550       600 DEMˮ említés viszont teljesen koherens a MOL a korábbi, 1997. június 19‑én és 20‑án tartott találkozóra vonatkozó feljegyzésének tartalmával, amely jelzi, hogy a gacs megállapodás szerinti árát 550 DEM‑ben rögzítették.

329    A felperes mindazonáltal úgy érvel, hogy a MOL feljegyzéséből nem tűnik ki, hogy a résztevők a német végső ügyfeleknek való értékesítés érdekében a gacs árát rögzítették volna.

330    Ezen érv azonban nem releváns, mivel egy általános árrögzítés valamennyi ügyfélre alkalmazandó, ideértve a német végső ügyfeleket is. Ezenkívül a Bizottság kifejtette, mely okokból döntött úgy, hogy a gacsra vonatkozó versenyellenes magatartások terjedelmét a megtámadott határozatnak a fenti 320. pontban idézett (289)–(292) preambulumbekezdésében a német végső ügyfeleknek való értékesítésekre korlátozza. A felperes a megtámadott határozat e részét illetően nem adott elő érvet.

331    Ennélfogva a Bizottság a megtámadott határozat (112) preambulumbekezdésében a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága fennállásának bizonyításakor helyesen hivatkozott e technikai találkozóra és az arra vonatkozó bizonyítékokra.

332    Harmadszor a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgált egy, a gacsnak szentelt, 1999. március 8‑án és 9‑én tartott találkozót, amelyen jelen volt legalábbis a Shell, a Total és az ExxonMobil képviselője.

333    A megtámadott határozat (152) preambulumbekezdése szerint a Shellnek a jogsértés időszakából származó, kézzel írott feljegyzése azt mutatja, hogy a Shell képviselője arra számított, hogy az 1999. március 8‑i és 9‑i találkozón a különböző vállalkozásokat képviselő személyek információkat cserélnek a bizonyos ügyfeleknek való gacsszállításról. E feljegyzés a következőt említette: „8/9.3.99 PM = forgácslemezekˮ, és a Shell szerint a PM jelentése: „paraffin Mafiaˮ. Az e találkozót követő napon az említett képviselő levelet küldött felettesének, amelyben közölte, hogy a Shell 1999. június 1‑jétől 8‑ról 10%‑ra kívánja emelni a forgácslemez‑ágazatban használt gacs árát. Az e levélre vonatkozó kézzel írott feljegyzés a következőt említette: „Az összes gyártó szerint emelni kell (az árakat)ˮ.

334    A Bizottság ebből arra következtetett, hogy a találkozón a társaságokat képviselő személyek megállapodtak a forgácslemez iparban használt gacs árának emelésében, és hogy a Shell e megállapodást 1999 júniusától kívánta alkalmazni.

335    A Törvényszék úgy véli, hogy ezen értelmezés helyes, és azt a többi, a gacsot érintő magatartásokra vonatkozó bizonyíték is alátámasztja, így azt meg kell erősíteni.

336    A felperes azonban úgy érvel, hogy az 1999. március 8‑i és 9‑i találkozóra vonatkozó bizonyítékok nem támaszthatják alá a Bizottság álláspontját, mivel e találkozó nem volt technikai találkozó. A megtámadott határozat (275) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság kizárta vizsgálatából valamennyi, a technikai találkozókon kívüli kapcsolatfelvételt.

337    A Bizottság a megtámadott határozat (275) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:

„[A] Bizottság úgy döntött, hogy nem folytat vizsgálatot a kétoldalú kapcsolatokat illetően, mivel az e jogsértés további elemeinek a végső eredmény nyilvánvaló elferdítése nélkül való bizonyításához szükséges erőfeszítések aránytalanok lettek volna. A Bizottság ugyanezen okból úgy döntött, hogy nem folytat vizsgálatot a többi, a technikai találkozókon kívül megvalósult kapcsolatfelvételt illetően sem. A Bizottság úgy véli továbbá, hogy megfelelően bizonyította az általa vizsgált magatartásokra vonatkozó egységes és folyamatos jogsértés fennállását.ˮ

338    E tekintetben a Törvényszék úgy véli, hogy a Bizottságot nem lehet arra kötelezni, hogy a különböző bizonyítékok megnevezéséhez a kartell tagjai által használt terminológiát használja. Különösen, noha igaz, hogy több résztvevő úgy nyilatkozott, hogy a technikai találkozókon a paraffinviasszal kapcsolatos megbeszéléseket folytattak, más konkrét találkozókon pedig a gacsot vitatták meg, e megkülönböztetés nem világos, mivel a gacsra vonatkozó megbeszélésekre a technikai találkozókon is sor került. Ráadásul a Bizottság szemmel láthatólag nem zárta ki vizsgálatából a konkrétan a gacsra vonatkozó találkozókat, mivel a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében e vizsgálat viszonylag terjedelmes elemzést szentelt az 1999. március 8‑i és 9‑i találkozónak, a többi, „technikai találkozónakˮ minősített többoldalú versenyellenes találkozó mellett.

339    Mindenesetre azon tény, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás adott időpontjában úgy döntött, hogy erőfeszítéseit a jogsértő magatartások bizonyos szempontjaira összpontosítja, nem vizsgálva meg más szempontokat, nem foszthatja meg a Bizottságot attól a lehetőségtől, hogy a megtámadott határozat elfogadásakor rendelkezésére álló valamennyi bizonyítékot felhasználja, feltéve hogy az eljárási garanciákat betartották.

340    Márpedig a felperes nem hivatkozik arra, hogy a nem „technikai találkozókraˮ vonatkozó bizonyítékok felhasználását illetően megsértették volna eljárási jogait. Mindenesetre az e találkozóra vonatkozó bizonyítékok már szerepeltek a kifogásközlésben is, és a felperes a kifogásközlésre adott válaszában e tekintetben észrevételeket tett, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében megvizsgált.

341    Végül az ExxonMobil e találkozóra vonatkozó nyilatkozatából kitűnik, hogy e találkozó „konkrétan az Európa német nyelvterületén a forgácslemezgyártóknak szánt gacsraˮ vonatkozott, és e nyilatkozat kiegészíti azon bizonyítékokat, amelyek annak megállapítására vezethették a Bizottságot, hogy a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágát illetően csak a német végső ügyfeleknek való értékesítések tekintetében rendelkezik elegendő bizonyítékkal.

342    Negyedszer a 2000. február 3‑i és 4‑i találkozót illetően a Bizottság egyetért a felperessel, amikor megállapítja, hogy nem volt bizonyíték arra, hogy e találkozón a gacsra vonatkozó megbeszéléseket folytattak, és hogy elírási hibáról volt szó, mivel a megtámadott határozat (112) preambulumbekezdéséhez tartozó lábjegyzet a (157) preambulumbekezdésre hivatkozott.

343    Ötödször a 2002. december 17‑i és 18‑i technikai találkozót illetően a Bizottság a megtámadott határozat (168) preambulumbekezdésében olyan, a jogsértés időszakából származó megjegyzésekre hivatkozott, amelyeket a Total France képviselője jegyzett fel egy e technikai találkozón kiosztott táblázatra. A táblázat és a megjegyzések a paraffinviaszra és a gacsra vonatkozó érzékeny kereskedelmi információkat tartalmaznak. A Total France által tett megjegyzések a „gacs 500 euró alattˮ említést tartalmazzák.

344    A Bizottság ennek alapján megállapította, hogy a gacs ára e technikai találkozón megbeszélések tárgyát képezte.

345    A felperes a Bizottsággal szemben úgy érvel, hogy ezen említésekből nem tűnik ki semmilyen, a gacs árára vonatkozó megállapodás.

346    E tekintetben ki kell emelni, hogy a Bizottság nem állította, hogy e találkozón megállapodást kötöttek a gacs áráról. Ezenkívül a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága összetett volt, és a jogsértés fő ágához hasonlóan megállapodásokat és összehangolt magatartásokat, valamint a gacs árára vonatkozó érzékeny kereskedelmi információk cseréjét foglalta magában.

347    Végül a felperes értelmezése, miszerint a kézzel írott feljegyzés a 2003. február 28‑i találkozón készült, semmit nem von le e feljegyzés bizonyító erejéből, mivel ez utóbbi mindenképpen bizonyítja, hogy a 2002‑es illetve a 2003‑as év során a gacsra vonatkozó versenyellenes jellegű megbeszélésekre került sor.

348    Ennélfogva a szóban forgó megjegyzések a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágának fennállását alátámasztó bizonyítékok összességének részét képezik.

349    Hatodszor a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozót illetően a Bizottság a megtámadott határozat (174) preambulumbekezdésében megvizsgált egy, a Total France helyiségeiben lefoglalt feljegyzést, amely a következőket említi:

„–>Sasol 40 €/50 $. – július vége.

–>Mer : 38–28.

–>Július 1‑je

+ FRP: 70 –> 6000 €/T

+ Teamécses: 50 –> 500 €/T

+ Mikroviasz: 25 –> 50 €/

[...]

–> 40 €/T gacs.ˮ

350    A megtámadott határozat (174) preambulumbekezdése szerint:

„[…] az utolsó sor azt mutatja, hogy a gacs vonatkozásában is megegyeztek áremelésben. A feljegyzés általános összefüggéseiből kitűnik, hogy az árat megelőző nyíl a jövőre vonatkozóan elhatározott stratégia fennállását jelzi, azaz azt, hogy áremelést terveztek.ˮ

351    A felperes szerint e dokumentum valódi tartalma abban állt, hogy a résztvevők egyike (a Sasol vagy egy másik német gyártó) bemutatta az árcélkitűzéseit.

352    A Törvényszék úgy véli, hogy a felperes nem adott elő olyan hiteles és koherens helyettesítő magyarázatot, amely megkérdőjelezhetné a Bizottság értelmezését. Az ügy irataiból ugyanis kitűnik, hogy a feljegyzések tartalmazzák a vállalkozásnak és képviselőjének a nevét, illetve legalábbis a vállalkozás székhelye szerinti országot, amikor egyoldalú árjavaslatról volt szó, ami a „40 €/T gacsˮ említése esetén hiányzik.

353    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett el hibát az azon találkozókra vonatkozó bizonyítékok értékelésekor, amelyeken a gacs kérdését megvitatták.

354    Meg kell állapítani, hogy a vállalkozások nyilatkozatai és az azon találkozókra vonatkozó okirati bizonyítékok alapján, amelyeken a felperes jelen volt, és amely bizonyítékokra a megtámadott határozat (144), (145), (152), (168) és (174) preambulumbekezdése hivatkozik, a Bizottság érvényesen állapíthatta meg a megállapodásokban, illetve összehangolt magatartásokban, valamint a gacs árára vonatkozó érzékeny kereskedelmi információk cseréjében álló versenyellenes magatartások fennállását, valamint a felperesnek a jogsértés ezen ágában való részvételét.

 A jogsértés gaccsal kapcsolatos ágának folyamatos jellegéről

355    A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság nem bizonyította az 1997 és 2004 között a gacs német végső ügyfeleknek való értékesítésére vonatkozóan elkövetett folyamatos jogsértést. Még abban az esetben is, ha a Törvényszék úgy találja, hogy a Bizottság általi bizonyítás az 1997. október 30‑i és 31‑i, valamint a 2004. május 11‑i és 12‑i technikai találkozókat illetően elegendő, csak két elszórt jogsértésről van szó, amelyek közül az első egyébként elévült.

356    Először is emlékeztetni kell arra, hogy a felperes arra a feltevésre alapította érvelését, hogy legfeljebb csak e két találkozó tekinthető olyan találkozónak, ahol a gacs kérdésére is rátértek. Márpedig, amint a fenti vizsgálatból kitűnik, a Bizottság okirati bizonyítékokkal rendelkezett arra vonatkozóan, hogy az 1997. június 19‑én és 20‑án, 1997. október 30‑án és 31‑én, 1999. március 8‑án és 9‑én, 2002. december 17‑én és 18‑án (illetve 2003. február 28‑án), valamint 2004. május 11‑én és 12‑én tartott öt találkozón ilyen magatartásokra került sor.

357    Másodszor emlékeztetni kell a fenti 314. pontban tett megállapításra, miszerint a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a paraffinviaszra és a gacsra vonatkozó magatartások egységes jogsértésnek minősülnek. Ennélfogva a gaccsal kapcsolatos magatartásokra vonatkozó bizonyítékokat a Bizottság által az egységes jogsértésre vonatkozóan összegyűjtött bizonyítékok összességével összefüggésben kell értékelni. E bizonyítékok alátámasztják, hogy a gacsra vonatkozó magatartásokban részt vevő vállalkozások között folyamatos kapcsolatfelvételre került sor.

358    Harmadszor, amint a Shellnek a fenti 219. pontban hivatkozott nyilatkozatából kitűnik, a paraffinviasz‑ipar képviselői számára világos volt, hogy amikor e termékek árát bizonyos összeggel vagy százalékban megemelik, ezzel egyidejűleg emelés érinti majd a nyersanyag, azaz a gacs árait, amely a paraffinviasz áremelkedése 30–40%‑ának felelt meg. Ennélfogva a paraffinviasz tekintetében folytatott versenyellenes megbeszélések a résztvevők gacsra vonatkozó árpolitikáját is érintették, ami még inkább igazolja, hogy a Bizottság megállapította a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágának folyamatos jellegét.

359    Ennélfogva meg kell erősíteni a Bizottság által a megtámadott határozatban tett azon megállapítást, miszerint a gaccsal kapcsolatos ág folyamatos jogsértés részét képezte, és el kell utasítani a felperes e tekintetben előadott érveit.

 A versenyellenes magatartások Németországra való korlátozásáról

360    A felperes úgy véli, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem indokolta meg a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága terjedelmének a német végső ügyfelekre való korlátozását.

361    E tekintetben el kell ismerni – amint a Bizottság is teszi –, hogy azon körülmény, hogy a Bizottságban azzal kapcsolatban felmerült kétely, hogy a magatartások a Németországban a végső ügyfeleknek való értékesítéseknél kiterjedtebbek voltak‑e, az érintett vállalkozásoknak kedvezett, nem kérdőjelezheti meg a megtámadott határozat jogszerűségét. A Bizottság ugyanis a bírságok kiszabásakor szabadon dönthet úgy, hogy csak azokat a versenyellenes magatartásokat veszi figyelembe, amelyek fennállásához semmi kétség nem fűződik.

362    Végül, amint a fenti 329. pontban kiemelésre került, a Bizottság a megtámadott határozatnak a fenti 320. pontban idézett (289)–(292) preambulumbekezdésében kifejtette, milyen okokból véli úgy, hogy a gacsra vonatkozó versenyellenes magatartások a német végső ügyfeleknek való értékesítésekre korlátozódtak. Márpedig a felperes a megtámadott határozat e részeit illetően nem adott elő érveket.

363    Ezenkívül a Bizottság által a találkozók egyedi vizsgálatakor említett elemek (lásd a fenti 323–352. pontot) elegendők a gaccsal kapcsolatos versenyellenes magatartások fennállására vonatkozó álláspontjának alátámasztására, így felesleges megvizsgálni a felperesnek a megtámadott határozat (288) preambulumbekezdésében említett bizonyítékokra vonatkozó érvelését (lásd a fenti 317. pontot).

364    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Bizottság az általa összegyűjtött bizonyítékokra tekintettel érvényesen állapíthatta meg a megállapodásokban, illetve összehangolt magatartásokban, valamint a gacs árára vonatkozó érzékeny kereskedelmi információk cseréjében álló versenyellenes magatartások fennállását, valamint a felperesnek a jogsértés ezen ágában való részvételét (lásd a fenti 354. pontot). Ezenkívül meg kell erősíteni a Bizottság által a megtámadott határozatban tett azon megállapítást is, miszerint a gaccsal kapcsolatos ág folyamatos jogsértés részét képezte (lásd a fenti 359. pontot).

365    Így a felperesnek az EK 81. cikk megsértésére alapított kifogását el kell utasítani.

366    Ugyanígy a Bizottságnak a fenti 317–320. pontban hivatkozott megállapításaiból és az azokban említett dokumentumokból világosan és egyértelműen kitűnik a Bizottságnak a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágára vonatkozó érvelése oly módon, hogy a fenti 239. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében lehetővé teszi az érdekeltek számára az ezzel kapcsolatos indokok megismerését, és a hatáskörrel rendelkező bíróság számára a felülvizsgálat gyakorlását.

367    Így a felperesnek az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogását is el kell utasítani.

368    A fenti megfontolások összességére tekintettel az első jogalap második részét, és ennélfogva az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

3.     A felperesnek a jogsértésben 2004. május 12‑ét követően való részvételét illetően az EK 81. cikknek, az ártatlanság vélelme elvének, a jogbiztonság elvének és az egyenlő bánásmód elvének a megsértésére alapított, harmadik jogalapról

 Az EK 81. cikknek és az ártatlanság vélelme elvének a megsértésére alapított, első részről

369    A paraffinviaszra vonatkozó jogsértés időtartamát illetően a Bizottság megállapította, hogy a Total‑csoport abban 1992. szeptember 3. és 2005. április 28. között (tizenkét éven és hét hónapon keresztül) vett részt. A felperes azonban azt állítja, hogy részvétele 2004. május 12‑én, vagyis azon találkozó napján véget ért, amelyen utoljára részt vett.

370    A Bizottság a megtámadott határozat (602) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:

„A Total azt állítja, hogy a 2004. május 11‑i és 12‑i technikai találkozót követően semmilyen találkozón nem vett részt, és hozzáteszi, hogy képviselője egy belső közlés szerint felettese tanácsát követően törölte a 2004. november 3‑i és 4‑i találkozóra való utazását. A Bizottság megjegyzi, hogy a kartellből való esetleges kilépésre vonatkozóan semmilyen bizonyíték nincs. Összetett jogsértések esetén azon tény, hogy valamely vállalkozás valamelyik találkozón nincs jelen, vagy nem ért egyet a találkozón megvitatottakkal, nem jelenti azt, hogy a vállalkozás véget vetett volna a folyamatos jogsértésben való részvételének. A jogsértés megszüntetéséhez a vállalkozásnak világosan el kell határolódnia a kartelltől. [Márpedig] a Total nem nyújtott be konkrét bizonyítékot arra, hogy teljesen önállóan egyoldalú piaci stratégiát választott, és a kartell tevékenységeitől világosan és nyíltan elhatárolódott. Ellenkezőleg, a Bizottság birtokában lévő bizonyítékok azt mutatják, hogy a Total megkapta a következő három technikai találkozóra (azaz a helyszíni vizsgálatok megkezdését megelőzően szervezett utolsó három technikai találkozóra) való hivatalos meghívókat. A Bizottság megjegyzi, hogy a Total képviselője megerősítette, hogy részt vesz a 2004. november 3‑i és 4‑i találkozón, még ha ki is tűnik, hogy ezt követően törölte utazását. Ugyanígy a 2005. február 23‑i és 24‑i találkozót illetően a Sasol már lefoglalt egy szobát a Total képviselőjének abban a szállodában, ahol a találkozóra sor került, amely foglalást később lemondták. A Bizottság ez alapján tehát megállapítja, hogy a Sasol és a többi résztvevő számára világos volt, hogy a Total végig részt vett a kartellben. A Bizottság megjegyzi továbbá, hogy a találkozókon folytatott megbeszélések nem tértek el alapvetően a korábbi találkozókon folytatott megbeszélésektől, hanem a résztvevők folytatták az áremelésekre vonatkozó megbeszéléseket, anélkül hogy megemlítették volna, hogy a Total bármilyen módon ki akarna lépni a kartellből (lásd a (175), (176) és (177) preambulumbekezdést), és hogy nem volt szokatlan, hogy egyes vállalkozások a kartell ideje alatt nem vettek részt bizonyos találkozókon. E két tényező bizonyítja, hogy nem tekintették úgy, hogy a Total a 2004 májusi találkozót követően kilépett volna a kartellből. A Total képviselőjének belső közlése, hogy miért nem vesz részt egy találkozón, semmiképpen nem tekinthető nyilvános elhatárolódásnak. Mivel semmilyen más információ nem utal arra, hogy [a Total] elhatárolódott volna a kartelltől, a Bizottság úgy véli, hogy a Total kartellben való részvétele nem ért véget a helyszíni vizsgálatok előtt.ˮ

371    Először is a felperes úgy érvel, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság érvényesen követelhette a nyilvános elhatárolódást a részvétel végének megállapításához. A versenyellenes megbeszéléseken való részvétel folytatása hiányában a Bizottságnak közvetlen bizonyítékok hiányában elő kellett volna adnia legalábbis a vállalkozás kartellben való részvételének folytatására utaló pozitív valószínűsítő körülményeket.

372    E tekintetben ki kell emelni, hogy a fenti 266. pontban hivatkozott Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 241. pontja szerint csak akkor állapítható meg, hogy valamely vállalkozás véglegesen felhagyott a kartellben való részvételével, ha nyilvánosan elhatárolódott a kartell tartalmától.

373    Ezenkívül a Bíróság kimondta, hogy a kartell többi résztvevőjének az érintett vállalkozás szándékával kapcsolatos értelmezése meghatározó annak mérlegelésekor, hogy e vállalkozás el kívánt‑e határolódni a jogellenes megállapodástól (a Bíróság C‑510/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑1843. o.] 120. pontja).

374    Ennélfogva a Bizottság a megtámadott határozatban helyesen állapította meg, hogy a kartell résztvevőinek nyilvánosan el kellett volna határolódniuk a kartell tartalmától annak érdekében, hogy a kartellben való részvételüknek véget vessenek, és a Bizottság nem sértette meg sem az EK 81. cikket, sem pedig az ártatlanság vélelmének elvét.

375    Másodszor ki kell emelni, hogy a felperes a többi résztvevő észlelése szerint nem határolódott el nyilvánosan a kartelltől.

376    Először is ezt bizonyítják a megtámadott határozat (602) preambulumbekezdésében szereplő, a felperes által nem vitatott tények, amelyek szerint „a Total képviselője megerősítette, hogy részt vesz a 2004. november 3‑i és 4‑i találkozón, még ha ki is tűnik, hogy ezt követően törölte utazásátˮ. Ugyanígy „a 2005. február 23‑i és 24‑i találkozót illetően a Sasol már lefoglalt egy szobát a Total képviselőjének abban a szállodában, ahol a találkozóra sor került, amely foglalást később lemondtákˮ. Világos, hogy ha a kartell résztvevői a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozót követően nem tekintették volna a Totalt résztvevőnek, a Sasol, a technikai találkozók szervezője nem hívta volna meg a következő találkozókra, és nem foglalt volna szobát a képviselője számára.

377    Másodszor a felperes azon 2004. november 3‑i levélre való hivatkozása, amelyet a Totalnak a technikai találkozókon jelen lévő képviselője küldött a Total egy másik alkalmazottjának, nem bizonyíthatja a nyilvános elhatárolódást.

378    E levél a következőképpen szól:

„Az Ausztriában tartott találkozó célkitűzésére figyelemmel Thibault javaslatához csatlakozom. Törlöm a Bécsbe való utazásomat (eredetileg tervezett indulás ma délután).ˮ

379    E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy egy belső, a többi résztvevővel nem közölt levél nem tekinthető nyilvános elhatárolódásnak.

380    Mellékesen meg kell jegyezni, hogy pusztán azon tény, hogy a felperes nem vett részt az utolsó technikai találkozókon, egyáltalán nem bizonyítja, hogy nem használta fel a versenytársai által alkalmazott árakra vonatkozó információkat, amelyeket azon korábbi tíz technikai találkozón kapott, amelyeken jelen volt, és nem bizonyítja, hogy nem húzott hasznot a korábbi technikai találkozókon kötött, a piacok és az ügyfelek felosztására vonatkozó megállapodásokból. Ennélfogva a felperes semmilyen bizonyítékot nem nyújtott be arra vonatkozóan, hogy 2004. május 12‑én véget vetett a kartell végrehajtásának.

381    Következésképpen a jelen jogalap első részét el kell utasítani.

 Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított, második részről

382    A felperes szerint a megtámadott határozat (604) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a jogsértésben való részvétel időtartamát illetően a Repsol általában véve ugyanolyan helyzetben volt, mint ő. Mindketten a helyszíni vizsgálatok időpontját megelőzően ténylegesen véget vetettek a találkozókon való részvételüknek. Továbbá a Repsol soha nem határolódott el nyilvánosan a kartelltől. Végül, amint a Total esetében is, a Bizottság megállapította, hogy a Repsol ténylegesen kapott a 2003 szeptemberét követően szervezett technikai találkozókra vonatkozó meghívókat, éspedig a helyszíni vizsgálatok megkezdéséig. Az egyedüli különbség az, hogy a vállalkozások részvételének bizonyításakor a Bizottság a Sasol által 2004. október 25‑én küldött meghívóra vonatkozó elemzésében felsorolta e levél címzettjeit, a Repsol képviselője kivételével. E képviselő neve azonban valamennyi levélen szerepelt a címzettek között.

383    A Repsol és a Total France azonos helyzete ellenére a Bizottság megállapította, hogy a Repsol jogsértésben való részvétele 2004. augusztus 4‑én ért véget. Ennélfogva a Bizottság nem alkalmazta ugyanazon kritériumokat a Repsol és a Total France jogsértésben való részvételének értékelésekor, és ez utóbbi esetében a „bizonyítottság szintjétˮ illetően egyértelműen szigorúbb mércét alkalmazott.

384    Az ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve csak akkor sérül, ha hasonló helyzeteket eltérő módon kezelnek, vagy eltérő helyzeteket ugyanolyan módon kezelnek, kivéve ha e bánásmód objektíve igazolt (a Bíróság 106/83. sz. Sermide‑ügyben 1984. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1984., 4209. o.] 28. pontja és a Törvényszék T‑304/02. sz., Hoek Loos kontra Bizottság ügyben 2006. július 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1887. o.] 96. pontja).

385    Márpedig a megtámadott határozat (604) preambulumbekezdéséből kitűnik, és e tényeket a felperes nem vitatja, hogy a Bizottság még a 2003. szeptember 24‑én és 25‑én tartott találkozót követő időszak vonatkozásában is, amely az utolsó olyan találkozó volt, amelyen a Repsol részt vett, megállapította a Repsol kartellben való részvételét, tekintettel arra, hogy a Sasoltól hivatalos meghívókat kapott, amelyek tartalmazták a 2004. január 14‑i és 15‑i, valamint a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozók napirendjét. Erről volt szó a Total esetében is a 2004. május 11. és 12., valamint a kartell vége között tartott találkozókat illetően. Így a Bizottság e két hasonló helyzetet ugyanolyan módon kezelte, megállapítva a Repsol és a Total részvételét azon időszakok vonatkozásában, amelyek során továbbra is megkapták a napirendet tartalmazó hivatalos meghívókat.

386    A Bizottság viszont megállapította, hogy a Repsol részvétele 2004. augusztus 4‑én véget ért, mivel e találkozóra a Repsol már semmilyen, a napirendet tartalmazó hivatalos meghívót nem kapott, ami a megtámadott határozat szerint azt mutatja, hogy a Sasolnak kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy a Repsol továbbra is részt vesz‑e a kartellben.

387    Meg kell állapítani, hogy a napirendet tartalmazó hivatalos meghívók Repsol számára való megküldésének abbamaradása azt mutatja, hogy a Sasol, a találkozók szervezője másképpen észlelte a helyzetet, és 2004. augusztus 4‑ét követően már nem volt biztos a Repsol kartellben való részvételében. E tényező elegendő annak megállapításához, hogy a fenti 373. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a kartell többi résztvevőjének az észlelése szerint a Repsol elhatárolódott a kartelltől.

388    Nem ez volt a helyzet viszont a felperes esetében, aki továbbra is megkapta a napirendet tartalmazó, a találkozókra való hivatalos meghívókat. Még szállodaszobákat is lefoglaltak a képviselője számára, ideértve az utolsó technikai találkozót is. Ennélfogva nem állapítható meg, hogy a felperes a többi résztvevő észlelése szerint elhatárolódott volna a kartelltől.

389    Így a Repsol esetében a 2004. augusztus 4‑ét követő időszakot illetően, a Total esetében pedig a 2004. május 12‑től a kartell végéig tartó időszakot illetően a Bizottság két eltérő helyzetet eltérő módon kezelt a jogsértésben való részvétel időtartamának értékelésekor releváns kritériumnak megfelelően.

390    Ebből következik, hogy a Bizottság a Total és a Repsol részvétele végének meghatározása keretében nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét.

391    Ennélfogva a második részt is, és következésképpen a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

4.     A felperes kartellben való részvételének állítólagos megszakadását illetően az EK 81. cikknek és az ártatlanság vélelme elvének a megsértésére alapított, negyedik jogalapról

392    A felperes azt kifogásolja, hogy a megtámadott határozat (603) preambulumbekezdésében a Bizottság nem ismerte el az állítólagos jogsértésben való részvételének a 2000. május 25‑i és 26‑i, valamint a 2001. június 26‑i és 27‑i találkozó közötti megszakadását, noha ebben az időszakban nem vett részt a találkozókon. A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság ezáltal megsértette az EK 81. cikket és az ártatlanság vélelmének elvét.

393    A Bizottság a megtámadott határozat (603) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:

„A Total France SA azt állítja, hogy 2000 és 2001 között megszakította a részvételét, és hogy azon tény, hogy képviselője dühösen elhagyta a találkozót, az elhatárolódás jelének minősült. A Bizottság megjegyzi, hogy – amint a 4.2 pontban bizonyítást nyert – a Total részt vett a 2000. szeptember 18‑i és 19‑i technikai találkozón, és újra pedig a 2001. június 26‑i és 27‑i találkozón, ennélfogva kilenc hónapos időszakban három találkozót hagyott ki. A Bizottság megjegyzi továbbá, hogy semmilyen információ nem utal arra, hogy a Total nyilvánosan elhatárolódott volna a kartelltől. Azon tény, hogy [S. E.] elhagyta a találkozót, önmagában nem minősül nyilvános elhatárolódásnak, mivel maga a Total nem állítja azt, hogy [S. E.] bejelentette volna, hogy a Total véget kíván vetni a kartellben való részvételének. [S. E.] dühe inkább azt bizonyítja, hogy nem volt elégedett a megkötött megállapodásokkal. Az, hogy a Total kevesebb mint egy múlva újból feltűnt, azt erősíti meg, hogy nem állt szándékában véget vetni a részvételének. Következésképpen a Bizottság nem tekinti úgy, hogy a Total rövid átmeneti távolléte megszakította volna a kartellben való részvételét.ˮ

394    Először is a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a találkozókon való részvételének megszakadása csak kilenc hónapig tartott. A Bizottság ugyanis megállapította, hogy a Total France a 2000 szeptemberében tartott technikai találkozót követő találkozókon már nem vett részt. Ez ténybeli hibának minősül, mivel sem a találkozóknak a 4.2 pontban foglalt leírásában, sem pedig a találkozóknak a megtámadott határozathoz csatolt táblázatában semmi nyoma olyan találkozónak, amelyre 2000. szeptember 18‑án és 19‑én került volna sor.

395    Meg kell jegyezni, hogy – amint a Bizottság a Törvényszék előtti eljárásban elismerte – 2000 szeptemberében semmilyen találkozóra nem került sor, így a felperes kifogása megalapozott.

396    Másodszor meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság érvényesen állapíthatta‑e meg, hogy a felperes kartellben való részvétele nem szakadt meg, annak ellenére, hogy a 2000. május 26. és 2001. június 26. között tartott három találkozó közül egyiken sem vett részt, és képviselője a 2000. május 25‑i és 26‑i találkozót idő előtt elhagyta, mivel nem értett egyet az ott folytatott megbeszélés legalábbis néhány aspektusával.

397    A felperes úgy érvel, hogy nem volt véletlen a találkozókon való részvételének megszakadása. Ez közvetlen és tartós következménye volt S. E., a Total France képviselője, és a többi résztvevő között a 2000. május 25‑i és 26‑i találkozón bekövetkezett szakításnak. S. E. feldúltan elhagyta a találkozót, mivel azt kérték tőle, hogy tartson be egy olyan kötelezettséget, amelyet soha nem vállalt.

398    Emlékeztetni kell arra, hogy a felperes által hivatkozott, a 2000. május 25‑i és 26‑i találkozón bekövetkezett esetet leírja a Shell 2005. november 24‑i nyilatkozata. E nyilatkozat szerint, amely a Shell technikai találkozókon való képviselőjének elmondásán alapul, aki ezen eseményen közvetlenül jelen volt, a résztvevők az egyik német ügyféllel szemben alkalmazott árakat vitatták meg. A Totalt azzal vádolták, hogy túl alacsony áron értékesített, amit S. E. tagadott. Egy másik résztvevő azonban vitatta az S. E. által elmondottakat, és egy olyan ajánlat másolatára hivatkozott, amelyet a Total küldött az említett ügyfélnek. S. E. erre „annyira dühösˮ lett, hogy elhagyta a találkozót. Ezen esetet követően S. E. már nem vett részt a technikai találkozókon. A Total csak azt követően kezdett újra részt venni a technikai találkozókon, miután felvette C. O.‑t.

399    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperes olyan összetett, egységes és folyamatos jogsértésben vett részt, amely árrögzítésre, az ügyfelek elosztására, illetve a piacok felosztására, valamint különösen az ügyfelekre, az árszabásra, a termelési kapacitásokra és az értékesítések volumenére vonatkozó érzékeny kereskedelmi információk cseréjére vonatkozó összejátszásra irányuló tevékenységekben állt.

400    Márpedig a felperes által hivatkozott eset a kartellnek csak egy elkülönült elemére vonatkozik, azaz az egy bizonyos ügyféllel szemben alkalmazott árra. Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a 2001. június 26‑i és 27‑i találkozót követően a felperes újból elkezdett rendszeresen részt lenni a technikai találkozókon, mivel jelen volt az ezt követő tizenegy technikai találkozó mindegyikén, a 2004. május 11‑i és 12‑i találkozóig.

401    Ugyanígy, noha igaz, hogy S. E. említett elkülönült magatartása a kartellmegállapodások Total általi eseti megsértéséről tanúskodott, a felperes semmilyen bizonyítékot nem nyújtott be arra vonatkozóan, hogy S. E. a technikai találkozót úgy hagyta el, hogy egyértelműen a többi résztvevő tudomására hozta, hogy a Total ezentúl versenyző piaci magatartást kíván folytatni. Ugyanígy a Shell nyilatkozatából kitűnik, hogy S. E. nem azért hagyta el a találkozót, mert annak általában versenyellenes tartalma volt, hanem azért, mert az egyik résztvevő olyan dokumentumra hivatkozott, amely megkérdőjelezte állításainak hitelességét, azaz inkább személyes jellegű konfliktus miatt.

402    Így a felperes által hivatkozott eset nem bizonyíthatja, hogy a Total képviselője a jelen ügyben a többi résztvevő észlelése szerint elhatárolódott volna az egységes, összetett és folyamatos jogsértéstől (lásd a fenti 372. és 373. pontot).

403    Ezenkívül pusztán azon tény, hogy a felperes a 2000. május 26. és 2001. június 26. között tartott három találkozón nem vett részt, egyáltalán nem bizonyítja, hogy nem használta fel a versenytársai által alkalmazott árakra vonatkozó információkat, amelyeket azon korábbi tíz technikai találkozón kapott, amelyeken jelen volt, és nem bizonyítja, hogy nem húzott hasznot a korábbi technikai találkozókon kötött, a piacok és az ügyfelek felosztására vonatkozó megállapodásokból. Ennélfogva a felperes semmilyen bizonyítékot nem nyújtott be arra vonatkozóan, hogy részvétele a vitatott időszak alatt megszakadt.

404    A fentiekre figyelemmel a Bizottság e tekintetben nem sértette meg sem az EK 81. cikket, sem pedig az ártatlanság vélelmének elvét. Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.

5.     Az állítólagos magatartások végrehajtásának hiányát illetően az indokolási kötelezettségnek és a 2006. évi iránymutatásnak a megsértésére alapított, ötödik jogalapról

405    A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor a 2006. évi iránymutatás 29. pontja értelmében vett enyhítő körülményként nem vette figyelembe azon tényt, hogy nem vett részt a kartell végrehajtásában.

406    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (696) preambulumbekezdésében „Enyhítő körülményekˮ cím alatt a következőket állapította meg:

„Néhány vállalkozás azt állítja, hogy hajtották végre a megállapodásokat, és hangsúlyozzák, hogy kevés árszabásra vonatkozó levelet küldtek, illetve kaptak. Néhány vállalkozás azt állítja, hogy a megállapodások nem befolyásolták a piaci magatartásukat. A Bizottság először is nem tekinti úgy, hogy ezen egyszerű állítások elegendő bizonyítéknak minősülnének a végrehajtásnak a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás értelmében vett hiányára vonatkozóan. A Bizottság másodszor megjegyzi, hogy az árszabásra vonatkozó levelek küldése, illetve átvétele nem minősült a végrehajtás egyetlen eszközének, amelyre elsősorban a piacon rendszeresen közölt áremelések (megkísérlése) révén került sor, amelyeket néha a technikai találkozók bizonyítékai is dokumentáltak.ˮ

407    Amint a második jogalap második és negyedik részére vonatkozó vizsgálat végén megállapításra került, a Bizottságnak a kartell felperes általi végrehajtására vonatkozó állításait elegendő bizonyíték támasztja alá.

408    Így a jelen jogalap ténybeli alapot nélkülöz, így azt el kell utasítani.

6.     A bírság alapösszegének megállapításakor a referencia‑időszak meghatározására vonatkozó, hatodik jogalapról

409    A felperes úgy véli, hogy a Bizottság megsértette a 2006. évi iránymutatást, a jogbiztonság elvét és az egyenlő bánásmód elvét, amikor az állítólagos jogsértésben való részvétele időszakának utolsó három évében megvalósított eladások értékét vette figyelembe, azaz a paraffinviasz vonatkozásában a 2002‑től 2004‑ig tartó időszakot, a gacs vonatkozásában pedig a 2001‑től 2003‑ig tartó időszakot. Ezen elvek tiszteletben tartása érdekében ugyanis a Bizottságnak a paraffinviasz vonatkozásában a 2004‑es év, a gacs vonatkozásában pedig a 2003‑as év eladásainak értékét kellett volna figyelembe vennie. Mindenesetre a Bizottság e tekintetben nem adott megfelelő indokolást.

410    A 2006. évi iránymutatás 13. pontja a következőképpen rendelkezik:

„A kiszabásra kerülő bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve érintett, a vállalkozás által az EGT‑n belül, az érintett földrajzi területen értékesített áruk és szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza. A Bizottság rendszerint a vállalkozásnak a jogsértésben való részvétel utolsó teljes üzleti évében történt eladásait veszi figyelembe (a továbbiakban: az eladások értéke)ˮ.

411    A Bizottság a megtámadott határozat (634) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:

„A Bizottság elismeri, hogy a 2004‑es év az Európai Unió májusban való bővítése miatt rendkívüli évet jelent. A Bizottság úgy véli, hogy nem megfelelő a 2004‑es évben megvalósított eladások értékét a bírság egységes számítási alapjaként figyelembe venni, hanem a jogalany jogsértésben való részvételének utolsó három évében megvalósított eladások értékét kell figyelembe venniˮ.

412    Először is a jogbiztonság elvének állítólagos megsértését illetően már most ki kell emelni, hogy magából a 2006. évi iránymutatás szövegéből kitűnik – amely szerint a Bizottság „rendszerintˮ a vállalkozásnak a jogsértésben való részvétel utolsó teljes üzleti évében történt eladásait köteles figyelembe venni –, hogy a Bizottság nem köteles szisztematikusan a részvétel utolsó évében eszközölt eladások értékét figyelembe venni. Egyébiránt a felperes nem hivatkozik semmilyen más olyan jogi rendelkezésre, amely értelmében a Bizottságnak a vállalkozás jogsértésben való részvételének utolsó teljes évében elért forgalmat kellene figyelembe vennie.

413    Ennélfogva a jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

414    Másodszor az ítélkezési gyakorlat szerint, mivel a Bizottságnak az egyazon jogsértésben érintett vállalkozások forgalmát kell alapul vennie a kiszabandó bírságok közötti arányok meghatározása során, úgy kell behatárolni a figyelembe veendő időszakot, hogy a rendelkezésre álló forgalmakat, amennyire csak lehetséges, össze lehessen egymással hasonlítani. Ebből következik, hogy az adott vállalkozás csak akkor követelheti, hogy a Bizottság rá nézve attól eltérő időszakot vegyen figyelembe, mint amelyet általában meghatározott, ha bizonyítja, hogy az utóbbi időszak alatt általa elért forgalom sajátos okokból nem jelzi sem valós méretét, sem gazdasági erejét, sem pedig az általa elkövetett jogsértés terjedelmét (a Törvényszék T‑319/94. sz., Fiskeby Board kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1331. o.] 42. pontja).

415    Márpedig a jelen ügyben a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a 2004‑es év az Unió bővítése és tíz új tagállam csatlakozása miatt az érintett ipar számára rendkívüli év volt, különösen mert Magyarország volt a MOL, a kartell egyik résztvevőjének székhelye és termelési helye.

416    Ennélfogva a Bizottság nem sértette meg a 2006. évi iránymutatást, és nem követett el mérlegelési hibát, amikor valamennyi, a kartellben végig részt vevő vállalkozás esetében ugyanolyan módon a paraffinviasz‑piacon 2002‑től 2004‑ig tartó időszakban eszközölt eladások értékének átlagát vette figyelembe. Ugyanígy, mivel a Bizottság a paraffinviaszt illetően minden egyes vállalkozás kartellben való részvétele utolsó három évének átlagát vette figyelembe, érvényesen alkalmazhatta ugyanezen módszert a gacs vonatkozásában is, hogy a lehető legösszehasonlíthatóbb adatokat használja fel.

417    Harmadszor a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét. Még ha feltételezzük is, hogy a 2004‑es év az Unió bővítése miatt a kartell bizonyos résztvevői számára rendkívüli év volt, ez egyáltalán nem volt igaz a Total France esetében. A Bizottság tehát ugyanolyan módon kezelt eltérő helyzetben lévő vállalkozásokat.

418    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 384. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve csak akkor sérül, ha hasonló helyzeteket eltérő módon kezelnek, vagy eltérő helyzeteket ugyanolyan módon kezelnek, kivéve ha e bánásmód objektíve igazolt.

419    Márpedig, még ha feltételezzük is, hogy a felperes érvényesen hivatkozhat arra, hogy eltérő helyzeteket (a MOL‑éhoz képest a Total helyzetét) ugyanolyan módon kezeltek, ezen bánásmód objektíve igazolt volt, tekintettel a 2004‑es év rendkívüli jellegére és az érintett ágazatra való hatásaira, különösen, mivel a MOL termelése hozzáadódott az EGT iparához. Ugyanígy ezen objektív igazolás abból a tényből ered, hogy a Bizottságnak úgy kell behatárolnia a figyelembe veendő időszakot, hogy a rendelkezésre álló forgalmakat, amennyire csak lehetséges, össze lehessen egymással hasonlítani, ami főszabály szerint kizárja azt, hogy a kartellben ugyanazon időpontig részt vevő vállalkozások esetében különböző időszakokat vegyenek figyelembe az eladások értékének kiszámításakor.

420    Negyedszer az indokolás állítólagos elégtelenségét illetően a Törvényszék úgy véli, hogy a Bizottság, azáltal hogy a megtámadott határozat (634) preambulumbekezdésében az Unió 2004‑es bővítésére hivatkozott, és a megtámadott határozatban részletesen leírta a MOL helyzetét és a kartellben játszott szerepét, megfelelően megindokolta, hogy miért döntött úgy, hogy az eladások értékének kiszámításakor a jogalany jogsértésben való részvétele utolsó három évének átlagát veszi figyelembe.

421    Végül a Törvényszék úgy véli, hogy a Bizottság helyesen döntött úgy, hogy a minden egyes résztvevő jogsértésben való részvételének utolsó három teljes évében eszközölt eladások értékének átlagát veszi figyelembe, így a Törvényszék a megtámadott határozatot a bírságösszeg kiszámításának ezen elemét illetően helybenhagyja.

422    A fentiekre tekintettel a hatodik jogalapot el kell utasítani.

7.     A 2006. évi iránymutatásnak és az arányosság elvének amiatt való megsértésére alapított, hetedik jogalapról, hogy a Bizottság a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágát illetően az eladások értékének túl magas arányát vette figyelembe

423    A felperes úgy véli, hogy a Bizottság megsértette a 2006. évi iránymutatás 20. pontját és az arányosság elvét, amikor a bírság összegének kiszámításakor a jogsértés súlya címén a gacs eladásai értékének 15%‑át és a paraffinviasz eladásai értékének csak 18%‑át vette figyelembe.

424    A felperes emlékeztet arra, hogy a paraffinviasztól eltérően a Bizottság a gacsot illetően semmilyen, az piacok felosztására és az ügyfelek elosztására vonatkozó jogsértést nem állapított meg. Ebből szükségképpen az következik, hogy a gaccsal kapcsolatban hivatkozott magatartások súlyának mértéke határozottan kevésbé jelentős, mint a paraffinviasz esetében. Ugyanígy földrajzi szempontból a Bizottság a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágát a német területre korlátozta, míg a paraffinviaszra vonatkozó magatartások a Bizottság szerint az EGT egész területére kiterjedtek.

425    Ezen, a jogsértés paraffinviasszal kapcsolatos ágai és a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága közötti súlybeli különbségeket igazolja a súly címén alkalmazott, a három százalékpontot meghaladó két együttható közötti eltérés. Ennélfogva a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék jelentősen csökkentse a gacs vonatkozásában figyelembe vett eladások értékének arányát, és ezen új alapon újból számítsa ki a bírság összegét.

426    A 2006. évi iránymutatás 20. pontja szerint a súlyosságot minden egyes jogsértéstípusnál esetenként állapítják meg, valamennyi releváns körülmény figyelembevételével. A 21. pont kimondja, hogy általános szabály szerint az eladások értékének szóban forgó arányát akár 30%‑ban is megállapíthatják. A 22. pont szerint annak eldöntéséhez, hogy az eladások értékének adott esetben alkalmazandó aránya alacsonyabb vagy magasabb legyen ennél a mértéknél [helyesen: e skála alsó vagy felső értékéhez közelítsen], a Bizottság olyan tényezőket fog figyelembe venni, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e. A 23. pont szerint az árak rögzítéséről, a piac felosztásáról és a termelés korlátozásáról szóló – általában titkos – horizontális megállapodások jellegüknél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé számítanak, ezért az ilyen jellegű jogsértések esetén az eladások arányát általában a 21. pontban előírt skála legmagasabb szintjén állapítják meg.

427    A megtámadott határozatban a Bizottság „A súlyra vonatkozó következtetésˮ cím alatt a következőket állapítja meg:

„[…]

(653) A jelen ügy sajátos körülményeire tekintettel, a fentebb megvitatott, a jogsértés jellegére és földrajzi kiterjedésére vonatkozó kritériumokra figyelemmel az ENI és az H&R/Tudapetrol esetében [kizárólag a jogsértés fő ágában vettek részt] figyelembe veendő eladások értékének arányát 17%‑ban kell megállapítani. Bizonyítást nyert, hogy az ExxonMobil, a MOL, a Repsol, az RWE, a Sasol, a Shell és a Total esetében az egységes és folyamatos jogsértést az ügyfelek és/vagy a piacok felosztása is jellemezte [a jogsértés második ága]. A piacok felosztása és az ügyfelek elosztása jellegénél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik, mivel e magatartások bizonyos piacokon vagy bizonyos ügyfelek vonatkozásában a verseny korlátozásához vagy kizárásához vezetnek […]. E további súlyra tekintettel az ExxonMobil, a MOL, a Repsol, az RWE, a Sasol, a Shell és a Total esetében figyelembe veendő eladások értékének arányát 18%‑ban kell megállapítani. Figyelemmel arra, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy az ügyfelek és/vagy a piacok felosztása a gacsra is vonatkozott, és figyelemmel arra, hogy a gaccsal kapcsolatos jogsértés [a jogsértés harmadik ága] földrajzi kiterjedése Németországra korlátozódott, az ExxonMobil, a Sasol, a Shell, az RWE és a Total általi gacseladások értékének arányát 15%‑ban kell megállapítani.ˮ

428    Először is a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága vonatkozásában figyelembe vett eladások értéke százalékos arányának túl magas mértékére vonatkozó kifogást illetően meg kell állapítani, hogy – amint a megtámadott határozat (288) preambulumbekezdéséből kitűnik (lásd a fenti 317. pontot) – a jogsértés említett ága különösen a versenytársak közötti árrögzítésre vonatkozó, összehangolásra irányuló tevékenységekben állt. A 2006. évi iránymutatás szerint e jogsértéstípus jellegénél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik, tehát szigorúan kell szankcionálni, így az ilyen jogsértések esetén figyelembe vett eladások arányát általában a 2006. évi iránymutatás 21. pontjában említett skála legmagasabb szintjén kell megállapítani.

429    Így a Bizottság nem sértette meg a 2006. évi iránymutatást, és nem követett el mérlegelési hibát sem, amikor a bírság alapösszegének kiszámításakor a 30 százalékpontos skálán az érintett vállalkozások gacseladásai értékének 15%‑át vette figyelembe.

430    Másodszor meg kell vizsgálni a felperes azon kifogását, miszerint a Bizottság, azáltal hogy a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága vonatkozásában súly címén az eladások értékének 15%‑át vette figyelembe, a jogsértés paraffinviaszra vonatkozó ága vonatkozásában pedig a 18%‑át, megsértette az arányosság elvét.

431    Az ítélkezési gyakorlat szerint az arányosság elve megköveteli, hogy az intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött, jogos célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (a Bíróság C‑331/88. sz., Fedesa és társai ügyben 1990. november 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑4023. o.] 13. pontja, és C‑180/96. sz., Egyesült Királyság kontra Bizottság ügyben 1998. május 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑2265. o.] 96. pontja; a Törvényszék T‑30/05. sz., Pry és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 223. pontja).

432    A versenyszabályok megsértésének szankcionálása érdekében a Bizottság által indított eljárások során ennek az elvnek az alkalmazása azt jelenti, hogy a bírságok nem haladhatják meg a kitűzött célokhoz, vagyis e szabályok tiszteletben tartásához szükséges mértéket, továbbá a valamely vállalkozásra versenyjogi jogsértés címén kiszabott bírság összegének arányban kell állnia az összességében értékelt jogsértéssel, és különösen figyelembe kell vennie annak súlyát és időtartamát (lásd ebben az értelemben a fenti 431. pontban hivatkozott Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 223. és 224. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Az arányosság elve különösen azzal jár, hogy a Bizottságnak a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe vett tényezőkkel arányosan kell meghatároznia a bírság összegét, és ennek során e tényezőket koherensen és objektíven igazolható módon kell alkalmaznia (a fenti 243. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 226–228. pontja, valamint a fenti 266. pontban hivatkozott Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 171. pontja).

433    Először is a Törvényszék megállapítja, hogy azon tényre tekintettel, hogy a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága különösen a versenytársak közötti árrögzítésre vonatkozó, összehangolásra irányuló tevékenységekben állt, a jogsértés súlya címén figyelembe vett eladások értékének 15%‑os együtthatója arányos a jogsértés ezen ágának súlyával.

434    Ennélfogva a felperes azon érvei, amelyek a jogsértés paraffinviaszra vonatkozó ágai és a gacsra vonatkozó ága közötti különbségeket hangsúlyozzák, hatástalanok, mivel legfeljebb arra indíthatnák a Törvényszéket, hogy a bírság összegének újbóli kiszámításakor 18% fölé emelje a paraffinviasz eladásai értékének figyelembe vett arányát.

435    Mellékesen ki kell emelni, hogy a jogsértés két ágának súlya közötti eltérést viszonylagossá kell tenni azon tényre figyelemmel, hogy először is a német piac az EGT‑n belül a legjelentősebb piac, másodszor pedig a piacok felosztása és az ügyfelek elosztása általában az árak rögzítésére vagy emelésére vonatkozó magatartások megerősítését célozza. A piacok felosztása és az ügyfelek elosztása ugyanis csökkenti az ügyfelek lehetőségét a szállítók közül való választásra, ami általában lehetővé teszi, hogy az a szállító, akihez a piacot vagy az ügyfelet rendelték, a rendes piaci feltételek közötti áraknál magasabb árakról tárgyaljon. Ráadásul a bírság összegének a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága korlátozottabb területi kiterjedésével való arányosságát biztosítja az is, hogy a számításkor csak a Németországban eszközölt eladások értékét vették figyelembe, míg a jogsértés paraffinviasszal kapcsolatos ágai vonatkozásában az eladások értékét az egész EGT‑ben eszközölt eladások alapján számították ki.

436    Ennélfogva az arányosság elvének megsértésére alapított kifogást is, és ennélfogva a hetedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

8.     A bírság alapösszegébe elrettentő hatás címén beépített kiegészítő összeg jogellenességére alapított, kilencedik jogalapról

437    A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban úgy döntött, hogy a bírság alapösszegébe a paraffinviasz vonatkozásában 18%‑os, a gacs vonatkozásában pedig 15%‑os kiegészítő összeget épít be (a megtámadott határozat (658)–(661) preambulumbekezdése), abból a célból, hogy elrettentse a felperest attól, hogy más, ugyanilyen jellegű horizontális megállapodásokban vegyen részt. A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét, az arányosság elvét, valamint a 2006. évi iránymutatást.

438    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 25. pontja, amely előírja kiegészítő összeg, úgynevezett „belépési díjˮ beépítését a bírság alapösszegébe, a következőképpen rendelkezik:

„[F]üggetlenül attól, hogy a vállalkozás milyen hosszú időszakon keresztül vett részt a jogsértésben, a Bizottság […] az alapösszegbe beépít egy olyan összeget, mely az eladások értékének 15 és 25%‑a között mozog, annak érdekében, hogy a vállalkozásokat elrettentsék attól, hogy egyáltalán árrögzítésről, piacfelosztásról és termeléskorlátozásról szóló horizontális megállapodásokat kössenek. […] Annak eldöntésére, hogy adott esetben az eladások értékének mekkora hányada alkalmazandó, a Bizottság figyelembe fog venni bizonyos – főként a 22. pontban meghatározott – tényezőket [a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint azt, hogy a jogsértés megvalósult‑e].ˮ

439    A jelen ügyben a Bizottság az alapösszegbe elrettentő hatás címén beépítendő eladások értékének százalékos arányát ugyanolyan mértékben állapította meg, mint a jogsértés súlya címén alkalmazott arányt. (lásd a megtámadott határozat fenti 427. pontban hivatkozott (653) preambulumbekezdését), éspedig ugyanazon érvelés alapján:

„[…]

(660) A jelen ügy sajátos körülményeire tekintettel, a fentebb megvitatott, a jogsértés jellegére és földrajzi kiterjedésére vonatkozó kritériumokra figyelemmel az ENI és az H&R/Tudapetrol esetében a kiegészítő összeg vonatkozásában alkalmazandó százalékos arányt 17%‑ban kell megállapítani.

(661) Bizonyítást nyert, hogy az ExxonMobil, a MOL, a Repsol, az RWE, a Sasol, a Shell és a Total esetében az egységes és folyamatos jogsértés az ügyfelek és/vagy a piacok felosztására is vonatkozott. A piacok felosztása és az ügyfelek elosztása jellegénél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik, mivel e magatartások bizonyos piacokon vagy bizonyos ügyfelek vonatkozásában a verseny korlátozásához vagy kizárásához vezetnek […]. E további súlyra tekintettel az ExxonMobil, a MOL, a Repsol, az RWE, a Sasol, a Shell és a Total esetében a kiegészítő összeg vonatkozásában alkalmazandó százalékos arányt 18%‑ban kell megállapítani. Figyelemmel arra, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy az ügyfelek és/vagy a piacok felosztása a gacsra is vonatkozott, és figyelemmel arra, hogy a gaccsal kapcsolatos jogsértés földrajzi kiterjedése Németországra korlátozódott, az ExxonMobil, a Sasol, a Shell, az RWE és a Total általi gacseladások értékének arányát 15%‑ban kell megállapítani.ˮ

440    Először is a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a 2006. évi iránymutatást.

441    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a 2006. évi iránymutatás 25. pontja értelmében a Bizottságnak „az alapösszegbe be [kell] épít[enie] egy olyan összeget, mely az eladások értékének 15 és 25%‑a között mozog, annak érdekében, hogy a vállalkozásokat elrettentsék attól, hogy egyáltalán árrögzítésről [és/vagy] piacfelosztásról […] szóló horizontális megállapodásokat kössenekˮ.

442    Márpedig a Bizottság a megtámadott határozat (661) preambulumbekezdésében árrögzítő és piacfelosztó megállapodásra hivatkozott (a 2006. évi iránymutatás szerint a megállapodás fogalma magában foglalja az összehangolt magatartást is). Így a 2006. évi iránymutatás 25. pontja alkalmazásában egy kiegészítő összegnek az alapösszegbe való beépítése igazolt.

443    Ezenkívül a Bizottság a jogsértés paraffinviaszra vonatkozó ága vonatkozásában az eladások értékének 18%‑os mértékét alkalmazta, a jogsértés gaccsal kapcsolatos ága vonatkozásában pedig 15%‑os mértéket. Az alkalmazott két mérték a 2006. évi iránymutatásban előírt 15–25%‑os skála alján helyezkedik el.

444    Végül a 2006. évi iránymutatás 22. pontja szerint, amelyre az iránymutatás 25. pontja utal, a kiegészítő összeg mértékét a jogsértés jellegére, az érintett felek összesített piaci részesedésére, a jogsértés földrajzi kiterjedésére, valamint arra tekintettel kell meghatározni, hogy a jogsértés megvalósult‑e. Márpedig a Bizottság a paraffinviaszt illetően alkalmazott mérték igazolásakor hivatkozott e két tényezőre, azaz a jogsértés jellegére és földrajzi kiterjedésére. A jogsértés gaccsal kapcsolatos ágára alkalmazott mértéket illetően semmilyen további igazolásra nem volt szükség, mivel a Bizottság az előírt legalacsonyabb mértéket alkalmazta, azaz a 15%‑ot.

445    Ebből következik, hogy a Bizottság nem sértette meg a 2006. évi iránymutatást, így a felperes e tekintetben előadott érvét el kell utasítani.

446    Másodszor a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság nem indokolta meg megfelelően azt, hogy elrettentő hatás címén miért épített be kiegészítő összeget a bírság alapösszegébe.

447    Emlékeztetni kell arra, hogy az egyedi határozat indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust elfogadó intézmény érvelésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokainak megismerését, és a hatáskörrel rendelkező bíróság számára a felülvizsgálat gyakorlását. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményeire tekintettel kell értékelni. Nem kötelező, hogy az indokolás megjelölje az összes releváns ténybeli és jogi elemet, mivel azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikk követelményeinek, nem csupán megfogalmazására, hanem elfogadásának hátterére is tekintettel kell értékelni (lásd a fenti 239. pontot).

448    Amint a fenti 441–444. pontban foglalt elemzésből kitűnik, a Bizottság a megtámadott határozat (660) és (661) preambulumbekezdésében azon okokat, amelyek arra vezették, hogy a jelen ügyben elrettentő hatás címén kiegészítő összeget építsen be a bírság alapösszegébe, elég részletesen kifejtette ahhoz, hogy lehetővé tegye a felperes számára a döntése indokainak megismerését, a Törvényszék számára pedig a felülvizsgálat gyakorlását.

449    Ennélfogva a felperesnek az indokolás elégtelenségére alapított érvelését el kell utasítani.

450    Harmadszor a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság megsértette a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét, valamint az arányosság elvét.

451    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében kiszabott bírságok összegének kiszámítása során az érintett vállalkozások közötti eltérő bánásmód szorosan hozzátartozik az e rendelkezés értelmében a Bizottságra ruházott jogkörök gyakorlásához. Mérlegelési mozgástere keretében ugyanis a Bizottságnak a szankciót az érintett vállalkozások sajátos magatartása és jellemzői alapján egyéniesítenie kell az uniós versenyszabályok teljes érvényesülésének minden egyes esetben történő biztosítása érdekében (lásd a Bíróság C‑76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2007. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑4405. o.] 44. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

452    Először is a felperes úgy érvel, hogy a 2006. évi iránymutatás 25. pontjában előírt kiegészítő összegnek a bírság alapösszegébe való automatikus beépítése önmagában sérti a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét.

453    Ezen érv nem fogadható el. A 2006. évi iránymutatás szövegéből és rendszeréből világosan kitűnik, hogy a Bizottság a bírság összegének meghatározásakor felhasznál mind olyan tényezőket, amelyeknek a mértéke valamennyi résztvevő esetében azonos, azon tény tükrözése érdekében, hogy e vállalkozások ugyanazon jogsértő magatartásokban vettek részt, így tartva tiszteletben az egyenlő bánásmód elvét, mind pedig olyan tényezőket, amelyeknek a mértékét vagy együtthatóját a büntetések és szankciók egyéniesítése elvének való megfelelés érdekében az egyes résztvevők sajátos helyzetére tekintettel kiigazítja.

454    Ennélfogva a büntetések és szankciók egyéniesítése elvének tiszteletben tartásához elegendő, hogy a bírság végső összege tükrözze a különböző résztvevők helyzete közötti különbségeket, anélkül hogy szükséges lenne, hogy a Bizottság a bírságösszeg kiszámításának valamennyi szakaszában eltérő bánásmódban részesítse a résztvevőket.

455    A 2006. évi iránymutatás szövegéből és rendszeréből kitűnik, hogy az iránymutatás 25. pontjában foglalt rendelkezés, amely a bírság alapösszegébe elrettentő hatás címén beépítendő kiegészítő összegről rendelkezik, a legsúlyosabb versenyellenes magatartásokban való részvételt tükrözi. Az e címen beépített kiegészítő összeg nem az egyes résztvevők egyedi helyzetére, hanem valamennyi résztvevő magatartásainak jellemzőire utal.

456    Ennélfogva e rendelkezésnek és a jelen ügyben való alkalmazásának a jogszerűsége nem kérdőjelezhető meg a büntetések és szankciók egyéniesítésének elve alapján, így a felperes e tekintetben előadott érveit el kell utasítani.

457    Másodszor a felperes szerint az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottságnak a szankciót az érintett vállalkozások sajátos jellemzői alapján egyéniesítenie kell. Márpedig a jelen ügyben a Bizottság nem elemezte és nem is vette figyelembe azon tényezők összességét, amelyek alapján el kellett volna tekintenie attól, hogy elrettentő hatás címén kiegészítő összeget építsen be.

458    A felperes ugyanis 2005. július 31. óta kivonta magát a paraffinviasz értékesítéséből, és lényegében már csak gacsot gyárt az alapolajok melléktermékeként. Mivel a felperes már nincs jelen az érintett piacon, nincs indoka annak, hogy a bírság alapösszegébe elrettentő hatás címén kiegészítő összeget építsenek be.

459    Ráadásul a felperes előadja, hogy különösen a kifogásközlésre adott válaszában már bebizonyította a Bizottságnak, hogy elkötelezett a versenyszabályok betartása iránt, amely a Total‑csoport értékeinek részét képezi, amely értékeket több év óta rögzíti a magatartási kódexe.

460    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a bírság elrettentő hatása nem kizárólag arra irányul, hogy megelőzze a szóban forgó vállalkozás visszaesését (különös megelőzés). Általános elrettentő hatásuk megerősítése céljából a bírságok mértékéről való döntés a Bizottság hatáskörébe tartozik, különösen amikor meghatározott fajta jogsértések még viszonylag gyakoriak, vagy súlyosnak tekintendők (általános megelőzés) (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑202/98., T‑204/98. és T‑207/98. sz., Tate & Lyle és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑2035. o.] 134. pontját, valamint T‑15/02. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑497. o.] 231. pontját).

461    Ennélfogva a felperes nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy már nincs jelen a paraffinviasz‑piacon, és hogy a magatartási kódexe előírja a versenyszabályok betartását. E körülmények, még ha feltételezzük is, hogy igazak, csak annak a valószínűségét csökkentik, hogy a felperes visszaesik, és nem relevánsak az általános megelőzés szempontjából, amelyet a Bizottság szintén figyelembe vehet elrettentő hatás címén a bírságok összegének megállapításakor.

462    Végül a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az arányosság elvét, mert a bírság általi elrettentést már biztosítják más, a Bizottság által figyelembe vett tényezők, így a Bizottság által elérni kívánt cél szempontjából már nem volt szükséges a „belépési díjˮ alkalmazása. Először is a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság az állítólagos jogsértés viszonylag hosszú időtartama miatt megszorozta a figyelembe vett eladások értékét. Másodszor a Bizottság a 2006. évi iránymutatás 30. pontját alkalmazva 1,7‑tel megszorozta a bírság alapösszegét „a bírság elrettentő hatásának biztosítása céljábólˮ (a megtámadott határozat (713) preambulumbekezdése).

463    E tekintetben ki kell emelni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint, mivel a bírság egyik célja az elrettentés, ennek biztosítása olyan általános követelmény, amelyet a Bizottságnak a bírság összegének kiszámítása során mindvégig szem előtt kell tartania, és nem feltétlenül követeli meg azt, hogy ennek a számításnak legyen egy olyan sajátos szakasza, amely e cél megvalósítása érdekében az összes releváns körülmény átfogó értékelésére szolgál. Így az elrettentési követelmények nem képezik olyan pontos értékelés tárgyát, amelyet a bírságok összege kiszámításának egy sajátos szakaszában kellene elvégezni, hanem e követelményeknek a bírság összegének megállapítására irányuló egész folyamat alapjául kell szolgálniuk (a fenti 460. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 226. és 238. pontja, valamint a fenti 254. pontban hivatkozott Le Carbone Lorraine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 131. pontja).

464    Ennélfogva a felperes nem kifogásolhatja érvényesen, hogy a Bizottság a bírság összege megállapításának több szakaszában is figyelembe vette azt, hogy biztosítani kell a bírság elrettentő hatását.

465    A fentiekre tekintettel a felperes kilencedik jogalapját el kell utasítani.

9.     Az arányosság elvének a bírság végső összegét illetően való megsértésére alapított, tizedik jogalapról

466    A jelen jogalap keretében a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a bírság végső összegét 128 163 000 euróban állapította meg, míg az érintett piacokon eszközölt eladásainak éves értéke csak 31 133 865 euró volt (a megtámadott határozat (639) preambulumbekezdése) Ennélfogva a bírság összege aránytalan az eladások éves értékéhez képest, és még azon forgalomhoz képest is, amelyet a Total France az érintett piacokon a jogsértés egész időtartama alatt elért.

467    Először is a felperes úgy véli, hogy a bírság összege aránytalan, mivel az érintett piacokon eszközölt eladásai értékének 410%‑át teszi ki.

468    A fenti 431. és 432. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a bírság összegének arányosnak kell lennie azon jogsértés súlyával és időtartamával, amelyben a felperes részt vett.

469    Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat szerint a bírságok elrettentő hatását csökkentené, ha a versenyjogot megsértő vállalkozások azt remélhetnék, hogy a magatartásukat olyan bírsággal büntetik, amelynek összege kisebb az említett magatartásból szerezhető haszonnál (a Törvényszék T‑9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 456. pontja, valamint a fenti 460. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 227. pontja).

470    Márpedig, ha a felperes elméletét elfogadnánk, és meg kellene vizsgálni a bírság végső összegének arányosságát az érintett termékek egyetlen év alatt eszközölt eladásainak értékéhez képest, ez azzal járna, hogy az említett elv alkalmazása által korlátozva a kiszabható bírság összege nem változna a kartellben való részvétel évei számának növekedése ellenére, míg a jogsértésből jogtalanul húzott haszon egyenes arányban emelkedne az évek számának növekedésével. Így minél hosszabb a kartellben való részvétel időtartama, a kartellből jogellenesen húzott haszonhoz képest annál inkább elhanyagolhatóvá válik azon bírság összege, amelyre a résztvevők számíthatnak. Ennélfogva az arányosság elvének a felperes által javasolt alkalmazása hosszú idejű jogsértések esetén, mint amelyről a jelen ügyben is szó van, teljesen megfosztaná az 1/2003 rendelet alapján kiszabott szankciókat a hatékony érvényesüléstől.

471    Ráadásul a felperes által javasolt megközelítés megakadályozná a Bizottságot és a Törvényszéket abban, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének megfelelően biztosítsa, hogy a kartell résztvevőire kiszabott bírság összege ne csak az elkövetett jogsértés súlyával, hanem annak időtartamával is arányos legyen.

472    Ebből következik, hogy az eladások éves értékét önmagában nem lehet figyelembe venni a bírság összegének arányos jellegére vonatkozó vizsgálat alapjaként, főleg egy olyan hosszú idejű jogsértés esetén, mint amelyről a jelen ügyben is szó van, amelyben a felperes több mint tizenkét és fél éven keresztül részt vett.

473    Ennélfogva el kell utasítani a felperes arra alapított érvét, hogy a vele szemben kiszabott bírság összege az érintett piacokon eszközölt eladásai éves értékének 410%‑át teszi ki.

474    Másodszor a felperes úgy érvel, hogy a kiszabott bírság összege az érintett termékpiacokon a jogsértés egész időtartama alatt elért forgalmának 32,63%‑át teszi ki, ami nyilvánvalóan aránytalan, és a Bizottság határozathozatali gyakorlatában soha nem látott mértéket jelent.

475    E tekintetben ki kell emelni, hogy a bírság összegének a Total France által a jogsértés egész időszaka alatt az érintett piacokon elért forgalomhoz képest magas százalékos arányának különösen az az oka, hogy a Bizottság a 2006. évi iránymutatás 30. pontja alapján figyelembe vette a Total‑csoport egészének forgalmát. A Bizottság e címen 1,7‑es szorzótényezőt állapított meg (lásd a fenti 15. és az azt követő pontokat). A felperes szerint azonban a Total‑csoport teljes forgalma nem releváns.

476    A felperes a Törvényszék T‑77/92. sz., Parker Pen kontra Bizottság ügyben 1994. július 14‑én hozott ítéletének (EBHT 1994., II‑549. o.) 94. pontjára hivatkozik.

477    Az ítélkezési gyakorlat szerint a bírság összegének meghatározása érdekében ugyanúgy figyelembe lehet venni a vállalkozás jelzésértékű teljes forgalmát, még ha az hozzávetőleges és hiányos is, annak méretét, valamint gazdasági erejét, mint a jogsértés tárgyát képező termékekből származó forgalomhányadot, amely tehát a jogsértés terjedelme tekintetében jelzésértékű lehet. E forgalmak egyikének sem szabad a többi mérlegelési tényezőhöz képest aránytalan fontosságot tulajdonítani, következésképpen az arányos bírság összegének megállapítása nem lehet csak a teljes forgalmon alapuló számítás eredménye. Ez még inkább így van, amikor az érintett termékek e forgalomnak csak kis hányadát teszik ki (lásd a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 243. pontját, a fenti 242. pontban hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 100. pontját, valamint a fenti 476. pontban hivatkozott Parker Pen kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 94. pontját).

478    Az uniós jog viszont nem foglal magában olyan általános alkalmazási elvet, amely szerint a szankciónak arányosnak kell lennie a vállalkozásnak a jogsértés tárgyát képező termékpiacon képviselt jelentőségével (a fenti 242. pontban hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 101. pontja).

479    Márpedig meg kell állapítani, hogy a Bizottság betartotta ezen, az ítélkezési gyakorlat által kialakított követelményeket. Egyrészről kezdetben a Total France‑nak a jogsértés által érintett piacokon elért forgalmára támaszkodott. Másrészről pedig, hangsúlyozva, hogy a bírság alapösszege az érintett vállalkozás, a Total‑csoport forgalmának csak elhanyagolható hányadát (0,03%) tette ki, a jogsértésért felelős vállalkozás méretét figyelembe véve 1,7‑es együtthatót állapított meg.

480    A Bizottság így eljárva e forgalmak egyikének sem tulajdonított aránytalan fontosságot a többi mérlegelési tényezőhöz képest.

481    Végül a felperes nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy a Bizottság a határozathozatali gyakorlatában sosem állapította meg a bírság végső összegét az érintett termékek eladásai értékének ilyen magas százalékos arányában.

482    E tekintetben elengedő emlékeztetni arra, hogy a Bizottság határozathozatali gyakorlata nem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében, amely jogi háttér kizárólag az 1/2003 rendeletből áll, és más ügyekben hozott határozatoknak csupán jelzésértékük van a hátrányos megkülönböztetés esetleges fennállásának vonatkozásában, mivel meglehetősen valószínűtlen, hogy valamely ügyek sajátos körülményei – mint például az érintett piacok, termékek, vállalkozások és időszakok – megegyezzenek (lásd a Törvényszék T‑68/04. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2511. o.] 114. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

483    A fentiekre tekintettel a felperes tizedik jogalapját el kell utasítani.

10.  Az EK 81. cikk amiatt való megsértésére alapított, tizenegyedik jogalapról, hogy a Total France magatartását a Total SA‑nak tudták be

484    A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság jogellenesen tudta be a Total SA‑nak az azon jogsértésért való felelősséget, amelyet ő követett el. Az első rész keretében úgy érvel, hogy a Bizottság megsértette az EK 81. cikket, amikor kizárólag az anyavállalat és a leányvállalat közötti tőkekapcsolatokra alapított vélelmet alkalmazott. A második rész keretében a Bizottság azon megállapítását vitatja, miszerint nem bizonyította független piaci magatartását.

485    Ennélfogva a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék semmisítse meg a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben az a jogsértésért való felelősséget a Total SA‑nak tudta be, és a Bizottság a bírság összegének kiszámításakor elrettentő hatás címén a vállalkozás mérete miatt 1,7‑es szorzótényezőt alkalmazott.

 A jogsértés anyavállalatnak való betudhatóságára vonatkozó, kizárólag a tőkekapcsolatokra alapított vélelem alkalmazását illetően elkövetett téves jogalkalmazásra alapított, első részről

486    A felperes szerint a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy vélte, hogy kizárólag a szoros tőkekapcsolatok megállapítása elegendő azon vélelem felállításához, miszerint az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata üzleti magatartására. E vélelem ellentétes a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvével, az ártatlanság vélelmének elvével, és azon elvvel, miszerint a vállalkozás vétkességével kapcsolatos bizonyítási teher a Bizottságra hárul. Ráadásul a Bizottság a jelen ügyben a vétkességre vonatkozó megdönthetetlen vélelmet alkalmazott.

487    Előzetesen valamely anyavállalatnak a leányvállalata magatartásáért való egyetemleges felelősségét illetően emlékeztetni kell arra, hogy azon körülmény, hogy a leányvállalat különálló jogi személyiséggel rendelkezik, nem elegendő annak kizárására, hogy magatartását az anyavállalatnak lehessen betudni (a Bíróság 48/69. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 1972. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1972., 619. o.] 132. pontja).

488    Az uniós versenyjog ugyanis a vállalkozások tevékenységeire vonatkozik, és a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül e jogalany jogállásától és finanszírozási módjától (lásd a Bíróság C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8237. o.] 54. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

489    Az uniós bíróság kifejtette továbbá, hogy ebben az összefüggésben a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll (lásd a Bíróság 170/83. sz. Hydrotherm Gerätebau ügyben 1984. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 2999. o.] 11. pontját, és a fenti 488. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 55. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a Törvényszék T‑234/95. sz., DSG kontra Bizottság ügyben 2000. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2603. o.] 124. pontját). Így hangsúlyozta, hogy a versenyszabályok alkalmazásakor nem az a meghatározó, hogy különálló jogi személyiségükből fakadóan két társaság formálisan különálló‑e, ami számít, az az, hogy piaci magatartásuk egységes‑e, vagy sem. Szükséges lehet tehát megvizsgálni azt, hogy két különálló jogi személyiségű társaság egyetlen olyan vállalkozást vagy gazdasági egységet alkot‑e, illetve egyetlen olyan vállalkozás vagy gazdasági egység alá tartozik‑e, amely egységes piaci magatartást tanúsít (a fenti 487. pontban hivatkozott Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 140. pontja és a Törvényszék T‑325/01. sz., DaimlerChrysler kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑3319. o.] 85. pontja).

490    Ha ilyen gazdasági egység sérti meg a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsértésért (lásd a fenti 488. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 56. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

491    Az uniós versenyjog megsértését egyértelműen azon jogi személynek kell betudni, amellyel szemben később bírság szabható ki, és a kifogásközlést ez utóbbinak kell címezni. A kifogásközlésnek szintén meg kell jelölnie, hogy a benne foglalt tényeket milyen minőségében róják fel a jogi személynek (lásd a fenti 488. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

492    Így az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását különösen akkor, ha – jóllehet különálló jogi személyiséggel rendelkezik – e leányvállalat nem önállóan határozza meg piaci magatartását, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra (lásd a Bíróság C‑294/98. P. sz., Metsä‑Serla és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑10065. o.] 27. pontját, a fenti 477. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 117. pontját, valamint a fenti 488. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 58. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

493    Ez esetben ugyanis az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ily módon a fenti 488. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében egyetlen vállalkozást alkot. Így az a tény, hogy valamely anyavállalat és annak leányvállalata az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot, lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy bírságot kiszabó határozatot címezzen az anyavállalatnak anélkül, hogy bizonyítania kellene az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét (a fenti 488. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontja).

494    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (332) és (333) preambulumbekezdésében megállapította, hogy pusztán az a tény, hogy az anyavállalat a leányvállalatában kizárólagos vagy közel kizárólagos részesedéssel rendelkezik, lehetővé teszi az említett leányvállalat üzletpolitikájára való meghatározó befolyás ténylegesen gyakorlásának vélelmezését, és ennélfogva ez utóbbi versenyellenes magatartását az anyavállalatnak lehet betudni. A megtámadott határozat szerint, noha e vélelem alkalmazásához nem szükséges, hogy a Bizottság ezt alátámasztó további valószínűsítő körülményekre hivatkozzon, e vélelem megdönthető abban az esetben, ha az érintett társaságok bizonyítják, hogy a leányvállalat önállóan határozza meg üzletpolitikáját.

495    A felperes úgy érvel, hogy az Unió ítélkezési gyakorlata nem teszi lehetővé a leányvállalat által elkövetett jogsértésért való felelősség anyavállalatnak való betudását kizárólag a leányvállalatban fennálló részesedés mértéke alapján, még akkor sem, ha a leányvállalat 100%‑ban irányítva van, mint a jelen ügyben is. Az ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy azon vélelmet, miszerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalatára, mindig támasszák alá az e befolyást tanúsító konkrét valószínűsítő körülmények.

496    Emlékeztetni kell arra, hogy abban a különös esetben, ha az anyavállalat az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértést elkövető leányvállalatában 100%‑os részesedéssel rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására. E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy valamely leányvállalatnak az anyavállalata az egyedüli tulajdonosa, ahhoz hogy vélelmezze, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság összegének megfizetését illetően, kivéve ha az e vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ (lásd a fenti 488. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. és 61. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

497    Noha igaz, hogy a fenti 488. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet megelőző ítélkezési gyakorlatában a Bíróság a leányvállalatban 100%‑os részesedéssel való rendelkezésen kívül más olyan körülményekre is hivatkozott, amelyek tanúsították, hogy az anyavállalat a leányvállalat üzleti magatartására meghatározó befolyást gyakorolt, a fenti 496. pontban említett vélelem alkalmazása nem függ további, az anyavállalat ilyen befolyásának tényleges gyakorlására vonatkozó valószínűsítő körülmények előterjesztésétől (lásd a fenti 488. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a Törvényszék T‑69/04. sz., Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2567. o.] 57. pontját).

498    Ennélfogva a Bizottság nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy kizárólag azon tény, hogy az anyavállalat a leányvállalatban kizárólagos vagy közel kizárólagos részesedéssel rendelkezik, lehetővé teszi annak vélelmezését, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalat üzletpolitikájára, és ennélfogva ez utóbbi versenyellenes magatartását az anyavállalatnak lehet betudni.

499    A felperes többi érve sem kérdőjelezheti meg ezt a következtetést.

500    Először is a felperes előadja, hogy a Bizottság álláspontja nem fogadható el, mivel minden olyan jogalany vétkességére vonatkozó vélelmet vezet be, amelynek jelentős tőkekapcsolatai vannak egy másikkal, megsértve az ártatlanság vélelmének elvét, és azon elvet, miszerint a valamely vállalkozás vétkességével kapcsolatos bizonyítási teher a Bizottságra hárul. Ráadásul a felperes szerint, ha azon tény, hogy ténylegesen az anyavállalat nevezte ki a leányvállalat igazgatótanácsának tagjait, elegendő a jogsértés anyavállalatnak való betudhatóságának bizonyításához, a betudhatóságra vonatkozó megdönthetetlen vélelemről van szó.

501    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy azon vélelem alkalmazását, miszerint ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalatának üzleti magatartására azon anyavállalat, amely leányvállalatában kizárólagos vagy közel kizárólagos részesedéssel rendelkezik, igazolja az, hogy amikor az anyavállalat a leányvállalat egyedüli részvényese, minden lehetséges eszközzel rendelkezik annak biztosításához, hogy a leányvállalat üzleti magatartása a sajátjához igazodjon. Különösen az egyedüli részvényes az, aki a leányvállalat létesítő okiratát megállapítva főszabály szerint meghatározza a leányvállalat autonómiájának terjedelmét, aki megválasztja vezetőit, és aki meghozza, illetve jóváhagyja a leányvállalat üzleti stratégiai döntéseit, adott esetben úgy, hogy képviselői jelen vannak a leányvállalat szerveiben. Ugyanígy az anyavállalat és a leányvállalat közötti gazdasági egységet rendszerint még inkább biztosítják a tagállamok társasági jogából eredő kötelezettségek, úgymint a konszolidált beszámolók elfogadása, a leányvállalat azon kötelezettsége, hogy rendszeresen beszámoljon tevékenységeiről az anyavállalatnak, valamint e gazdasági egységet biztosítja az is, hogy a leányvállalat éves beszámolóját a kizárólag az anyavállalat által létrehozott közgyűlés hagyja jóvá, ami szükségképpen azzal jár, hogy az anyavállalat legalábbis nagy vonalakban követi a leányvállalat üzleti tevékenységeit.

502    Ezt követően hangsúlyozni kell, hogy az egyetlen anyavállalat 100%‑os vagy közel 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalat esetében főszabály szerint egyetlen üzleti érdek van, és a leányvállalat szerveinek tagjait egyetlen részvényes jelöli és nevezi ki, aki legalábbis informális módon utasításokat adhat nekik, és a teljesítménnyel kapcsolatos kritériumokat írhat elő számukra. Ennélfogva ilyen esetben szükségképpen bizalmi kapcsolat van a leányvállalat és az anyavállalat vezetői között, és az említett vezetők szükségképpen az egyetlen fennálló üzleti érdeket, azaz az anyavállalat üzleti érdekét képviselve és azt elősegítve járnak el. Így az anyavállalat és leányvállalata piaci magatartásának egységessége biztosítva van bármilyen, a leányvállalat vezetőinek a leányvállalat operatív irányítását illetően nyújtott autonómia ellenére, amely irányítás a leányvállalat szoros értelmében vett üzletpolitikájának meghatározásához tartozik. Ráadásul főszabály szerint az egyedüli részvényes az, aki önállóan és saját érdekei szerint határozza meg a leányvállalat döntéshozatalának módjait, és aki dönt a leányvállalat működési autonómiájának terjedelméről, amelyet saját akaratából megváltoztathat úgy, hogy módosítja a leányvállalat működésére vonatkozó szabályokat, illetve szerkezetátalakítás keretében, akár informális döntéshozatali struktúrák létrehozásával is.

503    Így azon vélelem alkalmazása, miszerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalatának üzleti magatartására, igazolt annyiban, amennyiben a leányvállalat és egyedüli anyavállalata közötti kapcsolatokat illetően jellegzetes helyzetekre vonatkozik, kimondva, hogy azon tény, hogy egyetlen anyavállalat kizárólagos vagy közel kizárólagos részesedéssel rendelkezik a leányvállalatban, főszabály szerint e vállalatok piaci magatartásának egységességével jár.

504    Ugyanakkor az érintett társaságoknak a kifogásközlést követően teljes mértékben lehetőségük volt annak bizonyítására, hogy a fenti 501. és 502. pontban leírt mechanizmusok, amelyek a leányvállalat üzleti magatartását rendszerint anyavállalatának üzleti magatartásához igazítják, nem működtek rendesen, így a cégcsoport gazdasági egysége megtört.

505    Ennélfogva azon vélelem, miszerint ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalatának üzleti magatartására azon anyavállalat, amely leányvállalatában kizárólagos vagy közel kizárólagos részesedéssel rendelkezik, nem megdönthetetlen, és elfogadható korlátok között marad, mivel a követett jogos célkitűzéssel arányos, fennáll az ellenbizonyítás lehetősége, és a védelemhez való jog biztosítva van.

506    Másodszor a felperes úgy érvel, hogy a szóban forgó vélelem alkalmazása sérti a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét.

507    A büntetések és szankciók egyéniesítésének elve értelmében – amely minden, az uniós versenyszabályok szerinti szankciók megállapítására alkalmas közigazgatási eljárásban alkalmazandó – a vállalkozás csak az egyénileg terhére rótt tények miatt szankcionálható (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑45/98. és T‑47/98. sz., Krupp Thyssen Stainless és Acciai speciali Terni kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑3757. o.] 63. pontját).

508    Ezen elvet azonban össze kell egyeztetni a vállalkozás fogalmával, és azzal az ítélkezési gyakorlattal, miszerint azon tény, hogy az anyavállalat és leányvállalata az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot, feljogosítja a Bizottságot arra, hogy a bírságokat kiszabó határozatot a cégcsoport anyavállalatának címezze. Így meg kell állapítani, hogy a Total SA‑t személyesen szankcionálták azért a jogsértésért, amelyet a jelek szerint saját maga követett el az őt a Total France‑hoz fűző szoros gazdasági és jogi kapcsolatos miatt, amelyek abból eredtek, hogy a Total France‑ban kizárólagos részesedéssel rendelkezett (lásd ebben az értelemben a fenti 492. pontban hivatkozott Metsä‑Serla és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 34. pontját).

509    A fentiekre tekintettel a jelen jogalap első részét el kell utasítani.

 A felperes által azon vélelem megdöntése érdekében előterjesztett valószínűsítő körülmények értékelésére vonatkozó, második részről, amely szerint az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalatnak a piacon tanúsított üzleti magatartására

510    A felperes úgy érvel, hogy mindenesetre azok a tényezők, amelyeket a kifogásközlésre adott válaszában előadott, és amelyek a Total SA‑val szembeni autonómiájára utalnak, elegendők voltak a vélelem megdöntéséhez.

511    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság által alkalmazott vélelem megdöntése érdekében a felperesnek kell előterjesztenie minden olyan, a közte és a Total SA közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amelyekről úgy véli, hogy bizonyítják azt, hogy e két társaság nem képezett egyetlen gazdasági egységet. Az értékeléskor a Törvényszéknek figyelembe kell vennie valamennyi előterjesztett elemet, amelyeknek jellege és jelentősége az egyes esetek sajátos jellemzői alapján eltérhet (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑112/05. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2007. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑5049. o.] 65. pontját, amelyet a Bíróság fenti 488. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítélete helybenhagyott).

512    Azon vélelem, miszerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalatnak a piacon tanúsított üzleti magatartására, azon a megállapításon alapul, miszerint egyrészről egészen rendkívüli körülmények hiányában az a társaság, amely a leányvállalat tőkéjében kizárólagos vagy közel kizárólagos részesedéssel bír, pusztán e részesedés alapján meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig e befolyás tényleges gyakorlásának hiányát általában leginkább azon jogalanyok körében kell keresni, amelyekkel szemben a vélelem felállításra kerül.

513    A jelen ügyben a megtámadott határozat (578) preambulumbekezdésében a Bizottság a következőket állapította meg:

„A leányvállalat üzletpolitikájára való meghatározó befolyás gyakorlása nem követeli meg a leányvállalat működésének irányításába való mindennapos beavatkozást. A leányvállalat irányításával akár maga a leányvállalat is megbízható, ami nem zárja ki, hogy az anyavállalat olyan célkitűzéseket és politikákat írhasson elő, amelyek érintik a cégcsoport teljesítményét, valamint koherenciáját, és hogy szankcionálhasson minden olyan magatartást, amely az említett célkitűzésekkel és politikákkal ellentétes. Valójában a Total SA elismeri, hogy az intézményi koordinációval és a stratégiai iránymutatások felügyeletével kapcsolatos szerepet játszik, és hogy a cégcsoporton belül jogosult a legjelentősebb beruházásokat, illetve a tevékenységek bármilyen jelentős módosítását jóváhagyni vagy elvetni. Ez azt bizonyítja, hogy a Total SA mint anyavállalat érdekeltséggel bír, és leányvállalataival szemben az olyan részvényes szerepét játssza, aki meg kívánja védeni tulajdonosi pénzügyi érdekeit és üzleti stratégiai érdekeit. A Total SA állapítja meg egyéb más témák listáját is, úgymint a személyzeti politika, a konszolidált beszámolók elfogadása, a cégcsoport adópolitikájának meghatározása, és egyéb más horizontális operatív feladatokat is, úgymint az ipari biztonság, a környezetvédelem, a pénzeszközök etikai szempontoknak megfelelő kezelése, a finanszírozási tevékenységek stb., amelyek a cégcsoport egészét illetően a Total SA kezében összpontosulnakˮ.

514    A felperes úgy véli, hogy a Bizottság tévesen vetette el azon elemeket, amelyeket annak bizonyítása érdekében terjesztett elő, hogy a Total SA nem gyakorolt meghatározó befolyást az üzleti magatartására.

515    A felperes hangsúlyozza, hogy stratégiáit saját alkalmazottai hajtották végre saját pénzügyi, jogi, informatikai stb. eszközei segítségével. Ezenkívül a paraffinviaszra vonatkozó tevékenységnek a Total France általi irányítása sosem tette szükségessé, hogy az érintett időszakban megvalósított beruházásokat illetően beszerezze a Total SA engedélyét. Ez annak a következménye, hogy a paraffinviaszra vonatkozó tevékenységgel elért forgalom a Total France eladásainak alig több mint egy ezredét tette ki.

516    A felperes szerint a fentiek összességéből következik, hogy az állítólagos jogsértés által érintett időszakban végig rendelkezett az önálló politika követéséhez szükséges eszközök összességével a rá bízott termékek – különösen a paraffinviasz és a gacs – forgalmazását illetően. Az e tevékenységről a Total SA számára készített beszámoló általános pénzügyi információkra korlátozódott, anélkül hogy magában foglalt volna bármilyen, a követett üzletpolitikára és így a versenytársaival való kapcsolatokra vonatkozó tájékoztatást. Különösen a Total France sosem kapott anyavállalatától utasításokat a paraffinviasz és a gacs forgalmazását illetően általa követendő politikára vonatkozóan.

 A Total France üzleti stratégiájának saját maga általi állítólagos önálló meghatározásáról

517    Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Total SA a kifogásközlésre adott válaszában elismerte, hogy a cégcsoporton belül az intézményi koordinációval, a stratégiai iránymutatások koherenciájának felügyeletével, valamint a legjelentősebb beruházások felügyeletével kapcsolatos szerepet játszott.

518    Másodszor, azon tény – ha ezt bizonyítottnak vesszük –, hogy valamely leányvállalat saját helyi vezetéssel és saját eszközökkel rendelkezik, önmagában nem bizonyítja, hogy piaci magatartását önállóan, az anyavállalatától függetlenül határozza meg. A leányvállalatok és anyavállalataik közötti feladatmegosztás, és különösen azon tény, hogy a napi tevékenységek irányításával 100%‑ban a leányvállalat helyi vezetését bízták meg, azon nagyméretű vállalkozások szokásos gyakorlata, amelyek számos, végső soron ugyanazon végső anyavállalat tulajdonában lévő leányvállalatból állnak. Ennélfogva a jogsértésben közvetlenül részt vevő leányvállalatban való kizárólagos vagy közel kizárólagos részesedéssel való rendelkezés esetén az e tekintetben előterjesztett bizonyítékok nem dönthetik meg azon vélelmet, miszerint az anyavállalat és a végső anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalat magatartására.

519    Harmadszor a Bizottság a megtámadott határozat (578) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a Total SA „felsorol[t] egyéb más témákat is, úgymint a személyzeti politika, a konszolidált beszámolók elfogadása, a cégcsoport adópolitikájának meghatározása, és egyéb más horizontális operatív feladatokat is, úgymint az ipari biztonság, a környezetvédelem, a pénzeszközök etikai szempontoknak megfelelő kezelése, a finanszírozási tevékenységek stb., amelyek a cégcsoport egészét illetően a [felperes] kezében összpontosulnakˮ. Ezen elemek tovább gyengítik a felperes álláspontját, miszerint a cégcsoporton belül teljes szervezeti önállósággal bírt.

520    Ennélfogva a Bizottság nem követett el mérlegelési hibát, amikor megállapította, hogy a cégcsoport szervezeti struktúrájára és a Total France üzletpolitikájának állítólagos önálló meghatározására vonatkozó elemek nem tették lehetővé azon vélelem megdöntését, miszerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalatnak a piacon tanúsított üzleti magatartására.

 A Total France forgalmához képest a paraffinviasz‑eladások által képviselt csekély arányról

521    A felperes előadja, hogy a „paraffinviasszalˮ kapcsolatos tevékenység csak igen csekély arányt képvisel a forgalmához képest, a Total‑csoport forgalmához képest pedig még kisebb arányt képvisel.

522    Az ítélkezési gyakorlat szerint azonban azon tény, hogy a jogsértés által érintett terület vagy tevékenység csak csekély arányt képvisel a cégcsoport vagy az anyavállalat tevékenységeinek összességéhez képest, nem bizonyítja az említett leányvállalatnak az anyavállalatával szembeni önállóságát, és ennélfogva nincs hatással azon vélelem alkalmazására, miszerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalatnak a piacon tanúsított üzleti magatartására (a T‑168/05. sz., Arkema kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban nem tették közzé] 79. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Törvényszék fenti 68. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 144. pontját, és T‑314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletét [EBHT 2006., II‑3085. o.]).

523    Ebből következik, hogy a felperes érveit mint irrelevánsakat el kell utasítani.

 Azon állításokról, miszerint a Total France nem tájékoztatta a Total SA‑t a piaci tevékenységéről

524    A felperes úgy érvel, hogy a paraffinviaszra vonatkozó tevékenységéről a Total SA számára készített beszámoló általános pénzügyi információkra korlátozódott, anélkül hogy magában foglalt volna bármilyen, a követett üzletpolitikára, és így a versenytársaival való kapcsolatokra vonatkozó tájékoztatást.

525    E tekintetben elegendő kiemelni, hogy a Törvényszék a fenti 522. pontban hivatkozott Arkema kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 77. és 78. pontjában már elvetett hasonló érveket. A Törvényszék emlékeztetett arra, hogy nem a jogsértésre vonatkozó, az anyavállalat és leányvállalata közötti felbujtói viszony, még kevésbé az anyavállalatnak a jogsértésben való érintettsége teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy a bírságokat kiszabó határozatot a vállalatcsoport anyavállalatának címezze, hanem az, hogy e vállalkozások egyetlen vállalkozást alkotnak. Márpedig azon tény, hogy nem volt a Total SA‑nak a paraffinviasz‑piacról való tájékoztatására vonatkozó konkrét politika, illetve hogy ez utóbbi nem vett tudomást a jogsértésről, nem bizonyíthatja a Total France önállóságát.

526    Következésképpen a felperes e tekintetben előadott érveit is el kell vetni.

 Azon állításokról, miszerint a Total France nem volt alávetve a Total SA utasításainak

527    A felperes előadja, hogy sosem kapott utasításokat a Total SA‑tól azon politikára vonatkozóan, amelyet a paraffinviasz és a gacs forgalmazását illetően követnie kellene.

528    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes által hivatkozott elem nagymértékben azon tény velejárója, hogy a Total SA‑tól különálló jogi személyiséggel rendelkezik, továbbá hogy a cégcsoporton belüli feladatmegosztás szerint a „finomítás és a marketingˮ ággal van megbízva, és hogy vezetése az e területen való napi ügyvezetést illetően önállóságot kapott. Ha ezen elemek, amelyek egy a felpereshez hasonló méretű, cégcsoporton belüli leányvállalat működését jellemzik, elegendők lennének a Bizottság által alkalmazott vélelem megdöntéséhez, bizonyítva, hogy az anyavállalat nem tudott meghatározó befolyást gyakorolni leányvállalatára, ez nem csupán e vélelmet fosztaná meg értelmétől, hanem magát az anyavállalat és a leányvállalat közötti gazdasági egység koncepcióját is, végül pedig a vállalkozásnak az ítélkezési gyakorlat által kialakított fogalmát.

529    Ezenkívül ki kell emelni, hogy a Törvényszék a fenti 552. pontban hivatkozott Arkema kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 76. és 80. pontjában hasonló érveket utasított el, mivel olyan elemekről volt szó, amelyek nem dönthetik meg azon vélelmet, miszerint az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalatnak a piacon tanúsított üzleti magatartására.

530    Ennélfogva ugyanazon okokból a jelen érveket is el kell utasítani.

531    Végül mellékesen hangsúlyozni kell, hogy a felperes által a szóban forgó vélelem megdöntése érdekében előadott érvek egyike sem bizonyíthatja azt, hogy a fenti 501. és 502. pontban leírt mechanizmusok, amelyek a leányvállalat üzleti magatartását rendszerint anyavállalatának üzleti magatartásához igazítják, nem működtek rendesen, és a cégcsoport gazdasági egysége megtört.

532    A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a felperes és a Total SA nem tudta megdönteni azon vélelmet, miszerint a Total SA meghatározó befolyást gyakorolt leányvállalatának üzleti magatartására, és ennélfogva az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkottak.

533    A fentiekre tekintettel a felperes tizenegyedik jogalapját teljes egészében el kell utasítani.

11.  A tárgyaláson felhozott, a felperes védelemhez való jogának megsértésére alapított, tizenkettedik jogalapról

534    A felperes a tárgyaláson arra hivatkozott, hogy megsértették a védelemhez való jogát, mivel a bírság összegének kiszámításához felhasznált eladások értékébe belevették a Total‑csoporthoz tartozó többi társaság forgalmát is.

535    A Bizottság úgy véli, hogy e jogalap elfogadhatatlan, mivel azt nem a keresetlevélben hozták fel.

536    Emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑a c) pontjának és 48. cikke 2. §‑ának együttes rendelkezéseiből kitűnik, hogy a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését, és az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel.

537    Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes a tárgyalás előtt nem adott elő olyan érvelést, miszerint állítólag megsértették a védelemhez való jogát, mivel a bírság összegének kiszámításához felhasznált eladások értékébe belevették a Total‑csoporthoz tartozó más társaságok forgalmát is.

538    Következésképpen e jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

12.  A 2006. évi iránymutatás 24. pontjának jogellenességére alapított, nyolcadik jogalapról

539    A felperes úgy véli, hogy a 2006. évi iránymutatás 24. pontjában rögzített számítási módszer jogellenes.

540    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 24. pontja szerint:

„Annak érdekében, hogy a jogsértésben részt vevő minden egyes vállalkozás részvételének időtartamát figyelembe vegyék, az eladások értékének függvényében meghatározott összeget […] megszorozzák a jogsértésben való részvétel éveinek számával. A hat hónapnál rövidebb időszak fél évként, a hat hónapot meghaladó, de egy évnél rövidebb időszak egy teljes évként kerül beszámításra.ˮ

541    A jelen ügyben a felperes úgy érvel, hogy a megtámadott határozat szerint a paraffinviaszt illetően csak tizenkét éven és hét hónapon keresztül (1992. szeptember 3‑tól 2005. április 28‑ig), a gacsot illetően pedig hat éven és hat hónapon keresztül (1997. október 30‑tól 2004. május 12‑ig) vett részt a jogsértésben, míg tizenhárom, illetve hét év időtartam, azaz további tizenegy hónap vonatkozásában szankcionálták, ami azt jelenti, hogy a jogsértésben való részvételének időtartamát közel 5%‑kal túlbecsülték. A felperes úgy véli, hogy a 2006. évi iránymutatás, amely a Bizottságot arra kötelezi, hogy így járjon el, sérti az arányosság elvét, az egyenlő bánásmód elvét és az ártatlanság vélelmének elvét, valamint az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdését.

542    A Bizottság úgy érvel, hogy a bírság összegének megállapításakor, ideértve a bírság összege kiszámításának különböző szakaszait is, a Bizottság széles mérlegelési mozgástérrel és diszkrecionális jogkörrel rendelkezik.

543    E tekintetben ki kell emelni, hogy a Bizottság saját mérlegelési jogkörének a 2006. évi iránymutatás elfogadásából származó korlátozása mindazonáltal nem összeegyeztethetetlen a Bizottság lényeges mérlegelési mozgásterének fenntartásával. A 2006. évi iránymutatás számos olyan rugalmas elemet tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy a Bizottság diszkrecionális jogkörét az 1/2003 rendelet Bíróság által értelmezett rendelkezéseinek megfelelően gyakorolja (a fenti 477. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 267. pontja, valamint a Törvényszék T‑21/05. sz., Chalkor kontra Bizottság ügyben 2010. május 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1895. o.] 62. pontja).

544    Az ítélkezési gyakorlat szerint azonban a bírság összegének említett megállapításakor a Bizottságnak tiszteletben kell tartania a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlata által megfogalmazott általános jogelveket, különösen az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét (a Törvényszék T‑279/02. sz., Degussa kontra Bizottság ügyben 2006. április 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑897. o.] 77. és 79. pontja, valamint a fenti 497. pontban hivatkozott Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 41. pontja).

545    Ugyanígy a Bizottság mérlegelési mozgástere és az azzal kapcsolatban az iránymutatásaiban meghatározott korlátok egyébiránt főszabály szerint nem kötik az uniós bíróságot korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlásában (a fenti 41. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 538. pontja), ami feljogosítja arra, hogy a Bizottság által kiszabott bírság összegét törölje, csökkentse vagy növelje (lásd a Törvényszék T‑127/04. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2009. május 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑1167. o.] 37. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

546    Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a Törvényszék a T‑220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének (EBHT 2003., II‑2473. o.) 134–139. pontjában, valamint a fenti 267. pontban hivatkozott BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 219. és 220. pontjában már kiigazította a Bizottság által a jogsértés időtartama címén alkalmazott szorzótényezőt, hogy jobban tükrözze a felperes részvételének tényleges időtartamát, annak érdekében, hogy így biztosítsa a bírság összegének a jogsértés időtartamával való arányosságát, és hogy elkerülje az ugyanazon határozatban szankcionált vállalkozások számára fenntartott bánásmódot illető különbségeket.

547    A Törvényszék úgy véli, hogy a jelen ügyben is ilyen megközelítést kell elfogadni.

548    Először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság, azáltal hogy a felperes terhére rótt jelentős számú olyan napot, amelyek vonatkozásában egyáltalán nem nyert bizonyítást a jogsértésben való részvétel, megsértette az arányosság elvét, mivel a bírság így kiszámított összege nem tükrözi megfelelően a jogsértés időtartamát (lásd a fenti 432. pontot).

549    Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 384. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve csak akkor sérül, ha hasonló helyzeteket eltérő módon kezelnek, vagy eltérő helyzeteket ugyanolyan módon kezelnek, kivéve ha e bánásmód objektíve igazolt.

550    Márpedig a jelen ügyben a Bizottság az iránymutatás 24. pontját alkalmazva a felperes jogsértésben való részvétele időtartamának meghatározásakor a paraffinviaszt illetően a 7 hónapig és 28 napig tartó részvételt egy egész évig tartó részvételnek tekintette. Az ExxonMobil esetében a 11 hónapot és 20 napot, valamint a Sasol esetében a 11 hónapot és 27 napot szintén egy egész évnek tekintette.

551    Ebből következik, hogy a Bizottság a felperes jogsértésben való részvételének utolsó éve vonatkozásában négy hónapot és három napot a terhére rótt, amely időszak alatt semmilyen jogsértő magatartás nem nyert bizonyítást vele szemben, míg az ExxonMobil esetében csak további tíz napot, a Sasol esetében pedig csak további három napot adott a jogsértésben való részvétel tényleges időtartamához a bírság összegének kiszámításakor.

552    A Bizottság ily módon eljárva eltérő helyzeteket ugyanolyan módon kezelt.

553    Ezenkívül e bánásmód nem volt objektíve igazolt, mivel kizárólag a 2006. évi iránymutatás 24. pontjában előírt számítási módszerből eredt. Márpedig e rendelkezés célja annak biztosítása, hogy a bírság összege arányos legyen a jogsértésben való részvétel időtartamával. Így nem jelentheti az eltérő bánásmód objektív igazolását, mivel megszorító alkalmazása a jelen ügyben azzal az eredménnyel járt, hogy nyilvánvalóan aránytalan időtartam került megállapításra mind a felperes kartellben való részvételének tényleges időtartamát illetően, mind pedig a többi résztvevőnek fenntartott bánásmódra tekintettel.

554    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét.

555    Harmadszor ki kell emelni, hogy a Bizottság által felhozott többi érv sem igazolhatja a jelen ügyben való eljárásmódot.

556    A Törvényszék a T‑259/02–T‑264/02. és T‑271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., II‑5169. o.) a Bizottság által hivatkozott 465–467. pontjában a Törvényszék először is megállapította, hogy e vállalkozások nem állíthatják érvényesen, hogy a Bizottságnak csökkentenie kellett volna a bírság kiindulási összege növelésének mértékét a kartell azon időszaka vonatkozásában, amely alatt a kartell intenzitása a többi időszakhoz képest csökkent. Másodszor a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság jogosan állapíthatja meg a növelés mértékét 12%‑ban egy közepes idejű jogsértés esetén, mivel a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. cikk (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 173. o.) értelmében a 10%‑os maximális mérték csak a hosszú idejű jogsértésekre alkalmazandó. Márpedig e kifogásokban és a felperes által a jelen ügyben felhozott kifogásokban semmi közös nincs.

557    Ugyanígy a Törvényszék a T‑68/04. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének (EBHT 2008., II‑2511. o.) 112. pontjában elutasította az SGL Carbon azon érvét, amely egy állítólagos, „a büntetések degresszív növelése elvénekˮ alkalmazásán alapult, amelyet a felperes a jelen ügyben nem adott elő.

558    Végül a fenti 477. pontban hivatkozott Dansk Rørindustrie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 336. pontjára való hivatkozást illetően ki kell emelni, hogy a Bíróság ezen ítéletben az vizsgálta, hogy a Törvényszék hogyan értékelte a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. cikk (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás logikájának megfelelő arányosság kérdését, így ezen elemzés a jelen ügyben nem releváns, mivel a Bizottság a 2006. évi iránymutatást alkalmazta.

559    Negyedszer hangsúlyozni kell, hogy az időtartamból levont együttható kiszámítása a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágát illetően ugyanazon hibában szenved, mint amely hiba a fenti 548. és 554. pontban a paraffinviaszt illetően megállapításra került.

560    A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (611) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a felperes részvételének időtartama az 1997. október 30‑tól 2004. május 12‑ig tartó időszakra terjedt ki. Ezen időszak hat évnek, hat hónapnak és tizenkét napnak felel meg. A 2006. évi iránymutatás 24. pontja alapján azonban a Bizottság úgy tekintette, hogy a felperes a jogsértésben hét éven keresztül vett részt, hozzáadva így 5 hónapot és 18 napot a felperes részvételének tényleges időtartamához. Az Esso Société Anonyme Française esetében csak további két hónap és 21 nap került hozzáadásra.

561    A fentiekre tekintettel, mivel a Bizottság megsértette az arányosság elvét és az egyenlő bánásmód elvét, a jelen jogalapnak helyt kell adni, és a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni a felperes tekintetében a jogsértésben való részvételének időtartamát tükröző szorzótényező meghatározását illetően, anélkül hogy a 2006. évi iránymutatás 24. pontjának jogszerűségéről határozni kellene. Az ebből a megállapításból a bírság összegének meghatározása kapcsán levonandó következtetések a lenti 566. és az azt követő pontokban kerülnek elemzésre.

13.  A korlátlan felülvizsgálat gyakorlásáról és a bírság végső összegének meghatározásáról

562    Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által elfogadott határozatok jogszerűségének vizsgálatát kiegészíti a korlátlan felülvizsgálati jogkör, amelyet az EK 229. cikknek megfelelően az 1/2003 rendelet 31. cikke ruházott az uniós bíróságra. E jogkör felruházza a bíróságot arra, hogy a szankció jogszerűségének egyszerű felülvizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot törölje, csökkentse vagy növelje. A Szerződésekben előírt felülvizsgálat az Európai Unió 2000. december 7‑én, Nizzában kihirdetett Alapjogi Chartájának (HL C 364., 1. o.) 47. cikkében szereplő hatékony bírói jogvédelem elvére vonatkozó követelményeknek megfelelően tehát magában foglalja, hogy az uniós bíróság mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálatot gyakorol, és jogosult a bizonyítékokat értékelni, a megtámadott határozatot megsemmisíteni és a bírságok összegét módosítani (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑3/06. P. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2007. február 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑1331. o.] 60–62. pontját, és a Törvényszék T‑368/00. sz., General Motors Nederland és Opel Nederland kontra Bizottság ügyben 2003. október 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑4491. o.] 181. pontját).

563    A Törvényszék feladata tehát, hogy korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva határozata meghozatalának időpontjában értékelje, hogy a felperesre olyan bírságot szabtak‑e ki, amelynek összege megfelelően tükrözi a szóban forgó jogsértés súlyát és időtartamát, így az említett bírságok az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdésében foglalt kritériumokkal arányos jelleget öltenek (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑156/94. sz., Aristrain kontra Bizottság ügyben 1999. március 11‑jén hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑645. o.] 584–586. pontját, valamint a fenti 546. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 93. pontját.

564    Hangsúlyozni kell azonban, hogy a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem egyezik meg a hivatalból való felülvizsgálattal, és emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróságok előtti eljárás kontradiktórius.

565    Emlékeztetni kell arra, hogy a felperesre kiszabott bírság összegének kiszámításakor a Bizottság a jogsértés súlya címén a paraffinviasz‑eladások éves értékének 18%‑át és a gacseladások éves értékének 15%‑át vette figyelembe. Az így kapott összegeket a jogsértés időtartama miatt a paraffinviasz vonatkozásában 13‑as, a gacs vonatkozásában pedig 7‑es együtthatóval szorozta meg. Összességében, ideértve a „belépési díjatˮ is, a Bizottság a paraffinviasz vonatkozásában 14‑es, a gacs vonatkozásában pedig 7‑es szorzót alkalmazott.

566    A fenti 561. pontban megállapított jogellenességek orvoslása érdekében, a felperesre kiszabott bírság összegét a jogsértésben való részvételének pontos időtartamára figyelemmel kiigazítva, a jogsértésben való részvételének időtartama címén alkalmazott szorzótényezőt a paraffinviasz vonatkozásában (12 év, 7 hónap és 28 nap) 12,64‑ben, a gacs vonatkozásában pedig (6 év, 6 hónap és 12 nap) 6,53‑ban kell megállapítani.

567    Az 1,7‑es együttható elrettentő hatás címén való alkalmazását követően a bírság összegét a paraffinviasz vonatkozásában 121 626 710 euróban, a gacs vonatkozásában pedig 3 833 132 euróban kell megállapítani, azaz a felperesre kiszabott bírság teljes összege 125 459 842 euró.

568    Végül a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva úgy véli, hogy a bírság így megállapított összege a felperes által elkövetett jogsértés súlyára és időtartamára figyelemmel megfelelő.

 A költségekről

569    A Törvényszék eljárási szabályzata 87. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit.

570    A jelen ügyben a felperes keresetlevelében előadott tizenegy jogalap közül csak egynek adtak helyt. Ezenkívül ki kell emelni, hogy a keresetlevél mérete több mint 40%‑kal meghaladta a feleknek szóló gyakorlati útmutató 15. pontjában a beadványokra vonatkozóan megállapított maximális oldalszámot. Ennélfogva a jelen ügy körülményeinek helyes mérlegelése megkívánja, hogy a felperes viselje saját költségeinek kilenctizedét és a Bizottság költségeinek kilenctizedét. A Bizottság viseli saját költségeinek egytizedét és a felperes részéről felmerült költségek egytizedét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.181 – „gyertyaviaszˮ‑ügy) 2008. október 1‑jén hozott C(2008) 5476 végleges bizottsági határozat 2. cikkében a Total Raffinage Marketinggel szemben kiszabott bírság összegét 125 459 842 euróban állapítja meg.

2)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Total Raffinage Marketing viseli saját költségeinek kilenctizedét és az Európai Bizottság költségeinek kilenctizedét. A Bizottság viseli saját költségeinek egytizedét és a Total Raffinage Marketing részéről felmerült költségek egytizedét.

Czúcz Labucka O’Higgins

Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. szeptember 13‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

1.  A paraffinviasszal kapcsolatos magatartásokat illetően az EK 81. cikk és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, második jogalapról

Előzetes észrevételek

A megállapodás és az összehangolt magatartás fogalmáról

A bizonyítékok értékelésének elveiről

A paraffinviasz árának rögzítésére irányuló megállapodások vagy összehangolt magatartások megállapítását lehetővé tevő bizonyítékok állítólagos hiányára vonatkozó, első részről

A jogsértés fő ágának a megtámadott határozatban való leírásáról

A Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok bizonyító ereje

–  A vállalkozások nyilatkozatai

–  Okirati bizonyítékok

A felperes konkrét technikai találkozókra vonatkozó érveinek részletes vizsgálatáról

Az átfogó értékelésről

Az árrögzítő megállapodások végrehajtására vonatkozó bizonyítékok hiányával kapcsolatos, második részről

A földrajzi piacok és az ügyfelek felosztására vonatkozó, harmadik részről

A földrajzi piacok felosztásáról

Az ügyfelek elosztásáról

A Total France versenyző magatartására vonatkozó, negyedik részről

2.  A jogsértés gaccsal kapcsolatos ágára vonatkozó értékelést illetően az EK 81. cikknek és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított, első jogalapról

Az EK 81. cikk azon megállapítással kapcsolatos megsértésére alapított, első részről, miszerint egyrészről a paraffinviasszal, másrészről pedig a gaccsal kapcsolatos magatartások egységes és folyamatos jogsértésnek minősülnek

A gacsra vonatkozó magatartások minősítését illetően az EK 81. cikk és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, második részről

A megtámadott határozatról

A versenyellenes találkozókra vonatkozó bizonyítékok vizsgálatáról

A jogsértés gaccsal kapcsolatos ágának folyamatos jellegéről

A versenyellenes magatartások Németországra való korlátozásáról

3.  A felperesnek a jogsértésben 2004. május 12‑ét követően való részvételét illetően az EK 81. cikknek, az ártatlanság vélelme elvének, a jogbiztonság elvének és az egyenlő bánásmód elvének a megsértésére alapított, harmadik jogalapról

Az EK 81. cikknek és az ártatlanság vélelme elvének a megsértésére alapított, első részről

Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított, második részről

4.  A felperes kartellben való részvételének állítólagos megszakadását illetően az EK 81. cikknek és az ártatlanság vélelme elvének a megsértésére alapított, negyedik jogalapról

5.  Az állítólagos magatartások végrehajtásának hiányát illetően az indokolási kötelezettségnek és a 2006. évi iránymutatásnak a megsértésére alapított, ötödik jogalapról

6.  A bírság alapösszegének megállapításakor a referencia‑időszak meghatározására vonatkozó, hatodik jogalapról

7.  A 2006. évi iránymutatásnak és az arányosság elvének amiatt való megsértésére alapított, hetedik jogalapról, hogy a Bizottság a jogsértés gaccsal kapcsolatos ágát illetően az eladások értékének túl magas arányát vette figyelembe

8.  A bírság alapösszegébe elrettentő hatás címén beépített kiegészítő összeg jogellenességére alapított, kilencedik jogalapról

9.  Az arányosság elvének a bírság végső összegét illetően való megsértésére alapított, tizedik jogalapról

10.  Az EK 81. cikk amiatt való megsértésére alapított, tizenegyedik jogalapról, hogy a Total France magatartását a Total SA‑nak tudták be

A jogsértés anyavállalatnak való betudhatóságára vonatkozó, kizárólag a tőkekapcsolatokra alapított vélelem alkalmazását illetően elkövetett téves jogalkalmazásra alapított, első részről

A felperes által azon vélelem megdöntése érdekében előterjesztett valószínűsítő körülmények értékelésére vonatkozó, második részről, amely szerint az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalatnak a piacon tanúsított üzleti magatartására

A Total France üzleti stratégiájának saját maga általi állítólagos önálló meghatározásáról

A Total France forgalmához képest a paraffinviasz‑eladások által képviselt csekély arányról

Azon állításokról, miszerint a Total France nem tájékoztatta a Total SA‑t a piaci tevékenységéről

Azon állításokról, miszerint a Total France nem volt alávetve a Total SA utasításainak

11.  A tárgyaláson felhozott, a felperes védelemhez való jogának megsértésére alapított, tizenkettedik jogalapról

12.  A 2006. évi iránymutatás 24. pontjának jogellenességére alapított, nyolcadik jogalapról

13.  A korlátlan felülvizsgálat gyakorlásáról és a bírság végső összegének meghatározásáról

A költségekről

* Az eljárás nyelve: francia.