A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (hetedik tanács)
2015. szeptember 30.(*)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Héa – 2006/112/EK irányelv – 213. és 214. cikk – Tevékenység megkezdésére vonatkozó bejelentés hiánya – A kisvállalkozásokat megillető mentesség – Szankció”
A C‑424/14. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) a Bírósághoz 2014. szeptember 15‑én érkezett, 2014. szeptember 3‑i határozatával terjesztett elő az előtte
Balogh Jácint Gábor
és
a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Dél‑dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hetedik tanács),
tagjai: J.‑C. Bonichot tanácselnök (előadó), A. Arabadjiev és J. L. da Cruz Vilaça bírák,
főtanácsnok: J. Kokott,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Tátrai M., meghatalmazotti minőségben,
– a görög kormány képviseletében G. Skiani és A. Magrippi, meghatalmazotti minőségben,
– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. De Socio avvocato dello Stato,
– az Európai Bizottság képviseletében Talabér‑Ritz K. és L. Lozano Palacios, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a Bíróság eljárási szabályzata 99. cikkének megfelelően, indokolt végzéssel kerül sor,
meghozta a következő
Végzést
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL L 347., 1. o.; a továbbiakban: héairányelv) 213. és 214. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Balogh J. G. és a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Dél‑dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága között folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgya az adóhatóságnál történő bejelentkezési és azonosítási kötelezettség elmulasztása miatt Balogh J. G.‑vel szemben kiszabott bírság.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A héairányelv 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövege a következő:
„A [hozzáadottérték‑adó (a továbbiakban: héa)] hatálya alá a következő ügyletek tartoznak:
a) egy tagállamon belül az adóalanyként eljáró személy vagy szervezet (a továbbiakban: adóalanyként eljáró személy) által ellenszolgáltatás fejében teljesített termékértékesítés.”
4 A héairányelv 9. cikke a következő fogalommeghatározásokat tartalmazza:
„»Adóalany« az a személy, aki bármely gazdasági tevékenységet bárhol önállóan végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére.
»Gazdasági tevékenység« a termelők, a kereskedők, illetve a szolgáltatók valamennyi tevékenysége, beleértve a kitermelő ipari és mezőgazdasági tevékenységeket, valamint a szabadfoglalkozású vagy azzal egyenértékű tevékenységeket is. Gazdasági tevékenységnek minősül különösen a materiális vagy immateriális javak tartós bevétel elérése érdekében történő hasznosítása.”
5 A héairányelv 213. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Minden adóalany bejelenti adóalanyként folytatott tevékenységének megkezdését, módosítását vagy megszüntetését.
A tagállamok az általuk meghatározott feltételeknek megfelelően lehetővé teszik, és meg is követelhetik az elektronikus úton történő bejelentést.”
6 A héairányelv 214. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövege a következő:
„Valamennyi tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a következő személyeket egyedi adószámmal tartsa nyilván:
a) a 9. cikk (2) bekezdésében említettek kivételével minden adóalany, aki az érintett tagállam területén olyan termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást végez, amely őt a levonási jog gyakorlására jogosítja […]”
7 A héairányelv 272. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében:
„A tagállamok a […] következő adóalanyokat menthetik fel a 2–6. fejezetben említett egyes kötelezettségek vagy az összes kötelezettség alól:
[…]
d) azok az adóalanyok, akik a 282–292. cikkben a kisvállalkozások részére megállapított adómentességre jogosultak.”
8 A héairányelv 273. cikkének első bekezdése előírja:
„A tagállamok megállapíthatnak más kötelezettségeket is, amelyeket szükségesnek ítélnek a héa pontos behajtása és az adócsalás megakadályozása érdekében, arra a követelményre is figyelemmel, hogy az adóalanyok által teljesített belföldi és tagállamok közötti ügyleteket egyenlő bánásmódban kell részesíteni, és feltéve, hogy az ilyen kötelezettségek nem támasztanak a tagállamok közötti kereskedelemben a határátlépéssel összefüggő alaki követelményeket.”
9 A héairányelv 282–292. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy azok adómentességet és adókedvezményeket biztosítsanak a kisvállalkozások számára, feltéve különösen, hogy azok éves árbevétele nem haladja meg az ezen irányelvben meghatározott felső határt, amely Magyarország esetében 35 000 euró, hozzávetőleg 10 955 000 magyar forint (HUF).
A magyar jog
10 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: áfatörvény) 2. §‑a a) pontjának szövege a következő:
„E törvény alapján adót kell fizetni:
a) az adóalany által – ilyen minőségében – belföldön és ellenérték fejében teljesített termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása után.”
11 Az áfatörvény 5. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Adóalany: az a jogképes személy vagy szervezet, aki (amely) saját neve alatt gazdasági tevékenységet folytat, tekintet nélkül annak helyére, céljára és eredményére. […]”
12 Az áfatörvény 6. §‑ának (1) bekezdése a következő fogalommeghatározást tartalmazza:
„Gazdasági tevékenység: valamely tevékenység üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel történő folytatása, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és annak végzése független formában történik.”
13 Az áfatörvény 187. §‑a (1) bekezdésének szövege a következő:
„Az az adóalany, aki (amely) gazdasági céllal belföldön telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön, jogosult az e fejezetben meghatározottak szerint alanyi adómentességet választani.”
14 Az áfatörvény 188. §‑ának (2) bekezdése pontosítja:
„Az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatár: 6 000 000 [HUF‑nak] megfelelő pénzösszeg.”
15 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 16. §‑ának (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adózó folytathat, a 20–21. §‑ban foglalt kivétellel.
(2) Az adóköteles tevékenységet folytatni kívánó adózó adószám megállapítása végett köteles az állami adóhatóságnál bejelentkezni.”
16 Az Art. 17. §‑a (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen fogalmaz:
„Az adózó
a) ha adókötelezettsége, adóköteles tevékenysége az egyéni vállalkozóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozói tevékenység, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatósághoz intézett bejelentés (megfelelően kitöltött bejelentési űrlap) benyújtásával kéri az adószám megállapítását, amellyel az adózó teljesíti az állami adóhatósághoz történő bejelentkezési kötelezettségét.”
17 Ugyanezen törvény 172. §‑a (1) bekezdése d) pontjának szövege a következő:
„A (2) bekezdésben foglalt eltéréssel a magánszemély adózó 200 [000 HUF‑ig], más adózó 500 [000 HUF‑ig] terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha
[…]
d) adószámhoz kötött tevékenységet vagy adóköteles tevékenységet adószám hiányában folytat.”
18 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 58. §‑ának (8) és (9) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(8) Ha az ingó vagyontárgy átruházása – kivéve, ha a magánszemély a bevételt egyéni vállalkozói tevékenysége keretében szerzi meg – gazdasági tevékenység [3. § 46. pont] keretében történik, az (1)–(5) bekezdés rendelkezései szerint megállapított jövedelem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül.
(9) Az (1)–(8) bekezdésben foglalt rendelkezésektől függetlenül nem kell a jövedelmet megállapítani az ingó vagyontárgyak átruházására tekintettel megszerzett bevételből – ide nem értve, ha a bevételt a magánszemély egyéni vállalkozóként szerzi meg –, ha a bevétel az adóév elejétől összesítve nem haladja meg a 600 [000 HUF‑ot].”
19 Az említett törvény 3. §‑ának 46. pontja a következő rendelkezést tartalmazza:
„Gazdasági tevékenység: valamely tevékenység üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel történő folytatása, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és annak végzése független formában történik.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
20 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy Balogh J. G. 2013. június 24‑én regisztrált egy internetes aukciós portálon, hogy azon keresztül gyermekruházati termékeket értékesítsen. Ugyanezen év augusztus 1‑jéig 208 terméket adott el 504 720 HUF, azaz körülbelül 1612,50 euró értékben, illetve 576 darab termék értékesítése volt folyamatban.
21 2013. július 18‑án az adóellenőrök egy adóhatósági vizsgálat keretében 1990 HUF összegért egy új terméket vásároltak Balogh J. G.‑től, és arra kérték, hogy a terméket személyesen adja át a részükre. Balogh J. G. számla kiállítása nélkül adta át a terméket. Mivel megállapításra került, hogy utóbbi anélkül folytatott kereskedelmi tevékenységet, hogy teljesítette volna bejelentési kötelezettségét, az adóhatóság 100 000 HUF, azaz hozzávetőleg 319,48 euró összegű bírságot szabott ki vele szemben.
22 Az e határozat ellen benyújtott fellebbezés elutasítását követően Balogh J. G. bírósági felülvizsgálat iránti keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. Kereseti kérelmeinek alátámasztása érdekében lényegében arra hivatkozik, hogy a bejelentési kötelezettség az Art. 16. §‑ának (2) bekezdése értelmében csak az „adóköteles tevékenységet folytatni kívánó adózó[kat]” terheli, és hogy ennélfogva az az adóalany, amely – hozzá hasonlóan – „alanyi adómentességet” választ, amelyet az áfatörvény 187. §‑ának (1) bekezdése és 188. §‑ának (2) bekezdése abban az esetben biztosít, amennyiben a bevétele nem ér el egy meghatározott felső értékhatárt, nem köteles bejelenteni a tevékenységét az adóhatóságnak. Balogh J. G. hozzáteszi, hogy ez a következtetés összhangban van a héairányelv 213. és 214. cikkével.
23 E körülmények között a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Összeegyeztethető‑e a héairányelv 213. cikkének (1) bekezdésében és 214. cikkének (1) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettséggel az a magyar nemzeti gyakorlat, amelyik – az alanyi áfamentes határon belül – áfaköteles tevékenységet folytatni nem kívánó magánszemélytől megköveteli a szabályszerű bejelentkezést?
2) Egy utólagos ellenőrzéskor az adóhatóság szankcionálhatja‑e a bejelentés elmulasztását az alanyi adómentesség határán belül?
3) Az adóhatóság utólagos ellenőrzéskor átveheti‑e a magánszemély döntési jogosultságát, és a méltányos eljárás elvének mellőzésével kizárhatja‑e az alanyi adómentesség választási lehetőségét?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
24 Eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében, ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz nem enged teret semmilyen ésszerű kétségnek, a Bíróság az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.
25 A jelen előzetes döntéshozatalra utalás keretében e rendelkezést kell alkalmazni.
Az első kérdésről
26 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a héairányelv 213. cikkének (1) bekezdését és 214. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely abban az esetben is előírja az adóalanyokkal szemben valamely gazdasági tevékenység megkezdésének bejelentését, ha az e tevékenységből származó bevétel nem lépi túl a kisvállalkozások tekintetében előírt mentesség felső határát, és az adóalany nem kíván adóköteles tevékenységet folytatni.
27 Előzetesen meg kell állapítani, hogy – jóllehet az első kérdés szövege egyaránt irányul a héairányelvnek az adóalanyok nyilvántartásába való felvétel kezdeményezésére vonatkozó kötelezettségről szóló 213. cikke (1) bekezdésének, illetve az ugyanezen irányelvnek az adóalanyok adószám útján való azonosításáról szóló 214. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére – az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolásából ugyanakkor az következik, hogy az alapügy tárgyát és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés érdemi részét a Balogh J. G. által a tevékenysége megkezdésének bejelentésére vonatkozó kötelezettség elmulasztása képezi. Ennélfogva e kérdést úgy kell érteni, mint amely kizárólag a héairányelv 213. cikke (1) bekezdésének értelmezésére irányul.
28 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés minden adóalannyal szemben előírja különösen az ilyen minőségben folytatott tevékenysége bejelentését. A jelen ügyben nem vitatott, hogy az alapügy felperese gazdasági tevékenységet folytatott, és a héairányelv 9. cikke értelmében adóalanynak minősül. Így meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás, amely minden adóalannyal szemben előírja különösen a tevékenységük megkezdésének a bejelentését, egyértelműen ülteti át a héairányelv 213. cikkének (1) bekezdése alapján az adóalanyokat terhelő kötelezettségeket (lásd ebben az értelemben: Rēdlihs‑ítélet, C 263/11, EU:C:2012:497, 43. pont).
29 Mivel Magyarország nem élt a héairányelv 272. cikke (1) bekezdésének d) pontjában biztosított azon lehetőséggel, amely a tagállamok számára lehetővé teszi különösen, hogy felmentsék a bejelentési kötelezettség alól azon adóalanyokat, amelyek az ezen irányelv 282–292. cikkében a kisvállalkozások számára előírt adómentességet élveznek, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely minden adóalannyal szemben előírja a tevékenysége megkezdésének bejelentését, nem tekinthető összeegyeztethetetlennek a héairányelv 213. cikkének (1) bekezdésével.
30 Az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a héairányelv 213. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely abban az esetben is előírja az adóalanyokkal szemben valamely gazdasági tevékenység megkezdésének bejelentését, ha az e tevékenységből származó bevétel nem lépi túl a kisvállalkozások tekintetében előírt mentesség felső határát, és az adóalany nem kíván adóköteles tevékenységet folytatni.
A második kérdésről
31 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az uniós jogot, hogy azzal ellentétes az olyan közigazgatási bírság, amely szankcionálja az adóalanyokat valamely gazdasági tevékenység megkezdésének bejelentésére vonatkozó kötelezettségük elmulasztása miatt, jóllehet az e tevékenységből származó bevétel nem lépi túl a kisvállalkozások tekintetében előírt mentesség felső határát.
32 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a héairányelv nem ír elő kifejezetten szankciót a 213. cikk (1) bekezdésében foglalt kötelezettségek megsértésére. Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az e szabályozásban bevezetett rendszerben előírt feltételek teljesítésének elmulasztása esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó uniós jogszabályok összehangolásának hiányában a tagállamok hatáskörébe tartozik a számukra megfelelőnek tűnő szankciók megválasztása (Salomie és Oltean ítélet, C‑183/14, EU:C:2015:454, 50. pont).
33 Ennélfogva, jóllehet a héairányelvből az következik, hogy a tagállamok mentesíthetik a tevékenységük megkezdésének bejelentésére vonatkozó kötelezettségük alól azon adóalanyokat, amelyek árbevétele nem haladja meg az adómentesség tekintetében meghatározott felső határt, e tagállam, amennyiben nem írt elő ilyen mentességet, a bejelentési kötelezettség bármely elmulasztását jogosult szankcionálni (lásd ebben az értelemben: Rēdlihs‑ítélet, C‑263/11, EU:C:2012:497, 45. pont).
34 Az a körülmény, amely szerint az adózónak felróható magatartás adómentes ügyletekhez kapcsolódik, önmagában nem kérdőjelezheti meg a nemzeti jog által előírt szankciónak az uniós jog szempontjából való jogszerűségét.
35 A 213. cikkben előírt bejelentési kötelezettség ugyanis ellenőrzési céllal bevezetett alaki kötelezettségnek minősül (Rēdlihs‑ítélet, C‑263/11, EU:C:2012:497, 48. pont), e kötelezettség elmulasztása pedig megakadályozhatja az adózás szerinti tagállamot abban, hogy hatékonyan ellenőrizhesse az adómentességi küszöb lehetséges átlépését.
36 Fontos azonban pontosítani a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy jóllehet továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozik az uniós jog bármely megsértésének a szankcionálása és a számukra megfelelőnek tűnő szankciók megválasztása, azt azonban az uniós jog és e jog általános elveinek tiszteletben tartásával, különösen pedig az arányosság elvére figyelemmel kell gyakorolniuk. A nemzeti bíróság feladata tehát annak vizsgálata, hogy az alapügyben alkalmazott szankció a jogsértés súlyosságához képest arányos volt‑e (lásd ebben az értelemben: Rēdlihs‑ítélet, C‑263/11, EU:C:2012:497, 44. és 54. pont).
37 A fentiekből következik, hogy a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan közigazgatási bírság, amely abban az esetben is szankcionálja az adóalanyokat valamely gazdasági tevékenység megkezdésének bejelentésére vonatkozó kötelezettségük elmulasztása miatt, ha az e tevékenységből származó bevétel nem lépi túl a kisvállalkozások tekintetében előírt mentesség felső határát. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben az alkalmazott szankció összeegyeztethető‑e az arányosság elvével.
A harmadik kérdésről
38 Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az uniós jogot úgy kell‑e értelmezni, hogy az adóhatóság utólagos adóellenőrzés keretében kizárhatja a kisvállalkozások tekintetében előírt mentesség adóalanyok általi választásának lehetőségét.
39 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén a Bíróság az uniós jog értelmezéséhez támpontokat nyújt a nemzeti bíróságnak, amelyek szükségesek az utóbbi által eldöntendő jogvita megoldásához.
40 Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozat alapjául szolgáló indokolás nem tartalmaz semmiféle magyarázatot arra nézve, hogy miért szükséges a harmadik kérdés megválaszolása az alapügy megoldásához, sem pedig arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az uniós jog mely jogi aktusainak értelmezését kéri.
41 Különösen az nem következik a Bírósághoz benyújtott iratokból, hogy a harmadik kérdésre adandó válasz szükséges ahhoz, hogy lehetővé tegye a kérdést előterjesztő bíróság számára az alapügy megoldását, amely ügy nem a kisvállalkozások tekintetében előírt mentesség választásának az adóalanyok számára nyitva álló lehetősége vitatására, hanem egy bejelentkezés elmaradása miatt kiszabott bírság törlésére vonatkozik.
42 Ebből következően a harmadik kérdés nem függ össze az alapügynek az előzetes döntéshozatalra utaló határozat alapjául szolgáló indokolásból következő tényállásával vagy tárgyával. Ilyen esetben az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bíróság nem dönthet a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről. Következésképpen a harmadik kérdést nem kell megválaszolni.
A költségekről
43 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv 213. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely abban az esetben is előírja az adóalanyokkal szemben valamely gazdasági tevékenység megkezdésének bejelentését, ha az e tevékenységből származó bevétel nem lépi túl a kisvállalkozások tekintetében előírt mentesség felső határát, és az adóalany nem kíván adóköteles tevékenységet folytatni.
2) Az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan közigazgatási bírság, amely abban az esetben is szankcionálja az adóalanyokat valamely gazdasági tevékenység megkezdésének bejelentésére vonatkozó kötelezettségük elmulasztása miatt, ha az e tevékenységből származó bevétel nem lépi túl a kisvállalkozások tekintetében előírt mentesség felső határát. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben az alkalmazott szankció összeegyeztethető‑e az arányosság elvével.
Aláírások