T‑308/06. sz. ügy
Buffalo Milke Automotive Polishing Products, Inc.
kontra
Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)
„Közösségi védjegy – Felszólalási eljárás – A BUFFALO MILKE Automotive Polishing Products közösségi ábrás védjegy bejelentése – A BÚFALO korábbi nemzeti ábrás védjegy – A bizonyítékokra első alkalommal a fellebbezési tanács előtt történő hivatkozás – A 40/94/EK rendelet 74. cikkének (2) bekezdése (jelenleg a 207/2009/EK rendelet 76. cikkének (2) bekezdése) által biztosított mérlegelési jogkör – A korábbi védjegy tényleges használata – A 40/94 rendelet 43. cikkének (2) és (3) bekezdése (jelenleg a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése)”
Az ítélet összefoglalása
1. Közösségi védjegy – Eljárási rendelkezések – Felszólalási eljárás – A felszólalás alátámasztásául az e célból megszabott határidőn belül elő nem terjesztett tények és bizonyítékok – Figyelembevétel – A fellebbezési tanács mérlegelési jogköre – Eltérő rendelkezés hiánya
(40/94 tanácsi rendelet, 74. cikk, (2) bekezdés; 2868/95 bizottsági rendelet, 1. cikk, 22. szabály, (2) bekezdés)
2. Közösségi védjegy – Eljárási rendelkezések – Felszólalási eljárás – A felszólalás alátámasztásául az e célból megszabott határidőn belül elő nem terjesztett tények és bizonyítékok – Figyelembevétel – Feltételek – Új elem
(40/94 tanácsi rendelet, 74. cikk, (2) bekezdés; 2868/95 bizottsági rendelet, 1. cikk, 22. szabály, (2) bekezdés)
3. Közösségi védjegy – Harmadik személyek észrevételei és felszólalás – A felszólalás vizsgálata – A korábbi védjegy használatának igazolása – Tényleges használat – Fogalom – Értékelési szempontok
(40/94 tanácsi rendelet, 43. cikk, (2) és (3) bekezdés)
1. A közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 74. cikke (2) bekezdésének szövegéből az következik, hogy főszabály szerint és eltérő rendelkezés hiányában a tények és bizonyítékok felek általi előterjesztése továbbra is lehetséges a határidők lejárta után, amelyekhez az említett rendelet előírásai értelmében ezen előterjesztés kötve van, és a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnak (védjegyek és formatervezési minták) nem tilos az ilyen, késedelmesen előterjesztett tényeket vagy bizonyítékokat figyelembe vennie.
Ugyanakkor a fenti szövegezésből ugyancsak teljességgel bizonyosan következik, hogy a tényekre való ilyen késedelmes hivatkozás, illetve a bizonyítékok ilyen késedelmes előterjesztése nem biztosít feltétlen jogot az eljáró fél számára arra vonatkozóan, hogy e tényeket vagy bizonyítékokat az OHIM tekintetbe is fogja venni. A tények és bizonyítékok ilyen tekintetbevétele az OHIM részéről, amikor felszólalási eljárás keretén belül kell határoznia, különösen akkor igazolható, ha egyrészt a késedelmesen előterjesztett elemek első ránézésre tényleges jelentőséggel bírhatnak az OHIM előtt benyújtott felszólalás kimenetele szempontjából, másrészt az eljárás azon szakasza, amelyben ez a késedelmes előterjesztés végbemegy, és az azt jellemző körülmények nem akadályozzák e tények tekintetbevételét
Annak lehetősége, hogy az OHIM előtti eljárásban részt vevő felek az e célból meghatározott határidő lejárta után is előterjeszthetnek tényeket és bizonyítékokat, ahhoz a feltételhez van kötve, hogy nincs eltérő rendelkezés. Kizárólag e feltétel teljesülése esetén rendelkezik az OHIM a Bíróság által a 40/94 rendelet 74. cikke (2) bekezdésének értelmezése során számára elismert mérlegelési jogkörrel a késedelmesen előterjesztett tények és bizonyítékok tekintetbevétele vonatkozásában.
Ugyanakkor az OHIM számára a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdése által biztosított mérlegelési jogkör korlátozására alkalmas rendelkezések kapcsán az „eltérő rendelkezés hiányában” kifejezés használatával a Bíróság a C‑29/05. P. sz., OHIM kontra Kaul ügyben 2007. március 13‑án hozott ítéletében nem jelölte meg kifejezetten, hogy a 40/94 rendelet mely rendelkezéseire gondol. Azt sem határozta meg pontosan, hogy e kifejezés a 2868/95 rendeletre, különösen annak 22. szabálya (2) bekezdésére is vonatkozik‑e.
Márpedig kiemelendő, hogy mivel a 2868/95 rendeletet a Bizottság a 40/94 rendelet 140. cikke alapján fogadta el, ezért rendelkezéseit ez utóbbi rendelet rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni.
Ennélfogva azon érv támogatása, hogy a fellebbezési tanács a 2868/95 rendelet 22. szabályának (2) bekezdése alapján köteles lett volna kizárni a beavatkozó által késedelmesen előterjesztett bizonyítékokat anélkül, hogy alkalmazhatta volna a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdését, azt eredményezné, hogy a végrehajtási rendelet egyik szabályának az általános rendelet világos értelmével ellentétes értelmezése érvényesülne.
Ráadásul a további bizonyítékok elfogadására vonatkozó lehetőség fenntartása megfelel az OHIM kontra Kaul ügyben hozott ítélet szellemének is. Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság a késedelmesen előterjesztett bizonyítékok elfogadását a jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás elvei alapján találta igazolhatónak, amelyek értelmében a felszólalás érdemi vizsgálatának a lehető legátfogóbbnak kell lennie azért, hogy elkerülhető legyen az olyan védjegyek lajtromozása, amelyeket esetleg később törölni kellene. Ennélfogva ezen elvek felülírhatják a határidők betartásának szükségessége alapját képező eljárásgazdaságosság elvét, ha az ügy körülményei azt indokolják.
Ebből következik, hogy a 2868/95 rendelet 22. szabályának (2) bekezdése nem tekinthető az OHIM kontra Kaul ügyben hozott ítélet értelmében vett „eltérő rendelkezésnek”.
(vö. 22–24., 31–36. pont)
2. Kétségtelenül igaz, hogy a Törvényszék korábban már kimondta, hogy a közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 43. cikkének (2) és (3) bekezdése – amelynek végrehajtásáról a 2868/95 rendeletnek az 1041/2005 rendelettel történt módosítását megelőzően alkalmazandó változata 22. szabályának (1) bekezdése rendelkezik – úgy rendelkezik, hogy a korábbi védjegy használatát igazoló bizonyítékoknak az e célból megállapított határidő lejártát követően történő benyújtása főszabály szerint a felszólalás elutasítását vonja maga után anélkül, hogy e tekintetben a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) mérlegelési jogkörrel rendelkezne.
Nem kevésbé igaz, hogy a Törvényszék azt is kimondta, hogy a 2868/95 rendelet 22. szabálya (2) bekezdésének második mondata nem értelmezhető oly módon, hogy az akadályozná további bizonyítékok új elemek felmerülésére való tekintettel történő figyelembevételét, még akkor sem, ha ennek a határidőnek a letelte után nyújtották be azokat.
Márpedig, még ha a használatot igazoló, késedelmesen előterjesztett bizonyítékok elfogadása „új elem(ek)” felmerüléséhez van is kötve, elfogadható indokok szólnak e bizonyítékok elfogadása mellett, amennyiben a T‑86/05. sz. CORPO livre ügyben 2007. december 12‑én hozott ítéletben írt „új elemet” a felszólalási osztály határozata képezi. Abban az esetben, ha a felszólaló a megadott határidőn belül előterjeszti a kezdetben rendelkezésére álló releváns bizonyítékokat, jóhiszeműen úgy ítélve meg, hogy azok elegendőek lesznek kérelmeinek alátámasztására, és csak a felszólalási osztály határozatából értesül arról, hogy e bizonyítékokat nem tartják elegendőnek, nincs semmilyen elfogadható ok, ami akadályát képezné az eredeti bizonyítékok tartalma megerősítésének vagy tisztázásának további bizonyítékok szolgáltatása révén akkor, amikor a felszólaló a fellebbezési tanácstól az ügy átfogó, újbóli vizsgálatát kéri.
Az az érv, miszerint a felszólalóknak, akikre a bizonyítás kötelezettsége hárul, és akiknek e kötelezettségnek eleget kell tenniük, általában az eljárás kezdetétől fogva lehetőségük van – észrevételeikkel együtt – hiánytalan bizonyítékok előterjesztésére, nem meggyőző. Fogalmánál fogva minden egyes késedelmesen előterjesztett bizonyíték esetében fennáll az eredetileg megadott határidő be nem tartása. Ha annak puszta ténye, hogy a határidőt nem tartották be, elegendő lenne a további bizonyítékok előterjesztésére vonatkozó lehetőség kizárásához, akkor a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdését soha nem lehetne alkalmazni, és ennélfogva nem lenne semmilyen jelentősége.
(vö. 37–41. pont)
3. Valamely védjegy akkor képezi tényleges használat tárgyát, ha alapvető rendeltetésének megfelelően használják: hogy a védjegy biztosítsa azon áruk vagy szolgáltatások eredetének azonosíthatóságát, amelyekre vonatkozóan a védjegyet lajstromozták, abból a célból, hogy ezeknek az áruknak és szolgáltatásoknak piacot hozzon létre vagy tartson fenn, kivéve a szimbolikus jellegű használatot, amelynek egyetlen célja a védjegy által létrehozott jogok fenntartása. Ebben a vonatkozásban a védjegy tényleges használatának követelménye megkívánja, hogy a védjegyet – úgy, ahogyan az a vonatkozó területen oltalom alatt áll – nyilvánosan és a külvilág felé használják.
A védjegyhasználat ténylegességének mérlegelése során figyelembe kell venni minden olyan tényt és körülményt, amelyek alapján megállapítható, hogy a védjegy kereskedelmi használata valóságos‑e; idesorolhatók különösen az érintett gazdasági szektorban igazoltnak tekintendő olyan használatok, amelyek feladata az, hogy a védjeggyel ellátott áruk és szolgáltatások számára megteremtsék és fenntartsák a piaci részesedést, az áruk és szolgáltatások természetét, a piac jellegzetességeit, valamint a védjegy használatának mértékét és gyakoriságát.
Ami a korábbi védjegy használatának jelentőségét illeti, figyelembe kell venni különösen egyrészt a felhasználási cselekmények összességének kereskedelmi mértékét, másrészt a védjegy használatának időtartamát és gyakoriságát.
Annak kérdése tehát, hogy a használat mennyiségileg elegendő‑e ahhoz, hogy a védjeggyel megjelölt áruk vagy szolgáltatások fenntartsák vagy létrehozzák a piaci részesedést, több tényezőtől és az adott eset mérlegelésétől függ. Ezen áruk vagy szolgáltatások tulajdonságai, a védjegy használatának gyakorisága vagy ismétlődése, az, hogy a védjegyet a jogosult vállalkozás azonos áruinak vagy szolgáltatásainak mindegyike vagy csak ezek közül néhány forgalmazása tekintetében használják, valamint a védjegy használatára vonatkozó és magától a védjegyjogosulttól származó bizonyítékok mind a tekintetbe vehető számos tényező körébe tartoznak.
Valamely korábbi védjegy tényleges használatának konkrét esetben történő megvizsgálásához az eset összes releváns tényezőjét figyelembe vevő átfogó mérlegelést kell végezni. Ez a mérlegelés magában foglalja a számításba vett tényezők bizonyos kölcsönös függőségét. Így az érintett védjeggyel ellátott áruk csekély mennyiségben történő értékesítését ellensúlyozhatja ezen védjegy intenzív vagy időben folyamatosan történő használata és fordítva. Ezenkívül az üzleti forgalom, valamint a korábbi védjeggyel ellátott termékek értékesítésének mennyiségét nem lehet önmagában értékelni, az értékelést olyan egyéb releváns tényezőkkel összefüggésben kell elvégezni, mint a kereskedelmi tevékenység volumene, a gyártási vagy a forgalmazási kapacitások vagy a védjegyet használó vállalkozás sokrétűségének mértéke, valamint az érintett piacon lévő áruk vagy szolgáltatások jellemzői. Ebből a tényből következően, ahhoz, hogy a korábbi védjegy használata ténylegesnek minősüljön, nem szükséges, hogy a használat mennyiségileg mindig jelentős legyen.
Egyébiránt valamely védjegy tényleges használatát nem lehet valószínűség vagy feltételezések alapján igazolni, ehhez konkrét és objektív bizonyítékokra kell támaszkodni, amelyek bizonyítják az érintett piacon történő tényleges és elegendő használatot.
(vö. 47–52. pont)