Ideiglenes változat
JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. február 29.(1)
C‑548/22. sz. ügy
M. M.
kontra
Presidenza del Consiglio dei ministri és társai
(a Giudice di pace di Fondi [fondi békebíróság, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – 1999/70/EK irányelv – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 4. és 5. szakasz – Hátrányos megkülönböztetés – Egymást követő munkaviszonyok – Tiszteletbeli bírák és ügyészek – Határozatlan idejű munkaviszonnyá történő átalakítás – Ex lege lemondás az átalakítást megelőző időszakra vonatkozó összes követelésről”
I. Háttér
1. Amint arról a Bíróságnak más eljárásokból tudomása van, az olasz igazságszolgáltatásban bizonyos feladatokat tiszteletbeli bírák és ügyészek látnak el, akik közül sokan elégedetlenek a munkafeltételeikkel. Tevékenységük tiszteletbeli jellegűnek minősül, ezért csak határozott időre nevezik ki őket hivatalukba, és esetalapú átalányilletménnyel javadalmazzák őket. Fizetett szabadság, szociális védelem és öregségi nyugdíj nem biztosított. Munkájuk mértéke, azaz az intézett ügyek száma és a hivataluk összesített időtartama azonban megfelel a teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaszerződés alapján végzett munkának.(2) Ezért korábbi előzetes döntéshozatali kérelmeik kapcsán már sikerrel jártak, különösen a fizetett szabadságra(3) és a szociális védelemre és öregségi nyugdíjra való jogosultság tekintetében,(4) mivel e tekintetben hátrányos helyzetben vannak a rendes bírákhoz és ügyészekhez képest.
2. Olaszország mostanra bevezetett egy értékelési eljárást a szolgálatban lévő tiszteletbeli bírák és ügyészek számára, amely alapján rögzített díjazással járó, határozatlan idejű munkaviszonyba helyezhetők át. Ha azonban részt vesznek ebben az eljárásban, akkor le kell mondaniuk minden további, a korábbi tiszteletbeli munkájukkal kapcsolatos követelésükről. Ez a lemondás különösen az uniós jogra alapozott és Bíróság által már elismert, valamint egyéb követelésekre, például a magasabb díjazásra vonatkozó követelésekre terjedne ki. Ha nem kerülnek át ebbe a határozatlan idejű munkaviszonyba, akkor a szabályozás azon követelések helyett, amelyekről lemondani kényszerülnek, a korábbi tevékenységükért járó átalány‑juttatáshoz való jogosultságot írja elő.
3. A jelen eljárásban azt kell tisztázni, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezéseivel, különösen a határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállalókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés tilalmával ellentétes‑e az uniós jogra alapozott követelésekről való kötelező lemondás.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
4. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem mind az Unió elsődleges jogára, mind és a munkaidőről szóló irányelvre,(5) a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásra(6) valamint a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásra vonatkozik.(7) Itt azonban mindenekelőtt az utóbbi érdekes.
5. A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók hátrányos megkülönböztetése tilalmának elvét rögzíti:
„A foglalkoztatási feltételek szempontjából a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók nem részesülhetnek kedvezőtlenebb bánásmódban, mint a velük összehasonlítható, állandó [helyesen: határozatlan időre alkalmazott] munkavállalók, csupán azért, mert határozott idejű munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek, kivéve, ha az eltérő bánásmód objektív alapon [helyesen: objektív okokkal] igazolható.”
6. A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 5. szakasza tiltja az ilyen munkaszerződésekkel való visszaélést:
„1. Az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozása érdekében a tagállamok a szociális partnerekkel a nemzeti jognak, kollektív szerződéseknek vagy gyakorlatnak megfelelően folytatott konzultációt követően és/vagy a szociális partnerek, a visszaélés megakadályozására irányuló megfelelő jogi intézkedések hiányában, meghatározott ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeinek figyelembevételével, a következő intézkedések közül vezetnek be egyet vagy többet:
a) az ilyen szerződések vagy munkaviszonyok megújítását alátámasztó objektív okok;
b) az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok maximális teljes időtartama;
c) az ilyen szerződések vagy jogviszonyok megújításának száma.
2. A szociális partnerekkel folytatott konzultációt követően a tagállamok és/vagy a szociális partnerek, ha szükséges, meghatározzák, hogy a határozott időre létrejött munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat milyen feltételek mellett tekintik:
a) »egymást követőnek«;
b) a szerződéseket vagy jogviszonyokat határozatlan időre szólónak.”
B. Az olasz jog
7. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2021. december 30‑i 234. sz. törvény 1. cikkének 629. bekezdésével felváltott, 2017. július 13‑i 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikkének 1., 2., 3. és 5. bekezdésében foglalt, a múltra vonatkozó követelések korlátozására vonatkozik:
„1. A jelen felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet hatálybalépésének napján szolgálatban lévő tiszteletbeli bírák [és ügyészek](8) kérelem alapján a hetvenedik életévük betöltéséig megerősíthetők hivatalukban.
2. A jelen felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet hatálybalépésekor szolgálatban lévő tiszteletbeli bírák [és ügyészek], amennyiben nem kapják meg a fenti megerősítést, mert nem kérelmezik azt, vagy nem felelnek meg a 3. bekezdés szerinti értékelési eljáráson, – fenntartva az elutasításuk lehetőségét – minden olyan szolgálati év után, amelyben legalább 80 napot tárgyaltak, 2500 euró adózás előtti juttatásra, minden olyan szolgálati év után, amelyben 80 napnál kevesebbet tárgyaltak, 1500 euró adózás előtti juttatásra, összesen azonban legfeljebb 50 000 euró adózás előtti juttatásra jogosultak. A hat hónapot meghaladó szolgálati idő az előző időszakra fizetendő díjazás kiszámítása szempontjából egy évnek felel meg. A juttatás elfogadása a megszűnt tiszteletbeli jogviszonyból eredő minden további követelésről való lemondást eredményez.
[...]
5. A 3. bekezdésben foglalt értékelési eljárásokon való részvétel iránti kérelem magában foglalja a korábbi tiszteletbeli jogviszonyból eredő bármilyen további követelésről való lemondást, a 2. bekezdés szerinti juttatáshoz való jog sérelme nélkül a megerősítés elmaradása esetén.
[…]”
8. A 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikkének 4. bekezdése szerinti értékelési eljárás egy legfeljebb félórás szóbeli vizsgából áll, amely egy gyakorlati esetet érint arról a területről, ahol a pályázó tiszteletbeli jelleggel dolgozott.
9. A 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikkének 6. bekezdése előírja, hogy a tisztségükben az értékelési eljárás alapján megerősített tiszteletbeli bírák, akik a tisztség kizárólagos betöltése mellett döntenek, az igazságszolgáltatási alkalmazottakra vonatkozó, meghatározott kollektív szerződéseknek megfelelően kapnak díjazást. A 7. bekezdés ugyanezen az alapon díjazási szabályozást tartalmaz azon megerősített tiszteletbeli bírák és ügyészek számára, akik hivataluk mellett más tevékenységet is kívánnak végezni.
III. A tényállás és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem
10. A felperes egy olasz ügyészség tiszteletbeli ügyésze. Ugyanolyan jogi és gazdasági jogállással rendelkezik, mint a döntési jogkörrel rendelkező megfelelő tiszteletbeli bírák, akikre békebírákként a Bíróság korábbi határozatai vonatkoznak.
11. A felperes a kérdést előterjesztő bíróság előtt azt állítja, hogy 2001. április 4. óta megszakítás nélkül lát el tiszteletbeli ügyészi feladatokat, és a törvény alapján többször meghosszabbították vagy megerősítették a feladatai ellátásában 2024. május 31‑ig.
12. Az alapeljárásban pótlólagos díjazást követel a tíz büntető tárgyaláson való részvételért. Az alperesek, a Ministero della giustizia (igazságügyi minisztérium, Olaszország) és a Ministero dell’Economia e delle Finanze (gazdasági és pénzügyminisztérium, Olaszország) e tárgyalások mindegyikéért 98 EUR díjazásban részesítették őt. Ezen összegekből az adó levonásra került, de nem fizettek társadalombiztosítási járulékokat, amelyeket a felperesnek saját forrásból kellett megfizetnie az illetékes intézmények részére.
13. A kérdést előterjesztő bíróság abból indul ki, hogy az ügyészként eljáró hivatásos bíró megfelelő bruttó díjazása napi 248 euró. Ezenkívül az állam minden egyes hivatásos bíró után társadalombiztosítási járulékot fizet az illetékes intézményeknek.
14. A felperes ezért azt kéri, hogy az eljáró bíróság kötelezze az alpereseket a fent említett tárgyalások mindegyike után további 150 euró megfizetésére.
15. Tiszteletbeli ügyészként a felperes ugyanis olyan határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállaló, aki összehasonlítható egy teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott, ügyészként eljáró bíróval. A felperes különösen nyomozati tevékenységet végez, és büntető tárgyalásokon vesz részt.
16. Az alapügy iratai alapján a kérdést előterjesztő bíróság bizonyítottnak tartja, hogy a felperes ténylegesen és nem alkalmi jelleggel látja el a tiszteletbeli ügyészi feladatokat, amelyekért díjazásban részesül. Arra is hivatkozik, hogy egy másik bíróság, a Tribunale ordinario di Roma (római bíróság, Olaszország) már kimondta, hogy a felperes a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás értelmében vett, határozott időre alkalmazott munkavállalóként főszabály szerint kártérítésre jogosult a határozott idejű szerződések ismételt megkötése és különböző hátrányok miatt. Ezen információk szerint azonban az, hogy a díjazás összege hátrányos megkülönböztetésnek minősül‑e, nem képezi e másik határozat tárgyát.
17. A 2017. július 13‑i 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikkében előírt értékelési eljárásokban való részvétel iránti kérelem benyújtását követően a felperes a törvény értelmében köteles lemondani a tiszteletbeli jogviszonyból eredő minden további, bármilyen jellegű követelésről.
18. A kérdést előterjesztő bíróság úgy értelmezi ezt a lemondást, hogy az ellentétes az érvényesített követeléssel, és ezért a Bíróságtól a következő kérdés megválaszolását kéri:
„Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 288. cikkét, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17., 31., 34. és 47. cikkét, valamint a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv 7. cikkét, a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodás 4. szakaszát, valamint a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszát, hogy azokkal ellentétes a 2017. július 13‑i 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendeletnek a 2021. december 30‑i 234. sz. törvény 1. cikkének 629. bekezdésével felváltott 29. cikkében foglalthoz hasonló nemzeti szabályozás, amely a fent említett irányelvek átültetésével kapcsolatos valamennyi követelésről való automatikus ex lege lemondást írja elő, az európai jog által biztosított, minden egyéb, díjazással és foglalkoztatással kapcsolatos védelem, valamint szociális biztonság elvesztése mellett:
‑ abban az esetben, ha a tiszteletbeli bíró mint határozott időre alkalmazott és részmunkaidőben foglalkoztatott, a hivatásos bíróval mint határozatlan időre alkalmazott és teljes munkaidőben foglalkoztatott európai munkavállalóval összehasonlítható európai munkavállaló pusztán kérelmet nyújt be az állandósítási eljárásokban való részvétel iránt, amely eljárás csupán formálisan ülteti át kötött keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontját,
‑ vagy az említett eljárások sikertelensége vagy a kérelem benyújtásának elmulasztása esetén az említett irányelvek átültetésének elmulasztása miatt elszenvedett kárhoz képest nyilvánvalóan nem megfelelő és aránytalan összegű juttatás megszerzésével?”
19. Az Olasz Köztársaság és az Európai Bizottság az alapeljárás felpereséhez hasonlóan a 2024. február 1‑jén tartott tárgyaláson írásbeli észrevételeket nyújtott be.
IV. A jogkérdésről
20. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem megválaszolása érdekében először röviden kitérek a kérelem elfogadhatóságára, majd azonosítom az ügy eldöntése szempontjából releváns tárgykört, végül pedig azt, hogy a követelésekről való lemondásra vonatkozó szabályozás összeegyeztethető‑e az uniós joggal.
A. Elfogadhatóság
21. A tiszteletbeli bírák és ügyészek uniós jogra alapozott követeléseivel kapcsolatos más eljárásokhoz hasonlóan Olaszország azt kifogásolja, hogy az eljárás „koncepciós”, mivel a felperes csak potenciális követelésének egy részét érvényesíti annak érdekében, hogy azt egy – csak kis értékű követelésekre hatáskörrel rendelkező – tiszteletbeli békebíró elé terjeszthesse. Ez utóbbi azonban érdekelt az ügy kimenetelében, ezért nem kellően független. Mivel azonban a Bíróság hasonló eljárásokban már elutasította ezeket a kifogásokat,(9) a jelen eljárásban sem lehet ezeknek a kifogásoknak helyt adni.
B. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem pontosítása
22. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát azonban pontosítani kell.
23. Az alapeljárás felperese tiszteletbeli ügyész. Ha továbbra is hivatalában kíván maradni, a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikke szerinti értékelési eljárásban meg kell őt erősíteni a tisztségében. Egy szóbeli vizsgán kell átesnie a tiszteletbeli tevékenységével kapcsolatos kérdésekről.
24. A 29. cikk 5. bekezdésének megfelelően azonban az eljárásban való részvételre irányuló kérelme a korábbi tiszteletbeli jogviszonyból eredő minden további követelésről való lemondást eredményezett. A kérdést előterjesztő bíróság is úgy értelmezi ezt a lemondást, és magam is így értem, hogy az olyan követelésekre vonatkozik, amelyek meghaladják az ügyenkénti átalányilletményeket, amelyekkel a tiszteletbeli bírákat és ügyészeket eddig javadalmazták. Ezért a lemondás kiterjedne az alapeljárásban követelt pótlólagos díjazásra, valamint a Bíróság által már elismert, a fizetett szabadság idejére járó illetményre, szociális védelemre és öregségi nyugdíjra vonatkozó követelésekre is.
25. A 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikkének 2. bekezdése alapján a felperes csak abban az esetben igényelhet átalány‑juttatást, ha nem jár sikerrel ebben az értékelési eljárásban. Ezek a követelések a múltban végzett tiszteletbeli tevékenységének időtartamán és mértékén, de nem az uniós jog alapján esetlegesen érvényesíthető és kikényszeríthető követelések pontos összegén alapulnak.
26. Ha azonban a felperest az értékelési eljárás eredményeképpen megerősítik tisztségében, a hetvenedik életévének a betöltéséig gyakorolhatja azt, és a jövőben az igazságszolgáltatás meghatározott más alkalmazottaira vonatkozó bértábla szerinti díjazásban részesül. Az olasz szabályozás azonban ebben az esetben kizárja a múltbeli tevékenységekre vonatkozó további követeléseket.
27. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem annak tisztázására irányul, hogy ez a lemondást kikényszerítő rendelkezés megengedett‑e, különösen, mivel sérti a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelvet, a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodás 4. szakaszát és a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszát. E rendelkezések megsértése ugyan elvileg megalapozhatja a tiszteletbeli bírák követeléseit,(10) a kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárás azonban nem a munkaidőre, és különösen nem a fizetett szabadságra való jogosultságra, sem pedig a részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozik.
28. Ezzel szemben a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a felperes határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállaló, aki magasabb díjazásra tart igényt tíz büntető tárgyalásért, amelyeken az ügyészség képviselőjeként vett részt.
29. A kérdést előterjesztő bíróság adatai szerint ezek a követelések abból eredhetnek, hogy a felperes az ugyanilyen tevékenységet végző rendes ügyészhez hasonló helyzetben van. Ő azonban 98 eurót kapott minden egyes tárgyalásért, míg a rendes ügyészek napi 248 euró körüli összeget kapnának, és az állam társadalombiztosítási járulékot is fizetne az illetékes intézményeknek.
30. A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja azonban tiltja, hogy a foglalkoztatási feltételek szempontjából a határozott időre alkalmazott munkavállalók kedvezőtlenebb bánásmódban részesüljenek, mint a velük összehasonlítható, határozatlan időre alkalmazott munkavállalók, csupán azért, mert határozott idejű munkaszerződéssel rendelkeznek, kivéve, ha az eltérő bánásmód objektív okokkal igazolható.
31. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben nem tér ki arra, hogy a díjazásbeli különbségek igazolhatók‑e, és – ha igen –, milyen mértékben.
32. A Bíróság ezzel szemben korábban már kifejezte a kétségeit azzal kapcsolatban, hogy a tiszteletbeli bíráknak teljes mértékben ugyanazokat a foglalkoztatási feltételeket kell‑e élvezniük, mint a rendes bíráknak. Nem zárható ki, hogy a rendes bírák kedvezőbb foglalkoztatási feltételei, beleértve a magasabb díjazást is, a felvételi eljárás és a rájuk bízott feladatok alapján igazolhatóak.(11) A díjazással kapcsolatban kétségeimnek adtam hangot a két csoport összehasonlíthatóságát illetően.(12)
33. A rendelkezésre álló információk alapján a kérdés inkább az, hogy a két csoport közötti eltérő bánásmód mennyire igazolható.(13) A hátrányos megkülönböztetés tilalma ugyanis nem csak azt követeli meg, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt.(14) Az eltérő bánásmódnak inkább arányosnak kell lennie általa elérni kívánt céllal.(15) A Bíróság már kimondta, hogy nem engedhető meg a békebíráknak a fizetett szabadsághoz való jogból, valamint a társadalombiztosítási és szociális védelem valamennyi formájából való kizárása(16) úgy, hogy ne legyen megkövetelt, hogy ezeket a jogosultságokat számukra ugyanolyan mértékben biztosítsák, mint a rendes bírák számára.
34. Ami a díjazást illeti, a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja lehetővé teheti, hogy a rendes bírák és ügyészek magasabb fizetést kapjanak, mint e tisztségek tiszteletbeli viselői. Ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az utóbbiak ehhez képest túl alacsony díjazásban részesülnek, és ezért e rendelkezésnek megfelelően arányos emelést követelhetnek. E tekintetben az értékelési eljárás alapján tisztségükben határozatlan időre megerősített tiszteletbeli bírák és ügyészek számára a jövőben tervezett díjazás legalább támpontot adhatna ahhoz, hogy az olasz jogalkotó milyen díjazást tart megfelelőnek e tevékenység esetén.(17)
35. A kérdést előterjesztő bíróság azonban nem ezirányú kérdést intéz a Bírósághoz. Ez logikus is, mivel a Bíróság – mint említettem – már tárgyalta az olaszországi tiszteletbeli és rendes bírák összehasonlíthatóságának kérdését, valamint az eltérő bánásmód igazolhatóságát, és a végső döntést a nemzeti bíróságokra bízta.(18) Mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelem e korábbi eljárásokhoz képest nem tár fel a két bírói csoport összehasonlíthatósága tekintetében új szempontokat, az ezirányú kérdéstől nem várható többletinformáció.
36. Mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem hivatott (vagy nem képes) tisztázni, hogy a felperes alacsonyabb díjazása a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja értelmében indokolatlanul kedvezőtlenebb bánásmódnak minősül‑e, illetve – ha igen –, milyen mértékben, nem látható az sem, hogy milyen jelentőséget lehet tulajdonítani a Charta 31. cikkének (a tisztességes és igazságos munkafeltételekhez való jog) és 34. cikkének (a szociális biztonsághoz és segítségnyújtáshoz való jog).
37. Ugyanakkor a Charta 17. cikke (a tulajdonhoz való jog), valamint 47. cikke – a tekintetben, hogy az (1) bekezdés a hatékony jogorvoslathoz való jogot védi – elvileg releváns. A követelésekről való lemondásról szóló perbeli olasz szabályozás ugyanis alkalmas arra, hogy beavatkozzon fennálló jogokba és azok érvényesítésébe. Ezeket a rendelkezéseket azonban, akárcsak a kérdésben ugyancsak említett EUMSZ 288. cikket, a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben értelmezett 1. pontja már kellőképpen meghatározza, így nem szükséges külön tárgyalni azokat.
38. Ezért csak azt kell tisztázni, hogy a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontjával és a tényleges érvényesülés elvével ellentétes‑e az, hogy az olasz jog a tiszteletbeli bírák számára előírja, hogy le kell mondaniuk a rendes bírákhoz képest indokolatlanul kedvezőtlenebb bánásmód miatti követelésekről, ha a határozatlan idejű foglalkoztatás céljából az értékelési eljárásban való részvételre irányuló kérelmet nyújtanak be.
C. A követelésekről való kikényszerített lemondás
39. Az alapeljárásban a felperes követelést érvényesít, mert határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tiszteletbeli ügyészként alacsonyabb díjazásban részesült, mint egy rendes ügyész. Véleménye szerint ez a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontjával összeegyeztethetetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül.
40. Először a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja szerinti követelések természetét vázolom fel, majd a tényleges érvényesülés elvének fényében tárgyalom a lemondásra vonatkozó olasz rendelkezés hatásait, végül pedig megvizsgálom a keretmegállapodás 5. szakaszára vonatkozó ítélkezési gyakorlatot, amely Olaszország állítása szerint a lemondásra vonatkozó rendelkezés alapjául szolgál.
1. A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja szerinti követelések
41. A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja tiltja, hogy a foglalkoztatási feltételek tekintetében kedvezőtlenebb bánásmódban részesítsék a határozott időre alkalmazott munkavállalókat, mint az összehasonlítható, határozatlan időre alkalmazott munkavállalókat, nem csupán azért, mert határozott időre alkalmazzák őket, kivéve ha az eltérő bánásmód objektív okokkal igazolható.
42. Ez a rendelkezés közvetlenül alkalmazandó, és ezért érvényesíthető a tagállammal mint munkáltatóval szemben.(19) A foglalkoztatási feltételek magukban foglalják a díjazásokra, valamint a munkaviszonytól függő nyugellátásokra vonatkozó feltételeket.(20)
43. Ha a határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalókat a díjazás tekintetében érdemi ok nélkül hátrányos megkülönböztetésben részesítik az összehasonlítható határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalókhoz képest, a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja így alapjául szolgálhat olyan követelésnek, amely arra irányul, hogy a határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalónak olyan díjazási elemeket biztosítsanak, amelyek a nemzeti jog szerint a határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalók számára vannak fenntartva.(21)
44. Amint már említettem, alapvetően az olasz bíróságoknak kell tisztázniuk, hogy a tiszteletbeli ügyészek érvényesíthetnek‑e egyáltalán ilyen követelést, és ha igen, milyen mértékben.(22) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ezzel szemben azon a feltevésen alapul, hogy léteznek ilyen követelések, és a kérelem azok bírósági érvényesítésének a korlátozására vonatkozik.
2. A tényleges érvényesülés elve
45. Az uniós jog nem tartalmaz rendelkezéseket az ilyen követelés érvényesítésére vonatkozóan, így a tagállamok e tekintetben eljárási autonómiával rendelkeznek. Az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét azonban alkalmazni kell. A nemzeti szabályok különösen nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).(23)
46. A 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikke nem teszi teljesen lehetetlenné a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja szerinti esetleges jog gyakorlását. Ha az érintettek a tiszteletbeli tevékenység végén nem nyújtanak be az értékelési eljárásban való részvételre irányuló kérelmet, és nem fogadják el a 29. cikk 2. bekezdésének első mondata szerinti átalány‑juttatást, a 29. cikk 5. bekezdése vagy a 29. cikk 2. bekezdésének harmadik mondata szerinti, a lemondást kikényszerítő rendelkezések nem zárják ki a 4. szakasz 1. pontja szerinti, szélesebb körű követelésekre irányuló keresetet.
47. Ha a tiszteletbeli bírák vagy ügyészek nem vesznek részt az értékelési eljárásban, és csak a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikke 2. bekezdésének első mondata szerinti átalány‑juttatást fogadják el, a harmadik mondat szerinti, a lemondást kikényszerítő rendelkezés sem tűnik aggályosnak. Ebben az esetben a jogosultak, akik végső soron hivatásos jogászok, önként mondanak le az esetleg szélesebb körű követelések érvényesítésének a jogáról.
48. Azok a tiszteletbeli bírák vagy ügyészek viszont, akik részt vesznek az értékelési eljárásban, de nem erősítik meg őket a tisztségükben, nem önként döntenek a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikke 2. bekezdésének első mondata szerinti átalány‑juttatás mellett. Inkább az a céljuk, hogy továbbra is az igazságszolgáltatásban dolgozzanak.
49. Mindazonáltal nem zárható ki, hogy ez az átalány‑juttatás megfelel a tényleges érvényesülés elvének.
50. Feltételezhető ugyan, hogy a korábbi tevékenység minden egyes éve után járó 2500 EUR vagy 1500 EUR összegű juttatás alacsonyabb lehet, mint azok a követelések, amelyeket az érintettek a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja és a munkaidőről szóló irányelv alapján érvényesíthetnek. Az alapeljárásban érvényesített magasabb díjazásra vonatkozó követeléseken kívül, amelyek léte és mértéke még nem tisztázott, e tekintetben a már elismert, a fizetett szabadság idejére járó illetményre, valamint szociális védelemre és öregségi nyugdíjazásra vonatkozó követeléseket is figyelembe kell venni. A fizetett szabadság idejére járó illetményre való éves jogosultság már magasabb lehet, mint a teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén járó juttatás.(24)
51. A 116. sz. törvényerejű rendelet 29. cikke 2. bekezdésének első mondata szerinti juttatás elfogadása esetén azonban az érintetteknek nem kell bírósági eljárást kezdeményezniük, és a követelések esetleges elévülését – amennyiben az kitűnik – nem veszik figyelembe. Ezért a juttatás teljes összege sok esetben jelentősen meghaladhatja azon követelések összegét, amelyeket az érintettek a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja és a munkaidőről szóló irányelv alapján még érvényesíthetnek.
52. A juttatásra vonatkozó igények ilyen tipizálását az adminisztratív egyszerűsítés és a jogbiztonság indokolhatja, mivel az összes egyedi eset átfogó vizsgálata jelentős teherrel és nehézségekkel járna.(25) Az ilyen szempontok figyelembevételét éppen a tényleges érvényesülés elve foglalja magában, mivel nem az uniós jogon alapuló követelések korlátlan érvényesíthetőségét követeli meg, hanem csak az igényérvényesítés túlzott megnehezítését akadályozza meg. Ezen elv így lehetővé teszi, hogy a jogorvoslatra a jogbiztonság érdekében észszerű határidőket állapítsanak meg.(26)
53. A nemzeti bíróságok feladata azonban annak végső értékelése, hogy az átalány‑juttatás a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikke szerinti kötelező lemondással együtt nem nehezíti‑e túlzottan az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását, azaz végső soron méltánytalan‑e. Ennek során a nemzeti bíróságoknak figyelembe kell venniük minden releváns körülményt, például az elévülési szabályokat vagy az esetleges további díjazási igények mértékét.
54. A tárgyaláson elhangzott információk szerint azonban az értékelési eljárásban részt vevő tiszteletbeli bírák és ügyészek közül mindeddig szinte mindenkit – köztük nyilván a felperest is – megerősítettek tisztségükben. Nem részesülnek a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikke 2. bekezdésének első mondata szerinti átalány‑juttatásban, és ezért a 29. cikk 5. bekezdésének megfelelően az értékelési eljárásban való részvételükkel teljes mértékben lemondtak a korábbi tiszteletbeli tevékenységükből eredő további követeléseikről.
55. Az uniós jogon alapuló követelésekről, különösen a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakasza szerinti követelésekről való kényszerű lemondás csak akkor egyeztethető össze a tényleges érvényesülés elvével, ha a megerősített jelöltek megfelelő ellentételezést kapnak.
56. A tisztségükben megerősített jelöltek jelentős előnyöket élveznek, mivel a hetvenedik életévük betöltéséig, azaz gyakorlatilag korlátlan ideig rögzített díjazással folytathatják a munkájukat. Prima facie azonban ezek a munkafeltételek csak az igazságszolgáltatásban való jövőbeli munkájuk ellenértékét jelentik.
57. Olaszország mindazonáltal azt az álláspontot képviseli, hogy ez megfelelő ellentételezést jelent. Ez különösen abban nyilvánul meg, hogy az újonnan kinevezett tiszteletbeli bírák és ügyészek nem élvezhetik a megerősített jelöltekre vonatkozó munkafeltételeket.
58. Ezzel szemben a felperes hitelt érdemlően állítja, hogy a jövőbeni díjazás nem jelent elegendő ellentételezést, különösen az öregségi nyugdíja tekintetében, mivel ezen tevékenységének fennmaradó ideje alatt már nem lesz képes öregséginyugdíj‑jogosultságot szerezni. Még a Bizottság azt várja el, hogy az ellentételezést jobban igazítsák a múltban elszenvedett hátrányokhoz.
59. A Bíróság nem tudja megítélni, hogy a két álláspont közül melyik a helyes, mivel nem rendelkezik a szükséges információkkal. Ezért a nemzeti bíróságoknak kell eldönteniük azt a kérdést is, hogy a tisztségükben megerősített jelöltek foglalkoztatási feltételei megfelelő ellentételezést jelentenek‑e az uniós jog szerint a korábbi foglalkoztatásuk alapján járó további követeléseikről való kötelező lemondásért.
3. A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 5. szakaszára vonatkozó ítélkezési gyakorlat
60. Olaszország érvelésével ellentétben a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 5. szakaszának megsértése miatti juttatási igényekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatból sem következik ennek ellenkezője.
61. A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 5. szakasza előírja a tagállamok számára, hogy intézkedéseket hozzanak az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozása érdekében. Ezért ilyen visszaélések esetén arányos, kellően hatékony és visszatartó intézkedéseket kell hozniuk a keretmegállapodás végrehajtása érdekében elfogadott normák teljes érvényesülésének biztosítása érdekében.(27)
62. E tekintetben a Bíróság az iskolai szektorral kapcsolatban megállapította, hogy a határozott idejű munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazása esetén a határozott idejű munkaviszonyok határozatlan idejű munkaviszonnyá történő törvényi átalakítását követően nincs szükség további szankcióra.(28) Különösen nem szükséges ilyen esetben további pénzbeli ellentételezést nyújtani az érintettek részére.(29)
63. Első pillantásra úgy tűnik, hogy ez az ítélkezési gyakorlat megfelel a lemondást kikényszerítő jelen szabályozásnak, mivel csak azokat a tiszteletbeli ügyészeket akadályozza meg a múltra vonatkozó követelések érvényesítésében, akiknek határozott idejű munkaviszonyát határozatlan idejű munkaviszonnyá alakítják át.
64. Közelebbről megvizsgálva azonban nyilvánvalóvá válik, hogy ez az ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható, mivel a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja szerinti követelések teljesen más természetűek, mint az 5. szakaszra alapozott juttatási igények.
65. A keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja szerinti követelések a hátrányos megkülönböztetés tilalmán alapulnak, ezért hatályukat kifejezetten a hátrányos helyzetű és az előnyben részesített csoport közötti összehasonlítás határozza meg. Amint azt a felperes hangsúlyozza, az iskolai szektorra vonatkozó, fent említett ítélkezési gyakorlat nem tartalmazott ilyen jellegű követeléseket.
66. A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 5. szakaszának megsértése miatti „juttatási igények” viszont nem ilyen összehasonlításból erednek. Nem is kárt kell megtéríteni, mivel a határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazása által okozott kár mértéke általában nem határozható meg.(30) Ezek inkább szankciós intézkedések, amelyek célja, hogy megakadályozzák a határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazását. A szankciós intézkedések megválasztása azonban a tagállamok mérlegelési mozgásterébe tartozik, amennyiben ezek az intézkedések a visszaélésekkel szembeni küzdelem hatékony eszközei.(31)
67. Ezért a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja közvetlenül is alkalmazható,(32) míg az 5. szakasz 1. pontjára ez nem vonatkozik.(33)
68. A munkaviszonyok átalakításának és a munkaviszony átalakításának elmaradása esetén a 116. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 29. cikkében előírt juttatási igények kombinációja így valószínűleg hatékony és megfelelő intézkedés a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 5. szakasza értelmében a tiszteletbeli bírák és ügyészek határozott idejű munkaviszonyainak visszaélésszerű alkalmazásának a szankcionálására. A szabályozás e joghatása azonban nem feltétlenül indokolja a 4. szakasz 1. pontja alapján a múltbeli tevékenységekre vonatkozó követelések teljes kizárását.
V. Végkövetkeztetések
69. Azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a következőképpen válaszoljon:
Az ESZSZ, UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját a tényleges érvényesülés elvének fényében akként kell értelmezni,
– hogy azzal nem ellentétes az olyan szabályozás, amely arra kényszeríti a tiszteletbeli ügyészt, hogy lemondjon a 4. szakasz 1. pontja szerinti, e tisztségben a múltban végzett tevékenységéért járó követelésekről annak érdekében, hogy részt vehessen egy olyan értékelési eljárásban, amely lehetővé teszi számára, hogy a jövőben a hetvenedik életéve betöltéséig határozatlan ideig és rögzített díjazás mellett ellássa ezt a tisztséget, ha a jövőbeni foglalkoztatási feltételek a további tevékenység ellenértékén túlmenően megfelelő ellentételezést biztosítanak azon követelésekért, amelyekről lemondani kényszerült, és
– hogy azzal nem ellentétes az ilyen szabályozás, amennyiben a korábbi tevékenységért megfelelő átalány‑juttatást biztosít arra az esetre, ha az értékelési eljárás eredménye nem teszi lehetővé, hogy a tiszteletbeli ügyész továbbra is gyakorolhassa tisztségét,
amennyiben e tiszteletbeli ügyész a „határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállaló” fogalma alá tartozik.