A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)
2018. február 8 (*)
„Európai uniós védjegy – Megszűnés megállapítása iránti eljárás – Vieta európai uniós ábrás védjegy – A védjegy tényleges használata – Egy korábbi határozat Törvényszék által történő hatályon kívül helyezését követően hozott határozat – A 207/2009/EK rendelet 65. cikkének (6) bekezdése (jelenleg az (EU) 2017/1001 rendelet 72. cikkének (6) bekezdése) – Ítélt dolog”
A T‑879/16. sz. ügyben,
a Sony Interactive Entertainment Europe Ltd (székhelye: London [Egyesült Királyság], képviseli: S. Malynicz, QC),
felperesnek
az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviselik: J. Crespo Carrillo és D. Walicka, meghatalmazotti minőségben),
alperes ellen
a másik fél az EUIPO fellebbezési tanácsa előtti eljárásban:
a Marpefa, SL (székhelye: Barcelona [Spanyolország]),
az EUIPO negyedik fellebbezési tanácsának a Sony Computer Entertainment Europe Ltd és a Marpefa, SL közötti, megszűnés megállapítása iránti eljárással kapcsolatban 2016. október 4‑én hozott határozata (R 1010/2016‑4. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),
tagjai: A. M. Collins (előadó) elnök, M. Kancheva és J. Passer bírák,
hivatalvezető: X. Lopez Bancalari tanácsos,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2016. december 14‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2017. március 28‑én benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel a 2017. november 10‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2000. augusztus 3‑án a Gedelson, SA európai uniós védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO) a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.; helyébe lépett: az európai uniós védjegyről szóló, 2009. február 26‑i, módosított 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL 2009. L 78., 1. o.], amelynek helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2017. L 154., 1. o.]) alapján.
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő ábrás megjelölés volt:
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 9. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, az egyes osztályba tartozó áruk leírása pedig a következő: „Hanglemezek, hanglemeztisztító‑berendezések, hangfalak, hangszórók, hangerősítők, videoszalagok, mágneses szalagok, hangfaltokok, videokamerák, megvilágított mozgó‑fényképészeti filmek, CD‑lemezek, diapozitívok, fényképezőgépek, számítógépek, videoképernyők, hang‑ és képlejátszó készülékek, televíziókészülékek, lemezjátszók”.
4 A vitatott védjegyet 2001. szeptember 13‑án a 1790674. számon lajstromozták, a fenti 3. pontban említett áruk tekintetében.
5 A vitatott védjegy Marpefa, SL‑re történő átruházását 2002. december 12‑én bejegyezték az EUIPO nyilvántartásába.
6 A vitatott védjegy oltalmát 2010. július 25‑én megújították 2020. augusztus 3‑ig.
7 2011. november 14‑én a felperes, a Sony Interactive Entertainment Europe Ltd, amely neve akkoriban Sony Computer Entertainment Europe Ltd volt, a vitatott védjegy megszűnésének megállapítása iránti kérelmet nyújtott be a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének a) pontja (jelenleg a 2017/1001 rendelet 58. cikke (1) bekezdésének a) pontja) alapján az árujegyzékben szereplő valamennyi áru tekintetében. E kérelemben a felperes arra hivatkozott, hogy e védjegy nem képezte tényleges használat tárgyát az Európai Unióban a releváns ötéves időszak alatt, és a használat elmaradásának nincs jogos indoka.
8 2012. március 21‑én a vitatott védjegy megszűnésének megállapítása iránti kérelemre válaszul a Marpefa megerősítette, hogy a vitatott védjegy tényleges használat tárgyát képezte, legalábbis Spanyolországban 2006. november 14. és 2011. november 13. között a fenti 3. pontban hivatkozott valamennyi áru vonatkozásában, és számos bizonyítékot terjesztett elő, melyek tartalmazzák többek között a „vieta” kifejezést, valamint a következő európai uniós ábrás védjegyet (szürke színben is ábrázolva):
9 2013. augusztus 23‑i határozatával a törlési osztály elutasította a vitatott védjegy megszűnésének megállapítása iránti kérelmet az alábbi áruk vonatkozásában: „hangfalak, hangszórók, hangerősítők” és „számítógépek, videoképernyők, hang‑ és képlejátszó készülékek, televíziókészülékek, lemezjátszók”. A vitatott védjeggyel jelölt további áru vonatkozásában azonban helyt adott e kérelemnek.
10 2013. október 28‑án a felperes fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a törlési osztály határozata ellen, amennyiben ez utóbbi elutasította a megszűnés megállapítása iránti kérelmet.
11 2014. július 2‑i határozatával (a továbbiakban: első határozat) az EUIPO második fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést. Lényegében úgy találta, hogy a Marpefa által szolgáltatott bizonyítékok igazolták, hogy a vitatott védjegyet a releváns időszakban ténylegesen használták az Unióban a 9. osztályba tartozó „hangszórókat, hangfalakat, hangerősítőket” és „számítógépeket, videoképernyőket, hang‑ és képlejátszó készülékeket, televíziókészülékeket, lemezjátszókat” illetően.
12 Az első határozatban a fellebbezési tanács elsősorban azt mondta ki, hogy a vitatott védjegy tényleges használatának értékelése szempontjából a 2006. november 14‑től 2011. november 13‑ig tartó időszak a releváns, ez utóbbi napot is beleértve. Másodszor úgy vélte, hogy a használat helyével kapcsolatos követelmény jelen esetben teljesült. Harmadszor a használat időtartamát illetően úgy ítélte meg lényegében, hogy a Marpefa által szolgáltatott bizonyítékok összességükben igazolták a vitatott védjegy Unióban történő használatának „gyakoriságát” és „rendszerességét”, különösen 2008 és 2011 között. Negyedszer, a használat jellege kapcsán megállapította, hogy a vitatott védjegyet nem olyan formában használták, amely a lajstromozott formához képest módosítaná megkülönböztető képességét. Ötödször, úgy találta, a bizonyítékok átfogó értékelése azt tárta fel, hogy a vitatott védjegyet a fenti 11. pontban említett áruk megjelölésére használták. Ezzel összefüggésben többek között rámutatott arra az első határozat 46. pontjában, hogy egyértelmű, hogy ezen áruk „»hang‑ és képlejátszó készülékekből« álló vagy ezek részét képező elektronikus és audiovizuális rendszerek, árucikkek és termékek”, hogy „ezek mindegyike hasonló vagy azonos jellegű, illetve hasonló vagy azonos célt szolgál, és nem kiegészítik egymást, hanem egymással elválaszthatatlanul összekapcsolódnak”, és hogy rájuk „»jellegükből adódóan terjed ki« [az oltalom]”, amint azt a Törvényszék a 2005. július 14‑i Reckitt Benckiser (España) kontra OHIM – Aladin (ALADIN) ítéletében (T‑126/03, EU:T:2005:288) meghatározta. Ugyanezen 46. pontban hozzátette, hogy a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezés kellően „pontosan és körülírtan” meghatározza azokat az árukat, amelyek esetében a használatot igazolták, és e kategórián belül nem volt értelme jelentősebb felosztásokat alkalmazni.
13 A Törvényszék Hivatalához 2014. szeptember 19‑én benyújtott és T‑690/14. számon nyilvántartásba vett keresetlevelével a felperes az első határozat hatályon kívül helyezése iránti keresetet terjesztett elő. Keresete alátámasztásául a felperes három jogalapra hivatkozott. A harmadik jogalap a 207/2009 rendelet 51. cikke (2) bekezdésének (jelenleg a 2017/1001 rendelet 58. cikkének (2) bekezdése) megsértésén alapult, és a felperes abban a fellebbezési tanács által az első határozat 46. pontjában tett megállapításokat kifogásolta. Az említett jogalap keretében a felperes lényegében arra hivatkozott, hogy a vitatott védjegy által a „hang‑ és képlejátszó készülékek” tekintetében biztosított oltalom túlságosan tág árukategóriára vonatkozik, amelyet további alkategóriákra kellene bontani. A fent említett ügyben tartott tárgyalás során hozzátette, hogy az említett kategóriát nem határolták kellően egyértelműen és pontosan körül.
14 2015. december 10‑i Sony Computer Entertainment Europe kontra OHIM – Marpefa (Vieta) ítéletében (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) a Törvényszék helyt adott a kereset harmadik jogalapjának azzal az indokolással, hogy ellentétben az első határozat 46. pontjának állításaival, nem tekinthető úgy, hogy a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezés kellően „pontosan és körülírtan” került meghatározásra. A Törvényszék rámutatott arra egyébiránt, hogy amikor az EUIPO‑t felkérte a tárgyaláson arra, hogy fejtse ki, mit takar ez a kifejezés, az EUIPO egyáltalán nem tudott meggyőző választ adni. A Törvényszék azt is megállapította, hogy az említett kifejezés saját szokásos értelmében véve alkalmas arra, hogy audiovizuális és elektronikus készülékek széles skáláját foglalja magában, beleértve olyan készülékeket is, amelyek tekintetében a törlési osztály úgy vélte, hogy a tényleges használatot nem igazolták. Ebből következően a 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletének (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) 69. pontjában a Törvényszék kimondta, hogy „az [első] határozatot hatályon kívül kell helyezni […], amennyiben azt írja elő, hogy a vitatott védjegy tényleges használata bizonyított a »hang‑ és képlejátszó készülékek« esetében, és amennyiben ebből kiindulva elutasítja a törlési osztály azon határozatával szembeni fellebbezést, mely elutasította a vitatott védjegy említett készülékek tekintetében való megszűnésének megállapítására irányuló kérelmet”.
15 A 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:C:2015:950) rendelkező részének 1) és 2) pontja a következőképpen szól:
„1) A Törvényszék hatályon kívül helyezi az [első] határozatot […], abban a részében, amelyben az elutasította a törlési osztály azon határozata elleni fellebbezést, amely elutasította a [vitatott] védjegy »hang‑ és képlejátszó készülékek« tekintetében való megszűnésének megállapítására irányuló kérelmet.
2) A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.”
16 A 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) követően az EUIPO fellebbezési tanácsainak elnöksége 2016. június 6‑i határozatával az ügyet R 1010/2016‑4. hivatkozási számon a negyedik fellebbezési tanács elé utalta.
17 2016. október 4‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az EUIPO negyedik fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést az R 1010/2016–4 ügyben.
18 A megtámadott határozatban a fellebbezési tanács először is kimondta, hogy az első határozat 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletben (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) kimondott részleges hatályon kívül helyezését követően e tanácsnak kell megvizsgálnia, hogy a vitatott védjegyet ténylegesen használták‑e a „hang‑ és képlejátszó készülékek” tekintetében (a megtámadott határozat 13. pontja). Kifejtette, hogy az első határozat jogerős a „hangszórók, hangfalak, hangerősítők, számítógépek, videoképernyők, televíziókészülékek [és] lemezjátszók” tekintetében, és ennélfogva a vitatott védjegy tényleges használata ezen áruk tekintetében bizonyított (a megtámadott határozat 14. pontja).
19 A fellebbezési tanács kifejtette továbbá, hogy a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezés minden olyan készülékre vonatkozik, amely képes hang és kép egyidejű lejátszására (a megtámadott határozat 15. pontja). Úgy találta, hogy a televíziókészülék a hangok és képek lejátszására szolgáló sajátos készülék szinonimája, és hogy ezért a felperes ezzel kapcsolatos fellebbezését el kell utasítani (a megtámadott határozat 17. pontja). Hozzátette, hogy a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezés „sajátos kifejezés és […] a »televíziókészülék« kellően egyértelmű és pontos szinonimája”, és hogy nem képezi a 9. osztály címének részét (a megtámadott határozat 18. pontja).
20 A fellebbezési tanács végül azt állította, hogy ebben az ügyben nem releváns az ítélkezési gyakorlatnak az a 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) 61. pontjában megfogalmazott elve, amely szerint ha valamely védjegyet az áruk vagy szolgáltatások olyan kategóriája tekintetében lajstromoztak, amely eléggé széles ahhoz, hogy azokon belül több, önállónak tekinthető alkategória is elkülöníthető, akkor a védjegy tényleges használatának igazolása ezen áruk vagy szolgáltatások egy része tekintetében csak arra az alkategóriára vagy alkategóriákra jelent oltalmat, amelybe vagy amelyekbe azok az áruk és szolgáltatások tartoznak, amelyek tekintetében a védjegyet ténylegesen használták (a megtámadott határozat 19. pontja)
A felek kérelmei
21 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az EUIPO‑t és a fellebbezési tanács előtti eljárásban részt vevő másik felet kötelezze a költségek viselésére.
22 Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
23 Keresetének alátámasztására a felperes két jogalapot hoz fel. Az első jogalap a 207/2009 rendelet 65. cikke (6) bekezdésének (jelenleg a 2017/1001 rendelet 72. cikkének (6) bekezdése) megsértésén alapul. A második jogalap azon elv megsértésén alapul, amely szerint azokat az árukat vagy szolgáltatásokat, amelyek tekintetében az európai uniós védjegyoltalmat kérik, kellő egyértelműséggel és pontossággal kell meghatározni.
24 A 207/2009 rendelet 65. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított első jogalapot illetően a felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat elfogadásával nem tartotta tiszteletben sem a 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) rendelkező részét, sem a Törvényszék ezen ítélethez vezető érvelését.
25 E tekintetben a felperes előadja, hogy a fellebbezési tanács hibásan vélte úgy, hogy szabadon vizsgálhatja felül azt a ténybeli és jogkérdést, hogy a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezést kellően pontosan határozták‑e meg ahhoz, hogy megfeleljen a részleges használat elvének, jóllehet a Törvényszék a 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletben (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) ezzel ellentétesen határozott. Arra hivatkozik, hogy ez a következtetés jogerőssé vált, mivel azt nem vitatták egy ezen ítélettel szembeni fellebbezés keretében. Úgy véli, hogy ennélfogva a fellebbezési tanács tévesen próbál érvelni amellett, hogy mivel a televíziókészüléket lehet a hangok és képek lejátszását szolgáló készülékek példájának tekinteni, ez a kifejezés elfogadható. Ezenkívül ez az érvelés nem elfogadható válasz a Törvényszék azon következtetésére, amely szerint a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezés túlságosan tág a részleges használat elvére tekintettel. Ugyanis pontosan amiatt lehet alkalmazni a részleges használat elvét, hogy ezen „általános” kifejezésen belül olyan alkategóriák hozhatók létre, amelyeket önállónak lehet tekinteni.
26 A felperes úgy véli, hogy azon tény, miszerint a megtámadott határozat 19. pontjában a fellebbezési tanács azt állította, hogy a részleges használat Törvényszék által megfogalmazott elve nem releváns ebben az ügyben, további bizonyítékot szolgáltat a 207/2009 rendelet 65. cikke (6) bekezdésének megsértésére.
27 Az EUIPO rámutat arra, hogy a megtámadott határozat pontosít bizonyos fogalmakat, különösen azt, hogy a „hang‑ és képlejátszó készülékek” azok, amelyek kizárólag vagy elsődlegesen egyidejűleg jelenítik meg a hangot és a képet, ami kizárja a videokamerákat vagy a fényképezőgépeket. Kifejti továbbá, hogy a fellebbezési tanács úgy találta, hogy a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezés a „televíziókészülékek”, azaz egy olyan áru szinonimája, amelynek tekintetében a vitatott védjegy tényleges használata igazolt.
28 Az EUIPO azt állítja, hogy a fellebbezési tanács eleget tett a 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletben (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) foglaltaknak, annak vizsgálatával, hogy lehetséges‑e megkülönböztetni a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kategóriáján belül bármilyen, önállónak tekinthető, homogén áru‑alkategóriát. A fellebbezési tanács mindazonáltal nem tudott ilyen alkategóriát azonosítani, mivel az említett kategória csak egy árutípust foglalt magában, nevezetesen a televíziókészülékeket. Az EUIPO hozzáteszi, hogy a felperes sem javasolt hasonló alkategóriát.
29 Az EUIPO kifejti továbbá, hogy ha a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kategóriájába a televíziókészülékeken kívül felvennék a filmvetítőket, továbbá a DVD‑ és videolejátszókat, azzal a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezés értelmének „alternatív magyarázatához” lehetne jutni. Ezzel együtt úgy véli, hogy e három árutípus nem kellően különböző ahhoz, hogy más, olyan koherens kategóriát vagy alkategóriát alkosson, amely önállónak tekinthető. Más szóval, nem lehetne jelentős felosztást végezni a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kategóriáján belül. Ebből kiindulva, a vitatott védjegy televíziókészülékek, filmvetítők, DVD‑ és videolejátszók tekintetében történő tényleges használatára vonatkozó bizonyíték a teljes fent említett kategóriát lefedné. E tekintetben az EUIPO rámutat arra, hogy a fellebbezési tanács az első határozat 41. pontjában azt állapította meg, hogy a vitatott védjegy filmvetítők és hordozható DVD‑lejátszók tekintetében történő tényleges használata bizonyított.
30 Meg kell állapítani, hogy az ítélkezési gyakorlat már kiemelte, hogy a jogerő elve úgy az uniós, mint a nemzeti jogrendekben jelentős szerepet tölt be. Ugyanis mind a jog, mind a jogviszonyok stabilitásához, illetve az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosításához fontos, hogy ne lehessen többé vita tárgyává tenni azokat a bírósági határozatokat, amelyek a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerülését, illetve az azok előterjesztésére nyitva álló határidők elteltét követően jogerőre emelkedtek (lásd: 2012. április 19‑i Artedogan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Ezzel összefüggésben már megállapítást nyert egyrészről, hogy az ítélt dolog minőség kizárólag azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyeket a szóban forgó bírósági határozat ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött, másrészről pedig, hogy ez a minőség nemcsak a határozat rendelkező részéhez vonatkozik, hanem kiterjed annak indokolására is, amely a rendelkező rész szükséges alátámasztását alkotja, és ennélfogva attól elválaszthatatlan (lásd: 2012. április 19‑i Artedogan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 Az első határozatban szereplő, a „hang‑ és képlejátszó készülékeken” kívüli árukat – azaz a „hangszórókat”, „hangfalakat”, „erősítőket”, „számítógépeket”, „videoképernyőket”, „tévékészülékeket” és „lemezjátszókat” – illetően a 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletből (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) az következik, hogy a Törvényszék helyt adott a fellebbezési tanács első határozatban szereplő azon következtetésének, amely szerint a vitatott védjegy említett áruk tekintetében történő tényleges használata bizonyított. Ezt a következtetést mindenesetre a jelen ügyben egyáltalán nem vitatták.
33 A „hang‑ és képlejátszó készülékeket” illetően, a 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) 63–68. pontjából az következik, hogy a Törvényszék úgy vélte, ez a kifejezés nem egy pontos és körülírt árukategóriát jelöl, amint azt az első határozat 46. pontjában a fellebbezési határozat állította, hanem audiovizuális és elektronikus áruk tágabb kategóriáját. Ennélfogva a 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) 61. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján a Törvényszék az említett ítélet 68. pontjában azt állapította meg, hogy a vitatott védjegy tényleges használatát nem bizonyították e készülékek tekintetében.
34 A fenti 32. és 33. pontban szereplő megfontolások és következtetések folyományaként a Törvényszék a 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) 69. pontjában és az ítélet rendelkező részének 1. pontjában megállapította, hogy az első határozatot hatályon kívül kell helyezni, amennyiben elutasítja a törlési osztály azon határozatával szembeni fellebbezést, mely elutasította a vitatott védjegy „hang‑ és képlejátszó készülékek” tekintetében való megszűnésének megállapítására irányuló kérelmet.
35 Mivel a 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) fellebbezés hiányában jogerőssé vált, meg kell állapítani, hogy megszerezte az ítélt dolog minőséget. E tekintetben pontosítani kell, hogy a Törvényszék által a 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletben (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezés hatályára és a vitatott védjegy e készülékek tekintetében történő tényleges használata bizonyítottságának hiányára vonatkozóan tett megállapítások (lásd a fenti 33. pontot), meghatározóak voltak az említett ítélet rendelkező része 1. pontjának alátámasztása szempontjából, amely pont részlegesen hatályon kívül helyezte az első határozatot. E megállapításokra ennélfogva kiterjed a 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) jogereje, és azokat véglegesen eldöntöttnek kell tekinteni.
36 Egyébiránt a 207/2009 rendelet 65. cikkének (6) bekezdése értelmében az EUIPO‑nak kellett meghoznia a 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) végrehajtásához szükséges intézkedéseket.
37 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a megsemmisítő ítélet visszaható hatályú, tehát a megsemmisített aktusnak a jogrendszerből visszaható hatállyal való törlésével jár (lásd: 2009. március 25‑i Kaul kontra OHIM – Bayer [ARCOL] ítélet, T‑402/07, EU:T:2009:85, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Ugyanezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ahhoz, hogy a megsemmisített jogi aktust kibocsátó intézmény a megsemmisítő ítéletnek eleget tegyen, és azt teljes mértékben végrehajtsa, nemcsak az ítélet rendelkező részét köteles tiszteletben tartani, hanem az annak szükséges alátámasztását képező indokokat is, mivel ezek nélkül nem lehet megállapítani a rendelkező részben foglaltak pontos értelmét. Ezek ugyanis azok az indokok, amelyek egyrészt megnevezik a jogellenesnek minősülő adott rendelkezést, másrészt rámutatnak a rendelkező részben megállapított jogellenesség pontos okaira, és amelyeket a megsemmisített aktus helyébe lépő új aktusnál az érintett intézménynek figyelembe kell vennie (2011. április 13‑i Safariland kontra OHMI ‑ DEF‑TEC Defense Technology [FIRST DEFENSE AEROSOL PEPPER PROJECTOR] ítélet, T‑262/09, EU:T:2011:171, 41. pont; 2017. június 8‑i Bundesverband Deutsche Tafel kontra EUIPO – Tiertafel Deutschland [Tafel] ítélet, T‑326/16, nem tették közzé, EU:T:2017:380, 19. pont).
39 Jelen esetben meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács helyesen hajtotta végre a 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950), amikor a megtámadott határozat 14. pontjában úgy nyilatkozott, hogy az első határozat jogerős a„hangfalak”, a „hangszórók”, a „hangerősítők” a „számítógépek”, a „videoképernyők”, a „televíziókészülékek” és a „lemezjátszók” tekintetében, illetve hogy a vitatott védjegy tényleges használata ezen áruk vonatkozásában bizonyítást nyert.
40 A fellebbezési tanács szintén helyesen hajtotta végre a 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950), amikor a megtámadott határozat 13. pontjában úgy találta, hogy az első határozat Törvényszék általi részleges megsemmisítését követően új határozatot kellett hoznia a „hang‑ és képlejátszó készülékek” vonatkozásában, mivel a felperes által benyújtott fellebbezés az ügy ezen részére vonatkozóan ismét a fellebbezési tanács elé került.
41 Ezzel szemben a fellebbezési tanács a megtámadott határozatban nyilvánvalóan megsértette a 2015. december 10‑i Vieta‑ítéletet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950), amikor a Törvényszék jogerőre emelkedett (lásd a fenti 35. pontot) megállapításaival teljes ellentétben úgy találta, hogy a „hang‑ és képlejátszó készülékek” kifejezés tartalma világos és pontos, és csupán egyfajta árut fed le, mégpedig a televíziókészüléket, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy a „hang‑ és képlejátszó készülékek” tényleges használata bizonyítást nyert. A 2015. december 10‑i Vieta‑ítélet (T‑690/14, nem tették közzé, EU:T:2015:950) rendelkező részének szintén jogerőre emelkedett 1. pontjával (lásd a fenti 35. pontot) tehát szintén teljes ellentmondásban utasította el a negyedik fellebbezési tanács a felperes által a törlési osztály 2013. augusztus 23‑i határozata ellen benyújtott fellebbezést, megerősítve ekképpen a vitatott védjegy megszűnésének megállapítására irányuló kérelem „hang‑ és képlejátszó készülékek” vonatkozásában a törlési osztály fent említett határozatában, majd a második fellebbezési tanács első határozatában történt elutasításának megalapozottságát.
42 Következésképpen helyt kell adni az első, a 207/2009 rendelet 65. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított jogalapnak.
43 A megtámadott határozatot ennélfogva hatályon kívül kell helyezni, anélkül hogy szükséges lenne a második jogalapot megvizsgálni.
A költségekről
44 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az EUIPO pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék hatályon kívül helyezi Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) negyedik fellebbezési tanácsának a Sony Computer Entertainment Europe Ltd és a Marpefa, SL közötti, megszűnés megállapítása iránti eljárással kapcsolatban 2016. október 4‑i határozatát (R 1010/2016‑4. sz. ügy).
2) A Törvényszék az EUIPO‑t kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2018. február 8‑i nyilvános ülésen.
Aláírások