Ideiglenes változat
A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített első tanács)
2016. április 22.(*)
„Állami támogatások – 92/81/EGK irányelv – Az ásványi olajok jövedéki adója – A timföldgyártáshoz üzemanyagként használt ásványolajok – Jövedékiadó‑mentesség – Jogos bizalom – Jogbiztonság – Észszerű határidő”
A T‑56/06. RENV. II. sz. ügyben,
a Francia Köztársaság (képviselik: G. de Bergues, D. Colas és R. Coesme, meghatalmazotti minőségben)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: V. Di Bucci, N. Khan, G. Conte, D. Grespan és K. Walkerová, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a Gardanne, a Shannon régióban és Szardínián timföldgyártáshoz üzemanyagként felhasznált ásványolajok esetében a Franciaország, Írország, illetve Olaszország által alkalmazott jövedéki adó alóli mentességről szóló, 2005. december 7‑i 2006/323/EK bizottsági határozat (HL 2006. L 119., 12. o.) 5. cikkének annyiban történő megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában, amennyiben az előírja a Francia Köztársaságnak az általa 2002. február 3. és 2003. december 31. között, a Gardanne régióban (Franciaország) timföldgyártáshoz üzemanyagként felhasznált ásványolajok utáni jövedéki adó alóli mentesség alapján nyújtott, a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatás visszatéríttetését,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök, I. Pelikánová (előadó), E. Buttigieg, S. Gervasoni és L. Madise bírák,
hivatalvezető: S. Bukšek Tomac tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. március 6‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
A vitatott mentesség
1 A timföld (vagy alumínium‑oxid) fehér por, amelyet elsősorban kohókban használnak alumínium gyártására. Bauxitércből állítják elő finomítási eljárással, amelynek utolsó lépése a kalcinálás. A kalcinált timföld több mint 90%‑át az alumíniumkohászatban használják fel. A maradékot feldolgozzák, és kémiai alkalmazásoknál használják. Két, egymástól elkülönülő termékpiac létezik: a kohászati célú timföld és a vegyitermék‑célú timföld piaca. Ásványolaj üzemanyagként alkalmazható a timföld előállításához.
2 Írországban, Olaszországban és Franciaországban is csak egy timföldgyártó létezik. Franciaországban a Gardanne régióban letelepedett Alcan Inc‑ről van szó. Timföldgyártók jelen vannak Németországban, Spanyolországban, Görögországban, Magyarországon és az Egyesült Királyságban is.
3 1997 óta Franciaország mentesíti a jövedéki adó alól a Gardanne régióban a timföldgyártáshoz üzemanyagként felhasznált ásványolajokat (a továbbiakban: vitatott mentesség). A vitatott mentességet az 1997. évre vonatkozó, 1997. december 29‑i 97‑1239. sz. helyesbítő adótörvény (loi de finances rectificative pour 1997 n° 97‑1239, du 29 décembre 1997; a JORF 1997. december 30‑i száma, 19101. o.) 6. cikke vezette be a francia jogba.
4 A francia mentesség Gardanne régióban történő alkalmazását a 92/81/EGK irányelvben előírt eljárásnak megfelelően a tagállamok részére bizonyos speciális célokra felhasznált ásványi olajokra a meglévő csökkentett mértékű jövedéki adó, illetve jövedékiadó‑mentesség alkalmazásának, illetve alkalmazása folytatásának engedélyezéséről szóló, 1997. június 30‑i 97/425/EK tanácsi határozat (HL L 182., 22. o.) engedélyezte 1998. december 31‑ig. Ezt követően az engedélyt az Európai Unió Tanácsa a 92/81/EGK irányelvben előírt eljárásnak megfelelően a tagállamok részére bizonyos ásványi olajokra a meglévő csökkentett mértékű jövedéki adó, illetve jövedékiadó‑mentesség alkalmazásának, illetve alkalmazása folytatásának engedélyezéséről és a 97/425 határozat módosításáról szóló, 1999. március 30‑i 1999/255/EK határozatában (HL L 99., 26. o.) 1999. december 31‑ig meghosszabbította. Az engedélyt a Tanács a 92/81/EGK irányelvben előírt eljárásnak megfelelően a tagállamok részére bizonyos speciális célokra felhasznált ásványi olajokra a meglévő csökkentett mértékű jövedéki adó, illetve jövedékiadó‑mentesség alkalmazásának, illetve alkalmazása folytatásának engedélyezéséről szóló, 1999. december 17‑i 1999/880/EK határozatban (HL L 331., 73. o.) 2000. december 31‑ig újból meghosszabbította.
5 A bizonyos különös célokra használt ásványolajok kedvezményes jövedékiadó‑mértékeiről és a jövedéki adó alóli mentességeiről szóló, 2001. március 12‑i 2001/224/EK tanácsi határozat (HL L 84., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 342. o.), vagyis a vitatott mentességre vonatkozó utolsó határozat az említett mentességet 2006. december 31‑ig meghosszabbította. E határozat az (5) preambulumbekezdése értelmében „nem sértheti az egységes piac működésének torzulásaira vonatkozó bármely, különösen [az EK 87. és EK 88. cikk] alapján lefolytatandó eljárás eredményét”, és „[az EK 88. cikk] értelmében nem szünteti meg a tagállamokkal szembeni azon követelményt, hogy értesítsék a Bizottságot az állami támogatások lehetséges eseteiről”.
Közigazgatási eljárás
6 1998. június 2‑i levelében az Európai Közösségek Bizottsága felvilágosítást kért a francia hatóságoktól annak ellenőrzése érdekében, hogy a vitatott mentesség az EK 87. és az EK 88. cikk hatálya alá tartozik‑e. Miután 1998. július 10‑i levelében a válaszadás határidejének meghosszabbítását kérte, amit 1998. július 24‑én meg is kapott, a Francia Köztársaság a válaszát az 1998. augusztus 7‑i levelében küldte meg.
7 A Bizottság a 2000. július 17‑i levelében felhívta a Francia Köztársaságot, hogy jelentse be neki a vitatott mentességet. 2000. szeptember 4‑i levelükben a francia hatóságok azt válaszolták, hogy álláspontjuk szerint a vitatott mentesség nem minősül állami támogatásnak, és így azt nem kell bejelenteni. A Bizottság a 2000. szeptember 27‑i levelében további tájékoztatás nyújtására kérte a Francia Köztársaságot. A Bizottság 2000. november 20‑i ismételt felszólítását követően a francia hatóságok 2000. december 8‑án válaszoltak.
8 A 2001. október 30‑i C (2001) 3295 határozattal a Bizottság a vitatott mentesség tekintetében megindította az EK 88. cikk (2) bekezdésében előírt eljárást (a továbbiakban: hivatalos vizsgálati eljárás). Ezt a határozatot a 2001. november 5‑i levélben közölték a Francia Köztársasággal és 2002. február 2‑án közzétették az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (HL C 30., 21. o.).
9 A 2002. február 26‑i, 28‑i és március 1‑jei levelekben a Bizottsághoz észrevételeket terjesztett elő az Aughinish Alumina Ltd, az Eurallumina SpA, az Alcan és az Európai Alumínium Szövetség. Ezeket 2002. március 26‑án közölték a Francia Köztársasággal.
10 Miután 2001. november 21‑i levelében a válaszadási határidő meghosszabbítását kérte, amit 2001. november 29‑én meg is kapott, a Francia Köztársaság a 2002. február 12‑i levelében küldte meg észrevételeit.
Az I. timföldhatározat
11 2005. december 7‑én a Bizottság elfogadta a Gardanne, a Shannon régióban és Szardínián timföldgyártáshoz üzemanyagként felhasznált ásványolajok esetében a Franciaország, Írország, illetve Olaszország által alkalmazott jövedéki adó alóli mentességről szóló 2006/323/EK határozatot (HL 2006 L 119., 12. o.; a továbbiakban: I. timföldhatározat).
12 Az I. timföldhatározat a 2004. január 1‑jét megelőző időszakra vonatkozik, amely időpontban alkalmazandó lett az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27‑i 2003/96/EK tanácsi irányelv (HL L 283., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 405. o.), 2003. december 31‑ével hatályon kívül helyezve az ásványi olajok jövedéki adója szerkezetének összehangolásáról szóló, 1992. október 19‑i 92/81/EGK tanácsi irányelvet (HL L 316., 12. o.), valamint az ásványolajok jövedékiadó‑mértékének közelítéséről szóló, 1992. október 19‑i 92/82/EGK tanácsi irányelvet (HL L 316., 19. o.) (az (57) preambulumbekezdés). A hivatalos vizsgálati eljárást ugyanakkor kiterjeszti a 2003. december 31–e utáni időszakra is (a (92) preambulumbekezdés).
13 Az I. timföldhatározat rendelkező része többek között kimondja:
„1. cikk
A Franciaország, Írország és Olaszország által a timföldgyártásra felhasznált nehéz fűtőolajok tekintetében 2003. december 31‑ig nyújtott jövedéki adó alóli mentességek [az EK 87. cikk] (1) bekezdésének értelmében állami támogatásnak minősülnek.
2. cikk
Az 1990. július 17‑e és 2002. február 2‑a között nyújtott támogatásokat, amennyiben a közös piaccal nem összeegyeztethetőek, nem veszik vissza [helyesen: nem téríttetik vissza], mivel az ellentétes lenne a közösségi jog általános elveivel.
3. cikk
Az 1. cikkben említett, 2002. február 3‑a és 2003. december 31‑e között nyújtott támogatás [az EK 87. cikk] (3) bekezdések értelmében a közös piaccal összeegyeztethető, amennyiben a kedvezményezettek a nehéz fűtőolajok 1000 kilogrammja után legalább 13,01 eurós mértéket fizetnek.
4. cikk
A […] 2002. február 3‑a és 2003. december 31‑e között nyújtott támogatás [az EK 87. cikk] (3) bekezdésének értelmében a közös piaccal nem összeegyeztethető, amennyiben a kedvezményezettek nem fizették meg a nehéz fűtőolajok 1000 kilogrammja utáni 13,01 eurós mértéket.
5. cikk
(1) Franciaország, Írország és Olaszország minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a 4. cikkben említett összeegyeztethetetlen támogatást a kedvezményezettektől visszavegye [helyesen: a kedvezményezettekkel visszatéríttesse].
[…]
(5) Franciaország, Írország és Olaszország az e határozatról történő értesítéstől számított két hónapon belül utasítja a 4. cikkben említett összeegyeztethetetlen támogatások kedvezményezettjeit a jogellenesen nyújtott támogatás és kamatainak visszafizetésére.”
Az eljárás és a felek kérelmei
14 A Törvényszék Hivatalához 2006. február 17‑én benyújtott keresetlevelével a Francia Köztársaság keresetet indított, amelyet a T‑56/06 hivatkozási szám alatt vettek nyilvántartásba.
15 A Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 14. cikke alapján és a második tanács javaslatára a Törvényszék úgy határozott, hogy az ügyet a feleknek az említett eljárási szabályzat 51. cikke szerinti meghallgatását követően a kibővített ítélkező testület elé utalja.
16 2007. május 24‑i végzésével a Törvényszék kibővített második tanácsának elnöke a felek meghallgatását követően az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 50. cikke alapján az eljárás szóbeli szakaszának a lefolytatása céljából elrendelte a T‑56/06. sz. ügy és a T‑50/06., T‑60/06., T‑62/06. és T‑69/06. sz. ügyek (a továbbiakban: „I. timföld”‑ügyek) egyesítését.
17 A 2007. december 12‑i Írország és társai kontra Bizottság ítéletével (T‑50/06, T‑56/06, T‑60/06, T‑62/06 és T‑69/06, EU:T:2007:383) a Törvényszék ítélethozatal céljából egyesítette az „I. timföld”‑ügyeket, megsemmisítette az I. timföldhatározatot, és a T‑62/06. sz. ügyben a keresetet az ezt meghaladó részében elutasította.
18 2008. február 26‑i keresetlevelével a Bizottság fellebbezést nyújtott be a Törvényszék ezen ítélete ellen.
19 A Bíróság a 2009. december 2‑i Bizottság kontra Írország és társai ítéletével (C‑89/08 P, EBHT, EU:C:2009:742) hatályon kívül helyezte az Írország és társai kontra Bizottság ítéletet (fenti 17. pont, EU:T:2007:383) annyiban, amennyiben a Törvényszék megsemmisítette az I. timföldhatározatot, az „I. timföld”‑ügyeket visszautalta a Törvényszék elé, a költségekről pedig nem határozott.
20 A Bizottság kontra Írország és társai ítéletet (fenti 19. pont, EU:C:2009:742) követően és az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 118. cikkének 1. §‑ával összhangban a Törvényszék elnöke a 2009. december 18‑i határozatával az „I. timföld”‑ügyeket a kibővített második tanács elé utalta.
21 Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 119. cikkének 1. §‑ával összhangban a felek előterjesztették írásbeli észrevételeiket, mégpedig a Francia Köztársaság 2010. február 16‑án, a Bizottság pedig 2010. április 28‑án. Írásbeli észrevételeiben a Francia Köztársaság a Bizottság kontra Írország és társai ítéletre (fenti 19. pont, EU:C:2009:742) tekintettel megállapította, hogy a visszavonja a kereset alátámasztására felhozott, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított második jogalapot.
22 A kibővített második tanács elnöke a 2010. március 1‑jei végzésével az eljárás írásbeli és szóbeli szakaszának a lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette az „I. timföld”‑ügyeket. A Törvényszék elnöke az 2010. szeptember 20‑i határozatával az „I. timföld”‑ügyeket a kibővített negyedik tanács elé utalta.
23 A 2012. március 21‑i Írország kontra Bizottság ítéletével (T‑50/06 RENV, T‑56/06 RENV, T‑60/06 RENV, T‑62/06. RENV és T‑69/06 RENV, EBHT, EU:T:2012:134) a Törvényszék megsemmisítette az I. timföldhatározatot annyiban, amennyiben az megállapítja, illetve azon a megállapításon alapul, hogy a Francia Köztársaság, Írország és az Olasz Köztársaság által 2003. december 31‑ig biztosított, a timföldgyártáshoz üzemanyagként használt ásványolajok jövedéki adója alóli mentességek (a továbbiakban: jövedékiadó‑mentességek) az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, illetve amennyiben kötelezi a Francia Köztársaságot, Írországot és az Olasz Köztársaságot, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést az említett mentességek kedvezményezettekkel való visszatéríttetése érdekében annyiban, amennyiben a kedvezményezettek nem fizettek a nehéz fűtőolajak 1000 kilogrammja után legalább 13,01 euró összegű jövedéki adót.
24 2012. június 1‑jei keresetlevelével a Bizottság fellebbezést nyújtott be a Törvényszék ezen ítélete ellen.
25 A 2013. december 10‑i Bizottság kontra Írország és társai ítéletével (C‑272/12 P, EBHT, EU:C:2013:812) a Bíróság hatályon kívül helyezte az Írország kontra Bizottság ítéletet (fenti 23. pont, EU:T:2012:134), az „I. timföld”‑ügyeket visszautalta a Törvényszék elé, a költségekről pedig nem határozott.
26 A Bizottság kontra Írország és társai ítéletet (fenti 27. pont, EU:C:2013:812) követően a Törvényszék elnöke a 2014. január 21‑i és március 10‑i határozatával az „I. timföld”‑ügyeket az első tanács elé utalta.
27 Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 119. cikkének 1. §‑ával összhangban a felek előterjesztették írásbeli észrevételeiket, mégpedig a Francia Köztársaság 2014. február 20‑án, a Bizottság pedig 2014. április 8‑án. Írásbeli észrevételeiben a Francia Köztársaság a Bizottság kontra Írország és társai ítéletre (fenti 25. pont, EU:C:2013:812) tekintettel megállapította, hogy a kereset alátámasztására felhozott, az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás fogalmának megsértésére alapított első jogalapot, és az említett kereseti kérelmeket az I. timföldhatározat 5. cikkének annyiban történő megsemmisítésére korlátozza, amennyiben az előírta a 2002. február 3. és 2003. december 31. között általa, a vitatott menteségre alapítva nyújtott, összeegyeztethetetlen állami támogatás (a továbbiakban: vitatott támogatás) visszatéríttetését, valamint a Bizottság költségek viselésére történő kötelezésére korlátozta. A Bizottság azt tudomásul vette az írásbeli észrevételeiben.
28 A Törvényszék elnöke az 2014. szeptember 30‑i határozatával az „I. timföld”‑ügyeket az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 118. cikkének 1. §‑ával összhangban a kibővített első tanács elé utalta.
29 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.
30 A 2015. március 6‑i tárgyaláson a Törvényszék meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék szóbeli kérdéseire adott válaszait.
31 A Francia Köztársaság lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg az I. timföldhatározat 5. cikkét annyiban, amennyiben az a vitatott támogatás visszatéríttetésére vonatkozik (a továbbiakban: megtámadott határozat);
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
32 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a Francia Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
33 A jelen kereset alátámasztására a Francia Köztársaság csak egyetlen, a kereset harmadik jogalapjának megfelelő, arra alapított jogalapra hivatkozik, hogy a Bizottság a vitatott határozat elfogadásával megsértette a bizalomvédelem, a jogbiztonság és az észszerű határidő tiszteletben tartásának elvét.
34 Először is a bizalomvédelem, a jogbiztonság és az észszerű határidő tiszteletben tartása elvének megsértésére alapított jogalapjának alátámasztására a Francia Köztársaság az I. timföldhatározat (98) és (99) preambulumbekezdésére hivatkozik, amelyekben a Bizottság elismeri olyan rendkívüli körülmények fennállását, amelyek az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 14. cikkének (1) bekezdése és az állandó ítélkezési gyakorlat szerint megakadályozzák a vitatott támogatás visszatéríttetését.
35 Másodszor a 2001/224 határozatra hivatkozik, amely engedélyezte a vitatott mentesség 2006. december 31‑ig történő alkalmazását, valamint az utóbbi határozatot megerősítő 2003/96 irányelv 18. cikkének (1) bekezdésére, amelyek megakadályozták a Bizottságot annak megállapításában, hogy a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozat Hivatalos Lapban történő 2002. február 2‑i közzététele megszüntette a vitatott támogatás kedvezményezettjének, azaz az Alcannak az e támogatás szabályszerűségébe vetett jogos bizalmát.
36 Harmadszor a Francia Köztársaság az Alcannak a vitatott támogatás szabályszerűségébe vetett abból eredő jogos bizalmára hivatkozik, hogy a Bizottság késlekedett az I. timföldhatározat elfogadásával, amelyre csak 2005. december 7‑én került sor, jóllehet közzétette a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozatot és 2002 februárjában megkapta a felek utolsó észrevételeit, továbbá a jogbiztonság és az észszerű határidő tiszteletben tartása elvével ellentétes volt, hogy bármeddig is késlekedjen az állami támogatásokra vonatkozó jogköreinek gyakorlásával.
37 Negyedszer arra alapít, hogy a Bizottság nem igazolhatja e majdnem négyéves vizsgálati időt az akta különös összetettségével – mivel nem pontosította, hogy mennyiben vetett fel jelentős nehézségeket a jövedéki adónak az EK 87. és az EK 88. cikkel és különösen a környezetvédelem állami támogatásáról szóló 1994. és 2001. évi közösségi iránymutatásokkal fennálló összeegyeztethetőségének értékelése – és a Bizottságnak a jövedéki adó alóli mentességekre vonatkozó alapos ismeretére tekintettel.
38 Ötödször, a Francia Köztársaság azon ítélkezési gyakorlatra alapít, amely az uniós bíróságnak a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárása időtartama észszerűsége értékelésének lehetőségét érinti, mégpedig a 659/1999 rendelet hatálybalépését követően. Álláspontja szerint a 659/1999 rendelet 15. cikkében kifejezetten előírt 18 hónapos tájékoztató jellegű vizsgálati határidő sérelme nélkül nem értelmezhető az ugyanezen rendeletnek a támogatás visszatéríttetésére irányuló tízéves elévülési időt előíró 15. cikke akként, hogy az engedélyezi a Bizottság számára azt, hogy ugyanezen határidőn belül végezze el a támogatás összeegyeztethetőségének vizsgálatát.
39 A Bizottság állítja, hogy a jelen jogalap nem megalapozott.
40 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése szerint a Bizottság csak akkor kérheti az állami támogatás visszatéríttetését, amennyiben az ellentétes az uniós jog valamelyik általános elvével.
41 A jelen esetben a Francia Köztársaság éppen úgy véli, hogy a megtámadott határozat ellentétes a bizalomvédelem, a jogbiztonság és az észszerű határidő tiszteletben tartásának elvével.
42 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a bizalomvédelem elve alapvető uniós jogelv (1999. október 14‑i Atlanta kontra Európai Közösség ítélet, C‑104/97 P, EBHT, EU:C:1999:498, 52. pont), amely lehetővé teszi minden olyan gazdasági szereplő számára, amelynek vonatkozásában valamely intézmény megalapozott várakozásokat keltett, hogy hivatkozzék erre az elvre (1987. március 11‑i Van den Bergh en Jurgens és Van Dijk Food Products [Lopik] kontra EGK ítélet, 265/85, EBHT, EU:C:1987:121, 44. pont; 2011. március 24‑i ISD Polska és társai kontra Bizottság ítélet, C‑369/09 P, EBHT, EU:C:2011:175, 123. pont; 2012. szeptember 27‑i Producteurs de légumes de France kontra Bizottság ítélet, T‑328/09, EU:T:2012:498, 18. pont). Mindazonáltal, ha az elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő számíthat az érdekeit esetleg érintő intézményi intézkedés elfogadására, annak elfogadása esetén nem hivatkozhat az említett elvre (lásd: 1978. február 1‑jei Lührs‑ítélet, 78/77, EBHT, EU:C:1978:20, 6. pont; 2009. március 25‑i Alcoa Trasformazioni kontra Bizottság ítélet, T‑332/06, EU:T:2009:79, 102. pont). A bizalomvédelem elvére való hivatkozás jogának fennállásához három feltétel együttes teljesülése szükséges. Először is az érintett intézménynek pontos, feltétel nélküli és egybehangzó, feljogosított és megbízható forrásokból származó ígéretet kell tennie az érdekelt számára. Másodszor ezen ígéreteknek jogos elvárást kell kelteniük abban a személyben, akihez intézik őket. Harmadszor az adott ígéreteknek összhangban kell állniuk a vonatkozó szabályokkal (lásd: a fent hivatkozott Producteurs de légumes de France kontra Bizottság ítélet, EU:T:2012:498, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 Ezt követően, különösen a bizalomvédelem elvének az állami támogatások területén történő alkalmazását illetően, emlékeztetni kell arra, hogy azon tagállam, amelynek a hatóságai az EK 88. cikkben előírt eljárási szabályok megsértésével nyújtottak támogatást, hivatkozhat a kedvezményezett vállalkozás jogos bizalmára a Bizottság támogatás visszatéríttetésére kötelező határozata érvényességének uniós bíróság előtti vitatása érdekében, viszont nem hivatkozhat e jogos bizalomra az említett határozat végrehajtására figyelemmel szükséges intézkedések meghozatalára vonatkozó kötelezettség alóli mentesülés érdekében (lásd: 1997. január 14‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑169/95, EBHT, EU:C:1997:10, 48. és 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az ítélkezési gyakorlatból egyébiránt kitűnik, hogy a támogatás kedvezményezettjei, a bejelentési kötelezettségnek az állami támogatások Bizottság által történő kötelező jellegű ellenőrzésének hatékonyságában betöltött alapvető szerepére figyelemmel főszabály szerint csak akkor bízhatnak jogosan az említett támogatás szabályszerűségében, ha azt az EK 88. cikkben előírt eljárás tiszteletben tartásával nyújtották, és a gondos piaci szereplőnek rendszerint meg kell tudnia bizonyosodni arról, hogy az említett eljárást betartották‑e. Különösen nem állhat fenn a támogatás kedvezményezettjének az adott időpontban arra vonatkozó jogos bizalma, hogy a támogatást szabályszerűen nyújtották, ha a támogatást az EK 88. cikk (3) bekezdése értelmében jogellenesen, a Bizottságnak való előzetes bejelentés nélkül hajtották végre (lásd ebben az értelemben: Producteurs de légumes de France kontra Bizottság ítélet, fenti 42. pont, EU:T:2012:498, 20. és 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), kivéve ha rendkívüli körülmények állnak fenn (1990. szeptember 20‑i Bizottság kontra Németország ítélet; C‑5/89, EBHT, EU:C:1990:320, 16. pont; lásd továbbá: 2004. április 29‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑298/00 P, EBHT, EU:C:2004:240, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2009. november 30‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, T‑427/04 és T‑17/05, EBHT, EU:T:2009:474, 263. pont).
44 Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy az észszerű határidő közigazgatási eljárás lefolytatása során történő betartása az uniós jog általános elve (2003. november 27‑i Regione Siciliana kontra Bizottság ítélet, T‑190/00, EBHT, EU:T:2003:316, 136. pont). Ezenkívül a jogbiztonság alapvető követelménye alapján, amely szerint a Bizottság nem késlekedhet határozatlan ideig hatáskörének gyakorlásával, a bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a közigazgatási eljárás lefolyásából lehet‑e túlzottan késedelmes cselekvésre következtetni ezen intézmény részéről (2002. szeptember 24‑i Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság ítélet, C‑74/00 P és C‑75/00 P, EBHT, EU:C:2002:524, 140. és 141. pont; 2004. január 14‑i Fleuren Compost kontra Bizottság ítélet, T‑109/01, EBHT, EU:T:2004:4, 145–147. pont).
45 A Bizottság késlekedése annak megállapítása során, hogy valamely támogatás jogellenes, és azt a tagállam köteles megszüntetni és visszatéríttetni, bizonyos körülmények között az említett támogatás kedvezményezettjeiben olyan jogos bizalmat kelthet, amely megakadályozza, hogy a Bizottság az említett tagállammal szemben elrendelje e támogatás visszatéríttetését (1987. november 24‑i RSV kontra Bizottság ítélet, 223/85, EBHT, EU:C:1987:502, 17. pont). Be nem jelentett állami támogatások esetén az ilyen késedelem a Bizottságnak csak attól az időponttól kezdve róható fel, amikor a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatások létezéséről tudomást szerzett (Olaszország kontra Bizottság ítélet, fenti 43. pont, EU:C:2004:240, 91. pont).
46 Kizárólag az a tény, hogy a 659/1999 rendelet a (támogatás nyújtásától számított) tízéves elévülési időn kívül, amely lejártával már nem rendelhető el a támogatás visszatéríttetése, az említett rendelet 13. cikkének (2) bekezdése szerint – amely előírja, hogy a Bizottságot nem köti az ugyanezen rendelet 7. cikkének (6) bekezdésében meghatározott határidő – nem tartalmaz – akár irányadó jelleggel – további határidőt a jogellenes támogatás Bizottság által történő vizsgálatára, nem képezi akadályát annak, hogy az uniós bíróság ellenőrizze, hogy ezen intézmény észszerű határidőn belül hozott‑e határozatot, vagy túlzott késedelemmel járt‑e el (lásd ebben az értelemben és analógia útján az irányadó jellegű határidőt illetően: 2005. június 15‑i Regione autonoma della Sardegna kontra Bizottság ítélet, T‑171/02, EBHT, EU:T:2005:219, 57. pont; 2009. szeptember 9‑i Diputación Foral de Álava és társai ítélet, T‑230/01–T‑232/01 és T‑267/01–T‑269/01, EU:T:2009:316, 338. és 339. pont; Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ítélet, T‑30/01–T‑32/01 és T‑86/02–T‑88/02, EBHT, EU:T:2009:314, 259. és 260. pont).
47 Végül emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság elve megköveteli, hogy amikor a Bizottság az őt terhelő gondossági kötelezettség megsértésével kétértelmű helyzetet teremtett bizonytalansági elemek behozatala és az alkalmazandó szabályozás egyértelműségének hiánya okán, amit súlyosbít az elhúzódó válaszadási mulasztása – jóllehet tudomása volt az érintett támogatásokról –, a már kifizetett támogatások visszatéríttetését elrendelő bármilyen lépés megtétele előtt tisztázza az említett helyzetet (lásd ebben az értelemben: 1970. július 9‑i Bizottság kontra Franciaország ítélet, 26/69, EBHT, EU:C:1970:67, 28–32. pont).
48 A fenti 42–47. pontban felidézett szabályok alapján kell értékelni a felek érveit.
49 A Francia Köztársaság nem vitatja, hogy sosem jelentette be a Bizottságnak a vitatott támogatást. E támogatást az EK 88. cikk (3) bekezdésének megsértésével anélkül nyújtotta, hogy arról a Bizottságot előzetesen értesítette volna.
50 A Francia Köztársaság a jelen ügyben rendkívüli körülmények fennállására hivatkozik, amelyek jogszerűen keltettek jogos bizalmat az Alcanban a vitatott mentesség és így a vitatott támogatás szabályszerűségében.
51 Mindazonáltal a Francia Köztársaság megalapozottan nem hivatkozhat ilyen rendkívüli körülmények fennállására, mégpedig az alábbi 52–86. pontban kifejtet indokok okán.
52 A Francia Köztársaság állításával szemben a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozat Hivatalos Lapban történő közzététele véget vetett az Alcan által a vitatott mentesség szabályszerűségébe vetett jogos bizalomnak, figyelembe véve a Bizottság javaslatára elfogadott, a megtámadott határozattal érintett időszakban hatályos engedélyező tanácsi határozatok – ideértve a 2001/224 határozatot is – megfogalmazása által korábban létrehozott kétértelmű helyzetet.
53 A Bizottság kontra Írország és társai ítélet (fenti 25. pont, EU:C:2013:812) 52. és 53. pontjában, amelyek kötik a Törvényszéket az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének második bekezdése szerint, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az a körülmény, hogy a Tanács az engedélyező határozatokat a Bizottság javaslatára fogadta el, és azt egyszer sem gyakorolta a 92/81 irányelv 8. cikkének (5) bekezdése, illetve az EK 230. cikk és EK 241. cikk címén őt megillető, e határozatok visszavonásának, módosításának kezdeményezésére vonatkozó jogát, figyelembe kellett venni az összeegyeztethetetlen támogatás visszatéríttetése kapcsán, a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvére tekintettel, amint azt a Bizottság meg is tette, amikor az I. timföldhatározatban eltekintett a 2002. február 2‑ig, az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást megindító határozatok Hivatalos Lapban történő közzétételének időpontjáig nyújtott támogatások visszatérítésének elrendelésétől. Ezen indok döntő volt ahhoz, hogy a Bíróság a Bizottság kontra Írország és társai ítélet (fenti 25. pont, EU:C:2013:812) 54. pontjában megállapítsa, hogy az ugyanezen ítélet 39–44. pontjában ismertetett indokolás jogilag nem támasztja alá a Törvényszék azon végkövetkeztetését, miszerint az I. timföldhatározat kétségbe vonja az engedélyező tanácsi határozatok érvényességét, és ennélfogva sérti a jogbiztonságnak és az intézmények aktusai jogszerűsége vélelmének elvét, és az ugyanezen indokokon alapuló azon végkövetkeztetést, amely szerint a T‑62/06 RENV. sz. ügyben a Bizottság megsértette a megfelelő ügyintézés elvét.
54 A bizalomvédelem és a jogbiztonság elvéből eredő követelményekre tekintettel a Bizottság javaslatára elfogadott engedélyező tanácsi határozatok megfogalmazása által létrehozott kétértelmű helyzet csak a vitatott mentesség alapján az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást megindító határozat Hivatalos Lapban történő közzétételének időpontjáig nyújtott támogatás visszatéríttetését zárta ki. Ezzel szemben az említett közzétételt követően az Alcannak tudnia kellett, hogy amennyiben a vitatott mentesség állami támogatásnak minősül, azt a Bizottságnak az EK 88. cikk szerint engedélyeznie kell.
55 Ebből következik, hogy a Francia Köztársaság állításával ellentétben a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozat közzététele ténylegesen véget vetett az Alcan által a vitatott mentesség szabályszerűségébe a korábban a Bizottság javaslatára elfogadott engedélyező tanácsi határozatok alapján azt megelőzően vetett jogos bizalomnak.
56 A Bizottság az I. timföldhatározat (98) preambulumbekezdésében jogosan vette figyelembe azt, hogy a jelen ügy körülményei rendkívüliek, mivel javaslatai Tanácsnak történő benyújtásával egy bizonyos kétértelműséget hozott létre és tartott fenn, valamint azt, hogy amennyiben nem tudta bizonyítani, hogy a tagállamok ténylegesen tájékoztatták‑e a különböző kedvezményezetteket, és ha igen, mikor tájékoztatták őket a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozatáról, nem zárható ki, hogy a kedvezményezettek 2002. február 2‑ig hivatkozhattak a bizalomvédelem elvére, amikor is a Hivatalos Lapban közzétételre kerültek a jövedéki adó alóli mentesítés vonatkozásában az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást megindító határozatok, de megjegyzendő, hogy e közzététel megszüntetett minden, az engedélyező tanácsi határozatok megfogalmazásához kapcsolódó bizonytalanságot a tekintetben, hogy amennyiben a szóban forgó intézkedések állami támogatásnak minősülnek, azokat a Bizottságnak az EK 88. cikk szerint engedélyeznie kell.
57 Az ilyen megoldás megalapozottságát nem kérdőjelezik meg a Francia Köztársaság által felhozott különböző érvek.
58 Egyrészt az a tény, hogy a 2003/96 irányelv 28. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 18. cikkének (1) bekezdése engedélyezte, hogy a Francia Köztársaság 2003. január 1‑jétől továbbra is alkalmazza a vitatott mentességet, nem bír jelentőséggel az Alcannak a 2002. február 3. és 2003. december 31. között nyújtott e mentesség szabályszerű jellegébe vetett jogos bizalma vonatkozásában. Ugyanis a 2003/96 irányelv 18. cikke (1) bekezdésének hatálybalépésekor, azaz 2003. január 1‑jén az Alcannak tudomása kellett, hogy legyen a vitatott mentességre vonatkozó folyamatban lévő hivatalos vizsgálati eljárásról, és arról, hogy mivel a vitatott mentesség állami támogatásnak minősült, azt az EK 88. cikk szerint engedélyeznie kell a Bizottságnak. E helyzetet nem módosíthatta a 2003/96 irányelv 2003. október 27‑i elfogadása és 2003. október 31‑i hatálybalépése, amely irányelv (32) preambulumbekezdése kifejezetten megállapítja, hogy ezen irányelv „nem sérti az olyan jövőbeli állami támogatásokra vonatkozó eljárások kimenetelét, amelyeket a[z EK ]87. és [az EK ]88. cikkel összhangban végeznek” (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Bizottság kontra Írország és társai, fenti 25. pont, EU:C:2013:812, 51. pont). Így a 2003/96 irányelv 18. cikkének (1) bekezdése a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozat közzétételét követően nem kelthetett jogos bizalmat az Alcanban a vitatott mentesség állami támogatásokra vonatkozó szabályokra tekintettel fennálló szabályszerűségében.
59 Másrészt, az I. timföldhatározat Bizottság általi késedelmes elfogadása nem olyan rendkívüli körülmény, amely okán az Alcan jogosan bízhatott a vitatott mentesség szabályszerűségében, mégpedig az alábbi 60–86. pontban kifejtett okok összessége miatt.
60 Először is meg kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben a hivatalos vizsgálati eljárásra szabott határidő meghaladta‑e az észszerűség határait.
61 E tekintetben a Francia Köztársaság által hivatkozott RSV kontra Bizottság ítéletben (fenti 45. pont, EU:C:1987:502) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bizottság által a határozatának elfogadásához szükséges 26 hónapos határidő meghaladta az észszerűség határait.
62 Egyébiránt a 659/1999 rendelet 7. cikkének (6) bekezdése szerint a bejelentett állami támogatások keretében a hivatalos vizsgálati eljárás lefolytatására előírt referencia‑határidő 18 hónap. E határidő, még ha a 659/1999 rendelet 13. cikkének (2) bekezdése szerint nem is alkalmazandó a jogellenes támogatásokra (lásd a fenti 46. pontot), hasznos referencia, a mint a jelen ügyben, nem bejelentett intézkedésre vonatkozó hivatalos vizsgálati eljárás tartama észszerűségének értékeléséhez.
63 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy 2000. július 17‑én a Bizottság kérte a Francia Köztársaságot, Írországot és az Olasz Köztársaságot, hogy az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alapján jelentsék be a jövedéki adó alóli mentességeket. A bejelentés minőséggel nem rendelkező válaszok 2000 szeptemberében, októberében és decemberében érkeztek meg. Ezt követően az érintett tagállamokkal 2001. november 5‑én közölt és a Hivatalos Lapban 2002. február 2‑án közzétett, 2001. október 30‑i határozatával megindította a hivatalos vizsgálati eljárást. Ezt követően megkapta az Aughinish Alumina (2002. február 26‑i és 2002. március 1‑jei levél), az Eurallumina (2002. február 28‑i levél), az Alcan (2002. március 1‑jei levél) és az Európai Alumínium Szövetség (2002. február 26‑i levél) észrevételeit. Ezen észrevételeket a Bizottság 2002. március 26‑án közölte Írországgal, az Olasz Köztársasággal és a Francia Köztársasággal.
64 Írország a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozatra vonatkozó észrevételeit 2002. január 8‑án közölte. A Bizottság 2002. február 18‑án kiegészítő felvilágosításokat kért Írországtól, amely 2002. április 26‑án válaszolt, miután a válaszra meghatározott határidő meghosszabbítását kérte. A Francia Köztársaság, miután 2001. november 21‑én szintén kérte a válaszra meghatározott határidő meghosszabbítását 2002. február 12‑én tette meg észrevételeit az eljárást megindító határozat vonatkozásában. A Francia Köztársaság 2002. február 6‑án nyújtotta be észrevételeit.
65 Az I. timföldhatározatot 2005. december 7‑én fogadták el.
66 Így kicsit több mint 49 hónap telt el a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozat elfogadása és az I. timföldhatározat elfogadása között.
67 A priori az ilyen határidő, amely majdnem duplája volt az RSV kontra Bizottság ítéletben (fenti 45. pont, EU:C:1987:502) figyelembe vett határidőnek, és kicsit több mint duplája a 659/1999 rendelet 7. cikkének (6) bekezdésében a bejelentett állami támogatások keretében folytatott hivatalos vizsgálati eljárás lefolytatására előírt határidőnek, nem tűnik észszerűnek. Az ítélkezési gyakorlat szerint meg kell azonban vizsgálni, hogy e határidőt nem igazolják‑e az ügy körülményei.
68 A jelen ügyben a Bizottság által hivatkozott körülmények mindazonáltal nem igazolják a 49 hónapos vizsgálati időt.
69 Nem vitatott, hogy e határidő figyelembe veszi egyrészt a tagállamoknak és a kedvezményezetteknek az észrevételeik benyújtására meghatározott határidőt, másrészt pedig azt a tényt, hogy a francia, az ír és az olasz kormány kérte a Bizottságtól az észrevételeik és a hivatalos vizsgálati eljárás keretében adott válaszaik benyújtására előírt határidő meghosszabbítását. A jelen ügyben a jövedéki adó alóli mentességek között fennálló szoros kapcsolatra tekintettel, a hasonló, a párhuzamosan folytatott eljárások során a Tanács ugyanezen határozatával engedélyezett intézkedéseket illetően figyelembe kell venni a szóban forgó aktában szereplő összes eljárási aktust, és különösen azt, hogy 2002. április 26‑án Írország válaszolt a Bizottság kiegészítő felvilágosítások iránti utolsó kérelmére.
70 Mindazonáltal ezen utolsó időpontot követően, több mint 43 hónap telt el, mielőtt a Bizottság elfogadta az I. timföldhatározatot. Márpedig a szóban forgó akták vizsgálatának ilyen határideje, az érintett tagállamok és az érdekelt felek által szolgáltatott észrevételek összességére tekintettel nem igazolható a jelen ügyben szereplő körülmények között.
71 Először is, ami az akták állítólagos nehézségét illeti, az nem bizonyított, és még ha ez is a helyzet, az nem igazolja a jelen ügyben szereplő ilyen hosszú vizsgálati időt. Ugyanis semmi sem utal arra, hogy a Bizottságnak különösen nehéz jogi problémákkal kellett szembenéznie, mivel az I. timföldhatározat egyébiránt észszerű hosszúságú volt (112 preambulumbekezdés), és a fejtegetéseiből nem tűnik ki semmilyen nyilvánvaló nehézség. Ezt követően, amint arra a Francia Köztársaság jogosan hivatkozik, a Bizottságnak jóval a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását megelőzően tudomása volt a jövedéki adó alóli mentességekről, mivel a mentesség iránti első kérelmet Írország 1992‑ben, az Olasz Köztársaság 1993‑ban, a Francia Köztársaság pedig 1997‑ben nyújtotta be. Egyébiránt a Bizottság nyújtotta be a Tanácsnak a jövedéki adó alóli mentességeket engedélyező határozatokra vonatkozó egymást követő javaslatokat, miután ilyen irányú kérelmek érkeztek hozzá a Francia Köztársaság, Írország és az Olasz Köztársaság részéről. Végül az állami támogatásokra vonatkozó jelentései keretében a Bizottság tájékoztatta a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) az ír mentesség fennállásáról.
72 Ráadásul a Bizottság maga is megállapította, hogy 1999 óta az állami támogatások területére vonatkozó szabályokkal ellentétesnek véli a jövedéki adó alóli mentességeket. Ezen időpont óta lehetősége volt tehát arra, hogy elmélyítse az említett mentességeknek a tárgykörre vonatkozó szabályokra tekintettel fennálló szabályszerűségére vonatkozó megfontolásait.
73 Egyébiránt az a tény, hogy a Bizottság nem kért további információt a Francia Köztársaságtól, Írországtól vagy az Olasz Köztársaságtól az I. timföldhatározat elfogadását megelőző 43 hónap során, bizonyítja, hogy már ezen időszakban is rendelkezett minden szükséges információval a jövedéki adó alóli mentességekre vonatkozó határozat meghozatalához.
74 Végül, amint arra a Francia Köztársaság jogosan hivatkozik, ami az ásványolajok adóztatása közösségi szabályozásának alakulásából eredő állítólagos nehézségeket és különösen a 2003/96 irányelv elfogadását illeti, a Bizottság nem megalapozottan hivatkozik arra. Ugyanis az I. timföldhatározat olyan joghelyzetre vonatkozik, amely nem az ásványolajok adóztatására vonatkozó, csak 2004. január 1‑jén hatályba lépő, a 2003/96 irányelvből eredő szabályok hatálya alá, hanem az ásványolajok adóztatására vonatkozó korábban alkalmazandó szabályok hatálya alá tartozik. Következésképpen a közösségi szabályozás Bizottság által hivatkozott alakulása nem bír jelentőséggel a jelen ügyben. Megerősíti ezt az a tény, hogy az I. timföldhatározatban a Bizottság új hivatalos vizsgálati eljárást indított a timföldgyártáshoz a Gardanne régióban, a Shannon régióban és Szardínián 2004. január 1‑je után, a 2003/96 irányelvből eredő új szabályok hatálybalépésétől üzemanyagként felhasznált ásványolajok jövedéki adó alóli mentesítése vonatkozásában. Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy az I. timföldhatározatot a 2003/96 irányelv elfogadását követő közel két évvel fogadták el. Márpedig annak a Bizottság által állított puszta szükségessége, hogy az I. timföldhatározat figyelembe vegye az ásványolajok adóztatására vonatkozó, a 2003/96 irányelvből eredő új szabályokat, nem elegendő a jelen ügyben szereplő ilyen hosszú vizsgálati időszak igazolásához.
75 E körülmények között a Bizottság megfelelő ismeretekkel rendelkezett a jövedéki adó alóli mentességek jogi és ténybeli hátteréről, és nem szembesült azoknak az állami támogatások területére vonatkozó szabályok alapján történő vizsgálatának nyilvánvaló nehézségével.
76 Másodszor a Bizottság által állított gyakorlati és nyelvi nehézségeket illetően, még ha feltételezzük is bizonyítottságukat, azok nem igazolhatnak a jelen ügyben szereplő ilyen hosszú vizsgálati időszakot. Mindenesetre a Bizottság rendelkezett olyan szolgálatokkal, amelyek lehetővé tették számára, hogy kezelje az általa hivatkozott nyelvi nehézségeket, valamint ezzel párhuzamosan, a jelen ügyben szereplőnél jóval rövidebb időn belül elvégezze a jövedéki adó alóli mentességek vizsgálatát, többek között szolgálatainak megfelelő koordinálása segítségével.
77 Ennélfogva a jelen ügyben észszerűtlen a vitatott támogatás vizsgálatának ideje.
78 Másodszor azt kell még vizsgálni, amint azt a Francia Köztársaság állítja, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás során az észszerű határidő Bizottság által történő túllépése okán az Alcan észszerűen hihette‑e azt, hogy a Bizottság kételyei már nem álltak fenn, és hogy a vitatott mentességet a Bizottság nem kifogásolja, továbbá azt, hogy e túllépés megakadályozta‑e a Bizottságot abban, hogy kérje az e mentesség alapján 2002. február 3. és 2003. december 31. között nyújtott támogatás visszatérítését, amint az a Francia Köztársaság által hivatkozott RSV kontra Bizottság ítéletben megállapításra került (fenti 45. pont, EU:C:1987:502, 16. pont).
79 Az RSV kontra Bizottság ítéletben (fenti 45. pont, EU:C:1987:502) a Bíróság nem vitatottan úgy ítélte meg, hogy a Bizottság határozatának meghozataláig eltelt 26 hónapos időtartam a felperesben, a támogatás kedvezményezettjében olyan jogos bizalmat kelthetett, amely megakadályozta, hogy az intézmény az érintett nemzeti hatóságokkal szemben elrendelje e támogatás visszatéríttetését.
80 Mindazonáltal, bár ügyelni kell a magánérdek védelmét biztosító jogbiztonsági követelmények tiszteletben tartására, ezeket egyensúlyba kell hozni a jogszerűség elvének követelményeivel, amelyek a közérdeket védik, amelyek között található az állami támogatások területén az annak elkerülésére irányuló követelmény, hogy a piac működését ne torzítsák versenyre káros állami támogatások, ami megköveteli az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, hogy visszatérítsék a jogellenes támogatásokat a korábbi helyzet visszaállítása érdekében (lásd: 2003. augusztus 5‑i P & O European Ferries [Vizcaya] és Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság ítélet, T‑116/01 és T‑118/01, EBHT, EU:T:2003:217, 207. és 208. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
81 Az ítélkezési gyakorlat akként értelmezte tehát az RSV kontra Bizottság ítéletet (fenti 45. pont, EU:C:1987:502), hogy az ügy alapjául szolgáló konkrét körülmények meghatározó szerepet töltöttek be a Bíróság elfogadott álláspontjában (lásd ebben az értelemben: Olaszország kontra Bizottság ítélet, fenti 43. pont, EU:C:2004:240, 90. pont; 2004. április 29‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑372/97, EBHT, EU:C:2004:234, 119. pont; Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 46. pont, EU:T:2009:314, 286. pont; Diputación Foral de Álava és társai ítélet, fenti 46. pont, EU:T:2009:316, 344. pont). Különösen az RSV kontra Bizottság ítéletben (fenti 45. pont, EU:C:1987:502) szóban forgó támogatást azelőtt nyújtották, hogy a Bizottság megindította volna a vonatkozó hivatalos vizsgálati eljárást. Emellett a támogatást, jóllehet csak annak kifizetését követően, hivatalosan is bejelentették a Bizottságnak. Egyébiránt a támogatás a Bizottság által engedélyezett támogatásokhoz kapcsolódó többletköltségekre vonatkozott, és olyan ágazatot érintett, amelyben 1977 óta nyújtottak Bizottság által engedélyezett támogatásokat. Végül a támogatás összeegyeztethetőségének vizsgálatához nem volt szükség alapos elemzésre.
82 Márpedig az RSV kontra Bizottság ítélet (fenti 45. pont, EU:C:1987:502) alapjául szolgáló rendkívüli körülmények összessége nem szerepel a jelen ügyben. Nem vitatott, hogy mint az RSV kontra Bizottság ítélet (fenti 45. pont, EU:C:1987:502) alapjául szolgáló ügyben, a Bizottság látszólagos tétlensége időszakában már jól ismerte a vitatott mentességet, és ki tudta alakítani álláspontját e mentességnek az állami támogatások területére vonatkozó szabályok vonatkozásában fennálló szabályszerűségéről, így e tekintetben nem kellett alapos elemzést végeznie. Mindazonáltal az RSV kontra Bizottság ítéletben (fenti 45. pont, EU:C:1987:502) megállapított egyéb alapvető körülmények nem szerepelnek a jelen ügyben. Különösen a jelen ügyben a vitatott támogatást a vitatott mentességre vonatkozó hivatalos vizsgálati eljárás Bizottság által történő megindítását követően nyújtották.
83 Ez alapvető eltérést okoz az RSV kontra Bizottság ítélet (fenti 45. pont, EU:C:1987:502) alapjául szolgáló ügy és a jelen kereset alapjául szolgáló ügy között. Ennélfogva a Francia Köztársaság a jelen esetben nem hivatkozhat érvényesen az RSV kontra Bizottság ítéletre (fenti 45. pont, EU:C:1987:502).
84 Egyébiránt figyelembe kell venni, hogy a 2004. november 11‑i Demesa és Territorio Histórico de Álava kontra Bizottság ítélet (C‑183/02 P és C‑187/02 P, EBHT, EU:C:2004:701) 52. pontjában a Bíróság úgy ítélte meg a jogellenes támogatás kedvezményezettjének a támogatás szabályszerűségébe vetett jogos bizalmát jogszerűen megalapozó rendkívüli körülményeket és különösen a Bizottság tétlenségéből eredő jogos bizalmat illetően, hogy ezen intézmény minden látszólagos tétlensége irreleváns, amennyiben a támogatási programot nem jelentették be neki. Így a jelen ügyben a Bizottság Írországnak a Bizottság kiegészítő felvilágosítások iránti utolsó kérelemére (lásd a fenti 70. pontot) adott válaszát követő 43 hónapig tartó látszólagos tétlensége, jóllehet sérti az észszerű határidő tiszteletben tartásának elvét, nem bír különös jelentőséggel az állami támogatások területére vonatkozó szabályoknak a vitatott támogatásra történő alkalmazása tekintetében. Ennélfogva a jelen esetben nem elegendő az olyan rendkívüli körülmények fennállásának megállapításához, amelyek az Alcanban a vitatott támogatás állami támogatásokra vonatkozó szabályokra tekintettel fennálló szabályszerűségére vonatkozó jogos bizalmat kelthettek. Ebből következik, hogy a jelen ügyben kizárólag az észszerű határidő tiszteletben tartása elvének az I. timföldhatározat elfogadásakor történő megsértése nem akadályozta meg azt, hogy a Bizottság e határozatban elrendelje a vitatott támogatás visszatérítését.
85 Így el kell utasítani az észszerű határidő tiszteletben nem tartására alapított érvet.
86 A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Francia Köztársaság nem bizonyította a jelen ügyben olyan rendkívüli körülmények fennállását, amelyek okán az Alcan észszerűen hihette azt, hogy már nem álltak fenn a Bizottság kételyei, és hogy a vitatott mentességet a Bizottság nem kifogásolta, ami megakadályozta volna azt, hogy a Bizottság az I. timföldhatározat 5. cikkében elrendelje a vitatott támogatás visszatérítését.
87 El kell tehát utasítani az arra alapított jogalapot, hogy a Bizottság megsértette a bizalomvédelem, a jogbiztonság és az észszerű határidő tiszteletben tartása elvét, és így el kell utasítani a jelen kereset egészét, amely csak ezen egyetlen jogalapon nyugszik.
A költségekről
88 A Törvényszék eljárási szabályzatának 219. cikke szerint a Törvényszék megsemmisítést vagy visszautalást követő határozataiban a Törvényszék határoz az előtte indított eljárásokkal és a Bíróság előtti fellebbezési eljárásokkal kapcsolatos költségekről. Amennyiben a Bizottság kontra Írország és társai ítéletben (fenti 19. pont, EU:C:2009:742) és a Bizottság kontra Írország és társai ítéletben (fenti 25. pont, EU:C:2013:812) a Bíróság nem határozott a költségekről, a Törvényszék határoz a jelen ítéletben az ezen fellebbezési eljárásokkal kapcsolatos költségekről.
89 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mindazonáltal az eljárási szabályzat 135. cikkének (1) bekezdése szerint, kivételesen, ha az a méltányosság alapján indokolt a Törvényszék határozhat úgy, hogy a pervesztes felet a saját költségein felül a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi. Egyébiránt ugyanezen szabályzat 135. cikkének (2) bekezdése szerint a Törvényszék a pernyertes felet is kötelezheti a költségek részbeni vagy teljes viselésére, ha az a pernyertes magatartása – beleértve a kereset benyújtását megelőzően tanúsított magatartását is – alapján indokoltnak tűnik. A Törvényszék kötelezhet olyan intézményt is a költségek viselésére, amelynek határozata nem került megsemmisítésre, az utóbbi elégtelensége okán, amely a felperest kereset indítására sarkallta (lásd analógia útján: 2010. szeptember 9‑i Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, T‑387/08, EU:T:2010:377, 177. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
90 A jelen esetben a Francia Köztársaság pervesztes lett. Mindazonáltal a fenti 77. pontból kitűnik, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadásakor megsértette az észszerű határidő tiszteletben tartásának elvét, ami a Francia Köztársaságot az említett jogsértés megállapítása érdekében a jelen kereset indítására sarkallta. E körülmények között a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a T‑56/06., T‑56/06. RENV. I. és a T‑56/06. RENV. II. sz. ügyet illetően igazságos és méltányos arra kötelezni a Francia Köztársaságot, hogy maga viselje saját költségeit, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek háromnegyedét, az utóbbit pedig a saját költségei egynegyedének viselésére kell kötelezni. A C‑89/08. P. és a C‑272/12. P. sz. ügyet illetően, amennyiben öt fél állt a Bizottsággal szemben, a T‑56/06., a T‑56/06. RENV. I. és a T‑56/06. RENV. II. sz. ügyben megállapított költségmegosztás módja szerint a Francia Köztársaságot saját költségeinek viselésére kell kötelezni, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek háromhuszadának, azaz a költségek háromnegyede egyötödének a viselésére, a Bizottságot pedig a saját költségei egyötödének viselésére kell kötelezni.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a T‑56/06., T‑56/06. RENV. I. és a T‑56/06. RENV. II. sz. ügyben a Francia Köztársaságot kötelezi a saját költségeinek, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségek háromnegyed részének és a Bizottság részéről a C‑89/08. P. és a C‑272/12. P. sz. ügyben felmerült költségek háromhuszadának a viselésére.
3) A Törvényszék a T‑56/06., T‑56/06. RENV. I. és a T‑56/06. RENV. II. sz. ügyben a Bizottságot kötelezi a saját költségei egynegyedének, valamint a C‑89/08. P. és a C‑272/12. P. sz. ügyben felmerült saját költségei egyötödének a viselésére.
Kanninen | Pelikánová | Buttigieg |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2016. április 22‑i nyilvános ülésen.
Aláírások