Language of document : ECLI:EU:T:2021:146

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (tizedik tanács)

2021. március 17.(*)

„Európai uniós védjegy – Törlési eljárás – K‑9 európai uniós szóvédjegy – Feltétlen kizáró okok – Szokásossá vált megjelölések – A 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontja (jelenleg az (EU) 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontja)”

A T‑878/19. sz. ügyben,

Bende Gábor (lakóhelye: Beloiannisz [Magyarország], képviseli: Tóth R. ügyvéd)

felperesnek

az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviseli: Sipos P., meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az EUIPO fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó fél a Törvényszék előtti eljárásban:

a JuliusK9 Zrt. (székhelye: Szigetszentmiklós [Magyarország], képviseli: Jambrik G. ügyvéd),

az EUIPO második fellebbezési tanácsának a Bende G. és a Julius‑K9 közötti törlési eljárással kapcsolatban 2019. október 1‑jén hozott, 2020. március 12‑én kijavított határozata (R 560/2018‑2. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (tizedik tanács),

tagjai: A. Kornezov elnök, E. Buttigieg és G. Hesse (előadó) bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2019. december 23‑án benyújtott keresetlevélre,

tekintettel az EUIPO‑nak a Törvényszék Hivatalához 2020. május 15‑én benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel a beavatkozó félnek a Törvényszék Hivatalához 2020. május 8‑án benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel arra, hogy a felperes és az alperes az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítést követő háromhetes határidőn belül nem kérte tárgyalás tartását, és mivel ennek nyomán a Törvényszék – a Törvényszék eljárási szabályzata 106. cikkének (3) bekezdése alapján – úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        2013. augusztus 5‑én a beavatkozó fél, a Julius‑K9 Zrt. az európai uniós védjegyről szóló, módosított 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 142., 104. o; helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet, HL 2017. L 154., 1. o.) alapján európai uniós védjegybejelentést nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO).

2        A lajstromoztatni kívánt védjegy a K‑9 szómegjelölés volt.

3        A védjegybejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 18., 25. és 28. osztályba tartozó áruk vonatkozásában tették, az egyes osztályoknak megfelelő alábbi leírással:

–        18. osztály: „Bőr és bőrutánzatok, ezen anyagokból készült olyan termékek, amelyek nem tartoznak más osztályokba; hámok; pórázok bőrből; szájkosarak, nyakörvek kutyáknak; bőröndök, kézitáskák; bőrzsinórok; bőrszíjak; bőrszíjak katonai felszerelésekhez; bőrszíjak (nyergesáru); hámok állatoknak; hámok szerelvényei; istrángok (hámok); kézitáskavázak; kézitáskák; kötőfékek (hámok); lóhámok; nyakörvek állatoknak; nyeregszíjak; oldaltáskák, tarisznyák; pórázok bőrből; ruhatáskák utazáshoz; sporttáskák; strandtáskák; szájkosarak; szemellenzők (hámok); szíjak nyergekhez; ruházat állatoknak; táskák (zacskók, tasakok) csomagolásra, bőrből; táskák; útitáskák; vadásztáskák (vadászkellékek); vállszíjak bőrből; zablák állatoknak (hámok); zsákok hegymászóknak; zsákok táborozóknak.”

–        25. osztály: „Ruházat, lábbelik, fejfedők; melyek mindegyike munkaruházat vagy kutyák képzésével vagy kutyák kezelésével kapcsolatos használatra szánt cikk, és melyek egyike sem divat‑ és/vagy utcai ruházati cikk, ideértve: bőrruházat; egyenruhák; fűzős bakancsok; kezeslábasok (felsőruházat); lábszárvédők, kamáslik; mellények; mellények halászoknak/horgászoknak; munkaruhák, munkaköpenyek; övek (ruházat); parkák; sportcipők; sportlábbelik; sporttrikók; tornaruházat; vízhatlan ruházat.”

–        28. osztály: „Sportcikkek, amelyek nem tartoznak más osztályokba; könyökvédők, térdvédők, védőtömések, sípcsontvédők, kesztyűk (sporttartozékok); eszközök kutyák kiképzéséhez és edzéséhez; kesztyűk (játékok tartozékai); kitömött játékok; könyökvédők (sportcikkek); labdák labdajátékokhoz; sípcsontvédők (sportcikkek); védőnadrágok férfi sportolóknak (sportcikkek); védőtömések (sportruházathoz)”.

4        A védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 2013. október 28‑i 2013/205. számában tették közzé. A védjegyet 2014. február 4‑én lajstromozták.

5        2016. október 18‑án Bende Gábor felperes a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja (jelenleg a 2017/1001 rendelet 59. cikke (1) bekezdésének a) pontja) alapján kérelmet nyújtott be az európai uniós védjegy törlése iránt azzal az indokkal, hogy ezt a védjegyet a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) és d) pontját (jelenleg a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) és d) pontja) megsértve lajstromozták.

6        2018. február 8‑i határozatával a törlési osztály részben helyt adott a törlési kérelemnek, és a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján törölte a vitatott védjegyet a fenti 3. pontban említett áruk egy része tekintetében. A vitatott védjegy lajstromozását fenntartották a 18. osztályba tartozó többi áru, nevezetesen a „[b]őr és bőrutánzatok; bőröndök, kézitáskák; bőrzsinórok; bőrszíjak; bőrszíjak (nyergesáru); kézitáskavázak; kézitáskák; lóhámok; nyeregszíjak; oldaltáskák, tarisznyák; ruhatáskák utazáshoz; sporttáskák; strandtáskák; szíjak nyergekhez; táskák (zacskók, tasakok) csomagolásra, bőrből; táskák; útitáskák; vadásztáskák (vadászkellékek); vállszíjak bőrből; zsákok hegymászóknak; zsákok táborozóknak” vonatkozásában.

7        2018. március 26‑án a beavatkozó fél a 207/2009 rendelet 58–64. cikke (jelenleg a 2017/1001 rendelet 66–71. cikke) alapján fellebbezést nyújtott be a törlési osztály határozata ellen az EUIPO‑hoz.

8        Az EUIPO második fellebbezési tanácsa 2019. október 1‑jei határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) helyt adott a fellebbezésnek, következésképpen hatályon kívül helyezte a törlési osztály határozatát. Egyrészt lényegében azt állapította meg, hogy a felperes nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy a K‑9 megjelölést a vitatott védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjában a kereset tárgyát képező áruk tekintetében az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban állandóan és szokásosan alkalmazták az Európai Unióban, és ennélfogva a vitatott védjegy nem ütközik a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontjában foglalt feltétlen kizáró okba. Másrészt úgy ítélte meg, hogy a felperes azt sem bizonyította, hogy e megjelölés ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében leíró jellegű a szóban forgó áruk tekintetében.

9        2020. március 12‑i határozatával a fellebbezési tanács kijavította a megtámadott határozatot, törölve annak utolsó oldalát, mivel az tévedésből tartalmazott egy második rendelkező részt.

 A felek kérelmei

10      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

–        hagyja helyben a törlési osztály 2018. február 8‑i határozatát;

–        az EUIPO‑t kötelezze a költségek viselésére.

11      Az EUIPO és a beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

12      A felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése d) pontjának és ugyanezen rendelet 7. cikke (2) bekezdésének megsértésére, a másodikat pedig a 2017/1001 rendelet 95. cikke (2) bekezdésének amiatt történt megsértésére alapítja, hogy a fellebbezési tanács elfogadta a beavatkozó fél által a közigazgatási eljárásban késedelmesen előterjesztett bizonyítékokat.

13      Elöljáróban tisztázni kell, hogy a vitatott védjegybejelentés benyújtásának az alkalmazandó anyagi jog meghatározása szempontjából döntő jelentőségű időpontjára, azaz 2013. augusztus 5‑re tekintettel a jelen ügy tényállására a 207/2009 rendelet ezen időpontban hatályos változatának anyagi jogi rendelkezései irányadók (2020. július 16‑i ACTC kontra EUIPO ítélet, C‑714/18 P, EU:C:2020:573, 2. pont).

14      Továbbá, mivel az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljárási szabályokat általában a hatálybalépésüktől kezdve kell alkalmazni (lásd: 2012. december 11‑i Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑610/10, EU:C:2012:781, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), a jogvitára a 2017/1001 rendeletnek a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában, azaz 2019. október 1‑jén hatályban lévő eljárási rendelkezései irányadók.

 A 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése d) pontjának és 7. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított, első jogalapról

15      A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy az érintett vásárlóközönség a K9 és K‑9 megjelöléseket a katonai és rendőrkutyák, valamint a kutyakiképzés szokásos megnevezéseként érti. A fellebbezési tanács számos, az EUIPO fórumai elé terjesztett bizonyítékot figyelmen kívül hagyva tévesen állapította meg, hogy az említett megjelöléseknek az Unió területén az állított értelemben történő használata szórványos és bizonytalan jellegű.

16      Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.

17      A 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontja kizárja a védjegyoltalomból azokat a védjegyeket, amelyek kizárólag olyan jelekből vagy adatokból állnak, amelyeket az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban állandóan és szokásosan alkalmaznak.  Ugyanezen rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerint az (1) bekezdést akkor is alkalmazni kell, ha a kizáró ok csak az Unió egy részében áll fenn.

18      Ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az csak akkor zárja ki a védjegy lajstromozását, ha a védjegy kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban a védjegybejelentésben szereplő áruk vagy szolgáltatások jelölésére állandóan és szokásosan alkalmaznak (2001. október 4‑i Merz & Krell ítélet, C‑517/99, EU:C:2001:510, 31. pont; lásd továbbá: 2006. március 16‑i Telefon & Buch kontra OHIM – Herold Business Data [WEISSE SEITEN] ítélet, T‑322/03, EU:T:2006:87, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19      Így a védjegyet alkotó olyan jelek vagy adatok, amelyeket az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban a védjegybejelentésben szereplő áruk vagy szolgáltatások jelölésére állandóan és szokásosan alkalmaznak, nem alkalmasak arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait más vállalkozásokétól megkülönböztessék, és ezért nem töltik be az említett védjegy alapvető rendeltetését (2001. október 4‑i Merz & Krell ítélet, C‑517/99, EU:C:2001:510, 28. pont; lásd továbbá: 2006. március 16‑i WEISSE SEITEN ítélet, T‑322/03, EU:T:2006:87, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20      A védjegyek szokásos jellegét kizárólag a védjeggyel érintett áruk vagy szolgáltatások szempontjából – még akkor is, ha a szóban forgó rendelkezés nem tartalmaz kifejezett utalást azokra –, másrészt abból a szempontból lehet értékelni, hogy azt az érintett vásárlóközönség hogyan észleli (2001. október 4‑i Merz & Krell ítélet, C‑517/99, EU:C:2001:510, 27. pont; lásd továbbá: 2006. március 16‑i WEISSE SEITEN ítélet, T‑322/03, EU:T:2006:87, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21      A jelen ügyben a felperesre hárult annak bizonyítása, hogy a K‑9 megjelölést, amelyet a beavatkozó fél nevében már európai uniós védjegyként lajstromoztak, és amellyel kapcsolatban így fennáll a szabályosan lajstromozott európai uniós védjegyek érvényességére vonatkozó vélelem, a lajstromozás iránti kérelem időpontjában, azaz 2013. augusztus 5‑én az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban az árujegyzékben szereplő áruk jelölésére állandóan és szokásosan alkalmazták (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 13‑i Fürstlich Castell’sches Domänenamt kontra OHIM – Castel Frères [CASTEL] ítélet, T‑320/10, EU:T:2013:424, 28. pont).

22      Elöljáróban egyfelől tisztázni kell, hogy egyrészt az érintett vásárlóközönséget illetően a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 32. és 40–42. pontjában azt állapította meg, hogy a vitatott védjeggyel érintett, a fellebbezési tanács előtt folyamatban lévő jogvita tárgyát képező áruk olyan árunak minősülnek, amelyeket egyaránt szánnak a nagyközönségnek és a szakembereknek, akik figyelme az átlagos és az azt meghaladó szint között található. A fellebbezési tanács továbbá egyetértett a törlési osztály azon következtetésével, hogy mivel a felperes azt állítja, hogy a „k9” kifejezés az Unióban a „rendőrségi és katonai kutyás egységek” vonatkozásában általánosan elterjedtté vált, ezért az Unió egész területének érintett vásárlóközönségéhez tartozó fogyasztókat kell figyelembe venni. A felek nem vitatják ezeket a megállapításokat.

23      A keresetlevélben a felperes kifejti, hogy ezen vásárlóközönség körébe tartoznak azon személyek, akik kedvelik a kutyákat, és hobbiszinten esetleg tartják, gondozzák is őket, továbbá azon személyek, akik professzionális szinten foglalkoznak velük, akár a képzés, akár a különböző versenyeken történő részvétel miatt. Válaszbeadványában az EUIPO előadja, hogy a nagyközönség nem feltétlenül kizárólag állattartókból, illetve kutyatulajdonosokból áll. A szakosodott vásárlóközönséget pedig katonai és rendvédelmi szervek, őrző‑védő, kutató‑mentő szolgálatok, valamint kutyakiképző iskolák alkotják.

24      Következésképpen a felek az érintett vásárlóközönséget illetően lényegében azonos álláspontot képviselnek, amely a fellebbezési tanács véleményével is egyezik. A figyelembe veendő érintett vásárlóközönségbe beletartozik eszerint a kutyáknak készült termékeket vásárló kutyakedvelőkből és kutyatartókból álló nagyközönség, valamint azok is, akik kereskedelmi vagy szakmai tevékenységük keretében kutyákkal foglalkoznak, és ezzel összefüggésben a vitatott védjeggyel jelölt áruk fogyasztói.

25      Másfelől a K‑9 megjelölésnek az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban kialakult szokásos jelentése a felperes szerint a hadsereg és a rendőrség által használt kutyákra, valamint a kutyakiképzéssel kapcsolatos tevékenységekre irányul (a továbbiakban: hivatkozott szokásos jelentés). A hivatkozott szokásos jelentés lényegében megfelel a fellebbezési tanács által elfogadott meghatározásnak.

26      Végül a felperes egyes érveivel arra utal, hogy a „k” betű és a 9‑es szám együttes használatát az érintett vásárlóközönség – főként annak anglofón része – az egyik jelentésében általánosságban véve a kutyákra vonatkozó „canine” szó alfanumerikus rövidítéseként érzékeli. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy még ha be is bizonyosodna, hogy az érintett vásárlóközönség bizonyos fogyasztói a K‑9 alfanumerikus megjelölésen általánosságban véve kutyákra való utalást értenek, és így azt esetleg összekapcsolhatják a vitatott védjeggyel jelölt egyes áruk tulajdonságaival vagy jellemzőivel, ez a körülmény akkor sem releváns a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontjában foglalt feltétlen kizáró ok vizsgálata keretében. Az e rendelkezés hatálya alá tartozó védjegyek ugyanis nem a leíró jellegük miatt nem részesülhetnek védjegyoltalomban, hanem mert a védjegybejelentésben szereplő áruk és szolgáltatások kereskedelmével foglalkozó körben használják őket (2006. március 16‑i WEISSE SEITEN ítélet, T‑322/03, EU:T:2006:87, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E rendelkezés alkalmazása szempontjából annak sincs jelentősége, hogy a megjelölések az említett áruk vagy szolgáltatások tulajdonságait, illetve jellemzőit írják‑e le (2001. október 4‑i Merz & Krell ítélet, C‑517/99, EU:C:2001:510, 41. pont).

27      A fellebbezési tanács egyébként rámutatott arra, hogy a szóban forgó megjelölés az érintett áruk tekintetében a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében nem leíró jellegű, amit a felperes nem vitat.

28      Ezzel együtt meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a felperes által törlési kérelme alátámasztására előterjesztett bizonyítékok közül szinte egyik sem releváns, mivel azok vagy az Unión kívüli országokra vonatkoznak, vagy azt bizonyítják, hogy a jelen ügyben nincs döntő jelentősége annak, hogy a „k9” kifejezést védjegyként vagy védjegy részeként, illetve egy vállalkozás cégnevében használják, vagy mert nem a releváns időponthoz kapcsolódnak, vagy pedig mert a hivatkozott áruktól és szolgáltatásoktól teljesen eltérő árukra és szolgáltatásokra vonatkoznak. Így a fellebbezési tanács szerint a felperes által előterjesztett bizonyítékok közül nagyon kevés mutat – és ha igen, legfeljebb közvetett – kapcsolatot a szóban forgó áruk és a K‑9 megjelölés között.

29      Elsőként a felperes azt állítja, hogy a szóban forgó áruk egyértelműen kutyákkal és kutyakiképzéssel kapcsolatosak, ezért közvetlen kapcsolat áll fenn a K‑9 megjelölés hivatkozott szokásos jelentése és ezen áruk között. Nyilvánvaló tehát, hogy a 18. osztályba tartozó árukat kizárólag kutyák használják, és hogy a 25. és 28. osztályba tartozó áruk professzionális célú alkalmazást feltételeznek, hiszen a kutyakiképzéshez számos erre a célra készített, a test védelmét biztosító felszerelés szükséges.

30      E tekintetben meg kell állapítani, hogy még ha feltételezzük is, hogy a K‑9 megjelölés hivatkozott szokásos jelentése a jelen ügyben bizonyítást nyer, és az valóban a hadsereg és a rendőrség által használt kutyákra, illetve a kutyakiképzéssel kapcsolatos tevékenységekre vonatkozik, ez a jelentés akkor sem teremt olyan kellően közvetlen és konkrét kapcsolatot, amely alapján az érintett vásárlóközönség azonnal a szóban forgó áruk valamelyikének, illetve az áruk egyik jellemzőjének leírását ismeri fel. Ilyen közvetlen és konkrét kapcsolat ugyanis nyilvánvalóan nem áll fenn a vitatott védjeggyel jelölt több áru esetében, például a 18. osztályba tartozó „[b]őr és bőrutánzatok, ezen anyagokból készült olyan termékek, amelyek nem tartoznak más osztályokba; bőröndök, kézitáskák; kézitáskavázak; kézitáskák; lóhámok; nyakörvek állatoknak; nyeregszíjak; oldaltáskák, tarisznyák; pórázok bőrből; ruhatáskák utazáshoz; sporttáskák; strandtáskák; táskák (zacskók, tasakok) csomagolásra, bőrből; táskák; útitáskák; vadásztáskák (vadászkellékek); vállszíjak bőrből; zablák állatoknak (hámok); zsákok hegymászóknak; zsákok táborozóknak”, a 25. osztályba tartozó „[r]uházat, lábbelik, fejfedők; melyek mindegyike munkaruházat”, és a 28. osztályba tartozó „[s]portcikkek, amelyek nem tartoznak más osztályokba; kesztyűk (játékok tartozékai); kitömött játékok; könyökvédők (sportcikkek); labdák labdajátékokhoz; sípcsontvédők (sportcikkek); védőnadrágok férfi sportolóknak (sportcikkek); védőtömések (sportruházathoz)” esetében.

31      Ezzel szemben nem zárható ki eleve, hogy a K‑9 megjelölés hivatkozott szokásos jelentése és a vitatott védjeggyel jelölt egyes más áruk között közvetlen kapcsolat áll fenn, mivel az áruk leírásából az következik, hogy azokat kutyákkal vagy kutyakiképzéssel kapcsolatos használatra szánták. A következőkről van például szó: a 18. osztályba tartozó „hámok; pórázok bőrből; szájkosarak, nyakörvek kutyáknak; kötőfékek (hámok)”, a 25. osztályba tartozó „kutyák képzésével vagy kutyák kezelésével kapcsolatos használatra szánt cikkek”, és a 28. osztályba tartozó „eszközök kutyák kiképzéséhez és edzéséhez”. Ugyanakkor – amint arra a fellebbezési tanács helyesen rámutat – annak megállapításához, hogy a vitatott védjegy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontjában foglalt feltétlen kizáró okba ütközik, konkrét és összefüggő bizonyítékokkal azt is bizonyítani kell, hogy a K‑9 megjelölést az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban állandóan és szokásosan alkalmazták a szóban forgó áruknak, illetve ezen áruk kizárólag különleges katonai és rendőrkutyák vagy kutyakiképzés céljára irányuló, sajátos alkategóriájának pontos megjelölésére (lásd analógia útján: 2011. június 7‑i Psytech International kontra OHIM – Institute for Personality & Ability Testing [16PF] ítélet, T‑507/08, nem tették közzé, EU:T:2011:253, 64. pont).

32      Másodsorban ezért meg kell vizsgálni az annak bizonyítására irányuló felperesi érveket, hogy a fellebbezési tanács tévesen értékelte az EUIPO fórumai elé terjesztett bizonyítékokat, mivel úgy ítélte meg, hogy ezek a bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a K‑9 megjelölést a hivatkozott szokásos jelentéssel a fenti 31. pontban felsorolt áruk tekintetében legfeljebb szórványosan használják az Unióban.

33      Először a felperes vitatja a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 45–47. pontjában szereplő azon megállapítását, hogy a felperes nem támasztotta alá számos – nevezetesen a megtámadott határozat 43. pontjában említett, 1–12., 14., 15–20., 23., 24., 28., 33., 34. és 38. számú, valamint a megtámadott határozat 44. pontjában említett, 1., 2., 53–64., 67–72. számú – bizonyíték relevanciáját, mivel azok az Egyesült Államokból, valamint más, Unión kívüli országokból származnak.

34      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította meg, hogy az Unión kívül közzétett vagy Unión kívüli országokra vonatkozó dokumentumokból álló bizonyítékokat kizárólag abban az esetben lehet figyelembe venni, ha azok olyan körülményeket bizonyítanának, amelyek hatással vannak arra, hogy az érintett uniós vásárlóközönség hogyan észleli a szóban forgó megjelölést (lásd analógia útján: 2004. október 5‑i Alcon kontra OHIM végzés, C‑192/03 P, EU:C:2004:587, 42. pont).

35      Márpedig a jelen ügyben a felperes nem tudta ezt bizonyítani. Ugyanis – amint azt az EUIPO a válaszbeadványában jogosan megállapítja – noha a felperes azzal érvel, hogy az általa hivatkozott bizonyítékok megfelelő bizonyítéknak minősülnek, nem utal egyetlen olyan konkrét bizonyítékra sem, amely alátámaszthatná azt, hogy ez utóbbiak hatással voltak arra, hogy az uniós vásárlóközönség hogyan észlelte a K‑9 megjelölést. A felperes konkrétan egyáltalán nem bizonyította azt, hogy ezek a különböző információforrások elterjedtek lettek volna az Unióban, vagy hogy az Unió érintett közönségének jelentős része megtekintette volna őket, és így ezek az Unión kívülről származó források befolyásolhatták volna, hogyan észleli a szóban forgó megjelölést.

36      Másodszor a megtámadott határozat 50. pontja szerint mivel számos – nevezetesen a megtámadott határozat 43. pontjában említett, 13., 20., 21., 25., 29., 30–34., 26., 39., 40. számú és 44. pontjában említett, 33–35. számú – bizonyíték azt tanúsítja, hogy a K‑9 megjelölést egy harmadik vállalkozás cégnevében, illetve védjegyként vagy védjegy részeként használták, ezek a bizonyítékok nem támasztják alá azt, hogy az említett megjelölés a vitatott védjeggyel jelölt áruk tekintetében az érintett uniós ágazatban szokásossá vált.

37      A felperes vitatja a fellebbezési tanács erre vonatkozó értékelését, hangsúlyozva, hogy az említett bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy az ott nevesített vállalkozások „kutyákkal kapcsolatos” tevékenységet folytatnak, és hogy kapcsolat áll fenn a K‑9 megjelölés és a „kutyás világ” között.

38      E tekintetben azonban meg kell állapítani, hogy egyrészt a fellebbezési tanács nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításakor, hogy ahhoz, hogy a szóban forgó megjelölést a kérdéses áruk tekintetében szokásosnak ismerjék el, azt kell bizonyítani, hogy azzal az érintett vásárlóközönség nem védjegyekkel összefüggésben találkozik. Így tehát az a tény, hogy a K‑9 megjelölést védjegyként vagy védjegy részeként lajstromozták, nem bizonyítja annak a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett szokásos jellegét. Ellenkezőleg, ez a körülmény per definitionem arra utal, hogy ez a megjelölés alkalmas azon rendeltetés betöltésére, hogy valamely vállalkozás áruit és szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól és szolgáltatásaitól, nem pedig arra, hogy a megjelölés általános jellegű lenne. A felperes mindenesetre – amint ezt a fellebbezési tanács is helyesen hangsúlyozta – nem hivatkozott az említett védjegyekre vonatkozó bizonyítékokra, például lajstromozási adatbázisokból származó, a releváns lajstromozási időpontokat, valamint az említett védjegyekkel jelölt árukat vagy szolgáltatásokat feltüntető kivonatokra, amelyek esetleg hasznos útmutatással szolgálhatnának az említett védjegyeknek a jelen ügyben érintett árukkal kapcsolatos, hivatkozott konkrét használatára vonatkozóan.

39      Másrészt önmagában az a tény, hogy egy olyan vállalkozás neve, amelynek tevékenysége különleges, például a hadsereg vagy a rendőrség által használt kutyák értékesítéséhez vagy kiképzéséhez kapcsolódik, tartalmazza a „k9” kifejezést, szintén nem tekinthető meghatározó elemnek a megjelölés 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett szokásos jellegének bizonyítása szempontjából. A fenti 18–20. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ugyanis az e rendelkezés értelmében vett meghatározó elem éppen az, hogy azokat a jeleket vagy adatokat, amelyek a védjegyet kizárólagosan alkotják, az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban „a védjegybejelentésben szereplő áruk vagy szolgáltatások jelölésére” állandóan és szokásosan alkalmazzák (2008. október 23‑i TIM és TTV kontra OHIM – Past Perfect [PAST PERFECT] ítélet, T‑133/06, nem tették közzé, EU:T:2008:459, 55. pont). Márpedig az a tény, hogy egy vállalkozás a „k9” kifejezést a cégnevében használja, nem jelenti sem azt, hogy az említett vállalkozások a „k9” kifejezést az általuk kínált áruk és szolgáltatások jelölésére szokásos fajtanévként használják, sem pedig azt, hogy ezt a kifejezést a tisztességes üzleti gyakorlatban a szóban forgó áruk és szolgáltatások jelölésére állandóan és szokásosan alkalmazzák.

40      Végezetül meg kell állapítani, hogy a felperesnek a fenti 37. pontban ismertetett érve túl általános. Jóllehet a felperes érvének alátámasztására az általa az EUIPO fórumai előtt bemutatott olyan bizonyítékokra hivatkozik, amelyek szerinte a „k9” kifejezés széles körű használatát támasztják alá, és amelyek alapján az ott említett vállalkozások kutyákkal kapcsolatos tevékenységet folytatnak, nem nevesíti az érve alátámasztására felhozott azon konkrét bizonyítékokat, amelyekkel igazolható lenne a „k9” kifejezésnek a vitatott védjeggyel jelölt árukkal kapcsolatban történő, szokásos használata.

41      Harmadszor, a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 53. pontjában azt állapította meg, hogy egyes bizonyítékok vagy nem a releváns időszakra, azaz a vitatott védjegy lajstromozása iránt 2013. augusztus 5‑én benyújtott kérelem előttre vonatkoznak, vagy nem tartalmaznak semmilyen időpontot, mint például az említett határozat 43. pontjában említett, 10–14., 16., 17., 20., 22., 24., 26., 27., 37. és 40. számú bizonyítékok.

42      A felperes elismeri, hogy az előző pontban említett bizonyítékok 2016–2017. évi nyomtatási dátummal vannak ellátva, de azt állítja, hogy azok így is a védjegy bejelentésekor fennálló körülményekre utalnak, és ezért azokat a fellebbezési tanácsnak figyelembe kellett volna vennie.

43      A fellebbezési tanáccsal egyezően hangsúlyozni kell, hogy a vitatott védjegy szokásos jellegét az európai uniós védjegybejelentés benyújtási időpontjának viszonylatában kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 2003. március 5‑i Alcon kontra OHIM – Dr. Robert Winzer Pharma [BSS] ítélet, T‑237/01, EU:T:2003:54, 46. pont).

44      Ebben az összefüggésben a K‑9 megjelölés szokásos jellegére vonatkozó azon bizonyítékok, amelyek a vitatott védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjánál későbbi keltezésűek, nyilvánvalóan nem teszik lehetővé annak bizonyítását, hogy az említett megjelölést az érintett vásárlóközönséghez tartozó fogyasztók ezen időpontban használták (lásd analógia útján: 2006. április 5‑i Saiwa kontra OHIM – Barilla Alimentare [SELEZIONE ORO Barilla] ítélet, T‑344/03, EU:T:2006:105, 34. pont; 2010. szeptember 13‑i Procter & Gamble kontra OHIM – Prestige Cosmetics [P&G PRESTIGE BEAUTE] ítélet, T‑366/07, nem tették közzé, EU:T:2010:394, 80. pont). Másként fogalmazva: mivel a kérdéses bizonyítékokat 2016‑ban és 2017‑ben nyomtatták ki, amint azt maga a felperes is megerősíti, és mivel a felperes nem hivatkozik az említett bizonyítékok tartalmára vonatkozóan olyan körülményre, amely alapján azt lehetne megállapítani, hogy azok a néhány évvel korábban, azaz legkésőbb 2013. augusztus 5‑én – a szóban forgó védjegybejelentés időpontjában – fennálló körülményeket tanúsítják (lásd ebben az értelemben: 2004. október 5‑i Alcon kontra OHIM végzés, C‑192/03 P, EU:C:2004:587, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), elviekben nem állapítható meg, hogy a bizonyítékokkal szemléltetett körülmények ebben az időpontban fennálltak.

45      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyébiránt a keltezés nélküli iratok bizonyos esetekben felhasználhatók a vitatott védjegy használatának igazolására, amennyiben lehetővé teszik a más bizonyítékból származó tények megerősítését (lásd ebben az értelemben: 2019. június 6‑i Torrefazione Caffè Michele Battista kontra EUIPO – Battista Nino Caffè [Battistino] ítélet, T‑220/18, nem tették közzé, EU:T:2019:383, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben azonban a felperes nem hivatkozik olyan, a releváns időszakhoz kapcsolódó bizonyítékra, amelyet ne kellene a fenti 33–40. pontban már megvizsgált okokból elutasítani, és amely átfogó értékelés keretében megerősíthetné a fenti 41. pontban említett bizonyítékokkal alátámasztani kívánt tényeket.

46      Negyedszer a felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács megsértette a 207/2009 rendelet 7. cikkének (2) bekezdését, amelynek értelmében az említett rendelet 7. cikkének (1) bekezdését akkor is alkalmazni kell, ha a kizáró ok csak az Unió egyik tagállamában áll fenn. A felperes ezenkívül úgy érvel, hogy a fellebbezési tanács nem tett különbséget az érintett vásárlóközönség fogyasztói között, és nem bizonyította, hogy e vásárlóközönség egy része tekintetében nem áll fenn kizáró ok.

47      Ezek az érvek nem állják meg a helyüket. Meg kell ugyanis jegyezni, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 55–57. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítékok nagy része a jelen ügyben hivatkozottaktól teljesen eltérő árukra és szolgáltatásokra vonatkozik, a felperes által előterjesztett bizonyítékok közül igen kevés mutat kapcsolatot, ez a kapcsolat a szóban forgó áruk és a K‑9 megjelölés között legfeljebb közvetett jellegű, és ebből következően a felperes nem bizonyította megfelelően azt, hogy az érintett uniós vásárlóközönség jelentős része a védjegyet a szóban forgó áruk puszta megjelöléseként észleli, nem pedig egy adott kereskedő áruinak megjelöléseként.

48      Ebből az következik, hogy a fellebbezési tanács határozatát a releváns bizonyítékok elégtelen voltával indokolta, és ez a következtetés az érintett vásárlóközönség szakemberekből álló részére, valamint a K‑9 megjelölésnek az egyes tagállamok szintjén történő használatára is érvényes. Márpedig – amint erre az EUIPO is helyesen hivatkozik – ha a szóban forgó megjelölés szokásos jellege egyik tagállamban sem bizonyított, akkor nem lehet bizonyított az Unióra vonatkozóan sem.

49      Továbbá igaz, hogy – amint az a megtámadott határozatból és a felek beadványaiból kitűnik – nem zárható ki, hogy a vitatott védjeggyel jelölt áruk egy részén feltüntetett K‑9 megjelölést az érintett vásárlóközönség szakemberekből álló része úgy értheti, mint amely az említett áruknak a különleges, például a hadsereg vagy a rendőrség által használt kutyáknak szóló rendeltetésére vonatkozó, sajátos jellemzőjét jelöli, például a 18. osztályba tartozó hámok vagy kutyanyakörvek, vagy akár a 25. és 28. osztályba tartozó árucikkek, illetve eszközök esetében.

50      Mindazonáltal ahhoz, hogy egy megjelölés a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontjában foglalt tilalom hatálya alá tartozzon, a megjelölésnek az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban történő, állandó és szokásos alkalmazását kell bizonyítani. Ez a rendelkezés tehát magas minőségi és mennyiségi mércét ír elő. Következésképpen ez a bizonyítás nem korlátozódhat elszigetelt esetekre, illetve szórványos példákra (lásd ebben az értelemben: 2006. március 16‑i WEISSE SEITEN ítélet, T‑322/03, EU:T:2006:87), hanem többek között azt kell megállapítania, hogy az érintett terület jelentős részén az érintett vásárlóközönség jelentős része számára ismert „állandó” kereskedelmi gyakorlat áll fenn (lásd analógia útján: 2007. november 22‑i Nieto Nuño ítélet, C‑328/06, EU:C:2007:704, 17. pont; 2009. október 6‑i PAGO International ítélet, C‑301/07, EU:C:2009:611, 30. pont; 2020. június 11‑i China Construction Bank kontra EUIPO ítélet, C‑115/19 P, EU:C:2020:469, 57. pont). Márpedig a jelen ügyben a felperes nem tudja cáfolni azt a megállapítást, miszerint nem bizonyított, hogy a nagyközönségből és szakemberekből is álló, érintett vásárlóközönség jelentős része a „k9” kifejezést az általános nyelvhasználatban a vitatott védjeggyel érintett áruk megjelölésére alkalmazza, vagy azt úgy észleli, mint amelyet a tisztességes üzleti gyakorlatban ezen áruk jelölésére állandóan és szokásosan alkalmaznak az Unió területének jelentős részén, amellyel kapcsolatban megjegyzendő, hogy esettől függően bármely tagállam területe úgy tekinthető, mint amely az Unió területének jelentős részét képezi.

51      A jelen ügyben, noha a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 54. pontjában rámutatott arra, hogy a megtámadott határozat 43. pontjában említett, 6–9., 14., 15., 17–20., 22., 29., 38–41. számú bizonyítékokban és 44. pontjában említett, 3–18. és 19–24. számú bizonyítékokban elsősorban rendőrségi, illetve katonai egységekben végzett kutyakiképzésre irányuló szolgáltatások szerepelnek, ettől függetlenül e bizonyítékok többségének relevanciáját más okból vetette el, méghozzá vagy azért, mert Unión kívüli országokra vonatkoznak, vagy mert nem a releváns időszakhoz kapcsolódnak, vagy pedig mert más védjegyekhez, illetve más vállalkozások cégnevéhez kapcsolódnak, amint az a fenti 33–45. pontból is kitűnik. Egyébiránt még ha feltételezzük is, hogy a fennmaradó bizonyítékok a vitatott védjeggyel jelölt egyes áruk vonatkozásában relevánsak (megjegyezve, hogy a vitatott védjegy nem hivatkozik az említett bizonyítékokban említett, kutyakiképzésre irányuló szolgáltatásokra), meg kell állapítani, hogy a „k9” kifejezésnek az említett szolgáltatások jelölésére való használatát illetően legfeljebb csak elszigetelt esetek, illetve szórványos példák esetleges fennállására utalhatnak.

52      A fenti megfontolások alapján azt a következtetést kell levonni, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította meg, hogy a felperes nem tudta a 2017/1001 rendelet 59. cikke (1) bekezdése a) pontjának megfelelően bizonyítani, hogy a vitatott védjegyet az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban a szóban forgó áruk megjelölésére állandóan és szokásosan alkalmazták, és hogy ezért a védjegybejelentés időpontjában a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontjában foglalt kizáró okba ütközött.

53      A felperes többi érvével sem cáfolható ez a megállapítás.

54      Először is a felperes a magyar hatóságoknak a K‑9 nemzeti védjeggyel kapcsolatos, a keresetlevélhez mellékelt határozataira és végzéseire hivatkozik (a továbbiakban: magyar határozatok).

55      Az EUIPO vitatja az említett mellékletek elfogadhatóságát, mivel a magyar határozatokat első alkalommal a Törvényszék előtt terjesztették elő a tényállás helyes értékelése, nem pedig az ítélkezési gyakorlatra való hivatkozás érdekében.

56      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint sem a feleket, sem magát a Törvényszéket nem lehet akadályozni abban, hogy az uniós jog értelmezése során az uniós, a nemzeti vagy nemzetközi bíróság ítélkezési gyakorlatából merítsenek (2006. július 12‑i Vitakraft‑Werke Wührmann kontra OHIM – Johnson’s Veterinary Products [VITACOAT] ítélet, T‑277/04, EU:T:2006:202, 71. pont), ideértve a nemzeti szabadalmi és védjegyhivatalok határozatait is (lásd ebben az értelemben: 2017. április 3‑i Cop kontra EUIPO – Conexa [AMPHIBIAN] ítélet, T‑215/16, nem tették közzé, EU:T:2017:241, 20–22. pont). A nemzeti bírósági határozatokra, illetve ítéletekre való hivatkozás lehetőségére ugyanis nem vonatkozik azon ítélkezési gyakorlat, amely szerint a Törvényszékhez benyújtott kereset a fellebbezési tanácsok által hozott határozatok jogszerűségének a felek által eléjük terjesztett bizonyítékok fényében történő vizsgálatára irányul, mivel a fellebbezési tanácsoknak nem azt róják fel, hogy nem vettek tekintetbe konkrét határozatban, illetve ítéletben szereplő ténybeli elemeket, hanem a 2017/1001 rendelet valamely rendelkezésének a fellebbezési tanácsok általi megsértésére alapított jogalap alátámasztása céljából hivatkoznak bizonyos határozatokra, illetve ítéletekre (lásd ebben az értelemben: 2014. április 29‑i Asos kontra OHIM ítélet – Maier [ASOS] ítélet, T‑647/11, nem tették közzé, EU:T:2014:230, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57      A jelen ügyben azonban rá kell mutatni arra, hogy a felperes nem jelöli meg pontosan, hogy a magyar határozatok indokolásának mely elemeire támaszkodik adott esetben annak bizonyítása érdekében, hogy a fellebbezési tanács tévesen alkalmazta a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontját. A felperes továbbá az említett határozatoknak csupán egyes részeit idézi, és nem jelöli meg azt a magyar bíróságok által alkalmazott nemzeti jogi rendelkezést, amely esetlegesen – amint arra a felperes hivatkozik – az említett határozatok tárgyát képező K‑9 nemzetközi védjegy árujegyzékének korlátozásához vezetett.

58      Következésképpen a felperes nem szolgál hasznos információval az uniós védjegyjog jelen ügyben történő alkalmazását illetően, tekintettel arra is, hogy az európai uniós védjegyszabályozás szabályok együtteséből álló, sajátos célokat követő önálló rendszer, amelynek alkalmazása független a nemzeti rendszerektől (2018. október 17‑i Golden Balls kontra EUIPO – Les Éditions P. Amaury [GOLDEN BALLS] ítélet, T‑8/17, nem tették közzé, EU:T:2018:692, 79. pont).

59      Végül mint hatástalant el kell utasítani a felperes arra vonatkozó érvét, hogy a fellebbezési tanács tévesen hivatkozott a 2013. május 17‑i Rocket Dog Brands kontra OHIM – Julius‑K9 (JULIUS K9) ítéletre (T‑231/12, nem tették közzé, EU:T:2013:264, 39. pont) és a 2013. június 18‑i Rocket Dog Brands kontra OHIM – Julius‑K9 (K9 PRODUCTS) ítéletre (T‑338/12, nem tették közzé, EU:T:2013:327, 31. pont). E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy a fellebbezési tanács ezen ítéleteket a megtámadott határozat 74. pontjában a K‑9 megjelölésnek a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett esetleges leíró jellegére irányuló elemzése során említette, és a felperes a Törvényszék előtt nem vitatja a megtámadott határozat ezen részét. A fellebbezési tanács az említett ítéletekből azonban nem vont le következtetéseket a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése d) pontja alkalmazásának vizsgálata során, amely a jelen eljárás tárgyát képezi.

60      A fentiek összességére figyelemmel a kereset első jogalapját mint megalapozatlant kell elutasítani.

 A 2017/1001 rendelet 95. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított, második jogalapról

61      A felperes szerint a fellebbezési tanács megsértette a 2017/1001 rendelet 95. cikkének (2) bekezdését, amikor elfogadta a védjegyjogosult által a fellebbezési tanács előtt késedelmesen előterjesztett bizonyítékokat. Eszerint bár a fellebbezési tanács érdemben nem vizsgálta az említett, a vitatott védjegy használat révén szerzett megkülönböztető képességére vonatkozóan a beavatkozó fél által csatolt bizonyítékokat, mégis utalt arra, hogy azok elfogadhatóak, és az ügy érdemére vonatkozó információkat tartalmaznak.

62      Az EUIPO álláspontja szerint a keresetlevél második jogalapja hatástalan.

63      Az EUIPO‑val egyezően meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács nem vizsgálta érdemben a használat révén megszerzett esetleges megkülönböztető képességre vonatkozó bizonyítékokat a 207/2009 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének alkalmazása szempontjából, mivel arra – amint ez a megtámadott határozat 23. és 79. pontjából is kitűnik – a beavatkozó fél másodlagosan hivatkozott, a fellebbezési tanács pedig a határozatát – ideértve a megtámadott határozatnak a jelen eljárásban vitatott részét is – semmilyen módon nem alapította ezekre a bizonyítékokra.

64      Következésképpen a felperes második jogalapját mint hatástalant el kell utasítani.

65      A fenti megfontolások összességére tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a felperes által hivatkozott, arra irányuló második kereseti kérelem elfogadhatóságáról, hogy a Törvényszék hagyja helyben a törlési osztály 2018. február 8‑i határozatát.

 A költségekről

66      A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

67      Mivel a felperes pervesztes lett, az EUIPO és a beavatkozó fél kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (tizedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék Bende Gábort kötelezi a költségek viselésére.

Kornezov

Buttigieg

Hesse

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. március 17‑i nyilvános ülésen.


E. Coulon

 

M. van der Woude

hivatalvezető

 

elnök


*      Az eljárás nyelve: magyar