Language of document : ECLI:EU:C:1996:140

A BÍRÓSÁG 2/94. SZ. VÉLEMÉNYE

1996. március 28.

„A Közösségnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez történő csatlakozása”

A Bíróságot vélemény iránti kérelemmel keresték meg, amelyet 1994. április 26‑án az Európai Unió Tanácsa nyújtott be a Bíróság Hivatalához az EK‑Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése alapján, amely szerint:

„A Tanács, a Bizottság vagy bármelyik tagállam előzetesen kikérheti a Bíróság véleményét a tervezett megállapodásnak e szerződés rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségéről. Ha a Bíróság véleménye kedvezőtlen, a megállapodás csak az Európai Unióról szóló szerződés N. cikkének megfelelően léphet hatályba.”

A vélemény iránti kérelem ismertetése

I – A vélemény iránti kérelem

1.      A Tanács (képviselik: J.‑C. Piris, a Jogi Szolgálat főigazgatója, J.‑P. Jacqué, a Jogi Szolgálat igazgatója és A. Lo Monaco, a Jogi Szolgálat tagja, meghatalmazotti minőségben) a következő kérdésben kéri a Bíróság véleményét:

„Az Európai Közösség csatlakozása az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑i egyezményhez (a továbbiakban: egyezmény) összeegyeztethető-e az Európai Közösséget létrehozó szerződéssel?”

2.      A Tanács szerint nem hozható a tárgyalások megkezdésére vonatkozó elvi döntés anélkül, hogy a Bíróság meg ne vizsgálná a tervezett csatlakozásnak a Szerződéssel való összeegyeztethetőségét.

Szóbeli észrevételeiben a Tanács, jóllehet elismerte, hogy a tervezett megállapodás szövege még nem áll rendelkezésre, azon az állásponton volt, hogy a kérelem elfogadható. A Tanács nem követett el eljárási visszaélést, hanem jogi és intézményi természetű elvi kérdésekkel szembesült. Ráadásul az egyezmény, amelyhez a Közösség csatlakozni kíván, ismert, és a csatlakozás miatt felmerülő jogi problémák elegendően pontosak ahhoz, hogy a Bíróság azokról véleményt nyilváníthasson.

3.      A tervezett megállapodás tárgyának és céljainak bemutatása során a Tanács kifejtette álláspontját a csatlakozás hatályáról, a Közösség részvételéről az ellenőrző szervekben és az egyezmény és a jegyzőkönyvek szükséges módosításáról.

4.      Ami a csatlakozás hatályát illeti, a Tanács kifejti, hogy mindegyik Közösségnek a hatásköre keretein belül és a jogának alkalmazási köre szabta határokon belül kell az egyezményhez csatlakoznia. A csatlakozásnak az egyezményre és a Közösség valamennyi tagállama által megerősített, hatályba lépett jegyzőkönyvekre kell vonatkoznia. E csatlakozás nem lehet semmilyen hatással a tagállamok – mint az egyezmény Szerződő Felei – által tett fenntartásokra, amelyeket továbbra is alkalmazni kell a tagállami hatáskörbe tartozó területeken. A Közösség elfogadná az egyéni kérelmek és az államok egymás elleni kereseteinek lehetőségét; a Közösség és annak tagállamai közötti keresetek lehetőségét viszont ki kellene zárni annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák az ilyen ügyekben a Bíróságnak az EK-Szerződés 219. cikkén alapuló kizárólagos hatáskörét.

5.      Ami a Közösségnek az ellenőrző szervekben, különösen a jövőbeli egységes Emberi Jogok Bíróságában való részvételét illeti, különböző megoldások jöhetnek számításba: a közösségi bíró hiánya, olyan állandó bíró kinevezése, akinek jogállása megegyezne a többi bíráéval, olyan különleges jogállású bíró kinevezése, akinek szavazati joga csak a közösségi jogot érintő ügyekre korlátozódna. E bíró nem lehetne egyúttal a Bíróság tagja. E bíró kinevezési eljárását az egyezmény szabályozná, elfogadva azt, hogy a Közösség által javasolt jelöltek kijelölése a Közösség belső ügye maradna. Nem tervezik a Közösség részvételét a Miniszteri Bizottságban, amely egyébként teljesen funkcióját veszti majd a jövőbeli bíráskodási mechanizmusban.

6.      Módosítani kellene a jelenleg csak az Európa Tanács tagjai számára nyitott egyezményt és jegyzőkönyveket. A Közösség ugyanis nem tervezi az Európa Tanácshoz való csatlakozást. Ugyancsak módosítani kellene az Európa Tanács tagjait az egyezmény ellenőrzési mechanizmusaiba bevonó technikai rendelkezéseket. Csatlakozás esetén a Közösség a csak saját hatáskörei keretein belül válna kötelezetté. Gondoskodni kellene olyan mechanizmusról, amely lehetővé tenné, hogy a Közösség és a tagállamok tisztázzák a hatáskörök megosztását az egyezmény szerveiben.

7.      A csatlakozásnak a Szerződéssel való összeegyeztethetőségére vonatkozó elemzés keretein belül a Tanács megvizsgálja, hogy van-e a Közösségnek hatásköre megkötni a tervezett megállapodást, és hogy az egyezmény bírósági rendszere összeegyeztethető-e a Szerződés 164. és 219. cikkével.

8.      A Tanács elismeri, hogy a Szerződés az emberi jogok tekintetében nem ruházza fel a Közösséget különös hatáskörrel. E jogok védelmét a közösségi jog általános elvei biztosítják. E védelem szükségessége – amelyet az ítélkezési gyakorlat is megerősít – immár az Európai Unióról szóló szerződés F. cikkében is elismerést nyert. A Tanács azon az állásponton van, hogy az emberi jogok védelme olyan horizontális elvből ered, amely a Közösség céljainak szerves részét képezi. Különös cikk hiányában az EK-Szerződés 235. cikke szolgálhat alapul a csatlakozáshoz feltéve, hogy e cikk alkalmazási feltételei teljesülnek.

9.      A Tanács továbbá felteszi a kérdést, hogy vajon a Közösségnek az egyezményhez, különösen pedig annak bírósági rendszeréhez való csatlakozása megkérdőjelezi-e a Szerződés 164. és 219. cikkével a Bíróságra ruházott kizárólagos bíráskodási hatáskört és a közösségi jogrendszer autonómiáját.

10.      A Tanács kiemeli, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek nincs közvetlen hatálya; ugyanis e bíróság nem semmisíthet meg, illetve nem módosíthat tagállami jogszabályokat, a Szerződő Feleket mindössze meghatározott eredmény elérésére kötelezheti. Azonban az Európai Bíróságnak a saját ítélkezési gyakorlatában e bíróság ítéleteit tiszteletben kellene tartania. Mivel az egyéni kérelem előzetes feltétele a belső jogorvoslati lehetőségek kimerítése, ez a Közösség belső bíróságai szempontjából azt jelentené, hogy e bíróságok, különösen pedig az Európai Bíróság döntenének a közösségi jogi aktusoknak az egyezménnyel való összeegyeztethetőségéről. Az 1991. december 14-i 1/91. sz. véleményében (EBHT 1991., I-6079. o.) a Bíróság elfogadta, hogy a Közösség alávesse magát egy nemzetközi megállapodás által létrehozott bírósági mechanizmusnak, feltéve, hogy e bíróság tevékenysége kizárólag e megállapodás értelmezésére és alkalmazására szorítkozik, és nem kérdőjelezi meg a közösségi jogrendszer autonómiáját. A Tanács felteszi a kérdést, hogy e megállapítás csak arra az esetre vonatkozik-e, amikor e bíróság ítéletei csak a nemzetközi megállapodásra vonatkoznak, vagy pedig arra az esetre is, ha ezen ítéletek a közösségi jognak a megállapodással való összeegyeztethetőségét érinthetik.

II – Eljárás

1.      A Bíróság eljárási szabályzata 107. cikke 1. §-ának megfelelően, a vélemény iránti kérelmet kézbesítették az Európai Közösségek Bizottsága és a tagállamok részére. Írásbeli észrevételeket tett a belga kormány (képviseli: J. Devadder, a külügy-, külkereskedelmi és fejlesztési együttműködési minisztérium igazgatási igazgatója, meghatalmazotti minőségben), a dán kormány (képviselik: L. Mikaelsen nagykövet és P. Biering osztályvezető, külügyminisztériumi jogtanácsosok, meghatalmazotti minőségben), a német kormány (képviselik: E. Röder, Ministerialrat a szövetségi gazdasági minisztériumban és A. Dittrich, Regierungsdirektor a szövetségi igazságügyi minisztériumban, meghatalmazotti minőségben), a görög kormány (képviselik: V. Rotis, az államtanács tiszteletbeli elnöke, S. Zisimopoulos, a Görög Köztársaság állandó képviseletének jogtanácsosa és N. Dafniou, a külügyminisztérium közösségi jogi ügyekkel foglalkozó külön szolgálatának titkára, meghatalmazotti minőségben), a spanyol kormány, képviselik: A. Navarro González, a közösségi jogi és intézményi együttműködés főigazgatója és R. Silva de Lapuerta, abogado del Estado a közösségi jogi osztálynál, meghatalmazotti minőségben), a francia kormány (képviselik: E. Belliard, a külügyminisztérium jogi osztályának helyettes igazgatója, C. de Salins, ugyanezen osztály aligazgatója és C. Chavance, ugyanezen osztály külügyi titkára, meghatalmazotti minőségben), a holland kormány (képviseli: A. Bos külügyminisztériumi jogtanácsos, meghatalmazotti minőségben), a portugál kormány (képviselik: L. Fernandes, a külügyminisztérium közösségi ügyekkel foglalkozó főigazgatósága jogi osztályának igazgatója és M. L. Duarte, ugyanezen igazgatóság konzultánsa, meghatalmazotti minőségben), az Egyesült Királyság kormánya (képviseli: J. Collins, a Treasury Solicitor's Department-től, meghatalmazotti minőségben, segítői: S. Richards és D. Anderson barristerek), valamint a Bizottság (képviselik: J. Amphoux, a Jogi Szolgálat vezető jogtanácsosa, J. Pipkorn, a Jogi Szolgálat jogtanácsosa és R. Gosalbo-Bono, a Jogi Szolgálat tagja, meghatalmazotti minőségben).

2.      Az Osztrák Köztársaságnak, a Finn Köztársaságnak és a Svéd Királyságnak – az Európai Unióhoz való csatlakozásuk után – szintén kézbesítették a vélemény iránti kérelmet. Az osztrák kormány (képviseli: K. Berchtold egyetemi docens, meghatalmazotti minőségben) és a finn kormány (képviseli: H. Rotkirch külügyminisztériumi osztályvezető, meghatalmazotti minőségben) terjesztettek elő írásbeli észrevételeket.

3.      Kérésére észrevételeket terjeszthetett elő az Európai Parlament (képviselik: G. Garzón Clariana jogtanácsos és E. Perillo, a Jogi Szolgálat tagja, meghatalmazotti minőségben).

4.      Az 1995. november 7-i tárgyaláson a Bíróság meghallgatta a belga kormányt (képviseli: J. Devadder), a dán kormányt (képviselik: L. Mikaelsen és P. Biering), a német kormányt (képviseli: A. Dittrich), a görög kormányt (képviselik: A. Samoni-Rantou, a külügyminisztérium közösségi jogi ügyekkel foglalkozó külön szolgálatának helyettes jogi szaktanácsadója, meghatalmazotti minőségben és N. Dafniou), a spanyol kormányt (képviseli: R. Silva de Lapuerta), a francia kormányt (képviselik: J.-F. Dobelle, a külügyminisztérium jogi osztályának helyettes igazgatója, meghatalmazotti minőségben és C. Chavance), az ír kormányt (képviselik: D. Gleeson SC, meghatalmazotti minőségben és M. Buckley), az olasz kormányt (képviseli: U. Leanza professzor, a külügyminisztérium diplomáciai ügyekkel, szerződésekkel és jogalkotási kérdésekkel foglalkozó osztályának osztályvezetője, meghatalmazotti minőségben), a holland kormányt (képviseli: M. Fiestra, a külügyminisztérium helyettes jogtanácsosa, meghatalmazotti minőségben), a portugál kormányt (képviselik: L. Fernandes és M. L. Duarte), a finn kormányt (képviseli: H. Rotkirch), a svéd kormányt (képviseli: L. Nordling, a külügyminisztérium európai ügyekkel foglalkozó jogi osztályának tanácsosa), az Egyesült Királyság kormányát (képviseli: J. E. Collins, segítői: S. Richards és D. Anderson), az Európai Unió Tanácsát (képviselik: J.-C. Piris, J.-P. Jacqué és A. Lo Monaco), a Bizottságot (képviselik: J. Pipkorn és R. Gosalbo-Bono) valamint az Európai Parlamentet (képviselik: G. Garzón Clariana és E. Perillo).

III – Az emberi jogoknak a Közösség általi tiszteletben tartásával kapcsolatos kérdéskör története

1.      Az EK-Szerződés, hasonlóan az ESZAK- vagy az EAK-Szerződéshez, nem foglalkozik kifejezetten az alapvető jogokkal, leszámítva az utolsó preambulumbekezdés „megőrzik és erősítik a békét és a szabadságot” fordulatát.

2.      A Bíróság – a közös alkotmányos hagyományokra, valamint különféle nemzetközi okmányokra, különösen pedig az egyezményre hivatkozva – az alapvető jogok védelmét az általános közösségi jogelveken keresztül karolta fel.

3.      Ezen ítélkezési gyakorlatra támaszkodva, az Egységes Európai Okmány preambuluma a tagállamok alkotmányában és törvényeiben, az egyezményben, valamint az Európai Szociális Chartában elismert alapvető jogok tiszteletben tartását tűzi ki célul.

4.      Az Európai Unióról szóló szerződés F. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy az Unió „a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvető jogokat, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló […] európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek”. E Szerződés J.1. cikke (2) bekezdésének ötödik francia bekezdése célul tűzi ki az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartását. Ugyanezen Szerződés K.2. cikkének (1) bekezdése kifejezetten utal az egyezménynek az igazságügyi és belügyi együttműködés keretein belül való tiszteletben tartására.

5.      Az alapvető jogok tiszteletben tartását a tagállamok és a közösségi intézmények politikai nyilatkozatai is célul tűzték ki. Itt a következő dokumentumok említhetők meg: az alapvető jogokról szóló, 1977. április 5-i európai parlamenti, tanácsi és bizottsági közös nyilatkozat (Szerződésgyűjtemény 1995., 877. o.), az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a tagállamok Tanács keretében ülésező képviselőinek és a Bizottságnak a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni, 1986. június 11-i együttes nyilatkozata (Szerződésgyűjtemény 1995., 889. o.), a Tanácsnak és a tagállamok Tanács keretében ülésező képviselőinek a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen folytatott küzdelemről szóló, 1990. május 29-i állásfoglalása (HL C 157., 1990., 1. o.), a Tanácsnak és a tagállamok Tanács keretében ülésező képviselőinek az emberi jogokról, a demokráciáról és a fejlődésről szóló, 1991. november 28-i állásfoglalása (Európai Közösségek Értesítője 11/91. sz., 130. o., 2.3.1. pont), valamint a Tanács és a tagállamok ezen állásfoglalás végrehajtásáról szóló, 1992. november 18-i következtetései. Emellett megemlíthetők az Európai Tanács következő nyilatkozatai: az európai identitásról szóló, 1973. december 14-i nyilatkozat (Európai Közösségek Értesítője 12/73. sz., 2501. pont), a demokráciáról szóló, 1978. április 8-i nyilatkozat, a Közösség nemzetközi szerepéről szóló, 1988. december 2-3-i nyilatkozat (Európai Közösségek Értesítője 12/88. sz., 1.1.10. pont), az emberi jogokról szóló, 1991. június 29-i nyilatkozat (Európai Közösségek Értesítője 6/91. sz., V. melléklet) és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 45. évfordulója alkalmából kiadott, az emberi jogokról szóló, 1993. december 11-i nyilatkozat (Európai Közösségek Értesítője 12/93. sz., 1.4.12. pont).

6.      Az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz eljuttatott, a közösségi jog létrehozásában és fejlesztésében az alapvető jogok védelméről szóló, 1976. február 4-i jelentésében (Európai Közösségek Értesítője, 5/76. sz. kiegészítés) a Bizottság kizárta annak szükségességét, hogy a Közösség, mint olyan, csatlakozzon az egyezményhez.

7.      A Bizottság a Tanácsnak a hivatalos csatlakozást először az Európai Közösségeknek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez történő csatlakozásáról szóló, 1979. április 4-i memorandumban (Európai Közösségek Értesítője, 2/79. sz. kiegészítés) javasolta.

8.      E javaslatot azután a Közösségnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez történő csatlakozásáról szóló, 1990. november 19-i bizottsági közleményben megismételték.

9.      1993. október 26-án a Bizottság közzétette a Közösségnek az emberi jogok európai egyezményéhez történő csatlakozásáról és a közösségi jogrendről szóló munkaanyagot, amelyben megvizsgálta különösen a csatlakozás jogalapját és a Bíróság joghatóságának kizárólagosságát.

10.      Az Európai Parlament több alkalommal is a csatlakozás mellett foglalt állást, legutóbb a jogi és állampolgári jogi bizottság jelentése alapján elfogadott, a Közösségnek az emberi jogok európai egyezményéhez történő csatlakozásáról szóló, 1994. január 18-i állásfoglalásában (HL C 44., 1994., 32. o.).

IV – A vélemény iránti kérelem elfogadhatósága

1.      Az ír kormány és az Egyesült Királyság kormánya szerint a vélemény iránti kérelem nem elfogadható. A dán, finn és svéd kormány is kiemeli, hogy a kérelem felvetése korainak tűnik.

Szóbeli észrevételeiben az ír kormány hangsúlyozza, hogy a csatlakozás tekintetében nincs olyan kézzelfogható megállapodási javaslat, amelyről a Bíróság véleményt nyilváníthatna. Számos technikai probléma vetődik fel és többféle megoldás is elképzelhető. Semmilyen állásfoglalás nem született még arról, hogy kik vegyenek részt a tárgyalásokon.

Az Egyesült Királyság kormánya szerint jelen esetben nincs szó a Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése szerinti „tervezett” megállapodásról. A Bíróságot csak a megállapodás-tervezetről folytatott részletes tárgyalások után lehet véleménynyilvánításra felkérni. Az 1979. október 4-i 1/78. sz. vélemény (EBHT 1979., 2871. o.) esetében kétségtelenül annak ellenére elfogadták a kérelmet, hogy a tárgyalások még nem kezdődtek meg. Azonban e kérelem benyújtásának időpontjában a megállapodás tervezet formájában már létezett; a tárgyalásokat az eljárás alatt is folytatták, és a véleménynyilvánítás előtt a Bíróságot az utolsó szövegváltozatról tájékoztatták. Ezzel szemben a jelen eljárás esetében nincs semmiféle megállapodás-tervezet, és nem terveznek tárgyalásokat a véleménynyilvánítás előtt. Az 1/78. sz. vélemény iránti kérelem megalapozott volt, mivel a megállapodás jogalapját vitatták. Jelen esetben konszenzus van az egyetlen lehetséges jogalap tekintetében: ez a Szerződés 235. cikke.

A Tanács által előadott alapvető problémák mellett, az Egyesült Királyság kormánya más nehézségekre is felhívja a figyelmet. Az alábbi kérdéseket állítja a középpontba: olyan csatlakozás hatálya, amelyet a tagállamok fenntartásai mellett fogadnának el, a tagállamok azon hatásköre, hogy bármikor eltérhetnek az egyezmény egyes rendelkezéseitől, a tagállamok és a Közösség kötelezettségei közötti eltérés kockázata, a Közösség részvételének problémája az egyezmény szerveiben, különösen a jövőbeli egységes Bíróságban, a Közösség és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás, az abból adódó nehézségek, hogy a Közösség anélkül csatlakozik az egyezményhez, hogy ezt megelőzően az Európa Tanácshoz csatlakozna, az ESZAK- és az EAK-Szerződés sorsa. Tekintettel e problémák súlyosságára és sokaságára, az Egyesült Királyság szerint a Bíróság jelenleg nem nyilváníthat helytálló véleményt.

Az egyetlen lehetséges jogalap, a Szerződés 235. cikke a Tanács egyhangú határozatát írja elő. Az a tény, hogy ilyen egyhangúság nem áll fenn, a vélemény iránti kérelem hipotetikus és irreális jellegére utal. Márpedig az előzetes döntéshozatal keretében a Bíróság mindig visszautasította az általános és hipotetikus kérdésekről való döntést.

A dán kormány kiemeli, hogy nincs tárgyalás alatt álló megállapodás-tervezet. Sőt mi több, még a tárgyalások megkezdéséről sem született megegyezés a Tanácson belül.

A finn kormány emlékeztet arra, hogy az eljárási szabályzat 107. cikkének 2. §-a és a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a vélemény a tervezett megállapodásnak a Szerződéssel való összeegyeztethetőségére és a Közösség hatáskörére vonatkozhat. Jelen esetben a vélemény iránti kérelem elfogadhatósága attól függ, hogy az e kérelemhez csatolt vagy itt említett okmányok olyan egységet képeznek-e, amelyből a tervezett megállapodás elég pontosan meghatározható ahhoz, hogy a Bíróság arról véleményt nyilváníthasson. Igenlő válasz esetén a kérelem esetlegesen korai jellege nem akadályozza meg a Bíróságot abban, hogy általánosságban és elvi síkon véleményt nyilvánítson.

Szóbeli észrevételeiben a svéd kormány is megemlíti, hogy az egyezménynek nincs szövegtervezete és a Tanács még határozatot sem hozott a tárgyalások megkezdéséről. Még ha a Bíróság el is fogadja a vélemény iránti kérelmet, a későbbiekben akkor is újabb kérelemre lenne szükség a jogi és technikai kérdések megtárgyalása után.

2.      A Bizottság, a Parlament, valamint a belga, német, francia, olasz és portugál kormány kifejti, hogy a vélemény iránti kérelem elfogadható, mivel az a Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése értelmében vett „tervezett megállapodásra” vonatkozik.

A Bizottság emlékeztet arra, hogy a 228. cikk szövege megváltozott. Az EGK-Szerződés 228. cikke (1) bekezdése második albekezdésének korábbi szövege – amely lehetővé tette a Bíróság előzetes véleményének kikérését a tervezett megállapodás összeegyeztethetőségéről –, a Közösség és harmadik államok vagy valamely nemzetközi szervezet közötti megállapodások megkötéséről szóló első albekezdéshez kapcsolódott. Az EK-Szerződés 228. cikke (6) bekezdésének új szövege már csak tervezett megállapodást említ, és egyáltalán nem rendelkezik egy adott megállapodás megkötése előtti véleményről. A Bíróság már a fent hivatkozott, 1/78. sz. véleményben is tágan értelmezte a tervezett megállapodás fogalmát; ezen ítélkezési gyakorlatot az új szövegezés is megerősíti. Az 1/78. sz. vélemény iránti kérelem esetéhez hasonlóan a Bíróságnak hatásköri kérdésben kell döntenie, és nem áll fenn annak a kockázata, hogy arról az esetleges tárgyalások során újból döntést kelljen hoznia.

A Parlament kiemeli, hogy a 228. cikk célja – amint ez az 1975. november 11-i 1/75. sz. véleményből (EBHT 1975., 1355. o.) is kiderül – az, hogy elejét vegye a Szerződés nemzetközi megállapodásokkal való összeegyeztethetőségének vitatásának. Jelen esetben az egyezmény által létrehozott jogrendnek a közösségi jogrenddel való összeegyeztethetőségéről van szó. A konkrét jogi kérdés az, hogy a Bíróság joghatóságának kizárólagossága összeegyeztethető-e a közösségi jogrenden kívüli bíróságnak való alárendelésével. A Bíróság a fent hivatkozott, 1/78. sz. véleményben elismerte, hogy minden érintett államnak – ideértve a harmadik államokat is – érdeke, hogy a hatásköri problémákat már a tárgyalások megkezdésekor tisztázzák.

A belga kormány is hivatkozik az 1/78. sz. véleményre, mint precedensre, és a Szerződés 228. cikke (6) bekezdésének új szövegére. Különösen három pontot emel ki. A tagállamok elfogadták, hogy a csatlakozásnak a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét a tárgyalások megkezdése előtt meg kell állapítani. A Bíróság a fent hivatkozott, 1/78. sz. és 1992. április 10-i 1/92. sz. véleményben (EBHT 1992., I-2821. o.) már elismerte, hogy egy vélemény iránti kérelmet akkor is el kell fogadni, ha a tervezett megállapodás tartalma nincs minden részletében kidolgozva, feltéve, hogy a tervezett megállapodás tárgya ismert és a kérelem előterjesztőjének érdeke fűződik a válaszhoz. A Szerződés 228. cikke (6) bekezdésének hatékony érvényesülését sértené az, ha a véleményt kérő intézménytől azt várnák el, hogy a tervezett megállapodásnak a közösségi joggal való összeegyeztethetőségéhez már a Bíróság elé terjesztés pillanatában se férjen semmi kétség.

A német kormány szóbeli észrevételeiben előadja, hogy a kérelem elfogadható, mivel annak előterjesztésekor a csatlakozásról folytatott vita olyan előrehaladott szakaszba került, hogy a Bíróság véleménye szükségesnek és indokoltnak tűnik. Az egyezmény, mint a csatlakozás tárgya, akárcsak a csatlakozással szükségessé váló kiigazítások, ismertek. A Bíróság által a fent hivatkozott, 1/78. sz. véleményben elfogadottakkal összhangban, valamennyi tagállamnak érdekében áll, hogy a tárgyalások előtt tisztázásra kerüljön, hogy a Közösségnek van-e hatásköre az egyezményhez történő csatlakozásra.

A francia kormány szóbeli észrevételeiben elismeri, hogy a Bíróságnak nem áll rendelkezésére megállapodás-tervezet, hogy sok bizonytalanság van a tárgyalások tartalmi kérdéseivel kapcsolatban, és hogy pillanatnyilag nincs konszenzus a Tanácson belül a csatlakozás célszerűségét illetően. A Bíróságnak mindamellett el kell fogadnia a vélemény iránti kérelmet, mivel a csatlakozásnak a Szerződéssel való összeegyeztethetőségére vonatkozó jogi kérdések pontosan meghatározhatók és relevanciájuk nem kérdőjelezhető meg.

Az olasz kormány szóbeli észrevételeiben az eljárási szabályzat 107. cikkének 2. §-ára hivatkozik, amely szerint a vélemény iránti kérelem a tervezett megállapodásnak a Szerződés rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségével vagy a Közösségnek a megállapodás megkötésére vonatkozó hatáskörével foglalkozhat. Ha a kérelem – mint jelen esetben is – a hatáskörre vonatkozik, úgy nem szükséges, hogy a megállapodásról már megfelelően kidolgozott szöveg álljon rendelkezésre. Még ha el is fogadjuk, hogy a kérelem a csatlakozásnak a Szerződés meghatározott rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségére vonatkozik, a Bíróság a kérelmet akkor sem utasíthatja el, mivel az egyezmény, amelyhez a Közösség csatlakozni kíván, létezik és általános vonatkozásai ismertek.

Szóbeli észrevételeiben a portugál kormány is kiemeli, hogy a lefolytatandó tárgyalások eredménye és azon egyezmény tartalma, amelyhez a Közösség csatlakozni kíván, ismertek.

V – A tervezett csatlakozás jogalapja

1.      Az osztrák kormány – miután emlékeztetett a Közösség külső hatásköreire vonatkozó ítélkezési gyakorlatra – előadja, hogy valamennyi közösségi hatáskör gyakorlásának részét képezi az alapvető jogok tiszteletben tartása. Az egyezmény által védett jogok biztosítéka a közösségi intézmények cselekvését minden érintett területen megalapozó hatáskörökön alapul. Az egyezmény által biztosított jogok ilyen belső, horizontális alkalmazása ugyanakkor megteremti a Közösség külső hatáskörét arra, hogy csatlakozzon az egyezményhez.

2.      A Bizottság, a Parlament, valamint a belga, dán, német, görög, olasz, finn és svéd kormány, továbbá másodlagosan az osztrák kormány is kifejti, hogy különös rendelkezések hiányában a Szerződés 235. cikke képezi a csatlakozás jogi alapját. A 235. cikk alkalmazásának feltételei – nevezetesen a Közösség fellépésének szükségessége, a Közösség valamely célkitűzésének megvalósulása és a közös piac működésével való kapcsolat – teljesülnek.

A Bizottság a fent említett, 1993. október 26-i munkaanyagára hivatkozik, amelyben az emberi jogok tiszteletben tartását olyan horizontális célkitűzésnek minősítette, amely szerves részét képezi a Közösség célkitűzéseinek.

A 43/75. sz. Defrenne-ügyben 1976. április 8-án hozott ítéletből (EBHT 1976., 455. o.) következik, hogy a Szerződés 235. cikke értelmében vett célkitűzéseket a Szerződés preambuluma is meghatározhatja. Márpedig az Egységes Európai Okmány preambuluma hivatkozik az emberi jogok védelmére és az egyezményre.

A Parlament is úgy véli, hogy az emberi jogok védelme a Közösség célkitűzési közé tartozik. Az uniós polgárság bevezetése is az e tétel mellett szóló új jogi érvet jelent. Ugyanis az Európai Unióról szóló szerződés B. cikkének harmadik francia bekezdése és az EK-Szerződés 8. cikkének együttes értelmében a Közösség feladata az uniós polgár alapvető jogainak olyan védelme, amelyhez hasonló védelemben tagállami polgárként az állammal szemben részesül. A Parlament hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a Közösséget – ideértve a Bíróságot is – olyan nemzetközi bírósági ellenőrzési mechanizmusnak rendeljék alá, mint amilyennek a tagállamok és azok legfelső bíróságai is alá vannak vetve. A Parlament szerint a Szerződés 235. cikkének kiválasztását ki kell egészíteni a Szerződés 228. cikke (3) bekezdésének második albekezdésével is, amely szerint bizonyos nemzetközi szerződések megkötéséhez a Parlament hozzájárulását is meg kell szerezni. Egy ilyen hozzájárulás szükségessége az említett rendelkezés elfogadásának indokával magyarázható, amely annak elkerülésében áll, hogy egy nemzetközi megállapodás miatt a Parlamentnek, mint társjogalkotónak egy együttdöntési eljárás után elfogadott jogi aktust – a Közösség nemzetközi kötelezettségei alapján – módosítania kelljen.

A belga, német, görög, olasz, osztrák, finn és svéd kormány kiemeli, hogy az emberi jogok védelme olyan általános horizontális elv, amelyre a Közösségnek minden tevékenységében figyelemmel kell lennie, és hogy e védelem lényegi jelentőségű a közös piac megfelelő működése szempontjából.

E kormányok szerint a Bíróság a közösségi jog – közös alkotmányos hagyományokon, valamint nemzetközi okmányokon, különösen pedig az egyezményen alapuló – általános elveinek alkalmazásával biztosítja e védelmet. Az Egységes Európai Okmány preambuluma, az Európai Unióról szóló szerződés preambuluma, valamint e Szerződés F. cikkének (2) bekezdése, J.1. és K.2. cikke szentesíti az emberi jogok tiszteletben tartását és e tekintetben az egyezmény szerepét.

A görög kormány az EK-Szerződés 130u. cikkének (2) bekezdésére is hivatkozik, amely az emberi jogok tiszteletben tartását a fejlesztési együttműködés céljai között említi.

Az osztrák kormány kiemeli, hogy a Közösség céljainak meghatározásakor figyelembe kell venni a Szerződés preambulumát is, amely a béke és a szabadság megőrzését tűzi ki céljául; e célkitűzés magában foglalja az egyezmény által garantált jogokat is.

A finn kormány úgy véli, hogy jelen fejlődési szakaszában az emberi jogok védelme a Közösség egyik legfontosabb célja.

Mindezen kormányok szerint szükség van az egyezményhez történő csatlakozásra és a külső bírói ellenőrzésre annak érdekében, hogy a magánszemélyek védelme biztosítva legyen, ha a közösségi intézmények nem vennék figyelembe az egyezményt.

A belga kormány hangsúlyozza, hogy el kell kerülni a közösségi ítélkezési gyakorlat és az egyezmény szerveinek ítélkezési gyakorlata közötti értelmezésbeli eltéréseket. Megjegyzi, hogy a közösségi jog jogorvoslati rendszere, amely nem teszi lehetővé, hogy egy magánszemély az őt közvetlenül és személyében nem érintő jogi aktus megsemmisítését kérje, kevesebb védelmet nyújt, mint az egyezményé.

Szóbeli észrevételeiben az olasz kormány kiemeli, hogy minden tagállam – saját hatáskörében – önként alávetette magát az emberi jogok védelmében létrejött nemzetközi ellenőrzési rendszereknek. Az állami hatáskörök Közösségre való átruházása megköveteli, hogy a Közösség maga is vesse alá magát ugyanezen nemzetközi ellenőrzésnek annak érdekében, hogy helyreálljon a tagállamok által eredetileg megkívánt egyensúly.

Az osztrák kormány arra hivatkozik, hogy az egyezményről egységes értelmezést kell kialakítani, hogy egyre inkább el kell mélyíteni az Európai Unióról szóló szerződés által előirányzott integrációt – amely területen az emberi jogok védelme elsőrendű fontossággal bír –, valamint utal a közösségi közszolgálati jogvitákra.

A finn kormány kiemeli, hogy a csatlakozás a Szerződés szociális jellegének megerősítése miatt szükséges. Az Egységes Európai Okmányban előirányzott új hatásköri alapok és a szubszidiaritás elvének elfogadása azonban leszűkítette a Szerződés 235. cikkének alkalmazási körét. E rendelkezés igénybevételének lehetősége a csatlakozási megállapodás tartalmától és szerkezetétől függ.

3.      A spanyol, francia, ír, portugál kormány és az Egyesült Királyság kormánya kifejti, hogy sem az EK-Szerződés, sem az Európai Unióról szóló szerződés nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely az emberi jogok tárgyában olyan különös hatáskörrel ruházná fel a Közösséget, amely jogalapját képezhetné a tervezett csatlakozásnak. Az Európai Unióról szóló szerződés F. cikkének (2) bekezdése nem más, mint az emberi jogok védelmének területén kialakított ítélkezési gyakorlat alkotmányossá tétele, egyébként pedig e védelmet csak a közösségi jog általános elvein keresztül kívánja biztosítani.

A francia és a portugál kormány hozzáteszi, hogy az Európai Unióról szóló szerződés közös kül- és biztonságpolitikáról szóló J.1. cikkének (2) bekezdése, valamint ugyanezen szerződés bel- és igazságügyekről szóló K.2. cikkének (1) bekezdése – amely területek egyébként nem tartoznak a Bíróság joghatósága alá – programjellegűek, és nem ruházzák fel a Közösséget különleges hatáskörökkel. Az EK-Szerződés 130u. cikke a francia kormány szerint ugyancsak nem jöhet számításba.

A spanyol, francia, ír, portugál kormány és az Egyesült Királyság kormánya szintén nem értenek egyet a Szerződés 235. cikkének esetleges alkalmazásával. Az emberi jogok tiszteletben tartása ugyanis nem tartozik a Közösség azon célkitűzései közé, amelyeket a Szerződés 2. és 3. cikke felsorol. Az Egyesült Királyság kormánya hozzáteszi, hogy az Európai Unióról szóló szerződés F. cikkének (2) bekezdésére történő utalás sem igazolhatja a 235. cikk alkalmazását.

E kormányok vitatják, hogy az emberi jogok védelme terén fennálló joghézag vagy deficit miatt szükség lenne a csatlakozásra. A Bíróság a közösségi jogrendszerbe lényegében beemelte az egyezményt és teljes mértékben beépítette azt a közösségi jogba. A francia kormány számba veszi az egyezmény által védett azon alapvető jogokat, amelyeknek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja.

A portugál kormány hozzáteszi, hogy az egyezmény rendelkezései – a Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága általi – eltérő értelmezésének veszélye elméleti jellegű, és a Közösség gazdasági és politikai integrációra irányuló konkrét céljaival magyarázható. A portugál kormány felveti annak lehetőségét, hogy a Bíróság az Emberi Jogok Európai Bírósága elé az egyezmény értelmezését illetően előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen.

E kormányok szerint a közösségi jog a magánszemélyek számára teljes jogorvoslati rendszert biztosít. A csatlakozás nem következik szükségszerűen a közös piac működéséből.

4.      A dán kormány árnyalt álláspontot képvisel. Rámutat arra, hogy a közösségi közszolgálatot illetően az emberi jogok védelme meglehetősen háttérbe szorul, mindamellett ez nem lényegi, hanem eljárási jellegű hiányosság. Az egyezménynek a Bíróság által vállalt, egyfajta önkorlátozás útján történő tiszteletben tartása nem ugyanaz, mintha ugyanezt nemzetközi kötelezettségvállalás írná elő, jóllehet a különbség csak elméleti. A csatlakozásnak lényegében politikai előnye lenne, tekintve, hogy kiemelné az emberi jogok tiszteletben tartásának tulajdonított jelentőséget. A csatlakozás azt is lehetővé tenné, hogy a Közösség saját maga lássa el védelmét abban az esetben, ha a közösségi jogot az egyezmény szervei előtt megkérdőjeleznék. E kormány ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a jogviták általában a közösségi és a tagállami jogszabályok olyan kombinációjára vonatkoznak, ahol elvileg a tagállami jogszabályokat vitatják; ilyen helyzetben az intézmények – különösen a Bizottság – az egyezmény szervei előtt segítségére lehetnének a tagállami kormányoknak.

A dán kormány e politikai előnnyel szemben gyakorlati és jogi problémákat hoz fel. Jelenleg csak államok csatlakozhatnak; a többi Szerződő Fél hozzáállása bizonytalan; a Közösség csatlakozása problémákat vetne fel a tagállamoknak adott mentességek, valamint az általuk tett fenntartások terén; valószínűleg nem az egész egyezmény tekintetében kerülne sor a csatlakozásra; létre kellene hozni egy mechanizmust annak meghatározására, hogy mely entitás sértette meg az egyezményt, mivel a vitatott jogi aktus elvileg tagállami aktus lenne; felvetődik, hogy a Közösség hogyan képviseltetné magát az egyezmény ellenőrző szerveiben, különösen a jövőbeli egységes Bíróságban. Tekintettel e problémák súlyosságára, a dán kormány azt javasolja, hogy a Közösség és az egyezmény Szerződő Felei kössenek olyan megállapodást, amely lehetővé tenné, hogy a Bíróság emberi jogi kérdéseket terjesszen előzetes döntéshozatalra az Emberi Jogok Európai Bírósága elé, és amely feljogosítaná az Emberi Jogok Európai Bíróságát, hogy a közösségi jogról előzetes döntést kérjen a Bíróságtól.

VI – A csatlakozás összeegyeztethetősége a Szerződés 164. és 219. cikkével

1.      A Bizottság, a Parlament, valamint a belga, dán, német, görög, olasz, osztrák, finn és svéd kormány kifejti, hogy a tervezett csatlakozás, vagyis hogy a Közösség alávetné magát az egyezmény bírósági rendszerének, nem ellentétes a Szerződés 164. és 219. cikkével.

A Bizottság előadja, hogy az Európai Gazdasági Térségről kötött megállapodással ellentétben, az egyezmény és a Szerződés céljai az emberi jogok vonatkozásában fedik egymást. Az egyezmény klasszikus nemzetközi jogi ellenőrzési mechanizmussal rendelkezik, és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletei nem bírnak közvetlen hatállyal a belső jogrendben. Kétségkívül igaz, hogy az egyezmény egyéni kérelmekre is lehetőséget biztosít. Mindamellett itt csak az ellenőrzés egyik módjáról van szó a Szerződő Felek számára nyitva álló keresetek mellett; ezenkívül ellentmondásos volna egyrészt elfogadni ezen ellenőrzési mechanizmust, másrészt pedig visszautasítani az egyéni kérelmeket. Az Emberi Jogok Európai Bírósága nem nyilatkozna a Közösség és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás kérdésben, amelyet kizárólag a közösségi jogrend szabályoz. Így a Közösség és a tagállamok egymás elleni kereseteinek lehetőségét ki kellene zárni.

Továbbá azon állítás sem megalapozott, hogy az egyezmény ellenőrzési mechanizmusa – amennyiben a közösségi hatáskörök egészére kiterjed – veszélyezteti a közösségi jogrend autonómiáját. Az egyezmény ugyanis csak a minimumszabályokat határozza meg. Az ellenőrzési mechanizmusnak nem lenne közvetlen hatása a közösségi jogrendre. Végül, tekintve, hogy e mechanizmus nem ellentétes a tagállamok alkotmányos elveivel, aligha lehet azt gondolni, hogy nem összeegyeztethető a közösségi jogelvekkel.

A Parlament a fent hivatkozott, 1/91. sz. véleményre hivatkozik, amelyben a Bíróság elismerte, hogy a Közösség alávetheti magát egy nemzetközi bíróság határozatainak. Ha a Közösség aláveti magát az emberi jogok ügyében illetékes bíróság joghatóságának, úgy ez nem mond ellent a közösségi rendszer fejlődésének, amelynek középpontjában ezentúl már nem a gazdasági szereplők, hanem az Unió polgárai állnak. Az emberi jogokra vonatkozó külső ellenőrzés nem sértené jobban a közösségi jogrend autonómiáját, mint a tagállamokét. A Parlament visszautal a fent hivatkozott, 1994. január 18-i állásfoglalására, amelyben kiemelte egy nemzetközi bíróság előtti közvetlen jogorvoslati lehetőség fontosságát annak eldöntése céljából, hogy egy közösségi jogi aktus összeegyeztethető-e az emberi jogokkal, és hangsúlyozza, hogy a tervbe vett csatlakozás nem kérdőjelezi meg a Bíróság joghatóságát a közösségi jogi kérdésekben.

A belga kormány szerint a Bíróságnak arról kell döntenie, hogy a közösségi jogrendbe beépített alapvető jogok, amennyiben az egyezményből erednek, közösségi joggá válnak‑e vagy megőrzik‑e sajátos jellegüket. A választól függ, hogy a tervezett csatlakozás hatással lenne-e vagy sem a közösségi jog autonómiájára.

A kormány először is rámutat arra, hogy az egyezmény által védett jogok és szabadságok sajátos státussal rendelkeznek a közösségi jog általános elvein belül. Az egyezmény ugyanis csak a védelem minimális mértékét állapítja meg, és nem érinti e védelem kiterjesztését a Bíróság által elismert olyan más jogforrások segítségével, mint például maga a közösségi jogrendszer és a közös alkotmányos hagyományok. Amikor a Bíróság az egyezményre hivatkozik, figyelembe veszi az egyezmény szervei által adott értelmezést, ezzel is hangsúlyozva azon sajátos helyet, amelyet az egyezmény által védelmezett jogok a közösségi jogrendben betöltenek. Ennyiben a közösségi jogrendnek a fent hivatkozott, 1/91. sz. és 1/92. sz. vélemény értelmében vett autonómiája ettől kezdve csak viszonylagos lehet.

Ezt követően a belga kormány kifejti, hogy a tervezett megállapodás nem veszélyezteti a közösségi jogrend autonómiáját. Az egyezmény 62. cikke által biztosított lehetőségnek megfelelően, a Közösség és tagállamai közötti mindenféle keresetindítás ki lenne zárva, ami lehetővé tenné a Szerződés 219. cikkének tiszteletben tartását. Annak érdekében, hogy a Közösség és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást semmilyen külső hatás ne befolyásolhassa, egyéni kérelem esetén ez utóbbiak állást foglalhatnának a hivatkozott jogsértés elkövetőjének kérdéséről; a létrehozandó mechanizmus az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i tengerjogi egyezménye IX. mellékletének példáját követhetné.

Harmadsorban a belga kormány kiemeli, hogy az egyezmény által védett jogok és szabadságok területén a közösségi jogrend abszolút autonómiája nem kívánatos. Ha a közösségi jogrendben az emberi jogok védelme alacsonyabb szintű, mint az egyezményben, akkor tulajdonképpen nem lehet elhárítani azt a veszélyt, hogy az egyezmény szervei úgy tekintsék, hogy az ő hatáskörük – még ha a közösségi jogi aktusokról nem is – legalább a tagállami végrehajtási aktusokról megítélni, hogy azok összeegyeztethetők-e az egyezménnyel.

A tervezett csatlakozás akkor is megvalósítható, ha a Bíróság úgy döntene, hogy alkalmazandók a fent hivatkozott, 1/91. sz. és 1/92. sz. véleményben a közösségi jogrend autonómiáját illetően meghatározott kritériumok.

A belga kormány e tekintetben kiemeli, hogy nincs semmiféle személyes és funkcionális kapcsolat a Bíróság és az egyezmény szervei között. Az Emberi Jogok Európai Bírósága csak ítéletének elfogadására kötelezheti az érintett felet, a vitatott nemzeti jogi aktus megsemmisítéséhez vagy érvénytelenítéséhez nincs joga. E bíróság ítéleteinek hatását illetően e kormány két esetet különböztet meg. Ha az egyezmény rendelkezése elég pontos és teljes, betartását közvetlen alkalmazhatósága kielégítően biztosítja. Ha a megsértett rendelkezés nem alkalmazható közvetlenül, úgy az állam feladata a jogsértés megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket meghozni. A közösségi jogrend autonómiája egyik esetben sem sérülne.

A dán, német, görög, olasz, osztrák és finn kormány szerint a Bíróság a fent hivatkozott, 1/91. sz. véleményben elfogadta, hogy a Közösség alávetheti magát egy nemzetközi megállapodás által létrehozott bíróságnak a szóban forgó megállapodás alkalmazását és értelmezését illetően, feltéve, hogy a közösségi jogrend autonómiája nem szenved sérelmet. E tekintetben a Bíróság hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani a közösségi bíróságok függetlenségét és a Bíróságnak a közösségi jog értelmezésében betöltött kizárólagos szerepét.

A dán kormány kiemeli, hogy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás esetében e jognak a közösségi joggal való azonossága okozott nehézségeket. Jelen esetben a közösségi intézmények – ideértve a Bíróságot is – az egyezmény szerveinek ítélkezési gyakorlatát csak az emberi jogok szempontjából vennék figyelembe. Anélkül, hogy végleges álláspontot alakítana ki e kérdésben, e kormány kiemeli, hogy az egyezmény kapcsán kialakított ítélkezési gyakorlat már jelenleg is hatással van a Bíróság ítélkezési gyakorlatára, ez pedig a csatlakozásnak a Szerződéssel való összeegyeztethetősége mellett szól.

A német kormány is kiemeli, hogy a Közösség és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás továbbra is a Bíróság feladata marad, mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága nem foglal állást a Szerződő Felek belső jogával kapcsolatban. A Bíróság a tagállamok alkotmányos hagyományaira és az egyezményre egyszerre hivatkozva biztosítja az alapvető jogokat, és magasabb szintű védelmet nyújt, mint az egyezmény. Ezért nem helyénvaló azt állítani, hogy a közösségi jog autonómiája veszélybe kerül azáltal, hogy az azonos rendelkezéseket különböző céljaik miatt különbözőképpen értelmezik. Az egyedüli kötelezettség, amelyet az egyezmény a Közösségre ró, nevezetesen egy minimális szint tiszteletben tartása, a fent hivatkozott, 1/91. sz. véleményben megfogalmazott határok között maradna. A német kormány ezen kívül megemlíti, hogy nincs személyi kapcsolat a két bíróság között.

A görög kormány úgy véli, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetleges beavatkozása a közösségi jogrendbe az egyezmény által védett jogok értelmezésére szorítkozna. A közösségi jogrend autonómiájának tiszteletben tartása nem zár ki minden külső hatást, de megköveteli a közösségi jog intézményi egyensúlyának és alapelveinek védelmét. Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy tudná a közösségi jog sajátosságait figyelembe venni, ha részt venne benne egy olyan közösségi bíró, aki ugyanakkor nem tagja a Bíróságnak.

Szóbeli észrevételeiben az olasz kormány előadja, hogy a csatlakozási megállapodásnak figyelembe kell vennie a Bíróság által a fent hivatkozott, 1/91. sz. és 1/92. sz. véleményben kifejtett, a közösségi jogrend tiszteletben tartására vonatkozó kritériumokat. Az olasz kormány e tekintetben hangsúlyozza, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek nincs közvetlen hatálya a különböző belső jogrendekben, és nem rendelkeznek a belső jogi aktusok jogellenességét megállapító hatállyal sem.

Az osztrák kormány kiemeli az Európai Gazdasági Térségről kötött megállapodástól való eltéréseket. A csatlakozás nem hozna létre olyan normatív tömböt, amely lényegében a közösségi jogrendben már meglévő szabályokat tartalmazza, és amelyet e jogrendbe be kellene építeni. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának nem lenne hatásköre a közösségi jogot érintő kérdésekben ítélkezni, amely jog e tekintetben az egyezmény részes államainak jogához lenne hasonló.

A svéd kormány úgy véli, hogy a csatlakozás csak akkor lenne összeegyeztethetetlen a Szerződés 164. és 219. cikkével, ha az a Bíróság határozatainak jogilag kötelező erejét csorbítaná, és ennélfogva megsértené a közösségi jogrend autonómiáját. E veszély elkerülése érdekében a svéd kormány úgy gondolja, hogy egy külön megállapodás révén az egyezmény jogvita-rendezéséből ki kellene zárni a tagállamok közötti, illetve a tagállamok és a Közösség közötti jogvitákat. Szintén megemlíti annak lehetőségét, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a Bíróságnál a közösségi jogra vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket terjesszen elő.

A finn kormány nem zárja ki, hogy a tervezett csatlakozás és a közösségi intézmények alávetése az Emberi Jogok Európai Bírósága joghatóságának hatással lehet a Bíróságnak a közösségi jog rendelkezéseiről kialakított értelmezésére, amennyiben azok az emberi jogokra vonatkoznak. Még a Bíróság által a fent hivatkozott, 1/91. sz. véleményben kifejtett elvek alkalmazása esetén is el kell ismerni, hogy az emberi jogok, amelyek védelme a közösségi jog általános elvein keresztül valósul meg, nem tartoznak e jog gazdasági és kereskedelmi jellegű kemény magjához, és hogy a csatlakozás nem sérti e jog autonómiáját.

2.      A spanyol, francia, ír, portugál kormány és az Egyesült Királyság kormánya kifejti, hogy a Közösségnek az egyezményhez történő csatlakozása összeegyeztethetetlen a Szerződéssel, különösen annak 164. és 219. cikkével. Utalván a fent hivatkozott, 1/91. sz. és 1/92. sz. véleményre, a kormányok hangsúlyozzák, hogy a tervezett csatlakozás veszélyezteti a közösségi jogrend autonómiáját és a Bíróság joghatóságának kizárólagosságát.

A spanyol kormány e tekintetben idézi az egyezménynek az államok egymás elleni kereseteit és az egyéni kérelmeket szabályozó 24. és 25. cikkét; az Emberi Jogok Európai Bíróságát az egyezmény értelmezésére és alkalmazására feljogosító 45. cikket; az egyezmény szerveinek határozatait kötelező erővel felruházó 32. és 46. cikket; az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végleges jellegéről szóló 52. cikket; a Szerződő Feleket az ítéletek betartására kötelező 53. cikket és a Miniszteri Bizottságot az ítéletek végrehajtására nézve felügyeleti jogkörrel ellátó 54. cikket. Az egyezmény 62. cikke, amely a Szerződő Felek közötti, az egyezmény értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő minden jogvitát az egyezményben meghatározott vitarendezési módoknak rendel alá, nem egyeztethető össze a Szerződés 219. cikkével; fenntartással kellene élni, vagy külön megállapodást kellene kötni annak érdekében, hogy a tagállamok közötti vagy a tagállamok és a Közösség közötti jogviták e vitarendezésből kizárhatók lehessenek. Ellentétben a fent hivatkozott, 1/91. sz. és 1/92. sz. véleményben megállapított kritériumokkal, az egyezmény ellenőrző szerveinek nemcsak az egyezmény értelmezése lenne a feladata, hanem azt is vizsgálnák, hogy a közösségi jog megfelel-e az egyezmény rendelkezéseinek, ami pedig a Bíróság ítélkezési gyakorlatába való beavatkozást jelentené.

A francia kormány kiemeli, hogy a közösségi jogrend autonóm és sajátos bírósági szervezettel rendelkezik. Az emberi jogi kérdésekre vonatkozóan semmilyen jogi utat nem létesítettek vagy pillanatnyilag semmilyen jogi út nem létesíthető a jog tiszteletben tartásán kívül, amelyet általános elvként bíztak a Bíróságra.

A francia kormány megemlíti a belső jogorvoslati lehetőségek előzetes kimerítésének problémáját is. A közösségi jogrendben a magánszemélyek előtt nyitva álló jogorvoslat lehetősége korlátozott, és az esetek többségében előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket terjesztenek a Bíróság elé. El kell azon gondolkodni, hogy az egyezmény szervei nem törekednének-e arra, hogy megköveteljék a Közösségtől az előzetes döntéshozatali eljáráshoz való hozzáférés bővítését, vagy pedig éppen ellenkezőleg, nem utasítanák-e esetleg el ezen eljárás figyelembevételét annak megítélése során, hogy teljesült-e a belső jogorvoslati lehetőségek kimerítésének feltétele. Ezért egyszerűbb lenne módosítani a Szerződés 173. cikkének második bekezdését annak érdekében, hogy lehetővé váljon magánszemélyek számára az alapvető jogaikat veszélyeztető közösségi jogi aktusok megtámadása.

A francia kormány emellett hangsúlyozza annak veszélyét, hogy a közösségi joggal kapcsolatos jogviták az egyezmény olyan szervei elé kerülhetnek, amelyek tevékenységében olyan államok állampolgárai vesznek részt, amelyek csak az Európa Tanácsnak a tagjai, de a Közösségnek nem. Felhívja a figyelmet arra is, hogy problémákat vet fel a Közösség bíráinak részvétele az egyezmény ellenőrző szerveiben. Ilyen körülmények között csak a Szerződés és a Bíróság alapokmányáról szóló jegyzőkönyv módosítása után válna lehetségessé a csatlakozás.

Szóbeli észrevételeiben az ír kormány kiemeli, hogy a Közösség csatlakozása az egyezményhez veszélyezteti a Bíróságnak a Szerződés 164. és 219. cikkén alapuló kizárólagos hatáskörét a Szerződés alkalmazása és értelmezése körében felmerülő minden jogvita elbírálására.

A portugál kormány is kiemeli, hogy az egyezmény ellenőrző szerveinek hatáskörébe tartozik a horizontális rendelkezések alkalmazása és értelmezése; e hatáskör elkerülhetetlenül ütközne a közösségi jog értelmezésével és alkalmazásával. Az egyezmény 62. cikke kétségkívül lehetővé tenné az egyezmény 24. cikke szerinti, államok egymás elleni keresetei kizárását, így a Szerződés 219. cikke nem sérülne. Mindamellett e cikk elfogadásának indoka nem korlátozható a tagállamok közötti jogvitákra, hanem azt jelenti, hogy a Bíróság által alkalmazottól eltérő semmilyen más bírósági vitarendezési mód nem zavarhatja meg a Szerződés értelmezését és alkalmazását. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ugyanis értelmeznie kellene a közösségi jogot, és döntéseket kellene hoznia a Közösség hatásköréről. Nehezen lenne megvalósítható egy olyan mechanizmus, amely lehetővé tenné a Közösség és a tagállamok számára, hogy döntsenek a hatáskört érintő kérdésekben. Annak eldöntésékor, hogy kimerítették-e a belső jogorvoslati lehetőségeket, az Emberi Jogok Európai Bírósága még a Bíróság hatásköréről is ítélkezhetne; így döntenie kellene arról, hogy a magánszemély kérhette volna-e az őt közvetlenül és személyében érintő közösségi jogi aktus megsemmisítését.

A spanyol kormány és az Egyesült Királyság kormánya is kiemeli az Emberi Jogok Európai Bírósága és a jövőbeli egységes bíróság határozatainak joghatásait. Különösen azt hangsúlyozzák, hogy e bíróság hatáskörrel rendelkezik a sértett félnek méltányos elégtételt szolgáltatni, amely pénzbeli kártérítés is lehet. Csatlakozás esetén a Bíróság az egyezmény alkalmazási körében lemondana arról, hogy a közösségi jog értelmezésében ő legyen a végső fórum. Ellentétben a fent hivatkozott, 1/91. sz. vélemény kritériumaival, az Emberi Jogok Európai Bírósága nem korlátozza tevékenységét a nemzetközi megállapodások értelmezésére és alkalmazására. A közösségi jog értelmezésében és alkalmazásában is részt venne, és ítélkeznie kellene a Közösség és a tagállamok hatásköri kérdéseiben.

3.      A holland kormány – anélkül, hogy kifejezetten állást foglalna – mindössze azon problémákra hívja fel a figyelmet, amelyeket a csatlakozás célszerűségéről meghozandó határozat előtt elemezni kell. Felveti különösen a következő kérdésköröket: a Bíróság és az egyezmény szervei közötti viszony összeegyeztethetősége a Szerződés 164. cikkével, a tagállamoknak, mint az egyezmény részes feleinek és a Közösség tagjainak a közösségi Szerződésekből és az egyezményből eredő kötelezettségei kapcsán fennálló helyzete, valamint az egyezmény tiszteletben tartása tekintetében a Közösség és a tagállamok felelősségének meghatározása.

A Bíróság álláspontja

 A vélemény iránti kérelem elfogadhatóságáról

1.        Az ír kormány és az Egyesült Királyság kormánya, valamint a dán és svéd kormány úgy érvel, hogy a vélemény iránti kérelem nem fogadható el vagy legalábbis túl korai. Azt állítják, hogy nincs olyan megállapodás, amelynek tartalma elég pontos lenne ahhoz, hogy a Bíróság megvizsgálhassa a csatlakozásnak a Szerződéssel való összeegyeztethetőségét. E kormányok véleménye szerint nem lehet tervezett megállapodásról beszélni, amennyiben a Tanács még elvi határozatot sem hozott a megállapodásról szóló tárgyalások megkezdéséről.

2.        E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése értelmében a Tanács, a Bizottság vagy bármelyik tagállam kikérheti a Bíróság véleményét a tervezett megállapodásnak e szerződés rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségéről.

3.        E rendelkezés célja – amint azt a Bíróság legutóbb az 1995. december 13-i 3/94. sz. vélemény (EBHT 1995., I‑4577. o.) 16. pontjában megállapította –, a Közösséget kötelező nemzetközi megállapodásoknak a Szerződéssel való összeegyeztethetőségével kapcsolatos jogvitákból eredő nehézségek elkerülése.

4.        A Bíróság ezenkívül az említett véleményben (17. pont) rámutat arra, hogy a Bíróság olyan határozata, amely szerint egy ilyen megállapodás akár tartalmilag, akár az elfogadásakor alkalmazott eljárás miatt nem egyeztethető össze a Szerződés rendelkezéseivel, bizonyára nemcsak közösségi szinten, hanem a nemzetközi kapcsolatokban is komoly nehézségeket okozna, és azzal a veszéllyel járna, hogy valamennyi érdekelt fél – beleértve a harmadik országokat is – károkat szenvedne.

5.        Az ilyen nehézségek elkerülése érdekében a Szerződés a Bíróság különleges, előzetes eljárását írja elő annak érdekében, hogy a megállapodás megkötése előtt meg lehessen vizsgálni, hogy az összeegyeztethető-e a Szerződéssel.

6.        Különleges együttműködési eljárásról van szó egyrészt a Bíróság, másrészt a többi közösségi intézmény és a tagállamok között, amelynek révén olyan megállapodás megkötése előtt, amely alkalmat adhat az annak megkötésére, végrehajtására vagy alkalmazására vonatkozó közösségi jogi aktus jogszerűségének megkérdőjelezésére, a Bíróságnak – a Szerződés 164. cikkének megfelelően – biztosítani kell a Szerződés értelmezése és alkalmazása során a jog tiszteletben tartását.

7.        Ami a megállapodás-tervezet meglétét illeti, meg kell jegyezni, hogy jelen esetben sem a Bíróság megkeresésekor, sem pedig véleményének kinyilvánítása idején a tárgyalások még nem kezdődtek meg, és nem határozták még meg pontosan azon megállapodás tartalmát, amellyel a Közösség az egyezményhez csatlakozni kíván.

8.        Annak megítéléséhez, hogy a megállapodás pontos tartalmának hiánya mennyiben érinti a kérelem elfogadhatóságát, ez utóbbi tárgyát kell megvizsgálni.

9.        Mint ahogy a tagállamok kormányai és a közösségi intézmények észrevételeiből is kiderül, a Közösség csatlakozása az egyezményhez két fő problémát vet fel: egyrészt, hogy a Közösség rendelkezik‑e hatáskörrel ilyen megállapodás megkötésére, másrészt, hogy e megállapodás összeegyeztethető-e a Szerződés rendelkezéseivel, azon belül is a Bíróság hatáskörével.

10.      Ami a hatáskör kérdését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az 1979. október 4-i 1/78. sz. vélemény (EBHT 1979., 2871. o.) 35. pontjában a Bíróság úgy határozott, hogy amikor hatásköri kérdés megítéléséről van szó, a közösségi intézmények és az érintett államok – ideértve a harmadik országokat is – nyilvánvaló érdeke, hogy e kérdés az adott tárgyalás megkezdésekor, még a megállapodás lényeges elemeinek megtárgyalása előtt világossá váljon.

11.      A Bíróság e véleményben egyetlen feltételt fogalmazott meg, nevezetesen azt, hogy a tervezett megállapodás tárgya a tárgyalások megkezdése előtt ismert legyen.

12.      Márpedig ahhoz nem férhet kétség, hogy a jelen vélemény iránti kérelem esetében a tervezett megállapodás tárgya ismert. Ugyanis függetlenül attól, hogy a Közösség milyen módon csatlakozik az egyezményhez, ezen egyezmény általános célja, szabályozási tárgya és a csatlakozás intézményi vonatkozásai a Közösség számára teljes mértékben ismertek.

13.      A vélemény iránti kérelem elfogadhatóságát nem lehet azzal az indokkal vitatni, hogy a Tanács még nem hozott határozatot a tárgyalások megkezdéséről, és hogy így nincs a Szerződés 228. cikke (6) bekezdése értelmében vett tervezett megállapodás.

14.      Ugyanis még ha ilyen határozat nincs is, az egyezményhez történő közösségi csatlakozásról számos bizottsági tanulmány és javaslat készült, és a csatlakozás kérdése a kérelemnek a Bírósághoz történt benyújtásakor a Tanács napirendjén volt. Azon tény továbbá, hogy a Tanács a Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése szerint járt el, feltételezi, hogy felkészült annak lehetőségére, hogy ilyen megállapodásról tárgyalásokat folytasson, és hogy meg is kösse azt. Úgy tűnik tehát, hogy a vélemény iránti kérelmet a Tanács azon jogos érdeke ösztönözte, hogy a tárgyalások megkezdésére vonatkozó határozathozatal előtt tájékozódjon a pontos hatásköréről.

15.      Ráadásul meg kell jegyezni, hogy a vélemény iránti kérelem tárgya – amennyiben a Közösség hatáskörének kérdésére vonatkozik – elég egyértelmű, és hogy e tárgy további pontosításához nem volt elengedhetetlenül szükség a Tanácsnak a tárgyalások megkezdéséről szóló formális határozatára.

16.      Végül, a Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése szerinti eljárás hatékony érvényesülése megkívánja, hogy a Bírósághoz hatásköri kérdésekben ne csak a tárgyalások megkezdését követően lehessen fordulni (az 1/78. sz. vélemény 35. pontja), hanem e tárgyalások formális megkezdését megelőzően is.

17.      E körülmények között, tekintve, hogy a Tanács keretén belül előzetes kérdésként felmerült a Közösség csatlakozásra vonatkozó hatáskörének kérdése, a Közösség, a tagállamok és az egyezmény többi részes államának érdekében áll, hogy e kérdés a tárgyalások megkezdése előtt tisztázódjon.

18.      Az előzőekből következik, hogy a vélemény iránti kérelem elfogadható, amennyiben abban a tervezetthez hasonló jellegű megállapodás megkötésére vonatkozó közösségi hatáskörről van szó.

19.      Nem ugyanez a helyzet azonban arra a kérdésre vonatkozóan, hogy a megállapodás összeegyeztethető-e a Szerződéssel.

20.      Ugyanis ahhoz, hogy árnyalt választ adhasson azon kérdésre, hogy a Közösségnek az egyezményhez történő csatlakozása összeegyeztethető-e a Szerződés szabályaival, és különösen a Bíróság hatáskörére vonatkozó 164. és 219. cikkel, a Bíróságnak elég információval kell rendelkeznie arról, hogy a Közösség milyen módon kívánja magát alárendelni az egyezmény jelenlegi és jövőbeli bírósági ellenőrzési rendszerének.

21.      Márpedig meg kell állapítani, hogy a Bíróság semmilyen információt nem kapott a tervezett megoldásokra vonatkozóan azon konkrét kérdést illetően, hogy miképpen történne a Közösség alávetése egy nemzetközi bíróság joghatóságának.

22.      Az előzőekből következik, hogy a Bíróságnak nem áll módjában véleményt adni arról, hogy az egyezményhez történő csatlakozás összeegyeztethető-e a Szerződés rendelkezéseivel.

 A Közösségnek az egyezményhez történő csatlakozáshoz szükséges hatásköréről

23.      A Szerződés 3b. cikkéből következik, amelynek értelmében a Közösség a Szerződésben ráruházott hatáskörök és a számára kijelölt célkitűzések keretén belül jár el, hogy a Közösség csak átruházott hatáskörökkel rendelkezik.

24.      Az átruházott hatáskörök ezen elvének tiszteletben tartása a Közösségnek úgy a belső, mint a nemzetközi tevékenysége során kötelező.

25.      A Közösség általában olyan konkrét hatáskörök alapján cselekszik, amelyek – amint azt a Bíróság is megállapította – nem szükségszerűen következnek a Szerződés egyes kifejezett rendelkezéseiből, hanem e rendelkezésekből implicit módon is levezethetőek.

26.      Így a Közösség nemzetközi kapcsolatai terén – ami az e vélemény iránti kérelem esetében szóban forgó terület – az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösség nemzetközi kötelezettségvállalásokra vonatkozó hatásköre nem feltétlenül csak a Szerződés kifejezett rendelkezésein alapulhat, hanem e rendékezésekből implicit módon is következhet. A Bíróság megállapította különösen, hogy minden esetben, amikor a közösségi jog a Közösség intézményeinek vonatkozásában megállapítja a belső hatáskör meglétét egy meghatározott cél megvalósítására nézve, a Közösség az ugyanezen cél megvalósításához szükséges nemzetközi kötelezettségvállalások tekintetében is rendelkezik hatáskörrel, még akkor is, ha erre nézve nincs kifejezett rendelkezés (lásd az 1993. március 19-i 2/91. sz. vélemény [EBHT 1993., I-1061. o.] 7. pontját).

27.      Meg kell állapítani, hogy a Szerződés egyetlen rendelkezése sem ruházza fel a közösségi intézményeket olyan általános hatáskörrel, hogy azok az emberi jogok tárgyában jogi aktusokat fogadjanak el, vagy e területen nemzetközi egyezményeket kössenek.

28.      Mivel az erre vonatkozó kifejezett vagy implicit hatáskör hiányzik, meg kell vizsgálni, hogy a Szerződés 235. cikke képezhet-e jogalapot a csatlakozáshoz.

29.      A 235. cikk célja, hogy pótolja azon cselekvési hatásköröket, amelyekkel a Szerződés egyedi rendelkezései a közösségi intézményeket kifejezett vagy implicit módon nem ruházzák fel, amennyiben e hatáskörök mégis szükségesek ahhoz, hogy a Közösség elláthassa feladatait a Szerződésben meghatározott valamely célkitűzés megvalósítása érdekében.

30.      Mivel e rendelkezés az átruházott hatáskörök elvén alapuló intézményi rend szerves részét képezi, így ennek alapján nem lehet a Közösség hatásköreit a Szerződés rendelkezéseinek összességéből eredő általános kereten túl kiterjeszteni, különös tekintettel a Közösség tevékenységét és feladatait meghatározó rendelkezésekre. A 235. cikk semmi esetre sem szolgálhat alapul olyan rendelkezések elfogadásához, amelyek lényegében, következményeiket tekintve a Szerződés módosításához vezetnének, az ott e célra meghatározott eljárás megkerülésével.

31.      A fenti megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni, hogy lehet-e a Közösségnek az egyezményhez történő csatlakozását a 235. cikkre alapítani.

32.      Először is emlékeztetni kell arra, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát a tagállamok és a közösségi intézmények több nyilatkozatban is kiemelték (lásd e vélemény első részének III.5. pontját). Az Egységes Európai Okmány preambulumában, valamint az Európai Unióról szóló szerződés preambulumában, F. cikkének (2) bekezdésében, J.1. cikke (2) bekezdésének ötödik francia bekezdésében, illetve K.2. cikkének (1) bekezdésében is történik erre utalás. Az F. cikk egyébként előírja, hogy az Unió tiszteletben tartja az alapvető jogokat, ahogyan azokat – különösen – az egyezmény biztosítja. Az EK-Szerződés 130u. cikkének (2) bekezdése szerint a fejlesztési együttműködés területén folytatott közösségi politika hozzájárul az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásának célkitűzéséhez.

33.      Továbbá meg kell említeni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alapvető jogok szerves részét képezik azon általános jogelveknek, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja. E tekintetben a Bíróság a tagállamok közös alkotmányos hagyományaira, valamint az emberi jogok védelmére vonatkozó olyan nemzetközi okmányokra támaszkodik, amelyek kidolgozásában a tagállamok részt vettek, vagy amelyekhez csatlakoztak. Ezzel kapcsolatban a Bíróság kiemelte, hogy az egyezmény különleges jelentőséggel bír (lásd a C-260/89. sz. ERT-ügyben 1991. június 18-án hozott ítélet [EBHT 1991., I-2925. o.] 41. pontját).

34.      Jóllehet ezek szerint az emberi jogok tiszteletben tartása a közösségi jogi aktusok jogszerűségének feltétele, mégis meg kell állapítani, hogy az egyezményhez történő csatlakozás az emberi jogok védelmére vonatkozó jelenlegi közösségi rendszer lényegi megváltoztatását kívánná meg, amennyiben a Közösségnek egy különálló nemzetközi intézményrendszerbe kellene beilleszkednie, valamint az egyezmény összes rendelkezését be kellene építeni a közösségi jogrendbe.

35.      Az emberi jogok védelmére vonatkozó közösségi rendszer ilyen mértékű megváltoztatása – amely úgy a Közösség, mint a tagállamok számára egyaránt alapvető intézményi következményeket vonna maga után – alkotmányos jelentőséggel bírna, és jellegénél fogva túllépné a 235. cikk kereteit. Ez csak a Szerződés módosításával lenne megvalósítható.

36.      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a közösségi jog jelen állapotában a Közösségnek nincs hatásköre az egyezményhez történő csatlakozásra.

Rodríguez Iglesias

Kakouris      Edward

Puissochet

Hirsch

Mancini

Schockweiler

Moitinho de Almeida

Kapteyn

Gulmann

Murray

Jann

Ragnemalm

Sevón

Wathelet

Kelt Luxembourgban, 1996. március 28‑án.

R. Grass

 

      G. C. Rodríguez Iglesias

hivatalvezető

 

      elnök