A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kilencedik tanács)
2017. szeptember 21.(*)(i)
„Fellebbezés – Kartellek – Olasz betonvasgyártók – Az árak rögzítése, valamint a termelés és az értékesítések korlátozása és ellenőrzése – Az ESZAK 65. cikk megsértése – Az eredeti határozatnak az Európai Unió Törvényszéke általi megsemmisítése – Az 1/2003/EK rendelet alapján ismételten elfogadott határozat – Új kifogásközlés elfogadásának hiánya – Az eredeti határozat megsemmisítését követő meghallgatás hiánya – A Törvényszék előtti eljárás során eltelt határidők”
A C‑86/15. P. és C‑87/15. P. sz. egyesített ügyekben,
a Ferriera Valsabbia SpA (székhelye: Odolo [Olaszország]) (C‑86/15 P),
a Valsabbia Investimenti SpA (székhelye: Odolo [Olaszország]) (C‑86/15 P),
az Alfa Acciai SpA (székhelye: Brescia [Olaszország]) (C‑87/15 P)
(képviselik őket: D. M. Fosselard avocat, M. D. Slater solicitor, A. Duron avocat)
fellebbezőknek
az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2015. február 20‑án benyújtott két fellebbezése tárgyában,
a másik fél az eljárásban:
az Európai Bizottság (képviselik: L. Malferrari és P. Rossi, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: P. Manzini avvocato, kézbesítési cím: Luxembourg)
alperes az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (kilencedik tanács),
tagjai: Juhász E. tanácselnök, C. Vajda (előadó) és C. Lycourgos bírák,
főtanácsnok: N. Wahl,
hivatalvezető: V. Giacobbo‑Peyronnel tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2016. október 20‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2016. december 8‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Fellebbezéseikben a Ferriera Valsabbia SpA és Valsabbia Investimenti SpA (a továbbiakban együttesen: Valsabbia) a C‑86/15. P. sz. ügyben, valamint az Alfa Acciai SpA (a továbbiakban: Alfa) a C‑87/15. P. sz. ügyben (e felek megnevezése a továbbiakban: fellebbezők) az Európai Unió Törvényszékének azon 2014. december 9‑i Ferriera Valsabbia és Valsabbia Investimenti kontra Bizottság ítéletének (T‑92/10, nem tették közzé, EU:T:2014:1032), valamint a 2014. december 9‑i Alfa Acciai kontra Bizottság ítéletének (T‑85/10, nem tették közzé, EU:T:2014:1037) (a továbbiakban együttesen: megtámadott ítéletek) hatályon kívül helyezését kérik, amely ítéletekkel a Törvényszék elutasította a fellebbezők azon kereseteit, amelyben a Bizottság 2009. szeptember 30‑i, az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/37.956 – „betonvas” ügy, újbóli elfogadás) hozott C(2009) 7492 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: 2009. szeptember 30‑i határozat) megsemmisítését kérték, amelyet a 2009. december 8‑i C(2009) 9912 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: módosító határozat) módosított (a módosító határozattal módosított 2009. szeptember 30‑i határozat, a továbbiakban: vitatott határozat).
A jogviták előzményei és a vitatott határozat
2 A jogviták előzményeit a megtámadott ítéletek 20–25. pontja ismerteti.
„20 2000 októberétől 2000 decemberéig a Bizottság az ESZAK‑Szerződés 47. cikkének megfelelően vizsgálatokat folytatott egyes olasz betonvasrúd‑gyártóknál, valamint egy olasz vas‑ és acélgyártó vállalkozásokat tömörítő társulásnál. Az ESZAK‑Szerződés 47. cikke értelmében a Bizottság továbbá információkérést intézett hozzájuk […]
21 2002. március 26‑án a Bizottság megindította a közigazgatási eljárást, és az ESZAK 36. cikk értelmében megállapította kifogásait (a továbbiakban: kifogásközlés) […] A [fellebbezők] a kifogásközléssel kapcsolatban írásbeli észrevételeket terjesztettek elő. 2002. június 13‑án sor került a szóbeli meghallgatásra […].
22 2002. augusztus 12‑én a Bizottság kiegészítő kifogásokat intézett (a továbbiakban: kiegészítő kifogásközlés) az eredeti kifogásközlés címzettjeihez. A kiegészítő kifogásközlésben a Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. (első) rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 19. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság kifejtette az ESZAK‑Szerződés lejártát követő eljárás lefolytatására vonatkozó álláspontját. Az érdekelt vállalkozások számára határidőt tűztek ki észrevételeik előterjesztésére, és a tagállamok képviselőinek jelenlétében 2002. szeptember 30‑án sor került a második meghallgatásra […]
23 Az eljárás eredményeként a Bizottság 2002. december 17‑én az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/37.956 – „betonvas” ügy) meghozta a C(2002) 5087 végleges bizottsági határozatot (a továbbiakban: a 2002. évi határozat), amelyben megállapította, hogy a határozat címzett vállalkozásai egységes, összetett és folyamatos együttműködést folytattak az olasz betonvas rudak, illetve tekercsek piacán, amely kartell célja vagy hatása az árrögzítés volt, és amelynek nyomán sor került a termelés vagy eladás összehangolt korlátozására vagy ellenőrzésére is, az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésével ellentétesen […] A Bizottság e határozatban [egyetemlegesen 10,25 millió euró, illetve 7,175 millió euró bírságot szabott ki a Valsabbiára, illetve az Alfára].
24 2003. március 5‑én a [fellebbezők] fellebbezést nyújtottak be a Törvényszékhez a 2002. évi határozat ellen. A 2007. október 25‑i SP és társai kontra Bizottság ítélettel (T‑27/03, T‑46/03, T‑58/03, T‑79/03, T‑80/03, T‑97/03 et T‑98/03, [EU:T:2007:317]) a Törvényszék megsemmisítette a 2002. évi határozatot. A Törvényszék rámutatott, hogy tekintettel különösen arra, hogy a 2002. évi határozat nem tartalmaz utalást a 17. rendelet 3. cikkére és 15. cikkének (2) bekezdésére, e határozat kizárólag az ESZAK 65. cikk (4) és (5) bekezdésén alapul […] Minthogy ezek a rendelkezések 2002. július 23‑án hatályukat vesztették, a Bizottság nem alapozhatta hatáskörét a fent hivatkozott, a 2002. évi határozat meghozatalakor már nem hatályos rendelkezésekre, az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésébe ütköző jogsértés megállapítása és a hivatkozott jogsértést elkövető vállalkozásokkal szembeni bírságkiszabás érdekében […]
25 2008. június 30‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a [fellebbezőket] és más érintett vállalkozásokat arról a szándékáról, hogy ismételten határozatot kíván elfogadni, módosítva annak jogi alapját a 2002. évi határozat vonatkozásában választott jogi alaphoz képest. Kifejtette továbbá, hogy tekintettel a [2007. október 25‑i] SP és társai kontra Bizottság ítélet [(T‑27/03, T‑46/03, T‑58/03, T‑79/03, T‑80/03, T‑97/03 et T‑98/03, EU:T:2007:317)] korlátozott hatályára, az ismételten elfogadott határozat alapját a kifogásközlésben és a kiegészítő kifogásközlésben bemutatott bizonyítékok képezik. Az érdekelt vállalkozások számára határidőt tűztek ki észrevételeik előterjesztésére […] A [fellebbezők] benyújtották észrevételeiket.”
3 2009. szeptember 30‑i határozatában a Bizottság többek között azt állapította meg, hogy az [EUMSZ 101. és az EUMSZ 102.] cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendeletet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi, hogy a Bizottság 2002. július 23. után megállapítsa és szankcionálja az ESZAK‑Szerződés tárgyi és időbeli hatálya alá tartozó ágazatokban létrehozott kartelleket. A Bizottság jelezte, hogy e határozatot az ESZAK‑Szerződés eljárási szabályainak, valamint az említett rendeletnek megfelelően hozta meg, és hogy a folytatólagos alkalmazásra vonatkozó elvek olyan anyagi jogi rendelkezések alkalmazásához vezethetnek, amelyek már nem hatályosak az adott jogi aktus elfogadásakor, a lex mitior általános elvének tiszteletben tartása mellett.
4 Az említett határozat 1. cikke többek között kimondja, hogy a fellebbezők megsértették az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (1) bekezdését azzal, hogy a Valsabbia 1989. december 6. és 2000. június 27. között, Az Alfa pedig 1989. december 6. és 2000. július 4. között folytatólagos jellegű megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásokban vettek részt betonvas rudak, illetve tekercsek gyártása tekintetében, amely megállapodás és összehangolt magatartások célja és/vagy hatása a közös piacon az árak rögzítése volt, és amelyek továbbá a termelés vagy az eladások korlátozásához, illetve ellenőrzéséhez vezettek a közös piacon. A Bizottság ugyanezen határozat 2. pontjában a Valsabbiát 10,25 millió euró, Az Alfát pedig 7,175 millió euró összegű bírság megfizetésére kötelezte.
5 2009. november 20‑án és 23‑án kelt levelükben a 2009. szeptember 30‑i határozat tizenegy címzett vállalkozása közül nyolc, köztük a fellebbezők jelezték a Bizottságnak, hogy e határozat melléklete a címzettekkel közölt formában nem tartalmazza az árváltozásokat bemutató táblázatokat.
6 2009. december 8‑án a Bizottság elfogadta a módosító határozatot, amelynek mellékletébe belefoglalta a hiányzó táblázatokat, és nyolc lábjegyzetben kiigazította az említett táblázatokra történő számszerű hivatkozásokat. A módosító határozatot a fellebbezőkkel 2009. december 9‑én közölték.
A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítéletek
7 A Törvényszék Hivatalához 2010. február 17‑én és 18‑án benyújtott kereseteikben a fellebbezők elsődlegesen a vitatott határozat őket érintő részében való megsemmisítését kérték a Törvényszéktől.
8 Keresetük alátámasztására a fellebbezők formálisan négy jogalapra hivatkoztak, amelyek elsősorban a Bizottság általi hatáskörtúllépésre, másodsorban az 1/2003 rendelet 14. és 33. cikkének megsértésére, a Bizottság által az [EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 123, 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 10. és 14. cikkének, valamint a védelemhez való jog megsértésére, harmadsorban az ESZAK‑Szerződés 65. cikke (1) bekezdésének megsértésére, valamint az egységes és folyamatos jogsértés fogalmának téves értelmezésére, negyedsorban a bírság összegének megállapítása során elkövetett jogsértésekre (a kiindulási összeg megállapítása és az enyhítő körülmények elismerésének hiánya), valamint a közigazgatási eljárás elhúzódására vonatkoztak. A „határozat tartalmának sajátosságaira” vonatkozó bevezető részben a fellebbezők a kollegialitás elvének esetleges megsértésére is hivatkoztak.
9 A megtámadott ítéletekkel a Törvényszék elutasította a fellebbezők keresetét.
A felek kérelmei a Bíróság előtt
10 Fellebbezésükben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéleteket;
– semmisítse meg a vitatott határozatot a fellebbezőkre vonatkozó részében;
– másodlagosan csökkentse a fellebbezőkre a vitatott határozatban kiszabott bírság összegét;
– a költségekről jelenleg ne határozzon és utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, hogy az a Bíróság által adott iránymutatásoknak megfelelően határozzon az ügy érdeméről, és
– a Bizottságot kötelezze mindkét eljárás költségeinek viselésére;
11 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a fellebbezéseket, és
– a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.
12 A Bíróság elnöke 2016. június 7‑i végzésével elrendelte a C‑86/15. P. sz. és a C‑87/15. P. sz. ügy egyesítését a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélet meghozatala céljából.
Az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitása iránti kérelemről
13 A Bíróság 2016. december 8‑án, a főtanácsnok indítványának ismertetését követően lezárta a szóbeli szakaszt. 2017. január 27‑i levelében, melyet a Bíróság Hivatalához ugyanazon a napon benyújtott, a Bizottság azt kérte, hogy a Bíróság rendelje el az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását és csatolja az iratokhoz a kérelmében előadott ténybeli elemeket, valamint a kérelméhez csatolt dokumentumokat.
14 E kérelem alátámasztása érdekében a Bizottság azzal érvel, hogy a Bíróság nincs kellően tájékoztatva a 2002. június 13‑i és szeptember 30‑i meghallgatásokkal kapcsolatos tényekről, melyekre a főtanácsnok indítványát alapozta, mivel a felek e körülményeket nem vitatták meg kifejezetten.
15 A Bíróság eljárási szabályzatának 83. cikke lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor elrendelje az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügyet olyan jogi érv alapján kellene eldönteni, amelyet a felek nem vitattak meg.
16 Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezés tárgyát főszabály szerint a felek által felhozott jogalapok és érvek határozzák meg. A jelen ügyben ez utóbbiaknak lehetőségük nyílt kellő mértékben megvitatni e jogalapokat és érveket a beadványaikban és a C‑85/15. C–89/15. P. sz. ügyekben tartott közös tárgyalás során.
17 Következésképpen a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően úgy véli, hogy nem szükséges elrendelni az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását.
A fellebbezésekről
18 Fellebbezésük alátámasztására a fellebbezők hét jogalapra hivatkoznak, amelyek sorrendben a következőkre vonatkoznak: elsősorban a 773/2004 rendelet 10. cikkének és a védelemhez való jognak egy új kifogásközlés megküldésének elmaradásával történő megsértésére; másodsorban a 773/2004 rendelet 14. cikkének és a védelemhez való jognak azáltal történő megsértésére, hogy a tagállamok képviselői nem vettek részt a meghallgatásokon; harmadsorban hiányos határozat elfogadása miatt a kollegialitás elvének megsértésére; negyedsorban az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én kelt egyezmény (kihirdette az 1993. évi XXXI. tv.) 6. cikkének fényében értelmezett 47. cikkének megsértésére az észszerű határidőn belüli ítélethez való jog tekintetében; ötödsorban az ESZAK‑Szerződés 65. cikke (1) bekezdésének megsértésére, a folyamatos jogsértés fogalmának téves értelmezésére, valamint az indokolás hiányára és az indokolás ellentmondásos voltára; hatodsorban a Charta 47. cikkének azáltal történő megsértésére, hogy a Törvényszék megtagadta a bírság összegének a közigazgatási eljárás túlzott időtartama miatti csökkentését, valamint az indokolás hiányára és az indokolás ellentmondásos voltára; hetedsorban az 1/2003 rendelet 23. és 31. cikkének, a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.), az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének megsértésére, valamint az indokolás hiányára.
Az első és a második jogalapról
A felek érvei
19 Együttesen vizsgálandó első és második jogalapjukkal a fellebbezők a 773/2004 rendelet 10. és 14. cikkének, valamint a védelemhez való jog azáltal történő megsértésére hivatkoznak, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletekben megállapította, hogy a Bizottság a vitatott határozat elfogadását megelőzően nem volt köteles új kifogásközlést küldeni nekik és meghallgatást szervezni a tagállamok versenyhatóságai képviselőinek részvételével. A fellebbezők szerint amiatt, hogy a Bizottság 2008. június 30‑án levélben tájékoztatta őket azon szándékáról, hogy e határozatot az 1/2003 rendeletben és a 773/2004 rendeletben előírt eljárási szabályoknak megfelelően kívánja elfogadni, köteles volt e szabályok tiszteletben tartására.
20 Az új kifogásközlés hiányát illetően a Bizottság azt állítja, hogy a vitatott határozat, ideértve a fellebbezőkkel szemben kiszabott szankciót, teljes mértékben megfelelt a kifogásközlésben és a kiegészítő kifogásközlésben kifejtett jogi értékelésnek, amelyekkel kapcsolatban a fellebbezőknek lehetőségük volt kifejteni észrevételeiket. A Törvényszék tehát a megtámadott ítéletek 128. pontjában helyesen hangsúlyozta, hogy a Bizottság a kiegészítő kifogásközlésben már tájékoztatta az érintett vállalkozásokat azon következményekről, amelyeket többek között a jogi alap megválasztását érintően az ESZAK‑Szerződés lejártából le kívánt vonni, és a fellebbezőknek lehetőségük nyílt ezzel kapcsolatban megtenni észrevételeiket. A Bizottság szerint e megfontolások önmagukban elegendőek azon érvek elutasításához, amelyek szerint a Törvényszéknek el kellett volna marasztalnia a Bizottságot amiatt, hogy a vitatott határozatot úgy fogadta el, hogy nem küldött új kifogásközlést a vállalkozásoknak.
21 E tekintetben a Bizottság hangsúlyozza, hogy a 2002. évi határozat megsemmisítésének következményeként került sor a vitatott határozatban az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésére történő hivatkozásra, amely rendelkezés a 17. rendelet 15. cikkének a kiegészítő kifogásközlésben említett (2) bekezdése helyébe lépett és azzal egyenértékű. A Törvényszék tehát helyesen állapította meg a megtámadott ítéletek 133. és 134. pontjában, hogy amikor valamely határozat megsemmisítését követően a Bizottság az abban megállapított jogsértés orvoslásáról és e jogsértésektől mentes azonos határozat meghozataláról dönt, e határozat ugyanazon kifogásokra vonatkozik, amelyekről a vállalkozások már nyilatkoztak, így a Bizottság nem köteles lehetőséget adni a szóban forgó vállalkozásoknak arra, hogy meghallgassák őket a vitatott határozatban megállapított bírságok kiszabásához használt jogalapok kiválasztásáról.
22 Ami a 2008. június 30‑i levelet illeti, a Törvényszék elismerte, hogy az a 773/2004 rendeletben meghatározott követelményeket meghaladóan biztosította a védelemhez való jogot. A Törvényszék tehát a teljesség kedvéért tette hozzá a megtámadott ítéletek 129. pontjában, hogy az említett levél mindenképpen lehetőséget biztosított a fellebbezők számára észrevételeik megtételére.
23 A Bizottság szerint mivel a második jogalap arra a kérdésre vonatkozik, hogy a tagállamok képviselőit meghívták‑e, vagy sem a 773/2004 rendelet 14. cikkének megfelelően megtartott meghallgatásokra, e jogalap elfogadhatatlan, ugyanis egy ténymegállapításra vonatkozik.
24 Az ügy érdemét tekintve a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék helyesen erősítette meg a megtámadott ítéletek 147. és 148. pontjában, hogy a Bizottság teljes mértékben tiszteletben tartotta a hatályos eljárási szabályokat, mivel az általa tett lépések megfelelnek az akkori eljárási normákra vonatkozó szabályoknak. Ugyanis a tagállamok képviselőinek a 2002. június 13‑i, a kifogásközlésre vonatkozó meghallgatáson való hiányát az magyarázza, hogy ez utóbbiak részvételét az ESZAK‑Szerződés szabályai nem írták elő. Továbbá e képviselőknek a 2002. szeptember 30‑i, a kiegészítő kifogásközlés megküldését követő meghallgatáson való jelenléte megfelel az EK‑Szerződés akkorra hatályba lépett eljárási szabályainak.
25 A Bizottság továbbá azzal érvel, hogy a fellebbezők állításától eltérően a Bizottság a 2008. június 30‑i levélben nem állította, hogy alkalmazni kívánja az 1/2003 és 773/2004 rendeleteket az ESZAK‑Szerződés lejárta előtt lefolytatott eljárásra, ami lehetetlen lett volna. A Bizottság nem sui generis eljárást folytatott, hanem az aktus elfogadásának időpontjában alkalmazandó eljáráshoz tartotta magát, az eljárási normák időbeli folytonossága elvének megfelelően.
A Bíróság álláspontja
26 A Bizottság által a második jogalappal kapcsolatban felhozott jogellenességi kifogást illetően elegendő megállapítani, hogy e jogalap nem azon ténykérdésre vonatkozik, hogy a tagállamok versenyhatóságainak képviselőit meghívták‑e, vagy sem a 2002. június 13‑i és szeptember 30‑i meghallgatásra, hanem azon jogkérdésre, hogy a Bizottság megsértette‑e a 773/2004 rendelet 14. cikkét azáltal, hogy nem szervezett az e rendelkezésnek megfelelő meghallgatást a vitatott határozat elfogadása előtt. Következésképpen az említett elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.
27 Az első és második jogalap érdemi részét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 2002. évi határozat elfogadásához vezető eljárásban a Bizottság 2002. március 26‑án az ESZAK‑Szerződés 36. cikke alapján kifogásközlést küldött az érintett vállalkozásoknak, köztük a fellebbezőknek. Az erre vonatkozó meghallgatásra 2002. június 13‑án került sor. Nem vitatott, hogy a tagállamok képviselőit nem hívták meg e meghallgatásra, mivel az ESZAK‑Szerződés akkor hatályos szabályai e részvételt nem írták elő.
28 Az ESZAK‑Szerződés lejártát követően, 2002. augusztus 12‑én, a Bizottság a 17. rendelet 19. cikkének (1) bekezdése alapján kiegészítő kifogásközlést küldött az említett vállalkozásoknak, amelyben kifejtette álláspontját a jogi háttér e módosulásával kapcsolatban, és felhívta e vállalkozásokat, hogy ismertessék saját nézeteiket az említett kiegészítő kifogásközlést illetően. Az EK‑Szerződés [81.] és [82.] cikke alapján kezdeményezett eljárásokban a felek meghallgatásáról szóló, 1998. december 22‑i bizottsági rendelet (HL 1998. L 354., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 4. kötet, 204. o.) 11. cikkének (2) bekezdése alapján 2002. szeptember 30‑án sor került egy meghallgatásra tagállamok képviselőinek jelenlétében.
29 A 2002. évi határozat megsemmisítését követően a Bizottság 2008. június 30‑án levélben tájékoztatta a fellebbezőket és a többi érintett vállalkozást azon szándékáról, hogy e határozatot az 1/2003 rendeletre mint jogi alapra támaszkodva újból elfogadja, az e rendelettel előírt eljárási szabályoknak megfelelően.
30 Ezen eljárási fejleményekre tekintettel meg kell vizsgálni, hogy szemben azzal, amit a Törvényszék többek között a megtámadott ítéletek 142. és 152. pontjában megállapított, a Bizottság megsértette‑e a 773/2004 rendelet 10. és 14. cikkét azáltal, hogy a vitatott határozat elfogadása előtt nem küldött a fellebbezőknek új kifogásközlést és nem szervezett meghallgatást a tagállamok versenyhatóságai képviselőinek jelenlétében.
31 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljárási szabályokat általában azok hatálybalépésétől kezdve kell alkalmazni (2011. március 29‑i ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság ítélet és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet, C‑201/09 P és C‑216/09 P, EU:C:2011:190, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2011. március 29‑i ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet, C‑352/09 P, EU:C:2011:191, 88. pont; 2012. december 11‑i Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑610/10, EU:C:2012:781, 45. pont), még olyan eljárás esetén is, amely ezen időpontot megelőzően indult, azonban azt követően folyamatban maradt (lásd ebben az értelemben: 2012. december 11‑i Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑610/10, EU:C:2012:781, 47. pont).
32 A jelen ügyben, mivel a vitatott határozatot az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése és 23. cikkének (2) bekezdése alapján fogadták el, az e határozat elfogadásához vezető eljárást e rendeletnek, valamint a 773/2004 rendeletnek – melynek az 1/2003 rendelet a jogi alapja – megfelelően kellett lefolytatni (lásd ebben az értelemben: 2011. március 29‑i ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet, C‑352/09 P, EU:C:2011:191, 90. pont), annak ellenére, hogy ezen eljárás az 1/2003 rendelet hatálybalépése előtt indult.
33 A 773/2004 rendelet 10. cikkének (1) és (2) bekezdése az általa végrehajtott 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdésével együttesen értelmezve előírja, hogy a többek között az utóbbi rendelet 7. cikkén alapuló határozat elfogadása előtt a Bizottság kifogásközlést küld az érintett feleknek, lehetőséget biztosítva számukra arra, hogy a megszabott határidőn belül tájékoztassák a Bizottságot az álláspontjukról.
34 Márpedig a Törvényszék helyesen állapította meg a megtámadott ítéletek 125. és 126. pontjában, hogy a jelen ügyben a Bizottság már küldött kifogásközlést és kiegészítő kifogásközlést a fellebbezőknek, és nem vitatott, hogy a vitatott határozat csupán olyan cselekményekre vonatkozott, amelyekkel kapcsolatban a fellebbezők már kifejtették álláspontjukat az e kifogásközlésekre adott válaszukban. Másfelől, ahogyan a főtanácsnok indítványának 53. pontjában hangsúlyozta, nincs jelentős különbség az ESZAK‑Szerződés szerinti szabályok és a 17. rendelet, illetve az 1/2003 rendelet alapján elfogadott kifogásközlések tartalma között. Új kifogásközlés küldésére tehát nem volt szükség.
35 E tekintetben a Törvényszék helyesen hivatkozott a 2002. október 15‑i Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet (C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P–C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582) 73. pontjára, amelyben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy valamely uniós aktus megsemmisítése nem szükségképpen érinti az előkészítő aktusokat, mivel a megsemmisített aktus pótlására irányuló eljárás főszabály szerint megismételhető pontosan onnantól, ahol a jogellenesség bekövetkezett.
36 Ugyanis, ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítéletek 141. pontjában megállapította, a 2002. évi határozatot a Bizottság azon hatáskörének hiánya miatt semmisítette meg, hogy azt az ESZAK‑Szerződés rendelkezései alapján fogadja el, amely e határozat meghozatalának időpontjában már nem volt hatályban, így a jogsértés pontosan ebben az időpontban következett be. Következésképpen e megsemmisítés nem érintette sem a kifogásközlést, sem a kiegészítő kifogásközlést.
37 A fellebbezők állításával ellentétben a jelen ítélet 35. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatot a jelen ügyben nem teszi alkalmazhatatlanná azon jogi alap megváltozása, amelynek alapján a bírságot kiszabták, mivel a jogi alap e módosulásának következményeit az előkészítő aktusokban már figyelembe vették. Ugyanis, ahogyan az a megtámadott ítéletek 22. és 128. pontjából következik, a Bizottság a 17. rendelet 19. cikkének (1) bekezdésén alapuló kiegészítő kifogásközlésben tájékoztatta a fellebbezőket azon következményekről, amelyeket az ESZAK‑Szerződés lejártából kívánt levonni és a fellebbezőknek lehetőségük volt megtenni észrevételeiket erre vonatkozóan.
38 Emellett nem vitatott, hogy e következmények nem módosultak a 17. rendelet hatályon kívül helyezése és az 1/2003 rendelet hatálybalépése következtében, amely utóbbi rendelet bizonyos rendelkezései a vitatott határozat jogi alapjául szolgálnak. Mindenesetre, ahogyan azt a főtanácsnok indítványának 50. pontjában jelezte, az 1/2003 rendelet 34. cikkének (2) bekezdése és a 773/2004 rendelet 19. cikke átmeneti rendelkezésként kimondja, hogy a 17. rendelet, illetve a 2842/98 rendelet járásokban a felek meghallgatásáról szóló, 1998. december 22‑i bizottsági rendelet alapján teljesített eljárási intézkedések az 1/2003 rendelet és a 773/2204 rendelet alkalmazása céljából érvényben maradnak.
39 El kell utasítani a fellebbezők azon érvét is, amely szerint a 2002. évi határozat jogi alapja szükségszerűen magába foglalta, hogy a kiegészítő kifogásközlés e tekintetben téves megközelítést alkalmazott. Elegendő ugyanis emlékeztetni arra, hogy e határozat kizárólag az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (4) és (5) bekezdésén alapult, miközben az említett kifogásközlés a 17. rendeleten alapult.
40 Következésképpen a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítéletek 141. és 142. pontjában azt állapította meg, hogy a Bizottság nem volt köteles új kifogásközlést elfogadni.
41 Mindazonáltal, ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 55. pontjában rámutatott, a 773/2004 rendelet 12. cikke értelmében a Bizottságnak meghallgatás keretében lehetőséget kell adnia érveik kifejtésére azoknak a feleknek, akikhez kifogásközlést intézett, amennyiben a felek írásbeli észrevételeikben ezt kérik. Ennélfogva, mivel a jelen ítélet 36. pontjából az tűnik ki, hogy a kifogásközlést és a kiegészítő kifogásközlést nem érintette a 2002. évi határozat megsemmisítése, azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság lehetőséget adott‑e a feleknek arra, hogy érveiket az 1/2003 rendelet és a 773/2004 rendelet eljárási követelményeinek, és különösen a 773/2004 rendelet 14. cikkében foglalt követelményeknek megfelelően megtartott meghallgatás keretében kifejtsék, ahogyan arra köteles volt.
42 E tekintetben, a 2002. évi meghallgatásokkal kapcsolatban nyilvánvaló, hogy a 2002. június 13‑i meghallgatás, melyen a tagállamok képviselői nem vettek részt, mivel az akkor hatályos ESZAK‑Szerződés nem írta elő e részvételt, az ügy érdemére vonatkozott, vagyis a Bizottság által a kifogásközlés címzett vállalkozásainak felrótt magatartásokra. Ez kitűnik többek között a vitatott határozat 379–382. pontjából és a megtámadott ítéletek 148. pontjából.
43 Ezzel szemben a 2002. szeptember 30‑i meghallgatás, amelyre az akkor már alkalmazandó EK‑Szerződés szabályainak, különösen a 2842/98 rendelet 11. cikke (2) bekezdésének megfelelően a tagállamok képviselőit is meghívták, a kiegészítő kifogásközlés tárgyára vonatkozott, vagyis az ESZAK‑Szerződés lejártának az eljárás folytatására való jogi hatásaira. Ez kitűnik egyrészt e kifogásközlésből, amely kifejezetten felhívta a címzettjeit arra, hogy ismertessék a további kifogásokra vonatkozó saját álláspontjukat. Másrészt a Bizottság a vitatott határozat 382. pontjában jelezte, hogy nem tartotta szükségesnek megismételni a 2002. június 13‑i meghallgatást a 17. rendelet és az 1/2003 rendelet alkalmazásával, mivel e meghallgatást, melyen a tagállamok képviselői nem vettek részt, az ESZAK‑Szerződés akkor alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően tartották meg. Emellett a C‑85/15. P–C‑89/15. P. sz. ügyekben tartott közös tárgyaláson a Bizottság a Bíróság által feltett kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a kiegészítő kifogásközlés sem az eljárás tárgyát képező tényekre, sem a bizonyítékokra nem tért vissza.
44 Ebből következik, hogy a jelen ügyekben a tagállamok képviselői nem vettek részt egy az ügy érdemét érintő meghallgatáson, hanem csupán azon, amely az ESZAK‑Szerződés lejártából eredő jogi következményekről szólt.
45 Márpedig a jelen ítélet 31. és 32. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően amikor valamely határozatot az 1/2003 rendelet alapján fogadnak el, az e határozat elfogadásához vezető eljárásnak meg kell felelnie az e rendeletben előírt eljárási szabályoknak, még akkor is, ha ezen eljárás e rendelet hatálybalépése előtt indult meg.
46 Ebből következik, hogy a vitatott határozat meghozatala előtt a Bizottság a 773/2004 rendelet 12. és 14. cikke alapján köteles volt lehetőséget adni a feleknek arra, hogy érveiket olyan meghallgatáson adják elő, amelyre a Bizottság meghívta a tagállamok versenyhatóságait. Ennélfogva nem tekinthető úgy, hogy az ügy érdemét érintő 2002. június 13‑i meghallgatás megfelelt az 1/2003 rendelet alapján történő határozathozatalra vonatkozó eljárási követelményeknek.
47 Következésképpen a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítéletek 147. és 148. pontjában megállapította, hogy a Bizottság a vitatott határozat meghozatala előtt nem volt köteles a 773/2004 rendelet 14. cikkének megfelelően újabb meghallgatást szervezni, mivel az ügy érdemére vonatkozó 2002. június 13‑i meghallgatást, amelyen a tagállamok képviselői nem vettek részt, az ESZAK‑Szerződés akkor alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően tartották meg, tiszteletben tartva az időbeli hatályra irányadó elveket.
48 Tekintettel arra – ahogyan azt a főtanácsnok indítványának 56. és 57. pontjában hangsúlyozta –, hogy milyen jelentőséggel bír az 1/2003 rendeletben és a 773/2004 rendeletben előírt eljárás keretében az érintett felek kérésére tartott azon meghallgatás, amelyre a 773/2004 rendelet 14. cikke (3) bekezdésének megfelelően a tagállamok versenyhatóságait is meghívják, az ilyen meghallgatás elmulasztása lényeges eljárási szabályok megsértésének minősül.
49 Mivel nem tartották tiszteletben a 773/2004 rendeletben előírt, ilyen meghallgatáshoz való jogot, azon vállalkozásnak, melynek jogait ilyen módon megsértették, nem szükséges bizonyítania, hogy e jogsértés az ő hátrányára befolyásolhatta az eljárás menetét és a vitatott határozat tartalmát.
50 Következésképpen az említett eljárás szükségszerűen jogsértő, függetlenül attól, hogy e jogsértés milyen esetleges káros következményekkel járhat a fellebbezőkre nézve (lásd ebben az értelemben: 2012. november 6‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob, C‑553/10 P és C‑554/10 P, EU:C:2012:682, 46–52. pont; 2016. június 9‑i CEPSA kontra Bizottság ítélet, C‑608/13 P, EU:C:2016:414, 36. pont).
51 A fentiekből következik, hogy a fellebbezők által felhozott első és második jogalapot el kell fogadni, következésképpen a megtámadott ítéleteket hatályon kívül kell helyezni anélkül, hogy szükséges volna megvizsgálni a harmadik, az ötödik, a hatodik, valamint a hetedik jogalapot.
A negyedik jogalapról
A felek érvei
52 Negyedik jogalapjukban a fellebbezők úgy vélik, hogy a Törvényszék megsértette a Charta 47. cikkének (2) bekezdését, mivel a Törvényszék előtti eljárás négy évet és tíz hónapot vett igénybe, melyből három év az írásbeli szakasz vége és a szóbeli szakasz megnyitásának bejelentése között telt el.
53 Ami az ügyek összetettségét illeti, a fellebbezők hangsúlyozzák, hogy a Törvényszék arról már a 2002. évi határozattal szembeni keresetindításkor tisztában volt; hogy az akkor felhozott négy jogalap nem volt rendkívül bonyolult, azok közül kettő eljárási jellegű volt; hogy az 1/2003 rendelet jogi alapként történő megválasztásával elkövetett hatáskörtúllépésre vonatkozó jogalapot a Törvényszék már megvizsgálta és a Bíróság jóváhagyta; hogy kilenc keresetet indítottak a vitatott határozattal szemben és az eljárás nyelve mindegyik esetében ugyanaz volt.
54 Ami a felek cselekményeit illeti, azok az eljárás során semmiféle határidő‑hosszabbítást nem kértek. Emellett a Törvényszék nem rendelet el egyetlen pervezető intézkedést sem. Noha az eljárás során a bírói tanács két tagja lecserélődött, az előadó bíró személye nem változott.
55 Következésképpen a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéleteket a rájuk bírságot kiszabó részükben vagy másodlagosan csökkentse e bírság összegét. Mivel az ehhez hasonló kérelmet a Bíróság a 2013. november 26‑i Gascogne Sack Deutschland kontra Bizottság ítéletben (C‑40/12 P, EU:C:2013:768) elutasította, a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a jelen ügyben hozható más döntés amennyiben a Bíróság helyt ad valamelyik másik jogalapjuknak is. A fellebbezők továbbá azt kérik, hogy a Bíróság állapítsa meg a Charta 47. cikke második bekezdésének megsértését és azt, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértéséről van szó.
56 A Bizottság azzal érvel, hogy e jogalap elfogadhatatlan, mivel ellentmond annak, amit a fellebbezők a Törvényszék előtt állítottak, vagyis – ahogyan az a 2014. december 9‑i Ferriera Valsabbia és Valsabbia Investimenti kontra Bizottság ítélet (T‑92/10, nem tették közzé, EU:T:2014:1032) 362. pontjából, valamint a 2014. december 9‑i Alfa Acciai kontra Bizottság ítélet (T‑85/10, nem tették közzé, EU:T:2014:1037) 345. pontjából kitűnik –, hogy kizárólag a Bizottság előtti eljárást tartják elhúzódónak, de a Törvényszék előtti eljárást nem.
57 Az ügy érdemét illetően a Bizottság az említett jogalap elutasítását kéri.
A Bíróság álláspontja
58 A Bizottság által hivatkozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani. Ugyanis, ahogyan a Bíróságnak már alkalma nyílt megállapítani az észszerű időtartam Törvényszék általi túllépését illetően, az a fellebbező, aki úgy véli, hogy az észszerű időtartam Törvényszék általi túllépése sérti az érdekeit, nem köteles azonnal hivatkozni e jogsértésre. Adott esetben várhat az eljárás végéig, hogy kiderüljön annak teljes hossza, hogy ekképpen rendelkezzen minden szükséges információval az őt ért jogsértés megállapításához (2013. november 26‑i Gascogne Sack Deutschland kontra Bizottság ítélet, C‑40/12 P, EU:C:2013:768, 78. pont). Ebből következik, hogy a fellebbezők által a Törvényszék előtti eljárásban az eljárás hosszával kapcsolatban tett nyilatkozatok nem akadályozhatják meg őket abban, hogy az említett eljárás végén annak észszerűtlen voltára hivatkozzanak.
59 A fellebbezők arra irányuló kérelmét illetően, hogy a Bíróság vagy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéleteket vagy az eljárás túlzott időtartama miatt csökkentse a bírság összegét, vagy állapítsa meg a Charta 47. cikke második bekezdésének megsértését, emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben valamely európai uniós bíróság megsérti az említett rendelkezésből eredő azon kötelezettségét, hogy az előtte folyamatban lévő ügyeket észszerű időn belül tárgyalja, ezt a Törvényszék előtt indított kártérítés iránti eljárás keretében lehet szankcionálni, mivel az ilyen kereset minősül hatékony jogorvoslatnak. Ezért az észszerű időn belüli határozathozatal Törvényszék általi elmulasztásából eredő kár megtérítése iránti kérelmet nem lehet fellebbezés formájában közvetlenül a Bíróság elé terjeszteni, hanem azt magához a Törvényszékhez kell benyújtani. Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése értelmében hatáskörrel rendelkező Törvényszék, amelyhez kártérítési keresetet nyújtottak be, köteles az ilyen keresetről a kifogásolt időtartamú eljárás alapjául szolgáló jogvitában eljárótól eltérő összetételű tanácsban határozatot hozni (lásd ebben az értelemben: 2016. június 9‑i Repsol Lubricantes y Especialidades és társai kontra Bizottság ítélet, C‑617/13 P, EU:C:2016:416, 98. és 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
60 Következésképpen a fellebbezők negyedik jogalapját el kell utasítani.
A Törvényszék előtti keresetekről
61 Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikke első albekezdésének megfelelően, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti.
62 A jelen ügyben a Bíróság rendelkezik a fellebbezők által a Törvényszékhez benyújtott, a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetek érdemben történő eldöntéséhez szükséges valamennyi információval.
63 E tekintetben elegendő rámutatni, hogy a jelen ítélet 27–50. pontjában kifejtett indokok alapján a vitatott határozatot lényeges eljárási szabályok megsértése miatt a fellebbezőket érintő részében meg kell semmisíteni.
A költségekről
64 A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.
65 Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a fellebbezők a fellebbezés keretében pernyertes lett és a Törvényszék előtti kereseteknek helyt kell adni, a fellebbezők kérelmeinek megfelelően a Bizottságot arra kell kötelezni, hogy a saját költségein felül viselje a fellebbezők részéről mind az elsőfokú eljárásban, mind a fellebbezés keretében felmerült költségeket.
A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság az Európai Unió Törvényszékének 2014. december 9‑i Ferriera Valsabbia és Valsabbia Investimenti kontra Bizottság ítéletét (T‑92/10, nem tették közzé, EU:T:2014:1032), valamint 2014. december 9‑i Alfa Acciai kontra Bizottság ítéletét (T‑85/10, nem tették közzé, EU:T:2014:1037) hatályon kívül helyezi.
2) A Bíróság a 2009. december 8‑i C(2009) 9912 végleges bizottsági határozattal módosított, 2009. szeptember 30‑i, az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/37.956 – „betonvas” ügy, újbóli elfogadás) hozott C(2009) 7492 végleges bizottsági határozatot a Ferriera Valsabbia SpA, a Valsabbia Investimenti SpA‑t és az Alfa Acciai SpA‑t érintő részében megsemmisíti.
3) Az Európai Bizottság a saját költségein felül köteles viselni a Ferriera Valsabbia SpA, a Valsabbia Investimenti SpA és az Alfa Acciai SpA részéről mind az elsőfokú eljárásban, mind a jelen fellebbezések keretében felmerült költségeket.
Aláírások
i A jelen szöveg kulcskifejezéseket tartalmazó részében, valamint 41., 45. és 50. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.