Language of document : ECLI:EU:T:2020:400

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2020. szeptember 9.(*)

„Állami támogatások – Beruházási projektre szánt támogatás Nyugat‑Szlovákiában – Regionális beruházási támogatás – Panasz elutasítása – Kifogást nem emelő határozat – A mentesség feltételei – A 651/2014/EU rendelet 14. cikke – A Bizottság ellenőrzési jogkörének terjedelme – A 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás – A kkv fogalma – A 651/2014 rendelet I. melléklete 3. cikkének (2) és (3) bekezdése – Az alkalmazotti létszám és a pénzügyi határértékek kiszámításához felhasználandó adatok, valamint a referencia‑időszak– A 651/2014 rendelet I. mellékletének 4. cikke – A támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kétségek – Az (EU) 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése – Komoly nehézségek”

A T‑745/17. sz. ügyben,

a Kerkosand spol. s r. o. (székhelye: Királymajor [Szlovákia], képviselik: A. Rosenfeld és C. Holtmann ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: K. Blanck és A. Bouchagiar, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

a NAJPI a. s. szlovák kvarchomoktermelő részére nyújtott beruházási támogatásról szóló, 2017. július 20‑i C(2017) 5050 final bizottsági határozat (SA.38121 [2016/FC] – Szlovákia) (HL 2017. C 336., 1. o.) megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: A. M. Collins elnök, V. Kreuschitz (előadó) és G. Steinfatt bírák,

hivatalvezető: S. Bukšek Tomac tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. január 21‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A felperes, a Kerkosand spol. s r. o. Királymajorban (Szlovákia) működtet kvarchomok‑kitermelési helyet és csomagolási üzemet.

2        2013. december 12‑én a felperes panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz arra hivatkozva, hogy a Slovenská inovačná a energetická agentúra (szlovák innovációs és energiaügyi ügynökség, Szlovákia) 2013. július 22‑i határozatával a NAJPI a. s. társaság (a továbbiakban: támogatásban részesülő vállalkozás) számára 4 999 999,46 euró összegű jogellenes támogatást nyújtott egy nyugat‑szlovákiai beruházási projekthez (a továbbiakban: szóban forgó támogatás).

3        E támogatást a Schéma štátnej pomoci na podporu zavádzania inovatívnych a vyspelých technológií v priemysle a v službách [SA.28652 (X518/2009)] (az ipar és a szolgáltatások területén az innovatív és korszerű technológiák elterjedésének elősegítését célzó állami támogatási program, a továbbiakban: szóban forgó támogatási program) alapján biztosították, amelyet az [EK 87. és EK 88. cikk] alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6‑i 800/2008/EK bizottsági rendelet (általános csoportmentességi rendelet) (HL 2008. L 214., 3. o.) 13. cikkének megfelelően regionális beruházási és foglalkoztatási támogatási intézkedésnek nyilvánítottak. E támogatás a támogatásban részesülő vállalkozás azon beruházási projektjére vonatkozott, amellyel e vállalkozás a búrszentpéteri (Szlovákia) és királymajori lelőhelyeken kvarchomok‑kitermelési helyet kívánt létrehozni (a továbbiakban: beruházási projekt).

4        2014. február 24‑i és május 2‑i levelében a Bizottság megküldte a panasz nem bizalmas változatát a szlovák hatóságoknak, és felhívta őket észrevételeik megtételére, amit e hatóságok a 2014. május 30‑i és július 1‑jei levelekben meg is tettek.

5        2014. július 30‑án a Bizottság előzetes értékelő levelet küldött a felperesnek, amelyben megállapította, hogy a szóban forgó támogatást a 800/2008 rendeletnek megfelelően nyújtották.

6        A felperes 2014. február 12‑i, szeptember 4‑i, november 7‑i és 21‑i, 2015. május 28‑i, július 8‑i, július 15‑i, szeptember 1‑jei, október 15‑i és november 3‑i, valamint 2016. június 13‑i, július 5‑i és augusztus 17‑i leveleiben kiegészítő információkat nyújtott be a Bizottsághoz.

7        A Bizottság 2014. május 2‑i, június 30‑i és szeptember 10‑i, 2015. január 9‑i, 2016. február 25‑i, március 10‑i, április 22‑i és június 23‑i, 2017. január 25‑i, március 15‑i és június 13‑i levelében információkéréseket intézett a szlovák hatóságokhoz. A szlovák hatóságok 2014. július 1‑jei és október 3‑i, 2015. február 6‑i, 2016. április 22‑i, május 19‑i és július 1‑jei, valamint 2017. február 7‑i, április 12‑i és június 21‑i leveleikben válaszoltak.

8        2015. július 9‑én a Bizottság egy másik előzetes értékelő levelet küldött a felperesnek, amelyben megállapította, hogy a szóban forgó támogatás jogszerű, mivel azt a 800/2008 rendeletnek megfelelően nyújtották, és az összeegyeztethető a közös piaccal. Közelebbről úgy ítélte meg, hogy az említett támogatás nyújtásának időpontjában, vagyis 2013. július 22‑én a támogatásban részesülő vállalkozás a kis‑ és középvállalkozások (kkv) kategóriájába tartozó vállalkozás volt, és e vállalkozás nem volt nehéz helyzetben.

9        2015. október 15‑i levelével (lásd a fenti 6. pontot is) a felperes válaszolt e másik előzetes értékelő levélre, és kiegészítő információkat nyújtott be.

10      A felperes és a Bizottság szervezeti egységei között 2015. november 26‑án került sor megbeszélésre.

11      2017. július 20‑án a Bizottság meghozta a NAJPI a. s. szlovák kvarchomoktermelő részére nyújtott beruházási támogatásról szóló C(2017) 5050 final határozatot (SA.38121 [2016/FC] – Szlovákia) (HL 2017. C 336., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat), amelyet a szlovák külügyminisztériumnak címeztek, de amelynek jogalapját nem jelölték meg. E határozatban a Bizottság lényegében úgy ítélte meg, hogy először is az állami támogatás EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett fogalma teljesül (43. és 44. pont), másodszor, a szóban forgó támogatást 2013. november 7‑én nyújtották, ami a 2013. október 29‑én megkötött támogatási szerződésnek a szlovák központi szerződés‑nyilvántartásban történő nyilvántartásba vételének napját követő napnak felel meg (45–47. pont), harmadszor, mind a szóban forgó támogatási program, amely alapján a szóban forgó támogatást nyújtották, mind maga e támogatás megfelel a 800/2008 rendeletben rögzített feltételeknek, kivéve ugyanakkor az e rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében szereplő feltételt, amely szerint az egyedi támogatási intézkedésben fel kell tüntetni, hogy azt ugyanezen rendelet alapján nyújtották (50–55. pont), negyedszer, elemezni kell, hogy az említett támogatás [az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk] alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17‑i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL 2014. L 187., 1. o.; helyesbítés: HL 2016. L 149., 8. o.) alapján összeegyeztethetőnek tekinthető‑e a belső piaccal ez utóbbi rendelet 58. cikkének megfelelően (56. pont), továbbá ötödször, az említett támogatás megfelel az ugyanezen rendeletben rögzített feltételeknek, különösen a támogatásban részesülő vállalkozás kkv‑jogállására vonatkozó feltételnek, ily módon az mentesül a bejelentési kötelezettség alól, és a belső piaccal összeegyeztethetőnek kell tekinteni (57–63. pont). Ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a szóban forgó támogatásnak az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) 4. cikkében előírt előzetes vizsgálat keretében történő vizsgálatára (az említett határozat 64. pontja). Következésképpen a Bizottság – mint megalapozatlant – „elutasította” a felperes által a 2015/1589 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése alapján névtelenül benyújtott panaszt (az említett határozat 65. pontja).

12      2017. szeptember 5‑i levelében a Bizottság megküldte a felperesnek a megtámadott határozat egy példányát, azt „a szóban forgó támogatásra vonatkozó határozatnak” minősítve.

13      2017. október 6‑án a megtámadott határozatot a 2015/1589 rendelet 32. cikkének (1) bekezdése szerinti összefoglaló közlemény (ún. kartonos közzététel) formájában közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL 2017. C 336., 1. o.), az „Állami támogatások engedélyezése az [EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk] értelmében” cím alatt, az „Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást” rovatban.

 Az eljárás és a felek kérelmei

14      A Törvényszék Hivatalához 2017. november 14én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.

15      A Törvényszék Hivatalához benyújtott 2019. július 26i levelével a felperes előterjesztett egy dokumentumot, amely a támogatásban részesülő vállalkozás éves eredményeit tartalmazta 2014 és 2018 között, és kérte a Törvényszéket, hogy azt fogadja el új bizonyíték felajánlásaként. Az előírt határidőn belül előterjesztett észrevételeiben a Bizottság többek között azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el ezt a bizonyítási indítványt, mint a Törvényszék eljárási szabályzatának 85. cikke értelmében vett késedelmes felajánlást, amely emellett nyilvánvalóan nem releváns a jogvita elbírálása szempontjából, és rendelje el e dokumentum eltávolítását az ügy iratai közül.

16      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele megváltozott, az előadó bírót a harmadik tanácsba osztották be, ezért a jelen ügyet az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján e tanácsnak osztották ki.

17      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (harmadik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez, és felkérte őket, hogy azokra írásban válaszoljanak. A felek válaszukat az előírt határidőn belül benyújtották a Törvényszék Hivatalához.

18      A Törvényszék a 2020. január 21‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.

19      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        másodlagosan semmisítse meg a 2017. szeptember 5i levelet;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

20      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 A megsemmisítési jogalapokról

21      A kereset alátámasztása érdekében a felperes két jogalapot hoz fel.

22      Az első jogalappal a felperes lényeges eljárási szabály, nevezetesen a 2015/1589 rendelet 4. cikkével összefüggésben értelmezett 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozik.

23      A második jogalap három különböző részre oszlik.

24      A második jogalap első részében a felperes az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése a) pontjának megsértésére hivatkozik. Lényegében úgy véli, hogy a Bizottság nem szorítkozhatott volna annak kijelentésére, hogy a szóban forgó támogatás a 651/2014 rendeletre tekintettel összeegyeztethető a belső piaccal, hanem az említett rendelkezés fényében meg is kellett volna vizsgálnia annak összeegyeztethetőségét.

25      A második jogalap második részében a felperes a 651/2014 rendelet 58. cikkének (1) bekezdésével és 6. cikke (3) bekezdésének a) pontjával összefüggésben értelmezett EUMSZ 109. cikk megsértésére hivatkozik. Lényegében azzal érvel, hogy a szóban forgó támogatás nem felel meg az e rendeletben előírt feltételeknek, mivel egy nagy vállalkozás számára nyújtott ad hoc támogatást képez.

26      A második jogalap harmadik részében a felperes a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének megsértésére hivatkozik. Úgy véli, hogy a Bizottság megsértette a hivatalos vizsgálati eljárás megindítására vonatkozó kötelezettségét, mivel komoly nehézségek merültek fel a szóban forgó támogatás vizsgálata során.

 Az elfogadhatóságról

27      Az eljárás írásbeli szakasza során a Bizottság egyrészt arra hivatkozott, hogy a második kereseti kérelem, amellyel a felperes a megtámadott határozatról őt tájékoztató 2017. szeptember 5‑i levél megsemmisítését kéri, elfogadhatatlan, másrészt pedig arra, hogy a felperes a második jogalap első és második része tekintetében nem igazolta a kereshetőségi jogot.

28      A felperes vitatja a Bizottság érveit.

29      A tárgyaláson erre vonatkozóan feltett kérdésre válaszolva a Bizottság jelezte, hogy már nem áll fenn kétsége a kereset elfogadhatóságát illetően, amit a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek.

30      Ugyanis, noha a megtámadott határozatot formálisan kizárólag a Szlovák Köztársaságnak címezték, a „Következtetés” cím alatt szereplő 65. végső pontjából kitűnik, hogy „[a]z anonim panaszos által a [2015/1589 rendelet] 24. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott panaszt mint megalapozatlant el kell utasítani”. Mivel e panaszos nyilvánvalóan a felperes, meg kell állapítani, hogy a Bizottság azzal, hogy így járt el, kifejezetten elutasította ezt a panaszt az említett határozat alátámasztására szolgáló egyik lényeges indok keretében, sőt, a határozat rendelkező részével összhangban, azon állandó ítélkezési gyakorlat ellenére, amely nem ír elő számára ilyen kötelezettséget (1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 45. és 46. pont), ily módon úgy kell tekinteni, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében a felperest a címzetthez hasonló módon egyéniesítették.

31      Ebből következik, hogy a kereset teljes egészében elfogadható, függetlenül attól a kérdéstől, hogy a megtámadott határozatot a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, kifogást nem emelő határozatnak kell‑e minősíteni (lásd a lenti 35–59. pontot). Mindenesetre az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ilyen határozattal szemben a felperes bármely azt bizonyító jogalapra hivatkozhat, hogy a bejelentett intézkedés előzetes vizsgálati szakaszában a Bizottság rendelkezésére álló információk és bizonyítékok értékelésének kétségeket kellett volna ébresztenie a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan (lásd: 2011. május 24‑i Bizottság kontra Kronoply és Kronotex ítélet, C‑83/09 P, EU:C:2011:341, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben a jelen keresettel a felperes mint a szóban forgó támogatás kedvezményezettjével versenytárs vállalkozás és az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében vett érintett fél többek között azon eljárási jogok védelmét célozza, amelyek e rendelkezés alapján megilletnék, ha a Bizottság úgy döntött volna, hogy megindítja a hivatalos vizsgálati eljárást. Így e célból nemcsak az első jogalap és a második jogalap harmadik része, hanem a második jogalap első és második része is elfogadható, amelyek annak bizonyítására irányulnak, hogy az előzetes vizsgálati szakaszban a Bizottság rendelkezésére álló információk és bizonyítékok értékelésének kétségeket kellett volna ébresztenie a szóban forgó támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

32      Végül, mivel a felperes első kereseti kérelme elfogadható, nem szükséges megvizsgálni a másodlagosan, arra az esetre előterjesztett második kereseti kérelem elfogadhatóságát, ha az első kereseti kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánítanák.

 Az ügy érdeméről

 A 2015/1589 rendelet 4. cikkével összefüggésben értelmezett 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított, első jogalapról

33      Az első jogalappal a felperes lényeges eljárási szabály, nevezetesen a 2015/1589 rendelet 4. cikkével összefüggésben értelmezett 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozik. Lényegében úgy véli, hogy az általa benyújtott panaszra válaszul a Bizottságnak a megtámadott határozat helyett az ugyanezen rendelet 4. cikkének (2)–(4) bekezdésében előírt határozatok egyikét kellett volna elfogadnia.

34      A Bizottság ezzel szemben lényegében azt állítja, hogy azon következtetésére tekintettel, amely szerint a szóban forgó támogatás a 651/2014 rendelet értelmében mentesült az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében említett bejelentési és engedélyezési kötelezettség alól, az általa a jelen ügyben végzett vizsgálat az előzetes vizsgálati eljárás keretein kívül esett, és nem volt hatásköre a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (2)–(4) bekezdésében előírt határozatok valamelyikének meghozatalára, valamint nem is volt köteles erre. A megtámadott határozat sui generis határozatnak minősül, amelynek tisztán deklaratív jellege van.

35      Emlékeztetni kell az állandó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint, amikor az érdekeltek a kiegészítő észrevételeket esetleg benyújtották, vagy az észszerű határidő letelt, a Bizottság a 2015/1589 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése értelmében köteles az e rendelet 4. cikkének (2), (3) vagy (4) bekezdése szerinti határozat meghozatalával lezárni az előzetes vizsgálati szakaszt, vagyis megállapítani, hogy nem áll fenn állami támogatás, vagy úgy határozni, hogy nem emel kifogást, vagy megindítani a hivatalos vizsgálati eljárást (lásd ebben az értelemben: 2017. május 31‑i DEI kontra Bizottság ítélet, C‑228/16 P, EU:C:2017:409, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36      E kötelezettség a panaszost az állami támogatások terén megillető azon jog elismerésének szükségszerű velejárója, hogy egy feltételezett jogellenes támogatásra vonatkozó panasz vagy információ benyújtásával megindítsa az előzetes vizsgálati szakaszt, amelyet a Bizottságnak a 2015/1589 rendelet 4. cikke szerinti határozattal kell kötelezően lezárnia (lásd ebben az értelemben: 2008. július 17‑i Athinaïki Techniki kontra Bizottság ítélet, C‑521/06 P, EU:C:2008:422, 37–40. pont; 2010. december 16‑i Athinaïki Techniki kontra Bizottság ítélet, C‑362/09 P, EU:C:2010:783, 62. és 63. pont; 2013. május 16‑i Bizottság kontra Ryanair ítélet, C‑615/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:310, 35. pont).

37      Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság egy állítólagosan jogellenes támogatásra vonatkozó információkat tartalmazó panasszal szembesült; a jogellenesség oka állítólag az, hogy a támogatást nem jelentették be, és az összeegyeztethetetlen a 651/2014 rendeletből, valamint az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének a) pontjából következő követelményekkel.

38      A Bizottság állításával ellentétben a 35. és 36. pontban kifejtett elvek értelemszerűen alkalmazandók az érdekelt fél által benyújtott olyan panaszra, amely szerint nem alkalmazhatóak a 651/2014 rendelethez hasonló csoportmentességi rendelet azon feltételei – vagy azokat nem megfelelően alkalmazták –, amelyek igazolják annak megállapítását, hogy valamely támogatási intézkedés mentesül az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség alól. Az ilyen csoportmentességi rendeletek elfogadásával ugyanis a Bizottság nem ruházza át a nemzeti hatóságokra az állami támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzési és döntéshozatali jogköreit, ideértve a panaszok elbírálását is, hanem teljes mértékben megtartja az EUMSZ 108. cikk és a 2015/1589 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése szerinti felügyeleti jogkörét többek között azzal kapcsolatban, hogy e hatóságok tiszteletben tartották‑e a támogatási intézkedések bejelentésére vonatkozó alapvető kötelezettséget és azok végrehajtásának az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésén alapuló tilalmát. Ez az értékelés még inkább érvényes a Bíróság közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatában elismert kritériumokra tekintettel (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 132–135. és 140–144. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amelyek relevanciáját illetően a feleknek volt alkalmuk nyilatkozni a Törvényszék egy írásbeli kérdésére válaszolva (lásd a fenti 17. pontot), valamint a tárgyaláson.

39      E kritériumok többek között a következők:

40      Először is, a tagállam csak akkor mentesül az őt terhelő bejelentési kötelezettség alól, ha az e tagállam által elfogadott támogatási intézkedés ténylegesen megfelel a 651/2014 rendeletben előírt összes releváns feltételnek, és megfordítva, amennyiben úgy nyújtottak e rendelet alapján támogatást, hogy nem teljesült az e rendelet szerinti támogatásban való részesüléshez előírt összes feltétel, a támogatást a bejelentési kötelezettség megsértésével nyújtották, és azt jogellenesnek kell tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2019. március 5‑i Eesti Pagar ítélet, C‑349/17, EU:C:2019:172, 99. pont; 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 138. pont).

41      Másodszor, a 2015/1589 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottság feladata, hogy akár a saját kezdeményezésére, akár pedig valamely érintett fél által benyújtott panasz keretében az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikkre tekintettel megvizsgálja a 651/2014 rendelet megsértésével nyújtott ilyen támogatást (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 140. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42      Harmadszor, jóllehet a Bizottság elfogadhat a támogatásokra vonatkozó csoportmentességi rendeleteket az állami támogatásokra vonatkozó versenyszabályok hatékony felügyeletének biztosítása céljából és az igazgatás egyszerűsítése végett, az ilyen rendeletek semmiben nem korlátozhatják a Bizottság e területen gyakorolt ellenőrzési jogkörét (lásd: 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 141. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43      Negyedszer, a fentiekből következik, hogy a Bizottság a 651/2014 rendelet elfogadásával nem ruházott semmilyen végleges határozathozatali jogkört a nemzeti hatóságokra a bejelentési kötelezettség alóli mentesség terjedelmét, következésképpen pedig az e rendeletben meghatározott feltételek azon értékelését illetően, amelytől az ilyen mentesség függ; az említett hatóságok e tekintetben ugyanis ugyanazon a szinten helyezkednek el, mint a támogatások potenciális kedvezményezettjei, és meg kell bizonyosodniuk arról, hogy határozataik megfelelnek az említett rendeletnek, ily módon, ha valamely nemzeti hatóság ugyanezen rendeletet tévesen alkalmazva nyújt támogatást, ezt mind e rendelet rendelkezéseinek, mind pedig az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének a megsértésével teszi (lásd ebben az értelemben: 2019. március 5‑i Eesti Pagar ítélet, C‑349/17, EU:C:2019:172, 101–103. pont; 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 142. és 143. pont).

44      Ötödször, ha valamely tagállam úgy ítéli meg, hogy valamely támogatás megfelel a 651/2014 rendeletben meghatározott feltételeknek, legfeljebb vélelmezhető e támogatás belső piaccal való összeegyeztethetősége, az ilyen támogatás említett feltételeknek való megfelelősége ugyanis kétségbe vonható mind a nemzeti bíróságok és a nemzeti hatóságok, mind pedig a Bizottság előtt (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 144. pont).

45      Hatodszor, a 651/2014 rendelet nem érinti a Bizottság azon kizárólagos hatáskörét, hogy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése alapján értékelje az e rendelet alapján nyújtott támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét, tehát továbbra is csak a Bizottság jogosult arra, hogy az ilyen támogatást e rendelkezés értelmében a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítsa (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 146. pont).

46      A fenti megfontolásokból az következik, hogy el kell utasítani a Bizottság azon érvét, amely szerint a megtámadott határozatot előzetes vizsgálati eljárás keretén kívül fogadta el, sőt nem is rendelkezett hatáskörrel arra, hogy előzetes vizsgálatot folytasson le annak eldöntése céljából, hogy a szóban forgó támogatás megfelel‑e a 651/2014 rendelet mentességi feltételeinek. Egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperes panasza megindította az említett előzetes vizsgálati eljárást, amelyet a Bizottság köteles volt a 2015/1589 rendelet 4. cikke szerinti határozattal lezárni (lásd a fenti 35. és 36. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Másrészt a fenti 38–45. pontból kitűnik, hogy az ilyen panasz tárgya éppen egy csoportmentességi rendelet rendelkezéseinek esetleges megsértése lehetett, aminek vizsgálata az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésében és az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt felügyeleti jogköre alapján a Bizottság feladata volt. Ennélfogva a jelen ügyben a felperes panaszát követően a Bizottság köteles volt ilyen előzetes vizsgálatot végezni annak ellenőrzése érdekében, hogy a szlovák hatóságok helyesen alkalmazták‑e a 651/2014 rendelet rendelkezéseit, vagy éppen ellenkezőleg, megsértették‑e a bejelentési kötelezettségüket (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 138., 140–144. és 146. pont). A Bizottság e vizsgálati kötelezettsége tehát az uniós bíróság felülvizsgálata mellett szükségszerűen magában foglalta a releváns mentességi feltételek terjedelmének értelmezésére és e feltételek jelen ügyre való helyes alkalmazásának ellenőrzésére vonatkozó követelményt, amely követelményeknek a Bizottság összességében a megtámadott határozatban láthatóan meg is kívánt felelni.

47      Ezenkívül nem lehet helyt adni a Bizottság azon érvének, amely szerint csak akkor lett volna hatásköre ilyen vizsgálat lefolytatására, ha a felperesnek sikerült volna bizonyítania, hogy a releváns mentességi feltételek nem teljesülnek, mivel ez az érv a Bizottság ellenőrzési kötelezettsége terjedelmének figyelmen kívül hagyásán, sőt a bizonyítási teher elfogadhatatlan megfordításán alapul. Éppen ellenkezőleg, amikor egy csoportmentességi rendelet egyes rendelkezéseinek tiszteletben nem tartásával és ebből következően a bejelentés elmaradása miatt jogellenes támogatás nyújtásával kapcsolatos panaszt terjesztenek elé, a Bizottságnak nem csupán fennáll a hatásköre arra, hogy megvizsgálja a panaszos állításainak megalapozottságát, hanem köteles is erre, annak eldöntése céljából, hogy a szóban forgó intézkedést be kellett volna‑e jelenteni neki, és így az jogellenes támogatásnak minősül‑e. Ha nem ez lenne a helyzet, a nemzeti hatóságok túlzott önállósággal rendelkeznének e rendelkezések végrehajtása során, ami ellentétes lenne a fenti 40–43. pontban hivatkozott, az ítélkezési gyakorlatban kialakított elvekkel.

48      A fenti 46. és 47. pontban kifejtett okokból a Bizottság azon érve is teljesen megalapozatlan, amely szerint a Bizottság nem „blokkolhatja” egy olyan intézkedés végrehajtását, amely a nemzeti hatóságok szerint az ilyen mentességi rendelet alapján mentesnek tekintendő, amennyiben a mentességi feltételek valójában nem teljesülnek. Ez utóbbi esetben ugyanis az említett intézkedés bejelentésének elmaradása és annak végrehajtása sérti az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdését, ami olyan kifogásnak minősül, amellyel szemben lehetségesnek kell lennie annak, hogy a Bizottsághoz forduljanak, többek között panasz útján (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 140. és 144. pont).

49      Ugyanígy a Bizottság azon érve, amely szerint a 2015/1589 rendelet 4. cikke csak a bejelentés vizsgálatára vonatkozik, és nem alkalmazható abban az esetben, ha valamely támogatási intézkedés valamely csoportmentességi rendelet valamennyi szükséges feltételének megfelel, az ítélkezési gyakorlatban kialakított, a fenti 40. és 41. pontban felidézett elvek téves értelmezéséből ered, mivel a panasz megkérdőjelezheti a támogatási intézkedésnek az említett feltételekkel való összeegyeztethetőségét, és ennélfogva annak az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján fennálló jogszerűségét. Ezzel a Bizottság összekeveri a panasz alapján az előzetes vizsgálati eljárás keretében elvégzendő vizsgálat – vagyis a többek között a mentességi feltételek nem teljesülése miatt jogellenes támogatás fennállásának vizsgálata – előfeltételeit és e vizsgálat eredményét (lásd a fenti 46. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

50      Ugyanezen okokból el kell utasítani a Bizottság annak alátámasztására irányuló, önmagába visszatérő érvelését, hogy valamely panasz csak akkor elfogadható, ha a bejelentési kötelezettség megsértésére, és ennélfogva jogellenes támogatás fennállására vonatkozik, a bejelentett támogatásokra azonban nem, és hogy a mentességi rendelet mentességi feltételeinek megfelelő támogatási intézkedés nem minősülhet ilyen jogellenes támogatásnak. Ez az érv ugyanis figyelmen kívül hagyja a 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet (C‑654/17 P, EU:C:2019:634) 138–144. pontjában ismertetett elveket, amelyek értelmében a Bizottságnak éppen annak eldöntése érdekében kell megvizsgálnia e panaszt, hogy megalapozott‑e a mentességi feltételek be nem tartására, és ennélfogva a bejelentési kötelezettség megsértésére vonatkozó állítás.

51      A fenti megfontolásokból az következik, hogy nem lehet helyt adni a Bizottság által annak alátámasztása érdekében előadott érvek egyikének sem, hogy a megtámadott határozat az előzetes vizsgálati eljárás és a 2015/1589 rendelet 4. cikkében előírt eljárás keretén kívül elfogadott sui generis határozatnak minősül.

52      Ez a következtetés azonban nem jelenti azt, hogy a megtámadott határozatot téves jogalkalmazás, a jogalap hiánya vagy a hatáskör hiánya miatt meg kellene semmisíteni. Függetlenül attól, hogy a Bizottság miként minősíti az említett határozatot, végső soron az uniós bíróság feladata a határozat valódi jogi jellegének és hatályának az alkalmazandó szabályokra tekintettel való meghatározása, hasonlóan az azon kérdéssel kapcsolatos értelmezéshez, hogy az állami támogatások tárgyában hozott bizottsági jogi aktus keresettel megtámadható‑e (lásd: 2019. július 11‑i Vattenfall Europe Nuclear Energy kontra Bizottság végzés, T‑674/18, nem tették közzé, EU:T:2019:501, 31. és azt követő pontok, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Többek között ugyanis ilyen értelmezés szükséges ahhoz, hogy e bíróság el tudja dönteni, hogy a szóban forgó jogi aktus jogellenes‑e amiatt, hogy azt hatáskörrel nem rendelkező hatóság fogadta el, vagy amiatt, hogy az nem rendelkezik megfelelő jogalappal (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 6‑i Szlovákia és Magyarország kontra Tanács ítélet, C‑643/15 és C‑647/15, EU:C:2017:631, 57–84. pont; 2017. október 25‑i Bizottság kontra Tanács (CMR‑15) ítélet, C‑687/15, EU:C:2017:803, 40–59. pont).

53      Ily módon azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság által különösen az eljárás során kifejtett ellentétes vélemény ellenére a megtámadott határozat – tartalmilag, nem pedig formailag – valójában a 2015/1589 rendelet 4. cikke szerinti határozatnak minősül‑e.

54      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat 64. pontjában a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó támogatás – többek között a 651/2014 rendelettel való összeegyeztethetősége miatt – mentesül, következésképpen a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel annak a 2015/1589 rendelet 4. cikke szerinti előzetes vizsgálati eljárás keretében történő vizsgálatára. Ezenkívül az említett határozat 65. pontjában az szerepel, hogy a Bizottság a felperes ez utóbbi rendelet 24. cikkének (2) bekezdése szerinti panaszát mint megalapozatlant elutasítja. Ehhez hasonlóan az e határozatot a felperessel közlő 2017. szeptember 5‑i levélben a Bizottság nem jelölte meg pontosan az említett határozat jogalapját, hanem annak kijelentésére szorítkozott, hogy „a szóban forgó támogatásra vonatkozó határozatról” van szó. Végül beadványaiban és a tárgyaláson a Bizottság azt állította, hogy a szóban forgó határozat olyan sui generis határozatnak minősül, amelyet az előzetes vizsgálati eljárás és a 2015/1589 rendelet ugyanezen rendelet 15. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkében előírt eljárás keretén kívül fogadtak el, és az pusztán deklaratív jellegű, anélkül hogy erre kifejezett vagy megfelelő jogalapot tudott volna megjelölni.

55      A felperes ezen indokok fényében érvel első jogalapjában azzal, hogy a Bizottság lényeges eljárási szabályt sértett meg, aminek a megtámadott határozat megsemmisítéséhez kell vezetnie.

56      Márpedig, amint azt a Törvényszék a fenti 35–51. pontban megállapította, jogilag nem lehet a megtámadott határozatot nem az előzetes vizsgálati eljárás végén, tehát nem a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott határozatnak minősíteni.

57      E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése alapján hozott határozathoz hasonlóan a megtámadott határozat címzettje hivatalosan a Szlovák Köztársaság, pontosabban a szlovák külügyminisztérium (lásd a fent 11. pontot), nem pedig a felperes, amely ugyanezen rendelet 24. cikke (2) bekezdése harmadik francia bekezdésének megfelelően az említett határozatból egy példányt kapott (lásd a fenti 12. pontot).

58      Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozatot az ugyanezen rendelet 32. cikkének (1) bekezdése értelmében vett összefoglaló közlemény (ún. kartonos közzététel) formájában tették közzé a Hivatalos Lapban (HL 2017. C 336., 1. o.) az „Állami támogatások engedélyezése az [EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk] értelmében” cím alatt, az „Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást” rovatban (lásd a fenti 13. pontot), vagyis azon ügyek között, amelyekben a Bizottságnak a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése értelmében vett határozatokat kellett hoznia.

59      Így tekintettel arra, hogy a megtámadott határozat szükségképpen a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése alapján hozott, a szóban forgó támogatással szemben kifogást nem emelő határozatnak minősül, a lényeges eljárási szabály megsértésére alapított első jogalapot – amennyiben a Bizottság állítólag nem fogadta el az ugyanezen rendelet 4. cikkének (2)–(4) bekezdésében előírt határozatok valamelyikét – el kell utasítani.

60      E következtetés azonban nem érinti azon felülvizsgálat terjedelmét, amelyet a Törvényszéknek a megtámadott határozat tekintetében többek között a második jogalap alapján el kell végeznie.

 A második jogalapnak az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése a) pontjának megsértésére alapított, első részéről

61      A második jogalap első részében a felperes arra hivatkozik, hogy megsértették az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének a) pontját, lényegében azért, mert a szóban forgó támogatás összeegyeztethetőségének a 651/2014 rendelet alapján történő vizsgálatán kívül a Bizottságnak azt is meg kellett volna vizsgálnia, hogy az említett támogatás összeegyeztethető‑e a belső piaccal a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás (2014–2020) (HL 2013. C 209. o., 1. o.; a továbbiakban: regionális támogatásokról szóló iránymutatás) – amely előírja a kapacitásfelesleg megelőzése szempontjának figyelembevételét – fényében értelmezett EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének a) pontja alapján. A Bizottság ezzel szemben lényegében azt állítja, hogy a jelen ügyben releváns jogi hátteret kizárólag az alkalmazandó csoportmentességi rendeletek alkotják, nem pedig az említett iránymutatás.

62      Meg kell állapítani, hogy a jelen résznek nem lehet helyt adni. Az azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint a Bizottság, amikor a többek között az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének a) pontjában szereplő kritériumok végrehajtására irányuló csoportmentességi rendelet feltételeinek megsértésére vonatkozó panasszal fordulnak hozzá, nem szorítkozhat annak vizsgálatára, hogy a szóban forgó támogatás megfelel‑e az említett feltételeknek, hanem azt is vizsgálnia kell, hogy e támogatás az EUM‑Szerződés e rendelkezése alapján összeegyeztethető‑e a belső piaccal. Ezenfelül a felperes tévesen véli úgy, hogy az említett rendelkezést többek között a Bizottság által saját maga számára felállított magatartási szabályok – mint például a regionális támogatásokról szóló iránymutatás – fényében kell értelmezni.

63      Elsősorban ugyanis, azon lehetőség sérelme nélkül, hogy valamely csoportmentességi rendelet állítólagosan hiányos rendelkezésének jogszerűségét az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének a) pontja alapján az EUMSZ 277. cikk értelmében vett jogellenességi kifogás révén kérdőjelezzék meg, amit a felperes a jelen ügyben nem tett meg, az ilyen rendelet rendelkezései az érintett tagállam és a jogalanyok szempontjából kimerítően szabályozzák az ott előírt, közvetlenül alkalmazandó mentességi feltételeket. Bármely eltérő értelmezés azzal a következménnyel járna, hogy e mentességi feltételek teljesülése ellenére a nemzeti hatóságok számára nem tennék automatikusan lehetővé, hogy eltekintsenek a szóban forgó intézkedés bejelentésétől és végrehajtsák azt, valamint továbbra is fennállna a veszélye annak, hogy e hatóságok megsértik az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdését (lásd ebben az értelemben: 2019. március 5‑i Eesti Pagar ítélet, C‑349/17, EU:C:2019:172, 59., 86., 87. és 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 128. és 138. pont).

64      Márpedig az ilyen értelmezés sértené nemcsak a csoportmentességi rendelet rendelkezéseinek az EUMSZ 288. cikk második bekezdése értelmében vett közvetlen alkalmazhatóságát, hanem azok hatékony érvényesülését is, amely éppen az EUMSZ 109. cikkben szereplő azon célkitűzésen alapul, hogy meghatározza azokat a támogatási kategóriákat, amelyek ipso facto mentesülnek az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt eljárás alól, és ennélfogva sértené a jogbiztonság elvét is. Ily módon a 651/2014 rendelet (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az említett rendelet hatálya alá nem tartozó állami támogatások továbbra is az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség alá tartoznak (lásd ebben az értelemben: 2019. március 5‑i Eesti Pagar ítélet, C‑349/17, EU:C:2019:172, 57–59. pont; 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 127. és 128. pont).

65      Ezen elvek megfelelően alkalmazandók akkor is, amikor a Bizottságnak azt kell megvizsgálnia, hogy a nemzeti hatóságok helyesen alkalmazták‑e valamely csoportmentességi rendelet rendelkezéseit. Ellenkező esetben az ilyen rendelet jogkövetkezményeit, vagyis a támogatás bejelentésére vonatkozó kötelezettségtől való eltérés azonnali hatályát, valamint az e tekintetben fennálló mentességi feltételek közvetlen alkalmazhatóságát és jogilag kimerítő jellegét kizárólag azon az alapon kérdőjeleznék meg, hogy a Bizottsághoz panaszt nyújtottak be, amely alapján ezen intézménynek utólagosan meg kell vizsgálnia, hogy a nemzeti hatóságok e tekintetben hibákat követtek‑e el, és ezáltal megsértették‑e a bejelentési kötelezettségüket. Márpedig, noha az uniós bíróság felülvizsgálata mellett a Bizottság feladata az ilyen hibák fennállásának vizsgálata, felügyeleti kötelezettsége akkor sem érintheti a csoportmentességi rendeletek rendelkezéseinek e jogi jellegét.

66      Másodsorban az érintett piacon fennálló kapacitásfelesleg megelőzésére vonatkozó szempont nem szerepel a 651/2014 rendelet 14. cikke értelmében vett regionális beruházási támogatás mentességi feltételeként. Ennélfogva a felperes nem hivatkozhat megalapozottan arra, hogy az említett rendelet megköveteli a nemzeti hatóságoktól vagy a Bizottságtól, hogy figyelembe vegyék az ilyen kapacitásfelesleg esetleges kialakulását. A Bizottság tehát helyesen hivatkozik arra, hogy e rendelet alapján nem volt hatásköre e szempont értékelésére a felperes panaszának vizsgálata keretében, és hogy az ugyanezen rendelet 14. cikkének feltételeire vonatkozó, a megtámadott határozat 57. pontjának a) és b) alpontjában ismertetett elemzése főszabály szerint elegendő volt.

67      Ebből következik, hogy a felperes azon érvét is el kell utasítani, amely szerint a Bizottság azáltal, hogy csoportmentességi rendeletet fogadott el, nem „merítette ki” az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése szerinti mérlegelési jogkörét. Még ha feltételezzük is, hogy valamely csoportmentességi rendelet bizonyos rendelkezései hiányosak, és összeegyeztethetetlenek az elsődleges joggal, különösen az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésével, aminek automatikus következménye a szóban forgó támogatás bejelentésére vonatkozó kötelezettség és adott esetben az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti végrehajtási tilalom megsértése lenne, a Törvényszék arról csak az EUMSZ 277. cikk alapján hivatkozott jogellenességi kifogást követően dönthetne. Mindazonáltal a jelen ügyben a felperes e rendelkezés értelmében és ezen indokok alapján nem hivatkozott a 651/2014 rendelet 14. cikkének legalább részleges jogellenességére.

68      Ki kell emelni, hogy mindenesetre, ha egy panasz benyújtását követően a Bizottságnak azt kellene megállapítania, hogy a nemzeti hatóságok tévesen alkalmazták valamely csoportmentességi rendelet feltételeit, és így valójában a szóban forgó támogatást az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján be kellett volna jelenteni, akkor a Bizottság vitathatatlanul köteles lenne értékelni e támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének a) pontja alapján, a regionális támogatásokról szóló iránymutatásban e tekintetben saját maga számára előírt további kritériumok figyelembevételével. Ezzel szemben önmagában a valamely csoportmentességi rendeletben előírt mentességi feltételek nemzeti hatóságok általi tiszteletben tartására vonatkozó ilyen felülvizsgálat gyakorlása tisztán jogszerűségi vizsgálatnak minősül, amely szükségképpen nélkülözi az azon mérlegelési jogkörbe tartozó megfontolásokat, amellyel a Bizottság csak akkor rendelkezik, ha az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének a) pontját egyedi esetben alkalmazza (lásd ebben az értelemben: 2019. március 5‑i Eesti Pagar ítélet, C‑349/17, EU:C:2019:172, 78. és 79. pont).

69      Harmadsorban, a fentiektől függetlenül a felperes nem bizonyította, hogy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének a) pontjára vonatkozó ítélkezési gyakorlat önmagából az elsődleges jogból eredő követelményként írja elő az érintett piacon fennálló kapacitásfelesleg megelőzésére vonatkozó szempont figyelembevételét. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ez az eltérést engedő rendelkezés nem követeli meg, hogy ne álljon fenn a verseny torzulása vagy annak veszélye, ami a támogatás EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében szereplő fogalmának csupán egyik kritériuma. Éppen ellenkezőleg, az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése a) pontjának vagy az e rendelkezés másodlagos jogi hatályát pontosító csoportmentességi rendeletnek az alkalmazása szükségképpen azt feltételezi, hogy a szóban forgó intézkedés a támogatás fogalma valamennyi feltételének megfelel, beleértve a verseny torzulására vonatkozó feltételt is, anélkül hogy felül kellene vizsgálni annak versenyellenes hatását különösen amiatt, hogy az érintett piacon kapacitásfelesleg jön létre (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 93. és 94. pont; 2019. június 20‑i a&o hostel and hotel Berlin kontra Bizottság ítélet, T‑578/17, nem tették közzé, EU:T:2019:437, 123. pont). Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontjával ellentétben ugyanis az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének a) pontjával összefüggésben még csak azt sem szükséges megvizsgálni, hogy a kereskedelmi feltételek a közös érdekkel ellentétes mértékben megváltoznak‑e.

70      Ezzel szemben a felperes által hivatkozott ítélkezési gyakorlat kizárólag a Bizottság által saját maga számára felállított magatartási szabályok értelmezéséhez és alkalmazásához kapcsolódik, nem pedig az elsődleges jog tartalmának értelmezéséhez, amely joggal az említett szabályoknak ugyanakkor összeegyeztethetőknek kell lenniük, és amely szabályok kapcsán a Bíróság elismerte, hogy azok nem meríthetik ki teljesen a Bizottságot az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése alapján megillető mérlegelési jogkört (lásd ebben az értelemben: 2016. március 8‑i Görögország kontra Bizottság ítélet, C‑431/14 P, EU:C:2016:145, 71. és 72. pont; 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet, C‑526/14, EU:C:2016:570, 41. pont; 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 83. pont). Ezenkívül az uniós bíróság egy csoportmentességi rendelet hatályán kívül annak értékelésére szorítkozott, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta‑e a kifejezetten a kapacitásfelesleggel kapcsolatos problémára vonatkozó magatartási szabályokat, és hogy e tekintetben tehát nyilvánvaló mérlegelési hibát követett‑e el (lásd ebben az értelemben: 1997. január 14‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑169/95, EU:C:1997:10, 22. pont; 2009. szeptember 9‑i Holland Malt kontra Bizottság ítélet, T‑369/06, EU:T:2009:319, 136. pont). Ebben az összefüggésben e bíróság ugyanakkor nem vizsgálta meg, hogy megfordítva, amint azt a felperes állítja, az ilyen magatartási szabályokban szereplő bizonyos kritériumok közvetlenül az elsődleges jog által előírt követelményekből erednek‑e, és az elsődleges jog alapján nem értékelte a csoportmentességi rendelet jogi hatályát, sőt jogszerűségét sem.

71      Negyedsorban, emlékeztetni kell az állandó ítélkezési gyakorlatra, amely elismeri, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése szerinti széles mérlegelési jogkörének gyakorlása során iránymutatásokat fogadhat el annak megállapítása érdekében, hogy milyen kritériumok alapján kívánja értékelni a tagállamok által tervezett támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségét. A Bizottság ilyen magatartási szabályok elfogadásával és közzétételével, amely révén kijelenti, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre, korlátozza magát az említett mérlegelési jogkör gyakorlásában, és főszabály szerint nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát annak, hogy az általános jogelveknek – mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének – a megsértése címén adott esetben felelősségre vonható legyen (lásd: 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 81. és 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezenkívül a Bizottság kizárólag annyiban van kötve e szabályokhoz, amennyiben azok nem térnek el a Szerződés helyes alkalmazásától, mivel az említett szabályok nem értelmezhetők úgy, hogy csökkentsék az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk hatályát, vagy hogy ellentétesek legyenek azok céljaival (lásd: 2008. szeptember 11‑i Németország és társai kontra Kronofrance ítélet, C‑75/05 P és C‑80/05 P, EU:C:2008:482, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72      E megfontolások megfelelően alkalmazandók valamely csoportmentességi rendelet rendelkezéseire, amelyek szintén a Bizottság EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése szerinti hatáskörei ex ante gyakorlásának eredményét képezik (lásd ebben az értelemben: 2019. március 5‑i Eesti Pagar ítélet, C‑349/17, EU:C:2019:172, 65. és 102. pont; 2019. július 29‑i Bayerische Motoren Werke és Freistaat Sachsen kontra Bizottság ítélet, C‑654/17 P, EU:C:2019:634, 135. pont), azonban a magatartási szabályoktól eltérően jogilag kötelezőek és közvetlenül alkalmazandók a tagállamok belső jogrendjében az EUMSZ 288. cikk második bekezdése értelmében. E rendelkezések ugyanis a Bizottság vonatkozásában korlátozó hatást váltanak ki, mivel pontosítják az azon támogatásokra vonatkozó kritériumokat, amelyeket az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése alapján ipso facto mentesítettnek kell tekinteni, így e támogatások mentesülnek a bejelentési kötelezettség és a Bizottság általi ellenőrzés kötelezettsége alól, feltéve hogy e kritériumok megfelelnek a magasabb szintű jogszabályoknak, köztük az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikknek. Ezenkívül a csoportmentességi rendeletek jogilag kötelező és közvetlenül alkalmazandó rendelkezéseinek hatálya főszabály szerint nem tehető viszonylagossá magatartási szabályokkal. Ez annál is kevésbé lehetséges, mivel egyrészt az említett szabályok jogilag semmilyen esetben sem kötelezőek a tagállamokkal szemben (lásd ebben az értelemben: 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet, C‑526/14, EU:C:2016:570, 44. pont), másrészt pedig különösen arra szolgálnak, hogy útmutatást adjanak, és korlátozzák a Bizottság mérlegelési jogkörének gyakorlását az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás keretében történő alkalmazása során, vagyis valamely csoportmentességi rendelet hatályán kívül.

73      Következésképpen a Bizottság által az állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásainak megszervezésére irányuló jogköre alapján elfogadott ilyen magatartási szabályok nem térhetnek el a magasabb szintű jogi normáktól, ideértve a csoportmentességi rendeleteket is. Ily módon az említett magatartási szabályok tartalmuktól függetlenül önmagukban nem alkalmasak arra, hogy viszonylagossá tegyék az e rendeletekben előírt mentességi feltételek terjedelmét.

74      Ötödsorban meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben alkalmazandó 651/2014 rendelet 14. cikke nem hivatkozik a regionális támogatásokról szóló iránymutatásra, különösen annak 114. pontjára, amely az állami támogatás révén elért kapacitásbővülés versenyellenes hatásaira vonatkozik. E tekintetben az említett cikk egyértelműen különbözik ugyanezen rendelet regionális működési támogatásokról szóló 15. cikkének (1) bekezdésétől, amely kifejezetten hivatkozik az említett iránymutatás 161. pontjára. Ily módon a Bizottságnak nem állt szándékában, hogy a regionális beruházási támogatások összeegyeztethetőségének feltételeit az ezen iránymutatásban előírt magatartási szabályoktól tegye függővé. Következésképpen, a felperes állításával ellentétben, azokat sem a nemzeti hatóságok, sem a Bizottság nem volt köteles figyelembe venni e rendelet 14. cikkének értelmezése és alkalmazása során.

75      Végül ezen értékelést nem kérdőjelezik meg a felperesnek az arányosság elvére és a vállalkozás szabadságához való jogára alapított érvei. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a felperes nem hivatkozott a 651/2014 rendelet 14. cikkének e magasabb szintű jogi szabályokra tekintettel fennálló esetleges jogellenességére az EUMSZ 277. cikk alapján, illetve elmulasztotta legalább annak kifejtését, hogy az említett rendeletet világos és kimerítő szövege ellenére hogyan lehetne e szabályoknak megfelelően úgy értelmezni, hogy annak eredményeként figyelembe kelljen venni az érintett piacon a kapacitásfelesleg esetleges létrejöttét.

76      Ennélfogva a második jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A második jogalapnak a 651/2014 rendelet 58. cikkének (1) bekezdésével és 6. cikke (3) bekezdésének a) pontjával összefüggésben értelmezett EUMSZ 109. cikk megsértésére alapított, második részéről

–       Az arra alapított első kifogásról, hogy a támogatásban részesülő vállalkozást tévesen minősítették kkvnak

77      A második jogalap második részében a felperes az első kifogás keretében arra hivatkozik, hogy a Bizottság mérlegelési hibát követett el, illetve tévesen alkalmazta a jogot a 651/2014 rendelet 6. cikke (3) bekezdése a) pontjának alkalmazása során, azzal az indokkal, hogy a szóban forgó támogatás valójában egy nagyvállalkozásnak nyújtott ad hoc támogatást képez. A Bizottság megsértette ezt a rendelkezést azáltal, hogy tévesen fogadta el, továbbá elmulasztotta megvizsgálni a támogatásban részesülő vállalkozás ugyanezen rendelet I. melléklete 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kkv‑nak minősítését a szlovák hatóságok részéről. Márpedig tekintettel azokra a társasági és irányítási kapcsolatokra, amelyek e vállalkozás helyzetét jellemezték a P. társaság részvényeinek az N. társaságra történő átruházását megelőzően és azt követően, az említett melléklet 3. cikke, és legalábbis 4. cikkének (2) bekezdése értelmében az említett vállalkozást nagyvállalkozásnak kellett volna minősíteni. A Bizottság többek között elmulasztotta megfelelően megvizsgálni az egyrészt a P. társaság, másrészt pedig egy család és a tagjai által vezetett vagy irányított más társaságok között fennálló kapcsolatokat, valamint az N. társaság fő részvényesének helyzetét 2013. augusztus 7. óta, beleértve a más társaságokkal fennálló kapcsolatait is. Ezen okok miatt a Bizottság tévesen alkalmazta az említett rendelet 6. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében vett nagyvállalkozásoknak nyújtott ad hoc támogatásokra vonatkozó kritériumokat, és az erre vonatkozó gondos és teljes körű vizsgálat hiányában kételkednie kellett volna e támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségében. A Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszában a felperes pontosítja, hogy mindenesetre ahhoz, hogy a szóban forgó vállalkozást kkv‑nak lehessen minősíteni, a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy teljesülnek‑e az e melléklet 4. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek, aminek az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében foglalt követelményekkel ellentétben semmilyen nyoma nincs a megtámadott határozat indokolásában.

78      A Bizottság lényegében azt válaszolja, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás részvényei 100%‑ának átruházásáról szóló, a P. és az N. társaság között 2012. december 31‑én kötött, a szlovák cégnyilvántartásba 2013. augusztus 7‑én bejegyzett szerződést követően a támogatásban részesülő vállalkozás a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában, azaz 2013. november 7‑én kkv‑nak minősült, amelynek kizárólagos tulajdonosa az N. társaság volt. Hatástalan tehát a P. társaság egyes természetes személyek általi irányítására alapított érv, mivel az utóbbi társaság és az említett vállalkozás csak a részvények N. társaság általi megvásárlását megelőzően voltak a mikro‑, kis‑ és középvállalkozások meghatározásáról szóló, 2003. május 6‑i 2003/361/EK bizottsági ajánlás (HL 2003. L 124., 36. o.; a továbbiakban: kkv‑ajánlás) melléklete 3. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében vett kapcsolt vállalkozások. Mindenesetre semmilyen ok nem volt a szlovák hatóságok által szolgáltatott azon információk kétségbe vonására, amelyek szerint a P. társaság és kapcsolt vállalkozásai 2010‑ben és 2011‑ben nem rendelkeztek 120‑nál több munkavállalóval, és nem haladták meg az 50 millió eurós árbevételt, illetve a 43 millió eurós éves mérlegfőösszeget. Ezenkívül e vállalkozás más vállalkozásokban 2011. július 9‑től fennálló részesedései nem feleltek meg a 651/2014 rendelet I. melléklete 3. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt feltételeknek. Azon érv, amely szerint egy család továbbra is meghatározó befolyást gyakorolt a P. társaságra, hatástalan, mivel e társaság a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában már nem rendelkezett a szóban forgó vállalkozás részvényeivel. A Bizottság szerint szintén hatástalan az említett melléklet 4. cikkének (2) bekezdésében előírt kétéves határidőre alapított érv, mivel a P. társaságot a szóban forgó időszakban nem lehetett nagyvállalkozásnak minősíteni.

79      A Bizottság kifejti, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás és az N. társaság nem állt kapcsolatban más vállalkozásokkal a 651/2014 rendelet I. melléklete 3. cikke (3) bekezdésének negyedik albekezdése értelmében véve bizonyos természetes személyeken keresztül. Kétségtelen, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás 2012. március 1. és december 28. közötti vezérigazgatója, valamint annak 2012. december 28. óta hivatalban lévő vezérigazgató‑helyettese több megbízatással rendelkezik különböző vállalkozásokban. Ugyanakkor egy, az E. F. társasággal kötött bérleti szerződés kivételével e vállalkozások egyike sem végez tevékenységet ugyanazon a piacon, mint a támogatásban részesülő vállalkozás, vagy pedig valamely szomszédos piacon. Közelebbről a szlovák cégnyilvántartásban rendelkezésre álló információk szerint az L. társaság számos gazdasági ágazatban tevékenykedik. A búrszentpéteri lelőhely felperes által benyújtott térképe nem pontos, és nincs bizonyító ereje az utóbbi társaság és a támogatásban részesülő vállalkozás közötti esetleges kapcsolatokat illetően. A Bizottság azt állítja, hogy nem ismert olyan valószínűsítő körülmény, amely arra utalna, hogy e vezérigazgató az L. társaság tekintetében meghatározó befolyással vagy tulajdonosi jogállással rendelkezett volna, illetve arra, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás vagy az N. társaság olyan mértékben összehangoltan járt volna el az L. társasággal, hogy azokat nem lehetett egymástól gazdaságilag független vállalkozásoknak tekinteni.

80      A Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában megfelelt az ahhoz szükséges valamennyi feltételnek, hogy kkv‑nak minősüljön. Az említett támogatás 651/2014 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése értelmében vett ösztönző hatásának bizonyításához tehát elegendő volt annak bizonyítása, hogy a támogatás iránti kérelmet a beruházási projekttel kapcsolatos munkálatok megkezdése előtt nyújtották be.

81      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettekkel összhangban a felek úgy vélik, hogy az a kérdés, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában a 651/2014 rendelet I. melléklete – amelynek szövege megegyezik a kkv‑ajánlás mellékletének szövegével – értelmében kkv‑nak minősült‑e, olyan jogkérdés, amelyet a Törvényszék felülvizsgálhat, és amely a jelen jogvita eldöntése szempontjából meghatározó. E tekintetben a Bizottság kifejti, anélkül hogy ezt a felperes vitatná, hogy amint az a megtámadott határozat 57. pontjának b) alpontjából kitűnik, az említett rendelet 14. cikkének (12) bekezdése értelmében a bruttó támogatási egyenértékben kifejezett támogatási intenzitás nem haladhatja meg az érintett területen a támogatás nyújtásakor hatályos regionális támogatási térkép – vagyis a jelen ügyben a nagyvállalkozások számára legfeljebb 40%‑os bruttó támogatási egyenértéket előíró, a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó szlovák regionális támogatási térkép – szerinti maximális támogatási intenzitást. Ezenkívül ugyanezen pont szerint e rendelet 14. cikkének az ugyanezen rendelet 2. cikkében szereplő „támogatott terület” fogalommeghatározásával összefüggésben értelmezett (2) bekezdésének megfelelően tiszteletben kellett tartani a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó szlovák regionális támogatási térképen alapuló maximális bruttó támogatási egyenértéket, ami 25% a nagyvállalkozások, 35% a középvállalkozások és 45% a kisvállalkozások esetében.

82      A megtámadott határozat tartalmát illetően rá kell mutatni, hogy a felperes kifogását röviden összefoglalja az említett határozat 24. pontja, kifejtve az egyrészt a támogatásban részesülő vállalkozás, másrészt a P. társaság, valamint annak tulajdonosai, illetve vezető tisztségviselői közötti állítólagos kapcsolatokat. E határozat 38. és 39. pontja ismerteti az említett vállalkozásnak a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában – amikor részesedéseinek 100%‑ával kizárólag a két természetes személy 99,94%‑os, illetve 0,06%‑os irányítása alatt álló N. társaság rendelkezett (az előbbi személy e vállalkozás vezérigazgatója) – fennálló helyzetét befolyásoló társasági jogi kapcsolatokra vonatkozóan a szlovák hatóságok által szolgáltatott információkat.

83      A megtámadott határozat 38. és 39. pontjából azonban hiányzik a támogatásban részesülő vállalkozásnak különösen a P. társasággal – az N. társaság jogelődjével –, valamint annak részvényeseivel vagy vezető tisztségviselőivel fennálló társasági jogi és irányítási kapcsolatainak bemutatása. Ez megfelel azon észrevételek tartalmának, amelyeket a szlovák hatóságok a Bizottság tájékoztatáskérésére válaszul a 2016. május 13‑i levélben nyújtottak be. Az említett hatóságok ezen észrevételekben azzal érveltek, hogy a felperes állításai hatástalanok, mivel a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában a P. társaság nem állt a 651/2014 rendelet I. mellékletének 3. cikke értelmében vett társasági jogi vagy irányítási kapcsolatban sem a támogatásban részesülő vállalkozással, sem pedig az N. társasággal. A P. társaság helyzetét illetően a szlovák hatóságok annak előadására szorítkoztak, hogy e társaság részvényesi szerkezete ismeretlen számukra, mivel az erre vonatkozó információk nem elérhetők nyilvánosan. Ezenkívül az említett hatóságok állításai szerint a támogatásban részesülő vállalkozás igazgatóságának 2012. március 14‑ig hivatalban lévő alelnöke nem volt sem részvényese, sem tagja másik, Szlovákiában székhellyel rendelkező társaságnak a 2012. március 14. és december 31. közötti időszakban.

84      E körülmények a Bizottság által az eljárás során előadott érvekkel – ideértve a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott választ is (lásd a fenti 78–80. pontot) – együtt arra utalnak, hogy a Bizottság megelégedett a szlovák hatóságok által a támogatásban részesülő vállalkozás – e vállalkozás részvényeinek az N. társaságra történő átruházása előtt (vagyis amikor az még a P. társaság irányítása alatt állt) fennálló – helyzetével kapcsolatban tett ezen észrevételekkel. Ezt az értékelést megerősíti a megtámadott határozat 57. pontjának d) alpontjában szereplő indokolás, amelyben a Bizottság a felperes kifogásáról a szlovák hatóságok észrevételeit figyelembe véve foglal állást. Itt lényegében az szerepel, hogy a Bizottság szerint az említett hatóságok megfelelően bizonyították, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás kkv‑nak minősült a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában, amelyre az alkalmazandó szlovák jog értelmében 2013. november 7‑én került sor. A Bizottság ebben az indokolásban úgy véli, hogy nem áll fenn semmilyen kapcsolat a támogatásban részesülő vállalkozás és az N. társaság között a kkv‑ajánlás melléklete 3. cikkének (2) bekezdésében és (3) bekezdésének első–harmadik albekezdésében – amely rendelkezések szövege megegyezik a 651/2014 rendelet I. melléklete 3. cikke (2) és (3) bekezdésének szövegével – meghatározott „partnervállalkozások”, illetve „kapcsolt vállalkozások” fogalma értelmében. Ehhez hasonlóan úgy véli, hogy az ítélkezési gyakorlatra és határozathozatali gyakorlatára tekintettel a jelen ügyben nem teljesül a természetes személyen vagy közösen eljáró természetes személyek csoportján keresztül kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó kritérium, amelynek az említett ajánlás mellékletének az említett rendelet I. melléklete 3. cikke (3) bekezdése negyedik és ötödik albekezdésének szövegével azonos szövegezésű 3. cikke (3) bekezdése negyedik és ötödik albekezdésének szövege szerint az a feltétele, hogy tevékenységeik legalább egy részét ugyanazon érintett piacon vagy szomszédos piacon végezzék. Márpedig az egyrészről a támogatásban részesülő vállalkozás, másrészről az N. társaság és e társaság fő részvényese között kötött, többek között adásvételi szerződések, a szállítók megosztása vagy más kereskedelmi érdekek formáját öltő jelentős üzleti kapcsolatok fennállására vonatkozó bizonyítékok hiányában az említett vállalkozás és az említett társaság nem minősíthetők a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában kapcsolt vállalkozásoknak. A Bizottság ebből a szlovák hatóságokhoz hasonlóan arra a következtetésre jut, hogy e vállalkozás az N. társasággal együttesen kkv‑nak minősül. E következtetés alátámasztása céljából a megtámadott határozat tartalmaz egy táblázatot, amely bemutatja a támogatásban részesülő vállalkozás és N. társaság 2010 és 2015 közötti időszakra jellemző együttes alkalmazotti létszámát, összesített árbevételét, valamint összesített éves eredményeit.

85      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában, 2013. november 7‑én immár valóban nem állt fenn semmiféle szerkezeti kapcsolat a támogatásban részesülő vállalkozás és a P. társaság között, amely az említett vállalkozásban fennálló teljes részesedését átruházta az N. társaságra. Amint arra a Bizottság hivatkozik, az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően (2013. március 21‑i Magdeburger Mühlenwerke ítélet, C‑129/12, EU:C:2013:200, 40. pont; 2017. július 6‑i Nerea ítélet, C‑245/16, EU:C:2017:521, 32. és 33. pont) a 651/2014 rendelet 2. cikkének 28. pontjában szereplő fogalommeghatározás szerint „a támogatás nyújtásának napja” az a nap, amelyen az alkalmazandó nemzeti jogrendszer értelmében a támogatás igénybevételének jogát a kedvezményezettre ruházzák. Amint az ugyanis a megtámadott határozat 45–47. pontjából kitűnik, az alkalmazandó szlovák polgári jog értelmében a szlovák innovációs és energiaügyi ügynökség és a támogatásban részesülő vállalkozás között 2013. október 29‑én kötött támogatási szerződés csak 2013. november 7‑én, annak a szlovák központi szerződés‑nyilvántartásban történő közzétételét követő napon lépett hatályba. Ennélfogva a jelen ügyben a Bizottság köteles volt megvizsgálni, hogy a szlovák hatóságok helyesen tekintették‑e úgy, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás 2013. november 7‑én, amikor kizárólag az N. társaság irányítása alatt állt, kkv‑nak minősült.

86      Mindazonáltal, annak ellenére, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás kkv‑jogállásának értékelése szempontjából releváns időpont 2013. november 7. volt, a felperes által szolgáltatott, a támogatásban részesülő vállalkozás és az N. társaság jogelődje, a P. társaság közötti kapcsolatokra vonatkozó valószínűsítő körülmények alkalmasak voltak arra, hogy a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése értelmében véve kétségeket keltsenek a Bizottságban a támogatásban részesülő vállalkozás 651/2014 rendelet I. melléklete értelmében vett kkv‑nak minősítését, következésképpen pedig a jogellenes és a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatás fennállását illetően.

87      E tekintetben a felperes megalapozottan hivatkozik a 651/2014 rendelet I. mellékletének „Az alkalmazotti létszámhoz, valamint a pénzügyi határértékekhez és a referencia‑időszakokhoz felhasznált adatok” című 4. cikkére, amelynek szövege teljes mértékben megfelel a kkv‑ajánlás melléklete 4. cikkének. E cikk (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Az alkalmazotti létszám és a pénzügyi határértékek vonatkozásában felhasználandó adatok a legutolsó jóváhagyott számviteli időszakhoz kapcsolódó, éves szinten kiszámított adatok. Ezeket a számlák zárásának napjától kezdődően kell figyelembe venni. Az árbevétel‑adatot a hozzáadottérték‑adó (héa) és egyéb közvetett adók levonásával kell számítani.

(2)      Amennyiben a számlák zárásának napján a vállalkozás megállapítja, hogy éves szinten meghaladta a 2. cikkben megállapított alkalmazotti létszámot vagy pénzügyi határértéket, illetve e létszám vagy határérték alá esik, nem veszíti el a [kkv‑jogállását], illetve nem szerez ilyet, kivéve, ha a vállalkozás ezeket a határértékeket két egymást követő számviteli időszakban átlépi.”

88      A 651/2014 rendelet I. mellékletének 4. cikke a legutolsó jóváhagyott számviteli időszakhoz kapcsolódó, éves alapon történő számítási módszert ír elő, amelynek célja annak meghatározása, hogy fennáll‑e a kkv‑nak minősítésnek az említett melléklet 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő három feltétele, azaz a 250 főnél kevesebb alkalmazott, a legfeljebb 50 millió euró éves árbevétel és a 43 millió eurót meg nem haladó éves mérlegfőösszeg. Ezenkívül a felek nem vitatják, hogy az e melléklet 3. cikkének (3) bekezdése értelmében vett kapcsolt vállalkozások fennállása esetén e számításnak ki kell terjednie valamennyi vállalkozás releváns adataira. Így e követelménynek megfelelően a megtámadott határozat 57. pontja d) alpontjának végén szerepel egy táblázat, amely a támogatásban részesülő vállalkozás és az N. társaság – a kkv‑nak minősítés e melléklet 2. cikkének (1) bekezdésében említett három kumulatív feltételére vonatkozó – együttes adatait mutatja be a 2010–2015 évekre vonatkozóan.

89      A tárgyaláson azonban a Bizottság az Európai Unió Kiadóhivatala (OP) által 2015‑ben közzétett „Felhasználói útmutató a kkv‑k fogalommeghatározásához” 14. oldalára hivatkozva vitatta, hogy a 651/2014 rendelet I. melléklete 4. cikkének (2) bekezdése alkalmazható a vállalkozás olyan tulajdonosváltására, mint amilyen a jelen ügyben a P. és N. társaságok között a támogatásban részesülő vállalkozásra vonatkozóan bekövetkezett változás. Ebben az útmutatóban többek között az szerepel, hogy a kkv‑ajánlás mellékletében foglalt hasonló szabály „nem alkalmazandó abban az esetben, ha a vállalkozás a kkv‑kra vonatkozó küszöbértékeket […] tulajdonosváltás, összeolvadás vagy felvásárlás eredményeként lépi túl”, és hogy az ilyen vállalkozásokat „tulajdonosi szerkezetük alapján az ügylet időpontjában és nem a legutolsó számviteli záráskor kell értékelni”. Ezt a megállapítást az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjából és az Európai Atomenergia‑közösség nukleáris kutatási és képzési tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjából támogatás útján finanszírozott közvetett cselekvések résztvevőinek létezésére, jogállására és működési és pénzügyi képességeire vonatkozó ellenőrzések következetességét biztosító szabályok elfogadásáról szóló, 2012. december 18‑i 2012/838/EU, Euratom bizottsági határozat (HL 2012. L 359., 45. o.) 1.1.3.1. szakasza 6. pontjának e) alpontjára való hivatkozás követi, amelyben ugyanis az szerepel, hogy az említett „szabály nem alkalmazandó abban az esetben, ha a kkv nagyobb csoporttal egyesül vagy a kkv‑t nagyobb csoport megvásárolja; ebben az esetben a kkv az ügylet napján azonnali hatállyal elveszíti kis‑ és középvállalkozási jogállását”.

90      E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy a „Felhasználói útmutató a kkv‑k fogalommeghatározásához”, amelyre egyébként a megtámadott határozat nem is hivatkozik, nem minősül olyan jogilag kötelező erejű szövegnek, amely eltérhetne a 651/2014 rendelet I. melléklete 4. cikkének (2) bekezdésében foglalt kötelező szabály hatályától, vagy szűkíthetné azt. Ehhez hasonlóan az annak második oldalán található „felelősségi nyilatkozat” pontosítja, hogy ezen útmutató „a vállalkozóknak és egyéb érdekelteknek nyújt általános iránymutatást a kkv‑k fogalommeghatározásának alkalmazásához”, azonban „[j]ogilag nem kötelező érvényű, és a Bizottság számára semmilyen kötelezettséget nem jelent”, mivel „[a] kkv‑nak történő minősítéssel kapcsolatos feltételek meghatározásához az egyetlen hiteles alapot” a kkv‑ajánlás képezi. A 2012/838 határozat 1.1.3.1. szakasza 6. pontjának e) alpontjára való hivatkozás nem kérdőjelezheti meg ezt az értékelést, mivel e rendelkezés, amelynek hatálya a nukleáris kutatási és képzési tevékenységekre korlátozódik, a jelen ügyben nem alkalmazható. Következésképpen a Bizottság ezen érvét mint megalapozatlant el kell utasítani.

91      Ennélfogva a jelen ügyben a Bizottságnak alkalmaznia kellett a 651/2014 rendelet I. melléklete 4. cikkének (2) bekezdését.

92      Ugyanakkor egyrészt nem tűnik ki sem a szlovák hatóságoknak az ügy irataihoz csatolt észrevételeiből, sem a megtámadott határozatból, sem a Bizottság által az eljárás során előterjesztett beadványokból, még a Törvényszék erre vonatkozó konkrét írásbeli kérdését követően sem, hogy a jelen ügyben melyik volt az a jóváhagyott számviteli időszak, amelyet az említett hatóságok figyelembe vettek a 651/2014 rendelet I. melléklete 3. cikkének (3) bekezdésével és 4. cikkének (2) bekezdésével együttesen értelmezett 2. cikkének (1) bekezdése szerinti éves számítás elvégzése céljából. Másrészt a támogatásban részesülő vállalkozás és az N. társaság 2010 és 2012 közötti időszakra vonatkozó összesített adatainak az említett határozatban való bemutatása nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy ebben az időszakban és a 2013. év jelentős részében a támogatásban részesülő vállalkozás a P. társaság irányítása alatt állt, amelynek adatait azonban nem vették figyelembe. Mindenesetre a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában, 2013. november 7‑én az utolsó jóváhagyott számviteli időszak, amelyre vonatkozóan éves alapú számítást kellett végezni, a 2012. év volt, amelynek során a támogatásban részesülő vállalkozást kizárólag a P. társaság irányította, nem pedig az N. társaság. A Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszában a Bizottság egyébiránt megerősítette a 2012. év relevanciáját e melléklet 4. cikke (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából.

93      Még ha feltételezzük is, hogy e célból a 2013. évet kell figyelembe venni, a felperes megalapozottan adja elő, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás éves mérlege szükségképpen azon időszakra vonatkozó adatokat fedett le, amikor a részvényei még a P. társaság tulajdonában álltak, mivel a részvényesi változást csak 2013. augusztus 7‑én jegyezték be a szlovák cégnyilvántartásba (lásd a megtámadott határozat 57. pontja d) alpontjának harmadik francia bekezdését). Ebben az esetben a 651/2014 rendelet 2. cikkének az említett rendelet I. melléklete 4. cikkének (1) és (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésében előírt feltételeknek való megfelelés, valamint annak helyes eldöntése érdekében, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában kkv‑nak minősült‑e, nem volt elegendő az átvevő anyavállalat – mint a támogatásban részesülő vállalkozás kapcsolt vállalkozása, amely a releváns számviteli időszak során átvette az irányítást az előbbi felett – adatainak figyelembevétele, hanem az átruházó anyavállalat adatait is figyelembe kellett venni, amelynek irányítása alatt ugyanezen számviteli időszak során az említett vállalkozás gazdasági tevékenységének jelentős részét végezte. Bármely más értelmezés ellentétes lenne ugyanis az említett melléklet 4. cikke (2) bekezdésének szellemével, amely annak biztosítására irányul, hogy a támogatást ténylegesen a kkv‑nak nyújtsák, és hogy a kkv‑k fogalommeghatározását ne kerüljék meg tisztán formális indokokból (lásd ebben az értelemben: 2014. február 27‑i HaTeFo ítélet, C‑110/13, EU:C:2014:114, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94      Ebből következik, hogy a jelen ügyben mind a szlovák hatóságok, mind a Bizottság kötelesek voltak egyrészt pontosan meghatározni a releváns jóváhagyott számviteli időszakot és évet a „kapcsolt vállalkozások” adatainak – a 651/2014 rendelet I. mellékletének az e melléklet 3. cikkének (3) bekezdésével és 4. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének (1) bekezdése értelmében való – közös kiszámítása céljából, másrészt pedig megjelölni, hogy mely társaságot vagy társaságokat kell e vonatkozásban figyelembe venni. Ezen az alapon értékelniük kellett továbbá, hogy az említett melléklet 4. cikkének (2) bekezdése alapján túllépték‑e két egymást követő számviteli időszakban a támogatásban részesülő vállalkozás kkv‑nak minősítése szempontjából releváns küszöbértékeket, vagy sem.

95      Amint azonban a Törvényszék azt a fenti 83. és 84. pontban kiemelte, a megtámadott határozat hallgat e tekintetben, ami megerősíti a jelen ügyben a vizsgálat és a releváns bizonyítékok megvizsgálásának elmaradását. Ezenkívül az ügy irataihoz csatolt információk alapján megerősíthető, hogy a P. és N. társaságok, valamint azok vezető tisztségviselői helyzetének vizsgálata során a Bizottság nem járt el gondosan, és ezt nem igazolhatja az az érv, amely szerint ezen intézmény a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése értelmében vett kétségek nélkül bízhatott a szlovák hatóságok által szolgáltatott információkban azzal az indokkal, hogy azokat köti az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése szerinti lojális együttműködési kötelezettség.

96      Először is, amint az a keresetlevél A.21. és A.22. mellékletéből kitűnik, 2012‑ben és 2013‑ban a támogatásban részesülő vállalkozás és a P. társaság igazgatóságai és igazgatótanácsai részben és ideiglenesen ugyanazon család tagjaiból álltak, amelynek egyik tagja mindkét igazgatóságban részt vett. E tekintetben a felperes által a közigazgatási eljárás során előterjesztett, az e család által Szlovákiában irányított vállalatcsoportokra vonatkozó valószínűsítő körülmények ellenére a Bizottság – anélkül, hogy e tekintetben további vizsgálatot folytatott volna le – a szlovák hatóságok homályos kijelentéseire hagyatkozott, amelyek szerint egyrészt a P. társaság részvényesi szerkezete ismeretlen volt számukra, mivel az erre vonatkozó információk nem elérhetők nyilvánosan, másrészt pedig az említett család e tagja nem volt sem részvényese, sem tagja másik, Szlovákiában székhellyel rendelkező társaságnak a 2012. március 14. és december 31. közötti időszakban. Mindenesetre, amint azt a Törvényszék a fenti 83. pontban megállapította, e bizonyítékokat a megtámadott határozat nem fejtette ki és nem is értékelte. Végül e tekintetben a Bizottság nem szorítkozhatott arra, hogy a 2015. július 9‑i levelében röviden állást foglaljon a P. társaság helyzetéről annak érdekében, hogy eloszlassa az ezzel kapcsolatos kétségeket, és igazolja, hogy a felperes kellő ismeretekkel rendelkezett azon tényekről, amelyek alapján a Bizottság e társaságot is kkv‑nak minősítette.

97      Másodszor, ami az N. társaság és különösen fő részvényesének helyzetét illeti, a felperes által a közigazgatási eljárás során benyújtott bizonyítékok ellenére a Bizottság arra szorítkozott, hogy homályosan és a szlovák hatóságok által szolgáltatott információkra támaszkodva megállapította a megtámadott határozat 57. pontja d) alpontjának (16. oldal) tizenhetedik albekezdésében, hogy „azon vállalkozások többsége, amelyekben [az említett részvényes] vezető tisztségviselői pozíciót töltött be, nem ugyanazon a piacon tevékenykedett, mint [a támogatásban részesülő vállalkozás]”. Nem vizsgálta meg ugyanakkor részletesen azt a kérdést, hogy az L. társaság, amelyben e részvényes az igazgatóság elnöke, a 651/2014 rendelet I. melléklete 3. cikke (3) bekezdésének negyedik és ötödik albekezdése értelmében ténylegesen ugyanazon a piacon vagy szomszédos piacon tevékenykedik‑e, holott ilyen értelmű jelentős valószínűsítő körülmények alapozták meg a kétségeket, különösen a búrszentpéteri lelőhely térképe, amelyen egyértelműen az L. társaság neve szerepel egy, a felperes és a támogatásban részesülő vállalkozás kitermelési helye mellett található homokkitermelési hely tulajdonosaként.

98      Ebből következik, hogy a Bizottságban e tekintetben a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése értelmében kétségeknek kellett volna felmerülnie.

99      Következésképpen az első kifogásnak helyt kell adni, anélkül hogy határozni kellene a támogatásban részesülő vállalkozás 2014 és 2018 közötti mérlegeire vonatkozóan a felperes által felajánlott új bizonyíték elfogadhatóságáról (lásd a fenti 15. pontot).

–       A második, a szóban forgó támogatás támogatási program alapján történő nyújtására alapított kifogásról

100    A második jogalap második részének második kifogásával a felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg, hogy a szóban forgó támogatás megfelel‑e a szóban forgó támogatási programban előírt feltételeknek, különösen a beruházási projekt innovatív jellegére vonatkozó feltételnek. Ezzel azt kívánja bizonyítani, hogy e támogatás valójában a 651/2014 rendelet 6. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében nagyvállalkozásnak nyújtott ad hoc támogatásnak minősül.

101    A Bizottság lényegében azt válaszolja, hogy nem jogosult a 651/2014 rendelet valamennyi feltételét teljesítő intézkedéseket az említett rendelettel összeegyeztethetetlennek nyilvánítani pusztán amiatt, hogy ezen intézkedések esetlegesen ellentétesek a nemzeti jog hatálya alá tartozó további feltételekkel. Mivel a szóban forgó támogatás innovatív jellege nem az említett rendelet által előírt feltétel, annak az összeegyeztethetőség megállapítása szempontjából nincs jelentősége.

102    Meg kell állapítani, hogy a jelen kifogásnak nem lehet helyt adni, mivel a 651/2014 rendelet egyetlen rendelkezése sem írja elő a Bizottság számára, hogy vizsgálja meg, hogy valamely egyedi támogatást az érintett támogatási program odaítélési feltételeinek megfelelően nyújtottak‑e, ami elsődlegesen a nemzeti hatóságok és bíróságok hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2017. július 6‑i Nerea ítélet, C‑245/16, EU:C:2017:521, 35. és 37. pont; Campos Sánchez‑Bordona főtanácsnok Nerea ügyre vonatkozó indítványa, C‑245/16, EU:C:2017:271, 76–78. pont). Sem az említett rendelet 6. cikke (3) bekezdésének a) pontja, amelyről a felperes úgy véli, hogy azt a jelen ügyben azért kellett volna alkalmazni, mert a támogatásban részesülő vállalkozás nagyvállalkozás, sem ugyanezen rendelet 14. cikke nem ír elő ugyanis ilyen követelményt.

103    Ebből következően a második jogalap második részének második kifogását el kell utasítani mint megalapozatlant.

 A második jogalapnak a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének megsértésére alapított, harmadik részéről

104    A második jogalap harmadik részében a felperes a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének amiatti megsértésére hivatkozik, hogy a Bizottság a szóban forgó támogatás vizsgálata során általa tapasztalt komoly nehézségek ellenére eltekintett a hivatalos vizsgálati eljárás megindításától.

105    A Bizottság úgy véli, hogy egyetlen időpontban sem szembesült komoly nehézségekkel a szóban forgó támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

106    E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy tekintettel arra, hogy a Törvényszék helyt adott a második jogalap második része első kifogásának, a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése értelmében vett kétségek fennállása miatt (lásd a fenti 81–99. pontot), amelynek fogalma megfelel a komoly nehézségek fogalmának (lásd ebben az értelemben: 2008. február 12‑i BUPA és társai kontra Bizottság ítélet, T‑289/03, EU:T:2008:29, 328. pont), a második jogalap harmadik részének szintén helyt kell adni.

107    Következésképpen a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, és a keresetnek teljes egészében helyt kell adni.

 A költségekről

108    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a NAJPI a. s. szlovák kvarchomoktermelő részére nyújtott beruházási támogatásról szóló, 2017. július 20i C(2017) 5050 final bizottsági határozatot (SA.38121 [2016/FC] – Szlovákia) megsemmisíti.

2)      A Törvényszék az Európai Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.

Collins

Kreuschitz

Steinfatt

Kihirdetve Luxembourgban, a 2020. szeptember 9‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


Tartalomjegyzék



*      Az eljárás nyelve: német.