C‑134/19. P. sz. ügy
Bank Refah Kargaran
kontra
az Európai Unió Tanácsa
A Bíróság ítélete (nagytanács), 2020. október 6.
„Fellebbezés – Közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) – EUSZ 29. cikk – EUMSZ 215. cikk – Az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben hozott korlátozó intézkedések – A felperest állítólagosan annak következtében ért kár, hogy a nevét felvették és fenntartották azon személyek és szervezetek jegyzékében, akikkel, illetve amelyekkel szemben a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztása alkalmazandó – Kártérítési kereset – A Bíróságnak a KKBP hatálya alá tartozó határozatok által előírt korlátozó intézkedések miatt állítólagosan bekövetkezett kár megtérítése iránti kérelem elbírálására vonatkozó hatásköre – Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése – Korlátozó intézkedéseket bevezető jogi aktusok indokolásának elégtelensége”
1. Megsemmisítés iránti kereset – Elfogadhatósági feltételek – Az uniós bíróság hatásköre – Fellebbezési eljárás keretében a Bíróság által hivatalból végzett vizsgálat
(EUMSZ 256. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés és EUMSZ 263. cikk)
(lásd: 23–25. pont)
2. Közös kül‑ és biztonságpolitika – Az uniós bíróság hatásköre – Kártérítési kereset – A korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek jegyzékébe való téves felvétel és az említett intézkedések végrehajtása miatt bekövetkezett kár megtérítése iránti kereset – Bennfoglaltság
(EUSZ 24. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés és EUSZ 40. cikk; EUMSZ 215. cikk, EUMSZ 263. cikk, negyedik bekezdés és EUMSZ 275. cikk)
(lásd: 26–49. pont)
3. Fellebbezés – Jogalapok – Az ítélet uniós jogot sértő indokolása – Egyéb jogi indokok alapján megalapozott rendelkező rész – Elutasítás
(EUMSZ 256. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés; a Bíróság alapokmánya, 58. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 50–52., 106. pont)
4. Szerződésen kívüli felelősség – Feltételek – Jogellenesség – Egyedi hatályú korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktus indokolásának elégtelensége – Kizártság
(EUMSZ 296. cikk és EUMSZ 340. cikk, második bekezdés)
(lásd: 59–63. pont)
5. Megsemmisítés iránti kereset – Jogalapok – Az indokolás hiánya vagy elégtelensége – Az érdemi jogszerűségre vonatkozó jogalaptól elkülönülő jogalap
(EUMSZ 263. és EUMSZ 296. cikk)
(lásd: 64., 65., 103. és 104. pont)
6. Bírósági eljárás – Új jogalapoknak az eljárás folyamán történő előterjesztése – Feltételek – Előterjesztett jogalap kiterjesztése – Kiterjesztés hiánya – Elfogadhatatlanság
(lásd: 84–88. pont)
Összefoglalás
A Bíróság helybenhagyja a Törvényszék azon ítéletét, amely elutasította a Bank Refah Kargarannak a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések miatt bekövetkezett károk megtérítése iránti kérelmét
2010‑ben és 2011‑ben befagyasztották a Bank Refah Kargaran iráni bank (a továbbiakban: fellebbező) pénzeszközeit és gazdasági forrásait az Európai Unió által bevezetett azon korlátozó intézkedések keretében, amelyek az Iráni Iszlám Köztársaság arra való kötelezésére irányultak, hogy hagyjon fel az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó nukleáris tevékenységeivel és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztésével. E pénzeszközök befagyasztására a banknak a Tanács által az EUSZ 29. cikk alapján a közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) keretében egymást követően elfogadott különböző határozatokhoz csatolt, az atomfegyverek elterjedésében közreműködő szervezetek listájára való felvételével került sor. E KKBP határozatokat ezt követően a Tanács által az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott több rendelet hajtotta végre.
A fellebbező elérte, hogy ezen aktusok mindegyikét az indokolás elégtelensége miatt az őt érintő részükben megsemmisítsék.(1) Ezt követően, 2013 novemberében a fellebbező nevét megfelelő indokolás alapján újból felvették az EUSZ 29. cikk és az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott különböző tanácsi határozatokhoz és rendeletekhez mellékelt jegyzékbe. A Törvényszék azonban nem adott helyt a bank keresetének, amely többek között e jogi aktusok őt érintő részében való megsemmisítésére irányult.
2015. szeptember 25‑én a fellebbező újabb keresetet indított, amely ezúttal az Unió arra való kötelezésére irányult, hogy térítse meg a rá vonatkozó, a megsemmisítést kimondó ítélettel megsemmisített korlátozó intézkedések elfogadásából és fenntartásából a fellebbező véleménye szerint eredő károkat. 2018. december 10‑i ítéletében(2) a Törvényszék egyrészt megállapította az EUSZ 29. cikk alapján a KKBP területén elfogadott határozatokkal állítólagosan okozott kár megtérítésére irányuló kártérítési kereset elbírálására vonatkozó hatáskörének hiányát. Másrészt, mivel a kártérítési kereset az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott rendeletek miatt állítólagosan bekövetkezett kár megtérítésére irányult, a Törvényszék azt mint megalapozatlant elutasította azzal az indokkal, hogy nem nyert bizonyítást valamely jogszabály kellően súlyos megsértése.
E körülmények között a fellebbező fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz, amely lényegében arra irányult, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a kártérítési kereset megalapozottságának a Törvényszék általi értékelését, és hatáskörével élve hozzon az az ügy érdemében határozatot, helyt adva a fellebbező kérelmeinek.
A Bíróság elutasítja e fellebbezést, megállapítva azonban, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a fellebbezőt az EUSZ 29. cikk alapján elfogadott KKBP határozatok következtében ért kár megtérítése iránti kérelem elbírálására.
Elsősorban a Bíróság hivatalból vizsgálja az uniós bíróságnak a korlátozó intézkedések miatt állítólagosan bekövetkezett kár megtérítése iránti kártérítési kereset elbírálására vonatkozó hatáskörének kérdését, mivel az ilyen kérdés eljárásgátló jellegű. A jelen ügyben a Bíróság egyrészt úgy ítéli meg, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg a fellebbezőt az EUMSZ 215. cikken alapuló rendeletekben vele szemben előírt korlátozó intézkedések miatt állítólagosan ért kár megtérítése iránti kérelem elbírálására vonatkozó hatáskörének fennállását. Másrészt viszont a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor hatáskörének hiányát állapította meg ugyanezen kérelem annyiban való elbírálására, amennyiben az a fellebbezőt az EUSZ 29. cikk alapján elfogadott KKBP határozatok következtében ért kár megtérítésére irányul.
Ugyanis az európai bíróságnak a KKBP terén fennálló hatáskörét a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta főszabály szerint a kizártság(3) jellemzi, két kivétellel,(4) amelyek egyike a korlátozó intézkedések elfogadásáról szóló tanácsi határozatok érvényességének értékelésére vonatkozik.(5) Noha ez utóbbi kivétel nem említi kifejezetten a kártérítési keresetet, a Bíróság az elemzése hatályának értelmezéséhez az uniós jog által előírt bírói jogvédelem rendszerének szükséges koherenciájára támaszkodik.
E tekintetben a Bíróság először is hangsúlyozza, hogy az uniós bíróságnak a KKBP területére vonatkozó e hatásköre eltérést jelent az uniós bíróság elsődleges feladatától, vagyis a jog tiszteletben tartásának biztosításától.(6) Így e különös szabályozást szigorúan kell értelmezni. Továbbá, mivel a kártérítési kereset az alkotmányos követelményeknek megfelelő bírói jogvédelem átfogó rendszerébe illeszkedik,(7) hozzájárul e védelem hatékonyságához, ezért olyan értékelést követel meg, amely alkalmas a bírói jogvédelem bármely hiányosságának megelőzésére, következésképpen az e védelemre vonatkozó teljes rendszer koherenciájának biztosítására. Márpedig a jelen ügyben a Bíróság rámutat, hogy az EUMSZ 215. cikk által az e cikk alapján elfogadott rendeletek és az EUSZ 29. cikk alapján elfogadott KKBP határozatok között létrehozott kapcsolat ellenére az ilyen jogi aktusokban előírt korlátozó intézkedések nem esnek szükségszerűen egybe, így a bírói jogvédelem hiányossága jöhet létre az uniós bíróságnak a KKBP határozatokban előírt korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos kártérítési kereset elbírálására vonatkozó hatáskörének hiányából. E körülmények között a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a KKBP határozatokban előírt korlátozó intézkedések miatt valamely természetes vagy jogi személyt állítólagosan ért kár megtérítése iránti kártérítési kereset nem tartozik a hatáskörébe.
Másodsorban a Bíróság megvizsgálja a fellebbező által előterjesztett azon jogalapokat, amelyek arra irányulnak, hogy kétségbe vonják a Törvényszék kártérítési kereset megalapozottságára vonatkozó értékelését, mivel nem állapította meg az Unió szerződésen kívüli felelősségét megalapozó jogellenesség fennállását.
A Bíróság szerint először is a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a fellebbezőt érintő korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktusok indokolásának elégtelensége önmagában nem volt alkalmas arra, hogy megalapozza az Unió felelősségét.
Az ítélkezési gyakorlatban kidolgozott, ily módon megerősített elv hatályát pontosítva a Bíróság mindazonáltal emlékeztet arra, hogy az indokolási kötelezettség, amely egy egyszerű lényeges eljárási szabály, meg kell különböztetni az indokolás megalapozottságának kérdésétől. Ebből következik, hogy az Unió felelőssége akkor állapítható meg, ha a Tanácsnak nem sikerül alátámasztania az elfogadott intézkedések alapjául szolgáló indokokat, ami a jogi aktus érdemi jogszerűségét érinti, feltéve, hogy a kártérítési kereset alátámasztására ilyen jogalapra hivatkoztak.
Másodszor, ebben az összefüggésben a Bíróság elutasítja azokat a jogalapokat, amelyekkel a fellebbező azt kifogásolta, hogy a Törvényszék nem ismerte el, hogy a megsemmisítést kimondó ítélet értelmében a Tanácsra háruló, a terhelő bizonyítékok továbbítására vonatkozó kötelezettség Tanács általi megsértése megalapozza az Unió szerződésen kívüli felelősségét. A megsemmisítést kimondó ítéletből ugyanis kitűnik, hogy ez az érvelés az egyetlen, az indokolási kötelezettségre vonatkozó jogalaphoz kapcsolódott.
Végül, a Bíróság a fellebbezést teljes egészében elutasítja, megállapítva, hogy a Törvényszéknek a hatásköre terjedelmére vonatkozó elemzésével kapcsolatos téves jogalkalmazás nem indokolja a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését, mivel annak rendelkező része megalapozott.