HENRIK SAUGMANDSGAARD ØE
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2016. április 7.(1)
C‑149/15. sz. ügy
Sabrina Wathelet
kontra
Garage Bietheres & Fils SPRL
(a Cour d’appel de Liège [liège‑i fellebbviteli bíróság, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 1999/44/EK irányelv – Fogyasztási cikkek adásvétele és a kapcsolódó jótállás – Az 1. cikk (2) bekezdésének c) pontja – Az eladó fogalma – A kereskedőnek nem minősülő eladó közvetítőjeként eljáró kereskedő felelőssége”
I – Bevezetés
1. Egyáltalán nem kétséges, hogy a másik magánszemélytől fogyasztási cikket vásároló fogyasztót nem illeti meg a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25‑i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(2) által biztosított védelem. Ugyanez‑e azonban a helyzet, ha olyan, valamely magánszemély nevében és javára eljáró kereskedő vesz részt az adásvételben, aki a fogyasztóval szemben eladóként lép fel? Ez a kérdés merül fel a szóban forgó ügyben.
2. A cour d’appel de Liège (liège‑i fellebbviteli bíróság) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem egy fogyasztó és egy kereskedő között egy használt személygépkocsi adásvétele tárgyában indult jogvita keretébe illeszkedik. Az a fő kérdés, hogy az a kereskedő, aki egy személygépkocsi kereskedőnek nem minősülő tulajdonosának csak a közvetítőjeként járt el, felelős‑e a fogyasztóval szemben a személygépkocsi hibáiért.
3. Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában szereplő eladó fogalma kiterjed‑e az alapeljárás alpereséhez hasonló, olyan kereskedőre, aki egy adásvétel során egy magánszemély közvetítőjeként lép fel, annak ellenére, hogy a rendelkezés nem hivatkozik erre a helyzetre.
4. Ennélfogva a Bíróságot a jelen ügyben arra kérik fel, hogy tisztázza az 1999/44 irányelv értelmében vett eladó fogalmát, és következésképpen ezen irányelv alkalmazási körét.
5. Az alábbi elemzésben mindenekelőtt kifejtem a közvetítő fogalmára, illetve az eladó 1999/44 irányelvben szereplő fogalmának értelmezési módjaira vonatkozó általános jellegű megfontolásokat. Ezt követően, ezen irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontja szövegének elemzése, illetve e rendelkezés célja alapján megvizsgálom az irányelv értelmében vett eladó fogalmának alkalmazási körét, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása érdekében. Végül kitérek a nemzeti bíróság általi értékelés, valamint a közvetítő díjazásának kérdésére.
II – Jogi háttér
A – Az 1999/44 irányelv
6. Az 1999/44 irányelv (1) preambulumbekezdése az EK‑Szerződés 153. cikkére (jelenleg EUMSZ 169. cikk) hivatkozik, amely többek között a következőket mondja ki:
„A fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdítása és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében [az Unió] hozzájárul a fogyasztók […] gazdasági érdekeinek védelméhez, valamint a tájékoztatáshoz […] és az érdekeik védelmét célzó […] jogaik megerősítéséhez.”(3)
7. Az 1999/44 irányelv (5) és (6) preambulumbekezdése szerint:
„(5) mivel a fogyasztói jogok minimális közös szabályainak létrehozása, amely függetlenül attól alkalmazandó, hogy a fogyasztási cikket a Közösségen belül hol vásárolják meg, erősíteni fogja a fogyasztók bizalmát, és lehetővé teszi, hogy a fogyasztók a belső piac előnyeit minél nagyobb mértékben élvezzék;
(6) mivel a fogyasztók nehézségeinek és az eladókkal szembeni jogviták fő forrása az, hogy az áru nem felel meg a szerződésnek; mivel ezért indokolt a fogyasztási cikkek adásvételét szabályozó nemzeti jogszabályok közelítése ebből a szempontból, elkerülve ugyanakkor a szerződéses és a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó nemzeti jogszabályi rendelkezésekkel és alapelvekkel való ütközéseket”.
8. Az eladó felelősségét illetően ezen irányelv (9) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(9) mivel a fogyasztási cikk szerződésszerűségéért az eladónak közvetlenül felelnie kell a fogyasztóval szemben; mivel ez olyan hagyományos megoldás, amely beágyazódott a tagállamok jogrendjébe; mivel mindazonáltal az eladó a nemzeti jogokban előírtak szerint visszkereseti igényt támaszthat a gyártóval, az őt ugyanabban a szerződésláncban megelőző korábbi eladóval vagy más közvetítővel szemben, kivéve, ha erről a jogáról lemondott; mivel az irányelv nem érinti az eladó, a gyártó, egy előző eladó vagy más közvetítő közötti viszonylatban a szerződéskötési szabadság elvét; mivel annak szabályait, hogy az eladó kivel szemben és hogyan érvényesítheti visszkereseti igényét, a nemzeti jogokban kell meghatározni”.
9. Az említett irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint az irányelv célja:
„[…] a fogyasztási cikkek adásvételének [helyesen: adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak az] egyes vonatkozásait szabályozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítése a fogyasztóvédelem egységes minimális szintjének biztosítása érdekében a belső piac keretében”.
10. Ennek érdekében az 1999/44 irányelv bizonyos kötelezettségeket ír elő az eladók számára a fogyasztókkal szemben, többek között a 2. cikk (1) bekezdésén alapuló azon kötelezettséget, hogy a fogyasztónak az adásvételi szerződésnek megfelelő fogyasztási cikket adjon át, illetve a 3. cikk (1) bekezdésén alapuló azon kötelezettséget, amely szerint az eladó felel a fogyasztóval szemben a fogyasztási cikk átadásának időpontjában meglévő minden hibáért.
11. Az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja az irányelv alkalmazásában az alábbiak szerint határozza meg az eladó fogalmát:
„eladó: minden olyan természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely szerződés alapján gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében fogyasztási cikkeket értékesít”.
12. Ezen irányelv „Visszkereseti igény [helyesen: Jogorvoslathoz való jog]” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ha az utolsó eladó a gyártó, a szerződésláncban őt megelőző korábbi eladó vagy más közvetítő cselekménye vagy mulasztása miatt felel a fogyasztóval szemben, jogosult visszkereseti igényt érvényesíteni [helyesen: keresetet indítani] a szerződésláncban a felelős személlyel (személyekkel) szemben. A felelős személyt (személyeket), akivel (akikkel) szemben az utolsó eladó visszkereseti igényt érvényesíthet [helyesen: keresetet indíthat], valamint a vonatkozó eljárást és annak feltételeit a nemzeti jogban kell meghatározni.”
13. Az 1. cikkének (1) bekezdése szerint az 1999/44 irányelv csak a fogyasztóvédelmi szabályok minimumharmonizációját írja elő.(4) E tekintetben a „Nemzeti jog és minimális védelem” című 8. cikk (1) bekezdése a következőket rögzíti:
„Az ezen irányelvben biztosított jogok nem érintik a fogyasztó olyan egyéb jogait, amelyek őt a szerződéses és szerződésen kívüli felelősséget szabályozó nemzeti jogi előírások szerint megilletik.”
B – A belga jog
14. Az eladó 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott fogalmát a belga jogba szó szerint átültette a belga polgári törvénykönyv (code civil) 1649a. cikke 2. §‑ának 2.opontja.
III – A tényállás és az alapeljárás
15. 2012. április 24‑én S. Wathelet 4000 euró vételárért használt személygépkocsit vásárolt egy szervizben, mégpedig a Garage Bietheres & Fils SPRL korlátolt felelősségű társaságtól (a továbbiakban: Bietheres‑szerviz).
16. S. Wathelet a 4000 eurót átadta a Bietheres‑szerviznek. A fizetés megtörténtét igazoló nyugtát, illetve számlát azonban nem kapott.
17. A Bietheres‑szerviz saját költségére végeztette el a gépjármű műszaki felülvizsgálatát, valamint elküldte a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet az illetékes belga hatóságnak. E nyilvántartásba vételi költséget S. Wathelet viselte.
18. Néhány hónappal később, 2012 júliusában a gépjármű elromlott. Javítás céljából a Bietheres‑szervizbe szállították. A szerviz motorhibát állapított meg.
19. 2012. november 13‑án kelt, a Bietheres‑szerviznek címzett levelében S. Wathelet felszólította ez utóbbit, hogy adja vissza neki a személygépkocsit, és kérte többek között az adásvételt igazoló számlát.
20. 2012. november 17‑én S. Wathelet elment a Bietheres‑szervizbe, hogy átvegye gépjárművét. E kérését elutasították, mivel nem volt hajlandó aláírni a javításról szóló, 2012. november 17‑én kelt, 2000 euró összegű számlát. S. Wathelet szerint ekkor tájékoztatták arról, hogy nem a Bietheres‑szerviz volt a gépjármű eladója, hanem az valójában csak egy magánszemély közvetítőjeként járt el.(5)
21. 2012. november 17‑én kelt, S. Wathelet‑hez intézett levelében a Bietheres‑szerviz előadta, hogy az S. Wathelet által megvásárolt gépjármű bizományos értékesítésben volt, valamint azt, hogy már kezdetben tájékoztatták arról, hogy az nem a Bietheres‑szerviz, hanem egy magánszemély tulajdonában állt. A Bietheres‑szerviz szerint a motor meghibásodása a magánszemélyek közötti használt személygépkocsi adásvételével együtt járó rendes kockázat. Ennélfogva a Bietheres‑szerviz továbbra is megtagadta a gépjármű visszaszolgáltatását S. Wathelet részére, amíg az nem fizeti ki teljes mértékben a 2000 euró összegű javítási számlát. A Bietheres‑szerviz küldeményéhez csatolt egy 4000 euróra vonatkozó, kézírással a kereskedőnek nem minősülő tulajdonos, valamint a vevő, S. Wathelet utó‑ és családi nevével kitöltött nyugtát. E dokumentum csak a kereskedőnek nem minősülő tulajdonos aláírását tartalmazza.
22. 2012. december 13‑án a Bietheres‑szerviz a tribunal de première instance de Verviers (verviers‑i elsőfokú bíróság, Franciaország) elé idéztette S. Wathelet‑t, többek között a 2012. november 17‑i, 2000 eurós javítási számla kamatokkal növelt összegének megfizetését követelve. A Bietheres‑szerviz előadta, hogy az S. Wathelet által megvásárolt gépjármű egyik ügyfelének tulajdonában állt, és hogy az adásvétel magánszemélyek közötti adásvételnek minősült.
23. S. Wathelet vitatta a Bietheres‑szerviz követelését, és viszontkeresetet terjesztett elő, amellyel a belga polgári törvénykönyv alapján kérte az adásvételi szerződés felbontását és 4000 euró kamatokkal növelt összegének visszatérítését. S. Wathelet ezenkívül 2147,46 euró összegű kártérítés megfizetését követelte. Előadta, hogy a gépjármű adásvételére közötte és a Bietheres‑szerviz között került sor, valamint, hogy nem szerezhetett arról tudomást, hogy nem az utóbbi az eladó.
24. Az elsőfokú bíróság részlegesen megalapozottnak ítélte a Bietheres‑szerviz keresetét, és arra kötelezte S. Wathelet‑t, hogy fizessen meg számára 2000 eurót, valamint kamatait. E bíróság ezenkívül megalapozatlannak minősítette S. Wathelet viszontkeresetét.
25. S. Wathelet fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság, a cour d’appel de Liège (liège‑i fellebbviteli bíróság) előtt, fenntartva elsőfokú kereseteit, másodlagosan pedig a gépjármű azonnali visszaszolgáltatását követelve.
26. A kérdést előterjesztő bíróság szerint komoly, pontos és egybehangzó vélelem szól amellett, hogy S. Wathelet‑t az adásvételi szerződés megkötésekor nem tájékoztatták, hogy magánszemélyek közötti adásvételre került sor. E tekintetben a nemzeti bíróság bizonyítottnak tekinti, hogy S. Wathelet soha nem találkozott a gépjármű tulajdonosával, valamint, hogy a szerviz anélkül járt el közvetítőként az adásvételében, hogy ennek alapján részére a tulajdonos díjazást fizetett volna.
IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás
27. A kérdést előterjesztő bíróság az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„A fogyasztási cikkek »eladójának« a belga polgári törvénykönyv 1649a. cikke szerinti fogalmát, amelyet [a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44 irányelvet] átültető, a fogyasztási cikkek adásvétele esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1994. szeptember 1‑jei törvény iktatott be, úgy kell‑e értelmezni, hogy az nem csak arra a kereskedőre vonatkozik, aki eladói minőségében egy fogyasztási cikk tulajdonjogát átruházza a fogyasztóra, hanem arra a kereskedőre is, aki egy kereskedőnek nem minősülő eladó érdekében közvetítőként lép fel, függetlenül attól, hogy közreműködéséért díjazásban részesül‑e, vagy sem, valamint attól, hogy előzetesen tájékoztatta‑e a lehetséges vevőt arról, hogy az eladó magánszemély?”
28. Írásbeli észrevételeket a belga, a német és az osztrák kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő. Az ügyben tárgyalást nem tartottak.
V – Jogi elemzés
A – Bevezetés
1. A közvetítő fogalmáról
29. Bevezetésként álláspontom szerint érdemes néhány megjegyzést tenni a közvetítő fogalmáról, amely egy sor olyan helyzetet lefed, amelyek joghatásai eltérhetnek, és amelyeknek különböző nemzeti változatai vannak,(6) mivel a szerződésekre vonatkozó nemzeti jogokat csak igen korlátozott mértékű harmonizáció érintette európai szinten.(7)
30. A kérdést előterjesztő bíróság nem jelölte meg, hogy milyen értelemben használja a közvetítő kifejezést az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben.
31. Az 1999/44 irányelv maga nem tartalmazza a (9) preambulumbekezdésében és a 4. cikkében szereplő közvetítő fogalmának semmilyen meghatározását, és sem az irányelv rendelkezéseiből, sem előkészítő munkálataiból nem tűnik ki, hogy milyen értelemben használják e kifejezést ebben az irányelvben. A Bíróságnak szintén nem volt alkalma felvetni e kérdést, illetve általánosabban a közvetítő fogyasztóvédelem területén játszott szerepével, illetve az őt terhelő felelősséggel kapcsolatos kérdést.
32. A közvetítő kifejezés ugyanakkor szerepel más, a fogyasztóvédelemről szóló irányelvekben. Közülük több tartalmazza a fogalom kifejezett meghatározását, amely a más nevében vagy javára eljáró valamennyi személyt megjelöli.(8) E meghatározás egyszerre kiterjed a saját nevében eljáró kereskedőre, akit általában úgy tekintenek, mint akit a szerződésekre vonatkozó nemzeti jog alapján kötelez a szerződés,(9) és a más személy nevében eljáró kereskedőre, akit ezzel szemben rendszerint nem tekintenek a szerződés felének.(10)
33. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a szóban forgó gépjármű tulajdonosa elismerte, hogy a jármű az ő tulajdonában volt, valamint, hogy „magánszemélyek közötti adásvételre került sor, és hogy a szerviz csak közvetítőként járt el”. Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban az szerepel, hogy a vételárat átadták a gépjármű tulajdonosának.(11)
34. Ennek alapján arra tudok következtetni, hogy a jelen esetben a közvetítő, a Bietheres‑szerviz, a gépjármű tulajdonosának nevében és javára vett részt az adásvételben.
35. Következésképpen az alábbi elemzésben a közvetítő fogalmának olyan meghatározására támaszkodom, amely kiterjed minden olyan kereskedőre, aki egy fogyasztási cikk adásvételével összefüggésben az eladott fogyasztási cikk kereskedőnek nem minősülő tulajdonosának nevében és javára lép fel a fogyasztóval szemben.(12)
36. Ellentétes utalás hiányában ezenkívül feltételezem, hogy a gépjármű tulajdonosa felhatalmazta a Bietheres‑szervizt arra, hogy eladja a járművet. Ekképpen elemzésem csak arra a helyzetre vonatkozik, amelyben a közvetítő felhatalmazás alapján jár el.
2. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgyáról
37. Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság az eladónak a belga polgári törvénykönyv 1649a. cikkében szereplő fogalmának értelmezésével kapcsolatos kérdést terjeszt a Bíróság elé, amely fogalmat – az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának a belga jogba történő átültetése érdekében – az 1994. szeptember 1‑jei törvény iktatott be.
38. Előzetesen rá kell mutatni, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján eljáró Bíróság hatásköre kizárólag a Szerződések értelmezésére, valamint az Unió intézményei által hozott aktusok érvényességére és értelmezésére terjed ki. A Bíróság hatásköre kizárólag az uniós jogi rendelkezések vizsgálatára korlátozódik. A nemzeti bíróság feladata mérlegelni a nemzeti rendelkezések tartalmát és alkalmazásuk módját.(13)
39. Ennélfogva az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést úgy kell értelmezni, hogy az annak megállapítására irányul, hogy az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett eladó fogalmát úgy kell‑e értelmezni, hogy az kiterjed a valamely magánszemély nevében és javára eljáró kereskedőre, függetlenül attól, hogy a közreműködéséért díjazásban részesül‑e vagy sem, és attól is, hogy előzetesen tájékoztatta‑e a fogyasztót arról, hogy az eladó magánszemély.
3. Az értelmezés módjairól
40. Az eladó az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett fogalmának értelmezése előtt kifejtem azokat az általános jellegű megfontolásokat, amelyek véleményem szerint e szempontból hasznosak.
41. Először, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az Európai Unió egészében önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját.(14)
42. Mivel az eladó 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti fogalmának meghatározása nem tartalmaz semmilyen utalást a nemzeti jogokra, így azt az uniós jog olyan önálló fogalmának kell tekinteni, amelynek tartalma kizárólag az uniós jog forrásaiból származik.
43. Másodszor, noha az eladó kifejezés szerepel más uniós jogi aktusokban,(15) az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában szereplő sajátos meghatározás csak ebben az irányelvben található meg. Így tehát olyan egyedi fogalomról van szó, amelyet az ezen irányelv által követett célok fényében, valamint az eladó által az említett irányelv keretében betöltött sajátos funkcióra figyelemmel kell értelmezni.(16)
44. Harmadszor, az 1999/44 irányelv értelmében vett eladó fogalmának szükségképpen objektív jellegűnek kell lennie, és egyes, az irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának szövegéből eredő, ellenőrizhető elemeken kell alapulnia („szerződés”, „fogyasztási cikk” adásvétele, „gazdasági vagy szakmai tevékenység”).
45. E fogalom funkcionális és viszonylagos is, amennyiben a személy által egy konkrét gazdasági ügyletben betöltött funkciótól függ.(17) Ekképpen, az eladó egy fogyasztási cikket az adott fogyasztó részére adásvételi szerződés keretében „értékesít”. Következésképpen az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának hatálya alá tartozó személyek meghatározása nem statikus, hanem az az általuk egy adott szerződéses viszonyban betöltött pozíciótól függ. Az eladó funkcióját tehát az ezen irányelv által védett fogyasztó szempontjából kell felfogni.
B – Az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának értelmezéséről
1. Az 1. cikk (2) bekezdése c) pontjának szó szerinti értelmezéséről
46. Az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának szövege szerint az eladó fogalma a következőket fedi le:
„minden olyan természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely szerződés alapján gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében fogyasztási cikkeket értékesít”.
47. Az eladó 1999/44 irányelv szerinti fogalmának meghatározása tehát nem utal a közvetítő fogalmára, és általánosabban az irányelv nem tér ki kifejezetten a közvetítő fogyasztóval szembeni felelősségére.(18) Az sem egyértelmű, hogy a közvetítő felelősségének kérdése vita tárgya volt az ezen irányelv elfogadásához vezető jogalkotási eljárás során,(19) amely irányelv központi témája az eladó és a fogyasztó viszonya, mivel ezek annak elsődleges jogalanyai.
48. Az, hogy az 1999/44 irányelv nem hivatkozik a közvetítő fogyasztóval szembeni felelősségére, annál is figyelemre méltóbb, mivel az európai jogalkotó több más, fogyasztóvédelemről szóló irányelvben úgy döntött, hogy a közvetítőt azon gazdasági szereplők között helyezi el, amelyek felelősséget viselnek a fogyasztóval szemben.(20)
49. Ezenkívül a közvetítő kifejezés az 1999/44 irányelvben csak az utolsó eladóval szemben fennálló felelősség kapcsán szerepel. Így az irányelv 4. cikke szerint, ha az ilyen eladó a gyártó, a szerződésláncban őt megelőző korábbi eladó vagy „más közvetítő” cselekménye vagy mulasztása miatt felel a fogyasztóval szemben, jogosult keresetet indítani a szerződésláncban a felelős személlyel (személyekkel) szemben. E tekintetben e cikk második része kimondja, hogy a felelős személyek megjelölését, valamint a vonatkozó eljárást és annak feltételeit a nemzeti jogban kell meghatározni.(21)
50. A fentiek alapján a belga, a német és az osztrák kormányhoz, valamint a Bizottsághoz hasonlóan elfogadottnak tekintem, hogy az eladó 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában hivatkozott fogalma nem terjed ki arra a valamely magánszemély nevében és javára eljáró kereskedőre, aki a fogyasztó részére történő értékesítés során nyilvánvalóan e jogcímen jár el. Ennélfogva az ilyen kereskedő nem „szerződés alapján” „értékesít” fogyasztási cikkeket, hanem csak részt vesz a magánszemélyek közötti adásvételben, amelyre ezen irányelv nem alkalmazható.
51. Márpedig álláspontom szerint e megállapítás önmagában nem zárja ki, hogy a valamely magánszemély nevében és javára eljáró kereskedőt adott esetben az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett eladónak lehessen tekinteni, amennyiben a fogyasztó előtt fellépve olyan benyomást kelt, hogy eladóként jár el. Ebben az esetben a kereskedő a fogyasztó szempontjából úgy jelenik meg, mint aki „szerződés alapján” „értékesít” fogyasztási cikkeket, „gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében”. Távolabbról szemlélve e helyzet összehasonlíthatónak tűnik azzal a helyzettel, amelyben a közvetítő saját nevében jár el.(22) Az utóbbit főszabály szerint kötelezi a szerződés,(23) és ebből következően őt az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett eladónak kell tekinteni.
52. Az eladó fogalmának az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában szereplő, viszonylag széles körű meghatározása amellett szól, hogy annak alkalmazási körébe be kell venni az olyan kereskedőt, aki a fogyasztó előtt fellépve olyan benyomást kelt, hogy eladóként jár el.
53. Az a kérdés merül fel, hogy az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának pontos szövegével ellentétes‑e az ilyen értelmezés.
54. Az alapeljárásban a szövegezéssel kapcsolatos elsődleges kérdés álláspontom szerint a „szerződés alapján” és a „fogyasztási cikkeket értékesít” kifejezésekre vonatkozik, mivel a kérdést előterjesztő bíróság bizonyítottnak tekinti, hogy a Bietheres‑szerviz gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében fogyasztási cikkeket értékesít.(24)
a) A „szerződés alapján” kifejezésről
55. Sem az 1999/44 irányelv szövege, sem annak előkészítő munkálatai(25) nem adnak felvilágosítást a „szerződés alapján” kifejezés pontos tartalmáról. Ennélfogva az említett kifejezés jelentésének meghatározása érdekében az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentését kell alapul venni, figyelembe véve azon szövegkörnyezetet, amelyben e kifejezést használják, és azon szabályozás célkitűzéseit, amelynek e kifejezés részét képezi.(26)
56. Egyetértek a Bizottság elemzésével, amely szerint a „szerződés alapján” kifejezés írásbeli vagy szóbeli szerződés meglétét feltételezi.
57. E kifejezést illetően a Bizottság rámutat, hogy a nemzeti bíróságnak kell megállapítania, hogy volt‑e adásvételi szerződés, illetve azt, hogy adott esetben mely felek kötötték azt, valamint különösen azt, hogy azt az 1999/44 irányelv értelmében vett fogyasztó és eladó kötötte‑e.
58. A belga, a német és az osztrák kormány előadja, hogy az adásvételi szerződés alapján kizárólag a szerződésben eladóként szereplő személy felelős közvetlenül a fogyasztóval szemben. Ekképpen az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett eladót illetően egyedül az a kérdés merül fel, hogy ki a fogyasztó szerződéses partnere.(27)
59. Nem értek egyet teljes mértékben azon megközelítéssel, amely szerint az eladó fogalma a szerződés feleinek azonosításához kapcsolódik.
60. Vitathatatlan, hogy az 1999/44 irányelv értelmében meghatározott vevő az esetek többségében az a személy, aki szerződés révén kötelezettséget vállal az eladott dolog szolgáltatására. Mindazonáltal az 1999/44 irányelv alkalmazásában álláspontom szerint különbséget kell tenni egyrészt a szerződés feleinek azonosítása, másrészt pedig az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett eladó azonosítása között.
61. E tekintetben emlékeztetni kell az ezen irányelv által előírt harmonizáció minimum jellegére. A szerződés feleinek azonosítása a tagállamok adásvételi szerződésekre alkalmazandó általános szabályainak körébe tartozik, amelyeket az említett irányelv nem harmonizált.(28)
62. Ebből álláspontom szerint az következik, hogy a szerződés feleinek a nemzeti jog alapján történő azonosítása nem lehet döntő jelentőségű az irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja által megkövetelt értékeléshez képest. Ekképpen az eladó fogalmának – amely az uniós jog önálló fogalma – tartalma csak az uniós jog forrásaiból eredhet. E következtetést megerősíti az irányelv azon célja is, amely szerint biztosítani kell a fogyasztóvédelem egységes minimális szintjét az Unióban, függetlenül attól, hogy a fogyasztási cikket hol vásárolják meg.(29)
63. Következésképpen a „szerződés alapján” kifejezés önmagában mindössze egy szerződés fennállását feltételezi, és ebből következően nem zárja ki azt a javasolt értelmezést, amely szerint a valamely magánszemély nevében és javára eljáró kereskedőt az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett eladónak kell tekinteni, amennyiben a fogyasztó előtt fellépve olyan benyomást kelt, hogy eladóként jár el.
b) A „fogyasztási cikkeket értékesít” kifejezésről
64. Az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentésében az „értékesít” kifejezés azt jelenti, hogy egy személy, az eladó, átruház egy dolgot egy másik személyre, a vevőre, a dolog vételárát jelentő összeg megfizetése fejében.
65. Amint azt a belga kormány hangsúlyozza, az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja nem írja elő, hogy az eladónak az eladott dolog tulajdonosának kell lennie.(30)
66. Az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának szövegében, illetve annak előkészítő munkálataiban található bármilyen utalás hiányában a rendelkezés olyan szigorú értelmezése, amely szerint az eladó fogalma a dolog tulajdonosára korlátozódik, álláspontom szerint illogikus, mivel a saját nevében eljáró közvetítőt általában kötelezi a szerződés,(31) noha nem tulajdonosa az eladott dolognak.
67. Emlékeztetek arra is, hogy az irányelv hatálya a tagállamok adásvételi szerződésekre alkalmazandó általános szabályainak csak igen korlátozott részére terjed ki, és az nem hat ki a tulajdonjogra vonatkozó nemzeti szabályokra.
68. Ezenkívül az 1999/44 irányelv elsődlegesen a fogyasztási cikkekkel kapcsolatos jótállásra, valamint a hibák alapján fennálló felelősségre vonatkozik. Ebben az összefüggésben az irányelv által védett fogyasztó szempontjából nem tűnik relevánsnak, hogy a dolog tulajdonosa és az eladó szükségképpen ugyanaz a személy legyen.
69. Másként fogalmazva, az 1999/44 irányelv keretében a szóban forgó gazdasági szereplőnek nem kell szükségképpen a dolog tulajdonosának lennie ahhoz, hogy vállalhassa az eladó szerepét.(32) Így nincs olyan ok, amely miatt az eladott dolog tulajdonosára kellene korlátozni az eladó fogalmának jelentését.
2. Az 1. cikk (2) bekezdése c) pontjának célkutató értelmezéséről
70. Az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának célkutató értelmezése megerősíti e rendelkezés szó szerinti értelmezését, amely szerint a valamely magánszemély nevében és javára eljáró kereskedőt az e rendelkezés értelmében vett eladónak lehet tekinteni, amennyiben a fogyasztó előtt fellépve olyan benyomást kelt, hogy eladóként jár el.
71. Az eladó elsődleges feladata az 1999/44 irányelv keretében az, hogy a fogyasztónak az adásvételi szerződésnek megfelelő fogyasztási cikket adjon át, és azt hiba esetében javítsa ki, illetve cserélje ki.(33) Ennek érdekében az eladó 1. cikk (2) bekezdése c) pontjának értelmében vett fogalma körülhatárolja azon személyi kört, amellyel szemben a fogyasztó felléphet, amennyiben a fogyasztási cikk nem felel meg a szerződésnek.
72. Ennélfogva hiba esetén a fogyasztónak mindenképpen tudnia kell, hogy ki az eladó. Egyébként az eladó személyének ismerete abban az esetben is döntő fontosságú lehet, amikor a fogyasztónak több eladó közül kell választania; ilyenkor a fogyasztó az eladó szakértelmét, professzionalizmusát és fizetési képességét értékeli, illetve azon képességét, hogy hiba esetén eleget tegyen felelősségének.
73. Amennyiben a jelen ügyhöz hasonlóan a magánszemély közvetítőjeként egy kereskedő lép fel, akkor az, hogy a fogyasztó nem ismeri az eladó személyét, még hátrányosabb következményekkel jár, mivel a fogyasztónak ilyenkor nincs tudomása jogi helyzetéről, illetve a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségekről. Így amennyiben az eladó magánszemély, nem alkalmazandó a fogyasztó jogok 1999/44 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében rögzített kötelező jellege, és a fogyasztót nem illeti meg az említett irányelv által biztosított védelem. Következésképpen a kereskedőnek nem minősülő eladó többek között mentesülhet az eladott dolog rejtett hibáival kapcsolatos minden felelősség alól. E példa különösen releváns egy használt gépjármű eladásával összefüggésben.
74. Ebből következik, hogy a hatékony fogyasztóvédelem megköveteli, hogy a fogyasztó tudjon arról, hogy az eladó magánszemély. Amint azt a belga kormány előadja, ez az információ „az átlagfogyasztó körülményektől függő tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges jelentős információhoz” hasonlítható, amelyet az eladó a 2005/29 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően köteles megadni a fogyasztó részére.(34)
75. Ezért az 1999/44 irányelv hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében álláspontom szerint a javasolt értelmezést kell követni, valamint az 1. cikk (2) bekezdése c) pontjának hatályát ki kell terjeszteni a valamely magánszemély nevében és javára eljáró azon kereskedőre, aki a fogyasztó előtt fellépve olyan benyomást kelt, hogy eladóként jár el. Ebben az esetben a közvetítő véleményem szerint „visszavonhatatlan döntést” hoz, és hiba esetén nem bújhat ki a felelősség alól azzal, hogy egy olyan magánszemélyhez irányítja a fogyasztót, aki esetleg megtalálhatatlan, vagy akár fizetésképtelen.(35)
76. A javasolt értelmezés álláspontom szerint megfelel a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatának, amely szerint az uniós fogyasztóvédelmi irányelvek által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében.(36)
77. Amikor a fogyasztót nem tájékoztatták arról, hogy az eladó magánszemély, akkor jelentős információs aszimmetria áll fenn a fogyasztó és a közvetítő között.(37) Ez az aszimmetria csak a közvetítő kezdeményezésére korrigálható, aki egyébként rendszerint könnyen orvosolhatja a helyzetet.(38) Ezenkívül az információs aszimmetriát gyakran a közvetítő hozza létre, vagy legalábbis tartja fenn. Ez megerősíti azt a felvetést, amely szerint az eladót az 1999/44 irányelv értelmében terhelő felelősségnek kiterjeszthetőnek kell lennie azon közvetítőre, aki a fogyasztó előtt fellépve olyan benyomást kelt, hogy eladóként jár el.
78. Az ezzel ellentétes értelmezés, amely mindenképpen kizárná a közvetítőként eljáró kereskedőt az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának hatálya alól, sértené az európai fogyasztóvédelmi szabályozás által követett, és az EUMSZ 169. cikkben (korábban EK 153. cikk) foglalt általános célt, vagyis a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítását, és ebből következően a fogyasztók belső piac szempontjából alapvető fontosságú bizalmát.
C – A nemzeti bíróság által végzendő értékelésről
79. A nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia az ügy összes körülményére és valamennyi bizonyítékra figyelemmel,(39) hogy a kereskedő tekinthető‑e az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett eladónak, vagyis a fogyasztó előtt fellépve olyan benyomást keltett‑e, hogy a kérdéses fogyasztási cikk eladójaként jár el.
80. Ugyanakkor véleményem szerint célszerű néhány általános megfontolást kifejteni a nemzeti bíróság értékelését illetően.
81. Először is emlékeztetni kell arra az előfeltevésre, amely szerint az 1999/44 irányelv hatálya nem terjed ki a közvetítő fogyasztóval szemben fennálló felelősségére.(40) Ebből álláspontom szerint az következik, hogy kivételesnek kell maradnia annak, hogy a közvetítőre telepítjük az eladó ezen irányelv alapján fennálló felelősségét.
82. Következésképpen azt a közvetítőt, aki pusztán kapcsolatot teremt a fogyasztó és a kereskedőnek nem minősülő tulajdonos között, semmiképpen sem lehet az említett irányelv értelmében vett eladónak tekinteni. E felelősség közvetítőnek való betudásához legalább az szükséges, hogy az aktív módon részt vegyen az adásvételben.
83. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság a kereskedő szóban forgó adásvételben játszott szerepével kapcsolatos valamennyi körülményt figyelembe veheti, így mindenekelőtt azt a tényt, hogy a fogyasztási cikket a szakmai tevékenységén belül eljáró személy létesítményében állították ki.
84. Általános szabályként az ilyen megállapítás álláspontom szerint amellett szóló erős vélelmet alapoz meg, hogy a kereskedő eladóként lépett fel. Ebben a helyzetben véleményem szerint az 1999/44 irányelv alapján fennálló felelősség alól mentesülni kívánó kereskedőt terheli annak bizonyítása, hogy a fogyasztó az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az eladó magánszemély. Rámutatok, hogy általában könnyű a kereskedő számára annak bizonyítása, hogy a fogyasztó ismerte a kereskedőnek nem minősülő eladó személyét. Elegendő bizonyítania, hogy tájékoztatta erről a fogyasztót, aminek bizonyítására vitathatatlanul a közvetítő van a legkedvezőbb helyzetben.
85. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság figyelembe veheti az alábbi körülményeket is annak eldöntése érdekében, hogy a kereskedő a fogyasztó előtt fellépve olyan benyomást keltett‑e, hogy eladóként jár el:
– a kereskedő által az adásvétellel összefüggésben tett konkrét erőfeszítések,
– a fogyasztó és a kereskedő közötti levelezés és párbeszéd terjedelme,
– az, hogy a fogyasztó a fogyasztási cikkért járó kifizetést a kereskedő részére teljesítette‑e, valamint
– a kereskedő által az adásvétel érdekében vállalt költségek, amennyiben a fogyasztó ezekről tudomással bírt.
86. A kérdést előterjesztő bíróság azt is megállapíthatja, hogy a kereskedő általában a szóban forgó adásvétel tárgyát képező típushoz tartozó fogyasztási cikkeket értékesít‑e, és figyelembe veheti e körülményt.
87. Másodszor egyértelműnek tűnik számomra, hogy a fogyasztóvédelem tényleges érvényesülése elvének tiszteletben tartása nem kompenzálja teljes mértékben az érintett fogyasztó tétlenségét.(41) Így a közvetítő nem tekinthető az 1999/44 irányelv értelmében vett eladónak, amennyiben a nemzeti bíróság úgy ítéli meg, hogy az átlagos fogyasztónak, vagyis a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő fogyasztónak(42) az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában nem volt semmilyen alapja arra, hogy figyelmen kívül hagyja, hogy a kereskedő csak egy magánszemély közvetítőjeként járt el.(43) E tekintetben a kereskedőnek nem minősülő eladó nevét tartalmazó írásbeli adásvételi szerződés igen erős utalás arra, hogy a fogyasztó tudomással bírt e körülményről, amennyiben e dokumentumot az adásvételi szerződés megkötését megelőzően átadták a fogyasztó részére.
D – A közvetítő díjazásáról
88. A közvetítő fellépéséért járó díjazásának kérdése a kereskedőnek nem minősülő eladó és a közvetítő közötti szerződéses viszonyhoz kapcsolódik, amelyre általában nem terjed ki az 1999/44 irányelv hatálya, kivéve az utolsó eladó azon jogát, hogy az irányelv 4. cikke alapján keresetet indíthat a közvetítővel szemben a cselekménye vagy mulasztása által eredményezett hiba miatt.(44)
89. Ezenkívül az, hogy a közvetítő részesül‑e díjazásban tevékenységéért, véleményem szerint nem releváns a fogyasztó szempontjából. Általában a fogyasztó nem is tud arról, hogy a közvetítő részesül‑e díjazásban, vagy sem.
90. Ezért a Bizottsághoz és az osztrák kormányhoz hasonlóan úgy ítélem meg, hogy az, hogy a közvetítő részesül‑e díjazásban tevékenységéért, vagy sem, nem releváns az annak meghatározására irányuló, az irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja alapján történő értékelés során, hogy a kereskedőt ezen irányelv értelmében eladónak kell‑e tekinteni.(45)
91. Első ránézésre észszerűtlennek tűnhet az eladó 1999/44 irányelvből eredő kötelezettségeinek közvetítőre telepítése, annak ellenére, hogy nem részesült díjazásban, vagy csak igen szerény díjazást kapott.
92. Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy nem feltétlenül a közvetítő viseli a végső gazdasági terhet. Ellenkezőleg, az értékesített dolog hibája esetén, amelynek költsége az 1999/44 irányelv értelmében vett eladóként a közvetítőt terheli, az utóbbi az 1999/44 irányelv 4. cikke értelmében, a releváns nemzeti jog által előírt feltételek mellett keresettel élhet a felelős személlyel (személyekkel), vagyis általában a kereskedőnek nem minősülő tulajdonossal szemben.
93. Az 1999/44 irányelv 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának általam javasolt értelmezése ugyanis kizárólag azzal jár, hogy a közvetítő vállalja a kereskedőnek nem minősülő tulajdonos fizetésképtelenségének kockázatát, ami ugyanakkor alapvető fontosságú szempont a fogyasztó számára. Ez az eredmény álláspontom szerint távolról sem észszerűtlen, figyelemmel arra, hogy a közvetítő könnyen ki tudja küszöbölni ezt a kockázatot azáltal, hogy tájékoztatja a fogyasztót a kereskedőnek nem minősülő eladó személyéről, vagy azáltal, hogy kockázati felárat számít fel a közvetítésért megállapított díjazáson felül.
VI – Végkövetkeztetések
94. A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a cour d’appel de Liège (liège‑i fellebbviteli bíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a következőképpen válaszolja meg:
A fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25‑i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya kiterjed a valamely magánszemély nevében és javára eljáró kereskedőre, függetlenül attól, hogy közreműködéséért díjazásban részesül‑e, vagy sem, amennyiben a közvetítő a fogyasztó előtt fellépve olyan benyomást kelt, hogy eladóként jár el.