Language of document : ECLI:EU:T:2021:586

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)

2021. szeptember 15.(*)

„Állami támogatások – Olasz autópályák – Koncessziók meghosszabbítása munkák elvégzése céljából – Általános gazdasági érdekű szolgáltatások – Az úthasználati díjak maximalizálása – Kifogást nem emelő határozat – Az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése – A kedvezményezett versenytársai által benyújtott keresetek – A támogatás nyújtására irányuló projektnek a tagállam általi elvetése – Olyan projekt, amelyet a jóváhagyott formájában nem lehet megvalósítani – Olyan megsemmisítés, amelyből a felpereseknek nem származik előnye – Az eljáráshoz fűződő érdek megszűnése – Okafogyottság”

A T‑24/19. sz. ügyben,

az INC SpA (székhelye: Torino [Olaszország]),

a Consorzio Stabile Sis SCpA (székhelye: Torino, képviselik őket: H.‑G. Kamann, F. Louis és G. Tzifa ügyvédek)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviselik: L. Haasbeek, D. Recchia és S. Noë, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az olasz autópályákra vonatkozó beruházási terv céljára odaítélt állami támogatásról szóló, 2018. április 27‑i C(2018) 2435 final bizottsági határozat (SA.49335 [2017/N] és SA.49336 [2017/N] ügyek) megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),

tagjai: M. J. Costeira elnök, D. Gratsias (előadó), M. Kancheva, Berke B. és T. Perišin bírák,

hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. november 24‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        2017. október 13‑i két levelükben az olasz hatóságok egy sor, az olasz autópályákkal kapcsolatos beruházási tervre vonatkozó intézkedést jelentettek be az Európai Bizottságnak.

2        Jelenleg koncesszió keretében körülbelül 5800 kilométer olasz autópályát üzemeltetnek. A vonatkozó szerződések értelmében a koncessziós jogosultaknak az autópályák működéséhez kapcsolódó munkálatokat vagy szolgáltatásokat kell végezniük. A koncessziós jogosultak viselik az autópályák építésével és működésével kapcsolatos kockázatokat, és számos, az ilyen típusú infrastruktúra nyilvánosság számára képviselt jelentőségéhez kapcsolódó kötelezettséget teljesíteniük kell. Ezenkívül az alkalmazandó szabályozási keret több díjszabási rendszert is előír, amelyek célja a koncesszióból származó bevételek és a koncessziós jogosultak által eszközölt beruházások költsége közötti pénzügyi egyensúly biztosítása.

3        Ebben az összefüggésben az Olasz Köztársaság olyan tervet dolgozott ki, amely lényegében bizonyos koncessziók időtartamának további beruházások finanszírozása céljából történő meghosszabbításából állt. A szóban forgó, később felülvizsgált terv a bejelentett formájában az Autostrade per l’Italia SpA és a Società Iniziative autostradali e Servizi SpA által közvetlenül vagy közvetve, azaz konzorciumokban való részesedés útján üzemeltetett autópályákat érintette.

 A megtámadott határozat

4        Az olasz autópályákra vonatkozó beruházási terv céljára odaítélt állami támogatásról szóló, 2018. április 27‑i C(2018) 2435 final bizottsági határozatban (SA.49335 [2017/N] és SA.49336 [2017/N] ügyek) (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság megállapította, hogy az említett terv keretében hozott bizonyos intézkedések az EUMSZ 107. cikk értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, és az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján összeegyeztethetők a belső piaccal. Így a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása nélkül úgy határozott, hogy nem emel kifogást ezen intézkedésekkel szemben (a megtámadott határozat 5. fejezete).

5        Közelebbről, az olasz hatóságok által a Bizottságnak bejelentett terv az Autostrade per l’Italia által üzemeltetett tizenhat autópályára és a Società Iniziative autostradali e Servizi által üzemeltetett két autópályára vonatkozik. Ez a terv alapvetően két pilléren alapul. Az első a koncessziós jogosultak által elvégzendő kiegészítő beruházásokra vonatkozik. A második bizonyos koncessziók meghosszabbítására vonatkozik, amelyhez az úthasználati díjak elfogadható szintre történő korlátozására és a koncessziós jogosultak túlkompenzációja kockázatának elkerülésére vonatkozó részletes szabályok kapcsolódnak (a megtámadott határozat (12), (13)–(16), (18)–(21) és (34) preambulumbekezdése).

 Az Autostrade per l’Italia által üzemeltetett autópályák

6        Az Autostrade per l’Italia által üzemeltetett tizenhat, összesen 2857,50 km hosszúságú autópályára vonatkozó koncesszió az Autostrade‑Concessioni e Costruzioni Autostrade SpA társaság részére 1968‑ban odaítélt koncessziókból ered. Ez utóbbi jogalanyt 1999‑ben privatizálták, 2003‑ban pedig az Autostrade per l’Italiára ruházta át az autópálya‑koncessziós tevékenységét. A vitatott koncessziót többek között 1997‑ben módosították, utolsó változatát pedig 2007‑ben „egységes megállapodás” (Convenzione Unica) formájában írták alá, ezt pedig 2013‑ban egy „kiegészítő aktus” (Atto Aggiuntivo) módosította. Az 1997‑ben aláírt módosítással összhangban a vitatott koncessziót 40 évre kötötték, és az 2038. december 31‑én jár le (a megtámadott határozat (34), (35) és (136) preambulumbekezdése).

7        Az Olasz Köztársaság azonban kifejtette, hogy az Autostrade per l’Italiának még beruházásokat kell eszközölnie az általa üzemeltetett hálózatban. Az illetékes hatóságok szóban forgó beruházások jellemzőivel kapcsolatos döntéseit követően azok becsült költsége körülbelül 8 milliárd eurót tesz ki. Ebből az összegből 4,908 milliárd eurót szántak a vitatott módosítást megelőzően hatályos koncessziós szerződésben „már előirányzottnak” tekintett munkákra, köztük a 4,32 milliárd euró összegű „Gronda di Genovára” (genovai elkerülés). A fennmaradó 3,03 milliárd eurót „kiegészítő munkákra” szánták, azaz olyan munkálatokra, amelyek a vitatott módosítás előtt hatályos koncessziós szerződésben nem szerepeltek. Márpedig a hatályos koncessziós szerződés szerint a szóban forgó beruházások megvalósítása az úthasználók által fizetendő úthasználati díjak túlzott mértékű emelését tenné szükségessé. Ebben az összefüggésben az Olasz Köztársaság először is a koncesszió időtartamának meghosszabbítását, másodszor az úthasználati díjak növelésének maximalizálását, harmadszor pedig a koncesszió lejártakor az esetleges új koncessziós jogosult által fizetendő „visszaváltási díj” (takeover value) megállapítását javasolta. Így e terv szerint a koncesszió időtartama 2042. december 31‑ig négy évvel meghosszabbodna, és ezt követően minden, a jelenlegi koncessziós jogosult helyébe lépő esetleges koncessziós jogosult a bruttó működési eredmény legfeljebb 1,3–1,5‑szörösének megfelelő visszaváltási díjat fizetne ki az előbbi számára (a megtámadott határozat (36)–(43) preambulumbekezdése).

 A Società Iniziative autostradali e Servizi által üzemeltetett autópályák

8        A Società Iniziative autostradali e Servizi által üzemeltetett, a megtámadott határozat tárgyát képező két autópálya a SATAP A4 Torino – Milano és az A33 Asti – Cuneo. A SATAP A4 Torino – Milano autópálya építésére és üzemeltetésére vonatkozó koncesszió 1989‑ben jött létre, és a rá vonatkozó jogi aktusok 2007‑ben és 2013‑ban történt módosításait követően 2026. december 31‑én jár le. Az A33 Asti – Cuneo autópálya építésére és üzemeltetésére vonatkozó koncessziót egy odaítélési eljárást követően 2007. augusztus 1‑jén írták alá, és az úgy rendelkezik, hogy a koncessziót 27,5 évre adják meg, amelyből négy év az építési beruházások kivitelezésére, az ezek befejezésétől számított fennmaradó 23,5 év pedig a koncesszió üzemeltetésére szolgál. Ez utóbbi kikötésre tekintettel a Bizottság úgy véli, hogy e koncesszió 2043‑ban szűnik meg (a megtámadott határozat (19) és (20) preambulumbekezdése).

9        Márpedig az A33 Asti – Cuneo autópálya tekintetében előírt munkálatok nem fejeződtek be időben, és az ehhez kapcsolódó költségek jelentősen megnövekedtek olyan okok miatt, amelyek az Olasz Köztársaság szerint nem tudhatók be a Società Iniziative autostradali e Servizinek, ezen autópálya koncessziós jogosultjának. Ezzel egyidejűleg az eredetileg előírt 90 helyett csak 55 km hosszú autópálya megépítése alacsony szintre korlátozta az úthasználati díjakból származó bevételeket. A hiányzó autópályarészek megépítése tehát az úthasználati díjak mértéktelen szintre emelkedésével járna. Ebben az összefüggésben az Olasz Köztársaság azt javasolta, hogy a koncessziós jogosult valósítsa meg az A33 Asti – Cuneo autópálya különböző befejezett részei közötti funkcionális összeköttetés kialakításához szükséges beruházásokat. E beruházások egy körülbelül 13 kilométeres autópálya 350 millió euró költséggel járó megépítéséből állnak, az eredetileg előirányzott 35 kilométer helyett, amelynek költsége 589 millió eurót tett volna ki. A szóban forgó munkálatokat úgy kell tekinteni, mint amelyeket az eredeti koncessziós szerződés már előírt. Ezenkívül 153 millió euró összértékű beruházást kell végrehajtani a SATAP A4 Torino – Milano autópályán. Ez utóbbi összeg tekintetében 109 millió eurót az eredeti koncessziós szerződésben már előírt építési munkákra, 44 millió eurót pedig a további munkálatokra vonatkozónak kell tekinteni. E munkálatokat 2022 végéig kell elvégezni (a megtámadott határozat (21)–(23) preambulumbekezdése).

10      A szóban forgó munkálatok költségeinek fedezésével kapcsolatban az Olasz Köztársaság az A33 Asti – Cuneo autópályát érintő munkálatok keresztfinanszírozását javasolta, a SATAP A4 Torino – Milano autópálya bevételeiből, a két szóban forgó autópálya úthasználati díj‑mértékeinek maximalizálása mellett. Márpedig az Olasz Köztársaság szerint e maximalizálás a koncessziós jogosultak számára bevételkieséssel jár. Ily módon, ahhoz hasonlóan, amit az Autostrade per l’Italia által üzemeltetett autópályák esetében javasolt (lásd a fenti 7. pontot), az Olasz Köztársaság kifejezte azon szándékát, hogy először át kívánja alakítani e két koncesszió időtartamát, másodszor pedig, hogy a koncessziós szerződések lejártát követő megújítás elmaradása esetén az esetleges új koncessziós jogosultat kötelezik arra, hogy fizessen visszaváltási díjat a koncessziós jogosultnak. Közelebbről, a SATAP A4 Torino – Milano autópálya koncessziójának időtartamát négy évvel, 2030. december 31‑ig meghosszabbítanák, míg az A33 Asti – Cuneo autópálya koncessziója lerövidülne, és 2043 helyett szintén 2030. december 31‑én járna le (lásd a fenti 8. pontot). E megállapodás lehetővé tenné a két autópálya koncessziójának újabb közös pályáztatását a 2031. január 1‑jén kezdődő időszakra vonatkozóan. Végeredményben a visszaváltási díj felső határa a bruttó működési eredmény 1,4‑szeresének felelne meg, és azt a 2031. január 1‑jétől a jelenlegi koncessziós jogosult helyébe lépő esetleges koncessziós jogosultnak kellene megfizetnie az előbbi számára (a megtámadott határozat (25)–(31) preambulumbekezdése).

11      A megtámadott határozat tárgyát képező autópályákra vonatkozó valamennyi intézkedéshez egyes tervezett munkálatok 2020. január 1. előtt történő megkezdésével kapcsolatos kötelezettségvállalások kapcsolódnak. További kötelezettségvállalásokat írtak elő a koncessziós szerződések nyilvánosságát, a munkálatok költségvetésben előirányzott költségeinek főszabály szerint stabil jellegét, a kiegészítő munkák szükségessége esetén a koncessziós szerződések módosítására vonatkozó európai uniós szabályok tiszteletben tartását, a koncessziós jogosult kötelezettségeinek megsértése esetén a szankciók érvényesítését, a munkálatok végzésének elmaradása esetén a meghosszabbítás arányos csökkentését, a munkálatok elvégzéséről és a figyelembe vett paraméterek nyomon követéséről szóló éves és ötéves jelentések benyújtását, valamint az előirányzottnál nagyobb forgalom, illetve a munkálatok elvégzésének elmaradása esetén a visszaváltási díj felülvizsgálatát illetően (a megtámadott határozat (23), (44) és (47)–(53) preambulumbekezdése).

 A Bizottság értékelése

12      A Bizottság szerint a közjavak hasznosítási jogának odaítélése állami forrásokról való lemondással járhat, és előnyt biztosíthat e jogok kedvezményezettjeinek. A jelen ügyben a koncessziók időtartamának négy évvel történő meghosszabbítása azzal a következménnyel járna, hogy a koncessziós jogosultak ezen időszak alatt beszedik az úthasználati díjakból származó bevételt, kizárva ezáltal a tagállam azon lehetőségét, hogy e pénzösszegeket saját maga szedje be. Meg kell tehát állapítani, hogy bizonyos magán gazdasági szereplők javára lemondanak az állami forrásokról (a megtámadott határozat (61)–(63) preambulumbekezdése).

13      Az előny fennállását illetően a Bizottság figyelembe vette a koncessziós jogosultakkal szemben előírt beruházási és üzemeltetési kötelezettségeket, és megállapította, hogy a bejelentett intézkedéseket a Bíróság által a 2003. július 24‑i Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (C‑280/00, EU:C:2003:415) megállapított négy együttes feltétel fényében kell elemezni, amelyek a következők: a közszolgáltatási kötelezettségek fennállása, az ellentételezés paramétereinek előzetes, objektív és átlátható meghatározása, az ellentételezés olyan szinten történő megállapítása, amely fedezi a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének költségeit, végül pedig a költségek és hasznok elemzése. Ez utóbbi tekintetben a Bizottság megjegyezte, hogy az olasz hatóságok nem nyújtották be azon költségek elemzését, amelyek egy átlagos, jól vezetett és az előírt közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez megfelelően felszerelt vállalkozásnál e kötelezettségek teljesítésekor felmerülnének. Ebből következik, hogy figyelemmel a vitatott koncessziókat megelőző odaítélési eljárás hiányára is, a negyedik Altmark‑kritérium nem teljesült. Ezenkívül, figyelembe véve az autópályák építésére és üzemeltetésére vonatkozó piac nemzetközi dimenzióját, valamint a koncessziós szerződések által biztosított kizárólagosságot, a nyújtott előnyök hatással lehetnek a tagállamok közötti kereskedelemre. Ebből következik, hogy a vitatott intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmében vett támogatásnak minősül (a megtámadott határozat (64)–(73) preambulumbekezdése).

14      A Bizottság mindazonáltal úgy vélte, hogy a támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése, és ezzel összefüggésben a közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós keretszabályról szóló bizottsági közlemény (HL 2012. C 8., 15. o.; a továbbiakban: a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény) fényében kell értékelni (a megtámadott határozat (75)–(77) preambulumbekezdése).

15      Ebben az összefüggésben a Bizottság a következőket állapította meg:

–        először is, hogy az autópályainfrastruktúrák felhasználók számára megfizethető költségek melletti építése és rendelkezésre bocsátása az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése értelmében vett valódi általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősül, így a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.2. fejezetének feltételei teljesültek;

–        másodszor, hogy a szóban forgó általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával olyan megbízási aktusok útján bízták meg az érintett koncessziós jogosultakat, amelyek tartalmazták a közszolgáltatási kötelezettségek időtartamát és tárgyát, a vállalt kötelezettségeket, a kizárólagos jogok jellegét, az ellentételezési mechanizmusok ismertetését, a releváns paramétereket, valamint az esetleges túlkompenzáció elkerülésére és visszafizettetésére hozott intézkedéseket. Következésképpen teljesülnek a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.3. fejezetének feltételei (a megtámadott határozat (85)–(90) preambulumbekezdése);

–        harmadszor, hogy a meghosszabbítások időtartama pénzügyileg egyensúlyba hozta a javasolt tervet, kellően figyelembe véve az úthasználati díjak maximalizálását, az elvégzendő építési munkálatok költségeit, a koncessziós jogosultak díjazását és a visszaváltási díjat. Következésképpen teljesülnek a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.4. fejezetének feltételei (a megtámadott határozat (92)–(95) preambulumbekezdése);

–        negyedszer, hogy a bejelentett intézkedések nem sértették meg a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról, valamint az egyes vállalkozások pénzügyi átláthatóságáról szóló, 2006. november 16‑i 2006/111/EK bizottsági irányelvet (HL 2006. L 318., 17. o.), így teljesülnek a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.5. fejezetének feltételei (a megtámadott határozat (96)–(99) preambulumbekezdése);

–        ötödször, a bejelentett intézkedések összhangban voltak a koncessziós szerződésekről szóló, 2014. február 26‑i 2014/23/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2014. L 94., 1. o.; helyesbítések: HL 2015. L 114., 24. o.; HL 2018. L 82., 17. o.), és különösen annak a hatályos koncessziós szerződések módosításáról szóló 43. cikkével;

–        hatodszor, hogy a koncessziós jogosultaknak fizetett ellentételezés elvei, célkitűzései, paraméterei és számítási módszerei nem sértik a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, így a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.7. fejezetének feltételei is teljesülnek (a megtámadott határozat (142) és (143) preambulumbekezdése);

–        hetedszer, hogy a koncessziós szerződések módosításából származó ellentételezés nem haladja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése során felmerülő nettó költség fedezéséhez szükséges összeget, figyelembe véve az észszerű nyereséget is, a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.8. fejezetének megfelelően;

–        nyolcadszor, hogy az esetleges fennmaradó versenytorzulásokkal kapcsolatos minden aggály eloszlott a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.9. fejezetének megfelelően (a megtámadott határozat (167)–(171) preambulumbekezdése).

16      Ebben az összefüggésben, miután megvizsgálta az Olasz Köztársaság által az átláthatóság tárgyában a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.10. szakaszának megfelelően tett kötelezettségvállalásokat és a harmadik felek által előadott érveket, a Bizottság úgy határozott, hogy nem emel kifogást, és az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján a támogatást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (a megtámadott határozat (178)–(186) preambulumbekezdése és 5. fejezete).

 Az eljárás és a felek kérelmei

17      A Törvényszék Hivatalához 2019. január 11‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek, az INC SpA és a Consorzio Stabile sis SCpA előterjesztették a jelen keresetet. 2019. április 29‑én a Bizottság benyújtotta ellenkérelmét. A választ, illetve a viszonválaszt 2019. július 18‑án, illetve október 18‑án nyújtották be.

18      Mivel az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, és az előadó bírót a kilencedik tanácshoz osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

19      A kilencedik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzat 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

20      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

21      Ellenkérelmében a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

22      Az előadó bíró javaslata alapján a Törvényszék (kibővített kilencedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és a Törvényszék eljárási szabályzatának 89. cikkében szabályozott pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket bizonyos dokumentumok benyújtására, továbbá írásbeli kérdéseket intézett hozzájuk, és felszólította őket, hogy azokra a tárgyaláson válaszoljanak.

23      A felek 2020. november 3‑i leveleikben válaszoltak a Törvényszéknek.

24      A tárgyaláson a Bizottság tájékoztatta a Törvényszéket az olasz hatóságok azon határozatáról, hogy nem hajtják végre a megtámadott határozat tárgyát képező intézkedéseket, legalábbis ami a Società Iniziative autostradali e Servizit illeti.

25      Ebben az összefüggésben a Törvényszék felhívta a Bizottságot, hogy írásban tájékoztassa a Törvényszéket az olasz hatóságoknak a vitatott intézkedések végrehajtására vonatkozó esetleges határozatairól mind a Società Iniziative autostradali e Servizi, mind az Autostrade per l’Italia tekintetében. Ezt rögzítették a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben.

26      2020. december 14‑i levelében a Bizottság egy 2020. december 10‑én kelt levelet közölt a Törvényszékkel, amelyet az olasz infrastruktúráért és közlekedésért felelős minisztérium küldött neki. E levél tartalmára tekintettel a Bizottság megjegyezte, hogy azokat az intézkedéseket, amelyek tekintetében a megtámadott határozat értelmében nem emelt kifogást, az olasz hatóságok nem tudják végrehajtani és nem is hajtják végre őket, így a felperesek eljáráshoz fűződő érdeke már nem igazolt.

27      2021. január 27‑i levelükben a felperesek előterjesztették észrevételeiket, és kijelentették, hogy továbbra is érdekük fűződik a megtámadott határozat megsemmisítéséhez.

28      A Törvényszék a 2021. február 8‑án és március 11‑én hozott pervezető intézkedések keretében további információkat kért a Bizottságtól, amelyeket ez utóbbi a 2021. február 26‑i, illetve március 29‑i levelében szolgáltatott. Ezen, az olasz hatóságoktól származó információk alapján a Bizottság megismételte az arra irányuló következtetését, hogy a felperesek megtámadott határozat megsemmisítéséhez fűződő érdeke már nem igazolt.

29      2021. április 28‑i levelükben a felperesek előterjesztették az ez utóbbi levelekre vonatkozó észrevételeiket, és megismételték, hogy továbbra is érdekük fűződik a megtámadott határozat megsemmisítéséhez a 2021. január 27‑i levelükben kifejtett indokok miatt (lásd a fenti 27. pontot).

30      2021. április 29‑én az eljárás szóbeli szakasza lezárult, és megkezdődött az ügyről való tanácskozás.

31      Berke bíró úr 2021. augusztus 1‑jén történt elhalálozását követően azon három bíró, akik a jelen ítéletet aláírták, folytatták a tanácskozást, az eljárási szabályzat 22. cikkének és 24. cikke (1) bekezdésének megfelelően.

 A jogkérdésről

32      Keresetük alátámasztására a felperesek, amelyek az Autostrade per l’Italia és a Società Iniziative autostradali e Servizi közvetlen versenytársai az autópályák építésének és koncessziójának ágazatában, két jogalapot hoznak fel.

33      Az első jogalap az Autostrade per l’Italia által üzemeltetett autópályákra vonatkozó intézkedésekkel kapcsolatos. E tekintetben a felperesek kifejtik, hogy a Bizottság azon értékelése, amely szerint az Autostrade per l’Italia által működtetett autópályákkal kapcsolatos intézkedések megfelelnek a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közleményben foglalt feltételeknek, és ezért összeegyeztethetők a belső piaccal, három téves előfeltevésen alapul. Az első a „Gronda di Genova” építési munkáinak akként történő minősítése, hogy azok olyan, már előírt munkák, amelyek az Autostrade per l’Italia részére már 2002‑ben odaítélt projekthez tartoznak, holott valójában a hatályos koncessziókhoz képest teljesen új projektről van szó, amely új odaítélési eljárást követelne meg. A második az, hogy az Autostrade per l’Italia egyetlen koncesszió keretében koncessziós jogosult, holott valójában e társaság több különböző koncesszió jogosultja. A harmadik az, hogy a vitatott meghosszabbítást igazoló munkálatok elvégzésének költségeit az Autostrade per l’Italia és az olasz hatóságok érvényesen számították ki, holott ez nem így történt. Ezenkívül, és függetlenül a szóban forgó előfeltevésekre vonatkozó elemzéstől, a felperesek előadják, hogy téves a Bizottságnak a vitatott intézkedések közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.2–2.10 fejezetével fennálló összeegyeztethetőségére vonatkozó elemzése.

34      A második jogalap a Società Iniziative autostradali e Servizi által üzemeltetett autópályákkal kapcsolatos intézkedésekre vonatkozik. E tekintetben a felperesek kifejtik, hogy a Bizottság azon értékelése, amely szerint a Società Iniziative Autostradali e Servizi által üzemeltetett A33 Asti – Cuneo és SATAP A4 Torino – Milano autópályákkal kapcsolatos intézkedések megfelelnek a közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közleményben foglalt feltételeknek, és ezért összeegyeztethetők a belső piaccal, négy téves előfeltevésen alapul. Az első az, hogy az A33 Asti – Cuneo autópályán végzett munkák teljesítésének tizenegy éves késedelme és a költségek ebből következő növekedése nem a Società Iniziative Autostradali e Servizinek, vagyis az említett autópálya koncessziós jogosultjának tudható be. A második az, hogy a szóban forgó költségeket a Società Iniziative autostradali e Servizi és az olasz hatóságok érvényesen számították ki, holott ez nem így történt. A harmadik az, hogy az említett autópálya építési projektjének módosításai nem igényelnek új odaítélési eljárást. A negyedik az, hogy két másik autópályára, azaz a Torino és Brescia közötti SATAP A21 autópályára és Torino–Ivrea–Valle d’Aosta autópályára vonatkozó meghosszabbított koncessziók időtartamának korlátozása 2030‑ig, annak érdekében, hogy közösen pályáztassanak négy autópályát (A33 Asti – Cuneo, SATAP A4 Torino – Milano, SATAP A21 és Torino–Ivrea–Valle d’Aosta), olyan kötelezettségvállalást jelent, amely korlátozza a vitatott támogatás versenyellenes hatásait. Ezenkívül, és függetlenül a szóban forgó előfeltevésekre vonatkozó elemzéstől, a felperesek előadják, hogy téves a Bizottságnak a vitatott intézkedések közszolgáltatás ellentételezéséről szóló közlemény 2.2–2.10 fejezetével fennálló összeegyeztethetőségére vonatkozó elemzése.

35      E jogalapokkal a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottságnak komoly kétségeket kellett volna táplálnia a vizsgált intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően, következésképpen pedig meg kellett volna indítania a hivatalos vizsgálati eljárást az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) 4. cikke (4) bekezdésének és 6. cikkének megfelelően. A Bizottság ezáltal megsértette a felpereseknek az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésére és a 2015/1589 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésére alapított eljárási jogait.

36      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely természetes vagy jogi személy által indított megsemmisítés iránti kereset csupán abban az esetben elfogadható, amennyiben a felperesnek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ez az érdek – amely minden bírósági jogorvoslat lényeges és elsődleges feltétele – feltételezi, hogy e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 17‑i Mory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 55. és 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37      A felperesnek az eljáráshoz fűződő, létrejött és fennálló érdekkel kell rendelkeznie. Az eljáráshoz fűződő érdek nem vonatkozhat jövőbeli és hipotetikus helyzetre (2015. szeptember 17‑i Mory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 56. pont). Ha ugyanis a felperes által felhívott érdek valamely jövőbeli jogi helyzetre vonatkozik, a felperesnek bizonyítania kell, hogy e helyzet sérelme már most bizonyos (2005. április 14‑i Sniace kontra Bizottság ítélet, T‑141/03, EU:T:2005:129, 26. pont; 2012. március 26‑i Cañas kontra Bizottság végzés, T‑508/09, nem tették közzé, EU:T:2012:152, 49. pont).

38      Ami közelebbről az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat illeti, ezen érdeknek – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor kell fennállnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül, és a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik (2015. szeptember 17‑i Mory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 57. pont). Az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradásának hiánya miatti okafogyottság kérdését az uniós bíróságok hivatalból vizsgálhatják (2018. szeptember 6‑i Bank Mellat kontra Tanács ítélet, C‑430/16 P, EU:C:2018:668, 49. pont).

39      Ebben az összefüggésben a támogatás kedvezményezettje versenytársainak érdeke fűződik ahhoz, hogy olyan határozat megsemmisítését kérjék, amelynek értelmében a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása nélkül a 2015/1589 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének megfelelően a támogatást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja.

40      Ilyen érdek ugyanis akkor áll fenn, ha a szóban forgó megsemmisítés arra kötelezné a Bizottságot, hogy a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése alapján indítsa meg a hivatalos vizsgálati eljárást, és hívja fel az intézkedés kedvezményezettjének versenytársait arra, hogy az említett rendelet 1. cikkének h) pontja értelmében vett „érdekelt felekként” nyújtsák be észrevételeiket e rendelet 6. cikkének (1) bekezdése alapján (lásd ebben az értelemben: 2009. február 10‑i Deutsche Post és DHL International kontra Bizottság ítélet, T‑388/03, EU:T:2009:30, 62. pont).

41      Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy ezen érdek a bírósági határozat kihirdetéséig fennmarad, az szükséges, hogy a kifogást nem emelő határozat esetleges megsemmisítésének időpontjában még mindig fennálljon a támogatás nyújtására irányuló, a bejelentő tagállam által végrehajtható projekt, és az ily módon hivatalos vizsgálati eljárás tárgyát képezhesse.

42      Az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének, valamint a 2015/1589 rendelet 2., 4. és 9. cikkének együttes olvasatából ugyanis kitűnik, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás egy támogatás nyújtására irányuló projektre vonatkozik.

43      Az ilyen projekt fennállását kétségtelenül vélelmezni lehet pusztán azon tény alapján, hogy azt a tagállam a 2015/1589 rendeletben előírt eljárásnak megfelelően a Bizottság általi jóváhagyás céljából bejelentette, annál is inkább, mivel e rendelet 10. cikke szerint a tagállam az e rendelet 4. cikkében előírt előzetes vizsgálatot lezáró határozat elfogadása előtt visszavonhatja a bejelentést.

44      Mindazonáltal az a tény, hogy nem vonta vissza a bejelentést, nem zárja ki, hogy a tagállam azt követően, hogy a Bizottság elfogadta a kifogást nem emelő határozatát, véglegesen elvethesse a projektet. Egyrészt ugyanis, amint az a 2015/1589 rendelet 10. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, a bejelentést csak addig lehet hivatalosan visszavonni, amíg a Bizottság nem hozott határozatot az említett rendelet 4. cikke alapján. Másrészt, noha az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy a végrehajtása előtt jelentsék be a Bizottságnak a tervezett támogatások nyújtására irányuló szándékukat, nem kötelezi őket arra, hogy támogatást nyújtsanak, még akkor sem, ha azt ezen intézmény határozata jóváhagyta. Az ilyen határozatnak kizárólag az a célja és a hatása, hogy a támogatási projektet a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítva engedélyezze, nem pedig az, hogy annak végrehajtását az érintett tagállammal szemben előírja (lásd: 2020. május 6‑i Blumar és társai végzés, C‑415/19–C‑417/19, EU:C:2020:360, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45      Márpedig az a tény, hogy a tagállam véglegesen elvetette a kifogást nem emelő bizottsági határozat tárgyát képező projektet, kihathat a fenti 40. pontban ismertetett eljáráshoz fűződő érdek fennmaradására.

46      Közelebbről, ilyen esetben a kifogást nem emelő bizottsági határozat megsemmisítése főszabály szerint már nem alkalmas arra, hogy a felperes számára az általa elérni kívánt eljárási előnnyel, vagyis a hivatalos vizsgálati eljárás megindításával és annak lehetőségével járjon, hogy ezen eljárás keretében megtegye észrevételeit, ami megszünteti az eljáráshoz fűződő érdekét, és az esettől függően a kereset elfogadhatatlanságát vagy okafogyottságát eredményezi (lásd a fenti 38. pontot).

47      E tekintetben mindenekelőtt az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének és a 2015/1589 rendelet 2., 4. és 9. cikkének együttes olvasatából kitűnik, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás egy támogatás nyújtására irányuló projektre vonatkozik. Ebből következik, hogy az a tény, hogy a bejelentő tagállam a Bizottság kifogást nem emelő határozatának elfogadását követően elveti a szóban forgó projektet, semlegesíti e határozat hatékony érvényesülését, és mindenekelőtt eleve megfosztja tárgyától azt a hivatalos vizsgálati eljárást, amelyet a Bizottság az említett határozat megsemmisítését követően köteles lenne megindítani.

48      Ezzel összefüggésben továbbá a támogatás nyújtására irányuló projekt hiányában már nem létezik a „kedvezményezett”, illetve az említett kedvezményezett „versenytársa”, és ebből következően a 2015/1589 rendelet 1. cikkének h) pontja értelmében vett „érdekelt fél” sem, akit a rendelet 6. cikkének (1) bekezdése szerinti esetleges hivatalos vizsgálati eljárás során felhívnak, hogy tegye meg észrevételeit. Ebből következik, hogy e körülmények között a kifogást nem emelő határozat megsemmisítése főszabály szerint nem járhat azzal az előnnyel a felperes számára, amelyet az a lehetőség jelent, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás keretében előterjesztheti észrevételeit.

49      Végül ez a következtetés még inkább érvényes, ha az ügy körülményeiből az következik, hogy a bejelentő tagállamnak már nincs lehetősége arra, hogy a Bizottság kifogást nem emelő határozatára hivatkozzon abban az esetben, ha a vitatott támogatási projekt elvetésére vonatkozó határozatát követően úgy dönt, hogy visszavonja e határozatot, és végül végrehajtja a szóban forgó támogatási projektet. Ilyen esetben ugyanis az említett határozat megsemmisítése nem járhat a kedvezményezett versenytársának minősülő felperes számára olyan különálló előnnyel, amely az említett tagállam e lehetőségtől való megfosztásában nyilvánul meg.

50      A jelen ügyben a megtámadott határozat (61)–(63) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami források bevonását kizárólag a vitatott koncessziók meghosszabbítására való hivatkozással indokolta (lásd a fenti 12. pontot). Ezenkívül a megtámadott határozat (64)–(73) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottságnak az ugyanezen rendelkezés értelmében vett előny fennállására vonatkozó elemzése azon az előfeltevésen alapul, hogy a szóban forgó meghosszabbítás olyan bevételeket keletkeztet, amelyek az olasz hatóságok által szolgáltatott információkra tekintettel nem hasonlíthatók össze azon költségekkel, amelyek egy átlagos, jól vezetett és az előírt közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez megfelelően felszerelt vállalkozásnál felmerülnének a szóban forgó közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése során (lásd a fenti 13. pontot).

51      Márpedig a 2020. december 10‑i, a Bizottságnak címzett és az utóbbi által 2020. december 14‑én benyújtott levelében (lásd a fenti 25. és 26. pontot) az olasz infrastruktúráért és közlekedésért felelős minisztérium többek között kifejtette az alábbiakat:

„[…] megerősítést nyert, hogy a koncessziós viszonyok módosításának Bizottság határozatában felvázolt eseteit […] immár teljes egészében túllépték, és azokat olyan más megoldásokkal helyettesítik, amelyek nem írják elő a koncessziók időtartamának meghosszabbítását.

Ami közelebbről [az Asti–Cuneo és a SATAP A4 Torino – Milano autópályákat] illeti, a [Comitato interministeriale per la programmazione economica {gazdasági programozási tárcaközi bizottság}] 2020. május 14‑i határozatával előkészítette [és] jóváhagyta a pénzügyi tervek felülvizsgálatának újabb esetét […]

Az Autostrade per l’Italia új javaslatot készített a koncesszió módosítására, amely nem írta elő a koncesszió időtartamának meghosszabbítását, és amely jelenleg a vizsgálat szakaszában van.”

52      A 2021. február 8‑án elfogadott pervezető intézkedés keretében a Törvényszék felhívta a Bizottságot annak pontosítására, adott esetben az olasz hatóságokkal folytatott konzultációt követően, hogy a 2020. december 10‑i levél szövegét úgy kell‑e értelmezni, hogy az azt jelenti, hogy az Autostrade per l’Italia koncessziójának meghosszabbítását véglegesen elvetették annak ellenére, hogy az említett koncessziós jogosult által tett új javaslat még mindig vizsgálat alatt állt.

53      2021. február 26‑i levelében a Bizottság többek között egy 2021. február 10‑i elektronikus levelet továbbított a Törvényszéknek, amely az olasz infrastruktúráért és közlekedésért felelős minisztériumtól érkezett (lásd a fenti 28. pontot). A szóban forgó elektronikus levél a következőket fejti ki:

„Egyértelműen megerősítem, hogy meghaladott az [Autostrade per l’Italia] koncessziójának meghosszabbítása, amelyre vonatkozóan az eredetileg 2038‑ra előirányzott lejáratot megerősítő új javaslat jelenleg a vizsgálat szakaszában van.”

54      Végeredményben a szóban forgó e‑mail megerősíti, hogy új koncessziós szerződést írtak alá az Asti–Cuneo és a SATAP A4 Torino – Milano autópályák vonatkozásában.

55      Végül egy újabb pervezető intézkedést követően 2021. március 29‑i levelében a Bizottság megküldte a Törvényszéknek a fenntartható infrastruktúráért és mobilitásért felelős minisztérium 2021. március 26‑án kelt levelét (lásd a fenti 28. pontot). E levélben a minisztérium többek között kifejti, hogy a SATAP A4 Torino–Milánó és az Asti–Cuneo autópályák koncesszióira vonatkozó kiegészítő aktusokat véglegesítették, és azok kikötései alapján a megtámadott határozat tárgyát képező körülmények okafogyottá váltak. Ugyanezen levél szerint e kiegészítő jogi aktusok nem a szóban forgó két autópálya koncesszióinak meghosszabbítását írják elő, hanem „megerősítik”, hogy az első 2026. december 31‑én jár le, és hogy a másodikat 2031. december 31‑ig „visszaállítják”.

56      Az Autostrade per l’Italia által üzemeltetett autópályákat illetően a szóban forgó levél kifejti, hogy a szolgálatok összehangoltan megvizsgálják a koncesszió 2038. december 31‑i lejáratát megerősítő pénzügyi tervre vonatkozó javaslatot, és hogy e javaslat kizárja a koncessziós szerződés ezen időpont utáni meghosszabbítását, és e tekintetben okafogyottá teszi a megtámadott határozatot.

57      A fenti 51–56. pontban kifejtett körülményekből kitűnik, hogy az Olasz Köztársaság véglegesen elvetette a vitatott koncessziók meghosszabbítására vonatkozó projektet, amely meghosszabbítás az az elem, amelynek alapján a Bizottság a megtámadott határozat tárgyát képező intézkedéseket az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősítette (lásd a fenti 12. és 13. pontot).

58      Az Olasz Köztársaság által szolgáltatott információk szerint ugyanis a Società Iniziative autostradali e Servizi által üzemeltetett autópályákat illetően már aláírásra került és hatályba lépett egy további, meghosszabbítást nem tartalmazó kiegészítő aktus. Az említett kiegészítő aktus szerint a SATAP A4 Torino – Milano autópálya koncessziója 2026. december 31‑én, vagyis az eredetileg tervezett időpontban szűnik meg. Ugyanezen kiegészítő aktus szerint az Asti–Cuneo autópálya koncessziója 2031. december 31‑én, vagyis jóval az eredeti lejárata előtt szűnik meg (lásd a fenti 8. pontot).

59      Az Autostrade per l’Italia által üzemeltetett autópályákat illetően az Olasz Köztársaság kifejtette, hogy a koncesszió 2038. december 31‑i lejáratán alapuló felülvizsgálati javaslat benyújtása kizárja az említett koncesszió ezen, eredetileg kikötött időponton túli meghosszabbítását (lásd a fenti 6. pontot).

60      Következésképpen, mivel az olasz kormány véglegesen elvetette a vitatott támogatási projektet, a megtámadott határozat Törvényszék általi esetleges megsemmisítése pusztán arra kötelezné a Bizottságot, hogy olyan hivatalos vizsgálati eljárást indítson, amely eleve okafogyott, ami okafogyottá teszi azt is, hogy a felperesek észrevételeket nyújtsanak be egy olyan projekttel kapcsolatban, amelyet már nem lehet végrehajtani (lásd a fenti 47. és 48. pontot).

61      Ezenfelül meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság a 2020. december 14‑i levelében megjegyzi – a megtámadott határozat (23), (44) és (50) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a vitatott intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségének megállapítása attól a feltételtől függ, hogy bizonyos tervezett munkálatok legkésőbb 2020. január 1‑jén megkezdődjenek. A megtámadott határozat (50) preambulumbekezdésében felidézett 30. lábjegyzet szerint ugyanis a tervezett megállapodások úgy rendelkeztek, hogy amennyiben az Asti–Cuneo autópályára vonatkozó munkák nem kezdődnek meg 2020. január 1. előtt, a Società Iniziative Autostradali e Servizi által üzemeltetett autópályákra vonatkozó tervet teljes mértékben elvetik. Hasonlóképpen, ugyanezen lábjegyzet szerint, ha a „Gronda di Genova” építési munkálatai és az A7/A10/A12 autópályák összekapcsolásai nem kezdődnek meg 2020. január 1. előtt, az Autostrade per l’Italia koncessziójának meghosszabbítását teljes egészében elvetik.

62      E kikötéseket az magyarázza, hogy – amint az többek között a megtámadott határozat (44), (147), (151) és (152) preambulumbekezdéséből kitűnik – a vitatott projekt pénzügyi egyensúlya többek között a beruházások megtérülési rátáinak kiszámításától, valamint a jelenlegi makrogazdasági feltételek figyelembevételétől függ. E tényezők pedig olyan adatokon alapulnak, amelyek idővel változhatnak. Ily módon a megtámadott határozat (160) preambulumbekezdése szerint a vitatott koncessziók meghosszabbításának automatikus elvetése az e határozat (50) preambulumbekezdésében előírt feltételek mellett (lásd a fenti 61. pontot), a koncessziós jogosultak túlkompenzációjának elkerüléséhez szükséges intézkedés.

63      Márpedig a Bizottság, amelyet a megtámadott határozat (51) preambulumbekezdése a) pontjának második franciabekezdése szerint tájékoztatni kell a munkálatok előrehaladásáról, 2020. december 14‑i levelében azt állítja, hogy azokat a munkálatokat, amelyek végrehajtásának legkésőbb 2020. január 1‑jén meg kellett kezdődnie, nem kezdték meg, amit a felperesek sem vitatnak.

64      E megállapításokból kitűnik, hogy az Olasz Köztársaság nem támaszkodhat a Bizottságnak a többek között a vitatott intézkedésekből eredő nyereség észszerű jellegére és a túlkompenzáció hiányára vonatkozó megállapításaira, amelyeket a megtámadott határozat (151)–(165) preambulumbekezdése fejt ki (lásd a fenti 15. pont hetedik franciabekezdését), amennyiben a jövőben úgy döntene, hogy annak ellenére végrehajtja a vitatott projektet, hogy kijelentette, hogy azt elvetette. Mivel ugyanis a fenti 61. pontban említett munkák 2020. január 1. előtti megkezdésére vonatkozó feltétel nem teljesül, az ilyen projekt nem az, amellyel szemben a Bizottság a megtámadott határozat értelmében nem emelt kifogást.

65      Következésképpen, ha az Olasz Köztársaság által később tervezett intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás nyújtásával járna, a 2015/1589 rendelet 2. cikkének megfelelően – amelyre tekintettel a Bizottságnak gyakorolnia kellene az ugyanezen rendelet 4. cikke szerinti hatáskörét – új bejelentésre lenne szükség a Bizottság felé.

66      A Bizottság tehát megalapozottan hivatkozik 2020. december 14‑i levelében arra, hogy a vitatott projektet a jóváhagyott formájában az Olasz Köztársaság nem tudja és nem is fogja végrehajtani.

67      A felperesek a maguk részéről lényegében négy érvet terjesztenek elő azon következtetésük alátámasztására, amely szerint továbbra is igazolt a megtámadott határozat megsemmisítéséhez fűződő érdekük.

68      Közelebbről, a felperesek először is előadják, hogy az Autostrade per l’Italia új javaslatát az olasz hatóságok még nem hagyták jóvá.

69      E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy a fenti 51–56. pontban ismertetett tényezőkre tekintettel az Olasz Köztársaság azt állítja, hogy az a tény, hogy az Autostrade per l’Italia a koncessziójának 2038. december 31‑i lejáratára alapított új javaslatot terjesztett elő, kizárja e koncesszió ezen időpontot követő meghosszabbítását. Másodszor és mindenesetre, e meghosszabbítás kizárása abból ered, hogy a „Gronda di Genovára” és az Asti–Cuneo autópályára vonatkozó munkák nem kezdődtek meg 2020. január 1‑jén (lásd a fenti 61–63. pontot), amit a felperesek nem vitatnak.

70      Másodszor, a felperesek előadják, hogy az olasz hatóságok nem adtak részletes magyarázatot az új, a megtámadott határozat értelmében jóváhagyott intézkedések felváltására irányuló pénzügyi tervekre vonatkozóan. Az olasz hatóságok közelebbről pusztán arra hivatkoztak, hogy az új tervek nem írják elő a vitatott koncessziók meghosszabbítását, anélkül hogy magyarázatot adtak volna az Asti–Cuneo autópálya SATAP A4 Torino – Milano autópálya bevételeiből történő finanszírozása tárgyában, vagy az esetleges új koncessziós jogosult által a koncesszió lejártakor a koncessziós jogosultak részére fizetendő esetleges visszaváltási díj kapcsán, és anélkül, hogy garantálták volna, hogy a koncessziós jogosultak a jövőben ne „éleszthessék fel” a vitatott koncessziók meghosszabbítását. E körülmények között a megtámadott határozat megsemmisítése megakadályozná a Bizottságot abban, hogy megismételje a perbeli keresettel azonosított hibákat, ha az új pénzügyi tervek olyan támogatási intézkedéseket tartalmaznának, amelyeknek a belső piaccal való összeegyeztethetősége a megtámadott határozat alapjául szolgálókhoz hasonló értékelésektől függene.

71      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az a tényező, amelyre a Bizottság a szóban forgó intézkedések EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak minősítése érdekében támaszkodott, a vitatott koncessziók meghosszabbítása. Különösen, az említett meghosszabbításnak megfelelő időszakban keletkezett bevételek azok, amelyek a Bizottság szerint a jelenlegi koncessziós jogosultak számára előnyt biztosító állami forrásoknak minősülnek (lásd a fenti 12., 13. és 50. pontot). Ezenkívül, ami közelebbről az Asti–Cuneo autópályával kapcsolatos munkák finanszírozását illeti, e munkálatokat a SATAP A4 Torino – Milano autópálya koncessziójának meghosszabbításából származó bevételekből finanszíroznák, és a visszaváltási díjat e bevételek figyelembevételével számítanák ki (lásd a fenti 10. és 11. pontot, valamint a 15. pont harmadik franciabekezdését).

72      Ebből következik, hogy a vitatott koncessziók meghosszabbításának elvetése automatikusan okafogyottá teszi a Bizottság által a megtámadott határozatban elvégzett elemzést mind a szóban forgó intézkedések állami támogatás jellegét, mind pedig azoknak az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján a belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

73      Ebben az összefüggésben az a kérdés, hogy az új pénzügyi tervek állami támogatások bármilyen formában történő nyújtásával járó intézkedéseknek minősülnek‑e, csak olyan új eljárás keretében vizsgálható, amelyet a Bizottságnak adott esetben az EUMSZ 108. cikknek és a 2015/1589 rendelet 4. cikkének megfelelően az Olasz Köztársaság újabb bejelentését követően kell megindítania. A Bizottság ilyen eljárás keretében vizsgálja meg a szóban forgó intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségét, figyelembe véve azok valamennyi releváns jellemzőjét, és értékeli a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése és 6. cikke szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindításának szükségességét.

74      Ami az arra a lehetőségre alapított érvet illeti, hogy az Olasz Köztársaság előnyre tehet szert a megtámadott határozatból azáltal, hogy a jelen ügy lezárását követően feléleszti a vitatott koncessziók meghosszabbítását, azt a fenti 61–65. pontban kifejtett indokok miatt el kell utasítani.

75      Harmadszor, a felperesek úgy érvelnek, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése arra kötelezné a Bizottságot, hogy megindítsa a hivatalos vizsgálati eljárást, és ily módon tartsa tiszteletben eljárási jogaikat. Ezt az érvet azonban a fenti 47–60. pontban kifejtett indokok alapján el kell utasítani.

76      Negyedszer, a felperesek előadják, hogy a megtámadott határozat hatályban marad, és kötelező minden, a „jelenlegi támogatási intézkedésekre” vagy jövőbeli intézkedésekre vonatkozó jogvita tekintetében, mivel csak azt a paramétert módosították, amely a vitatott koncessziók meghosszabbítására vonatkozik.

77      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 71. és 72. pontban kifejtett indokok miatt a vitatott koncessziók meghosszabbítása a megtámadott határozatban vizsgált intézkedéseknek nem pusztán egyik paramétere, hanem az az elem, amely a Bizottság szerint igazolja ezen intézkedések EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősítését. Így a szóban forgó meghosszabbítás elvetése a Bizottság által vizsgált „jelenlegi támogatási intézkedések” megszűnését eredményezi. Végül a megtámadott határozat jellege, amely abban áll, hogy a vizsgált intézkedéseket nyilvánítja a belső piaccal összeegyeztethetőnek, kizárja, hogy e határozat bármilyen kötelező hatállyal rendelkezzen olyan egyéb támogatási intézkedések vonatkozásában, amelyeket újból meg kell vizsgálni (lásd a fenti 73. pontot).

78      Ebből következik, hogy a jelen ügyet meg kell különböztetni a fellebbezők által hivatkozott ügyektől, amelyekben a Törvényszék lényegesen eltérő körülmények között erősítette meg, hogy az eljáráshoz fűződő érdek fennáll.

79      Először is azokról az esetekről van szó, amelyekben az a hivatalos vizsgálati eljárás, amelyet a Bizottság az előzetes vizsgálatot követően hozott határozat megsemmisítését követően köteles megindítani, a jelen üggyel ellentétben nem tárgytalan, mivel a vitatott intézkedést egyáltalán nem vetették el (lásd ebben az értelemben: 2019. június 19‑i Ja zum Nürburgring kontra Bizottság ítélet, T‑373/15, EU:T:2019:432, 15., 83. és 90–92. pont; 2019. június 19‑i NeXovation kontra Bizottság ítélet, T‑353/15, EU:T:2019:434, 14., 67. és 72–74. pont). Ilyen körülmények között ugyanis a megtámadott aktus megsemmisítése azzal a hatással járhat, hogy a Bizottság köteles lesz felhívni az érintett feleket észrevételeiknek a hivatalos vizsgálati eljárás keretében történő megtételére, amely eljárás a jelen üggyel ellentétben nem tárgytalan.

80      Másodszor, a jelen ügyet meg kell különböztetni azoktól az esetektől, amelyekben a meghaladottá vált határozat megsemmisítése iránti kereset megkérdőjelezi azon szabályok jogszerűségét vagy értelmezését, amelyek alapján a megtámadott jogi aktust elfogadták, és amelyek a jövőben alkalmazhatók azon eljárások keretében, amelyekben a felperes valószínűleg részt vesz. Ilyen esetben a felperesnek fennmaradhat valamely jogi aktus megsemmisítéséhez fűződő érdeke azért, hogy e jogi aktus állítólagos jogellenessége a jövőben ne ismétlődhessék meg (lásd ebben az értelemben: 1979. március 6‑i Simmenthal kontra Bizottság ítélet, 92/78, EU:C:1979:53, 32. pont; 2007. június 7‑i Wunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 45–60. pont).

81      Márpedig ez az eljáráshoz fűződő érdek csak akkor áll fenn, amint azt az ítélkezési gyakorlat pontosítja, ha a feltételezett jogellenesség „a felperes által benyújtott kereset alapjául szolgáló ügyben szereplő körülményektől függetlenül” (2007. június 7‑i Wunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 52. pont), vagy „az adott ügy sajátos körülményeitől függetlenül” (2018. szeptember 4‑i ClientEarth kontra Bizottság ítélet, C‑57/16 P, EU:C:2018:660, 48. pont) a jövőben is megismétlődhet.

82      Ily módon, tekintettel arra, hogy az eljáráshoz fűződő érdeknek fennállónak, és nem hipotetikusnak kell lennie (lásd a fenti 37. pontot), az akkor tekinthető megállapítottnak, ha a kereset a megtámadott jogi aktus elfogadása céljából alkalmazott szabályok érvényességét vagy értelmezését kérdőjelezi meg (lásd ebben az értelemben: 1979. március 6‑i Simmenthal kontra Bizottság ítélet, 92/78, EU:C:1979:53, 32. pont; 2007. június 7‑i Wunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 54–59. pont; 2018. szeptember 4‑i ClientEarth kontra Bizottság ítélet, C‑57/16 P, EU:C:2018:660, 49–52. pont).

83      A jelen ügyben azonban a felperesek arra hivatkoznak, hogy érdekük fűződik a megtámadott határozat megsemmisítéséhez annak elkerülése érdekében, hogy a Bizottság újra elkövesse azokat az állítólagos mérlegelési hibákat, amelyek alapján a vitatott intézkedéseket a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása nélkül a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította. Márpedig a kereset alátámasztására felhozott jogalapok tartalmára figyelemmel (lásd a fenti 32–35. pontot) a szóban forgó állítólagos hibák a Bizottság azon értékeléseit érintik, amelyek a vitatott intézkedések belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítását támasztják alá, és amelyek éppen az adott ügy sajátos körülményeire vonatkoznak. Ebből következik, hogy a felhozott értékelési hibák nyilvánvalóan nem utalnak olyan jogsértésekre, amelyek a fenti 81. és 82. pontban kifejtett értelemben véve „a benyújtott kereset alapjául szolgáló ügyben szereplő körülményektől függetlenül” megismétlődhetnek.

84      Ezenkívül, ha ezt az érvet a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között alkalmasnak kellene tekinteni az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradásának megalapozására, az említett érdek fennálló, és nem hipotetikus jellegére vonatkozó követelmény (lásd a fenti 37. pontot) kiüresedne. Ebben az esetben ugyanis a keresettel összefüggésben felhozott állítólagos jogellenesség megismétlődésének elkerüléséhez fűződő érdekre minden körülmények között hatékonyan lehetne hivatkozni, ideértve azt az esetet is, amikor a felperesnek – mint a jelen ügyben is – semmilyen előnye nem származna a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséből (lásd a lenti 87. pontot).

85      Harmadszor és utolsósorban, a jelen ügyet meg kell különböztetni azoktól az esetektől, amelyekben a megtámadott jogi aktus – amely egyáltalán nem vesztette hatályát – olyan kötelező joghatásokat váltott ki, amelyeknek a felperes, azaz annak címzettje, eleget tett, és amelyeket az alperes intézmény az említett aktus megsemmisítésének indokai függvényében köteles megszüntetni (lásd ebben az értelemben: 1999. március 25‑i Gencor kontra Bizottság ítélet, T‑102/96, EU:T:1999:65, 40–42. pont; 1999. december 15‑i Kesko kontra Bizottság ítélet, T‑22/97, EU:T:1999:327, 55–64. pont; 2004. szeptember 28‑i MCI kontra Bizottság ítélet, T‑310/00, EU:T:2004:275, 44–55. pont).

86      Mindazonáltal a jelen ügyben egyrészt az a tény, hogy a vitatott intézkedéseket a végrehajtás előtt elvetették, kizárja, hogy azok hatást gyakoroljanak a felperesek versenyhelyzetére (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 1995. április 27‑i ASPEC és társai kontra Bizottság ítélet, T‑435/93, EU:T:1995:79, 29. és 30. pont; 1995. április 27‑i Casillo Grani kontra Bizottság ítélet, T‑443/93, EU:T:1995:81, 7. és 8. pont). Másrészt, amint az a fenti 39. és 40. pontban kifejtésre került, a felperesek eljáráshoz fűződő érdeke nem a megtámadott határozat által kiváltott kötelező hatások megszüntetésében, hanem azon eljárási jogok védelmében áll, amelyeket a határozat megsemmisítését követően gyakorolhatnak. Márpedig a fenti 50–66. pontban kifejtett indokok miatt a megtámadott határozat megsemmisítése nem járhat a felperesek által elérni kívánt előnnyel, vagyis azzal a lehetőséggel, hogy hivatalos vizsgálati eljárás keretében megtegyék észrevételeiket.

87      A fenti értékelések összességéből kitűnik, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése az eredményénél fogva semmilyen előnnyel nem járhat a felperesek számára.

88      A keresetről tehát már nem szükséges határozni (lásd a fenti 36–38. pontot).

 A költségekről

89      Az eljárási szabályzat 137. cikke értelmében, ha az eljárás okafogyottá válik, a költségekről a Törvényszék szabad mérlegelése szerint határoz. Tekintettel arra, hogy a Bizottság a vitatott projekt elvetésére vonatkozó fő információkat először a tárgyaláson terjesztette elő, noha azok már egy korábbi szakaszban is a birtokában voltak, úgy kell határozni, hogy ezen intézmény a saját költségein felül viseli a felperesek részéről felmerült költségek felét, utóbbiak pedig saját költségeik felét viselik.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      Az INC SpA és a Consorzio Stabile Sis SCpA által benyújtott keresetről már nem szükséges határozni.

2)      Az Európai Bizottság a saját költségein felül viseli az INC és a Consorzio Stabile Sis részéről felmerült költségek felét is.

3)      Az INC és a Consorzio Stabile Sis maga viseli saját költségeinek a felét.

Costeira

Gratsias

Kancheva

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. szeptember 15‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: angol.