Language of document : ECLI:EU:C:2020:1016

HENRIK SAUGMANDSGAARD ØE

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2020. december 10.(1)

C617/19. sz. ügy

Granarolo SpA

kontra

Ministero dell’Ambiente e della Tutela del Territorio e del Mare,

Ministero dello Sviluppo Economico,

Comitato nazionale per la gestione della Direttiva 2003/87/CE e per il supporto nella gestione delle attività di progetto del protocollo di Kyoto,

az E.On Business Solutions Srl, korábban E.On Connecting Energies Italia Srl részvételével

(a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio [Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Környezet – 2003/87/EK irányelv – Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmi rendszere – A 3. cikk e) pontja – A »létesítmény« fogalma – A »műszakilag kapcsolódó tevékenységek« fogalma – A 3. cikk f) pontja – Az »üzemeltető« fogalma – Kapcsolt energiatermelő létesítmény átruházása – Az átruházó és az átvevő közötti energiaszolgáltatási szerződés – Az átruházó üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó engedélyének módosítása iránti kérelem elutasítása”






I.      Bevezetés

1.        A Granarolo SpA az élelmiszeriparban friss tej előállításával foglalkozó, valamint a tejtermékek gyártása és forgalmazása terén működő társaság. Pasturago di Vernatéban (Olaszország) lévő telephelye tekintetében, ahol egy gyártóüzem és egy kapcsolt villamosenergia‑ és hőtermelő létesítmény található,(2) üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó egységes engedéllyel rendelkezik. Mindazonáltal a Granarolo ténylegesen már nem tulajdonosa a kapcsolt energiatermelő létesítménynek, azt átruházta egy energiatermelésre szakosodott társaságra, az E.On Business Solutionsre (korábban: E.On Connecting Energies Italia Srl, a továbbiakban: EBS). A Granarolo így – annak érdekében, hogy a kapcsolt energiatermelő létesítményhez kapcsolódó kibocsátásokat a továbbiakban ne neki számítsák be – az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedélyének módosítását kívánja elérni. Ezt a kérelmet az illetékes hatóság mind a mai napig elutasítja.(3)

2.        Ezzel összefüggésben a Granarolo keresetet nyújtott be a Tribunale Amministrativo Regionale per il Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország) előtt.(4) E bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett a Bíróság elé a 2003/87/EK irányelvnek(5) a „létesítmény” fogalma meghatározására vonatkozó 3. cikke e) pontjának értelmezésére vonatkozóan.

3.        A Bíróságot lényegében arról kérdezik, hogy ha azonos ipari telephelyen található műszaki egységek képezték egy üvegházhatású gázokra vonatkozó egységes kibocsátási engedély tárgyát, és azokat ezen engedélyben egyazon „létesítményként” kezelték, az egyiküknek az engedély birtokosának minősülő vállalkozás által valamely természetes vagy jogi személyre történő átruházása azzal a következménnyel jár‑e, hogy a szóban forgó egység a továbbiakban nem képezi az ilyen létesítmény részét.

4.        Az indítványom további részében azt fogom javasolni a Bíróságnak, hogy e kérdésre igenlő választ adjon, ugyanakkor pontosítom majd, hogy véleményem szerint két kivétel lehetséges: az első, amikor a tulajdonosváltás ellenére az átruházott egységben folytatott tevékenység „műszakilag kapcsolódik” az átruházó tevékenységeihez, és „közvetlenül együtt jár” az utóbbi létesítményével,(6) a második pedig az, amikor az átruházó továbbra is az „üzemeltető” marad,(7) és ezen egység kibocsátása felett képes ellenőrzést gyakorolni. Az alapügy véleményem szerint e két kivétel egyikébe sem tartozik.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

5.        A 2003/87 irányelvnek a „Fogalommeghatározás” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[…]

e)      »létesítmény«: minden olyan, helyhez kötött műszaki egység, amelyben egy vagy több, az I. számú mellékletben felsorolt tevékenység vagy bármely más, azzal közvetlenül együtt járó tevékenység folyik, illetőleg amely [helyesen: tevékenység folyik, amely] műszakilag kapcsolódik az adott telephelyen folytatott tevékenységhez, és amely hatással lehet a kibocsátásokra és a légszennyezésre;

f)      »üzemeltető«: bármely személy, aki létesítményt üzemeltet vagy irányít, illetve – amennyiben erre a nemzeti jogszabály lehetőséget ad –, akire a létesítmény műszaki működése feletti gazdasági döntéshozatali hatáskört ruházták;

[…]”

6.        Ezen irányelvnek az „Üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedélyek” című 4. cikke kimondja:

„A tagállamok biztosítják, hogy 2005. január 1‑jétől semmilyen létesítmény nem folytat az I. mellékletben felsorolt olyan tevékenységet, amely egy ahhoz kapcsolódó, meghatározott kibocsátást eredményez, csak az üzemeltető számára az illetékes hatóság által az 5. és 6. cikkel összhangban kiállított engedély birtokában, vagy abban az esetben, ha a létesítményt a 27. cikknek megfelelően kivették a közösségi rendszer hatálya alól […].”

7.        Az említett irányelvnek „Az üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedély feltételei és tartalma” címet viselő 6. cikke a következőképpen fogalmaz:

„(1)      Az illetékes hatóság akkor állítja ki az egész létesítményt vagy annak egy részét üvegházhatású gáz kibocsátására feljogosító engedélyt, ha megbizonyosodott arról, hogy az üzemeltető képes a kibocsátások nyomon követésére és jelentésére.

Üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedély egyazon üzemeltető által egy telephelyen üzemeltetett egy vagy több létesítményre is vonatkozhat.

[…]”

8.        Ugyanezen irányelvnek „A létesítményeket érintő változások” című 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az üzemeltető értesíti az illetékes hatóságot bármely, a létesítmény jellegének vagy működésének megváltoztatására és a létesítmény bővítésére, illetve teljesítményének jelentős csökkentésére irányuló olyan tervéről, amelyhez az üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedély módosítására van szükség. Ahol szükséges, az illetékes hatóság módosítja az engedélyt. Ha változik a létesítmény üzemeltetője, az illetékes hatóság módosítja az engedélyt az új üzemeltető nevének és címének beillesztésével.”

9.        A 2003/87 irányelvnek a „Tevékenységi kategóriák, amelyekre jelen irányelv vonatkozik” címet viselő I. melléklete tartalmaz egy táblázatot, amelyben fel vannak sorolva ezek a tevékenységek. Ezek között szerepelnek a „[t]üzelőanyag‑berendezések 20 MW‑ot meghaladó teljes bemenő hőteljesítménnyel (kivéve a veszélyeshulladék‑égető és településihulladék‑égető létesítményeket)”. Ugyanezen melléklet 3. pontjában kimondja, hogy „[h]a egy létesítmény teljes névleges bemenő hőteljesítményét az „[…] [ETS‑be] történő beillesztésének meghatározása céljából számítják ki, akkor […] a részét képező valamennyi […] technikai egység névleges bemenő hőteljesítménye összeadandó”.

B.      Az olasz jog

10.      A 30/2013. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet(8) 3. cikke (1) bekezdésének t) pontja úgy határozza meg az „üzemeltető” fogalmát, mint „az a személy, aki létesítményt üzemeltet vagy irányít, illetve akire a létesítmény műszaki működése feletti gazdasági döntéshozatali hatáskört ruházták”.(9)

11.      E felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 3. cikke (1) bekezdésének v) pontja úgy határozza meg a „létesítmény” fogalmát, mint „minden olyan helyhez kötött műszaki egység, amelyben egy vagy több, az I. számú mellékletben felsorolt tevékenység vagy bármely más, azzal közvetlenül együtt járó tevékenység folyik, amely műszakilag kapcsolódik az adott telephelyen folytatott tevékenységhez, és amely hatással lehet a kibocsátásokra és a légszennyezésre”.

12.      Az említett felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 13. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az ETS‑bizottság által kiállított engedély hiányában semmilyen létesítmény nem folytathat az e törvényerejű rendelet I. mellékletében felsorolt, üvegházhatású gáz kibocsátásával járó tevékenységet.

13.      Ugyanezen felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 16. cikke értelmében az üzemeltető a személyét vagy a létesítmény jellegét és működését érintő bármely változásról vagy a létesítmény kapacitásának jelentős bővítéséről, illetve csökkenéséről tájékoztatja az ETS‑bizottságot.

III. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

14.      A Granarolo az élelmiszeriparban friss tej előállításával foglalkozó, valamint a tejtermékek gyártása és forgalmazása terén működő társaság. Pasturago di Vernatéban a feldolgozási folyamataihoz szükséges hő előállítását biztosító, három kazánból álló hőközponttal felszerelt gyártóüzemmel rendelkezik.

15.      E társaság a gyártóüzeme tekintetében „20 MW‑ot meghaladó teljes bemenő hőteljesítménnyel [rendelkező tüzelőanyag‑berendezésekhez]” kapcsolódó, üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó engedéllyel rendelkezett, amely tevékenység a 2003/87 irányelvet az olasz jogba átültető 30/2013. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet I. mellékletének hatálya alá tartozik. E létesítmény tekintetében a „kis kibocsátók” rendszere vonatkozik rá.(10)

16.      2013‑ban a Granarolo a gyártóüzeme telephelyén élelmiszer‑előállítás céljára kapcsolt villamosenergia‑ és hőtermelő létesítményt épített. Elérte, hogy e létesítmény kibocsátásának figyelembevétele érdekében az ETS‑bizottság módosítsa az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedélyét.

17.      2017‑ben a Granarolo kapcsolt energiatermelő létesítményét az EBS‑re ruházta át, ugyanakkor utóbbival energiaszolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződést kötött annak érdekében, hogy az e létesítmény által termelt hő‑ és villamosenergiát továbbra is hasznosíthassa a gyártóüzemének energiaellátása céljából.

18.      Ezen átruházást követően a Granarolo kérelmet nyújtott be az ETS‑bizottsághoz az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó engedélyének módosítása iránt annak érdekében, hogy a kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátásait töröljék az üvegházhatású gázok általa történő kibocsátásainak kiszámításából, mivel úgy vélte, hogy ez a létesítmény már nem áll az ő üzemeltetésében, illetve ellenőrzése alatt.

19.      Miután az ETS‑bizottság elutasította kérelmét, a Granarolo a kérdést előterjesztő bírósághoz fordult ezen elutasító határozat megsemmisítése iránt.

20.      E bíróság jelzi, hogy a Granarolo keresete alátámasztása érdekében arra hivatkozik, hogy az ETS‑bizottság az elutasító határozatában megsértette a 2003/87 irányelvből eredő követelményeket. Közelebbről, a Granarolo szerint ezen irányelv 3. cikkének f) pontjából és 6. cikkéből az tűnik ki, hogy az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedélyt a létesítmény üzemeltetőjének kell kiadni. Márpedig a jelen ügyben a Granarolo és az EBS közötti energiaszolgáltatási szerződés nem értelmezhető akként, hogy a Granarolónak ugyanúgy fennmarad a kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátásai feletti irányítási és ellenőrzési jogköre, mintha továbbra is ő üzemeltetné a létesítményt.

21.      A kérdést előterjesztő bíróság előtt az ETS‑bizottság a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy a tevékenységi ágnak az EBS részére történő átadása nem érintette a Granarolo létesítményének kialakítását, amely a gyártóüzemből és a kapcsolt energiatermelő létesítményből áll. Ez utóbbi létesítményt a gyártóüzemhez „műszakilag kapcsolódó” létesítménynek kell tekinteni, amely befolyással bírhat a Granarolónak beszámítandó kibocsátásra. Onnantól kezdve, hogy az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedélyt megadták, véleménye szerint irreleváns, hogy az engedély címzettje nem ugyanaz, mint a létesítmény üzemeltetője. E tekintetben mindenesetre, az energiaszolgáltatási szerződés rendelkezéseiből kitűnik, hogy a Granarolónak meghatározó befolyása marad fenn a kapcsolt energiatermelő létesítmény üzemeltetésére vonatkozóan.

22.      Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság a „létesítményeknek” és a „műszakilag kapcsolódó tevékenységeknek” a 2003/87 irányelv 3. cikke e) pontja értelmében vett fogalmának értelmezését kéri. Arra is rákérdez, hogy vajon – az ETS‑bizottság javaslatával összhangban – minden olyan értelmezés, amely elfogadná, hogy egy eredeti létesítmény két létesítményre történő felosztása történt, a kibocsátáskereskedelmi rendszer szabályainak megkerüléséhez vezetne‑e. Ilyen esetben ugyanis, mivel a kapcsolt energiatermelő létesítmény 20 MW‑nál kisebb teljesítményű, nem tartozik az ezen irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó tevékenységek közé, tehát nem tartozik az említett irányelv tárgyi hatálya alá.

23.      A fenti megfontolások alapján a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország) a Bírósághoz 2019. augusztus 14‑én érkezett, 2019. március 13‑i határozatával úgy döntött, hogy eljárását felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni a [2003/87] irányelv 3. cikkének e) pontját, hogy a »létesítmény« fogalma magában foglalja a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló olyan tényállást is, amelyben a felperes az általa a gyártóüzeme energiaellátásának biztosítása céljából a saját gyártelepén megépített kapcsolt energiatermelő létesítményt később egy, az energiaiparra szakosodott másik társaságnak – a tevékenységi ág átadása révén – adta át olyan szerződéssel, amely egyrészről rendelkezik a magának a létesítménynek az üzemeltetéséhez és a tevékenység végzéséhez szükséges tanúsítványoknak, dokumentumoknak, megfelelőségi nyilatkozatoknak, felhasználási engedélyeknek, koncesszióknak, engedélyeknek és hozzájárulásoknak a kapcsolt villamosenergia‑ és hőtermelő létesítmény átvevője részére történő átruházásáról, a létesítmény irányítása és [fenntartása] céljából az átvevő javára ráépítési jognak az üzem megfelelő területén történő alapításáról és a környező terület kizárólagos használata céljából szolgalmi jogoknak a kapcsolt energiatermelő létesítmény javára történő alapításáról, másrészről pedig arról, hogy az átvevő a szerződésben meghatározott árakon köteles az átadót tizenkét éven keresztül ellátni a létesítmény által előállított energiával?

2)      Közelebbről, a »műszakilag kapcsolódik« [kifejezésnek a 2003/87 irányelv] 3. cikk[ének] e) pontjában szereplő fogalma magában foglalja‑e a valamely kapcsolt energiatermelő létesítmény és gyártóüzem közötti olyan kapcsolatot, amelyben a másik jogalanyhoz tartozó gyártóüzem – annak ellenére, hogy az energiaellátás szempontjából a kapcsolt energiatermelő létesítménnyel kiváltságos viszonyban áll (csatlakozás energiaelosztó hálózaton keresztül, ellátási szerződés a létesítményt átvevő energetikai társasággal, az átvevő energetikai társaság arra vonatkozó kötelezettségvállalása, hogy minimális energiamennyiséget szolgáltat a gyártóüzem részére a piaci energiaellátási költségek és a szerződésben rögzített árak különbözetének megfelelő összeg visszatérítése mellett, kedvezmények biztosítása az energiaértékesítési árakra vonatkozóan a szerződés kezdetét követő tíz év és hat hónap elteltétől kezdődően, a kapcsolt energiatermelő létesítmény bármikori visszavásárlására vonatkozó jog biztosítása az átadó […] javára, munkálatok kapcsolt energiatermelő létesítményen történő végzésének az átadó engedélyéhez kötése) – az energiaellátás félbeszakadása vagy üzemzavar, illetve a kapcsolt energiatermelő létesítmény tevékenységének megszűnése esetén is képes folytatni a tevékenységét?

3)      Végezetül, az azonos telephelyen [gyártóüzemmel] rendelkező, kivitelező jogalany által hatékonyságnövelés céljából valamely [kapcsolt energiatermelő] létesítménynek az energetikai területre szakosodott valamely társaság részére történő tényleges átadása esetén sérti‑e a források aggregálásának a [2003/87] irányelv I. mellékletében meghatározott szabályát a [gyártóüzem] tulajdonosa kibocsátásainak az átadást követően a [kibocsátási] engedélyből való kihagyásának lehetősége, és az, hogy a »kis kibocsátók« minősítését szolgáló határértéknek egyedül a [kapcsolt energiatermelő] létesítmény általi túllépésének elmaradása miatt a kibocsátások »kikerülnek« a[z] [ETS‑ből], vagy épp ellenkezőleg, ez pusztán az üzemeltetők [ETS] által nem tiltott szervezeti megoldásainak jogszerű következménye?”

24.      A Granarolo, az EBS, az olasz és a cseh kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett a Bíróság elé.

25.      A 2020. szeptember 17‑én tartott tárgyaláson a cseh kormány kivételével ugyanezek a felek és érdekeltek képviseltették magukat.

IV.    Elemzés

26.      Amint azt már a jelen indítvány bevezetésében jeleztem, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy melyik (az átruházó vagy átvevő) vállalkozásnak kell beszámítani egy kapcsolt energiatermelő létesítmény üvegházhatású gázkibocsátását, ha azon vállalkozás, amely egységes kibocsátási engedéllyel rendelkezik azon telephely vonatkozásában, amelyen a létesítmény található, e létesítmény tulajdonjogát átruházza. Ha ezen engedélyben a létesítményt és az átruházó gyártóüzemét eredetileg egyetlen, a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja értelmében vett „létesítményként” kezelték, úgy kell‑e tekinteni, hogy ez az állapot az átruházást követően is kötelezően fennmarad?

27.      Erre a problémakörre vonatkozik lényegében a kérdést előterjesztő bíróság első két kérdése, amelyeket együtt vizsgálok a jelen indítványban.

28.      Az e bíróság által előterjesztett harmadik kérdés annak meghatározására irányul, hogy abban az esetben, ha az alapügyben szóban forgóhoz hasonló kapcsolt energiatermelő létesítményt az átruházását követően már nem az átruházó „létesítménye” részének kell tekinteni, az, hogy e létesítmény üvegházhatású gázkibocsátása így nem éri el a 2003/87 irányelv alkalmazásához szükséges 20 MW‑os minimális küszöbértéket, az az irányelv I. mellékletének 3. pontjában szereplő „aggregációs szabály”(11) megsértéséhez vezethet‑e.

29.      Konkrétan, ha a kapcsolt energiatermelő létesítményt és a gyártóüzemet a Granarolo és az EBS közötti tranzakciót követően is egyazon „létesítménynek” kell tekinteni, az „aggregációs szabály” értelmében a névleges bemenő hőteljesítményük összeadódik, és így kibocsátásuk az ETS hatálya alá tartozik. Ezzel szemben, ha a kapcsolt energiatermelő létesítmény a továbbiakban már nem képezné ugyanannak a „létesítménynek” a részét, mint amelybe a gyártóüzem tartozik, a névleges bemenő hőteljesítménye nem érné el a 20 MW‑os minimális küszöbértéket. Ebből következően e létesítmény üvegházhatású gázkibocsátására nem terjedne ki a 2003/87 irányelv tárgyi hatálya, így az ETS‑ből is kikerülne.

A.      Előzetes megfontolások

30.      Emlékeztetek arra, hogy 2003/87 irányelv célja, hogy olyan kibocsátáskereskedelmi rendszert vezessen be, amelynek révén csökken az üvegházhatású gázok légkörbe való kibocsátása, és amelynek végső célja a környezet védelme. Ez a rendszer azon a gazdasági logikán alapul, hogy az említett rendszer valamennyi résztvevőjét arra ösztönzik, hogy a számára eredetileg kiosztott kibocsátási egységeknél kisebb mennyiségű üvegházhatású gázokat bocsásson ki, hogy a fennmaradó részt átengedhesse egy másik, olyan résztvevőnek, akinek a kibocsátása meghaladta a számára kiosztott kibocsátási egységeket.(12)

31.      A kibocsátási egységek árverés útján történő értékesítésének ezen elve, amelyet a jogalkotó általánosságban „a legegyszerűbb és egyben a leghatékonyabbnak tartott rendszer[nek]”(13) tekint „az üvegházhatású gázok kibocsátásának költséghatékony és gazdaságilag eredményes csökkentésének ösztönzés[ér]e”(14) irányuló célkitűzés alapján, tehát a résztvevők arra való képességétől függ, hogy az üvegházhatású gázkibocsátásuk felett ellenőrzést gyakoroljanak.

32.      A jelen ügyben, a kérdést előterjesztő bíróság: által említett szerződéses kikötések fényében, mindenekelőtt úgy tűnik számomra, hogy egyedül az EBS van abban a helyzetben, hogy az alapügyben szóban forgó kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátása felett ellenőrzést gyakoroljon.

33.      Ugyanis, először is, amint azt a jelen indítvány bevezetésében jeleztem, a Granarolo már nem tulajdonosa ennek a létesítménynek. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Granarolo és az EBS olyan szerződéses kikötéseket állapított meg, amelyek az említett létesítmény és az annak üzemeltetéséhez szükséges dokumentumok ez utóbbi társaság részére történő átadásáról, valamint az EBS számára ugyanezen létesítmény üzemeltetését és fenntartását lehetővé tévő ráépítési jog és szolgalmi jogok alapításáról rendelkeztek.

34.      Másodszor, az e bíróság által előterjesztett kérdések megfogalmazásából azt a következtetést vonom le, hogy bár az EBS kötelezettséget vállalt arra, hogy tizenkét éven keresztül biztosítja a Granarolo számára a gyártóüzem ellátásához szükséges minimális hő‑ és villamosenergia‑mennyiséget, ez a szerződéses kötelezettség nem jár a kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátására vonatkozó ellenőrzési jog Granarolónak történő biztosításával. Abban az esetben ugyanis, ha az EBS nem biztosítaná a megkívánt energiamennyiséget, annak egyetlen következménye az lenne – amint azt az említett bíróság meg is jegyzi –, hogy a Granarolo részére meg kellene térítenie a piaci energiaellátási ár és a felek közötti energiaszolgáltatásra vonatkozó szerződésben rögzített ár különbözetének megfelelő összeget.

35.      Harmadszor, jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a Granarolo a kapcsolt energiatermelő létesítmény vonatkozásában bármikor gyakorolható visszavásárlási joggal rendelkezik, az e létesítmény tulajdonjogának visszaszerzésére vonatkozó konkrét aktus hiányában önmagában ezen opció fennállásából véleményem szerint nem vonható le az a következtetés, hogy e társaság az említett létesítmény által termelt energia teljes mennyiségének növelésére vagy csökkentésére befolyással bírna.

36.      Negyedszer, ugyanez a helyzet véleményem szerint azon szerződéses kötelezettséggel kapcsolatban is – amelyre a kérdést előterjesztő bíróság szintén felhívta a figyelmet –, amelynek értelmében az EBS köteles a Granarolo előzetes engedélyét kérni ahhoz, hogy a kapcsolt energiatermelő létesítményen munkálatokat végezzen. Ez a kötelezettség nem változtat azon a megállapításon, amely szerint egyedül az EBS gyakorol ellenőrzést e létesítmény kibocsátási mennyisége felett.

37.      Ezen tényezők alapján a jelen ügy felei és érdekeltjei lényegében két különböző álláspont mellett érvelnek.

38.      Egyrészről, a Granarolo, az EBS és a Bizottság úgy véli, hogy miután a Granarolónak már nem áll módjában, hogy az EBS‑re átruházott kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátása felett ellenőrzést gyakoroljon, a 2003/87 irányelv alapján elengedhetetlen lenne, hogy e létesítmény kibocsátását a továbbiakban ne a Granarolo üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedélyébe számítsák be. Ezen irányelv rendelkezései ugyanis azt írják elő, hogy az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedélyt a létesítménynek az említett irányelv 3. cikkének f) pontja szerinti „üzemeltető” részére adják ki. Márpedig egyedül az EBS‑ről állapítható meg, hogy ilyen funkciót tölt be.

39.      Másrészről, az olasz és a cseh kormány úgy véli, hogy a „létesítménynek” a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja értelmében vett fogalma független az „üzemeltető” fogalmától. Ily módon, az alapeljárás körülményei között, a kapcsolt energiatermelő létesítményt úgy lehetne tekinteni, mint amely a Granarolo gyártóüzemével együtt továbbra is egyazon „létesítményt” alkot, és amely továbbra is az ezen üzemre vonatkozó engedély hatálya alá tartozik, annak pedig, hogy az üzemeltető és az engedélyes személye eltér, nincs jelentősége.(15)

40.      Ami a kapcsolt energiatermelő létesítmény kialakítását illeti, a Granarolo a tárgyalás során elmondta, hogy a birtokában lévő engedélyben, amely az EBS‑re történő átruházás előtti állapotot tükrözi, a kapcsolt energiatermelő létesítmény és a gyártóüzem két műszaki egységként került meghatározásra, amelyek a 2003/87 irányelv I. mellékletének 3. pontjában foglalt „aggregációs szabály” hatálya alá tartoznak, és egyazon létesítmény részét képezik.

41.      A kérdést előterjesztő bíróság kérdéseiben hangsúlyozza, hogy a kapcsolt energiatermelő létesítmény az átruházást követően egy elosztó hálózaton keresztül fizikailag továbbra is össze van kapcsolva a Granarolo gyártóüzemével. Mindazonáltal pontosítja, hogy a Granarolo még az EBS által szolgáltatott energiaellátás félbeszakadása vagy a kapcsolt energiatermelő létesítmény üzemzavara esetén is folytatni tudná a tevékenységét.

42.      A jelen indítvány további részében (B. szakasz) kifejtésre kerülő okok miatt úgy vélem, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló ügyben e tényezők nem arra mutatnak, hogy egy kapcsolt energiatermelő létesítmény és egy gyártóüzem tevékenységét a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja értelmében véve „műszakilag kapcsolódónak”, és ebből következően egyazon létesítmény részének kellene tekinteni.

43.      E pontosítások elvégzését követően azt kell meghatározni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló kapcsolt energiatermelő létesítmény üvegházhatású gázkibocsátását kinek lehet beszámítani. Másként fogalmazva, azt kell megállapítanom, hogy az ilyen létesítmény kibocsátásaira továbbra is kiterjedhet‑e a Granarolo birtokában lévő, üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedély.

44.      E tekintetben mindenekelőtt megjegyzem, hogy az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedély kizárólag azon létesítményekre vagy létesítményrészekre vonatkozhat, amelyet az engedéllyel rendelkező vállalkozás a 2003/87 irányelv 3. cikkének f) pontja értelmében „üzemeltet” (C. szakasz). Ezt követően kifejtem, hogy az alapeljárás körülményei között a Granarolo már nem „üzemelteti” a kapcsolt energiatermelő létesítményt, és így neki nem számítható be az említett kibocsátás (D. szakasz).

45.      Már most jelzem, hogy az átruházó és az átvevő között létrejött szerződéses kikötések véleményem szerint nem relevánsak annak meghatározása szempontjából, hogy valamely átadott tevékenység „műszakilag kapcsolódik‑e” az átruházó tevékenységeihez. Mindazonáltal a jelen indítvány D. szakaszából kitűnik, hogy ugyanezen szerződéses kikötések véleményem szerint hasznosak azon műszaki egység üzemeltetőjének azonosítása szempontjából, amelyben ilyen tevékenység zajlik, azaz annak meghatározásához, hogy az egység kibocsátását kinek kell beszámítani.

46.      Végezetül választ adok majd a kérdést előterjesztő bíróságnak az „aggregációs szabály” esetleges megsértésére vonatkozó harmadik kérdésére (F. szakasz).

B.      A „műszakilag kapcsolódó tevékenységek” fogalmáról

47.      Emlékeztetek arra, hogy a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja értelmében „létesítményen” „olyan helyhez kötött műszaki egység[et kell érteni], amelyben egy vagy több, az I. mellékletben felsorolt tevékenység vagy bármely más, azzal közvetlenül együtt járó tevékenység folyik, amely műszakilag kapcsolódik az adott telephelyen folytatott tevékenységhez, és amely hatással lehet a kibocsátásokra és a légszennyezésre”.(16) Ezenkívül, az ezen irányelv I. mellékletének 3. pontjában szereplő „aggregációs szabály” azt feltételezi, hogy egy „létesítményt” több, ugyanazon a telephelyen elhelyezkedő műszaki egység együttese is alkothat.(17)

48.      E rendelkezések alapján úgy vélem, hogy három esetet kell megkülönböztetni egy tevékenységi ágnak az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó egységes engedéllyel rendelkező vállalkozás általi átruházása esetén.

1.      A három lehetséges eset bemutatása

49.      Az első esetben az üzemeltető az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedélyének a hatálya alá tartozó létesítmények, illetve létesítményrészek összességének tulajdonjogát más természetes vagy jogi személyre ruházza át, aki annak/azok „üzemeltetője” lesz. A megoldást a 2003/87 irányelv 7. cikkének harmadik mondata tartalmazza, amelynek értelmében az illetékes hatóság módosítja az engedélyt az új üzemeltető nevének és címének beillesztésével.

50.      E rendelkezésből kitűnik, hogy az ETS keretében az üzemeltető tehát teljesen szabadon átruházhatja az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó engedélyének a hatálya alá tartozó valamennyi létesítményt vagy létesítményrészt egy másik vállalkozásra. Az átruházást követően a kibocsátásokat e másik vállalkozásnak számítják be.

51.      A kérdés az, hogy abban az esetben mi történik, ha az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedély hatálya alá tartozó létesítményt alkotó műszaki egységek közül mindössze egyet ruháznak át. Az ilyen, részleges átruházással előálló helyzetre vonatkozik az alábbi két eset:

–        A második esetben az üzemeltető olyan több műszaki egységből álló létesítményben zajló tevékenységi ágat ad át valamely természetes vagy jogi személy részére, amely egységek tekintetében üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó egységes engedéllyel rendelkezik, az e létesítményhez kapcsolódó egyéb tevékenységeket pedig továbbra is folytatja. E tevékenységek és az átadott tevékenység ugyanakkor a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja értelmében „műszakilag nem kapcsolódnak”.

–        A harmadik esetben a tényállás megegyezik a második esetével, azonban az átadott tevékenység „műszakilag kapcsolódik” az átruházó által a létesítményében tovább folytatott tevékenységekhez, és e létesítménnyel közvetlenül összefügg.

52.      A „létesítmény” 2003/87 irányelv 3. cikke e) pontja által meghatározott fogalma előírja, hogy a harmadik eset alá tartozó tevékenységeket – mivel műszakilag összekapcsolódnak – egyazon létesítményen belül zajló tevékenységeknek tekintsék.

53.      Másként fogalmazva, annak kérdése, hogy az átruházó és az átvevő tevékenységei „műszakilag kapcsolódnak‑e” befolyással bír arra, hogy hány létesítmény létezik az átruházást követően. Attól függően, hogy a második vagy a harmadik esettel állunk szemben, az átruházást követően vagy egy, vagy két létesítmény jöhet létre.

2.      A „műszakilag kapcsolódó tevékenységek” fogalmának értelmezésére vonatkozó emlékeztetők

54.      A 2003/87 irányelv nem határozza meg a „műszakilag kapcsolódó tevékenységek” fogalmát.

55.      A Bíróságnak azonban már volt alkalma pontosítani az Elektriciteits Produktiemaatschappij Zuid‑Nederland EPZ ügyben hozott ítéletében, hogy lényegében azt kell megállapítani, hogy „műszaki kapcsolat” áll fenn két tevékenység között, amennyiben azok egyike a másik általános műszaki folyamatába van integrálva.(18)

56.      Ebben az ítéletben a Bíróság egy széntárolóból és hőerőműből álló létesítménnyel kapcsolatban, ahol az erőmű szénellátásának biztosítása érdekében a két egységet szállítószalag kapcsolta össze, megállapította, hogy a tárolt szén elengedhetetlen volt az erőmű működése szempontjából, és ez elegendő volt azon következtetés levonásához, hogy a tárolási tevékenység közvetlenül kapcsolódik az erőmű tevékenységéhez.(19)

57.      Elismerem, hogy az említett ítéletben a Bíróság láthatólag nem zárta ki kifejezetten azt, hogy valamely tevékenység szempontjából a nem „elengedhetetlen” tevékenységet is ahhoz „műszakilag kapcsolódónak” lehessen tekinteni. Mindazonáltal a Bíróság által kialakított kritériumot úgy értelmezem, hogy azok a helyzetek, amelyekben a létesítmény integritása kerülhetne veszélybe, ha az átadott tevékenység a továbbiakban nem lenne biztosított a számára,(20) mindenképpen beletartoznak azon helyzetekbe, amelyekben a tevékenységek „műszakilag kapcsolódónak” tekintendők.

3.      Az alapügyre vonatkozó eset azonosítása

58.      Az 1. alszakaszban meghatározott első eset kétségkívül nem az, ami minket az alapügy körülményei között foglalkoztat. A Granarolo ugyanis csupán a kapcsolt energiatermelő létesítményének tulajdonjogát ruházta át az EBS‑re, miközben a birtokában lévő engedély hatálya erre a létesítményre és a tulajdonában maradó gyártóüzemre is kiterjed.

59.      A jelen ügyben azt kell tehát megvizsgálni a Bíróság rendelkezésére álló iratok alapján és a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében, hogy a Granarolo által az EBS‑nek átadott tevékenység „műszakilag kapcsolódik‑e” az azon létesítményben folytatott egyéb tevékenységekhez, amely tekintetében a Granarolo üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedéllyel rendelkezik.

60.      E kérdést illetően az olasz kormány arra hivatkozik, hogy mivel az EBS kapcsolt energiatermelő létesítménye által termelt energiát kifejezetten a Granarolo gyártóüzemének szánják, és e két létesítmény egymással fizikailag is össze van kapcsolva, a tevékenységeik „műszakilag kapcsolódóak”.

61.      A Granarolo vitatja ezt az érvelést, és az EBS‑sel, valamint a Bizottsággal egyetértésben azt állítja, hogy a kapcsolt energiatermelő létesítményben folytatott tevékenység nem „kapcsolódik műszakilag” azon tevékenységekhez, amelyeket a gyártóüzemében végez, és nem tekinthető azzal közvetlen összefüggésben álló tevékenységnek.

62.      Az utóbbi állásponttal értek egyet.

63.      Ugyanis, amint arra a jelen indítvány 55. pontjában rámutattam, azon következtetés levonásához, hogy „műszakilag kapcsolódó” tevékenységekről van szó, nem elegendő az ezek közötti bármilyen kapcsolat, hanem azt kell bizonyítani, hogy az átadott tevékenység az átruházó egyéb tevékenységeinek általános műszaki folyamatába van integrálva.

64.      A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból az tűnik ki, hogy a kapcsolt energiatermelő létesítmény csupán az energiaszolgáltatást lehetővé tévő elosztó hálózaton (vagyis kábeleken) keresztül kapcsolódik a Granarolo gyártóüzeméhez.

65.      Ez az elosztó hálózat, jóllehet az EBS által termelt energiához elsődleges hozzáférést biztosít a Granarolo számára, nem elegendő a két létesítmény közötti műszaki kapcsolat fennállásának bizonyításához, mivel – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság is megállapította –, a gyártóüzem még a kapcsolt energiatermelő létesítmény üzemzavara vagy tevékenységének félbeszakadása esetén is folytatni tudja tevékenységét. Ez utóbbi megállapítás véleményem szerint meghatározó jelentőségű.

66.      E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság által előadott ténybeli körülményekből kitűnik, hogy a gyártóüzem csatlakoztatva van a nemzeti villamosenergia‑hálózathoz, ami az EBS általi megfelelő ellátás hiányában is biztosítaná villamosenergia‑ellátását.(21)

67.      Ráadásul az említett üzem maga is rendelkezik egy három kazánból álló hőközponttal. A Granarolo szerint abban az esetben, ha a kapcsolt energiatermelő létesítmény által termelt hőenergiát nem lehetne részére biztosítani, e hőközpont elegendő lenne a termeléséhez szükséges összes hőenergia előállításához.

68.      E tényezők véleményem szerint arra mutatnak, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló kapcsolt energiatermelő létesítmény hő‑ és villamosenergiatermelési tevékenysége nincs integrálva az olyan gyártóüzem általános műszaki folyamatába, mint amelyet a Granarolo üzemeltet. Egyébiránt, a Granarolo üzeme tökéletesen tudott üzemelni a létesítmény megépítése előtt. Itt tehát az Elektriciteits Produktiemaatschappij Zuid‑Nederland EPZ ítélet(22) alapjául szolgáló ügyben a szénerőmű – amely tevékenységét a raktárlétesítményből szállítószalagon érkező szén nélkül nem tudta folytatni – esetével teljesen ellentétes helyzetről van szó.

69.      E körülmények között meg vagyok győződve arról, hogy egy olyan ügyben, mint amely az alapügy tárgyát képezi, az átadott tevékenység és az átruházó tulajdonában maradó gyártóüzemben zajló tevékenységek „műszakilag nem kapcsolódnak” egymáshoz. Különösen, amint azt az EBS és a Bizottság is helyesen hangsúlyozza, az e tevékenységek közötti kapcsolat – messze attól, hogy „műszaki kapcsolatnak” minősüljön – véleményem szerint tisztán szerződéses jellegű.

70.      Az ezzel ellentétes következtetés arra a megállapításra vezetne, hogy pusztán az elektromos hálózattal való összeköttetésük folytán, minden energiaszolgáltató az ügyfelei tevékenységéhez „műszakilag kapcsolódó” tevékenységeket végez, ami a nekik beszámítható üvegházhatású gázkibocsátások közötti átfedéshez vezetne, és ellehetetlenítené az ETS működését.(23)

71.      E tényezőkből az következik, hogy a Granarolo által az EBS‑re átruházotthoz hasonló kapcsolt energiatermelő létesítményben zajló tevékenység az alapügy körülményei között nem tekinthető egy gyártóüzemben folytatott tevékenységekhez „műszakilag kapcsolódónak”, amely üzem a Granaroloéhoz hasonlóan e létesítmény nélkül is tovább tudja folytatni működését.

72.      Az olyan ügy tehát, mint amely az alapeljárás tárgyát is képezi, a jelen indítvány 51. pontjában leírt második esetbe tartozik.

73.      Ilyen esetben egyébként – véleményem szerint –, pusztán az a tény, hogy az átruházást megelőzően a műszaki egységeket úgy kezelték, mintha azok egyazon „létesítményt” alkotnák, nem kérdőjelezi meg azon következtetést, mely szerint jelenleg két létesítmény áll fenn. Amennyiben az átruházó és az átvevő tevékenységei műszakilag nem kapcsolódnak egymáshoz, az átadott tevékenység folytatását lehetővé tévő műszaki egységet az átruházást követően az átruházó tevékenységei gyakorlásának helyszínétől különállónak kell tekinteni.

74.      E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja értelmében, ha nem az a kérdés, hogy egy létesítményben folytatott tevékenységekhez „műszakilag kapcsolódnak‑e” adott tevékenységek, akkor egyszerűen arról van szó – amint azt a cseh kormány állítja –, hogy azonosítani kell azt a helyhez kötött műszaki egységet, ahol az ezen irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenység vagy tevékenységek zajlanak.

75.      Márpedig én Kokott főtanácsnoknak az Elektriciteits Produktiemaatschappij Zuid‑Nederland EPZ ügyre vonatkozó indítványában elfoglalt álláspontjával értek egyet,(24) amely szerint a „műszaki egység” fogalma nincs meghatározva, így rugalmasan értelmezhető.

76.      Az olasz kormány által javasoltakkal ellentétben a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontjából nem tűnik ki ugyanis, hogy egy létesítmény területét soha ne lehetne növelni, csökkenteni, sem az, hogy a létesítmény kialakítása soha ne változhatna onnantól fogva, hogy először engedélyt kap.

77.      Minden ettől eltérő értelmezés az adott létesítményre első ízben kiadott engedélyben foglalt, a létesítményre vonatkozó leírásnak a kőbe véséséhez vezetne, ami álláspontom szerint ellentétes lenne a 2003/87 irányelv 7. cikke első mondatának szövegével, amelyben az szerepel, hogy a létesítményben történhet a jellegét, a működését és a teljesítményét érintő változás.

78.      Ebből véleményem szerint az következik, hogy azok a műszaki egységek, amelyeknek a tevékenysége „műszakilag nem kapcsolódik” egymáshoz – abban az esetben, ha valamelyikük tulajdonjoga átadásra kerül –, különálló létesítménynek tekintendők,(25) függetlenül attól, hogy azokat az üvegházhatású gázokra vonatkozóan először kiadott kibocsátási engedélyben egyazon „létesítmény” részeként határozták meg.

79.      Ennek az esetnek kell fennállnia az EBS kapcsolt energiatermelő létesítménye és a Granarolo gyártóüzeme esetében: nem tekinthetők egyazon létesítmény alkotórészeinek, hanem igenis két különálló létesítményt képeznek.

80.      A következő szakaszban azt a kérdést vizsgálom, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátását – azon indoknál fogva, hogy már az átruházó birtokában lévő üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedély hatálya alá tartozik – mindazonáltal az átruházást követően továbbra is ennek a társaságnak lehet‑e beszámítani. Nemleges választ fogok adni, ugyanakkor jelzem, hogy kizárólag az ilyen létesítmény üzemeltetője lehet felelős ezen kibocsátásokért. Ezt követően megvizsgálom, hogy az alapügy körülményei között a Granarolóhoz hasonló társaság még mindig az ilyen létesítmény „üzemeltetőjének” tekinthető‑e. Azt a következtetést fogom levonni, hogy véleményem szerint egyedül az EBS töltheti be ezt a funkciót.

C.      Az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedély és az üzemeltető összekapcsolásának szükségességéről

81.      Emlékeztetek arra, hogy a 2003/87 irányelv 3. cikkének f) pontjában foglalt rendelkezés szerint „üzemeltetőn” bármely olyan személyt kell érteni, aki létesítményt „üzemeltet vagy irányít”, illetve – amennyiben erre a nemzeti jogszabály lehetőséget ad –, aki a létesítmény „műszaki működése feletti gazdasági döntéshozatali hatáskörrel” rendelkezik.

82.      Ezenkívül, amint arra a jelen indítvány 31. pontjában rámutattam, az ETS célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának költséghatékony és gazdaságilag eredményes csökkentése. Nem arra szolgál, hogy az ETS hatálya alá tartozó létesítményeket üzemeltető vállalkozások által esetlegesen végrehajtandó ügyleteket korlátozza. Ennek bizonyítéka – amint azt a jelen indítvány 49. pontjában megállapítottam –, hogy a 2003/87 irányelv 7. cikkének harmadik mondata kifejezetten az üzemeltető személyében történt változással foglalkozik.

83.      E célra tekintettel a Granarolóhoz, az EBS‑hez és a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó engedély csak azokra a létesítményekre vagy létesítményrészekre vonatkozhat, amelyeket az engedéllyel rendelkező vállalkozás „üzemeltet”.

84.      Bármely ettől eltérő értelmezés véleményem szerint a 2003/87 irányelv célkitűzéseivel lenne ellentétes, mivel azt jelentené – amint azt a Granarolo a tárgyalás során helytállóan hangsúlyozta –, hogy az engedély olyan természetes vagy jogi személy birtokában maradhatna, aki már nincs abban a helyzetben, hogy a létesítmény kibocsátása felett ellenőrzést gyakoroljon. Figyelembe véve azt a veszélyt, hogy adott esetben a kibocsátásokat nem ellenőrzik, és nem is jelentik megfelelően, az ETS‑re nézve ez kedvezőtlen hatással járna.

85.      Az olasz és a cseh kormány által javasolt álláspont, ami az engedélyt inkább a létesítményhez, mintsem az üzemeltetőhöz kötné, egyébiránt álláspontom szerint téves, amennyiben – ahogy azt a Bizottság a tárgyalás során helyesen megjegyezte – a 2003/87 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből világosan kitűnik, hogy az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedély kiállítása az alapján történik, hogy van‑e olyan üzemeltető, aki képes a kibocsátások nyomon követésére és jelentésére.(26)

86.      A többek között az említett 6. cikknek a (2) bekezdésében részletezett formai követelmények szintén azt támasztják alá, hogy kizárólag az üzemeltető rendelkezhet ilyen engedéllyel.(27) Közelebbről, ezen rendelkezés alapján az engedély megadása többek között azon kötelezettség tiszteletben tartásának függvénye, amelynek értelmében az üzemeltetők minden év április 30‑ig kötelesek törlés céljából az előző naptári évi teljes kibocsátásuknak megfelelő mennyiségű kibocsátási egységet átadni.(28) Az e kötelezettség és az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedély közötti kapcsolat véleményem szerint megerősíti, hogy az üzemeltetőn – akire ezen egységek átadására vonatkozó kötelezettség hárul – kívül semmilyen más vállalkozás nem lehet ezen engedély jogosultja.(29)

87.      A 2003/87 irányelv 4. cikkének szövegezése véleményem szerint ezt az értelmezést támasztja alá. E cikk értelmében a tagállamok biztosítják, hogy 2005. január 1‑jétől bármely létesítmény az említett irányelv I. mellékletében felsorolt és az adott tevékenységhez meghatározott kibocsátást eredményező tevékenységet csak az üzemeltető számára az illetékes hatóság által kiállított engedély birtokában folytat, kivéve, ha a létesítményt kizárták az ETS hatálya alól.(30)

88.      A fenti rendelkezések alapján azt a következtetést vonom le, hogy az üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedély hatálya alá csak azok a létesítmények, illetve létesítményrészek tartozhatnak, amelyeket az engedéllyel rendelkező vállalkozás „üzemeltet”, és amelyek kibocsátását nyomon tudja követni és jelenteni tudja.

89.      A cseh kormány azon érve, amely szerint a 2003/87 irányelvet az ipari kibocsátásokra vonatkozó egyéb irányelvek rendelkezéseinek – különösen a 2010/75/EU irányelv 4. cikke (3) bekezdésének(31) – fényében szükséges értékelni, véleményem szerint nem vezethet más eredményre.

90.      E kormány úgy véli, hogy a 2003/87 irányelv keretében figyelembe kellene venni azt, hogy a 2010/75 irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján ugyanazon létesítmény különböző részeinek több üzemeltetője is lehet. Az említett kormány szerint az, hogy ugyanazon létesítmény különböző részeinek több üzemeltetője van, nem zárja ki azt, hogy azokat úgy tekintsék, hogy egyetlen létesítményt képeznek. A fortioiri, az üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedély kibocsátása sem függ az egyetlen üzemeltető meglététől.

91.      Márpedig ez az érv mit sem változtat azon a tényen – amint az a fent felidézett rendelkezésekből is kitűnik –, hogy üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedély csak akkor adható ki, ha legalább egy, az ilyen létesítmény kibocsátásának nyomon követésére és jelentésére képes üzemeltető van. Egyébként pedig az egyáltalán nem tűnik ki ebből a rendelkezésből, hogy az engedélyt olyan személy birtokolhatná, aki az engedély hatálya alá tartozó létesítményt nem üzemelteti.

92.      Mindenesetre, az említett érv arra az esetre vonatkozik, amikor egy létesítménynek több üzemeltetője van, miközben – amint az a jelen indítvány B szakaszából kitűnik –, a jelen ügyben nem ez a helyzet áll fenn.(32) A cseh kormány által javasolt gondolatmenet így számomra irrelevánsnak tűnik.

93.      A fenti megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy egy kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátásai nem számíthatók be a korábbi tulajdonosának pusztán azon indoknál fogva, hogy az már a korábbi tulajdonos üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedélyének a hatálya alá tartozik. E kibocsátások kizárólag a létesítmény üzemeltetőjének számíthatók be, azaz annak a személynek, aki képes e kibocsátások nyomon követésére és jelentésére, és aki felelős ezért.

D.      Az üzemeltető azonosításáról

94.      Az alapügy körülményei között a Granarolo és az EBS közötti szerződéses kikötések véleményem szerint nem utalnak arra, hogy a Granarolo olyan ellenőrzési jogkört tartana fenn a kapcsolt energiatermelő létesítmény felett, hogy továbbra is az „üzemeltetőjének” lehetne tekinteni, és az e létesítmény kibocsátását a tulajdonosváltás ellenére továbbra is neki lehetne beszámítani.

95.      Emlékeztetek arra, hogy a Granarolo és az EBS szerint a kapcsolt energiatermelő létesítmény tulajdonjogának átruházása teljesen megszüntette a Granarolónak az e létesítmény felett gyakorolt ellenőrzését.

96.      Az olasz kormány elutasítja ezt az érvelést, és úgy tekinti, hogy továbbra is a Granarolo üzemelteti az említett létesítményt. Álláspontja szerint az utóbbi létesítmény továbbra is a Granarolo gyártóüzemének energiaszükségletétől fog függeni, mivel az EBS tizenkét éven át köteles az ezen üzem működéséhez szükséges energiát szolgáltatni, kedvezményes visszavásárlási jogot biztosított a Granarolo számára e létesítmény tekintetében, és elfogadta azt is, hogy semmilyen karbantartási vagy javítási munkálatot nem végez a Granarolo hozzájárulása nélkül.

97.      E tekintetben a jelen indítvány 32–36. pontjában már rámutattam, hogy a Granarolo és az EBS közötti kikötésekből kitűnik, hogy kizárólag az EBS rendelkezik hatáskörrel a kapcsolt energiatermelő létesítmény által termelt energia teljes mennyiségének növelésére vagy csökkentésére.

98.      A Granarolónak biztosított visszavásárlási jog, ugyanúgy, ahogy ezen társaságnak az e létesítményen elvégzendő munkálatokhoz megkövetelt előzetes hozzájárulása, sem korlátozza semennyiben ezt a hatáskört.

99.      A Bíróság rendelkezésére álló iratokban nem lelhető fel olyan egyéb ténybeli körülmény, amelynek alapján azt a következtetést lehetne levonni, hogy a Granarolo maradt az említett létesítmény üzemeltetője.

100. A kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében véleményem szerint e megfontolások elegendőek azon következtetés levonásához, hogy a Granarolo nincs abban a helyzetben, hogy az alapügy tárgyát képező kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátásait nyomon kövesse, és nem tekinthető „üzemeltetőnek”, akinek e kibocsátásokat be kellene számítani. Véleményem szerint kizárólag az EBS tölti be ezt a funkciót.

E.      Közbenső következtetés

101. Véleményem szerint a fenti körülményekből az következik, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló kapcsolt energiatermelő létesítmény és gyártóüzem nem tekinthető a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja értelmében vett egyazon „létesítmény” részének.

102. E tekintetben közelebbről úgy vélem, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló kapcsolt energiatermelő létesítményben zajló tevékenység nem „kapcsolódik műszakilag” egy olyan gyártóüzem tevékenységeihez, amely – a Granarolo által üzemeltetetthez hasonlóan – a nemzeti villamosenergia‑hálózathoz van csatlakoztatva, és amely az említett létesítmény tevékenységének megszűnése esetén is folytathatja működését.

103. Ezenkívül, azon eset kivételével, ha az átruházó és az átvevő között létrejött szerződés kikötései csak azt állapítják meg, hogy az átruházó megőrzi az említett létesítmény feletti ellenőrzési jogkörét és annak továbbra is a 2003/87 irányelv 3. cikkének f) pontja értelmében vett „üzemeltetője” marad – ami nem tűnik valószínűnek az alapügy körülményei között –, kizárólag az átvevőt kell az „üzemeltetői” funkció betöltőjének tekinteni, és ily módon annak a személynek, aki képes a létesítmény kibocsátásait nyomon követni és jelenteni. E kibocsátások ezért nem tudhatók be az átruházónak, és azokat törölni kell az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó engedélyéből, függetlenül attól, hogy azon kapcsolt energiatermelő létesítményt, amelyből erednek a kibocsátások, az átruházást megelőzően úgy kezelték, mint amely egyazon létesítményt képez a gyártóüzemével.

F.      Az „aggregációs szabállyal” való összeegyeztethetőségről (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés)

104. Az alábbiakban azon indokokat fogom kifejteni, amelyek miatt úgy vélem, hogy a 2003/87 irányelv I. mellékletének 3. pontjában foglalt „aggregációs szabállyal” nem ellentétes az, hogy az alapügyéhez hasonló körülmények között – figyelembe véve, hogy a kapcsolt energiatermelő létesítmény névleges bemenő hőteljesítménye 20 MW‑nál alacsonyabb – a Granarolo által az EBS‑nek átadott tevékenységgel összefüggésben felmerülő kibocsátások kikerüljenek ezen irányelv tárgyi hatálya alól.

105. Álláspontom szerint egy ilyen megoldás egyáltalán nem az ETS szabályainak visszaélésszerű megkerülését jelenti, hanem azáltal a jogalkotónak azon kifejezett szándéka valósul meg, hogy egy de minimis szabály alkalmazásával a 2003/87 irányelv tárgyi hatálya alá csupán azokat a létesítményeket vonja be, amelyek névleges bemenő hőteljesítménye meghaladja a 20 MW‑ot.

106. E tekintetben először is megjegyzem, hogy az „aggregációs szabálynak” nem célja az, hogy akadályozza a gazdasági szereplőket létesítményeik harmadik személyre történő átruházásában, sem az, hogy amennyire csak lehet, minden „tüzelőanyag‑égetéssel” működő létesítményt az ETS hatálya alá vonjon.(33) Éppen ellenkezőleg, e szabály szövegéből az tűnik ki, hogy a létesítmény „[ETS‑be] történő [beillesztésének] meghatározása céljából” alkalmazzák, ami pontosan azt feltételezi, hogy léteznek olyan helyzetek, amikor egy létesítmény nem felel meg az ETS hatálya alá tartozás feltételeinek.(34)

107. Másodszor, az a lehetőség, hogy egy átruházott létesítmény kivonható az ETS hatálya alól, nem értelmezhető az ETS alá tartozó létesítmények üzemeltetőinek arra való bátorításaként, hogy létesítményeiket darabolják fel, és tulajdonjogukat ruházzák át annyi leányvállalatra vagy társult vállalkozásra, amennyi csak szükséges ahhoz, hogy az ügylet lezárultával egyik létesítmény se haladja meg a 20 MW‑os küszöböt.

108. E tekintetben a jelen indítvány D. szakaszából az következik, hogy ha a tulajdonosváltás ellenére a felek között létrejött szerződéses kikötésekből vagy egyéb ténybeli körülményekből az tűnik ki, hogy az átruházó folytatja azon műszaki egység vagy egységek üzemeltetését, amelyben az átadott tevékenység zajlik, ezt a vállalkozást kell továbbra is az ezekhez kapcsolódó kibocsátások felelősének tekinteni. Adott esetben az aggregációs szabályt tehát továbbra is ugyanúgy alkalmazni kell, mint az átruházás előtt.

109. E megfontolás véleményem szerint elegendő az ETS visszaélésszerű megkerülésének kiküszöböléséhez, amellett, hogy megmarad a gazdasági szereplők azon szabadsága, hogy a tevékenységeiket érintően jogszerű szervezeti döntéseket hozzanak, és szerződéskötési autonómiájukat gyakorolják.

110. Harmadszor, nehezemre esik felfogni, mi az indoka annak, hogy a Granarolóhoz hasonló üzemeltető növelheti az előzetesen részére engedélyezett kibocsátásokat a telephelyén épített új, a tevékenységeihez műszakilag nem kapcsolódó(35) műszaki egység kibocsátásának beszámítása céljából, viszont annak harmadik személyre történő átruházását követően már nem vonhatja le az üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedélyéből a megfelelő mennyiségű kibocsátást, pusztán amiatt, mert korábban ő volt az üzemeltető.

111. Így a helyzete ugyanis nem különbözik bármely más piaci szereplőétől, aki – anélkül hogy e műszaki egységgel bármiféle előzetes kapcsolata állna fenn – úgy dönt, hogy ugyanezen harmadik személlyel energiaszolgáltatási szerződést köt. Hozzáteszem, hogy a jelen ügyben, ha maga az EBS épített volna egy kapcsolt energiatermelő létesítményt a Granarolo gyártóüzeme közelében, ahelyett, hogy ez utóbbi társaságtól megvásárolja azt, az ilyen létesítmény eleve nem tartozott volna az ETS hatálya alá, mivel teljesítménye nem haladja meg a 20 MW‑os küszöböt.(36)

112. Végezetül, emlékeztetek arra, hogy az ETS általános célkitűzése az üvegházhatású gázok kibocsátásának átfogó csökkentése. Márpedig ezen célkitűzést a leginkább úgy lehet elérni, ha – amint arra az alapügyben a Granarolo és az EBS is törekszik – van arra lehetőség, hogy egy villamos‑ és hőenergiát termelő létesítményt olyan szakvállalkozásra ruházzanak át, amely e létesítmény kibocsátását a lehető leghatékonyabb módon tudja ellenőrizni.

V.      Végkövetkeztetés

113. A fenti megfontolások összessége alapján azt javasolom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Tribunale Amministrativo Regionale per il Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország) számára:

1)      A 2009. április 23‑i 2009/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13‑i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének e) pontját úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló kapcsolt energiatermelő létesítmény és gyártóüzem, azt követően, hogy közös üzemeltetőjük a kapcsolt energiatermelő létesítményt egy másik üzemeltetőre ruházza át, nem tekinthető e rendelkezés értelmében egyazon „létesítmény” részének.

2)      Az ilyen kapcsolt energiatermelő létesítményben zajló tevékenység a 2009/29 irányelvvel módosított 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontja értelmében nem „kapcsolódik műszakilag” olyan gyártóüzem tevékenységeihez, amely – amint az alapügyben – a nemzeti villamosenergia‑hálózathoz van csatlakoztatva, és még a kapcsolt energiatermelő létesítmény tevékenységének megszűnése esetén is folytatni tudja működését.

3)      Az a tény, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló kapcsolt energiatermelő létesítmény névleges bemenő hőteljesítménye nem haladja meg a 2009/29 irányelvvel módosított 2003/87 irányelv I. mellékletében megjelölt 20 MW‑os küszöböt, és az, hogy az első üzemeltetőjétől a másodikra való átruházását követően és következtében e létesítmény nem tartozik az üvegházhatású gázok kibocsátáskereskedelmi rendszerének hatálya alá, nem minősül az ezen irányelv I. mellékletének 3. pontjában foglalt aggregációs szabály visszaélésszerű megkerülésének.


1      Eredeti nyelv: francia.


2      A kapcsolt energiatermelés elve abban áll, hogy párhuzamosan villamos energiává alakított mechanikus energiát és hőenergiát termelnek ugyanabban a létesítményben, ugyanabból az energiaforrásból (azaz tüzelőanyag égetéséből).


3      A Granarolo a módosítási kérelmét, ugyanúgy, ahogy az eredeti, üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátási engedély iránti kérelmét is, a Comitato nazionale per la gestione della direttiva 2003/87/CE e per il supporto nella gestione delle attività di progetto del protocollo di Kyoto‑nak (a 2003/87/EK irányelvet végrehajtó és a Kiotói Jegyzőkönyv szerinti projekttevékenységek irányítását támogató nemzeti bizottság, Olaszország; a továbbiakban: ETS‑bizottság) címezte. „ETS” (Emission Trading System) alatt a „kibocsátáskereskedelmi rendszert” kell érteni. A jelen indítványban ezt a rövidítést használom, a „kibocsátáskereskedelmi rendszer” kifejezés mellett.


4      E keresetet a Ministero dell’Ambiente e della Tutela del Territorio e del Maréval (környezet‐, terület‐ és tengervédelmi minisztérium, Olaszország), a Ministero dello Sviluppo economicóval (gazdaságfejlesztési minisztérium, Olaszország), és az ETS‑bizottsággal szemben terjesztették elő.


5      A 2009. április 23‑i 2009/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2009. L 140., 63. o.) módosított, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13‑i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 275., 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 631. o.) (a továbbiakban: 2003/87 irányelv).


6      A „műszakilag kapcsolódik” és a „közvetlenül együtt járó” kifejezések a 2003/87 irányelv 3. cikkének a „létesítmény” fogalmát meghatározó e) pontjában szerepelnek.


7      E fogalom meghatározását illetően visszautalok a jelen indítvány 5. pontjára.


8      2013. március 13‑i Decreto legislativo n° 30 – Attuazione della direttiva 2009/29/CE che modifica la direttiva 2003/87/CE al fine di perfezionare ed estendere il sistema comunitario per lo scambio di quote di emissione di gas a effetto serra (a 2003/87 irányelvnek az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének továbbfejlesztése és kiterjesztése tekintetében történő módosításáról szóló 2009/29 irányelv végrehajtásáról szóló felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet) (a GURI 2013. április 4‑i 79. száma; a továbbiakban: 30/2013. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet).


9      Nem hivatalos fordítás.


10      A „kis kibocsátók” rendszerét a 30/2013. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 38. cikke ismerteti (amely rendelkezés a 2003/87 irányelv 27. cikkét hivatott átültetni). E cikk (1) bekezdésének b) pontja előírja, hogy az ETS‑bizottság az érdekelt kérelmére kizárhatja a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszeréből azokat a létesítményeket, amelyek „tüzelőanyag‑égetési” tevékenységeket folytatnak, és amelyek teljes bemenő hőteljesítménye ugyan meghaladja a 20 MW‑ot (és így e rendelet I. melléklete vonatkozik rájuk), viszont nem lépi túl a 35 MW‑ot. A jelen ügyben tehát felmerül a kérdés, hogy a Granarolónak milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy kiderüljön, a kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátásait neki kell‑e beszámítani, vagy éppen ellenkezőleg, azok az EBS felelősségi körébe tartoznak‑e. A felek által közölt számok alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a kapcsolt energiatermelő létesítmény teljesítményét a gyártóüzemével összeadva kapott érték még mindig nem éri el a 35 MW‑ot. E tekintetben ugyanakkor megjegyzem, hogy a tárgyalás során a Granarolo közölte, hogy amiatt nem szerette volna, hogy a kapcsolt energiatermelő létesítmény kibocsátásait neki számítsák be, mert e létesítmény teljesítménye növelésének egyedül az EBS szabad akarata szabhat határt (például harmadik személyek energiaellátásának biztosítása okán), ami ahhoz vezethet, hogy elérik vagy akár túllépik a 35 Mwos‑os küszöböt anélkül, hogy a Granarolo bármit tehetne e kockázat kiküszöbölése érdekében.


11      E szabály tartalmát a jelen indítvány 9. pontjában idéztem fel.


12      Lásd ebben az értelemben: 2019. június 20‑i ExxonMobil Production Deutschland ítélet (C‑682/17, EU:C:2015:518, 62–63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


13      Lásd a [2003/87] irányelvnek az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének továbbfejlesztése és kiterjesztése tekintetében történő módosításáról szóló, 2009. április 23‑i 2009/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (15) preambulumbekezdését. E tekintetben lásd még az ExxonMobil Production Deutschland ügyre vonatkozó indítványomat (C‑682/17, EU:C:2019:167, 69. pont).


14      Ez a célkitűzés a 2003/87 irányelv 1. cikkében szerepel. Lásd még: 2018. április 12‑i PPC Power ítélet (C‑302/17, EU:C:2018:245, 18. pont); 2018. május 17‑i Evonik Degussa ítélet (C‑229/17, EU:C:2017:323, 41. pont).


15      Pontosítom, hogy az olasz kormány a maga részéről úgy tekinti, hogy a Granarolo továbbra is a kapcsolt energiatermelő létesítmény „üzemeltetője”. Ezen érvelés megalapozottságát a jelen indítvány D. szakaszában vizsgálom.


16      Kiemelés tőlem.


17      A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a Bizottság a „Guidance on the interpretation of Annex I of the EU ETS Directive (excluding aviation activities)” („[2003/87] irányelv I. mellékletének értelmezéséről (a repülési tevékenységek kivételével) szóló, 2010. március 18‑i iránymutatatások”) című dokumentumban (16. o.) kimondta, hogy egy létesítmény több egységből is állhat. Ez a dokumentum a következő internetcímen érhető el: https://ec.europa.eu/clima/sites/clima/files/ets/docs/guidance_interpretation_en.pdf.


18      2016. június 9‑i Elektriciteits Produktiemaatschappij Zuid‑Nederland EPZ ítélet (C‑158/15, EU:C:2016:422, 30. pont).


19      Lásd ugyanott.


20      Pontosítom, hogy ez az értelmezés lényegében az EBS által a tárgyaláson javasolt értelmezést tükrözi, amelynek során az EBS kifejtette, hogy két tevékenység között akkor áll fenn műszaki kapcsolat, ha a létesítménynek az e tevékenységek egyikével foglalkozó része leállása a létesítmény további részeinek működését is megakasztaná.


21      Hozzáteszem, hogy a Granarolo és az EBS szerint, egyébként műszakilag lehetséges, hogy az EBS közvetlenül juttassa a kapcsolt energiatermelő létesítmény által termelt villamos energiát a nemzeti villamosenergia‑hálózatba.


22      2016. június 9‑i ítélet (C‑158/15, EU:C:2016:422).


23      Kisarkítva, ez az érvelés például annak megállapításához vezethetne, hogy a nemzeti villamosenergia‑hálózathoz csatlakozó valamennyi vállalkozás „műszakilag kapcsolódó” tevékenységeket folytat, ami nyilvánvalóan nem így van.


24      C‑158/15, EU:C:2016:139, 27. pont.


25      Ezzel szemben, abban az esetben, ha az eredeti létesítmény egyetlen „műszaki egységből” áll (amely helyzet a jelen ügyben nem áll fenn), nem zárom ki, hogy az átruházást követően, műszaki szempontból továbbra is egyetlen „létesítmény” maradna fenn, miközben az e létesítményből származó kibocsátások megoszlanának az átruházó és az átvevő között annak alapján, hogy az említett létesítmény mely részei felett gyakorolnak ellenőrzést.


26      Pontosítom, hogy ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdésének megfelelően az üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedély egyazon üzemeltető által egy telephelyen üzemeltetett egy vagy több létesítményre is vonatkozhat. Így nem annyira a „létesítmény” engedéllyel rendelkezésének szükségessége, hanem inkább ezen engedélynek a kibocsátások nyomon követésére és jelentésére képes természetes vagy jogi személyhez való köthetősége tűnik számomra az elsődleges szempontnak az említett irányelvnek az ilyen engedély megadásának feltételeire vonatkozó rendelkezéseiben.


27      E követelmények többek között magukban foglalják az üzemeltető nevének és címének az engedélyben történő feltüntetésére vonatkozó kötelezettséget is.


28      Lásd ebben az értelemben: 2016. július 28‑i Vattenfall Europe Generation ítélet (C‑457/15, EU:C:2015:613, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


29      Hozzáteszem, hogy bár igaz – amint arra az olasz kormány hivatkozik –, hogy egy létesítménynek az ETS‑be való bevonása alapvetően az olyan szerkezeti jellemzőitől függ, mint az ott folytatott tevékenységek, a névleges bemenő hőteljesítménye és a kibocsátás mennyisége, ugyanakkor a 2003/87 irányelv 6. cikkében felsorolt egyéb feltételek szintén szükségesek az üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedély megadásához.


30      Hasonlóképpen, a 2003/87 irányelv (11) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a] tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy egyes meghatározott tevékenységeket végző üzemeltetők rendelkezzenek üvegházhatást okozó gáz kibocsátására vonatkozó engedéllyel, illetve nyomon kövessék és jelentsék az e tevékenységek esetében megjelölt üvegházhatást okozó gázok kibocsátását” (kiemelés tőlem).


31      Az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) szóló, 2010. november 24‑i 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2010. L 334., 17. o.; helyesbítések: HL 2012. L 158., 25. o.; HL 2017. L 22., 86. o.; HL 2017. L 158., 51. o.). Pontosítom, hogy a „létesítménynek” az ezen irányelv 3. cikke (3) bekezdésében meghatározott fogalma csaknem tökéletesen egyezik a 2003/87 irányelv 3. cikkének e) pontjában foglalt meghatározással. A Bizottság felhívta a figyelmet erre a csaknem tökéletes egyezésre a Tanács által az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek közösségi kereskedelem rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadása céljából elfogadott közös álláspontról az EK‑Szerződés 251. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megfelelően az Európai Parlamentnek szóló közleményében (SEC (2003)364 final), amely az alábbi internetcímen érhető el: https://eur lex.europa.eu/legal content/FR/TXT/?uri=CELEX%3A52003SC0364 (pontosabban „A Tanács által a módosított javaslathoz tett kiegészítő változtatások” címet viselő 3.2.4 pont hatodik bekezdésében). Hozzáteszem, hogy a 2003/87 irányelv 8. cikke értelmében a tagállamok megteszik „az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy […] a[z] üvegházhatású gázra vonatkozó kibocsátási engedélyeinek kiállításához meghatározott feltételek, illetve a kapcsolódó engedélyezési eljárás összhangba kerüljön a [2010/75] irányelv által szabályozott engedély feltételeivel, illetve eljárásával”.


32      Ugyanakkor véleményem szerint a 2003/87 irányelv keretében ugyanúgy lehet több üzemeltetője egy létesítmény különböző részeinek, mint a 2010/75 irányelv alapján. Kétségtelen, hogy az előbbi irányelv 3. cikkének f) pontja értelmében az „üzemeltető” fogalma eltér az utóbbi irányelv 3. cikkének 15. pontjában meghatározott fogalomtól, amennyiben – amint arra a Bizottság a tárgyalás során emlékeztetett – az utóbbi rendelkezés úgy fogalmaz, hogy „olyan természetes vagy jogi személy, aki egészben vagy részben üzemelteti […] a létesítményt”, tehát nem korlátozza az üzemeltető személyét arra, „aki [egy] létesítményt üzemeltet vagy irányít” (kiemelés tőlem). Mindazonáltal, a 2003/87 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „[a]z illetékes hatóság […] az egész létesítmény[re], vagy annak egy részére vonatkozóan [állítja ki az] üvegházhatású gáz kibocsátására feljogosító engedélyt […]” (kiemelés tőlem).


33      Amint azt a Granarolo hangsúlyozza a Bizottság a „Guidance on Interpretation of Annex I of the EU ETS Directive (excl. aviation activities)” („[2003/87] irányelv I. mellékletének értelmezéséről (a repülési tevékenységek kivételével) szóló, 2010. március 18‑i iránymutatatások”) című dokumentumban (16. o.) jelezte, hogy az „aggregációs szabály” célja az azonos teljesítményű létesítmények egyenlő módon való kezelése, függetlenül attól, hogy az egyik számos kisebb gyártóegységen keresztül végzi tevékenységét, míg a másik, éppen ellenkezőleg, egyetlen nagy egységen keresztül valósítja meg azt. Az e dokumentumot tartalmazó internetcímre mutató hivatkozás a jelen indítvány 17. lábjegyzetében található.


34      Mindenesetre, emlékeztetek arra, hogy a 2003/87 irányelv 27. cikkének (közkeletű elnevezése szerint a „kis kibocsátók rendszerére” vonatkozó) (1) bekezdésével összhangban, a tagállamok bizonyos feltételek mellett kivehetik az ETS hatálya alól azokat a létesítményeket, amelyek ugyan átlépik a 20 MW‑os küszöböt, a névleges bemenő hőteljesítményük 35 MW alatt marad. Ebből következik, hogy még az ezen irányelv I. melléklete 3. pontjában foglalt „aggregációs szabálynak” az átruházást követő alkalmazása esetén is, és úgy tekintve, hogy az átadott tevékenységet és az átruházó tevékenységeit egy létesítmény fogja össze, az ilyen létesítmény még mindig kizárható az ETS hatálya alól.


35      Lásd a jelen indítvány 16. pontját.


36      Példaként a Granarolo azt hozza fel, hogy az ipari telephelyei egyikén (nem a pasturago di vernate‑in) a kapcsolt energiatermelő létesítményének működése megszűnt, és az EBS az ezen a telephelyen található gyártóüzem közelébe egy új kapcsolt energiatermelő létesítményt épített. Az, hogy ez utóbbi létesítményre vonatkozóan energiaszolgáltatási szerződés jött létre az EBS és a Granarolo között, nem járt azzal a következménnyel, hogy az azzal kapcsolatos kibocsátást a Granarolónak számítsák be.