nem bizalmas változat

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2010. március 4.(*)

„Dömping – A Kínából és Vietnamból származó, bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatala – Piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállása – Mintavétel – Együttműködés hiánya – Védelemhez való jog – Kár – Indokolási kötelezettség”

A T‑409/06. sz. ügyben,

a Sun Sang Kong Yuen Shoes Factory (Hui Yang) Corp. Ltd (székhelye: Hui Yang City [Kína], képviselik: I. MacVay solicitor, R. Thompson QC és K. Beal barrister)

felperesnek

az Európai Unió Tanácsa (képviseli: J.‑P. Hix, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Berrisch ügyvéd)

alperes ellen,

támogatják:

az Európai Bizottság (képviselik: H. van Vliet és T. Scharf, meghatalmazotti minőségben),

a Confédération européenne de l’industrie de la chaussure (CEC) (székhelye: Brüsszel) (képviselik kezdetben: P. Vlaemminck, G. Zonnekeyn és S. Verhulst, később: Vlaemminck és A. Hubert ügyvédek)

és

a BA.LA. di Lanciotti Vittorio & C. Sas (székhelye: Monte Urano [Olaszország]) és 16 további beavatkozó, akiknek a neve a mellékletben található (képviselik őket: G. Celona, P. Tabellini és C. Cavaliere ügyvédek)

beavatkozók,

a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2006. október 5‑i 1472/2006/EK tanácsi rendeletnek (HL L 275., 1. o.) a felperest érintő mértékű részleges megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),

tagjai: E. Martins Ribeiro elnök, S. Papasavvas (előadó) és A. Dittrich bírák,

hivatalvezető: C. Kantza tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. február 18‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        Az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i módosított 384/96/EK tanácsi rendelet (HL 1996., L 56., 1. o. ; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 45. o.; a továbbiakban alaprendelet) 1. cikkének (1), (2) és (4) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      Dömpingellenes vám vethető ki minden olyan dömpingelt termékre, amelynek a Közösségben történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz.

(2)      Egy termék akkor tekinthető dömpingelt terméknek, ha a Közösségbe irányuló exportára alacsonyabb, mint egy hasonló terméknek a rendes kereskedelmi forgalomban az exportáló országra megállapított összehasonlítható ára.

[…]

(4)      Ennek a rendeletnek az alkalmazásában a »hasonló termék« kifejezés azt a terméket jelenti, amely a szóban forgó termékkel azonos, azaz vele minden tekintetben megegyezik, vagy ilyen termék hiányában azt a terméket, amely a szóban forgó termékkel ugyan nem egyezik meg minden tekintetben, de azzal szoros hasonlóságot mutató tulajdonságokkal rendelkezik.”

2        Az alaprendelet 2. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerint „[a] rendes érték rendszerint az exportáló országban a független vevők által a rendes kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett vagy fizetendő árakon alapszik”.

3        A piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállása odaítélésenek (a továbbiakban: piacgazdasági elbánás) feltételeivel kapcsolatban az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja az alábbiak szerint rendelkezik:

„[…] [A] Kínai Népköztársaságból származó behozatallal kapcsolatos dömpingellenes vizsgálatok során a rendes értéket az (1)–(6) bekezdésnek megfelelően határozzák meg, amennyiben a vizsgálat alá eső egy vagy több gyártó megfelelően indokolt kérelme alapján […] kimutatható, hogy piacgazdasági feltételek érvényesülnek e gyártó vagy gyártók számára az érintett hasonló termék gyártása és értékesítése tekintetében. Ettől eltérő esetben az a) albekezdésben megállapított szabályokat kell alkalmazni”.

4        Az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontja szerint:

„A [2. cikk (7) bekezdésének b) pontja] szerinti kérelmet írásba kell foglalni, és ennek elegendő bizonyítékot kell tartalmaznia arra nézve, hogy a gyártó piacgazdasági feltételek alapján működik, vagyis:

–        a vállalkozás döntéseit az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében, beleértve például a nyersanyagokat, a technológia és a munkaerő költségeit, a teljesítményt, az értékesítéseket és a beruházásokat, a keresletet és a kínálatot tükröző piaci jelzések alapján hozzák meg, e tekintetben jelentős állami beavatkozás nélkül, továbbá a főbb ráfordítások költségei alapvetően a piaci értékeket tükrözik;

[…]

A vizsgálat megkezdésétől számított három hónapon belül döntést kell hozni arról, hogy a gyártó megfelel‑e a fent említett kritériumoknak, miután külön konzultációkat folytattak a tanácsadó bizottsággal, és miután a Közösség érintett gazdasági ágazata számára lehetőséget biztosítottak az észrevételek megtételére. Ez a döntés az egész vizsgálat folyamán hatályban marad.”

5        Az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének második albekezdése és 9. cikkének (6) bekezdése szerint:

„(5)      […]

Ha a 2. cikk (7) bekezdésének a) pontját kell alkalmazni, egyedi vámot határoznak meg azokra az exportőrökre, amelyek megfelelően alátámasztott kérelmek alapján bizonyítani tudják az alábbiakat:

a)      ha teljes mértékben vagy részben külföldi tulajdonban lévő vállalkozásról vagy vegyes vállalatról van szó, az exportőrök szabadon hazautalhatnak tőkét és nyereséget;

b)      az exportárakat és exportmennyiségeket, valamint az értékesítési feltételeket szabadon határozzák meg;

c)      a részvények többsége magánszemélyek tulajdonában van. Azok az állami tisztviselők, akik az igazgatótanácsban foglalnak helyet, vagy kulcsfontosságú vezetői pozíciót töltenek be, kisebbségben vannak, illetve bizonyítani kell, hogy a vállalat kellőképpen független az állami befolyástól;

d)      az árfolyamok átszámítása piaci árfolyamon történik; és

e)      az állami beavatkozás nem olyan mértékű, amely lehetővé teszi az intézkedések kijátszását olyan esetben, ha egyedi exportőrökre eltérő vámtételeket határoznak meg.

(6)      Ha a Bizottság a 17. cikknek megfelelően a vizsgálatának körét korlátozza, a 17. cikknek megfelelően jelentkező, de a vizsgálati körbe nem tartozó exportőrök vagy termelők importjaira alkalmazandó dömpingellenes vám nem haladhatja meg a mintában szereplő felekre nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát. E bekezdés alkalmazásakor a Bizottságnak figyelmen kívül kell hagynia minden nulla, csekély mértékű, valamint a 18. cikk értelmében megállapított különbözetet. Egyéni vámokat kell kivetni az exportőr vagy termelő azon importjaira, amelyek a 17. cikk alapján egyéni elbírálásban részesülnek.”

6        Az alaprendelet 2. cikkének (8) és (9) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

(8)      Az exportár az exportáló országból a Közösségbe exportra eladott áruért ténylegesen fizetett vagy fizetendő ár.

(9)      Azokban az esetekben, amikor nincs exportár, […] annak az árnak az alapján képezhető, amelyen az importált termék elsőként viszonteladásra kerül egy független vevő részére, illetve ha a termék nem kerül viszonteladásra független vevő részére, vagy nem abban az állapotban kerül viszonteladásra, ahogy importálták, az exportár bármely ésszerű alapon megállapítható.”

7        Az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Az exportár és a rendes érték között tisztességes összehasonlítást kell végezni. Ezt az összehasonlítást ugyanazon a kereskedelmi szinten, az egymáshoz képest – amennyire csak lehetséges – azonos időben történt eladások vonatkozásában és az árak összehasonlíthatóságát befolyásoló egyéb különbségek figyelembevételével kell elvégezni. Ha az így megállapított rendes érték és az exportár összehasonlítása ezen az alapon nem lehetséges, az árakat és az árak összehasonlíthatóságát állítólag és kimutatottan befolyásoló eltéréseket, megfelelő kiigazítások formájában, kérésre minden egyes esetben figyelembe kell venni. […]”

8        Az alaprendelet 2. cikkének (11) bekezdése szerint:

„A tisztességes összehasonlítást szabályozó vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően a dömpingkülönbözet meglétét a vizsgálati időszak alatt rendszerint a rendes érték súlyozott átlagának a Közösségbe irányuló összes exportügylet árainak súlyozott átlagával való összehasonlítása, vagy az egyes rendes értékeknek a Közösségbe exportált termékek egyes exportáraival való, ügyletenkénti összehasonlítása alapján kell meghatározni. A súlyozott átlag alapján megállapított rendes értéket azonban a Közösségbe irányuló összes egyedi exportügylet áraival is össze lehet vetni, ha az exportárak vásárlónként, területenként vagy időszakonként jelentős eltéréseket mutatnak, és ha az e bekezdés első mondatában meghatározott módszerek nem tükrözik a gyakorolt dömping teljes mértékét. Ez a bekezdés nem zárja ki a 17. cikk szerinti mintavételt.”

9        A kár meghatározásával kapcsolatban az alaprendelet 3. cikkének (2), (3) és (6) bekezdése kimondja a következőket:

„(2)      A kármegállapításnak tényleges bizonyítékokon és tárgyilagos vizsgálaton kell alapulnia, a) mind a dömpingelt import mennyiségét és a dömpingelt importnak a Közösség piacán lévő hasonló termékek árára gyakorolt hatását; b) mind az ilyen importnak a közösségi iparra gyakorolt hatását illetően.

(3)      […] A dömpingelt importnak az árra gyakorolt hatásával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy a dömpingelt importtal történt‑e jelentős árleszorítás a közösségi ipar valamely hasonló termékének árával való összehasonlításban, vagy hogy az ilyen behozatal hatása az árakat jelentős mértékben leszorítja‑e, vagy jelentős mértékben megakadályozza‑e azt az áremelkedést, amely egyébként bekövetkezett volna. Ezen ismérvek közül egynek vagy többnek a fennállása sem ad szükségszerűen döntő útmutatást.

[…]

(6)      A (2) bekezdéssel kapcsolatosan bemutatott összes releváns bizonyítékkal alátámasztva bizonyítani kell, hogy a dömpingelt behozatal e rendelet értelmében kárt okoz. Ez különösen annak bizonyítását igényli, hogy az (5) bekezdésben leírt, a közösségi ipart érő hatást a (3) bekezdés alapján megállapított mennyiség- és/vagy árszint okozta, és hogy ez a hatás olyan mértékű, amely jelentősnek minősíthető.”

10      Az alaprendelet 9. cikke (4) bekezdésének utolsó mondata szerint „[a] dömpingellenes vám összege nem haladhatja meg a megállapított dömpingkülönbözetet, de a különbözetnél alacsonyabbnak kell lennie, ha az ilyen kisebb összegű vám is elegendő a közösségi iparnak okozott kár elhárítására”.

11      A mintavételi technika alkalmazásával kapcsolatban az alaprendelet 17. cikkének (1) és (3) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      Azokban az esetekben, amikor a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták vagy az ügyletek száma túl magas, a vizsgálat a kiválasztás időpontjában rendelkezésre álló információk alapján statisztikailag érvényes minták használatával a felek, termékek vagy ügyletek ésszerű körére korlátozható, vagy arra a legnagyobb reprezentatív termelési, eladási vagy exportmennyiségre szűkíthető, amely a rendelkezésre álló idő alatt megfelelően megvizsgálható.

[…]

(3)      A vizsgálat e cikkel összhangban történő korlátozása esetén is ki kell azonban számítani az egyéni dömpingkülönbözetet azon eredetileg ki nem választott exportőrök vagy termelők vonatkozásában, akik a szükséges információkat az e rendeletben meghatározott határidőn belül benyújtják, kivéve azt az esetet, ha az exportőrök, illetve importőrök száma olyan magas, hogy az egyedi vizsgálatok túlzott terhet jelentenének, és akadályoznák a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.”

12      Az alaprendelet 18. cikkének (1), (3), (4) és (6) bekezdése értelmében:

(1)      Azokban az esetekben, ha az érdekelt felek bármelyike megtagadja a szükséges információkhoz való hozzáférést, vagy azokat nem szolgáltatja az e rendeletben megszabott határidőn belül, illetve ha a vizsgálatot jelentősen hátráltatja, a rendelkezésre álló tények alapján átmeneti vagy végleges, megerősítő vagy nemleges ténymegállapítások tehetők. Ha megállapítást nyer, hogy az érdekelt felek bármelyike hamis vagy félrevezető információkat szolgáltatott, ezeket az információkat figyelmen kívül kell hagyni, és a rendelkezésre álló tényeket lehet használni. Az érdekelt feleket tájékoztatni kell annak következményeiről, ha nem működnek együtt.

[…]

(3)      Az érdekelt fél által benyújtott információkat abban az esetben sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha azok nem minden szempontból tökéletesek, feltéve hogy az ésszerűen pontos ténymegállapítást a hiányosságok nem nehezítik meg indokolatlanul, az információk ellenőrizhetők, és azokat időben és megfelelő módon nyújtják be, továbbá hogy a fél a legjobb tudása szerint járt el.

(4)      A bizonyítékok vagy információk el nem fogadása esetén az azokat szolgáltató felet haladéktalanul értesíteni kell ennek okairól, és lehetőséget kell biztosítani számára, hogy meghatározott határidőn belül további magyarázatokkal szolgáljon. Ha a magyarázatok elégtelennek minősülnek, e bizonyítékok vagy információk visszautasításának okait nyilvánosságra kell hozni, és a közzétett ténymegállapításokban fel kell tüntetni.

[…]

(6)      Ha valamelyik érdekelt fél nem, vagy csak részben működik együtt, és ezáltal lényeges információkat visszatart, előfordulhat, hogy számára az eredmény kevésbé lesz kedvező annál, mint abban az esetben, ha együttműködött volna.”

13      A Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény (WTO) (HL 1994. L 336., 3. o.) 1 A. mellékletében található, az Általános Vám– és Kereskedelmi Egyezmény (GATT 1994) VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL L 336., 103. o., a továbbiakban: 1994. évi dömpingellenes megállapodás), II. mellékletének 3. pontja szerint:

„3.      Minden olyan ellenőrizhető információt, amelyet megfelelő, a vizsgálat során szükségtelen nehézségek nélkül felhasználható formában, megfelelő időben, és amennyiben lehetséges, a hatóságok által igényelt adathordozón vagy számítógépes nyelven nyújtottak be, a határozathozatalkor figyelembe kell venni. […]”

14      Az alaprendelet 20. cikkének (1), (2), (4) és (5) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      A panaszosok, az importőrök, az exportőrök és az azokat képviselő szervezetek, valamint az exportáló ország képviselői kérhetik azon részletek nyilvánosságra hozatalát, amelyekre átmeneti intézkedések alkalmazásának alapjául szolgáló lényeges tények és szempontok alapultak. Az ilyen adatok nyilvánosságra hozatalát írásban, az átmeneti intézkedések megállapítását követően azonnal kérni kell, ami után nyilvánosságra hozatal a lehető legrövidebb időn belül írásban történik.

(2)      Az (1) bekezdésben említett felek kérhetik azon alapvető tények és szempontok végső nyilvánosságra hozatalát, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére vagy a vizsgálat, illetve az eljárás intézkedések alkalmazása nélküli megszüntetésére irányuló javaslatok alapulnak, különös tekintettel minden olyan ténynek és szempontnak a nyilvánosságra hozatalára, amely eltér az átmeneti intézkedések során alkalmazottaktól.

[…]

(4)      A végső nyilvánosságra hozatalt írásban kell megtenni. Ennek – a bizalmas információk védelmének megfelelő figyelembevételével – a lehető legrövidebb időn belül, rendszerint legkésőbb a végleges határozat vagy a 9. cikk szerinti a végső intézkedésre irányuló javaslat Bizottságnak történő benyújtása előtt egy hónappal meg kell történnie. Ha a Bizottság nincs abban a helyzetben, hogy bizonyos tényeket és szempontokat ezen időszak alatt nyilvánosságra hozzon, ezeket az ezt követő lehető legrövidebb időn belül nyilvánosságra kell hozni. A nyilvánosságra hozatal a Bizottság vagy a Tanács által meghozható döntéseket nem befolyásolja, de amennyiben ezek a döntések eltérő tényeken és szempontokon alapulnak, azokat a lehető legrövidebb időn belül nyilvánosságra kell hozni.

(5)      A végső nyilvánosságra hozatalt követően benyújtott előterjesztéseket csak akkor lehet figyelembe venni, ha azokat a Bizottság által, az adott ügyben meghatározott határidőn belül nyújtják be, amely határidő, az ügy sürgősségének megfelelő figyelembevétele mellett, 10 napnál nem lehet kevesebb.”

 A jogvita előzményei és a megtámadott rendelet

15      A felperes Sun Sang Kong Yuen Shoes Factory (Hui Yang) Corp. Ltd 2000‑ben Kínában bejegyzett, cipőgyártással és -exporttal foglalkozó vállalkozás.

16      A Kínából származó és a Kombinált Nómenklatúra meghatározott kódjai alá tartozó lábbelik behozatalára vonatkozóan mennyiségi kvótarendszer volt hatályban, amely 2005. január 1‑jén járt le.

17      A Confédération européenne de l’industrie de la chaussure (Európai Cipőipari Szövetség, CEC) 2005. május 30‑án benyújtott panaszát követően az Európai Közösségek Bizottsága dömpingellenes eljárást indított a Kínából és Vietnamból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalát illetően. Az eljárás megindításáról szóló értesítést az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005. július 7‑i számában tették közzé (HL C 166., 14. o., a továbbiakban: az eljárás megindításáról szóló értesítés).

18      Az érintett felek nagy számára tekintettel az eljárás megindításáról szóló értesítés 5.1. pontjának a) alpontjában mintavételi módszer alkalmazását irányozták elő az alaprendelet 17. cikkének megfelelően. Ezenkívül az eljárás megindításáról szóló értesítés 5.1. pontjában a Bizottság pontosította, hogy a vizsgálatához szükségesnek ítélt információk megszerzése érdekében kérdőíveket küld különösen a mintavételben szereplő kínai és vietnami exportáló gyártók részére, valamint az érintett exportáló országok hatóságai részére.

19      A felperes felvette a kapcsolatot a Bizottsággal, és 2005. július 23‑án és 25‑én benyújtotta részére az eljárás megindításáról szóló értesítés 5.1. pontja a) alpontjának i. pontja és 5.1. pontjának e) alpontja szerint szükséges információkat annak érdekében, hogy részt vegyenek az alaprendelet 17. cikke alapján az említett intézmény által elvégezni javasolt mintavételben, és piacgazdasági elbánásban, vagy – ennek hiányában – egyéni elbírálásban részesüljenek.

20      Tekintettel arra, hogy a felperest felvették a kínai exportáló gyártók mintájába, felhívták, hogy a Bizottság kérdőívére legkésőbb 2005. szeptember 12‑ig válaszoljon, amely időpontig közölte az említett kérdőívre adandó válaszát.

21      2005. október 4. és 7. között a Bizottság helyszíni vizsgálatot végzett a felperes helyiségeiben. A felperes 2005. október 21‑i elektronikus levelében benyújtotta a Bizottság részére a közösségi piacon teljesített értékesítések ügyletenként részletezett végleges jegyzékét.

22      A Bizottság 2005. december 12‑i telefaxában közölte a felperessel az utóbbi piacgazdasági elbánás, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmével kapcsolatos előzetes megállapításait. A vállalkozás döntéseivel kapcsolatos kritériumot (lásd a fenti 4. pontot) illetően a Bizottság rámutatott, hogy az értékesítések vonatkozásában a felperes – alapító okirata és kereskedelmi engedélye szerint – köteles volt teljes termelésének exportálására, és nem tett semmilyen intézkedést e helyzet módosítására. A fentiekből következik, hogy a felperes esetében az állam jelentős mértékben beavatkozott, mivel a kereskedelemi engedély révén a vállalkozás tevékenysége kizárólagosan az exportra korlátozódott. Ráadásul ugyanezen kritériumot illetően a Bizottság rámutatott, hogy a nyereség hazautalását a felperes nem végezhette előzetes hatósági engedély nélkül. E feltételek mellett, és függetlenül attól a körülménytől, hogy a felperes megfelel az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában szereplő feltételeknek, a Bizottság a szóban forgó piacgazdasági elbánás iránti kérelem elutasítását javasolta.

23      A Bizottság felszólította a felperest, hogy a fenti dokumentummal kapcsolatos esetleges észrevételeit 2005. december 19‑ig nyújtsa be, amely időpontig a felperes benyújtotta észrevételeit. A teljes termelése exportálását illetően a felperes hangsúlyozta, hogy saját döntése szerint, a HÉA‑alanyiságával kapcsolatos, „adminisztratív célszerűségen” alapuló megfontolások alapján, valamint azon körülménynek megfelelően járt el, hogy termékeit kizárólag a közösségi piacra és az Egyesült Államok piacára szánta. Ezenkívül a felperes bemutatta a Hui Zhou város (Guangdong tartomány, Kína) Hui Yang körzetének külkereskedelmi és gazdasági együttműködési irodája által kiállított igazolást, amely szerint a termelés célállomása vonatkozásában szabadon módosíthatta alapító okiratát, anélkül hogy a kínai hatóságok e tekintetben korlátozásokat alkalmaztak volna. A nyereség hazautalását illetően a felperes hangsúlyozta, hogy a hatósági engedélyezési eljárás egyszerű formalitás, mivel kizárólag kapcsolódó – azaz nyereség hazautalását, a kapcsolódó adók fizetését, azt a körülményt, hogy a társaság vezetése ténylegesen döntött a nyereség felhasználásáról, stb. érintő ‑ dokumentáció érvényességének ellenőrzésére irányul. Állításai bizonyítékaként a felperes bemutatta a kínai hatóságok egyik körlevelét, valamint a szóban forgó körlevél alkalmazását pontosító jogi véleményt.

24      A Bizottság 2006. február 23‑i telefaxában adott választ, amelyben jelezte, hogy nem változtatja meg eredeti értékelését. A felperes termelésének rendeltetési helyét illetően a Bizottság hangsúlyozta, hogy a benyújtott észrevételek nem változtatják meg azt a tényt, hogy a vizsgálat időszakában tiltott volt számára a kínai piacon történő értékesítés, és hogy e helyzet bármely módosításának előzetes állami engedélyezés volt a feltétele. A nyereség hazautalásával kapcsolatban a Bizottság – a felperes ezirányú felvilágosításának ismeretében – elismerte, hogy az azzal kapcsolatos közigazgatási eljárás nem feltételezte az állam jelentős beavatkozását az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontja értelmében. Mindazonáltal a felperes termelésének rendeltetési helyével kapcsolatos megállapításokra tekintettel a Bizottság fenntartotta, hogy a felperes nem felel meg a szóban forgó feltételnek. Következésképpen a piacgazdasági elbánást meg kell tagadni.

25      A Bizottság 2006. február 24‑i telefaxával tájékoztatta a felperest arról, hogy lehetetlen volt számára reprezentatív mintát venni a közösségi piacon teljesített értékesítésekkel kapcsolatos ügyletekből annak érdekében, hogy kiszámítsa az exportárakat, valamint a közösségi határparitáson számított CIF‑árat. E lehetetlenség annak volt betudható, hogy a felperes által benyújtott, a közösségi piacon teljesített értékesítéseit ügyletenként részletező jegyzék adatait jelentősen túlértékelték a valós összesített számadatokhoz képest, amely körülményt a felperes is megerősítette. E feltételek mellett a dömpingkülönbözeteket az alaprendelet 18. cikkének megfelelően a rendelkezésre álló adatok alapján számolják ki.

26      A Bizottság felhívta a felperest, hogy közölje vele a fenti dokumentumra vonatkozó észrevételeit 2006. március 6‑ig, ameddig a felperes megtette észrevételeit. E vonatkozásban a felperes hangsúlyozta, hogy a Bizottság kifogásait annyira homályosan fogalmazta meg, hogy az számára nem tette lehetővé annak megértését, hogy miben állt a kérdéses túlértékelés. Ezenkívül a felperes soha nem erősítette meg a túlértékelés tényét, mivel több alkalommal kifejtette, hogy kiviteli ügyleteit nem kapcsolt kereskedelmi vállalatok útján bonyolítja, és hogy ennek folytán lehetetlen minden esetben megismerni a termék rendeltetési helyét. Ráadásul a felperes valamennyi értékesítését FOB‑áron teljesíti, ezért nincs birtokában a közösségi határparitáson számított CIF‑árhoz kapcsolódó adatoknak. A Bizottság helyszíni ellenőrző látogatása során nem mutatott rá pontatlanságokra, és az összegyűjtött adatok helyességét sem vitatta. E feltételek mellett a felperes ellenezte az alaprendelet 18. cikkének az exportár, illetve a dömpingkülönbözet kiszámítása céljából történő alkalmazását.

27      A Bizottság 2006. március 23‑án elfogadta a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló 553/2006 rendeletet (HL L 98., 3. o.; a továbbiakban: ideiglenes rendelet).

28      Az ideiglenes rendelet (9) preambulumbekezése értelmében a dömping és a kár kivizsgálása a 2004. április 1‑je és 2005. március 31. közötti időszakra (a továbbiakban: vizsgálati időszak) terjedt ki. A kárfelmérés szempontjából lényeges adatok elemzése a 2001. január 1‑je és a 2005. március 31. közötti időszakra vonatkozott (a továbbiakban: érintett időszak).

29      Figyelembe véve annak szükségességét, hogy a piacgazdasági elbánásban esetlegesen nem részesülő KNK‑beli és vietnami exportáló termelők számára rendes értéket állapítsanak meg, a rendes érték egy analóg ország – a jelen esetben Brazília – adatai alapján történő megállapítása céljából ellenőrzést végeztek három brazil vállalkozás telephelyén (az ideiglenes rendelet (8) preambulumbekezdése).

30      Az érintett termékkört illetően az ideiglenes rendelet (10), (11), (40) és (41) preambulumbekezdéséből következik, hogy abba főként természetes vagy rekonstruált bőr felsőrésszel rendelkező szandál, bakancs, utcai cipő és városi viseletre alkalmas cipő tartozik. Az ideiglenes rendelet (12)–(31) preambulumbekezdéséből a fentieken túl az következik, hogy a Bizottság az érintett termék meghatározásából kizárta a speciális technológiával készült sportcipőket (Special Technology Athletic Footwear, STAF), és belefoglalta a gyermekeknek készült lábbeliket.

31      A hasonló termékkel kapcsolatban a Bizottság az ideiglenes rendelet (46) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az érintett termék és a KNK‑ban, valamint Vietnamban gyártott és azok hazai piacán értékesített, bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik, illetve a Közösségben gyártott és értékesített, bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik alapvető fizikai és műszaki jellemzőik, valamint felhasználási módjuk tekintetében hasonlók, és a felhasználók e lábbeliket egymással helyettesíthetőnek tartják. Következésképpen az ideiglenes rendelet (52) preambulumbekezdése szerint az érintett országokban és Brazíliában gyártott és értékesített, valamint a közösségi gazdasági ágazat által gyártott és a Közösség piacán értékesített, bőr, illetve mesterséges vagy rekonstruált bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik valamennyi típusa az érintett országokból a Közösségbe exportált termékekhez ideiglenesen hasonlónak tekintendő.

32      Az ideiglenes rendelet (57) preambulumbekezdéséből következik, hogy a dömping meghatározása keretében a Bizottság a mintavétel technikáját alkalmazta. Ennek érdekében olyan mintát fogadott el, amely a Közösségbe irányuló kínai export több mint 20%‑át képviselő 13 kínai exportáló termelőt foglalta magában. Az ideiglenes rendelet (8) preambulumbekezdésének c) pontja szerint a felperes a tizenegyedikként szereplő vállalkozás a mintában szereplő kínai exportáló termelők jegyzékében.

33      Az ideiglenes rendelet (69) preambulumbekezdése szerint felperestől azzal az indokkal tagadták meg a piacgazdasági elbánást, hogy nem felelt meg a jelentős állami befolyástól mentes döntéshozatalra vonatkozó 1. feltételnek (lásd a fenti 22–24. pontot).

34      Az egyéni elbírálás iránti kérelemmel kapcsolatban a Bizottság az ideiglenes rendelet (94) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy valamely vállalkozásnak a termelése egészére vagy annak jelentős részére vonatkozó exportkötelezettségből az is következik, hogy nem felel meg az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése második albekezdésének b) pontjában kimondott feltételnek (lásd a fenti 5. pontot).

35      Az exportár tekintetében a Bizottság az ideiglenes rendelet (130) preambulumbekezdésében előadta, hogy azokban az esetekben, amikor a Közösségbe irányuló exportra nem kapcsolt kereskedelmi vállalatokon keresztül került sor, az exportárakat az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdésével összhangban azon árak alapján állapították meg, amelyeken az érintett termelők eladták a terméket a kereskedelmi vállalatoknak (lásd a fenti 6. pontot).

36      Az ideiglenes rendelet (131) preambulumbekezdése szerint a rendes érték és az exportár közötti összehasonlítást gyártelepi paritáson végezték. A tisztességes összehasonlítás érdekében az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdésével összhangban kiigazítások formájában figyelembe vették az árakat és az árak összehasonlíthatóságát érintő tényezők eltéréseit (az ideiglenes rendelet (132) preambulumbekezdése).

37      A kárt illetően a Bizottság többek között az importárak alákínálását vizsgálta meg. E célból a vámmal növelt, közösségi határparitáson számolt CIF‑importárakat megemelték az importőrök Közösségben felmerült költségei (formatervezés, nyersanyagok kiválasztása stb.) tekintetében, és összevetették a közösségi ágazat gyártelepi paritáson és azonos kereskedelmi szinten számolt áraival. Ezen összehasonlítás eredményeképpen a Kínából származó cipőkre vonatkozóan 12,8%‑os alákínálási különbözetet állapítottak meg (az ideiglenes rendelet (167) és (168) preambulumbekezdése).

38      2006. április 7‑i levelében a Bizottság az alaprendelet 14. cikke (2) bekezdése értelmében megküldte a felperesnek az ideiglenes rendelet egy másolatát, valamint az alaprendelet 20. cikkének (1) bekezdése értelmében azon dokumentumot, amely azon információkra vonatkozó részleteket tartalmazta, amelyek az ideiglenes dömpingellenes vám kivetésének alapjául szolgáltak (a továbbiakban: ideiglenes tájékoztató). A Bizottság felhívta a felperest, hogy az e dokumentumokkal kapcsolatos esetleges észrevételeit 2006. május 8‑ig közölje.

39      2006. április 27‑i elektronikus levelében a felperes kifogásolta az ideiglenes tájékoztatóban szereplő információk hiányosságait, és kiemelte az árak tekintetében a dömping és az alákínálás meghatározása céljából tett kiigazításokra vonatkozó adatokat. A felperes e kifogásokat a 2006. május 8‑án írásban közölt észrevételeiben megismételte.

40      A felperes 2006. május 16‑i elektronikus levelében többek között kiemelte, hogy exportárának kutatási és fejlesztési kiadások címén elvégzett 15%‑os kiigazítása kisebb volt az ezen az alapon ténylegesen felmerült költségeknél, mivel nem vette figyelembe azon kereskedelmi vállalkozások jelentős költségeit és haszonkulcsait, amelyek közvetítésével meghatározott kínai gyártók termékeiket a közösségi piacra juttatják.

41      A Bizottság az alaprendelet 20. cikkének (2)–(4) bekezdése értelmében 2006. július 7‑én telefaxon megküldte a felperesnek a végleges dömpingellenes vám kivetésének javaslatát megalapozó alapvető tényekről és szempontokról szóló végleges tájékoztatót.

42      A Bizottság e dokumentum H. címében ismertette azon végleges dömpingellenes intézkedésekkel kapcsolatos szempontjait, amelyeket az Európai Unió Tanácsának fog javasolni. Az intézkedések típusát illetően a Bizottság megállapította, hogy először is a gyártók azon kötelezettségvállalásai, hogy nem értékesítenek olyan árszint alatt, amely elháríthatta volna a közösségi ágazat által elszenvedett jelentős kárt, nem minősülnek megfelelő intézkedéseknek, másodsorban pedig, hogy késleltetett vámrendszert kell alkalmazni (a végleges tájékoztató 278–291. pontja)

43      A késleltetett vámrendszerre vonatkozóan a Bizottság megállapította, hogy a behozatali mennyiség 2005. január 1‑jétől – a mennyiségi kvótarendszer lejártának időpontjától – jelentős kárt okozott a közösségi ágazatnak (lásd a fenti 16. pontot). Ugyanis 2005 első három hónapjában – amely a vizsgálati időszak részét képezte (lásd a fenti 28. pontot) – a közösségi ágazatot az érintett időszakban – arányosan – a legerősebb hanyatlás jellemezte több gazdasági mutató, így a költséghatékonyság, az eladási árak, a piaci részesedések, az eladások, a foglalkoztatottság és a termelés szempontjából. E körülmények között a Bizottság különös figyelmet fordított a kárt okozó dömpingmagatartás mennyiségi tényezőjére. Ennek megfelelően megállapította, hogy kizárólag a meghatározott mértéket túllépő behozatali mennyiség okozott kárt, és hogy ennélfogva nem szükséges az értékvám formájában való beavatkozás a tisztességes verseny helyreállítása érdekében. Következésképpen a dömpingellenes vámot kizárólag azon importált termékmennyiségre kell alkalmazni, amely túllépi a meghatározott éves mértéket. A jelen esetben e késleltetett vámrendszer a kár elhárítása szempontjából megfelelő, mivel figyelembe veszi a kvótarendszer hatásait, és biztosítja az érdekelt felek érdekegyensúlyát. A javasolt dömpingellenes vámot tehát a Kínából származó azon behozott cipőmennyiségre kell alkalmazni, amely meghaladja az évi 140 millió pár küszöbértéket. E mennyiség tükrözi a Bizottságnak a Kínából származó 2005. évi behozatali mennyiségre vonatkozó értékelését, amely figyelembe veszi a 2004‑ben behozott mennyiségeket is (a végleges tájékoztató 285–287. és 291. pontja).

44      Ennek megfelelően a Bizottság a kár elhárításának mértékével azonos végleges dömpingellenes vám kivetését javasolta a Kínából származó évi 140 millió pár cipőt meghaladó mennyiségű behozatalra vonatkozóan. Ezt a mértéket a referenciaárakhoz viszonyított 23%‑os alákínálási különbözetben állapították meg (a végleges tájékoztató 293. pontja).

45      A Bizottság felhívta a felperest, hogy 2006. július 17‑ig küldje meg részére a végleges tájékoztatóra vonatkozó észrevételeit.

46      A felperes 2006. július 13‑i levelével benyújtotta a Bizottság számára kereskedelmi engedélyének másolatát, valamint alapító okiratát módosító határozatát, amely szerint a termékeket a jövőben mind kivitelre, mind a kínai piacra szánják. A Bizottság 2006. augusztus 22‑i levelében elutasította a piacgazdasági elbánás kérdésének újbóli megvizsgálását azzal az indokkal, hogy lejárt az e célból meghatározott határidő.

47      2006. július 28‑i levelében a Bizottság megküldte a felperesnek a végleges tájékoztató kiegészítését. E dokumentum célja – első két bekezdése szerint – az volt, hogy tájékoztassa az érdekelt feleket a javasolni kívánt végleges dömpingellenes vám kiszámítását érintő változásról. A Bizottság Kereskedelmi Főigazgatósága megvizsgálta az egyes érdekelt felek által az eredetileg tervezett késleltetett vámrendszerre (lásd a fenti 42. és 44. pontot) vonatkozóan tett észrevételeket. A Bizottság az említett dokumentumban elvetette e rendszer javaslatát. A Bizottság új álláspontja keretében hangsúlyozta, hogy a behozatali mennyiség ténylegesen kárt okozó mértékben 2004‑ben növekedett, és hogy 2005 az első olyan év, amelyben a Kínából származó cipők behozatalát nem érintette kvótarendszer. Ezenkívül a Bizottság megállapította a behozatal kárt nem okozó mértékét a Kínából és Vietnamból származó 2003. évi behozatali mennyiség, azaz 109 millió pár cipő alapulvételével. Ezen új álláspont szerint e mennyiség gazdasági hatását kell figyelembe venni a kár elhárítása mértékének meghatározásánál. Ennek megfelelően egyrészt csökkentették a kár elhárításának mértékét a kárt nem okozó behozatali mennyiség figyelembevétele érdekében, másrészt a végleges vámot az első pár importált cipőtől kezdve alkalmazták. Az e dokumentumban ismertetett négy szakaszból álló módszer szerint a Bizottság a legalacsonyabb vám szabálya (az ún. „lesser duty” szabály) alapján a Kínából származó behozatalra vonatkozóan a kár elhárításához szükséges mértékkel megegyező – a jelen esetben 16,5%‑os – végleges dömpingellenes vám kivetését határozta el.

48      Ezen új javaslat hivatalos megfogalmazása céljából a Bizottság a 2006. július 28‑i levélhez mellékelte azokat a pontokat, amelyeknek szerepelniük kell a végleges tájékoztató új H. címében, és fel kell váltaniuk e dokumentum korábbi H. címében szereplőket (lásd a fenti 42. pontot). A Bizottság a végleges tájékoztató új H. címe szerinti 278. és 279. pontban kifejtette, hogy kizárólag a meghatározott mennyiséget túllépő behozatal okozhatott jelentős kárt a kvótarendszer lejártát megelőzően, így tehát a kár elhárítása mértékének a vizsgálati időszak eredményei alapján végzett meghatározása keretében figyelembe kellett venni azt a tényt, hogy meghatározott behozatali mennyiségek nem okoztak kárt. Következésképpen azokat a mennyiségeket, amelyek nem okoztak jelentős kárt, figyelembe kellett venni a kár elhárítása mértékének meghatározásánál. Ugyanezen dokumentum 280. pontjában a Bizottság ismertette az alkalmazott módszert.

49      A felperes 2006. augusztus 2‑án benyújtotta a végleges tájékoztató kiegészítésére vonatkozó észrevételeit.

50      2006. október 5‑én az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2006. október 5‑i 1472/2006/EK rendeletet (HL L 275., 1. o., a továbbiakban: megtámadott rendelet). A megtámadott rendelet alapján a Tanács a sportcipők, a STAF típusú lábbelik, a papucsok és más házicipők, valamint az orrmerevítővel ellátott lábbelik kivételével a Kínából származó és a Kombinált Nómenklatúra meghatározott kódjai alá tartozó bőr vagy rekonstruált felsőrésszel rendelkező cipők behozatalára vonatkozóan végleges dömpingellenes vámot vezetett be (a megtámadott rendelet 1. cikke). A felperes által gyártott cipők vám előtti nettó, közösségi határparitáson számított FOB‑árára vonatkozó vámtételt 16,5%‑ban határozták meg. A megtámadott rendelet 3. cikke szerint e vámtétel kétéves időtartamban volt alkalmazandó.

51      A hasonló termék meghatározásával kapcsolatban a Tanács a megtámadott rendelet (40) és (41) preambulumbekezdésében megerősítette a Bizottság által az ideiglenes rendelet (52) preambulumbekezdésében megfogalmazott megállapításokat (lásd a fenti 31. pontot).

52      A megtámadott rendelet (77) preambulumbekezdése szerint a két kínai exportáló gyártó által benyújtott megváltoztatott alapszabályok, amelyek már nem tartalmaztak értékesítési korlátozásokat, túl későn érkeztek ahhoz, hogy azt figyelembe lehetett volna venni. Nem maradt ugyanis elegendő idő az alaprendelet 16. cikke (1) bekezdésének megfelelően elvégzett ellenőrzésre. Az érintett vállalkozásoktól mindenesetre nem csupán e korlátozások miatt tagadták meg a piacgazdasági elbánást.

53      Az ideiglenes rendeletben a piacgazdasági elbánásnak a felperes részére történő biztosítása tekintetében adott negatív választ tehát megerősítette a megtámadott rendelet (78) preambulumbekezdése.

54      Az egyéni elbírálás iránti kérelemmel kapcsolatban a Tanács a megtámadott rendelet (83) preambulumbekezdésében megerősítette a Bizottság által az ideiglenes rendelet (94) preambulumbekezdésében levont negatív következtetést (lásd a fenti 34. pontot).

55      Az exportárat és annak a rendes értékkel történő összehasonlítását illetően a Tanács a megtámadott rendelet (123)–(138) preambulumbekezdésében megerősítette a Bizottságnak az ideiglenes rendelet (128)–(133) preambulumbekezdésében szereplő megállapításait (lásd a fenti 35. és 36. pontot).

56      A Kínából származó behozatali mennyiségek által okozott kár elhárításához szükséges mértékű vámmal kapcsolatban a Tanács a végleges tájékoztató új H. címében szereplő és a végleges tájékoztató kiegészítéséhez mellékelt 275–280. pont (lásd a fenti 47. pontot) megismétlésével kifejtette a megtámadott rendelet (296)–(301) preambulumbekezdésében, hogy a jelen eset sajátosságait – különösen a kvótarendszer 2005. január 1‑jéig való fennállását – figyelembe kell venni. Tekintettel arra, hogy a kvótarendszer megakadályozta a jelentős kár bekövetkezését a közösségi ágazatban, miközben a behozatalnak az említett rendszer lejártát követő növekedése döntő mértékben fejtett ki káros hatást, a Tanács úgy vélte, hogy csak egy bizonyos küszöbértéket meghaladó mennyiségű behozatal okozhatott jelentős kárt a kvótarendszer eltörlését megelőzően. Ennélfogva a vizsgálati időszak eredményei alapján meghatározott kárküszöbértéknek tükröznie kellett azt a tényt, hogy bizonyos behozatali mennyiségek nem okoztak jelentős kárt. E módszer alkalmazása – amely a 2003. évi behozatali mennyiségek értékén alapul – a Kínából származó behozatali mennyiségekre vonatkozóan 16,5%‑os kárküszöb megállapításához vezetett azon 23%‑os küszöb helyett, amelyet akkor alkalmaztak volna a megtámadott rendelet (295) preambulumbekezdése szerint, ha a Bizottság nem vette volna figyelembe a jelen eset sajátosságait.

 Az eljárás és a felek kérelmei

57      A Törvényszék Hivatalához 2006. december 21‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

58      A Törvényszék Hivatalához 2007. április 2‑án benyújtott beadványával a Bizottság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Tanács kérelmeinek támogatása végett. A Törvényszék ötödik tanácsának elnöke 2007. január 16‑i végzésében helyt adott e kérelemnek. A Bizottság 2007. október 4‑én kelt levelében arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy lemond a beavatkozási beadvány benyújtásáról, de részt vesz a tárgyaláson.

59      A Törvényszék Hivatalához 2007. április 5‑én benyújtott beadványaival a CEC beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

60      A Törvényszék Hivatalához 2007. április 13‑án benyújtott beadványokkal a Provincia di Ascoli Piceno (Olaszország), a Comune di Monte Urano (Olaszország), a BA.LA. di Lanciotti Vittorio & C. Sas és további tizenhat olasz cipőgyártó társaság, amelyek neve a mellékletben szerepel (a továbbiakban: olasz gyártók), beavatkozási kérelmet terjesztettek elő a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

61      2007. szeptember 4‑i végzésével a Törvényszék második tanácsának elnöke helyt adott a Bizottság, a CEC és az olasz gyártók beavatkozási kérelmeinek. Ezzel szemben a Provincia di Ascoli Piceno és a Comune di Monte Urano kérelmeit elutasította.

62      Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a nyolcadik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

63      A Bíróság Hivatalához 2007. október 4‑én benyújtott beadványaikkal a Provincia di Ascoli Piceno és a Comune di Monte Urano fellebbezést nyújtott be a Bíróság alapokmánya 57. cikkének első bekezdése alapján, amelyben a 2007. szeptember 4‑én hozott végzés hatályon kívül helyezését kérték annyiban, amennyiben abban a Törvényszék elutasítja beavatkozási kérelmeiket. A Bíróság elnöke a C‑461/07. P(I). sz., Provincia di Ascoli Piceno és Comune di Monte Urano kontra Tanács ügyben 2008. január 25‑én hozott végzésével (az EBHT‑ban nem tették közzé) az említett fellebbezést elutasította.

64      A CEC 2007. október 15‑én, az olasz gyártók pedig 2007. október 18‑án nyújtották be beavatkozási beadványukat.

65      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és pervezető intézkedések keretében felhívta a felperest, a Tanácsot és a Bizottsfeleket, hogy írásban válaszoljanak a kérdésekre.

66      A felek 2009. február 2‑én érkezett levelükkel eleget tettek a Törvényszék pervezető intézkedéseinek.

67      A Tanács 2009. február 17‑i levelében azt kérte, hogy a felperes válaszainak a második jogalappal kapcsolatos bizonyos részeit és a hozzá mellékelt dokumentumokat vegyék ki az ügy iratai közül, mivel az említett válaszok nem a feltett kérdésekre vonatkoztak, hanem új jogalapokat képeztek.

68      A Törvényszék a 2009. február 18‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.

69      A tárgyaláson a Törvényszék felhívta a felperest egy bizonyos dokumentum benyújtására és meghatározott információk írásban történő szolgáltatására. A felperes e kéréseknek 2009. február 25‑i levelével eleget tett.

70      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a felperest érintő részben semmisítse meg a megtámadott rendeletet;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

71      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant vagy mint megalapozatlant;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

72      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet.

73      A CEC és az olasz gyártók azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

74      Keresete alátámasztására a felperes hat jogalapra hivatkozik, amelyek az alábbiakon alapulnak:

–        az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának megsértése;

–        az alaprendelet 18. cikkének megsértése;

–        az alaprendelet 3. cikkének megsértése;

–        az alaprendelet 20. cikkének megsértése, a védelemhez való jog megsértése és a közösségi ágazat által elszenvedett kárra vonatkozó indokolás hiánya;

–        téves jogalkalmazás és nyilvánvaló mérlegelési hiba a közösségi ágazat által elszenvedett kár vonatkozásában;

–        az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének megsértése, és nyilvánvaló mérlegelési hiba az exportár és a rendes érték összehasonlítása vonatkozásában.

 Az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának megsértésén alapuló első jogalapról

 A felek érvei

75      A felperes vitatja a Bizottság azon megállapítását, amely szerint az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában szereplő első feltétel esetében nem teljesült. E vonatkozásban hangsúlyozza, hogy a közigazgatási eljárás során szolgáltatott okirati bizonyítékok bizonyítják, hogy szabadon dönthetett a termékeknek a nemzeti piacon történő értékesítéséről vagy exportjáról. A kereskedelmi engedély megszerzése és módosítása iránti kérelem benyújtásának kötelezettsége ugyanis nyilvántartási célokból áll fenn, tehát nem bizonyítja az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontja szerinti jelentős állami beavatkozást. Ezenkívül a felperes kifejtette a Bizottságnak, hogy azon körülmény, miszerint a teljes termelését kivitelre szánta, saját kereskedelmi döntésén alapult (lásd a fenti 22. és 23. pontot).

76      Ezenkívül a Bizottság megsértette különösen az egyenlő bánásmód elvét, mivel a mintában szereplő vállalkozások közül egy másikat, a Foshan City Nanhai Golden Step Industrial Co., Ltd‑t (a továbbiakban: Golden Step), piacgazdasági elbánásban részesített, jóllehet ezen eltérő bánásmódót semmi nem igazolta.

77      A felperes emlékeztet arra, hogy 2006. július 13‑án, azaz a végleges tájékoztatóval kapcsolatos észrevételek előterjesztésére megszabott határidő lejártát megelőzően ugyanazon bizonyítékokat nyújtotta be a Bizottság részére, mint amelyeket a Golden Step is szolgáltatott, azaz kereskedelmi engedélyének és módosított alapszabályának másolatát, bizonyítva, hogy már nem állt fenn kivitelre vonatkozó kötelezettsége (lásd a fenti 46. pontot). Azzal, hogy a Bizottság megtagadta a fenti bizonyítékok megvizsgálását, megsértette az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdését, valamint a gondos ügyintézés elvét és az egyenlő bánásmód elvét, mivel a Golden Step szintén az ideiglenes tájékoztatóval kapcsolatos észrevételek előterjesztésére megszabott határidő lejártát követően nyújtott be bizonyítékokat (lásd a fenti 38. pontot). Ezenkívül az alaprendelet nem ír elő határidőt a körülmények megváltozására vonatkozó bizonyítékok előterjesztésére. Ráadásul a Bizottság nem tartotta tiszteletben az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában abból a célból előírt három hónapos határidőt, hogy döntsön a felperes piacgazdasági elbánás iránti kérelméről.

78      Téves a megtámadott rendelet (77) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon megállapítás, amely szerint a szóban forgó információk vizsgálatának hiánya annak tudható be, hogy lehetetlen volt elvégezni az alaprendelet 16. cikkének (1) bekezdésének megfelelő ellenőrzést (lásd a fenti 52. pontot). Ugyanis először is több mint három hónap telt el 2006. július 13. (a kiegészítő bizonyítékok benyújtásának időpontja) és október 5. (a megtámadott rendelet elfogadásának időpontja) között, másodszor a Golden Step által szolgáltatott, azonos jellegű bizonyítékok vonatkozásában semmilyen ellenőrzésre nem került sor, harmadszor a felperes csak 2006. július 7‑én kapott tájékoztatást arról, hogy a Bizottság hajlandó további bizonyítékok elfogadására, negyedszer pedig éppen hogy az egyik ellenőrző látogatás keretében tett megállapításokra válaszul szolgáltatta a felperes a szóban forgó bizonyítékokat. Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik abban az esetben, ha a megszabott határidő lejártát követően közölt bizonyítékok figyelembevételéről kell határoznia.

79      Nem fogadható el azon érv, amely szerint – feltételezve, hogy a felperesnek biztosítani kellett volna a piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállását – a Bizottság rendelkezésére álló határidő nem volt elegendő a rendes érték kiszámításához. E megfontolás ugyanis nem indokolhatja – az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjára tekintettel – e jogállás biztosításának megtagadását. Ezenkívül a felperes gyártási költségeire vonatkozó adatokat a dömpingellenes eljáráshoz kapcsolódó kérdőívben megadták, és a Bizottság helyszíni látogatása során ellenőrizték. Ráadásul – ahogyan a fenti 78. pontban is szerepel – eltelt három hónap a felperes termelésének célállomásával kapcsolatos legutolsó információk benyújtása és a megtámadott rendelet elfogadása között.

80      A felperes vitatja a Tanács azon érvét, amely szerint a második jogalap elutasítása az első jogalap elutasítását eredményezi. Ugyanis még abban az esetben is, ha megállapításra kerülne, hogy nem működött együtt az exportár kiszámítása vonatkozásában, a rendes érték kiszámítható lett volna a saját könyveléséből származó adatok alapján, és ily módon az egyéni dömpingkülönbözet megállapítható lett volna. Ráadásul a felperes kétségtelenül megadott minden tőle kért felvilágosítást, tehát a 18. cikk (6) bekezdése nem alkalmazható. Az utóbbi rendelkezés azzal a joghatással jár, hogy a releváns információkat visszatartó gazdasági szereplőt megfosztja attól a lehetőségtől, hogy arra hivatkozzon, hogy együttműködésének hiánya számára kedvezőtlen következményeket eredményett. Következésképpen a felperest semmilyen rendelkezés vagy gyakorlat nem foszthatja meg a piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállásától, amennyiben teljesíti az abban való részesüléshez szükséges feltételeket.

81      A fentiekből következik, hogy a Bizottság azon határozata, amelyben megtagadja a felperestől a piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállásának odaítélését, nyilvánvaló mérlegelési hibában szenved, és ily módon sérti az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontját.

82      A Tanács, akit a Bizottság támogat, vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

83      A megtámadott rendelet (125) preambulumbekezdéséből következik, hogy „[a]zon vállalatok számára, amelyek szerepelnek a mintában, de amelyek nem felelnek meg a piacgazdasági elbánás / egyéni elbírálás kritériumainak, a dömpingkülönbözet egy súlyozott átlagát határozták meg”, és hogy „a dömpingkülönbözet e súlyozott átlaga alkalmazandó a mintában nem szereplő együttműködő vállalatokra”, továbbá „mivel az együttműködés nagy volt, ezt a dömpingkülönbözetet alkalmazták az összes kínai exportáló termelőre is”. Ezenkívül a Tanács a megtámadott rendelet (146) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy „az együttműködés szintje nagy volt, és következésképpen a rendes gyakorlattal összhangban a Bizottság helyénvalónak találta, hogy a nem együttműködő exportáló termelők dömpingkülönbözetét az érintett országban együttműködő exportáló termelők tekintetében megállapított dömpingkülönbözetek súlyozott átlagának szintjén állapítsák meg”. E rendelkezések – amelyek jogszerűségét a Törvényszék előtt nem vitatták – együttes értelmezéséből következik tehát, hogy amennyiben a felperes piacgazdasági elbánásban részesült volna, de nem minősült volna együttműködőnek, az intézmények esetében – az együttműködés hiánya miatt – mindenképpen a mintában szereplő exportáló termelők tekintetében megállapított dömpingkülönbözetek súlyozott átlagát állapították volna meg. A fentiekből következik, hogy még annak feltételezése esetén is, hogy az intézmények tévesen tagadták meg a felperestől a piacgazdasági elbánást, e tévedés nem befolyásolhatja meghatározó mértékben az eredményt, ha a Törvényszék megerősíti az intézmények azon megállapítását, hogy a felperes nem működött együtt a vizsgálat során. Következésképpen amennyiben a Törvényszék elutasítja az intézmények e vonatkozású megállapítását vitató második jogalapot, a piacgazdasági elbánás megadásával kapcsolatban az intézmények által esetlegesen elkövetett tévedés nem befolyásolhatja meghatározó mértékben a felperes esetében alkalmazott dömpingkülönbözetet, és ily módon nem lehet elegendő a megtámadott rendelet megsemmisítésének igazolására (lásd ebben az értelemben a T‑126/99. sz., Graphischer Maschinenbau kontra Bizottság ügyben 2002. május 14‑én hozott ítélet [EBHT 2002., II‑2427. o.] 49. pontját).

84      Először tehát a második jogalapot kell megvizsgálni.

 Az alaprendelet 18. cikkének megsértésén alapuló második jogalapról

 A felek érvei

85      A felperes azt állítja, hogy a Bizottság nyilvánvalóan tévesen alkalmazta az alaprendelet 18. cikkének – az 1994. évi dömpingellenes megállapodás II. mellékletének 3. pontjával (lásd a fenti 12. és 13. pontot) együttesen értelmezett – (1) bekezdését. Ahogyan ugyanis a felperes a 2006. március 6‑i levelében (lásd a fenti 26. pontot) kifejtette, a Bizottság által a 2006. február 24‑i közleményében (lásd a fenti 25. pontot) követett gondolatmenet nem igazolja az említett rendelkezés alkalmazását. E körülmények között a Bizottság az alaprendelet 18. cikkének (3) és (4) bekezdését is megsértette.

86      Az utóbbi rendelkezések vonatkozásában a felperes hangsúlyozza, hogy azáltal, hogy a Bizottság több mint négy hónappal a helyszíni ellenőrző látogatást követően tájékoztatta a közösségi piacon teljesített értékesítések ügyletenként részletezett – az említett látogatás alkalmával átadott – jegyzékének megbízhatatlanságáról, a Bizottság nem tartotta tiszteletben az említett rendelkezésekből eredő követelményeket.

87      A dömpingellenes kérdőívre adott – a felperes által 2005. szeptember 12‑én benyújtott – első válasz felsorolja a vizsgálati időszakban teljesített, közösségi piacra irányuló kiviteli ügyleteket, amelyek [bizalmas](1) pár lábbelire vonatkoztak. E helytálló számadatot a Bizottság az ellenőrző látogatás során elfogadta. Az említett számadat és a felperes által 2005. szeptember 19‑én benyújtott dokumentumban említett [bizalmas] pár exportált lábbeli közötti különbség elsősorban annak eredménye, hogy az utóbbiba beszámításra került [bizalmas] pár, nem közösségi piacra szánt lábbeli, másodsorban annak, hogy a felperes nem ismerte teljes termelésének rendeltetetési helyét tekintettel arra, hogy nem kapcsolt kereskedelmi vállalatok közvetítésével exportál, harmadsorban pedig annak, hogy az említett jegyzékbe olyan lábbeliket érintő értékesítéseket is felvettek, amelyek nem tartoznak bele az érintett termék meghatározásába.

88      Számos arra irányuló ellenőrzést követően, hogy minden valószínűség szerint meghatározzák a releváns kivitelek végső rendeltetési helyét, és kizárják az érintett termék értékesítésétől eltérő termékértékesítéseket, a felperes 2005. október 21‑én, tehát az ellenőrző látogatást követően a javított adatok közlésére meghatározott határidő lejártát megelőzően benyújtotta a végleges jegyzéket.

89      Az említett látogatás lefolytatásával kapcsolatban elmondható, hogy a Bizottság meghatalmazottjai az első napon 21 ügyletből álló mintát hoztak létre (amelyekból 12 vonatkozott az érintett termékre), a rákövetkező napon pedig megvizsgálták az arra vonatkozó dokumentumokat. Ezenkívül kiválasztottak 13 közösségi piacra irányuló kivitellel kapcsolatos ügyletet annak érdekében, hogy a rájuk vonatkozó dokumentumok alapján ellenőrizzék az exportárakat. Az ellenőrzött exportárak helyesnek bizonyultak. A Tanács tehát helytelenül hivatkozik arra, hogy a Bizottság meghatalmazottjai a látogatás során nem hozhatták létre, és nem ellenőrizhették az ügyletek mintáját. Ráadásul a fentiekből az következik, hogy a végleges jegyzék 2005. október 21‑i benyújtását követően (lásd a fenti 21. és 88. pontot) nem volt szükség ellenőrzésre, mivel e dokumentum csupán kivette a jegyzékből a nem közösségi piacra szánt értékesítéseket, valamint az olyan termékekre vonatkozó értékesítéseket, amelyek nem tartoznak az érintett termékek meghatározásába, tehát az irreleváns adatokat, anélkül hogy ahhoz bármit is hozzátett volna. Következésképpen az ellenőrzés semmilyen hibában nem szenvedett.

90      Mindenesetre a Tanács állításával ellentétben a felperes az alaprendelet egyik rendelkezését sem sértette meg azzal, hogy a végleges jegyzéket 2005. október 21‑én nyújtotta be. Még annak feltételezése esetén is, hogy a Tanács által előadott tényállás alapot adhat az alaprendelet 18. cikke (1) bekezdésének alkalmazására (amely helyzet nem áll fenn), a Bizottságnak semmi oka arra, hogy ne alkalmazza a helyszínen ellenőrzött és nem vitatott exportárakat (az egyedüli releváns adatokat), mivel a Tanács kifogásai csupán az exportált lábbelik mennyiségét érintették. Az említett árak az alaprendelet 18. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság rendelkezésére álló adatoknak minősülnek.

91      A fentieken kívül a Bizottság nem válaszolt a felperes által 2006. március 6‑i levelében megfogalmazott megjegyzésekre, és az ellenőrző látogatás során adott magyarázatokra vonatkozó álláspontját sem fejtette ki, amelyek lehetővé tették volna valamennyi különbség megvilágítását, az árakra vonatkozó valamennyi adat megerősítését és a felperes értékesítési láncát jellemző sajátosságok megértését. A Bizottság az említett jegyzéket tehát nem gondosan és pártatlanul vizsgálta meg.

92      A felperest az ellenőrző látogatás során nem tájékoztatták arról a körülményről, hogy a Bizottság a továbbiakban nem fogad el újabb javításokat, jóllehet a felperes magyarázatokkal szolgált a Bizottság részére a végleges lista kidolgozásával kapcsolatos nehézségekre vonatkozóan. Éppen ellenkezőleg, a Bizottság magatartásából egyértelműen következik, hogy nem zárta ki annak lehetőségét, hogy megvizsgálja a javított jegyzékeket, amely műveletet egyéb adatok vonatkozásában egyébiránt el is végzett.

93      A közösségi határparitáson számított CIF‑árral kapcsolatos adatokat (lásd a fenti 25. és 26. pontot) illetően a felperes hangsúlyozza, hogy a vizsgálat során korábban elmagyarázta, miszerint értékesítéseinek számlázásakor a FOB‑árat, és nem a közösségi határparitáson számított CIF‑árat tüntetik fel. A felperes tehát nem képes adatokat szolgáltatni a gyártelep elhagyásától és a közösségi határhoz való megérkezésig felmerült költségekről, amelyek magukban foglalják a nem kapcsolt kereskedelmi vállalkozások által megszerzett jelentős hasznot, amelynek összegét a felperes nem ismeri. Mivel a felperes számára lehetetlen volt a CIF értékek megszerzése, felkérte a Bizottságot, hogy alkalmazza a nem kapcsolt kereskedelmi vállalkozások által – a FOB értékesítés és a közösségi határra való megérkezés között viselt költségekkel kapcsolatban – szolgáltatott megbízható adatokat. Következésképpen a felperes „a legjobb tudása szerint járt el” a rendelkezésére álló információk szolgáltatása érdekében, amely információkat a Bizottság az „ésszerűen pontos ténymegállapítás” érdekében kiegészíthette volna.

94      A Tanács, akit a Bizottság támogat, vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

95      Meg kell említeni, hogy a felek nem értenek egyet a jelen jogalappal kapcsolatos tényállás vonatkozásában. Különösen, míg a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság meghatalmazottjai képesek voltak az érintett terméknek a közösségi piacra irányuló exportjára vonatkozó értékesítési minta létrehozására, a kapcsolódó dokumentáció megvizsgálására és végül az exportár ellenőrzésére, a Tanács ezt nagy részben vitatja. Ez utóbbi azt állítja, hogy a Bizottság meghatalmazottjai a helyszíni ellenőrző látogatás során egyáltalán nem tudták elvégezni az érintett termék közösségi piacra irányuló exportjához kapcsolódó dokumentumok vizsgálatát, így tehát az exportárak vizsgálatát sem.

96      E vonatkozásban rá kell mutatni, hogy a Tanács nem vitatja, hogy a Bizottság meghatalmazottjai a helyszíni ellenőrző látogatás első napján ténylegesen létrehozták az érintett terméket érintő, közösségi piacra irányuló exportértékesítések mintáját. Mindez a Tanács szerint azzal magyarázható, hogy az említett szakaszban a Bizottság meghatalmazottjai még nem állapították meg, hogy melyik helyes a felperes által 2005. szeptember 12‑én, illetve 19‑én benyújtott két táblázat közül. Ennélfogva amennyiben a 2005. szeptember 19‑i lista – amelynek alapján az ellenőrzést végezték – bizonyult volna helyesnek, a Bizottság meghatalmazottjai másnap elvégezték volna a létrehozott minta vizsgálatát, mialatt a felperes összegyűjtötte volna a mintában szereplő ügyletekre vonatkozó dokumentumokat.

97      A Tanács által előadottakhoz hasonlóan meg kell azonban jegyezni, hogy az ügyletekből vett mintának ‑ a közösségi piacon teljesített értékesítések ügyletenként részletezett jegyzékében szereplő valamennyi ügylet alapján – az exportár kiszámítása céljából történő ellenőrzésének semmi haszna, mivel bizonyított, hogy e jegyzékben olyan kiviteli értékesítéseket is tartalmaz, amelyeknek nem kellene szerepelniük benne. Amennyiben ugyanis megállapítást nyer, hogy e jegyzék jelentős számú olyan azonosítatlan értékesítést tartalmaz, amely vagy az érintett termék meghatározásán kívül eső termékeket érint, vagy pedig nem a közösségi piacra irányuló kivitel, az értékesítések mintájának vizsgálata – még ha meggyőzőnek is bizonyul – nem teszi lehetővé annak orvoslását, hogy a jegyzék megbízhatatlansága okán nem lehetséges az abban szereplő valamennyi ügylet felhasználása.

98      A jelen ügyben először is a felek nem vitatják, hogy az ellenőrző látogatás során a Bizottság meghatalmazottjai megállapodtak a felperes képviselőivel az érintett termék közösségi piacra irányuló exportjának teljes mennyiségéről ([bizalmas] pár lábbeli). A felek abban is egyetértenek, hogy e mennyiség a felperes főkönyvéből származik. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Bizottság részére 2005. szeptember 19‑én szolgáltatott adatok ([bizalmas] pár lábbeli, lásd a fenti 87. pontot) az érintett termék közösségi piacra irányuló valós exportjához képest hozzávetőleg 60%‑kal túlértékelt exportmennyiségre vonatkoztak, anélkül hogy az ellenőrző látogatás során lehetőség lett volna a nem releváns kivitelek azonosítására. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a felperes 2005. szeptember 12‑én már egy [bizalmas] pár lábbeli nagyságrendű harmadik számadatot közölt. Annak ellenére tehát, hogy a felperes birtokában volt az érintett termék közösségi piacra irányuló teljes kiviteli mennyiségére vonatkozó adatoknak, az eljárás során általa szolgáltatott jegyzékek összefüggéstelen adatokat tartalmaztak, amelyek ráadásul nem szolgáltattak olyan információkat, amelyek lehetővé tették volna a megállapított ellentmondások tisztázását. Végül a felperes által a közigazgatási eljárás során adott magyarázatok sem adtak meggyőző magyarázatot a megállapított eltérések vonatkozásában.

99      Másodszor a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszában a Bizottság rámutatott, hogy amennyiben a felperes által az ellenőrző látogatást megelőzően vagy annak során benyújtott, a közösségi piacon teljesített értékesítéseket ügyletenként részletező jegyzék nem tartalmazta volna a megállapított eltéréseket, az exportárat az említett jegyzékben szereplő ügyletek összességének figyelembevételével számította volna ki. E jegyzéket megbízhatónak vélelmezték volna, ha az érintett termék kivitelének – a felperes főkönyvéből származó – teljes mennyiségével való egyezésen túl az ügyletekből képzett minta ellenőrzése sikerrel zárult volna.

100    Harmadszor meg kell említeni, hogy az ügy iratai nem tartalmaznak olyan adatot, amely bizonyítja, hogy a Bizottság meghatalmazottjai ténylegesen ellenőrizték az értékesítéseknek az ellenőrző látogatás során létrehozott mintájával kapcsolatos iratokat. A felperes által hivatkozott bizonyítékok, amelyeket a Bizottság meghatalmazottjainak – a felperes közösségi piacon teljesített értékesítéseit ügyletenként részletező jegyzékben szereplő – bizonyos ügyletek mellé tett kézírásos feljegyzései képezik, legfeljebb azt bizonyítják, hogy e meghatalmazottak az említett értékesítéseket a mintavétel céljára kiválasztották, azt azonban nem, hogy az egyes értékesítésekhez kapcsolódó dokumentumokat is ellenőrizték.

101    Negyedszer az ügy irataiból nem következik, hogy a Bizottság akár a helyszíni ellenőrző látogatás során, akár azt követően jelezte volna, hogy hajlandó elfogadni és ellenőrizni a közösségi piacon teljesített értékesítéseket ügyletenként részletező olyan jegyzéket, amely megfelel az érintett termékre vonatkozó közösségi piacra irányuló kivitel helyesen megállapított, teljes mennyiségének. E vonatkozásban meg kell említeni, hogy a felperes által állításai alátámasztása érdekében hivatkozott értesítés a jogi képviselője által az egyik alkalmazottjának 2005. október 13‑án elküldött elektronikus levél. E levél először is említi, hogy a Bizottság egyik meghatalmazottja beleegyezett a rendes érték kiszámításához kapcsolódó bizonyos adatok (gyártási költségek) benyújtására adott határidő 2005. október 21‑ig történő meghosszabbításába, másodszor pedig azt, hogy ugyanezen meghatalmazott meg kívánta tudni, hogy a felperes közösségi piacra irányuló értékesítéseit ügyletenként részletező, a Bizottság rendelkezésére álló jegyzék végleges volt‑e.

102    Eltekintve attól a ténytől, hogy az említett levél nem a Bizottságtól, hanem a felperestől származik, meg kell állapítani, hogy nem szerepel benne az, hogy a Bizottság 2005. október 21‑én lejáró határidőt adott volna a közösségi piacra irányuló értékesítéseket ügyletenként részletező jegyzék javított változatának benyújtására. Ezenkívül abból a körülményből, amely szerint a Bizottság az ellenőrző látogatást követően benyújtott, a rendes értékkel kapcsolatos – például a gyártási költségeket érintő – javított adatokat fogadott el, nem következik, hogy az említett intézmény általánosságban kész volt az ellenőrző látogatást követően benyújtott javított – bármely egyéb szempontot érintő – adatok elfogadására. Ahogyan ugyanis az ellenőrző látogatás során a gyártási költségekre vonatkozó – a felperes által a dömpingellenes kérdőívre adott válasz keretében benyújtott – táblázatra írt kézírásos feljegyzésekből következik, a Bizottság meghatalmazottjai egyetlen, pontosan meghatározott javítás elvégzését kérték a felperestől, azaz hogy tüntessen fel egy meghatározott összeget a Sun Sang Kong Yuen (Hongkong) társaságnál felmerült költségek címén.

103    Ötödször hangsúlyozni kell, hogy az alaprendelet 18. cikke az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.8. pontja és II. melléklete tartalmának a közösségi jogba történő átültetését képezi, és azt lehetőség szerint a fenti rendelkezésekre tekintettel kell értelmezni (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑45/06. sz., Reliance Industries kontra Tanács és Bizottság ügyben 2008. szeptember 24‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 91. pontját). E vonatkozásban meg kell említeni, hogy a rendelkezésre álló adatok felhasználása akkor is indokolt, ha valamely vállalkozás megtagadja az együttműködést, vagy valótlan, illetve félrevezető információkat közöl, mivel az alaprendelet 18. cikke (1) bekezdésének második mondata nem ír elő szándékos magatartást.

104    Az érintett fél által bizonyos információk közlése érdekében kifejtett erőfeszítések mértéke ugyanis nem áll szükségszerűen arányban a közölt információk valódi minőségével, mindenesetre annak nem az egyetlen meghatározó eleme. Ennek megfelelően, amennyiben a kért információkat végül nem szerzi meg, a Bizottság a kért információkat illetően jogosult a rendelkezésre álló adatok felhasználására (az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.8. pontjával kapcsolatban lásd a WTO keretében létrehozott szakértői csoport „Egyiptom – A Törökországból származó acélvasalatok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes intézkedések” című, 2002. október 1‑jén elfogadott jelentésének 7.242. pontját).

105    A fenti értékelést megerősíti az alaprendelet 18. cikkének (3) bekezdése, amely szerint az információkat abban az esetben sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha azok nem minden szempontból tökéletesek, feltéve hogy az ésszerűen pontos ténymegállapítást a hiányosságok nem nehezítik meg indokolatlanul, az információk ellenőrizhetők, és azokat időben és megfelelő módon nyújtják be, továbbá hogy a fél a legjobb tudása szerint járt el. Az a tény tehát, hogy a fél a legjobb tudása szerint járt el, azon feltételek egyikét képezi, amelyeknek teljesülniük kell annak érdekében, hogy a Bizottság köteles legyen a hiányos információk figyelembevételére. Márpedig ahogyan az a fenti 98. pontból következik, annak ellenére, hogy a felperes birtokában volt a közösségi piacra irányuló teljes kiviteli mennyiségre vonatkozó adatoknak, az exportértékesítésekre vonatkozó közigazgatási eljárás során a Bizottsággal közölt adatok ellentmondók voltak, és ezért nem tekinthető úgy, mint aki a legjobb tudása szerint járt el.

106    E feltételek mellett a Bizottságnak nem állt fenn kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy az exportár kiszámítása céljából figyelembe vegye a felperes által az ellenőrző látogatást megelőzően benyújtott, a közösségi piacon teljesített értékesítéseket ügyletenként részletező jegyzékeket, mivel az azokban szereplő adatok összességének felhasználása szükségszerűen téves eredményhez vezetett volna (lásd a fenti 97–99. pontot).

107    A 2005. október 21‑én benyújtott jegyzéket illetően rá kell mutatni, hogy még abban az esetben is, ha az intézmények jogosultak az általuk meghatározott határidőn kívül hozzájuk benyújtott információk figyelembevételére (lásd ebben az értelemben a T‑413/03. sz., Shandong Reipu Biochemicals kontra Tanács ügyben 2006. július 13‑án hozott ítélet [EBHT 2006., II‑2243. o.] 67. pontját), a Bizottság jogosult volt az említett jegyzék figyelembevételének elutasítására, mivel annak ellenőrzését második látogatás nélkül nem lehetett elvégezni.

108    E vonatkozásban hozzá kell tenni, hogy a Bizottság nem lépte túl mérlegelési mozgásterét annak megállapításával, hogy az exportár kiszámítását az ellenőrző látogatás időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett érvényesen elvégezni (lásd a fenti 97–99. pontot). E megállapítás maga után vonja, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy az említett látogatást követően szolgáltatott jegyzék nem használható az exportár kiszámításának céljára, amennyiben nem vizsgálta meg a helyszínen a mintában szereplő ügyleteket. E körülmények között irreleváns az a tény, hogy a mintába felvett ügyletek a 2005. október 21‑én benyújtott jegyzékben is szerepelnek.

109    Tekintettel a közösségi piacon teljesített értékesítések ügyletenként részletezett – a felperes által a közigazgatási ejárás során benyújtott – jegyzékei vonatkozásában megállapított jelentős ellentmondásokra, azt a következtetést kell levonni, hogy a felperes az exportár kiszámítása során nem működött együtt az alaprendelet 18. cikke értelmében. Ennélfogva a második jogalapot el kell utasítani.

110    E feltételek mellett meg kell állapítani, hogy a felperes által az első jogalap keretében állított tévedés nem vezet a megtámadott rendelet jogellenességéhez, mivel még abban az esetben is, ha a felperes piacgazdasági elbánásban részesült volna, az intézmények mindenképpen kivetették volna rá a mintában szereplők esetében alkalmazott dömpingkülönbözetének súlyozott átlagát. Ennélfogva az első jogalapot is el kell utasítani.

111    A második jogalap elutasítására tekintettel nem kell határozni a Tanács arra vonatkozó kérelméről, hogy a felperes által a Törvényszék kérdéseire adott válaszok bizonyos részeit vegyék ki az ügy iratai közül (lásd a fenti 67. pontot).

 Az alaprendelet 3. cikkének megsértésén alapuló harmadik jogalapról

 A felek érvei

112    Az exportár meghatározásával kapcsolatban a felperes úgy véli, hogy a Tanács a megtámadott rendeletben nem vette figyelembe azt a tényt, hogy termékeit nem kapcsolt kereskedelmi vállalkozások részére értékesítette, amelyek közvetítő szerepet játszanak a kínai gyártók és a közösségi piacon letelepedett forgalmazók között.

113     A felperes szerint az olyan önálló kereskedelmi vállalkozások, mint a Pagoda társaság – amely a felperes közvetítőjeként jár el a közösségi piac felé irányuló értékesítésekben – a gyártási és forgalombahozatali költségek jelentős részét viselik, többek között a marketing, az exportszervezés és a kutatás fejlesztés területén. E költségeket, valamint a kereskedelmi vállalkozások haszonkulcsait figyelembe kellett volna venni a közösségi határparitáson számolt CIF‑árak meghatározása, ennélfogva pedig az árak alákínálásának és a felperes exporttevékenységéből eredő kárnak a kiszámítása érdekében.

114    Annak ellenére, hogy a Bizottság számszerűen ismerte a kereskedelmi vállalkozások szerepét és haszonkulcsát, amely számadatok megbízhatóságát nem vitatták, nem tett eleget az összes releváns tényezőnek a kár meghatározása céljából történő tárgyilagos vizsgálata követelményének az alaprendelet 3. cikkének és az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 3. cikkének megfelelően. A Bizottság azzal, hogy nem vette figyelembe egyrészt a felperes FOB‑ára és a közösségi határhoz érkezés között viselt költségeket, másrészt az olyan nem kapcsolt kereskedelmi vállalkozások haszonkulcsait, mint a Pagoda, a felperes tekintetében hibásan számította ki az alákínálási különbözetet. A helyes számítás alacsonyabb dömpingellenes vám kivetéséhez vezetett volna, illetve nem eredményezett volna dömpingellenes vámot.

115    A fentiekből az következik, hogy amennyiben a felperes piacgazgasági elbánásban részesülne, a fenti elemek figyelembevétele a dömpingkülönbözeténél alacsonyabb kárkülönbözethez vezetne.

116    A Tanács először is vitatja a jelen jogalap elfogadhatóságát arra hivatkozva, hogy a szóban forgó jogalap nem felel meg az eljárási szabályzat 44. cikkében foglalt követelményeknek, mivel abban nem szerepelnek világosan az annak alapjául szolgáló tények. A jogalap ugyanis nélkülözi az összefüggő érvelést, és az ott szereplő állítások nem mondanak ellent az intézmények által megállapított tényállásnak, és általuk elkövetett tévedést sem bizonyítanak.

117    Ezt követően a Tanács arra hivatkozik, hogy a felperes elmulasztotta megemlíteni, hogy annak oka, hogy az ő vonatkozásában nem került sor exportár megállapítására, abban keresendő, hogy nem állt rendelkezésre a közösségi piacon teljesített értékesítéseinek ügyletenként részletezett, megbízható jegyzéke. Ily módon az ő exportárát nem használták a Kínából származó behozatalra vonatkozó alákínálási különbözet kiszámítására. E különbözetek megállapítására a mintában szereplő és teljes mértékben együttműködő vállalkozások exportáraira történő hivatkozással került sor. Ennélfogva még annak feltételezése esetén is, hogy az intézményeknek a felperes exportárait meg kellett növelniük a közvetítő kereskedelmi vállalkozások hasznával, e következtetés nem módosítja a végső eredményt.

 A Törvényszék álláspontja

118    Először is figyelmen kívül kell hagyni a Tanács által felhozott és a fenti 116. pontban összefoglalt elfogadhatatlansági kifogást. A felperes ugyanis egyértelműen hivatkozott arra, hogy a kereskedelmi vállalkozások, például a Pagoda társaság létezésének, és ily módon az általuk megszerzett haszonnak a kárkülönbözet kiszámítása során történő figyelmen kívül hagyása az alaprendelet 3. cikke (2) bekezdése megsértésének minősül, mivel az említett rendelkezés az árak alákínálásának objektív vizsgálatát írja elő. Egyébiránt a felperes annak kifejtésével, hogy a nem kapcsolt kereskedelmi vállalkozások a hasznukat azt megelőzően szerzik meg, hogy a temékek belépnének a közösségi piacra, bemutatta azon indokot, amiért úgy véli, hogy az intézményeknek – ha el kívánták végezni az alákínálás objektív vizsgálatát – a saját exportárai kiszámításának keretében az említett haszonkulcsokat figyelembe kellett volna venniük. A felperes tehát kellő pontossággal adta elő kifogásait ahhoz, hogy lehetővé tegye a Tanács számára a neki felrótt mulasztások megértését, valamint azoknak a kár kiszámítása keretében betöltött jelentőségét, továbbá a Törvényszék számára a szóban forgó állítások megalapozottságának vizsgálatát.

119    A jogalap megalapozottságával kapcsolatban a fenti 112–115. pontból következik, hogy a felperes azt rója fel a Tanácsnak, hogy az árak alákínálásának kiszámítása céljából a kivitelei közösségi határparitáson számított CIF‑árának kiszámításakor nem vette figyelembe a kereskedelmi vállalkozások, különösen pedig a Pagoda társaság haszonkulcsait.

120    E vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy – ahogyan a második jogalap vizsgálatából (lásd a fenti 95–110. pontot) következik – az intézmények nem lépték túl mérlégelési mozgásterüket annak megállapításával, hogy a felperes által szolgáltatott, a közösségi piacon teljesített értékesítéseket ügyletenként részletező jegyzék nem használható a termeléséből származó termékek exportárának kiszámítása céljából. Így még annak feltételezése esetén is, hogy az intézményeknek az árak alákínálási különbözetét úgy kellett kiszámítaniuk, hogy a Pagoda kereskedelmi társaság közreműködését a felperesre vonatkozó, közösségi határparitáson számított CIF‑ár kiszámítása során figyelembe vették, annak semmilyen befolyása nem lehetett az alákínálási különbözet kiszámítására. Mivel ugyanis a felperes termékeinek exportárát nem használták fel az árak alulkínálásának kiszámítása céljából, a Pagoda társaság által az említett termékeknek a közösségi piacra irányuló szállítása keretében elért haszon nem befolyásolhatja a mintában szereplő, teljes mértékben együttműködő más társaságok exportárai alapján megállapított árak alákínálási különbözetét.

121    A fentiekből következően a harmadik jogalapot el kell utasítani.

 Az alaprendelet 20. cikkének megsértésén, a védelemhez való jog megsértésén és az indokolás hiányán alapuló negyedik jogalapról

 A felek érvei

122    A felperes arra hivatkozik, hogy az intézmények nem közölték vele megfelelő módon a közösségi ágazat által elszenvedett kárra vonatkozó új tényalapú elemzést, és nem kínálták fel a lehetőséget arra, hogy előterjessze a végleges vámok kiszámításával kapcsolatos, fent említett új értékelésre vonatkozó észrevételeit (lásd a fenti 41–48. pontot). Ezenkívül a Bizottság nem fejtette ki kellőképpen azon indokokat, amelyek szükségessé tették elemzésének megváltoztatását és az első javaslatában szereplőktől eltérő adatok alkalmazását.

123    Jóllehet a végleges tájékoztatóban a Bizottság úgy vélte, hogy az évi 140 millió pár mennyiségű cipőbehozatal nem károsítja a közösségi ágazatot, a végleges tájékoztató kiegészítésében ezen értéket jelentős mértékben, 41,5 millió párra csökkentette, anélkül hogy magyarázatot adott volna e változtatás okaira, amely azzal a „visszás hatással” járt, hogy a referenciaévek alapján elvégzett módosítással megváltoztatta a kivetett vámok értékét Kína és Vietnam között. Gazdasági céljukat illetően a késleltetett vámrendszer által bevezetett kvóták az olyan behozatali mennyiség által okozott nyomást hivatottak mérsékelni, amelyet mindazonáltal nem tekintenek tisztességtelen magatartásból származónak, míg a dömpingellenes intézkedéseket a tisztességtelen dömpingmagatartásokkal szemben alkalmazzák. A két rendszer közötti eltérések a nemzetközi kereskedelem szintjén is jelentősek, mivel a késleltetett vámrendszer azzal jár, hogy a behozatali mennyiséget semmilyen vám nem terheli, míg a véglegesen elfogadott rendszer a behozatali mennyiség egészét sújtja. E különbségekre tekintettel a felperesnek az új javaslatra vonatkozó észrevételei megtételére a Bizottság által biztosított ötnapos határidő nem volt elegendő, amit a felperes a közigazgatási eljárás során kifogásolt.

124    A megtámadott rendelet, amelynek (301) preambulumbekezdésében követték a Bizottság utolsó javaslatát, nem tartalmaz elegendő indokolást ezen eltérés tekintetében, és nem határozza meg ezen új módszer alkalmazásának indokait. A megtámadott rendelet (301) preambulumbekezdése ezzel szemben a végleges tájékoztató kiegészítése 280. pontjában megfogalmazottak megismétlésére szorítkozik, amely szintén nem tartalmaz további információt. Ezenkívül a végleges tájékoztató kiegészítésében semmilyen számadat, illetve számítás nem szerepel, amely alátámasztaná a megtámadott rendelet (301) preambulumbekezdésében ismertetett módszert, és nem ad magyarázatot az első javaslatban alkalmazottaktól eltérő évek, értékek és mennyiségek alapulvételére vonatkozóan. Az intézmények egyébiránt megsértették az alaprendelet 20. cikkét, amely előírja az azon alapvető tényeket és megállapításokat alátámasztó részletek közlését, amelyek alapján a Bizottság a végleges intézkedések elfogadását kívánja javasolni. A Bizottság új megközelítését alátámasztó ténybeli értékelést ugyanis nem magyarázták meg, és nem is igazolták.

125    Ezen túlmenően a Bizottság megsértette a felperes védelemhez való jogát, mivel nem tette lehetővé számára, hogy érdemben kifejthesse álláspontját olyan jelentős kérdésekre vonatkozóan, mint az új javaslat ésszerűsége, az állított tények és körülmények pontossága és relevanciája, a Bizottságnak a dömpingre és a közösségi ágazatnak okozott kárra vonatkozó megállapításai alátámasztása érdekében végzett számítások és előadott bizonyítékok. A két rendszert ugyanis azon ténybeli elemzést illetően, amelyeken alapulnak, alapvető különbségek jellemzik. E különbségek teljesen eltérő következményekhez vezettek a kínai és a vietnami gyártók esetében, anélkül hogy a Bizottság magyarázatot adott volna arra, hogy miként jutott erre az eredményre, illetve lehetőséget adott volna az érdekelteknek arra, hogy védelemhez való jogukat gyakorolhassák.

126    A Tanács arra irányuló kísérlete, hogy arra hivatkozva csökkentse a két javaslat közötti különbségeket, hogy az elfogadott rendszer figyelembe veszi azt a tényt, hogy csupán a meghatározott küszöbértéket túllépő behozatali mennyiség okoz kárt, azt eredményezi, hogy kárt nem okozó behozatali mennyiségekre vetnek ki dömpingellenes vámot, amely az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdésébe ütközik. Az a tény, hogy a felperes e rendszerre tekintettel az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdésében előírt minimális tíznapos határidőnél rövidebb időn belül tehetett észrevételeket, egyébiránt nem hozható fel ellene, és nem orvosolja a Bizottság által szolgáltatott információk hiányosságait. Azt a kérdést ugyanis, hogy a Bizottság megfelelő határidőt biztosított‑e a felperes védelemhez való jogának tiszteletben tartása céljából, a Bizottság által elfogadott módszert illető változtatás jelentőségére, valamint az új jogi és ténybeli megközelítésre vonatkozó adatok vagy magyarázatok hiányára tekintettel kell értékelni. E tekintetben a felperes megjegyzi, hogy amikor az intézmények nem nyújtanak megfelelő magyarázatot az általa alkalmazott módszerre és tényértékelésre vonatkozóan, korlátozott jelentőséggel bír az a tény, hogy lehetőséget biztosítottak az észrevételek tételére, és nem eredményezi az alaprendelet 20. cikkéből, a közösségi jog általános elveiből vagy a WTO jogából eredő követelmények teljesülését. Ezenfelül a Bizottság maga igen szigorú ütemtervet fogadott el, amely kizárta a végleges tájékoztató kiegészítésére vonatkozó észrevételek megtételére nyitva álló határidő bárminemű meghosszabbítását. Ezenkívül a több hónapig tartó megbeszélés a késleltetett vámrendszerre, és nem a véglegesen elfogadott rendszerre vonatkozott.

127    A felperes úgy véli, hogy a végleges tájékoztató kiegészítésének hiányosságai és a túl rövidre szabott határidő miatt nem volt lehetősége arra, hogy ismertesse a Bizottsággal azon indokokat, amelyek miatt az elfogadott megközelítés nem megfelelő, illetve ésszerűtlen, és az e dokumentumban szereplő javaslatot alátámasztó módszerre és számszerű adatokra vonatkozó álláspontját sem tudta kifejteni.

128    Végül a felperes hozzáteszi, hogy ha megfelelő módon lehetővé tették volna számára a végleges tájékoztató kiegészítésére vonatkozó észrevételek tételét, először is előadta volna, hogy a javasolt rendszer sérti az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdését, mivel dömpingellenes vám kivetéséhez vezet olyan behozatali mennyiség tekintetében, amely nem okoz kárt, másodszor azt, hogy egyéni kárküszöböt kellett volna számolni rájuk vonatkozóan, harmadszor pedig azt, hogy a Bizottság utolsó javaslata ésszerűtlen és aránytalan, mivel a felülvizsgált ténybeli értékelés – amelyet nem magyaráztak meg, és nem is igazoltak – azzal a „visszás hatással” járt, hogy megváltoztatta a dömpingellenes intézkedések súlyát Kína és Vietnam között.

129    A Tanács, akit a Bizottság és a CEC támogat, vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

130    Negyedik jogalapja keretében a felperes először is előadja, hogy az intézmények megsértették az alaprendelet 20. cikkét azzal, hogy a Bizottság egyrészt nem közölte azokat az adatokat, amelyekre a végleges tájékoztató kiegészítésében végzett számításokat alapította, másrészt nem biztosított az ugyanezen cikk (5) bekezdésével összhangban elegendő időt arra, hogy a felperes teljes körű észrevételeket tehessen az új megközelítésre vonatkozóan.

131    Másodsorban a felperes azt állítja, hogy az intézmények sem a végleges tájékoztatóban, sem annak kiegészítésében, sem pedig a megtámadott rendeletben nem ismertették az azon módszert igazoló okokat, amelyet a kárt nem okozó behozatali mennyiség figyelembevétele érdekében alkalmaznak, és amely a kárkülönbözet csökkentésére irányul a kárt nem okozó behozatali mennyiség dömpingellenes vám alól való mentesítése helyett. E körülmények sértik a felperesek védelemhez való jogát és az indokolási kötelezettséget.

132    Előzetesen meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 20. cikke előírja az érintett felek – többek között az exportőrök – meghallgatáshoz való joga gyakorlásának módját, amely jog a közösségi jogrend által elismert alapvető jog, és magában foglalja az azon alapvető tényekről és megállapításokról való tájékoztatás jogát, amelyek alapján végleges dömpingellenes vám bevezetését tervezik javasolni (a C‑49/88. sz., Al Jubail Fertilizer kontra Tanács ügyben 1991. június 27‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑3187. o.] 15. pontja és a T‑147/97. sz., Champion Stationery és társai kontra Tanács ügyben 1988. november 19‑én hozott ítélet [EBHT 1988., II‑4137. o.] 55. pontja).

133    E körülmények között a felperesnek az alaprendelet 20. cikkének megsértésére vonatkozó érveit úgy kell értelmezni, hogy azok az említett rendelkezést is magában foglaló közösségi jogrend által védett védelemhez való jogának megsértésére vonatkoznak (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑88/98. sz., Kundan és Tata kontra Tanács ügyben 2002. november 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4897. o.] 131. pontját).

134    E vonatkozásban emlékeztetni kell arra, hogy a dömpingellenes rendelet elfogadását megelőzően vizsgálattal érintett vállalkozások részére biztosítani kell, hogy a közigazgatási eljárás során lehetőségük legyen kifejteni álláspontjukat a tényállás és a hivatkozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint a Bizottság által a dömpingmagatartás fennállására és az abból eredő kárra vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált bizonyítékokról (a fenti 132. pontban hivatkozott Al‑Jubail Fertilizer kontra Tanács ügyben hozott ítélet 17. pontja, a C‑458/98. P. sz., Industrie des poudres sphériques kontra Tanács nügyben 2000. október 3‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑8147. o.] 99. pontja, a fenti 132. pontban hivatkozott Champion Stationery és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 55. pontja, valamint a fenti 133. pontban hivatkozott Kundan és Tata kontra Tanács ügyben hozott ítélet 132. pontja).

135    Ebben az összefüggésben azt is meg kell állapítani, hogy a végső nyilvánosságra hozatal hiányos jellegéből csak akkor következik a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet jogellenessége, ha e mulasztás miatt az érdekelt felek nem tudták hatékonyan megvédeni érdekeiket. Ez az eset akkor áll fenn, amikor a mulasztás az ideiglenes intézkedések során alkalmazottaktól eltérő tényeket vagy szempontokat érint, amelyekre különös figyelemmel kell lenni a végső nyilvánosságra hozatalban az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése szerint. Azonos okok miatt ugyanez az eset áll fenn, amikor a mulasztás a végleges tájékoztató közlését követően a Bizottság vagy a Tanács által elfogadott határozatot megalapozóktól eltérő tényekre vagy szempontokra vonatkozik, ahogy az az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdése utolsó mondatából következik.

136    A jelen esetben, ahogy az a fenti 42–44. pontban szerepel, a Bizottság a végleges tájékoztatóban először azon a tényen alapuló késleltetett vámrendszert javasolta, hogy az évi 140 millió párt meghaladó mennyiségű cipőbehozatal okozott kárt az alaprendelet 3. cikkének értelmében. Ezen értékelés egyrészt az ilyen kárt megakadályozó mennyiségi kvótarendszer 2005. január 1‑jéig való fennállásán, másrészt pedig a Kínából 2005‑ben behozott mennyiségek számításán alapult. E javaslat szerint dömpingellenes vámmal kell sújtani a Kínából származó 140 millió párt meghaladó mennyiségű cipőbehozatalt. E vám a referenciaárakhoz viszonyított – a jelen esetben 23%‑os – alákínálási különbözettel egyenlő.

137    Mindazonáltal, ahogy az a fenti 47. és 48. pontban kifejtésre került, a Bizottság a végleges tájékoztató kiegészítésének keretében módosította a kár elhárításához szükséges vám kiszámítására vonatkozó javaslatát. Ezen új megközelítés szintén az alaprendelet 3. cikke értelmében kárt nem okozó behozatali mennyiség létezésén alapult. Ugyanakkor a végleges tájékoztató kiegészítése szerint mind e kárt nem okozó behozatali mennyiség kiszámítási módja, mind e mennyiségnek a javasolt végleges vám kiszámítására vonatkozó hatása eltért a végleges tájékoztatóban említettektől.

138    Különösképpen a végleges tájékoztató kiegészítésében a Bizottság először is arra emlékeztetett, hogy a Kínából származó behozatalra vonatkozóan a referenciaárakhoz viszonyított alákínálási különbözet 23%‑os volt. Másodsorban megállapította, hogy a vizsgálati időszak alatt ezen országból érkező behozatali mennyiség a két célországból származó behozatali mennyiség 38%‑át tette ki. E százalékérték a Kínából és Vietnamból 2003‑ban érkező teljes behozatali mennyiségre (109 millió pár cipő) alkalmazva körülbelül 41,5 millió pár cipőnek felelt meg, amely mennyiséget úgy tekintettek, hogy nem okoz kárt a közösségi ágazatnak. Harmadrészt a Bizottság úgy vélte, hogy e mennyiség a Kínából 2005‑ben érkező behozatali mennyiség 28,26%‑ának felelt meg. Végül negyedrészt az eredetileg megállapított dömpingkülönbözetet (23%) 28,26%‑kal csökkentette, amely 16,5%‑os „súlyozott” dömpingkülönbözetet eredményezett.

139    A fentiekből következik, hogy a végleges tájékoztatóban és a végleges tájékoztató kiegészítésében ismertetett módszer közötti különbségek a következők. Először is ahelyett, hogy a kárt nem okozó éves behozatali mennyiséget a Kínából 2005‑ben érkező behozatali mennyiségben határozta volna meg, a Bizottság ezen éves mennyiséget úgy állapította meg, hogy a 2003‑ban behozott cipőmennyiséget – 109 millió pár – megszorozta 38%‑kal. Ez az a százalékérték, amely az ebből az országból származó behozatali mennyiségnek a két célországból a vizsgálati időszak alatt behozott teljes cipőmennyiséghez viszonyított arányát fejezi ki. Másodsorban ahelyett, hogy ezen éves mennyiséget – amelyet a végleges tájékoztató kiegészítésének 278–280. pontjában kárt nem okozónak minősített – mentesítette volna a dömpingellenes vám alkalmazása alól, a Bizottság figyelembe vette e mennyiséget a kár elhárítása mértékének csökkentése és a dömpingellenes vámnak az első importált pár cipőtől kezdve történő alkalmazása révén.

140    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy a Bizottság – miután az érdekelt felek megfogalmazták a végleges tájékoztatóra vonatkozó észrevételeiket – módosította elemzését, önmagában nem jelenti a védelemhez való jog megsértését. Ugyanis amint az az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdésének utolsó mondatából következik, a végleges tájékoztató a Bizottság vagy a Tanács által később meghozható döntéseket nem befolyásolja. E rendelkezés csupán azt írja elő a Bizottságnak, hogy a lehető legrövidebb időn belül hozza nyilvánosságra azokat a tényeket és szempontokat, amelyek eltérnek a végleges tájékoztatóban szereplő eredeti elemzését alátámasztó tényektől és szempontoktól. Ugyanis ezek összefoglalása révén érthetik meg az érdekeltek azokat az okokat, amelyek következtében az intézmények eltérő álláspontot fogadtak el.

141    Következésképpen annak meghatározása érdekében, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta‑e a felperesnek az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdése utolsó mondatából eredő jogait, még annak ellenőrzése szükséges, hogy a Bizottság közölte‑e vele a kárra és az annak elhárításához szükséges intézkedések mibenlétére vonatkozó új elemzés céljából elfogadott tényeket és szempontokat, amennyiben azok eltérnek a végleges tájékoztatóban elfogadottaktól (lásd a fenti 135. pontot).

142    E tekintetben a Bizottság először is a végleges tájékoztató kiegészítésében kifejtette, hogy az új javaslata szerint nem szükséges különbséget tenni az importőrök különböző kategóriái között.

143    Ezt követően azon adatokat illetően, amelyek alapján a Bizottság a kárkülönbözetet 23%‑ról 16,5%‑ra módosította, a felperes tévesen állítja, hogy azokhoz nem volt hozzáférése. A fenti 138. pontban ismertetett, a kárkülönbözetnek a kárt nem okozó behozatali mennyiségre tekintettel való módosítására vonatkozó módszer ugyanis szerepel a végleges tájékoztató kiegészítésében. Kétségtelen, hogy e dokumentum nem tájékoztat a Kínából 2005‑ben érkező behozatal pontos mennyiségéről, amely lehetővé tenné annak ellenőrzését, hogy a 28,26%‑os érték megfelel a valóságnak. Mindazonáltal tekintettel arra, hogy a Bizottság szerint a 41,5 millió pár cipő a Kínából 2005‑ben érkező behozatali mennyiség egészének 28,26%‑át képviseli, ebből az következik, hogy ez utóbbi behozatali mennyiség 146,85 millió pár cipő volt. A felperes egyébiránt maga ismétli meg ezt a számítást 2006. augusztus 2‑i elektronikus levelében (lásd a fenti 49. pontot).

144    Az előző megfontolásokból következik, hogy a Bizottság a felperes tudomására hozta azt az érvelést, amelyet a kárkülönbözetnek a kárt nem okozó behozatali mennyiségre tekintettel való kiszámítása céljából követett. A Bizottság ismertette az összes olyan számszerű adatot is, amelyet e célból relevánsnak ítélt, így a felperes védelemhez való jogát e tekintetben nem sértette meg.

145    A Tanácshoz hasonlóan hangsúlyozni kell azt is, hogy a felperes jogalapja – ahogyan azt a keresetlevelében kifejtette – a védelemhez való joga, és nem az alaprendelet 1. cikke (1) bekezdésének megsértésére vonatkozik. Ebből következik, hogy annak eldöntését, hogy a megtámadott rendeletben elfogadott rendszer összeegyeztethető‑e az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdésével, amennyiben dömpingellenes vámot vet ki azon éves küszöbérték alatti behozatali mennyiségre, amelyet kárt nem okozónak tekintettek, nem került felülvizsgálat céljából a Törvényszék elé.

146    Az előírt határidőt illetően a felek egyetértenek abban, hogy az 2006. augusztus 2‑án járt le.

147    A Bizottság azzal, hogy a felperesnek tíz napnál rövidebb határidőt biztosított a végleges tájékoztató kiegészítésére vonatkozó észrevételek megtételére, megsértette az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdését (a fenti 132. pontban hivatkozott Champion Stationery és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 80. pontja). Mindamellett ez a körülmény önmagában nem vezet a megtámadott rendelet megsemmisítéséhez. Ugyanis azt is meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy a felperes a törvényes határidőnél rövidebb idővel rendelkezett, konkrétan érintette‑e a védelemhez való jogát a szóban forgó eljárásban (a Törvényszék T‑35/01. sz., Shanghai Teraoka Electronic kontra Tanács ügyben 2004. október 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3663. o.] 331. pontja).

148    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes 2006. augusztus 2‑i elektronikus levelében emlékeztetett a Bizottság számításaira, és egy eltérő eredményhez vezető, szerinte méltányos más számítási módot terjesztett elő. Ennélfogva a felperes megértette a Bizottság érvelését, és lehetősége volt más megközelítést javasolni a részére, anélkül hogy kérte volna a részére biztosított határidő meghosszabbítását. E körülmények között meg kell állapítani, hogy lehetősége volt érdemben kifejteni álláspontját.

149    Ebből következően a felperes védelemhez való jogát nem sértették meg.

150    Azonos okok miatt el kell utasítani a felperes azon érvelését, amely a kár elhárítása mértékének kiszámítása céljából alkalmazott módszerre vonatkozó indokolási kötelezettség megsértésén alapul. A megtámadott rendelet indokolását ugyanis többek között a felperessel közölt információra, és az általa a közigazgatási eljárás során tett észrevételekre tekintettel kell értékelni (a Törvényszék T‑33/98. és T‑34/98. sz., Petrotub és Republica kontra Tanács egyesített ügyekben 1999. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑3837. o.] 107. pontja).

151    A jelen esetben, ahogy az a fenti 56. pontban megállapításra került, a megtámadott rendelet (296)‑(301) preambulumbekezdése tartalmazza azokat a megállapításokat, amelyek alapján a Tanács elfogadta a végül alkalmazott módszert. Következésképpen tekintettel arra a tényre, hogy a Bizottság a felperesek tudomására hozta azt az érvelést, amelyet a kárkülönbözetnek a kárt nem okozó behozatali mennyiségre tekintettel való kiszámítása céljából követett, és ismertette velük az összes olyan számszerű adatot is, amelyet e célból relevánsnak ítélt (lásd az alábbi 166‑168. pontot), meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendeletet a jogilag megkövetelt módon indokolták.

152    Ezért a negyedik jogalapot el kell utasítani.

 A téves jogalkalmazáson és a közösségi ágazat által elszenvedett kárra vonatkozó nyilvánvaló mérlegelési hibán alapuló ötödik jogalapról

 A felek érvei

153    A felperes úgy véli, hogy a kárra vonatkozó határozat nem alapul kellően hosszú szokásos behozatali időszakon, és ennélfogva azt nem megbízható és objektív adatok alapján hozták. Tekintettel ugyanis arra, hogy a vizsgálati időszak 2004. április 1‑jétől 2005. március 31‑ig tartott, a Bizottság – csupán 2005 első negyedévének alapulvételével – meggyőződött arról, hogy a behozatali mennyiségnek a kvótarendszer lejártát követő növekedése döntő mértékben okozott kárt a közösségi ágazatnak. A jelentős kár 2004‑ben való fennállására utaló nyilvánvaló jelekből – amelyekre a Bizottság a végleges tájékoztató új H. címében szereplő 277. pontban hivatkozik – nem következik az, hogy 2004‑ben valóban jelentős kár következett be. Azt, hogy 2004‑ben nem következett be jelentős kár, megerősíti az a tény, hogy a behozatali mennyiség ebben az évben 2003‑hoz képest csekély mértékben növekedett, valamint alátámasztja a végleges tájékoztató 285. pontja.

154    Márpedig a 2005. év első három hónapja alkotja azon piac megnyitásának kezdeti időszakát, amelyet több mint tizenkét éven keresztül szigorú mennyiségi kvótarendszer szabályozott. Ahogy azt a Bizottság a végleges tájékoztatóban megállapította, a kvótarendszer lejártát követő ezen időszakot mesterségesen torzították az ezen eseményhez kapcsolódó elvárások. A megtámadott rendelet tehát olyan, rövid időszakra vonatkozó adatokon alapul, amely a kvóták eltörléséből fakadóan nem tudott megbízható adatokat biztosítani. Ebből következik, hogy a Tanács megsértette az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdését. Ezenfelül semmi sem bizonyítja azt, hogy a Bizottság az érintett időszak egészére vonatkozóan megvizsgálta a kártényezőket.

155    Végül a felperes emlékeztet arra, hogy a kvótarendszernek nem célja, hogy orvosolja a dömpingelt behozatal következményeit.

156    A Tanács, akit a Bizottság és a CEC támogat, vitatja a felperes érvelését.

 A Törvényszék álláspontja

157    Először is meg kell jegyezni, hogy a dömpingellenes vám bevezetése nem valamely korábbi magatartás szankcióját jelenti, hanem a dömpingmagatartásból eredő tisztességtelen versennyel szembeni védelmi és védintézkedést. A vizsgálatot tehát a lehető legaktuálisabb információk alapján kell lefolytatni, hogy meg lehessen határozni a közösségi ágazat dömpingmagatartásokkal szembeni védelméhez megfelelő dömpingellenes vámokat (a fenti 134. pontban hivatkozott Industrie des poudres sphériques kontra Tanács ügyben hozott ítélet 91. és 92. pontja, és a Törvényszék T‑138/02. sz., Nanjing Metalink kontra Tanács ügyben 2006. november 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4347. o.] 60. pontja).

158    Ily módon, amikor az intézmények megállapítják, hogy az addig mennyiségi korlátozásoknak alávetett termék behozott mennyisége az említett korlátozások lejártát követően nő, a közösségi ágazatot ért kár értékelése céljából e növekedést figyelembe vehetik.

159    Másodsorban – ahogyan arra a Tanács rámutatott – a Bizottságnak a végleges tájékoztató 283. pontjában szereplő azon értékeléséből, amely szerint a behozott termékmennyiség nőtt a kvótarendszer lejártát követően, nem következik az, hogy az intézmények a kár fennállásának megállapítása érdekében kizárólag e mennyiségi tényezőre hagyatkoztak volna.

160    Végül, amint az a megtámadott rendelet (162), (168) (170), (187) (206) és (216)–(240) preambulumbekezdéséből kitűnik, az intézmények a kár és az okozati összefüggés szempontjából több olyan tényezőt figyelembe vettek, amelyek nemcsak a vizsgálati időszak utolsó negyedévére, hanem az érintett időszakra is vonatkoztak.

161    Ebből következően az ötödik jogalapot el kell utasítani.

 Az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének megsértésén és az exportár, illetve a rendes érték összehasonlítását érintő nyilvánvaló értékelési hibán alapuló hatodik jogalapról

 A felek érvei

162    A felperes arra hivatkozik, hogy a Tanács – azáltal, hogy nem végezte el az exportár és a rendes érték tisztességes összehasonlítását – megsértette az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdését. A Bizottság által a különböző típusú lábbelik összehasonlítása céljából alkalmazott módszer ugyanis torzított eredményekhez vezetett.

163    A felperes különösen arra hivatkozik, hogy a Bizottság egyetlen termékkód alá sorolt több olyan lábbelitípust, amelyek gyártási költsége és gyártelepi paritáson számított ára jelentős eltéréseket mutatott. Következésképpen „jelentősen torzított dömpingkülönbözet” az exportárak és a nemzeti piacon fizetett árak összehasonlításának eredménye.

164    A vizsgálat során a Bizottság olyan példákat hozott fel, amelyek esetében egyetlen termékkód rendkívül eltérő stílusú lábbeliket ölelt fel, például egyrészről az „alkalmi cipőket”, másrészről pedig a „mokaszinokat”. Márpedig nyilvánvaló, hogy e lábbelitípusok különböznek a felhasznált bőr, az előállítás folyamata és a minőség tekintetében, ami eltérő árakhoz vezet. Az alkalmazott rendszer kisebb finomítása kielégítené a tisztességes összehasonlítás igényét, anélkül hogy veszélyeztetné a módszer hatékonyságát. A Bizottság a közigazgatási eljárás során részletes bizonyítékokat kapott, amelyek bizonyították, hogy több típusú, rendkívül eltérő árú lábbelit soroltak be egyetlen termékkód alá. E feltételek mellett a Bizottság kötelezettsége, hogy finomítsa saját rendszerét, és nem a felperes feladata, hogy másikat javasoljon helyette.

165    A Tanács által a megtámadott rendelet (143) preambulumbekezdésében e vonatkozásban védelmezett azon állásponttal kapcsolatban, amely szerint leginkább a termékkódok rendszere következetes alkalmazásának van jelentősége, a felperes azt a választ adja, hogy valamely helytelen módszer következetes alkalmazása nem orvosolhatja annak helytelen jellegét, amely a fogyasztók szempontjából nézve összehasonlíthatatlan termékek összehasonlításának a velejárója. Ezenkívül az ügyben semmilyen megfelelő ellenőrzési eljárást nem alkalmaztak.

166    Az állítólagosan elvégzett kiigazításokon alapuló érv hatástalan, mivel a szóban forgó kiigazítások nem orvosolják a fent említett hiányosságokat.

167    A felperes másodlagosan arra hivatkozik, hogy a megtámadott rendelet (143) preambulumbekezsésében szereplő tanácsi következtetések esetében hiányzik az indokolás, mivel a megállapított árbeli eltéréseket csak hipotetikusan igazolták, anélkül hogy pontos bizonyítékokra támaszkodtak volna.

168    Ráadásul az említett következtetések alapjául szolgáló adatokat nem közölték a felperessel, ami a védelemhez való jog megsértésének minősül.

169    A felperes hozzáteszi, hogy a Bizottság a termékkódok rendszerét az árak alákínálási különbözetének és a kár elhárításához szükséges dömpingellenes vámnak az értékelése céljából is alkalmazta. A Bizottság megközelítése tehát nyilvánvalóan helytelen, amennyiben például valamely „mokaszin” típusú kínai lábbeli CIF‑árának és valamely olasz „alkalmi cipő” gyártelepi paritáson számított árának összehasonlításához vezet. Márpedig e módszer akadályozza a releváns tényeknek a kár meghatározása érdekében történő „objektív és ésszerű értékelését”.

170    A Tanács – akit a Bizottság és a CEC támogat –a felperes érveit részben mint elfogadhatatlant, részben pedig mint megalapozatlant vitatja. A felperes érveinek elfogadhatóságát illetően arra hivatkozik, hogy a kereset mellékleteire történő általános hivatkozásra alapított jogalap elfogadhatatlan. Ilyen helyzet állt elő a közigazgatási eljárás során a Bizottság elé terjesztett észrevételekkel kapcsolatos érvelés esetében.

 A Törvényszék álláspontja

171    A Tanács által előadott elfogadhatatlansági kérelmet illetően meg kell jegyezni, hogy a felperes az érveit kellő pontossággal adta elő ahhoz, hogy a Tanács megérthesse a megtámadott rendelettel szemben megfogalmazott kifogásokat, valamint azok jelentőségét a dömpingkülönbözet és a kár kiszámítása keretében, illetve ahhoz, hogy a Törvényszék értékelni tudja a szóban forgó állítások megalapozottságát. Ezenkívül a mellékletekre történő hivatkozás – ahogyan azt a jelen ügyben tették – célja a keresetben szereplő állítások bizonyítása, ami a mellékletek alapvető funkciója.

172    Ha az érintett termékkörbe tulajdonságaik és áruk szempontjából jelentősen eltérő termékek széles választéka tartozik, elengedhetetlennek bizonyulhat azok többé‑kevésbé egynemű kategóriákba történő besorolása. E művelet célja – ahogyan azt a felek is állítják – a hasonló termékek tisztességes összehasonlításának lehetővé tétele, és ily módon a dömpingkülönbözet, illetve a nem megfelelő összehasonlítások folytán okozott kár téves kiszámításának elkerülése.

173    A jelen esetben a Bizottság azt kérte a kínai, brazil gazdasági szereplőktől, hogy az alábbi táblázatban szereplő jellemzők alapján hozzák létre termékeik termékkódját:

Terület leírása		Jelentése
Lábbeli kategóriája		Jelölje meg a lábbeli kategóriáját. Válasszon az alábbiak közül:
		– városi (alkalmi) cipők							A
		– szandálok							B
		– „vietnami papucsok”							C
		– klumpák							D
		– egyéb: családi cipők, mokaszinok, fonott anyagú cipők stb.							E
Fogyasztó típusa		Jelölje meg a fogyasztó kategóriáját. Válasszon az alábbiak közül:
		– férfiak							A
		– nők							B
		– uniszex							C
		– gyermekek							D
Lábbeli típusa		Jelölje meg a terméke típusát. Válasszon az alábbiak közül:
		– nem fedi a bokát							A
		– fedi a bokát, de a lábszárat nem							B
		– a bokát és a lábszárat is fedi							C
A külső talp anyaga		Jelölje meg a külső talp anyagát. Válasszon az alábbiak közül:
		– bőr, vagy bőr és más anyagok kombinációja							1
		– gumi, krepp vagy parafa							2
		– PU (poliuretán) – PVC (polivinil‑klorid)							3
		– fa							4
		– egyéb							5
A lábbeli bélése		Jelölje, hogy a lábbeli rendelkezik‑e béléssel. Válasszon az alábbiak közül:
		– bélelt							1
		– nem bélelt							2

174    A fentiek alapján az a bokát nem fedő uniszex városi cipő, amelynek külső talpa gumiből készült, és béléssel rendelkezik, az ACA21 termékkódot kapja.

175    A dömpingkülönbözet megállapításával kapcsolatban a végleges tájékoztatóhoz mellékelt, az ügy iratainak 303. oldalán szereplő táblázatból következik, hogy a Bizottság az egyes termékkódokhoz tartozó rendes érték kiszámítását minden esetben a Brazíliában összegyűjtött adatok alapján végezte. Ezenkívül az ügy iratainak 302. oldalán található táblázatból következik, hogy a Bizottság valamennyi termékkód esetében összehasonlította a rendes értéket az exportárral, és 28,95%‑os dönpingkülönbözetet számított ki.

176    A Kínából származó export által okozott kár kiszámításával kapcsolatban az ügy iratainak 299. oldalán szereplő táblázatból következik, hogy a Bizottság kiszámította az egyes termékkódokhoz tartozó cipők egy párra eső átlagárát annak érdekében, hogy azt összehasonlítsa azzal a referenciaárral, amelyet a közösségi ágazatnak 6%‑os nyereség elérése mellett meg kell kapnia (lásd a megtámadott rendelet (292) preambulumbekezdését). A két ár közötti pozitív különbség a referenciaárak alákínálási különbözetét, és ily módon a közösségi ágazat által elszenvedett, 23%‑ra számított kárt jelenti (lásd a fenti 56. pontot).

177    A jelen esetben a felperes azt állítja, hogy a kérdéses kategóriák létrehozása érdekében alkalmazott feltételek annyira homályosak voltak, hogy azok következtében egyetlen termékkód alá rendkívül eltérő tulajdonságokkal rendelkező, és ily módon rendkívül eltérő árú lábbelik kerültek. Mindez mind a dömpingkülönbözet, mind a kár kiszámítását torzította. Állításainak alátámasztása érdekében a felperes olyan táblázatot nyújtott be, amely szerint több termékkód olyan lábbeliket tartalmazott, amelyek árai olyan mértékben eltértek egymástól, hogy a megfelelő termékek nem voltak többé összehasonlíthatók. Ezen adatok öt kínai gazdasági szereplőtől származtak, amelyek közül három a mintába tartozik. Például az AAB21 termékkód alá a 4. sz. gyártó által szolgáltatott információk szerint gyártelepi paritáson számított 26,30 USD árú lábbelik, illetve gyártelepi paritáson számított 112,09 USD árú lábbelik is tartoztak.

178    E vonatkozásban meg kell említeni, hogy a termékkódokat az érintett termék meghatározása alá tartozó alkategóriák sajátosságai alapján hozzák létre, nem pedig az egyes termékek ára szerint. Az a körülmény tehát, hogy valamely termékkód alá olyan termékek tartoznak, amelyek ára széles skálán mozog, önmagában nem bizonyítja, hogy az említett rendszer alkalmazása céljából választott feltételek nem relevánsak.

179    Ahogyan azt a Tanács hangsúlyozza, a felperes nem fejti ki, melyek voltak a magas áron, illetve az alacsony áron értékesített lábbelik közötti fizikai eltérések, sem pedig azt, hogy ezen eltéréseket hogyan lehetett volna valamely másik rendszerben figyelembe venni. Ezenkívül, ahogyan arra a Tanács a megtámadott rendelet (143) preambulumbekezdésében rámutatott, az árbeli különbségek olyan különböző tényezőknek tudhatók be, mint például a divatirányzatok, és a piac pszichológiája, amelyek nem akadályozzák szükségszerűen a termékeknek az adott termékkódon belüli összehasonlíthatóságát. A felperes tehát nem.bizonyította, hogy az öt jellemzőn alapuló, Bizottság által megalkotott módszer nyilvánvalóan nem megfelelő.

180    A felperesnek azon a tényen alapuló érvével kapcsolatban, hogy az „E” (egyéb) kategóriába tartozó lábbelik köre egyaránt magában foglalja az „alkalmi cipőket” és a mokaszinokat (lásd a fenti 164. pontot), a Tanács megállapításához hasonlóan meg kell jegyezni, hogy e mező a termékkódrendszer kidolgozásához használt öt kritérium közül csak egynek felel meg, és a felperes nem bizonyította, hogy az eltérések olyan lennének, hogy azok – a méltányos összehasonlítás biztosítása érdekében – igazolnák további lábbelikategóriák létrehozását.

181    Végül az indokolás hiányára alapított kifogásokkal kapcsolatban (lásd a fenti 167. pontot) meg kell jegyezni, hogy arra vonatkozó bizonyíték hiányában, hogy az árkülönbségek olyan fizikai eltérésekből eredtek, amelyeket a termékkód nem vett kellőképpen figyelembe, az intézmények nem voltak kötelesek arra, hogy részletesebb magyarázattal szolgáljanak az említett különbségek lehetségek okai vonatkozásában.

182    Következésképpen a hatodik jogalapot, valamint a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

183    A Törvényszék eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

184    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 4. §‑ának megfelelően a Bizottság, a CEC és az olasz gyártók maguk viselik a saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a Sun Sang Kong Yuen Shoes Factory (Hui Yang) Corp. Ltd‑t kötelezi a saját, valamint az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségek viselésére.

3)      Az Európai Bizottság, a Confédération européenne de l’industrie de la chaussure (CEC), a BA.LA. di Lanciotti Vittorio & C. Sas és a tizenhat további beavatkozó – akiknek a nevét a melléklet tartalmazza – maga viseli a saját költségeit.

Martins Ribeiro Papasavvas Dittrich

Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. március 4‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Calzaturificio Elisabet Srl (székhelye: Monte Urano [Olaszország]),

Calzaturificio Iacovelli di Iacovelli Giuseppe & C. Snc (székhelye: Monte Urano),

Calzaturificio Leopamy Srl (székhelye: Monte Urano)

Calzaturificio Lunella Srl (székhelye: Monte Urano),

Calzaturificio Mia Shoe Snc di Gattafoni Carlo & C. (székhelye: Monte Urano),

Calzaturificio Primitempi di Monaldi Geri (székhelye: Monte Urano),

Calzaturificio R. G. di Rossi & Galie Srl (székhelye: Monte Urano),

Calz. S. G. di Seghetta Giampiero e Sergio Snc (székhelye: Monte Urano),

Carim Srl (székhelye: Monte Urano),

Florens Shoes SpA (székhelye: Monte Urano),

Gattafoni Shoe Snc di Gattafoni Giampaolo & C. (székhelye: Monte Urano),

Grif Srl (székhelye: Monte Urano),

Missouri Srl (székhelye: Monte Urano),

New Swing Srl (székhelye: Monte Urano),

Podosan Medical Shoes di Cirilli Michela (székhelye: Monte Urano),

Viviane Sas (székhelye: Monte Urano)

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

A jogvita előzményei és a megtámadott rendelet

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

Az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának megsértésén alapuló első jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

Az alaprendelet 18. cikkének megsértésén alapuló második jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

Az alaprendelet 3. cikkének megsértésén alapuló harmadik jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

Az alaprendelet 20. cikkének megsértésén, a védelemhez való jog megsértésén és az indokolás hiányán alapuló negyedik jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

A téves jogalkalmazáson és a közösségi ágazat által elszenvedett kárra vonatkozó nyilvánvaló mérlegelési hibán alapuló ötödik jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

Az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének megsértésén és az exportár, illetve a rendes érték összehasonlítását érintő nyilvánvaló értékelési hibán alapuló hatodik jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

A költségekről

* Az eljárás nyelve: angol.

1 – A bizalmas adatok nem láthatók.