A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2018. június 21.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 650/2012/EU rendelet – 4. cikk – Valamely tagállam bíróságainak általános joghatósága az öröklés egészében történő határozathozatalra – A nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállításával kapcsolatos joghatóságra vonatkozó nemzeti szabályozás – Európai öröklési bizonyítvány”
A C‑20/17. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Kammergericht Berlin (berlini regionális felsőbíróság, Németország) a Bírósághoz 2017. január 18‑án érkezett, 2017. január 10‑i határozatával terjesztett elő a
Vincent Pierre Oberle
által indított eljárásban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: M. Ilešič tanácselnök, A. Tizzano, a Bíróság elnökhelyettese, a második tanács bírájaként eljárva, C. Toader (előadó), A. Prechal és E. Jarašiūnas bírák,
főtanácsnok: M. Szpunar,
hivatalvezető: V. Giacobbo‑Peyronnel tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2017. november 23‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a német kormány képviseletében M. Hellmann, T. Henze és E. Lankenau, meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében E. Armoët, meghatalmazotti minőségben,
– a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, M. Nowak és S. Żyrek, meghatalmazotti minőségben,
– a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes, M. Figueiredo és M. Carvalho, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin és M. Heller, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2018. február 22‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 201., 107. o.; helyesbítések: HL 2012. L 344., 3. o.; HL 2013. L 60., 140. o.) 4. cikkének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Vincent Pierre Oberle által az Amtsgericht Schöneberg (schönebergi helyi bíróság, Németország) előtt, a francia állampolgárságú édesapja halálát követően – akinek utolsó szokásos tartózkodási helye Franciaországban volt – a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány kiállítása érdekében indított eljárás keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 650/2012 rendelet (7)–(9), (27), (32), (34), (59) és (67) preambulumbekezdésének szövege a következő:
„(7) Elő kell segíteni a belső piac megfelelő működését azáltal, hogy megszüntetik azoknak a személyeknek a szabad mozgása előtti akadályokat, akik jelenleg nehézségekbe ütköznek a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogaik érvényesítése során. Az európai igazságszolgáltatási térségben a polgároknak képesnek kell lenniük öröklésük előzetes megszervezésére. Az örökösök és a hagyományosok, az örökhagyóhoz közel álló más személyek, valamint a hagyatéki hitelezők jogait hatékonyan kell biztosítani.
(8) Az említett célkitűzések megvalósítása érdekében ennek a rendeletnek egybe kell gyűjtenie a joghatósággal, az alkalmazandó joggal, a határozatok, a közokiratok és a perbeli egyezségek elismerésével – vagy adott esetben elfogadásával –, végrehajthatóságával és végrehajtásával, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetésével kapcsolatos rendelkezéseket.
(9) E rendelet hatályának ki kell terjednie a hagyaték öröklésének valamennyi polgári jogi szempontjára, azaz a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formájára, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján.
[…]
(27) Az e rendeletben szereplő szabályok kidolgozására oly módon került sor, hogy azok biztosítsák, hogy az öröklés ügyében eljáró hatóság az esetek többségében a saját jogát alkalmazza. […]
[…]
(32) Az öröklés ügyében eljáró vagy eljárni hivatott tagállamtól eltérő tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező örökösök és hagyományosok helyzetének megkönnyítése érdekében e rendeletnek lehetővé kell tennie bármely, az öröklésre alkalmazandó jog értelmében az örökség, a hagyomány vagy a kötelesrész elfogadására vagy visszautasítására, illetve a hagyatéki tartozásokért való felelőssége korlátozására vonatkozó nyilatkozat megtételére jogosult személy számára, hogy ezeket a nyilatkozatokat a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam jogában előírt formában, ezen tagállam bíróságai előtt tegye meg. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az említett nyilatkozatokat az adott tagállam valamely olyan egyéb hatósága előtt tegyék meg, amely az ilyen nyilatkozatok átvételére a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkezik. Azon személyek, akik élni kívánnak azzal a lehetőséggel, hogy a szokásos tartózkodási helyük szerinti tagállamban tegyenek nyilatkozatot, az öröklésre alkalmazandó jog értelmében megállapított határidőn belül értesítik az öröklés ügyében eljáró vagy eljárni hivatott bíróságot vagy hatóságot az ilyen nyilatkozatok meglétéről.
[…]
(34) Az igazságszolgáltatás harmonikus működése érdekében el kell kerülni, hogy a különböző tagállamokban egymással összeegyeztethetetlen határozatokat hozzanak. E célból ennek a rendeletnek a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén meglévő egyéb uniós eszközökhöz hasonló általános eljárási szabályokat kell előírnia.
[…]
(59) E rendeletnek – általános célkitűzésének, azaz a tagállamokban öröklés tárgyában hozott határozatok kölcsönös elismerésének fényében, attól függetlenül, hogy a határozatot peres vagy peren kívüli eljárás eredményeként hozták – a határozatok elismerésére, végrehajthatóságára és végrehajtására vonatkozó, a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén meglévő uniós eszközökhöz hasonló szabályokat kell előírnia.
[…]
(67) Az Unióban a határokon átnyúló vonatkozású öröklések gyors, zökkenőmentes és hatékony rendezése érdekében az örökösöknek és a hagyományosoknak, a végrendeleti végrehajtóknak, illetve a hagyatéki gondnokoknak egy másik tagállamban, például a hagyatéki javak fellelhetősége szerinti tagállamban könnyen tudniuk kell igazolni jogállásukat és/vagy jogaikat és jogosítványaikat. Ennek lehetővé tétele érdekében a rendeletben elő kell írni egy egységes bizonyítvány, az európai öröklési bizonyítvány […] létrehozását, amelyet egy másik tagállamban való felhasználásra állítanak ki. A szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása érdekében a bizonyítvány nem veheti át a tagállamokban hasonló célokra esetlegesen létező belső okiratok helyét.”
4 E rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„Ezt a rendeletet az öröklésre kell alkalmazni. Nem alkalmazandó különösen az adó‑, vám‑ és közigazgatási ügyekre.”
5 Az említett rendelet 1. cikkének (2) bekezdése felsorolja a rendelet hatálya alól kizárt tárgyköröket.
6 Ugyanezen rendelet 2. cikkének szövege a következő:
„E rendelet nem érinti a tagállami hatóságoknak az öröklési ügyekkel kapcsolatos hatáskörét.”
7 A 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) és g) pontja alapján:
„E rendelet alkalmazásában:
a) »öröklés«: az örökhagyó vagyonában bekövetkező jogutódlás; amely a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formáját magában foglalja, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján;
[…]
g) »határozat«: öröklési ügyben valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozat, elnevezésére való tekintet nélkül, ideértve a költségeknek és kiadásoknak valamely bírósági tisztviselő általi meghatározására vonatkozó határozatot is;
[…]”
8 E rendelet 3. cikke (2) bekezdésének első albekezdése a „bíróság” fogalmát az alábbiak szerint határozza meg:
„E rendelet alkalmazásában »bíróság« minden olyan igazságügyi hatóság és minden egyéb olyan, öröklési ügyekben hatáskörrel rendelkező hatóság és jogi szakember, amely/aki igazságszolgáltatási feladatot lát el, vagy igazságügyi hatóság felhatalmazása alapján vagy igazságügyi hatóság ellenőrzése alatt jár el, feltéve, hogy ezek az egyéb hatóságok és jogi szakemberek szavatolják a pártatlanságot és a felek meghallgatáshoz való jogát, valamint feltéve, hogy a tevékenységük helye szerinti tagállam joga értelmében:
a) határozataik ellen igazságügyi hatóság előtt jogorvoslattal lehet élni, vagy azokat igazságügyi hatóság felülvizsgálhatja; és
b) határozataik hasonló hatállyal és joghatással rendelkeznek, mint az igazságügyi hatóságok által ugyanilyen ügyben hozott határozatok.”
9 Az említett rendelet II. fejezete a „Joghatóság” címet viseli. E fejezet magában foglalja többek között a rendelet 4., 13. és 15. cikkét.
10 Ugyanezen rendelet „Általános joghatóság” című 4. cikke előírja:
„Annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.”
11 A 650/2012 rendelet 13. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Az öröklés tárgyában történő határozathozatalra e rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróság mellett a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságai is jogosultak bármely olyan személy vonatkozó nyilatkozatainak átvételére, aki az öröklésre alkalmazandó jog értelmében bíróság előtt nyilatkozhat az örökségnek, a hagyománynak vagy a kötelesrésznek az elfogadásáról vagy visszautasításáról, illetve az érintett személy hagyatéki tartozásokért való felelősségének korlátozásáról, feltéve, hogy az adott tagállam joga szerint ilyen nyilatkozat tehető bíróság előtt.”
12 E rendelet 15. cikke a következőket tartalmazza:
„Amennyiben valamely tagállam bírósága előtt olyan öröklési ügyben indul eljárás, amely tekintetében e rendelet értelmében nem rendelkezik joghatósággal, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát.”
13 Az említett rendelet 21. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik, az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.”
14 Ugyanezen rendelet 23. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:
„A 21. cikk vagy a 22. cikk alapján meghatározott jog az öröklés egészére irányadó.”
15 A 650/2012 rendelet 62. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében:
„(2) A[z európai öröklési] bizonyítvány használata nem kötelező.
(3) A[z európai öröklési] bizonyítvány nem lép a tagállamokban hasonló célokra használt belföldi okiratok helyébe. A más tagállamban történő felhasználás céljából kiállított [európai öröklési] bizonyítvány azonban abban a tagállamban is bír a 69. cikkben felsorolt joghatásokkal, amelynek hatóságai azt e fejezettel összhangban kiállították.”
16 E rendelet 64. cikke előírja:
„A[z európai öröklési] bizonyítványt abban a tagállamban kell kiállítani, amelynek bíróságai a 4. cikk, a 7. cikk, a 10. cikk vagy a 11. cikk értelmében joghatósággal rendelkeznek. […]”
A német jog
17 A Gesetz über das Verfahren in Familiensachen und in den Angelegenheiten der freiwilligen Gerichtsbarkeit (a családi ügyekben követendő eljárásról és a nemperes eljárásokról szóló törvény, a továbbiakban: FamFG) 2008. december 17‑i változatának (BGBl. 2008. I, 2586. o.) 105. §‑a értelmében:
„Az e törvény szerinti egyéb eljárásokban német bíróságok akkor rendelkeznek joghatósággal, ha valamely német bíróság illetékességgel rendelkezik.”
18 Hagyatéki ügyekben az illetékességet a FamFG 343. §‑a határozza meg. Ennek a 2015. augusztus 17‑én hatályba lépett Gesetz zum Internationalen Erbrecht und zur Änderung von Vorschriften zum Erbschein sowie zur Änderung sonstiger Vorschriftennek (a nemzetközi öröklési jogról, valamint az öröklési bizonyítványra vonatkozó és egyéb rendelkezések módosításáról szóló törvény) a 2015. június 29‑i változata (BGBl. 2015 I, 1042. o.) szerint:
„(1) Az a bíróság rendelkezik illetékességgel, amelynek illetékességi területén halálakor az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt.
(2) Amennyiben az örökhagyó halálakor nem rendelkezett belföldi szokásos tartózkodási hellyel, az a bíróság rendelkezik illetékességgel, amelynek illetékességi területén az örökhagyó utoljára belföldi szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.
(3) Amennyiben az (1) és (2) bekezdés alapján az illetékes bíróság nem állapítható meg, az Amtsgericht Schöneberg in Berlin (schönebergi helyi bíróság) rendelkezik illetékességgel, ha az örökhagyó német állampolgár volt, vagy a hagyatékban belföldi vagyontárgy található.
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
19 Adrien Théodore Oberle (a továbbiakban: örökhagyó) francia állampolgár, akinek utolsó szokásos tartózkodási helye Franciaországban volt, 2015. november 28‑án hunyt el végrendelet hátrahagyása nélkül. Mivel az örökhagyó házastársa már korábban elhunyt, az örökhagyó két fiúgyermeket hagyott hátra: Vincent Pierre‑t (a továbbiakban: V. P. Oberle) és fiútestvérét. A hagyatéki vagyon Franciaországban és Németországban található.
20 A tribunal d’instance de Saint‑Avold (saint‑avoldi különös hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) V. P. Oberle kérelmére 2016. március 8‑án kiállított egy francia öröklési bizonyítványt, amely értelmében V. P. Oberle és fiútestvére fele‑fele részben örökösei ennek a vagyonnak.
21 V. P. Oberle a Németországban található hagyatékra korlátozódó öröklési bizonyítvány kiállítását kérelmezte az Amtsgericht Schöneberg (schönebergi helyi bíróság) előtt, megjelölve, hogy a francia jognak megfelelően a fiútestvérével fele‑fele részben örökölték az örökhagyó javait.
22 Az Amtsgericht Schöneberg (schönebergi helyi bíróság) a 650/2012 rendelet 15. cikkének megfelelően a joghatóságának vizsgálata után, a 2016. november 17‑i és november 28‑i határozatával, e kérelem elbírálása tekintetében a joghatóságának hiányát állapította meg, mivel úgy vélte, hogy a FamFG 105. §‑ának és 343. §‑a (3) bekezdésének rendelkezései nem alkalmazhatók a joghatóság meghatározására a 650/2012 rendelet 4. cikkének sérelme nélkül, amely szerint annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye volt.
23 V. P. Oberle a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Kammergericht Berlinhez (berlini regionális felsőbíróság, Németország) benyújtott fellebbezésében megtámadta ezt a határozatot.
24 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a hagyatéki javak Németország területén való jelenléte miatt az Amtsgericht Schöneberg (schönebergi helyi bíróság) a V. P. Oberle által kérelmezett, korlátozott öröklési bizonyítvány kiállítására joghatósággal rendelkezik a FamFG 343. §‑ának (3) bekezdésében szereplő feltételnek megfelelően.
25 A kérdést előterjesztő bíróság szerint nem egyértelmű, hogy az uniós jogalkotó szándéka az volt‑e, hogy a 650/2012 rendelet II. fejezetének rendelkezéseivel kimerítően szabályozza a nemzeti öröklési bizonyítványok kiállítására vonatkozó joghatóságot, mint ahogyan azt e rendelet 64. cikkének (1) bekezdésében, az európai öröklési bizonyítvánnyal kapcsolatos joghatóság esetén tette.
26 Ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy amennyiben úgy kellene tekinteni, hogy az európai öröklési bizonyítvány kiállításával kapcsolatos joghatóságot a 650/2012 rendelet II. fejezetének rendelkezései már szabályozzák, úgy szükségtelen lett volna, hogy a jogalkotó egy kifejezetten erre vonatkozó rendelkezést – konkrétan e rendelet 64. cikke (1) bekezdését – is megalkosson. E bíróság véleménye szerint, amennyiben az említett jogalkotó ugyanúgy szerette volna szabályozni a nemzeti öröklési bizonyítványok kiállítására vonatkozó joghatóságot, mint az európai öröklési bizonyítvány kiállításával kapcsolatos joghatóságot, akkor e rendeletben – ezen első bizonyítványok esetében – előírt volna egy, az említett rendelet 64. cikke (1) bekezdésének rendelkezésének mutatis mutandis megfelelő rendelkezést.
27 Továbbá a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az Amtsgericht Schöneberg (schönebergi helyi bíróság) tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikkében szereplő szabály a jelen esetben alkalmazandó. Ugyanis azon tagállam bíróságainak, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt, az említett rendelkezés értelmében „az öröklés egészében történő határozathozatalra” vonatkozó általános joghatósága kizárólag a bírósági határozatok meghozatalára vonatkozik, míg a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok nem minősülnek ilyen határozatoknak. Ez utóbbiakat ugyanis egy nemperes eljárásban állítják ki, és egy ilyen bizonyítvány kiállításáról szóló határozat csak ténymegállapításokat tartalmaz, valamint nem emelkedik jogerőre.
28 E körülmények között a Kammergericht Berlin (berlini regionális felsőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni a [650/2012] rendelet 4. cikkét, hogy az a tagállamok európai öröklési bizonyítvánnyal nem helyettesített nemzeti öröklési bizonyítványai kiállításának kizárólagos joghatósági szabályait is meghatározza (lásd a 650/2012 rendelet 62. cikkének (3) bekezdését), azzal a következménnyel, hogy a nemzeti jogalkotó nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására vonatkozó eltérő rendelkezései – mint például Németországban a [FamFG] 105. §‑a – magasabb szintű uniós jogba ütközés miatt nem alkalmazhatók?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
29 A kérdést előterjesztő bíróság a kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint az alapügyben szereplő, amely annak ellenére, hogy az örökhagyó szokásos tartózkodási helye a halálának időpontjában nem ebben a tagállamban volt, azt írja elő, hogy ez utóbbi tagállam bíróságai továbbra is joghatósággal rendelkeznek a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására, egy határokon átnyúló vonatkozású öröklés esetében, amennyiben a hagyatéki javak ennek az említett tagállamnak a területén találhatók, vagy amennyiben az örökhagyó ugyanezen tagállam állampolgárságával rendelkezett.
30 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 650/2012 rendelet (9) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkének (1) bekezdése – az adó‑, vám‑ és közigazgatási ügyek kivételével – a törvényes öröklés révén történő átszállás valamennyi polgári jogi szempontjára alkalmazandó. Az említett rendelet 1. cikkének (2) bekezdése felsorolja másfelől az említett rendelet hatálya alól kizárt tárgyköröket, amelyek között sem a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok, sem a kiállítására irányuló eljárások nem szerepelnek.
31 A 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja pontosítja, hogy az „öröklés” fogalma magában foglalja „a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formáját […], akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján”.
32 Másfelől, amint a (7) és a (67) preambulumbekezdésből is kitűnik, ez a rendelet a határokon átnyúló vonatkozású öröklések esetében alkalmazandó. A jelen esetben ez a helyzet, mivel a hagyaték több tagállamban lévő javakat tartalmaz.
33 Pontosabban, annak a kérdésnek a vonatkozásában, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke meghatározza‑e a tagállami bíróságoknak a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállításával kapcsolatos joghatóságát, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a joghatósággal kapcsolatos rendelkezéseket, amennyiben jelentésük és hatályuk meghatározása érdekében nem tartalmaznak utalást a tagállami jogra, az egész Unióban általában önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nemcsak azok kifejezéseit, hanem e rendelkezések összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑i Sanders és Huber ítélet, C‑400/13 és C‑408/13, EU:C:2014:2461, 24. pont; 2018. március 1‑jei Mahnkopf ítélet, C‑558/16, EU:C:2018:138, 32. pont).
34 Szövegét tekintve a 650/2012 rendelet 4. cikke állapítja meg, hogy annak a tagállamnak a bíróságai, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye halálának időpontjában volt, az öröklés egészében történő határozathozatalra joghatósággal rendelkeznek.
35 E tekintetben pontosítani kell, hogy noha e rendelkezés szövegében semmi nem utal arra, hogy az e cikkben kimondott joghatóságot megállapító általános szabály alkalmazásának feltétele, hogy több tagállamot érintő öröklésről legyen szó, ez nem változtat azon, hogy e szabály alapja a határokon átnyúló vonatkozású öröklés fennállása.
36 Ezenkívül a 650/2012 rendelet 4. cikkének címéből kitűnik, hogy ez a rendelkezés szabályozza a tagállami bíróságok általános joghatóságának meghatározását, míg a belső szinten gyakorolt hatáskörök megosztását – e rendelet 2. cikkének megfelelően – a nemzeti szabályok határozzák meg.
37 Az említett 4. cikk szövegéből kitűnik, hogy az általa megállapított általános joghatósági szabály „az öröklés egészé[re]” vonatkozik, amely arra utal – amint azt a főtanácsnok az indítványának a 67. pontjában megállapította –, hogy e szabályt főszabály szerint a tagállami bíróságok által lefolytatott valamennyi hagyatéki eljárás tekintetében alkalmazni kellene.
38 Az ugyanezen rendelkezésben említett „határozathozatal” kifejezés értelmezését illetően meg kell vizsgálni, hogy az uniós jogalkotó így kizárólag azon határozatokra kívánt‑e utalni, amelyeket a nemzeti bíróságok az igazságszolgáltatási tevékenységük során hoznak. A jelen ügyben, amint az a jelen ítélet 27. pontjában felidézésre került, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárás nemperes eljárás, és az ilyen bizonyítványok kiállításáról szóló határozatok kizárólag ténymegállapításokat tartalmaznak, kizárva az összes olyan elemet, amely alkalmas lenne arra, hogy jogerőre emelkedjen.
39 E tekintetben – amint azt a főtanácsnok az indítványának a 64. pontjában megállapította – a 650/2012 rendelet 4. cikkének értelmében vett „bíróság” fogalma, ahogyan az e rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében szerepel, nem tartalmaz útmutatást a „határozathozatal” kifejezés terjedelmét illetően.
40 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikkének szövegezése önmagában nem teszi lehetővé annak a megállapítását, hogy az eljárás peres vagy nemperes jellege hatással van‑e az e rendelkezés által előírt joghatósági szabály alkalmazhatóságára, és hogy az említett rendelkezés értelmében vett „határozathozatal” szó alatt egy kizárólag igazságszolgáltatási jellegű határozat meghozatalának tényét kell‑e érteni. E rendelkezésnek a szó szerinti értelmezése nem ad választ arra a kérdésre, hogy egy olyan, nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárást, mint amely az alapügy tárgyát képezi, az említett 4. cikk alá tartozónak kell‑e tekinteni.
41 Ami annak a szövegkörnyezetnek az elemzését illeti, amelybe a szóban forgó rendelkezés illeszkedik, a 650/2012 rendelet 13. cikkéből kitűnik, hogy az öröklés tárgyában történő határozathozatalra e rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróság mellett a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságai is jogosultak bármely olyan személy vonatkozó nyilatkozatainak átvételére, aki az öröklésre alkalmazandó jog értelmében nyilatkozhat az örökségnek, a hagyománynak vagy a kötelesrésznek az elfogadásáról vagy visszautasításáról, illetve az érintett személy hagyatéki tartozásokért való felelősségének korlátozásáról.
42 Ezért a 650/2012 rendelet (32) preambulumbekezdése szerint értelmezett e 13. cikk – az e rendelet 4–11. cikkében előírt joghatósági szabályoktól eltérést engedve – az örökösök és a hagyományosok eljárásainak egyszerűsítésére törekszik. Következésképpen, az említett rendelet 4. cikke értelmében az öröklés egészében történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróságok főszabály szerint az öröklési nyilatkozatok átvételére vonatkozó joghatósággal is rendelkeznek. Ebből következik, hogy az e 4. cikkben foglalt joghatósági szabály azokra az eljárásokra is vonatkozik, amelyekben bírósági határozat meghozatalára nem kerül sor.
43 Ezt az értelmezést támasztja alá a 650/2012 rendelet (59) preambulumbekezdése, amelyből kitűnik, hogy e rendelet rendelkezései attól függetlenül alkalmazandók, hogy a határokon átnyúló vonatkozású öröklésekkel kapcsolatos határozatokat peres vagy nemperes eljárásban hozták‑e meg.
44 Ennélfogva a 650/2012 rendelet 4. cikke a tagállami bíróságoknak az öröklés egészére vonatkozó intézkedésekkel kapcsolatos eljárásait – ideértve például a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítását, függetlenül ezen eljárások peres vagy nemperes jellegétől – illető joghatóságát határozza meg.
45 Ezt az értelmezést nem gyengíti a 650/2012 rendelet 64. cikke, amennyiben előírja, hogy az európai öröklési bizonyítványt abban a tagállamban állítják ki, amelynek bíróságai – e rendelet 4., 7., 10. és 11. cikke alapján – joghatósággal rendelkeznek.
46 Amint azt a főtanácsnok az indítványának a 90. pontjában megállapította, a 650/2012 rendelettel létrehozott európai öröklési bizonyítvány az e rendelet VI. fejezetének rendelkezései által kialakított autonóm jogi szabályozás alá tartozik. Ebben az összefüggésben az említett rendelet 64. cikke egyértelművé kívánja tenni, hogy mind a bíróságok, mind bizonyos más hatóságok joghatósággal rendelkeznek ilyen öröklési bizonyítvány kiállítására, miközben ugyanezen rendelet 4., 7., 10. és 11. cikkére való visszautalással pontosítja, hogy ezt a kiállítást melyik tagállamban kell elvégezni.
47 Egyébiránt egyértelművé kell tenni, hogy a 650/2012 rendelet 62. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében az európai öröklési bizonyítvány használata nem kötelező, és ez a bizonyítvány nem lép a tagállamokban hasonló célokra használt, olyan belföldi okiratok helyébe, mint a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok.
48 E körülményekre tekintettel a 650/2012 rendelet 64. cikkét nem lehet úgy értelmezni, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok nem tartoznak az e rendelet 4. cikkében található joghatósági szabály hatálya alá.
49 Ami a 650/2012 rendelet által elérni kívánt célokat illeti, e rendelet (7) és (8) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az örökösöknek és a hagyományosoknak, az örökhagyóhoz közel álló más személyeknek, valamint a hagyatéki hitelezőknek a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogaik érvényesítése során történő segítségnyújtásra törekszik, valamint arra, hogy az uniós polgárok számára lehetővé tegye az öröklésük előkészítését.
50 Ugyanezen céllal a 650/2012 rendelet (27) preambulumbekezdése kiemeli, hogy e rendelet rendelkezéseinek biztosítaniuk kell, hogy az öröklés ügyében eljáró hatóság az esetek többségében a saját jogát alkalmazhassa.
51 E tekintetben a 650/2012 rendeletnek az alkalmazandó jogra vonatkozó főszabállyal kapcsolatos 21. cikkének (1) bekezdése, valamint e rendeletnek a tagállami bíróságok általános joghatóságára vonatkozó 4. cikke egyaránt utal az örökhagyónak az elhalálozása időpontjában fennálló szokásos tartózkodási helyével kapcsolatos feltételre.
52 Márpedig a nemzeti jognak abból a célból történő alkalmazása, hogy meghatározzák a tagállami bíróságoknak a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállításával kapcsolatos általános joghatóságát, ellentétes lenne a 650/2012 rendelet (27) preambulumbekezdésében foglalt azon célkitűzéssel, amely a joghatósággal és az ezen a területen alkalmazandó joggal kapcsolatos rendelkezések közötti összhangot kívánja biztosítani.
53 Továbbá az e rendeletnek az (59) preambulumbekezdésében foglalt általános célkitűzésével kapcsolatban, amely a tagállamokban az öröklés tárgyában hozott határozatok kölcsönös elismerésére vonatkozik, az említett rendelet (34) preambulumbekezdése kiemeli, hogy a rendelet annak elkerülésére törekszik, hogy a különböző tagállamokban egymással összeegyeztethetetlen határozatokat hozzanak.
54 Ez a célkitűzés a 650/2012 rendelet 23. cikkének (1) bekezdésében konkretizált egységes öröklés elvéhez kötődik, amely pontosítja, hogy az e rendelet értelmében alkalmazandó jog „az öröklés egészére” irányadó.
55 Márpedig az egységes öröklés ezen elve a 650/2012 rendelet 4. cikkében felállított szabály alapjául is szolgál, amennyiben e cikk is pontosítja, hogy az említett szabály meghatározza a tagállami bíróságoknak az „öröklés egészében” történő határozathozatalra vonatkozó joghatóságát.
56 Amint arra a főtanácsnok is emlékeztetett indítványának 109. és 110. pontjában, a Bíróság ily módon már megállapította, hogy a 650/2012 rendelet szabályainak a hagyaték felosztásához vezető értelmezése összeegyeztethetetlen lenne az említett rendelet célkitűzéseivel (lásd ebben az értelemben: 2017. október 12‑i Kubicka ítélet, C‑218/16, EU:C:2017:755, 57. pont). Ugyanis, mivel e célkitűzések egyike a határokon átnyúló vonatkozású öröklésekre alkalmazandó egységes rendszer létrehozása, ennek megvalósítása a tagállami bíróságok joghatóságára vonatkozó szabályok harmonizálását teszi szükségessé mind a peres, mind a nemperes eljárásokban.
57 Az említett rendelet 4. cikkének azon értelmezése, amely szerint ez a rendelkezés meghatározza a tagállami bíróságoknak a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárásokkal kapcsolatos joghatóságát, az Unión belüli igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosítása érdekében ennek a célkitűzésnek a megvalósítására törekszik, csökkentve a különböző tagállami bíróságok előtt folyó párhuzamos eljárások kockázatát és az azokból esetlegesen következő ellentmondásokat.
58 Ezzel szemben a 650/2012 rendelet céljainak elérését korlátozná az, ha az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben, e rendelet II. fejezetének rendelkezéseit – és különösen a 4. cikkét – úgy kellene értelmezni, hogy azok nem határozzák meg a tagállami bíróságoknak a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárásokkal kapcsolatos joghatóságát.
59 A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint az alapügyben szereplő, amely annak ellenére, hogy az örökhagyó szokásos tartózkodási helye a halálának időpontjában nem ebben a tagállamban volt, azt írja elő, hogy ez utóbbi tagállam bíróságai továbbra is joghatósággal rendelkeznek a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására egy határokon átnyúló vonatkozású öröklés esetében, amennyiben a hagyatéki javak ennek az említett tagállamnak a területén találhatók, vagy amennyiben az örökhagyó ugyanezen tagállam állampolgárságával rendelkezett.
A költségekről
60 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint az alapügyben szereplő, amely annak ellenére, hogy az örökhagyó szokásos tartózkodási helye a halálának időpontjában nem ebben a tagállamban volt, azt írja elő, hogy ez utóbbi tagállam bíróságai továbbra is joghatósággal rendelkeznek a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására egy határokon átnyúló vonatkozású öröklés esetében, amennyiben a hagyatéki javak ennek az említett tagállamnak a területén találhatók, vagy amennyiben az örökhagyó ugyanezen tagállam állampolgárságával rendelkezett.
Aláírások