A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2014. december 9.(*)

„Verseny – Kartellek – A betonvasrudak, illetve ‑tekercsek piaca – Az ESZAK 65. cikk megsértését az ESZAK‑Szerződés lejárta után az 1/2003/EK rendelet alapján megállapító határozat – Az árak és a fizetési határidők rögzítése – A gyártás vagy az eladás korlátozása, illetve ellenőrzése – Lényeges eljárási szabályok megsértése – Jogalap – Védelemhez való jog – Bírságok – A jogsértés súlya és időtartama – Enyhítő körülmények – Kapcsolódó ügyben hozott, megsemmisítést kimondó ítélet figyelembevétele”

A T‑91/10. sz. ügyben,

a Lucchini SpA (székhelye: Milánó [Olaszország], képviselik kezdetben: M. Delfino, J.‑P. Gunther, E. Bigi, C. Breuvart és L. De Sanctis, később: J.‑P. Gunther, E. Bigi, C. Breuvart és D. Galli ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: R. Sauer és B. Gencarelli, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: M. Moretto ügyvéd, később: M. Sauer és R. Striani, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: M. Moretto)

alperes ellen

a 2009. december 8‑án hozott C(2009) 9912 végleges bizottsági határozattal módosított, (COMP/37.956 – „betonvas”‑ügy, újbóli elfogadás) 2009. szeptember 30‑án hozott C(2009) 7492 végleges bizottsági határozat nem létezőnek nyilvánítására vagy megsemmisítésére, másodlagosan az említett határozat 2. cikkének megsemmisítésére, illetve harmadlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentésére irányuló kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),

tagjai: M. E. Martins Ribeiro (előadó), elnökként eljáró bíró, A. Popescu és G. Berardis bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. február 7‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1.     Az ESZAK‑Szerződés rendelkezései

1        Az ESZAK 36. cikk a következőképpen rendelkezett:

„A jelen Szerződésben előírt pénzbeli szankciók meghozatala, illetve kényszerítő bírságok rögzítése előtt a Bizottságnak lehetővé kell tennie, hogy az érdekelt benyújthassa az észrevételeit. A jelen Szerződés értelmében meghozott pénzügyi szankciók és kiszabott kényszerítő bírságok korlátlan felülvizsgálat tárgyát képezhetik. A felperesek e keresetük alátámasztására hivatkozhatnak a jelen Szerződés 33. cikkének első albekezdésében meghatározott feltételek mellett azon határozatok vagy ajánlások jogellenességére, melyek megsértését nekik felróják.”

2        Az ESZAK 47. cikk értelmében:

„A Bizottság jogosult a feladata elvégzéséhez szükséges információkat beszerezni. Elvégeztetheti továbbá az ehhez szükséges ellenőrzéseket.

A Bizottság nem fedheti fel a szakmai titoktartási kötelezettség alá tartozó információkat, különösen a vállalkozásokra, üzleti kapcsolataikra és költségelemeikre vonatkozóan. E fenntartás mellett a Bizottságnakközzé kell tennie azok adatokat, melyek a kormányok és más érdekeltek számára hasznosak lehetnek.

A Bizottság azon vállalkozásokkal szemben, melyek a jelen cikk rendelkezései alapján hozott határozatok szerint fennálló kötelezettségeiknek nem tettek eleget, amelyek tudottan hamis információkat szolgáltattak, bírságokat szabhat ki, melyek legnagyobb összege az éves forgalom 1%‑ának felelhet meg, illetve kényszerítőbírságokat szabhat ki, melyek legnagyobb összege késedelmi naponként az átlagos napi forgalom 5%‑ának felelhet meg.

A szakmai titok Bizottság általi, valamely vállalkozásnak sérelmet okozó megsértése a Bíróság előtt kártérítési kereset tárgyát képezheti a 40. cikkben meghatározott feltételek mellett”.

3        Az ESZAK 65. cikk az alábbiak szerint rendelkezett:

„Tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, így különösen:

a)      az árak rögzítése vagy meghatározása;

b)      a termelés, a piacok, a műszaki fejlődés vagy a befektetések korlátozása vagy ellenőrzése;

c)      a piacok, az áruk, az ügyfelek vagy a beszerzési források felosztása.

[…]

4. A jelen cikk (1) bekezdése értelmében tiltott megállapodások és döntések semmisek, és azokra a tagállamok bíróságai előtt nem lehet hivatkozni.

A Bizottság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik – a Bíróság előtti keresetekre is figyelemmel – annak megállapítására, hogy a hivatkozott megállapodások vagy döntések megfelelnek‑e a jelen cikk rendelkezéseinek.

5. A Bizottság azon vállalkozásokkal szemben, amelyek semmis megállapodást kötöttek, és választottbíróság, elállás, bojkott vagy egyéb eszközök útján alkalmazták, illetve alkalmazni próbálták a semmis megállapodást vagy döntést, vagy azt a megállapodást, amelynek engedélyezését elutasították vagy visszavonták, vagy olyan vállalkozásokkal szemben, amelyek tudottan hamis vagy elferdített információk révén szereztek engedélyt, illetve olyanokkal szemben, amelyek az (1) bekezdésben foglalt rendelkezésekkel ellentétes magatartást tanúsítanak, a jelen cikk rendelkezéseivel ellentétes megállapodás, döntés vagy magatartás tárgyát képező termékekkel elért forgalom legfeljebb kétszeresével egyenlő összegű bírságot, illetve kényszerítő bírságot szabhat ki, annak sérelme nélkül, hogy – ha ennek célja a termelés, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozása – az így meghatározott maximális összeg bírság esetén legfeljebb a szóban forgó vállalkozások éves forgalmának 10%‑ával, kényszerítő bírság esetén pedig a napi forgalom 20%‑ával növelhető.”

4        Az ESZAK‑Szerződés – annak 97. cikke értelmében – 2002. július 23‑án lejárt.

2.     Az EK‑Szerződés rendelkezései

5        Az EK 305. cikk (1) bekezdése így rendelkezik:

„E szerződés rendelkezései nem módosítják az Európai Szén‑ és Acélközösséget létrehozó szerződés rendelkezéseit, különösen a tagállamok jogaira és kötelezettségeire, a Szén‑ és Acélközösség intézményeinek hatáskörére, valamint az említett szerződésnek a közös szén‑ és acélpiac működésére vonatkozó szabályait.”

3.     Az 1/2003/EK rendelet

6        Az [EK] 81. és [EK] 82. cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 4. cikke értelmében „[az EK] 81. és [EK] 82. cikk alkalmazása érdekében a Bizottság az e rendeletben biztosított jogkörökkel rendelkezik”.

7        Az 1/2003 rendelet „Jogsértés megállapítása és megszüntetése” című 7. cikke ekképpen rendelkezik:

„(1)      „Ha panasz vagy saját kezdeményezése alapján eljáró Bizottság megállapítja az [EK] 81. vagy az [EK] 82. cikk megsértését, határozatban felszólíthatja az érintett vállalkozásokat és vállalkozások társulásait, hogy fejezzék be a jogsértést. […] Ha a Bizottságnak jogos érdekében áll, azt is megállapíthatja, hogy a jogsértést a múltban követték el.

[...]”

8        Az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:

a)      megsértik a[z EK] 81. vagy a[z EK] 82. cikket; […]”

4.     Az ESZAK‑Szerződés lejártából fakadó versenyjogi kérdések kezelésének bizonyos szempontjairól szóló bizottsági közlemény

9        Az Európai Közösségek Bizottsága 2002. június 18‑án elfogadta az ESZAK‑Szerződés lejártából fakadó versenyjogi kérdések kezelésének bizonyos szempontjairól szóló bizottsági közleményt (HL C 152., 5. o., a továbbiakban: 2002. június 18‑i közlemény).

10      A 2002. június 18‑i közlemény 2. pontja kimondja, hogy e közlemény célja:

„[…]

–        az EK‑Szerződés rendszerére történő áttérésből adódó legfontosabb anyagi és eljárásjogi módosítások összefoglalása azon piaci szereplők és a tagállamok részére, amelyeket az ESZAK‑Szerződés és annak származékos joga érint […],

–        annak magyarázata, hogy a Bizottság hogyan szándékozik az ESZAK‑rendszerről az EK‑rendszerre való áttérésből adódó sajátos problémákat megoldani a megállapodások, az erőfölénnyel való visszaélés […], az összefonódások ellenőrzése […], valamint az állami támogatások ellenőrzése terén”.

11      A 2002. június 18‑i közlemény 31. pontja – amely az ESZAK‑rendszerről az EK‑rendszerre való áttérésből adódó sajátos problémákkal foglalkozik – a következőképpen hangzik:

„Amennyiben a megállapodásokra alkalmazandó közösségi versenyszabályok alkalmazása során a Bizottság az ESZAK‑Szerződés hatálya alá tartozó jogsértést állapít meg, az alkalmazandó anyagi jog – az alkalmazás időpontjától függetlenül – a jogsértést létrehozó tényállás megvalósulásakor hatályos jog lesz. Mindenesetre eljárásjogi szempontból az ESZAK‑Szerződés lejártát követően alkalmazandó jog az EK‑jog lesz […].”

 A jogvita tárgya

12      A jelen ügy tárgya elsődlegesen a 2009. december 8‑án hozott C(2009) 9912 végleges bizottsági határozattal (a továbbiakban: módosító határozat) módosított, az ESZAK 65. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/37.956 – „betonvas”‑ügy, újbóli elfogadás) 2009. szeptember 30‑án hozott C(2009) 7492 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: első határozat) (a módosító határozattal módosított első határozat a továbbiakban: megtámadott határozat) nem létezőnek nyilvánítására vagy megsemmisítésére, másodlagosan az említett határozat 2. cikkének megsemmisítésére, illetve harmadlagosan a felperessel, a Lucchini SpA‑val szemben kiszabott bírság összegének csökkentésére irányuló kérelem.

13      A megtámadott határozatban a Bizottság úgy találta, hogy az alábbi vállalkozások megsértették az ESZAK 65. cikket:

–        Alfa Acciai SpA (a továbbiakban: Alfa);

–        Feralpi Holding SpA (a továbbiakban: Feralpi);

–        Ferriere Nord SpA;

–        IRO Industrie Riunite Odolesi SpA (a továbbiakban: IRO);

–        Leali SpA és az Acciaierie e Ferriere Leali Luigi SpA – felszámolás alatt (a továbbiakban: AFLL) (e két vállalkozás a továbbiakban együttesen: Leali‑AFLL);

–        a felperes és a SP SpA, felszámolás alatt (e két vállalkozás a továbbiakban együttesen: Lucchini‑SP);

–        Riva Fire SpA (a továbbiakban: Riva);

–        Valsabbia Investimenti SpA és Ferriera Valsabbia SpA (e két vállalkozás a továbbiakban együttesen: Valsabbia).

 A felperes bemutatása

14      A felperes egy részvénytársaság, melynek székhelye Milanóban (Olaszország) található. 2005. április 20‑ig a felperes tőkéje nagy részének a Lucchini családhoz és a Lucchini csoporthoz tartozó jogi vagy természetes személyek voltak a tulajdonosai, míg a fennmaradó tőkerésznek biztosítótársaságok és pénzügyi intézmények voltak a tulajdonosai. A fenti időponttól a felperes feletti irányítást a Severstal csoport szerezte meg (az első határozat (95) preambulumbekezdése).

15      A Siderpotenza SpA (a továbbiakban: az első Siderpotenza) 1989 és 1991 között a Lucchini Siderurgica SpA és a korábbi Acciaierie e Ferriere Leali Luigi közös irányítása alatt álló vállalkozás volt. 1991. március 5‑én az első Siderpotenza beolvadt a Lucchini Siderurgicába. A Lucchini Siderurgica 1998. október 10‑én – 1998. december 1‑jei hatállyal – beolvadt a Lucchinibe (az első határozat (96) és (97) preambulumbekezdése).

16      1997. október 31‑én a Lucchini Siderurgica „betonvas” ágazatát átruházták a Siderpotenzára, melyet 1997 júliusában hoztak létre (a továbbiakban: az új Siderpotenza). 2002. május 30‑án az új Siderpotenza a Ferriere Nordra ruházta a betonvas‑termelési egységeit (az első határozat (99) és (538) preambulumbekezdése).

 A jogvita előzményei

17      2000 októberétől decemberéig a Bizottság az ESZAK‑Szerződés 47. cikkének megfelelően vizsgálatokat folytatott egyes olasz betonvasrúd‑gyártóknál, valamint egy olasz vas‑ és acélgyártó vállalkozásokat tömörítő társulásnál. Emellett tájékoztatáskérést is intézett hozzájuk az ESZAK 47. cikk értelmében (az első határozat (114) preambulumbekezdése).

18      2002. március 26‑án a Bizottság megindította a közigazgatási eljárást, és az ESZAK 36. cikk értelmében megállapította kifogásait (a továbbiakban: kifogásközlés) (az első határozat (114) preambulumbekezdése). A felperes a kifogásközléssel kapcsolatban írásbeli észrevételeket terjesztett elő. A Lucchini nem kérte meghallgatás tartását (az első határozat (118) preambulumbekezdése).

19      2002. augusztus 12‑én a Bizottság kiegészítő kifogásokat intézett (a továbbiakban: kiegészítő kifogásközlés) az eredeti kifogásközlés címzettjeihez. A kiegészítő kifogásközlésben az [EK 81.] és [EK 82.] cikk végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. (első) rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 19. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság kifejtette az ESZAK‑Szerződés lejártát követő eljárás lefolytatására vonatkozó álláspontját. Az érdekelt vállalkozások számára határidőt tűztek ki észrevételeik előterjesztésére, és a tagállamok képviselőinek jelenlétében 2002. szeptember 30‑án sor került a második meghallgatásra (az első határozat (119) preambulumbekezdése).

20      Az eljárás eredményeként a Bizottság 2002. december 17‑én az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/37.956 – „betonvas”‑ügy) meghozta a C(2002) 5087 végleges bizottsági határozatot (a továbbiakban: a 2002. évi határozat), amelyben megállapította, hogy a határozat címzett vállalkozásai egységes, összetett és folyamatos együttműködést folytattak az olasz betonvasrudak, illetve –tekercsek piacán, amely kartell célja vagy hatása az árrögzítés volt, és amelynek nyomán sor került a termelés vagy eladás összehangolt korlátozására vagy ellenőrzésére is, az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésével ellentétesen (az első határozat (121) preambulumbekezdése). A Bizottság ebben a határozatban 16,14 millió euró összegű bírság megfizetésére kötelezte egyetemlegesen a SP‑t és a felperest.

21      2003. március 5‑én a felperes fellebbezést nyújtott be a Törvényszékhez a 2002. évi határozat ellen. A T‑27/03., T‑46/03., T‑58/03., T‑79/03., T‑80/03., T‑97/03. és T‑98/03. sz., SP és társai kontra Bizottság ügyben 2007. október 25‑én hozott ítéletben (EBHT 2007., II‑4331. o.) a Törvényszék megsemmisítette a 2002. évi határozatot. A Törvényszék rámutatott, hogy tekintettel különösen arra, hogy a 2002. évi határozat nem tartalmaz utalást a 17. rendelet 3. cikkére és 15. cikkének (2) bekezdésére, e határozat kizárólag az ESZAK 65. cikk (4) és (5) bekezdésén alapul (a fent hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 101. pontja). Minthogy ezek a rendelkezések 2002. július 23‑án hatályukat vesztették, a Bizottság nem alapozhatta hatáskörét a fent hivatkozott, a 2002. évi határozat meghozatalakor már nem hatályos rendelkezésekre, az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésébe ütköző jogsértés megállapítása és a hivatkozott jogsértést elkövető vállalkozásokkal szembeni bírságkiszabás érdekében ( a fent hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 120. pontja).

22      2008. június 30‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest és más érintett vállalkozásokat arról a szándékáról, hogy ismételten határozatot kíván elfogadni, módosítva a jogalapját a 2002. évi határozat vonatkozásában választott jogalaphoz képest. Kifejtette továbbá, hogy tekintettel a fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet korlátozott hatályára, az ismételten elfogadott határozat alapját a kifogásközlésben és a kiegészítő kifogásközlésben bemutatott bizonyítékok képezik. Az érintett vállalkozások számára határidőt tűztek ki észrevételeik előterjesztésére (az első határozat (6) és (123) preambulumbekezdése).

 Az első határozat

23      2009. szeptember 30‑án a Bizottság elfogadta az első határozatot, amelyet 2009. október 1‑jén levélben közölt a felperessel.

24      Első határozatában a Bizottság megállapította, hogy a határozatban említett versenykorlátozások az olasz betonvasgyártók közötti, valamint e gyártók és társulásuk közötti kartellből erednek, amelyre az 1989 és 2000 közötti időszakban került sor, és amelynek célja vagy hatása az árrögzítés vagy az árak meghatározása, és a termelés vagy eladások korlátozása vagy ellenőrzése volt az olasz betonvaspiacra vonatkozó jelentős mennyiségű információ cseréje révén (az első határozat (7) és (399) preambulumbekezdése).

25      A jelen ügyben érintett magatartások jogi értékelését illetően a Bizottság elsősorban, az első határozat (353)–(369) preambulumbekezdésben, kiemelte, hogy az 1/2003 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi, hogy a Bizottság 2002. július 23. után megállapítsa és szankcionálja az ESZAK‑Szerződés tárgyi és időbeli hatálya alá tartozó ágazatokban létrehozott kartelleket. Az első határozat (370) preambulumbekezdésben a Bizottság felhívta a figyelmet, hogy e határozatot az EK‑Szerződés és az 1/2003 rendelet eljárási szabályainak megfelelően fogadta el. Az első határozat (371)–(376) preambulumbekezdésében a Bizottság egyébiránt emlékeztetett arra, hogy a folytatólagos alkalmazásra vonatkozó elvek olyan anyagi jogi rendelkezések alkalmazásához vezethetnek, amelyek már nem hatályosak akkor, amikor az uniós intézmény meghozza az adott jogi aktust, a lex mitior általános elvére is figyelemmel, amelynek értelmében nem lehet szankciót kiszabni adott személlyel szemben olyan cselekményért, amely nem minősül bűncselekménynek a később hatályba lépett jogszabály értelmében. A Bizottság megállapította, hogy a jelen ügyben az EK‑Szerződés ténylegesen nem kedvezőbb az ESZAK‑Szerződésnél, és hogy ebből következően a lex mitior elvére nem lehet érvényesen hivatkozni az ESZAK‑Szerződésnek a jelen ügyben érintett magatartásokra történő alkalmazásának vitatása érdekében.

26      Másodsorban, az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésének alkalmazását illetően, a Bizottság először is megállapította, hogy a kartell célja az árak rögzítése volt, amelynek függvényében a résztvevők a termelés vagy az eladások korlátozásáról, illetve ellenőrzéséről állapodtak meg. A Bizottság szerint az árrögzítés vonatkozásában a kartell az 1992. április 15. és 2000. július 4. közötti időszakban az alapárakat érintő megállapodásokban és összehangolt magatartásokban nyilvánult meg (és 1995‑ig a fizetési határidőkre vonatkozó megállapodásokban és összehangolt magatartásokban), illetve az 1989. december 6. és 2000. június 1‑je közötti időszakban az „felárakra” vonatkozó megállapodásokban és összehangolt magatartásokban. (az első határozat (399) és (400) preambulumbekezdése).

27      Másodszor a szóban forgó versenykorlátozó magatartások piacra gyakorolt hatásait illetően a Bizottság megjegyezte, hogy mivel olyan kartellről van szó, amelynek célja a verseny szokásos feltételeinek akadályozása, korlátozása vagy módosítása, nem szükséges vizsgálni, hogy az járt‑e hatásokkal a piacon (az első határozat (512) preambulumbekezdése). Mindazonáltal úgy vélte, hogy a kartellnek konkrét hatásai jelentkeztek a piacon (az első határozat (513)–(518) preambulumbekezdése). A Bizottság többek között megállapította, hogy a kartell befolyásolta a betonvasgyártók olaszországi eladási árait, még akkor is, ha a kartell keretében hozott intézkedések nem mindig azonnal hozták meg a kartellben részt vevő vállalkozások által remélt eredményt. Ezenfelül a Bizottság szerint késleltetett hatások is előállhattak. Egyébiránt a szóban forgó vállalkozások 1989‑ben az olasz betonvaspiac körülbelül 21%‑át képviselték, 1995‑ben 60%‑át, 2000‑ben megközelítőleg 83%‑át, ami az összehangolt áremelések egyre növekvő piaci hatását jelzi. A Bizottság végül kiemelte, hogy az a tény, miszerint az e tárgyban tett kezdeményezéseket 1989‑től valamennyi betonvasgyártóval közölték, fokozta e hatások jelentőségét a kartell első éveiben is (az első határozat (519) preambulumbekezdése).

28      Harmadsorban a Bizottság meghatározta az első határozat címzettjeit. A felperest illetően a Bizottság az első határozat (538)–(544) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy a jogsértésért fennálló felelősséget az SP‑nek és felperesnek tudja be, felelőssé teszi a Lucchinit és a felperest, minthogy ezek olyan vállalkozást alkotnak, amelynek nem csak saját cselekményei tudhatók be, hanem a Lucchini Siderurgica és az első Siderpotenza cselekményei is.

29      Az SP és a felperes közötti gazdasági egység meglétét illetően, a Bizottság azt a tényt vette alapul, hogy mind az SP, mind a felperes a jogsértés teljes tartama alatt a Lucchini család közvetett vagy közvetlen irányítása alatt állt. Emellett az SP irányítását a termelési politika és a betonvaságazatra vonatkozó kereskedelmi politika tényleges igazgatásában a felperes gyakorolta, amint az a Bizottság szerint kitűnt a pontos, részletes és dokumentált bizonyítékokból, valamint az SP és a felperes szervezeti struktúrájával kapcsolatos egyezésekből egyaránt, különös tekintettel arra, hogy egyes személyek – néha egyidejűleg – fontos kereskedelmi igazgatási funkciót láttak el e társaságokon belül (az első határozat (540) preambulumbekezdése).

30      Ami a – jogi értelemben már nem létező – első Siderpotenza és Lucchini Siderurgica esetleges versenyellenes magatartásai SP‑nek és a felperesnek tulajdoníthatóságát illeti, a Bizottság először is rámutatott arra, hogy a Lucchini Siderurgica az első Siderpotenza jogutódja volt egy 1991. március 5‑i beolvadással létrejövő egyesülés következtében, és ugyanígy, a felperes lett a Lucchini Siderurgica jogutódja egy 1998. december 1‑jei beolvadás után. Másodszor, az első Siderpotenzához tartozó anyagi és humántőke egészét a Lucchini Siderurgica hasznosította az első Siderpotenza Lucchini Siderurgicába történő 1991. március 5‑i beolvadását követően. Harmadszor, a potenzai gyárhoz (Olaszország) kötődő, és a Lucchini Siderurgica által irányított anyagi és humántőkét a csoporton belül átruházták a felperesre. Negyedszer, a Lucchini Siderurgica, majd a felperes meghatározó befolyást gyakorolt az új Siderpotenza tevékenységére egészen 2002. június 1‑jéig, amikor a vállalkozás betonvasat gyártó részlegét átruházták a Ferriere Nordra (az első határozat (540) és (541) preambulumbekezdése).

31      A Bizottság következésképen megállapította, hogy a) jogfolytonosság állt fenn az első Siderpotenza és a Lucchini Siderurgica között, b) gazdasági folytonosság volt e két társaság és az új Siderpotenza (napjainkban az SP) között az olaszországi potenzai gyár tekintetében, c) a Lucchini Siderurgica és a felperes felelős az új Siderpotenza tevékenységért az általuk gyakorolt meghatározó befolyásból eredően, és d) jogfolytonosság áll fenn a Lucchini Siderurgica és a felperes között. A Bizottság úgy vélte, hogy mindezekből következően ezek a jogalanyok egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülnek, amely megegyezik a Lucchini és a felperes által alkotott vállalkozással (az első határozat (541) preambulumbekezdése).

32      Negyedsorban a Bizottság úgy vélte, hogy az ESZAK 65. cikk (2) bekezdés és az EK 81. cikk (3) bekezdés nem alkalmazható a jelen ügyben (az első határozat (567)–(570) preambulumbekezdése). Azt is kiemelte, hogy az 1/2003 rendelet 25. cikkében foglalt elévülési szabályok nem akadályozták az első határozat elfogadását (az első határozat (571)–(574) preambulumbekezdése).

33      Ötödsorban a jelen ügyben kiszabott bírságok összegének kiszámítását illetően a Bizottság kifejtette, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében bírságot szabhat ki azon vállalkozásokkal szemben, amelyek megsértik a versenyszabályokat. Mivel a bírságokra az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében megállapított felső határ eltér az ESZAK 65. cikk (5) bekezdésében meghatározottól, a Bizottság jelezte, hogy a legalacsonyabb értéket alkalmazta a lex mitior elve alapján (az első határozat (576) preambulumbekezdése). Rámutatott arra is, hogy – amint erről az érintett vállalkozásokat a 2008. június 30‑i levélben tájékoztatta – úgy döntött, a jelen ügyben a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló bizottsági iránymutatást (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o., a továbbiakban: 1998. évi bizottsági iránymutatás) alkalmazza. Hozzátette, hogy a jelen ügyben mindazonáltal figyelembe veszi azt a tényt, hogy a 2002. évi határozat elfogadásakor már döntött a szóban forgó vállalkozásokra kiszabandó bírság összegéről (az első határozat (579) és (580) preambulumbekezdése).

34      A Bizottság először is úgy vélte, hogy a különböző módokon, különösen a termelés vagy az értékesítés korlátozásával vagy ellenőrzésével végrehajtott, árrögzítő célú kartell az uniós versenyjog különösen súlyos megsértésének minősül (az első határozat (591) preambulumbekezdése). A Bizottság elutasította a szóban forgó vállalkozások azon érveit, amelyek szerint a jogsértés súlyosságát mérsékelte az a tény, hogy csekély konkrét hatás jelentkezett a piacon, valamint az a gazdasági környezet, amelyben ezek a hatások kialakulhattak (az első határozat (583)–(596) preambulumbekezdése). A Bizottság szerint a jogsértés különösen súlyos jellegétől eltekintve a bírság alapösszegének meghatározásakor figyelembe vette ezen eset specifikus jellegzetességeit, amely eset egy olyan országos piacra vonatkozik, amely az ESZAK Szerződés sajátos előírásának volt alávetve a történtek idején, és amelyen az első határozat címzettjei a jogsértés első szakaszában korlátozott részesedéssel rendelkeztek (az első határozat (599) preambulumbekezdése).

35      Másodszor a Bizottság mérlegelte az egyes vállalkozások egyedi súlyát, és a vállalkozásokat az érintett piacon fennálló viszonylagos jelentőségük alapján kategóriákba sorolta. Minthogy az első határozat címzettjei által a jogsértés utolsó teljes évében (1999‑ben) elért viszonylagos piaci részesedéseket a Bizottság nem tekintette reprezentatívnak e vállalkozásoknak az érintett piacon a referencia‑időszakban tapasztalható tényleges jelenléte szempontjából, a Bizottság az 1990–1999 közötti időszak átlagos piaci részesedései alapján három vállalkozáscsoportot különbözetett meg, nevezetesen először is a Feralpit és a Valsabbiát, amelyek esetében a bírság kiindulási összegét 5 millió euróban állapította meg, továbbá a Lucchini SP‑t, az Alfát, a Rivát és a Leali AFLL‑t, amelyek esetében a bírság kiindulási összegét 3,5 millió euróban állapította meg, végül az IRO‑t és a Ferriere Nordot, amelyek esetében a bírság kiindulási összegét 1,75 millió euróban állapította meg (az első határozat (599)–(602) preambulumbekezdése).

36      A bírság kellően elrettentő hatásának biztosítása érdekében a Bizottság a kiindulási összeget a Lucchini SP esetében 200%‑kal, a Riva esetében 375%‑kal növelte (az első határozat (604) és (605) preambulumbekezdése).

37      Harmadszor a Bizottság úgy vélte, hogy a kartell 1989. december 6‑tól 2000. július 4‑ig tartott. A felperes jogsértésben való részvételét illetően a Bizottság megállapította, hogy az az 1989. december 6. és 2000. június 27. közötti időszakra esett. Kiemelte mindazonáltal, hogy 1998. június 9. és 1998. november 30. között a Lucchini SP nem vett részt a kartell termelés vagy eladások korlátozására vagy ellenőrzésére irányuló részében (az első határozat (606) preambulumbekezdése).

38      Minthogy a jogsértés a Ferriere Nord kivételével valamennyi vállalkozás esetében több mint tíz év hat hónapig tartott, a bírság kiindulási összegét valamennyi vállalkozás esetében 105%‑kal növelték, a Ferriere Nord kivételével, amelynek esetében a kiindulási összeg 70%‑kal emelkedett. Következésképpen a bírságok alapösszegét a Bizottság a következők szerint határozta meg:

–        Feralpi: 10,25 millió euró;

–        Valsabbia: 10,25 millió euró;

–        Lucchini‑SP: 14,35 millió euró;

–        Alfa: 7,175 millió euró;

–        Riva: 26,9 millió euró;

–        Leali‑AFLL: 7,175 millió euró;

–        IRO: 3,58 millió euró;

–        Ferriere Nord: 2,97 millió euró (az első határozat (607) és (608) preambulumbekezdése).

39      Negyedszer, a súlyosbító körülményeket illetően, a Bizottság megállapította, hogy a Ferriere Nord már az 1989. augusztus 2‑i bizottsági határozatnak is címzettje volt, mivel részt vett a hegesztett drótháló ágazatában létrejött árrögzítési és értékesítést korlátozó megállapodásban, ezért a bírságának alapösszegét 50%‑kal megnövelte. Enyhítő körülményt a Bizottság nem állapított meg (az első határozat (609)–(623) preambulumbekezdése).

40      Ötödször, a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény (HL 1996. C 207., 4. o., a továbbiakban: az 1996. évi engedékenységi közlemény) alkalmazását illetően, a Bizottság kifejtette, hogy a Ferriere Nord hasznos információkat szolgáltatott a számára, amelyek a kifogásközlés megküldése előtt lehetővé tették a Bizottság számára a kartell működésének jobb megértését, ily módon a Ferriere Norddal szemben kiszabott bírságot 20%‑kal csökkentette. A Bizottság úgy vélte, a többi érintett vállalkozás nem felelt meg az említett közlemény feltételeinek (az első határozat (633)–(641) preambulumbekezdése).

41      Az első határozat rendelkező részének szövege a következő:

„1. cikk

A következő vállalkozások megsértették az [ESZAK] 65. cikkének (1) bekezdését azzal, hogy a megjelölt időszakban folytatólagos jellegű megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásokban vettek részt betonvasrudak, illetve –tekercsek gyártása tekintetében, amely megállapodás és összehangolt magatartások célja és/vagy hatása a közös piacon az árak rögzítése volt, és amelyek továbbá a termelés vagy az eladások korlátozásához, illetve ellenőrzéséhez vezettek a közös piacon:

–        [Leali‑AFLL], 1989. december 6‑tól 2000. június 27‑ig;

–        [Alfa], 1989. december 6‑tól 2000. július 4‑ig;

–        [Ferriera Valsabbia és Valsabbia Investimenti], 1989. december 6‑tól 2000. június 27‑ig;;

–        [Feralpi], 1989. december 6‑tól 2000. június 27‑ig;

–        [IRO], 1989. december 6‑tól 2000. június 27‑ig;

–        [Lucchini‑SP], 1989. december 6‑tól 2000. június 27‑ig;

–        [Riva], 1989. december 6‑tól 2000. június 27‑ig;

–        [Ferriere Nord], 1993. április 1‑jétől 2000. július 4‑ig;

2. cikk

Az 1. cikkben meghatározott jogsértések miatt kiszabott bírságok a következők:

–        [Alfa]: 7,175 millió EUR;

–        [Feralpi]: 10,25 millió EUR;

–        [Ferriere Nord]: 3,57 millió EUR;

–        [IRO]: 3,58 millió EUR;

–        [Leali et AFLL], egyetemlegesen: 6,093 millió EUR;

–        [Leali]: 1,082 millió euró;

–        [Lucchini és SP], egyetemlegesen: 14,35 millió EUR;

–        [Riva]: 26,9 millió EUR;

–        [Valsabbia Investimenti és Ferriera Valsabbia], egyetemlegesen: 10,25 millió EUR

[…]”

 Az első határozat közlését követő fejlemények

42      2009. november 20‑án és 23‑án kelt levelükben az első határozat 11 címzett vállalkozása közül nyolc, azaz a felperes, a Riva, a Feralpi, a Ferriere Nord, az Alfa, a Ferriera Valsabbia, a Valsabbia Investimenti és az IRO jelezte a Bizottságnak, hogy az első határozat melléklete a címzettekkel közölt formában nem tartalmazza az árváltozásokat bemutató táblázatokat.

43      2009. november 24‑én a Bizottság szolgálatai tájékoztatták az első határozat valamennyi címzettjét, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az említett táblázatot tartalmazó határozatot közöljék velük. Pontosították azt is, hogy a bírság megfizetésére, illetve egy esetleges jogorvoslatra szabott határidő a „teljes határozat” közlésének napján kezdődik.

 A módosító határozat

44      2009. december 8‑án a Bizottság elfogadta a módosító határozatot, amelynek mellékletébe belefoglalta a hiányzó táblázatokat, és nyolc lábjegyzetben kiigazította az említett táblázatokra történő számszerű hivatkozásokat. A módosító határozatot a felperessel 2009. december 9‑én közölték.

45      A módosító határozat rendelkező része az első határozat 102., 127., 198., 264., 312., 362., 405. és 448. lábjegyzetét helyesbítette. A módosító határozat mellékletében szereplő táblázatokat az első határozat mellékleteiként illesztették be a szövegbe.

 Az eljárás és a felek kérelmei

46      A Törvényszék Hivatalához 2010. február 19‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

47      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen: nyilvánítsa nem létezőnek vagy semmisnek a határozatot, de mindenesetre semmisítse meg a határozatot, amelyben a Bizottság a felperessel és az SP SpA vállalkozással szemben egyetemlegesen 14,35 millió euró bírságot szabott ki, e határozat hiányos mivolta, lényeges eljárási hiba, hatáskör hiánya és a jogalap megválasztását illetően téves jogalkalmazás, illetve a védelemhez való jog megsértése és téves jogalkalmazás miatt;

–        másodlagosan: mindenesetre bizonyítékok hiánya és az 1/2003 rendelet 2. cikkének és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének megsértése okán semmisítse meg a 2009. szeptember 30‑i határozat 2. cikkét, melyben a Bizottság 14,35 millió euró bírságot szabott ki a felperessel szemben;

–        harmadlagosan: szabjon ki vele szemben egy jelképes 1000 euró összegű bírságot, vagy mindenesetre csökkentse a Bizottság által kiszabott bírság összegét a forgalmának megfelelően, az 1/2003 rendelet 23. cikkének, valamint az 1998. évi, bírságok megállapításáról szóló iránymutatásnak a jogsértés súlyosságát és időtartalmát illetően történt téves alkalmazása okán;

–        mindenesetre: a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

48      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet teljes egészében utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

49      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (nyolcadik tanács) úgy döntött, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt a jelen ügyben.

50      A Törvényszék a 2013. február 7‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

51      A tárgyalás során a felperes a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikkének 2. §‑a értelmében kérte, hogy az iratokhoz csatolhasson egy 2012. december 21‑i keltezésű dokumentumot, mely tanúsítja, hogy rendkívüli igazgatási eljárás alá vonták. Mivel a Bizottság nem emelt kifogást, e kérelemnek a Törvényszék helyt adott. A Bizottság a tárgyalás során tette meg észrevételeit e dokumentumot illetően.

 A jogkérdés

52      Előzetesen meg kell állapítani, hogy a keresetlevél három kereseti kérelmet tartalmaz: elsődlegesen a megtámadott határozat nem létezőnek nyilvánítására vagy megsemmisítésére, másodlagosan a megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítésére, illetve harmadlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentésére irányuló kérelmet.

53      Keresetének alátámasztására a felperes öt jogalapot hoz fel. A négy első jogalapot a megtámadott határozat nem létezőnek nyilvánítására vagy megsemmisítésére irányuló kérelem alátámasztására hozta fel, míg az ötödik jogalap a megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítésére, illetve a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentésére irányuló kérelem alátámasztására szolgál.

54      Az első jogalap a lényeges eljárási szabályok megsértésén alapul. A második jogalap a Bizottság hatáskörének hiányán, illetve a megtámadott határozat jogalapjával kapcsolatos téves jogalkalmazáson alapul. A harmadik jogalap a felperes védelemhez való jogának megsértésén és téves jogalkalmazáson alapul. A negyedik jogalap bizonyítékok hiányán és az anyagi jog téves alkalmazásán alapul. Végül az ötödik jogalap a bírság összegének túlzott mivoltán, bizonyítékok és indokolás hiányán, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének és az 1998. évi iránymutatásnak a téves alkalmazásán, valamint az arányosság elvének megsértésén alapul.

1.     A válaszhoz csatolt mellékletek elfogadhatóságról

55      A Bizottság először is vitatja a felperes által mellékletként benyújtott dokumentumok elfogadhatóságát.

56      Meg kell jegyezni, hogy a felperes ténylegesen 186 mellékletet csatolt a válaszához alátámasztásul. Egyrészt úgy érvel e tekintetben az e beadvány benyújtását kísérő levelében, hogy két melléklet – azaz a C.8. és a C.13. melléklet – benyújtása szükségesnek bizonyult az ellenkérelemben felhozott érvekre való válaszoláshoz, mely ellenkérelemben „a Bizottság megerősítette, hogy azon tény, miszerint az első Siderpotenza a Leali‑csoport irányítása alatt állt, nem zárja ki a felperes egyetemleges felelősségének lehetőségét, valamint, hogy a Lucchini felelős azon vállalkozások magatartásáért, melyek az évek során a társaság betonvaságazatát igazgatták a Lucchini Siderurgica SpA jogutódjaként […]”. Másrészt a felperes előadta, hogy további mellékletek – azaz a C.7., C.9‑C.12. és a C.14‑C.186. melléklet – olyan dokumentumok, melyeket CD‑ROM‑on kapott meg a kifogásközlés mellékleteként, amelyek elvesztek, és amelyeknek a Bizottságtól kérte a másolatát, miután megállapította, hogy azok megjelenítése szükséges az ellenkérelemben kifejtett érvekre való válaszadáshoz.

57      Emlékeztetni kell egyfelől arra, hogy a Bíróság alapokmánya 21. cikkének, valamint az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Ennek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, hogy lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését és a Törvényszék számára a keresetről való határozathozatalt, adott esetben további információ nélkül (a Törvényszék T‑340/03. sz., France Télécom kontra Bizottság, ügyben 2007. január 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑107. o.] 166. pontja).

58      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli vagy jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélből. Míg a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a fent említett rendelkezések szerint a keresetlevélben kell szerepelniük (a Bíróság C‑52/90. sz., Bizottság kontra Dánia ügyben 1992. március 31‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑2187. o.] 17. pontja; a Törvényszék T‑56/92. sz., Koelman kontra Bizottság ügyben 1993. november 29‑én hozott végzésének [EBHT 1993., II‑1267. o.] 21. pontja, valamint a T‑154/98. sz., Asia Motor France és társai kontra Bizottság ügyben 1999. május 21‑én hozott végzésének [EBHT 1999., II‑1703. o.] 49. pontja). A mellékletek csak annyiban vehetők figyelembe, amennyiben a felperesi beadványok szövegében kifejezetten megjelenő jogalapokat vagy érveket támasztják alá, illetve egészítik ki, és amennyiben pontosan meg lehet határozni, hogy melyek a melléklet azon részei, amelyek e jogalapokat vagy érveket támogatják, illetve kiegészítik (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑201/04. sz., Microsoft kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑3601. o.] 99. pontját).

59      Továbbá nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat, amelyek meglátása szerint a kereset alapját képezhetik, mivel e mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (a Törvényszék T‑84/96. sz., Cipeke kontra Bizottság ügyben 1997. november 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑2081. o] 34. pontja, valamint a T‑231/99. sz., Joynson kontra Bizottság ügyben 2002. március 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2085. o] 154. pontja).

60      A Bíróság alapokmánya 21. cikkének és az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának ezen értelmezése ugyancsak vonatkozik a válaszra (a fenti 58. pontban hivatkozott Microsoft kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 95. pontja), valamint a beadványokban kifejtett jogalapokra és kifogásokra is (a Törvényszék T‑102/92. sz., Viho kontra Bizottság ügyben 1995. január 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑17. o.] 68. pontja, és a fenti 57. pontban hivatkozott France Télécom kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 166. pontja).

61      Egyébiránt az eljárási szabályzatnak a Törvényszékhez benyújtott keresetlevélben kötelezően feltüntetendő elemekre vonatkozó 44. cikkének 1. §‑a úgy rendelkezik, hogy a keresetlevélnek tartalmaznia kell „szükség esetén a felajánlott bizonyítékok megjelölés[ét]”. Hasonlóképpen, az eljárási szabályzat 46. cikke 1. §‑ának értelmében, az ellenkérelem is tartalmazza a felajánlott bizonyítékok megjelölését.

62      E rendelkezések, melyek megjelölik az eljárás azon szakaszát, melyben a bizonyítékok felajánlására sor kerülhet, tiszteletben tartják a kontradiktórius eljárás és a fegyveregyenlőség elvét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot, a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében. Annak a felek számára történő előírásával, hogy a bizonyítékok felajánlását már a keresetlevél, illetve az ellenkérelem benyújtásakor meg kell tenni, e rendelkezések tulajdonképpen a többi félnek a képviselt álláspontok alátámasztására benyújtott bizonyítékokról való tájékoztatására irányulnak, lehetővé téve számukra a hasznos védelem vagy válasz előkészítését, az említett elvek és jog értelmében. Egyébiránt a bizonyítékok felajánlásának az eljárás első szakaszában történő benyújtását indokolja a megfelelő igazságszolgáltatásra törekvés is, amennyiben lehetővé teszi az iratok gyors előkészítését, és az ügy ésszerű időn belüli tárgyalását (a Bíróság C‑243/04. P. sz., Gaki‑Kakouri kontra Bíróság 2005. április 14‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 30. pontja, valamint a Törvényszék T‑40/07. P. és T‑62/07. P. sz., de Brito Sequeira Carvalho kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2009., I‑B‑1–89. o. és II‑B‑1–551. o.] 113. pontja).

63      E két rendelkezést az eljárási szabályzat 48. cikkének 1. §‑a egészíti ki, amely szerint:

„A válaszban, illetve a viszonválaszban a felek további bizonyítékokat ajánlhatnak fel érveik alátámasztására. A bizonyítékok késedelmes előterjesztését vagy felajánlását indokolni kell.”

64      E cikk a tisztességes eljárás követelményét is tükrözi, különösen a védelemhez való jog biztosítását, amennyiben megengedi a bizonyítékok felajánlását az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ában és 46. cikke 1. §‑ában említett helyezetek kívül is (a fenti 62. pontban hivatkozott Gaki‑Kakouri kontra Bíróság ügyben hozott ítélet 32. pontja).

65      A bizonyítékok felajánlásának benyújtására vonatkozó szabályok alóli kivételként a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikke 1. §‑a azt írja elő a felek számára, hogy indokolják bizonyítékaik késedelmes felajánlását. E kötelezettség azt vonja maga után, hogy el kell ismerni a bíróság jogát arra, hogy megvizsgálja a bizonyítékok késedelmes felajánlása indokolásának megalapozottságát és az ügytől függően a felajánlott bizonyítékok tartalmát, valamint hogy elutasítsa a felajánlott bizonyítékokat, amennyiben a kérelem nem megalapozott jogilag megkövetelt módon (a fenti 62. pontban hivatkozott Gaki‑Kakouri kontra Bíróság ügyben hozott ítélet 33. pontja).

66      Először is meg kell állapítani, hogy a felperes nem indokolta a C.1‑C.6. mellékletek késedelmes előterjesztését. Egyébiránt e mellékletek olyan, a felperes által összeállított táblázatokat tartalmaznak, amelyekben a felperes más dokumentumokra vonatkozó észrevételeket tesz, melyeket válaszában csupán röviden említ. A fenti 57–60. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel a felperes kiegészítő írásbeli észrevételeinek – melyek pusztán a beadványok kiterjesztései – mellékletként való minősítése nem egyeztethető össze a mellékletek meghatározó jellemzőjével, azaz a tisztán bizonyító és kiegészítő jellegével. A C.1‑C.6. mellékleteket ezért elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

67      Másodszor a C.8. és a C.13. melléklet nem tekinthető ellentétes bizonyítékok felajánlásának, mivel a Bizottságnak az ellenkérelem 81. és 90. pontjában tett megállapításai, melyek cáfolására e mellékletek irányulnak, már szerepeltek korábban a megtámadott határozat (541) preambulumbekezdésében és az 593. lábjegyzetében. E preambulumbekezdés és e lábjegyzet összefoglalja a Bizottságnak a felperes és az SP közötti gazdasági egység fennállására, illetve a Lucchini Siderurgica és az első Siderpotenza, valamint a Lucchini és az SP közötti jogi és gazdasági folytonosságra vonatkozóan tett alapvető megállapításait. Következésképpen a C.8. és a C.13. melléklet elfogadhatatlan.

68      Harmadszor, amint maga a felperes is előadta, a C.7., C.9‑C.12. és C.14‑C.186. mellékletek kivonatok két olyan CD‑ROM‑ról, amelyek a kifogásközléshez csatolt dokumentumokat tartalmazzák, és amelyeket a kifogásközléssel együtt kapott kézhez. E dokumentumokra már a megtámadott határozat is hivatkozik. A felperes által előadott érvek, melyek az említett CD‑ROM‑oknak a megküldésük óta eltelt idő és a vállalkozáson belüli szerkezetátalakítás okán történt elvesztésére vonatkoznak, nem igazolhatják ugyanakkor a bizonyítékok e felajánlásának késedelmét, mivel a felperes megfelelő időben beszerezhette volna e CD‑ROM‑ok másolatát a jelen ügyben benyújtott keresete előterjesztése érdekében. Ki kell emelni e tekintetben, hogy a felperes csupán az ellenkérelem kézhez kapását követően kért a Bizottságtól másolatokat e hordozókról. Következésképpen a C.7., C.9‑C.12. és C.14‑C.186. melléklet szintén elfogadhatatlan.

69      Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a beadványok általánosságban utalnak a) a C.7., C.10. és C.14. mellékletre, melyek tartalma „részletesebb kifejtésre kerül” a C.1. melléklet 1. táblázatában; b) a C.7., C.5‑C.34. mellékletre, melyek tartalma „részletesebb kifejtésre kerül” a C.3. melléklet 3. táblázatában; c) a C.10., C.14. és C.34‑C.39. mellékletre, melyek tartalma „részletesebb kifejtésre kerül” a C.5. melléklet 5. táblázatában és d) a C.40‑C.186. mellékletre, melyek tartalmának „összefoglalása” a C.6. melléklet 6. táblázatában található, és így e mellékletek szintén elfogadhatatlanok a fenti 57–60. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében.

2.     A megtámadott határozat nem létezőnek nyilvánítására vagy megsemmisítésére irányuló kérelmekről

70      A felperes arra irányuló kérelmét illetően, hogy a Törvényszék nyilvánítsa a megtámadott határozatot nem létezőnek, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az uniós intézmények jogi aktusait főszabály szerint megilleti a jogszerűség vélelme, és ennélfogva mindaddig joghatásokat váltanak ki – még ha hordoznak is szabálytalanságokat –, amíg vissza nem vonják vagy meg nem semmisítik őket (a Bíróság C‑137/92. P. sz., Bizottság kontra BASF és társai ügyben 1994. június 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑2555. o.] 48. pontja; a C‑227/92. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4443. o.] 69. pontja, valamint a C‑475/01. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2004. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑8923. o.] 18. pontja).

71      Ugyanakkor kivételt képez ezen elv alól, hogy azok a jogi aktusok, amelyek olyannyira nyilvánvalóan súlyos hibát hordoznak magukban, amit az uniós jogrend nem tűr el, olyannak tekintendők, amelyek semmilyen, még átmeneti joghatást sem váltottak ki, azaz azokat jogilag nem létezőnek kell tekinteni. Ez a kivétel olyan két alapvető, bár néha egymással szembenálló követelmény közötti egyensúly fenntartását célozza, amelyeknek a jogrendszernek meg kell felelnie, ezek nevezetesen a jogviszonyok stabilitása és a jogszerűség tiszteletben tartása (a fenti 70. pontban hivatkozott Bizottság kontra BASF és társai ügyben hozott ítélet 49. pontja, valamint a fenti 70. pontban hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 70. pontja).

72      Az Unió intézményei által hozott jogi aktusok nem létező jellegének megállapításához fűződő következmények súlyossága a jogbiztonság igényéből fakadóan megköveteli, hogy erre kizárólag szélsőséges körülmények között kerülhessen sor (a fenti 70. pontban hivatkozott Bizottság kontra BASF és társai ügyben hozott ítélet 50. pontja, valamint a fenti 70. pontban hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 76. pontja).

73      Meg kell először is állapítani a jelen ügyben, hogy a felperes által hivatkozott szabálytalanságok nem tűnnek olyan nyilvánvalóan súlyosnak, hogy az első határozatot jogilag nem létezőnek kellene tekinteni, mégpedig a következő meggondolások miatt.

 Az első, a lényeges eljárási szabályok megsértésére alapított jogalapról

74      A felperes úgy érvel, hogy a megtámadott határozatot nem létezőnek kell nyilvánítani vagy meg kell semmisíteni, mivel az első határozat felperes számára megküldött hitelesített példánya nem tartalmazta a mellékleteket, ami alapján feltehető, hogy a Bizottság tagjainak testülete nem hagyta jóvá a teljes aktust, ami a Bizottság belső szabályzatának megsértését jelentené. A felperes egyébiránt úgy érvel, hogy a módosító határozat nem csupán az első határozatból hiányzó mellékletek közlését, hanem három új cikket is tartalmazott, melyek számozása átfedi az első határozatét, ami a megtámadott határozat tartalmát illetően zavart idéz elő, és ellentétes a jogbiztonság elvével és a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvével.

75      Különösen a felperes előadja először is, hogy az első határozatban mellékletként nem szereplő táblázatok e határozat indokolásának lényeges elemét képezték, ekképpen az első határozatbeli hiányuknak a megtámadott határozat nem létezőnek nyilvánítását, de legalábbis megsemmisítését kellene maga után vonnia. A felperes szerint az első határozat egy ily súlyos hibája nem orvosolható a módosító határozat elfogadásával.

76      Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolásnak a kérdéses aktus jellegéhez kell igazodnia, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény megfontolásainak, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedést alátámasztó körülményeket, illetve hogy a közösségi bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményére, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel‑e az ESZAK 15. cikk követelményeinek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑57/91. sz., NALOO kontra Bizottság ügyben 1996. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑1019. o.] 298. pontját, valamint a T‑45/98. és T‑47/98. sz., Krupp Thyssen Stainless és Acciai speciali Terni kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑3757. o.] 129. pontját; lásd továbbá analógia útján a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontját, valamint a C‑280/08. P. sz., Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben 2010. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑9555. o.], 131. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

77      Egyébiránt az egyedi határozatokat illetően az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az egyedi határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség célja – a bírósági felülvizsgálat lehetővé tételén felül – az érintett részére elegendő tájékoztatás biztosítása annak eldöntéséhez, hogy a határozat adott esetben szenved‑e valamely, az érvényességének vitatását lehetővé tevő hibában (lásd a Bíróság C‑521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑8947. o.] 148. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

78      Az indokolást tehát főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az érintettel, mint a neki sérelmet okozó határozatot (a fenti 77. pontban hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet 149. pontja).

79      Meg kell állapítani, hogy az első határozat nem tartalmazta e mellékleteket, melyekben pedig szerepeltek olyan táblázatok, amelyek közül többre is hivatkoznak az első határozat (451) (13. táblázat), (513) (1. és 3. táblázat), (515) (1–3. táblázat), (516) (9., 11–14. és 16. táblázat) és (518) (11., 12. és 14. táblázat) preambulumbekezdésében, valamint a 102. (15–17. táblázat), 127. (18–21. táblázat), 198. (22. és 23. táblázat), 264. (24. és 25. táblázat), 312. (26. táblázat), 362. (27. táblázat), 405. (28. táblázat), 448. (29. és 30. táblázat) és 563. (a határozathoz mellékelt valamennyi táblázat) lábjegyzetében. A Bizottság e tekintetben megerősítette, hogy olyan táblázatokról volt szó, amelyek rendeltetésük szerint megkönnyítették és gyorsították az első határozatban említett árváltozások tanulmányozását, így azok pusztán sematikus formában megismételték az aktában szereplő információkat és adatokat.

80      Meg kell tehát vizsgálni, hogy a fenti 79. pontban említett táblázatok hiányától függetlenül az első határozat vonatkozó preambulumbekezdései, amelyek alátámasztásául az említett táblázatokat készítették, világosan és egyértelműen jelenítették‑e meg a Bizottság érvelését, és lehetővé tették‑e a felperes számára a meghozott intézkedés indokolásának megismerését.

81      Előzetesen, a Bizottsághoz hasonlóan, rá kell mutatni arra, hogy az első határozatból hiányzó táblázatok mindegyikét csatolták a kifogásközléshez.

82      Ezenfelül hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság a módosító határozatban nem helyesbítette az első határozatból hiányzó táblázatokra történő valamennyi hivatkozást, hanem kizárólag az első határozat 102., 127., 198., 264., 312., 362., 405. és 448. lábjegyzetében szereplő hivatkozásokat helyesbítette.

83      Először is a 15–17. táblázatot illetően (amelyeket az első határozat 102. lábjegyzete említ) meg kell állapítani, hogy e táblázatok a lábjegyzet szerint „a »méretfelárak« összegének változásával kapcsolatos adatokat”, ismertetik „amely árváltozások 1989 decembere és 2000 júniusa között jellemezték az olasz betonvaspiacot”. E táblázatokat a Bizottság az első határozat (126) preambulumbekezdése első mondatának alátámasztására illesztette be, amely mondat a következőképpen szól:

„Az első megbeszélés során, amelyről a Bizottság tudomást szerzett (azaz az 1989. december 6‑i, [a bresciai ipari szövetségnél] tartott ülésen), a résztvevők egyhangúlag megállapodtak abban, hogy 1989. december 11‑e hétfőtől növelik az átmérőhöz kapcsolódó méretfelárat az olaszországi piacra szánt betonvasrudak és –tekercsek tekintetében (+ 10 ITL/kg a 14–30 mm‑es méretfelár, + 15 ITL/kg a 8–12 mm‑es méretfelár és + 20 ITL/kg a 6 mm‑es méretfelár esetén; a tekercseket érintően általánosan 5 ITL/kg emelkedés).”

84      Meg kell állapítani, hogy a Bizottság az említett preambulumbekezdésben kifejezetten feltüntette a betonvasrudak átmérőjéhez kapcsolódó méretfelárak 1989. december 6‑i ülés résztvevői által eldöntött növelését, valamint e növelések hatálybalépésének időpontját. Egyébiránt a későbbi növeléseket illetően, amelyek az első határozat 102. lábjegyzete szerint szintén szerepelnek e táblázatokban (mivel azok lefedik az 1989 és 2000 közötti időszakot), meg kell jegyezni, hogy azok nem képezik az első határozat 4.1. pontjának tárgyát, amelyre a (126) preambulumbekezdés vonatkozik, amely a vállalkozások 1989 és 1992 közötti magatartásával foglalkozik. E növeléseket mindazonáltal megemlíti különösen az első határozat (126)–(128) és (133) preambulumbekezdése (az 1989–1992 közötti évek tekintetében), (93) és (94) preambulumbekezdése (1993 és 1994 tekintetében), (149)–(151), (162) és (163) preambulumbekezdése (1995 tekintetében), (184) és (185) preambulumbekezdése (1996 tekintetében), (199), (200) és (213) preambulumbekezdése (1997 tekintetében), (269) preambulumbekezdése (1999 tekintetében) és (296)–(304) preambulumbekezdése (2000 tekintetében), valamint a (439) és (515) preambulumbekezdése.

85      Másodszor, az első határozat 127. lábjegyzetében említett 18–21. táblázatot illetően, meg kell állapítani, hogy e táblázatok a lábjegyzet szerint „az árlisták alapáraival kapcsolatos vagy az ügynökökkel közölt adatokat” tartalmazzák „az 1989 vége és 1992 vége közötti időszak vonatkozásában, amely adatok a Bizottság birtokában voltak”. E táblázatokat a Bizottság az első határozat (131) preambulumbekezdésének alátámasztására adja meg, amely a következőképpen szól:

„A betonvas fent említett megállapodás alkalmazásának időszakában érvényes alapárait illetően meg kell jegyezni, hogy az IRO és a (korábbi) Ferriera Valsabbia SpA 1992. április 16‑tól 210 ITL/kg és 1992. május 1‑jétől/6‑tól 225 ITL/kg árat alkalmazott. 1992. június 1‑jétől/8‑tól az IRO, a (korábbi) Ferriera Valsabbia SpA, az Acciaieria di Darfo SpA és az Acciaierie e Ferriere Leali Luigi SpA 235 ITL/kg árat alkalmazott.”

86      Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság az igazgatási aktának az első határozat 126. lábjegyzetében említett öt oldalára támaszkodva az említett preambulumbekezdésben kifejezetten feltüntette az ott megjelölt vállalkozások által rögzített alapárakat, valamint azok érvényességének kezdetét. Emellett rá kell mutatni, hogy a Bizottság az első határozat (419) preambulumbekezdésében úgy találta, az alapár rögzítésére irányuló első magatartásra legkésőbb 1992. április 16‑án sor került. Az adott esetben az első határozat 18–21. táblázatában szereplő adatok, amelyek az első határozat 127. lábjegyzete szerint az „1989 vége” és 1992. április 16‑a közötti időszak alapáraira vonatkoznak, következésképpen nem relevánsak az első határozat (131) preambulumbekezdésében szereplő bizottsági kifogások megértése szempontjából.

87      Harmadszor, az első határozat 198. lábjegyzetében említett 22. és 23. táblázatot illetőenmeg kell állapítani, hogy azok e lábjegyzet szerint „az árlisták alapáraival kapcsolatos vagy az ügynökökkel közölt adatokat” tartalmazzák „1993 és 1994 vonatkozásában, amely adatok a Bizottság birtokában voltak”. E táblázatokat a Bizottság az első határozat (145) preambulumbekezdésének alátámasztására adja meg, amely a következőképpen szól:

„Amint az a Federacciai 1994. november 25‑i telefaxában szerepel, 1994. december 1‑jén újabb megbeszélésre került sor Bresciában, amelyen meghozták a Federacciai egy másik, a vállalkozások által 1994. december 5‑én kézhez kapott telefaxában szereplő döntéseket. E döntések a következőkre vonatkoztak:

–        a betonvas árai (320 ITL/kg, bresciai üzemi alapár, azonnali hatállyal);

–        a kifizetések (1995. január 1‑jétől, a maximális határidő a hónap végétől számított 60/90 nap; 1995. március 1‑jétől a határidő 60 napra korlátozódik) és az engedmények;

–        a termelés (mindegyik vállalkozás köteles közölni a Federacciaijal 1994. december 7. előtt az 1994 szeptemberében, októberében és novemberében gyártott betonvas tonnában meghatározott tömegét).

Az Alfa Acciai Srl 1994. december 7‑én fogadta el az új alapárat. 1994. december 21‑én az Acciaieria di Darfo SpA szintén elfogadta, és az Alfa Acciai Srl ismételten megerősítette ugyanezt az árat. A [Lucchini‑SP] 1995 januárjára vonatkozó alapára szintén 320 ITL/kg volt.”

88      E tekintetben ki kell emelni, hogy az első határozat 198. lábjegyzetében említett táblázatokat a Bizottság azon állításának alátámasztásul mutatta be, amely szerint az „Alfa Acciai Srl 1994. december 7‑én fogadta el az új alapárat”, és „1994. december 21‑én az Acciaieria di Darfo SpA szintén elfogadta, és az Alfa Acciai Srl ismételten megerősítette ugyanezt az árat”. Márpedig „az új alapár és az „ugyanez az ár”, amelyre hivatkoztak, a kilónkénti 320 olasz líra volt (ITL/kg), amelyet a szóban forgó preambulumbekezdés első francia bekezdése említ. Az adott esetben az első határozat 22. és 23. táblázatában szereplő adatok, amelyek az 1993 és 1994. december 7. közötti időszak alapárára vonatkoznak, következésképpen nem relevánsak az első határozat (145) preambulumbekezdésében szereplő bizottsági kifogások megértése szempontjából.

89      Negyedszer az első határozat 264. lábjegyzetében említett 24. és 25. táblázatot illetően meg kell állapítani, hogy azok e lábjegyzet szerint „az árlisták alapáraival kapcsolatos vagy az ügynökökkel közölt adatokat (illetve a Lucchini Siderurgica tekintetében a havi helyzettel kapcsolatos adatokat)” tartalmazzák „1995 vonatkozásában, amely adatok a Bizottság birtokában voltak”. E táblázatokat a Bizottság az első határozat (174) preambulumbekezdésének alátámasztására adja meg, amely a következőképpen szól:

„Ezt követően egy 1995. október első napjaiban keletkezett, a Federacciai birtokában lévő (a megbízott vezérigazgató titkárának kézírásával írt) dokumentum megerősíti:

–        az ügyfélkör újra vita tárgyává tette a kifizetéseket (ezért szükség van olyan kommunikációra, amely megerősíti a fizetéssel kapcsolatos szigorúságot);

–        az előző héttől a betonvas árai további 5/10 ITL/kg összeggel csökkentek, így Brescia környékén most 260/270 ITL/kg árat, míg ezen az övezeten kívül 250 ITL/kg‑tól elmaradó árakat jegyeznek;

–        a meglehetősen bizonytalan piaci helyzet következtében nem volt könnyű pontos számadatokat megadni az árak vonatkozásában; és

–        a vállalkozásoktól meg kellett kérni a 39. (1995. szeptember 25–29.) és a 40. (1995. október 2–6.) hétre vonatkozó adatokat.”

90      Rá kell mutatni, hogy az első határozat (174) preambulumbekezdésében a Bizottság a megbízott vezérigazgató titkára által kézzel írt, 1995 októberében készült dokumentum tartalmának figyelembevételére szorítkozott. E tekintetben a Bizottság a 24. és a 25. táblázatra csak az e dokumentumban szereplő azon állítás alátámasztása érdekében hivatkozott, amely szerint „a meglehetősen bizonytalan piaci helyzet következtében nem volt könnyű pontos számadatokat megadni az árak vonatkozásában”. A 24. és a 25. táblázat tehát nem releváns az első határozat (174) preambulumbekezdésében szereplő bizottsági kifogások megértése szempontjából.

91      Ötödször az első határozat 312. lábjegyzetében említett 26. táblázatot illetően meg kell állapítani, hogy az e lábjegyzet szerint „az árlisták alapáraival kapcsolatos vagy az ügynökökkel közölt adatokat (illetve a Lucchini Siderurgica tekintetében a havi helyzettel kapcsolatos adatokat is)” tartalmazza „1996 vonatkozásában, amely adatok a Bizottság birtokában voltak”. E táblázatot a Bizottság az első határozat (200) preambulumbekezdésében szereplő állítás alátámasztására adja meg, amely szerint „az 1996. október 22. és 1997. július 17. közötti időszakban legalább tizenkét megbeszélésre került sor a vállalkozások kereskedelemért felelős tisztségviselői között, melyekre [… többek között] 1996. október 22‑én, kedden került sor, amely megbeszélésen megerősítették az 1996. november hónapra érvényes 230 ITL/kg bresciai üzemi alapárat és a 210 ITL/kg árjegyzés fenntartását kizárólag az októberi szállítmányokra vonatkozóan”.

92      Meg kell tehát állapítani, annak ellenére, hogy az első határozatból hiányzik a 26. táblázat, a Bizottság e határozat (200) preambulumbekezdésében kifejezetten megemlítette a szóban forgó időszak alapárait, valamint azok hatálybalépése napját.

93      Hatodszor, az első határozat 362. lábjegyzetében említett 27. táblázatot illetően az e lábjegyzet szerint „az árlisták alapáraival kapcsolatos vagy az ügynökökkel közölt adatokat (illetve a Lucchini Siderurgica tekintetében a havi helyzettel kapcsolatos adatokat is)” tartalmazza „1997 vonatkozásában, amely adatok a Bizottság birtokában voltak”. E táblázatot a Bizottság az első határozat (216) preambulumbekezdésében szereplő állítás alátámasztására említi, amely a következőképpen szól:

„Akárhogy is, a [Lucchini SP …], az Acciaieria di Darfo SpA, az Alfa Acciai Srl, a Feralpi Siderurgica Srl, az IRO, a Riva Prodotti Siderurgici SpA és a (korábbi) Ferriera Valsabbia SpA az a hét vállalkozás, amelyekhez Pierluigi Leali közleményt intézett (1997. november 24‑én), amelynek tárgya a »szállítási árak egyeztetése« volt. […] »A 270 ITL/kg árat csak kevés vállalkozás alkalmazta, de hiába – folytatódik a közlemény –, a valóságban az árjegyzés 260 ITL/kg körül stabilizálódott, néhány ettől elmaradó csúcsérték mellett, amint azt sokan meg is erősítették a kereskedelemért felelős tisztségviselők legutóbbi megbeszélésén. Mérsékelt elégedettséggel jegyezzük meg mindazonáltal, hogy az áresés a mindannyiunk által betartott szállítási kvóták hatására megállt, amely kvóták alkalmazását a megállapodásokkal összhangban e célra kinevezett külső ellenőrök kísérik figyelemmel«. »E hónap végén – folytatódik tovább a közlemény –, amely hónap már tétlenséggel telik el, elengedhetetlen közbelépni a 260 ITL/kg összegű árjegyzés azonnali megszigorításával (ami bizonyára nem befolyásolja az ezen időszak csekély számú beszerzéseit). Az egyeztetett decemberi szállítások tervezésével (‑ 20% novemberhez képest) minden bizonnyal fenn tudjuk tartani a megállapodás szerinti árszintet; mindazonáltal elengedhetetlen – zárja le Pierluigi Leali –, hogy senki ne térjen el a megállapított minimálártól (260 ITL/kg)«.”

94      Az említett preambulumbekezdés szövegezéséből ekképpen kitűnik, hogy a Bizottság az ott említett, 1997. november 24‑i közlemény szövegének megismétlésére szorítkozott. A 27. táblázat tehát nem releváns az első határozat (216) preambulumbekezdésében szereplő bizottsági kifogás megértése szempontjából.

95      Hetedszer az első határozat 405. lábjegyzetében említett 28. táblázatot illetően meg kell állapítani, hogy az e lábjegyzet szerint „az árlisták alapáraival kapcsolatos vagy az ügynökökkel közölt adatokat (illetve a Lucchini Siderurgica tekintetében a havi helyzettel kapcsolatos adatokat is)” tartalmazza „1998 vonatkozásában, amely adatok a Bizottság birtokában voltak”. E táblázatot a Bizottság az első határozat (241) preambulumbekezdésében szereplő állítás alátámasztására adja meg, amely a következőképpen szól:

„1998. szeptember 11‑én Pierluigi Leali közleményt adott ki, […] amelyben – hivatkozva (egy 1998. szeptember 9‑i megbeszélésen kinyilvánított) azon szándékra, hogy fenntartsák a »170 ITL üzemi minimális alapárat«???, megjegyezte, hogy »abnormális magatartások tapasztalhatók, azaz a megállapított szinttől átlagosan 5 ITL/kg összeggel elmaradó árjegyzések, amely eltérések a déli régiókban még jelentősebbek voltak«. »Ami minket illet – írja Pierluigi Leali – a megállapodás szerinti minimumszintet fenn tudtuk tartani a megrendelések folyamatosságából eredő csökkentésnek köszönhetően«. »Reméljük – zárul a közlemény –, hogy a kereskedelemért felelős tisztségviselők e hónap 15‑ei, keddi értekezletén az árak megfelelő alakulását tapasztalhatjuk, hogy az árakat esetlegesen újra meg tudjuk emelni.«”

96      Magának az említett preambulumbekezdésnek a szövegezéséből kitűnik tehát, hogy a Bizottság az ott említett, 1998. szeptember 11‑i közlemény szövegének megismétlésére szorítkozott. A 28. táblázat tehát nem tűnik relevánsnak az első határozat (241) preambulumbekezdésében szereplő bizottsági kifogás megértése szempontjából.

97      Nyolcadszor az első határozat 448. lábjegyzetében említett 29. és 30. táblázatot illetően meg kell állapítani, hogy azok e lábjegyzet szerint „az árlisták alapáraival kapcsolatos vagy az ügynökökkel közölt adatokat (illetve a Lucchini Siderurgica tekintetében a havi helyzettel kapcsolatos adatokat is)” tartalmazzák „1999 vonatkozásában, amely adatok a Bizottság birtokában voltak”. E táblázatokat a Bizottság az első határozat (276) preambulumbekezdésében szereplő állítás alátámasztására adja meg, amely a következőképpen szól:

„Az olaszországi betonvaspiacot ezen időszakban jellemző helyzetre vonatkozó kiegészítő információk egy, a Leali által 1999. november 10‑én összeállított dokumentumban találhatók, és különösen az »1999. évi kereskedelmi megállapodás előnyei és korlátai« című részben, amelyben a következők olvashatók: »A nemzeti gyártók között létrejött alapmegállapodás lehetővé tette az 1999. évben a két megelőző üzleti évben (1997 és 1998) tapasztalható alacsony árak tendenciájának megfordítását és több mint 50 ITL/kg‑nak megfelelő bruttó haszonkulcs visszanyerését. 1998‑ban az átlagos bruttó haszonkulcs (eladási ár – nyersanyagköltség) 70 ITL/kg volt, és öt hónapon át e küszöb alá csökkent«. »Az elért megállapodás lehetővé tette az eladási ár stabilizálását az év során, és a gyártók a nyersanyagköltségek helyzetéből eredő előnyöket kihasználva több mint 50 ITL/kg‑mal növelték a bruttó haszonkulcsot, nettó 122 ITL/kg‑ra.«”

98      Az első határozat (276) preambulumbekezdésének szövegezéséből tehát kitűnik, hogy a Bizottság az ott említett, 1999. november 10‑i közlemény szövegének megismétlésére szorítkozott. A 29. és 30. táblázat hiánya tehát nincs kihatással az első határozat (276) preambulumbekezdésében szereplő bizottsági kifogás megértésére.

99      Kilencedszer, az első határozat (451) preambulumbekezdésében említett 13. táblázatra a Bizottság azon állítás alátámasztása érdekében hivatkozik, amely szerint „az 1997. évet illetően meg kell jegyezni, hogy annak első félévét a versenyellenes megállapodásban rögzített alapárak állandó növekedése jellemezte, a következőképpen: a január 30‑i megbeszélésen rögzített 190 ITL/kg ár; a február 14‑i megbeszélésen megállapított 210 ITL/kg ár; a július 10‑i megbeszélésen meghatározott 250 ITL/kg, ár ((200) preambulumbekezdés)”, és amely szerint „ugyanezen időszakban az átlagos piaci alapár maga is tartósan növekedett, a januári 170 ITL/kg‑ról 240 ITL/kg‑ra júliusban (a mellékletben szereplő 13. táblázat); ugyanezen év szeptemberében az átlagos piaci alapár ismét emelkedett, és elérte a 290 ITL/kg‑t (a mellékletben szereplő 13. táblázat)”. Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság az említett preambulumbekezdésben kifejezetten feltüntette az 1997. évre vonatkozó alapár‑emelkedéseket, ily módon e táblázat nem tűnik elengedhetetlennek a bizottsági érvelés megértése szempontjából.

100    Tizedszer meg kell említeni, hogy az első határozat (496) preambulumbekezdésében (az első határozat 563. lábjegyzete) a Bizottság általánosságban hivatkozott az „e határozathoz melléklelt táblázatokra” azon állításának alátámasztása végett, amely szerint „az információ[i] […] arra utalnak, hogy az ezen eljárásba bevont valamennyi vállalkozás közzétett árlistákat a vizsgált időszakban”. Ki kell emelni mindazonáltal, hogy az első határozat (496) preambulumbekezdése szintén hivatkozik az említett határozat (419)–(433) preambulumbekezdésére, amelyek „felsorolják mindazokat az igazolt alkalmakat, amelyek során az alapár a vállalkozások (ideértve azok társulását is) közötti megbeszélés tárgyát képezte”. E tekintetben a Bizottság kifejtette, hogy „ezen alkalmak közül egyeseket már megemlítettek akkor, amikor az akarategyezséget mutatták be ((473)–(475) preambulumbekezdés)”, „más, 1993 és 2000 közötti alkalmakat illetően az összehangolás fogalmát kellett alkalmazni”, és hogy „ezen összehangolás célja a gyártók piaci magatartásának befolyásolása, valamint az alapár meghatározásával kapcsolatban az egyes gyártók által konkrétan elfogadni tervezett magatartás nyilvánosságra hozatala volt”. Az első határozathoz mellékelt táblázatok összessége tehát nem tűnik elengedhetetlennek a bizottsági kifogás megértése szempontjából.

101    Tizenegyedszer az első határozat (513), (515), (516) és (518) preambulumbekezdésében az 1–3., 9., 11–14. és 16. táblázatra történő hivatkozásokat illetően ki kell emelni, hogy e preambulumbekezdések az első határozat versenykorlátozó gyakorlatok piaci hatásaira vonatkozó szakaszában találhatóak, és tartalmuk elemzéséből nyilvánvaló, hogy az ott említett táblázatok vagy pusztán megismétlik az ott szereplő számadatokat, vagy nem elengedhetetlenek a kartell hatásaival kapcsolatos bizottsági érvelés megértése szempontjából.

102    Tekintettel a fenti megfontolásokra, nem lehet úgy tekinteni, hogy a fenti 79. pontban említett, az első határozathoz mellékelt táblázatok hiánya meggátolta volna a felperest abban, hogy megértse az első határozatban szereplő kifogásokat.

103    Másodsorban a felperes emlékeztet az uniós bíróság ítélkezési gyakorlatára, mely szerint a kézbesített határozat rendelkező részének és indokolásának meg kell egyeznie a Bizottság tagjainak testülete által elfogadott határozatéval, eltekintve egyszerű helyesírási és nyelvhelyességi javításoktól, amelyeket a testület által véglegesen elfogadott aktuson is el lehet végezni. A jelen ügyben a felperessel közölt első határozat hiányos volt, hiszen nem tartalmazta a mellékleteit. Ennélfogva vélhetően a Bizottság tagjainak testülete nem a teljes aktust hagyta jóvá, ami a Bizottság eljárási szabályzatának, különösen a hitelesítési eljárásnak és a kollegialitás elvének a megsértését jelenti.

104    A felperes a tárgyaláson ezzel kapcsolatban feltett kérdésre közölte, hogy eláll az első határozat hitelesítési eljárásának megsértésére alapított jogalapjától. A kollegialitás elvének állítólagos megsértését illetően a felperes lényegében arra hivatkozott, hogy jogalapja azon tényen alapul, miszerint a Bizottság tagjai testületének nem volt módja valamennyi információ birtokában hozni meg a határozatot.

105    E tekintetben meg kell állapítani, hogy azon tény, miszerint a fenti 79. pontban említett táblázatok nem szerepelnek az első határozat mellékletében, csak akkor eredményezi a megtámadott határozat jogellenességét, ha e hiány nem tette lehetővé a Bizottság tagjainak testülete számára, hogy a megtámadott határozat 1. cikkében meghatározott magatartást annak teljes körű ismeretében – vagyis valamely meghatározó jelentőségű kérdést illető pontatlanságok vagy kihagyások általi megtévesztés nélkül – szankcionálja (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Törvényszék T‑69/89. sz., RTE kontra Bizottság ügyben 1991. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑485. o.] 23–25. pontját; a T‑290/94. sz., Kaysersberg kontra Bizottság ügyben 1997. november 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑2137. o.] 88. pontját; a T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 742. pontját, valamint a T‑122/09. sz., Zhejiang Xinshiji Foods Co. Ltd és Hubei Xinshiji Foods Co. Ltd kontra az Európai Unió Tanácsa ügyben 2011. február 17‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 104. és 105. pontját).

106    Ennélfogva, függetlenül a fent hivatkozott táblázatok hiányától, azon tényezők, melyeken az első határozat alapul, a jogilag megkövetelt módon kerültek kifejtésre magának a határozatnak a szövegében (lásd a fenti 81–102. pontot), nem állítható, hogy a Bizottság biztosainak testülete ne lett volna az első határozat meghozatala idején teljes mértékben tisztában azon elemekkel, melyeken az intézkedés alapult. E hiány ennélfogva nem alkalmas arra, hogy érvénytelenné tegye a megtámadott határozat elfogadását, és ekképpen megkérdőjelezze annak jogszerűségét.

107    Harmadsorban a felperes úgy érvel, hogy a módosító határozat nem csupán az első határozatból hiányzó mellékletek közlését, hanem három új cikket is tartalmazott, melyek számozása az első határozatéval „átfedésben van”. Egyfelől a Bizottság nem határozhatott volna egy „részleges és hiányos szövegről”, hanem a megtámadott határozat szövegének teljes egészéről kellett volna határoznia. Másfelől a módosító határozat 2. cikke, mely felsorolja annak címzettjeit, rosszul illeszkedik az első határozat 2. cikkéhez, mely a szankciók összegét sorolja fel. E zavar elfogadhatatlan a jogbiztonság és a védelemhez való jog tiszteletben tartása szempontjából.

108    Először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság azon jogköre, hogy meghatározott aktust fogadjon el, szükségszerűen magában foglalja az ezen aktus módosítására vonatkozó jogkört is, feltéve, hogy az intézmény tiszteletben tartja az e hatáskörének gyakorlására vonatkozó rendelkezéseket, valamint a Szerződésben e tekintetben előírt formát és eljárást (lásd ebben az értelemben Tizzano főtanácsnok C‑27/04. sz., Bizottság kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványának [a Bíróság 2004. július 13‑án hozott ítélete, EBHT 2004., I‑6649. o., I‑6653. o.] 134. és 143. pontját). Következésképpen a Bizottság jogosult volt módosító határozatot hozni a megtámadott határozatból hiányzó táblázatok mellékletként történő csatolása érdekében. Ki kell még emelni e tekintetben, hogy a módosító határozat bevezető részében a Bizottság kifejezetten hivatkozott az első határozatra, melynek mellékletei kimaradtak az elfogadásakor.

109    Másodszor a felperesnek a módosító határozat rendelkező része által előidézett állítólagos félreértésre alapított érvét illetően elegendő megállapítani, hogy a módosító határozat rendelkező részéből világosan kitűnik, hogy az nincs „átfedésben” az első határozatéval. Ekképpen a módosító határozat 1. cikke, mely az egyetlen, az első határozatot módosító rendelkezés, pontosan megjelöli az említett módosításokat, melyek a) az e rendelkezésben felsorolt és javított nyolc lábjegyzet szövegét érintik, és b) a módosító határozathoz csatolt táblázatok mellékletként a megtámadott határozathoz csatolásából állnak. Egyébiránt a módosító határozat 2. cikke csupán az említett határozat címzettjeinek felsorolására szorítkozik.

110    Ebből következően az első határozat és a módosító határozat együttes olvasata nem ad okot félreértésekre, és így nem nyert megállapítást a jogbiztonság elvének és a felperes védelemhez való joga tiszteletben tartásának ilyen félreértésen alapuló megsértése.

111    Az első jogalapot tehát el kell utasítani.

 A második, a Bizottság hatáskörének hiányára, illetve a megtámadott határozat jogalapjával kapcsolatos téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

112    Második jogalapja keretében a felperes úgy érvel, hogy a megtámadott határozat jogellenes, mivel a Bizottságnak az ESZAK‑Szerződés lejártát követően nem volt már hatásköre a megtámadott határozat ESZAK 65. cikk (1) bekezdése alapján történő elfogadására.

113    Elsősorban, az ESZAK‑Szerződés lejárta szükségszerűen azzal járt, hogy a Bizottságot megfosztotta e szerződés rendelkezéseinek alkalmazására irányuló hatáskörétől.

114    Először is a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i bécsi egyezmény 54. és 70. cikke értelmében egy államok közötti egyezmény, mely hatályát vesztette, nem keletkeztethet kötelezettségeket, és nem alapozhat meg hatásköröket a szerződő felek kifejezett ellentétes akarata hiányában. Az ESZAK 65. cikk (1) bekezdése tehát csak egy különleges átmeneti rendelkezés esetében lenne alkalmazható visszamenőlegesen, „még csupán anyagi tartalmát tekintve is”, azonban ilyen rendelkezés a jelen esetben nincs.

115    Másodszor a Bizottság nem támaszkodhat az egymást nem teljesen „lefedő” ESZAK 65. cikk és az EK 81. cikk közötti hasonlóságra ahhoz, hogy hatáskört biztosítson magánakt, és szankciót szabjon ki a felperessel szemben.

116    Harmadszor az 1/2003 rendelet és az ESZAK 65. cikk együttes alkalmazása akkor, amikor utóbbi már nem volt hatályban, szintén nem képezheti a szankciók kiszabásának érvényes alapját, és megsérti a jogbiztonság és a hatáskör‑átruházás elvét, valamint a bűncselekmények és a büntetések jogszerűségének (nullum crimen nulla poena sine lege) elvét, mivel az 1/2003 rendelet rendelkezéseiből vitathatatlanul kitűnik, hogy ez utóbbi csupán az EK 81. és EK 82. cikk megsértéséért teszi lehetővé a Bizottság számára szankciók kiszabását. Azzal, hogy a megtámadott határozatot az 1/2003 rendelet 7. és 23. cikkére alapította, a Bizottság, ahelyett hogy megfelelne a fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletnek, amely megsemmisítette a 2002. évi határozatot, ismét meghosszabbította az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésének időbeli hatályát, a Tanács hatáskörének nyilvánvaló megsértésével.

117    A felperes hozzáfűzi válaszában, hogy a folytatólagos alkalmazásra vonatkozó elvek a jelen ügyben nem igazolhatják az ESZAK 65. cikk olyan tényekre való alkalmazását, melyek akkor valósultak meg, mikor ezen aktus hatályban volt, mivel a már nem hatályos rendelkezések alkalmazása kizárt, amennyiben az a hatáskör‑átruházás elvének megsértését jelenti. A felperes előadja továbbá, hogy a Bizottság nem indíthatott volna új eljárást az 1/2003 rendelet alkalmazásában, mivel a vizsgálati és szankcionálási hatásköre ugyanezen rendelet 25. cikkének értelmében elévült.

118    Másodsorban a felperes úgy érvel, hogy mivel a módosító határozat elfogadásakor ez EUM‑Szerződés már hatályban volt, a Bizottságnak ezen új szerződés alapján kellett volna újra elfogadnia a megtámadott határozatot, a jogbiztonság elve és a folytatólagos alkalmazásra vonatkozó elvek okán.

119    Előzetesen a Bizottság úgy érvel viszonválaszában, hogy a szóban forgó jogsértés megállapítására és szankcionálásra irányuló hatáskörének elévülésére alapított kifogás nem szerepelt a keresetlevélben, és ekképpen elfogadhatatlan.

120    Az eljárási szabályzat 48. cikkének 2. §‑ából kitűnik, hogy az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve, ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Azon jogalapot azonban, amely a keresetlevélben közvetlen vagy hallgatólagos módon hivatkozott jogalap kiegészítését jelenti, és amely ahhoz szorosan kapcsolódik, elfogadhatónak kell tekinteni (a Törvényszék T‑252/97. sz., Dürbeck kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3031. o.] 39. pontja, amelyet fellebbezés keretében helybenhagyott a Bíróság C‑430/00. P. sz., Dürbeck kontra Bizottság ügyben 2001. november 13‑án hozott végzésének [EBHT 2001., I‑8547. o.] 17. pontja). Valamely jogalap alátámasztása érdekében emelt kifogás esetében hasonló megoldást kell alkalmazni (a fenti 59. pontban hivatkozott Joynson kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 156. pontja).

121    Ezzel szemben elfogadhatatlannak kell nyilvánítani a válasz szakaszában felhozott kifogást, mely nem tekinthető egy jogalap kiegészítésének a benne foglalt jogi és ténybeli érvelés újszerű jellege okán, és mely olyan elemekre támaszkodik, melyek a felperes előtt a keresete benyújtásának időpontjában ismertek voltak (a Törvényszék T‑474/08. sz., Umbach kontra Bizottság ügyben 2010. október 21‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 60. pontja).

122    A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság bírság kiszabására vonatkozó jogának elévülésére alapított kifogást a felperes nem hozta fel a keresetlevelében, és az nem jelenti egy abban felhozott jogalap kiegészítését. Ebből következően az elfogadhatatlan.

123    Egyébiránt a fenti 57. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében el kell utasítani, mint elfogadhatatlant, a felperes azon, semmilyen módon alá nem támasztott kifogását, mely az EUMSZ‑nek a módosító határozat elfogadását megelőző hatálybalépésén alapul.

 A megtámadott határozat jogalapjának megválasztásáról

124    Emlékeztetni kell, hogy a közösségi szerződések olyan új jogrendet hoztak létre, amelynek javára az államok egyre több területen korlátozták szuverén jogaikat, és amelynek nemcsak a tagállamok, de azok állampolgárai is alanyai (lásd ebben az értelemben a Bíróság 26/62. sz. Van Gend en Loos ügyben 1963. február 5‑én hozott ítéletét [EBHT 1963., 1. o.], a 6/64. sz. Costa ügyben 1964. július 15‑én hozott ítéletét [EBHT 1964., 1141. o.; 1159. o.]; a Bíróság 1991. december 14‑én elfogadott, 1/91. sz. véleményének [EBHT 1991., I‑6079. o.] 21. pontját; a Törvényszék fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ítéletének 70. pontját, valamint a T‑24/07. sz., ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ügyben 2009. július 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑2309. o.] 63. pontját).

125    E jogrenden belül az intézmények csupán származékos hatáskörrel rendelkeznek. Ezért a közösségi jogi aktusok bevezető részében feltüntetik azt a jogalapot, amely az érintett intézményt felhatalmazza arra, hogy a szóban forgó területen eljárjon. A megfelelő jogalap kiválasztásának ugyanis alkotmányos jellegű jelentősége van (lásd a fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ítélet 71. pontját, valamint a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 64. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

126    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat preambuluma tartalmaz hivatkozásokat az ESZAK Szerződés rendelkezéseire, többek között az ESZAK 36. cikkre, az ESZAK 47. cikkre, valamint az ESZAK 65. cikkre, ugyanakkor megemlíti az EK‑Szerződést, a 17. rendeletet, különösen annak 11. cikkét, az 1/2003 rendeletet, és különösen a 7. cikkének (1) bekezdését, 18. cikkét, valamint 23. cikkének (2) bekezdését, illetve az [EK 81]. és [EK 82.] cikk alapján kezdeményezett eljárásokban a felek meghallgatásáról szóló, 1998. december 22‑i 2842/98/EK bizottsági rendeletet is (HL L 354, 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 4. kötet, 204. o.).

127    Ezenkívül meg kell említeni, hogy a megtámadott határozat indokolásában a Bizottság az (1) preambulumbekezdésben kifejtette, hogy „[a] jelen határozat megállapítja az [ESZAK] 65. cikk (1) bekezdésének megsértését, és [e határozatot] az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése alapján fogadták el”. Az első határozat (3) preambulumbekezdésében a Bizottság hozzáfűzi, hogy „[a] jelen határozattal a címzett vállalkozásokkal szemben az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján bírságot szab ki”.

128    A megtámadott határozat (350) preambulumbekezdésében a Bizottság így megállapította, hogy úgy találta, hogy „az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése megfelelő jogalapot jelentenek, melyek feljogosítják a [Bizottságot] a jelen határozat elfogadására”, valamint hogy „[a] 7. cikk (1) bekezdése alapján megállapította [az ESZAK] 65. cikk (1) bekezdésének megsértését, és a jelen határozat címzettjeit arra kötelezte, hogy annak vessenek véget, míg a 23. cikk (2) bekezdésének értelmében bírságokat szabott ki velük szemben” (lásd továbbá a megtámadott határozat (361) preambulumbekezdését).

129    Ilyen körülmények között azt kell megállapítani, hogy a megtámadott határozatnak, amellyel a Bizottság megállapította az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésének megsértését, és bírságot szabott ki a felperessel szemben, a jogsértés megállapítása tekintetében az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése, a bírság kiszabása tekintetében pedig az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése képezi a jogalapját.

 A Bizottság arra vonatkozó hatásköréről, hogy az ESZAK 65. cikk (1) bekezdése megsértését az ESZAK‑Szerződés lejárta után a 1/2003 rendelet alapján megállapítsa és szankcionálja

130    Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a valamely jogi aktus jogalapját képező és egy uniós intézményt az adott jogi aktus meghozatalára jogosító rendelkezésnek a határozat elfogadásakor hatályosnak kell lennie (a Bíróság C‑269/97. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 2000. április 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑2257. o.] 45. pontja; a C‑201/09. P. és C‑216/09. P. sz., ArcelorMittal Luxemburg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxemburg és társai egyesített ügyekben 2011. március 29‑én hozott ítélet [EBHT 2011., I‑2239. o.] 75. pontja; a C‑352/09. P. sz., ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ügyben 2011. március 29‑én hozott ítélet [EBHT 2011., I‑2359. o.] 88. pontja; a fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottságítélet 118. pontja; valamint a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 74. pontja), ami vitathatatlanul fennáll az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése és 23. cikkének (2) bekezdése vonatkozásában, amelyek a megtámadott határozat jogalapját képezik.

131    Másodsorban ki kell emelni, hogy a közösségi szerződések egyedi jogrendet hoztak létre, amelynek keretében – amint azt az EK 305. cikk (1) bekezdése is tükrözi – az ESZAK‑Szerződés egy különleges, az EK‑Szerződés által meghatározott általános szabályoktól eltérő rendszert képez (lásd a Törvényszék T‑405/06. sz. ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ügyben 2009. március 31‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑771. o.] 57. pontját, valamint a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 75. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

132    Az EK 305. cikk (1) bekezdése értelmében az ESZAK‑Szerződés a lex generalist képező EK‑Szerződéstől eltérő lex specialist képezett (a Bíróság 239/84. sz. Gerlach‑ügyben 1985. október 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1985., 3507. o.] 9–11. pontja; a Bíróság 1994. november 15‑én elfogadott, 1/94. sz. véleményének [EBHT 1994., I‑5267. o.] 25–27. pontja; a fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ítélet 111. pontja, valamint a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 76. pontja, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 70. és 73. pontja).

133    Ebből következően a közös piac működését illetően az ESZAK‑Szerződés szabályai, valamint az alkalmazása érdekében hozott rendelkezések az EK‑Szerződés hatálybalépésétől függetlenül hatályban maradtak (a Bíróság fenti 132. pontban hivatkozott Gerlach‑ügyben hozott ítéletének 9. pontja, valamint C‑74/00. P. és C‑75/00. sz., Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság ügyben 2002. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑7869. o.] 100. pontja; a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 77. pontja, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 70. és 73. pontja).

134    Mindemellett, amennyiben bizonyos kérdések nem képezték az ESZAK‑Szerződés rendelkezéseinek, illetve az e szerződés alapján elfogadott jogszabályoknak tárgyát, az EK‑Szerződés és az alkalmazása érdekében elfogadott egyéb rendelkezések már az ESZAK‑Szerződés lejártát megelőzően is alkalmazhatók voltak az ESZAK‑Szerződés hatálya alá tartozó termékekre (a Bíróság 328/85. sz., Deutsche Babcock ügyben 1987. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 5119. o.] 10. pontja; a fenti 133. pontban hivatkozott, Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság ítélet 100. pontja; a Törvényszék T‑94/03. sz., Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben 2007. október 25‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 83. pontja, valamint a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 78. pontja, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 70. és 73. pontja).

135    Az ESZAK‑Szerződés 97. cikke értelmében az említett Szerződés 2002. július 23‑án lejárt. Ennélfogva 2002. július 24‑én az EK‑Szerződésben meghatározott általános rendszer hatálya kiterjedt azokra az ágazatokra is, amelyeket eredetileg az ESZAK‑Szerződés szabályozott (a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 58. pontja, a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 79. pontja, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 59. és 63. pontja és a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 70. és 73. pontja).

136    Amennyiben azon tény, hogy az ESZAK‑Szerződés jogi keretét felváltotta az EK‑Szerződés jogi kerete, azzal járt, hogy 2002. július 24‑től megváltoztak az alkalmazandó jogalapok, eljárások, valamint anyagi jogi szabályok, úgy ez a közösségi jogrend és célkitűzései egységességének és folytonosságának keretébe illeszkedik (a Törvényszék T‑25/04. sz., González y Díez kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑3121. o.] 55. pontja; a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 59. pontja; a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 80. pontja, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 60. és 63. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 71. és 73. pontja).

137    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a szabad verseny rendszerének megteremtése és fenntartása – amely rendszer keretében biztosítottak a szabályos versenyfeltételek, és amely többek között az állami támogatásokra és a vállalkozások közötti kartellekre vonatkozó szabályok alapja – mind az EK‑Szerződésnek, mind az ESZAK‑Szerződésnek egyik alapvető célkitűzése (lásd a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 60. pontját, a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 81. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 60. és 63. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 71. és 73. pontja).

138    Ebben az összefüggésben, jóllehet az ESZAK‑ és az EK‑Szerződésnek a kartellre vonatkozó szabályai eltérnek valamelyest, ki kell emelni, hogy az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó megállapodás és összehangolt magatartás fogalma megfelel a megállapodás és összehangolt magatartás EK 81. cikk szerinti fogalmának, és az uniós bíróság ezt a két rendelkezést egyformán értelmezi. Így a torzításmentes verseny célkitűzésének az eredetileg a közös szén‑ és acélpiac alá tartozó ágazatokban történő megvalósítását nem szakítja meg az ESZAK‑Szerződés lejáratának ténye, mivel e célkitűzés az EK‑Szerződés keretében is megvalósul, és ugyanaz az intézmény, a Bizottság valósítja meg, amely a versenypolitika Európai Közösség általános érdekében történő végrehajtásáért és fejlesztéséért felelős közigazgatási szerv (lásd a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 61. pontját, a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 82. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 60. és 63. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 71. és 73. pontja).

139    A közösségi jogrendszer és a működésére vonatkozó célkitűzések folytonossága megköveteli, hogy az Európai Közösség – amennyiben az Európai Szén‑ és Acélközösség helyébe lép, és a saját eljárási keretében – biztosítsa az ESZAK‑Szerződés hatálya alatt létrejött helyzetek tekintetében az ESZAK‑Szerződés és végrehajtási szabályai alapján a tagállamok, illetve a magánszemélyek tekintetében eo tempore keletkezett jogok és kötelezettségek tiszteletben tartását. E követelményt még jelentősebbé teszi, hogy a versenynek a kartellre vonatkozó szabályok be nem tartásából eredő torzulása az ESZAK‑Szerződés lejártát követő, az EK‑Szerződés hatálya alá tartozó időszakra is kiterjedhet (lásd a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 63. pontját, a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 83. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 62. és 63. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 72. és 73. pontja).

140    A Bíróság arra is emlékeztetett ekképpen, hogy az ESZAK‑Szerződés, az EK‑Szerződés és az EUMSZ egymással való felváltása a szabad verseny garantálása céljából biztosította, hogy a Bizottság szankcionálhatott és továbbra is szankcionálhat bármely, az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésében foglalt tényállásnak megfelelő, 2002. július 23. előtt vagy után elkövetett magatartást (fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 65–67. és 77. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 55–57. és 65. pontja).

141    Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból kitűnik egyrészről, hogy a tagállamok jogrendszereinek egyik közös elve szerint, amely jogrendszerek eredete a római jogig vezethető vissza, jogszabályváltozás esetén – a jogalkotó kifejezett ellentétes szándéka hiányában – biztosítani kell a jogrendszerek folytonosságát, másrészről pedig az, hogy ezen elv az Unió elsődleges jogának módosításaira is alkalmazandó (a Bíróság 23/68. sz. Klomp‑ügyben 1969. február 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1969., 43. o.] 13. pontja; a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 63. pontja).

142    Márpedig semmilyen ténykörülmény nem utal arra, hogy az uniós jogalkotó azt kívánta volna, hogy az ESZAK‑Szerződés hatálya alatt tiltott, összejátszást eredményező magatartások e Szerződés lejártát követően kikerülhessenek bármilyen szankció alkalmazása alól (a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 64. pontja).

143    Egyrészről ugyanis a Bíróság már kimondta, hogy a Tanács és a tagállamok kormányainak képviselői közölték, készek elfogadni valamennyi, az említett Szerződés lejártának következményeivel való szembenézéshez szükséges intézkedést. Másrészről a Bíróság kiemelte: a Bizottság kifejtette, hogy csak akkor kellett átmeneti rendelkezésekre vonatkozó javaslatokat benyújtania, ha ezen eljárást szükségesnek ítélte, és hogy az alkalmazandó általános jogelvek fényében úgy vélte, hogy a kartelljog területén erre nincs szükség (a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 75. pontja).

144    Következésképpen a felperes semmilyen helytálló érvet nem alapíthat arra, hogy e területen nincsenek átmeneti rendelkezések (lásd ebben az értelemben a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 76. pontját).

145    E körülmények között ellentétes lenne a Szerződések céljával, valamint koherenciájával, és összeegyeztethetetlen az uniós jogrend folytonosságával, ha a Bizottságnak nem lenne joga az ESZAK‑Szerződéshez kapcsolódó olyan jogszabályok egységes alkalmazását biztosítani, amelyek e Szerződés lejártát követően is joghatást fejtenek ki (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑119/05. sz. Lucchini‑ügyben 2007. július 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑6199. o.] 41. pontját).

146    A fentiekből következik, hogy – a felperes állításaival ellentétben – az 1/2003 rendeletet és különösen annak 7. cikke (1) bekezdését, valamint 23. cikke (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapján a Bizottságnak jogában áll 2002. július 23‑át követően az ESZAK‑Szerződés tárgyi és időbeli hatálya alá tartozó ágazatokban létrehozott kartelleket megállapítani és szankcionálni, még akkor is, ha a rendelet hivatkozott rendelkezései nem említik kifejezetten az ESZAK 65. cikket (lásd a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 64. pontját, a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 84. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 74. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 72., 73. és 87. pontja). E kell utasítani a felperes által e tekintetben felhozott érveket, melyek annak megállapítására irányulnak, hogy az 1/2003 rendelet és az ESZAK 65. cikk együttes alkalmazása, amikor utóbbi már nem volt hatályban, nem képezheti szankciók kiszabásának érvényes alapját, és megsérti a hatáskör‑átruházás elvét.

147    Meg kell állapítani továbbá, hogy az uniós jogrend keretében az EK‑Szerződés szabályainak egy eredetileg az ESZAK‑Szerződés által szabályozott területen való alkalmazására az időbeli hatályra irányadó elvek tiszteletben tartásával kell, hogy sor kerüljön. E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy míg az eljárási szabályokat általában a hatálybalépésükkor folyamatban lévő valamennyi jogvitára alkalmazni kell, az anyagi jogi szabályoknál nem ez a helyzet. Ugyanis ez utóbbiakat a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének tiszteletben tartása érdekében úgy kell értelmezni, hogy azok a hatálybalépésüket megelőzően keletkezett helyzetekre csak annyiban vonatkoznak, amennyiben azok szövegéből, céljából vagy rendszertani elhelyezkedéséből egyértelműen kitűnik, hogy ilyen joghatást kell nekik tulajdonítani (a Bíróság 212/80–217/80. sz., Meridionale Industria Salumi és társai egyesített ügyekben 1981. november 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2735. o.] 9. pontja; a 21/81. sz., Bout–ügyben 1982. február 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1982., 381. o.] 13. pontja; a Törvényszék T‑42/96. sz., Eyckeler & Malt kontra Bizottság ügyben 1998. február 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑401. o.] 55. pontja; a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 65. pontja, és a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 85. pontja, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 79. pontja).

148    Ezzel összefüggésben az egyértelműen az ESZAK‑Szerződés lejártát megelőzően keletkezett jogi helyzetekre alkalmazandó anyagi jogi rendelkezések kérdését illetően az uniós jogrend folytonossága és a jogbiztonság, illetve a bizalomvédelem elvéhez kapcsolódó követelmények az ESZAK‑Szerződés alapján elfogadott anyagi jogi rendelkezések alkalmazását írják elő a tárgyi és időbeli hatályuk alá tartozó tényállások tekintetében. Azon körülmény, hogy az ESZAK‑Szerződés lejárta miatt a szóban forgó jogi keret már nincs hatályban a tényállás értékelésének pillanatában, nem módosítja e megállapítást, mivel ezen értékelés egyértelműen olyan időszakban keletkezett jogi helyzetre vonatkozik, amikor az ESZAK‑Szerződés alapján elfogadott anyagi jogi rendelkezések voltak alkalmazandóak (a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 66. pontja, és a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 86. pontja, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 79. pontja; lásd még ilyen értelemben a fenti 134. pontban hivatkozott Ferriere Nord kontra Bizottság ítélet 96. pontját).

149    A jelen ügyben az anyagi jogi szabályokat illetően meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat egyértelműen az ESZAK‑Szerződés 2002. július 23‑i lejártát megelőzően keletkezett jogi helyzetre vonatkozik, tekintettel arra, hogy a jogsértés időtartama 1989. december 6‑tól 2000. július 4‑ig tartott (lásd a fenti 37. pontot). Minthogy a 2002. július 24. óta alkalmazandó anyagi jogi versenyszabályoknak nincs visszaható hatályuk, meg kell állapítani, hogy az ESZAK 65. cikk (1) bekezdése minősül alkalmazandó és a Bizottság által a megtámadott határozatban ténylegesen alkalmazott anyagi jogi szabálynak, emlékeztetve arra, hogy éppen abból következően, hogy az EK‑Szerződés – az EK 305. cikk szerint – általános szabályt képez az ESZAK‑Szerződéshez képest, a lex specialis derogat legi generali elv alapján kizárólag az ESZAK‑Szerződésből és a végrehajtására hozott szabályokból származó különleges rendszer alkalmazandó a 2002. július 24‑e előtt keletkezett helyzetekre (lásd ebben az értelemben a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 68. pontját, és a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 89. pontját, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 77. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 79. pontja).

150    Következésképpen a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a bűncselekmények és büntetések jogszerűségének elve azt jelenti, hogy azon anyagi jogi normának, melynek megsértéséért szankció kerül kiszabásra, nem csupán a jogsértés elkövetésének időpontjában kell hatályban lennie, hanem a szankciót kiszabó határozat elfogadásának időpontjában is.

151    Egyébiránt a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a bűncselekmények és büntetések jogszerűségének elve, ahogyan azt többek között az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikkének (1) bekezdése rögzíti, megköveteli, hogy az uniós szabályozás egyértelműen meghatározza a jogsértéseket és a szankciókat (lásd a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 80. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

152    Továbbá a jogbiztonság elve megköveteli, hogy e szabályozás tegye lehetővé az érdekeltek számára az ez alapján őket terhelő kötelezettségek terjedelmének pontos ismeretét, és azt, hogy ez utóbbiak egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és azoknak megfelelően járjanak el (lásd a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 81. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

153    Mivel a Szerződések már a tényállás időpontja előtt egyértelműen meghatározták a jogsértéseket, valamint az e címen kiszabható szankciók jellegét és mértékét, az említett elvek nem irányulnak annak biztosítására, hogy a jogalapok és eljárási rendelkezések későbbi módosításai révén a vállalkozások elkerülhessenek bármilyen, múltbeli jogsértő magatartásaikra vonatkozó szankciót (a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 70. pontja, a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 83. pontja).

154    Meg kell jegyezni, hogy valamely, a felperes helyzetében lévő gondos vállalkozásnak mindig tudatában kellett lennie magatartása következményeinek, és nem számíthatott arra, hogy az ESZAK‑Szerződés jogi keretének az EK‑Szerződés jogi keretével való felváltása következtében elkerülhet bármilyen, az ESZAK 65. cikk múltban elkövetett megsértése miatti szankciót (a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 73. pontja, és a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 86. pontja).

155    Egyébiránt a megtámadott határozatot a Bizottság az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése és 23. cikkének (2) bekezdése alapján, a 17. rendeletnek és az 1/2003 rendeletnek megfelelően lefolytatott eljárást követően hozta meg. A jogalappal és az első határozat elfogadásához vezető eljárással kapcsolatos rendelkezések az eljárási szabályok közé tartoznak a fenti 147. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében. Mivel a Bizottság a megtámadott határozatot az ESZAK‑Szerződés lejárta után fogadta el, helyesen az 1/2003 rendeletben foglalt szabályokat alkalmazta (lásd a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ítélet 67. pontját, a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet 87. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, melyet fellebbezés keretében helybenhagyott a fenti 130. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet 74. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet 90. pontja; lásd még ilyen értelemben a fenti 134. pontban hivatkozott Ferriere Nord kontra Bizottság ítélet 96. pontját).

156    Ebből következik, hogy a jelen jogalapot el kell utasítani.

 A harmadik, a felperes védelemhez való jogának megsértésére, és téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

157    Jelen jogalapban a felperes az eljárás újbóli lefolytatásának és egy új kifogásközlés megküldésének a megtámadott határozat meghozatalát megelőző elmaradását, valamint a lex mitior elvének a jelen ügyben téves alkalmazását vitatja.

158    A Bizottság először is viszonválaszában kijelenti, hogy a felperes a válaszában olyan kifogásokat hozott fel, melyek nem szerepeltek a keresetlevelében, és melyek a 2002. évi határozatot megelőzően hozott aktusok állítólagos érvénytelenségére, a kartell által a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás vizsgálatának állítólagos hiányára, valamint az 1/2003 rendelet által a nemzeti hatóságok számára biztosított jogosultságok állítólagos megsértésére vonatkoznak.

159    A fenti 120 és 121. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel meg kell állapítani először is, hogy a 2002. évi határozatot megelőzően hozott aktusok érvénytelenségére alapított kifogást azon kifogás kiegészítésének kell tekinteni, mely szerint a Bizottság nem fogadhatta volna el jogszerűen a megtámadott határozatot a közigazgatási eljárás újbóli megnyitása nélkül, és ekképpen e kifogás elfogadható.

160    A kartell által a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás vizsgálatának állítólagos hiányára alapított kifogást már kifejtette a felperes a keresetlevélben is, és az a jelen jogalap második részének érveihez kapcsolódik, mely rész szerint az EK 81. cikk (1) bekezdése az ESZAK‑Szerződés megfelelő rendelkezéséhez képest további feltételt ír elő a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatást illetően. Ekképpen e kifogás szintén elfogadható.

161    Végül az 1/2003 rendelet által a nemzeti hatóságok számára biztosított jogosultságok állítólagos megsértésére alapított kifogás nem szerepel a keresetlevélben, és nem tekinthető az abban felhozott valamely jogalap kiegészítésének. Ebből következően az elfogadhatatlan.

 Az első, a közigazgatási eljárás újbóli megnyitásának és az újabb kifogásközlésnek a hiányára alapított részről

162    A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát, amikor nem nyitotta újra meg a közigazgatási eljárást, és nem küldött újabb kifogásközlést a megtámadott határozat újbóli elfogadását megelőzően.

163    Emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A 7., 8., 23. cikkben és a 24. cikk (2) bekezdésében meghatározott határozatok meghozatala előtt a Bizottság az általa lefolytatott eljárás alá vont vállalkozásoknak vagy vállalkozások társulásainak lehetőséget nyújt arra, hogy meghallgassák őket a Bizottság által kifogásolt kérdésekkel kapcsolatban. A Bizottság csak olyan kifogásokra alapozhatja határozatát, amelyekre az érintett felek megtehették észrevételeiket. A panaszosok szorosan kapcsolódnak az eljáráshoz.”

164    Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely szankció, különösen bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethet, az uniós jog alapelvét képezi, amelyet a közigazgatási eljárás során is biztosítani kell. E tekintetben a kifogásközlés az eljárási biztosíték azon uniós jogi alapelv érvényesülésére, amely minden eljárásban megköveteli a védelemhez való jog tiszteletben tartását. Ezen elv megköveteli többek között, hogy a Bizottság azon kifogásközlése, amelyet olyan vállalkozáshoz intézett, amellyel szemben a versenyjogi szabályok megsértése miatt szankciót kíván kiszabni, tartalmazza az e vállalkozás ellen felhozott lényeges tényezőket, mint például a vele szemben kifogásolt tényeket, azok minősítését, és azon bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság támaszkodik, annak érdekében, hogy a vállalkozás az ellene indult közigazgatási eljárás során megfelelően kifejthesse az érveit (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑322/07. P., C‑327/07. P. és C‑338/07. P. sz., Papierfabrik August Koehler és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7191. o.] 34–36. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, továbbá a C‑534/07. P. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑7415. o.] 26–28. pontját).

165    A védelemhez való jog tiszteletben tartása ugyanis megköveteli, hogy az érintett vállalkozásnak a közigazgatási eljárásban alkalmat biztosítsanak arra, hogy érdemi észrevételeket terjesszen elő a Bizottság által felhozott tények és körülmények fennállásával és jelentőségével, valamint azon iratokkal kapcsolatban, amelyekre a Bizottság a vállalkozás állítólagos jogsértését alapítja (lásd a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 66. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

166    A felperes elsősorban úgy érvel, hogy még amennyiben a Bizottság által egy határozat jogalapjának megválasztásában elkövetett tévedés egyszerű eljárási hibának lenne is minősíthető, a jelen ügyre a lex mitior elve és a megtámadott határozat III., „Jogi értékelés” című részében szereplő 5. pontja szerint alkalmazandó normák egyoldalú felülvizsgálata megsérti az 1/2003 rendelet 27. cikkét. A felperes nem tehetett észrevételt az ESZAK 65. cikk és az EK 81. cikk elemzésével és együttes alkalmazásával kapcsolatban, mivel a Bizottság érvelése nem szerepelt a kifogásközlésben, csak a kiegészítő kifogásközlésben, mely akkor még „érvényes” volt.

167    Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat 5. pontja a fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet fényében az ESZAK‑Szerződés lejártának jogi következményeivel foglalkozik.

168    E pontban a Bizottság először is az ESZAK‑Szerződés lejártából fakadó versenyjogi kérdések kezelésének bizonyos szempontjairól szóló közleményére (HL 2002. C 152., 5. o.) és a kiegészítő kifogásközlésre hivatkozik, melyben azon szándékáról tájékoztatta az érintett vállalkozásokat, hogy ezen első közleményben kifejtett megközelítést kívánja követni. A Bizottság emlékeztetett továbbá a fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet indokolására, és azon tényre, miszerint tájékoztatta az érintett vállalkozásokat arról, hogy a 2002. évi határozat Törvényszék általi megsemmisítését követően a jogi alapjának helyesbítésével újra el kívánja fogadni a határozatot (a megtámadott határozat (342)–(351) preambulumbekezdése). Ezt követően a Bizottság kifejtette egy adott aktus elfogadására őt feljogosító jogalap megválasztása, valamint az eljárási szabályok, illetve anyagi jogi szabályok meghatározása közötti különbséget (a megtámadott határozat (353)–(376) preambulumbekezdése). A jogalap megválasztását illetően kifejtette azon okokat, melyek alapján úgy találta, hogy továbbra is rendelkezik hatáskörrel a versenyszabályok megsértésének üldözésére az ESZAK‑Szerződés alá tartozó ágazatokban. Az eljárási szabályokat illetően a Bizottság emlékeztetett arra, hogy azok az elfogadás időpontjában alkalmazandó szabályok. Végül az anyagi jogi szabályokat illetően a Bizottság kifejtette a folytatólagos alkalmazásra vonatkozó elveket, melyek olyan anyagi jogi rendelkezések alkalmazását eredményezhetik, melyek az aktus elfogadásakor már nincsenek hatályban, és melyeket a lex mitior elve korlátoz.

169    Először is a felperes nem állíthatja, hogy sosem volt lehetősége észrevételeket tenni az ESZAK 65. cikk és az EK 81. cikk elemzésével és együttes alkalmazásával kapcsolatban. Noha kétségtelen, hogy az ESZAK‑Szerződés lejártát megelőző kifogásközlés nem tartalmazta az ESZAK‑Szerződés lejárta következményeivel, illetve az ESZAK 65. cikknek és az EK 81. cikknek a lex mitior elve alapján való vizsgálatával kapcsolatos okfejtéseket, az ESZAK‑Szerződés lejártát követő kiegészítő kifogásközlés kifejezetten e következményeknek a jelen ügyre gyakorolt hatásaival foglalkozott.

170    Ekképpen a kiegészítő kifogásközlés 11. pontjában a Bizottság kifejtette, hogy az ESZAK‑Szerződés azon két rendelkezése, melyek elvont módon kevésbé kedvezőnek minősülhetnének, mint az EK‑Szerződés megfelelő rendelkezései, az ESZAK 65. cikk (1) bekezdése – az EK 81. cikk (1) bekezdése vonatkozásában – és az ESZAK 65. cikk (5) bekezdése – a 17. rendelet 15. cikke vonatkozásában. E kifogásközlés 12–15. pontjában a Bizottság a szóban forgó tényállásra tekintettel megvizsgálta a rendelkezéseket, és arra a következtetésre jutott, hogy a jelen ügyben az EK‑Szerződés ténylegesen nem kedvezőbb az ESZAK‑Szerződésnél, és következésképpen a lex mitior elvére nem lehet érvényesen hivatkozni az ESZAK‑Szerződésnek a jelen ügyben érintett magatartásokra történő alkalmazásának vitatása érdekében.

171    Jóllehet a kiegészítő kifogásközlésben a Bizottság nem vezet le okfejtéseket azon kérdést illetően, hogy az ESZAK 65. cikk (2) bekezdése, mely bizonyos megállapodások mentesülésére vonatkozik, elvont módon minősülhetne‑e az EK 81. cikk (3) bekezdésénél kedvezőtlenebbnek. Ugyanakkor egyfelől e kihagyás azzal magyarázható, hogy a Bizottság e kifogásközlés 11. pontjában (lásd a fenti 170. pont) úgy találta, hogy csupán az ESZAK 65. cikk (1) és (5) bekezdése lenne elvont módon az EK‑Szerződés e rendelkezésénél kedvezőtlenebbnek minősíthető. Másfelől a kiegészítő kifogásközlés 6. pontjában a Bizottság kifejtette, hogy az ESZAK 65. cikk (2) bekezdése a jelen ügyben nem alkalmazható, a kifogásközlésben kifejtett okokból. A felperes ennélfogva nem állíthatja, hogy ha lett volna módja rá, bizonyíthatta volna, hogy bizonyos, az árakkal kapcsolatos magatartásai pozitív hatást gyakoroltak az SP ügyfeleire. A kiegészítő kifogásközlésből kitűnik, hogy a Bizottság úgy találta, hogy a jelen ügyben a kartell egyetlen célja a verseny korlátozása volt, és az nem mentesülhetett semmilyen módon.

172    E tekintetben a fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben a Törvényszék kimondta, hogy az adott jogi aktus jogalapját képező rendelkezésnek a határozat elfogadásakor hatályosnak kell lennie, valamint hogy az ESZAK‑Szerződés 97. cikkének értelmében az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (4) és (5) bekezdése 2002. július 23‑án lejárt, és ekképpen a Bizottság nem alapozhatta hatáskörét a fent hivatkozott, a megtámadott határozat meghozatalakor már nem hatályos rendelkezésekre, az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (1) bekezdésébe ütköző jogsértés megállapítása és a hivatkozott jogsértést elkövető vállalkozásokkal szembeni bírságkiszabás érdekében. A Törvényszék tehát nem döntött az ügyről, és nem határozott az elfogadást megelőző előkészítő aktusok érvényességéről.

173    Ennélfogva az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely uniós aktus megsemmisítése nem szükségképpen érinti az előkészítő aktusokat, mivel a megsemmisített aktus pótlására irányuló eljárás főszabály szerint megismételhető pontosan onnantól, ahol a jogellenesség bekövetkezett (a Bíróság C‑415/96. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1998. november 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑6993. o.] 31. és 32. pontja; a C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P.–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑8375. o.] 73. pontja; lásd a Törvényszék T‑2/95. sz., Industrie des poudres sphériques (IPS) kontra Tanács ügyben 1998. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑3939. o.] 91. pontját, valamint a T‑66/01. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 2010. június 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑2631. o.] 125. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), meg kell állapítani, hogy a fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet nem érintette a kifogásközlés és a kiegészítő kifogásközlés jogszerűségét, valamint hogy a Bizottság jogosan ismételhette meg az eljárást pontosan akkortól, amikor a jogellenesség bekövetkezett, azaz a 2002. évi határozat elfogadásától.

174    Másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy 2008. június 30‑án a Bizottság küldött továbbá a felperesnek és a többi érintett vállalkozásnak egy levelet, melyben azon szándékáról tájékoztatta őket, hogy a 2002. évi határozat esetében választott jogalap helyesbítésével újra el kívánja fogadni a határozatot. E levélben, mely nem fogalmaz meg kifogást a címzett vállalkozásokkal szemben, a Bizottság kifejtette azon szándékát, hogy a 2002. évi határozatnak a Törvényszék fenti 21. pontban hivatkozott SP és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében kimondott megsemmisítését követően újra el kívánja fogadni a határozatot, és megismételte a lex mitior elvével kapcsolatos megállapításait, hozzáfűzve, hogy az ESZAK 65. cikk (2) bekezdésének hatálya szűkebb az EK 81. cikk (3) bekezdésénél. E tekintetben a Bizottság kifejtette, ahogyan azt a kiegészítő kifogásközlés 6. pontjában is említette, hogy a jelen ügyben ugyanakkor e két rendelkezés egyike sem alkalmazható. A felperes azonban még az ezen levélre adott válaszában sem fogalmazott meg észrevételt, vagy terjesztett elő olyan elemet, mely annak bizonyítására irányul, hogy az EK 81. cikk (3) bekezdésében meghatározott mentességi feltételek teljesültek.

175    A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperes nem hivatkozhat arra, hogy megsértették a védelemhez való jogát azzal, hogy nem volt lehetősége észrevételeket tenni az ESZAK 65. cikk és az EK 81. cikk „elemzésével és együttes alkalmazásával” kapcsolatban.

176    Másodsorban a felperes nem állíthatja, hogy a Bizottság 2008. június 30‑i levele nem tekinthető érvényes kifogásközlésnek, hiszen az nem elégíti ki a követelményeket, mivel többek között rendkívül rövid, és a válaszolásra nyitva álló határidőt egy hónapban határozza meg, ami eltér ekképpen a kifogásközlés megválaszolására általában előírt két hónapos határidőtől.

177    Meg kell jegyezni, a Bizottsághoz hasonlóan, és amint az már a fenti 174. pontban megállapítást nyert, hogy a 2008. június 30‑i levél nem tartalmazott újabb kifogásokat, hanem az érintett vállalkozások arról való tájékoztatására irányult, hogy a Bizottság a jogalap helyesbítését követően újra el szándékozik fogadni a határozatot. Egyébiránt az ítélkezési gyakorlat szerint egy versenyjogi határozat megsemmisítését követően, amennyiben a Bizottság úgy dönt, hogy a megállapított jogellenességet vagy jogellenességeket orvosolja, és e jogellenességek nélküli, a korábbival egyébként megegyező határozatot hoz, e határozat ugyanazon kifogásokat érinti, melyekkel kapcsolatban a vállalkozások már megtették észrevételeiket (a fenti 173. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 98. pontja).

178    Amennyiben a 2008. június 30‑i levél nem kifogásközlés, ami egyébiránt a megtámadott határozat (6), (122), (123), (390) és (391) preambulumbekezdéséből is kitűnik, nem relevánsak a felperes azon érvei, melyek szerint egyrészt a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát, amikor csak egy hónap határidőt biztosított számára észrevételeinek megtételére, másrészt pedig e levél túl rövid.

179    Harmadsorban a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát, mivel nem várta meg az állásfoglalását, és a forgalmára vonatkozó információkérést intézett hozzá még az észrevételek megtételére saját maga által megszabott határidő lejártát megelőzően. Az ilyen információkérés pedig általában a határozat elfogadását megelőző „utolsó szakasz”.

180    E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem volt köteles megvárni az érintett vállalkozások észrevételeit, mielőtt megküldte volna nekik az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése szerinti, nekik címzett információkérést. Továbbá a puszta tény, hogy a Bizottság 2008. július 24‑én információkérést intézett a felpereshez, azaz ugyanazon napon, amikor a felperes megküldte a Bizottság számára a 2008. június 30‑i levéllel kapcsolatos észrevételeit, nem bizonyítja, hogy a Bizottság ne vette volna figyelembe a felperes által az említett észrevételekben megfogalmazott érveket. A felperes elméletének egyébiránt ellentmond azon tény, mely szerint a Bizottság a megtámadott határozat (388)–(394) preambulumbekezdésében kifejezetten válaszolt az érintett vállalkozások által a 1998. június 30‑i levélre válaszul megfogalmazott észrevételekre.

181    A fenti megfontolások összességére tekintettel nem releváns a felperesnek az arra alapított érve, hogy a Törvényszék által a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben, illetve a fenti 124. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben kifejtett érvelés a jelen ügyben állítólag alkalmazhatatlan. Először is a fentiekből kitűnik, hogy a felperes nem lett megfosztva a jelen ügyben az eljárási garanciáktól. Azután a Bizottság nem volt köteles újabb kifogásközlést küldeni a felperesnek. Végül a felperes tévesen állítja, hogy nem tudta észrevételeit megfogalmazni az ESZAK 65. cikk és az EK 81. cikk elemzésével és együttes alkalmazásával kapcsolatban.

182    Következésképpen a harmadik jogalap első részét el kell utasítani.

 A második, arra alapított részről, mely szerint az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésének mint az EK 81. cikknél kedvezőbb szabálynak az alkalmazása téves jogalkalmazást valósít meg

183    A jelen jogalap második részének keretében a felperes előadja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor az ESZAK 65. cikk (1) bekezdését alkalmazta, és nem az EK 81. cikk (1) bekezdését. A Bizottság szerinte adottnak vette, hogy a lex mitior a jelen ügyben az ESZAK 65. cikk (1) bekezdése, míg az EK 81. cikk (1) bekezdése az, amely egy további feltételt ír elő az ESZAK 65. cikk (1) bekezdéséhez képest, azaz a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatást.

184    A felperes e tekintetben vitatja a Bizottság értékelését, mely szerint a felperesnek betudott jogsértés mindenesetre érintette a tagállamok közötti kereskedelmet. A felperes szerint a Bizottság által az [EK] 81. és [EK] 82. cikkben szereplő, a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás fogalmáról szóló iránymutatásban (HL 2004. C 101., 81. o.) rögzített, a tagállamok közötti kereskedelemnek okozott sérelem fennállásának megállapítására vonatkozó feltételek a jelen ügyben nem teljesülnek.

185    Először is, a fenti 169–175. pontra tekintettel, el kell utasítani a felperes azon érvét, mely szerint a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát azzal, hogy nem indított újabb eljárást a szóban forgó kartell hatásainak vizsgálata végett.

186    Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy ahhoz, hogy valamely döntés, megállapodás vagy magatartás alkalmas legyen a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, objektív jogi vagy ténybeli tényezők összessége alapján kellő valószínűséggel lehetővé kell tennie, hogy közvetlenül vagy közvetetten, ténylegesen vagy lehetségesen olyan irányú hatást gyakoroljon a tagállamok közötti kereskedelmi szerkezetre, amely akadályozhatja a tagállamok között az egységes piac célkitűzéseinek megvalósítását. Ezenkívül szükséges, hogy e hatás ne legyen jelentéktelen (lásd a Bíróság C‑238/05. sz., Asnef‑Equifax és Administración del Estado ügyben 2006. november 23‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑11125. o.] 34. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C‑137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑8681. o.] 36. pontját).

187    Így a Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatást rendszerint több olyan tényező együttesen váltja ki, amelyek külön‑külön nem lennének szükségszerűen meghatározók. Annak eldöntése érdekében, hogy valamely megállapodás érezhető hatással van‑e a tagállamok közötti kereskedelemre, azt a gazdasági és jogi hátterével együtt kell megvizsgálni (a fenti 186. pontban hivatkozott Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 37. pontja; lásd a fenti 186. pontban hivatkozott Asnef‑Equifax és Administración del Estado ügyben hozott ítélet 35. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

188    Másrészt a Bíróság már kimondta, hogy az a tény, hogy valamely megállapodás csak egyetlen tagállamban történő kereskedelemre irányul, még nem zárja ki azt, hogy érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Az ilyen, valamely tagállam teljes területére kiterjedő megállapodás természeténél fogva azzal a hatással jár, hogy tartóssá teszi a nemzeti piacok szerinti részekre töredezést, akadályozva ezzel az EK‑Szerződés által célul kitűzött gazdasági összefonódást (lásd a fenti 186. pontban hivatkozott Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontját; valamint a fenti 186. pontban hivatkozott Asnef‑Equifax és Administración del Estado ügyben hozott ítélet 37. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

189    Meg kell jegyezni, hogy a lex mitior megállapításának keretében a Bizottság a megtámadott határozat (373)–(375) és (385)–(387) preambulumbekezdésében az alábbi elemekre támaszkodott: a) a szóban forgó kartell Olaszország egész területét érintette, melyen a kartell időtartama alatt a Közösségben gyártott betonvas 29–43%‑át gyártották; b) (az Olaszországból származó) kivitel hatása az összes szállításhoz képest (olaszországi szállítások és kivitel) mindig is jelentős volt (a jogsértés időszakában 6 és 34% között); c) azon körülmények, melyek szerint egyrészt a Federacciai vállalkozások társulásának az 1989 december és 1998 július közötti részvételéből adódóan a kartell hatásai valamennyi olasz betonvasgyártóra kiterjedtek, és másrészt amikor a Federacciai már nem vett részt benne, a kartell mindenesetre továbbra is érintette a főbb olasz vállalkozásokat, melyek együttes piaci részesedése 80% volt; d) legalább két, a kartellban részt vevő jelentős vállalkozás a betonvas legalább egy másik földrajzi piacán is tevékenyen részt vett gyártóként; e) a kartellt az is jellemezte, hogy célja a gyártás ideiglenes és összehangolt csökkentésével egyenértékű intézkedésként az olasz területen kívülre történő összehangolt kivitel; és f) Olaszországnak a Közösségen belüli kereskedelem való részesedése 32,5% (1989) és 18,1% (2000) között ingadozott, 1998‑ban 13,4% minimummal. A felperes ezeket a tényeket nem vitatja.

190    Elsősorban, a fenti 188. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel, nem lehet helyt adni a felperes arra alapuló érvének, hogy a jelen ügyben releváns földrajzi piac kizárólag az olasz terültre korlátozódik.

191    Másodsorban a felperes úgy érvel, hogy nincs semmilyen arra vonatkozó bizonyék, hogy maga a felperes és a megtámadott határozat többi címzett vállalkozása megvitatták volna a többi tagállamban alkalmazott árakat, vagy felügyelte volna a versenytársak külföldön tanúsított magatartását vagy versenyellenes nyomást gyakorolt volna rájuk. Ezen érv azonban nem bír relevanciával, amennyiben – tekintettel arra, hogy a kereskedelemre gyakorolt hatás fogalma a lehetséges hatásokat is magába foglalja – nem meghatározó, hogy a kartellben részt vevő vállalkozások hoznak‑e más tagállambeli versenytársakkal szembeni védelmet biztosító intézkedéseket (lásd az [EK] 81. és [EK] 82. cikkben szereplő, a kereskedelemre gyakorolt hatás fogalmáról szóló iránymutatás 79. és 80. pontját).

192    Harmadsorban a felperes előadja, hogy egy tényleges vagy lehetséges kár függ a piaci kereskedelem természetes korlátainak fennállásától is. A jelen ügyben e korlátokat a betonvasnak az eltérő tanúsítási eljárásokból adódó rendkívül alacsony kereskedelmi lehetőségei jelentik. A külföldi vállalkozások azon választása, hogy nem telepednek le Olaszországban, tehát a piacok nemzeti jellegéből adódik, és nem valamely versenyellenes magatartásból. E tekintetben meg kell állapítani, a Bizottsághoz hasonlóan, hogy a tanúsítás terén létező szabályok sokfélesége nem képezhetett elegendő korlátot a lehetséges kár kizárásához, mivel az említett sokféleség ellenére az Olaszországból származó kivitel szintje és a kivitelnek a szállítások összességéhez viszonyított hatása jelentős volt a vizsgált időszak során (a megtámadott határozat (26), (48) és (375) preambulumbekezdése).

193    Negyedsorban a felperes előadja, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozat (375) és azt követő preambulumbekezdéseiben szereplő megállapítását, mely szerint az olasz területeken kívülre összehangolt kivitel irányult, a megtámadott határozat (183) preambulumbekezdésében szereplő azon megállapítással kell összekapcsolni, mely szerint az Európai Szén‑ és Acélközösséget alkotó tagállamok nem szerepeltek az összehangolt kivitelben. E megállapítás, még ha bizonyítást is nyerne, tekintettel a fenti 189. pontban hivatkozott valamennyi tényezőre, nem bizonyítja a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás esetleges hiányát.

194    Ötödsorban a felperes azzal kapcsolatos megállapítása, hogy a módosító határozat elfogadásának időpontjában az Európai Unió működéséről szóló szerződés már hatályban volt, és az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése csak a tagállamok közötti kereskedelemre hatást gyakorolni képes kartelleket kívánja szankcionálni, hatástalan, amennyiben az EK 81. cikk (1) bekezdésének szövege megegyezik az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének szövegével.

195    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Bizottság, amikor úgy találta a jelen ügyben, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazása nem kedvezőbb, mint az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésének alkalmazása, nem követett el téves jogalkalmazást. A harmadik jogalap második részét tehát el kell utasítani.

196    Ebből következően a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A negyedik, bizonyítékok hiányára és az anyagi jog téves alkalmazására alapított jogalapról

197    A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság megsértette az ESZAK 65. cikk (1) bekezdését, mivel neki tudta be a jogsértést a Lucchini‑SP egyetlen vállalkozáson keresztül a jogsértés teljes időtartamára, azaz az 1989. december 6. és 2000. június 27. közötti időszakra. A Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát vétett, amikor a gazdasági egység fennállását illetően nem különböztette meg a jogsértés három időszakát, azaz először is az 1989. december 6. és 1991. március 5. közöttit, majd az 1991. március 5. és 1997. október 31. közöttit, és végül az 1997 októbere és 2000. június 27. közötti időszakot. A Bizottság továbbá nem határozta meg helyesen az első Siderpotenza, a Lucchini Siderurgica, az SP és a felperes közötti a „jogutódlási viszonyt” sem.

198    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az uniós versenyjog a vállalkozási tevékenységekre vonatkozik, és a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül e jogalany jogállásától és finanszírozási módjától (a Bíróság C‑280/06. sz., ETI és társai ügyben 2007. december 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑10893. o.] 38. pontja; a C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8237. o.] 54. és 55. pontja, valamint a fenti 77. pontban hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontja).

199    Az uniós bíróság azt is megállapította, hogy ugyanebben az összefüggésben a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból ez az egység több természetes vagy jogi személyből áll (a Bíróság C‑217/05. sz., Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑11987. o.] 40. pontja és a fenti 77. pontban hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontja).

200    Így hangsúlyozta, hogy a versenyszabályok alkalmazásakor nem az a meghatározó, hogy különálló jogi személyiségükből fakadóan két társaság formálisan különálló‑e, hanem az számít, hogy piaci magatartásuk egységes‑e, vagy sem. Szükséges lehet tehát megvizsgálni azt, hogy két különálló jogi személyiségű társaság egyetlen olyan vállalkozást vagy gazdasági egységet alkot‑e, illetve egyetlen olyan vállalkozás vagy gazdasági egység alá tartozik‑e, amely egységes piaci magatartást tanúsít (a Bíróság 48/69. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 1972. július 14‑én hozott ítélete [EBHT 1972., 619. o.] 140. pontja, valamint a Törvényszék T‑325/01. sz., DaimlerChrysler kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑3319. o.] 85. pontja).

201    Ha ilyen gazdasági egység sérti meg a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsértésért (lásd a fenti 198. pontban hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítélet 39. pontját, a fenti 198. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 56. pontját, valamint a fenti 77. pontban hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

202    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint főszabály szerint a jogsértés elkövetésének időpontjában az érintett vállalkozást irányító természetes vagy jogi személynek kell a jogsértésért felelnie, még akkor is, ha a jogsértést megállapító határozat meghozatalakor a vállalkozás működtetése már nem az ő felelőssége alá tartozik (a Bíróság C‑248/98. P. sz., KNP BT kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9641. o.] 71. pontja; a C‑279/98. P. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9693. o.] 78. pontja; a C‑286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑9925. o.] 37. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 143. pontja).

203    Azt a kérdést illetően, hogy milyen körülmények között szankcionálható mégis a jogsértést elkövető személytől eltérő jogalany a jogsértésért, a Bíróság korábban már kifejtette, hogy ez az eset áll fenn abban a helyzetben, amikor a jogsértést elkövető jogalany jogilag vagy gazdaságilag megszűnt létezni, mivel fennáll a veszélye annak, hogy nem bír elrettentő hatással egy olyan vállalkozással szemben kiszabott szankció, amely már nem folytat gazdasági tevékenységet (a fenti 198. pontban hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítélet 40. pontja, valamint a fenti 130. pontban hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 144. pontja).

204    Meg kell állapítani továbbá, hogy ha semmilyen lehetőségről nem rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy a jogsértést elkövető személytől eltérő személyre szabjanak ki szankciókat, a vállalkozások kibújhatnak a szankciók alól azon egyszerű ténynél fogva, hogy a személyazonosságuk módosult a szerkezetátalakításokat, átruházásokat vagy más jogi vagy szervezeti változásokat követően. Ezáltal veszélybe kerülne a versenyszabályokkal ellentétes magatartások elrettentő szankciókkal történő megtorlására, illetve azok megismétlésének megelőzésére vonatkozó célkitűzés (lásd a fenti 198. pontban hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítélet 41. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

205    Ekképpen egyrészt, amennyiben a jogsértés elkövetésének időpontja és azon időpont között, amikor azért a szóban forgó vállalkozásnak felelnie kell, a vállalkozás irányításáért felelős jogi személy jogi értelemben megszűnt, először is meg kell határozni a jogsértés elkövetéséhez hozzájáruló anyagi és emberi tényezők összességét, hogy ezt követően azonosítani lehessen azt a jogalanyt, aki ezen összesség irányításáért felelős lett, nehogy a vállalkozás elkerülhesse a felelősségre vonást azért, mert a jogsértés elkövetésének időpontjában az irányításáért felelős jogalany megszűnt (a Törvényszék T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑931. o.] 953. pontját; lásd továbbá ebben az értelemben a Bíróság C‑297/98. P. sz., SCA Holding kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑10101. o.] 27. pontját).

206    Másrészt a gazdasági tevékenységek összességének vagy egy részének az egyik jogi egységtől a másikra történő áthelyezése esetében a korábbi üzemeltető által elkövetett jogsértésért való felelősséget a kérdéses tevékenységek keretében be lehet tudni az új üzemeltetőnek, amennyiben az új üzemeltető a korábbi üzemeltetővel egy gazdasági egységet alkot a versenyjogi szabályok alkalmazása céljából, méghozzá akkor is, ha a korábbi üzemeltető jogi személyként még létezik (lásd ebben az értelemben a fenti 165. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 354–359. pontját; a Törvényszék T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3435. o.] 131–133. pontját, valamint a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 109. pontját).

207    A szankció ilyen alkalmazása különösen abban az esetben fogadható el, ha ezen jogalanyok ugyanazon személy irányítása alá tartoznak, és figyelembe véve az őket gazdasági és szervezeti téren összekötő szoros kapcsolatokat, lényegében ugyanazokat a kereskedelmi irányelveket alkalmazták. Ez különösen vonatkozik az olyan vállalkozáscsoporton belüli átszervezések esetére, amikor az eredeti üzemeltető nem szűnik meg szükségszerűen jogi értelemben létezni, de már nem folytat említésre méltó gazdasági tevékenységet az érintett piacon. Ha ugyanis a kartellben részes vállalkozás eredeti és új üzemeltetője között strukturális kapcsolat áll fenn, úgy az érintettek a számukra nyitva álló jogi formák segítségével – mindegy, hogy szándékosan‑e, vagy sem – kibújhatnak a kartelljogi felelősségük alól (lásd a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet a fenti 131. pontban hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 110. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

208    A fenti megfontolások fényében kell megvizsgálni a jelen jogalapot.

209    Elsősorban a felperes azt állítja, hogy az 1989. december 6. és 1991. március 5. közötti időszakban az első Siderpotenza a Leali irányítása alatt állt. A Lucchini, eredetileg mint kisebbségi részvényes, később pedig 50%‑os részvényes (a fennmaradó 50% a Leali birtokában volt), nem vett részt az első Siderpotenza általános ügyvezetésében, sem kereskedelmi igazgatásában, amely feladatokkal a Leali volt megbízva. A Lealival ellentétben a Lucchini nem gyártott betonvasat, és nem rendelkezett sem know‑how‑val, sem piaci részesedéssel ebben az ágazatban. Az általános irányítással és kereskedelmi igazgatással egyetlen, a Lealihoz kötődő személyt bíztak meg. Végül, az első Siderpotenzát sosem konszolidálták a Leali éves beszámolóiba.

210    Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (541) preambulumbekezdésében és 592. lábjegyzetében megjegyezte, az első Siderpotenza ténykedéseit az alapján lehet betudni a Lucchini Siderurgicának és a Lucchininek, hogy jogutódlás áll fenn egyrészről az első Siderpotenza, másrészről a Lucchini Siderurgica és a Lucchini között. A felperes érve tehát azon a téves feltételezésen alapul, amely szerint a Bizottság úgy vélte, hogy a felperes tényleges irányítást gyakorolt az első Siderpotenza felett.

211    Tekintettel a fenti 205. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra, és minthogy a felperes nem vitatja, hogy az első Siderpotenza anyagi és emberi tényezőinek összességét a Lucchini Siderurgica hasznosította az első Siderpotenza ez utóbbi vállalkozásba 1991. március 5‑én történt beolvadását követően, a Bizottság joggal feltételezte, hogy a Lucchini Siderurgica az első Siderpotenza jogutódja.

212    Nem fogadható el a felperes válaszban megfogalmazott érve, amely szerint a Bizottság ezzel megsértette a személyes felelősség elvét. A Bizottság megállapításaiból ugyanis az következik, hogy a fenti 209. pontban említett időszakban az első Siderpotenza volt a szóban forgó jogsértés elkövetője. E tekintetben, habár igaz, hogy az a körülmény, miszerint a leányvállalat önálló jogi személyiséggel rendelkezik, nem elegendő azon lehetőség kizárásához, hogy magatartása betudható az anyavállalatnak, a Bíróság mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy a Bizottság főszabályként nem volt kötelezhető arra, hogy még azelőtt lefolytasson ilyen vizsgálatot, hogy tervbe vehetné, hogy a jogsértő vállalkozás ellen forduljon‑e, még ha ez a vállalkozás jogalanyiságát tekintve változásokon is ment át. A személyes felelősség elve egyáltalán nem zárja ki, hogy a Bizottság először ez utóbbi szankcionálását helyezze kilátásba, és csak azután vizsgálja meg azt, hogy a jogsértés adott esetben betudható‑e az anyavállalatnak. Amennyiben ez másként lenne, a Bizottság vizsgálatait jelentősen megnehezítené az, hogy minden egyes esetben, amikor a vállalkozás irányításában jogutódlás következik be, ellenőriznie kellene, hogy mennyiben tudhatók be e vállalkozás ténykedései a korábbi anyavállalatnak (a fenti 186. pontban hivatkozott Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 81. és 82. pontja).

213    Mivel a Bizottság jogszerűen állapíthatott meg szankciót az első Siderpotenzával szemben a szóban forgó magatartásokért, és állapíthatta meg a Lucchini Siderurgica mint az első Siderpotenza jogutódja felelősségét, nem volt köteles vizsgálni, hogy az első Siderpotenza magatartása betudható‑e a Lealinak. A felperesnek a Leali által az első Siderpotenza felett gyakorolt tényleges irányítással kapcsolatos érve következésképpen hatástalan (lásd ebben az értelemben a fenti 186. pontban hivatkozott Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 85. pontját).

214    Másodsorban, ami az első Siderpotenza Lucchini Siderurgicába történő beolvadásától, azaz 1991. március 5‑től a betonvas tevékenységi ágnak a Lucchini Siderurgica által az új Siderpotenzára történő átruházásáig, azaz 1997. október 31‑ig terjedő időszakot illeti, a felperes elismeri, hogy ő volt a Lucchini Siderurgica többségi részvényese. Vitatja mindazonáltal, hogy ez a tény megalapozhatna bármilyen vélelmet a felelősséget illetően.

215    Ki kell emelni, hogy – amint az a megtámadott határozat (540) preambulumbekezdéséből következik, – ahhoz, hogy a Lucchini Siderurgica magatartásáért fennálló felelősséget a felperesnek tudja be, a Bizottság nem a felperes által a Lucchini Siderurgica felett 1991 és 1997 között gyakorolt bármilyen vélelmezett irányítást vett alapul, hanem a jogutódlás elvét, amint azt a fenti 205. pont ismerteti. Ily módon a Bizottság a megtámadott határozat (541) preambulumbekezdésében kifejtette, nyilvánvaló volt, hogy a Lucchini Siderurgica az első Siderpotenza jogutódja az 1991. március 5‑i beolvadással történő egyesülést követően, és ugyanígy, a Lucchini a Lucchini Siderurgica jogutódja az 1998. december 1‑jei beolvadással történő egyesülés következtében. A Bizottság hozzátette, hogy a potenzai gyárhoz kapcsolódó anyagi‑ és humántőkét, amelyek felett a Lucchini Siderurgica rendelkezett irányítással, a csoporton belül átruházták az új Siderpotenzára, annak 1997. évi megalapításakor (lásd még a fenti 28–31. pontot). Mivel a Bizottság nem egy, a Lucchininek a Lucchini Siderurgicában fennálló többségi részesedéséből eredő állítólagos felelősségi vélelmet vett alapul, a felperes érve megint csak hatástalan. Ugyanilyen következtetés adódik a felperes azon érvét illetően, amely szerint az 1998. január 2‑i megbízási szerződés nem bizonyítja a Lucchini és az SP közötti, 1991–1997‑ig fennálló strukturális kapcsolatot.

216    Egyébiránt az 1991. március 5. és 1997. október 31. közötti időszak tekintetében megfogalmazott érvei keretében a felperes azt is állította, hogy a megtámadott határozat (540) preambulumbekezdésében szereplő bizottsági megállapításokkal ellentétben az SP‑vel fennálló egyetemleges felelőssége nem következik abból a tényből, hogy a Lucchini család tőkerészesedéssel rendelkezik a két társaságban. A felperes e tekintetben olyan bizonyítékokkal rendelkezik, amelyek cáfolják a megtámadott határozat (538) preambulumbekezdésében szereplő „közelítő” listát. Mivel az említett preambulumbekezdésben feltüntetett tények célja a felperes és a mindössze 1997‑ben alapított új Siderpotenza közötti gazdasági egység meglétének megállapítása, ezeket a tényeket a továbbiakban kell vizsgálni.

217    Harmadsorban a felperes az 1997. október és 2000. június 27. közötti időszak tekintetében azt állítja, hogy az a körülmény, amely szerint az új Siderpotenza részvényeivel a Lucchini Siderurgica (annak a felperes vállalatba történő beolvadásáig), a felperes saját maga és a Lucchini család egyéb vállalkozásai rendelkeztek, valamint az a tény, hogy egyes társasági terhek közösek voltak, nem jelent elegendő alapot annak megállapítására, hogy a felperes és az SP között gazdasági egység állt volna fent.

218    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperes és az SP fenti 217. pontban meghatározott időszak tekintetében fennálló egyetemleges felelősségének megállapításához a Bizottság a megtámadott határozat (538) preambulumbekezdésében többek között a következő tényekre hivatkozott:

–        a Lucchini család rendelkezik az SP és a Lucchini tőkéjével;

–        a Lucchini és az SP között bizonyos személyi átfedések tapasztalhatók;

–        létezik olyan megbízási szerződés, amelynek értelmében az SP többek között kötelezettséget vállalt arra, hogy tiszteletben tartja az ügyfelekkel kötött értékesítési szerződésekben a mennyiségekre, az árakra és a fizetési határidőkre vonatkozó, a Lucchini által magukkal az ügyfelekkel együtt rögzített feltételeket;

–        azon tény, miszerint a betonvassal összefüggő tevékenységi szegmens szervezésének 1999 novemberében elhatározott változásait a Lucchini kereskedelmi igazgatója által a Lucchini akkori alelnökének (mostani elnökének) címzett közleménye rögzítette;

–        egy 1999. március 9‑i éttermi számlát (amely étteremben a címzettek találkozójára került sor, amelyen a Lucchini kereskedelmi igazgatója is részt vett) a Lucchini nevére állítottak ki, és azt az ezen igazgató által a Lucchinihez benyújtott költségszámlán számolták el;

–        a betonvasra vonatkozó havi jelentéseknek („Aire 20”) a Lucchini felelős tisztviselői felügyelete mellett történő kidolgozása;

–        a Lucchini 2000. február 28‑i belső dokumentuma, amely kitért „az olasz betonvaspiac átszervezésével kapcsolatos feltevésekre”, és amely a Lucchinit a betonvasgyártók között említi;

–        azon tény, miszerint különböző, a betonvassal kapcsolatos, 1997 novembere és 2000 közötti közlemények egyik címzettje, illetve ilyen találkozók egyik résztvevője a Lucchini kereskedelmi igazgatója volt;

–        a Lucchini honlapján 2000. november 9‑én a „Betonvas” alrészben szereplő következő állítás: „a Siderpotenza, a Lucchini csoport létesítménye, betonvasat gyárt”.

219    Először is a felperes emlékeztet arra, hogy a Lucchini család részvényeseinek irányítása nem elegendő bizonyíték a felperes és az SP közötti gazdasági egység megállapításához. A felperes azt állítja, hogy soha nem rendelkezett többségi részesedéssel az SP‑ben, és hogy a két vállalat részvényesei különbözőek voltak.

220    Mindenekelőtt, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (540) preambulumbekezdésében kifejtette: „a jelen ügy egyik sajátossága, hogy a jogsértés teljes időtartama alatt nem létezett közvetlen részvényesi irányítás a Lucchini […] és az [új] Siderpotenza között […], hanem a két vállalkozás közös részvényesi irányítását a Lucchini család gyakorolta”.

221    Ezt követően meg kell állapítani, hogy a felperes nem cáfolta a szóban forgó időszakban a Lucchini családhoz tartozó természetes és jogi személyek által a felperes vagy a Siderpotenza felett közvetlenül vagy közvetve gyakorolt irányítást (a megtámadott határozat (95) és (99) preambulumbekezdése), hanem pusztán azt állította, hogy az ő részvényesei és a Siderpotenza részvényesei között nem volt átfedés. Ezenfelül az a tény, hogy a Lucchini családhoz tartozó természetes és jogi személyek irányítást gyakoroltak a két társaság törzstőkéje felett, kitűnik egy maga a felperes által átadott dokumentumból is.

222    Másodszor a felperes azt állítja, hogy e személyi átfedések azért sem minősülhetnek ilyen bizonyítéknak, mivel ezek az átfedések hagyományosan előfordulnak valamennyi vállalatcsoportban, és azok csak annak a természetes következményei, hogy e társaságok ugyanazon vállalatcsoporthoz tartoznak.

223    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság – amint a megtámadott határozat (540) preambulumbekezdésében maga is emlékeztetett arra, hogy a puszta tény, hogy két különálló kereskedelmi társaság törzstőkéje egy és ugyanazon személy vagy család tulajdonában áll, önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy e két társaság között gazdasági egység áll fenn –, joggal állapította meg, hogy ilyen gazdasági egység fennállására a tények összességéből következtetni lehet.

224    E tények közé sorolható az a körülmény, hogy bizonyos személyek mind az SP, mind a Lucchini keretében felelős pozíciót töltöttek be. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy kulcsfeladatok különböző társaságok igazgatási szerveiben való ellátása olyan tényező, amelyet figyelembe kell venni az említett társaságok gazdasági egységének megállapításakor (a Bíróság C‑189/02. sz., C‑202/02. sz., C‑205/02. P.–C‑208/02. P. és C‑213/02. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ügyben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.], 119. és 120. pontja). A jelen ügyben a felperes nem vitatja, hogy ugyanazok a személyek fontos pozíciót láttak el az ő társaságában és az SP‑ben, és hogy ugyanezek a személyek vettek részt a kartell keretében szervezett találkozókon (a megtámadott határozat (538)–(540) preambulumbekezdése). A felperes által állított azon körülmények, amelyek szerint az említett személyek a Lucchini csoport más társaságaiban is betöltöttek pozíciókat, és hogy a felperes ezeket nem közvetlenül nevezte ki, nem cáfolják e következtetést.

225    Harmadszor az a körülmény, hogy a Lucchini nem gyártott betonvasat, szintén nem releváns, minthogy az ESZAK 65. cikk megsértésének minősülő magatartás betudása szempontjából nem meghatározó az a tény, hogy az adott jogi személy saját maga gyártja‑e a kartell tárgyát képező terméket. Az számít valójában, hogy a szóban forgó jogi személy az ESZAK 80. cikk értelmében vett tevékenységet folytat‑e. Márpedig, még ha a felperes nem is gyártott közvetlenül betonvasat, mivel ezt a tevékenységet a csoporton belül átruházták az új Siderpotenzára, tény, hogy a felperes forgalmazta ezeket a termékeket.

226    Negyedszer a Lucchini által a Bizottsághoz címzett, 2002. május 7‑i levélből kitűnik, hogy e társaság semmilyen utasítást nem adott az SP‑nek dolgozó személyek számára az SP tevékenységeit illetően. Ezt az állítást mindazonáltal cáfolják a felperes és az új Siderpotenza közötti megbízási szerződés azon kikötései, amelyek szerint ez utóbbi társaság kötelezettséget vállal arra, hogy a felperes és az ügyfelek, illetve beszállítók által megállapított feltételeknek megfelelő megrendeléseket ad le.

227    Ötödször a felperes azt állítja, hogy a saját fejléces számláira és a költségtérítéseire való hivatkozások nem minősülnek a gazdasági egység bizonyítékának, mivel azokat minden év végén az összes többi számlához hasonlóan könyvelték a csoporton belüli különböző referenciatársaságokhoz. Ezt az érvet szintén el kell utasítani. Azon kívül, hogy az 1999. március 31‑i költségszámla nyilvánvalóan nem egy egyszerű év végi költségelszámolás, e számla, amely a kartell résztvevői 1999. március 9‑i találkozója költségeinek Lucchininél történő elszámolására vonatkozik (a megtámadott határozat (261) preambulumbekezdésének második albekezdése és (538) preambulumbekezdésének nyolcadik albekezdése), a Bizottság által összegyűjtött más bizonyítékokkal együtt arra utal, hogy a Lucchini részt vett a betonvas forgalmazási politikájának irányításában.

228    Hatodszor a felperes azt állítja, hogy az 1998. január 2‑i, egy évre kötött és hallgatólagosan a párhuzamos szolgáltatási szerződéssel a következő évekre is megújított megbízási szerződés nem meghatározó az SP‑vel fennálló gazdasági egységnek minősítés szempontjából. A szolgáltatási szerződést illetően rá kell mutatni, hogy a Lucchini csoport a Lucchini Servizi Srl társaságon keresztül ugyanezen szolgáltatásokat nyújtotta a csoporthoz kötődő többi társaság számára, anélkül hogy úgy kellene tekinteni, e társaság a többi társasággal együtt egyetlen vállalkozást alkot.

229    E tekintetben mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a megbízási szerződést és a szolgáltatási szerződést 1997. november 3‑án írták alá 1997 vonatkozásában, és azt 1998. január 2‑án újították meg 1998 tekintetében. Az sem vitatott, hogy ezt követően azokat hallgatólagosan megújították.

230    Emellett e szerződések feltételeiből az derül ki, hogy az új Siderpotenza feladata csak a műszaki értelemben vett gyártás volt, és nem határozta meg önállóan a piaci magatartását. Ily módon a megbízási szerződés 2. cikkének (4) bekezdése szerint az új Siderpotenza köteles „a megbízónak [Lucchini] a beszállítókkal és ügyfelekkel meghatározott szerződéses feltételeinek (mennyiség, ár és fizetési határidő) megfelelő megrendeléseket leadni”. E szerződések tehát nem minősíthetők az SP és a felperes strukturális önállósága bizonyítékának, ezzel szemben sokkal inkább e két társaság gazdasági egysége bizonyítékának. Az a körülmény, hogy a Lucchini csoport a Lucchini Servizi útján ugyanazokat a szolgáltatásokat kínálta a csoporthoz kötődő más társaságoknak, nem cáfolja ezt a következtetést. A felperes e tárgyban megfogalmazott érvének tehát nem lehet helyt adni.

231    E tekintetben nem hihető az az állítás, amely szerint az SP a termelés szempontjából teljes mértékben autonóm, és saját szervezettel rendelkezik, továbbá csak azért van szüksége a Lucchini Siderurgicára és a felperesre, hogy tőlük térítés ellenében adminisztratív és igazgatási szolgáltatásokat vegyen igénybe, és arra használta a Lucchini Siderurgica szolgáltatásait, hogy termékeit pusztán a tevékenységének kezdeti időszakában forgalmazza.

232    Hetedszer a felperes más körülményeket is felhoz, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozatban nem vett figyelembe.

233    Mindenekelőtt, a Lucchini csoport áruágazatonként tagozódik, amely ágazatokat erőteljes autonómia jellemez. Ez az állítás mindazonáltal nem bizonyítja, hogy ne lenne gazdasági egység a Lucchini és az SP között, különös tekintettel az e társaságok közötti megbízási szerződés feltételeire. Ezenkívül a felperes a csoporton belüli havi jelentések útján tájékoztatást kapott a betonvaságazat tevékenységéről.

234    Emellett azon körülmények, hogy a betonvas tekintetében a Siderpotenza, és nem a Lucchini nevében jegyeztek be védjegyet, és hogy az alkalmazandó jogszabályok által előírt jelölő kód kizárólag a Siderpotenzára vonatkozott, nem bizonyítja a két társaság közötti gazdasági egység hiányát, hanem ellenkezőleg, azt az érvelést erősítik meg, amely szerint a Siderpotenza csak a műszaki értelemben vett gyártásért felelt.

235    Végül, amint az az ítélkezési gyakorlatból is kitűnik, az a tény, hogy a felperes és az SP a közigazgatási és bírósági eljárásokban külön képviselettel rendelkezett, amelyek önállóan határozták meg védekezésüket, nem cáfolja, hogy a két társaság között gazdasági egység áll fenn (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑144/07. sz., T‑147/07–T‑150/07. sz. és T‑154/07. sz., ThyssenKrupp Liften Ascenseurs kontra Bizottság ügyben 2011. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑5129. o.] 98. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

236    Nyolcadszor, amint azt a Bizottság joggal jegyzi meg, az új Siderpotenza Lucchinihez viszonyított – a csoporton belüli és kívüli –valódi autonómiájának hiánya számos más, az aktában szereplő tényből is kiderül. Ily módon például a Lucchinit tekintették kapcsolattartónak a kartellen belül a versenytársak közötti kapcsolatokban, és neki címezték a versenyellenes találkozókra szóló meghívókat, továbbá a kartellel kapcsolatos levelezést (lásd különösen a megtámadott határozat (217), (220) és (221)–(226), (228) és (229), (232) és (233), (241) és (242), (258), (261) és (262), (271), (277), (289), (299) és (304) preambulumbekezdését). Ezenfelül a Federacciai 2000. évi taglistáján a Lucchini és az új Siderpotenza azonos címmel, telefonszámmal és faxszámmal szerepel. E tekintetben válaszában a felperes azt állítja – anélkül, hogy ezt jobban alátámasztaná –, hogy ezt a következtetést cáfolják „a kifogásközléshez csatolt, 2 CD‑ROM‑ból kinyert dokumentumok […], amelyek másolata olvasható a C.7, C.15–C.34. mellékletben […], amelyek tartalmát a C.3. melléklet 3. táblázata részletesebben ismerteti”. Meg kell állapítani mindazonáltal, hogy a felperes által hivatkozott mellékleteket, valamint az említett észrevételeket a Törvényszék elfogadhatatlannak nyilvánította (lásd a fenti 66–68. pontot).

237    A fenti megfontolások összességére tekintettel a negyedik jogalapot el kell utasítani.

3.     A bírságcsökkentés elérésére irányuló következtetésekről

 Előzetes észrevételek

238    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bizottság a bírságok kiszámításának módszerét illetően széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Ez az 1998. évi iránymutatásban meghatározott módszer különböző rugalmassági tényezőket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy a mérlegelési jogkörét az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően gyakorolhassa (lásd ebben az értelemben a fenti 164. pontban hivatkozott Papierfabrik August Koehler és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 112. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

239    Az uniós versenyjogi jogsértések súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, úgymint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, anélkül azonban, hogy létezne kötelezően figyelembe veendő szempontok kötött vagy kimerítő listája (a Bíróság C‑510/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑1843. o.] 72. pontja, valamint a fenti 164. pontban hivatkozott Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 54. pontja).

240    Amint a fenti 33. pontban kifejtésre került, a Bizottság a jelen ügyben az 1998. évi iránymutatásban meghatározott módszert alkalmazva határozta meg a bírságok összegét.

241    Az 1998. évi iránymutatás ugyan nem minősül olyan jogi szabálynak, amelyet a közigazgatásnak mindenképpen kötelezően be kell tartania, mégis olyan, a gyakorlatban követendő magatartási szabályt tartalmaz, amelytől a közigazgatás egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan indokolást ne adna, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével (lásd a fenti a 224. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 209. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a Törvényszék T‑73/04. sz., Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2661. o.] 70. pontját).

242    A Bizottság – mivel ilyen magatartási szabályokat fogadott el, és azok közzétételével kijelentette, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre – korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát egyes esetekben felelősségre vonásnak az általános jogelveknek, mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének a megsértése címén (lásd a fenti 224. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 211. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fenti 241. pontban hivatkozott Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 71. pontját).

243    Ezenkívül az 1998. évi iránymutatás általánosan és elvont módon meghatározza azt a módszert, amelyet a Bizottság a maga számára előírt a bírságok összegének megállapítására, következésképpen garantálja a vállalkozások jogbiztonságát (a fenti 224. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 211. és 213. pontja).

244    Az 1998. évi iránymutatásnak megfelelően a bírság összegének meghatározásánál alkalmazandó módszer egy, a súlyosbító, illetve az enyhítő körülmények figyelembevételével megfelelően növelt, illetve csökkentett alapösszegből indul ki.

245    Az 1998. évi iránymutatás 1. pontja szerint az alapösszeget a jogsértés súlyosságával és időtartamával összhangban kell meghatározni.

246    A jogsértés súlyának értékelését illetően az 1998. évi iránymutatás 1. A. pontjának első és második bekezdése kimondja:

„A jogsértés súlyosságának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét. A jogsértéseket ennek megfelelően a következő három kategóriába kell majd sorolni: enyhe jogsértés, súlyos jogsértés és különösen súlyos jogsértés.”

247    Az 1998. évi iránymutatásból következik, hogy az enyhe jogsértések például „általában vertikális jellegű, azonban korlátozott piaci kihatással járó, és kizárólag a Közösség piacának jelentős, de viszonylag korlátozott részét érintő kereskedelmi korlátozások lehetnek.” (az 1998. évi iránymutatás 1. A. pontja második bekezdésének első francia bekezdése). Ami a súlyos jogsértéseket illeti, a Bizottság kifejti, hogy ezek többnyire „[az enyhe jogsértésekkel] azonos típusú horizontális vagy vertikális, azonban szigorúbban alkalmazott, szélesebb piaci kihatással bíró, a közös piac kiterjedt területeit befolyásoló korlátozások”. A Bizottság azt is kijelenti, hogy „idetartozhat még az erőfölénnyel való visszaélés” (a 1998. évi iránymutatás 1.A. pontja második bekezdésének második francia bekezdése). A különösen súlyos jogsértéseket illetően a Bizottság megállapítja, hogy „rendszerint az olyan horizontális korlátozások tartoznak majd ide, mint az árkartell vagy a piacfelosztó kvóták alkalmazása, vagy más, a belső piac megfelelő működését veszélyeztető magatartások, például a nemzeti piacokra való széttördelés és a gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő vállalkozásoknak az erőfölénnyel való visszaélése” (az iránymutatás 1.A. pontja második bekezdésének harmadik francia bekezdése).

248    A Bizottság azt is kifejti egyrészről, hogy ezeken a kategóriákon belül – és főleg a súlyos és különösen súlyos jogsértések esetében – a bírság javasolt mértéke lehetővé fogja tenni a vállalkozásoknak az elkövetett jogsértés jellege szerinti differenciált kezelését, és másrészről, hogy figyelembe kell még venni, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy más piaci szereplőknek, különösen a fogyasztóknak kárt okozzanak, és a bírságot olyan nagyságrendű összegben kell megállapítani, amely biztosan kellően elrettentő erővel bír (az 1998. évi iránymutatás 1. A. pontjának harmadik és negyedik bekezdése).

249    Az 1998. évi iránymutatás szerint a „különösen súlyos” jogsértések esetén a bírság előrelátható kiindulási összege meghaladja a 20 millió eurót; „súlyos” jogsértések esetén 1 és 20 millió euró között alakul, „enyhe” jogsértések esetén pedig 1000 és 1 millió euró között (az 1998. évi iránymutatás 1. A. pontja második bekezdésének első–harmadik francia bekezdése).

250    A jogsértés időtartamát illetően, az 1998. évi iránymutatás 1. B. pontja szerint annak figyelembevételekor különbséget kell tenni az alábbiak között:

–        rövid időtartamú (általában egy évnél rövidebb) jogsértések; ekkor az összeg nem növekszik;

–        közepes időtartamú (általában egy–öt évig tartó) jogsértések, amelyek esetében a jogsértés súlyossága alapján meghatározott összeg legfeljebb 50%‑kal növekszik;

–        hosszú időtartamú (általában öt évnél hosszabb) jogsértések, amelyek esetében a súlyosság alapján meghatározott összeg legfeljebb évi 10%‑kal növekszik.

251    E tekintetben, amint arra a Bíróság a C‑389/10. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben (EBHT 2011., I-13125. o.; 129. pont), valamint a C‑272/09. P. sz., KME és társai kontra Bizottság ügyben (az EBHT 2011., I-12789. o; 102. pont) 2011. december 8‑án hozott ítéletében emlékeztet, az uniós bíróság feladata, hogy a hivatkozott jogalapok alátámasztása érdekében a felperes által előterjesztett elemek alapján elvégezze a jogszerűség vizsgálatát. E vizsgálat során a bíróság sem az iránymutatásban említett kritériumok alkalmazásakor figyelembe vett tényezők megválasztását, sem pedig e tényezők értékelését illetően nem hivatkozhat a Bizottság rendelkezésére álló mérlegelési mozgástérre annak érdekében, hogy lemondjon a mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból alapos felülvizsgálat elvégzéséről.

252    A fenti megfontolások fényében kell megvizsgálni a jelen jogalapot.

 A Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogásról

253    Előzetesen dönteni kell a Bizottság által felvetett azon elfogadhatatlansági kifogásokról, amelyek szerint a felperes a válaszában kiterjesztette az ötödik jogalap hatályát, és új kifogásokat fogalmazott meg a bírság összegének az SP és a jogelődjei magatartására tekintettel aránytalan jellegét, és a 200%‑os növelés elrettentő céllal történő hibás alkalmazását érintően. A Bizottság szerint e kifogások az eljárási szabályzat 48. cikke 2. §‑ának értelmében elfogadhatatlanok.

254    Meg kell jegyezni, hogy a keresetben a felperes ötödik jogalapja négy részből állt, ezek: a jelképes bírság kiszabásának hiánya, a jogsértés súlyának téves értékelése, a 105%‑os emelés jogsértés időtartamára tekintettel történő, téves alkalmazása, és végül egyes enyhítő körülmények figyelmen kívül hagyása. A felperes ezzel szemben nem emelt kifogást kifejezetten az arányosság elvének megsértésével szemben, és ezt a jogsértést csak a válasz említi mellékesen.

255    Egyfelől, a kiszabott bírságnak az SP és jogelődjei magatartásához viszonyított aránytalan jellege nem tekinthető a kereset jogalapja kiterjesztésének és a keresettel szorosan összefüggőnek. Igaz ugyan, hogy a felperes keresetében hangsúlyozta, hogy „ami a Siderpotenzát, a későbbi, felszámolás alatt álló SP SpA‑t illeti, a megállapodás szerinti árak alkalmazásának és a találkozókon elhatározott gyártásleállítás végrehajtásának hiányát a Bizottság nem vizsgálta megfelelően a jogsértés súlyának megállapítása során”, e kifogás mindössze a jogsértés „különösen súlyosnak” minősítésére vonatkozik, és nem a bírságösszegnek az SP „magtartása fényében” és „passzív és marginális szerepe” szempontjából vett, a válaszban hivatkozott állítólagosan aránytalan és igazságtalan jellegére. Ez a kifogás ezért elfogadhatatlan. Mindenesetre a felperesnek az SP magatartásával kapcsolatos érvelése nem a válasz szövegében szerepel, hanem lényegében a válaszhoz csatolt táblázatban és 147 mellékletben, amelyeket elfogadhatatlannak nyilvánítottak (lásd a fenti 66., 68. és 69. pontot).

256    Másfelől meg kell állapítani, hogy a 200%‑os növelés elrettentő céllal történő, állítólagosan téves alkalmazása nem szerepelt a keresetben, és nem tekinthető a kereset valamely jogalapja kiterjesztésének vagy ilyen jogalappal szorosan összefüggőnek. Következésképpen e kifogás is elfogadhatatlan.

 A jogsértés súlyának téves értékeléséről, az indokolási kötelezettség megsértéséről és a bizonyítékok hiányáról

257    A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság nem alkalmazta megfelelően az 1998. évi iránymutatást a jogsértés súlyosságának értékelésekor. Azt is kifejti, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság súlyosan megsértette az indokolási és bizonyítási kötelezettségét e tekintetben.

258    Elsősorban, az indokolási kötelezettségnek a bírságösszeg kiszámítását érintően történt állítólagos megsértését illetően, emlékeztetni kell arra, hogy az 1998. évi iránymutatás tájékoztató jellegű szabályokat tartalmaz azon értékelendő tényezőkről, amelyeket a Bizottság a jogsértés súlyának és időtartamának méréséhez figyelembe vesz. E körülmények között a Bizottság teljesíti azon alapvető alaki követelményeket, amelyek az indokolási kötelezettségben nyilvánulnak meg, ha határozatában megjelöli azokat az értékelési körülményeket, amelyeket iránymutatása alkalmazása során figyelembe vett, és amelyek lehetővé tették számára a jogsértés súlyosságának és időtartamának meghatározását a bírság összegének kiszámítása érdekében (a T‑220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítélet [EBHT 2003., II‑2473. o.] 217. és 218. pontja).

259    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság eleget tett e követelménynek. A megtámadott határozat (582)–(605) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette azokat a tényezőket, amelyek alapján a kartellt „különösen súlyosnak” minősítette.

260    Másodsorban, a jogsértést „különösen súlyosnak” minősítő bizottsági értékelés megalapozottságát illetően, a felperes először is azt állítja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a kartell résztvevői, és különösen az SP magatartásának konkrét hatásait a jogsértés súlyának és következésképpen a bírságösszegnek a meghatározásához. A felperes szerint az árakra vonatkozó kartellek esetében a Bizottságnak meg kell állapítania, hogy a megállapodások ténylegesen lehetővé tették‑e az érintett vállalkozások számára, hogy magasabb árakat érjenek el, mint amilyen árak a kartell hiányában érvényesültek volna. A jelen ügyben a Bizottság nem tudott ilyen hatást bizonyítani, hanem ellenkezőleg, arra szorítkozott, hogy a kartellt céljánál fogva „különösen súlyosnak” minősítse. A felperes azt is állítja, hogy a kartell hatása korlátozott volt, a referencia‑időszakban az árak tényleges piaci alakulásának következtében, és amint az kitűnik az egyes vállalkozások által készített tanulmányból és a fémmegmunkálással foglalkozó vállalkozások nemzeti szövetségének nyilatkozatából, amelyek mind a kartell hatásának hiányára utalnak.

261    Először is el kell utasítani a felperes azon érvelését, amely szerint a Bizottságnak a jogsértés súlyának meghatározásakor figyelembe kellett volna vennie különösen az SP magatartását, amely vállalkozás nem alkalmazta a megállapodás szerinti árakat. Amint az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a vállalkozás által saját maga szerint tanúsított tényleges magatartás irreleváns a kartell piacra gyakorolt hatásának megállapítása szempontjából, és egyedül a jogsértés egészének hatásait kell figyelembe venni (a Bíróság C‑49/92. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 152. pontja; a Törvényszék T‑224/00. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑2597. o.] 167. pontja; a T‑456/05 és T‑457/05. sz., Gütermann és Zwicky kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítélet [EBHT 2010., II‑1443. o.] 133. pontja, valamint a fenti 251. pontban hivatkozott KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. pontja).

262    Ily módon a felperes jogsértő magatartásának a Bizottság általi figyelembevétele közrejátszott e vállalkozás egyéni helyzetének értékelésében, de semmilyen hatást nem gyakorolt a jogsértésnek a „különösen súlyos” jogsértések kategóriájába történő besorolására (lásd ebben az értelemben a fenti 261. pontban hivatkozott Gütermann és Zwicky kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 134. pontját). Ugyanígy a felperes azon érvelése, amely szerint az SP és jogelődjei nem tudták végrehajtani a kartellt, és különösen nem a rögzített „bresciai gyártelepi árat”, minthogy szinte kizárólag „délen” tevékenykednek, nem releváns a jogsértés „különösen súlyosnak” minősítésében.

263    Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy jóllehet a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatása az elkövetett jogsértés súlyának értékelése során olyan elem, amelyet figyelembe kell venni, ám csak egy a többi – azaz a jogsértés jellege, valamint az érintett földrajzi piac mérete – mellett. Ugyanígy az 1998. évi iránymutatás 1. A. pontjának első bekezdéséből kitűnik, hogy ezt a hatást csak akkor kell figyelembe venni, ha mérhető (a Bíróság C‑511/06. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑5843. o.] 125. pontja, valamint a fenti 164. pontban hivatkozott Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 74. pontja).

264    Az iránymutatásból kitűnik, hogy a horizontális árkartellek és a piacfelosztó kartellek önmagában a jellegük miatt különösen súlyos jogsértésnek minősíthetők anélkül, hogy a Bizottságnak bizonyítania kellene a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatásait. Ebben az esetben a jogsértés tényleges hatása csak az egyik tényezőt jelenti, amely – ha mérhető – lehetővé teheti a Bizottság számára, hogy a bírság kiindulási összegét a 20 millió euró lehetséges legalacsonyabb összeghez képest növelje (a fenti 164. pontban hivatkozott Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75. pontja).

265    Ebben a vonatkozásban először is meg kell állapítani, hogy a versenyszabályok megsértésére vonatkozó, az 1/2003 rendelettel létrehozott és az ítélkezési gyakorlatban értelmezett versenyjogi szankciórendszerből az következik, hogy a kartellek jellegüknél fogva a legszigorúbb bírságokkal büntetendők. A kartelleknek a piacra gyakorolt esetleges hatása és különösen az, hogy a versenykorlátozás mennyivel hozott létre magasabb árakat ahhoz a helyzethez képest, amely a kartell hiányában állt volna fenn, nem meghatározó ismérv a bírságok szintjének megállapítása tekintetében. Hozzá kell még fűzni, az iránymutatásból az következik, hogy azok a megállapodások vagy összehangolt magatartások, amelyek különösen – mint a jelen esetben – az árak rögzítését és a vevők felosztását célozzák, pusztán a jellegük alapján „különösen súlyosnak” minősülhetnek anélkül, hogy e magatartások sajátos hatását vagy földrajzi kiterjedését meg kellene határozni. E következtetést alátámasztja az a tény, hogy míg a „súlyos” jogsértések leírása kifejezetten hivatkozik a piacra és a közös piac kiterjedt területeire gyakorolt hatásra, a „különösen súlyos” jogsértések leírása nem említ semmilyen követelményt a piacra gyakorolt tényleges hatásra, illetve adott földrajzi területre gyakorolt hatásra vonatkozóan (lásd a Törvényszék T‑127/04. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2009. május 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑1167. o.] 65. és 66. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

266    A jelen ügyben a szóban forgó kartell célja a különböző módokon – különösen a termelés vagy értékesítés korlátozásával vagy ellenőrzésével – végrehajtott árrögzítés volt, amely így különösen súlyos jogsértésnek minősíthető anélkül, hogy a Bizottságnak igazolnia kellene e kartell konkrét piaci hatását. Másfelől, tekintettel a fenti 265. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra, a felperes nem állíthatja, hogy a Bizottságnak meg kellett volna állapítania a jelen ügyben, hogy a kartell ténylegesen lehetővé tette az érintett vállalkozások számára, hogy a kartell hiányában uralkodó árnál magasabb árat érjenek el.

267    Mindenesetre a jogsértés állítólagosan korlátozott hatását illetően – amely kitűnik „a referencia‑időszakban alkalmazott piaci árak valódi alakulására utaló minden bizonyítékból”, amely árak csökkentek az érintett időszakban, amint azt a megtámadott határozathoz mellékelt táblázatok is mutatják –, egyrészt meg kell említeni, hogy a felperes semmivel nem támasztja alá az érvelését, például az e táblázatokban szereplő pontos adatokra hivatkozva. Márpedig a Bizottság a megtámadott határozat (513) és (514) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy túl azon, hogy a valódi teljes árak alakulása nem következtethető ki egyértelműen, úgy véli, jóllehet az alapárak jelentős mértékben csökkentek reálértékben kifejezve, a felárak növekedése reálértékben legalább 40% volt.

268    Másrészt, ami azon érvelését illeti, amely szerint „számtalan tényező” állt a Bizottság rendelkezésére, „amely egyértelműen mutatta, hogy a vélelmezett kartell semmilyen hatással nem járt sem a tagállamok közötti kereskedelemre, sem az érintett piacra”, meg kell jegyezni, hogy a Lear (Laboratorio di Economia, Antitrust, Regolamentazione) „Az olaszországi betonvasrúdipar 1989 és 2000 között” című, az Alfa, a Feralpi, az IRO, az SP és a Valsabbia által megrendelt, a felperes által hivatkozott és e keresethez nem csatolt tanulmány következtetéseit a Bizottság a megtámadott határozat (42), (50)–(56), (62), (513), (521) és (585) preambulumbekezdésében elvetette, és a határozat megállapította, hogy az adatok nem támasztják alá a Lear tanulmányának a teljes ár reálértékben kifejezett 32%‑os csökkenésére vonatkozó elméletét (lásd még a fenti 267. pontot). Másfelől a megtámadott határozat (490) preambulumbekezdésében a Bizottság cáfolta azt az érvet, amely szerint a felárak emelése azért nem járt semmilyen hatással, mivel azt az alapár csökkentése ellensúlyozta, minthogy a betonvas teljes ára alapárból és felárból tevődik össze, és mivel ez utóbbi úgy tekintendő, hogy nem képezi a verseny és alku tárgyát, a felár emelése a teljes ár változékonyságának, és így az ezen árral összefüggő bizonytalanságnak a csökkenésével járt. Márpedig a felperes nem terjesztett elő semmilyen bizonyítékot, amely megkérdőjelezné ezt a megállapítást.

269    Másfelől, ami a fémmegmunkálással foglalkozó vállalkozások nemzeti szövetségének nyilatkozatát illeti, amely szerint az érintett piacon a versenyt korlátozó kartellek észrevétlenek maradtak (a megtámadott határozat (524) preambulumbekezdése), elegendő megjegyezni, hogy e nyilatkozat nem bizonyítja a jogsértés piaci hatásának hiányát.

270    Tekintettel a fenti megfontolásokra, irreleváns a felperes azon állítása, amely szerint a Bizottság annak megállapítására szorítkozott, hogy a megállapodást végrehajtották, és ebből vonta le azt a következtetést, hogy a megállapodás tényleges hatást gyakorolt a piacra. Ez az állítás mindenképpen megalapozatlan, mivel a Bizottság a megtámadott határozat (512)–(524) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szóban forgó időszakban a kartell befolyásolta a betonvas eladási árait, különösen a méretfelárakat az olasz piacon.

271    Másodszor a felperes azt állítja, a Bizottság nem vette figyelembe, hogy a kartell kizárólag az olasz piacra korlátozódott, illetve hogy az érintett vállalkozások piaci részesedése nem volt állandó, és mindenesetre 1996 előtt 50% alatt maradt.

272    Ez az érvelés téves előfeltételezésen alapul, mivel – amint az a megtámadott határozat (592) preambulumbekezdéséből kitűnik – a Bizottság úgy vélte, az alapján, hogy a kartell hatásai kizárólag az olasz piacra korlátozódtak, a jogsértés súlyossága nem csökken a „különösen súlyosról” „súlyosra”, tekintve, hogy figyelembe kell venni az olasz termelés jelentőségét. A Bizottság mindazonáltal a megtámadott határozat (599) preambulumbekezdésében a bírság kiindulási összegének meghatározásakor kifejezetten figyelembe vette azt a tényt, hogy a kartell a nemzeti piacra terjedt ki, amely piac a történtek idején az ESZAK‑Szerződés különös szabályai alá tartozott, és ahol az érintett vállalkozások a jogsértés kezdetekor korlátozott részesedéssel rendelkeztek.

273    E tekintetben mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a piac földrajzi kiterjedése csupán az egyik az 1998. évi iránymutatás szerint a jogsértés súlyának átfogó értékelése szempontjából releváns három kritérium közül. Ezen egymástól függő kritériumok között a jogsértés jellege elsődleges szerepet játszik. Ezzel szemben a földrajzi piac kiterjedése nem önálló kritérium abban az értelemben, hogy csak a több tagállamot érintő jogsértések minősülhetnének „különösen súlyosnak”. Sem az EK‑Szerződés, sem a 17. rendelet, sem az 1/2003 rendelet, sem az 1998. évi iránymutatás, sem pedig az ítélkezési gyakorlat nem enged arra következtetni, hogy csak a nagy földrajzi kiterjedésű korlátozások minősülhetnek ilyennek (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑259/02–T‑264/02. és T‑271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑5169. o.] 311. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ebből következően a Bizottság joggal tekintette úgy, hogy a kartell hatásainak olasz piacra korlátozódása nem indokolja a jogsértés „súlyosnak” minősítését.

274    Harmadszor a felperes úgy érvel, hogy a jogsértés súlyának meghatározásakor a Bizottság, úgy tűnik, nem vette figyelembe a sérelmezett magatartás szabályozói és gazdasági hátterét. 1990 és 2000 között az olasz betonvaspiacon súlyos gazdasági válság volt tapasztalható, amely a kereslet csökkenése mellett a kínálat stabilitásához vezetett, számos vállalkozás hagyta el a piacot, a gyártásban részt vevő vállalkozások piaci részesedése instabil volt, az árak pedig csökkentek.

275    Ezen érvelés szintén téves előfeltételezésen alapul, ezért el kell utasítani.

276    Mindenekelőtt a Bizottság a megtámadott határozat (64) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy ismeri az uniós acélágazat, és különösen a betonvaságazat gazdasági helyzetét. A megtámadott határozat (68) preambulumbekezdésében a Bizottság a vaságazatban tapasztalható nyilvánvaló válság körülményeit illetően úgy vélte, a felperes pedig nem cáfolta, hogy a kvótarendszer hatálya alá 1986. január 1‑je óta nem tartozó betonvasat kivonták a „felügyeleti rendszer” alól, minthogy a betonvasat több mint 80%‑ban olyan alacsony költségű kisvállalkozások gyártották, amelyek általában nem szembesültek nehézségekkel.

277    Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság joggal jegyezte meg a megtámadott határozat (74) és (596) preambulumbekezdésében, hogy a nyilvánvaló válság időszakának lezárultával a vasipar szereplői ésszerűen nem hagyhatták figyelmen kívül az általuk tanúsított versenykorlátozó magatartások következményeit, és emlékeztettt arra, hogy a Federacciai egyes közleményei az „olvasás után megsemmisítendő” szöveget tartalmazták, ami semmi kétséget nem hagy jogellenes voltukat illetően.

278    Végü a fenti 272. pontban már kifejtésre került, hogy a Bizottság a bírság kiindulási összegének meghatározásakor kifejezetten figyelembe vette azt a tényt, hogy a kartell a nemzeti piacra terjedt ki, amely piac a történtek idején az ESZAK‑Szerződés különös szabályai alá tartozott. E tekintetben ki kell emelni, hogy a Bizottság a felperesre kiszabott bírság kiindulási összegét 3,5 millió euróban határozta meg, amely az 1998. évi iránymutatásban a „különösen súlyos” típusú jogsértésekre szokásosan előírt 20 millió eurós küszöb kevesebb, mint ötöde (lásd az 1998. évi iránymutatás 1. A. pontja második bekezdésének harmadik francia bekezdését). A felperes ennélfogva nem állíthatja, hogy a Bizottság a jelen ügyben nem vette figyelembe a sérelmezett magatartás szabályozói és gazdasági hátterét.

279    Ebből következik, hogy a Bizottság joggal vélte úgy, hogy az olasz betonvaságazatban tapasztalható állítólagos súlyos gazdasági válság nem indokolja a jogsértés „súlyosnak” minősítését.

280    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy az ötödik jogalap jelen részét el kell utasítani.

 A jogsértés időtartamára tekintettel történő 105%‑os emelés téves alkalmazásáról

281    A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság alaptalanul emelte meg a jogsértés időtartama címén 105%‑kal a bírságát.

282    Először is a felperes azt állítja, hogy a Bizottság hibát követett el azzal, hogy a megtámadott határozat (607) preambulumbekezdésében úgy vélte, a jogsértés több mint tíz évig és hat hónapig tartott a Ferriere Nord kivételével valamennyi vállalkozás esetében, és azzal, hogy ebből következően 105%‑kal növelte a bírság alapösszegét. A Bizottság valójában helytelenül tudta be a jogsértést a felperesnek az 1989. december 6. és 1991. március 5. közötti időszakra nézve, minthogy ebben az időszakban a Leali irányította az első Siderpotenzát.

283    A fenti 209–213. pontban kifejtett megfontolásokból mindenesetre az következik, hogy a Bizottság joggal tudta be a jogsértést a felperesnek az 1989. december 6. és 1991. március 5. közötti időszak tekintetében.

284    A válaszban a felperes azt is állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy az SP vagy jogelődjei versenykorlátozó magatartást tanúsítottak 1989 és 1991 között.

285    Még azt is feltételezve, hogy ez a keresetben ki nem fejtett kifogás elfogadható, meg kell állapítani, hogy az nem megalapozott. Egyfelől a Bizottság megállapította, hogy az SP a Federacciai 1989. december 6‑i, „méretfelárakra” vonatkozó közleményének címzettje volt (a megtámadott határozat (126) és (560) preambulumbekezdése), és hogy az említett társaság az e közleményben előírtak szerint módosította árlistáját (a megtámadott határozat (127) és (560) preambulumbekezdése). Másfelől a Bizottság megállapította, hogy hat vállalkozás, köztük az SP, több alkalommal, 1990. március 21‑én, április 2‑án, augusztus 1‑jén és 20‑án, 1991. január 17‑én, február 1‑jén, június 1‑jén és augusztus 28‑án, szinte azonos módon módosította e felárakat. (a megtámadott határozat (128) preambulumbekezdése).

286    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az érintett piaci szereplőknek kell megdönteniük azt a vélelmet, amely szerint a kartellben részt vevő vállalkozások figyelembe veszik a versenytársak között továbbított információkat a piaci magatartásuk meghatározásához (a Bíróság fenti 261. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítéletének 121. pontja, valamint a C‑199/92. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4287. o.], 162. pontja). Ilyen értelmű tények hiányában nem fogadható el a felperesnek az az érve, amely szerint a kartellben való 1989 és 1990 közötti részvétele nem bizonyított.

287    Másodsorban, a válaszban a felperes azt is állította, hogy a Bizottság nem támasztotta alá tényekkel az SP‑nek az alapárakról és a méretfelárakról szóló megállapodásokban való részvételét.

288    Ezt a kifogást, még azt feltételezve is, hogy önmagában elfogadható lenne annak ellenére, hogy nem szerepelt a keresetben, el kell utasítani, minthogy a felperes nem terjesztett elő a megtámadott határozat (220), (233), (240), (241), (245)–(267) és (562) preambulumbekezdésében szereplő, az említett részvételre utaló bizottsági megfontolásokat cáfoló bizonyítékokat.

289    Harmadsorban a felperes úgy érvel, hogy a megtámadott határozat (606) preambulumbekezdésében a Bizottság elismerte, hogy a felperes felfüggesztette a gyártás és az értékesítés korlátozására vagy ellenőrzésére irányuló kartellben való részvételét az 1998. június 9. és 1998. november 30. közötti időszakban. Ebből következően a Bizottság hibát követett el, amikor a felperesnek a kartellben való megszakítás nélküli részvételt rótt fel, és amikor a többi társaságra vonatkozóval azonos együtthatót alkalmazott bírságának kiindulási összegére. E tekintetben azon tény, hogy a Bizottság meglátása szerint a szóban forgó jogsértés egységes és folyamatos jelleget ölt, nem igazolhatja az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság elvének megsértését.

290    Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság arra jutott, hogy a megállapított cselekmények egységes, összetett és folyamatos jogsértésnek minősülnek, és a jogsértés azért minősíthető egységesnek, mert egy célra, azaz a betonvasárak emelésére irányuló megállapodások és összehangolt magatartások formáját öltő folyamatos magatartásként valósult meg (a megtámadott határozat (436), (437), (442), (444), (458), (462), (507), (508) és (510) preambulumbekezdése).

291    A felperest illetően a Bizottság azt állította, biztos volt, hogy a felperes legalább 1989. december 6. és 2000. június 27. között részt vett a kartellben. A Bizottság mindazonáltal pontosította, hogy1998. június 9. és 1998. november 30. között a Lucchini‑SP szüneteltette részvételét a kartellnek a termelés vagy értékesítés korlátozására vagy ellenőrzésére vonatkozó részében (a megtámadott határozat (560)–(562) és (606) preambulumbekezdése).

292    Ami a felperesnek a neki felrótt jogsértés tartamára vonatkozó érveit illeti, egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperes hivatalosan nem vitatta a kartell egységes és folyamatos jogsértéssé minősítését.

293    Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben valamely vállalkozás egy egységes és összetett jogsértésben saját magatartása révén vett részt, amely magatartás az ESZAK 65. cikk értelmében vett versenyellenes célú megállapodás vagy összehangolt magatartás fogalmába tartozik, és amely a jogsértés egészének megvalósításához való hozzájárulásra irányul, az említett jogsértésben való részvételének teljes időszakát illetően felelősségre vonható azon magatartásokért is, amelyeket ugyanezen jogsértés keretében más vállalkozások tanúsítottak, amennyiben bizonyított, hogy a kérdéses vállalkozás tud a többi résztvevő jogsértő magatartásairól, vagy e magatartásokat ésszerűen előre láthatja, és kész azok kockázatát elfogadni (a Bíróság fenti 261. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítéletének 203. pontja; a C‑441/11. P. sz., Bizottság kontra Verhuizingen Coppens ügyben 2012. december 6‑án hozott ítéletének 42. pontja; a Törvényszék T‑15/99. sz., Brugg Rohrsysteme kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1613. o.] 73. pontja, valamint a fenti 261. pontban hivatkozott Gütermann és Zwicky kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 50. pontja).

294    Ezért azon ténynek, hogy valamely vállalkozás nem vett részt valamely kartell valamennyi alkotóelemében, illetve csekély szerepet játszott azokban, amelyekben részt vett, nincs jelentősége a jogsértés megtörténtének megállapítása során. Amennyiben megállapítást nyert, hogy valamely vállalkozás ismerte a többi résztvevő magatartását, vagy hogy e vállalkozás ésszerűen előre láthatta azt, és kész volt elfogadni annak kockázatát, e vállalkozás szintén felelősnek minősül, a jogsértésben való részvételének teljes időtartamára, a többi vállalat által ugyanazon jogsértés keretében tanúsított magatartásokért (a fenti 165. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 328. pontja, valamint a fenti 261. pontban hivatkozott Gütermann és Zwicky kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 156. pontja).

295    Ennélfogva az a tény, hogy a felperes nem vett részt a kartellnek a termelés vagy az értékesítés korlátozására és ellenőrzésére irányuló részében 1998. június 9. és 1998. november 30. között, nincs hatással a tekintetében megállapított jogsértés időtartamának értékelésére. A felperes tehát nem hivatkozhat arra, hogy a Bizottság e tekintetben figyelmen kívül hagyta az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság elvét.

296    Ezzel szemben a felperes egyéni felelősségének értékelését illetően emlékeztetni kell arra, hogy jóllehet az a tény, hogy valamely vállalkozás nem vett részt a kartell valamennyi összetevő elemében, illetve csekély szerepet játszott azokban, amelyekben részt vett, a jogsértés megtörténtének bizonyításánál nem releváns, azonban ezt a tényezőt figyelembe kell venni a jogsértés súlyának mérlegelése és – adott esetben – a bírság összegének meghatározása során (lásd ebben az értelemben a fenti 261. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 90. pontját, valamint a fenti 165. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 292. pontját).

297    A jelen ügyben a felperes nem vett részt a kartellnek a termelés vagy az értékesítés korlátozására és ellenőrzésére irányuló részében1998. június 9. és 1998. november 30. között.

298    A megtámadott határozat (613) preambulumbekezdésében a Bizottság mindazonáltal kifejtette, hogy a kartell egyik részében való részvétel rövid ideig tartó hiánya nem indokolja a bírság összegének csökkentését. Különösen kifejtette mindenekelőtt, hogy a termelés vagy az értékesítés korlátozásának vagy ellenőrzésének a belső dokumentumok és a Lucchini‑SP nyilatkozatainak tanúsága szerint a magasabb alapár rögzítése volt az egyetlen célja (a megtámadott határozat (207), (228) és (455) preambulumbekezdése). A Bizottság ezt követően hozzátette, hogy a szóban forgó jogértés nem kevésbé súlyos attól, hogy a megtámadott határozat egyik vagy másik címzettje rövidebb ideig nem vett részt annak valamelyik összetevő elemében. Végül emlékeztetett arra, hogy a Lucchini részvétele csak a korábban a K. tanácsadó cég 1998. áprilisi és júliusi javaslataiként meghatározott egy vagy két összetevő elem esetében maradt el.

299    Úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság e megállapítása nem valósít meg téves jogalkalmazást.

300    Meg kell jegyezni ugyanis, hogy a felperes semmilyen bizonyítékot nem hozott fel a Bizottság által a megtámadott határozat (613) preambulumbekezdésében kifejtett indokokkal szemben, amelyek alapján a Bizottság megtagadta a felperestől az azon alapuló enyhítő körülmények figyelembevételét, hogy a felperes egy rövid ideig, 1998. június 9. és 1998. november 30. között közvetlenül nem vett részt a termelés vagy az értékesítés korlátozásában és ellenőrzésében.

301    Ki kell emelni továbbá, hogy a felperes nem vitatja a Bizottság azon megállapításait, amelyek szerint először is a Lucchini‑SP 1998. áprilisi belső dokumentumából az következik, hogy „a gyártók közötti megállapodásban május során körülbelül 15–20 ITL áremelésben egyeznek meg”, és hogy „mivel a kereslet nem különösebben tartós, ezt a próbálkozást valamennyi gyártó részéről a gyártás mérséklésének kell követnie, a havi termelésük becslések szerint 20%‑ának megfelelő mértékben” (a megtámadott határozat (228) és (453) preambulumbekezdése), másodszor, hogy a felperes a K. tanácsadó cég ellenőrző beavatkozását közvetlenül követő időszakban bizonyos mértékű bizalmat tanúsított az iránt, hogy a helyzet a kívánt eladási árak gyártók általi eléréséhez vezet (a megtámadott határozat (235) preambulumbekezdése), és harmadszor, hogy igazolt és dokumentált tény, hogy a K. tanácsadó cég által ellenőrzött termeléscsökkentési rendszerben részt nem vevő, de azzal összhangban működő vállalkozások is ismerték ezt a rendszert, és annak a betonvasárak összehangolt emelése szempontjából vett hasznosságát (a megtámadott határozat (453) preambulumbekezdése).

302    Mindezek alapján az ötödik jogalap e részét szintén el kell utasítani.

 A többi enyhítő körülmény figyelmen kívül hagyásáról

303    A felperes úgy érvel, hogy a bírság összegét egyes enyhítő körülményekre tekintettel csökkenteni kell, amely körülményeket a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie az 1998. évi iránymutatás 3. pontjával összhangban.

304    Elsősorban, a felperes hatékonyan közreműködött a teljes közigazgatási eljárásban, amelynek során a Bizottság számos hibát vétett, és a felperes a megismételt tájékoztatáskérésekre is mindig a megszabott határidőn belül válaszolt.

305    E tekintetben egyrészt meg kell jegyezni, hogy az 1998. évi iránymutatás, amennyiben előírja, hogy enyhítő körülményként vegyék figyelembe a vállalkozás hatékony együttműködését az eljárásban, azokra az esetekre vonatkozik, amelyek az „[1996. évi engedékenységi közlemény] hatályán kívül” esnek (az 1998. évi iránymutatás 3. pontjának hatodik franciabekezdése). Márpedig vitán felül áll, hogy ez az ügy az 1996. évi közlemény hatálya alá tartozik, amely 1. A. pontjának első bekezdésében az árrögzítésre, termelési vagy értékesítési kvóták megállapítására, piacfelosztásra vagy a behozatal vagy kivitel megtiltására irányuló titkos kartellekről szól. Következésképp a felperes nem kifogásolhatja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe enyhítő körülményként állítólagos együttműködését az 1996. évi engedékenységi közlemény jogi keretein kívül (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 609. és 610. pontját, amelyet a Bíróság az ítélet elleni fellebbezés tárgyában, a fenti 224. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 380–382. pontjában erősített meg).

306    Az uniós bíróság másrészt emlékeztetett arra, hogy a vizsgálat során tanúsított azon együttműködés, amely nem haladja meg a vállalkozást a 17. rendelet 11. cikke vagy az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján terhelő kötelezettséget, nem indokolja a bírságösszeg csökkentését (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑317/94. sz., Weig kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1235. o.] 283. pontját, valamint a T‑241/01. sz., Scandinavian Airlines System kontra Bizottság ügyben 2005. július 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑2917. o.] 218. pontját).

307    Másodsorban a felperesnek semmilyen előnye, sem haszna nem származott a kartellből.

308    Ezen érvelés nem lehet eredményes. A felperes ugyanis semmilyen módon nem bizonyította, hogy állítólag nem származott haszna a kartellből, és csak a termelés erőteljes csökkenésére, jelentős pénzügyi veszteségekre és a 2009‑ben érzékelhető pénzügyi feszültségre hivatkozott, valamint arra, hogy az SP felszámolás alatt áll.

309    Mindesetre, még ha feltételezzük is, hogy a felperesnek a terhére rótt magatartásokból nem származott haszna, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy bár a kiszabott bírság összegének arányosnak kell lennie a jogsértés időtartamával és a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe veendő más tényezőkkel, amelyek között az a haszon is szerepel, amelyet az érintett vállalkozás a magatartásával szerezhetett, az a tény, hogy a vállalkozás semmilyen hasznot nem szerzett a jogsértésből, nem lehet akadálya a bírság kiszabásának, mert ellenkező esetben a bírság elvesztené elrettentő jellegét. Következésképpen a Bizottság a bírságkiszabás tekintetében nem köteles figyelembe venni a jogsértésből származó haszon hiányát. Továbbá a jogsértéssel összefüggő pénzügyi előny hiánya nem tekinthető enyhítő körülménynek (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑64/02. sz., Heubach kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5137. o.] 184–186. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A Bizottság ugyanígy nem köteles figyelembe venni a bírságösszeg meghatározásánál az ágazatban állítólagosan realizált csekély haszonkulcsot (a Törvényszék T‑11/05. sz., Wieland‑Werke és társai kontra Bizottság ügyben 2010. május 19‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 227. pontja).

310    Harmadsorban a felperes nem aktív a betonvaspiacon.

311    Ez az érv nem lehet eredményes, mivel a fenti 209–237. pontban megállapítást nyert, hogy a Bizottság joggal tekintette úgy, hogy a felperes és az SP gazdasági egységet alkotnak, amelynek saját cselekményeiken kívül betudható a jogilag megszűnt első Siderpotenza és a Lucchini Siderurgica magatartása is. Márpedig vitathatatlan, hogy az első és az új Siderpotenza, valamint a Lucchini Siderurgica a kartell időtartama alatt betonvasat gyártott, és a felperes pedig kifejezetten aktív volt az érintett piacon az említett vállalkozásokon keresztül.

312    Negyedsorban a felperes azt állítja, hogy még ha az 1998. évi iránymutatás szerint a Bizottság által figyelembe veendő összforgalom meghatározásához a megtámadott határozat elfogadásának évét megelőző számviteli évet vagy az azt közvetlenül megelőző évet kell is alapul venni, a jelen ügyben a 2007‑es forgalomra hivatkozás nem áll összhangban a jogbiztonság elvével, sem a versenypolitika szellemével, mivel e forgalom nem köthető ahhoz az időszakhoz, amelyben az állítólagos jogsértésre sor került, azaz az 1989 és 2000 közötti időszakhoz, ennek oka pedig a Bizottság által elkövetett hibák miatt rendellenesen elhúzódó közigazgatási eljárás.

313    Ez az érvelés szintén nélkülöz minden alapot, minthogy a jelen ügyben a Bizottság figyelembe vette azt a tényt, hogy a szóban forgó vállalkozásokra kiszabni tervezett bírságok összegét már a 2002. évi határozat meghozatalakor megállapította (a megtámadott határozat (580) preambulumbekezdése). Ezenfelül, amint a Bizottság joggal hangsúlyozza, a Lucchini‑SP legfrissebb forgalmi adatainak alkalmazása következményekkel járt a szorzószám elrettentő céllal történő meghatározása szempontjából, amennyiben a Bizottság az alapösszeg 225%‑os emelése helyett a 200%‑os emelést tartotta indokoltnak, minthogy a Lucchini‑SP és a többi vállalkozás közül a legnagyobb forgalma közötti arány a 2001‑es 1:3‑ról 1:2‑re csökkent 2008‑ra (a megtámadott határozat (605) preambulumbekezdése), és ily módon a felperessel szemben a megtámadott határozatban kiszabott bírság teljes összege elmaradt a 2002. évi határozatban megállapított bírságösszegtől.

314    Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy különösen az átruházási vagy összefonódási ügyletek miatt a vállalkozás összforrásai viszonylag rövid időn belül jelentős mértékben változhatnak, csökkenhetnek vagy nőhetnek, különösen a jogsértés megszűnése és a bírságot kiszabó határozat elfogadása közötti időben. Ebből következik, hogy ezeket a forrásokat az elrettentés céljának pontos elérése érdekében, az arányosság elvének tiszteletben tartásával a bírság kiszabásának napján kell értékelni (a Törvényszék T‑279/02. sz., Degussa kontra Bizottság ügyben 2006. április 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑897. o.] 285. pontja).

315    Egyébiránt a közigazgatási eljárás időtartamát illetően meg kell állapítani, hogy mivel két év telt el a Bizottság ESZAK 47. cikk alapján végzett első vizsgálatai és a 2002. évi határozat között, és két további év az említett határozat megsemmisítése és a megtámadott határozat elfogadása között (lásd a fenti 17–23. pontot), a felperes érvényesen nem hivatkozhat ezen eljárás rendellenes elhúzódására.

316    Ebből következően a felperes nem kifogásolhatja, hogy a megtámadott határozat elfogadását megelőző évi forgalmát vették alapul.

317    A fenti megfontolásokból következik, hogy az ötödik jogalap e részét el kell utasítani.

 A jelképes bírság alkalmazásának mellőzéséről

318    A felperes úgy érvel, hogy az ügy körülményei között a Bizottságnak jelképes bírságot kellett volna kiszabnia vele szemben.

319    A felperes elsősorban azt állítja, hogy a szóban forgó jogsértés újdonságnak számít, mivel ez az első eset, hogy olyan társasággal szemben szabnak ki szankciót az ESZAK 65. cikk (1) bekezdése megsértéséért, amely nem vett részt a kartell tárgyát képező termék gyártásában. Az EK‑Szerződés 81. cikke és az EGT‑megállapodás 53. cikke szerinti eljárásról szóló, 2003. december 10‑i bizottsági határozatban foglalt érvelést kellene értelemszerűen alkalmazni (COMP/E‑2/37.857.– „szerves peroxidok”‑ügy).

320    E tekintetben emlékeztetni kell először is arra, hogy a Bíróság többször is kimondta, hogy a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgálhat a versenyjogi bírságok rögzítésének jogi háttereként, és a más ügyekre vonatkozó határozatoknak csupán jelzésértékük van a hátrányos megkülönböztetés esetleges fennállásának vonatkozásában (a Bíróság C‑167/04. sz., JCB Service kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑8935. o.] 205. pontja, a fenti 186. pontban hivatkozott Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 233. pontja, valamint a C‑549/10. P. sz., Tomra Systems és társai kontra Bizottság ügyben 2012. április 19‑én hozott ítélet 104. pontja).

321    Másfelől meg kell állapítani, hogy a felperes érvelése az ESZAK 65. cikk szerinti „vállalkozás” fogalmának téves értelmezéséből ered. A fenti 197–237. pontban kifejtett megfontolásokból kitűnik, a Bizottság joggal vélte úgy, hogy a felperes és az új Siderpotenza (napjainkban SP) egyetlen vállalkozást képez, amelynek nem csak saját cselekményei tudhatók be, hanem az első Siderpotenza és a Lucchini Siderurgica cselekményei is. Így a felperest személyesen marasztalták el olyan jogsértésért, amelyet úgy ítéltek meg, hogy ő maga követett el a betonvaságazatban, az SP és a közötte fennálló gazdasági és jogi kapcsolatokból eredő egység okán (lásd ebben az értelemben a Bíróság fenti 200. pontban hivatkozott, Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 141. pontját, valamint a C‑294/98. P. sz., Metsä‑Serla és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑10065. o.] 28. és 34. pontját). Következésképpen a felperes nem állíthatja, hogy a Bizottságnak jelképes bírságot kellett volna kiszabnia rá, mert nem vett részt a szóban forgó termék gyártásában.

322    Másodsorban a felperes arra hivatkozik, hogy a 2002. évi határozat az „első határozat”, amelyet téves jogalap miatt megsemmisítettek az ESZAK‑Szerződés és az EK‑Szerződés, sőt, az EUMSZ egymásra következésével összefüggésben.

323    Ezen érvelésnek sem lehet helyt adni. Emlékeztetni kell arra ugyanis, hogy a jogsértés az ESZAK‑Szerződés lejárta előtt következett be, és hogy a felperes helyzetében lévő gondos vállalkozásnak mindig tudatában kellett lennie magatartása következményeinek (lásd a fenti 153. és 154. pontot). Egyébiránt már megállapítást nyert, hogy az EUMSZ hatálybalépésére történő hivatkozás irreleváns, mivel az EK 81. cikk (1) bekezdésének és az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének szövegezése azonos (lásd a fenti 194. pontot).

324    Harmadsorban a jelképes bírság alkalmazását az a tény indokolta volna, hogy a jogsértés érintett piacra gyakorolt hatása jelentéktelen volt.

325    Ezt az érvelést mindazonáltal a fenti 260–273. pontban kifejtett indokokból el kell utasítani.

326    Végül negyedsorban a felperes arra hivatkozik, hogy az eljárás túlzottan elhúzódott a Bizottság által elkövetett hibák miatt.

327    Mindazonáltal ez az érv sem célravezető. Amint arra a fenti 315. pont is rámutat, a felperes érvényesen nem állíthatta, hogy a 2002. évi határozat és a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárások rendellenesen hosszúak voltak.

328    Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy bár a versenypolitika terén folytatott közigazgatási eljárásokban az ésszerű határidő tiszteletben tartása uniós jogi alapelv, amelynek a betartását az uniós bíróságok biztosítják (a Bíróság a C‑282/95. P. sz., Guérin automobiles kontra Bizottság ügyben 1997. március 18‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑1503. o.] 36. és 37. pontja; a fenti 173. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyekben hozott ítéletének 167–171. pontja, valamint C‑113/04. P. sz., Technische Unie kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑8831. o.] 40. pontja), az ésszerű határidő elve megsértésének megállapításához vizsgálni kell az eljárás hosszának az érintett vállalkozás védelemhez való jogára gyakorolt hatását (lásd analógia útján a fent hivatkozott Technische Unie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47. és 48. pontját, valamint a Törvényszék T‑5/00. és T‑6/00. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied és Technische Unie kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑5761. o.] 73. és 74. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

329    A jelen ügyben ugyanis a felperes nem állítja, hogy az eljárás időtartama megsértette volna a védelemhez való jogát. Az eljárás időtartamára történő puszta utalás ennélfogva nem igazolhatja a jelképes bírság alkalmazását.

330    A fentiekből következik, hogy a felperes azon érvelésének, mely szerint a jelen ügyben a jelképes bírság alkalmazásának feltételei teljesülnek, nem lehet helyt adni, és ennélfogva az ötödik jogalap e részét, valamint a jogalap teljes egészét el kell utasítani.

331    A fentiekre tekintettel a megsemmisítés iránti kérelmet teljes egészében el kell utasítani. Ezenkívül, ami a másodlagosan előterjesztett, a felperessel szemben kiszabott bírság összegének megváltoztatása iránti kérelmet illeti, különösen a fenti megfontolásokra figyelemmel a Törvényszéknek korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva nem kell e kérelemnek helyt adnia.

 A költségekről

332    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

333    Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A Törvényszék (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A keresetet elutasítja.

2)      A Lucchini SpA‑t kötelezi a költségek viselésére.

Martins Ribeiro Popescu Berardis

Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. december 9‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

1.  Az ESZAK‑Szerződés rendelkezései

2.  Az EK‑Szerződés rendelkezései

3.  Az 1/2003/EK rendelet

4.  Az ESZAK‑Szerződés lejártából fakadó versenyjogi kérdések kezelésének bizonyos szempontjairól szóló bizottsági közlemény

A jogvita tárgya

A felperes bemutatása

A jogvita előzményei

Az első határozat

Az első határozat közlését követő fejlemények

A módosító határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdés

1.  A válaszhoz csatolt mellékletek elfogadhatóságról

2.  A megtámadott határozat nem létezőnek nyilvánítására vagy megsemmisítésére irányuló kérelmekről

Az első, a lényeges eljárási szabályok megsértésére alapított jogalapról

A második, a Bizottság hatáskörének hiányára, illetve a megtámadott határozat jogalapjával kapcsolatos téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

A megtámadott határozat jogalapjának megválasztásáról

A Bizottság arra vonatkozó hatásköréről, hogy az ESZAK 65. cikk (1) bekezdése megsértését az ESZAK‑Szerződés lejárta után a 1/2003 rendelet alapján megállapítsa és szankcionálja

A harmadik, a felperes védelemhez való jogának megsértésére, és téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

Az első, a közigazgatási eljárás újbóli megnyitásának és az újabb kifogásközlésnek a hiányára alapított részről

A második, arra alapított részről, mely szerint az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésének mint az EK 81. cikknél kedvezőbb szabálynak az alkalmazása téves jogalkalmazást valósít meg

A negyedik, bizonyítékok hiányára és az anyagi jog téves alkalmazására alapított jogalapról

3.  A bírságcsökkentés elérésére irányuló következtetésekről

Előzetes észrevételek

A Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogásról

A jogsértés súlyának téves értékeléséről, az indokolási kötelezettség megsértéséről és a bizonyítékok hiányáról

A jogsértés időtartamára tekintettel történő 105%‑os emelés téves alkalmazásáról

A többi enyhítő körülmény figyelmen kívül hagyásáról

A jelképes bírság alkalmazásának mellőzéséről

A költségekről

* Az eljárás nyelve: olasz.