C–385/17. sz. ügy

Torsten Hein

kontra

Albert Holzkamm GmbH & Co. KG

(az Arbeitsgericht Verden [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – Munkaidő‑szervezés – 2003/88/EK irányelv – A fizetett éves szabadsághoz való jog – A 7. cikk (1) bekezdése – Tagállami szabályozás, amely lehetővé teszi az éves szabadság címén fizetett munkabér kiszámítása során a csökkentett munkarendű időszakok kollektív szerződés útján történő figyelembevételét – Az értelmező ítéletek időbeli hatálya”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2018. december 13.

1.        Szociálpolitika – A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme – Munkaidő‑szervezés – A fizetett éves szabadsághoz való jog – Tagállami szabályozás, amely lehetővé teszi az e szabadság címén fizetett munkabér kiszámítása során a csökkentett munkarendű időszakok kollektív szerződés útján történő figyelembevételét – A munkavállaló által a munkavégzési időszakok alatt kapott rendes munkabérnél alacsonyabb összegű, a minimális éves szabadság időtartamára vonatkozó díjazás – Megengedhetetlenség – A nemzeti szabályozás uniós joggal összhangban álló értelmezésének kötelezettsége – Ezen ítélet időbeli hatályának korlátozása – Hiány – Az uniós jog értelmezésének a munkáltatóknak biztosított bizalomvédelemmel szembeni elsőbbsége

(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 31. cikk, (2) bekezdés; 2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 7. cikk, (1) bekezdés)

2.        Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – Értelmezés – Az értelmező ítéletek időbeli hatálya – Visszaható hatály – A Bíróság általi korlátozás – Feltételek

(EUMSZ 267. cikk)

1.      A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkének (1) bekezdését, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, és amely a szabadság idejére járó díjazás kiszámítása céljából lehetővé teszi, hogy kollektív szerződés útján figyelembe vegyék az abból eredő bércsökkenést, hogy a referencia‑időszak során a csökkentett munkarend miatt bizonyos napokon nem történt tényleges munkavégzés, aminek következtében a munkavállaló az őt a 7. cikk (1) bekezdése alapján megillető minimális éves szabadságának időtartamára a munkavégzési időszak alatt kapott rendes munkabérnél alacsonyabb összegű szabadságra szóló fizetést kap. A kérdést előterjesztő bíróságnak a nemzeti szabályozást a lehető legnagyobb mértékben a 2003/88 irányelv szövege és célja alapján kell értelmeznie úgy, hogy az említett 7. cikk (1) bekezdésében előírt minimális szabadság címén a munkavállalóknak fizetett szabadságra szóló fizetés ne legyen alacsonyabb a munkavállalók által a tényleges munkavégzési időszakokban kapott rendes munkabér átlagánál.

Ebben a tekintetben a fizetett éves szabadsághoz való jognak a 2003/88 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében megkövetelt minimum fölé emelése vagy az összefüggő fizetett éves szabadsághoz való jog megszerzésének lehetősége a munkavállalók számára kedvező intézkedések, amelyek túlmutatnak az e rendelkezésben előírt minimumkövetelményeken, ennélfogva azokra e rendelkezés nem vonatkozik. Ezekkel az intézkedésekkel nem lehet ellentételezni az e szabadság címén járó munkabér csökkentésének a munkavállalóra gyakorolt hátrányos következményeit, az említett rendelkezés szerinti fizetett éves szabadsághoz való jog megkérdőjelezése nélkül, amelynek szerves részét képezi a munkavállaló azon joga, hogy szabad‑ és pihenőideje alatt olyan gazdasági feltételeket élvezzen, amelyek a munkavégzésére vonatkozó gazdasági feltételekkel összehasonlíthatóak.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a fizetett éves szabadság időszaka során a rendes munkabérhez jutás célja, hogy a munkavállaló számára lehetővé tegye azon szabadságnapok tényleges kivételét, amelyekre jogosult (lásd ebben az értelemben: 2006. március 16‑i Robinson‑Steele és társai ítélet, C‑131/04 és C‑257/04, EU:C:2006:177, 49. pont; 2014. május 22‑i Lock ítélet, C‑539/12, EU:C:2014:351, 20. pont). Márpedig, ha a 2003/88 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt fizetett éves szabadsághoz való jog címén fizetett munkabér az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben a munkavállaló által a rendes munkavégzési időszakokban kapott rendes munkabérnél alacsonyabb, az a munkavállalót arra ösztönözheti, hogy ne vegye ki a fizetett éves szabadságát, legalábbis az ilyen munkavégzési időszakok alatt, mivel ez ezen időszakokban a munkabérének csökkenését eredményezheti.

A jelen ítélet időbeli hatályát nem kell korlátozni, és az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy a nemzeti bíróságok az építőipari kollektív szerződés fizetett szabadságra vonatkozó rendelkezéseinek jogszerűségét megerősítő nemzeti legfelsőbb bírósági ítélkezési gyakorlat tekintetében a munkáltatóknak a nemzeti jog alapján bizalomvédelmet biztosítsanak.

(lásd: 43., 44., 53., 63. pont és a rendelkező rész 1. és 2. pontja)

2.      Lásd a határozat szövegét.

(lásd: 56., 57. pont)