Language of document : ECLI:EU:C:2013:352

PEDRO CRUZ VILLALÓN

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. május 30.(1)

C‑85/12. sz. ügy

Société Landsbanki Islands HF

kontra

Kepler Capital Markets SA,

Frédéric Giraux

(a Cour de cassation [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Letelepedés szabadsága – Hitelintézetek – 2001/24/EK irányelv – A hitelintézeteket érintő reorganizációs és felszámolási intézkedések elfogadásának feltételei – Az intézkedések meghozatalára jogosult hatóságok – Egyedi törvény – Egyenlő bánásmód – Bírói jogvédelem – Lex fori – Lex concursus”





1.        A 2008‑ban kirobbant nemzetközi pénzügyi válság keretében összeomlott izlandi pénzügyi rendszerrel összefüggésben az izlandi parlament az országban letelepedett különböző pénzügyi intézmények tekintetében számos reorganizációs intézkedést fogadott el, amelyek közül az egyik – a 2001/24 irányelv(2) alapján – a franciaországi bíróságok által elrendelt két zárolás ellen kívánt fellépni. A Cour de cassation által előterjesztett kérdés lényegében arra irányul, hogy az említett reorganizációs intézkedésekre, bár jogalkotó szervtől származnak, kiterjed‑e az irányelv hatálya, amelynek célja a közigazgatási és igazságügyi hatóságok által alkalmazott reorganizációs intézkedések és felszámolási eljárások kölcsönös elismerése.

2.        A jelen kérelem a nemzeti jog által meghatározott bizonyos alapfogalmak uniós jog általi használatából eredő esetleges nehézségek egyik tipikus esetét vázolja fel. Amint a továbbiakban kifejtem, az alakiságokon és a megnevezésen túl ezekben az esetekben a tartalomra, és különösen a kategóriák azon céljára kell összpontosítani, amelyet azok egyrészt az uniós jogban, másrészt a tagállamok jogában szolgálnak. A nemzeti kategóriáknak az uniós jogi környezettel való összehangolásának szellemisége szintén ösztönzi a felmerülő nehézségek megoldását, a jelen esetben egy olyan irányelv értelmezését, mint a 2001/24 irányelv, amely nem tudott figyelembe venni olyan jellegű és mértékű pénzügyi válságot, amelyet még ma is tapasztalunk. Kétségtelen, hogy az egész helyzet azon a kérdésen alapul, hogy a jelen ügyben szereplőhöz hasonló, sürgős nemzeti rendelkezés, valamint a végrehajtására elfogadott határozatok a 2001/24 irányelv hatálya alá tartozzanak‑e. Azonban a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben nem e kérdésben kérik a Bíróság válaszát.

3.        Következésképpen, és az előterjesztett kérdés megfogalmazásához ragaszkodva, a 2001/24 irányelv értelmében vett „közigazgatási hatóság”, illetve „igazságügyi hatóság” kategóriáinak úgymond „funkcionális” értelmezését javasolom oly módon, hogy bizonyos feltételek mellett az említett hatóságokra való hivatkozás a „jogalkotó szervre” is kiterjedjen. Másképpen fogalmazva, a nemzeti jogalkotási hatáskörnek az irányelvben megállapított intézkedések meghozatala érdekében való alkalmazása nem jár az intézkedések irányelv alóli kizárásának következményével.

I –    Jogi háttér

A –    Az uniós jog

4.        A 2001/24 irányelv a hitelintézetekkel kapcsolatos reorganizációs intézkedések és a felszámolási eljárás kölcsönös elismerésére vonatkozó szabályokat állapítja meg. A jelen ügy szempontjából az alábbi preambulumbekezdések bírnak jelentőséggel:

„(6)      A székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságainak kizárólagos hatáskörrel kell rendelkezniük arra nézve, hogy az adott tagállam hatályos jogszabályaiban és gyakorlatában meghatározott reorganizációs intézkedések tekintetében dönthessenek, valamint azokat végrehajthassák. A tagállamok jogszabályainak és gyakorlatának egységesítése során felmerülő nehézségek miatt elengedhetetlen, hogy a tagállamok kölcsönösen elismerjék az egyes tagállamok által – az általuk engedélyezett hitelintézetek működőképességének helyreállítására – megtett intézkedéseket.

(7)      Elengedhetetlen, hogy a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai által elfogadott reorganizációs intézkedések, illetve az ilyen reorganizációs intézkedések foganatosítására az adott hatóságok által kinevezett személyek és szervek által végrehajtott intézkedések – ideértve a kifizetések felfüggesztésének, a végrehajtási intézkedések felfüggesztésének, a követelések csökkentésének vagy bármely, harmadik személy fennálló jogait érintő intézkedésnek a lehetőségét – minden tagállamban hatályosak legyenek.

[…]

(12)      Annak érdekében, hogy a hitelezők között érvényesíthető legyen a jogorvoslati lehetőség tekintetében érvényes egyenlő bánásmód elve, a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai kötelesek meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek a fogadó tagállamban lévő hitelezők számára lehetővé teszik, hogy jogorvoslati jogaikat az előírt határidőn belül gyakorolhassák.

[…]

(16)      A hitelezőkkel szembeni egyenlő bánásmód érvényesítése azt kívánja, hogy a hitelintézet felszámolása az egységesség és az egyetemlegesség elvei szerint történjen, amely megköveteli, hogy a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai kizárólagos hatáskörrel rendelkezzenek, valamint döntéseiket elismerjék, és azok az összes többi tagállamban – minden külön formaság nélkül – képesek legyenek előidézni a székhely szerinti tagállam törvényei által megkívánt eredményeket, kivéve ha ez az irányelv másképp rendelkezik.

[…]

(20)      Az ismert hitelezők egyenkénti tájékoztatása ugyanannyira elengedhetetlen, mint a közzététel annak érdekében, hogy azok szükség esetén az előírt határidőn belül követeléseiket vagy követeléseikre vonatkozó észrevételeiket benyújthassák. Ennek a székhely szerinti tagállamtól eltérő tagállamban állandó lakóhellyel rendelkező hitelezőknek a lakóhelyük vagy a követelésük természete alapján történő hátrányos megkülönböztetése nélkül kell megtörténnie. A hitelezőket a felszámolási eljárás során rendszeresen és megfelelő módon tájékoztatni kell.

[…]

(23)      Bár fontos annak az elvnek a követése, hogy a reorganizációs intézkedések és a felszámolási eljárás minden – akár eljárási, akár anyagi jogi – következményét a székhely szerinti tagállam törvényei határozzák meg, azt is figyelembe kell venni, hogy ezek a következmények összeütközésbe kerülhetnek az adott hitelintézet és más tagállamokban levő fióktelepei gazdasági és pénzügyi tevékenységére általában érvényes szabályokkal. Néhány esetben egy másik tagállam törvényeihez való utalás elkerülhetetlenül a székhely szerinti tagállam törvényeit irányadónak minősítő elv korlátozását jelenti.

[…]

(30)      A reorganizációs intézkedéseknek, illetve a felszámolási eljárásnak a folyamatban lévő perekre gyakorolt hatásait annak a tagállamnak a törvényei szabályozzák, ahol az adott per folyamatban van, a lex concursus alkalmazása alóli kivétellel. Az adott intézkedéseknek és eljárásoknak az ilyen perekből eredő, az egyedi végrehajtási esetekre gyakorolt hatásait – az ebben az irányelvben meghatározott általános szabállyal összhangban – a székhely szerinti tagállam törvényei szabályozzák.”

5.        A 2001/24 irányelv 2. cikke a jelen ügy szempontjából fontos különböző fogalmak meghatározását tartalmazza:

„[…]

»közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságok«: a tagállamok reorganizációs intézkedésekben, illetve felszámolási eljárásban illetékes közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságok;

»reorganizációs intézkedések«: azok az intézkedések, amelyek célja a hitelintézet pénzügyi helyzetének megőrzése vagy helyreállítása, és amelyek érinthetik harmadik személyek korábban megszerzett jogait, ideértve a kifizetések felfüggesztésének, a végrehajtás felfüggesztésének vagy a követelések csökkentésének lehetőségét;

[…]

»felszámolási eljárás«: egy tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai által indított és figyelemmel kísért összetett eljárás, amelynek célja az eszközöknek az adott hatóságok felügyelete alatt történő értékesítése, ideértve azt az esetet is, amikor az eljárás egyezség vagy más hasonló intézkedés következtében megszűnik;

[…]”

6.        A 2001/24 irányelv 3. cikke „A reorganizációs intézkedések foganatosítása – az alkalmazandó jog”cím alatt a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Kizárólag a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai jogosultak dönteni egy hitelintézet – ideértve annak más tagállambeli fióktelepeit is – elleni egy vagy több reorganizációs intézkedés megindításáról.

(2)      Amennyiben ez az irányelv másképp nem rendelkezik, a reorganizációs intézkedéseket a székhely szerinti tagállam törvényeinek, rendeleteinek és eljárásainak megfelelően kell végrehajtani.

A reorganizációs intézkedések az adott tagállam jogszabályainak megfelelően az egész Közösség területén, minden további formaság nélkül, teljes hatállyal bírnak, ideértve a más tagállamokban lévő harmadik személyeket érintő következményeket is, még abban az esetben is, ha a fogadó tagállam vonatkozó szabályai ilyen intézkedéseket nem tesznek lehetővé, vagy azok végrehajtását az adott esetben nem teljesülő feltételekhez kötik.

A reorganizációs intézkedések az egész Közösség területén akkor lépnek hatályba, amikor az azokat bevezető tagállamban hatályba lépnek.”

7.        Az említett irányelv „A felszámolási eljárás megindítása – más illetékes hatóságok tájékoztatása” című 9. cikkének (1) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      Kizárólag a székhely szerinti tagállam felszámolásért felelős közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai jogosultak dönteni egy hitelintézet – ideértve annak más tagállambeli fióktelepeit is – elleni felszámolás megindításáról.

A székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságainak a felszámolási eljárás megindításáról szóló döntését – minden további formaság nélkül – a többi tagállam területén is kötelező elismerni, és az attól az időponttól hatályos, amikor a döntés a felszámolási eljárást megindító tagállamban hatályba lép.”

8.        A 2001/24 irányelv „Alkalmazandó jog” című 10. cikke az alábbiakat írja elő:

„(1)      Amennyiben ez az irányelv másképp nem rendelkezik, a hitelintézetet a székhely szerinti tagállamban érvényes törvényeknek, rendeleteknek és eljárásoknak megfelelően kell felszámolni.

(2)      A székhely szerinti tagállam törvényei különösképpen az alábbiakat határozzák meg:

[…]

e)      a felszámolási eljárásnak az egyes hitelezők által indított eljárásokra gyakorolt hatásai – a folyamatban lévő peres eljárások kivételével – a 32. cikknek megfelelően;

[…]

l)      valamennyi hitelezőnek hátrányt okozó jogcselekmények semmisségére, megtámadhatóságára és hatálytalanságára vonatkozó szabályokat.”

9.        Az irányelv 32. cikke értelmében „[a] reorganizációs intézkedéseknek, illetve a felszámolási eljárásnak a hitelintézet rendelkezése alól kivont vagyontárggyal, illetve a hitelintézettől megvont joggal kapcsolatos, folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó hatásait kizárólag annak a tagállamnak a joga szabályozza, amelyben a peres eljárás folyamatban van”.

10.      A 2001/24 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében és a 7., 13. illetve 14. cikkében foglalt rendelkezések értelmében a reorganizációs intézkedés elfogadásáról és a felszámolási eljárás megindításáról szóló döntéseket közzé kell tenni az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és tájékoztatni kell az érintett hitelintézet ismert hitelezőit, akiknek lakóhelye vagy amelyek székhelye a többi tagállamban található.

B –    Az izlandi jog

11.      Izlandon az 1991. március 26‑i 21/91. sz. törvény szabályozza a csődeljárás általános rendjét, amelynek 138. cikke kimondja, hogy a csőd bírósági megállapítása esetén automatikusan megszűnik a csődeljárás alá vont vagyon zárolása, azzal a feltétellel, hogy az érintett vagyontárgyak a csődvagyon részévé válnak. Ugyanezen rendelkezés irányadó a csődeljárás elrendelésének időpontját megelőző hat hónap alatt alapított zálogjog esetén, valamint az adós családtagjának kérelmére a csődeljárás elrendelésének időpontját megelőző hat és huszonnégy hónap közötti időtartam alatt foganatosított zárolási és végrehajtási intézkedésekre, kivéve ha a családtag a bíróság előtt bizonyítja, hogy az adós a kérdéses intézkedés ellenére fizetőképes volt abban az időpontban.

12.      A 2001/24 irányelvet a pénzügyi intézményekről szóló, 2002. december 20‑i 161/2002. sz. törvény ültette át.

13.      Az izlandi pénzügyi és bankválság kitörését követő első jogalkotói intézkedés, a rendkívüli körülmények miatt szükséges költségvetési támogatásról szóló, 2008. október 6‑i 125/2008. sz. törvény alapján az izlandi pénzügyi felügyeleti hatóság (a továbbiakban: FME) beavatkozhat a pénzügyi intézmények tevékenységébe, olyan intézkedésekkel, mint a részvényesi közgyűlés hatásköreinek gyakorlása, az igazgatótanács leváltása, a hitelintézet tevékenységének átvállalása vagy ideiglenes igazgatási bizottság kinevezése.

14.      Egy hónappal később, a 161/2002. sz. törvény 98. cikkét módosító 2008. november 13‑i 129/2008. sz. törvény megtiltotta a „moratórium” hatálya alá helyezett pénzügyi intézménnyel szembeni bírósági eljárások megindítását, valamint felfüggesztette a folyamatban levő eljárásokat, kivéve ha törvény eltérően rendelkezik, vagy bűncselekményt követtek el.

15.      Néhány hónappal később a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett első kérdésben kifejezetten említett, 2009. április 15‑i 44/2009. sz. törvény számos olyan átmeneti intézkedést vezetett be, amelyek értelmében a pénzügyi intézmények felszámolásáról szóló 161/2002. sz. törvény rendelkezéseit a 44/2009. sz. törvény hatálybalépésének időpontjában „moratórium” alá helyezett intézményekre kellett alkalmazni. A 44/2009. sz. törvény alapján ez úgy alkalmazandó, „mintha a hitelintézet felszámolását bírósági határozat rendelte volna el e törvény hatálybalépésének időpontjában”.

16.      A 44/2009. sz. törvény ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezte a 129/2008. sz. törvény által bevezetett tilalmat.

17.      Az említett átmeneti rendelkezések II. bekezdésének 2. pontja szerint a „moratóriumot” élvező hitelintézetek annak lejártakor, külön bírósági határozat nélkül, automatikusan felszámolási eljárás alá kerülnek.

18.      Végezetül a jelen eljárás szempontjából fontos, hogy a 2010. november 16‑i 132/2010. sz. törvény annyiban módosította a 161/2002. sz. törvényt, hogy a felszámolási eljárás nem indul meg automatikusan a „moratórium” lejártakor, hanem az csak akkor indulhat meg, ha azt az ideiglenes irányító bizottság és a felszámoló bizottság együttesen kérik a bíróságtól a „moratórium” lejárta előtt.

II – A tényállás

19.      A Landsbanki Island HF társaság (a továbbiakban: Landsbanki) egy izlandi hitelintézet, amellyel szemben 2008. november 10‑én Franciaországban két zárolást foganatosítottak, F. Giraux, e tagállamban lakóhellyel rendelkező hitelező kérelmére.

20.      A Landsbanki a francia bíróság előtt megtámadta az említett zárolásokat, az izlandi hatóságok által korábban meghozott reorganizációs és felszámolási intézkedésekre hivatkozással.(3)

21.      A Landsbanki így egyrészt azt állította a Tribunal de grande instance de Paris előtt, hogy az Izlandon elfogadott intézkedésekre hivatkozni lehet a francia hitelezővel szemben, és az izlandi szabályozás (44/2009. sz. és 21/1991. sz. törvény) alapján a 2008. május 15‑én elrendelt valamennyi végrehajtási intézkedés visszaható hatállyal semmis.

22.      A 2009. június 25‑i ítélettel a Tribunal de grande instance elutasította a Landsbanki kérelmét. A bíróság megállapítása szerint a 44/2009. sz. izlandi törvényből következő reorganizációs és felszámolási intézkedések nem esnek a 2001/24 irányelv hatálya alá, így nem alkalmazhatók Franciaországban, következésképpen nem oldotta fel a F. Giraux kérelmére korábban foganatosított zárolásokat.

23.      2010. november 4‑én a Cour d’appel de Paris helyben hagyta a Tribunal de grande instance ítéletét. A bíróság megállapította egyrészt, hogy az izlandi szabályozás alkalmazásából nem következik a Landsbanki által hivatkozott visszaható hatályú megsemmisítő joghatás; másrészt, még ha lenne is ilyen joghatása, az ezt kiváltó törvényi rendelkezések nem képeztek a 2001/24 irányelv szerinti „közigazgatási és igazságügyi hatóságok” által alkalmazott reorganizációs és felszámolási intézkedéseket.

24.      A Cour d’appel pontosította, hogy a 2009. április 15‑i 44/2009. sz. törvény hatályon kívül helyezte a moratórium hatálya alá helyezett hitelintézetekkel szembeni bírósági eljárás megindítását kizáró izlandi szabályozást (161/2002. sz. törvény).

25.      A Cour de cassation elé terjesztett fellebbezést követően e bíróság az alábbi előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztette elő.

III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

26.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés szövege a következő:

„1. Úgy kell‑e értelmezni a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló 2001/24/EK irányelv 3. és 9. cikkét, hogy a pénzügyi intézményekről szóló, 2009. április 15‑i 44/2009 izlandi törvényből következő reorganizációs és felszámolási intézkedéseket a fenti cikkek értelmében közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságok által elfogadott intézkedéseknek kell tekinteni?

2. Úgy kell‑e értelmezni a 2001/24/EK irányelv 32. cikkét, hogy az kizárja azt, hogy az olyan nemzeti rendelkezés, mint a 2002. december 20‑i [161/2002. sz.] izlandi törvény 98. cikke, amely egy moratórium hatálybalépésétől megtilt vagy felfüggeszt minden, az adott pénzügyi intézménnyel szemben folytatott bírósági eljárást, joghatást gyakoroljon egy másik tagállamban a moratórium kimondását megelőzően meghozott biztosítási intézkedések tekintetében?

27.      A Cour de cassation emlékeztet arra, hogy a 2001/24 irányelv alapján kizárólag a székhely szerinti tagállam közigazgatási és igazságügyi hatóságai jogosultak dönteni egy hitelintézet – ideértve annak más tagállambeli fióktelepeit is – elleni reorganizációs és felszámolási intézkedések alkalmazásáról.

IV – A Bíróság előtti eljárás

28.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2012. február 20‑án érkezett a Bírósághoz.

29.      Az alapeljárásban fellebbezők, az EFTA Felügyeleti Hatóság (a továbbiakban: EFTA), a francia, az izlandi és a portugál kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket.

30.      A 2013. március 7‑i tárgyaláson megjelentek és szóbeli észrevételeiket előadták az alapeljárásban fellebbezők, az EFTA, a francia kormány és a Bizottság.

V –    Érvek

A –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

31.      A Landsbanki előadja, hogy a 44/2009. sz. törvény átmeneti rendelkezéseiben külön szabályozott felszámolási eljárás olyan joghatás, amely a 44/2009. sz. törvény alapján a moratórium alá helyező bírósági határozatból következik, ebben az esetben a reykjavíki bíróság 2008. december 5‑i határozatából. Következésképpen úgy kell tekinteni, hogy Izlandon a 2001/24 irányelv értelmében vett illetékes közigazgatási és igazságügyi hatóságok rendelték el az előírt reorganizációs és felszámolási intézkedéseket, és azokat el kell ismerni Franciaországban. Eltérő esetben sérülne a hitelezők védelme és a velük szemben érvényesítendő egyenlő bánásmód. Másrészt, véleménye szerint, annak kell döntő jelentőséggel bírnia, hogy az izlandi jogalkotó által elfogadott intézkedések funkcionálisan nem különböznek egy közigazgatási vagy bírósági aktustól, mivel egyéni helyzetekre és érdekekre vonatkoznak, továbbá a közigazgatási és bírósági aktusokhoz hasonlóan jogorvoslat tárgyát képezhetik. A francia kormány egyetért a két utolsó észrevétellel.

32.      F. Giraux arra hivatkozik, hogy reorganizációs és/vagy felszámolási intézkedéseket csak közigazgatási vagy igazságügyi hatóságok rendelhetnek el, mivel egy jogszabály jogorvoslattal nem támadható meg, kizárólag a közigazgatási és bírósági határozatok biztosíthatják a hitelező számára, hogy az intézkedéseket az adott eset sajátos pénzügyi helyzetére tekintettel hozzák meg, és azokkal szemben jogorvoslattal lehessen élni. Másrészt F. Giraux hangsúlyozza, hogy az irányelv egyértelmű különbséget tesz a reorganizációs intézkedések és a felszámolási eljárás között, mindegyikre a rendeltetésének megfelelő, sajátos szabályozás vonatkozik. Ezért mindegyik egyedi közigazgatási vagy bírósági döntést igényel anélkül, hogy a 2001/24 irányelv értelmében egy reorganizációs intézkedés elrendelése felszámolási eljárás joghatásával bírhatna.

33.      A francia, izlandi és portugál kormány állítása szerint az irányelv 2., 3. és 9. cikkét kell alkalmazni a 44/2009. sz. törvényből eredő intézkedésekre. Véleményük szerint csak így valósulhat meg az irányelv által kitűzött cél, amely nem más, mint valamely tagállam hatóságai által hozott reorganizációs és felszámolási intézkedések kölcsönös és automatikus elismerése.

34.      A francia kormány megállapítja, hogy ellentmondásos lenne, ha nem ismernék el a 44/2009. sz. törvény által előírt intézkedéseket, ezzel szemben elismernék az ezen intézkedések alkalmazására irányuló közigazgatási és bírósági határozatokat. Az irányelv 3. cikkének (1) bekezdésével és 9. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban a francia kormány arra hivatkozik, hogy azok célja elsősorban nem annak előírására irányul, hogy közigazgatási és igazságügyi hatóságok hozzák meg az intézkedéseket, mint inkább arra, hogy azokat kizárólag a székhely szerinti tagállamok hatóságai foganatosítsák, más tagállamok kizárásával. A portugál kormány úgy véli, hogy a reorganizációs intézkedések alkalmazása által kiváltott valamennyi joghatásra kiterjedő jogi szabályozásnak a közigazgatási vagy bírósági intézkedésekre is ki kell terjednie.

35.      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti jogszabályok harmonizációjának hiányában a 2001/24 irányelv mindössze a hitelintézetek működőképessége lehetővé tételéhez szükséges intézkedések kölcsönös elismerését követeli meg. Erre tekintettel, tiszteletben tartva az irányelv által meghatározott minimum kritériumokat, a székhely szerinti állam feladata az intézkedések foganatosítására illetékes hatóságok kijelölése. E lehetőséget nem szabad az adott tagállam jogi és alkotmányos kultúrája alapján, és a közigazgatási aktus, illetve a jogalkotói aktus fogalmainak adott esetben fennálló lehetséges jelentésére hivatkozva korlátozni.

36.      A Bizottság szerint nem az a meghatározó, hogy a vitatott intézkedést a parlament vagy bíróság fogadta‑e el; az irányelv értelmében az a lényeg, hogy az intézkedéseket az adott hitelintézet pénzügyi helyzete indokolja, ezért az általános jellegű, és a pénzügyi ágazat egészére megkülönböztetés nélkül, illetve nem egyedi módon alkalmazandó intézkedések nem tartoznak az irányelv hatálya alá. Véleménye szerint a jelen esetben különbséget kell tenni a 161/2002. sz. törvénynek a tényállás idején hatályos változata szerinti rendelkezései, amelyek általános, és nem egyedi jellegük miatt nem tartoznak a 2001/24 irányelv hatálya alá, és az FME, illetve a reykjavíki körzeti bíróságnak a 161/2002. sz. törvény által biztosított hatáskörben eljárva hozott döntései között. A Bizottság álláspontja szerint az említett törvény alapján hozott utóbbi döntések egyértelműen a 2001/24 irányelv értelmében vett közigazgatási vagy igazságügyi hatóságoknak tulajdoníthatók.

37.      Az EFTA tulajdonképpen arra hivatkozik, hogy a jelen esetben valamennyi intézkedést az FME vagy az illetékes igazságügyi hatóság rendelte el. Megítélése szerint nem alkalmazták a felszámolási eljárás megindításának a 44/2009 sz. törvény szerinti „automatikus rendszerét”, amelyet később a 132/2010 sz. törvény megszüntetett.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

38.      A Landsbanki azt állítja, hogy a 2001/24 irányelv 32. cikkével nem ellentétes a 161/2002. sz. törvény moratóriumról rendelkező 98. cikkének alkalmazása, amely véleménye szerint kizárja a Franciaországban elrendelt zárolások érvényesülését. A Landsbanki szerint a 32. cikkben szereplő „folyamatban lévő eljárások” kifejezés kizárólag az ügy érdemére vonatkozó bírósági eljárásokra utal. Ezenkívül, álláspontja szerint az irányelv (30) preambulumbekezdése elismeri, hogy a székhely szerinti tagállam jogszabályainak kell meghatározniuk a moratóriumhoz hasonló intézkedéseknek a folyamatban lévő perekből eredő „egyedi végrehajtási esetekre” gyakorolt hatását, és nem kétséges, hogy a zárolás egy ilyen természetű eljárási cselekmény.

39.      F. Giraux úgy véli, hogy a kérdés elfogadhatatlan, mivel a 161/2002. sz. törvény 98. cikke nem alkalmazható a vitatott esetre. Megítélése szerint, ha e rendelkezés kizárólag a moratórium hatálya alatt álló hitelintézettel szemben indítandó bírósági eljárást zárja ki, hatástalannak bizonyul az adott moratóriumot megelőző zárolás tekintetében. Egyébként azzal érvel, hogy a rendelkezést alkotmányellenesnek minősítették, és a 44/2009. sz. törvény lépett a helyébe.

40.      A francia, illetve az izlandi kormány, a Bizottság és az EFTA álláspontja szerint különbséget kell tenni a „folyamatban lévő eljárások”, amelyekre az eljárás megindításának helye szerinti tagállam törvényei (lex fori) alkalmazandók és a „egyedi esetek” között, amelyekre a székhely szerinti tagállam törvényei (lex concursus) vonatkoznak. Ez derül ki a 2001/24 irányelv 32. cikkének az ugyanezen irányelv (30) preambulumbekezdésével és a 10. cikk (2) bekezdésének e) pontjával összefüggésben történő értelmezéséből. A 32. cikk kizárólag az érdemi eljárásra vonatkozik, nem pedig a járulékos végrehajtási cselekményekre. Tekintettel az irányelv céljaira (különösen az egyetemlegesség és a hitelezők közötti egyenlő bánásmód elvére), a zárolások a székhely szerinti tagállam jogának hatálya alatt álló egyedi esetek lennének.

41.      A Bizottság különösen arra hivatkozik, hogy a végrehajtási intézkedésekre, ideértve a hosszabb ideig tartó zárolásokat, a reorganizációs és felszámolás intézkedések elrendelésének időpontjától a székhely szerinti tagállam joga irányadó, még abban az esetben is, ha a végrehajtási intézkedéseket az adott időpont előtt foganatosították. A reorganizációs és felszámolási intézkedések a végrehajtási eljárásokra visszaható hatállyal bírnak, amennyiben a székhely szerinti tagállamban irányadó jog így rendelkezik.

42.      A Bizottság általánosságban azt állítja, hogy a 2001/24 irányelv nem teszi lehetővé, hogy a hitelintézettel kapcsolatban más tagállamban megindított valamennyi eljárást automatikusan megtiltsák vagy felfüggesszék, amint a hitelintézettel szemben más tagállamban reorganizációs vagy felszámolás intézkedéseket alkalmaztak. Kétségtelen, hogy kizárólag az utóbbi tagállam hozhat a területén letelepedett hitelintézettel szemben reorganizációs vagy felszámolási intézkedéseket (amelyek csak akkor lehetnek hatékonyak, ha valamennyi tagállamban hatályosak), azonban az irányelvnek nincs olyan rendelkezése, amely kizárná, hogy a többi tagállam olyan más jellegű intézkedést tegyen vagy eljárást indítson, mint amilyenek például a szerződéses felelősség megállapítása iránti keresetek vagy a büntető jellegű eljárások.

VI – Értékelés

43.      A Cour de cassation két, igen eltérő összetettségű kérdést terjeszt elő. Ezt bizonyítja, hogy az eljárásban részt vevő felek között felmerülő jogvita az első kérdésre összpontosult, másrészt pedig gyakorlatilag mindannyian egyetértenek a második kérdésre adandó válaszban.

44.      A kérdést előterjesztő bíróság által előadott második kérdés tekintetében a Bíróságnak általam javasolt válasz sérelme nélkül alapvetően az első kérdésre összpontosítok. Ennek során egyébként szigorúan a kérdés tárgyára szorítkozom.

A –    Első kérdés

1.      A kérdés tárgyának körülhatárolása

45.      Az első kérdést nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni: valamely parlament kizárólag a jogalkotása útján hozhat‑e olyan intézkedéseket, amelyek elfogadása a 2001/24 irányelv értelmében egységesen a székhely szerinti tagállam nemzeti „közigazgatási és igazságügyi hatóságainak” feladata? A Cour de cassation nem határozza meg kimerítően a kérdés tárgyát képező jogalkotási intézkedéseket, hanem általános jelleggel „olyan reorganizációs és felszámolási intézkedésekre hivatkozik, […] mint amelyek a 2009. április 15‑i 44/2009. sz. izlandi törvényből következnek”.

46.      Mindezek ellenére, mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, mind a felek között kialakult jogvitából az következik, hogy a 44/2009. sz. törvénynek a jelen ügy szempontjából releváns intézkedései lényegében véve olyan átmeneti rendelkezések, amelyek értelmében a 44/2009. sz. törvény hatálybalépésének időpontjában moratórium alatt álló hitelintézetek – mint a jelen esetben 2008. december 5‑én a Landsbanki – automatikusan felszámolási eljárás alá kerülnek, vonatkozó bírósági határozat szükségessége nélkül.

47.      A Landsbanki szerint az adott jogalkotási rendelkezés következménye a felszámolási eljárásokra vonatkozó izlandi szabályozásnak az esetre való alkalmazása és különösen a vagyon zárolásának feloldása. Márpedig az adott intézkedésnek akár ez a következménye, akár nem, a jelen eljárásban e kérdésről nem kell döntést hozni.

48.      Valójában az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a felek közötti jogvita tárgya az alapügyben releváns izlandi jog értelmezése, mivel az alapeljárásban a Cour de cassationnak arról kell döntenie, hogy helytálló‑e a Cour d’appel azon megállapítása, miszerint nem bizonyították, hogy a csődeljárás általános rendjét szabályozó 21/91. sz. törvény 138. cikkét alkalmazták a Landsbankira, ami a vagyonát érintő zárolások feloldásával járna.

49.      A fentiek alapján a Cour d’appel határozatának döntő indoka nem a Landsbanki által hivatkozott izlandi szabályozás alkalmazhatóságára vonatkozó bizonyíték hiánya volt – amely véleményem szerint még nyitott kérdés –, hanem mindenesetre az a tény, hogy e szabályozást nem az irányelv szerinti közigazgatási vagy bírósági határozatba foglalták, hanem egy törvényi szintű, és ezért a 2001/24 irányelv hatályán kívül eső rendelkezésben írták elő, ami azt eredményezné, hogy a 21/91. sz. törvény jelen ügyben való alkalmazhatóságával kapcsolatos kérdésnek nincs jelentősége.

50.      Következésképpen, ez annak megállapításához szükséges előzetes kérdés, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak érdemben vizsgálnia kell‑e, vagy sem az alapeljárásban releváns és alkalmazandó izlandi jog meghatározásával kapcsolatos problémát. Mégpedig azért, mert nyilvánvaló, hogy ha a Bíróság azt állapítaná meg, hogy a 44/2009. sz. törvényben foglalt intézkedések nem minősülnek a 2001/24 irányelv szerinti közigazgatási és igazságügyi intézkedéseknek, hiányozna az a feltétel, amely jogilag megalapozza a Landsbanki által a francia bíróság előtt előadott kérelmet, tudniillik hogy Franciaországban ismerjék el az ilyen jellegű intézkedések joghatásait, mivel e tagállamnak csak akkor kellene elismernie e joghatásokat, ha a kérdéses intézkedés az említett irányelv hatálya alá tartozna.

51.      Végül további pontosításra van szükség a tekintetben, hogy véleményem szerint a jelen eljárásban annak sincs jelentősége, hogy a reykjavíki körzeti bíróság 2010. november 22‑i ítélete elrendelte a felszámolási eljárás megindítását a Landsbankival szemben. Az említett ítélet, bírósági határozatról lévén szó, nyilvánvalóan a 2001/24 irányelv hatálya alá tartozik, és ezért a 44/2009. sz. törvényben foglalt automatikus felszámolási eljárással kapcsolatos kérdés hipotetikussá válik.

52.      Mindazonáltal kétségtelen, hogy a Landsbanki felszámolási eljárás alatt volt attól az időponttól kezdve, hogy a bíróság 2009. április 29‑én – azaz a 44/2009. sz. törvény hatálybalépése után pár nappal – kijelölt egy felszámoló bizottságot. E kijelölés következtében a 44/2009. sz. törvényben rögzített felszámolási eljárás automatikus jellege kezdettől fogva éreztette bizonyos fokig a hatását a Landsbanki tekintetében, mivel az említett hitelintézet ez alapján hivatkozhatott a francia bíróság előtt a csődeljárásra vonatkozó izlandi szabályozásra, a vagyonára elrendelt zárolás feloldása céljából. Valójában, a reykjavíki körzeti bíróság 2010. november 22‑i határozata tulajdonképpen nem elindítja a Landsbankival szemben a felszámolási eljárást, hanem ahogy azt az ötödik pontjában megállapítja, a 44/2009. sz. törvény alapján már megindított eljárás folytatásáról határoz. Szükséges döntésről van szó, mivel az automatikus felszámolási eljárást a 132/10. sz. törvény hatályon kívül helyezte, amely öt nappal a körzeti bíróság említett ítélete előtt lépett hatályba.

53.      Végeredményben és összegzésképpen, a továbbiakban különösen a 44/2009. sz. törvénnyel kapcsolatos kérdésekre adok választ.

2.      A kérdés érdemi vizsgálata

54.      A továbbiakban három csoportra osztom a megállapításaimat, az előfeltevésre és a két feltételre, amely megítélésem szerint igazolhatja, hogy bizonyos jogalkotói intézkedések a 2001/24 irányelv hatálya alá tartozzanak.

a)      A „reorganizációs intézkedések” nem maradnak a 2001/24 irányelv hatályán kívül csak és kizárólag azért, mert azokat a nemzeti jogalkotó fogadta el

55.      Áttérve most már a Cour de cassation által előterjesztett első kérdés tekintetében adandó válaszra, és kiindulópontként a 2001/24 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének és 9. cikke (1) bekezdésének szó szerinti megfogalmazására tekintettel, kevéssé vitatható, hogy e rendelkezések nem vonatkozhatnak a „jogalkotó szervekre”, mivel kifejezetten a „közigazgatási és igazságügyi hatóságokat” említik az ilyen jellegű intézkedések meghozatalára „kizárólagos hatáskörrel” rendelkezőként.(4) Ennek ellenére véleményem szerint ez az értelmezés már nem a 2001/24 irányelv szellemével és céljával ellentétes, hanem azt megelőzően magával az irányelv rendszerével.(5)

56.      E rendelkezések szövegének átfogó értelmezéséből kitűnik, hogy a 2001/24 irányelv szerinti reorganizációs intézkedések tekintetében illetékes adott hatóság azonosítását megelőzve a rendelkezésekben döntő jelentőségű e hatóságok azon természete, hogy az irányelv értelmében vett „székhely” szerinti tagállamhoz tartoznak. Az említett rendelkezésekben ugyancsak meghatározónak tűnik a kérdéses intézkedések jellege, valamint az irányelv rendszerében elfoglalt központi helyük.

57.      Valójában a 2001/24 irányelv egyetlen célja, hogy „a tagállamok kölcsönösen elismerjék az egyes tagállamok által – az általuk engedélyezett hitelintézetek működőképességének helyreállítására – megtett intézkedéseket”,(6) biztosítva ezáltal, hogy azok „minden tagállamban hatályosak legyenek”.(7)

58.      Másrészt, az irányelv 2. cikke értelmében „reorganizációs intézkedések” azok az intézkedések, amelyek „célja az adott hitelintézet pénzügyi helyzetének megőrzése vagy helyreállítása”.(8) Olyan konkrét és egyedi intézkedésekről van tehát szó, amelyek az egyes hitelintézetekre irányulnak, anélkül hogy e hitelintézetek összességére vonatkoznának, vagy a pénzügyi szektor jogi rendjét szabályoznák. Ezt állapítják meg az irányelv 3. és 9. cikkének rendelkezései, amelyek mindig „az adott hitelintézettel” kapcsolatos rendelkezésekre hivatkoznak.

59.      A reorganizációs intézkedések – címzettjeiket tekintve – egyéni és egyedi jellegükből következően spontán módon kétségkívül a közigazgatási vagy igazságügyi hatóságokat juttatják eszünkbe az intézkedések meghozatalára hatáskörrel rendelkező hatóságként. A tagállamok alkotmányos berendezkedése között esetlegesen fennálló valamennyi különbség ellenére a nemzeti hagyományok közös elve, hogy a törvény – természeténél fogva – általános és absztrakt jellegű jogszabály, ellentétben az egyedi és konkrét természetű, közigazgatási vagy igazságügyi határozatokkal, mivel azok éppen a törvény általános rendelkezéseinek végrehajtási aktusai. Ebben az értelemben az irányelv egészének puszta értelmezése alapján teljes egészében nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire fontos a törvényesség elve.

60.      A fent kifejtettek sérelme nélkül a tagállamok alkotmányos rendjeinek összehasonlító elemzéséből kiderül, hogy néhány tagállamban eseti jelleggel vannak úgynevezett „egyedi törvények”, azaz olyan törvények, amelyek akár a tartalmuk, akár a címzettek szempontjából egyedi vagy különös jelleggel bírnak.(9) Amennyiben az ilyen típusú törvényeket a nemzeti jogrendekben(10) elfogadják, az uniós jog szempontjából főszabály szerint nem lehet vitatni, hogy azok a tagállamokban a közhatalom gyakorlására alkalmas szabályozó eszközök. Ezzel szemben, amint azt látni fogjuk, a 2001/24 irányelv konkrét esetében igenis érvényesíteni kell bizonyos feltételeket.

61.      Mindenesetre úgy vélem, hogy az irányelvben a közigazgatási vagy igazságügyi hatóságokra való rendszeresen hivatkozás lényegében annak a vitathatatlan előzetes feltevésnek felel meg, mely szerint általában véve e hatóságok feladata azon reorganizációs intézkedések meghozatala, amelyek tagállami elismerését az irányelv céljául tűzte ki. Azonban úgy vélem, hogy a rendelkezéseket nem úgy kell értelmezni, mint arra irányuló kifejezett akaratot, hogy mindenáron kizárja a tagállamok „jogalkotó szervét” az azon intézkedések meghozatalára jogosult nemzeti hatóságok sorából, amelyek általános elismerése az irányelv célja.

62.      Közbenső következtetésként az a véleményem, hogy a jelen ügyben az izlandi jogalkotó által elfogadott intézkedések és különösen a 44/2009. sz. törvényben foglalt intézkedések nem maradnak az irányelv hatályán kívül pusztán azon okból, hogy azokat jogszabályi rendelkezések útján fogadták el.

b)      A jogalkotó által elfogadott intézkedéseknek azonban ténylegesen azoknak kell lenniük, ha a 2001/24 irányelv hatálya alá kívánják vonni azokat

63.      Kiindulásként, és véleményem szerint, a jogalkotó szervet csak akkor lehet kizártnak tekinteni a 2001/24 irányelv hatálya alól, amennyiben az említett hatóság általános és absztrakt intézkedéseket hoz, azaz olyan rendelkezéseket, amelyek nem egyeztethetők össze a „reorganizációs intézkedések” 2001/24 irányelv szerinti fogalmával. Ellenben, ha a jogalkotó szerv a belső jog alapján olyan intézkedéseket is elfogadhat, amelyek egyedi és konkrét jellegüknél fogva beleillenek a 2001/24 irányelv szerinti fogalomba, véleményem szerint semmi nem zárja ki, hogy ezeket a közigazgatási vagy igazságügyi hatóságok intézkedéseivel egyenértékűnek tekintsék, és ezért nincs akadálya annak, hogy olyan elismerésben legyen részük, amelyet az irányelv az egyes tagállamok által elfogadott reorganizációs intézkedéseknek az Unió egész területén biztosít.

64.      Alapvetően a 44/2009 sz. törvény látszólag egy törvény, a kifejezés alaki és hagyományos értelmében. Ebből következően egy ugyanilyen jellegű törvényt módosít, a pénzügyi intézményekre vonatkozó 161/2002. sz. törvényt. Ezzel szemben a 44/2009. sz. törvény, átmeneti rendelkezései alapján, kifejezetten a moratórium hatálya alatt álló pénzügyi intézményekre vonatkozik. Hatálybalépésének időpontjában, 2009 áprilisában, a Landsbanki ilyen helyzetben volt a 2008. december 5‑én elfogadott ítélet értelmében. Az izlandi kormány megállapítása szerint(11) másik négy pénzügyi intézmény volt még ilyen helyzetben.

65.      Izlandon a 2008‑ban kezdődő pénzügyi válság során a Landsbanki egyedi helyzete nem lehetett ismeretlen az izlandi jogalkotó előtt. Többek között pontosan e pénzügyi intézmény helyzetéből fakad a sürgősségi jelleggel elfogadott valamennyi intézkedés 2008. október 6‑tól, a 125/2008. sz. törvény elfogadásának időpontjától, amely törvény lehetővé tette, hogy az FME meghatározott intézkedéseket hozzon.(12) Olyan jogalkotói intézkedések összességéről van tehát szó, amelyek alkalmazása – tartalmuk alapján – prima facie egyedi címzettek nagyon korlátozott és könnyen azonosítható csoportját érinti.

66.      Másrészt nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy a Landsbanki reorganizációjához szükséges intézkedéseket törvényi erejű jogszabályi rendelkezéseken keresztül rendelhették el, ebből következően a közigazgatási és igazságügyi hatóságok hozzáférése nélkül. E tekintetben, ahogy a jelen indítvány elején jeleztem, figyelembe kell venni azon válsághelyzet súlyosságát, amellyel az izlandi hatóságok szembesültek. A nemzeti hatóságok, a válság nagysága és terjedelme miatt, úgy vélték, hogy a pénzügyi válság ellen kizárólag a jogi szabályozást kiigazító intézkedések alkalmazásával lehet küzdeni, kivételt teremtve a pénzügyi intézményekre vonatkozó közös szabályozás néhány rendelkezése alól. Márpedig a jelen ügy szempontjából fontos intézkedéseket úgy tűnik, hogy különös és átmeneti jelleggel fogadták el, tehát általánosságra és állandóságra irányuló szándék nélkül, ahogy azt a jelen esetben végrehajtott reformok igazolják.

67.      Következésképpen, egy olyan helyzetben, amikor a pénzügyi intézménnyel szemben szükséges reorganizációs intézkedések kizárólag – a hatályukban érintett rendelkezések törvényi szintje miatt – szintén jogalkotási jellegű intézkedések lehetnek, nem lenne értelme csak azért kizárni a parlament által jóváhagyott intézkedéseket a 2001/24 irányelv hatálya alól, mert nem közigazgatási vagy igazságügyi hatóságról van szó; azaz, mert nem olyan hatóságtól erednek, amely jogosult lenne elrendelni. Ellenkezőleg, a jelen ügyben ebből a szempontból véleményem szerint kizárólag azt kell figyelembe venni, hogy a kérdéses intézkedések megfelelőek legyenek az adott hitelintézet egyedi és konkrét helyzetének megoldására, mivel az intézkedések egyedi és valós jellege a 2001/24 irányelv alkalmazhatósága szempontjából meghatározó kritérium, noha nem az egyetlen, ahogy azt látni fogjuk.(13)

68.      Egyébként úgy vélem, érdemes ennél a pontnál megjegyezni, hogy az előterjesztett kérdés a Bizottság által előadott azon érvelés miatt nem veszít jelentőségéből, amely szerint mivel a vitatott törvényi rendelkezéseket meghatározott közigazgatási és bírósági határozatok útján alkalmazták a Landsbanki konkrét esetre, valójában ez utóbbiak az irányelv szempontjából releváns „intézkedések”, és nem önmagában a 44/2000. sz. törvény, amely az alkalmazandó egyedi aktusok jogalapjaként szolgál.

69.      Az érvelés nem fogadható el, mert a 44/2009. sz. törvény vitatott rendelkezései önmagukban a 2001/24 irányelv szerinti „intézkedésnek” minősülnek, mivel olyan joghatásokat fűznek a bíróság által Landsbanki tekintetében megállapított moratóriumhoz, amelyek a moratórium kimondásának időpontjában a bíróság hatáskörén kívül estek. Tehát nem olyan jogszabályról van szó, amelyet utólag a bíróság egy konkrét ügyre alkalmazott, hanem egy olyan jogszabályi rendelkezésről, amelyet maga a jogalkotó alkalmaz egy korábbi bírósági határozat kiegészítő és automatikus hatásaként.

70.      Végül, a másik oldalon Portugália által képviselt álláspontot sem tartom elfogadhatónak, miszerint a 2001/24 irányelv a közigazgatási és igazságügyi hatóság intézkedésein túl az ezen intézkedésekre alkalmazandó jogszabályokra is irányadó. Ha ez így lenne, eltűnne minden különbség a – természetüknél fogva egyedi és konkrét – közigazgatási és igazságügyi intézkedések, valamint az általános és absztrakt jellegű azon jogi szabályozás között, amely az intézkedések előfeltétele, és e különbséggel együtt a 2001/24 irányelv valódi értelme is eltűnne.

71.      Minden esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy az alapügyben esetlegesen alkalmazandó vitatott izlandi jogszabályok, és különösen a 44/2009. sz. törvény, mennyiben tekinthetők a 2001/24 irányelv 2. cikke szerinti „azon intézkedéseknek, amelyek célja a(14) hitelintézet pénzügyi helyzetének megőrzése vagy helyreállítása”, a jelen esetben, a Landsbankié. Ehhez értékelni kell az ilyen intézkedések létrejöttének és elrendelésének körülményeit, a tényleges címzettek körét, és egyrészt a ténylegesen érintett hitelintézetek számának növekedése, másrészt az azon újabb jogalkotói intézkedések elfogadása közötti lehetséges megfelelést, amelyek célja a jogalkotó új körülményekhez való alkalmazkodása. Végeredményben bizonyítani kell, hogy a formáján és a megalkotóján túl a 44/2009. sz. törvény a 2001/24 irányelv szempontjából funkcionálisan úgy viselkedik, mint egy közigazgatási vagy bírósági határozat, azaz olyan rendelkezés, amely állandóságra és ismétlődő alkalmazásra irányuló szándék nélkül, egyedi és konkrét esetre vonatkozik.

72.      Ennél a pontnál némi pontosítás szükséges: mivel a Cour d’appel feladata a 44/2009. sz. törvény értelmének és alkalmazási körének megállapítása, nyilvánvaló, hogy nem saját nemzeti jogszabályról, hanem az alapeljárásba a felek hivatkozása révén bevont külföldi jogszabályról kell döntenie. Ezért az izlandi törvény tartalmát a Cour de cassation nem határozhatja meg úgy, mintha egy francia jogszabályról lenne szó, amelynek hiteles értelmezése csak a francia bíróságoktól függ, amelyek kötelesek azt a iura novit curia elv értelmében megvizsgálni.

73.      A Cour de cassation szerint tehát a 44/2009. sz. törvény értelme és hatálya bizonyításra váró kérdés, és ennek megfelelően attól függ, hogy milyen bizonyítékot szolgáltatnak a felek. Következésképpen valójában az alapeljárásban részt vevő feleknek kell bizonyítaniuk a francia bíróság előtt hivatkozott izlandi jog részleteit, bár egyértelműen a francia bíróságnak kell megállapítaniuk a francia jogban hatályos bizonyítási rendszer alapján, hogy a fentiek kellően bizonyítottak‑e, vagy sem.

74.      Következésképpen, és második közbenső következtetésként, ha e feltételekkel bizonyítást nyer, hogy a 44/2009. sz. törvény funkcionális szempontból, a 2001/24 irányelv tekintetében közigazgatási, illetve igazságügyi határozatnak minősíthető, a benne foglalt intézkedések főszabály szerint egyenértékűek az említett irányelv értelmében vett „közigazgatási és igazságügyi hatóságok” által alkalmazott intézkedésekkel. Ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, szükség van egy második feltételre.

c)      Továbbá meg kell őrizni a hitelezők közötti egyenlő bánásmódot, különösen a jogorvoslat tekintetében

75.      Véleményem szerint valójában a 2001/24 irányelv azon célkitűzésének jelentősége, hogy biztosítsa az adott tagállam által elrendelt reorganizációs intézkedéseknek az Unió egész területén történő elismerését, a fent kifejtett álláspontom alapján megköveteli, hogy inkább az intézkedés tartalmát kell vizsgálni, mint az intézkedést elrendelő alanyt. E tekintetben úgy vélem, hogy a tagállamokat a közfeladatok megosztásakor megillető autonómia nagyobb tiszteletet érdemel.

76.      Mindazonáltal nem ez a 2001/24 irányelv egyetlen célkitűzése. Ehhez kapcsolódik a reorganizációval érintett pénzügyi intézmények hitelezőinek meghatározott jogai védelmére irányuló cél. Az irányelv nagyon sajátos módon hangsúlyozza, hogy „[a]nnak érdekében, hogy a hitelezők között érvényesíthető legyen a jogorvoslati lehetőség tekintetében(15) érvényes egyenlő bánásmód elve, a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai kötelesek meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek a fogadó tagállamban lévő hitelezők számára lehetővé teszik, hogy jogorvoslati jogaikat az előírt határidőn belül gyakorolhassák”.(16) Az irányelv tehát figyelembe veszi a hitelezőknek a reorganizációs intézkedésekkel szembeni jogorvoslathoz való jogát, ezzel biztosítva jelenleg az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében megfogalmazott hatékony jogorvoslati joghoz való hozzáférés jogának érvényesülését.(17)

77.      E tekintetben a reorganizációs intézkedést meghozó alany minősége elkerülhetetlenül különös jelentőséggel bír. Ismételten azonban kizárólag a tekintetben, hogy sok tagállamban a magánszemélyeknek nem biztosítanak közvetlen jogorvoslathoz való hozzáférést a jogalkotói aktusokkal szemben.(18)

78.      Amint azt már kifejtettem, a 2001/24 irányelv egyik célkitűzésének (a reorganizációs intézkedések valamennyi tagállamban történő elismerése) meghiúsulásával járna, ha bizonyos intézkedéseket csak azért zárnának ki az irányelv hatálya alól, mert azok a jogalkotótól erednek, függetlenül attól, hogy tartalmi szempontból megfelelnek‑e a „reorganizációs intézkedések” irányelv által meghatározott fogalmának. Azonban egy másik célkitűzés (a hitelezők közötti egyenlő bánásmód az őket érintő intézkedésekkel szembeni jogorvoslati lehetőség tekintetében) megvalósulását akadályozná, ha nem zárnák ki a jogalkotó által elfogadott azon intézkedéseket, amelyekkel szemben nem lehet önálló jogorvoslattal élni.

79.      A hitelezők közötti egyenlő bánásmód a jogorvoslat tekintetében tehát megköveteli, hogy a reorganizációs intézkedéseket az önálló jogorvoslatot ténylegesen biztosító határozatok keretében fogadják el. Még egyszer, a rendelkezés jogalkotási természetének ténye e területen nehézségeket jelenthet. Azonban nem mindig és nem minden esetben van ez így, mivel az olyan tagállamokkal ellentétben, ahol a törvényi szintű jogszabályokkal szemben nem biztosítják a közvetlen jogorvoslati lehetőséget, vannak olyan tagállamok, ahol lehetséges e jogorvoslat.

80.      Következésképpen, és harmadik közbenső következtetésként, akkor lehet a 44/2009. sz. törvényben foglalt intézkedéseket az említett irányelv szerinti „reorganizációs intézkedéseknek” minősíteni (azaz olyan intézkedéseknek, amelyek egy adott pénzügyi intézményre vonatkoznak, és biztosítják valamennyi hitelezővel szemben az egyenlő bánásmódot a jogorvoslati jog gyakorlása tekintetében), ha az ilyen intézkedések olyan jogi formát öltenek, amely nem zárja ki az érintetteket az izlandi bíróság előtti hatékony jogorvoslat lehetőségéből, ennek vizsgálata, a jelen indítvány 72. és 73. pontja alapján, a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

B –    Második kérdés

81.      Amint azt már előzetesen felvetettem, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés véleményem szerint kevesebb nehézséget okoz.

82.      A Cour de cassation kérdése arra irányul, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2001/24/EK irányelv 32. cikkét, hogy az kizárja azt, hogy az olyan nemzeti rendelkezés, amely egy moratórium hatályba lépésétől kezdődően megtilt vagy felfüggeszt minden, az adott pénzügyi intézménnyel szemben folytatott bírósági eljárást, joghatást gyakoroljon egy másik tagállamban korábban meghozott biztosítási intézkedés tekintetében.

83.      F. Giraux álláspontja szerint a második kérdés elfogadhatatlan, mivel a hivatkozott izlandi rendelkezés (a 161/2002. sz. törvény 98. cikke) nem alkalmazható az alapeljárásban tárgyalt esetre. Megítélése szerint, tekintve, hogy e rendelkezés kizárólag a moratórium hatálya alatt álló hitelintézettel szemben indítandó bírósági eljárást zárja ki, hatástalannak bizonyulna az adott moratóriumot megelőző zárolás tekintetében. Másrészt arra is hivatkozik, hogy a vitatott rendelkezést alkotmányellenesnek minősítették, és a 44/2009. sz. törvény lépett a helyébe.

84.      Véleményem szerint a kérdés nem elfogadhatatlan, mivel az alapjául szolgáló ok nyilvánvalóan a Cour de cassation által előterjesztett probléma lényegével kapcsolatos, vagyis azzal, hogy a moratóriumot megelőző zárolásokat érinti‑e az olyan rendelkezés, amely főszabály szerint csak a moratórium hatálya alatt álló pénzügyi intézményekkel szembeni biztosítási intézkedések alkalmazását korlátozná. Másrészt az a tény, hogy a hivatkozott nemzeti rendelkezést alkotmányellenesnek minősítették, és azt egy későbbi törvény felváltotta, olyan probléma, amelynek az alapeljárásban ténylegesen alkalmazandó jog meghatározására gyakorolt hatását a kérdést előterjesztő bíróság feladata megállapítani. A Bíróság egyetlen feladata, hogy eloszlassa a kérdést előterjesztő bíróság azzal kapcsolatos kétségeit, hogy a 161/2002. sz. törvény 98. cikke összeegyeztethető‑e az uniós joggal, azaz tisztázza az arra vonatkozó döntésére hatással lévő egyik tényező kapcsán felmerült kételyeit, hogy miként egyeztethető össze az elé terjesztett ügy megoldása szempontjából főszabály szerint releváns valamennyi rendelkezés.

85.      A kérdés érdemét illetően úgy vélem, hogy a 2001/24 irányelv (30) preambulumbekezdésének tartalma alapján kell a választ megadni, amelynek értelmében „[a] reorganizációs intézkedéseknek, illetve a felszámolási eljárásnak a folyamatban lévő perekre gyakorolt hatásait annak a tagállamnak a törvényei szabályozzák, ahol az adott per folyamatban van, a lex concursus alkalmazása alóli kivétellel; az adott intézkedéseknek és eljárásoknak az ilyen perekből eredő, az egyedi végrehajtási esetekre gyakorolt hatásait – az ebben az irányelvben meghatározott általános szabállyal összhangban – a székhely szerinti tagállam törvényei szabályozzák”.

86.      A fenti rendelkezésből következően és a 2001/24 irányelv 32. cikke alapján a Franciaországban indított eljárások tekintetében az Izlandon megállapított moratórium a francia szabályozás szerinti joghatást váltja ki. Márpedig kifejezetten a moratóriumnak a lefolytatott eljárásokból eredő végrehajtási intézkedésekre gyakorolt hatásairól lévén szó, az izlandi jogszabályt kell alkalmazni a 2001/24 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének e) pontja értelmében. Ezen értelmezés, ahogy a Bizottság is felhívja rá a figyelmet, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a francia bíróságok végrehajtási intézkedést alkalmazzanak, kizárólag azt írja elő, hogy az intézkedések elrendelése során tartsák tiszteletben a reorganizációs, illetve felszámolási intézkedésekre irányadó, székhely szerinti tagállam jogát.

87.      A jelen esetben a moratórium joghatásainak szabályozására irányadó izlandi jognak a más tagállamban lefolytatott eljárásokból eredő intézkedések tekintetében fennálló alkalmazhatóságát úgy kell értelmezni, hogy az kiterjed e joghatások időbeli hatályának megállapítására is, amint az a 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdéséből, 9. cikkének (1) bekezdéséből és 10. cikkéből következik.

88.      Végeredményben, és utolsó közbenső következtetésként, úgy vélem, hogy a 2001/24 irányelv 32. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az nem zárja ki, hogy az olyan nemzeti rendelkezés, mint a 2002. december 20‑i izlandi törvény 98. cikke, joghatást gyakoroljon az említett cikk szerinti moratórium kimondását megelőzően egy másik tagállamban meghozott, a jelen ügy tárgyát képezőkhöz hasonló intézkedések tekintetében.

VII – Végkövetkeztetések

89.      A fentiekben kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő válaszokat adja:

„1.      A hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló 2001/24/EK irányelv 3. és 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a törvénnyel elfogadott olyan intézkedések, mint a 2009. április 15‑i 44/2009. sz. izlandi törvényben foglaltak, nem zárhatók ki a 2001/24/EK irányelv hatálya alól csak azért, mert azokat közvetlenül a nemzeti jogalkotó fogadta el.

2.      Mindenesetre, a jogalkotó által elfogadott intézkedéseknek ténylegesen a 2001/24 irányelv értelmében vett »intézkedéseknek« kell lenniük, és ezért kifejezetten a helyzetük alapján megkülönböztetett pénzügyi intézményekre kell vonatkozniuk, és nem járhatnak az e területen irányadó általános jogszabályok jövőbeni módosításával.

3.      Akkor lehet a 44/2009. sz. izlandi törvényben foglalt intézkedéseket a 2001/24 irányelv szerinti »reorganizációs intézkedéseknek« minősíteni, ha olyan jogi formát öltenek, amely nem zárja ki az érintetteket a bíróság előtti hatékony jogorvoslat lehetőségéből.

4.      A kérdést előterjesztő bíróság feladata az izlandi jog vizsgálata során, amely a tényállás megállapításával kapcsolatos feladatának részét képezi, hogy az előbbi két pontban megfogalmazott feltételek fennállását megvizsgálja.

5.      A 2001/24 irányelv 32. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az nem zárja ki, hogy az olyan nemzeti rendelkezés, mint a 2002. december 20‑i izlandi törvény 98. cikke, joghatást gyakoroljon az említett cikk szerinti moratórium kimondását megelőzően egy másik tagállamban meghozott, a jelen ügy tárgyát képezőkhöz hasonló intézkedések tekintetében.”


1 – Eredeti nyelv: spanyol.


2 –      A hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló, 2001. április 4‑i 2001/24/EK európai parlament és tanácsi irányelv (HL L 125., 15–23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 15. o.; a továbbiakban: 2001/24 irányelv vagy irányelv).


3 – 2008. október 7‑én az izlandi pénzügyi felügyeleti hatóság a 125/2008. sz. törvény alapján ellenőrzést végzett a Landsbanki társaságnál. 2008. december 5‑én a reykjavíki körzeti bíróság a Landsbanki kérelmére és a 161/2002. sz. törvény alapján a Landsbanki kifizetéseinek halasztásáról döntött. E moratóriumot (amelyet többször meghosszabbítottak) közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2009. január 9‑én (HL C 4., 3. o.) a 2001/24irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésként. A közleményben rögzítették, hogy a moratórium hatálya alatt a Landsbankival szemben nem lehet bírósági eljárást indítani.


2008. december 29‑én a körzeti bíróság felszámolási bizottságot jelölt ki. 2009. április 22‑én felhívták a hitelezőket, hogy 2009. október 30‑ig jelentsék be hitelezői igényüket a felszámolási bizottsághoz. Ezt a felhívást 2009. június 5‑én tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL C 125., 22. o.).


2010. november 22‑én a körzeti bíróság a Landsbankival szemben felszámolási eljárás megindításáról határozott a 161/2002. sz. törvény általános szabályai alapján. 2010. december 16‑án az említett határozatot is közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL C 341., 12. o.).


4 – A helyzet tehát jelentősen eltér a C‑389/08. sz., Base NV és társai ügyben 2010. október 6‑án hozott ítéletben (EBHT 2010., I‑9073. o.) vizsgált helyzettől, amely az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (Keretirányelv) (HL L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.), és az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7‑i 202/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (Egyetemes szolgáltatási irányelv) (HL L 108., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 367. o.) hivatkozik; egyik irányelv sem jelöli ki pontosan azokat a tagállami hatóságokat, amelyeknek meghatározott szabályozási feladatot kell ellátniuk. Az ítélet 30. pontja szerint a Bíróság által alkalmazott megoldás, amely a vitatott irányelv céljainak tiszteletben tartásán alapul, mégis megegyezik a jelen ügyben javasolt megoldással, amely szintén e megfontoláson alapszik.


5 –      Lásd a 2001/24 irányelvről általános jelleggel, Wessels, B., „Commentary on Directive 2001/24/EC on the reorganisation and winding‑up of credit institutions”, EU banking and insurance insolvency, 2006., 47–103. o.; Degueé, J.‑P., „La directive 2001/24/CE sur l’assainissement et la liquidation des établissements de crédit: enfin un droit internatinal privé uniforme des procédures d’insolvabilité en matière bancaire!”, Sûretés bancaires et financières, 2004., 183–226. o.


6 –      A 2001/24 irányelv (6) preambulumbekezdése.


7 –      A 2001/24 irányelv (7) preambulumbekezdése.


8 –      Kiemelés tőlem.


9 –      E jogi forma elméleti alapjainak az alkotmányjog történetén keresztül való bemutatásához lásd Muñoz Machado, S., Tratado de Derecho Adminsitrativo y Derecho Público General I., Iustel, 3. kiadás, Madrid, 2011., 682–707. o. Lásd szintén Santamaría Pastor, J. A., Fundamentosde Derecho Administrativo I., Centro de Estudios Ramón Areces, Madrid, 1988., 513–554. o.


10 –      Ugyanis pontosan a tagállamok jogrendjében kell megoldani az egyedi jogalkotási rendelkezések elfogadhatóságának kérdését mind a hatáskörök belső rendje, mind az alanyi jogok, különösen az egyenlő bánásmód elve szempontjából.


11 –      Írásbeli észrevételeinek 10. pontja.


12 –      Az izlandi hatóságok által a pénzügyi válságra adott válaszok tekintetében lásd Gunnarsson, E. G., „The Icelandic Regulatory Responses to the Finncial Crisis”, European Business Organization Law Review, 12. sz., 2011., 1–39. o.


13 –      E tekintetben a javasolt megoldás megfelel a Bíróság által a C‑128/09–C‑131/09., C‑134/09. és C‑135/09. sz., Boxus és Roua egyesített ügyekben 2011. október 18‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑9711. o.) 35–48. pontjában megállapított megoldásnak, amely inkább a jogszabályi rendelkezés kidolgozásának konkrét eljárásával és a jogalkotó számára rendelkezésre álló információval foglalkozott, mint a végül elfogadott rendelkezés jogi formájával.


14 –      Kiemelés tőlem.


15 –      Kiemelés tőlem.


16 –      A (12) preambulumbekezdés. Az irányelv által, a hitelezők számára biztosított másik említésre méltó jog a tájékoztatáshoz és a közzétételhez való jog a hitelezői igények benyújtása céljából, a lakóhely szerinti megkülönböztetés nélkül (a (20) preambulumbekezdés).


17 –      E tekintetben a 2001/24 irányelv megegyezik az egyes köz‑ és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 1985. június 27‑i 85/337/EGK irányelvvel (HL L 175., 40. o., magyar nyelvű különkiadás; 15. fejezet, 1. kötet, 248. o.), amely szintén kizárja hatálya alól az olyan jogalkotási aktusokkal elfogadott döntéseket, amelyekkel szemben a magánszemélyek nem élhetnek jogorvoslattal. Lásd e tekintetben a C‑182/10. sz., Solvay és társai ügyben 2012. február 16‑án hozott ítélet 44–52. pontját.


18 –      Az alkotmánybíráskodás eltérő európai modelljeiről, többek között, Rubio Llorente, F., „Seis tesis sobre la jurisdicción constitucional en Europa”, Revista Española de Derecho Constitucional, 35. sz., 1992., 9–39. o.