A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hetedik tanács)

2022. december 21.(*)

„Dömping – Kínából származó egyes polivinil‑alkoholok behozatala – Végleges dömpingellenes vámok – Meghatározott célra történő felhasználásra szánt behozatalok mentessége – Megsemmisítés iránti kereset – Elválaszthatóság – Végrehajtási intézkedéseket maguk után vonó, rendeleti jellegű jogi aktusok – Közvetlen érintettség – Keresettel megtámadható jogi aktus – Elfogadhatóság – Az (EU) 2016/1036 rendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdése – Hátrányos megkülönböztetés nélkül kivetett vám – Egyenlő bánásmód”

A T‑747/20. sz. ügyben,

az EOC Belgium (székhelye: Oudenaarde [Belgium], képviselik: Y. Melin és I. Fressynet ügyvédek)

felperes

az Európai Bizottság (képviselik: K. Blanck, G. Luengo és M. Gustafsson, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács),

a tanácskozások során tagjai: R. da Silva Passos elnök, V. Valančius, I. Reine, L. Truchot (előadó) és M. Sampol Pucurull bírák,

hivatalvezető: H. Eriksson tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2022. június 9‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikkre alapított keresetében a felperes EOC Belgium a Kínai Népköztársaságból származó egyes polivinil‑alkoholok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vámok kivetéséről szóló, 2020. szeptember 25‑i (EU) 2020/1336 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2020. L 315., 1. o.) 1. cikke (4) bekezdésének megsemmisítését kéri.

I.      A jogvita előzményei

2        2020. szeptember 25‑én a Bizottság elfogadta a 2020/1336 végrehajtási rendeletet.

3        A Bizottság a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében kivetette a fenti 1. pontban említett dömpingellenes vámokat.

4        A 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdésével a Bizottság mentességet vezetett be e vámok alól (a továbbiakban: szóban forgó mentesség). E rendelkezés a következőket írja elő:

„Az (1) bekezdésben meghatározott termékek mentesülnek a végleges dömpingellenes vám alól, amennyiben behozataluk a kartongyártási ágazat számára por alakban gyártott és értékesített száraz ragasztóanyag‑keverékek előállítása céljából történik. E termékeket a 952/2013/EU rendelet 254. cikkében meghatározott meghatározott célú felhasználás alá kell vonni annak bizonyítása érdekében, hogy azokat kizárólag a fent említett használatra importálták.”

5        A 2020/1336 végrehajtási rendeletnek az Európai Unió érdekével foglalkozó részének „Ragasztóanyag‑gyártók” című 6.3.4. pontjában a Bizottság kifejtette azon indokokat, amelyek miatt úgy határozott, hogy az említett rendeletben kivetett végleges dömpingellenes vám alól mentesíti bizonyos polivinil‑alkoholok (a továbbiakban: PVA) behozatalát. E mentesség, amely a száraz ragasztóanyag‑keverékek gyártóira alkalmazandó, az utóbbiak érdekeinek azon kedvezőtlen hatásokkal szembeni védelmére irányul, amelyeket az említett vámok kivetése a helyzetükre gyakorolhat.

6        A felperes egy Belgiumban letelepedett társaság, amely PVA‑t importál, és PVA‑ból folyékony ragasztóanyagot állít elő.

II.    A felek kérelmei

7        A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdését;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

8        A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

III. A jogkérdésről

9        Mivel a Bizottság több elfogadhatatlansági kifogást hozott fel, meg kell vizsgálni a kereset elfogadhatóságát.

A.      Az elfogadhatóságról

10      A kereset elfogadhatatlanságának megállapítása érdekében a Bizottság először is arra hivatkozik, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése nem választható el a fenti rendelet többi részétől, másodszor arra, hogy e rendelet végrehajtási intézkedéseket von maga után, harmadszor pedig arra, hogy az a felperest sem közvetlenül, sem személyében nem érinti.

11      Ezt követően a Bizottság azt állítja, hogy a felperes a kereshetőségi jogának alátámasztása érdekében nem hivatkozhat a hatékony jogorvoslathoz való jogra.

12      Végül a Bizottság arra hivatkozik, hogy amennyiben a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy a felperest közvetlenül érinti a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése, e rendelkezés nem minősül megtámadható jogi aktusnak.

13      A felperes keresetének elfogadhatóságát fenntartja.

1.      A 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikke (4) bekezdésének elválaszthatóságáról

14      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében valamely uniós aktus részleges megsemmisítése csak abban az esetben lehetséges, ha a megsemmisíteni kért elemek elválaszthatók az aktus többi részétől. E tekintetben a Bíróság ismételten megállapította, hogy e követelmény nem teljesül, ha az aktus részleges megsemmisítése folytán annak lényeges tartalma megváltozik (lásd: 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

15      Valamely uniós jogi aktus részei elválaszthatóságának vizsgálata tehát e részek hatályának vizsgálatát feltételezi, annak értékelése végett, hogy megsemmisítésük módosítja‑e ezen aktus szellemét és lényegét (lásd: 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

16      A jelen ügyben a felperes kizárólag a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikke (4) bekezdésének megsemmisítését kéri (lásd a fenti 7. pontot), amely bevezeti a szóban forgó mentességet.

17      Az ilyen mentesség, mivel kivételt ír elő a dömpingellenes vámok kivetéséről szóló szabály alól, főszabály szerint elválasztható az e szabályt megállapító rendelettől.

18      A Bizottság által hivatkozott 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítéletben (C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 44–53. pont) a Bíróság olyan valószínűsítő körülményeket nevezett meg, amelyek lehetővé teszik annak meghatározását, hogy mely esetekben nem választható el a dömpingellenes vám alóli mentesség az említett vámokat megállapító rendelettől.

19      A 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet (C‑204/16 P, EU:C:2017:838) alapjául szolgáló ügy tárgyát a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott kristályos szilícium fotovillamos modulok és alapvető részeik (azaz elemek) behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2013. december 2‑i 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2013. L 325., 1. o.) képezte.

20      A Bíróság megállapította, hogy az 1238/2013 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése, amely előírta, hogy a Bizottság által elfogadott kötelezettségvállalásokat felajánló vállalatok által számlázott bizonyos termékek behozatala mentesül az említett rendelet 1. cikkében megállapított dömpingellenes vám alól, nem választható el az említett rendelet többi rendelkezésétől, és különösen az említett vámok kivetését előíró rendelkezésektől (2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 55. pont).

21      A Bíróság megállapította, hogy bár alakilag a vám kivetése tűnik a főszabálynak, a vámmentesség kötelezettségvállalást követő alkalmazása pedig a kivételnek, valójában a szóban forgó két rendelkezés ugyanazon cél elérésére irányuló alternatív és egymást kiegészítő intézkedések (2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 44–53. pont).

22      E következtetés levonása során a Bíróság valószínűsítő körülmények összességére támaszkodott. Először is megállapította, hogy mind a vámok kivetését, mind pedig mentességet előíró intézkedés által követett célok azonosak. Így mind a vámok kivetése, mind a kötelezettségvállalások elfogadása a jelen ügyben arra irányult, hogy kiküszöbölje a kristályos szilícium fotovillamos modulok és alapvető részeik behozatala dömpingjének az uniós gazdasági ágazatára gyakorolt kedvezőtlen hatását (2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 44–48. pont). Másodszor a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó két rendelkezés egymást kiegészítő jellegű. E tekintetben azok gazdasági következményeire hivatkozott (2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 49–51. pont). Végül harmadszor, a Bíróság megállapította, hogy a mentesség nem kivételes jellegű. E tekintetben rámutatott, hogy a mentesség az érintett termékek behozatalának 70%‑ára alkalmazandó (2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 52. és 53. pont).

23      A Bíróság által a 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet (C‑204/16 P, EU:C:2017:838) alapjául szolgáló ügyben elfogadott megoldás tehát olyan valószínűsítő körülmények összességén alapul, amelyek olyan sajátos helyzetet jellemezhetnek, amely kezdeti elemzés alapján egyszerű mentességnek, így valamely szabály alóli kivételnek tűnhet, de amely valójában a vitatott intézkedés elkülöníthetetlen, következésképpen elválaszthatatlan részét képezi.

24      A szóban forgó mentesség elválasztható jellegéről való döntéshez tehát meg kell határozni, hogy a jelen ügyben fennállnak‑e ilyen jellegű valószínűsítő körülmények.

25      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében előírthoz hasonló dömpingellenes vám kivetése az állítólagos dömping uniós gazdasági ágazatra gyakorolt káros hatásának elhárítására irányul (lásd ebben az értelemben: 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 46. pont).

26      Mindazonáltal az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8‑i (EU) 2016/1036 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2016. L 176., 21. o.; a továbbiakban: alaprendelet) 21. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy – többek között az érintett termék felhasználói érdekeinek védelme érdekében – annak ellenére ne fogadjon el dömpingellenes intézkedéseket, hogy dömping és kár fennállását állapította meg.

27      A jelen ügyben a szóban forgó mentesség, amelyet az alaprendelet 21. cikke alapján fogadtak el, amint az a 2020/1336 végrehajtási rendelet (625) preambulumbekezdéséből kitűnik, arra irányul, hogy védje a PVA egyes felhasználóinak, vagyis a száraz ragasztóanyag‑keverékek gyártóinak érdekeit azon kedvezőtlen hatásoktól, amelyeket a dömpingellenes vámok kivetése a helyzetükre gyakorolhat.

28      A szóban forgó mentesség célja tehát eltér a fenti 25. pontban említett, a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (1) bekezdése által követett célkitűzéstől, míg a 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet (C‑204/16 P, EU:C:2017:838) alapjául szolgáló ügyben a dömpingellenes vámok kivetése és az e vámok alóli mentesség azonos célt szolgált (lásd a fenti 22. pontot).

29      Másodszor, a 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet (C‑204/16 P, EU:C:2017:838) alapjául szolgáló ügyben az Európai Unió Tanácsa, a megtámadott rendelet kibocsátója olyan kereskedelempolitikai védintézkedéseket vezetett be, amelyek két különböző és egymást kiegészítő intézkedésből álló egységet vagy „csomagot” alkottak, amelyek közül az egyik dömpingellenes vám kivetésére, a másik pedig az e dömpingellenes vámok alóli mentesítésre irányult azon társaságok tekintetében, amelyek kötelezettségvállalásait a Bizottság elfogadta (2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑204/16 P, EU:C:2017:838, 44. pont).

30      Ezzel szemben a jelen ügyben a szóban forgó mentesség nem kiegészíti a dömpingellenes vámok kivetését, hanem járulékos jellegű ezen adókivetéshez képest.

31      A szóban forgó mentességnek a dömpingellenes vámok kivetéséhez képest fennálló járulékos jellege a 2020/1336 végrehajtási rendelet indokolásának a szóban forgó mentességre vonatkozó preambulumbekezdéseiből következik. Az említett preambulumbekezdések kizárólag a 2020/1336 végrehajtási rendelet azon részében szerepelnek, amely a ragasztóanyag‑gyártók érdekére, valamint azon kedvezőtlen hatásokra vonatkozik, amelyek az utóbbiakat a dömpingellenes vámok kivetése folytán érhetik. A szóban forgó mentesség igazolását tehát a Bizottság a 2020/1336 végrehajtási rendeletnek csak az azt érintő részére korlátozta, ami a Bizottság által a mentességnek tulajdonított járulékos jellegre utaló valószínűsítő körülménynek minősül.

32      Harmadszor, a 2020/1336 végrehajtási rendelet (628) preambulumbekezdése a szóban forgó mentességet úgy írja le, mint amelyet „kivételesen” adnak meg, azzal, hogy az arra vonatkozó eljárás „szigorúan a száraz ragasztóanyag‑keverékekre korlátozódik, és semmilyen körülmények között nem terjeszthető ki más ragasztóanyag‑gyártók által előállított egyéb termékekre (például folyékony ragasztóanyagokra)”.

33      E tekintetben a Bizottság maga is rámutatott, amikor a 2020/1336 végrehajtási rendelet (627) preambulumbekezdésében megvizsgálta a szóban forgó mentesség által esetlegesen kiváltott hatásokat, egyrészt hogy a ragasztóanyagok piaci szegmense az uniós felhasználás 17%‑át teszi ki, és a szegmensnek csupán 4%‑át adja az az egyetlen száraz ragasztóanyagot előállító gyártó, amely jelentkezett.

34      Ezzel szemben a 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet (C‑204/16 P, EU:C:2017:838) alapjául szolgáló ügyben adott mentesség, mivel az az érintett termékek behozatalának 70%‑ára vonatkozott (lásd a fenti 22. pontot), nem volt kivételes jellegű.

35      A fenti 25‑34. pontban kifejtett megfontolásokból az következik, hogy a Bíróság által a 2017. november 9‑i SolarWorld kontra Tanács ítélet (C‑204/16 P, EU:C:2017:838) alapjául szolgáló ügyben figyelembe vett és a fenti 22. pontban említett valószínűsítő körülmények egyike sem áll fenn a jelen ügyben.

36      Egyébiránt egyetlen más, az ügy irataiból kitűnő körülmény alapján sem lehet arra következtetni, hogy a szóban forgó mentesség nem a dömpingellenes vám kivetését előíró szabály alóli kivételnek, hanem ugyanazon cél elérésére irányuló, a fenti szabályhoz képest alternatív és kiegészítő jellegű intézkedésnek minősül (lásd a fenti 21. pontot).

37      Következésképpen, a szóban forgó mentesség elválasztható a dömpingellenes vám kivetését előíró szabálytól.

38      Hozzá kell tenni, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése nem szorítkozik arra, hogy első mondatában meghatározza a szóban forgó mentességet. E rendelkezés második mondata (lásd a fenti 4. pontot) előírja, hogy mentesség esetén a PVA az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9‑i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 269., 1. o.) 254. cikkében említett meghatározott célú felhasználás alá kerül, annak bizonyítása céljából, hogy azt kizárólag a fenti 4. pontban említett felhasználás céljából importálták.

39      Ez utóbbi rendelkezésnek kizárólag az a célja, hogy kijelölje azt a vámeljárást, amely alá a szóban forgó mentességben részesülő PVA behozatalai tartoznak.

40      Mivel a szóban forgó mentesség, amelynek az elvét a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikke (4) bekezdésének első mondata rögzíti, elválasztható az említett rendelet többi részétől, az e cikk második mondatában előírt, a fenti mentesség alá tartozó termékekre alkalmazandó vámeljárás kijelölésére szorítkozó szabály is átveszi az említett mentességtől annak elválasztható jellegét.

41      Következésképpen, figyelemmel a fenti 37. pontban szereplő következtetésre, a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése teljes egészében elválasztható e rendelet többi rendelkezésétől.

42      A fentiekre tekintettel a Bizottság által felhozott egyéb érvek, nevezetesen először is a dömpingellenes vám kivetésének és a szóban forgó mentességnek a 2020/1336 végrehajtási rendelet ugyanazon cikkében való egyidejű szerepeltetése, másodszor a szóban forgóhoz hasonló mentesség alkalmazásának ritkasága, harmadszor a szóban forgó mentességgel kapcsolatos részletes indokolás, negyedszer a gazdasági szereplők által az említett mentesség vizsgálata során benyújtott észrevételek száma, ötödször, e mentesség megsemmisítésének a Cordialra, a száraz ragasztóanyag‑keverékeket gyártó azon cégre gyakorolt jelentős gazdasági következményei, amelynek helyzetét a Bizottság a 2020/1336 végrehajtási rendeletben figyelembe vette, valamint e megsemmisítésnek az utóbbi ügyfeleire gyakorolt jelentős gazdasági következményei, hatodszor pedig a Bizottság által kinyilvánított azon szándék, hogy egyes tagállamok vonakodása ellenére ragaszkodik e jogi aktus elfogadásához, nem relevánsak a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikke (4) bekezdése elválasztható jellegének megkérdőjelezése szempontjából.

43      A Bizottság által hivatkozott elfogadhatatlansági kifogást tehát el kell utasítani.

2.      Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételekről

44      Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése két olyan esetet szabályoz, amelyben kereshetőségi jog illeti meg a természetes vagy jogi személyeket annak érdekében, hogy eljárást indítsanak olyan jogi aktusok ellen, amelyeknek nem címzettjei. Egyrészt, ilyen eljárások csak azzal a feltétellel indíthatók, hogy e jogi aktusok őket közvetlenül és személyükben érintik. Másrészt ilyen személy keresetet indíthat olyan végrehajtási intézkedéseket nem tartalmazó, rendeleti jellegű jogi aktussal szemben, amely őt közvetlenül érinti (2013. december 19‑i Telefónica kontra Bizottság ítélet, C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 19. pont; 2018. október 18‑i Internacional de Productos Metálicos kontra Bizottság ítélet, C‑145/17 P, EU:C:2018:839, 32. pont).

45      Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételeket az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében rögzített, hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jog fényében kell értelmezni anélkül azonban, hogy az az EUM‑Szerződés által kifejezetten előírt feltételek figyelmen kívül hagyásához vezetne (lásd: 2020. december 3‑i Changmao Biochemical Engineering kontra Distillerie Bonollo és társai ítélet, C‑461/18 P, EU:C:2020:979, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46      A jelen ügyben a felperes nem címzettje a 2020/1336 végrehajtási rendeletnek. Kereshetőségi joga tehát csak akkor ismerhető el, ha a fenti 44. pontban említett két eset valamelyike alá tartozik.

47      A jelen kereset elfogadhatóságát a fenti 44. pontban említett második esetre tekintettel kell megvizsgálni.

48      Először is meg kell határozni, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet rendeleti jellegű jogi aktusnak minősül‑e, másodszor, hogy von‑e maga után végrehajtási intézkedéseket, harmadszor pedig hogy közvetlenül érinti‑e a felperes helyzetét.

a)      A rendeleti jellegű jogi aktusról

49      Az ítélkezési gyakorlat szerint a rendeleti jellegű jogi aktusok az általános hatályú jogi aktusok, a jogalkotási aktusok kivételével (2013. október 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 61. pont; 2020. október 28‑i Sarantos és társai kontra Parlament és Tanács végzés, C‑84/20 P, nem tették közzé, EU:C:2020:871, 29. pont).

50      Elsőként azt kell meghatározni, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet 14. cikkének (4) bekezdése általános hatállyal bír‑e, másodszor pedig azt, hogy e rendelet nem jogalkotási aktus‑e.

51      Először is, a szövegéből az következik, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése általános hatályú rendelkezés, mivel objektív módon meghatározott helyzetekre alkalmazandó, valamint általánosan és elvontan körülírt személyek kategóriája vonatkozásában fejt ki joghatásokat (lásd a fenti 4. pontot).

52      A 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikke (4) bekezdésének általános hatályát megerősíti az említett rendelet indokolása, amelynek (630) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„Ezzel kapcsolatban a Bizottság egyértelműsítette, hogy a [szóban forgó] mentesség […] nem [csak a Cordialra vonatkozik], hanem valamennyi száraz ragasztóanyag‑keveréket gyártó vállalatra megkülönböztetéstől mentes módon érvényes […]„.

53      Másodszor, amint az a 2020/1336 végrehajtási rendelet (672) és (673) preambulumbekezdéséből kitűnik, az említett rendeletet a Bizottság azt követően fogadta el, hogy a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16‑i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 55., 13. o.) 5. cikkének (5) bekezdésében előírt feltételeknek megfelelően a szóban forgó rendelettervezetet a fellebbviteli bizottság elé terjesztette.

54      A fenti 49‑53. pontban kifejtett megfontolásokból következik, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet nem minősül jogalkotási aktusnak, mivel azt nem az EUMSZ 289. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében vett rendes jogalkotási eljárás keretében, illetve nem az e rendelkezések értelmében vett különleges jogalkotási eljárás keretében fogadták el (lásd ebben az értelemben: 2013. február 5‑i BSI kontra Tanács végzés, T‑551/11, nem tették közzé, EU:T:2013:60, 43. pont; 2021. szeptember 14‑i Far Polymers és társai kontra Bizottság végzés, T‑722/20, nem tették közzé, EU:T:2021:598, 55. pont).

55      Mivel a fenti 49. és 50. pontban említett két feltétel teljesül, meg kell állapítani, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet, amely 1. cikkének (4) bekezdése előírja a szóban forgó mentességet, rendeleti jellegű jogi aktus. E minősítést egyébként a Bizottság sem vitatja. Meg kell tehát vizsgálni, hogy e mentesség maga után von‑e végrehajtási intézkedéseket, vagy sem.

b)      A végrehajtási intézkedések hiányáról

56      Az ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulata értelmében vett „amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket” kifejezést e rendelkezés céljának tükrében kell értelmezni, amely – amint az a fenti rendelkezés keletkezésének körülményeiből is kitűnik – annak elkerülésére irányul, hogy a magánszemély jogsértést legyen kénytelen elkövetni azért, hogy bírósághoz fordulhasson. Márpedig, amennyiben a rendeleti jellegű jogi aktus közvetlen hatást gyakorol valamely természetes vagy jogi személy jogi helyzetére anélkül, hogy végrehajtási intézkedések meghozatalát írná elő, fennállna annak a kockázata, hogy a szóban forgó személy nem rendelkezik hatékony bírói jogvédelemmel, amennyiben nem áll rendelkezésére az uniós bíróság előtti közvetlen jogorvoslati út ahhoz, hogy a szóban forgó rendeleti jellegű jogi aktus jogszerűségét kétségbe vonhassa. Végrehajtási intézkedések hiányában ugyanis valamely természetes vagy jogi személy – még abban az esetben is, ha az őt közvetlenül érintené – csak azután kérhetné e jogi aktus bírósági felülvizsgálatát, ha megsértette az abban szereplő rendelkezéseket azért, hogy a nemzeti bíróságok előtt ellene indított eljárásban hivatkozhasson e jogi aktus jogellenességére (2013. december 19‑i Telefónica kontra Bizottság ítélet, C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 27. pont; 2018. november 6‑i Scuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság, Bizottság kontra Scuola Elementare Maria Montessori és Bizottság kontra Ferracci ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, a továbbiakban: Montessori ítélet, EU:C:2018:873, 58. pont).

57      Ellenben, amennyiben valamely rendeleti jellegű jogi aktus végrehajtási intézkedéseket von maga után, az uniós jogrend tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálata biztosított, függetlenül attól, hogy a szóban forgó intézkedések az Uniótól vagy a tagállamoktól származnak‑e. Mivel természetes vagy jogi személyek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételek miatt közvetlenül nem támadhatják meg az uniós bíróság előtt a rendeleti jellegű uniós jogi aktusokat, az ilyen aktusok velük szemben való alkalmazása ellen azon végrehajtási intézkedések megtámadásával védekezhetnek, amelyeket ezen aktusok vonnak maguk után (2013. december 19‑i Telefónica kontra Bizottság ítélet, C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 28. pont; 2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, a továbbiakban: Montessori ítélet, EU:C:2018:873, 59. pont).

58      A dömpingellenes vámok területén a 952/2013 rendelettel bevezetett vámrendszer előírja, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelethez hasonló rendelet által megállapított vámok beszedésére a nemzeti hatóságok által elfogadott, „végrehajtási intézkedéseknek” minősítendő intézkedések alapján kerül sor (lásd ebben az értelemben: 2018. október 18‑i Internacional de Productos Metálicos kontra Bizottság ítélet, C‑145/17 P, EU:C:2018:839, 59. és 60. pont; 2019. szeptember 19‑i Trace Sport végzés, C‑251/18, EU:C:2019:766, 31. pont; 2013. február 5‑i BSI kontra Tanács végzés, T‑551/11, nem tették közzé, EU:T:2013:60, 45–53. pont).

59      Mindazonáltal annak értékelése céljából, hogy valamely rendeleti jellegű jogi aktus von‑e maga után végrehajtási intézkedéseket, kizárólag a kereset tárgyát kell támpontul venni (2013. december 19‑i Telefónica kontra Bizottság ítélet, C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 31. pont; 2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 61. pont). Ráadásul amennyiben a felperes csupán az aktus részleges megsemmisítését kéri, csak azon végrehajtási intézkedéseket kell adott esetben figyelembe venni, amelyeket a jogi aktus e része esetleg maga után von (2018. október 18‑i Internacional de Productos Metálicos kontra Bizottság ítélet, C‑145/17 P, EU:C:2018:839, 53. pont).

60      Márpedig a felperes kizárólag a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdését vitatja.

61      Következésképpen a Bizottság állításával ellentétben annak meghatározása érdekében, hogy a jelen ügyben fennállnak‑e végrehajtási intézkedések, nem kell figyelembe venni azokat a végrehajtási intézkedéseket, amelyeket a fenti 58. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (1) bekezdése, amely a dömpingellenes vámok kivetését írja elő, szükségképpen maga után von (lásd a fenti 3. pontot).

62      Egyébiránt szintén annak értékelése érdekében, hogy valamely rendeleti jellegű jogi aktus von‑e maga után végrehajtási intézkedéseket, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulata alapján a jogorvoslati jogára hivatkozó személy helyzetét kell figyelembe venni. Irreleváns tehát, hogy a szóban forgó jogi aktus a többi jogalannyal szemben von‑e maga után végrehajtási intézkedéseket (2013. december 19‑i Telefónica kontra Bizottság ítélet, C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 30. pont; 2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 61. pont).

63      Márpedig nem vitatott, hogy a felperes, amely kizárólag folyékony ragasztóanyag gyártása céljából importál PVA‑t, nem részesülhet a szóban forgó mentességben.

64      Következésképpen, még ha feltételezzük is, hogy a 952/2013 rendelet 254. cikke szerinti meghatározott célú felhasználási eljárás, amelyre a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése a második mondatában hivatkozik (lásd a fenti 4. pontot) végrehajtási intézkedések nemzeti hatóságok általi elfogadását vonja maga után, ezek az intézkedések nem alkalmazhatók a felperesre.

65      Így nem releváns a Bizottság azon érvelése, amely szerint először is a Cordialnak és a szóban forgó mentesség többi kedvezményezettjének a 952/2013 rendelet alapján engedélyt kell kapniuk a vámhatóságoktól arra, hogy e mentességben részesülhessenek, másodszor pedig az ilyen mentesség a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikke (4) bekezdésének végrehajtási intézkedése.

66      Kétségtelen, hogy a felperes kérheti a szóban forgó mentesség megadását annak érdekében, hogy az érintett vámhatóságok azt megtagadják, mely utóbbi elutasító határozatot vitathatja.

67      Mindazonáltal a felperes által a nemzeti hatóságokhoz benyújtott kérelem elutasítása nem tekinthető valamely uniós jogi aktus végrehajtási intézkedésének, ha megállapítható, hogy mesterséges lenne az említett felperest ilyen kérelem benyújtására kötelezni (lásd ebben az értelemben: 2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 66. és 67. pont).

68      Márpedig, mivel a jelen ügyben a felperes nem felel meg a 2020/1336 végrehajtási rendeletben a szóban forgó mentességre való jogosultsághoz előírt feltételeknek, mesterséges lenne arra kötelezni, hogy az érintett vámhatóságokat arra kérje, hogy e mentességet megadják a számára, és hogy az e kérelmet elutasító jogi aktust a nemzeti bíróság előtt vitassa annak érdekében, hogy az a fenti bíróságot arra indítsa, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikke (4) bekezdésének érvényességével kapcsolatban a Bírósághoz forduljon (lásd ebben az értelemben: 2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 65. és 66. pont; 2020. október 28‑i Associazione GranoSalus kontra Bizottság ítélet, C‑313/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:869, 41. pont).

69      A fenti 56‑68. pontban kifejtett megfontolásokból következik, hogy a Bizottság állításával ellentétben a szóban forgó mentesség nem von maga után a felperessel szembeni végrehajtási intézkedéseket.

70      Végrehajtási intézkedések hiányában meg kell vizsgálni a közvetlen érintettségre vonatkozó feltételt.

c)      A közvetlen érintettségről

71      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt azon feltétel, miszerint a kereset tárgyát képező határozatnak közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, két együttes feltétel teljesülését követeli meg, nevezetesen elsőként azt, hogy a vitatott intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, másfelől azt, hogy ne hagyjon mérlegelési jogkört az intézkedés végrehajtására kötelezett címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az Európai Unió szabályozása alapján történik (1998. május 5‑i Dreyfus kontra Bizottság ítélet, C‑386/96 P, EU:C:1998:193, 43. pont; 2008. március 13‑i Bizottság kontra Infront WM ítélet, C‑125/06 P, EU:C:2008:159, 47. pont; 2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P–C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 42. pont).

1)      A második, a vitatott intézkedés végrehajtására kötelezett címzettek mérlegelési jogkörének hiányára vonatkozó kritériumról

72      Meg kell állapítani, hogy a második kritérium nem releváns egy olyan intézkedés esetében, amely – mint a jelen ügyben is – nem von maga után a felperessel szembeni végrehajtási intézkedéseket (lásd ebben az értelemben: 2015. július 7‑i Federcoopesca és társai kontra Bizottság ítélet, T‑312/14, EU:T:2015:472, 38–40. pont).

73      Mindenesetre az alaprendelet „Általános rendelkezések” című 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az ideiglenes vagy végleges dömpingellenes vámokat rendelettel kell kivetni, beszedésükről, az ilyen vámokat kivető rendelet által meghatározott formában, összegben és egyéb kritériumok szerint, a tagállamok gondoskodnak […]”

74      Így a dömpingellenes rendeletek végrehajtásáért felelős tagállamok főszabály szerint semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkeznek (lásd ebben az értelemben: 2020. december 3‑i Changmao Biochemical Engineering kontra Distillerie Bonollo és társai ítélet, C‑461/18 P, EU:C:2020:979, 59. pont; 2016. október 18‑i Crown Equipment [Suzhou] és Crown Gabelstapler kontra Tanács ítélet, T‑351/13, nem tették közzé, EU:T:2016:616, 24. pont).

75      A jelen ügyben a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése azáltal, hogy a mentességet kizárólag attól a feltételtől tette függővé, hogy az érintett termékek behozatala a kartongyártási ágazat számára por alakban gyártott és értékesített száraz ragasztóanyag‑keverékek előállítása céljából történik, semmilyen mérlegelési mozgásteret nem hagy a végrehajtásával megbízott nemzeti vámhatóságok számára.

76      Ami a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdésében szereplő, a PVA‑nak a 952/2013 rendelet 254. cikkében említett meghatározott célra történő felhasználási eljárás alá vonásáról szóló szabályt illeti, e rendelkezés, amelynek egyetlen célja azon vámeljárás megjelölése, amely alá a PVA‑nak a szóban forgó mentességben részesülő behozatalai tartoznak (lásd a fenti 39. pontot) ezen okból nem kérdőjelezheti meg e mentesség tisztán automatikus jellegét. Ezenkívül az említett rendelkezés már csak a szövege okán is, amely nem határoz meg más feltételt a meghatározott célú felhasználásra vonatkozó szabályozás alkalmazásához, mint a PVA‑nak biztosított mentességet, szintén nem hagy mérlegelési mozgásteret a nemzeti vámhatóságok számára.

77      Következésképpen teljesül a fenti 71. pontban említett második feltétel, amit egyébként egyik fél sem vitatott.

2)      A felperes jogi helyzetére gyakorolt közvetlen hatásokra vonatkozó első feltételről

78      Keresete elfogadhatóságának alátámasztására a felperes arra hivatkozik, hogy PVA‑felhasználóként a szóban forgó mentesség kedvezményezettjeinek versenytársa. A közvetlen érintettség feltételét illetően a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék a jelen ügyben alkalmazza a Bíróság által a 2018. november 6‑i Montessori ítéletben (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873) az állami támogatásokkal kapcsolatban elfogadott megoldást. Megjegyzi, hogy a szóban forgó mentesség versenyhátrányba hozza őt a száraz ragasztóanyag‑keverékek gyártóival szemben.

79      E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az a körülmény, amely szerint valamely uniós jogi aktus valamely gazdasági szereplőt kedvezőtlen versenyhelyzetbe hoz, önmagában véve még nem elegendő annak megállapításához, hogy e jogi aktus érinti az utóbbi jogi helyzetét, sem pedig ahhoz, hogy ezáltal őt közvetlenül érinti (lásd ebben az értelemben: 2015. április 28‑i T & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet, C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 34., 36. és 37. pont; 2015. szeptember 17‑i Confederazione Cooperative Italiane és társai kontra Anicav és társai ítélet, C‑455/13 P, C‑457/13 P és C‑460/13 P, nem tették közzé, EU:C:2015:616, 47–49. pont; 2019. február 28‑i Tanács kontra Growth Energy és Renewable Fuels Association ítélet, C‑465/16 P, EU:C:2019:155, 81. pont).

80      Mindazonáltal a 2018. november 6‑i Montessori ítélet (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873) 43. pontjában a Bíróság kimondta, hogy az az állami támogatások területén elfogadott bizottsági határozat, amely valamely gazdasági szereplőnek versenyhátrányt okozhat azáltal, hogy érintetlenül hagyja a versenytársai számára kedvező nemzeti intézkedések hatásait, úgy tekinthető, mint amely közvetlenül érinti a fenti gazdasági szereplő jogi helyzetét.

81      Amint az a 2018. november 6‑i Montessori ítélet (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873) 43. és 52. pontjából következik, a Bíróság az általa elfogadott megoldást arra a megállapításra alapította, amely szerint az állami támogatásokra vonatkozó szabályok célja a verseny megóvása, és amely szerint az EUM‑Szerződés e területre vonatkozó rendelkezései arra vonatkozó jogot keletkeztetnek a nemzeti rendelkezés folytán kedvezményben részesülő vállalkozás versenytársa számára, hogy a verseny ne torzuljon a szóban forgó intézkedés miatt az ő hátrányára.

82      Márpedig a dömpingellenes intézkedések területén az alaprendelet 21. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

Annak megállapítása, hogy az Unió érdekeinek védelme tesz‑e beavatkozást szükségessé, a különböző érdekek összességének, mint a hazai gazdasági ágazat, a felhasználók és a fogyasztók érdekeinek értékelésén kell alapulnia. E cikk értelmében ilyen megállapítás csak akkor tehető, ha a (2) bekezdésnek megfelelően minden fél lehetőséget kapott álláspontja ismertetésére. Egy ilyen vizsgálat során különös figyelemmel kell lenni a kárt okozó dömping kereskedelmet torzító hatásai megszüntetésének és a hatékony verseny visszaállításának szükségességére. A feltárt dömping és kár alapján megállapított intézkedések nem alkalmazhatók, ha az összes benyújtott információ alapján a hatóságok egyértelműen arra a következtetésre jutottak, hogy az ilyen intézkedések alkalmazása nem szolgálja az Unió érdekeit.”

83      E rendelkezés értelmében az uniós hatóságoknak, különösen a Bizottságnak, a dömpingellenes intézkedések elfogadása előtt meg kell határozniuk, hogy az Unió érdekeinek védelme szükségessé teszi‑e az ilyen intézkedések meghozatalát. A Bizottság tehát dönthet úgy, hogy nem fogad el intézkedéseket, még akkor sem, ha a dömping és a kár megállapításra került, amennyiben ez nem szolgálja az Unió érdekeit.

84      A szóban forgó mentességet e rendelkezés alapján fogadták el (lásd az 2020/1336 végrehajtási rendelet (551) preambulumbekezdését).

85      Az Unió érdekének meghatározása érdekében az alaprendelet 21. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata pontosítja, hogy „különös figyelemmel kell lenni a kárt okozó dömping kereskedelmet torzító hatásai megszüntetésének és a hatékony verseny visszaállításának szükségességére”.

86      E mondatból kitűnik, hogy e célból elsőbbséget élvez az uniós gazdasági ágazat gyártóinak azon érdeke, hogy a káros dömping által érintett versenyhelyzetüket visszaállítsák.

87      Mindazonáltal, az alaprendelet 21. cikke (1) bekezdésének első mondata szerint annak meghatározásához, hogy az Unió érdekét szolgálja‑e a dömpingellenes intézkedések meghozatala, a Bizottságnak a különböző érdekek összességét kell értékelnie, tehát nem csak a gyártók érdekeit kell figyelembe vennie.

88      Így e rendelkezés pontosítja, hogy a különböző érdekek magukban foglalják az érintett termék felhasználóinak érdekeit is.

89      Nem vonható tehát le az a következtetés, hogy mivel az alaprendelet 21. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata csak az uniós gazdasági ágazat gyártóinak versenyhelyzetére vonatkozik, kizárt az érintett termék felhasználói ahhoz fűződő érdekeinek az uniós érdek alapján történő figyelembevétele, hogy versenyhelyzetüket ne érjék hatások a fenti 87. pontban említetthez hasonló esetben.

90      Ellenkezőleg, az érintett termék egyes felhasználóinak ahhoz fűződő érdekei, hogy versenyhelyzetüket megóvják az ilyen mentesség folytán megvalósuló esetleges torzulás hatásaitól, az alaprendelet 21. cikkének (1) bekezdése értelmében az Unió érdekének körébe tartoznak.

91      Az érintett termék felhasználóinak a versenyhelyzetük megóvásához fűződő érdekei és az uniós érdek közötti kapcsolat – az érdekeikre való, az alaprendelet 21. cikkének (1) bekezdésében szereplő hivatkozáson kívül – azon megállapításból ered, hogy az említett rendelet a belső piacon fennálló verseny megóvására irányuló olyan általános célt tűz ki, amely nem korlátozódik az uniós gyártók versenyhelyzetére.

92      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 21. cikke (1) bekezdésének harmadik mondatában a hatékony versenyre, nem csupán az uniós gazdasági ágazat termelőinek versenyhelyzetére és sajátos érdekeikre utal.

93      Ezenkívül az alaprendelet 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy a dömpingellenes vám összege nem csupán a dömpingkülönbözetet, de az uniós gazdasági ágazatot érő kárt sem haladhatja meg.

94      Így egyrészt az uniós gazdasági ágazat gyártói semmilyen versenyelőnyben nem részesülnek a harmadik országok dömpinget alkalmazó exportőreire tekintettel, másrészt pedig a dömpingellenes vámok összege nem haladja meg a feltétlenül szükséges mértéket, és ily módon megóvja az ágazatban alsóbb szintjen elhelyezkedő gazdasági szereplők, különösen az érintett termék felhasználóinak érdekeit.

95      Ebből következik, hogy az alaprendeletnek nem kizárólag az a célja, hogy visszaállítsa az uniós gazdasági ágazat gyártóinak versenyhelyzetét, hanem a belső piacon belüli hatékony verseny megóvásának célját is szolgálja.

96      Következésképpen az érintett termék felhasználóinak joga van arra, hogy a verseny ne torzuljon a hátrányukra a Bizottság által az alaprendelet alapján elfogadott jogi aktus miatt, ugyanúgy, ahogyan az állami támogatásban részesülő vállalkozás versenytársának is joga van arra, hogy a verseny ne torzuljon a hátrányára az ilyen támogatás miatt.

97      E jog fennállására tekintettel a Bizottság olyan jogi aktusa, amely e jogot sértheti, hatással van e jog jogosultjának jogi helyzetére, és ezért közvetlenül érinti őt.

98      Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt közvetlen érintettség feltétele szempontjából a felperes a 2018. november 6‑i Montessori ítélet (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873) alapjául szolgáló ügy felpereseivel összehasonlítható helyzetben van.

99      Ezzel szemben a Bíróságnak a fenti 79. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlata, amely nem teszi lehetővé, hogy a valamely uniós jogi aktus elfogadása következtében versenyhátrányba kerülő gazdasági szereplőt ezen aktus által közvetlenül érintettnek lehessen tekinteni, nem zárja ki, hogy teljesüljön a közvetlen érintettség feltétele.

100    Kétségtelen, hogy a felperes a fenti 79. pontban említett ügyek felpereseihez hasonlóan azt állítja, hogy a Bizottság olyan intézkedést fogadott el, amely az annak folytán megvalósuló eltérő bánásmód révén érintheti a versenyhelyzetét.

101    Mindazonáltal a fenti 79. pontban hivatkozott ügyekben szóban forgó tényállással ellentétben a felperes érdekeit, beleértve versenyhelyzetének megóvását is, azon alaprendelet alapján kell figyelembe venni, amelynek alapján a szóban forgó mentességet elfogadták.

102    Ezzel ellentétben, a fenti 79. pontban ismertetett ügyekben a felperesek érdekeit nem a versenytársaiknak előnyt biztosító jogi szabályozás alapján óvták meg, mivel nem tartoztak e szabályozás hatálya alá.

103    Így a 2015. április 28‑i T & L Sugars et Sidul Açúcares kontra Bizottság ítéletben (C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 1–3. és 34. pont) a Bíróság emlékeztetett arra, hogy az uniós piacon a cukorkínálat magában foglalja egyrészt az Unión belüli termesztésből származó cukorrépa feldolgozása során, másrészt a harmadik országokból behozott nyers nádcukor finomítása során termelt cukrot, és a végtermék mindkét esetben kémiailag azonos. A szóban forgó rendelkezések arra irányultak, hogy növeljék a cukorkínálatot az Unió piacán, amely piacon hiány volt tapasztalható. Ezen intézkedések némelyike lehetővé tette egyrészt az uniós termelőknek a belső termelési kvótán felül korlátozott mennyiségű cukor, valamint izoglükóz forgalomba hozatalát. A felperesek, amelyek nem cukor‑ és izoglukóz‑termelőknem cukor‑és izoglükózgyártók, hanem importáltnádcukor‑finomító vállalkozások voltak, nem tartoztak a szóban forgó jogi szabályozás hatálya alá.

104    Ugyanígy a 2015. szeptember 17‑i Confederazione Cooperative Italiane és társai kontra Anicav és társai ítélet (C‑455/13 P, C‑457/13 P és C‑460/13 P, nem tették közzé, EU:C:2015:616, 2–9., 32. és 48. pont) alapjául szolgáló ügyben a szóban forgó rendelkezések előnyt biztosítottak a gyümölcs‑ és zöldségágazatban működő termelői szervezetek számára. A felperesek, amelyek ipari gyümölcs‑ és zöldségfeldolgozók voltak, de nem foglalkoztak ezen élelmiszerek termelésével, a feldolgozói tevékenységgel is foglalkozó termelői szervezetekkel szembeni hátrányos megkülönböztetésükre hivatkoztak. Mindazonáltal nem tartoztak a szóban forgó jogi szabályozás hatálya alá.

105    Végül a 2019. február 28‑i Tanács kontra Growth Energy és Renewable Fuels Association ítélet (C‑465/16 P, EU:C:2019:155, 73., 74. és 79–81. pont) alapjául szolgáló ügyben a vitatott intézkedések célja az volt, hogy dömpingellenes vámot vessenek ki az Egyesült Államokból származó bioetanol behozatalára. A felperes amerikai bioetanol‑gyártó volt. Termékét nem exportálta az Unióba, hanem azt a keverékgyártó kereskedőknek értékesítette. Ez utóbbiak az általuk többek között a felperestől beszerzett bioetanolt exportálták, és ezt követően e termékre dömpingellenes vámot vetettek ki. A vitatott intézkedések elfogadásának alapjául szolgáló rendelkezések az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 343., 51. o., helyesbítések: HL 2010. L 7., 22. o.; HL 2016. L 44., 20. o.) 9. cikke (5) bekezdésének (jelenleg az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése) rendelkezései voltak. Márpedig e rendelkezések előírják, hogy dömpingellenes vámot kell kivetni az Unió területére belépő termékek „behozatalára”. Így e rendelkezések, csakúgy mint az alaprendelet által létrehozott jogi szabályozás egésze, különösen a 21. cikkének (1) bekezdése, nem magukra a harmadik országbeli termelőkre alkalmazandók, hanem közülük csak azokra, amelyek a termékeiket az Unióba exportálják.

106    Márpedig a 2018. november 6‑i Montessori ítélet (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873) alapjául szolgáló ügyben mind a felperes, mind pedig annak versenytársai az állami támogatások jogának hatálya alá tartoztak, mivel a belső piacon működtek. Ezenkívül a felperes e közös jogi szabályozás alapján jogosult volt arra, hogy versenyhelyzete fennmaradjon (lásd a fenti 81. pontot). A vitatott bizottsági határozatot az említett szabályozás alapján fogadták el, és az olyan nemzeti intézkedést engedélyezett, amely e szabályozáson belül olyan eltérő bánásmódot vezetett be, amely a felperes számára versenyhátrányt okozhat.

107    A jelen esetben is ez a helyzet.

108    Amint ugyanis a fentiekben megállapítást nyert, az alaprendelet 21. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy annak megállapítása érdekében, hogy az Uniónak érdeke fűződik‑e dömpingellenes vám alkalmazásához, a különböző érdekek összességét, és különösen az érintett termék felhasználóinak érdekeit kell értékelni.

109    A 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdését az alaprendelet 21. cikkének (1) bekezdése alapján fogadták el, amely az érintett termék felhasználóira, azaz a jelen ügyben különösen valamennyi ragasztóanyag‑gyártóra vonatkozik (lásd a fenti 27. pontot).

110    Így a folyékony ragasztóanyag‑gyártók – a versenytársaikhoz, azaz a száraz ragasztóanyag‑keverékek gyártóihoz hasonlóan – az alaprendelet hatálya alá tartoznak, és ezenkívül e rendelet alkalmazása során az érdekeiket is figyelembe kell venni.

111    Meg kell tehát állapítani, hogy a Bíróságnak a fenti 79. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatával nem ellentétes az a következtetés, amely szerint a szóban forgó mentesség joghatásokat fejt ki a folyékony ragasztóanyag‑gyártók helyzetére, mivel az utóbbi gyártók e mentesség következtében versenyhátrányt szenvedhetnek.

112    Egyébiránt igaz, hogy az állami támogatások területén az olyan nemzeti intézkedés kedvezményezettjeinek versenytársai, amely az utóbbiakat valamely kötelezettség alól mentesíti, főszabály szerint közvetlenül ezen intézkedés hatálya alá tartoznak, ahogyan az a 2018. november 6‑i Montessori ítélet (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 6. és 50. pont) alapjául szolgáló ügyekben is történt.

113    Márpedig a jelen ügyben a felperesre mint PVA‑felhasználóra nem vetnek ki közvetlenül dömpingellenes vámokat, amelyeket – amint az a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (1) bekezdéséből következik – a behozatalokra vetnek ki.

114    A dömpingellenes vámokat ugyanakkor egészben vagy részben az érintett termék uniós vásárlóira, a jelen ügyben a PVA‑felhasználókra, különösen a folyékony ragasztóanyagok gyártóira kell hárítani.

115    Az alaprendelet 12. cikke ugyanis előírja, hogy a Bizottság újra megindíthatja az említett rendelet 6. cikke értelmében vett vizsgálatot annak vizsgálata érdekében, hogy a dömpingellenes vámok hatással voltak‑e az árakra, amennyiben úgy tűnik, hogy e vámok a viszonteladói áraknak vagy a későbbi eladási áraknak csak elégtelen változását eredményezték az Unióban.

116    Ráadásul a Bizottság, mivel úgy vélte, hogy a jelen ügyben mentesíteni kell a dömpingellenes vám alól a száraz ragasztóanyag‑keverékek előállítására szánt PVA gyártóit, úgy ítélte meg, hogy ilyen mentesség hiányában részben vagy egészben az ilyen ragasztóanyagot gyártó PVA‑felhasználók viselnék a dömpingellenes vámokból eredő többletköltségeket. Márpedig az ügy iratainak egyetlen eleme sem teszi lehetővé annak feltételezését, hogy a folyékony ragasztóanyagot gyártó PVA‑felhasználók helyzete e tekintetben eltérő lenne.

117    Így anélkül, hogy figyelembe kellene venni a felperest szintén megillető PVA‑importőri minőséget (lásd a fenti 6. pontot), elegendő megállapítani, hogy e termék felhasználójaként a 2020/1336 végrehajtási rendelettel kivetett dömpingellenes vámok egészben vagy részben történő viselésére köteles.

118    A fenti 112‑117. pontban szereplő megfontolásokból következik, hogy a felperes mint a szóban forgó mentesség kedvezményezettjeivel versenyben álló PVA‑felhasználó azon kötelezettségének hiánya, hogy maga fizesse meg a dömpingellenes vámokat, nem kérdőjelezi meg a fenti 111. pontban szereplő következtetést.

119    Ezt követően meg kell határozni, hogy a szóban forgó mentesség miatt a felperes versenyhátrányba kerülhet‑e.

120    E tekintetben a 2018. november 6‑i Montessori ítélet (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873) 46. pontjában a Bíróság a fentieken kívül kifejtette, hogy noha nem az uniós bíróság feladata az elfogadhatóság vizsgálatának szakaszában, hogy véglegesen nyilatkozzon a felperes és a Bizottság valamely, a vitatott határozathoz hasonló határozatában értékelt nemzeti intézkedések kedvezményezettjei közötti versenytársi kapcsolatról, az ilyen felperes közvetlen érintettsége nem vezethető le kizárólag a versenytársi kapcsolat fennállásának lehetőségéből.

121    A Bíróság rámutatott arra, hogy mivel a közvetlen érintettség feltétele megköveteli, hogy a megtámadott jogi aktus közvetlen hatást gyakoroljon a felperes jogi helyzetére, az uniós bíróság köteles ellenőrizni, hogy ez utóbbi megfelelően bemutatta‑e azon indokokat, amelyek alapján a Bizottság határozata neki versenyhátrányt okozhat, következésképpen hatást gyakorol az ő jogi helyzetére (2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 47. pont).

122    Az ezen ügyben szóban forgó körülményeket illetően a Bíróság megállapította, hogy a felperesek annak bizonyításával, hogy ugyanazon a piacon tevékenykedtek, mint a szóban forgó támogatás kedvezményezettjei, megfelelően igazolták, hogy a vitatott határozat versenyhátrányt okozhat nekik, következésképpen e határozat közvetlenül érintette a jogi helyzetüket, különösen azon jogukat, hogy a verseny ne torzuljon a szóban forgó nemzeti intézkedések miatt az ő hátrányukra. (2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 50. pont).

123    A jelen ügyben a felperes részletesen kifejtette, anélkül hogy ezt bárki vitatta volna, hogy tevékenységét ugyanazon a termékpiacon és földrajzi piacon végzi, mint a szóban forgó mentességben részesülő gazdasági szereplők egyike. A felperes ugyanis PVA‑alapú folyékony ragasztóanyagot gyárt az uniós kartonipar számára. Hozzátette, hogy a folyékony ragasztóanyag és a száraz ragasztóanyag‑keverék egymással helyettesíthető, és hogy az ügyfelei által a dömpingellenes vámok miatt viselt költségek arra indíthatják őket, hogy inkább a száraz ragasztóanya‑keverékek gyártóitól vásároljanak.

124    A felperes tehát kifejtette azon okokat, amelyek miatt a szóban forgó mentesség versenyhátrányba hozhatta.

125    A jelen ügyben tehát azt a következtetést kell levonni, hogy a fenti 71. pontban említett feltételek közül az első feltétel, valamint a közvetlen érintettség feltétele egészében véve teljesül.

126    A fenti 49‑125. pontban kifejtett megfontolások összességéből következik, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulatában előírt és a fenti 44. pontban felidézett három feltétel teljesül. Nem kell tehát megvizsgálni, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második fordulatában előírt feltételek is teljesülnek‑e.

127    Ennélfogva meg kell vizsgálni a Bizottság által másodlagosan felhozott elfogadhatatlansági kifogást (lásd a fenti 12. pontot).

3.      A megtámadható jogi aktusról

128    A Bizottság azt állítja, hogy amennyiben a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy a felperest közvetlenül érinti a szóban forgó mentesség, a kereset továbbra is elfogadhatatlan lenne, mivel a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése nem minősül megtámadható jogi aktusnak, mivel nem érintik a felperes érdekeit, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét. A Bizottság szerint a közvetlen érintettség feltételére vonatkozó ítélkezési gyakorlat esetleges enyhítése, amely a Bíróság által a 2018. november 6‑i Montessori ítéletben (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873) kialakított megoldásnak a jelen ügyre való alkalmazásából következne, az aktio popularis veszélyével járna, és e veszély elhárítása érdekében a felperesnek a megtámadható jogi aktus feltétele kapcsán azt is bizonyítania kellene, hogy jogi helyzete jelentősen módosult.

129    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikke (4) bekezdésének az a célja, hogy mentesítse a Kínából származó PVA behozatalát az említett rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében kivetett végleges dömpingellenes vám alól, ha a PVA‑t a kartongyártási ágazat számára por alakban gyártott és értékesített száraz ragasztóanyag‑keverékek előállításának céljára importálják.

130    A 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése tehát az EUMSZ 263. cikk első bekezdése értelmében joghatásokkal jár harmadik személyekkel szemben.

131    Mindazonáltal a Bíróság kimondta, hogy az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak és határozatoknak minősülnek az olyan kötelező joghatásokat kiváltó intézkedések, amelyek azzal, hogy lényegesen módosítják a felperes jogi helyzetét, a felperes érdekeit érintik (1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 9. pont).

132    E tekintetben a fenti 131. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat természetes vagy jogi személyek által az uniós bíróság elé olyan jogi aktusokkal szemben előterjesztett keresetek tekintetében fejlődött ki, amelyeknek e személyek címzettjei voltak. Amikor – mint a jelen ügyben is – egy nem privilegizált felperes terjeszt elő megsemmisítés iránti keresetet azon jogi aktussal szemben, amelynek nem címzettje, az a követelmény, miszerint a megtámadott intézkedés kötelező joghatásainak érinteniük kell a felperes érdekeit, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét, együttesen érvényes az ilyen megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően hatályos, azaz a fenti időpontot követően az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt feltételekkel, az utóbbi bekezdés harmadik tagmondatának kivételével (lásd ebben az értelemben: 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 38. pont; 2021. április 15‑i Validity és Center for Independent Living kontra Bizottság végzés, C‑622/20 P, nem tették közzé, EU:C:2021:310, 39. pont).

133    Így ez az ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható azon természetes vagy jogi személyekre, akik vagy amelyek a megtámadott jogi aktusnak nem címzettjei és már megfelelnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második fordulatában előírt feltételeknek, vagyis a közvetlen érintettség és a személyes érintettség feltételeinek.

134    Ugyanígy meg kell állapítani, hogy a fenti 131. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható azon természetes vagy jogi személyekre, akik vagy amelyek a megtámadott jogi aktusnak nem címzettjei és már megfelelnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulatában előírt feltételeknek.

135    Ugyanis, először is, az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződéstervezet III‑365. cikke (4) bekezdésének – melynek tartalmát az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése változatlan formában vette át – előkészítő anyagaiból kitűnik, hogy e rendelkezés harmadik fordulatának beillesztése azt a célt szolgálta, hogy kiterjesszék a megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatósági feltételeit a természetes és jogi személyek tekintetében, és hogy az általános hatályú jogi aktusok közül kizárólag a jogalkotási aktusok tekintetében kellett fenntartani korlátozottabb megközelítést (2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 26. pont).

136    Így az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése harmadik fordulatának az a célja, hogy enyhítse a természetes és jogi személyek által az általános hatályú jogi aktusokkal – a jogalkotási aktusok kivételével – szemben indított megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatósági feltételeit (2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 27. pont).

137    Márpedig az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulatában meghatározott valamennyi feltételt teljesítő felperes számára előírt, a jogi helyzete „jelentős” módosulásának annak megállapítása érdekében történő bizonyítására vonatkozó kötelezettség, hogy a megtámadható aktus fennállására vonatkozó feltétel teljesült, korlátozná a keresetek elfogadhatóságára vonatkozó feltételeknek az EUMSZ megalkotói által szándékolt enyhítését.

138    Másodszor, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulata által követett cél – amint az e rendelkezés keletkezésének körülményeiből kitűnik – annak elkerülésére is irányul, hogy a magánszemély jogsértést legyen kénytelen elkövetni azért, hogy bírósághoz fordulhasson (2013. december 19‑i Telefónica kontra Bizottság ítélet, C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 27. pont; 2018. november 6‑i Montessori ítélet, C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 58. pont).

139    Ezen ügyben a jelen kereset azon alapuló elfogadhatatlansága, hogy a felperes nem bizonyította jogi helyzetének jelentős módosulását, arra késztetheti a felperest, amennyiben továbbra is fel kíván lépni az ügyében, hogy a szóban forgó mentesség megadása iránti kérelmet nyújtson be az illetékes vámhatóságokhoz. Márpedig az ilyen kötelezettség mesterséges jellegű, amint az a fenti 68. pontban megállapításra került.

140    A fenti 129‑139. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem hivatkozhat megalapozottan az arra alapított elfogadhatatlansági kifogásra, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése nem jár a felperes tekintetében olyan kötelező joghatásokkal, amelyek érinthetik a felperes érdekeit, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét.

141    A Bizottság által e tekintetben felhozott elfogadhatatlansági kifogást tehát el kell utasítani.

142    Hozzá kell tenni, hogy az actio popularis Bizottság által hivatkozott kockázata nem nyert bizonyítást. A felperes közvetlen érintettségének megállapítása ugyanis a jelen ítéletben arra az esetre korlátozódik, amikor a dömpingellenes vámok alóli mentesség – az érintett termék egyes felhasználói számára közös jogi szabályozás keretében – olyan eltérő bánásmódot hoz létre, amely versenyhátrányt eredményez (lásd a fenti 110. és 111. pontot).

143    A fentiekből következően a jelen kereset elfogadható.

B.      Az ügy érdeméről

144    Emlékeztetni kell arra, hogy a többoldalú tárgyalások uruguayi fordulóján (1986–1994) elért megállapodásoknak az Európai Közösség nevében a hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22‑i 94/800/EK határozattal (HL 1994. L 336., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 80. o.) az Európai Unió Tanácsa a Marrakeshben 1994. április 15‑én aláírt, a Kereskedelmi Világszervezet létrehozásáról szóló egyezmény, valamint többek között az ezen egyezmény IA. mellékletében szereplő megállapodások megkötéséről határozott, amelyek közé tartozik az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (HL 1994. L 336., 11. o.) és az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL 1994. L 336., 103. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 189. o.; a továbbiakban: dömpingellenes megállapodás).

145    A jelen ügyben a felperes, amely azt állítja, hogy a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdése sérti az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdését, a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatára is hivatkozik.

146    A felperes emlékeztet arra, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdése és a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondata előírja, hogy a dömpingellenes vámokat megkülönböztetés nélkül kell kivetni. Álláspontja szerint az egyetlen megengedett kivétel az azon forrásokból származó importra vonatkozik, amelyek tekintetében kötelezettségvállalást fogadtak el.

147    A szóban forgó mentesség következtében tehát a folyékony ragasztóanyagok gyártói számára hátrányosan megkülönböztető dömpingellenes vámok kivetésére került sor, mivel e gyártókat e vámok terhelik, míg a száraz ragasztóanyag‑keverékek gyártói mentesek e vám alól.

148    A szóban forgó mentesség tehát sérti a fenti 145. pontban említett rendelkezéseket.

149    Egyébiránt a felperes azt állítja, hogy a szóban forgó mentességben egyetlen kínai PVA–exportőr részesülhet, azaz a Cordial, a száraz ragasztóanyag‑keverékek azon gyártójának egyetlen beszállítója, amelynek helyzetét a Bizottság a 2020/1336 végrehajtási rendeletben figyelembe vette. Azt állítja tehát, hogy a szóban forgó mentesség hátrányosan megkülönböztető az összes többi kínai PVA‑exportőrrel szemben.

150    A Bizottság a fenti 145‑148. pontban említett kifogásra válaszul először is azt állítja, hogy a szóban forgó mentességből eredő eltérő bánásmód nem tartozik a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó, az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdésében előírt kötelezettség hatálya alá, másodszor azt, hogy még ha ez lenne is a helyzet, ezen eltérő bánásmód nem minősül az e rendelkezés értelmében vett hátrányos megkülönböztetésnek, harmadszor pedig azt, hogy még ha meg is állapítható a hátrányos megkülönböztetés fennállása, azt az alaprendelet 21. cikkének megfelelően az Unió érdeke igazolja.

151    A Bizottság vitatja továbbá a fenti 149. pontban említett hátrányos megkülönböztetés fennállását.

152    A fenti 144‑149. pontban kifejtett megfontolásokból következik, hogy a felperes egyetlen jogalapja két kifogásra oszlik, amelyek közül az első az Unión belüli PVA‑felhasználók közötti hátrányos megkülönböztetésre, a második pedig a kínai PVA‑exportőrök közötti hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik.

1.      A PVA‑felhasználók közötti hátrányos megkülönböztetésről

153    Az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Megkülönböztetés nélkül és forrástól függetlenül megfelelő nagyságú dömpingellenes vámot kell kivetni minden olyan importtermékre, amelyről megállapítható, hogy dömpingelt és kárt okoz, kivéve az olyan forrásból származó behozatalt, amelyre az e rendeletben foglalt feltételek szerinti kötelezettségvállalás került elfogadásra.

[…]”

154    A Bizottság azt állítja, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdése, és különösen a „megkülönböztetés nélkül” kifejezés nem alkalmazható az érintett termék azon felhasználói közötti eltérő bánásmódra, amelyek a dömpingellenes vámokat kivető WTO‑tag területén telepedtek le.

155    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes nem hivatkozik az egyenlő bánásmód elvének megsértésére. A felperesnek a PVA‑felhasználók közötti hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kifogása az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése első albekezdésének megsértésére való hivatkozásra korlátozódik.

156    Beadványaiban ugyanis a felperes pontosítja, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdése – az egyenlő bánásmód általános elvével ellentétben – csak egyetlen kivételt ír elő a dömpingellenes vám kivetése alól, amely az olyan forrásokból származó behozatalokra vonatkozik, amelyek tekintetében kötelezettségvállalások kerültek elfogadásra. Így szerinte minden más mentesség szükségképpen hátrányosan megkülönböztető. Hozzáteszi, hogy az egyenlő bánásmód alapelvének e rendelkezés általi, magas szintű követelményeket támasztó alkalmazása nagyon sajátos.

157    A felperes kifogásának körülhatárolására tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy amennyiben – amint azt a Bizottság állítja – az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdése nem alkalmazható az érintett termék felhasználói közötti eltérő bánásmódra, az említett kifogás hatástalan, amit tehát meg kell határozni.

158    Az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése első albekezdésének értelmezése, és különösen hatályának behatárolása érdekében a felek a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatára és annak a WTO vitarendezésben részt vevő szervei általi értelmezésére hivatkoznak.

159    A dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondata a következőket írja elő:

„Amikor valamilyen termékre dömpingellenes vámot vetnek ki, az ilyen dömpingellenes vámot minden esetben be kell hajtani a termék importjának forrásaitól a megfelelő összegben, anélkül, hogy különbséget tennének az egyes, bizonyítottan dömpingelő és kárt okozó források között, kivéve azokat az importforrásokat, amelyektől e Megállapodás értelmében árral kapcsolatos kötelezettségvállalást fogadtak el […]”

160    A felperes által a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatára való hivatkozást úgy kell érteni, mint amely az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése első albekezdésének e rendelkezéssel összhangban történő értelmezésére irányul.

a)      A WTO létrehozásáról szóló egyezmény és mellékletei rendelkezéseinek, valamint a WTO vitarendezési eljárásban részt vevő szervei jelentéseinek figyelembevételéről

161    Meg kell határozni, hogy mennyiben lehet először is a WTO létrehozásáról szóló egyezményt és annak mellékleteit, másodszor pedig a WTO vitarendezési eljárásban részt vevő szerveinek jelentéseit hasznosan figyelembe venni a másodlagos jog olyan rendelkezéseinek értelmezése során, mint amilyen az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdése.

1)      A WTO‑t létrehozásáról szóló egyezmény és mellékleteinek rendelkezéseiről

162    A Bíróság annak kapcsán, hogy valamely másodlagos jogi rendelkezés értelmezését mennyiben befolyásolhatja egy olyan nemzetközi megállapodás, amelynek az Unió is részese, így például az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény, kimondta, hogy az Unió által kötött nemzetközi megállapodásoknak a másodlagos uniós joggal szembeni elsőbbsége miatt az utóbbi szövegét amennyire lehet, úgy kell értelmezni, hogy az összhangban legyen e megállapodásokkal (1996. szeptember 10‑i Bizottság kontra Németország ítélet, C‑61/94, EU:C‑61/94, EU:C:1996:313, 52. pont; 2007. június 7‑i Řízení Letového Provozu ítélet, C‑335/05, EU:C:2007:321, 16. pont).

163    Mielőtt megvizsgálnánk, hogy a jelen ügyben lehetséges‑e az ilyen összhangban álló értelmezés, előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet rendelkezéseit, amennyiben azok megfelelnek a dömpingellenes megállapodás rendelkezéseinek, a lehetőségekhez mérten e megállapodás megfelelő rendelkezéseinek fényében kell értelmezni (lásd: 2021. július 14‑i Interpipe Niko Tube és Interpipe Nizhnedneprovsky Tube Rolling Plant kontra Bizottság ítélet, T‑716/19, EU:T:2021:457, 98. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

164    Márpedig, mivel a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikke első mondatának és az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének szövege szinte azonos, az utóbbi rendelkezései megegyeznek az előbbi rendelkezéseivel.

165    E tekintetben megállapításra került, hogy a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikke első mondatának ugyanaz a hatálya, mint az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése első albekezdésének, amennyiben a termékre kivetett dömpingellenes vámok beszedésénél tiltja a szóban forgó import forrása szerinti megkülönböztető bánásmódot (lásd analógia útján: 2008. december 17‑i HEG és Graphite India kontra Tanács ítélet, T‑462/04, EU:T:2008:586, 39. pont).

166    Következésképpen az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése első albekezdését a lehető legnagyobb mértékben a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatával összhangban kell értelmezni.

167    Hozzá kell tenni, hogy a másodlagos jog valamely rendelkezésének valamely nemzetközi megállapodásra tekintettel történő, összhangban álló értelmezésének lehetősége, amelyre a Bíróságnak a fenti 162. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlata utal, nem alkalmazható olyan rendelkezésre, amelynek tartalma világos és egyértelmű, tehát nem szorul értelmezésre, amint azt a „lehetőségekhez mérten” kifejezés is tanúsítja. Ha ugyanis ezen ítélkezési gyakorlat ilyen esetben alkalmazandó lenne, a másodlagos uniós jogba tartozó jogszabályszövegek összhangban álló értelmezésének elve e rendelkezés contra legem értelmezésének alapjául szolgálna, ami nem fogadható el (lásd analógia útján: 2018. július 13‑i Confédération nationale du Crédit mutuel kontra EKB ítélet, T‑751/16, EU:T:2018:475, 34. pont). Ugyanezen okból, amennyiben a szóban forgó másodlagos jogi rendelkezés jelentése nem egyértelmű, az összhangban álló értelmezés nem alkalmazható, ha az említett rendelkezés valamennyi lehetséges értelmezése ellentétes a magasabb rendű szabállyal.

168    Így amennyiben a szóban forgó másodlagos jogi rendelkezés egyrészt egyértelmű, másrészt ellentétes a nemzetközi megállapodásban előírt magasabb rendű szabállyal, e rendelkezést nem lehet az említett szabállyal összhangban értelmezni.

169    A jelen ügyben e két feltétel egyike sem teljesül.

170    Először is, az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében szereplő „megkülönböztetés nélkül” kifejezés többféleképpen is értelmezhető.

171    Ezt követően, mivel hasonló a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatához, az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdését nem lehet azzal ellentétesnek tekinteni.

172    Következésképpen az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdésében szereplő „megkülönböztetés nélkül” kifejezést a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatában szereplő „anélkül, hogy különbséget tennének” kifejezéssel összhangban kell értelmezni.

173    Ezenkívül, az utóbbi rendelkezés előzetes értelmezésének keretében a WTO létrehozásáról szóló egyezményben és annak mellékleteiben szereplő egyéb releváns rendelkezések is figyelembe vehetők. Valamely nemzetközi szerződés értelmezésekor ugyanis kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelmét kell az említett szerződés tárgyára és céljára tekintettel figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2018. július 11‑i Bosphorus Queen Shipping ítélet, C‑15/17, EU:C:2018:557, 67. pont), amint azt a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i bécsi Egyezmény (Az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 1155. kötet, 331. o.; kihirdette: az 1987. évi 12. tvr.) 31. cikkének (1) bekezdése a nemzetközi szerződések értelmezése kapcsán előírja, amely egyezmény az uniós jogrend részét képezi (2010. február 25‑i Brita ítélet, C‑386/08, EU:C:2010:91, 42. pont), és amelyet a WTO Fellebbezési Testülete is figyelembe vesz (1996. május 20‑i „Egyesült Államok – Módosított motorbenzin [WT/DS2/AB/R]” jelentés).

2)      A WTO vitarendezési eljárásban részt vevő szerveinek jelentéseiről

174    A Bíróság korábban már kimondta, hogy a szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény 26. cikkében foglalt, a szerződéses kötelezettségek tiszteletben tartásának általános nemzetközi jogi elve (pacta sunt servanda) magában foglalja, hogy az uniós bíróságnak a dömpingellenes megállapodás értelmezése és alkalmazása során figyelembe kell vennie e megállapodás különböző rendelkezéseinek a WTO vitarendezési eljárásban részt vevő szervei által elfogadott értelmezését (lásd ebben az értelemben: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

175    Így a Bíróság már hivatkozott a WTO vizsgálóbizottságának vagy Fellebbezési Testületének jelentéseire a WTO létrehozásáról szóló egyezmény mellékletében szereplő bizonyos megállapodások rendelkezései értelmezésének alátámasztása érdekében (lásd: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

176    A Bíróság azt is elismerte, hogy az uniós jog értelmezése céljából hivatkozni lehet a WTO vitarendezési eljárásban részt vevő szerveinek jelentéseire (2011. november 10‑i X és X BV ítélet, C‑319/10 és C‑320/10, nem tették közzé, EU:C:2011:720, 46. pont; 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 34. pont).

177    A Törvényszék a maga részéről úgy ítélte meg, hogy nincs akadálya annak, hogy az alaprendelet rendelkezéseinek a dömpingellenes megállapodás rendelkezéseire tekintettel történő értelmezése során a WTO vitarendezési eljárásban részt vevő szerveinek jelentéseire hivatkozzon (lásd analógia útján: 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

178    A fenti 174‑177. pontban kifejtett megfontolásokból következik, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdését, különösen az e cikkben szereplő „megkülönböztetés nélkül” kifejezést a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikke első mondatának a WTO vitarendezési eljárásban részt vevő szervei által adott értelmezésével összhangban kell értelmezni.

b)      A hátrányosan megkülönböztető dömpingellenes vámok kivetése tilalmának az érintett termék felhasználóira való alkalmazhatóságáról

179    Először is a WTO Fellebbezési Testülete az „Európai Közösségek – Kínából származó egyes vas vagy acél kötőelemek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám (WT/DS397/R)” jogvitára vonatkozó, 2011. július 28‑i jelentés 335. pontjában megállapította, hogy a dömpingellenes megállapodás olyan szabályokat tartalmaz, amelyek a termékekre, de egyben az importőrökre, exportőrökre és gyártókra is vonatkoznak. A jelentés ugyanezen pontjában kifejtette, hogy a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondata mind a termékekre, mind a beszállítókra utal.

180    Kétségtelen, hogy a Fellebbezési Testület nem zárta ki kifejezetten, hogy a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatában szereplő „anélkül, hogy különbséget tennének” kifejezést alkalmazni lehessen az érintett terméknek a dömpingellenes vámot kivető WTO‑tag területén letelepedett felhasználóira. Mindazonáltal e gazdasági szereplőkre nem vonatkozik a hátrányos megkülönböztetésnek egy adott rendelkezésben rögzített tilalma, amennyiben az egyrészt nem utal rájuk, másrészt pedig olyan megállapodásban szerepel, amely magukra a termékekre és a fenti gazdasági szereplőktől eltérő gazdasági szereplőkre összpontosít.

181    Másodszor a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének szövegéből kitűnik, hogy az kizárólag a termékek származására vonatkozik, nem pedig azoknak a dömpingellenes vámot kivető WTO‑tag területén történő használatára.

182    A dömpingellenes megállapodás 9.2. cikke ugyanis a termék beszállítóira és forrásaira, nem pedig annak felhasználóira utal.

183    Ami különösen a termék forrásait illeti, a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondata előírja, hogy a dömpingellenes vámot megkülönböztetés nélkül kell behajtani az érintett termék „bármilyen forrásból származó” behozatala esetén, kivéve az olyan „forrásból származó” behozatalt, amelynek az árra vonatkozó kötelezettségvállalását e megállapodás alapján elfogadták.

184    Márpedig a WTO Fellebbezési Testülete az „Európai Közösségek – Kínából származó egyes vas vagy acél kötőelemek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám (WT/DS397/R)” jogvitára vonatkozó, 2011. július 28‑i jelentés 338. pontjában rámutatott, hogy a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatában kétszer szereplő „forrás” kifejezés az egyéni „exportőrökre vagy gyártókra”, nem pedig valamely ország egészére utal. A jelentés 354. pontjában pontosította, hogy a „forrás” kifejezés „beszállító” jelentéssel bír. Ez utóbbi kifejezés tehát a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének összefüggésében felcserélhetőnek tűnik az „exportőr” vagy „gyártó” kifejezésekkel.

185    Kétségtelen, hogy – amint arra a felperes helyesen rámutat – a WTO Fellebbezési Testülete a szóban forgó jogvitában állást foglalt abban a kérdésben, hogy – amint azt az Unió állította (lásd a jelentés 333. és 337. pontját) – a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatában szereplő „forrás” kifejezés egy ország egészére utalhat‑e, nem pedig csak az egyéni alapon figyelembe vett exportáló vállalkozásokat jelölheti.

186    Mindazonáltal, függetlenül attól, hogy a WTO Fellebbezési Testülete mely kérdésre válaszolt, a válaszadás érdekében pontosította a „forrás” kifejezés jelentését, és válaszának egyik eleme alapján sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy e jelentés hatálya a fenti 185. pontban említett kérdésre adott válaszra korlátozódik.

187    A „forrás” kifejezésnek a WTO Fellebbezési Testülete által elfogadott azon meghatározása, amely szerint az a gyártókat, exportőröket vagy beszállítókat jelöli, megerősíti, hogy a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikke kizárólag a termékek származására vonatkozik, nem pedig azoknak a dömpingellenes vámot kivető WTO‑tag területén történő használatára. E meghatározás tehát megerősíti a fenti 180. pontban szereplő következtetést.

188    Harmadszor, megemlíthető, hogy az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezménynek „a legnagyobb kedvezményes elbánásra” és a „belső adózással és szabályozással kapcsolatos nemzeti elbánásra” vonatkozó 1. és III. cikke, amelyek a WTO által létrehozott jogrendszeren belül a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alapjául szolgálnak, a „nemzetek” közötti, így a szervezet egymástól elkülönülő tagjaiból származó termékek közötti megkülönböztetésre utalnak, nem pedig e szervezet ugyanazon tagjából származó termékek közötti megkülönböztetésre.

189    A fenti 179‑188. pontban szereplő tényezők összességére tekintettel a dömpingellenes megállapodás 9.2. cikkének első mondatát nem lehet úgy értelmezni, hogy az abban hivatkozott hátrányos megkülönböztetés az érintett terméknek a dömpingellenes vámot kivető WTO‑tag területén letelepedett felhasználóira alkalmazandó eltérő bánásmódot jelent.

190    A fenti 162‑172. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdésében szereplő „megkülönböztetés nélkül” kifejezést ugyanígy kell értelmezni.

191    Következésképpen, mivel az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdése nem alkalmazható az érintett termék felhasználóira, a felperes nem hivatkozhat eredményesen e rendelkezésre az érintett termék Unióban letelepedett felhasználóira alkalmazandó eltérő bánásmód vitatása érdekében.

192    A jelen kifogást tehát mint hatástalant el kell utasítani.

2.      A különböző kínai exportőrök közötti hátrányos megkülönböztetésről

193    A felperes emlékeztet arra, hogy a Cordial csak egyetlen PVA‑beszállítóval rendelkezik, amint az a 2020/1336 végrehajtási rendelet (618) preambulumbekezdéséből kitűnik, és hogy e beszállító kínai exportőr.

194    Mivel a szóban forgó mentesség olyan száraz ragasztóanyag‑keverékek gyártására szánt PVA‑ra korlátozódik, amelyeket a Cordial gyárt, a kínai exportőr a felperes szerint kedvező bánásmódban részesül a többi kínai PVA‑exportőrhöz képest.

195    E tekintetben a 2020/1336 végrehajtási rendelet 1. cikkének (4) bekezdéséből kitűnik, hogy e rendelkezés azáltal, hogy a szóban forgó mentességet ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az importált PVA‑t a kartongyártási ágazat számára por alakban gyártott és értékesített száraz ragasztóanyag‑keverékek előállítására szánják, általános és elvont feltételeket határoz meg (lásd a fenti 51. pontot). A mentesség így minden olyan gazdasági szereplő termékeire vonatkozhat, amely száraz ragasztóanyag‑keverékek gyártására szánt PVA‑t exportál (lásd a fenti 52. pontot). Azt tehát nem kizárólag a Cordial beszállítójának tartják fenn.

196    Következésképpen, főszabály szerint az összes kínai PVA‑exportőr termékei jogosultak a szóban forgó mentességre.

197    A felperes azonban azt állítja, hogy a szóban forgó mentességben valójában csak a Cordial kínai beszállítója részesül.

198    Emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék az alaprendeletnek a dömpingellenes megállapodásra tekintettel történő értelmezése során hivatkozhat a WTO vitarendezési eljárásban részt vevő szerveinek jelentéseire (lásd a fenti 174‑178. pontot).

199    Márpedig a „Kanada – A gyógyszerészeti termékek szabadalmi oltalma” jogvitával kapcsolatos, 2000. április 7‑i vizsgálóbizottsági jelentés (WT/DS114) 7.101. pontja a „tényleges hátrányos megkülönböztetés” fogalmát említi. Ott az szerepel, hogy a tényleges hátrányos megkülönböztetés azon jogi következtetést leíró általános fogalom, amely szerint egy látszólag semleges intézkedés sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó jogi normát, mivel tényleges hatása az, hogy hátrányosan eltérő bánásmódot ír elő.

200    Ezenkívül a „tényleges hátrányos megkülönböztetés” fogalma az uniós jogban – jóllehet az állami támogatások területén – már használatos annak megállapítása során, hogy valamely nemzeti intézkedés, noha nem valamely általános adórendszertől eltérést jelentő adókedvezmény, hanem általános jellegű kritériumokon alapuló, általános jellegű adórendszer alkalmazásának formáját ölti, valójában az említett adórendszer által követett célra tekintettel összehasonlítható helyzetben lévő vállalkozások közötti tényleges hátrányos megkülönböztetést valósít meg (2016. december 21‑i Bizottság kontra World Duty Free Group és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 74. pont).

201    Végül a „tényleges hátrányos megkülönböztetés” fogalma az uniós jogban elterjedtebb „közvetett hátrányos megkülönböztetés” fogalmához hasonló (lásd ebben az értelemben: 1993. október 20‑i Spotti ítélet, C‑272/92, EU:C:1993:848, 17. és 18. pont; 1998. május 7‑i Clean Car Autoservice ítélet, C‑350/96, EU:C:1998:205, 29–31. pont), amely fogalmat az Emberi Jogok Európai Bírósága is használja (EJEB, 2007. november 13‑i D. H. és társai kontra Cseh Köztársaság ítélet, CE:ECHR:2007:1113JUD005732500, 193–195. §), és amely a hátrányos megkülönböztetés minden olyan rejtett formájára utal, amely ugyanazon eredményhez vezet, mint a nyílt hátrányos megkülönböztetés (lásd ebben az értelemben: 1998. szeptember 24‑i Bizottság kontra Franciaország ítélet, C‑35/97, EU:C:1998:431, 37–38. pont).

202    A felperes által a fenti 197. pontban említett állítás alátámasztására felhozott érvek alapján tehát meg kell határozni, hogy a szóban forgó mentesség a kínai PVA‑exportőrök közötti tényleges vagy közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezet‑e.

203    Először is a felperes azon kifogása, amely szerint a szóban forgó mentesség egyetlen kínai PVA‑exportőrre, a Cordial beszállítójára alkalmazható, annak vizsgálatát feltételezi, hogy az említett mentesség csak a Cordial számára járhat‑e előnyökkel.

204    E tekintetben a 2020/1336 végrehajtási rendelet (623) preambulumbekezdése innovatívnak írja le a kartongyártási ágazat számára por alakban gyártott és értékesített száraz ragasztóanyag‑keverékek gyártási folyamatát.

205    Mindazonáltal az ügyiratokból, és különösen a felperes által benyújtott bizonyítékokból nem tűnik ki, hogy a Cordial lenne a száraz ragasztóanyag‑keverékek egyetlen gyártója az Unióban.

206    Ezenkívül az ügy iratainak egyetlen eleme, és különösen a felperes által benyújtott bizonyítékok egyike sem teszi lehetővé annak feltételezését, hogy lehetetlen lenne vagy különös nehézséget jelentene a Cordialtól eltérő bármely gazdasági szereplő számára, hogy ilyen termékeket gyártson. E tekintetben az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy fennállna olyan jogi, műszaki vagy pénzügyi akadály, amely megakadályozza, hogy ilyen gazdasági szereplő belépjen a száraz ragasztóanyag‑keverékek piacára.

207    Így nem zárható ki sem olyan más gyártók létezése, amelyek száraz ragasztóanyag‑keverékeket gyártanak, sem pedig az utóbbiak ezen ragasztóanyagok piacára való belépése. Márpedig semmi nem enged arra következtetni, hogy a száraz ragasztóanyag‑keverékek egyéb gyártói már most a Cordial PVA‑beszállítójánál elégítik ki vagy fogják a jövőben kielégíteni ellátási szükségleteiket, nem pedig más beszállítóknál, különösen a kínai PVA‑exportőröknél. Következésképpen nem zárható ki, hogy a Cordial beszállítójától eltérő kínai PVA‑exportőrök is részesülhetnek a szóban forgó mentességben.

208    Másodszor, a 2020/1336 végrehajtási rendelet (618) és (624) preambulumbekezdése kimondja, hogy a Cordial által importált PVA‑típust kifejezetten az utóbbi beszállítójával együttműködésben fejlesztették ki, és hosszú távú kapcsolat kiépítése szükséges ahhoz, hogy valamely beszállító alkalmazkodni tudjon a Cordial termékkövetelményeihez.

209    Mindazonáltal azon helyzet fennmaradása, amelyben a Cordial csak egyetlen beszállítóval rendelkezik, a PVA‑gyártók, különösen e termék kínai exportőreinek kiválasztásától, nem pedig az őket kényszerítő külső körülményektől függ (lásd ebben az értelemben: 1990. március 14‑i Nashua Corporation és társai kontra Bizottság és Tanács ítélet, C‑133/87 és C‑150/87, EU:C:1990:115, 40. és 41. pont).

210    Ugyanis egyetlen ügyirat, és különösen a felperes által benyújtott bizonyítékok egyike sem teszi lehetővé annak feltételezését, hogy a Cordial beszállítójától eltérő kínai PVA‑exportőrök nem képesek kiigazítani termelésüket annak érdekében, hogy eleget tegyenek e társaság fenti 208. pontban említett konkrét igényeinek.

211    Így nem kizárt, hogy a Cordial beszállítójától eltérő kínai exportőrök, ha úgy kívánják, ki tudják elégíteni annak ellátási szükségleteit.

212    Egyébiránt a 2020/1336 végrehajtási rendelet (624) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Cordial olyan bizonyítékot nyújtott be, amely alátámasztotta, hogy a korábbiakban már tett kísérletet arra, hogy a PVA‑t egy tajvani gyártótól szerezze be, de nem tudott megállapodást kötni vele, mivel a gyártó kizárólag egy uniós kereskedő közvetítésével végez értékesítést, és nem volt hajlandó a termékeit a Cordial követelményei szerint átalakítani.

213    A Cordial azon szándéka, hogy korlátozza a PVA‑beszállítójától való függését, a 2020/1336 végrehajtási rendelet (624) preambulumbekezdéséből és különösen a felperes által nem vitatott alábbi szövegrészletből következik:

„A [Cordial] már tett kísérletet új partnerségek kialakítására, de kis mérete miatt nem tudott hosszú távú kapcsolatot kiépíteni alternatív beszállítókkal. […] A vállalat bizonyítékot nyújtott be, amely alátámasztotta, hogy a korábbiakban már tett kísérletet arra, hogy a PVA‑t egy tajvani gyártótól szerezze be, de nem tudott megállapodást kötni vele, mivel a gyártó kizárólag egy uniós kereskedő közvetítésével végez értékesítést, és nem volt hajlandó a termékeit a Cordial követelményei szerint átalakítani […]

214    E preambulumbekezdésből következik, hogy a Cordial hajlamos kedvező választ adni a más – többek között a kínai – PVA‑exportőrök arra irányuló megkereséseire, hogy ilyen terméket szállítson a számukra.

215    Ez alátámasztja a fenti 211. pontban szereplő azon következtetést, amely szerint – amennyiben ezt kívánják – a Cordial beszállítójától eltérő kínai exportőrök is kielégíthetik a Cordial szállítási igényeit.

216    A fenti 203‑215. pontban kifejtett megfontolásokból az következik, hogy nem bizonyított olyan akadályok fennállása, amelyek ténylegesen kizárják a szóban forgó mentességnek a Cordial beszállítójától eltérő kínai PVA‑exportőrökre való alkalmazását.

217    Következésképpen nem bizonyított, hogy a Cordial beszállítójától eltérő kínai PVA‑exportőrök kedvezőtlen eltérő bánásmódban részesülnek. Ilyen eltérő bánásmód hiányában az esetleges, de facto hátrányos megkülönböztetés nem tekinthető bizonyítottnak (lásd ebben az értelemben: 2003. október 23‑i Changzhou Hailong Electronics & Light Fixtures és Zhejiang Yankon kontra Tanács ítélet, T‑255/01, EU:T:2003:282, 61. pont).

218    A fentiek összességéből következik, hogy a második kifogást, valamint a jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

219    A keresetet tehát el kell utasítani.

IV.    A költségekről

220    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

221    Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék az EOC Belgiumot kötelezi a költségek viselésére.

da Silva Passos Valančius Reine

Truchot       Sampol Pucurull

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. december 21‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: francia.