A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2024. február 29.(*)
„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Menekültpolitika – 2011/95/EU irányelv – A nemzetközi védelemre való jogosultság feltételei – E védelem tartalma – 5. cikk – A sur place nemzetközi védelem szükségessége – A menekült jogállás elismerése iránti ismételt kérelem – Az 5. cikk (3) bekezdése – Az »olyan [körülmények fogalma], amelyeket a származási ország elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő« – Visszaélésszerű szándék és az alkalmazandó eljárással való visszaélés – A fogadó tagállamban folytatott, a származási országban már meglévő meggyőződés vagy beállítottság kifejezését és folytatását nem képező tevékenységek – Vallási áttérés”
A C‑222/22. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) a Bírósághoz 2022. március 29‑én érkezett, 2022. március 16‑i határozatával terjesztett elő
a Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl
és
JF
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: K. Jürimäe tanácselnök, N. Piçarra (előadó) és N. Jääskinen bírák,
főtanácsnok: J. Richard de la Tour,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– JF képviseletében C. Schmaus Rechtsanwalt,
– az osztrák kormány képviseletében A. Posch, J. Schmoll és V.‑S. Strasser, meghatalmazotti minőségben,
– a német kormány képviseletében J. Möller és A. Hoesch, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében A. Azéma és L. Hohenecker, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2023. június 15‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlament és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) 5. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl (szövetségi idegenrendészeti és menekültügyi hivatal, Ausztria; a továbbiakban: BFA) és JF, harmadik országbeli állampolgár között az utóbbi által benyújtott nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmet követően a menekült jogállás elismerését megtagadó határozat jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
A nemzetközi jog
3 Az 1954. április 22‑én hatályba lépett, menekültek helyzetére vonatkozó, Genfben 1951. július 28‑án aláírt egyezmény (Recueil des traités des Nations unies [1954], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.; kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.) – amelyet a 1967. október 4‑én hatályba lépett, a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑i New York‑i jegyzőkönyv (kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.) módosított – (a továbbiakban: Genfi Egyezmény) 1. cikkének A. pontja az alábbiakat írja elő:
„Az Egyezmény alkalmazásában a »menekült« fogalma alkalmazandó minden olyan személyre, aki:
[…]
(2) […] faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni.
[…]”
4 Ezen irányelv „Általános kötelezettségek” című 2. cikke a következőket írja elő:
„Minden menekültnek kötelezettségei vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodik, különösképpen az, hogy magát az ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek alávesse.”
5 „A kiutasítás vagy visszaküldés (»refoulement«) tilalma” címet viselő 33. cikk az (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy „[e]gyetlen Szerződő Állam sem utasítja ki vagy küldi vissza (»refouler«) a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt, vagy abból az okból van veszélyeztetve, hogy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozik, vagy bizonyos politikai véleményt vall”.
6 A Genfi Egyezmény 42. cikkének (1) bekezdése szerint „[a]láírás, megerősítés vagy csatlakozás alkalmával bármely állam fenntartást tehet [a jelen] Egyezmény cikkeihez, kivéve az 1., 3., 4., 16 (1)., 33. és 36–46. cikkeket”.
Az uniós jog
A 2011/95 irányelv
7 A 2011/95 irányelv (4), (12), (24) és (25) preambulumbekezdése értelmében:
„(4) A genfi egyezmény és a jegyzőkönyv a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer sarokkövét képezi.
[…]
(12) Ezen irányelv legfőbb célja egyrészről annak biztosítása, hogy valamennyi tagállamban azonos feltételeket alkalmazzanak a nemzetközi védelemre valóban rászorulók beazonosítására, másrészről annak elősegítése, hogy e személyek valamennyi tagállamban hozzáférhessenek az ellátások egy minimális szintjéhez.
[…]
(24) A menedékkérőknek a Genfi Egyezmény 1. cikke értelmében menekültként történő elismerésére vonatkozóan közös feltételeket kell elfogadni.
(25) Így különösen szükséges a következőkre vonatkozó közös fogalmak bevezetése: sur place védelem szükségessége; […]”
8 Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikkének a szövege a következő:
„Ezen irányelv alkalmazásában az alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók:
[…]
d) »menekült«: harmadik ország olyan állampolgára, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy olyan hontalan személy, aki korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva a fenti okoknál fogva nem tud, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem akar oda visszatérni, és akire a 12. cikk nem vonatkozik;
e) »menekültjogállás«: egy harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy valamely tagállam által menekültként történő elismerése;
[…]”
9 Az említett irányelvnek „A tények és körülmények értékelése” című II. fejezetében található 4. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik:
[…]
b) a kérelmező releváns nyilatkozatai és az általa bemutatott dokumentumok, ideértve az arra vonatkozó információkat is, hogy a kérelmező üldöztetésnek vagy súlyos sérelemnek ki volt‑e téve, illetve, hogy ezek veszélye fennáll‑e;
c) a kérelmező egyéni helyzete és személyes körülményei, ideértve az olyan tényezőket is, mint a háttér, nem és életkor, annak megállapítása érdekében, hogy a személyes körülményeit figyelembe véve a vele szemben elkövetett cselekmények vagy azon cselekmények, amelyeket vele szemben elkövethetnek, üldöztetésnek, illetve súlyos sérelemnek minősülnek‑e;
d) azon kérdés megválaszolása, hogy a kérelmező a származási ország elhagyása után végzett‑e olyan tevékenységet, amelynek kizárólagos vagy legfőbb célja a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásához szükséges feltételek megteremtése volt, annak megállapítása érdekében, hogy e tevékenysége miatt az említett országba való visszatérése esetén a kérelmező vonatkozásában üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélye fennállna‑e.
…”
10 Ugyanezen irányelvnek a szintén az irányelv II. fejezetében szereplő, „Sur place nemzetközi védelem” című 5. cikke a következőket írja elő:
„(1) Az üldöztetéstől való megalapozott félelem, illetve a súlyos sérelem tényleges veszélye alapulhat olyan eseményeken is, amelyek azután következtek be, hogy a kérelmező a származási országát elhagyta.
(2) Az üldöztetéstől való megalapozott félelem, illetve a súlyos sérelem tényleges veszélye alapulhat a kérelmezőnek a származási ország elhagyása után folytatott tevékenységén is, különösen amennyiben megállapítható, hogy a kérelem alapjául szolgáló tevékenységek a származási országban már meglévő meggyőződés vagy beállítottság kifejezését és folytatását képezik.
(3) A genfi egyezmény sérelme nélkül, a tagállamok megállapíthatják, hogy az ismételt kérelmet benyújtó kérelmező rendszerint nem ismerhető el menekültként, amennyiben az üldöztetés veszélye olyan körülményeken alapul, amelyeket a származási ország elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő.”
11 A 2011/95 irányelv III. fejezetében szereplő „Üldöztetési okok” című 10. cikk (1) bekezdése előírja:
„Az üldöztetési okok értékelésekor a tagállamok a következőket veszik figyelembe:
[…]
b) a vallás fogalma magában foglalja különösen a teista, nem teista és ateista meggyőződéseket, magánjellegű, illetve nyilvános vallási szertartásokon akár egyedül, akár másokkal való részvételt, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodást, más vallásos jellegű tevékenységeket vagy véleménynyilvánítást, illetve bármilyen vallásos hiten alapuló, illetve e hit által megkövetelt személyes vagy közösségi magatartásformát;
[…]”
12 Ezen irányelv 13. cikke szerint „[a] tagállamok olyan harmadik országbeli állampolgárt vagy hontalan személyt ismernek el menekültként, aki megfelel a II. és III. fejezetben előírt feltételeknek”.
A 2013/32/EU irányelv
13 A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.) 2. cikke q) pontjának meghatározása szerint az „ismételt kérelem” „a korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után benyújtott további kérelem […]”.
Az osztrák jog
14 2005. augusztus 16‑i Bundesgesetz über die Gewährung von Asyl (Asylgesetz 2005) (a menedékjogról szóló szövetségi törvény; BGBl. I, 100/2005) jelen ügyre alkalmazanó változata (a továbbiakban: Asylgesetz 2005) „menedékjoggal rendelkező személy jogállása” című 3. cikke a következőket írja elő:
„(1) Azt a külföldit, aki Ausztriában nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, menedékjoggal rendelkezőnek kell tekinteni, amennyiben e kérelmet a 4., 4a. vagy 5. § alapján nem kell elutasítani, ha fennáll annak valószínűsége, hogy származási országában a [Genfi Egyezmény] 1. cikke A. pontjának (2) bekezdése értelmében vett üldöztetés veszélye fenyegeti.
(2) Az üldöztetés alapulhat olyan eseményeken is, amelyek azt követően következtek be, hogy a külföldi elhagyta származási országát […], vagy olyan tevékenységeken, amelyeket a külföldi a származási országból való távozása óta végzett […]. Az ismételt kérelmet benyújtó külföldi személy […] rendszerint nem ismerhető el menedékjoggal rendelkező személyként, ha az üldöztetés veszélye olyan körülményekből ered, amelyek a külföldinek a származási országából való távozása óta saját cselekménye eredményeként álltak elő, kivéve ha olyan, Ausztriában engedélyezett tevékenységekről van szó, amelyek tekintetében megállapítást nyert, hogy e tevékenységek a származási országban már meglévő meggyőződés kifejezését és folytatását képezik.
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
15 JF iráni állampolgár 2015. október 3‑án nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be az osztrák hatóságokhoz azzal az indokkal, hogy egyrészt az iráni titkosszolgálat gépjárművezető‑oktatói tevékenységének gyakorlása közben hallgatta őt ki, másrészt pedig üldöztetést szenvedett el tanulmányai során, mivel kritikát fogalmazott meg egy muzulmán hitszónokkal szemben.
16 A BFA, mivel úgy ítélte meg, hogy ezek az állítások nem hitelesek, 2017. június 7‑i határozatával elutasította ezt a kérelmet, és vele szemben kiutasítási határozatot fogadott el. 2018. január 3‑i, jogerőre emelkedett ítéletével a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) a JF által e határozattal szemben benyújtott keresetet mint megalapozatlant elutasította.
17 2019. június 26‑án JF ismételt kérelmet nyújtott be a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja alapján azzal az indokkal, hogy időközben áttért a kereszténységre, és ezért attól tart, hogy származási országában üldöztetésnek lesz kitéve. 2020. június 24‑i határozatával a BFA a 2005. évi Asylgesetz 3. §‑a (2) bekezdésének második mondata alapján megtagadta tőle a menekültjogállás elismerését, mivel az üldöztetés hivatkozott veszélye sur place merült fel, és azt a kérelmező saját cselekménye idézte elő. Ezzel szemben a BFA megállapította, hogy JF hitelt érdemlően bizonyította, hogy a kereszténységre való áttérése Ausztriában „belső meggyőződésből” történt, és e vallást aktívan gyakorolja, ami miatt fennáll annak veszélye, hogy Iránba való visszatérése esetén személyes üldöztetésnek lesz kitéve. E körülmények között a BFA kiegészítő védelmi jogállást és ideiglenes tartózkodási jogot biztosított JF számára.
18 2020. szeptember 29‑i ítéletével a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) helyt adott a JF által e határozattal szemben benyújtott keresetnek. E bíróság megállapította, hogy bár az ismételt kérelem vizsgálata során az üldöztetésnek a kérelmező által saját cselekménye eredményeként előállt körülményeken alapuló veszélye „rendszerint” kizárja a menekült jogállás elismerését, az ilyen határozószó azt jelzi, hogy e jogállás bizonyos esetekben elismerhető az Asylgesetz 2005 3. §‑a (2) bekezdésének második mondatában az illetékes hatóság számára előírt azon kötelezettség sérelme nélkül, hogy megvizsgálja, hogy e kérelmező visszaélést követett‑e el. Az említett bíróság szerint a BFA 2020. június 24‑i határozatából semmilyen, JF magatartásának visszaélésszerű jellegére utaló valószínűsítő körülmény nem tűnik ki. Ezenkívül az azt alátámasztó bizonyítékok hiánya, hogy JF áttérése a származási országban már meglévő meggyőződés vagy beállítottság kifejezését és folytatását képezte, ugyanezen bíróság szerint nem elegendő ahhoz, hogy igazolja a menekültjogállás elismerésének megtagadását.
19 A BFA ezen ítélettel szemben felülvizsgálati (Revision) kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, azaz a Verwaltungsgerichtshofhoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria), arra hivatkozva, hogy a 2005. évi Asylgesetz 3. §‑a (2) bekezdése második mondatának szövege kizárja az olyan értelmezést, amely szerint a kérelmező által a sur place előidézett körülményekből eredő üldöztetés veszélyére alapított ismételt kérelem esetében kizárólag azt kell meghatározni, hogy visszaélésszerű szándékkal hivatkoztak‑e e körülményekre. A BFA szerint e rendelkezés főszabályként írja elő a menekült jogállás megtagadását azon kérelmezők esetében, akik a fogadó tagállamban maguk idézték elő azokat a körülményeket, amelyek az üldöztetés hivatkozott veszélyét megalapozzák. Az e főszabály alóli egyetlen kivétel arra az esetre vonatkozik, amikor a szóban forgó tevékenységek Ausztriában engedélyezettek, és azok tekintetében megállapítást nyert, hogy a kérelmezőnek a származási országban már meglévő meggyőződésének kifejezését és folytatását képezik.
20 A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy mivel a 2005. évi Asylgesetz 3. §‑a (2) bekezdésének második mondata a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését ülteti át az osztrák jogba, az alapügy megoldása ez utóbbi rendelkezés értelmezésétől függ.
21 E tekintetben rámutat egyrészt arra, hogy az említett rendelkezésben szereplő „a genfi egyezmény sérelme nélkül” kifejezést illetően az „unbeschadet” („sérelme nélkül”) mondatelem jelentése a német nyelvben kétértelmű. E kifejezés első jelentése szerint a Genfi Egyezményt korlátlanul – még a 2011/95 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozó helyzetekben is – tiszteletben kell tartani, míg a második felfogásnak megfelelően a tagállamok az ismételt kérelmekkel kapcsolatban visszaélés vélelmét állíthatnának fel „olyan körülmények” alapján, „amelyeket a származási ország elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő”. Másrészt a „rendszerint” határozószó meghatározatlan fogalmat alkot, amelynek konkrét jelentése sem ezen irányelv szövegéből, sem annak preambulumbekezdéseiből nem vezethető le.
22 Ilyen körülmények között a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni a [2011/95] irányelv 5. cikkének (3) bekezdését, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint valamely ismételt kérelmet benyújtó külföldi személynek a menekültjogállását rendszerint nem lehet elismerni, ha az üldöztetés veszélye olyan körülményekre vezethető vissza, amelyeket a külföldi személy a származási országának elhagyását követően maga idézett elő, kivéve, ha ezek Ausztriában engedélyezett olyan tevékenységek, amelyek bizonyíthatóan a származási országban már meglévő meggyőződés kifejezését és folytatását képezik?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
23 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az olyan körülményekből eredő üldöztetés veszélyére alapított, a menekült jogállásnak a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja szerinti ismételt kérelemre történő elismerését, amely körülményeket a származási országának elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő, ahhoz a feltételhez köti, hogy e körülmények a származási országában már meglévő meggyőződés kifejezését és folytatását képezzék.
24 A 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése értelmében „[a] genfi egyezmény sérelme nélkül, a tagállamok megállapíthatják, hogy az ismételt kérelmet benyújtó kérelmező rendszerint nem ismerhető el menekültként, amennyiben az üldöztetés veszélye olyan körülményeken alapul, amelyeket a származási ország elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő”.
25 Az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből egyaránt az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Európai Unióban általában önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nemcsak a kifejezéseit, hanem az ilyen rendelkezések összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját is, valamint adott esetben annak keletkezését (lásd ebben az értelemben: 1984. január 18‑i Ekro ítélet, 327/82, EU:C:1984:11, 11. pont; 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet, C‑263/18, EU:C:2019:1111, 38. pont; 2020. június 25‑i Ministerio Fiscal [Hatóság, amelyhez feltehetően nemzetközi védelem iránti kérelemmel fordulnak] ítélet, C‑36/20 PPU, EU:C:2020:495, 53. pont).
26 Ami mindenekelőtt a 2011/95 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének szövegét illeti, abból egyrészt az következik, hogy a tagállamok nem kötelesek e rendelkezést a belső jogukba átültetni, hanem egyszerű lehetőségként „megállapíthatják” azt. Másrészt kizárólag abban az esetben nem ismerhető el „rendszerint” e kérelmező menekült jogállása, ha a kérelmező által a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett ismételt kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott üldöztetés veszélye „olyan körülményeken alapul, amelyeket a kérelmező a származási országának elhagyását követően maga idézett elő”. Ez a határozószó tehát még ilyen körülmények között sem zárja ki, hogy bizonyos feltételek mellett elismerjék a kérelmező számára ezt a jogállást.
27 Ami ezt követően a 2011/95 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének szövegkörnyezetét illeti, hangsúlyozni kell – amint azt többek között ezen irányelv (4) preambulumbekezdése kimondja –, hogy a Genfi Egyezmény a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer sarokkövét képezi. Ebből következik, hogy az említett irányelv rendelkezéseit nemcsak az irányelv általános rendszerének fényében kell értelmezni, hanem ezen egyezménnyel összhangban is (lásd ebben az értelemben: 2021. január 13‑i Bundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 38. és 39. pont; 2024. január 16‑i Intervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 36. és 37. pont).
28 Arra is emlékeztetni kell, hogy a 2011/95 irányelv 5. cikke a címének megfelelően „sur place nemzetközi védelemre” vonatkozik. E fogalmat egységesen kell meghatározni, amint azt ezen irányelv (25) preambulumbekezdése kimondja. E tekintetben ezen 5. cikk (1) és (2) bekezdése, amelyeket a (3) bekezdésével ellentétben minden nemzetközi védelem iránti kérelemre alkalmazni kell, pontosítja, hogy az üldöztetéstől való megalapozott félelem nemcsak a kérelmezőnek a származási országából való távozása óta bekövetkezett eseményeken alapulhat, hanem olyan tevékenységeken is, amelyeket a kérelmező ezen országból való távozása óta végzett. A „különösen” kifejezésnek az ezen 5. cikk (2) bekezdésében történő használata arra az esetre, amikor megállapítást nyer, hogy e tevékenységek a származási országban már meglévő meggyőződés vagy beállítottság kifejezését és folytatását képezik, azt jelenti, hogy az ilyen kifejezésnek és az ilyen meghosszabbításnak nem minősülő tevékenységekre főszabály szerint akár a nemzetközi védelem iránti első kérelem, akár az ismételt kérelem keretében is hivatkozni lehet.
29 A fentiekből következik, hogy a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése az e cikk (1) és (2) bekezdésében megállapított elvhez képest eltérést engedő jelleggel rendelkezik, mivel lehetővé teszi, hogy az ismételt kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott üldöztetés veszélye, amelyre olyan körülmények alapján hivatkoznak, amelyeket a származási ország elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő, „rendszerint” a menekült jogállás elismerésének kizárásához vezessen. Ezen eltérést engedő jellegre tekintettel, amint arra a főtanácsnok az indítványának 54. pontjában lényegében rámutatott, az ezen 5. cikk (3) bekezdésében a tagállamok számára biztosított lehetőséget megszorítóan kell értelmezni.
30 Ezt az értelmezést megerősíti a „menekült” fogalmának a Genfi Egyezmény 1. cikke A. pontjának 2. alpontjában szereplő és a 2011/95 irányelv 2. cikkének d) pontjában átvett meghatározása, amely egyáltalán nem korlátozza, hogy az ott felsorolt legalább egy üldöztetési ok miatti üldöztetéstől való megalapozott félelem olyan tevékenységeken alapuljon, amelyeket a kérelmező a származási országból való távozása óta végzett, és amely nem jelenti az ebben az országban már meglévő meggyőződés vagy beállítottság kifejezését és folytatását.
31 Az említett értelmezést a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése is alátámasztja. A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló tanácsi irányelvre irányuló, az Európai Bizottság által 2001. október 30‑án előterjesztett javaslatból (COM(2001) 510 végleges), amely a 2011/95 irányelv által hatályon kívül helyezett és felváltott, a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.) elfogadásához vezetett, kitűnik ugyanis, hogy a 2004/83 irányelvben a 2011/95 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének megfelelő cikkben a Bizottság az „előidéz” ige használatával rendezni kívánta azt a helyzetet, amelyben a kérelmező üldöztetéstől való félelme „minden elemében koholt”.
32 A fentiekből az következik, amint azt a főtanácsnok az indítványának 56. és 64. pontjában lényegében hangsúlyozta, hogy a menekült jogállás elismerésének a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmet követően a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése alapján történő megtagadása az „olyan [körülmények], amelyeket a származási ország elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő” kifejezésben rejlő szándékos elemre tekintettel arra irányul, hogy szankcionálja azon kérelmező visszaélésszerű szándékát, aki „minden elemében koholta” azokat a körülményeket, amelyeken azon üldöztetés veszélye alapul, amelynek ki lenne téve a származási országába való visszatérés esetén, és így eszközként szolgálta a nemzetközi védelem megadására vonatkozó alkalmazandó eljárást.
33 Ezt az értelmezést végül megerősíti ezen irányelv fő célja, amely – amint azt a (12) preambulumbekezdése kimondja – egyrészt annak biztosítása, hogy valamennyi tagállamban azonos feltételeket alkalmazzanak a nemzetközi védelemre valóban rászorulók azonosítására, másrészt annak biztosítása, hogy e személyek valamennyi tagállamban hozzáférhessenek az előnyök egy minimális szintjéhez (lásd ebben az értelemben: 2023. július 6‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Különösen súlyos bűncselekmény] ítélet, C‑402/22, EU:C:2023:543, 36. pont).
34 Az a kérdés, hogy az ismételt kérelemben a 2011/95 irányelv 10. cikkének (1) bekezdésében említett, esetlegesen a menekült jogállás elismeréséhez vezető ok miatti üldöztetés veszélye fennállásának alátámasztása érdekében hivatkozott körülmények a visszaélésszerű szándék és az alkalmazandó eljárással való visszaélés körébe tartoznak‑e, e kérelemnek a szóban forgó körülmények összességére tekintettel, a tagállamok illetékes hatóságai által az ezen irányelv 4. cikke (3) bekezdésének megfelelően elvégzett, valamennyi releváns ténybeli elem figyelembevételével történő egyedi értékelését követeli meg (lásd ebben az értelemben: 2023. szeptember 21‑i Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie [Politikai vélemény a fogadó tagállamban] ítélet, C‑151/22, EU:C:2023:688, 42. pont; 2024. január 16‑i Intervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 60. pont).
35 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az, hogy a kérelmező a származási országának elhagyása óta tevékenységet kizárólag vagy főként az ezen irányelv 4. cikke (3) bekezdésének d) pontjában említett, a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásához szükséges feltételek megteremtése céljából folytatott‑e, vagy sem, csupán olyan tényezőnek minősül, amelyet az illetékes nemzeti hatóságoknak figyelembe kell venniük ezen egyedi értékelés során. E hatóságoknak ugyanis el kell végezniük a kérelmező egyedi esetére jellemző valamennyi körülmény teljes körű vizsgálatát, figyelembe véve az e 4. cikk (3) bekezdésének a)–e) pontjában felsorolt tényezők összességét.
36 Ebből következik, hogy ellentétben azzal, amit az osztrák és a német kormány írásbeli észrevételeiben állít, a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy e rendelkezés fakultatív átültetése mentesíti a tagállamokat attól, hogy az illetékes nemzeti hatóságokat minden nemzetközi védelem iránti ismételt kérelem egyedi értékelésére kötelezzék. E rendelkezés nem értelmezhető úgy sem, hogy az ilyen átültetés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy olyan vélelmet állítsanak fel, amely szerint minden olyan ismételt kérelem, amely olyan körülményeken alapul, amelyeket a származási ország elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő, a priori visszaélésszerű szándékból és a nemzetközi védelem megadására irányuló eljárással való visszaélésből ered, amely vélelmet e kérelmezőnek kellene megdöntenie.
37 Az ilyen értelmezések ugyanis megfosztanák a hatékony érvényesüléstől a 2011/95 irányelv 4. cikkének rendelkezéseit, amelyek – az e kérelmek alátámasztása érdekében hivatkozott üldöztetési okoktól függetlenül – valamennyi nemzetközi védelem iránti kérelemre alkalmazandók (lásd ebben az értelemben: 2018. január 25‑i F ítélet, C‑473/16, EU:C:2018:36, 36. pont; 2023. szeptember 21‑i Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie [Politikai vélemény a fogadó tagállamban] ítélet, C‑151/22, EU:C:2023:688, 41. pont). Közelebbről, e 4. cikk (3) bekezdése arra kötelezi az illetékes nemzeti hatóságot, hogy végezze el a kérelmező egyedi ügye valamennyi sajátos körülményének teljes körű vizsgálatát, ami kizárja az automatikus jelleget (lásd analógia útján: 2018. szeptember 13‑i Ahmed ítélet, C‑369/17, EU:C:2018:713, 48. és 49. pont; 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 72. és 73. pont).
38 A jelen ügyben az JF által benyújtott ismételt kérelemnek a 2011/95 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének megfelelő egyedi értékelését követően a BFA megállapította, hogy az érintett hitelt érdemlően bizonyította, hogy Ausztriában „belső meggyőződésből” tért át a kereszténységre, és hogy e vallást aktívan gyakorolja, ami miatt fennáll annak veszélye, hogy Iránba való visszatérése esetén személyes üldöztetésnek lesz kitéve. Márpedig az ilyen megállapítás, amennyiben pontosnak bizonyul – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, alkalmas annak kizárására, hogy e kérelmező szándéka visszaélésszerű, és visszaél az alkalmazandó eljárással, ami arra indíthatná az illetékes nemzeti hatóságot, hogy ezen irányelv 5. cikkének (3) bekezdése alapján megtagadja tőle a menekült jogállás elismerését.
39 Amennyiben az ilyen kérelmező egyébiránt megfelel a 2011/95 irányelv III. fejezetének rendelkezéseiben ahhoz előírt feltételeknek, hogy az ezen irányelv 2. cikkének d) pontja értelmében vett „menekültnek” minősüljön, ezen irányelv 13. cikke előírja az érintett tagállam számára az említett irányelv 2. cikkének e) pontja értelmében vett menekült jogállás elismerését (lásd ebben az értelemben: 2015. június 24‑i T. ítélet, C‑373/13, EU:C:2015:413, 63. pont; 2024. január 16‑i Intervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 72. pont).
40 Ezzel szemben minden olyan esetben, amikor az ismételt kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott üldöztetés veszélye a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdésében leírt körülményeken alapul, de amelyek tekintetében e kérelemnek az ezen irányelv 4. cikke (3) bekezdésének megfelelően elvégzett egyedi értékelését követően megállapítást nyer, hogy e körülmények a kérelmező visszaélésszerű szándéka és az alkalmazandó eljárással való visszaélés körébe tartoznak, ezen 5. cikk (3) bekezdése felhatalmazza az érintett tagállamot arra, hogy e kérelmezőt főszabály szerint ne részesítse a 2011/95 irányelv 2. cikkének e) pontja értelmében vett „menekült” jogállásban annak ellenére, hogy az említett kérelmező megalapozottan fél attól, hogy a származási országában ilyen körülmények miatt üldöztetésnek lesz kitéve, és ennélfogva a Genfi Egyezmény 1. cikkének A. pontja és a 2011/95 irányelv 2. cikkének d) pontja értelmében vett menekültnek kell minősíteni. Ugyanis az ezen irányelv 2. cikkének d) pontja és a Genfi Egyezmény 1. cikkének A. szakasza értelmében vett menekült minőség nem függ az ilyen minőségnek a „menekült jogállás” megadása révén történő hivatalos elismerésétől (2019. május 14‑i M és társai [Menekült jogállás visszavonása] ítélet, C‑391/16, C‑77/17 és C‑78/17, EU:C:2019:403, 90. pont).
41 Ebben az összefüggésben kell megvizsgálni az ezen irányelv 5. cikkének (3) bekezdésében szereplő „a genfi egyezmény sérelme nélkül” kifejezés értelmét és hatályát. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy e rendelkezés német nyelvi változatában az „unbeschadet” kifejezés azt is jelentheti, hogy „azzal együtt” és azt is, hogy „annak figyelmen kívül hagyásával”. E bíróság szerint az „unbeschadet” kifejezés ez utóbbi értelmezése – amennyiben irányadó –, úgy is érthető, hogy a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése az általa szabályozott esetben lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy figyelmen kívül hagyják ezen egyezmény rendelkezéseit.
42 Ugyanakkor egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben. Az uniós jog minden egyes rendelkezése egységes értelmezésének és alkalmazásának a jelen ítélet 25. pontjában felidézett szükségessége kizárja, hogy azt valamely nyelvi változatában elszigetelten vizsgálják, és azt azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kelljen értelmezni, amelynek az a részét képezi (lásd ebben az értelemben: 1969. november 12‑i Stauder ítélet, 29/69, EU:C:1969:57, 2. és 3. pont; 2022. szeptember 15‑i Minister for Justice and Equality [Uniós polgár harmadik országbeli állampolgár unokatestvére] ítélet, C‑22/21, EU:C:2022:683, 20. pont).
43 Márpedig többek között a spanyol, a cseh, az angol, a magyar, a portugál, a finn és a svéd nyelvi változatban a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdésében szereplő, német nyelvű „unbeschadettel” egyenértékű kifejezést úgy kell értelmezni, hogy a tagállamoknak figyelembe kell venniük a Genfi Egyezmény rendelkezéseit, amikor annak az ezen 5. cikk (3) bekezdésében számukra biztosított lehetőségét ültetik át, hogy a jelen ítélet 32. pontjában említett körülmények között „rendszerint” ne ismerjék el a kérelmező menekült jogállását. Ebből következik, hogy az e rendelkezés német nyelvi változatában szereplő „unbeschadet” kifejezést a 2011/95 irányelvnek a jelen ítélet 27., illetve 33. pontjában felidézett általános rendszerének és céljának megfelelően ugyanebben az értelemben kell értelmezni.
44 Következésképpen minden olyan esetben, amikor az ismételt kérelmet elbíráló illetékes nemzeti hatóság megállapítja, hogy a kérelmező által hivatkozott körülmények a visszaélésszerű szándék és az alkalmazandó eljárással való visszaélés körébe tartoznak olyan módon, hogy a menekült jogállás a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése alapján megtagadható, „a genfi egyezmény sérelme nélkül” kifejezés megköveteli, hogy – amennyiben e hatóság e körülmények fényében azt állapítja meg, hogy a kérelmezőnek a származási országába való visszatérése esetén fennáll az üldöztetés veszélyének valószínűsége ‑ e kérelmező mindazonáltal részesülhessen az érintett tagállamban a Genfi Egyezményben biztosított azon jogokban, amelyek tekintetében ezen egyezmény 42. cikkének (1) bekezdése értelmében semmilyen fenntartás nem alkalmazható. E jogok között szerepel az ezen egyezmény 33. cikkének (1) bekezdésében biztosított azon jog, amelynek értelmében egyetlen szerződő állam sem utasítja ki vagy küldi vissza semmilyen módon a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága többek között vallása miatt veszélyeztetve lenne.
45 Végül, ami a kérdést előterjesztő bíróság arra vonatkozó kérdéseit illeti, hogy összeegyeztethető‑e a 2011/95 irányelvvel az ezen irányelv 5. cikkének (3) bekezdését átültető nemzeti szabályozás által előírt azon feltétel, amelynek értelmében az üldöztetésnek a kérelmező által hivatkozott veszélyét előidéző tevékenységeket a fogadó tagállamban engedélyezni kell, elegendő emlékeztetni arra, hogy a Genfi Egyezmény 2. cikke értelmében „minden menekültnek kötelezettségei vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodik, különösképpen az, hogy magát az ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek alávesse”. Ebből következik, hogy az ezen 5. cikk (3) bekezdésében szereplő, „a genfi egyezmény sérelme nélkül” kifejezés nem értelmezhető úgy, hogy azzal ellentétes a nemzeti jog által előírt ilyen feltétel.
46 A fenti indokokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az az olyan nemzeti szabályozás, amely az olyan körülményekből eredő üldöztetés veszélyére alapított, a menekült jogállásnak a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja szerinti ismételt kérelemre történő elismerését, amely körülményeket a származási országának elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő, ahhoz a feltételhez köti, hogy e körülmények a származási országában már meglévő meggyőződés kifejezését és folytatását képezzék.
A költségekről
47 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkének (3) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az olyan körülményekből eredő üldöztetés veszélyére alapított, a menekült jogállásnak a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének q) pontja szerinti ismételt kérelemre történő elismerését, amely körülményeket a származási országának elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő, ahhoz a feltételhez köti, hogy e körülmények a származási országában már meglévő meggyőződés kifejezését és folytatását képezzék.
Aláírások