Language of document :

A Törvényszék (első tanács) T-159/20. sz., Hamers kontra Cedefop ügyben 2021. december 21-én hozott ítélete ellen Helene Hamers által 2022. február 17-én benyújtott fellebbezés

(C-111/22. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: görög

Felek

Fellebbező: Helene Hamers (képviselők: Vasileios Spiridon Christianos, Alexandros Politis és Michail Rodopoulos ügyvédek)

A másik fél az eljárásban: Európai Szakképzésfejlesztési Központ (Cedefop)

A fellebbező kérelmei

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság

részlegesen helyezze hatályon kívül a Törvényszék által a T-159/20. sz., Hamers kontra Cedefop ügyben 2021. december 21-én hozott ítéletet (EU:T:2021:913),

amennyiben szükséges, utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé határozathozatalra,

a Cedefopot kötelezze az eljárás valamennyi költségének viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

A megtámadott ítélet tárgya a 2001 és 2005 közötti időszakban közbeszerzési szerződések harmadik személyek számára történő, a Cedefop általi odaítélésének szabályszerűségével és jogszerűségével kapcsolatban a görög igazságügyi hatóságok előtt megindított nemzeti büntetőeljárást megelőzően, annak során, valamint annak lezárását követően a Cedefop cselekményei és mulasztásai miatt a felperes által elszenvedett kár.

A fellebbező két fellebbezési jogalapot terjeszt elő, és előadja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletnek:

elsősorban az 55–61. és a 83. pontjában tévesen értelmezte az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikkének (1) bekezdését, mivel egyrészről – a Törvényszék által az e pontokban megállapítottakkal ellentétben – a Cedefop a fellebbezővel szemben nem folytatott pártatlan vizsgálatot, másrészről pedig a Cedefop fellebbezési bizottságának határozata nem orvosolta a 2019. július 3-i határozat hibáját. Ezzel egyidejűleg – a fent említett okok miatt – a Törvényszék nem megfelelő módon indokolta ezeket a pontokat.

Másodsorban annak 65., 68–75. és 83. pontjában tévesen értelmezte az ártatlanság fellebbező által hivatkozott, a Charta 48. cikke (1) bekezdésének értelmében vett vélelmét, amelyet megerősített a lojális együttműködés – Európai Unióról szóló szerződés 4. cikkének (3) bekezdése szerinti – elvének megsértése. Ezzel egyidejűleg – a fent említett okok miatt – a Törvényszék nem megfelelő módon indokolta ezeket a pontokat.

____________