Language of document : ECLI:EU:T:2021:128

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített tizedik tanács)

2021. március 10.(*)

„Intézményi mulasztás megállapítása és megsemmisítés iránti kereset – Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások – A 2 GHz‑es frekvenciaspektrum harmonizált felhasználása – Műholdas mobilszolgáltatásokat (MSS) nyújtó páneurópai rendszerek – 2007/98/EK határozat – Az üzemeltetők kiválasztására irányuló harmonizált eljárás – A kiválasztott üzemeltetőkre vonatkozó engedélyek – 626/2008/EK határozat – Eljárásra való felkérés – Felszólítás hiánya – A Bizottság állásfoglalása – Elfogadhatatlanság – Eljárás megtagadása – Keresettel meg nem támadható jogi aktus – Elfogadhatatlanság – Bizottsági hatáskör”

A T‑245/17. sz. ügyben,

a ViaSat, Inc. (székhelye: Carlsbad, Kalifornia [Egyesült Államok], képviselik: E. Righini, J. Ruiz Calzado, P. de Bandt, M. Gherghinaru és L. Panepinto ügyvédek),

felperesnek,

támogatják:

a Holland Királyság (képviseli: M. Bulterman, meghatalmazotti minőségben)

és

az Eutelsat SA (székhelye: Párizs [Franciaország], képviselik: L. de la Brosse és C. Barraco‑David ügyvédek)

beavatkozó felek,

az Európai Bizottság (képviseli: G. Braun, L. Nicolae és V. Di Bucci, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatják:

az EchoStar Mobile Ltd (székhelye: Dublin [Írország], képviseli: A. Robertson QC)

és

az Inmarsat Ventures Ltd (székhelye: London [Egyesült Királyság], képviselik: C. Spontoni, B. Amory, É. Barbier de La Serre ügyvédek és A. Howard barrister)

beavatkozó felek,

elsődlegesen az EUMSZ 265. cikk alapján annak megállapítása iránt benyújtott kérelme tárgyában, hogy a Bizottság a 2 GHz‑es frekvenciasávos műholdas mobilszolgáltatások (MSS) nyújtására vonatkozó szabályok harmonizált alkalmazása keretében jogellenesen elmulasztotta bizonyos intézkedések meghozatalát, másodlagosan pedig az EUMSZ 263. cikke alapján a Bizottság 2017. február 14‑i és 21‑i azon leveleinek megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában, amelyekkel a Bizottság a felperes eljárásra való felkérése nyomán válaszolt,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács),

tagjai: M. van der Woude elnök, A. Kornezov, E. Buttigieg (előadó), K. Kowalik‑Bańczyk és G. Hesse bírák,

hivatalvezető: B. Lefebvre tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. június 26‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

I.      Jogi háttér és a jogvita előzményei

1        A hatékony rádiófrekvencia‑gazdálkodás és ‑használat biztosítása érdekében a rádióspektrum rendelkezésre állására és használatára vonatkozó nemzeti politikák összehangolásának, és adott esetben az ezekre vonatkozó feltételek harmonizációjának köszönhetően az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa meghozta az Európai [Unió] rádióspektrum‑politikájának keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 676/2002/EK határozatot („rádióspektrum‑határozat”) (HL 2002. L 108., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 337. o.).

2        Mivel a Parlament és a Tanács úgy ítélte meg, hogy a távközlési ágazat, a médiaágazat és az információtechnológiai ágazat konvergenciája azt jelenti, hogy minden átviteli hálózatnak és szolgáltatásnak egységes keretszabályozás hatálya alá kell tartoznia, számos irányelvet fogadott el az elektronikus hírközlő hálózatokkal és az elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal kapcsolatban. Ebbe a szabályozási keretbe tartozik többek között az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló, 2002. március 7‑i 2002/20/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („engedélyezési irányelv”) (HL 2002. L 108., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet 29. kötet, 337. o.), és az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („keretirányelv”) (HL 2002. L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.).

3        Ezt a szabályozási keretet a 2009. november 25‑i 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 337., 37. o.) jelentős mértékben aktualizálta.

4        A rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott, a rádióspektrum 2 GHz‑es frekvenciasávjainak a mobil műholdas szolgáltatásokat nyújtó rendszerek megvalósítására történő harmonizált felhasználásáról szóló, 2007. február 14‑i 2007/98/EK bizottsági határozattal (HL 2007. L 43., 32. o.; a továbbiakban: harmonizációs határozat) a Bizottság harmonizálta a 2 GHz‑es frekvenciasáv műholdas mobilszolgáltatásokat (MSS) nyújtó rendszerek kialakítása céljából történő használatának és hozzáférésének feltételeit.

5        Az MSS‑ekre irányuló versenyképes belső piac fejlődésének elősegítése, valamint a lefedettségnek valamennyi tagállamban történő fokozatos biztosítása érdekében a Parlament és a Tanács az EK 95. cikk (jelenleg EUMSZ 114. cikk) alapján elfogadta a mobil műholdas szolgáltatásokat nyújtó rendszerek (MSS) kiválasztásáról és engedélyezéséről szóló, 2008. június 30‑i 626/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozatot (HL 2008. L 172., 15. o., a továbbiakban: MSS‑határozat).

6        Az MSS‑határozat 9. cikkének (3) bekezdése alapján ráruházott hatáskörök alapján a Bizottság elfogadta az MSS‑ek tekintetében a végrehajtás szabályainak összehangolt alkalmazására vonatkozó módozatokról szóló, 2011. október 10‑i 2011/667/EU határozatot (HL 2011. L 265., 25. o.; a továbbiakban: végrehajtási határozat).

7        A Bizottság az MSS‑eket nyújtó páneurópai rendszerek üzemeltetésére vonatkozó 2008. augusztus 7‑i pályázati felhívással (HL 2008. C 201., 4. o.) elindította az MSS‑határozat II. címében előírt kiválasztási eljárást.

8        A szóban forgó kiválasztási eljárást követően a Bizottság elfogadta a páneurópai mobil műholdas szolgáltatásokat nyújtó rendszerek (MSS) üzemeltetőinek kiválasztásáról szóló, 2009. május 13‑i 2009/449/EK bizottsági határozatot (HL 2009. L 149., 65. o.; a továbbiakban: kiválasztásról döntő határozat), amelyben az alábbi két pályázót választotta ki: Inmarsat Ventures Ltd (a továbbiakban: Inmarsat) és Solaris Mobile Ltd (később EchoStar Mobile Ltd, a továbbiakban: EchoStar), amelyek a Bizottság kérelmeinek támogatása érdekében a jelen eljárásban beavatkozó félként lépnek fel.

9        A felperes ViaSat, Inc. saját megfogalmazása szerint olyan társaság, amely széles körben nyújt kommunikációs megoldásokat vállalkozások, magánszemélyek és kormányok számára. Jelenleg műholdas fedélzeti összeköttetésre irányuló szolgáltatásokat nyújt az Egyesült Államokban, és többek között ugyanilyen típusú szolgáltatásokat kíván nyújtani a felperes kérelmeinek támogatása érdekében a jelen eljárásba beavatkozó Eutelsat SA‑val 2016‑ban létrehozott közös vállalaton keresztül az Unió egészében, valamint az Észak‑Amerikát Európával összekötő fő légi útvonalakon.

10      Az MSS‑szolgáltatásra irányuló közös kiválasztási eljárás végén kiválasztott egyik üzemeltető, az Inmarsat, olyan rendszert fejlesztett ki, amely földi állomások és műholdas elemek segítségével, a European Aviation Network nevű rendszernek (a továbbiakban: EAN‑rendszer) köszönhetően az Európa felett közlekedő légi járművek fedélzetén összeköttetésre irányuló szolgáltatások nyújtását teszi lehetővé.

11      Az Inmarsat engedélyt kért a nemzeti szabályozó hatóságoktól az EAN‑rendszernek a kiválasztásról döntő határozatban számára megadott frekvencia használatával történő üzemeltetésére.

12      2016. augusztus 2‑án a felperes levelet intézett a Bizottsághoz, amelyben azt kérte, hogy lépjen fel annak megakadályozása érdekében, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok az MSS‑határozat 3–6. cikkében az összehangolt eredmény érdekében előírt közös kiválasztási eljárás szerinti új pályázati felhívás nélkül engedélyezzék az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az EAN‑rendszer működtetésére történő használatát. E tekintetben lényegében arra hivatkozott, hogy az említett rendszer a 2 GHz‑es frekvenciasáv teljesen új használatát jelenti, mivel alapvetően eltér az említett határozatban és a közös kiválasztási eljárás keretében előirányzottaktól, vagyis az egyetemes összeköttetést nyújtó páneurópai MSS‑ek nyújtásától.

13      2016. október 31‑i elektronikus levelében a Bizottság válaszolt a felperes 2016. augusztus 2‑i levelére, és közölte benne, hogy nem hozott határozatot olyan engedély iránti kérelem tárgyában, amely a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS‑ekre vonatkozó, kiválasztott üzemeltető általi használatára vonatkozik, mivel ezt a kérdést „mindenképpen” az illetékes nemzeti hatóságoknak kell elbírálniuk.

14      A felperes, mivel a Bizottság 2016. október 31‑i válaszát nem találta kielégítőnek, 2016. december 22‑én levelet intézett a Bizottsághoz, amelyben arra kérte, hogy a 2016. augusztus 2‑i levelében a Bizottságot az EUSZ 17. cikk, az MSS‑határozat 9. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése és (22) preambulumbekezdése, az engedélyezési irányelv 5. cikkének (2) bekezdése, valamint (24) és (35) preambulumbekezdése, és a keretirányelv 19. cikke alapján terhelő, eljárásra vonatkozó kötelezettség teljesítésére irányuló felkérés alapján foglaljon állást.

15      A Bizottság a felperes 2016. december 22‑i levelére a 2017. február 14‑i és 21‑i levelében válaszolt.

16      2017. február 14‑i levelében a Bizottság megerősítette, hogy – amint azt a felperesnek a 2016. október 31‑i elektronikus levelében már jelezte – egyáltalán nem hozott határozatot olyan engedély iránti kérelem tárgyában, amely a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS szolgáltatásokat nyújtó rendszerekre vonatkozó, kiválasztott üzemeltető általi használatára vonatkozik, mivel ezt a kérdést „mindenképpen” az illetékes nemzeti hatóságoknak kell elbírálniuk. Ezenkívül közölte egyrészt, hogy bár – elsősorban a hírközlési bizottság és a bizottság MSS szolgáltatásokkal foglalkozó munkacsoportja keretében – ellenőrzést gyakorolt a vonatkozó piaci folyamatok és a szabályozás alakulása felett, az MSS szolgáltatásokat nyújtó rendszerekre és azok üzemeltetőire vonatkozó végrehajtási intézkedéseket nemzeti szinten foganatosították, másrészt pedig a Bizottság csupán megkönnyítette a tagállamok között a végrehajtási határozatnak megfelelően folytatott együttműködést. Hozzátette, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának az MSS‑határozatban előírt célját nem tervezik újból meghatározni, és nem jelölt meg egyetlen olyan körülményt sem, amely az MSS‑határozat által szabályozott területen az említett nemzeti hatóságok engedélyezési vagy végrehajtási feladatainak gyakorlásával kapcsolatban, megvalósult vagy potenciális nemzeti intézkedések miatt kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindítását eredményezhetné valamelyik tagállammal szemben.

17      2017. február 21‑i levelében a Bizottság pontosította, hogy az alkalmazandó jogi háttér e tekintetben nem biztosít számára különös hatáskört, következésképpen eljárása nem vonatkozhat olyan határozat meghozatalára, amely valamelyik tagállamot megakadályozza abban, hogy engedélyezze az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasáv spektrumának arra történő használatát, hogy repülés közbeni összeköttetésre irányuló szolgáltatásokra levegő‑föld megoldásokat nyújtson.

II.    Az eljárás és a felek kérelmei

18      A Törvényszék Hivatalához 2017. április 24‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

19      A Törvényszék Hivatalához 2017. július 18‑án benyújtott beadványában az Eutelsat annak engedélyezését kérte, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett a jelen eljárásba beavatkozhasson. 2017. szeptember 12‑i végzésével a Törvényszék második tanácsának elnöke engedélyezte a beavatkozást. Az Eutelsat benyújtotta beadványát, a felperes és az alperes pedig az előírt határidőn belül benyújtotta az azzal kapcsolatos észrevételeit.

20      A Törvényszék Hivatalához 2017. augusztus 10‑én benyújtott beadványával a Holland Királyság kérte, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba. 2017. szeptember 15‑i végzésével a Törvényszék második tanácsának elnöke engedélyezte a beavatkozást. A Holland Királyság benyújtotta beadványát, a felperes és az alperes pedig az előírt határidőn belül benyújtotta az azzal kapcsolatos észrevételeit.

21      A Törvényszék Hivatalához 2017. augusztus 22‑én, illetve 23‑án benyújtott beadványában az Inmarsat és az EchoStar egyaránt kérelmezte, hogy a jelen eljárásban a Bizottság kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozó félként részt vehessen. A Törvényszék második tanácsának elnöke 2017. október 11‑i végzésében engedélyezte a beavatkozásokat. Az Inmarsat és az EchoStar benyújtotta beadványát, a felperes és az alperes pedig az előírt határidőn belül benyújtotta az azzal kapcsolatos észrevételeit.

22      A Holland Királyság és az Eutelsat által támogatott felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        állapítsa meg a Bizottság mulasztását;

–        másodlagosan részben vagy egészben semmisítse meg a Bizottság 2017. február 14‑i és 21‑i leveleiben foglalt határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére

23      Az EchoStar és az Inmarsat által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelmet mint elfogadhatatlant vagy másodlagosan mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a megsemmisítés iránti kérelmet mint elfogadhatatlant vagy másodlagosan mint megalapozatlant utasítsa el;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

24      2019. április 10‑i határozatával a Törvényszék (korábbi összetételű) második tanácsa úgy határozott, hogy a jelen ügyet a Törvényszék eljárási szabályzata 69. cikkének a) és d) pontja alapján a C‑100/19. sz. ügyben hozott ítélet kihirdetéséig felfüggeszti. Mivel a Viasat UK és Viasat ítélet (C‑100/19, EU:C:2020:174) 2020. március 5‑én került kihirdetésre, a jelen ügyben folytatott eljárás ebben az időpontban folytatódott.

25      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele módosult, az eljárási szabályzat 27. cikke (5) bekezdésének alapján az előadó bírót a második tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

26      A második tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzat 28. cikke alapján úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

27      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (második tanács) megnyitotta az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikkében szereplő pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket, hogy válaszoljanak az írásbeli kérdésekre. A felek a kitűzött határidőn belül eleget tettek a felhívásnak.

III. A jogkérdésről

28      Elsődlegesen a felperes, mivel úgy véli, hogy a Bizottság nem szüntette meg az állítólagos mulasztást, a Bizottság által elkövetett intézményi mulasztás megállapítását kéri.

29      Másodlagosan, tekintettel arra, hogy a Bizottság tévesen értelmezte az MSS‑re vonatkozó hatáskörét, a felperes a 2016. december 22‑i levelére válaszul küldött, 2017. február 14‑i és 21‑i bizottsági levelekben foglalt határozat megsemmisítését kéri.

A.      Az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelemről

30      A felperes azt állítja, hogy a Bizottság jogellenesen elmulasztotta meghozni az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy megakadályozza a 2 GHz‑es frekvenciasávnak a közös kiválasztási eljárás tárgyát képező használattól állítólagosan eltérő célú használatát, valamint hogy biztosítsa a harmonizált belső piac azon páneurópai MSS‑ek számára történő fenntartását, amelyek ebben a frekvenciasávban egyetemes összeköttetést biztosítanak.

31      A Bizottság elsődlegesen az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem elfogadhatóságát vitatja. Másodlagosan úgy véli, hogy ez a kérelem megalapozatlan.

32      Az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem elfogadhatóságát illetően az Inmarsat által támogatott Bizottság azt állítja, hogy egyrészt a felperes eljárásra való felkérését követően állást foglalt, másrészt pedig e kérelem tárgya nem felel meg a felszólítás tárgyának, mivel lényegében nem hívták fel hivatalosan arra, hogy egyedi jogi aktust címezzen az Inmarsathoz a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának megakadályozása érdekében, illetve hogy lépjen fel a belső piac felaprózódásának elkerülése érdekében, következésképpen nem foglalhatott ezzel kapcsolatban állást. Úgy véli, hogy álláspontját a felperes által benyújtott eljárásra való felkérést követően egyértelműen megfogalmazta, még akkor is, ha a válasz nem eredményezte a felperes által kért intézkedések elfogadását. Végül a Bizottság úgy véli, hogy az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem azért is elfogadhatatlan, mivel egyes, az eljárásra való felkérés alapján esetlegesen meghozandó jogi aktusok a Bizottság mérlegelési jogkörébe tartoznak, a felperest pedig az ilyen aktusok nem érintik közvetlenül és személyében.

33      E tekintetben meg kell határozni, hogy a jelen ügyben mi a tárgya a felperes eljárásra való felkérésének. Ez a felszólítás ugyanis meghatározza az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem benyújthatóságának keretét abban az esetben, ha a Bizottság nem foglalt állást. A felkérés tárgyának meghatározása többek között annak vizsgálatát is lehetővé teszi, hogy a Bizottság ténylegesen állást foglalt‑e az említett eljárásra való felkérést követően.

1.      A felperes eljárásra való felkérésének tárgyáról és az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelmet benyújthatóságának keretéről

34      A Bizottság egyrészt arra hivatkozik, hogy a felperes 2016. december 22‑i levelében arra kérte fel, hogy bármilyen formában (határozat vagy vélemény) intézzen ki jogi aktust a nemzeti szabályozó hatóságokhoz annak megakadályozása érdekében, hogy az Inmarsatnak engedélyt adjanak a 2 GHz‑es frekvenciasáv bizonyos célú használatára, míg az intézményi mulasztás megállapítása iránti jelen kérelem keretében a felperes annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy a Bizottság nem tett intézkedéseket a frekvenciasáv eltérő használatának megakadályozására. A Bizottság szerint ez utóbbi fellépéshez általános hatályú vagy egyedileg az Inmarsatnak címzett jogi aktus szükséges, amelyek esetében igen különböző elemeket kell értékelni.

35      A Bizottság másrészt azt állítja, hogy a felperes annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy vétkes mulasztást követett el azáltal, hogy nem hozott intézkedést a harmonizált belső piac fejlődésének a 2 GHz‑es frekvenciasávban egyetemes összeköttetést nyújtó páneurópai MSS‑ek számára történő fenntartására, jóllehet e tekintetben nem kérték fel egyértelműen eljárásra. Úgy véli, hogy a felperes 2016. december 22‑i levele nem tartalmazza azokat az elemeket, amelyek alapján a belső piac felaprózódásának elkerülése érdekében, határozat meghozatalával vagy az uniós társjogalkotóknak határozattervezetet ajánlva állást foglalhatna, mivel az említett levél e tekintetben semmilyen utalást nem tartalmaz. Márpedig a felperesnek konkrétan ki kellene fejtenie az említett határozat tartalmát.

36      A felperes úgy véli, hogy a felszólításnak nincs különös alaki feltétele, és hogy az általa a Bizottságnak a 2016. december 22‑i levélben megküldött felszólítás kellően pontos volt ahhoz, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára az általa meghozni kért határozat tartalmának konkrét megismerését, tekintettel különösen a felperes által 2016. augusztus 2‑én küldött levél egyértelmű szövegére.

37      A felperes továbbá arra hivatkozik, hogy 2016. december 22‑i levelében elemezte azokat a kötelezettségeket, amelyeket a Szerződések a Bizottságra vonatkozóan az „egységes piac megfelelő működésével” összefüggésben előírnak, valamint a belső piac „akadályainak eltávolítására” vonatkozó bizottsági jogköröket, amelyek akkor merülhetnek fel, ha – mint a jelen ügyben is – a nemzeti szabályozó hatóságok között nézetkülönbségek jelentkezhetnek.

38      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 265. cikk második bekezdése értelmében az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset csak akkor elfogadható, ha az érintett intézményt előzetesen felkérték, hogy járjon el. Az intézmény felkérése lényeges alaki követelmény, és azzal jár, hogy egyrészt megindítja azt a két hónapos határidőt, amelyen belül az intézménynek állást kell foglalnia, másrészt meghatározza azt a keretet, amelyen belül keresetet lehet indítani abban az esetben, ha az intézmény elmulaszt állást foglalni. Bár nincs különös alaki feltétele, a felszólításnak kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy a Bizottság számára konkrétan kiderüljön a tőle meghozni kért határozat tartalma, valamint az, hogy a felszólítás célja a Bizottság állásfoglalásra kényszerítése (lásd: 1999. június 3‑i TF1 kontra Bizottság ítélet, T‑17/96, EU:T:1999:119, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2011. szeptember 29‑i Ryanair kontra Bizottság ítélet, T‑442/07, nem tették közzé, EU:T:2011:547, 22. pont).

39      Az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset és a felszólítás szövege ugyanakkor nem egyezik meg. Ilyen kereset esetében ugyanis a felperes nem kérheti a Törvényszéket arra, hogy kötelezze a Bizottságot az elmulasztott jogi aktus meghozatalára, csak arra kérheti, hogy adott esetben állapítsa meg, hogy a Bizottság megsértette a Szerződést azáltal, hogy a kért intézkedéseket a rá háruló kötelezettségeket megszegve nem hozta meg (lásd ebben az értelemben: 2000. június 8‑i Camar és Tico kontra Bizottság és Tanács ítélet, T‑79/96, T‑260/97 és T‑117/98, EU:T:2000:147, 67. pont). Következésképpen a kereset jellege nem követeli meg, hogy a felperes kereseti kérelmeinek Törvényszék elé terjesztésekor ugyanazt a szövegezést használja, mint a Bizottságnak címzett felszólításban.

40      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes által benyújtott eljárásra való felkérés tárgya többek között a 2016. december 22‑i levelének alábbi megszövegezésű címéből következik:

„Az EUMSZ 265. cikk második bekezdése alapján benyújtott felszólító levél, amely arra kéri fel a Bizottságot […], hogy adjon helyt a [felperes] 2016. augusztus 2‑i azon kérelmének, hogy fogadjon el végleges határozatot annak megakadályozása érdekében, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok jóváhagyják az Inmarsat arra irányuló kérelmét, hogy a [2 GHz‑es frekvenciasáv] spektrumát repülés közbeni összeköttetésre irányuló szolgáltatásokra vonatkozó levegő‑föld megoldások nyújtására használja.

41      Ezenkívül a felperes, miután ismertette mindazon jogi szabályokat, amelyek alapján úgy véli, hogy a Bizottság köteles eljárni, a szóban forgó kérelmet az alábbi – eltérő, de lényegében hasonló – megfogalmazásban ismétli meg:

„[A felperes] tehát azt kérte a Bizottságtól, hogy sürgősen járjon el […] annak megakadályozása érdekében, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok az [adott] spektrum használati jogára vonatkozó új koncesszió nélkül engedélyezzék az Inmarsat számára a [2 GHz‑es frekvenciasáv] spektrumának repülés közbeni összeköttetésre irányuló szolgáltatások nyújtására történő használatát.”

42      A felperes egyébként 2016. december 22‑i levelében kifejezetten és hivatalosan kérte a Bizottságot, hogy adjon helyt a szóban forgó kérelemnek. E körülmények között az említett levelet úgy kell értelmezni, hogy a 2016. augusztus 2‑i levélben kimerítő jelleggel felsorolt valamennyi körülmény tekintetében az EUMSZ 265. cikk értelmében vett felszólító levélnek minősül (lásd ebben az értelemben: 1999. június 3‑i TF1 kontra Bizottság ítélet, T‑17/96, EU:T:1999:119, 42. pont).

43      Így tehát azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottsághoz 2016. december 22‑én intézett, a felperes 2016. augusztus 2‑i levelére tekintettel értelmezett felszólító levél tartalmaz‑e olyan, a 2 GHz‑es frekvenciasáv „alapvetően eltérő” használatának és a belső piac felaprózódásának megakadályozására irányuló eljárásra való egyértelmű és pontos felkérést, amelyből a Bizottság számára konkrétan kiderül a tőle meghozni kért határozat tartalma, és hogy ebből az eljárásra való felkérésből kitűnik‑e, hogy annak célja a fenti 38. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottság állásfoglalásra kényszerítése.

44      E tekintetben először is rá kell mutatni arra, hogy 2016. augusztus 2‑i levelében a felperes többek között kifejtette azon véleményét, hogy ha a nemzeti szabályozó hatóságok az Inmarsat részére megadnák az EAN‑rendszerre vonatkozó engedélyeket, akkor ez a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az uniós jogalkotó által előirányzott használatától „alapvetően eltérő” használatnak minősülne.

45      Így tehát az a kérelem, amelyben a felperes azt kéri a Törvényszéktől, hogy állapítsa meg a Bizottság abban álló mulasztását, hogy nem hozott intézkedéseket „annak megakadályozása érdekében, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok koordináció nélkül engedélyezzék az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasáv elsődlegesen levegő‑föld hálózatok tekintetében történő használatát”, valamint annak megakadályozása érdekében, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávot „alapvetően eltérő” célra használják, a Bizottság állításával ellentétben nem lépi túl intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset benyújthatóságának a Bizottsághoz 2016. december 22‑én intézett, a felperes 2016. augusztus 2‑i levelével összefüggésben értelmezett felszólítás által meghatározott kereteit.

46      Ugyanez vonatkozik a felperes arra irányuló kérelmére, hogy a Törvényszék állapítsa meg, hogy a Bizottság jogellenesen mulasztotta el „megakadályozni a 2 GHz‑es frekvenciasáv eltérő használatát”.

47      Ezzel szemben, amint azt a Bizottság is állítja, az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem elfogadhatatlan abban a részében, amelyben a felperes annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy a Bizottság jogellenesen elmulasztotta meghozni az egyedileg az Inmarsatnak címzett, annak megakadályozására irányuló jogi aktust, hogy az Inmarsat a 2 GHz‑es frekvenciasávot légi járművek fedélzetén összeköttetést biztosító levegő‑föld rendszerei vonatkozásában használja. A felperes ugyanis a Törvényszék írásbeli kérdésére és a tárgyaláson adott válaszában jelezte, hogy az egyik olyan jogi aktus, amelynek meghozatalára a Bizottság az eljárásra való felkérés alapján hatáskörrel rendelkezik, az Inmarsatnak címzett olyan „felszólító levél”, amelyben a Bizottság megtiltja az Inmarsatnak, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávot az EAN‑rendszer működtetésére használja. Márpedig a felperes sem a Bizottságnak címzett 2016. december 22‑i felszólításban, sem a Bizottság által hivatkozott 2016. augusztus 2‑i levelében nem kérte fel a Bizottságot arra, hogy fogadjon el ilyen, az Inmarsatnak címzett jogi aktust. Ilyen eljárásra való felkérés azzal összefüggésben sem vezethető le, hogy a felperes az említett felszólítást és az említett levelet olyan jogi aktus elfogadására vonatkozóan küldte a Bizottságnak, amelynek célja egyértelműen annak megakadályozása volt, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyt adjanak az Inmarsat számára többek között ezen frekvenciasáv olyan célú használatára, amely a felperes szerint nem felel meg a harmonizált célkitűzéseknek és a kiválasztásról döntő határozatnak.

48      Következésképpen a Bizottság által felhozott, arra alapított elfogadhatatlansági kifogás, hogy e kérelem tárgya nem felel meg a felszólítás tárgyának, részben megalapozott.

49      Másodszor meg kell állapítani, hogy a felperes által a Bizottsághoz intézett eljárásra való felkérés azon az előfeltevésen alapul, hogy a Bizottság köteles eljárni, ha fennáll annak veszélye, hogy sérül az MSS‑ek belső piaci harmonizációja. E tekintetben a felperes az EUSZ 17. cikkre és a Bizottságnak mint „a Szerződések őrének” az uniós jog tiszteletben tartásának biztosításában betöltött szerepére, valamint azokra a hatáskörökre hivatkozott, amelyekkel a felperes szerint a Bizottság a keretirányelv 19. cikke és az engedélyezési irányelv (35) preambulumbekezdése alapján az MSS szolgáltatások belső piacának működése felett gyakorolt felügyelet tekintetében rendelkezik.

50      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a felszólításnak tájékoztatást kell adnia a kért jogi aktus tartalmát illetően, de nem követelmény, hogy a megfogalmazás a legnagyobb pontossággal jelölje meg a kívánt jogi aktust (lásd ebben az értelemben: 1970. július 8‑i Hake kontra Bizottság ítélet, 75/69, EU:C:1970:65, 4–10. pont; 1985. május 22‑i Parlament kontra Tanács ítélet, 13/83, EU:C:1985:220, 35–37. pont).

51      A jelen ügyben a Bizottság a hozzá intézett, a felperes 2016. augusztus 2‑i levelére tekintettel értelmezett 2016. december 22‑i felszólításból következtethetett arra, hogy a felperes által tőle meghozni kért jogi aktusnak azzal a következménnyel kell járnia, hogy fennmaradjon a 2 GHz‑es frekvenciasáv MSS szolgáltatások vonatkozásában történő használatának az alkalmazandó jogi háttér által kialakított belső piaca. A felpereshez hasonlóan egyébként rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság a 2017. február 21‑i levélben azt válaszolta, hogy szervezeti egységei „ellenőrzést gyakorol[nak] a vonatkozó piaci folyamatok és a szabályozás alakulása felett”.

52      A fentiekre tekintettel egyrészt a Bizottság állításával ellentétben a felszólítás a tőle meghozni kért jogi aktus tartalmát illetően kellően egyértelmű és pontos volt ahhoz, hogy állást foglalhasson azokról a lépésekről, amelyeket annak megakadályozása érdekében kell megtennie, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok az MSS szolgáltatások belső piacának megőrzése érdekében engedélyt adjanak az Inmarsatnak.

53      Másrészt az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem elfogadhatatlan abban a részében, amelyben a felperes annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy a Bizottság jogellenesen elmulasztotta meghozni az egyedileg az Inmarsatnak címzett, annak megakadályozására irányuló jogi aktust, hogy az Inmarsat a 2 GHz‑es frekvenciasávot légi járművek fedélzetén összeköttetést biztosító levegő‑föld rendszerei vonatkozásában használja.

2.      A felperes általi eljárásra való felkérés nyomán hozott bizottsági állásfoglalás fennállásáról

54      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a 2017. február 14‑i és 21‑i leveleiben állást foglalt a felperes arra irányuló felkérése nyomán, hogy bocsásson ki jogi aktust annak megakadályozására, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyezzék az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasáv spektrumának arra történő használatát, hogy repülés közbeni összeköttetésre irányuló szolgáltatásokra levegő‑föld megoldásokat nyújtson. Úgy véli, hogy az említett eljárásra való felkérést követően világosan meghatározta álláspontját, még akkor is, ha e válasz nem eredményezte az általa kért intézkedések meghozatalát.

55      A válaszban a felperes vitatja a Bizottság érveit, és arra hivatkozik, hogy az eljárásra való felkérés nyomán adott, a 2017. február 14‑i és 21‑i levelében kifejtett válasza intézményi mulasztásnak felel meg. A Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszában a felperes azonban közölte, hogy „nem vitatott, hogy [az említett levelekben] a Bizottság állást foglalt, és ez az állásfoglalás [az eljárásra való felkérés] elutasításának felel meg”. A tárgyaláson a felperes a Törvényszék kérdésére megerősítette, hogy már nem vitatja, hogy a Bizottság az eljárásra való felkérést követően állást foglalt, ezt pedig a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítették is.

56      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 265. cikk második bekezdése értelmében „[a]z intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset csak akkor elfogadható, ha az érintett intézményt, szervet vagy hivatalt előzetesen felkérték, hogy járjon el. Ha a felkéréstől számított két hónapon belül az érintett intézmény, szerv vagy hivatal nem foglal állást, a keresetet további két hónapon belül lehet megindítani.”

57      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset elfogadhatóságának az EUMSZ 265. cikkben meghatározott feltételei nem teljesülnek, ha az eljárásra felkért intézmény a felkérést követően a kereset benyújtása előtt állást foglalt (lásd: 2016. július 21‑i Nutria kontra Bizottság ítélet, T‑832/14, nem tették közzé, EU:T:2016:428, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58      A jelen ügyben a Bizottság 2017. február 14‑i és 21‑i leveléből kitűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a hatáskör hiánya miatt nem léphet fel a felperes arra irányuló felkérése alapján, hogy a Bizottság a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS szolgáltatások tekintetében történő használatára irányuló harmonizációnak köszönhetően létrejött belső piac megőrzése érdekében intézkedéseket hozzon annak megakadályozására, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyezzék az Inmarsat számára az adott frekvenciasávnak az EAN‑rendszer működtetésére történő használatát. Az eljárás megtagadásáról van tehát szó.

59      Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az intézménynél nemcsak akkor nem áll fenn intézményi mulasztás, ha a felperesnek megfelelő jogi aktust bocsát ki, hanem akkor is, ha megtagadja az ilyen jogi aktus meghozatalát, és a hozzá intézett kérelemre válaszolva közli azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy nem kell meghoznia az említett jogi aktust, vagy nem rendelkezik hatáskörrel a meghozatalára (lásd: 2017. december 7‑i Techniplan kontra Bizottság végzés, T‑853/16, nem tették közzé, EU:T:2017:928, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 1972. március 8‑i Nordgetreide kontra Bizottság ítélet, 42/71, EU:C:1972:16, 4. pont; 1992. november 24‑i Buckl és társai kontra Bizottság ítélet, C‑15/91 és C‑108/91, EU:C:1992:454, 15. és 20. pont; 2005. december 8‑i Campailla kontra Bizottság végzés, C‑211/05 P, nem tették közzé, EU:C:2005:760, 17. pont).

60      Következésképpen az, hogy a szóban forgó intézmény megtagadja a felkérésnek megfelelő eljárást, olyan állásfoglalásnak minősül, amely megszünteti a mulasztást (2005. május 4‑i Holcim [France] kontra Bizottság végzés, T‑86/03, EU:T:2005:157, 36. pont; 2016. július 21‑i Nutria kontra Bizottság ítélet, T‑832/14, nem tették közzé, EU:T:2016:428, 44. pont; lásd még ebben az értelemben: 2013. november 19‑i Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑196/12, EU:C:2013:753, 22–31. pont).

61      Következésképpen meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság a kereset benyújtása előtt megszüntette a vele szemben felhozott mulasztást. E körülmények között az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

62      A fentiekre tekintettel nem szükséges megvizsgálni a Bizottság azon kifogását, amely szerint az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem elfogadhatatlan, mivel egyes, a felperes eljárásra való felkérése alapján esetlegesen meghozandó jogi aktusok a Bizottság mérlegelési jogkörébe tartoznak, és ezért nem képezhetik ilyen kérelem tárgyát, a felperest pedig az ilyen aktusok nem érintik közvetlenül és személyében.

B.      A megsemmisítés iránti kérelemről

63      A felperes úgy véli, hogy a Bizottság a neki címzett 2017. február 14‑i és 21‑i levelében tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozik, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávon belüli frekvenciahasználati engedélyre vonatkozóan határozatot hozzanak a kiválasztott MSS‑üzemeltetőkkel és az engedélyek végrehajtásával kapcsolatban. Azt állítja, hogy a Bizottság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy meghozza a megfelelő intézkedéseket annak megakadályozására, hogy a tagállamok engedélyt adjanak az Inmarsatnak, és annak megelőzésére, hogy az MSS szolgáltatások belső piaca felaprózódjon.

64      A Bizottság úgy véli, hogy a megsemmisítés iránti kérelem elfogadhatatlan többek között amiatt, hogy a 2017. február 14‑i és 21‑i levelei nem kötelező jellegűek, és mint ilyenek nem minősülnek az EUMSZ 263. cikk első bekezdése értelmében vett megtámadható jogi aktusoknak.

65      Másodlagosan a Bizottság azt állítja, hogy a megsemmisítés iránti kérelem nem megalapozott, hiszen – mivel nem rendelkezett hatáskörrel a felperes által kért jogi aktusok meghozatalára – nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a 2017. február 14‑i és 21‑i levelében válaszolt az eljárásra való felkérésre.

1.      A 2017. február 14i és 21i levélben foglalt határozatról és a Törvényszék által végzett jogszerűségi vizsgálatról

66      Az Inmarsat által támogatott Bizottság úgy véli, hogy a 2017. február 14‑i és 21‑i levelei nem minősülnek az EUMSZ 263. cikk első bekezdése értelmében vett megtámadható jogi aktusoknak. Az ítélkezési gyakorlatra támaszkodva úgy véli, hogy az említett levelek egyrészt csupán a felperesnek küldött tájékoztatást tartalmaznak arról, hogy a Bizottság „az MSS szolgáltatásra vonatkozó engedély iránti kérelmére válaszul” nem hozott határozatot, másrészt pedig arra vonatkozó jogi véleményt, hogy az ilyen határozat meghozatala mindenképpen az illetékes nemzeti hatóságok hatáskörébe tartozik. Ezenkívül úgy véli, hogy a felperes azon álláspontja, amely szerint ezek a levelek jelentős mértékben érintik a jogi helyzetét, pusztán spekulatív, mivel több feltételezésen is alapul.

67      A Holland Királyság által támogatott felperes úgy véli, hogy a Bizottság 2017. február 14‑i és 21‑i levelei olyan határozatot tartalmaznak, amely megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti. Álláspontja szerint ezek a levelek a Bizottság végleges álláspontját tartalmazzák, amelynek lényege, hogy a Bizottság megtagadja a felperes arra irányuló felkérése alapján történő eljárást, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS szolgáltatások tekintetében történő használatára irányuló harmonizációnak köszönhetően létrejött belső piac megőrzése érdekében intézkedéseket hozzon annak megakadályozására, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyezzék az Inmarsat számára az adott frekvenciasávnak az EAN‑rendszer működtetésére történő használatát.

68      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint csak azok az intézkedések képezhetik megsemmisítés iránti kereset tárgyát, amelyek olyan kötelező joghatásokat váltanak ki, amelyek harmadik személyek érdekeit érinthetik, és azok jogi helyzetét jelentős mértékben módosíthatják (1971. március 31‑i Bizottság kontra Tanács ítélet, 22/70, EU:C:1971:32, 42. pont; 1994. március 2‑i Parlament kontra Tanács ítélet, C‑316/91, EU:C:1994:76, 8. pont; 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 36. pont).

69      Annak eldöntéséhez, hogy a megsemmisíteni kért jogi aktus vagy határozat ilyen joghatásokat vált‑e ki, a minősítés során annak tartalma (1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 9. pont), valamint kibocsátójának szándéka az irányadó (2008. július 17‑i Athinaïki Techniki kontra Bizottság ítélet, C‑521/06 P, EU:C:2008:422, 42. pont; 2010. január 26‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ítélet, C‑362/08 P, EU:C:2010:428, 42. pont). Ezzel szemben a jogi aktus vagy határozat formája a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága szempontjából főszabály szerint lényegtelen (lásd ebben az értelemben: 1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 9. pont; 2005. július 7‑i Le Pen kontra Parlament ítélet, C‑208/03 P, EU:C:2005:429, 46. pont).

70      A jelen ügyben – amint az a fenti 58–60. pontból is kitűnik – a Bizottság a 2017. február 14‑i és 21‑i leveleiben állást foglalt a felperes eljárásra való felkérése nyomán (amelyben azt kérték tőle, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS szolgáltatások tekintetében történő használatára irányuló harmonizációnak köszönhetően létrejött belső piac megőrzése érdekében hozzon intézkedéseket annak megakadályozására, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyezzék az Inmarsat számára az adott frekvenciasávnak az EAN‑rendszer működtetésére történő használatát), amikor úgy ítélte meg, hogy hatáskörhiány miatt nem járhat el ezzel kapcsolatban. A Bizottság állításával ellentétben az említett levelek nem csupán tájékoztatást vagy jogi véleményt tartalmaznak, hanem azokat az eljárás megtagadásának kell tekinteni.

71      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó intézmény által a felkérésnek megfelelő eljárás megtagadása főszabály szerint az EUMSZ 263. cikk értelmében megtámadható jogi aktusnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2005. május 4‑i Holcim [France] kontra Bizottság végzés, T‑86/03, EU:T:2005:157, 36. pont; 2016. július 21‑i Nutria kontra Bizottság ítélet, T‑832/14, nem tették közzé, EU:T:2016:428, 44. pont; 2017. december 7‑i Techniplan kontra Bizottság végzés, T‑853/16, nem tették közzé, EU:T:2017:928, 20. pont).

72      Szintén az állandó ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben a Bizottság valamely aktusa elutasító jellegű, mint a jelen ügyben is, azt azon kérelem jellege alapján kell értékelni, amelyre válaszként érkezett (1972. március 8‑i Nordgetreide kontra Bizottság ítélet, 42/71, EU:C:1972:16, 5. pont; 1992. november 24‑i Buckl és társai kontra Bizottság ítélet, C‑15/91 és C‑108/91, EU:C:1992:454, 22. pont; 2007. március 13‑i Arizona Chemical és társai kontra Bizottság végzés, C‑150/06 P, nem tették közzé, EU:C:2007:164, 22. pont). Konkrétan az elutasítás akkor minősül az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktusnak, ha azon jogi aktus, amelynek meghozatalát az intézmény megtagadta, e rendelkezés értelmében megtámadható lett volna (lásd: 1996. október 22‑i Salt Union kontra Bizottság ítélet, T‑330/94, EU:T:1996:154, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2007. március 13‑i Arizona Chemical és társai kontra Bizottság végzés, C‑150/06 P, nem tették közzé, EU:C:2007:164, 23. pont; 2010. január 22‑i Makhteshim‑Agan Holding és társai kontra Bizottság végzés, C‑69/09 P, nem tették közzé, EU:C:2010:37, 46. pont).

73      Így az azzal szemben benyújtott megsemmisítése iránti kérelem elfogadhatóságának értékelésekor, hogy a Bizottság megtagadta az eljárást a felperes arra irányuló felkérése alapján, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS szolgáltatások tekintetében történő használatára irányuló harmonizációnak köszönhetően létrejött belső piac megőrzése érdekében hozzon intézkedéseket annak megakadályozására, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyezzék az Inmarsat számára az adott frekvenciasávnak az EAN‑rendszer működtetésére történő használatát, azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottságtól meghozni kért jogi aktus maga is olyan jogi aktusnak minősül‑e, amelynek jogszerűségét a Törvényszék az EUMSZ 263. cikknem megfelelően vizsgálhatja (lásd ebben az értelemben: 2007. március 13‑i Arizona Chemical és társai kontra Bizottság végzés, C‑150/06 P, nem tették közzé, EU:C:2007:164, 23. pont).

74      Ez a kérdés a jelen ügyben ahhoz kapcsolódik, hogy a Bizottság rendelkezik‑e hatáskörrel ilyen jogi aktus meghozatalára. Annak meghatározása érdekében ugyanis, hogy a jelen ügyben maga az a jogi aktus, amelynek meghozatalát a Bizottság hatáskörének állítólagos hiánya miatt megtagadta, a fenti 73. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően megtámadható lenne‑e, elsősorban azt kell megállapítani, hogy milyen jellegű lenne ez a jogi aktus a felperes által hivatkozott hatáskörök függvényében. Ez tehát mindenekelőtt a Bizottság azon hatásköreinek vizsgálatát jelenti, hogy az eljárásra való felkérésnek megfelelően jogi aktust fogadjon el. Ezt követően, ha a Bizottság rendelkezik a kívánt hatáskörrel, a fenti 73. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően azt kell megvizsgálni, hogy a Törvényszék felülvizsgálhatja‑e azon jogi aktus jogszerűségét, amelynek meghozatalára a Bizottság hatáskörrel rendelkezik. Amennyiben a fenti kérdések egyikére nemleges választ kell adni, a jelen ügyben tehát ha a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel, vagy ha a felperes nem nyújthat be elfogadhatóan megsemmisítés iránti keresetet olyan jogi aktussal szemben, amelynek meghozatalára a Bizottság hatáskörrel rendelkezik, akkor a megsemmisítés iránti kérelmet az első esetben mint megalapozatlant, a második esetben pedig mint elfogadhatatlant kell elutasítani a fenti 73. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel. Ezzel szemben ha a Bizottság hatáskörrel rendelkezik a felperes által kért tartalmú jogi aktus meghozatalára, amelynek megsemmisítését a felperes az EUMSZ 263. cikk alapján kérheti, akkor a keresetnek helyt kell adni, amennyiben a Bizottság a hatáskörhiány fennállására hivatkozva tagadta meg az eljárást.

75      Így tehát a Bizottság 2017. február 14‑i és 21‑i levelében foglalt eljárásmegtagadás jogszerűségét az eljárásmegtagadással szembeni megsemmisítés iránti kérelem elfogadhatóságával egyidejűleg kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 1993. június 16‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, C‑325/91, EU:C:1993:245, 11. pont).

76      Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék anélkül, hogy előzetesen határozna a Bizottság által a megsemmisítés iránti keresettel kapcsolatban felhozott, a felperes eljáráshoz fűződő érdekének hiányára vagy arra alapított elfogadhatatlansági kifogásról, hogy a felperes nem rendelkezik az eljárásra való felkérésben meghozni kért jogi aktus megsemmisítése iránti kereshetőségi joggal, jogosult az adott ügy körülményei alapján mérlegelni, hogy az igazságszolgáltatás megfelelő működése igazolja‑e a kereset érdemi elutasítását (lásd ebben az értelemben: 2002. február 26‑i Tanács kontra Boehringer ítélet, C‑23/00 P, EU:C:2002:118, 52. pont). A jelen ügyben a kereset elfogadhatósága és megalapozottsága között fennálló kapcsolatra tekintettel a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy – az alábbi 107–112. és 164–180. pont sérelme nélkül – mindenekelőtt azzal kapcsolatban kell határozni, hogy a Bizottság rendelkezik‑e hatáskörrel arra, hogy a felperes által hozzá intézett eljárásra való felkérés nyomán jogi aktust fogadjon el.

2.      Az eljárásra való felkérés alapján meghozni kért jogi aktusok elfogadására irányuló egyes bizottsági hatáskörökre vonatkozó felperesi érvelésről

77      Emlékeztetni kell arra, hogy 2016. december 22‑i levelében a felperes kifejezetten és hivatalosan arra kérte a Bizottságot, hogy adjon helyt a 2016. augusztus 2‑i levelében szereplő azon kérelmének, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS szolgáltatások tekintetében történő használatára irányuló harmonizációnak köszönhetően létrejött belső piac megőrzése érdekében hozzon intézkedéseket annak megakadályozására, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyezzék az Inmarsat számára az adott frekvenciasávnak az EAN‑rendszer működtetésére történő használatát.

78      A felperes eljárásra való felkérésére adott válasz három eleme lényegében megtalálható a Bizottság 2017. február 14‑i és 21‑i levelében. Először is a Bizottság közölte, hogy az MSS szolgáltatásokra és azok üzemeltetőire vonatkozó engedélyezési kérelmekről és végrehajtási intézkedésekről szóló döntéseket nemzeti szinten hozzák meg. Másodszor azt állította, hogy csupán megkönnyítette a tagállamok között a végrehajtási határozatnak megfelelően folytatott együttműködést, és jelezte, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját nem tervezik újból meghatározni. Harmadszor úgy ítélte meg, hogy az alkalmazandó jogi háttér e tekintetben nem biztosít számára különös hatáskört arra, hogy megakadályozzon egy tagállamot abban, hogy engedélyezze az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasáv spektrumának arra történő használatát, hogy repülés közbeni összeköttetésre irányuló szolgáltatásokra levegő‑föld megoldásokat nyújtson.

79      A Holland Királyság és az Eutelsat által támogatott felperes úgy véli, hogy a Bizottság a 2017. február 14‑i és 21‑i levelében tévesen állította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a hozzá intézett felkérés alapján eljárjon. Azt is vitatja, hogy elfogadhatatlan lenne megsemmisítés iránti kérelmet benyújtania azon jogi aktusok ellen, amelyek meghozatalára a Bizottság hatáskörrel rendelkezik.

80      E tekintetben elöljáróban azon jogi aktus jellegét illetően, amelyet az eljárásra való felkérése alapján a Bizottságnak szerinte meg kellene hoznia, a felperes a Törvényszék írásbeli és szóbeli kérdéseire válaszolva lényegében azt adta elő, hogy a Bizottság fellépése olyan jogi aktus formáját öltheti, amelynek címzettje az Inmarsat, és amely a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az – az MSS szolgáltatásokra vonatkozó keretszabályozással állítása szerint ellentétes – EAN‑rendszer működtetésére irányuló használatának megtiltására vonatkozik, amely visszavonja tőle a kiválasztásról döntő határozatban biztosított előnyt, amely megakadályozza azt, hogy az Inmarsat engedélyt kapjon a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az EAN‑rendszer működtetésére irányuló használatára, vagy akár olyan általános hatályú jogi aktus formáját is öltheti, amely a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatára vonatkozó cél harmonizációjának megőrzésére irányul, és azt eredményezi, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok nem adhatnak engedélyt az Inmarsat részére.

81      E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 47. pontból kitűnik – a felperes által a Bizottsághoz intézett eljárásra való felkérés nem tartalmazott olyan jogi aktus meghozatalára irányuló felkérést, amelynek címzettje az Inmarsat és amely a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az EAN‑rendszer működtetésére irányuló használatának megtiltására vonatkozik. Következésképpen a felperes e tekintetben nem vitathatja jogosan a Bizottság 2017. február 14‑i és 21‑i levelében foglalt határozat jogszerűségét. Mivel ugyanis a felperes nem hívta fel a Bizottságot ilyen jogi aktus meghozatalára, e tekintetben az szükségszerűen nem hozhatott erre irányuló határozatot.

82      A felperes továbbá úgy véli, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megtagadta, hogy egyedi jogi aktust intézzen a nemzeti szabályozó hatóságokhoz vagy általános hatályú jogi aktust fogadjon el, mivel így figyelmen kívül hagyta, illetve tévesen értelmezte azokat a hatásköröket, amelyek a felperes szerint a Bizottság tekintetében először is a rádióspektrum‑gazdálkodásra és az MSS szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi háttérből, másodszor a közbeszerzésekre vonatkozó általános jogelvekből, harmadszor az MSS szolgáltatásoknak szánt 2 GHz‑es frekvenciasávot érintő harmonizációs kezdeményezés hatékony érvényesülésének biztosítását célzó, a belső piac felaprózódásának megelőzésére irányuló kötelezettségéből, negyedszer pedig az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvéből következnek. Végül úgy véli, hogy ezek a hatáskörök implicit módon állnak fenn.

a)      A kifejezett bizottsági hatáskörök fennállásáról

1)      A rádióspektrum igazgatására és az MSS szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi háttéren alapuló bizottsági hatáskörökről

83      A felperes szerint a repülés közbeni összeköttetésre irányuló levegő‑föld megoldásokat nyújtó EAN‑rendszer, amelyhez az Inmarsat engedélyt kér a nemzeti szabályozó hatóságoktól, nem felel meg sem a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának a harmonizációs határozatban meghatározott céljának, sem pedig az Inmarsat által a kiválasztási eljárás keretében tett azon kötelezettségvállalásoknak, amelyek miatt őt választották ki a végrehajtásra, vagyis arra, hogy egyetemes összeköttetést biztosító MSS szolgáltatásokat nyújtson.

84      A felperes úgy véli, hogy míg az MSS‑határozat az engedélyezési hatásköröket a nemzeti szabályozó hatóságokra ruházza, addig az MSS szolgáltatások számára biztosítandó frekvenciák meghatározására, a 2 GHz‑es frekvenciasáv alkalmazási céljainak meghatározására és az üzemeltetők közös eljárás szerinti kiválasztására irányuló hatáskörök – többek között az MSS‑határozat II. címe alapján – kizárólag a Bizottságra hárulnak. Álláspontja szerint – amelyet az Eutelsat is támogat – az a tagállam által adott engedély, amely lehetővé teszi az Inmarsat számára, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatát a levegő‑föld hálózat javára megváltoztassa, a Bizottságnak fenntartott ezen hatáskörök nyilvánvaló megkerülését, valamint a „műholdas mobilrendszerek” és a „kiegészítő földfelszíni elemek” MSS‑határozatban, valamint a Bizottság által a pályázati felhívásban és a kiválasztásról döntő határozatban előírt feltételek és kötelezettségek alapján meghatározott fogalmának újraszabályozását jelenti.

85      A felperes szerint mivel a Bizottság hozta meg a harmonizációs határozatot és a kiválasztásról döntő határozatot, követnie kell azok helyes alkalmazását, és ezzel összefüggésben úgy kell döntenie, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv spektrumának az MSS szolgáltatások tekintetében elsősorban földi hálózatokon történő, az Inmarsat által javasolt használata alapvető változást jelent az adott frekvenciasáv uniós szintű harmonizált használatát illetően. E tekintetben a Bizottságnak a felperes és az Eutelsat álláspontja szerint tájékoztatnia kellett volna a nemzeti szabályozó hatóságokat először is arról, hogy a tervezett új felhasználás nem tartozik az említett spektrumnak az MSS‑határozat alapján lefolytatott kiválasztási eljárás eredményeként az Inmarsat számára kijelölt használatának hatálya alá, másodszor pedig arról, hogy a spektrum eltérő használatára vonatkozó valamennyi határozatot „uniós eljárás” szerint, vagyis új pályázati felhívást követően kell elfogadni.

86      Egyébiránt a felperes azt állítja, hogy a Bizottság által az MSS‑határozat 9. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott végrehajtási határozat, amelyre a Bizottság a 2017. február 14‑i levelében annak alátámasztásául hivatkozott, hogy az engedéllyel rendelkező üzemeltetőkkel szemben a végrehajtási intézkedések terén fennálló hatáskörei a nemzeti szinten ezzel kapcsolatban tett lépések figyelemmel kísérésére korlátozódnak, csak az e határozat 7. cikkének (2) bekezdésében említett közös feltételek esetleges megsértésére vonatkozik, tehát nem érinti az említett határozat III. címben ismertetett „engedélyezési” szakaszt.

87      Következésképpen a felperes szerint a Bizottság köteles lett volna fellépni annak érdekében, hogy megelőzze a 2 GHz‑es frekvenciasáv kizárólagos, a harmonizációs folyamat és az abból következő kiválasztási eljárás alapján engedélyezett használatának pontosan meghatározott hatályát és kritériumait érintő eltérés veszélyét.

88      Az Inmarsat és az EchoStar által támogatott Bizottság azzal érvel, hogy az MSS szolgáltatásokat nyújtó rendszerekre alkalmazandó uniós jogszabályi háttér nem biztosít számára hatáskört azokra az engedélyekre, amelyeket egy adott frekvenciasáv meghatározott használatára vonatkozóan adnak ki az üzemeltetőknek. Ez a hatáskör kizárólag a nemzeti szabályozó hatóságokat illeti meg, amelyek kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy a kiválasztott pályázóknak engedélyeket adjanak, és a közös feltételek betartatása érdekében végrehajtási intézkedéseket hozzanak.

89      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a rádióspektrum‑gazdálkodásra és az MSS szolgáltatásokra vonatkozó szabályozási keret egyértelmű hatáskörmegosztást ír elő a Bizottság és a tagállamok között.

90      Egyrészt a rádióspektrum‑gazdálkodásra és az MSS szolgáltatásokra vonatkozó szabályozási keretből kitűnik, hogy a Bizottság – amint arra a felperes rámutat – bizonyos hatáskörökkel rendelkezik a kötelező joghatásokkal rendelkező jogi aktusok meghozatalára. A rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdése ugyanis a Bizottságra ruházta a frekvenciák rendelkezésre állásának és használati céljának a meghatározására vonatkozó hatáskört, amelyet a Bizottság a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS szolgáltatásokat nyújtó rendszerekre történő használata tekintetében a harmonizációs határozat meghozatalával gyakorolt.

91      A Bizottság a felperes állítása szerint az MSS‑határozat II. címének megfelelően kizárólagos hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávos MSS‑üzemeltetőket közös kiválasztási eljárás alapján kiválassza. Amint azt a Bizottság a tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva megerősítette, a közös kiválasztási eljárás keretében többek között azt határozza meg, hogy a pályázati felhívásra benyújtott válaszban javasolt rendszer megfelel‑e az MSS szolgáltatást nyújtó rendszer azon meghatározásának, amely az említett határozat 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szerepel. A Bizottság ugyanis – ahogyan e címben is szerepel – összehasonlító kiválasztási eljárást szervez a műholdas mobilrendszerek üzemeltetőinek kiválasztására. A Bizottság e kizárólagos hatáskört gyakorolva hozta meg a kiválasztásról döntő határozatot, amelyben az Inmarsatot és a Solarist (később EchoStar) a 2 GHz‑es frekvenciasávban MSS szolgáltatásokat nyújtó rendszerek üzemeltetőinek választotta ki (lásd a fenti 8. pontot).

92      Másrészt az MSS‑ekre alkalmazandó keretszabályozás bizonyos kizárólagos hatásköröket ruház a tagállamokra. Így először is az illetékes nemzeti hatóságok adják meg az MSS‑határozat III. címe alapján a Bizottság által kiválasztott üzemeltetők részére a műholdas mobilrendszerek működtetésére kijelölt rádiófrekvenciák használatához szükséges engedélyeket.

93      Az MSS‑határozat 7. cikkének (1) bekezdése szerint ugyanis kizárólag a tagállamok feladata a kiválasztott pályázók számára a Bizottság határozatában meghatározott, adott rádiófrekvencia‑használati jogot és a műholdas mobilrendszer üzemeltetéséhez szükséges jogot biztosítani. Ezenkívül e határozat 8. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok biztosítják, hogy illetékes hatóságaik megadják az említett határozat II. címének megfelelően kiválasztott és az e határozat 7. cikke szerint a spektrum használatára engedélyezett pályázók számára a műholdas mobilrendszerek kiegészítő földfelszíni elemeinek a területükön való használatához szükséges engedélyeket.

94      Az MSS‑határozat 7. cikke (1) bekezdésének és 8. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy az előbbi rendelkezés szerinti engedély megadásának egyetlen feltétele van, nevezetesen az, hogy az engedélyt kérő üzemeltető az említett határozat II. címének megfelelően kiválasztott pályázó legyen, míg az utóbbi rendelkezés szerinti engedélynek két feltétele van, amelyek szerint az engedélyt kérelmezőnek a kiválasztott üzemeltetői jogálláson felül a határozat 7. cikke szerint a szóban forgó rádióspektrum használatára vonatkozóan is engedéllyel kell rendelkeznie (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2020. március 5‑i Viasat UK és Viasat ítélet, C‑100/19, EU:C:2020:174, 46. pont).

95      Következésképpen az MSS‑határozat 7. cikke (1) bekezdésének és 8. cikke (1) bekezdésének szó szerinti értelmezése ahhoz a következtetéshez vezet, hogy az e rendelkezések valamelyike szerinti engedélyt a nemzeti szabályozó hatóság nem tagadhatja meg azzal az indokkal, hogy az a rendszer, amelyre az engedélyt kérték, nem műholdas mobilrendszer, vagy hogy az érintett üzemeltető nem tartotta tiszteletben a kiválasztási eljárás során vállalt kötelezettséget (lásd ebben az értelemben: 2020. március 5‑i Viasat UK és Viasat ítélet, C‑100/19, EU:C:2020:174, 49. pont). Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 91. pontból is kitűnik – a Bizottság a kiválasztásról döntő határozat elfogadása előtt megállapítja, hogy az üzemeltető által a pályázati felhívásra válaszul javasolt rendszer műholdas mobilrendszernek minősül.

96      Ebből az következik, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok az engedélyek megadása során nem rendelkeznek mérlegelési mozgástérrel, és így nem tagadhatják meg az engedélyt, ha a kérelem a Bizottság által kiválasztott üzemeltetőtől származik, amit pedig a felperes is elismer.

97      A felperes lényegében úgy véli, hogy ez a körülmény azt jelenti, hogy a Bizottság köteles eljárni kizárólagos hatáskörei „védelmének”, és így annak megakadályozása érdekében, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok megadják az engedélyt abban az esetben, ha az a rendszer, amelynek működtetéséhez a kiválasztott üzemeltető az engedélyt kéri – mint a jelen ügyben az EAN‑rendszer esetében –, megváltozott ahhoz képest, amelynek megvalósítására a Bizottság az üzemeltetőt kiválasztotta, az új rendszer pedig nem felel meg sem a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának a harmonizációs határozatban és az MSS‑határozatban meghatározott céljainak, sem pedig a szóban forgó üzemeltető által a közös kiválasztási eljárás keretében tett kötelezettségvállalásoknak.

98      E tekintetben másodszor azt kell megállapítani, hogy az arra irányuló hatáskört, hogy az MSS‑határozat 7. cikkének (2) bekezdésében, illetve 8. cikkének (3) bekezdésében az engedélyekhez kapcsolódó közös feltételek, valamint a szóban forgó üzemeltető által a kiválasztási eljárás keretében vállalt kötelezettségek betartását ellenőrizzék, továbbá az arra irányuló hatáskört, hogy az esetleges jogsértéseket szankcionálják, a tagállamokra ruházták, mivel a Bizottság e tekintetben csupán koordinációs hatáskörrel rendelkezik.

99      Először is az MSS‑határozat 9. cikke a nemzeti szabályozó hatóságok által megadott engedélyekhez kapcsolódó közös feltételek betartásának ellenőrzésére szolgáló rendszert ír elő, valamint végrehajtási eljárást arra az esetre, ha a kiválasztott és engedélyezett üzemeltető nem tartja be az említett közös feltételeket. Az MSS‑határozat e tekintetben elsősorban a tagállamokra ruházza a hatásköröket.

100    Így az MSS‑határozat 9. cikke (2) bekezdésének második albekezdése értelmében a tagállamok biztosítják az említett határozat 7. és 8. cikke alapján kiadott engedélyekhez kapcsolódó közös feltételek betartásának ellenőrzését és meghozzák a megfelelő intézkedéseket a szabálytalanságok kezelésére. A határozat 9. cikke (2) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy a nemzeti végrehajtási szabályoknak összhangban kell állniuk az uniós jogszabályokkal, különösen az engedélyezési irányelv 10. cikkével.

101    Az engedélyezési irányelv 10. cikkének megfelelően a nemzeti szabályozó hatóságok ellenőrzik és felügyelik az általános felhatalmazáshoz vagy a rádiófrekvencia‑használati jogokhoz kapcsolódó feltételek betartását. E tekintetben a tagállamok a nemzeti szabályozó hatóságokat felhatalmazzák többek között arra, hogy az általános felhatalmazásokat vagy a használathoz kapcsolódó feltételeket be nem tartó vállalkozásokra visszatartó erejű pénzbírságot szabjanak ki, illetve hogy elrendeljék az olyan szolgáltatások vagy szolgáltatáscsoportok nyújtásának beszüntetését vagy késleltetését, amelyek további nyújtása jelentős mértékben hátráltatná a versenyt.

102    A fenti 99–101. pontban említett rendelkezéseket az MSS‑határozat (21) preambulumbekezdésének fényében kell értelmezni, amely szerint az MSS szolgáltatásokkal vagy kiegészítő földfelszíni elemekkel kapcsolatban kibocsátott engedélyek kötelezettség elmulasztása miatti visszavonására irányuló döntéseket nemzeti szinten kell végrehajtani.

103    Másodszor, az MSS‑határozat 7. cikkének (1) bekezdése szerinti engedélyekhez kapcsolódó közös feltételek között, amelyek betartását e határozat 9. cikke (2) bekezdésének második albekezdése értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, szerepel az ugyanezen határozat 7. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt feltétel is, amely szerint a kiválasztott pályázók a kijelölt rádiófrekvenciás spektrumot az MSS szolgáltatások nyújtására használják. Ez utóbbi rendelkezés az említett határozat 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt fogalommeghatározással együtt tehát arra irányul, hogy a tagállamok figyelemmel kísérjék az MSS szolgáltatások nyújtására vonatkozó frekvenciakijelölés célját, következésképpen ellenőrizzék, hogy az a rendszer, amelynek működtetéséhez az említett frekvenciát használják, MSS szolgáltatást biztosító műholdas mobilrendszer legyen – ezt lényegében a felperes is elismeri, amikor azt állítja, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv harmonizációjára irányuló cél megköveteli, hogy a „műholdas mobilrendszerek” MSS szolgáltatásokat nyújtsanak.

104    Ezenkívül az MSS‑határozat 7. cikkének (1) bekezdésében említett engedélyekre az e határozat 7. cikke (2) bekezdésének c) pontjában előírt közös feltétel is vonatkozik, amely szerint a kiválasztott pályázóknak a pályázatukban vagy a Bizottság által szervezett kiválasztási eljárás során vállalt minden kötelezettségüket teljesíteniük kell.

105    A nemzeti szabályozó hatóságok által az MSS‑határozat 8. cikkének (1) bekezdése alapján adott engedélyeknek egyébként a határozat 8. cikke (3) bekezdésének a) pontjában foglaltak szerint az is feltétele, hogy az üzemeltetők a kijelölt rádiófrekvenciás spektrumot a műholdas mobilrendszerek kiegészítő földfelszíni elemeihez használják, valamint az említett határozat 8. cikke (3) bekezdésének b) pontjában foglaltak szerint az is, hogy a kiegészítő földfelszíni elemek a műholdas mobilrendszer szerves részét képezzék, és a műholdas forrás és hálózatkezelési mechanizmus vezérlése alatt álljanak. Ezek a rendelkezések a határozat 2. cikke (2) bekezdésének b) pontjában szereplő meghatározással együttesen értelmezve lehetővé teszik annak biztosítását, hogy a tagállamok figyelemmel kísérjék és ellenőrizzék azt, hogy a kiválasztott üzemeltető tiszteletben tartja‑e többek között a kiegészítő földfelszíni elemeknek a szóban forgó határozat 7. cikkének (1) bekezdése alapján engedélyezett műholdas mobilrendszerben betöltött szerepét.

106    Következésképpen meg kell állapítani, hogy az MSS‑határozat figyelemmel kísérést ír elő a nemzeti szabályozó hatóságok által engedélyezett rendszerrel kapcsolatban, és ellenőrzést ír elő arra vonatkozóan, hogy a kiválasztott és engedéllyel rendelkező üzemeltető a számára kijelölt frekvenciát az MSS‑ek szolgáltatására vonatkozó harmonizált célnak megfelelően használja‑e, és ezáltal tiszteletben tartja‑e az MSS‑ekre vonatkozó jogszabályi hátteret, különösen a műholdas mobilrendszereknek és a kiválasztási eljárás során vállalt kötelezettségeknek a meghatározását illetően. Az erre vonatkozó döntéshozatali hatáskör a tagállamokra hárul.

107    Harmadszor ami a Bizottságnak az ellenőrzési és végrehajtási eljárással összefüggő hatásköreit illeti, az MSS‑határozat (22) preambulumbekezdésében az áll, hogy bár a kiválasztott és engedélyezett műholdas mobilrendszer‑üzemeltetők általi rádiófrekvenciás spektrumhasználat ellenőrzése és bármely előírt végrehajtási intézkedés nemzeti szinten történik, a Bizottság számára meg kell hagyni a lehetőséget, hogy a koordinált ellenőrzési vagy végrehajtási eljárás módozatait megállapítsa. A Bizottságnak szükség esetén lehetőséget kell kapnia arra, hogy felvessen olyan végrehajtási problémákat, amelyek a közös engedélyezési feltételek üzemeltetők általi tiszteletben tartásával kapcsolatosak.

108    Így egyrészt az MSS‑határozat 9. cikke (2) bekezdése harmadik albekezdésének megfelelően „a Bizottság a [keret]irányelv 22. cikke alapján létrehozott hírközlési bizottság segítségével megvizsgálhatja a közös feltételek megszegésének feltételezett, konkrét eseteit.” Ezenkívül ugyanezen rendelkezés szerint „ha egy tagállam konkrét jogsértésről tájékoztatja a Bizottságot, a Bizottság megvizsgálja a feltételezett jogsértést”. Ez a rendelkezés nem határozza meg azon jogi aktus jellegét, amelyet a Bizottság a rendelkezés alapján elfogadhat, sem pedig a Bizottság által lefolytatható vagy adott esetben lefolytatandó vizsgálat joghatásait.

109    Mindazonáltal az MSS‑határozat 9. cikke (2) bekezdése harmadik albekezdésének rendszertani értelmezéséből az következik, hogy a Bizottság az e rendelkezés által ráruházott hatáskörök végrehajtása során a hírközlési bizottság munkájával összefüggésben az illetékes nemzeti hatóságokkal szemben ajánlást vagy véleményt fogalmazhat meg, illetve köteles megfogalmazni. Az említett határozat 9. cikkének (2) bekezdésében foglaltak szerint ugyanis a tagállamok feladata biztosítani a közös feltételek betartásának ellenőrzését és meghozni a megfelelő intézkedéseket a szabálytalanságok kezelésére (lásd a fenti 100. pontot). Ebből következik, hogy a Bizottság által e határozat 9. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése alapján lefolytatható, illetve lefolytatandó „vizsgálat” csak arra irányulhat, hogy segítséget nyújtson a tagállamoknak annak eldöntéséhez, hogy megsértették‑e a közös feltételeket, és adott esetben az ilyen jogsértés miatt alkalmazandó szankcióval kapcsolatban, ám e tekintetben a Bizottságra nem ruháztak döntéshozatali jogkört.

110    Márpedig a fenti 68. és 69. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 263. cikk értelmében megtámadható jogi aktusnak minősül az uniós intézmények által elfogadott valamennyi olyan rendelkezés, függetlenül a formájától, amely kötelező joghatások kiváltására irányul (lásd ebben az értelemben: 2014. február 13‑i Magyarország kontra Bizottság ítélet, C‑31/13 P, EU:C:2014:70, 54. pont).

111    Ezzel szemben nem tartozik az EUMSZ 263. cikkben említett bírósági felülvizsgálat hatálya alá az olyan jogi aktus, amely nem vált ki önálló és közvetlen kötelező joghatásokat, mint például az előkészítő, a megerősítő és a pusztán végrehajtásra irányuló jogi aktusok, az egyszerű ajánlások és vélemények, valamint főszabály szerint a belső utasítások (lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 12‑i Reynolds Tobacco és társai kontra Bizottság ítélet, C‑131/03 P, EU:C:2006:541, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. május 14‑i Sepracor Pharmaceuticals [Ireland] kontra Bizottság végzés, C‑477/11 P, nem tették közzé, EU:C:2012:292, 52. pont).

112    Következésképpen a fenti 72. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján a jelen kereset elfogadhatatlan az arra vonatkozó részében, hogy a Bizottság megtagadta az MSS‑határozat 9. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése szerinti jogi aktus meghozatalát.

113    Másrészt a Bizottságot az MSS‑határozat 9. cikkének (3) bekezdése alapján megillető, arra irányuló hatáskörrel kapcsolatban, hogy az MSS szolgáltatások nyújtására vonatkozó közös feltételek végrehajtásának koordinálására irányuló mechanizmus bevezetése érdekében a tagállamokkal szemben kötelező joghatásokat kiváltó határozatot fogadjon el, a Bizottság az Eutelsat érvére és a Törvényszék kérdésére válaszolva elismerte, hogy ez a rendelkezés hatáskört biztosít számára arra, hogy a végrehajtás szabályainak összehangolt alkalmazására vonatkozó egyéb megfelelő módozatokat fogadjon el, különösen a kiegészítő földfelszíni elemek használatához kapcsolódó közös feltételeket illetően.

114    Mindazonáltal a Bizottsághoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy az MSS‑határozat 9. cikkének (3) bekezdése alapján ráruházott hatáskör csupán az illetékes nemzeti hatóságok végrehajtási intézkedéseit érintő alkalmazási módozatok összehangolására vonatkozó hatáskörnek minősül, az illetékes nemzeti hatóságok a végrehajtási intézkedések foganatosítását illetően azonban továbbra is teljes hatáskörrel rendelkeznek. Így a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel e rendelkezés értelmében sem a közös feltételek megszegésének kötelező erejű megállapítására, sem olyan jogi aktus meghozatalára, amellyel megakadályozhatná az említett nemzeti hatóságokat abban, hogy engedélyt kiadjanak, illetve jogsértés fennállásának megállapítása esetén visszavonjanak vagy felfüggesszenek.

115    A fentiekből az következik, hogy a felperes állításával ellentétben az MSS‑határozat nem biztosít kifejezett hatáskört a Bizottságnak arra, hogy az EAN‑rendszernek a kiválasztásról döntő határozattal, illetve az MSS‑ekre alkalmazandó keretszabályozással való összeegyeztethetőségét értékelje, sem pedig arra, hogy ezt követően arra irányuló – az EUMSZ 263. cikk értelmében megtámadható – jogi aktust fogadjon el, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok ne adhassanak engedélyt az Inmarsatnak, vagy hogy vissza kelljen vonniuk a kiadott engedélyeket.

116    Harmadszor, a következőket kell megállapítani abban az esetben, ha a jelen kifogás keretében előadott felperesi érveket úgy kell értelmezni, hogy a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság beleértett (implicit) hatáskörrel rendelkezik egy olyan ellentétes értelmű jogi aktus meghozatalára, amelyben visszavonja vagy módosítja az üzemeltetők kiválasztásáról döntő határozatot azzal az indokkal, hogy az Inmarsat számára kijelölt 2 GHz‑es frekvenciasáv használata nem felel meg sem a harmonizációs határozatban meghatározott céloknak, sem azoknak a szempontoknak, amelyek alapján az Inmarsatot kiválasztották.

117    Általános jogelv, hogy az a szerv, amely hatáskörrel rendelkezik egy adott jogi aktus meghozatalára, főszabály szerint hatáskörrel rendelkezik arra is, hogy azt actus contrarius meghozatalával hatályon kívül helyezze vagy módosítsa, kivéve ha ezt a hatáskört kifejezett rendelkezésben másik szervre ruházzák (lásd ebben az értelemben: 2002. november 20‑i Lagardère és Canal+ kontra Bizottság ítélet, T‑251/00, EU:T:2002:278, 130. pont; 2016. december 15‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, T‑808/14, nem tették közzé, EU:T:2016:734, 40. pont).

118    A jelen ügyben, mivel a nemzeti szabályozó hatóságok csak a Bizottság által kiválasztott üzemeltetőknek adhatnak engedélyt (lásd a fenti 94. pontot), a kiválasztásról döntő határozat visszavonása azzal a következménnyel járt volna, hogy az üzemeltető elveszítette volna kiválasztott üzemeltetői minőségét, és az MSS‑határozat 7. cikke (1) bekezdésének és 8. cikke (2) bekezdésének megfelelően a nemzeti szabályozó hatóságok már nem adhattak volna számára engedélyt.

119    E tekintetben nem kizárt, hogy bizonyos körülmények között a Bizottság hatáskörrel rendelkezik az általa hozott, kiválasztásról döntő határozat hatályon kívül helyezésére vagy módosítására (lásd ebben az értelemben: 2020. március 5‑i Viasat UK és Viasat ítélet, C‑100/19, EU:C:2020:174, 47. pont).

120    Mindazonáltal annak elismerése, hogy a Bizottság ilyen hatáskörrel rendelkezik a kiválasztásról döntő határozat visszavonására vagy módosítására amiatt, hogy a határozat meghozatalát követően a kiválasztott üzemelő úgy módosította a rendszerét, hogy az már nem felelne meg az MSS‑ekre alkalmazandó jogszabályi háttérnek, illetve a kiválasztási eljárás során tett kötelezettségvállalásoknak, ellentétes lenne a Bizottság és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás rendszerével, mivel ez azt feltételezné, hogy a Bizottság értékeli a szóban forgó rendszernek a jogszabályi háttérrel és az említett határozattal való összeegyeztethetőségét, szükségtelenné téve ezzel a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozó döntéshozatali hatásköröket. Márpedig – amint az a fenti 106. pontból kitűnik – a Bizottság és a tagállamok közötti, az MSS‑határozatból eredő hatáskörmegosztás rendszerének keretében ez utóbbiak feladata, hogy az e tekintetben koordinációs hatáskörrel rendelkező Bizottság segítségével ellenőrizzék ezt a fajta összeegyeztethetőséget a kiválasztott üzemeltető részére adott engedélyekhez kapcsolódó közös feltételek betartásának ellenőrzése során. Az ezzel kapcsolatos hatáskört az MSS‑határozat kifejezett rendelkezései a fenti 117. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében explicit módon a Bizottságtól eltérő szervre ruházták.

121    Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a kedvező közigazgatási aktus visszaható hatályú visszavonására szigorú feltételek vonatkoznak. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében jóllehet minden uniós intézmény számára el kell ismerni azt a jogot, hogy amennyiben valamely aktus jogellenességét észleli, azt észszerű határidőn belül visszaható hatállyal visszavonja, e jogot azonban korlátozhatja az a követelmény, hogy tiszteletben kell tartani a jogi aktus olyan kedvezményezettjének jogos elvárását, aki bízhatott a jogi aktus jogszerűségében (lásd: 1997. április 17‑i de Compte kontra Parlament ítélet, C‑90/95 P, EU:C:1997:198, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2011. május 12‑i Région Nord‑Pas‑de‑Calais és Communauté d’agglomération du Douaisis kontra Bizottság ítélet, T‑267/08 és T‑279/08, EU:T:2011:209, 189. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jogot keletkeztető aktus visszavonásához három feltétel teljesülése szükséges: először is a jogot keletkeztető határozatnak jogellenesnek kell lennie, másodszor a visszavonásnak az érintett határozat meghozatalát követően észszerű határidőn belül kell megtörténnie, harmadszor pedig az intézménynek főszabály szerint tiszteletben kell tartania a határozat jogszerűségében jóhiszeműen bízó kedvezményezett jogos bizalmát (lásd ebben az értelemben: 2012. október 23‑i Eklund kontra Bizottság ítélet, F‑57/11, EU:F:2012:145, 69–72. pont). Márpedig a felperes semmilyen érvet nem terjesztett elő annak bizonyítására, hogy a fent említett második és harmadik feltétel a jelen ügyben teljesül.

122    Következésképpen a jelen kifogásnak nem adható hely.

2)      A közbeszerzésekre vonatkozó uniós jogi alapelvekből eredő bizottsági hatáskörökről

123    Az Eutelsat által támogatott felperes a közbeszerzésről és a 2004/18 irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26‑i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (HL 2014. L 94., 65. o.; helyesbítés: HL 2015. L 275., 68. o.; HL 2020. L 211., 23. o.), valamint a koncessziós szerződésekről szóló, 2014. február 26‑i 2014/23/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (HL 2014. L 94., 1. o.; helyesbítés: HL 2015. L 114., 24. o.; HL 2018. L 82., 17. o.) hivatkozva úgy érvel, hogy a Bizottság eljárási kötelezettsége a közbeszerzésekre vonatkozó azon uniós jogi alapelvekből is következik, amelyek szerint az ajánlatkérő köteles biztosítani a közbeszerzési eljárásban megállapított kötelezettségek és feltételek betartását, valamint az egyenlő bánásmód elvét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét és az átláthatóság elvét. A Bizottság feladata eszerint, hogy az engedélyezett használat terjedelmét és a közbeszerzési eljárás jogalapját figyelembe véve szankcionálja a „nyilvánvaló eltéréseket”.

124    A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

125    Rá kell mutatni, hogy a jelen kifogással a felperes lényegében azt állítja, hogy tekintettel arra, hogy az Inmarsat a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját „alapvetően megváltoztatja” ahhoz képest, amelyre őt eredetileg kiválasztották, a Bizottság a közbeszerzésekre vonatkozó uniós jogi alapelvekre tekintettel köteles lett volna újraindítani a kiválasztási eljárást, vagy új kiválasztási eljárást szervezni annak érdekében, hogy egy ilyen új eljárás keretében újraértékelhesse az EAN‑rendszert.

126    E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság a kiválasztásról döntő határozattal azokat az üzemeltetőket választotta ki, akiknek engedélyt kell kapniuk arra, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávban bizonyos frekvenciákat MSS‑ekre használhassanak minden tagállamban, de nem ítélt oda koncessziót a 2014/23 irányelv értelmében, és nem szervezett közbeszerzési eljárást a 2014/24 irányelv értelmében. A kiválasztási eljárás ugyanis azon különös szabályok hatálya alá tartozik, amelyek alapján azt megszervezték, vagyis az MSS‑határozat II. címének hatálya alá. Következésképpen a lex specialis derogat lex generalis elve alapján a felperes által hivatkozott irányelvek a jelen ügyben nem alkalmazhatók.

127    Másodszor, a 2014/23 és 2014/24 irányelvnek a jelen ügy tényállására analógia útján történő alkalmazása ellentétes lenne a hatáskörmegosztás EUSZ 5. cikkből következő elvével (lásd az alábbi 201. pontot), amint arra a Bizottság is hivatkozik.

128    A jelen kifogást tehát el kell utasítani.

3)      A lojális együttműködés elvéből eredő bizottsági hatáskörről

129    A felperes azt állítja, hogy a lojális együttműködés elve értelmében a Bizottság köteles lett volna segítséget nyújtani a nemzeti szabályozó hatóságoknak a Szerződésekből eredő feladataik teljesítésében, és iránymutatásokat adni számukra a harmonizált rendelkezések MSS‑határozat általi végrehajtására vonatkozóan. Álláspontja szerint a Bizottság az említett elv értelmében köteles lett volna iránymutatásokat, illetve az ajánlásokat adni („provide guidance”), hogy segítse őket feladataik ellátásában.

130    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 110. és 111. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból is kitűnik – a kötelező erővel nem rendelkező iránymutatás vagy ajánlás nem minősül megtámadható jogi aktusnak. Következésképpen a fenti 72. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján a jelen keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani azon részében, amelyben a felperes annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy vétkes mulasztásnak minősül a Bizottság részéről, hogy nem fogadott el ilyen ajánlást.

131    Egyébiránt, még ha abból indulunk is ki, hogy ezzel az érvvel a felperes arra hivatkozik, hogy a lojális együttműködés elve alapján a Bizottságnak kötelező erejű egyedi jogi aktust kellett volna intéznie a nemzeti szabályozó hatóságokhoz, hogy segítse őket a kiválasztott üzemeltető számára történő engedélyezésre vonatkozó hatásköreik gyakorlása során, akkor is meg kell állapítani, hogy a tagállamok és az uniós intézmények közötti kapcsolatokat az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése értelmében ez az elv szabályozza. Ez az elv nemcsak a tagállamokat kötelezi arra, hogy tegyenek meg minden intézkedést, amely alkalmas az uniós jog hatályának és érvényesülésének biztosítására, hanem az uniós intézményekre is a tagállamokkal való lojális együttműködés kölcsönös kötelezettségeit rója (1990. július 13‑i Zwartveld és társai végzés, C‑2/88 IMM, EU:C:1990:315, 17. pont). Ez a lojális együttműködési kötelezettség általánosan alkalmazandó, és nem függ attól, hogy az érintett uniós hatáskör kizárólagos‑e (2010. április 20‑i Bizottság kontra Svédország ítélet, C‑246/07, EU:C:2010:203, 71. pont).

132    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a jelen kifogás keretében a felperes abból a téves előfeltevésből indul ki, hogy a nemzeti szabályozó hatóságoknak az engedélyek megadása előtt értékelniük kell az Inmarsat rendszerének az alkalmazandó jogszabályi háttérrel és különösen a kiválasztásról döntő bizottsági határozattal való összeegyeztethetőségét. Márpedig – amint az a fenti 94. pontból is kitűnik – a nemzeti szabályozó hatóságok által az engedély iránti kérelmekről való határozathozatal időpontjában értékelendő egyetlen feltétel az MSS‑határozat 7. cikke alapján, és az engedélyek megadásának két feltétele közül az egyik értékelendő feltétel a határozat 8. cikke alapján – mivel a második az, hogy már rendelkezik az említett 7. cikk szerinti engedéllyel – az, hogy az engedélyek kérelmezője „kiválasztott üzemeltetőnek” minősül. Ez a minőség az Inmarsat esetében egyértelműen kitűnik a kiválasztásról döntő határozat 2. cikkéből, amely nem igényel további értelmezést.

133    Azon cél tiszteletben tartásának kérdése, amelyre tekintettel az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasávot kijelölték, valamint az EAN‑rendszernek az alkalmazandó jogszabályi háttérrel és különösen a kiválasztási eljárás során tett kötelezettségvállalásokkal való összeegyeztethetőségének kérdése az MSS‑határozat 9. cikkében előírt ellenőrzési és végrehajtási mechanizmus körébe tartozik. Az MSS‑határozat pedig a Bizottság és a tagállamok közötti lojális együttműködést tükröző különleges segítségnyújtási mechanizmust ír elő. Az említett határozat 9. cikke (2) bekezdése harmadik albekezdésének megfelelően ugyanis ha egy tagállam konkrét jogsértésről tájékoztatja a Bizottságot, a Bizottság a hírközlési bizottság segítségével megvizsgálja a feltételezett jogsértést. Az ebben az időpontban a Bizottságot terhelő kötelezettség a lojális együttműködés elvének eszmeiségét tükrözi. Ezt az együttműködést megerősíti a Bizottság által az MSS‑határozat 9. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott végrehajtási határozat, amely uniós szintű vizsgálati és információcserére irányuló eljárást állapít meg, amelynek feladata a Bizottságra hárul.

134    A Bizottságot nem terhelheti más olyan önálló kötelezettség, amely hatáskört biztosítana számára arra, hogy kizárólag a lojális együttműködés elve alapján járjon el a felperes által hozzá intézett felkérés szerint.

135    Az eddigiekből következően a jelen kifogást el kell utasítani.

4)      Az MSSek részére szánt 2 GHzes frekvenciasávot érintő harmonizációs kezdeményezés hatékony érvényesülésének biztosítását célzó, a belső piac felaprózódásának megelőzésére irányuló kötelezettséghez kapcsolódó hatáskörökről

136    A Bizottság azon kötelezettségére vonatkozó felperesi állítások tekintetében, hogy az eljárásra való felkérésre válaszul olyan jogi aktust hozzon, amelynek célja az MSS‑ek belső piacának megőrzése, a Holland Királyság és az Eutelsat által támogatott felperes úgy véli, hogy a Bizottság olyan önálló hatáskörökkel rendelkezik, amelyek célja megakadályozni a belső piac felaprózódását, utóbbira pedig akkor kerülne sor, ha a nemzeti szabályozó hatóságok saját kezdeményezésükre úgy határoznának, hogy engedélyezik az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasáv új célra történő használatát. Úgy véli, hogy ezek a hatáskörök az MSS‑határozat 9. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdéséből, a keretirányelv 19. cikkéből, az engedélyezési irányelv (35) preambulumbekezdéséből és az MSS‑határozat 1. cikkének (1) bekezdésével, valamint (5), (12) és (14) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 114. cikkből következnek.

137    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az MSS‑ek igazgatásával összefüggésben kifejezetten a Bizottságra ruházott kizárólagos hatáskörök, amelyek a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatára irányuló célok összehangolására, valamint a közös eljárás alapján az üzemeltetőknek az ily módon harmonizált célok szerinti frekvenciahasználatra történő kiválasztására irányulnak, az egyes rádiófrekvenciák összehangolt használatára vonatkozó egységes piac létrehozására irányuló, tágabb szabályozási háttérbe illeszkednek, amint az többek között a keretirányelv 8. cikkéből és az engedélyezési irányelv 8. cikkéből is kitűnik. A műholdas távközlési szolgáltatásokat biztosító MSS‑ek eredendően határokon átnyúló jellege miatt – amint az az MSS‑határozat (11)–(13) preambulumbekezdéséből is kitűnik – kivételes jelleggel kifejezetten a Bizottságra ruházták ezeket a kizárólagos hatásköröket.

138    Ezenkívül a felpereshez hasonlóan meg kell állapítani, hogy mivel az MSS‑határozat 1. cikkének (1) bekezdésében, valamint (5), (12) és (14) preambulumbekezdésében lényegében az áll, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv spektrumának az MSS‑ek tekintetében történő használata összehangolására irányuló kezdeményezés fő célja az egyetemes összeköttetést biztosító páneurópai MSS‑ek belső piacának létrehozása volt, a Bizottság, az Inmarsat és az EchoStar által hangsúlyozott többi célkitűzés pedig a verseny fokozására, a hatékony beruházások ösztönzésére és a információs és kommunikációs technológiák európai ágazata versenyképességének elősegítésére irányult a megújított lisszaboni stratégia célkitűzéseinek megfelelően. A Bizottság által szervezett közös kiválasztási eljárás, amelynek eredményeként többek között ezt a frekvenciát kijelölték az Inmarsat számára, e célok keretébe illeszkedett.

139    Elsősorban e célokra tekintettel kell megvizsgálni a Bizottság arra vonatkozó hatáskörének fennállását, hogy a felperes eljárásra való felkérése nyomán bocsásson ki jogi aktust a páneurópai MSS‑eket felölelő belső piac sérülésének megelőzésére, és ezáltal a harmonizáció hatékony érvényesülésének biztosítására, amely a felperes szerint veszélybe került azáltal, hogy az Inmarsat megváltoztatta a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját.

i)      A keretirányelvből eredő bizottsági hatáskörökről

140    Az Eutelsat által támogatott felperes úgy véli, hogy a keretirányelv 19. cikkéből erednek a Bizottság azon hatáskörei, amelyek célja megakadályozni a belső piac felaprózódását, amely bekövetkezne akkor, ha a nemzeti szabályozó hatóságok saját kezdeményezésükre úgy határoznának, hogy engedélyezik az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasáv új célra történő használatát.

141    A felperes véleménye szerint észszerűen azt a következtetést kell levonni, hogy a keretirányelvben a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatára vonatkozó célok harmonizációjával kapcsolatban a Bizottságnak adott megbízás magában foglalja az ágazat fejlődésének figyelemmel kísérésére, és adott esetben a bizottsági harmonizációs határozat naprakésszé tételére vonatkozó kötelezettséget is.

142    A Bizottság arra hivatkozik, hogy a keretirányelvnek a felperes által hivatkozott egyik rendelkezése, különösen az említett irányelv 19. cikke sem biztosít számára végrehajtási hatásköröket az üzemeltetők vagy a nemzeti szabályozó hatóságok tekintetében, a rádiófrekvenciák használatához kapcsolódó feltételeket illetően.

143    E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a keretirányelv célja a rádiófrekvencia‑gazdálkodás harmonizációjának előmozdítása. Az említett irányelv úgy rendelkezik, hogy a tagállamok a területükön biztosítják az elektronikus hírközlési szolgáltatások vonatkozásában a rádiófrekvenciákkal történő hatékony gazdálkodást, és a rádiófrekvenciák eredményes és hatékony használatának biztosítása érdekében előmozdítják a rádiófrekvencia‑használat harmonizációját. A 8. cikke értelmében a tagállamok együttműködnek egymással és a Bizottsággal a rádióspektrum Unión belüli használatának stratégiai tervezése, összehangolása és harmonizációja során.

144    A keretirányelv a harmonizált intézkedések nemzeti szabályozó hatóságok általi végrehajtására irányuló bizottsági felügyeleti mechanizmust hoz létre. Az irányelv 19. cikkének (1) bekezdése alapján ugyanis „ha a Bizottság megállapítja, hogy az ezen irányelvben és az egyedi irányelvekben meghatározott szabályozási feladatok nemzeti szabályozó hatóságok általi végrehajtásában tapasztalható eltérések az egységes piac akadályát képezhetik, akkor a Bizottság a 8. cikkben foglalt célok elérésének előmozdítása érdekében – a lehető legnagyobb mértékben figyelembe véve [az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC)] véleményét – ajánlást adhat ki vagy határozatot fogadhat el ezen irányelv és az egyedi irányelvek rendelkezéseinek harmonizált alkalmazásáról.”

145    A keretirányelv 8. cikkében megfogalmazott célkitűzések között szerepel többek között a verseny előmozdítása az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások, valamint a kapcsolódó eszközök és szolgáltatások nyújtása terén, illetve a belső piac fejlődéséhez való hozzájárulás.

146    Ebből következően a Bizottság a keretirányelv 19. cikke alapján hatáskörrel rendelkezik a belső piac megőrzésére vonatkozóan.

147    Mindazonáltal egyrészt az olyan ajánlás, amelyet a Bizottság a keretirányelv 19. cikke alapján elfogadhat, nem rendelkezik kötelező erővel, és így nem minősül megtámadható aktusnak, ahogyan ez a fenti 110. és 111. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is kitűnik. Márpedig a fenti 72. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján az eljárás megtagadása akkor minősül megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktusnak, ha az a jogi aktus, amelynek meghozatalát az intézmény megtagadta, az EUMSZ 263. cikk alapján megtámadható lett volna. Ebből következően a jelen keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani azon részében, amelyben a felperes annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy vétkes mulasztásnak minősül a Bizottság részéről, hogy nem fogadott el ilyen ajánlást.

148    Másrészt azokat az – állítólagosan kötelező erejű – határozatokat illetően, amelyek meghozatalára a Bizottság a keretirányelv 19. cikkének (1) bekezdése értelmében hatáskörrel rendelkezik, meg kell állapítani, hogy e cikk (3) bekezdése értelmében e határozatok tartalma korlátozott. Ezek ugyanis kizárólag az említett bekezdésben felsorolt kérdések kezelésére irányuló harmonizált vagy összehangolt elvek megállapítására terjedhetnek ki. Márpedig e kérdések között nem szerepel olyan, harmonizált elvek megállapítására vonatkozó kérdés, amely a közös eljárás szerint kiválasztott üzemeltető számára a frekvenciahasználat harmonizálását követően nyújtandó engedélyekre irányulna.

149    A keretirányelv 19. cikke tehát nem képezheti a felperes által a felszólító levélben kért intézkedés elfogadásának jogalapját.

150    Ezenkívül a felperes azon érve, amely szerint a Bizottság a keretirányelv alapján hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatára vonatkozó cél felülvizsgálatát javasolja, illetve amellyel azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem gyakorolta jogalkotás‑kezdeményezési hatásköreit, az alábbi 191. és azt követő pontokban kerül megvizsgálásra.

151    Végül, amennyiben ezt az érvet úgy kell érteni, hogy a felperes úgy véli, hogy magának a Bizottságnak kellene módosítania a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját, mivel kizárólagos hatáskörrel rendelkezik ennek a harmonizált célnak a meghatározására, meg kell állapítani, hogy az MSS‑ekre vonatkozó, említett harmonizált célt előíró harmonizációs határozatot a Bizottság nem a keretirányelv rendelkezései alapján, hanem a rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdése alapján fogadta el.

152    Meg kell tehát vizsgálni a felperes azon érvének megalapozottságát, amely a 2 GHz frekvenciasáv használati céljának módosítására irányuló, többek között a rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdése alapján a Bizottságra ruházott hatáskörökre vonatkozik.

ii)    A 2 GHz frekvenciasáv használati céljának módosítására irányuló bizottsági hatáskörökről

153    A rádióspektrum‑határozat 1. cikkében foglaltak szerint a határozat célja egy olyan ágazatpolitikai és jogi keretrendszer létrehozatala az Unióban, amely biztosítja az ágazatpolitikai megközelítések összehangolását és adott esetben a harmonizált feltételeket azon rádióspektrum rendelkezésre állása és hatékony használata tekintetében, amely a belső piacnak az uniós politika olyan területein történő létrehozatalához és működéséhez szükséges, mint az elektronikus hírközlés, a közlekedés és a kutatás‑fejlesztés.

154    A rádióspektrum‑határozat 4. cikke (1) bekezdésének értelmében e cél elérése érdekében a Bizottság megfelelő műszaki végrehajtási intézkedéseket terjeszt elő a rádióspektrum‑bizottságnak, azzal a céllal, hogy biztosítsa a rádióspektrum rendelkezésre állására és hatékony használatára vonatkozó harmonizált feltételeket, valamint a rádióspektrum használatával kapcsolatos információk rendelkezésre állását. Ebben az összefüggésben ugyanezen határozat 4. cikkének (2) bekezdése hatáskört biztosít a Bizottságnak arra, hogy konkrét megbízásokat adjon a Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezlete (CEPT) számára bizonyos műszaki végrehajtási intézkedések – például a rádiófrekvenciák kiosztásának harmonizációja – kidolgozása céljából. Az említett határozat 4. cikkének (3) bekezdése értelmében a Bizottság dönt arról, hogy a 4. cikk (2) bekezdése alapján elvégzett munka eredményeit alkalmazni fogják‑e az Unióban, és dönt a tagállamok általi végrehajtás határidejéről.

155    A Bizottság tehát a rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdése alapján biztosított, „a rádióspektrum műszaki igazgatására” vonatkozó hatásköreit gyakorolva (lásd a rádióspektrum‑határozat (11) preambulumbekezdését) hozta meg a harmonizációs határozatot, amelyben – amint ez a határozat 1. cikkéből és (6) preambulumbekezdéséből is kitűnik – harmonizálta a 2 GHz‑es frekvenciasáv MSS szolgáltatásokat nyújtó rendszerekre történő rendelkezésre állásának és használatának feltételeit.

156    Így tehát a Bizottság az említett frekvenciasáv e célra történő használatára választotta ki az üzemeltetőket, köztük az Inmarsatot a közös eljárás alapján.

157    A felperes úgy véli, hogy az adott frekvenciasáv kijelölésére vonatkozó újabb pályázati felhívást követően a Bizottságnak új határozattal módosítania kell a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatát a harmonizációs határozatban előírtakhoz képest.

158    A felperes érveiből arra lehet következtetni, hogy álláspontja szerint az ilyen határozat arra kötelezné a Bizottságot, hogy visszavonja a kiválasztásról döntő határozatot, vagy hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv új harmonizált cél alapján történő odaítélésére irányuló új kiválasztási eljárást folytasson le, amelyben a felperes is részt vehetne.

159    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem tagadta, hogy hatáskörrel rendelkezik a 2 GHz‑es frekvenciasáv használati céljának módosítására, amit a tárgyaláson a Törvényszék kérdéseire válaszolva is megerősített, hangsúlyozva ugyanakkor az ilyen harmonizáció „műszaki” jellegét.

160    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság ezen hatásköre elsősorban a rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdéséből ered, mivel a Bizottság ezen az alapon új határozatot hozhatna a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS szolgáltatásokat nyújtó rendszerek üzemeltetésén kívüli más célokra történő használatára és rendelkezésre állására vonatkozó feltételek harmonizációjáról, ezzel hatályon kívül helyezve a jelenleg hatályos harmonizációs határozatot.

161    A fenti 117. pontban ismertetett általános jogelv értelmében ugyanis az a szerv, amely hatáskörrel rendelkezik egy adott jogi aktus – a jelen esetben a harmonizációs határozat – meghozatalára, főszabály szerint hatáskörrel rendelkezik arra is, hogy azt hatályon kívül helyezze vagy módosítsa. Mivel az alkalmazandó keretszabályozás egyetlen rendelkezése sem ruház ilyen hatáskört más szervre, a Bizottság a fenti 154. pontban hivatkozott eljárás szerint arra is hatáskörrel rendelkezik, hogy a harmonizációs határozat módosítására irányuló határozatot fogadjon el.

162    Ezenkívül a harmonizációs határozatnak a (12) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 4. cikke arra vonatkozóan is hatáskört biztosít a Bizottságnak, hogy felülvizsgálja a határozatát. E preambulumbekezdés szerint ugyanis a piaci fejlemények és a technológiai fejlődés következtében előfordulhat, hogy e határozat szükségességét, valamint tárgyi hatályát és alkalmazási körét a jövőben felül kell vizsgálni, különösen a Bizottság értékelése és a tagállamok által benyújtott információk alapján. A határozat 4. cikke úgy rendelkezik, hogy a tagállamok ellenőrzésük alatt tartják a szóban forgó frekvenciasávok használatát, és megállapításaikat jelentik a Bizottságnak, hogy e határozatot szükség esetén felül lehessen vizsgálni.

163    2017. február 14‑i levelében (lásd a fenti 16. pontot) a Bizottság tájékoztatta a felperest, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját nem tervezik „újból meghatározni”. Ebből az következik, hogy a Bizottság nem tagadta, hogy hatáskörrel rendelkezik e cél módosítására, amit lényegében a tárgyaláson is megerősített, de jelezte a felperesnek, hogy nem tervez ilyen módosítást.

164    E tekintetben meg kell állapítani, hogy még ha a fenti 159–162. pontból az következik is, hogy a Bizottság hatáskörrel rendelkezik a 2 GHz‑es frekvenciasáv használati céljának módosítására, a felperes a fenti 72. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően mindenesetre nem vitathatja azt a határozatot, amelynek meghozatalát a Bizottság megtagadta – vagyis a rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott, a hatályos harmonizációs határozatot hatályon kívül helyező, új harmonizációs határozatot –, illetve a harmonizációs határozatnak a 4. cikke alapján történő felülvizsgálatát.

165    Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján ugyanis „[b]ármely természetes vagy jogi személy az első és második bekezdésben említett feltételek mellett eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket”.

166    A jelen ügyben a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját módosító határozatot nem a felperesnek, hanem a tagállamoknak címezték. Ilyen körülmények között az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében a felperes csak akkor indíthat az említett határozat ellen megsemmisítés iránti keresetet, ha az vagy olyan rendeleti jellegű jogi aktusnak tekinthető, amely őt közvetlenül érinti, és nem von maga után végrehajtási intézkedéseket, vagy amely őt közvetlenül és személyében érinti.

167    Először is meg kell vizsgálni, hogy az a határozat, amelynek meghozatalát a Bizottság megtagadta, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett rendeleti jellegű jogi aktusnak minősül‑e.

168    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a rendeleti jellegű jogi aktusnak az e rendelkezés szerinti fogalmát akként kell értelmezni, hogy az a jogalkotási jogi aktusok kivételével valamennyi általános hatályú jogi aktusra vonatkozik (2011. szeptember 6‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács végzés, T‑18/10, EU:T:2011:419, 56. pont).

169    A jelen ügyben a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját módosító határozat jogalapja – akár a hatályos szabályozást hatályon kívül helyező új harmonizációs határozatról, akár annak felülvizsgálatáról legyen szó – a rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdése. Ez a cikk úgy rendelkezik, a Bizottság az e cikk alapján általa hozott intézkedéseket az említett határozat 3. cikkének (3) bekezdésében említett eljárással összhangban fogadja el, a 3. cikk (3) bekezdése pedig a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28‑i 1999/468/EK tanácsi határozat (HL 1999. L 184., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. kötet, 3. fejezet, 124. o.) 5. és 7. cikkére utal. Következésképpen a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját módosító határozatot a Bizottság végrehajtási hatáskörök gyakorlása során, nem pedig jogalkotási hatáskörök gyakorlása során hozza meg.

170    Ráadásul a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját módosító határozat általános hatályú, mivel objektíven meghatározott helyzetekre alkalmazandó, továbbá általánosan és elvontan körülírt személykategóriával szemben fejt ki joghatást. Az említett határozat célja ugyanis a 2 GHz‑es frekvenciasáv rendelkezésre állását és új használatát biztosító feltételek harmonizálása.

171    Ebből következően meg kell állapítani, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját módosító határozat az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett rendeleti jellegű jogi aktusnak minősül. Így ez utóbbi rendelkezés értelmében a felperes akkor kérheti az ilyen határozat megsemmisítését, ha e határozat őt közvetlenül érinti, és nem von maga után végrehajtási intézkedéseket.

172    Másodszor, a felperes közvetlen érintettségét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt azon feltétel, miszerint a kereset tárgyát képező jogi aktusnak közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, két együttes feltétel teljesülését követeli meg, nevezetesen elsőként azt, hogy a vitatott intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, másfelől azt, hogy ne hagyjon mérlegelési jogkört az intézkedés végrehajtására kötelezett címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az Unió szabályozása alapján történik (lásd: 2018. november 6‑i Scuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság, Bizottság kontra Scuola Elementare Maria Montessori és Bizottság kontra Ferracci ítélet, C‑622/16 P–C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

173    E tekintetben először is a szóban forgó határozat végrehajtásával megbízott címzettek mérlegelési jogkörének hiányát illetően a hatályban lévő harmonizációs határozat 3. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy 2007. július 1‑jétől a tagállamok a szóban forgó rendszereknek kijelölik és hozzáférhetővé teszik a 2 GHz‑es frekvenciasávot. Így különösen ebből a rendelkezésből az következik, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját módosító új harmonizációs határozat nem hagy mérlegelési mozgásteret a tagállamok számára a határozat végrehajtását illetően.

174    Másodszor, a felperes jogi helyzetére gyakorolt közvetlen hatásokat illetően először is meg kell állapítani, hogy a rádióspektrum‑határozat (11) preambulumbekezdésében az szerepel, hogy „a rádióspektrum műszaki igazgatásához tartozik a rádióspektrum frekvenciáinak harmonizációja és kiosztása”, de „nem tartoznak […] körébe a kijelölési és engedélyezési eljárások, sem annak eldöntése, hogy kell‑e versenyeztetési kiválasztási eljárásokat alkalmazni a rádiófrekvenciák kijelölésekor”.

175    Ez következik az MSS‑határozat (8) preambulumbekezdéséből is, amely úgy rendelkezik, hogy a rádiófrekvenciás spektrummal való műszaki gazdálkodás, ahogy annak szervezését a rádióspektrum‑határozat általánosságban és a harmonizációs határozat konkrét módon meghatározza, nem terjed ki a frekvenciakijelölésre és a rádiófrekvenciák használati jogainak odaítélésére vonatkozó eljárásokra.

176    Továbbá az szerepel egyrészt az MSS‑határozat (9) preambulumbekezdésében, hogy a műholdas mobilrendszerek üzemeltetőit nemzeti szinten választják ki és engedélyezik, másrészt pedig az említett határozat (11) preambulumbekezdésében, hogy a műholdas mobilrendszerekre vonatkozó kiválasztási szempontokat úgy kell harmonizálni, hogy a kiválasztási folyamat eredményeképpen az Európai Unió egészében rendelkezésre álljanak mobil műholdas szolgáltatási rendszerek. Így lényegében a határozat 1. cikkében foglaltak szerint ez a határozat létrehozza az olyan műholdas mobilrendszerek üzemeltetőinek közös kiválasztására vonatkozó közösségi eljárást, amelyek a harmonizációs határozattal összhangban a 2 GHz frekvenciasávot használják.

177    Egyértelműen kitűnik, hogy az ilyen rendszerek üzemeltetőinek kiválasztására irányuló eljárást később annak érdekében kell megszervezni, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasávot a harmonizációs határozatban meghatározott harmonizált cél szerint osszák ki. Ezt maga a felperes is elismeri, amint az a fenti 157. és 158. pontból is kitűnik. Azt állítja ugyanis, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját módosító határozat arra kötelezi a Bizottságot, hogy visszavonja a kiválasztásról döntő határozatot, vagy hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv új harmonizált cél alapján történő kiosztására irányuló új kiválasztási eljárást folytasson le, amelyben a felperes is részt vehetne.

178    Ebből tehát az következik, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját módosító határozat, amelynek meghozatalát a Bizottság megtagadta, önmagában nem gyakorolhat közvetlen és konkrét hatást a felperes jogi helyzetére, mivel csupán az említett használat hozzáférhetőségét és célját határozza meg, és nem érinti sem a kijelölésre és az engedélymegadásra vonatkozó eljárásokat, sem pedig az arról szóló döntést, hogy a rádiófrekvenciák kijelölése érdekében olyan versenyeztetési kiválasztási eljárásokat indítanak, amelyeken a felperes is részt vehet. Következésképpen meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában említett közvetlen érintettség feltétele nem teljesül.

179    Így mivel a közvetlen érintettség feltétele a jelen ügyben nem teljesül, a végrehajtási intézkedések esetleges fennállását nem szükséges megvizsgálni. Ennélfogva azt kell megállapítani, hogy a felperes nem rendelkezik az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti kereshetőségi joggal a rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott, a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatának célját módosító határozattal szemben.

180    Márpedig a fenti 72. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlat alapján az eljárás megtagadása akkor minősül megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktusnak, ha az a jogi aktus, amelynek meghozatalát az intézmény megtagadta, az EUMSZ 263. cikk alapján megtámadható lett volna. Ebből következően a jelen keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani azon részében, amelyben a felperes annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy vétkes mulasztásnak minősül a Bizottság részéről, hogy nem hozott ilyen határozatot a 2 GHz‑es frekvenciasáv használati céljának módosítására, és így a felperes kifogását el kell utasítani.

iii) Az engedélyezési irányelvből eredő bizottsági hatáskörökről

181    A felperes az engedélyezési irányelv (35) preambulumbekezdésére hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy a Bizottságnak meg kell tennie minden szükséges intézkedést az MSS‑ek belső piaca megfelelő működésének biztosításához.

182    Az 1. cikke értelmében az engedélyezési irányelv célja az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások belső piacának létrehozása az engedélyezési szabályok és feltételek harmonizációja és egyszerűsítése révén, e hálózatok és szolgáltatások nyújtásának az Unió egészében való megkönnyítése érdekében. A rádióspektrumhoz való hozzáférést így elő kell segíteni a hatékonyság növelése, az innováció ösztönzése, valamint a felhasználók és fogyasztók számára nyújtott kínálat bővítése érdekében. Ennek elérése érdekében az említett irányelv 5. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a rádiófrekvencia‑és számhasználati jogokat nyílt, tárgyilagos, átlátható, megkülönböztetésmentes és arányos eljárások keretében kell megadni.

183    Az engedélyezési irányelv 8. cikkének és (24) preambulumbekezdésének megfelelően amennyiben a rádiófrekvenciák adott vállalkozások részére történő harmonizált kijelöléséről uniós szinten megállapodás született, és különösen amennyiben az uniós szabályoknak megfelelően megtörtént a kiválasztása azoknak a vállalkozásoknak, amelyek számára rádiófrekvenciát jelölnek ki – mint a jelen ügyben is –, a tagállamok e rendelkezéseknek megfelelően megadják az ilyen rádiófrekvenciákra vonatkozó használati jogot. A tagállamok ezzel összefüggésben korlátozott hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy további feltételeket, kritériumokat vagy eljárásokat írjanak elő.

184    Az engedélyezési irányelvnek a felperes által is hivatkozott (35) preambulumbekezdése úgy rendelkezik, hogy az egységes piacnak az ezen irányelv szerinti nemzeti engedélyezési rendszereken alapuló megfelelő működését a Bizottságnak figyelemmel kell kísérnie.

185    Az engedélyezési irányelv (35) preambulumbekezdésének a felperes által alapul vett rendszertani értelmezése, az említett irányelv 8. cikkével és (24) preambulumbekezdésével, valamint az MSS‑határozattal összefüggésben annak megállapításához vezet, hogy az MSS‑ekre vonatkozó engedélyezési rendszert elsődlegesen az említett határozat szabályozza. Így a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyekre vonatkozó hatáskörei elsősorban az MSS‑határozatban, nem pedig az engedélyezési irányelvben előírt hatáskörök. Következésképpen az engedélyezési rendszer nemzeti szabályozó hatóságok általi alkalmazásával összefüggésben ily módon előírt, esetlegesen fennálló bizottsági hatáskörök e határozat hatálya alá tartoznak, és az engedélyekhez kapcsolódó közös feltételek ellenőrzési és végrehajtási eljárásainak koordinációjából állnak, amint az lényegében ugyanezen határozat 9. cikkéből megállapítható.

186    Egyébiránt az engedélyezési irányelv a (35) preambulumbekezdésében hivatkozott „figyelemmel kísérés” címén nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy a nemzeti szabályozó hatóságokra nézve kötelező erejű jogi aktusokat fogadjon el. Márpedig a Bizottságot az adott esetben az MSS‑határozat alapján adott engedélyekhez kapcsolódó további feltételek tekintetében az említett irányelvből eredő hatáskörök alkalmazásának rendszertani értelmezése alapján azt kell megállapítani, hogy ezek a hatáskörök – az említett határozat 9. cikke alapján az e határozatban előírt közös feltételek tiszteletben tartásának ellenőrzését illetően a Bizottságra ruházott hatáskörökhöz hasonlóan – csupán koordinációs hatáskörök.

187    Következésképpen a felperes tévesen véli úgy, hogy a Bizottság az engedélyezési irányelv értelmében hatáskörrel rendelkezik kötelező erejű jogi aktus meghozatalára azon veszély megelőzése érdekében, hogy az MSS‑ek belső piaca felaprózódna, amennyiben a nemzeti szabályozó hatóságok úgy határoznának, hogy engedélyezik az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az EAN‑rendszer céljára történő használatát.

188    A jelen kifogás tehát megalapozatlan.

iv)    Az EUMSZ 114. cikkéből eredő bizottsági hatáskörökről

189    A felperes álláspontja szerint a Bizottság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy megakadályozza a 2 GHz‑es frekvenciasávban működő páneurópai MSS‑ek belső piacának felaprózódását, amelyre akkor kerülne sor, ha a nemzeti szabályozó hatóságok saját kezdeményezésükre úgy határoznának, hogy az MSS‑határozat 1. cikkének (1) bekezdésével, valamint (5), (12) és (14) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 114. cikk alapján engedélyeznék az Inmarsat számára a 2 GHz‑es frekvenciasáv új célra történő használatát.

190    A Bizottság arra hivatkozik, hogy diszkrecionális jogkörrel rendelkezik annak eldöntésére, hogy az EUMSZ 114. cikk alapján jogalkotási aktusra irányuló javaslatot terjeszt‑e elő, amiből szerinte az következik, hogy nem volt köteles a felperes által kért jogi aktust elfogadni.

191    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 114. cikk úgy rendelkezik, hogy a Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadja azokat a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó intézkedéseket, amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése.

192    Az MSS‑határozat 1. cikkének (1) bekezdésében, valamint (5), (12) és (14) preambulumbekezdésében foglalt, a felperes által hivatkozott rendelkezésekből lényegében az következik – ahogyan ez a fenti 138. pontban is szerepel –, hogy a 2 GHz‑es frekvenciasáv rádióspektrumának az MSS‑ek tekintetében történő használata összehangolására irányuló kezdeményezés fő célja az egyetemes összeköttetést biztosító páneurópai MSS‑ek belső piacának létrehozása volt.

193    Amennyiben – tekintettel különösen arra a felperesi felkérésre, hogy a Bizottság a Szerződések őreként az EUSZ 17. cikk (2) bekezdése alapján járjon el (lásd a fenti 14. pontot) – a felperes érvét úgy kell értelmezni, hogy azzal azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem élt jogalkotás‑kezdeményezési hatásköreivel annak érdekében, hogy javaslatot tegyen az EUMSZ 114. cikk alapján meghozandó olyan jogi aktusra, amely az MSS‑ek belső piacának megőrzését szolgálja, emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 17. cikk (2) bekezdése értelmében „[h]a a Szerződések eltérően nem rendelkeznek, az Unió jogalkotási aktusait kizárólag a Bizottság javaslata alapján lehet elfogadni. Az egyéb jogi aktusokat akkor kell a Bizottság javaslata alapján elfogadni, ha a Szerződések úgy rendelkeznek.”

194    Az ítélkezési gyakorlat szerint a jogalkotási aktus módosítására irányuló javaslat Bizottság általi elutasításának ellen irányuló keresetet a pusztán közbenső és előkészítő jellege miatt főszabály szerint elfogadhatatlannak kell nyilvánítani (2010. január 22‑i Makhteshim‑Agan Holding és társai kontra Bizottság végzés, C‑69/09 P, nem tették közzé, EU:C:2010:37, 46. pont; 2005. december 14‑i Arizona Chemical és társai kontra Bizottság végzés, T‑369/03, nem tették közzé, EU:T:2005:458, 66. pont, amelyet fellebbezést követően helyben hagyott a 2007. március 13‑i Arizona Chemical és társai kontra Bizottság végzés, C‑150/06 P, nem tették közzé, EU:C:2007:164, 23. és 24. pont).

195    Nem alkalmazható ezzel szemben ez a megoldás akkor, ha a javaslat benyújtásának vagy valamely jogi aktus módosításának megtagadása a felperes által az ilyen eljárást előíró jogi aktus alapján indított és folytatott konkrét eljárás eredménye volt, és mint ilyen a Bizottság végleges álláspontját tartalmazta, egyébként pedig a Bizottság nem rendelkezett diszkrecionális jogkörrel az elé terjesztett kérelem elbírálásának célszerűségéről, hanem köteles volt róla határozni (lásd ebben az értelemben: 1998. június 25‑i Lilly Industries kontra Bizottság ítélet, T‑120/96, EU:T:1998:141, 50–56., 59. és 61–63. pont; 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, EU:T:2018:210, 76., 77. és 86. pont).

196    A jelen ügyben a felperes által a Bizottsághoz intézett, arra irányuló felkérés, hogy az EUSZ 17. cikk (2) bekezdése alapján tegyen javaslatot az MSS‑ek belső piaca felaprózódásának megakadályozására irányuló jogi aktusra, nem tartozik egyetlen olyan konkrét eljárás keretébe sem, amelyet a különös rendelkezések előírnának, és amelyre a Bizottság köteles lenne válaszolni.

197    Ebből az következik, hogy a jelen megsemmisítés iránti keresetet az arra vonatkozó részében, hogy a felperes eljárásra való felkérését követően a Bizottság nem tett javaslatot az MSS belső piacának megőrzése érdekében jogalkotási aktus meghozatalára vagy egy már létező jogi aktus módosítására, elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

b)      A beleértett (implicit) bizottsági hatáskörök fennállásáról

198    Az Eutelsat által támogatott felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottságnak a 2 GHz‑es frekvenciasáv használatára irányuló harmonizációra vonatkozó kizárólagos hatásköréből, és különösen abból a tényből, hogy a Bizottságnak meg kell határoznia azokat a célokat, amelyekre ezeket a frekvenciákat használni kell, valamint ki kell választania azokat az üzemeltetőket, amelyeknek a tagállamoknak meg kell adniuk a megfelelő rádiófrekvencia‑használati engedélyeket, az következik, hogy a Bizottságra szükségszerűen ráruházták azt a hatáskört, hogy figyelemmel kísérje az „ágazat fejlődését”, és szükség esetén fellépjen annak érdekében, hogy megelőzze a 2 GHz‑es frekvenciasáv kizárólagos, a harmonizációs folyamat és az abból következő kiválasztási eljárás alapján engedélyezett használatának egyértelműen meghatározott hatályát és kritériumait érintő eltérés veszélyét.

199    A felperes ebből azt a következtetést vonja le, hogy tekintettel arra, hogy ennek a harmonizációs kezdeményezésnek a célja az egyetemes összeköttetést biztosító páneurópai MSS‑ek belső piacának létrehozása volt, és hogy ezzel összefüggésben arra irányuló hatáskört ruháztak a Bizottságra, hogy eljárjon abban az esetben, ha fennáll annak a veszélye, hogy a szabályozási feladatok nemzeti szabályozó hatóságok általi végrehajtásában mutatkozó eltérések akadályokat jelentenek az adott piacon, illetve hogy arra irányuló hatáskört is kapott, hogy megvizsgálja a „közös feltételek” megszegésének feltételezett eseteit, valamint biztosítandó e feladat és cél hatékony érvényesülését, a Bizottság minden olyan hatáskörrel rendelkezik, amely e feladat ellátásához szükséges, még akkor is, ha azok kifejezetten nem szerepelnek a jogszabályokban.

200    A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

201    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 5. cikk szerint a hatáskörmegosztás elvének megfelelően az egyes intézmények a Szerződésben rájuk ruházott hatáskörük keretén belül járnak el (2015. április 22‑i Planet kontra Bizottság ítélet, T‑320/09, EU:T:2015:223, 57. pont).

202    Az uniós bíróságok elismerték, hogy a Szerződésekben kifejezetten elő nem írt hatáskörök igénybe vehetők, ha azok szükségesek a Szerződésekben meghatározott célok eléréséhez. Amennyiben a Szerződés valamely rendelkezése pontosan meghatározott feladattal bízza meg a Bizottságot, akkor el kell ismerni, hogy az implicit módon biztosítja számára az e feladat ellátásához nélkülözhetetlen hatásköröket, különben nem lenne biztosítva e rendelkezés hatékony érvényesülése. El kell tehát ismerni, hogy a Szerződésben megállapított szabályok magukban foglalják azt is, hogy el lehet fogadni olyan jogszabályokat, amelyek nélkül ezek a szabályok célszerűen és észszerűen nem alkalmazhatók. Ennélfogva a Szerződésnek az intézmények normatív hatáskörére vonatkozó szabályait a Szerződés általános rendszerére tekintettel kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2007. szeptember 17‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, T‑240/04, EU:T:2007:290, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

203    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a beleértett hatáskör fennállását, amely eltérést tartalmaz a hatáskörrel való felruházásnak az EK 5. cikk (1) bekezdése szerinti elvétől, megszorítóan kell értelmezni. Az ítélkezési gyakorlat csak kivételesen ismer el ilyen benne foglalt hatáskört, és az elismeréshez az szükséges, hogy a beleértett hatáskör szükséges legyen a Szerződés vagy az érintett alaprendelet rendelkezései hatékony érvényesülésének biztosításához (lásd: 2009. november 17‑i MTZ Polyfilms kontra Tanács ítélet, T‑143/06, EU:T:2009:441, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. április 22‑i Planet kontra Bizottság ítélet, T‑320/09, EU:T:2015:223, 60. pont).

204    Ennek a szükségességi feltételnek nemcsak a jogi aktus lényeges rendelkezéseit illetően kell teljesülnie, hanem annak formája és kötelező jellege vonatkozásában is (2007. szeptember 17‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, T‑240/04, EU:T:2007:290, 38. pont).

205    A jelen ügyben semmilyen beleértett hatáskört nem lehet elismerni a Bizottság számára, függetlenül azon jogi aktus jellegétől, amelyet a felperes szerint a Bizottságnak a hatáskörei gyakorlása során el kellene fogadnia.

206    Kétségtelen ugyanis – amint arra a felperes is hivatkozik és a fenti 90. és 91. pontban is megállapításra került –, hogy a Bizottságra pontosan meghatározott feladatkört ruháztak az MSS‑ekkel kapcsolatban. Ezt a feladatkört teljesítette a Bizottság azzal, hogy egyrészt a rádióspektrum‑határozat 4. cikkének (3) bekezdése alapján ráruházott kizárólagos hatásköröket gyakorolva meghozta a harmonizációs határozatot, másrészt pedig az MSS‑határozat II. címe alapján meghozta a 2 GHz‑es frekvenciasávban működő MSS‑ek üzemeltetőinek uniós eljárás szerinti kiválasztásáról döntő határozatot.

207    Ezzel szemben – amint az a fenti 93. és 98. pontban kifejtettekből is kitűnik – az engedélyeknek a kiválasztott üzemeltetők részére történő megadására, valamint az ezen engedélyekhez kapcsolódó közös feltételek be nem tartása esetén a végrehajtási intézkedéseknek az engedéllyel rendelkező üzemeltetőkkel szembeni foganatosítására vonatkozó hatásköröket az MSS‑határozat értelmében kifejezetten az illetékes nemzeti hatóságokra ruházták. A Bizottság csupán kifejezett koordinációs hatáskörökkel rendelkezik annak biztosítása érdekében, hogy az MSS‑ekre vonatkozó végrehajtási szabályok nemzeti szabályozó hatóságok általi alkalmazása koherens legyen (lásd a fenti 107. pontot).

208    Ezekből a körülményekből az következik, hogy nem ismerhetők el a Bizottság számára az engedélyezésre vonatkozó beleértett hatáskörök, mivel ez veszélyeztetné a jogalkotó által kifejezetten a tagállamokra ruházott hatásköröket, és nem ismerhetők el a végrehajtási intézkedéseket illetően kifejezetten a Bizottságra ruházott koordinációs hatáskörökön túlmutató, beleértett hatáskörök sem. Az ilyen beleértett hatáskörök ugyanis ellentétesek lennének az EUSZ 5. cikkben előírt hatáskörmegosztás elvével.

209    A fenti 202. és 203. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint egyébként kivételesen lehetőség van a hatáskörmegosztás elvétől való eltérésre abban az esetben, ha a beleértett hatáskörök szükségesek az intézmény számára konkrét feladatot előíró rendelkezések hatékony érvényesülésének biztosításához. A jelen esetben ez a feltétel nem teljesül.

210    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottságra ruházott feladat hatékony érvényesülésének garanciáját illetően nem áll fenn olyan joghézag, amelyet – a felperes szerint – a Bizottság beleértett hatásköreinek elismerésével kellene kitölteni. A jogalkotó ugyanis egyértelműen kifejezte arra irányuló szándékát, hogy a tagállamokra ruházza azt a hatáskört, hogy az engedélyek megadását követően összehangolt végrehajtási eljárás útján ellenőrizzék a kiválasztott üzemeltető általi rendszerfejlesztést, és adott esetben akár olyan szankciókat is hozzanak, amelyekkel visszavonják azokat az engedélyeket, amelyek nélkül a szóban forgó üzemeltető már nem működtethetné a rendszerét. A Bizottságra bízott feladatkörnek a fenti 206. pontban említett hatékony érvényesülését így tehát a tagállamok hatáskörébe tartozó, összehangolt végrehajtási eljárás fennállása biztosítja. A lojális együttműködésnek a felperes által hivatkozott EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredő elve (lásd a fenti 129. pontot) egyébként ezt a következtetést támasztja alá, mivel az említett elv értelmében – amint ez a fenti 131. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is kitűnik – a tagállamok kötelesek megtenni minden olyan intézkedést, amely alkalmas az uniós jog hatályának és érvényesülésének biztosítására.

211    Következésképpen még ha feltételezzük is, hogy az Inmarsat módosította az EAN‑rendszert azon két időpont között, amikor a Bizottság úgy határozott, hogy megadja részére a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS‑eket nyújtó páneurópai rendszerre történő használatára vonatkozó jogokat, illetve amikor a nemzeti szabályozó hatóságoknak az MSS‑határozat III. címe alapján meg kell adniuk a rendszer működtetéséhez szükséges engedélyeket, és így az új rendszer nem felel meg a harmonizációs határozatban és az MSS‑határozatban meghatározott céloknak, sem pedig a közös kiválasztási eljárás keretében tett kötelezettségvállalásoknak, akkor is a tagállamoknak kell az Inmarsattal szemben a már megadott engedélyek visszavonásának kilátásba helyezése mellett végrehajtási eljárást indítaniuk a közös feltételek – köztük a 2 GHz‑es frekvenciasávnak az MSS‑ek céljára történő használatára és a kiválasztási eljárás során tett kötelezettségvállalások tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség – betartatása érdekében.

212    Kétségtelen, hogy az ilyen rendszer, amelyben a tagállamok nem tagadhatják meg az engedélyek megadását a Bizottság által kiválasztott üzemeltetőtől (lásd a fenti 94–96. pontot), de csak abban az esetben indíthatnak végrehajtási intézkedések alkalmazására irányuló eljárásokat, ha az üzemeltető nem tartja be az engedélyekhez kapcsolódó közös feltételeket, az eljárásgazdaságosság szempontjából kevéssé tűnik hatékonynak.

213    Az uniós jog fejlődésének jelenlegi állása szerint azonban az ilyen következmények szerves részét képezik a 2 GHz‑es frekvenciasáv MSS‑ekre történő használatára irányuló, az uniós jogalkotó által kialakított gazdálkodási rendszernek, amely a tagállamokra bízott engedélyeztetést követően, a Bizottság koordinátori szerepe mellett lefolytatott, összehangolt végrehajtási eljárásokra irányuló megközelítést részesítette előnyben. Az unióst jogalkotó, nem pedig a Törvényszék feladata lenne, hogy adott esetben módosítsa a jelenleg kialakított rendszert.

214    Végül rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság arra vonatkozó – akár kifejezett, akár beleértett – hatáskörének hiánya, hogy eljárjon annak megakadályozása érdekében, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyt adjanak a jogi háttérrel állítólag összeegyeztethetetlen rendszerre, nem fosztja meg a felperest és más versenytársakat a hatékony bírói jogvédelemtől. Ugyanis mind a nemzeti szabályozó hatóságok engedélyekre vonatkozó határozatai, mind pedig az illetékes nemzeti hatóságok által lefolytatott végrehajtás a nemzeti bíróságok felülvizsgálata alá tartozik, amelyek előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszthetnek a Bíróság elé abban az esetben, ha az MSS‑ekre vonatkozó uniós jog értelmezése vagy alkalmazása során nehézségeik merülnek fel, amit a 2020. március 5‑i Viasat UK és Viasat ítélet (C‑100/19, EU:C:2020:174) alapjául szolgáló ügyben, valamint a Bíróság előtt jelenleg folyamatban lévő C‑515/19. sz. Eutelsat SA ügyben a Bíróság elé terjesztett kérdések is szemléltetnek.

215    A fentiekből az következik, hogy a jelen keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a Bizottság által a megsemmisítés iránti keresettel kapcsolatban felhozott, a felperes eljáráshoz fűződő érdekének hiányára, illetve arra alapított elfogadhatatlansági kifogást, hogy a felperes nem rendelkezik az eljárásra való felkérésben meghozni kért jogi aktus megsemmisítése iránti kereshetőségi joggal.

IV.    A költségekről

216    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

217    Emellett az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése értelmében a Törvényszék másfelől elrendelheti, hogy az (1) és a (2) bekezdésben nem említett beavatkozó felek maguk viseljék saját költségeiket. A jelen ügyben úgy kell határozni, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozó Eutelsat és Holland Királyság, valamint az alperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozó EchoStar és Inmarsat maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A ViaSat, Inc. viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

3)      Az Eutelsat SA, a Holland Királyság, az EchoStar Mobile Ltd és az Inmarsat Ventures Ltd maga viseli saját költségeit.

van der Woude

Kornezov

Buttigieg

Kowalik‑Bańczyk

 

      Hesse

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. március 10‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: angol.