AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (második tanács)

2014. november 19.(*)

„Közszolgálat – Tisztviselő – Díjazás – Családi támogatások – A nemzeti és a személyzeti szabályzat alapján járó támogatások halmozódásának tilalma – A tisztviselő házastársának a nemzeti családi támogatásokban való részesülése – A tisztviselő részéről az adminisztrációnak való azon bejelentés hiánya, hogy a tisztviselő személyes helyzete megváltozott – Fegyelmi eljárás – Fegyelmi intézkedés – Fizetési fokozatban visszavetés – Arányosság – Indokolás – Enyhítő körülmények – Az adminisztráció gondosságának hiánya”

Az F‑42/14. sz. ügyben,

az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján

EH, az Európai Bizottság tisztviselője (lakóhelye: Etterbeek [Belgium], képviselik: S. Rodrigues és A. Blot ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: J. Currall és C. Ehrbar, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

benyújtott kereset tárgyában,

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK

(második tanács),

tagjai: M. I. Rofes i Pujol elnök, K. Bradley és J. Svenningsen (előadó) bírák,

hivatalvezető: X. Lopez Bancalari tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. szeptember 25‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2014. május 6‑án benyújtott keresetlevelével EH az Európai Bizottság kinevezésre jogosult hatósága által 2013. június 24‑én hozott, vele szemben három fizetési fokozattal való visszavetés intézkedést elrendelő határozat és a panaszát elutasító 2014. január 24‑i határozat megsemmisítését kéri.

 Jogi háttér

 A tisztviselők jogai és kötelezettségei

2        Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata jelen jogvitára alkalmazandó változatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 11. cikke többek között úgy rendelkezik, hogy „[a] tisztviselő feladatainak ellátása során és magatartásának meghatározásakor kizárólag az Unió érdekeit tartja szem előtt[, és a] rábízott feladatokat tárgyilagosan, pártatlanul és az Unióhoz való lojalitási kötelezettsége betartásával végzi”.

 Fegyelmi felelősségi rendszerre vonatkozó rendelkezések

3        A személyzeti szabályzat „Fegyelmi intézkedések” címet viselő VI. címe alatti 86. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Azon tisztviselő vagy volt tisztviselő, aki az e személyzeti szabályzat szerinti kötelezettségeit szándékosan vagy gondatlanságból megsérti, fegyelmi intézkedéssel sújtható.

(2)      Amennyiben a kinevezésre jogosult hatóság vagy az [Európai Csaláselleni Hivatal] az (1) cikk [helyesen: bekezdés] értelmében vett mulasztás bizonyítékáról szerez tudomást, igazgatási vizsgálatot indíthat annak igazolására, hogy az említett mulasztás valóban megtörtént.

(3)      A fegyelmi szabályokat, eljárásokat és intézkedéseket, valamint az igazgatási vizsgálatokra vonatkozó szabályokat és eljárásokat a IX. melléklet állapítja meg.”

4        A személyzeti szabályzat IX. melléklete „Fegyelmi intézkedések” című 3. szakaszának 9. cikke értelmében:

„(1)      A kinevezésre jogosult hatóság a következő szankciók valamelyikét szabhatja ki:

a)      írásbeli figyelmeztetés;

b)      megrovás;

c)      a magasabb fizetési fokozatba sorolás elhalasztása 1–23 hónapos időszakra;

d)      alacsonyabb fizetési fokozatba sorolás;

e)      ideiglenes visszaminősítés 15 naptól egy évig tartó időszakra;

f)      csoporton belüli visszaminősítés;

g)      alacsonyabb csoportba sorolás, visszaminősítéssel vagy anélkül;

h)      hivatalvesztés […]”

5        A személyzeti szabályzat IX. mellékletének 10. cikke az alábbiakról rendelkezik:

„A kiszabott fegyelmi szankciók szigorúsága arányos a kötelességszegés súlyosságával. A kötelességszegés súlyosságának és a kiszabandó fegyelmi szankció meghatározásakor figyelembe veszik különösen a következőket:

a)      a kötelességszegés jellege és megtörténtének körülményei;

b)      milyen mértékben érintette hátrányosan a kötelességszegés az intézmény feddhetetlenségét, hírnevét vagy érdekeit;

c)      milyen fokú szándékosság vagy gondatlanság volt jelen a kötelességszegésben;

d)      a tisztviselő kötelességszegésének kiváltó okai;

e)      a tisztviselő besorolási fokozata és szolgálati ideje;

f)      a tisztviselő személyes felelősségének mértéke;

g)      a tisztviselő feladatainak és felelősségeinek szintje;

h)      tartalmaz‑e a kötelességszegés ismételt cselekedetet vagy magatartást;

i)      a tisztviselő magatartása pályafutása során.”

 Családi támogatásokra vonatkozó rendelkezések

6        A személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében „[a családi támogatásokban, vagyis háztartási támogatásban, eltartott gyermek után járó támogatásban és iskoláztatási támogatásban] részesülő tisztviselők kötelesek az egyéb forrásból származó, hasonló jellegű támogatásokat bejelenteni; ez utóbbi támogatásokat le kell vonni a VII. melléklet 1., 2. és 3. cikke szerint folyósított támogatásokból”.

7        A személyzeti szabályzat VII. mellékletének 2. cikke kimondja:

„(1)      A tisztviselő az alábbi (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelően minden eltartott gyermeke után [havi] támogatást kap.

(2)      »Eltartott gyermek« a tisztviselőnek vagy házastársának házasságból született, házasságon kívül született vagy örökbe fogadott gyermeke, akit ténylegesen a tisztviselő tart el.

[…]

Az a gyermek, akinek eltartására a tisztviselőt egy, a tagállamok kiskorúak védelméről szóló jogszabályai alapján meghozott bírósági határozat kötelezi, eltartott gyermeknek minősül.

[…]

(7)      Ha a (2) és (3) bekezdés szerinti eltartott gyermek felügyeleti jogát törvényi rendelkezés, bírósági határozat vagy az illetékes közigazgatási hatóság határozata alapján más személynek ítélték, az eltartott gyermek után nyújtott támogatást a tisztviselő nevében és részéről ennek a személynek kell folyósítani.”

 A jogvita alapját képező tényállás

8        A felperes, aki 1991‑ben ideiglenes alkalmazottként lépett az Európai Közösségek szolgálatába, 1998. március 1‑je óta a Bizottság véglegesített tisztviselője, és a kinevezésre jogosult hatóság által elrendelt, fizetési fokozatban visszavetés fegyelmi intézkedés előtt az AD13 besorolási fokozat 1‑es fizetési fokozatába tartozó tisztviselő feladatait látta el a „Mezőgazdaság és vidékfejlesztés” főigazgatóság programjainak kezelőjeként.

9        A felperes öt gyermek édesapja, és ez alapján a személyzeti szabályzat VII. mellékletének 2. cikke értelmében családi támogatásokban (a továbbiakban: személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások) részesült.

10      Ami a felperes első két, a 2000. január 14‑én felbontott első házasságból született gyermekét illeti, az eltartott gyermek után járó családi támogatást 1994. április 1‑je óta a „Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető” Hivatal (PMO) teljes egészében a felperes volt házastársának fizette annak nevében és részéről, levonva abból a felperes által a volt házastársának fizetendő tartásdíj összegét.

11      Ami a felperes és a jelenlegi házastársa másik három, 1995‑ben, 1998‑ban és 2002‑ben született gyermekét illeti, az iratokból kiderül, hogy az 1998‑ban született gyermekre vonatkozó születést bejelentő adatlapon a felperes „igent” nyilatkozott a Bizottságnak azon kérdésre, hogy az anya „szakmai tevékenységet vég[zett‑e], és anyasági támogatásban részesül[t‑e]”, kifejezett „nemmel” pedig arra, hogy kapott‑e családi támogatásokat.

12      A felperes mindhárom gyermek vonatkozásában a következő feljegyzést kapta a PMO‑tól:

„[…]

A bizonyítékokból kitűnik, hogy:

–        e gyermek után nem részesül [nemzeti] családi támogatásban.

Következésképpen tájékoztatom, hogy:

–        a személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikke alapján […] e gyermek után jogosult eltartott gyermek után járó támogatásra;

–        a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében az eltartott gyermek után járó támogatás teljes összegében részesül;

[…]

Igazgatási rendelkezésekre való figyelmeztetés:

–        Minden tisztviselő köteles haladéktalanul, írásban bejelenteni az adminisztrációnak a helyzetében bekövetkezett bármely változást.

–        A személyzeti szabályzat 85. cikke: »Minden túlfizetett összeget vissza kell téríteni, ha az abban részesülő tudatában volt a kifizetés szabálytalanságának, vagy ha a túlfizetés ténye olyannyira nyilvánvaló, hogy ennek egészen biztosan tudatában kellett lennie«.”

13      A felperesnek címzett ezen, az eltartott gyermek után a személyzeti szabályzat alapján járó támogatásra vonatkozó feljegyzésből kiderül, hogy 2002. május 1‑jén a felperes mind az öt gyermeke után részesült a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegében.

 Az adminisztrációk közötti kezdeti levelezésről

14      A felperes által a keresetéhez mellékelt levelezés összességéből kitűnik, hogy lényegében a jelenlegi házastársa, akivel 2000. szeptember 1‑jén kötött házasságot, mindhárom gyermekük születésekor igényelte az Assubeltől, az olyan nemzeti szociális támogatások fizetéséért felelős belga biztosítótól, mint az anyasági támogatás és a családi támogatások, ezen ellátásokat.

15      E tekintetben a 1996. február 1‑jei levelében az Assubel, az 1995‑ben született gyermek után járó családi támogatás iránti kérelemre válaszul, arról tájékoztatta a felperes házastársát, hogy mivel a Bizottság által fizetett családi támogatás összege magasabb, mint a belga családi támogatás összege, nem nyújtható számára e nemzeti családi támogatás.

16      Az újabb családi támogatás iránti – a felperessel való 2000. szeptember 1‑jei házasságkötést követően telefonon előadott – egyik kérelemre választ adó 2000. szeptember 25‑i levélben az Assubelt felváltó belga biztosító, a Partena (a továbbiakban: Partena) arról tájékoztatta a felperes házastársát, hogy ezen ellátások számára való kifizetése érdekében e nemzeti biztosítónak szüksége van a Bizottság arra vonatkozó igazolására, hogy az Unió nem fizet hasonló ellátást. A felperes házastársa nem válaszolt e levélre, és nem kérte a Bizottságtól sem azt, hogy adjon ki neki ilyen igazolást, sem azt, hogy járjon el e nemzeti biztosítónál.

17      A Bizottságnak megküldött 2002. március 25‑i levélben a Partena jelezte ezen intézménynek, hogy annak érdekében, hogy a felperes házastársa nemzeti családi támogatásokban részesülhessen, a felrepesnek rendelkeznie kell e Bizottság olyan igazolásával, amely feltünteti, hogy a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokat mióta fizetik.

18      A Partenának és másolatban a felperesnek megküldött 2002. április 12‑i levélben a Bizottság igazolta, hogy a felperes a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegében részesül az 1995‑ben és 1998‑ban született két gyermeke után, az első esetében 1995. november 1‑je óta, a második esetében pedig 1998. február 1‑je óta.

19      2003. augusztus 28‑i levelében a Partena tájékoztatta a Bizottságot, hogy megvizsgálta a felperes házastársának a családi támogatásokhoz való, 1995. december 1‑je óta fennálló jogosultságát. A Partena azt kérte a Bizottságtól, hogy az küldje el neki a felperes utolsó gyermekének születésére vonatkozó igazolást, amely az ő birtokában volt, és tájékozatta, hogy el fogja neki küldeni a felperes házastársának 1995 decembere óta teljesített kifizetések részleteit. Végül a Partena arra kérte a Bizottságot, hogy lépjen kapcsolatba a felperes házastársával, „annak érdekében, hogy [ez utóbbitól] megkapja azon, [személyzeti szabályzat alapján járó] családi támogatásokat, amelyeket a [Bizottság] fizetett ki […] a [Partena] helyett”.

20      A Partenának és másolatban a felperesnek megküldött, 2004. január 6‑i levélben (a továbbiakban: 2004. január 6‑i levél), a PMO azt válaszolta, hogy tudomásul veszi azt, hogy a Partena vizsgálja a belga családi támogatásokra való jogosultságot amiatt, hogy a felperes házastársa 1995. december 1‑je óta munkaviszonyban áll. E tekintetben a PMO emlékeztette a Partenát, hogy a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegét fizette a felperesnek az utolsó három gyermeke után, az első kettő esetében úgy, ahogy arra a jelen ítélet 18. pontja felhívja a figyelmet, a harmadik esetében pedig 2002. május 1‑je óta. A PMO azt kérte a Partenától, hogy „szíveskedjék visszatéríteni [számára] a 1995. december 1‑jétől fizetett belga családi támogatások teljes összegét, és megküldeni [számára] ezen, a [Bizottság] számlájára a [felperes nevének és azonosító számának megjegyzésben való feltüntetésével] teljesítendő visszatérítés havi elszámolását”. A PMO ezenkívül felkérte a Partenát, hogy állítson ki egy igazolást arról, hogy e nemzeti biztosító mely hónaptól kezdve és milyen havi összegben utalta a belga családi támogatást a felperes házastársának, annak érdekében, hogy a PMO ugyanezen időponttól a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokat kiegészítő jelleggel biztosíthassa. A PMO ezen levelére a Partena nem válaszolt.

21      2006. november 9‑i levelében – amely a 2006. november 7‑i, a felperes szerint, arra irányuló kérelméhez kapcsolódott, hogy „mindenesetre magyarázatot kapjon arra, hogy a Partena miért szüneteltette ezen utalásokat 2005 áprilisa és 2006 szeptembere között” – a felperes házastársát arról értesítette a Partena, hogy 2006. október 1‑je óta havi 482,14 euróban részesült a három eltartott gyermeke után nyújtott családi támogatások jogcímén.

22      A Partenának megküldött és a felperes személyzeti aktába helyezett 2009. november 9‑i levélben a Bizottság e nemzeti biztosítót arról tájékoztatta, hogy ő a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegét utalta a felperes utolsó három gyermeke után, emlékeztetve arra, hogy az 1987. május 7‑i Bizottság kontra Belgium ítéletből (186/85, EU:C:1987:208) következő ítélkezési gyakorlat értelmében a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások kiegészítő jellegűek azon családi támogatásokhoz képest, amelyet elsősorban a nemzeti hatóságoknak kell kifizetniük.

 Az ellenőrzésekről

23      „[…] Az egyéb forrásból származó, eltartott gyermek után járó támogatás[ok] ellenőrzése (2005. [január 1‑jétől] a mai napig)” címet viselő 2010. február 10‑i elektronikus levélben a PMO lényegében arról tájékoztatta a felperest, hogy a rendelkezésére álló információk alapján tudomására jutott, hogy a házastársa munkavállaló vagy álláskereső, ami a belga családi támogatásokban való részesüléssel jár, és hogy a felperes ugyanakkor nem jelentette be a gyermekeivel kapcsolatban egyéb forrásból származó ellátásokat. A PMO e tekintetben emlékeztetett a személyzeti szabályzat rendelkezéseire, azaz a 67. cikk (2) bekezdésére és a 68. cikk második bekezdésére, amelyek kimondják a valamennyi, egyéb forrásból származó, a tisztviselő bejelentési kötelezettsége alá tartozó családi támogatásra vonatkozó „halmozódás tilalmát” (a továbbiakban: halmozódás tilalma), hiszen a egyéb forrásból származó és elsődlegesen kapott családi támogatások összegét le kell vonni a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások összegéből. A PMO felhívta tehát a figyelmet arra, hogy valamennyi, nemzeti családi támogatásra jogosult házastárs a munkáltatóján keresztül ilyen tartalmú kérelmet köteles benyújtani a jelen esetben a családi támogatásokat nyújtó belga pénztárhoz, és hogy a PMO‑t erről tájékoztatni kell. Végül a PMO arra kérte a felperest, hogy töltse ki és küldje el neki „Az egyéb forrásból származó […] családi támogatások” címet viselő bejelentő nyomtatványt, abban az esetben, ha egyéb forrásból nemzeti családi támogatásban részesül, vagy kell részesülnie.

24      A PMO‑nak és másolatban a házastársának megküldött 2010. február 10‑i elektronikus válaszlevélben a felperes kifejtette a PMO‑nak, hogy nem érti, mire irányul a kérelme, mivel a gyermekeik születésére vonatkozó nyilatkozataik nyomán, és azon kérelmükkel összefüggésben, hogy az ellátásokat közvetlenül a Partena fizesse, a PMO megkereste közvetlenül a Partenát, amely a házastársnak a munkáltatójától származó családi támogatásait kezelte. A felperes jelezte, hogy „[k]övetkezésképpen [a] PMO már értesül[t] a házastársa helyzetéről, aki a munkáltatójától kapta a családi támogatásokat”, és megkérdezte a PMO‑tól, hogy „milyen további felvilágosításra van szüksége”. A felperes tehát ekkor nem töltötte ki és nem is küldte vissza a PMO által számára az előző pontban említett elektronikus levéllel megküldött bejelentő nyomtatványt. Elküldte ellenben a PMO‑nak 2004. január 6‑i levél másolatát, nem továbbította azonban a 2006. november 9‑i azon levél másolatát, amelyet a Partena a házastársának küldött.

25      2010. február 11‑i elektronikus levelében a PMO megerősítette a felperesnek, hogy kapcsolatban állt a Partenával az utolsó három gyermekének családi támogatásának ügyében, és hogy „[a]z ügyet a Partena továbbra is vizsgálja”. A PMO arról is tájékoztatta a felperest, hogy az egyéb forrásból származó családi támogatások bejelentésére vonatkozó, neki megküldött kérelem az első két gyermekére is vonatkozott, mivel a PMO rendelkezésére álló legutolsó információk alapján e két gyermek édesanyja, aki teljes összegben részesül a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokban, a bejelentés szerint „szakmai tevékenységet nem végez”. A PMO arra kérte a felperest, hogy erősítse meg, hogy továbbra is ez‑e a volt házastársa foglalkozási helyzete.

26      A felperes az ügyéért felelős PMO‑alkalmazottal való telefonbeszélgetést követően 2010. február 11‑én elektronikus levelet küldött a PMO‑nak, amelyben azt állította, hogy először is, ami az utolsó három gyermekét illeti, tekintettel arra, hogy a PMO a Partena válaszára vár, jelenleg nem köteles kiegészítő információt nyújtani a házastársa által kapott családi támogatásokról. Másodszor a felperes az első két gyermekét illetően jelezte, hogy mivel azok az édesanyjukkal, azaz a volt házastársával élnek, már nem áll velük kapcsolatban, továbbá tudomása szerint volt házastársa nem dolgozik. Megadta a PMO‑nak a volt házastárs belgiumi lakcímét is.

27      2010. február 15‑i elektronikus levelében a PMO értesítette a felperest, hogy a neki a felperes által elektronikus levélben eljuttatott információk alapján lezárta az első két gyermekével kapcsolatos ellenőrzést, ha azonban a volt házastársa foglalkozási helyzete megváltozik, a felperesnek jeleznie kell azt a PMO felé. Ami az utolsó három gyermekét illeti, a PMO tudatta a felperessel, hogy „az ügye nem zárult le”, és kérte a felperest, hogy amint információkhoz jut a Partenától, haladéktalanul tájékoztassa a PMO‑t.

28      2011. szeptember 23. délelőttjének végén elküldött elektronikus levelében a PMO értesítette a felperest, hogy továbbra sem rendelkezik új információkkal az ügyével kapcsolatban, és kérte, hogy felperes tájékoztassa a Partenához benyújtott rendezési kérelmének helyzetéről.

29      2011. szeptember 23‑án délután elküldött elektronikus levelében a PMO tájékoztatta a felperest, hogy megkapta azokat az információkat, amelyekre közvetlenül a Partenától volt szüksége, és ezért az ügyében előrelépés várható.

30      2011. szeptember 29‑i feljegyzésében a PMO lényegében arról értesítette a felperest, hogy a Partena megerősítette, hogy 2006. október 1‑je óta a felperes a házastársa útján havi rendszerességgel 482,14 euró és 586,27 euró közötti összegű családi támogatásban részesült e biztosítótól, amely összeget a belga biztosító igazolt, és amely mindösszesen 33 875 eurót tett ki. Jelezték tehát a felperesnek, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikke értelmében ezen összeget részletekben visszakövetelik, és mivel nem jelentette be a nemzeti családi támogatásokban való részesülést, a PMO köteles „eljuttatni az ügy[é]t a [Bizottság Vizsgálati és Fegyelmi Hivatala] tájékoztatás céljából és az [elmúlt öt] éven [túli] visszakövetelés megalapozottságának esetleges vizsgálata céljából”.

 A vizsgálati eljárás és a kinevezésre jogosult hatóság jelentése

31      „A személyzeti szabályzat IX. mellékletének 3. cikkében előírt meghallgatásra való felhatalmazásra” vonatkozó, 2012. január 27‑i feljegyzésben az „Emberi erőforrások és biztonság” főigazgatóság főigazgatója kinevezésre jogosult hatóságként eljárva jelezte a Bizottság Vizsgálati és Fegyelmi Hivatala (IDOC) igazgatójának, hogy tudomására jutott, hogy a felperes nem jelentette be a más forrásból származó családi ellátásokat, és így a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 3. cikke szerinti előzetes meghallgatás megtartásáról határozott annak érdekében, hogy értékelni tudja az esetlegesen a felperes ellen felhozható terhelő körülményeket, és ennek következtében el tudja dönteni, hogy indokolt‑e fegyelmi vizsgálat megindítása. E feljegyzés alapján az IDOC igazgatójának kellett levezetnie a felperes meghallgatását, amelyre 2012. február 28‑án került sor.

32      A meghallgatás jegyzőkönyvéből többek között kitűnik, hogy a felperes elismerte, hogy a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokban részesült az első gyermeke után 1991. augusztus 1‑jétől 2008. augusztus 31‑ig, a második gyermeke után 1991. augusztus 1‑jétől 2011. július 31‑ig, a harmadik gyermeke után 1996. január 1‑je óta, a negyedik gyermeke után 1998. február 1‑je óta, és végül az ötödik gyermeke után 2002. május 1‑je óta. A felperes azt is megerősítette, hogy megkapta a PMO által a volt házastársának megküldött 1994. február 14‑i feljegyzés másolatát, amelyben azt tájékoztatták, hogy a személyzeti szabályzat alapján az eltartott gyermek után járó támogatást fognak folyósítani számára a felperes nevében és részéről azzal a feltétellel, hogy a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokra jogosultságot biztosító rendelkezéseket továbbra is tiszteletben tartják.

33      Azt illetően, hogy a volt házastársa a szakmai tevékenység végzéséről 1995 óta nem nyilatkozott, a felperes megjegyezte, hogy a 2000‑ben történt különköltözésük és nehéz válásuk óta nincsenek kapcsolatban; hogy a házastársa akkor nem dolgozott; hogy a válás során létrejött megállapodás alapján a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokból, amelyet a PMO a volt házastársnak fizetett, levonták a felperes által a volt házastársának fizetendő tartásdíjat; hogy azóta felvette a kapcsolatot a volt házastársával annak érdekében, hogy az erősítse meg, hogy a válásukat követően mikor kezdett szakmai tevékenységet végezni, és hogy jelezze, miért nem kapott a belga rendszerből családi támogatásokat, ahogy azt a saját bejelentései tartalmazták.

34      A felperes a meghallgatás során azt is elismerte, hogy a PMO háromszor is tájékoztatta arról, hogy a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokat az utolsó három eltartott gyermeke után a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése értelmében teljes összegben folyósítják amiatt, hogy más forrásból nem részesült nemzeti családi támogatásokban. A felperes – megerősítve, hogy a negyedik gyermeke 1998‑ban való megszületésére, valamint a többi gyermekére vonatkozó bejelentés során azt nyilatkozta, hogy nem részesül ilyen nemzeti támogatásban – elismerte, hogy 2006. október 1‑je óta házastársa megkapja a belga családi támogatásokat, és erről őt tájékoztatta.

35      Arra a kérdésre, hogy a Partena által a házastársának megküldött 2006. november 9‑i levelet követően miért nem jelentette be a PMO‑nak a más forrásból, ezen nemzeti biztosítótól származó támogatásokat, a felperes azt a választ adta, hogy tekintettel a 2004. január 6‑i levélre, amelyet ő másolatban megkapott, akkor jóhiszeműen gondolta egyrészt azt, hogy a Partena tájékoztatni fogja a PMO‑t a házastársa által megkapott pontos összegekről, másrészt azt, hogy mivel e két adminisztráció kapcsolatban állt, meg volt róla győződve, hogy nem lehetséges egyszerre részesülni a nemzeti családi támogatásokból és a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokból. A meghallgatás jegyzőkönyve szerint a felperes azt is állította, hogy amikor a házastársa tájékoztatta, hogy a Partenától immár családi támogatásokban részesül a három gyermek után, azt válaszolta, hogy a PMO foglalkozik a kérdéssel, és a Partenával együttműködve rendezi a helyzetet.

36      Végül a felperes azt állította, hogy nem vizsgálta az illetményelszámolásain, a jelen esetben a 2006 és 2011 között kibocsátottakon, hogy továbbra is megkapta‑e a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegét, és hogy egyébként a házastársa és ő nem rendelkeznek közös bankszámlával.

37      2012. július 6‑án az „Emberi erőforrások és biztonság” főigazgatóság főigazgatója kinevezésre jogosult hatóságként eljárva a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 12. cikke alapján elkészítette a fegyelmi tanácsnak szóló jelentést (a továbbiakban: a kinevezésre jogosult hatóság jelentése).

38      Ami a felperes utolsó három gyermekét illeti, a kinevezésre jogosult hatóság jelentése annak feltárását jelezte, hogy 2003 augusztusában a Partena elkezdte havonta utalni a belga családi támogatásokat a felperes házastársának bankszámlájára, és hogy egyébiránt 2003 szeptemberében és 2005 áprilisában a Partena 10 866,17 euró és 5 547,27 euró összegű banki átutalást végzett annak érdekében, hogy visszamenőlegesen rendezze a három gyermek utáni családi támogatások 1997 októberétől 2002 júniusáig és 2002 júliusától 2005 februárjáig terjedő időszakot érintő folyósítását.

39      A kinevezésre jogosult hatóság jelentése szerint a jelen ítélet 30. pontjában említett 33 875 eurón kívül a Partena által a felperes házastársának 1997 októbere és 2005 márciusa között kifizetett nemzeti családi támogatások összege 25 816 euró volt. Mivel ezen összeget le kellett volna vonni a felperes által a személyzeti szabályzat alapján kapott családi támogatásokból, a jelen ügyben a teljes pénzbeli kár végül 59 691 eurót tesz ki.

40      Ami a személyzeti szabályzat alapján járó, a felperes első két gyermekével kapcsolatban utalt támogatásokat illeti, a kinevezésre jogosult hatóság jelentése megállapította, hogy jóllehet a felperes volt házastársa legalább 2005 óta szakmai tevékenységet végez, ami a belga családi támogatásokra jogosítja, nem róható fel a felperesnek, hogy erről nem tájékoztatta a PMO‑t.

41      Ami az utolsó három gyermekét illeti, akik után a házastárs a Partenától nemzeti családi támogatásokban részesült, a kinevezésre jogosult hatóság jelentése megállapította, hogy „[a felperes] megsért[ette] a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdését azzal, hogy nem kezdeményezte a gyermekei után kapott belga [családi] támogatások adminisztrációnak való bejelentését, miközben tudta, hogy azokat utalták a házastársának, és hogy egyébiránt ugyanezen gyermekek után a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegében is részesült”.

42      A kinevezésre jogosult hatóság jelentése szerint ellentétben azzal, amit a felperes állított, a felperes magatartása nem magyarázható a Partena és a PMO közötti közvetlen kapcsolattal, amely azt az elképzelését erősítette, hogy e közvetlen kapcsolat kiküszöböli a nemzeti és személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások közötti bármely halmozódást. A kinevezésre jogosult hatóság jelentése különösen megállapította, hogy figyelemmel a felpereshez másolatban eljuttatott 2004. január 6‑i levél tartalmára a felperesnek legkésőbb ezen időpontban tisztáznia kellett volna a helyzetét, mivel ellentétben azzal, amit akkor a PMO gondolt, és ami e levélből kitűnt, a Partena ekkor már nem vizsgálta a felperes házastársának a belga családi támogatásokra való jogosultságát, hanem épp ellenkezőleg már öt hónapja utalta azokat neki, amiről tehát a felperesnek kifejezetten tájékoztatnia kellett volna a PMO‑t.

43      Egyébiránt a kinevezésre jogosult hatóság jelentése úgy vélte, hogy amennyiben a Partena 2006 novemberében újraindította a felperes házastársának javára szóló kifizetéseket, és a házastárs kérte a felperest, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, ez utóbbinak kapcsolatba kellett volna lépnie a PMO‑val annak érdekében, hogy ezen új tényre tekintettel tisztázzák helyzetét. Márpedig a felperes azzal, hogy ezt nem tette meg – miközben ugyanebben az időszakban továbbra is megkapta a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegét, ami kitűnhetett számára az illetményelszámolásaiból – a halmozódás tilalmáról való tudomása ellenére elfogadta azt, hogy a Bizottság jelentős összegeket fizessen ki számára jogalap nélkül, és ezzel megsértette a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdését.

44      Egyébiránt a kinevezésre jogosult hatóság jelentése megállapította, hogy a felperes magatartása a személyzeti szabályzat 11. cikke értelmében vett, az intézménnyel szembeni lojalitási kötelezettségét is megsértette, mivel e kötelezettség alapján meg kellett könnyítenie az adminisztráció feladatát, jóllehet az kapcsolatban állt a Partenával, és meg kellett adnia a PMO‑nak minden ahhoz szükséges adatot, hogy az értékelhesse, hogy a felperes részesülhet‑e a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegében, ezt azonban nem tette meg.

45      A kinevezésre jogosult hatóság jelentése arra a következtetésre jutott, hogy a személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének és 11. cikke első bekezdésének ilyen tartós és a Bizottságnak súlyos pénzbeli kárt okozó megsértésére tekintettel a visszaminősítés az elkövetett jogsértés súlyával arányos intézkedés.

 A fegyelmi tanács indokolással ellátott véleményéről

46      A fegyelmi tanács, amelyhez a kinevezésre jogosult hatóság jelentését benyújtotta, 2012. szeptember 6‑i feljegyzésével meghallgatásra idézte a felperest 2012. október 24‑ére, és felkérte írásbeli észrevételei megtételére.

47      2012. október 15‑i levelében a felperes benyújtotta írásbeli észrevételeit, amelyekben többek között meg kívánta cáfolni egyes, a kinevezésre jogosult hatóság jelentésében foglalt állítást, ki kívánta egészíteni a szerinte nem teljes fegyelmi aktát, és hivatkozni kívánt néhány, addig figyelembe nem vett mentesítő körülményre.

48      E tekintetben a felperes vitatta a kinevezésre jogosult hatóság jelentésében foglalt azon állítást, amely szerint a házastársa 2006 novemberében megkérte, hogy „tegye meg a szükséges lépéseket”, miután a „Partena újrakezdte a családi támogatások számára való folyósítását”. Szerinte ugyanis a házastársa ekkor nem volt tudatában a kérdéses, 2006 novembere előtti utalások pontos jellegének és összegének, amit alátámaszt az a tény, hogy a Partenától 2006. november 9‑én kapott levélben e nemzeti biztosító csak 2006. október 1‑jétől állapította meg a családi támogatásokra való jogosultságát. A felperes azt is állította, hogy nem fogadta el a Bizottság utalásait, mivel őszintén azt gondolta, hogy a PMO, amely kapcsolatban állt a Partenával, rendezni tudta helyzetét egy egyszerű levéllel vagy telefonhívással.

49      A jelen ítélet 15–18. pontjában említett leveleken kívül a felperes a fegyelmi tanácsnak eljuttatott egy 2012. március 22‑i levelet, amelyet a házastársa küldött a Partenának e szerv 2012. március 14‑i levelére válaszul. E levélben a felperes házastársa – hivatkozva az e szerv adatbázisából való 2012. március 14‑i lekérdezésre, és emlékeztetve a családi támogatások címén 2000–2012‑ben az egyéni számlájára történt kifizetésekre – a március 14‑i levélhez mellékelt lekérdezéssel kapcsolatban azt kérte a nemzeti biztosítótól, hogy küldjék el neki a Partena azon határozatának másolatát, amely megállapította a belga családi támogatásokra való jogosultságát a 2006 októberét megelőző időszak vonatkozásában, mivel ő nem emlékezett arra, hogy ilyen levelet kapott volna, és szerinte csak 2006 októberétől volt jogosult a támogatásra, amiről egy 2006. novemberi levélből értesült.

50      A felperes a fegyelmi tanácsnak szintén eljuttatta a házastársa eskü alatt tett, 2012. március 11‑én aláírt nyilatkozatát, amelyben kijelenti, hogy a Partenától kapott anyasági támogatást, azonban nem emlékszik arra, hogy 2006 novembere előtt családi támogatásban részesült volna a Partenától. A felperes házastársa arról is nyilatkozik, hogy „nagyon meglepődött, mondhatni megütközött a Partena Bizottságnak nemrégiben tett nyilatkozatán, [miszerint] 1995‑től [kapott e szervtől] támogatásokat”, és kérni szándékozik, ha szükséges, a bankszámlakivonatainak, amelyeket nem őrzött meg, a másolatát, azon időszak vonatkozásában, amely alatt a Partena állítása szerint neki pénzt utalt.

51      Írásbeli észrevételeiben a felperes azt állította, hogy sosem volt szándékában csalni, és hogy hibákat ugyan követhetett el, de azokat részben tudatlanságból, részben pedig a PMO és a Partena azon képességébe vetett túlzott bizalom miatt követte el, hogy a közreműködése nélkül rendezi tudják a családi támogatások fizetésével kapcsolatos ügyet. Az ügy különösen bonyolult, amit ellentmondások, és azon nyilvánvaló hibák tanúsítanak, amelyeket a Partena vétett a családi támogatások házastársa részére való utalásakor. Egyébiránt a Partena a levelekben nem konkretizálta az állítólagos kifizetéseit, amelyek nem szerepeltek a felperes házastársának munkabér‑elszámolásaiban, és az utalásokról a felperes nem tudott, mivel nem volt hozzáférése a házastársa egyéni bankszámlájához.

52      A felperes azt is kiemelte, hogy a húszéves bizottsági pályafutása alatt sosem róttak fel neki a személyzeti szabályzat szerinti kötelezettségek megsértését, és hogy épp ellenkezőleg – ahogy arról a 2010. évi értékelő jelentése tanúskodik – őt a szabályokat és a gyakorlatot ismerő, az erkölcsöt és a feddhetetlenséget tiszteletben tartó személyként jellemezték.

53      A felperes végül kifejtette, hogy a kinevezésre jogosult hatóság által javasolt visszaminősítés teljes mértékben aránytalannak tűnik számára.

54      2012. november 12‑én a fegyelmi tanács elfogadta az indokolással ellátott véleményét. E tekintetben a vizsgálatából a családi támogatásokat illetően kizárta a felperes első két gyermekének helyzetét, mivel megállapította, hogy a kinevezésre jogosult hatóság e tárgyban nem fogalmazott meg kifogásokat.

55      Ami az utolsó három gyermeket illeti, a fegyelmi tanács megjegyezte, hogy 2003‑ig nem jelentkezett a személyzeti szabályzat szerinti ellátások és a belga ellátások közötti halmozódás, mivel a felperes házastársa, jóllehet szakmai tevékenységet végzett, nem kapta meg rendszeresen a Partenától azon belga családi támogatásokat, amelyekre jogosult volt. 2003 augusztusától azonban változott a helyzet, mivel a Partena ekkor kezdte havonta utalni a felperes házastársának egyéni bankszámlájára a felperessel közös utolsó három gyermeke utáni családi támogatásokat, és ezenkívül 2003 szeptemberében megközelítőleg 11 000 eurót utalt át az 1997 októbere és 2002 júniusa közötti időszak rendezésére. Noha 2005 áprilisától – miután több mint 5500 eurónyi banki átutalást teljesített a felperes házastársa javára a 2002 júliusától 2005 februárjáig tartó időszak rendezése érdekében – e nemzeti biztosító ismeretlen okokból 2006 szeptemberéig felfüggesztette az utalásokat, úgy tűnik, hogy 2006 októberétől a belga családi támogatások havi utalása újraindult, és megszakítás nélkül folytatódott.

56      A fegyelmi tanács megállapította, hogy a felperes által az utolsó három gyermek születésekor, vagyis 1995‑ben, 1998‑ban és 2002‑ben tett nyilatkozatok nem voltak hamisak vagy csalárdak, mivel ezen időpontokban a Partena ténylegesen nem utalt semmilyen családi támogatást.

57      A fegyelmi tanács úgy vélte, hogy az aktában nem szerepelt elegendő olyan ténybeli adat, amely bizonyítaná a felperesnek a személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének megsértésére irányuló szándékát, „jóllehet nehéz elhinni, hogy a felperest a házastársa nem értesítette azon 11 000 [eurós] és 5500 [eurós] kifizetésekről, amelyeket 2003‑ban és 2005‑ben kapott meg”.

58      A fegyelmi tanács ezzel szemben megállapította, hogy 2006 októberétől vagy novemberétől, amikor a felperes elmondása szerint értesült arról, hogy a házastársa havi 500 euró belga családi támogatásban fog részesülni, a felperesnek nagyobb gondossággal kellett volna eljárni, és tájékoztatnia kellett volna a PMO‑t a helyzet ilyen változásáról, amelynek a házastárs által ezután kapott összegeket le kellett vonnia a felperesnek az uniós költségvetésből továbbra is teljes összegben juttatott összegekből, és mindennek annál inkább így kellett volna történnie, hogy a felperes magas besorolási fokozatban volt, programkezelő beosztást töltött be, és tökéletesen tudatában volt a halmozódás tilalmának, amelyre a PMO minden gyermeke születésekor emlékeztette.

59      Ami a felperes azon érveit illeti, miszerint nem fordított figyelmet a házastársa által kapott családi támogatásokra, nem nézte meg az illetményelszámolásait annak ellenőrzése érdekében, hogy a házastársa által kapott családi támogatások összegét levonták‑e abból az összegből, amelyet ő a személyzeti szabályzat alapján eltartott gyermek utáni támogatásként kapott, és arra számított, hogy a PMO és a Partena, amelyek e tárgyban kapcsolatban álltak, önállóan, adminisztrációk között rendezik a kérdést, a fegyelmi tanács megállapította, hogy e magyarázatok nem minősülnek sem kimentésnek, sem érvényes igazolásnak. Következésképpen azon az állásponton volt, hogy a puszta írásbeli figyelmeztetéstől vagy megrovástól súlyosabb fegyelmi intézkedést kell kiszabni a felperesre annak érdekében, hogy megértse, hogy az intézmény joggal várja el a tisztviselőitől a megfelelő gondosságot, mivel a pénzbeli előnyök juttatását maga után vonó adminisztratív kérdések különösen magas fokú gondosságot igényelnek a tisztviselők részéről.

60      Ami a kinevezésre jogosult hatóságnak a felperes visszaminősítésére vonatkozó javaslatát illeti, a fegyelmi tanács egyhangúlag megállapította, hogy több enyhítő körülményt is figyelembe kell venni az alkalmazandó szankció meghatározásakor.

61      E tekintetben a fegyelmi tanács enyhítő körülményként fogadta el a „csaknem teljes zavarodottságot”, amely hosszú időn keresztül jellemezte a felperes házastársának a belga családi támogatásokra való jogosultságát, többek között mivel 1995 és 2000 között az Assubel az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatának megsértésével megtagadta tőle az említett támogatásokban való részesülést azzal az indokkal, hogy a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások magasabb összegűek voltak; később, 2000‑ben, a Partena a belga családi támogatások juttatását a Bizottság azon igazolásától tette függővé, hogy az már nem nyújt a személyzeti szabályzat alapján eltartott gyermek után járó támogatást; és végül a Bizottság 2002. április 12‑i azon válaszát követően, amely a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokat illetően a felperes helyzetére vonatkozott, a Partena csak 2003 augusztusában kezdte fizetni a belga családi támogatásokat.

62      A fegyelmi tanács a PMO passzivitását is enyhítő körülményként értékelte, mivel a Bizottság e szerve, miután a Partenától 2004 januárjában sikertelenül kérte a belga családi támogatások megtérítését – figyelmen kívül hagyva, hogy a felperes házastársa valójában már korábban részesült azokban a Partenától –, sosem küldött figyelmeztetést a Partenának, és nem próbálta meg rendezni a helyzetet, amely így fennállt addig, amíg 2010 februárjában az egyéb forrásból származó családi támogatásokkal kapcsolatban átfogó ellenőrzést indítottak.

63      Jóllehet ugyanis a PMO a felperesnek másolatban eljuttatott 2004. január 6‑i levélben azért kérte azt a Partenától, hogy fizesse vissza a Bizottságnak az 1995. december 1‑je óta nyújtott belga családi támogatások teljes összegét, mert nem tudott a Partena által a felperes házastársának megküldött két soron kívüli átutalásról, a fegyelmi tanács kiemelte a PMO tétlenségét, különös tekintettel arra, hogy az úgy gondolta, a Partena jelentős összegekkel tartozik neki. A fegyelmi tanács szerint ugyanis, ha a PMO ragaszkodott volna ahhoz, hogy a Partena teljesítse e visszatérítést, a kettős kifizetések problémájára fény derült volna 2004‑ben, és azt meg is oldották volna.

64      A fegyelmi tanács szerint, „[m]ás szóval legkésőbb 2004 januárja óta a PMO minden ahhoz szükséges információval rendelkezett, hogy elkerülje a halmozódás kialakulását, de azokat nem használta fel, [így a fegyelmi tanácsban] felmerül a kérdés, hogy a PMO e tekintetben teljesítette‑e azon feladatát, hogy megvédje az [Unió] pénzügyi érdekeit a nemzeti közigazgatással szemben, [és] megállapítja, hogy mindenesetre 2004‑ben, vagy akár már 2002‑ben az ügy szigorúbb kezelésével el lehetett volna kerülni azt, hogy az eset fegyelmi eljárásba torkolljon.”

65      A fegyelmi tanács azonban egyhangúlag megállapította, hogy a felperes gondatlansága nem menthető ki, és megérdemli pénzbeli hatással járó fegyelmi intézkedés kiszabását, miközben szükséges a felelősség egy részének a PMO‑ra való hárítása is, amely annak ellenére, hogy tudta, a felperes házastársa jogosult volt belga családi támogatásokra, hagyta, hogy a helyzet több mint hat évig fennálljon.

66      Következésképpen a fegyelmi tanács azt javasolta a kinevezésre jogosult hatóságnak, hogy csak a személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének gondatlanságból való megsértését állapítsa meg, és ne minősítse a magatartást a személyzeti szabályzat 11. cikkében foglalt lojalitási kötelezettség megsértésének. Javasolta tehát a kinevezésre jogosult hatóságnak, hogy a felperesre szankcióként a magasabb fizetési fokozatba sorolás 18 hónapos időszakra való elhalasztását alkalmazza.

 A kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottságának határozatáról

67      2013. június 24‑i határozatával a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága, amely az „Emberi erőforrások és biztonság” főigazgatóság főigazgatójából, a „Verseny” főigazgatóság főigazgató‑helyetteséből és a „Mezőgazdaság és vidékfejlesztés” főigazgatóság besorolással nem rendelkező tanácsadójából állt, az érdekelt 2013. március 5‑én tartott meghallgatását követően úgy határozott, hogy felperessel szemben a három fizetési fokozattal való visszavetés intézkedést rendeli el (a továbbiakban: megtámadott határozat).

68      E tekintetben a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága megjegyezte, hogy mivel a felperes megkapta a 2004. január 6‑i levél másolatát, értesült arról, hogy a személyzeti szabályzat alapján neki járó családi támogatások összegét csökkenteni fogják a Partena által a házastársának utalt hasonló jellegű támogatások összegével. Következésképpen 2004 és 2011 között könnyen megállapíthatta volna a kezdetben belső postával, később elektronikus úton továbbított illetményelszámolásaiból, hogy ennek ellenére továbbra is megkapta a személyzeti szabályzat szerinti ellátások teljes összegét. A kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága megállapította, hogy legkésőbb 2006‑tól, vagyis attól kezdve, hogy a házastársa közölte vele, hogy rendszeresen kapja a belga családi támogatásokat, a felperesnek kapcsolatba kellett volna lépnie az adminisztrációjával a helyzete tisztázása érdekében, és e tekintetben a kinevezésre jogosult hatóság nem tudja elfogadni azt az érvet, miszerint a felperes nem nézte meg az illetményelszámolásait.

69      A személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének a belga családi támogatásokban való részesülés bejelentésének elmulasztásából fakadó megsértésén kívül a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága hangsúlyozta, hogy véleménye szerint minden tisztviselőnek meg kell adnia minden olyan információt az adminisztrációnak, amely segíthet annak megállapításában, hogy a tisztviselő által igényelt támogatás odaítélhető‑e. E kezdeményező megközelítés a lojalitási kötelezettségből következik, amely magában foglalja valamennyi tisztviselő azon kötelezettségét, hogy az intézmény érdekeit minden egyéb megfontolás, így személyes érdek elé helyezze. Következésképpen a felperes súlyos gondatlansága miatt megsértette a személyzeti szabályzat 11. cikkében foglalt e kötelezettséget is.

70      Ami a PMO és a Partena közötti közvetlen kapcsolatot illeti, a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága megállapította, hogy e körülmény egyáltalán nem menti fel a felperest azon kötelezettsége alól, hogy a pénzbeli jogosultságai meghatározásához szükséges valamennyi információt megadja az intézménynek. Következésképpen a PMO hivatkozott tétlensége ellenére a felperes, aki tudatában volt a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások kiegészítő jellegének, mindenképpen elmulasztotta jelezni a PMO‑nak a szóban forgó belga támogatások rendszeres utalását, jóllehet ő továbbra is megkapta a személyzeti szabályzat szerinti ellátások teljes összegét. A kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága tehát megállapította, hogy „az érintett adminisztrációk azon mulasztása, hogy nem követték nyomon az ügyet, 2006 októberétől nem képezhet enyhítő körülményt a [felperes] magatartására nézve”.

71      Ami a Bizottság érdekeinek okozott kár nagyságát illeti, a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága megállapította, hogy a felperes jogalap nélkül kapott 59 691 eurót, amelyből 32 000 eurót a személyzeti szabályzat 85. cikke alapján már visszafizettek. A háromoldalú bizottság egyébiránt tudomásul vette a felperes azon kötelezettségvállalását, hogy önként visszafizeti a jogalap nélkül kapott összeg fennmaradó részét, azaz 27 691 eurót, amelyet elévülés miatt nem követeltek tőle.

72      A kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága miközben hangsúlyozta a felperes súlyos gondatlanságát, amely szerinte elfogadhatatlan egy tisztviselő részéről, nem állapította meg, hogy a felperes magatartásával szándékosan kívánt gazdagodni az uniós költségvetés kárára.

73      Ami az érintett személyes felelősségének mértékét illeti, a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága megállapította, hogy a felperes „teljes mértékben felelős” volt azért, hogy az adminisztrációja nem rendelkezett információval arról, hogy 2006 októbere óta a belga családi támogatásokat rendszeresen utalták a házastársa részére. Egyébiránt a tapasztalatára, a besorolási fokozatára és a szolgálati idejére tekintettel a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága úgy vélte, hogy az érintettől még inkább elvárható volt az alkalmazandó szabályokat illető éberség és figyelem. Végül az ismétléssel és a felperes múltbéli magatartásával kapcsolatban a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága kiemelte, hogy a felperes a pályafutása során nem szegte meg kötelezettségeit.

74      E megfontolásokra tekintettel a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága indokoltnak találta az egy besorolási fokozattal való visszaminősítés intézkedés elrendelését. Azonban a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága – mivel úgy vélte, hogy az intézkedés szintéjének a hatásaira tekintettel való meghatározásakor figyelembe kell vennie azt, hogy a felperes a pályafutása végéhez közelít –, végül úgy döntött, hogy csupán három fizetési fokozattal való visszavetést rendel el.

 A pert megelőző eljárásról

75      2013. szeptember 23‑i feljegyzésével a felperes panaszt nyújtott be a megtámadott határozattal szemben. Panaszának alátámasztására két jogalapra hivatkozott, amelyek nyilvánvaló értékelési hibán és az indokolás hiányán alapultak. Lényegében a felperes azt állította, hogy a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága eltért a fegyelmi tanács által figyelembe vett enyhítő körülményektől.

76      2014. január 24‑i határozatában a Bizottságnak a panaszok elbírálásáért felelős kinevezésre jogosult hatósága elutasította a panaszt. E tekintetben a kinevezésre jogosult hatóság jelezte, hogy ellentétben azzal, amit a felperes állított, a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága figyelembe vette azt, hogy nem szándékosan mulasztotta el a belga családi támogatások 2006‑tól való rendszeres átutalásának bejelentését, valamint azt a körülményt, hogy önként kötelezettséget vállalt az esetlegesen elévüléssel érintett jogalap nélkül kifizetett összegek visszafizetésére. Ugyanúgy figyelembe vették, hogy a felperes nem követett el más kötelezettségszegést a pályafutása során, jóllehet a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága úgy vélte, hogy a felperes múltbeli magatartása önmagában nem képezheti olyan súlyos gondatlanság enyhítő körülményét, mint amilyet a felperes a jelen ügyben elkövetett.

77      Belátva, hogy a felperes házastársának a belga családi támogatásokra való jogosultságát kezdetben zavaros helyzet jellemezte, a kinevezésre jogosult hatóság kiemelte egyrészt, hogy 2003‑tól a helyzetet tisztázták és rendezték, másrészt 2006 októberében a felperest a házastársa tájékoztatta arról, hogy a Partenától ellátásban részesül, ahogy azt e szerv 2006. november 9‑i levele megerősíti. Következésképpen legalább ez utóbbi időponttól a házastárs jogosultságait érintő kezdeti zavar csökkent, és ezen időponttól az többé nem befolyásolhatta a felperes magatartását.

78      A kinevezésre jogosult hatóság vitatta a felperes azon lehetőségét, hogy az azon alapuló jogos bizalomra hivatkozzon, hogy a PMO 2004 januárjában teljes mértékben tudatában volt az ellátások Partena általi utalásának, ami lehetővé tette volna számára, hogy úgy vélje, nem köteles további információt nyújtani a PMO‑nak. A kinevezésre jogosult hatóság ugyanis kiemelte e tekintetben, hogy éppen a 2004. január 6‑i levél tartalma tette nyilvánvalóvá, hogy a PMO ekkor nem tudott a Partenának a felperes házastársa javára szóló utalásairól.

79      Ami a PMO‑nak a felperes ügyének kezelésében elmulasztott gondosságot illeti, a kinevezésre jogosult hatóság – miközben belátta, hogy a felperes ügyének figyelmesebb nyomon követése lehetővé tette volna, hogy a nemzeti és a személyzeti szabályzat szerinti családi ellátások halmozódásának kiküszöbölése ne tartson hat évig – úgy vélte, hogy a gondosság e hiánya nem enyhíti a felperes saját azzal kapcsolatos felelősségét, hogy gondatlanságból 2006 óta nem jelentette be az adminisztrációnak, hogy a házastársa belga családi támogatásokban részesül.

80      Ami az indokolás állítólagos hiányát illeti, a kinevezésre jogosult hatóság úgy vélte, hogy a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottsága kellően indokolta a felperes magatartásának súlyos gondatlanságként való minősítését. Ami a kinevezésre jogosult hatóság háromoldalú bizottságának azon döntését igazoló indokokat illeti, hogy nem követi a fegyelmi tanács indokolással ellátott véleményét, a kinevezésre jogosult hatóság hangsúlyozta, hogy elvetette azon lehetőséget, hogy a PMO magatartását enyhítő körülménynek tekintse, ami egyben igazolta az intézkedésnek a fegyelmi tanács által javasolt intézkedéshez képesti szigorítását.

 A felek kérelmei és az eljárás

81      A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        amennyiben szükséges, semmisítse meg a panaszt elutasító határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

82      A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

83      A Hivatal 2014. szeptember 15–i levelében felhívta a feleket arra, hogy adjanak választ Közszolgálati Törvényszék által pervezető intézkedések keretében feltett kérdésekre. A felek 2014. szeptember 22‑én eleget tettek e felhívásnak.

 A jogkérdésről

84      Keresete alátámasztására a felperes a megtámadott határozat és a panaszt elutasító határozat megsemmisítése érdekében két jogalapra hivatkozik: egyrészt a nyilvánvaló értékelési hibára és az arányosság elvének a megsértésére, másrészt az indokolás hiányára.

 A kereset tárgyáról

85      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az eljárásgazdaságosság elvének megfelelően az uniós bíróság dönthet úgy, hogy kifejezetten a panaszt elutasító határozattal szembeni kérelmek tárgyában nem szükséges határozni, ha megállapítja, hogy azok önálló tartalommal nem bírnak, és valójában nem különíthetők el az azon határozattal szembeni kérelmektől, amely ellen a panaszt benyújtották. Különösen akkor kerülhet erre sor, ha a bíróság megállapítja, hogy a panaszt elutasító határozat csupán megerősíti a panasz tárgyát képező határozatot, és ha ebből következően az egyik határozat megsemmisítése nem jár attól eltérő hatással az érintett személy jogi helyzetére, mint amilyen a másik megsemmisítéséből következik (Adjemian és társai kontra Bizottság ítélet, T‑325/09 P, EU:T:2011:506, 33. pont; López Cejudo kontra Bizottság ítélet, F‑28/13, EU:F:2014:55, 29. pont).

86      Még ha a jelen ügyben ez is a helyzet a panaszt elutasító határozatot illetően, tekintettel a pert megelőző eljárás során bekövetkezett változásokra, a sérelmet okozó eredeti aktus jogszerűségének vizsgálata során figyelembe kell venni a panaszt elutasító határozatban szereplő indokolást is, amely a jelen esetben pontosítja a megtámadott határozat bizonyos elemeit, mivel ezen indokolásnak egybe kell esnie az eredeti aktussal (lásd: Mocová kontra Bizottság ítélet, F‑41/11, EU:F:2012:82, 21. pont).

 Az első, a nyilvánvaló értékelési hibán és az arányosság elvének megsértésén alapuló jogalapról

 A felek érvei

87      Az első jogalapja alátámasztására a felperes lényegében azt állítja, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nyilvánvaló értékelési hibát követett el azzal, hogy az ügy egyes körülményeit nem fogadta el enyhítőként. Következésképpen a kinevezésre jogosult hatóság az arányosság elvét sértő intézkedést rendelet el.

88      A felperes, azon körülmények között, amelyeket a kinevezésre jogosult hatóságnak enyhítőként kellett volna elismernie, különösen hivatkozik elsőként a házastársával közös bankszámla hiányára, amely magyarázatul szolgál arra, hogy miért nem vette észre a Partena által 2003‑ban és 2005‑ben átutalt több fontos összeget, valamint azt, hogy 2006 novemberétől a Partena rendszeresen utalta a családi támogatásokat. Másodszor hivatkozik a házastársának a belga családi támogatásokra való jogosultságával kapcsolatos, a Partena ellentmondásos magatartásával okozott zavaros helyzetre. Harmadszor hangsúlyozza a PMO gondosságának hiányát, amelyet enyhítő körülményként kellett volna értékelni. Negyedszer a kinevezésre jogosult hatóság nem minősítette kellően enyhítőnek azt a körülményt, hogy önként döntött úgy, visszafizeti a jogalap nélkül kapott, azonban elévült összegeket. Ugyanez vonatkozik ötödször arra, hogy nem volt az adminisztráció megtévesztésére irányuló szándéka. Végül, hatodszor, hivatkozik a pályafutása során tanúsított kifogástalan magatartására.

89      A Bizottság a jogalap megalapozatlanként való elutasítását kéri, elsősorban arra hivatkozva, hogy 2006 óta a felperes mindenképpen tudta, hogy a Partena értesítette a házastársát belga családi támogatások átutalásáról, így ettől kezdve öt éven keresztül nem kaphatta továbbra is a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokat anélkül, hogy az illetményelszámolásaiban megvizsgálta volna, hogy ebből következően ténylegesen rendeződött‑e a helyzet a jelen esetben 500 eurónyi levonás formájában, és anélkül, hogy értesítette volna a PMO‑t a Partena 2006 novemberi levelének tartalmáról. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a felperes nem vélhette öt éven keresztül, hogy a helyzet az adminisztrációk között rendeződött, miközben ő továbbra is megkapta a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegét, a házastársa pedig a belga családi támogatások teljes összegében részesült.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

90      Először is emlékeztetni kell arra, hogy minden fegyelmi intézkedés jogszerűségének feltétele az, hogy az érdekeltnek felrótt tények valódiságát bizonyítsák (Daffix kontra Bizottság ítélet, T‑12/94, EU:T:1997:208, 63. és 64. pont; Tzikis kontra Bizottság, T‑203/98, EU:T:2000:130, 51. pont).

91      Ami a fegyelmi tanács által a tisztviselő terhére megállapított kötelezettségszegések súlyának értékelését és a kötelezettségszegésekre tekintettel legmegfelelőbbnek tűnő intézkedés kiválasztását illeti, e kérdések főszabály szerint a kinevezésre jogosult hatóság széles mérlegelési jogkörébe tartoznak, kivéve ha az elrendelt intézkedés aránytalan a megállapított tényálláshoz képest (lásd: E kontra Bizottság ítélet, T‑24/98 et T‑241/99, EU:T:2001:175, 85. és 86. pont). Következésképpen az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a kinevezésre jogosult hatóság hatáskörrel rendelkezik a tisztviselő felelősségének a fegyelmi tanács értékelésétől eltérő értékelésére, valamint arra, hogy ez alapján kiválassza azt a fegyelmi intézkedést, amelyet megfelelőnek gondol a megállapított fegyelmi vétségek szankcionálására (Y kontra Bíróság ítélet, T‑500/93, EU:T:1996:94, 56. pont; Tzikis kontra Bizottság, EU:T:2000:130, 48. pont).

92      A tényállás megállapítását követően a kinevezésre jogosult hatóság által a fegyelmi eljárások körében élvezendő széles mérlegelési mozgástérre tekintettel a bírósági felülvizsgálatnak a nyilvánvaló mérlegelési hiba és a hatáskörrel való visszaélés hiányának vizsgálatára kell korlátozódnia (Tzikis kontra Bizottság ítélet, EU:T:2000:130, 50. pont).

93      Ami különösen a fegyelmi intézkedésnek a megállapított tények súlyosságához képesti arányosságát illeti, a Közszolgálati Törvényszéknek figyelembe kell vennie azt, hogy a szankciót a kinevezésre jogosult hatóság minden egyes eset konkrét tényei és körülményei összességének értékelése alapján határozza meg, mivel a személyzeti szabályzat nem ír elő meghatározott viszonyt az ott felsorolt szankciók és a tisztviselő kötelességszegése között, és nem határozza meg, hogy a súlyosbító és enyhítő körülmények milyen mértékben hatnak a szankció kiválasztására. Az első fokon eljáró bíróság vizsgálatának tehát arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy a kinevezésre jogosult hatóság arányosan mérlegelte–e a súlyosbító és enyhítő körülményeket, tekintettel arra is, hogy e vizsgálat során a bíróság nem léphet a kinevezésre jogosult hatóság helyébe az ez utóbbi által e tekintetben végzett értékítéletet illetően (BG kontra Ombudsman ítélet, T‑406/12 P, EU:T:2014:273, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94      A jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes nem vitatja azt a tényt, hogy jóllehet azután, hogy a házastársa 2006‑ban tájékoztatta arról, hogy a Partena megerősítette számára a nemzeti családi támogatásokban 2006. október 1‑jétől való részesülést, csak a 2010. februári ellenőrzéskor jelentette be az adminisztrációjának, hogy a házastársa megkapta a Partena által utalt belga családi támogatásokat, miközben ő továbbra is megkapta a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összeget.

95      A felperes azonban arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatban vele szemben elrendelt intézkedések meghatározásánál nem vagy nem kellően vettek figyelembe néhány olyan körülményt, amelyet ő enyhítőnek vél. Ezeket tehát egyenként meg kell vizsgálni.

–       A felperes és a házastársa közös bankszámlájának hiányáról

96      Ami mindenekelőtt azt a tényt illeti, hogy a Partena a belga családi támogatásokat a házastársa egyéni számlájára utalta, és hogy a felperes és a házastársa nem rendelkeztek közös bankszámlával, ami megakadályozta a felperest abban, hogy a halmozódásról a kezdetektől tudomást szerezzen, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy e körülmény nem releváns a felperes azon kötelezettségét illetően, hogy bejelentse a házastársa által a három gyermek után más forrásból kapott juttatásokat, akik után ő maga a személyzeti szabályzat szerinti támogatások teljes összegét megkapta.

97      E tekintetben azon a Bizottság által egyébként megállapított tényen kívül, hogy a felperes sosem állította, hogy megszakadt a kapcsolata a házastársával, akivel együtt él, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja először is, hogy a munkabére nagyságára tekintettel nehezen hihető, hogy a felperes házastársa a 2003 és 2006 közötti teljes időszak alatt ne vette volna észre, hogy utalásokat kapott a Partenától, beleértve a 2003. szeptemberi 11 000 eurónyi és a 2005. áprilisi 5500 eurónyi jelentős összegeket, és hogy erről nem is tájékoztatta a házastársát.

98      Másodszor nem vitatott, hogy függetlenül a Partena által 2003 és 2006 között a felperes házastársának bankszámlájára teljesített banki átutalásoktól, ez utóbbi 2006. november 9‑én hivatalos értesítést kapott, amelyben a Partena tájékoztatta a belga családi támogatásokra való jogosultságairól, amely információt ő megosztott a felperessel, azonban az úgy döntött, hogy azt nem közli az adminisztrációjával. Márpedig ha ezen információt ésszerű határidőn belül átadta volna a PMO‑nak, az félreértések nélkül értesült volna arról, hogy a felperes házastársa a Partena által utalt családi támogatásokban részesült, és hogy pontosan milyen összegben. A PMO lett volna tehát ekkor köteles ebből következően haladéktalanul csökkenteni a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások felperesnek utalt összegét, amivel megelőzhette volna a fegyelmi eljárást.

99      Harmadszor és mindenesetre, ha a családi helyzetével kapcsolatban valamely ellátást igényelnek és megítélnek a tisztviselőnek, ez utóbbi nem hivatkozhat arra, hogy állítólag nem ismeri a házastársának helyzetét, legyen szó arról, hogy az végez‑e szakmai tevékenységet, hogy milyen összegű díjazást kap e tevékenység után, vagy hogy e házastárs kap‑e a személyzeti szabályzat alapján járó ellátásokkal egyenértékű nemzeti ellátásokat.

100    Ha ugyanis elfogadnánk az ilyen érvet, az lehetővé tenné a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegében a jelen ügyben történtekhez hasonlóan részesülő tisztviselőknek vagy alkalmazottaknak, hogy úgy véljék, nem kötelesek bejelenteni a más forrásból származó nemzeti családi támogatásokat mindazon esetekben, amikor e nemzeti családi támogatásokat nem közvetlenül a tisztviselőnek, hanem a házastársnak utalják annak egyéni bankszámlájára. Ezenkívül hasonló megközelítés az Unió pénzügyi érdekeire káros információ‑visszatartásra ösztönözhetne.

–       A felperes házastársának a belga családi támogatásokra való jogosultságával kapcsolatban a Partena által okozott zavarról

101    Ami ezt követően a felperes házastársának a belga családi támogatásokra való jogosultságával kapcsolatban a Partena magatartása által okozott zavart illeti, az ügy irataiból ténylegesen kitűnik, hogy e nemzeti biztosító eleinte tévesen tagadta meg a felperes házastársától a belga családi támogatásokra való jogosultságát legalábbis 2003 augusztusáig, és hogy ezen időponttól 2006 októberéig a Partena alkalmi banki átutalásokat teljesített a felperes házastársának egyéni bankszámlájára, anélkül hogy feltétlenül dokumentálta volna azokat a nemzeti családi támogatásokat odaítélő határozatokról való értesítéssel.

102    Mindemellett a Közszolgálati Törvényszék megállapítja egyrészt, hogy a felperes maga elismeri a keresetlevelében, hogy „[a] [Partena] utalásai 2006‑tól váltak rendszeressé”, és a Közszolgálati Törvényszék kérdésére válaszolva még azt is jelezte, hogy a 2006. november 7‑i, Partenának küldött kérelmében a házastársa azon okok után érdeklődött, amelyek miatt e biztosító 2005 áprilisa és 2006 szeptembere között felfüggesztette az utalásait. E tényezők tehát azt jelzik, hogy ellentétben azzal, amit a felperes a fegyelmi tanács előtt állított, a házastársa az érintett időszakban tudott arról, hogy a Partena által utalt belga családi támogatásokban részesült. Ehhez járul még a tárgyaláson a Bizottság által hangsúlyozott azon tény, hogy figyelembe véve a Partena által a Bizottságnak megküldött 2003. augusztus 28‑i levél tartalmát, a felperes házastársának mindenképpen el kellett küldenie az utolsó gyermekének születését igazoló iratot a Partenának ahhoz, hogy lehetővé tegye e biztosítónak azon kifizetések teljesítését, amelyekre 2003 és 2006 között került sor.

103    Másrészt és mindenesetre a felperes házastársa, aki 1996 óta több ízben tevőlegesen igényelte ezen ellátásokat a Partenától, e biztosítótól a fent említett 2006. november 9‑i levélben értesült arról, hogy az a három gyermekük után utalja a nemzeti családi támogatásokat. Következésképpen függetlenül a felperes házastársa javára 2003 és 2006 között a Partena által teljesített későbbi utalásoktól, valamint a házastársnak a Partenánál való annak érdekében történt tevőleges fellépéséről, hogy e családi ellátásokban részesüljön, nyilvánvaló, hogy 2006 novemberétől a felperes házastársának helyzete a belga családi támogatásokra való jogosultságát illetően világos és rendezett volt.

104    Márpedig a felperes azokban a nyilatkozatokban, amelyeket a gyermekei születésekor küldött el a PMO‑nak, azt jelentette be, hogy az utolsó három gyermeke után nem került sor az eltartott gyermek után a személyzeti szabályzat alapján nyújtott ellátással egyenértékű családi ellátások utalására, és egyébiránt elismerte, hogy teljes mértékben tudatában volt a halmozódás tilalmának. Ugyanakkor, a felperes nem tartotta szükségesnek azt, hogy hivatalosan értesítse a PMO‑t a helyzet változásáról, a jelen esetben arról, hogy a házastársa belga családi támogatásokban részesült, és ezzel megsértette a valamennyi, pénzbeli támogatásban részesülő tisztviselőt terhelő azon kötelezettséget, hogy személyes helyzetéről teljes körű tájékoztatást nyújtson, és hogy az adminisztrációja tudomására hozza a személyes helyzetében bekövetkezett minden változást (lásd ebben az értelemben: López Cejudo kontra Bizottság ítélet, EU:F:2014:55, 67. pont), amely kötelezettségre a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése kifejezetten felhívja a figyelmet a halmozódás tilalmával összefüggésben.

–       A PMO gondosságának állítólagos hiányáról vagy a feltételezett tétlenségéről

105    Ami a PMO azzal kapcsolatos gondosságának hiányát illeti, hogy kivizsgálja a felperes személyes helyzetét többek között 2004 januárjától, amely időpontban a PMO azt kérte a Partenától, hogy jelentős hátralékot térítsen meg számára, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy az Unió pénzügyi érdekeinek védelméért felelős igazgatási egység hatékonyságának esetleges hiánya vagy tétlensége nem mentheti ki a tisztviselő arra vonatkozó kötelezettségének saját maga általi megsértését, hogy a személyes helyzetében bekövetkezett minden olyan változást bejelentsen, amely hatással lehet az általa igényelt, személyzeti szabályzat szerinti ellátásokra való jogosultságára.

106    Először is ugyanis kétségtelenül elvárható a gondos adminisztrációtól, hogy legalább évente naprakésszé tegye a havonta utalt, személyzeti szabályzat szerinti ellátásokban részesülők személyes adatait, emlékeztetni kell azonban arra, hogy az adminisztráció helyzete, amelynek több ezer illetmény és különböző fajta támogatás kifizetését kell biztosítania, nem hasonlítható a tisztviselő helyzetéhez, akinek személyes érdeke fűződik a számára havi rendszerességgel utalt kifizetések ellenőrzéséhez, és ahhoz, hogy jelezze mindazt, ami a hátrányára vagy előnyére szolgáló hiba lehet (lásd ebben az értelemben: Michel kontra Bizottság végzés, F‑44/13, EU:F:2014:40, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

107    Másodszor a gondos tisztviselő – aki a személyzeti szabályzat azon rendelkezéseiről, amelyek alapján kérelmére valamely ellátást nyújtanak, értesült többek között akkor, amikor e rendelkezésekre felhívták a figyelmét az érintett ellátást odaítélő határozatban, ahogy az a jelen ügyben történt – nem teheti meg, hogy továbbra is szótlanul megkapja az említett támogatást, a jelen esetben a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegét, miközben a házastársa ugyanazon gyermekek után az egyenértékű nemzeti ellátások teljes összegében részesül. Ilyen helyzetben a tisztviselő nem igazolhatja hallgatását azzal, hogy az ilyen kifizetéseket az adminisztrációja gondatlanságból hallgatólagosan elfogadta vagy eltűrte. Az adminisztráció ilyen gondatlanságának enyhítő körülményként való elfogadása ugyanis arra ösztönözné a tisztviselőket és alkalmazottakat, hogy az adminisztráció hibáiból esetlegesen hasznot húzzanak.

108    Végül harmadszor, ahogy azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, a Partena nem volt feltétlenül köteles a Bizottság esetleges kérelmeire válaszul részletes információkat közölni a felperes házastársának személyes helyzetéről, aki ezen intézménynek nem tisztviselője. Hasonló helyzetben tehát inkább a személyzeti szabályzat szerinti ellátásban részesülő olyan tisztviselőnek, mint a felperes, kell a már birtokában lévő dokumentumokat benyújtania, és minden esetben tájékoztatnia az adminisztrációját a házastársának az olyan szervezetektől érkező szociális ellátások esetleges utalásáról, mint a Partena. A személyzeti szabályzat 11. cikkében foglalt lojalitási kötelezettség ugyanis magában foglalja, hogy a tisztviselők megkönnyítsék az adminisztráció annak meghatározására vonatkozó feladatát, hogy milyen mértékűek a személyzeti szabályzat szerinti pénzbeli jogosultságaik.

–       A felperes azon meggyőződéséről, hogy az ellátások halmozódásának kérdését az adminisztrációk egymás között rendezik

109    Ami a felperes azon érvét illeti, miszerint úgy gondolta, hogy a helyzet elrendeződik az adminisztrációk között, az nem releváns, sőt megalapozatlannak tűnik, figyelembe véve azt, hogy a Partena által a felperes házastársának a 2006. november 9‑i levélben megküldött végleges információt követően a belga családi támogatások és a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegére vonatkozó halmozódás több évig fennállt.

110    E tekintetben megengedve akár a felperesnek, hogy fennállhatott azon téves meggyőződése, hogy a helyzet rendeződik az adminisztrációk között, azt is be kell látni, hogy felperes a saját tétlensége miatt hasznot húzott a helyzete adminisztratív rendezésének hiányából, mégpedig több éven keresztül. A felperesnek ugyanis mindenképpen kételkednie kellett volna a PMO‑tól továbbra is megkapott utalások, vagyis a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegében való részesülés megalapozottságában, amely utalások megjelentek a havi illetményelszámolásaiban, amelyekről feltehetően rendszeresen tudomást szerzett. Ez még akkor is érvényes, ahogy azt a Bizottság kiemeli, ha ebben az intézményben az illetményelszámolásokat már nem belső postával kézbesítik, hanem azok elektronikus levélben küldött hiperlinken keresztül érhetők el.

111    Következésképpen 2006 novemberétől 2010 februárjáig, az általános ellenőrzés időpontjáig a felperesnek jelentkeznie kellett volna az adminisztrációjánál annak érdekében, hogy ez utóbbi elvégezze a szükséges vizsgálatokat (lásd ebben az értelemben: Tsirimiagos kontra Régiók Bizottsága ítélet, F‑100/07, EU:F:2009:21, 75. pont), mivel a felperes számára ezen évek során egyre inkább biztosnak és nyilvánvalónak kellett volna tűnnie annak, hogy a helyzetét egyáltalán nem vizsgálta felül a PMO, és az nem is oldódott meg a PMO és a Partena között, mivel továbbra is megkapta a személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatások teljes összegét, a házastársa pedig a belga családi támogatásokat, ami nyilvánvalóan megsérti a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdését.

112    Mindenesetre egyrészt nem kerülheti el az egyébként gondos tisztviselő figyelmét az, hogy a családi helyzetének változására vonatkozó olyan értesítést, mint a Partena által 2006. november 9‑én megküldött, a felperes házastársának belga családi támogatásokra való jogosultságáról tájékoztató levél, közvetlenül az intézménye hatáskörrel rendelkező szervének kell egyértelmű és félreértésektől mentes módon megküldeni, amit a felperes nyilvánvalóan elmulasztott, és e tekintetben a tisztviselő nem hivatkozhat arra, hogy az adminisztráció bizonyos információkat véletlenül vagy közvetve megkapott (lásd: Costacurta kontra Bizottság ítélet, T‑34/89 és T‑67/89, EU:T:1990:20, 45. és 46. pont). Ez még inkább érvényes akkor, amikor – mint a jelen ügyben – a személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének szövegéből ellentmondásmentesen kitűnik, hogy nem a Bizottság feladata tájékozódni a más forrásokból származó, ugyanolyan jellegű családi támogatásokban való esetleges részesülésről, hanem a személyi állomány tagjainak kell bejelenteniük, hogy más forrásból származó ilyen támogatásokat kapnak.

113    Másrészt a felperesnek ahelyett, hogy állítólag beérte a helyzetének egyéni értelmezésével, a kinevezésre jogosult hatósággal kellett volna megvitatnia a kérdést (lásd ebben az értelemben: Costacurta kontra Bizottság ítélet, EU:T:1990:20, 40. pont; López Cejudo kontra Bizottság ítélet, EU:F:2014:55, 78. pont).

114    Végeredményben a felperes nem állíthatja, hogy 2004‑ben a PMO teljes mértékben tisztában volt a házastársa helyzetével. A Partena PMO‑nak megküldött 2003. augusztus 28‑i leveléből vitathatatlanul kitűnik ugyanis, hogy e szervezet átutalásokat teljesített a felperes házastársa számára, jóllehet annak összegét nem jelölték meg pontosan. A PMO Partenának megküldött 2004. január 22‑i leveléből azonban kiderül, hogy ezzel szemben a PMO ekkor a 2003. augusztus 28‑i homályos megfogalmazású levélből kizárólag annyit értett, hogy a Partena vizsgálja a felperes házastársának jogosultságait, miközben valójában ez utóbbinak e nemzeti biztosító már folyósította a családi támogatásokat. A felperes tehát tétlenségével és hallgatásával végül e téves meggyőződésben hagyta a PMO‑t, még azután is, hogy a Partena megküldte a felperes házastársának a 2006. november 9‑i levelet, amelyben értesíti a belga családi támogatásokra való jogosultságáról.

–       Az Unió költségvetésében keletkezett pénzbeli kár hiányáról, és a felperes azon szándékának hiányáról, hogy jogtalanul részesüljön személyzeti szabályzat szerinti ellátásokban

115    Ami azt a körülményt illeti, hogy a felperes – miután tudomást szerzett a fegyelmi tanács véleményéről – önként vállalta a 2006 szeptemberét megelőzően jogtalanul kapott összegek visszafizetését, egyrészt a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a kinevezésre jogosult hatóság ezt a megtámadott határozatban tudomásul vette a személyzeti szabályzat IX. melléklete 10. cikkének b) pontja értelmében vett azon szempontból, hogy a kár „milyen mértékben érintette hátrányosan a [Bizottság] érdekeit”. Másrészt a Közszolgálati Törvényszék szerint e szempontot viszonylagossá kell tenni, mivel az nem változtatja meg a felrótt kötelezettségszegés minősítését, amelyre csupán a Bizottság ellenőrzése eredményeképpen, és nem a felperes által a megfelelő időben tett bejelentéssel derült fény.

116    Ráadásul a Közszolgálati Törvényszék azt is megállapítja, hogy az ítélkezési gyakorlatra (lásd: López Cejudo kontra Bizottság ítélet, EU:F:2014:55, 67. pont) tekintettel nem volt szükségképpen kizárva, hogy a Bizottság ez irányú vizsgálatának eredménye máskülönben elegendő tényezőt szolgáltathatott volna a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének második mondatának alkalmazásához. Egyébként lényegében ezt emelte ki a Bizottság az ellenkérelmében, megállapítva, hogy a felperes ezen együttműködő gesztusa értékelendő volt, mivel ezzel elkerülték az olyan vitába bocsátkozást, amely egy külön bírósági eljárásba torkollhatott volna, a jelen esetben a személyzeti szabályzat e rendelkezésének esetleges alkalmazásával kapcsolatban.

117    Ami a csalárd szándék hiányát illeti, meg kell állapítani, hogy sem a fegyelmi tanács, sem a kinevezésre jogosult hatóság nem állapította meg a felperes ilyen szándékát, és e csalárd szándék hiányát kifejezetten figyelembe vették a vele szemben elrendelt intézkedés meghatározásakor. Ugyanakkor a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a fegyelmi tanács által e választás igazolása érdekében előadott indok az volt, hogy az aktában nem szerepelt elegendő olyan ténybeli adat, amely bizonyítaná a felperes csalárd szándékát, jóllehet a fegyelmi tanács kimondta, hogy „nehéz elhinni, hogy a [felperest] a házastársa nem értesítette azon 11 000 [eurós] és 5500 [eurós] kifizetésekről, amelyeket 2003‑ban és 2005‑ben kapott meg”.

118    A kinevezésre jogosult hatóság a megtámadott határozatban a személyzeti szabályzat IX. melléklete 10. cikkének c) pontja értelmében vett, „[a] szándékosság vagy gondatlanság kötelességszegésben megállapítható mértéke kapcsán” megállapította, hogy a felperes „súlyos gondatlanságot” tanúsított, a jelen esetben hibát követett el, amely bár nem az Unió költségvetésének kárára való gazdagodás szándékával történt, nehezen menthető, különös tekintettel az érintett beosztására és feladataira, a besorolási fokozatára és a Bizottság szolgálatában eltöltött időre.

–       Egyéb, állítólag enyhítő körülményről

119    Ami a felperes szolgálatban tanúsított magatartását illeti, a kinevezésre jogosult hatóság annak figyelembevételét jelezte, hogy a jelen ügyben felrótt kötelezettségszegéseken kívül a felperes nem követett el más kötelezettségszegést a pályafutása során. Ugyanakkor, ahogy azt a Bizottság a tárgyaláson joggal állította, az ilyen szempontnak a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 10. pontjában megkövetelt figyelembevétele nem feltétlenül egyenértékű egy enyhítő körülmény elismerésével.

120    Ami a kinevezésre jogosult hatóság által a panaszt elutasító határozatban elutasított, a felperes szakmai és otthoni munkaterhén alapuló érvet illeti, meg kell állapítani, hogy a családi ellátások halmozódása több mint öt éven keresztül fennáll azután, hogy a Partena hivatalosan értesítette a felperes házastársát a belga családi támogatásokra való jogosultságáról. Következésképpen mindenesetre a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy feltéve, hogy az ilyen érv valamilyen mértékben figyelembe vehető meghatározott időszak tekintetében, az nem igazolhat egy ilyen hosszú ideig fennálló gondatlanságot.

121    Ami a felperes állítólagos példaértékű együttműködését – amelyet a PMO‑nak a jogtalanul felvett összegek visszafizettetéséért felelős személyi állománya a 2013. március 29‑i elektronikus levélben hangsúlyozott – illeti, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy bár a PMO‑nak az eredeti ellenőrzést végző alkalmazottja 2010 februárjában kérte a felperest, hogy „[a]mint információt szerez a Partenától, haladéktalanul tájékoztassa [arról] a [PMO‑t]”, a felperes nem tartotta célszerűnek sem a „[m]ás forrásból származó […] családi támogatásokat” bejelentő azon nyomtatvány kitöltését, amelyet ekkor az említett alkalmazott elküldött neki, sem a Partena 2006. november 9‑i levele másolatának benyújtását, amely ekkor már a házastársa birtokában volt, vagy bármely más a Partenától származó későbbi irat megküldését. A felperes hasonló eljárása lehetővé tette volna a Bizottságnak az ellenőrzés azonnali befejezését. A felperes mulasztása miatt azonban több mint 18 hónap eltelt, mielőtt a Bizottság a saját eszközeivel közvetlenül a Partenától – és nem a felperestől – megszerezte a releváns információkat, a jelen esetben 2011. szeptember 23‑án.

122    A fentiekből következik, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nem mulasztotta el a jelen ügyben releváns enyhítő körülmények figyelembevételét.

–       Az elrendelt intézkedés arányosságáról

123    Ami azt a kérdést illeti, hogy a szóban forgó intézkedés meghatározása céljából a súlyosbító és enyhítő körülményeknek a kinevezésre jogosult hatóság általi mérlegelése arányos volt‑e, a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy a személyzeti szabályzat 11. cikke a lojalitási kötelezettség egyik sajátos kifejeződésének minősül, amely nemcsak azt írja elő a tisztviselőnek, hogy tartózkodjon az olyan viselkedéstől, amely rossz fényt vet a beosztására, és csorbítja az intézménynek és annak hatóságainak tekintélyét, hanem azt is, hogy – különösen, ha olyan magas besorolási fokozattal rendelkezik, mint a jelen ügyben – minden gyanún felül álló magatartást tanúsítson annak érdekében, hogy megmaradjon az intézmény és ezen tisztviselő között fennálló bizalmi viszony (Andreasen kontra Bizottság ítélet, F‑40/05, EU:F:2007:189, 233. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

124    A jelen ügy körülményeire tekintettel a Közszolgálati Törvényszék megállapítja egyrészt, hogy a kinevezésre jogosult hatóság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes „súlyos gondatlanságot” tanúsított azzal, hogy ilyen hosszú időn keresztül nem jelentette be azt, hogy a házastársa belga családi támogatásokban részesült. Másrészt az elrendelt intézkedés nem tűnik aránytalannak. Különös tekintettel a széles mérlegelési mozgásterére, a kinevezésre jogosult hatóság megállapíthatta, hogy a magasabb fizetési fokozatba sorolás 18 hónapos időszakra való elhalasztása intézkedés elrendelése, ahogy azt a fegyelmi tanács javasolta, nem elegendő különösen a jelen helyzetben, amelyben a fegyelmi tanáccsal ellentétben a kinevezésre jogosult hatóság nemcsak a személyzeti szabályzat 67. cikke (2) bekezdésének, hanem a 11. cikkének felperes általi megsértését is megállapította.

125    Másodlagosan a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a személyzeti szabályzat IX. melléklete 10. cikkének szövegében semmi nem kötelezi a kinevezésre jogosult hatóságot arra, amit tett, vagyis hogy az elrendelt intézkedés enyhítő körülményeként értékelje azt, hogy a felperes a nyugdíjkorhatárhoz közelít. Következésképpen tekintettel a határozat elfogadása során e szempont ex gratia figyelembevételére, a végül megállapított intézkedés a fortiori nem minősül aránytalannak.

126    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nem hagyott figyelmen kívül egyes enyhítő körülményeket, és a különböző körülmények felperes esetében való figyelembevételét illetően azokat nem aránytalanul mérlegelte a felperesre végül kiszabott szankció meghatározásakor.

127    Következésképpen az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A második, az indokolás hiányán alapuló jogalapról

 A felek érvei

128    A második jogalapjának alátámasztására a felperes lényegében azzal érvel egyrészt, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a megtámadott határozatban és a panaszt elutasító határozatban nem fejtette ki kellően azon okokat, amelyek miatt a felperes gondatlanságát „súlyosnak” minősítette, többek között azzal, hogy nem vagy alig magyarázta meg azon okokat, amelyek miatt elutasította egyes körülmények enyhítő jellegének elismerését. Másrészt a kinevezésre jogosult hatóság nem adott kellő magyarázatot azon okokra, amelyek miatt súlyosabb intézkedést rendelt el, mint amilyet a fegyelmi tanács javasolt.

129    A Bizottság a jogalap megalapozatlanként való elutasítását kéri.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

130    Az EUMSZ 296. cikkben foglalt indokolási kötelezettség, amelyre az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja emlékeztet, és amelyet a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése megismétel, az uniós jog olyan alapelve, amelynek célja egyrészt az, hogy a sérelmet okozó aktus megalapozottságának megítélését lehetővé tévő kellő tájékoztatást nyújtson az érintett számára, másrészt pedig az, hogy biztosítsa az aktus jogszerűségének bírósági felülvizsgálatát (lásd: Michel kontra Parlament ítélet, 195/80, EU:C:1981:284, 22. pont; Lux kontra Számvevőszék ítélet, 69/83, EU:C:1984:225, 16. pont; Camacho‑Fernandes kontra Bizottság ítélet, F‑16/13, EU:F:2014:51, 111. pont).

131    Fegyelmi ügyekben azt a kérdést, hogy a kinevezésre jogosult hatóság szankciót kiszabó határozatának indokolása megfelel‑e ezeknek a követelményeknek, nemcsak az indokolás szövegének, de a hátterét képező összefüggéseknek és az adott területet szabályozó jogszabályok összességének fényében is kell értékelni. E tekintetben bár a fegyelmi tanácsnak és a kinevezésre jogosult hatóságnak meg kell jelölnie a határozataik jogi indokolását meghatározó minden ténybeli és jogi elemet, valamint a határozataik elfogadásához vezető megfontolásokat, nem kell kitérniük az érintett által az eljárás felhozott minden ténybeli és jogi körülményre (Stevens kontra Bizottság ítélet, T‑277/01, EU:T:2002:302, 71. pont). Mindenesetre egy határozat akkor kellően indokolt, ha az érintett tisztviselő előtt ismert összefüggésben fogadták el, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (N kontra Bizottság ítélet, T‑198/02, EU:T:2004:101, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

132    Ha a kiszabott szankció végül szigorúbb a fegyelmi tanács által javasoltnál, a kinevezésre jogosult hatóság határozatának részletesen ismertetnie kell azon indokokat, amelyek alapján e hatóság eltért a fegyelmi tanács által kiadott véleménytől (F. kontra Bizottság ítélet, 228/83, EU:C:1985:28, 35. pont; N kontra Bizottság ítélet, EU:T:2004:101, 95. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133    A jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a megtámadott határozatban a jelen ügy körülményeit a személyzeti szabályzat IX. melléklete 10. cikkében említett valamennyi szempont alapján megvizsgálta. Ezenkívül a panaszt elutasító határozatban részletesen válaszolt a felperes által kifejtett különböző érvekre.

134    Ami azt a kérdést illeti, hogy a kinevezésre jogosult hatóság kellően megmagyarázta‑e azon okokat, amelyek miatt a felperes gondatlanságát „súlyosnak” minősítette, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a kinevezésre jogosult hatóság már a megtámadott határozatban részletesen vizsgálta a tisztviselőket terhelő gondossági kötelezettség terjedelmét, és jogilag kellően megmagyarázta, hogy az a tény, miszerint mégiscsak a tisztviselőt terhelő bejelentés hiányában tartott több évig a nemzeti és a személyzeti szabályzat szerinti ellátások olyan halmozódása, mint ahogy az a jelen ügyben történt, csakis súlyos gondatlanságra utalhat, mivel nem minősült vagy nem minősülhetett a személyzeti szabályzat 11. cikkében és 67. cikkének (2) bekezdésében foglalt szándékos mulasztásnak. A panaszt elutasító határozatban a kinevezésre jogosult hatóság újra részletesen kifejtette e szempontot a felperes érveire való válaszul, annak ellenére, hogy a megtámadott határozat, ugyanúgy mint a panaszt elutasító határozat, olyan eljárást fejezett be, amelynek részleteit a felperes jól ismerte (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Daffix ítélet, C‑166/95 P, EU:C:1997:73, 34. pont).

135    Ami azt a tényt illeti, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a felperesre súlyosabb szankciót szabott ki, mint amilyet a fegyelmi tanács javasolt, többek között a panaszt elutasító határozatból kitűnik, hogy a kinevezésre jogosult hatóság kifejtette, mely alapvető ok miatt vélte megfelelőnek a fegyelmi tanács által ajánlott szankció súlyosbítását, vagyis hogy a fegyelmi tanáccsal ellentétben miért nem tekintette enyhítő körülménynek a PMO tétlenségét. Márpedig ahogy azt az első jogalap keretében a jelen bíróság megállapította, a kinevezésre jogosult hatóság jogosan vetette el e szempont enyhítő körülménynek minősítését, ami ugyanakkor önmagában kellően megmagyarázza azon döntését, hogy a fegyelmi tanács által javasoltnál súlyosabb szankciót szabjon ki.

136    Egyébiránt ami még az elrendelt intézkedésnek a fegyelmi tanács által javasolthoz képest való súlyosbítását illeti, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a megtámadott határozatban a személyzeti szabályzat 11. cikkének és a 67. cikke (2) bekezdésének megsértését kívánta szankcionálni, miközben a fegyelmi tanács által javasolt intézkedés csak ez utóbbi cikk megsértésére vonatkozott.

137    A fentiekre tekintettel a második jogalapot mint megalapozatlant, és ebből kifolyólag a kereset egészét is el kell utasítani.

 A költségekről

138    Az eljárási szabályzat 101. cikke értelmében az említett szabályzat második címe hetedik fejezetének többi rendelkezésére is figyelemmel, a pervesztes fél maga viseli saját költségeit, és a Közszolgálati Törvényszék kötelezi a másik fél költségeinek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 102. cikkének 1. §–a szerint ha az a méltányosság alapján indokolt, a Közszolgálati Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes fél maga viseli saját költségeit, de őt a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

139    A jelen ítéletben ismertetett indokokból az következik, hogy a felperes pervesztes lett. Továbbá az alperes keresetében kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a felperest kötelezze a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 102. cikke 1. §–ának alkalmazását, a felperesnek kell viselnie saját költségeit, és őt kell kötelezni a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A Közszolgálati Törvényszék

(második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      EH viseli saját költségeit és köteles viselni az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

Rofes i Pujol Bradley Svenningsen

Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. november 19‑i nyilvános ülésen.

W. Hakenberg       K. Bradley

hivatalvezető       elnök

* Az eljárás nyelve: francia.