2013. október 10-én benyújtott kereset – Verein Natura Havel és Vierhaus kontra Bizottság
(T-538/13. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: német
Felek
Felperesek: Verein Natura Havel eV (Berlin, Németország) és H.-P. Vierhaus (Berlin) (képviselő: O. Austilat ügyvéd)
Alperes: Európai Bizottság
Kérelmek
A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:
semmisítse meg az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának 2013. június 24-i, valamint az Európai Bizottság Főtitkárságának 2013. szeptember 3-i határozatát, amelyek megtagadták a hozzáférést a Németországi Szövetségi Köztársaság ellen 2013. május 30-án indult 2013/4000. sz. kötelezettségszegési eljárást megindító felszólító levélhez;
kötelezze az alperest saját költségei, valamint a felperesek költségeinek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek négy jogalapra hivatkoznak.
Az első, a felperesek információhoz való hozzáférési jogának megsértésére alapított jogalap
A felperesek elsőként arra hivatkoznak, hogy a Bizottság megtámadott határozata megsértette az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdése, az Alapjogi Charta 42. cikke, az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikkének (1) bekezdése, valamint az 1049/2001/EK rendelet1 2. cikk (1) bekezdése szerinti információkhoz való hozzáférésre vonatkozó jogukat.
A második, a részleges hozzáférés vizsgálata során elkövetett téves jogalkalmazásra alapított jogalap
A felperesek arra hivatkoznak továbbá, hogy a Bizottság téves jogalkalmazást követett el vizsgálata során, amely alapján megtagadta az információhoz való részleges hozzáférést. Az ezzel kapcsolatban a határozatban szereplő megállapítások tévesek és sértik az arányosság elvét.
A harmadik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalap
A megtámadott határozat ezen felül nem felel meg az indokolási kötelezettség követelményeinek.
A negyedik, az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikke (1) bekezdése második mondatának megsértésére alapított jogalap
A felperesek az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikke (1) bekezdése második mondata szerinti, az információk hatósági szerv beavatkozása nélküli megismerésére vonatkozó joguk megsértésére hivatkoznak.
____________1 Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet 3. kötet 331. o.)