AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

(harmadik tanács)

2007. március 7.

T‑110/04. sz. ügy

Paulo Sequeira Wandschneider

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Tisztviselők – Szakmai előmeneteli jelentés – A 2001–2002‑es értékelési időszak – Megsemmisítés iránti kereset – Indokolás – Érdemek értékelése – Bizonyítékok – Kártérítési kereset”

Tárgy: Egyrészt a felperesnek a 2001. július 1‑je és 2002. december 31‑e közötti időszakra vonatkozó szakmai előmeneteli jelentése elfogadásáról szóló 2003. április 23‑i határozat megsemmisítése, másrészt kártérítés iránti kereset.

Határozat: Az Elsőfokú Bíróság a felperesnek a 2001. július 1‑je és 2002. december 31‑e közötti időszakra vonatkozó szakmai előmeneteli jelentése elfogadásáról szóló 2003. április 23‑i határozatot megsemmisíti. Az Elsőfokú Bíróság a kártérítés iránti kérelmet elutasítja. Az Elsőfokú Bíróság a Bizottságot kötelezi az összes költség viselésére.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Értékelés – Értékelő jelentés – Elkészítés – Késedelem

(Személyzeti szabályzat, 43. cikk)

2.      Tisztviselők – Értékelés – Értékelő jelentés – Az értékelési módszer megváltoztatása

(Személyzeti szabályzat, 43. cikk)

3.      Tisztviselők – Értékelés – Szakmai előmeneteli jelentés

(Személyzeti szabályzat, 43. cikk)

4.      Tisztviselők – Jogok és kötelezettségek – A szükséges gondolkodásbeli önállóság és a közszolgálat hierarchikus felépítése közötti összhang megteremtésének kötelezettsége

5.      Tisztviselők – Elvek – Az adminisztráció gondoskodási kötelezettsége – A gondos ügyintézés elve

1.      Az értékelő jelentést csak kivételes körülmények között lehet önmagában amiatt megsemmisíteni, hogy késedelmesen készítették el. Jóllehet az értékelő jelentés elkészítése során felmerült késedelem adott esetben kártérítéshez való jogot keletkeztethet az érintett tisztviselő javára, ez a késedelem nem érintheti az értékelő jelentés érvényességét, következésképpen pedig a megsemmisítését sem indokolhatja..

(lásd a 39. pontot)

Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑278/01. sz., Eric den Hamer kontra Bizottság ügyben 2003. május 7‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑6139. o. és II‑665. o.) 32. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

2.      Ha az intézménynek az a célja, hogy az egyik értékelési módszernek valamely másik módszerrel való felváltása útján a tisztviselők értékelése során a rájuk vonatkozó analitikai értékeléseket jobban megkülönböztesse és tovább árnyalja, az ilyen módszerváltás szükségszerűen azzal jár, hogy a régi és az új értékelési módszert nem lehet egy állandó korrelációs mechanizmus révén összehasonlítani. Az értékelés kritériumainak megváltoztatása tehát különösen nehézzé teszi a tisztviselőre vonatkozó korábbi és új értékelés összehasonlítását.

(lásd a 104. pontot)

Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑40/89. sz., Turner kontra Bizottság ügyben 1990. február 22‑én hozott ítéletének (EBHT 1990., II‑55. o., rövid közzététel) 23. pontja; T‑165/04. sz., Vounakis kontra Bizottság ügyben 2006. július 13‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑155. o. és II‑A‑2‑7355. o.) 141. pontja.

3.      Az adminisztráció köteles kellően és részletesen indokolni az értékelő jelentéseket. Az analitikus értékelésekhez fűzött általános jellegű megjegyzéseknek lehetővé kell tenniük az értékelt számára az ügy teljes ismeretében az értékelések helytállóságának megítélését, és adott esetben a közösségi bíróságnak a bírósági felülvizsgálat elvégzését; ennek érdekében fontos, hogy az analitikus értékelések és az azok indokolását szolgáló megjegyzések koherensek legyenek.

Ebben a vonatkozásban a Bizottság által létrehozott értékelési rendszer keretében nem az értékelő, az ellenjegyző, az értékelési vegyes bizottság és a fellebbviteli értékelő által az eljárás minden egyes szakaszában egymást követően megfogalmazott egyes megjegyzések vagy értékelések, hanem a szakmai előmeneteli jelentésre vonatkozó végleges értékelések okozhatnak a tisztviselők számára sérelmet, amely végleges értékeléseket ennélfogva indokolni kell.

Másrészt, az ugyan nem követelhető meg a hivatali felettesektől, hogy az értekezletekről szóló beszámolókban, a jegyzőkönyvekben, a szolgálati feljegyzésekben és egyéb iratokban a tisztviselő minden kifogásolható vagy bírálható magatartásáról beszámoljanak, azonban az értékelt tisztviselő magatartására vonatkozó kifogást vagy kritikát alátámasztó bármilyen konkrét bizonyíték hiányában sem a tisztviselőnek nincs lehetősége a számára felrótt magatartások valós voltának vagy az abból levont megállapítások helytállóságának értékelésére, sem a Törvényszéknek a felülvizsgálata elvégzésére, ezért ezen bizonyíték hiánya az indokolási kötelezettség megsértésének minősül.

(lásd a 108., 110. és 117. pontot)

Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑23/91. sz., Maurissen kontra Számvevőszék ügyben 1992. október 21‑én hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑2377. o.) 41. pontja; T‑187/01. sz., Mellone kontra Bizottság ügyben 2002. június 12‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑81. o. és II‑389. o.) 27. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a fent hivatkozott Vounakis kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 84. pontja.

4.      A gondolkodásbeli önállóság, amelyet a tisztviselőnek bizonyos feladatok ellátása során tanúsítania kell, nem kerülhet ellentétbe azzal a körülménnyel, hogy a tisztviselő hierarchikus felépítésű csapat tagja, és tisztviselői minőségében – a személyzeti szabályzatban előírt kivételekkel – köteles követni a felettesei utasításait.

(lásd a 154. pontot)

5.      Az adminisztrációnak az alkalmazottaival szemben fennálló gondoskodási kötelezettségéből – amely a személyzeti szabályzat által a hatóság és a közszolgálat alkalmazottai közötti viszonyokban létrehozott kölcsönös jogok és kötelezettségek közötti egyensúlyt tükrözi – és a gondos ügyintézés elvéből eredő együttes követelmény, hogy a felettes hatóságnak valamely tisztviselő helyzetéről való határozathozatal során nem csak a szolgálat érdekét, hanem az érintett tisztviselő érdekét is figyelembe kell vennie.

(lásd a 184. és 185. pontot)

Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑207/95. sz., Ibarra Gil kontra Bizottság ügyben 1997. február 5‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑13. o. és II‑31. o.) 75. pontja; T‑93/96. sz., Presle kontra Cedefop ügyben 1998. július 16‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑387. o. és II‑1111. o.) 83. pontja; T‑11/03. sz., Afari kontra EKB ügyben 2004. március 16‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑65. o. és II‑267. o.) 42. és 217. pontja.