Language of document : ECLI:EU:T:2021:186

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2021. április 14.(*)

„Közösségi formatervezési minta – Torna‑ vagy sportfelszereléseket és ‑eszközöket ábrázoló közösségi formatervezési mintákra irányuló többes bejelentés – Az elsőbbséghez fűződő jog – A 6/2002/EK rendelet 41. cikke – A Szabadalmi Együttműködési Szerződés alapján benyújtott bejelentés – Az ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke – Elsőbbségi határidő”

A T‑579/19. sz. ügyben,

a The KaiKai Company Jaeger Wichmann GbR (székhelye: München [Németország], képviseli: J. Hellmann‑Cordner ügyvéd)

felperesnek

az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviseli: D. Walicka, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az EUIPO harmadik fellebbezési tanácsának egy torna‑ vagy sportfelszerelések és ‑eszközök közösségi formatervezési mintaként történő lajstromozására irányuló, a Szabadalmi Együttműködési Szerződés alapján benyújtott nemzetközi szabadalmi bejelentés elsőbbségéhez fűződő jogot igénylő bejelentéssel kapcsolatban 2019. június 13‑án hozott határozata (R 573/2019‑3. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: A. M. Collins elnök, G. De Baere és G. Steinfatt (előadó) bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2019. augusztus 20‑án benyújtott keresetlevélre,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2019. november 15‑én benyújtott válaszbeadványra,

tekintettel arra, hogy a felperes és az alperes az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítést követő háromhetes határidőn belül nem kérte tárgyalás tartását, és mivel ennek nyomán a Törvényszék – eljárási szabályzata 106. cikkének (3) bekezdése alapján – úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

 A nemzetközi jog

1        Az ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Uniós Egyezményt 1883. március 20‑án Párizsban írták alá, legutóbb 1967. július 14‑én Stockholmban (Svédország) vizsgálták felül, és 1979. szeptember 28‑án módosították (Recueil des traités des Nations unies, 828. kötet, 11851. szám, 305. o.; kihirdette: az 1970. évi 18. tvr.; a továbbiakban: Párizsi Uniós Egyezmény). Az Európai Unió valamennyi tagállama részese ennek az egyezménynek.

2        A Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke A. szakaszának (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„Azt, aki találmányt, használati mintát, ipari mintát, gyári vagy kereskedelmi védjegyet [a Párizsi Uniós Egyezményben részes egyik államban] szabályszerűen bejelent, úgyszintén az ilyen bejelentő jogutódját, az alább meghatározott határidőkön belül elsőbbségi jog illeti meg arra, hogy bejelentését a többi országban megtegye.”

3        A Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke C. szakasza (1) bekezdésének szövege a következő:

„A fent említett elsőbbségi határidő szabadalmaknál és használati mintáknál tizenkét hónap, ipari mintáknál, valamint gyári vagy kereskedelmi védjegyeknél hat hónap.”

4        A Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikkének E. szakasza a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Ha valamelyik országban használati mintabejelentésre alapított elsőbbséggel ipari mintát jelentenek be, az elsőbbségre az ipari minták számára megállapított határidő az irányadó.

(2)      Egyébként bármelyik országban be lehet jelenteni használati mintát szabadalmi bejelentésre alapított elsőbbséggel és viszont.”

5        A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) létrehozásáról szóló Egyezmény 1. C) mellékletében található, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodást (TRIPs) 1994. április 15‑én Marrakeshben (Marokkó) írták alá, és a többoldalú tárgyalások uruguayi fordulóján (1986–1994) elért megállapodásoknak a Közösség nevében a hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22‑i 94/800/EK tanácsi határozattal (HL 1994. L 336., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 80. o.; kihirdette: az 1998. évi IX. tv.) hagyták jóvá (a továbbiakban: TRIPS‑megállapodás). A TRIPS‑megállapodásban részes felek a WTO tagjai, köztük az Európai Unió valamennyi tagállama, valamint maga az Európai Unió.

6        A TRIPS‑megállapodás „Szellemi Tulajdoni Konvenciók” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A jelen Megállapodás II., III. és IV. részét illetően a Tagoknak meg kell felelniük [az 1967. július 14‑én Stockholmban felülvizsgált, az ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Uniós Egyezmény] 1–12. és 19. Cikkeinek.

(2)      A jelen Megállapodás I–IV. részeiben foglaltak semmiben sem csorbítják a Tagoknak egymással szemben a [Párizsi Uniós Egyezmény] […] alapján fennálló kötelezettségeit.”

7        A Szabadalmi Együttműködési Szerződést 1970. június 19‑én Washingtonban kötötték meg, és legutóbb 2001. október 3‑án módosították (Recueil des traités des Nations unies, 1160. kötet, 18336. sz., 231. o., kihirdette: az 1980. évi 14. tvr.; a továbbiakban: PCT). Az Unió valamennyi tagállama részes fele a PCT‑nek.

8        A PCT 1. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„A jelen Szerződés egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy korlátozza az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezményben részes országok állampolgárai vagy ott lakóhellyel bíró személyek javára biztosított jogokat.”

9        A PCT 2. cikkének i) és ii) pontja a következőképpen rendelkezik:

„A jelen Szerződés és a Végrehajtási Szabályzat alkalmazásában – kivéve, ha kifejezetten másként van megjelölve ‑:

i)      »bejelentésen« valamely találmány oltalma iránti bejelentés értendő: »bejelentésre« történő minden utalás úgy értendő, mint a találmányi szabadalmak, szerzői tanúsítványok, hasznossági tanúsítványok, használati minták, pótszabadalmak vagy póttanúsítványok, szerzői póttanúsítványok és hasznossági póttanúsítványok bejelentésére történő utalás;

ii)      a »szabadalomra« történő minden utalás úgy értendő, mint a találmányi szabadalmakra, a találmányi szerzői tanúsítványokra, a hasznossági tanúsítványokra, használati mintákra, pót szabadalmakra vagy póttanúsítványokra, pót találmányi szerzői tanúsítványokra és pót hasznossági tanúsítványokra történő utalás […]”

10      A PCT 3. cikkének (1) bekezdése így szól:

„Találmány oltalmára irányuló bejelentés, mint a jelen Szerződés szerinti nemzetközi bejelentés, bármely Szerződő Államban benyújtható.”

Az uniós jog

11      A közösségi formatervezési mintáról szóló, 2001. december 12‑i 6/2002/EK tanácsi rendelet (HL 2002. L 3., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 27. kötet, 142. o.) 41. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„Azt, aki formatervezésiminta‑oltalom vagy használati mintaoltalom iránt szabályszerű bejelentést tett az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Egyezményben vagy a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó megállapodásban részes államban vagy ilyen államra kiterjedő hatállyal, úgyszintén az ilyen bejelentő jogutódját, elsőbbségi jog illeti meg arra, hogy ugyanazon formatervezési vagy használati minta tekintetében lajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bejelentést tegyen az első bejelentés bejelentési napjától számított hat hónapos határidőn belül.”

 A jogvita előzményei

12      2018. október 24‑én a felperes, a The KaiKai Company Jaeger Wichmann GbR a 6/2002 rendelet alapján tizenkét közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló többes bejelentést nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO). Azon áruk, amelyekre ezeket a formatervezési mintaoltalmakat alkalmazni kívánták, az ipari minták nemzetközi osztályozásának létesítésére Locarnóban, 1968. október 8‑án aláírt, módosított megállapodás (kihirdette az 1973. évi 29. tvr.) 21‑01. osztályába tartoznak, és az alábbi leírásnak felelnek meg: „Torna‑ vagy sportfelszerelések és ‑eszközök”. A felperes e formatervezési minták mindegyike tekintetében elsőbbséget igényelt, amely a PCT/EP2017/077469. számú, az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (ESZH) 2017. október 26‑án benyújtott nemzetközi szabadalmi bejelentésen alapult.

13      2018. október 31‑i levelében az EUIPO elbírálója arról tájékoztatta a felperest, hogy a többes bejelentésnek teljes egészében helyt adtak, de az igényelt elsőbbségi jogot valamennyi formatervezési minta tekintetében megtagadták, mivel a korábbi bejelentés napja több mint hat hónappal megelőzi a többes bejelentés bejelentési napját.

14      Mivel a felperes fenntartotta elsőbbségi igényét, és fellebbezéssel megtámadható határozatért folyamodott, az elbíráló 2019. január 16‑i határozatával valamennyi közösségi formatervezési minta vonatkozásában elutasította az elsőbbségi jogot.

15      Határozatának alátámasztásaként az elbíráló a lajstromozott közösségi formatervezési minták vizsgálatára vonatkozó, 2018. október 1‑jei iránymutatás (a továbbiakban: EUIPO‑iránymutatás) 6.2.1.1 pontja alapján közölte, hogy még ha a PCT alapján tett bejelentés főszabály szerint elsőbbségi jogot is alapozhat meg a 6/2002 rendelet 41. cikke értelmében, mivel a „szabadalom” fogalmának a PCT 2. cikkében szereplő tág meghatározása magában foglalja a használati mintákat is, erre a bejelentésre is vonatkozik a hat hónapos elsőbbségi határidő, amelyet a jelen ügyben nem tartottak be.

16      2019. március 14‑én a felperes a 6/2002 rendelet 55–60. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz az elbíráló határozatával szemben.

17      2019. június 13‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az EUIPO harmadik fellebbezési tanácsa elutasította a felperes által az elbíráló határozatával szemben benyújtott fellebbezést. Lényegében úgy ítélte meg, hogy az elbíráló helyesen alkalmazta a 6/2002 rendelet 41. cikkének (1) bekezdését, amely pontosan megfelel a Párizsi Uniós Egyezmény rendelkezéseinek.

18      A fellebbezési tanács e tekintetben megállapította, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke A. szakasza (1) bekezdésének és 4. cikke C. szakasza (1) bekezdésének megfelelően az a személy, aki nemzeti szinten formatervezési vagy használati minta lajstromozására irányuló, szabályos bejelentést nyújt be, a szabadalmak és a használati minták esetében tizenkét hónapos, a formatervezési minták és a védjegyek esetében pedig hat hónapos határidőn belül elsőbbségi joggal rendelkezik. Egyébiránt ezen egyezmény 4. cikke E. szakaszának (1) bekezdéséből kitűnik, hogy formatervezési minta lajstromozására irányuló későbbi bejelentés esetén a használati mintára vonatkozó bejelentés elsőbbsége csak a formatervezési mintákra alkalmazandó hat hónapos elsőbbségi határidőn belül igényelhető. Ezzel szemben az említett egyezmény 4. cikke E. szakaszának (2) bekezdése értelmében a szabadalmi bejelentés elsőbbsége egy használati minta későbbi bejelentése esetén a használati mintákra és a szabadalmakra vonatkozó tizenkét hónapos elsőbbségi határidőn belül igényelhető, és fordítva. A fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény tehát nem tartalmaz egyetlen olyan rendelkezést sem, amely szerint egy szabadalmi bejelentés elsőbbségi jogot keletkeztetne egy formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés tekintetében.

19      A fellebbezési tanács azt is megállapította, hogy a TRIPS‑egyezmény 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikkét értelemszerűen alkalmazni kell az Európai Unióra is, amely a WTO tagja. Mindemellett úgy ítélte meg, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény nem bír elsőbbséggel a 6/2002 rendelet rendelkezéseivel szemben, mivel a rendelet nem minősül az említett egyezmény 19. cikke értelmében vett különmegállapodásnak. Így tehát az elsőbbségi jog érvényesíthetőségét kizárólag az említett rendeletre tekintettel kell értékelni.

20      A fellebbezési tanács ezenkívül úgy ítélte meg, hogy a 6/2002 rendelet 41. cikkének szövege egyértelmű, annak megfelelően az elsőbbségi határidő a korábbi bejelentés napjától számított hat hónap, és az elsőbbségi jog kizárólag a formatervezési vagy használati minta lajstromozására irányuló bejelentés, nem pedig szabadalmi bejelentés szabályszerű benyújtásából ered. A fellebbezési tanács az EUIPO‑iránymutatás 6.2.1.1 pontjára támaszkodva elismerte, hogy a használati minta fogalmát tágan kell értelmezni, beleértve a PCT alapján benyújtott nemzetközi szabadalmi bejelentéseket is, mivel utóbbiak a PCT 2. cikkének ii) pontjában szereplő meghatározásnak megfelelően magukban foglalják a használati mintákat is. Mindazonáltal a fellebbezési tanács szerint ez a tág értelmezés nem lehet kihatással a jogszabályban meghatározott hat hónapos elsőbbségi határidő tartamára, így a PCT alapján benyújtott szabadalmi bejelentés elsőbbségét is e határidőn belül kell igényelni.

21      A fellebbezési tanács egyébiránt úgy ítélte meg, hogy nincs ellentmondás a Bundespatentgericht (szövetségi szabadalmi bíróság, Németország) felperes által hivatkozott 1967. november 10‑i két végzése és a 6/2002 rendelet 41. cikke között, mivel ezek a végzések használati mintákra, nem pedig formatervezési mintákra vonatkozó későbbi bejelentések tekintetében igényelt elsőbbségi jogra vonatkoznak.

22      Következésképpen a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a felperes a PCT alapján 2017. október 26‑án benyújtott nemzetközi szabadalmi bejelentés elsőbbségét csak az ezen időponttól számított hat hónapos határidőn belül, azaz 2018. április 26‑ig igényelheti.

 A felek kérelmei

23      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

–        helyezze hatályon kívül az elbíráló 2019. január 16‑i határozatát abban a részében, amelyben nem ismerte el az 5807179‑0001‑0012. sz. közösségi formatervezési minták elsőbbségét; ismerje el az igényelt 2017. október 26‑i elsőbbséget, és rendelje el a közösségi formatervezési minták közzétételének az elsőbbséget feltüntető kijavítását;

–        kötelezze az EUIPO‑t a fellebbezési díj felperes részére való visszatérítésére;

–        az EUIPO‑t kötelezze a költségek viselésére;

–        másodlagosan: tartson tárgyalást.

24      Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 Az elfogadhatóságról

25      A felperes második kereseti kérelme két részből áll. Az első résszel a felperes az elbíráló 2019. január 16‑i határozatának azon részében történő hatályon kívül helyezését kéri, amely a szóban forgó közösségi formatervezési minták tekintetében nem ismerte el a korábbi nemzetközi szabadalmi bejelentés elsőbbségét.

26      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 6/2002 rendelet 61. cikkének (1) és (3) bekezdése értelmében a megtámadott határozat, nem pedig az elbíráló határozata támadható meg keresettel a Törvényszék előtt, amely hatáskörrel rendelkezik a megtámadott határozat hatályon kívül helyezésére és megváltoztatására.

27      Továbbá ugyanezen rendelet 61. cikkének (6) bekezdése értelmében az EUIPO köteles megtenni a Törvényszék ítéletének végrehajtásához szükséges intézkedéseket. Ennélfogva, mivel az elbíráló 2019. január 16‑i határozata képezte a megtámadott határozat alapjául szolgáló fellebbezés tárgyát, ez utóbbi határozat hatályon kívül helyezése esetén a fellebbezési tanács feladata, hogy azt a jelen ítélet fényében újból megvizsgálja.

28      A második kereseti kérelem első részét tehát mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

29      Ami a második kereseti kérelem második részét illeti, amellyel a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék ismerje el az igényelt elsőbbséget, és rendelje el a közösségi formatervezési minták közzétételének az említett elsőbbséget feltüntető kijavítását, emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróság előtt az EUIPO fellebbezési tanácsának határozata ellen benyújtott keresettel összefüggésben a 6/2002 rendelet 61. cikkének (6) bekezdéséből az következik, hogy a Törvényszék nem utasíthatja az EUIPO‑t, amelynek kötelessége a Törvényszék ítéleteinek rendelkező részéből és indokolásából levonni a következtetéseket (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑i Gramberg kontra EUIPO – Mahdavi Sabet [Mobiltelefontok] ítélet, T‑166/15, EU:T:2018:100, 96. pont; lásd továbbá analógia útján ebben az értelemben: 2015. november 25‑i Jaguar Land Rover kontra OHIM [Egy autó formája] ítélet, T‑629/14, nem tették közzé, EU:T:2015:878, 10. pont).

30      Következésképpen a felperes második kereseti kérelmének második része elfogadhatatlan, így tehát e kereseti kérelem egészében az.

31      A felperes másodlagosan előterjesztett ötödik kereseti kérelmét illetően meg kell állapítani, hogy a keresetlevélben megfogalmazott tárgyalás tartása iránti kérelem a Törvényszék eljárási szabályzatának rendelkezéseire tekintettel idő előtt előterjesztettnek minősül. Az ítélkezési gyakorlatból következően ugyanis a tárgyalás tartása iránti kérelmekre, valamint az ilyen tárgyalás tartása hasznosságának a Törvényszék általi vizsgálatára csak azt követően kerülhet sor, hogy az írásbeli szakasz lezárása után a felek és a Törvényszék valamennyi ügyirattal és valamennyi fél érvelésével rendelkeznek annak érdekében, hogy e hasznosságról határozni lehessen (lásd ebben az értelemben: 2017. október 26‑i Erdinger Weißbräu Werner Brombach kontra EUIPO [Egy nagy üvegpohár formája] ítélet, T‑857/16, nem tették közzé, EU:T:2017:754, 13. pont; lásd még analógia útján: 2015. március 3‑i Schmidt Spiele kontra OHIM [Társasjátéktábla ábrázolása] ítélet, T‑492/13 és T‑493/13, EU:T:2015:128, 10. pont).

32      A Törvényszék Hivatala 2019. november 18‑i levelében értesítette a felperest a válaszbeadványról és az írásbeli szakasz lezárásáról, egyben felhívta figyelmét az eljárási szabályzat 106. cikkének rendelkezéseire, valamint jelezte, hogy a tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására csak egy alkalommal, az említett értesítéstől kezdve áll rendelkezésre határidő. A felperes azonban az említett rendelkezésben szereplő háromhetes határidőn belül nem nyújtott be tárgyalás tartására irányuló új kérelmet.

33      A Törvényszék a fenti körülmények között az eljárási szabályzat 106. cikkének (3) bekezdése alapján úgy döntött, hogy az ügyben az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.

 Az ügy érdeméről

34      Keresetének alátámasztásaként a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt lényeges eljárási szabálysértésre, a másodikat pedig a 6/2002 rendeletnek az alkalmazásával kapcsolatos jogszabállyal összefüggésben történő, az említett rendelet 61. cikke (2) bekezdése szerinti megsértésére alapítja.

35      A Törvényszék úgy ítéli megfelelőnek, hogy először a felperes második jogalapját vizsgálja meg. Ezt a jogalapot úgy kell érteni, hogy azt a 6/2002 rendelet 41. cikke (1) bekezdésének téves értelmezésére és alkalmazására alapították. Ugyanis bár a keresetlevél II. része „A [6/2002 rendelet] 41. cikkének alkalmazhatatlansága” címet viseli, a felperes a keresetlevél 12. és 21. pontjában pontosítja, hogy „többek között […] a [6/2002] rendeletnek az alkalmazásával kapcsolatos jogszabállyal összefüggésben történő, [a 6/2002] rendelet 61. cikke (2) bekezdése szerinti megsértésére” hivatkozik, és „úgy véli, hogy a jelen ügyben különösen fontos az [említett rendeletben foglalt] rendelkezések értelmezése során figyelembe venni a Párizsi Uniós Egyezmény valamennyi releváns rendelkezését”.

36      A felperes lényegében azzal érvel, hogy a fellebbezési tanács tévesen állapította meg, hogy a 2018. október 24‑i többes lajstromozási kérelemben szereplő tizenkét közösségi formatervezési minta tekintetében a 2017. október 26‑i nemzetközi szabadalmi bejelentésre alapított elsőbbség igénylésére határidőn túl került sor. E tekintetben a felperes a Párizsi Uniós Egyezményben a szabadalmak tekintetében előírt tizenkét hónapos elsőbbségi határidőre hivatkozik, és azt állítja, hogy a 6/2002 rendeletben a használati minták tekintetében előírt hat hónapos határidő a jelen ügyben nem alkalmazható.

37      A második jogalap két részből áll. Elsőként a felperes azt sérelmezi, hogy a fellebbezési tanács hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy a PCT alapján benyújtott valamennyi bejelentés a 6/2002 rendelet 41. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „használati minta” fogalmához tartozik.

38      Másodikként a felperes arra hivatkozik, hogy tekintettel arra, hogy a 6/2002 rendelet nem tartalmaz egyértelmű szabályt a nemzetközi szabadalmi bejelentésből eredő elsőbbségre vonatkozóan, a fellebbezési tanácsnak figyelembe kellett volna vennie a Párizsi Uniós Egyezménynek az említett rendelet alapját képező, releváns rendelkezéseit. Márpedig, mivel ezen egyezmény 4. cikke C. szakaszának (1) bekezdése a szabadalmak tekintetében tizenkét hónapos elsőbbségi határidőt ír elő, és mivel az említett egyezmény azon az elven alapul, amely szerint ha az elsőbbség eltérő jellegű jogon alapul, az elsőbbségi határidő szempontjából a későbbi bejelentéssel érintett jog jellegétől függetlenül a korábbi bejelentés számít döntőnek, a fellebbezési tanácsnak nem hat hónapos határidőt kellett volna megállapítania.

39      Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács elismerte, hogy az elsőbbségi jog egy PCT alapján benyújtott nemzetközi szabadalmi bejelentésből ered. E tekintetben az EUIPO‑iránymutatás 6.2.1.1 pontjára támaszkodott, amely szerint a lajstromozott közösségi formatervezési minták vizsgálata tekintetében „a [PCT] alapján benyújtott nemzetközi bejelentés elsőbbsége igényelhető e Szerződés 2. cikke alapján, amely tágan, a használati mintákra is kiterjedően határozza meg a »szabadalom« fogalmát.”

40      Következésképpen a fellebbezési tanács elismerte, hogy a PCT/EP2017/077469. számú nemzetközi szabadalmi bejelentés, amelyet a felperes 2017. október 26‑án nyújtott be, elsőbbségi jogot keletkeztet a közösségi formatervezési mintákra vonatkozó későbbi bejelentés keretében. Ezt a megállapítást a jelen ügyben nem vonták kétségbe.

 A második jogalapnak a 6/2002 rendelet 41. cikkének (1) bekezdésében szereplő „használati minta” fogalmának téves értelmezésére alapított első részéről

41      A második jogalap első részével a felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács tévesen értelmezte kiterjesztően a 6/2002 rendelet 41. cikkének (1) bekezdésében szereplő „használati minta” fogalmát, mégpedig a PCT 2. cikkének téves értelmezése alapján.

42      A felperes vitatja az EUIPO azon értelmezését, amely szerint a PCT alapján benyújtott bejelentés kizárólag használati mintára vonatkozó, vagy legalábbis azzal egyenértékű bejelentés. Az EUIPO által hivatkozott PCT 2. cikkének ii. pontja szerinte nem határozza meg a PCT alapján benyújtott bejelentés fogalmát. A nemzetközi szabadalmi bejelentés egyaránt minősül szabadalmi bejelentésnek és használati mintaoltalmi bejelentésnek.

43      Az EUIPO vitatja a felperes érveit.

44      Először is meg kell állapítani, hogy a felperes érvelése ellentmondásos. Vitatja ugyanis a fellebbezési tanácsnak a „használati minta” fogalmára vonatkozó tág értelmezését, noha – amint az a fenti 39. pontból következik – ezen értelmezés tette lehetővé a fellebbezési tanács számára annak megállapítását, hogy egy nemzetközi szabadalmi bejelentés elsőbbségi jogot keletkeztethet a 6/2002 rendelet 41. cikkének (1) bekezdése értelmében. Az említett rendelkezés szövege – mint arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 16. pontjában rámutatott – nem írja elő kifejezetten a nemzetközi szabadalmi bejelentés benyújtásából eredő elsőbbségi jog fennállását. A felperes által a formatervezési mintákra vonatkozó későbbi bejelentés keretében igényelt elsőbbségi jogot tehát csak az említett fogalom EUIPO általi tág értelmezése alapján vizsgálták meg. Következésképpen – amint arra az EUIPO a válaszbeadványában rámutat – a felperes érvelése semmilyen előnnyel nem jár számára, és azt el kell utasítani.

45      Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy a PCT 2. cikkének ii) pontjában szereplő meghatározás szerint „a »szabadalomra« történő minden utalás úgy értendő, mint a találmányi szabadalmakra, a találmányi szerzői tanúsítványokra, a hasznossági tanúsítványokra, használati mintákra […] történő utalás”. Ebből az következik, hogy a PCT alapján benyújtott szabadalmi bejelentések körébe beletartoznak a használati minták is, amint erre a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 16. pontjában rámutatott.

46      Igaz, hogy – amint azt a felperes helyesen állítja – ez a megállapítás nem jelenti a „szabadalom” és a „használati minta” fogalmának azonosságát, és nem jelenti azt sem, hogy a „használati minta” fogalma magában foglalná a „szabadalom” fogalmát.

47      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a PCT 3. cikkének (1) bekezdése értelmében találmány oltalmára irányuló bejelentés, mint az ezen szerződés szerinti nemzetközi bejelentés, bármely Szerződő Államban benyújtható. Egyébiránt a PCT 2. cikkének i) pontja alapján „»bejelentésre« történő minden utalás úgy értendő, mint a találmányi szabadalmak, szerzői tanúsítványok, hasznossági tanúsítványok, használati minták, pótszabadalmak vagy póttanúsítványok, szerzői póttanúsítványok és hasznossági póttanúsítványok bejelentésére történő utalás”. Úgy tűnik tehát, hogy a PCT nem tesz különbséget szerint, hogy az egyes konkrét államok a találmány oltalmát milyen különböző jogok révén biztosítják.

48      E körülmények között, annak érdekében, hogy ne zárják ki indokolatlanul a használati mintaoltalmi bejelentések egy részét, az EUIPO kiterjesztő értelmezése lehetővé teszi annak elfogadását, hogy a PCT alapján benyújtott valamennyi nemzetközi szabadalmi bejelentésre elsőbbségi jog lehessen alapítani, elkerülve ezáltal az iparjogvédelmi jogok PCT‑ben biztosított jogi védelmének akadályozását. Bár a nemzetközi szabadalmi bejelentések ily módon a 6/2002 rendelet 41. cikke alapján a formatervezési minták tekintetében elsőbbségi jogot keletkeztethetnek, ez nem alakítja át a szabadalmi bejelentéseket használati mintaoltalmi bejelentésekké, és nem vonja azokat a használati mintákra vonatkozó szabályok hatálya alá.

49      A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy bár a 6/2002 rendelet 41. cikke (1) bekezdésének szövege nem kifejezetten a szabadalmon alapuló elsőbbségi jog igénylésére vonatkozik, a fellebbezési tanács helyesen vette figyelembe az említett cikkel összefüggésben a nemzetközi szabadalmi bejelentéseket. Az említett rendelkezés ezen tág értelmezése megfelel a PCT rendszerének, amely nemzetközi bejelentés fennállása esetén a használati minták és a szabadalmak azonos védelmének biztosítására irányul.

50      Ebből következik, hogy a fellebbezési tanács nem követett el hibát azzal, hogy a felperes által a PCT alapján benyújtott nemzetközi szabadalmi bejelentésen alapuló elsőbbségi jog igénylését úgy kezelte, mint amely a 6/2002 rendelet 41. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik azon kérdést illetően, hogy alapítható‑e ilyen nemzetközi szabadalmi bejelentésre elsőbbségi jog.

 A második jogalap arra alapított második részéről, hogy az elsőbbségi határidő meghatározása szempontjából figyelmen kívül hagyták a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke C. szakaszának (1) bekezdését

51      A második jogalap második részében a felperes úgy véli, hogy mivel a 6/2002 rendelet 41. cikkének (1) bekezdésében előírt hat hónapos határidő a jelen ügyben nem alkalmazható, a fellebbezési tanácsnak a Párizsi Uniós Egyezmény szabályait kellett volna alkalmaznia, amely egyezmény 4. cikke C. szakaszának (1) bekezdése a szabadalmi bejelentésen alapuló elsőbbségi jogra vonatkozóan tizenkét hónapos határidőt ír elő.

–       A Párizsi Uniós Egyezménynek a 6/2002 rendelet 41. cikkének értelmezése szempontjából fennálló relevanciájáról

52      A felperes vitatja a 6/2002 rendeletnek a fellebbezési tanács által elfogadott értelmezését, amely szerint az elsőbbségi jog igénylésének feltételeit e rendelet kimerítő jelleggel határozza meg, és azok a Párizsi Uniós Egyezmény rendelkezéseit tükrözik, így ez utóbbira nem kell hivatkozni.

53      A felperes úgy véli, hogy mivel az említett rendelet nem tartalmaz egyértelmű rendelkezést arról, hogy milyen feltételek mellett lehet hivatkozni nemzetközi szabadalmi bejelentés alapján fennálló elsőbbségi jogra, a Párizsi Uniós Egyezmény rendelkezéseit figyelembe kell venni az EUIPO előtti lajstromozási eljárás keretében.

54      Az EUIPO vitatja a felperes érvelését. A 6/2002 rendelet megfelelően hajtja végre a Párizsi Uniós Egyezmény formatervezési mintákra vonatkozó releváns szabályait. A 6/2002 rendelet 41. cikke (1) bekezdésének egyértelmű szövege egyértelműen kifejezi az uniós jogalkotó azon szándékát, hogy a közösségi formatervezési minták lajstromozására irányuló bejelentések tekintetében kimerítő szabályozást írjon elő az elsőbbség igénylésének határidejére vonatkozóan. Következésképpen a Párizsi Uniós Egyezmény közvetlen vagy analógia útján történő alkalmazása nem szükséges és nem is megfelelő.

55      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem azt a kontextust is figyelembe kell venni, amelybe illeszkedik, valamint azon jogi aktus célkitűzéseit és rendeltetését is, amelynek részét képezi. Valamely uniós jogi rendelkezés értelmezése szempontjából annak keletkezése is relevánsnak bizonyulhat (lásd: 2020. november 11‑i EUIPO kontra John Mills ítélet, C‑809/18 P, EU:C:2020:902, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56      A 6/2002 rendelet 41. cikke (1) bekezdésének szövegét illetően meg kell állapítani, hogy az nem rendelkezik arról a helyzetről, amikor a formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentést szabadalmi bejelentésen alapuló elsőbbségi jog igénylésével nyújtják be, és nem szabályozza tehát azt a határidőt sem, amelyen belül ilyen esetben az elsőbbség igényelhető.

57      Ennélfogva – ellentétben azzal, amit az EUIPO állítani látszik – a 6/2002 rendelet 41. cikkének (1) bekezdése nem szabályozza kimerítő módon azt a kérdést, hogy formatervezési minta lajstromozására irányuló későbbi bejelentés esetén milyen határidőn belül igényelhető elsőbbség.

58      A 6/2002 rendelet 41. cikke (1) bekezdésének keletkezéstörténetét illetően meg kell állapítani, hogy az előkészítő anyagok tanúsága szerint az említett rendeletnek az elsőbbségi jogra vonatkozó rendelkezései arra irányulnak, hogy a rendelet az elsőbbségi jogot és annak határidejét illetően megfeleljen a Párizsi Uniós Egyezménynek (lásd: a közösségi formatervezési mintáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó, 1993. december 3‑i javaslat [COM(93) 342 végleges‑COD 463] indokolása II. része IV. címének 2. szakasza).

59      A 6/2002 rendelet 41. cikkének (1) bekezdésében foglalt elsőbbségi jog és a Párizsi Uniós Egyezmény közötti kapcsolat magának a rendelkezésnek a szövegében is tükröződik, amely elsőbbségi jogot biztosít annak, „aki […] szabályszerű bejelentést tett a[…] Párizsi Egyezményben vagy a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó megállapodásban részes államban vagy ilyen államra kiterjedő hatállyal […]” Ebből a hivatkozásból arra lehet következtetni, hogy a 6/2002 rendelet 41. cikkének célja a Párizsi Uniós Egyezmény által létrehozott és a WTO tagjaira háruló azon kötelezettség figyelembevételét jelenti, hogy tartsák tiszteletben az ezen egyezmények valamelyikében részes államban tett szabályszerű bejelentés benyújtásából eredő elsőbbséget.

60      Mivel ugyanis az Unió, mint a WTO tagja, a TRIPS‑megállapodásban részes fél, köteles a szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályait a lehetőségekhez mérten az említett megállapodás szövegére és céljára tekintettel értelmezni. A TRIPS‑megállapodás 2. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy e megállapodás II., III. és IV. részét illetően a részes államok kötelesek megfelelni a Párizsi Uniós Egyezmény 1–12. cikkének és 19. cikkének (lásd: 2004. november 16‑i Anheuser‑Busch ítélet, C‑245/02, EU:C:2004:717, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. november 11‑i EUIPO kontra John Mills ítélet, C‑809/18 P, EU:C:2020:902, 64. pont). Az ítélkezési gyakorlat által a védjegyjoggal összefüggésben kialakított ezen megállapítás a formatervezési mintákra is átültethető, mivel – amint az a közösségi formatervezési mintáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó, 1993. december 3‑i javaslat (COM(93) 342 végleges‑COD 463) indokolásából is kitűnik – a 6/2002 rendelet elsőbbségére vonatkozó szabályokat többek között a közösségi védjegyre vonatkozó rendeletjavaslat szinte azonos rendelkezéseinek analógiájára fogalmazták meg.

61      Egyébiránt emlékeztetni kell a Bíróság ítélkezési gyakorlatára, amely szerint abban az esetben, ha az Unió ugyan nem szerződő fele a tagállamok által kötött nemzetközi egyezménynek, de egy olyan nemzetközi szerződés alapján, amelynek részese, köteles arra, hogy ne gátolja az ezen egyezmény alapján fennálló tagállami kötelezettségeket, a másodlagos uniós jogi aktusban szereplő fogalmakat úgy kell értelmezni, hogy azok továbbra is összeegyeztethetők legyenek az említett egyezménnyel és az említett szerződéssel, figyelembe véve a fogalmakat körülvevő szövegkörnyezetet és a vonatkozó szellemi tulajdonjogi egyezmények rendelkezéseivel elérni kívánt célt is; ez az ítélkezési gyakorlat nemcsak a védjegyjogban, hanem a szellemi tulajdonjogok más területein is alkalmazandó (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2012. március 15‑i SCF‑ítélet, C‑135/10, EU:C:2012:140, 50. és 56. pont; 2012. november 15‑i Bericap Záródástechnikai ítélet, C‑180/11, EU:C:2012:717, 69. és 70. pont).

62      Az elsőbbségi jogot illetően meg kell állapítani, hogy ez a jog a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikkén alapul (lásd a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) 29. cikkében foglalt elsőbbségi jogot illetően: 2001. november 15‑i Signal Communications kontra OHIM [TELEYE] ítélet, T‑128/99, EU:T:2001:266, 37. pont).

63      Ebből következően a 6/2002 rendelet 41. cikke (1) bekezdésének értelmezése kapcsán figyelembe kell venni a Párizsi Uniós Egyezményt.

64      A felperes tehát helyesen állítja, hogy mivel a korábbi nemzetközi szabadalmi bejelentés alapján fennálló elsőbbség határidejéről a 6/2002 rendelet nem rendelkezik, a rendelet alapjául szolgáló szabályozáshoz, azaz a Párizsi Uniós Egyezményhez kell folyamodni, amelynek a rendelet értelmezésére vonatkozó hivatkozásként és kiegészítő jelleggel is figyelembe kell venni azokat a rendelkezéseit, amelyek a szabadalmi bejelentés benyújtására alapított elsőbbség igénylési határidejének a formatervezési minta lajstromozására irányuló későbbi bejelentés keretében történő meghatározására vonatkoznak.

65      Végül meg kell jegyezni, hogy a fellebbezési tanács, amellett hogy a felperesével egyező indokok alapján elismerte, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény mutatis mutandis alkalmazandó az Európai Unióra, ebben az összefüggésben úgy ítélte meg, hogy ezen egyezmény nem rendelkezik elsőbbséggel a 6/2002 rendelet rendelkezéseivel szemben, mivel az nem minősül az említett egyezmény 19. cikke értelmében vett különmegállapodásnak, és az elsőbbségi jog érvényesíthetőségét kizárólag az említett rendeletre tekintettel kell értékelni.

66      A jelen ügyben fennállóhoz hasonló körülmények között az elsőbbségi határidő kérdését illetően azonban nem a Párizsi Uniós Egyezmény 6/2002 rendelettel szembeni elsőbbségének kérdéséről van szó. Amint ugyanis az a fenti 56. és 57. pontból kitűnik, ezen egyezmény alkalmazása az említett rendelet hiányosságának orvoslására irányul, mivel a rendelet nem rendelkezik a nemzetközi szabadalmi bejelentés alapján fennálló elsőbbségre vonatkozó határidőről.

–       A Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikkével összhangban, nemzetközi szabadalmi bejelentés alapján fennálló elsőbbségre vonatkozó határidőről

67      A felperes a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikkében foglalt rendelkezésekre, különösen a 4. cikk C. szakaszának (1) bekezdésére hivatkozik. Mivel a jelen ügyben az elsőbbség igénylése a PCT alapján benyújtott bejelentésre, tehát a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke A. szakaszának (1) bekezdése szerinti találmányi szabadalmi bejelentésre vonatkozik, ebből következően a formatervezési minta lajstromozására irányuló többes bejelentés benyújtására alkalmazandó elsőbbségi határidő a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke C. szakasza (1) bekezdésének megfelelően tizenkét hónap.

68      Az EUIPO erre lényegében azt válaszolja, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény a vitatott határidőre vonatkozó szabályokat tartalmaz. Egyrészt nem hivatkozik a Párizsi Uniós Egyezmény egyetlen olyan rendelkezésére sem, amely a formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentéssel összefüggésben kifejezetten a korábbi szabadalmi bejelentésen alapuló elsőbbség igénylését szabályozná, másrészt pedig ez az egyezmény nem ír elő olyan általános szabályt, amely minden lehetséges későbbi bejelentéssel kapcsolatos helyzetre alkalmazandó lenne.

69      Az EUIPO szerint a Párizsi Uniós Egyezmény kizárólag két olyan helyzetet szabályoz, amelyben oltalmi jog elsőbbsége igényelhető egy eltérő jellegű oltalmi jogra vonatkozó későbbi bejelentéssel összefüggésben. Ezt a két helyzetet az említett egyezmény 4. cikkének E. szakasza szabályozza, és a határidő mindkét esetben a későbbi bejelentés jellegétől függ.

70      E tekintetben nem vitatott, hogy a felperes formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentéssel összefüggésben egy korábbi nemzetközi szabadalmi bejelentésen alapuló elsőbbségi jogra hivatkozik.

71      Márpedig az alkalmazandó elsőbbségi határidők a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke C. szakaszának (1) bekezdése szerint az érintett jog jellegétől függnek. Feltéve, hogy a későbbi bejelentésnek és az elsőbbségi jog igénylését megalapozó bejelentésnek ugyanaz a tárgya, e rendelkezés szerint az elsőbbségi határidő a szabadalom és a használati minta esetében tizenkét hónap, míg a formatervezési minta esetében hat hónap.

72      A Párizsi Uniós Egyezmény – amint ezt az EUIPO helyesen állapítja meg – nem tartalmaz semmilyen kifejezett szabályt az olyan helyzetre alkalmazandó elsőbbségi határidővel kapcsolatban, amikor a későbbi bejelentés egy formatervezési mintára vonatkozik, az elsőbbség igénylése viszont egy korábbi nemzetközi szabadalmi bejelentésen alapul.

73      Az EUIPO azt is helyesen állapítja meg, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke E. szakaszának (1) bekezdése tartalmaz egy azt előíró szabályt, hogy a későbbi jog tekintetében megállapított elsőbbségi határidő irányadó abban az esetben, ha ez a későbbi jog formatervezési mintára, a korábbi jog pedig használati mintára vonatkozik.

74      Ezzel szemben, ami a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke E. szakaszának (2) bekezdését illeti, amely úgy rendelkezik, hogy a szabadalmi bejelentés egy használati minta lajstromozására irányuló későbbi bejelentés tekintetében alapul szolgálhat és elsőbbségi jogot alapozhat meg, és viszont, meg kell állapítani, hogy ez a rendelkezés – ellentétben azzal, amit az EUIPO sugallni látszik – egyáltalán nem tartalmaz információt az elsőbbségi határidő tekintetében.

75      Felmerül tehát a kérdés, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke E. szakaszának (1) bekezdése, mint az egyetlen olyan kifejezett szabály, amely a két egymást követő, különböző elsőbbségi határidőkhöz kapcsolódó jogra vonatkozó bejelentés esetére vonatkozik, olyan általános szabályt tükröz‑e, amely szerint a későbbi jog jellegéből következő elsőbbségi határidő a meghatározó, vagy ellenkezőleg, olyan általános szabály alóli kivételről van szó, amely szerint a korábbi jog jellege határozza meg az elsőbbségi határidő időtartamát.

76      A felperes a Bundespatentgericht (szövetségi szabadalmi bíróság) 1967. november 10‑i két végzésére és a német jogtudományi cikkekre hivatkozva előadja, hogy az elsőbbségi határidőt illetően a különböző jellegű oltalmi jogok tekintetében igényelt elsőbbségek esetében a korábbi jogra kell támaszkodni. Az említett végzésekben a Bundespatentgericht (szövetségi szabadalmi bíróság) többek között a brüsszeli kiegészítő okmányhoz fűzött memorandumot (Denkschrift zur Brüsseler Zusatzakte), az ipari tulajdon oltalmáról szóló 1883. évi Párizsi Uniós Egyezménynek az 1900. évi brüsszeli konferencián véghezvitt felülvizsgálatáról szóló 1903. évi magyarázó dokumentumot idézi, amelyből az következik, hogy a nemzetközi elsőbbségek rendszere annak lehetővé tételére irányult, hogy az ipari jogok nemzetközi védelmét igénylők fokozatosan, a többi államban benyújtott bejelentést az első – általában hazai – bejelentés sikerétől téve függővé járjanak el. Az említett dokumentum szerint a szabadalmon alapuló elsőbbségi jog határidejét hatról tizenkét hónapra kellett volna emelni, mivel például Németországban a szabadalmi oltalom lehetőségére vonatkozó első vizsgálati szakasz már önmagában véve hét hónapig tartott.

77      Az elsőbbségi rendszer belső logikájából következően főszabály szerint a korábbi jog jellege határozza meg az elsőbbségi határidő tartamát. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke C. szakasza (1) bekezdésének megfelelően azért hosszabb a szabadalmakra és a használati mintákra alkalmazandó elsőbbségi határidő, mint a formatervezési mintákra és a védjegyekre alkalmazandó, mert a szabadalmak és használati minták összetettebb jellegűek. Ugyanis tekintettel arra, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke C. szakaszának (2) bekezdése szerint az elsőbbségi határidő az első bejelentés benyújtásakor kezdődik, és a szabadalmak, illetve használati minták lajstromozására irányuló eljárás hosszabb, mint a formatervezési minták lajstromozására irányuló eljárás, és a szabadalmi bejelentésből vagy a használati minta bejelentéséből eredő elsőbbség esetében fennállna az elsőbbség lejártának veszélye, ha valamennyi jog esetében ugyanezt a – viszonylag rövid – hat hónapos határidőt alkalmaznák. Márpedig az elsőbbségi jog feltételezhetően azzal az előnnyel jár, hogy lehetővé teszi a bejelentő számára felmérni annak esélyét, hogy az érintett találmány tekintetében oltalmat szerezzen az egyik államban benyújtott korábbi szabadalmi bejelentés alapján, még mielőtt egy későbbi bejelentéssel esetleg megpróbálna egy másik államban oltalmat szerezni, amelyhez bizonyos lépéseket és előkészületeket kellene tennie, illetve költségeket és kapcsolódó formaságokat vállalnia. E tekintetben a Törvényszék a védjegyekkel kapcsolatban már emlékeztetett arra, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény megalkotóinak célja annak lehetővé tételére irányult, hogy az ezen egyezményben részes valamely állam joga alapján kedvezményezett személy, nem lévén képes egy védjegyet valamennyi részes államban egyidejűleg bejelenteni, az említett államokban egymás után kérelmezhesse a védjegy lajstromozását, ily módon nemzetközi dimenziót adva az egyik államban kapott oltalomnak anélkül, hogy több formaságnak kellene eleget tennie (2001. november 15‑i TELEYE ítélet, T‑128/99, EU:T:2001:266, 38. pont).

78      Ezenkívül logikusnak tűnik, hogy a korábbi jog jellege határozza meg az elsőbbségi határidő hosszát, mivel – amint azt a Törvényszék a védjegyjoggal összefüggésben megállapította (2001. november 15‑i TELEYE ítélet, T‑128/99, EU:T:2001:266, 42. pont) – e korábbi jog lajstromozása iránti bejelentés keletkezteti az elsőbbségi jogot. Egyébiránt az elsőbbségi határidő az említett bejelentés benyújtásának időpontjában kezdődik. Ha maga az elsőbbségi jog keletkezése, valamint az elsőbbségi jog határidejének kezdete a korábbi jogtól és az annak lajstromozására irányuló bejelentéstől függ, logikus, hogy az elsőbbségi jog időtartama is a korábbi jogtól függjön. Ezzel szemben semmi sem enged arra következtetni, hogy az elsőbbségi jog időtartama főszabály szerint a későbbi jogtól függne.

79      Ezt erősítik meg az ipari tulajdon oltalmáról szóló, 1883. évi Párizsi Uniós Egyezmény 1900. évben elvégzett első felülvizsgálatánek előkészületi anyagai is. Ugyanis a Brüsszelben 1897. december 1. és 14., valamint 1900. december 11. és 14. között tartott konferencia anyagaiból és jegyzőkönyveiből, különösen a német küldöttség által az 1897. december 1‑jei előkészítő értekezleten benyújtott beadvány 1. pontjából, az 1897. december 7‑i negyedik ülés jegyzőkönyvéből, valamint az 1900. december 12‑i második ülés jegyzőkönyvéből (lásd: Az 1897. december 1. és 14., valamint 1900. december 11. és 14. között tartott brüsszeli konferencia iratai, Az ipari tulajdon oltalmára létesült nemzetközi unió, Bern, 1901; a továbbiakban: a brüsszeli konferencia iratai, 169. o., 209–212. o. és 379–382. o.) az tűnik ki, hogy a szabadalmon alapuló elsőbbségi jog tekintetében az elsőbbségi határidőt hatról tizenkét hónapra hosszabbították meg, azzal az indokkal, hogy a többek között a német, osztrák és magyar jogszabályok szerint a szabadalmi bejelentések előzetes vizsgálata hosszabb időt vesz igénybe. Az érintett államok ezért úgy vélték, hogy a szabadalmakra vonatkozó elsőbbségi határidő szerintük túl rövid időtartama miatt nem tudnak csatlakozni az említett egyezményhez, mivel az előzetes vizsgálat időtartama majdnem mindig meghaladta az elsőbbségi határidő tartamát (lásd a brüsszeli konferencia iratait, 37. o.). A szabadalmakra vonatkozó elsőbbségi határidő meghosszabbítását az ipari tulajdon oltalmára létesült nemzetközi unió Nemzetközi Irodája javasolta „annak érdekében, hogy figyelembe vegyék azon országok különleges szükségleteit, ahol az előzetes vizsgálat gyakorlata van érvényben” (lásd a brüsszeli konferencia iratait, 144. o.), majd ezt követően az 1883. március 20‑i egyezményt módosító, 1900. december 14‑i kiegészítő okmány 1. cikkének II. pontjában elfogadta és végrehajtotta (lásd a brüsszeli konferencia iratait, 410. o.).

80      Mindezek megerősítik, hogy az elsőbbségi határidők rendszerének alapját képező koncepció szerint valóban a korábbi jog a meghatározó az elsőbbségi határidő tartamának szempontjából.

81      Ezenkívül az, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke E. szakaszának (1) bekezdése olyan különös szabályként jelenik meg, amely kivételt képez azon elv alól, amely szerint az elsőbbségi határidő meghatározása szempontjából a korábbi jog jellege a meghatározó, magának a rendelkezésnek a szövegéből következik. A „ha” szó ugyanis, amely az említett rendelkezés kontextusában azt jelenti, hogy „abban az esetben”, azt jelzi, hogy ez a szabály csak a kifejezetten meghatározott esetekben alkalmazható. Hasonlóképpen, a „csak” kifejezést használó negatív megfogalmazás azt jelzi, hogy az elsőbbségi határidő időtartamának a későbbi jogra, azaz a formatervezési mintákra való hivatkozással történő meghatározása kivételes jellegű, eltérve az általános szabálytól.

82      A Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke E. szakasza (1) bekezdésének kivételes jellege történeti elemzés alapján is levezethető, amely szerint az említett egyezmény 4. cikkének E. szakaszát úgy fogalmazták meg, hogy az kizárólag a használati mintákra vonatkozzon. A Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikkének E. szakaszát 1925‑ben fogadták el. A használati mintákra vonatkozó ezen szabály beiktatása azt követően bizonyult célszerűnek, hogy 1911‑ben kiterjesztették az ipari tulajdon oltalmáról szóló, 1883. évi Párizsi Uniós Egyezmény hatályát annak érdekében, hogy az az említett használati mintákra is kiterjedjen, és azok bekerüljenek azon ipari tulajdonjogok felsorolásába, amelyek oltalmát az említett egyezmény 2. cikke (jelenleg a Párizsi Uniós Egyezmény 1. cikkének (2) bekezdése) biztosítja. Az említett E. szakasz 4. cikkének 1925‑ben történt beillesztése lehetővé tette annak elkerülését, hogy formatervezési mintaként újból bejelentés tárgyát képezze az olyan, régóta közzétett használati minta, amelyre a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke C. szakaszának (1) bekezdése szerinti tizenkét hónapos határidő vonatkozott volna.

83      A felperes tehát jogosan hivatkozik arra, hogy a szabadalmak és a használati minták közötti, a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke E. szakaszának (1) bekezdésében foglalt sajátos esetben előírt eltérő bánásmód többek között a lajstromozási eljárások eltérő időtartamával magyarázható, mivel a használati mintákat rövid formai vizsgálat alapján lajstromozzák és teszik közzé, míg a szabadalmi bejelentéseket általában nem teszik közzé a tizenkét hónapos elsőbbségi határidő lejárta előtt. E szakasznak így tehát nem volt célja, hogy a használati mintákat érintő eseteken túl is hatást váltson ki, ellentétben azzal, amit az EUIPO sugallni látszik, amely azt javasolja, hogy a nemzetközi szabadalmi bejelentés benyújtására a 6/2002 rendelet 41. cikkében a használati minta lajstromozására irányuló bejelentés benyújtására előírt hat hónapos határidőt alkalmazzák, amely szerinte pontosan megfelel a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke E. szakaszának.

84      Azt az esetet illetően, amikor – mint ebben az ügyben is – a korábbi szabadalmi bejelentést egy későbbi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés követi, a felperes helyesen hivatkozik arra, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke E. szakaszának (1) bekezdése mögött húzódó cél nem érinti a szabadalmi bejelentéseket. Annak kockázata ugyanis, hogy egy hosszú ideje közzétett szabadalmat formatervezési mintaként újból bejelentenek, gyakorlatilag nem áll fenn, amit a jelen ügy is megerősít, amelyben a felperes 2017. október 26‑án nyújtotta be a PCT/EP2017/077469. számú szabadalmi bejelentést az ESZH‑hoz, míg az európai szabadalmak megadásáról szóló 1973. október 5‑i egyezmény 93. cikke (1) bekezdése csak a benyújtás napjától számított 18 hónappal később írja elő a közzétételt.

85      Meg kell állapítani, hogy az EUIPO által az ezzel ellentétes álláspont alátámasztására felhozott érvekkel nem cáfolható az a következtetés, amely szerint a Párizsi Uniós Egyezmény alapját képező általános szabálynak az tekinthető, hogy az elsőbbségi határidő tartamának meghatározása szempontjából a korábbi jog jellege meghatározó. Az EUIPO konkrétan nem hoz fel egyetlen olyan érvet sem, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy a használati mintákra vonatkozóan megalkotott különös szabályt a szabadalmakra is alkalmazni kellene.

86      Ennélfogva azt a következtetést kell levonni, hogy a fellebbezési tanács tévesen állapította meg, hogy a PCT/EP2017/077469. számú nemzetközi szabadalmi bejelentésnek a felperes által lajstromoztatni kívánt tizenkét formatervezési minta tekintetében kért elsőbbségének felperes általi igénylésére nyitva álló határidő hat hónap volt.

87      Ezért a második jogalapnak helyt kell adni.

88      A fenti megfontolások összességéből – anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a felperes által előterjesztett első jogalapot – az következik, hogy a keresetnek helyt kell adni azon részében, amelyben a megtámadott határozat hatályon kívül helyezésére irányul, az ezt meghaladó részében pedig el kell utasítani.

 A költségekről

89      Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 190. cikkének (2) bekezdése értelmében a feleknél a fellebbezési tanács előtti eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeket megtérítendő költségeknek kell tekinteni. A jelen esetben az EUIPO‑t, mivel lényegében pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) harmadik fellebbezési tanácsának 2019. június 13i határozatát (R 573/20193. sz. ügy) hatályon kívül helyezi.

2)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Törvényszék az EUIPOt kötelezi a költségek viselésére.

Collins

De Baere

Steinfatt

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. április 14‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: német.