AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE

(második tanács)

2015. június 18.

F‑50/14. sz. ügy

Dana‑Maria Pondichie

kontra

Európai Bizottság

„Közszolgálat – Szerződéses alkalmazott – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti feltételek – Szokásos lakóhely – Szórványos és átmeneti távollétek”

Tárgy:      Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben D.‑M. Pondichie azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg az Európai Bizottság 2013. október 3‑i határozatát, amely megtagadta tőle az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) akkor alkalmazandó változata VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti külföldi munkavégzési támogatást.

Határozat:      A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az Európai Bizottság 2013. október 3‑i határozatát, amellyel D.‑M. Pondichie esetében megtagadta a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti külföldi munkavégzési támogatás nyújtását. Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit, és köteles viselni a D.‑M. Pondichie részéről felmerült költségeket.

Összefoglaló

Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – Tárgy – A biztosítás feltétele – A referencia‑időszakban az alkalmazási hely szerinti tagállambeli szokásos lakóhely, valamint az ottani főfoglalkozás hiánya – A szokásos lakóhely fogalma – Az említett államból való szórványos és rövid ideig tartó távollétek – A lakóhely szokásos jellegét nem érintő körülmény – Az egyetemi tanulmányokat követő gyakorlati vagy foglalkoztatási idő – A szokásos lakóhely megváltoztatására irányuló szándék megdönthető vélelme

(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 4. cikk, (1) bekezdés, a) pont)

A személyzeti szabályzat VII. mellékletének 4. cikkének (1) bekezdése szerinti külföldi munkavégzési támogatás nyújtásának célja azon különös költségek és hátrányok ellentételezése, amelyek a tisztviselők és az alkalmazottak uniós intézményeknél történő munkába lépéséből erednek, akik emiatt a lakóhelyüket kötelesek áthelyezni a lakóhelyük szerinti országból az alkalmazásuk helye szerinti országba.

Noha a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja a külföldi munkavégzés eseteit az érintett munkába lépése előtti szokásos lakóhelye és főfoglalkozású szakmai tevékenysége fogalmai alapján határozza meg, ezt egyszerű és objektív szempontok megállapítása érdekében teszi. Ebből egyrészt az következik, hogy ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az a külföldi munkavégzési támogatás nyújtásának kritériumaként az érintett szokásos lakóhelyét határozza meg a referencia-időszak során, másrészt a külföldi munkavégzés fogalma a tisztviselő személyes helyzetétől függ, tudniillik az új környezetébe való beilleszkedésének mértékétől, amely például szokásos lakóhelyéből vagy egy korábban főfoglalkozásszerűen gyakorolt tevékenységből következik.

Szokásos lakóhely az a hely, amelyet az érintett tisztviselő vagy alkalmazott az érdekeltségeinek állandó vagy szokásos központjaként, a tartósság szándékával kijelölt, abban az értelemben, hogy a szokásos lakóhely meghatározása szempontjából figyelembe kell venni az azt megalapozó valamennyi ténybeli bizonyítékot, különösen az érintett tényleges lakóhelyét.

Az érintett tisztviselő vagy alkalmazott csak akkor veszíti el a külföldi munkavégzési támogatásra való jogosultságát, ha a referencia-időszak teljes tartama alatt szokásos lakóhellyel rendelkezett vagy főfoglalkozásként végzett tevékenységet folytatott az alkalmazási helye szerinti országban, abban az értelemben, hogy az alkalmazási hely szerinti országból való szórványos és átmeneti távollétek nem tekinthetők elegendőnek ahhoz, hogy a felperes alkalmazási hely szerinti államban lévő lakóhelye emiatt elveszítse szokásos jellegét.

Mindazonáltal abban az esetben, ha a tanulmányok végzésének idejét az ugyanazon a helyen eltöltött gyakorlati vagy foglalkoztatási idő követi, az érintettnek az adott országban való folyamatos tartózkodása megalapozhatja azt a megdönthető vélelmet, hogy e személy érdekeltségeinek állandó vagy szokásos központját és ezzel együtt szokásos lakóhelyét esetleg ebbe az országba szándékozik áthelyezni.

(lásd a 32–35. és 39. pontot)

Hivatkozás:

Bíróság: Magdalena Fernández kontra Bizottság ítélet, C‑452/93 P, EU:C:1994:332, 21. pont;

Elsőfokú Bíróság: Magdalena Fernández kontra Bizottság ítélet, T‑90/92, EU:T:1993:78, 29. pont; Reichert kontra Parlament ítélet, T‑18/98, EU:T:2000:113, 25. pont; Liaskou kontra Tanács ítélet, T‑60/00, EU:T:2001:129, 52. pont; E kontra Bizottság ítélet, T‑251/02, EU:T:2004:357, 53. pont; Salazar Brier kontra Bizottság ítélet, T‑83/03, EU:T:2005:371, 65. pont; De Bustamante Tello kontra Tanács ítélet, T‑368/03, EU:T:2005:372, 52. pont; F kontra Bizottság ítélet, T‑324/04, EU:T:2007:140, 86. pont; Asturias Cuerno kontra Bizottság ítélet, T‑473/04, EU:T:2007:184, 73. pont;

Közszolgálati Törvényszék: Tzvetanova kontra Bizottság ítélet, F‑33/09, EU:F:2010:18, 57. pont; Mioni kontra Bizottság, F‑28/10, EU:F:2011:23, 22. és 32. pont; Bourtembourg kontra Bizottság ítélet, F‑6/12, EU:F:2012:175, 28. és 29. pont.