Language of document : ECLI:EU:T:2022:404

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hatodik tanács)

2022. június 29.(*)

„Európai uniós védjegy – Törlési eljárás – La Irlandesa 1943 európai uniós ábrás védjegy – Feltétlen törlési okok – Az EUIPO fellebbezési nagytanácsa általi törlés – Első ízben a Törvényszék előtt benyújtott bizonyítékok – A feltétlen törlési ok vizsgálata szempontjából mérvadó időpont – A fogyasztók megtévesztésére alkalmas védjegy – A 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja (jelenleg az (EU) 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja) – Rosszhiszeműség – A 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja (jelenleg a 2017/1001 rendelet 59. cikke (1) bekezdésének b) pontja)”

A T‑306/20. sz. ügyben,

az Hijos de Moisés Rodríguez González, SA (székhelye: Las Palmas de Gran Canaria [Spanyolország], képviseli: J. García Domínguez ügyvéd)

felperes

az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviselik: A. Folliard‑Monguiral, D. Hanf és E. Markakis, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az EUIPO fellebbezési nagytanácsa előtti eljárásban:

Írország,

a másik fél az EUIPO fellebbezési nagytanácsa előtti eljárásban, beavatkozó fél a Törvényszék előtti eljárásban:

az Ornua Cooperative Ltd (székhelye: Dublin [Írország], képviselik: E. Armijo Chávarri és A. Sanz Cerralbo ügyvédek),

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács),

tagjai: A. Marcoulli elnök, S. Frimodt Nielsen, J. Schwarcz (előadó), C. Iliopoulos és R. Norkus bírák,

hivatalvezető: Juhász‑Tóth A. tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2022. február 3‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, az Hijos de Moisés Rodríguez González, SA az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) fellebbezési nagytanácsa 2020. március 2‑i határozatának (R 1499/2016‑G. sz. ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) hatályon kívül helyezését kéri.

 A jogvita előzményei

2        2013. augusztus 6‑án a felperes az európai uniós védjegyről szóló, 2009. február 26‑i, módosított 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 142. 104. o.) (helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2017. L 154., 1. o.]) alapján európai uniós védjegybejelentést nyújtott be EUIPO‑hoz.

3        A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő ábrás megjelölés volt:

Image not found

4        A bejelentett védjegyet 2014. január 3‑án lajstromozták a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑i, felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba tartozó alábbi áruk vonatkozásában: „Hús, hal‑, baromfi‑ és vadhús; húskivonatok; tartósított, fagyasztott, szárított és főzött gyümölcsök és zöldségek; zselék, lekvárok (dzsemek), kompótok; tojások; tej és tejtermékek; étkezési olajok és zsírok”.

5        2015. január 7‑én Írország és a beavatkozó fél, az Ornua Co‑operative (amelynek korábbi neve Irish Dairy Board Co‑operative Ltd volt) a fenti 4. pontban említett valamennyi áru tekintetében törlési kérelmet nyújtott be a vitatott védjeggyel szemben.

6        A törlési kérelem arra hivatkozott, hogy a védjegy megtévesztő jellegű a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának (jelenleg a 2017/1001 rendelet 59. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja) együttesen értelmezett rendelkezései alapján, és hogy azt ugyanezen rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja (jelenleg a 2017/1001 rendelet 59. cikke (1) bekezdésének b) pontja) értelmében rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.

7        A 2016. június 15‑i határozatával a törlési osztály a törlési kérelmet teljes egészében elutasította. Megállapította, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja nem alkalmazható, mivel a vitatott védjegy megtévesztő jellegét a bejelentésének időpontjában kell megállapítani. A jelen ügyben bármely esetleges megtévesztés e védjegynek a felperes és a beavatkozó fél közötti, 1967‑től 2011‑ig hatályban lévő kereskedelmi megállapodás megszűnését követő használatából ered. Márpedig ilyen helyzetre kifejezetten a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének c) pontjában (jelenleg a 2017/1001 rendelet 58. cikke (1) bekezdésének c) pontja) előírt megszűnési ok vonatkozik. A törlési osztály az e rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján felhozott érvet is elutasította, mivel úgy ítélte meg, hogy nem lehet rosszhiszeműségre vonatkozó következtetést levonni abból a tényből, hogy a vitatott védjegyet a beavatkozó féllel fennálló kereskedelmi kapcsolat megszűnését követően jelentették be lajstromozásra.

8        2016. augusztus 12‑én Írország és a felperes fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a törlési osztály határozata ellen.

9        2017. december 6‑i határozatával a fellebbezési tanácsok elnöksége az ügyet a fellebbezési nagytanács elé utalta.

10      A megtámadott határozattal az EUIPO fellebbezési nagytanácsa megállapította, hogy a vitatott védjegyet a védjegybejelentés benyújtásának időpontjában megtévesztő módon használták. Azt is kimondta, hogy azt rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra. Következésképpen a törlési osztály határozatát hatályon kívül helyezte, és törölte a vitatott védjegyet.

 A felek kérelmei

11      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

–        az EUIPO‑t és a beavatkozó felet kötelezze a költségek viselésére.

12      Az EUIPO és a beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

13      Írország nem nyújtott be válaszbeadványt, tehát a jelen ügyben semmilyen kérelmet nem fogalmazott meg.

 A jogkérdésről

14      A szóban forgó védjegybejelentés benyújtásának időpontjára, azaz 2013. augusztus 6‑ra tekintettel, amely az alkalmazandó anyagi jog meghatározása szempontjából döntő jelentőségű, a jelen ügy tényállására a 207/2009 rendelet anyagi jogi rendelkezései irányadók (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 29‑i Univers Agro kontra EUIPO – Shandong Hengfeng Rubber & Plastic [AGATE] ítélet, T‑592/20, nem tették közzé, EU:T:2021:633, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébiránt, mivel az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljárási szabályokat általában azok hatálybalépésétől kezdve kell alkalmazni (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 8‑i Qx World kontra EUIPO – Mandelay (EDUCTOR) ítélet, T‑84/20, nem tették közzé, EU:T:2021:555, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) a jelen jogvitára 2017/1001 rendelet eljárási rendelkezései irányadók.

15      Következésképpen, a jelen ügyben az anyagi jogi szabályokat illetően a fellebbezési nagytanács által a megtámadott határozatban és az eljárásban részt vevő felek által a 2017/1001 rendelet 59. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjára, valamint 7. cikke (1) bekezdésének g) pontjára tett hivatkozásokat úgy kell érteni, mint amelyek a 207/2009 rendelet azonos tartalmú 52. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjára, valamint 7. cikke (1) bekezdésének g) pontjára vonatkoznak.

 Az első ízben a Törvényszék előtt benyújtott iratokról

16      Az EUIPO és a beavatkozó fél a keresetlevél A.6–A.8. mellékletének elfogadhatatlanságára hivatkozik. Azt kifogásolják, hogy e mellékletek olyan dokumentumokat tartalmaznak, amelyeket az EUIPO előtti közigazgatási eljárás keretében nem terjesztettek elő, és amelyeket ezért az állandó ítélkezési gyakorlat szerint elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

17      Meg kell állapítani, amint azt az EUIPO és a beavatkozó fél állítja, hogy a keresetlevél A.6–A.8. mellékletét első ízben a Törvényszék előtt terjesztették elő. Az A.6 és az A.7. melléklet reklámköltségekkel kapcsolatos dokumentumokat és a vitatott védjeggyel történő éves értékesítésekre vonatkozó egyes számlákat és adatokat tartalmaz. Ezek célja annak bizonyítása, hogy e védjegy a Kanári‑szigeteken (Spanyolország) bizonyos mértékű piaci részesedéssel és közismertséggel bír, valamint hogy az említett védjegy használat útján szerzett megkülönböztető képességgel rendelkezik. Az A.8. melléklet a felperes egyik képviselőjének 2020. május 15‑én, vagyis a megtámadott határozat 2020. március 2‑i meghozatalát követően, eskü alatt tett nyilatkozatából áll.

18      E dokumentumokat, amelyeket első ízben a Törvényszék előtt nyújtottak be, nem lehet tekintetbe venni. Ugyanis a 2017/1001 rendelet 72. cikke értelmében a Törvényszékhez benyújtott keresetek az EUIPO fellebbezési tanácsai által hozott határozatok jogszerűségének vizsgálatára irányulnak, így a Törvényszéknek nem az a feladata, hogy az első ízben előtte benyújtott dokumentumok fényében újból megvizsgálja a tényállási elemeket. A fenti dokumentumokat tehát figyelmen kívül kell hagyni, anélkül hogy szükséges lenne azok bizonyító erejének vizsgálata (lásd e tekintetben: 2005. november 24‑i Sadas kontra OHIM – LTJ Diffusion [ARTHUR ET FELICIE] ítélet, T‑346/04, EU:T:2005:420, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. március 18‑i Karl‑May‑Verlag kontra OHIM – Constantin Film Produktion [WINNETOU] ítélet, T‑501/13, EU:T:2016:161, 17. pont).

 Az ügy érdeméről

 A felperes által felhozott jogalapokra és a megtámadott határozat szerkezetére vonatkozó előzetes észrevételek

19      A felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának együttesen értelmezett, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas védjegyekre vonatkozó rendelkezéseinek megsértésén, a második pedig ugyanezen rendelet 52. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésén alapul, mely utóbbi rendelkezés a rosszhiszemű védjegybejelentésekre vonatkozik.

20      A megtámadott határozat érvelése két pilléren nyugszik, amelyek az első és a második jogalapnak felelnek meg.

21      Amennyiben a határozat rendelkező része az érvelés több pillérén alapul, amelyek mindegyike önmagában elegendő ahhoz, hogy e rendelkező részt megalapozza, főszabály szerint csak abban az esetben kell megsemmisíteni ezt a jogi aktust, ha mindegyik pillér jogsértő. Ebben az esetben az olyan hiba vagy más jogellenesség, amely az érvelésnek csak az egyik pillérét érinti, nem elegendő ahhoz, hogy igazolja a vitatott határozat megsemmisítését, mivel e hibának nem lehetett meghatározó befolyása az e határozatot meghozó intézmény által elfogadott rendelkező részre (2021. január 20‑i Jareš Procházková és Jareš kontra EUIPO – Elton Hodinářská [MANUFACTURE PRIM 1949] ítélet, T‑656/18, nem tették közzé, EU:T:2021:17, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2020. január 29‑i Vinos de Arganza kontra EUIPO Nordbrand Nordhausen [ENCANTO] ítélet, T‑239/19, nem tették közzé, EU:T:2020:12, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22      Következésképpen a megtámadott határozat csak akkor helyezhető hatályon kívül, ha a fellebbezési nagytanács érvelésének mindkét pillére jogellenes.

23      Ezenkívül meg kell állapítani, hogy annak megállapítását megelőzően, hogy a vitatott védjegy megtévesztő volt‑e, és hogy azt rosszhiszeműen jelentették‑e be lajstromozásra, a fellebbezési nagytanács megvizsgálta annak benne rejlő tulajdonságait, mivel azok szolgáltak a megtámadott határozatban kifejtett érvelés alapjául. Ezért tehát a felperes által felhozott két jogalap elbírálása előtt először meg kell vizsgálni, hogy e vizsgálatot megfelelően végezték‑e el.

 A vitatott védjegy benne rejlő tulajdonságairól és az azzal jelölt árukról

24      A fellebbezési nagytanács megállapította, hogy a vitatott védjegy a sárga keretű zöld címkén található, fehér betűkkel szedett „la” és „irlandesa” szavakból álló ábrás megjelölés, amely e szavak alatt egy sárga ábrát és a kis méretű betűkkel írt „1943” feliratot is tartalmazza.

25      Ezt követően a fellebbezési nagytanács abból a tényből, hogy a védjegyben szereplő szavak spanyol szavak, azt a következtetést vonta le, hogy az érintett vásárlóközönség a spanyol nyelvű átlagfogyasztó, akinek a szóban forgó árukat, azaz a 29. osztályba tartozó élelmiszereket szánják. Szerinte a vitatott védjegy szóeleme minősül domináns elemnek, és a fenti fogyasztó számára egyértelműen azt jelenti, hogy valaki (egy nő) vagy valamely dolog ír származású.

26      A fellebbezési nagytanács hozzátette, hogy a zöld színt közismerten Írország szimbólumaként használják, például a világszerte megtartott Szent Patrik napi ünnepségeken. Megjegyezte, hogy Írország „smaragdsziget” néven ismert, ami zöldellő tájaira utal. A fellebbezési tanács arra a következtetésre jutott, hogy e szín megerősíti a vásárlóközönség azon benyomását, amely szerint a vitatott védjeggyel jelölt áruk ír származásúak, annál is inkább, mivel ezek az áruk olyan élelmiszerek, amelyek Írországban előállíthatók, és amelyek közül egyesek, mint például a hús, a hal és a vaj, amennyiben ír származásúak, minőségükről ismertek.

27      Egyetlen bizonyíték alapján sem kérdőjelezhető meg a fellebbezési nagytanácsnak a vitatott védjegy benne rejlő tulajdonságaira és annak az érintett vásárlóközönség számára fennálló jelentésére vonatkozó elemzése.

28      Viszonylagos mérete és központi elhelyezkedése miatt ugyanis a vitatott védjegyben a szóelem domináns, különösen az „1943” felirathoz képest, amely kis méretű betűkkel van szedve. Domináns a közvetlenül alatta található sárga rajzhoz képest is. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben, mint a jelen ügyben is, valamely védjegy szó‑ és ábrás elemekből is áll, főszabály szerint az előbbieket az utóbbiaknál nagyobb megkülönböztető képességgel rendelkezőnek kell tekinteni, mivel az átlagos fogyasztó könnyebben utal a szóban forgó árura az áru nevének felidézésével, mint a védjegy ábrás elemének leírásával (lásd: 2015. május 7‑i Cosmowell kontra OHIM Haw Par [GELENKGOLD] ítélet, T‑599/13, EU:T:2015:262, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. május 5‑i Grangé és Van Strydonck kontra EUIPO – Nema [âme] ítélet, T‑442/20, nem tették közzé, EU:T:2021:237, 38. pont).

29      A felperes a Törvényszékhez benyújtott keresetlevelében elismerte, hogy egyetért a törlést kérelmezőkkel, legalábbis a vitatott védjegy „la irlandesa” szóelemének alábbi jelentéseit illetően: „Írországból származó személy” vagy „ír nő”, amely szavakhoz a „la” nőnemű határozott névelő kapcsolódik. Megjegyzi, hogy a Spanyol Királyi Akadémia spanyol szótára és a Collins angol szótár mindkét fenti, szerinte a jelen ügyben jelentőséggel bíró jelentést tartalmazza.

30      Meg kell tehát állapítani, hogy a vitatott védjegy domináns szóeleme spanyolul ilyen jelentéssel bír, ami alátámasztja a fellebbezési nagytanács azon megállapítását, amely szerint ez az elem a spanyol nyelvű átlagfogyasztó számára egyértelműen ír származásra utal.

31      A vitatott védjegyben szereplő zöld színt illetően emlékeztetni kell arra, hogy a közismert tények olyan tények, amelyeket bárki ismerhet, illetve amelyek általánosan hozzáférhető forrásokból megismerhetőek (lásd: 2018. december 13‑i Monolith Frost kontra EUIPO ítélet Dovgan [PLOMBIR] ítélet, T‑830/16, EU:T:2018:941, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. június 10‑i Louis Vuitton Malletier kontra EUIPO – Wisniewski [Sakktáblaminta ábrázolása] T‑105/19, nem tették közzé, EU:T:2020:258, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32      A fellebbezési nagytanács helyesen állapította meg, hogy a zöld színt köztudottan Írország megjelölésére használják. Meggyőzően kifejtette, hogy e szín ezt a szerepet tölti be az ír Szent Patrik nap megünneplése során, és hogy Írország „smaragdsziget” néven ismert, amely zöldellő tájaira utal.

33      Bár a zöld szín ezen Írországot szimbolizáló szerepét nem feltétlenül ismerheti mindenki, az általánosan hozzáférhető forrásokból megismerhető.

34      E tekintetben a felperes a keresetlevélben a törlési osztály előtt általa előterjesztett azon érvre hivatkozik, amely szerint a zöld szín csupán egyike „a [vitatott] megjelölést a frissesség (zöld rét) és napsütés (sárga) révén felidéző elemek összességének”. Ennek az érvnek azonban nem lehet helyt adni, mivel még ha feltételezzük is, hogy a zöld szín ilyen szerepet játszik, nem mond ellent a fellebbezési nagytanács által megállapított azon közismert ténynek, miszerint e szín Írországot szimbolizálja. Végeredményben a felperes semmilyen bizonyítékot nem terjesztett a Törvényszék elé e közismert tény helytállóságának vitatása érdekében.

35      Egyébiránt anélkül, hogy dönteni kellene az Írországból származó áruk általános minőségének kérdéséről, meg kell állapítani, hogy a felperes azt sem vitatta, hogy az említett ország húst, halat és tejtermékeket állít elő, amely három árutípus a vitatott védjegy árujegyzékében szerepel.

36      Következésképpen a „la irlandesa” domináns szóelemre és annak az azt körülvevő zöld szín révén megerősített, az érintett közönség számára fennálló jelentésére tekintettel a fellebbezési nagytanács helyesen jutott arra a következtetésre, hogy amennyiben a vitatott védjegyet további megjelölés nélkül az e védjeggyel jelölt árukon helyezik el, a spanyol nyelvű fogyasztók első ránézésre és további gondolkodás nélkül kapcsolatot teremtenek e szóelem jelentése és ezen áruk egyik tulajdonsága, azaz azok földrajzi származása között, és hogy az ezen árukon elhelyezett védjegyet látva azt hiszik, hogy azok Írországból származnak.

 A 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontja és 7. cikke (1) bekezdése g) pontja együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértésére alapított első jogalapról

37      Az első jogalap három részre osztható. Először is, az első rész szerint a felperes azt rója fel a fellebbezési nagytanácsnak, hogy a törlési eljárásra a megszűnési okokra vonatkozó feltételeket alkalmazta. Ezt követően a második résszel azt állítja, hogy a megtámadott határozat tévesen alkalmazta a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontját. Végül, ami az első jogalap harmadik részét illeti, az arra irányul, hogy a fellebbezési nagytanácsnak figyelembe kellett volna vennie a vitatott védjegy használat útján szerzett megkülönböztető képességét.

38      Először az első jogalap harmadik részét indokolt megvizsgálni, majd annak első és második részét együttesen kell vizsgálni.

–       Az első jogalap arra alapított harmadik részéről, hogy a fellebbezési nagytanácsnak figyelembe kellett volna vennie a vitatott védjegy használat útján szerzett megkülönböztető képességét

39      A felperes azt rója fel a fellebbezési nagytanácsnak, hogy nem vett figyelembe egyes arra utaló bizonyítékokat, hogy a vitatott védjegy az idők során megszerezte a megkülönböztető képességet. E tekintetben a védjegy 1967 óta történő, megszakítás nélküli használatának időtartamára hivatkozik, arra a tényre, hogy egyedül ő használta e védjegyet Spanyolországban, valamint arra, hogy ugyanezen védjegy alapján régóta jelentős piaci részesedéssel rendelkezik a vaj piacán a Kanári‑szigeteken.

40      Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.

41      Meg kell állapítani, amint arra az EUIPO helyesen rámutat, hogy a 207/2009 rendeletnek a védjegy használat révén megszerzett megkülönböztető képességére vonatkozó, az egyes feltétlen kizáró, illetve törlési okok alól kivételt képező rendelkezései a megtévesztőnek minősülő védjegyekre nem alkalmazandók. Ugyanis sem a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése, sem 52. cikkének (2) bekezdése (jelenleg a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése és 59. cikkének (2) bekezdése) nem hivatkozik ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontjára. E két rendelkezés kizárólag az e rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontjában (jelenleg a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontja) foglalt okokra utal.

42      Következésképpen az első jogalap harmadik részét mint hatástalant el kell utasítani.

–       Az első jogalap arra alapított első részéről, hogy a fellebbezési nagytanácsnak nem kellett volna a törlési eljárásban alkalmaznia a megszűnési okokra vonatkozó feltételeket, valamint az első jogalapnak a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának téves alkalmazására alapított második részéről

43      Az első jogalap első része kapcsán a felperes megjegyzi, hogy az európai uniós védjegyjogszabályok különbséget tesznek a törlési okok és a megszűnési okok között. Márpedig a jelen ügyben a fellebbezési nagytanács tévesen alkalmazta a törlési eljárásra a megszűnés megállapítására vonatkozó szabályokat, ami jogbizonytalanságot eredményez.

44      A felperes előadja, hogy a törlési eljárásban a védjegybejelentés időpontjára tekintettel kell elemezni többek között a védjegy jellegét, az azt alkotó elemeket és az általa jelölt árukat, míg a megszűnés megállapítása iránti eljárásban a védjegynek a jogosultja általi, a lajstromozását követő használatát kell vizsgálni. A fellebbezési nagytanács tévesen indokolta a vitatott védjegy törlését a lajstromozását követő használatra tekintettel, ahelyett hogy a bejelentés időpontját vette volna alapul.

45      A felperes szerint a törlési osztály helyesen állapította meg, hogy a törlést kérelmezők a vitatott védjegy megtévesztő jellegét jóval az EUIPO‑nál történő bejelentését követően bekövetkezett cselekményekre támaszkodva próbálták bizonyítani, hogy e cselekmények ugyan relevánsak lehetnének egy megszűnés megállapítása iránti eljárásban, törlési eljárásban azonban nem, és hogy a lajstromozás iránti kérelem benyújtásának releváns időpontjában nem állt fenn nyilvánvaló ellentmondás a vitatott védjegy és az általa jelölt áruk között, ami a megtévesztő jelleget teljesen kizárja.

46      A felperes megjegyzi, hogy ellenkező bizonyíték hiányában a vitatott védjegy tisztességes használatát kell vélelmezni, amelynek a védjegybejelentés napjának kell megfelelnie, nem pedig kizárólag a védjegy jogosult általi későbbi használatának.

47      A felperes által felhozott első jogalap első részére válaszul az EUIPO arra hivatkozik, hogy az alkalmazandó jognak megfelelően a fellebbezési nagytanács a törlési kérelmet a vitatott védjegybejelentés napjának alapulvételével vizsgálta. Az EUIPO szerint e védjegy önmagában véve megtévesztő, különösen annak színeire, ábrás elemeire és Írországnak a vitatott védjeggyel jelölt mezőgazdasági áruk tekintetében fennálló jóhírnevére tekintettel. Mivel ezen áruk jegyzéke nem korlátozódik kifejezetten az ír származású termékekre, a vitatott védjegy megtéveszti az érintett vásárlóközönséget azok földrajzi származását illetően. A védjegybejelentést követően keletkezett bizonyítékok, mint például a 2014. évi katalógus, csupán megerősítik azt az értékelést, amelyet a fellebbezési nagytanács, ahogyan az kötelessége is volt, a vitatott védjegy bejelentésének időpontját alapul véve végzett el.

48      Az első jogalap első része vonatkozásában a beavatkozó fél érvei lényegében az EUIPO érveihez csatlakoznak.

49      Az első jogalap második része kapcsán a felperes megjegyzi, hogy a vitatott védjegy Írországgal fennálló kapcsolata önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a fogyasztót megtévessze az áruk jellegét vagy földrajzi származását illetően, mivel a megjelölést felidéző jellegűként észleli, többek között amiatt, hogy e megjelölés számjegyeket és ábrás elemeket tartalmaz. A megjelölést ily módon védjegyként, nem pedig a földrajzi származás jelzéseként érzékelik.

50      Egyébiránt a felperes a megtámadott határozatot annyiban is kifogásolja, amennyiben az az Oficina Española de Patentes y Marcas (spanyol szabadalmi és védjegyhivatal, Spanyolország) azon korábbi határozataira támaszkodik, amelyek elutasították a felperes által benyújtotthoz hasonló, a „la irlandesa” elemet tartalmazó védjegybejelentéseket, valamint az EUIPO törlési osztályának egy ilyen védjegy törlését kimondó határozatára. A felperes szerint e határozatok olyan védjegyekre vonatkoznak, amelyek eltérőek, és konkrétan a vajat, bizonyos esetekben pedig a tejtermékeket is jelölik, míg a jelen ügyben vitatott védjegy a 29. osztályba tartozó áruk összességét jelöli.

51      Az első jogalap második részére adott válaszként az EUIPO úgy véli, hogy a felperesnek a vitatott védjegy állítólagos felidéző jellegére alapított érve nem meggyőző. Ami a megtámadott határozatban idézett korábbi határozatokat illeti, az EUIPO azt a választ adja a felperesnek, hogy azok relevánsak voltak az érintett vásárlóközönség észlelése szempontjából, és hogy a fellebbezési nagytanács jogszerűen hivatkozhatott azokra saját következtetéseinek megerősítése érdekében.

52      A beavatkozó fél lényegében osztja az EUIPO által az első jogalap második részével kapcsolatban előadott érveket.

53      Emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának együttesen értelmezett rendelkezései értelmében a védjegyet törölni kell, ha azt annak ellenére lajstromozták, hogy az áru vagy a szolgáltatás jellege, minősége vagy földrajzi származása tekintetében alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.

54      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a törlési kérelem vizsgálata szempontjából az egyetlen releváns időpont a vitatott védjegybejelentés benyújtásának időpontja (2009. szeptember 24‑i Bateaux mouches kontra OHIM végzés, C‑78/09 P, nem tették közzé, EU:C:2009:584, 18. pont; 2010. április 23‑i OHIM kontra Frosch Touristik végzés, C‑332/09 P, nem tették közzé, EU:C:2010:225, 41. pont). Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlat elismeri az ezen időpontnál későbbi bizonyítékok figyelembevételét, feltéve hogy azok a védjegybejelentés benyújtásának időpontjában fennálló helyzetre vonatkoznak (2009. június 3‑i Frosch Touristik kontra OHIM – DSR touristik [FLUGBÖRSE] ítélet, T‑189/07, EU:T:2009:172, 19. és 28. pont).

55      A 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontjában foglalt esetek feltételezik, hogy megállapítható a fogyasztó tényleges megtévesztésének vagy e megtévesztés kellően súlyos veszélyének fennállása (lásd: 2017. október 26‑i Alpirsbacher Klosterbräu Glauner kontra EUIPO [Klosterstoff] ítélet, T‑844/16, EU:T:2017:759, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56      A 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontjában említett ok értékelését egyrészről csak a szóban forgó árukra és szolgáltatásokra, másrészről pedig csak a védjegynek az érintett vásárlóközönség általi észlelésére tekintettel lehet elvégezni (2018. március 22‑i Safe Skies kontra EUIPO – Travel Sentry [TSA LOCK] ítélet, T‑60/17, nem tették közzé, EU:T:2018:164, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57      Ezenkívül a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja a védjeggyel jelölt áruk és szolgáltatások lehetséges jellemzőinek kellően konkrét megjelölését feltételezi. A védjegy csak akkor megtévesztő, ha az érintett fogyasztó azt hiheti, hogy az áruk és szolgáltatások bizonyos olyan tulajdonságokkal bírnak, amelyekkel valójában nem rendelkeznek (lásd: 2018. november 29‑i Khadi and Village Industries Bizottság kontra EUIPO – BNP Best Natural Products [Khadi Ayurveda] ítélet, T‑683/17, nem tették közzé, EU:T:2018:860, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58      A 207/2009 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése (jelenleg a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése) szerint ugyanezen rendelet 7. cikkének (1) bekezdését akkor is alkalmazni kell, ha a kizáró ok csak az Unió egy részében áll fenn.

59      A jelen ügyben a fellebbezési nagytanács először is megvizsgálta a vitatott védjegy benne rejlő tulajdonságait annak megállapítása érdekében, hogy a védjegybejelentésben megjelölt árukra figyelemmel milyen jelentéssel bír az érintett vásárlóközönség számára. Úgy ítélte meg, hogy amikor a spanyol nyelvű fogyasztók a vitatott védjegyet a szóban forgó árukon elhelyezve látják, azt hiszik, hogy azok Írországból származnak.

60      A fellebbezési nagytanács a vitatott védjegy ezen elemzéséből azt a következtetést vonta le, hogy a vitatott védjegy „már a bejelentésekor” megtévesztő volt az érintett vásárlóközönség számára. E következtetés „megerősítése” érdekében figyelembe vette a törlést kérelmezők által előterjesztett bizonyítékokat, többek között az EUIPO törlési osztályának 2002. szeptember 25‑i határozatát, amely törölte a vitatott védjegyhez hasonló, a „la irlandesa” elemet tartalmazó védjegyet. A bizonyítékok közé tartoztak az alábbi, a védjegybejelentés benyújtásánál későbbi elemek is:

–        a felperes 2014. évi online katalógusa;

–        a vitatott védjeggyel jelölt, 2016‑ban gyártott és ugyanebben az évben Spanyolországban vásárolt élelmiszerek fényképei.

61      A fellebbezési nagytanács szerint e bizonyítékokból, különösen az áruk csomagolásán és címkéin – igen kis méretű betűkkel, illetve országkódok vagy a közegészségüggyel kapcsolatos számok formájában – található információkból kitűnik, hogy ezen árukat Írországtól eltérő országokban állították elő. A felperes egyébként a fellebbezési nagytanács elé terjesztett észrevételeiben elismerte, hogy a vitatott védjegy „nem korlátozódik kizárólag Írországból származó árukra”.

62      A fellebbezési nagytanács a vitatott védjegy bejelentési napját megelőző spanyol bírósági határozatokra, valamint a spanyol szabadalmi és védjegyhivatalnak a vitatott védjegy bejelentési napját megelőző egyik határozatára is hivatkozott e védjegy megtévesztő jellegének „megerősítése” érdekében.

63      Meg kell jegyezni, hogy a 207/2009 rendelet 52–54. cikke (az 53. és 54. cikk jelenleg a 2017/1001 rendelet 60. és 61. cikke) az európai uniós védjegyek törlési okait szabályozza, míg az utóbbiaktól eltérő rendelkezés, az említett rendelet 51. cikke a megszűnési okokra vonatkozik.

64      Ezenfelül hangsúlyozni kell, hogy a védjegy megtévesztő jellege a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának együttesen értelmezett rendelkezései értelmében feltétlen törlési oknak, és emellett az említett rendelet 51. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti megszűnési oknak is minősül.

65      Márpedig a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének c) pontja kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a lajstromozott védjegy megtévesztő jellege, amely a jogosultat megillető védjegyoltalom megszűnését indokolja, a védjegy használatának következménye, míg az említett rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának együttesen értelmezett rendelkezései, amelyek a megtévesztő jellege ellenére lajstromozott védjegyet törlik, nem tartalmaznak ilyen használatra való hivatkozást.

66      A fentiekből következik, hogy a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett, megszűnés megállapítása iránti kérelem vizsgálatához főszabály szerint a védjegy tényleges használatát, tehát a védjegybejelentés benyújtását követő elemeket kell figyelembe venni, míg a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának együttesen értelmezett rendelkezései alapján benyújtott törlési kérelem vizsgálata során nem ez a helyzet. Az ilyen törlési kérelem vizsgálata ugyanis annak megállapítását követeli meg, hogy a védjegyként történő lajstromozás céljából bejelentett megjelölés önmagában alkalmas volt arra, hogy a védjegybejelentés benyújtásának időpontjában megtévessze a fogyasztót, míg az említett megjelölés későbbi használata irreleváns (lásd ebben az értelemben: 2017. június 8‑i W. F. Gözze Frottierweberei és Gözze ítélet, C‑689/15, EU:C:2017:434, 55. és 56. pont).

67      Ezt az elvet megerősíti azon ítélkezési gyakorlat, amely szerint a törlési kérelem vizsgálata szempontjából az egyetlen releváns időpont a vitatott védjegybejelentés benyújtásának időpontja (2009. szeptember 24‑i Bateaux mouches kontra OHIM végzés, C‑78/09 P, nem tették közzé, EU:C:2009:584, 18. pont; 2010. április 23‑i OHIM kontra Frosch Touristik végzés, C‑332/09 P, nem tették közzé, EU:C:2010:225, 41. pont), és amely szerint a bejelentés időpontjánál későbbi bizonyítékok csak azzal a feltétellel vehetők figyelembe, hogy az említett időpontban fennálló helyzetre vonatkoznak (2009. június 3‑i FLUGBÖRSE ítélet, T‑189/07, EU:C:2009:172, 19. és 28. pont).

68      Másként fogalmazva, a törlés kapcsán az a kérdés merül fel, hogy a védjegyet eleve nem kellett volna‑e lajstromozni a védjegybejelentés időpontjában már fennálló okok miatt, azzal, hogy a későbbi elemek figyelembevétele csak arra szolgálhat, hogy megvilágítsa az ezen időpontban fennálló körülményeket.

69      E megfontolásokra tekintettel kell meghatározni, hogy a fellebbezési nagytanács helyesen határozott‑e úgy, hogy elrendeli a vitatott védjegy törlését azzal az indokkal, hogy alkalmas arra, hogy a szóban forgó áruk földrajzi származását illetően a fogyasztókat megtévessze.

70      Amint az a fenti 36. pontban megállapításra került, a fellebbezési nagytanács helyesen állapította meg, hogy az érintett vásárlóközönség a vitatott védjegyet úgy észleli, mint amely arra utal, hogy a védjeggyel jelölt áruk ír származásúak.

71      Ezzel szemben, amint azt a felperes helyesen megjegyzi, a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának alkalmazása céljából a fellebbezési nagytanácsnak meg kellett vizsgálnia, hogy a védjegybejelentés időpontjában nincs‑e ellentmondás a vitatott védjegy által hordozott információ és az említett kérelemben megjelölt áruk jellemzői között (lásd ebben az értelemben: 2016. október 27‑i Caffè Nero Group kontra EUIPO [CAFFÈ NERO] ítélet, T‑29/16, nem tették közzé, EU:T:2016:635, 45–50. pont; 2020. május 13‑i SolNova kontra EUIPO – Canina Pharma [BIO‑INSECT Shocker] ítélet, T‑86/19, EU:T:2020:199, 70–87. pont). Márpedig meg kell állapítani, hogy a vitatott védjegy árujegyzéke nem tartalmaz semmilyen, az áruk földrajzi származására utaló jelzést, és így az Írországból származó árukra is vonatkozhat. Következésképpen azon körülményektől eltérően, amelyekről a Törvényszék a fent hivatkozott CAFFÈ NERO ügyben (T‑29/16, nem tették közzé, EU:T:2016:635) és BIO‑INSECT Shocker ügyben (T‑86/19, EU:T:2020:199) határozott, a jelen ügyben a vitatott védjegy bejelentésének időpontjában nem állt fenn ellentmondás a védjegy és a megjelölt áruk között, és ezért kizárt volt annak megállapítása, hogy az ilyen védjegy a fenti időpontban megtévesztő jellegű volt.

72      Mivel a védjegybejelentés benyújtásának időpontjában nem állt fenn ellentmondás a vitatott védjegy és az azzal jelölt áruk között, a fellebbezési nagytanács tévesen rótta fel a felperesnek, hogy ezen áruk jegyzékét nem korlátozta az Írországból származó árukra. Ilyen korlátozásnak a fenti jegyzékbe való foglalását ugyanis nem írja elő a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja, amelynek célja a fogyasztók megtévesztésére alkalmas védjegyek lajstromozásának megakadályozása.

73      Ezenkívül, mivel a vitatott védjegy a védjegybejelentés időpontjában, 2013‑ban nem volt megtévesztőnek tekinthető, a fellebbezési nagytanács által figyelembe vett későbbi, 2014. és 2016. évi bizonyítékok nem erősíthették meg az ilyen megtévesztő jelleget. Az ügy irataira tekintettel nem nyert bizonyítást, hogy e későbbi bizonyítékok a védjegybejelentés benyújtásának időpontjában fennálló helyzetre vonatkoztak, következésképpen nem alkalmazható a jelen ügyben a 2009. június 3‑i FLUGBÖRSE ítéletben (T‑189/07, EU:T:2009:172) kifejtett ítélkezési gyakorlat, amely lehetővé tehette volna az ilyen bizonyítékok figyelembevételét.

74      Egyébiránt a fellebbezési nagytanács rámutatott, hogy „bizonyítást nyert – és [a felperes] nem tagadta –, hogy a védjegyet már a bejelentési napját megelőzően is használták”. Ugyanakkor nem fejti ki, hogy a vitatott védjegynek a bejelentést megelőző ezen használata miként „nyert bizonyítást”, és hogy az ilyen korábbi használat miként bizonyítja e védjegy megtévesztő jellegét.

75      Ami az EUIPO törlési osztályának 2002. szeptember 25‑i határozatát, a spanyol bírósági határozatokat és a spanyol szabadalmi és védjegyhivatalnak a megtámadott határozatban említett és a vitatott védjegy bejelentését megelőzően hozott egyik határozatát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy sem az EUIPO határozathozatali gyakorlata, sem a nemzeti hatóságok határozatai nem köthetik a Törvényszéket (lásd ebben az értelemben: 2012. március 9‑i Ella Valley Vineyards kontra OHIM – HFP [ELLA VALLEY VINEYARDS] ítélet, T‑32/10, EU:T:2012:118, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. október 28‑i Electrolux Home Products kontra EUIPO – D. Consult [FRIGIDAIRE] ítélet, T‑583/19, nem tették közzé, EU:T:2020:511, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E határozatok nem teszik lehetővé az uniós jogszabályok által kialakított és a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló törlési kérelem vizsgálatához szükséges vizsgálati keret túllépését, mivel e keret nem azonos azzal, amely a megszűnés megállapítása iránti kérelem vizsgálata során alkalmazandó.

76      A fentiekből következik, hogy az első jogalap harmadik része megalapozatlan, az együttesen vizsgált első és második része viszont megalapozott, mivel a fellebbezési nagytanács tévesen alkalmazta a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának együttesen értelmezett rendelkezéseit.

77      E téves jogalkalmazás érinti a megtámadott határozat első pillérének jogszerűségét. Mindazonáltal az csak akkor vezethet a megtámadott határozat hatályon kívül helyezéséhez, ha az utóbbi második pillére is jogellenes.

 A második, a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított jogalapról

78      A felperes azt állítja, hogy a fellebbezési nagytanács nem bizonyította, hogy a vitatott védjegy lajstromozására irányuló kérelmének benyújtásakor rosszhiszeműen járt el. Megjegyzi, hogy több mint 40 éven keresztül használt hasonló, a „la irlandesa” elemet tartalmazó védjegyeket, amelyek továbbra is érvényesek, és hogy a beavatkozó féllel fennálló kereskedelmi kapcsolatának 2011‑ben történő megszűnéséből nem lehet a rosszhiszeműségére következtetni. A fellebbezési nagytanács jogtalanul összpontosított a példaként felhozott, a „la irlandesa” elemet tartalmazó hasonló védjegyekkel kapcsolatos jogvitákra vagy megtagadott lajstromozásokra, és tévesen tekintette a felperes rosszhiszeműségére utaló valószínűsítő körülményeknek a vitatott védjegy egyes jellemzőit, különösen annak ábrás elemeit, színét és azt a tényt, hogy az utóbbi egy adott földrajzi származásra utal.

79      Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.

80      Meg kell jegyezni, hogy a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a védjegyet törölni kell, ha a megjelölést rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.

81      Ugyanezen rendelkezésből következik, hogy a rosszhiszeműség megvalósulásának megítélése szempontjából a lajstromozási kérelem érintett által történő benyújtásának időpontja bír jelentőséggel (2009. június 11‑i Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli ítélet, C‑529/07, EU:C:2009:361, 35. pont). Ugyanakkor a vitatott védjegy használata olyan bizonyítéknak minősülhet, amelyet a lajstromozása iránti kérelem időpontjában fennálló szándék értékelése során figyelembe kell venni, az e kérelem időpontját követő használatot is ideértve (lásd ebben az értelemben: 2012. február 1‑jei Carrols kontra OHIM – Gambettola [Pollo Tropical CHICKEN ON THE GRILL] ítélet, T‑291/09, EU:T:2012:39, 76. pont; 2014. május 8‑i Simca Europe kontra OHIM – PSA Peugeot Citroën [Simca] ítélet, T‑327/12, EU:T:2014:240, 48. pont; 2019. május 23‑i Holzer y Cia kontra EUIPO – Annco [ANN TAYLOR és AT ANN TAYLOR] ítélet, T‑3/18 és T‑4/18, EU:T:2019:357, 126. pont).

82      A 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő rosszhiszeműség fogalmát a jogi szabályozás semmilyen módon nem határozza meg, nem határolja körül és nem írja le (lásd: 2013. július 11‑i SA.PAR kontra OHIM – SALINI Costruttori [GRUPPO SALINI] ítélet, T‑321/10, EU:T:2013:372, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. március 8‑i Biernacka‑Hoba kontra EUIPO – Formata Bogusław Hoba [Formata] ítélet, T‑23/16, nem tették közzé, EU:T:2017:149, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az ítélkezési gyakorlat szerint e fogalom nem szűkíthető le sajátos körülmények egy korlátozott kategóriájára. E rendelkezésnek – amely a visszaélésszerű vagy az üzleti tisztesség követelményeivel ellentétes védjegylajstromozások meghiúsítására irányul – az általános érdekű célja ugyanis veszélybe kerülne, ha a rosszhiszeműséget csak kimerítő jelleggel felsorolt körülményekkel lehetne bizonyítani (lásd: 2021. április 21‑i Hasbro kontra EUIPO – Kreativni Dogadaji (MONOPOLY) ítélet, T‑663/19, EU:T:2021:211, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83      A rosszhiszeműség feltételezett fennállását átfogóan kell megvizsgálni, figyelembe véve az eset valamennyi releváns ténybeli körülményét (2019. szeptember 12‑i Koton Mağazacilik Tekstil Sanayi ve Ticaret kontra EUIPO ítélet, C‑104/18 P, EU:C:2019:724, 47. pont).

84      Ily módon állandó ítélkezési gyakorlat, hogy a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében végzett átfogó elemzés keretében figyelembe lehet venni a vitatott megjelölés eredetét, és megalkotását követő használatát, azt az üzleti logikát, amelybe a megjelölés európai uniós védjegyként való bejelentése illeszkedik, valamint az említett bejelentést övező események időbeli sorrendjét is (lásd: 2021. április 21‑i MONOPOLY ítélet, T‑663/19, EU:T:2021:211, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

85      Ezenkívül figyelembe kell venni a bejelentőnek a védjegybejelentés benyújtásának időpontjában fennálló szándékát is, amely olyan szubjektív elem, amelyet az eset objektív körülményeire tekintettel kell meghatározni (2009. június 11‑i Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli ítélet, C‑529/07, EU:C:2009:361, 41. és 42. pont; 2017. március 8‑i Formata ítélet, T‑23/16, nem tették közzé, EU:T:2017:149, 44. pont). E tekintetben, a védjegybejelentő azon szándékát kell vizsgálni, amelyre az objektív körülmények és a bejelentő konkrét tettei alapján, a bejelentő szerepéből vagy pozíciójából, azokból az ismeretekből, amelyekkel a korábbi megjelölés használatát illetően rendelkezett, a törlést kérelmező féllel fennálló szerződéses, szerződéskötést megelőző vagy azt követő kapcsolatai alapján, az egymással szemben támasztott elvárásokból és fennálló kötelezettségekből, általánosabb jelleggel pedig valamennyi olyan érdekütközéssel járó objektív helyzet alapján következtetni lehet, amelyben a védjegybejelentő eljárt (2013. július 11‑i GRUPPO SALINI ítélet, T‑321/10, EU:T:2013:372, 28. pont).

86      Az erre az okra hivatkozni kívánó, törlést kérelmező személyre hárul azon körülmények bizonyítása, amelyek alapján megállapítható, hogy az európai uniós védjegy jogosultja e védjegyet rosszhiszeműen jelentette be lajstromozásra (lásd: 2015. február 26‑i Pangyrus kontra OHIM – RSVP Design [COLOURBLIND] ítélet, T‑257/11, nem tették közzé, EU:T:2015:115, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87      A jóhiszeműséget az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell (lásd: 2017. március 8‑i Formata ítélet, T‑23/16, nem tették közzé, EU:T:2017:149, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88      A jelen ügyben a fellebbezési nagytanács több olyan elemet sorol fel, amelyek véleménye szerint lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a felperes rosszhiszeműen járt el a vitatott védjegy bejelentése során.

89      Először is a fellebbezési nagytanács megismétli azon megállapítását, amely szerint a vitatott védjegy megtéveszti a spanyol nyelvű fogyasztót azáltal, hogy egyértelmű földrajzi kapcsolatot hoz létre Írországgal, jóllehet a szóban forgó áruk nem ezen országból származnak.

90      Másodszor a fellebbezési nagytanács megjegyzi, hogy e megtévesztő jelleg miatt a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló, a „la irlandesa” elemet tartalmazó és konkrétabban meghatározott árujegyzékkel rendelkező védjegyeket az EUIPO, valamint a spanyol igazságszolgáltatási és közigazgatási hatóságok törölték, illetve azok lajstromozását megtagadták, és mivel ezeket a felperest hátrányosan érintő határozatokat 2000‑ben, 2001‑ben és 2002‑ben, jóval a vitatott védjegy 2013‑as bejelentési napja előtt hozták meg, a felperes azokról a fenti időpontban szükségszerűen tudomással bírt. E tudomást megerősíti az a tény, hogy a felperes később hasonló spanyol védjegyeket lajstromoztatott, és ennek során az áruk leírásába kifejezetten belefoglalt egy Írországra vonatkozó földrajzi korlátozást, amit a vitatott védjegyet illetően nem tett meg.

91      Harmadszor, a fellebbezési nagytanács megállapítja, hogy hosszú éveken keresztül a felperes volt a beavatkozó fél kizárólagos képviselője, aki a beavatkozó féltől ömlesztve vásárolt ír vajat, azt csomagolta és a Kanári‑szigeteken értékesítette. Úgy véli, hogy a felperes által 1967‑ben bejelentett La Irlandesa spanyol védjegynek az volt a célja, hogy Spanyolországban előmozdítsa az ír eredetű vaj értékesítését, hogy e védjegy a felperes és a beavatkozó fél közötti szerződéses kapcsolatból ered, és hogy az említett védjegy azon áruk ír származásához kapcsolódott, amelyek értékesítésére a felperes e jogviszony keretében jogosult volt. A fellebbezési nagytanács szerint e kereskedelmi kapcsolat 2011‑es megszűnését követően a felperes továbbra is a „la” és az „irlandesa” szavakat tartalmazó védjegyekkel ellátott árukat értékesített, jóllehet azok már nem voltak ír származásúak. A felperes nem támasztott alá olyan jogszerű kereskedelmi logikát, amely magyarázattal szolgálna a vitatott védjegy bejelentésére, és annak gazdasági logikáját sem bizonyította, hogy e védjegyet a beavatkozó féllel fennálló kereskedelmi kapcsolat 2011‑es megszűnését követően használta. A felperes tehát csak jogtalan előnyt próbált szerezni egy megszűnt kereskedelmi kapcsolatból annak érdekében, hogy továbbra is hasznot húzzon az ír termékek imázsából.

92      Negyedszer, a fellebbezési nagytanács megállapította, hogy a vitatott védjegy megtévesztő használatát, az EUIPO és a spanyol hatóságok korábbi határozatait, valamint a beavatkozó féllel korábban fennálló és már megszűnt kereskedelmi kapcsolatot figyelembe véve, a felperesnek a vitatott védjegy bejelentésekor szándékában állt, hogy továbbra is megtévessze a vásárlóközönséget az érintett áruk földrajzi származását illetően, és az ír termékek kedvező imázsából hasznot húzzon. A felperes tehát tisztességtelen szándékkal járt el, amikor szándékosan bejelentette a vitatott védjegyet az Írországgal való képzettársítás megteremtése érdekében.

93      A fentiekre tekintettel a fellebbezési nagytanács azt a következtetést vonta le, hogy a felperes rosszhiszeműen járt el a vitatott védjegy bejelentése során. Következésképpen kimondta, hogy e védjegyet e jogcímen is törölni kell.

94      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 81. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy azon kérdés eldöntése érdekében, hogy a felperes rosszhiszeműen járt‑e el a vitatott védjegy bejelentése során, a fellebbezési nagytanács érvényesen támaszkodhatott a vitatott védjegy bejelentési napját követően keletkezett bizonyítékokra, mivel e bizonyítékok a releváns időpontban fennálló helyzetre, sőt a vitatott védjegynek az említett bejelentést követő használatára utaló valószínűsítő körülményeknek minősülnek.

95      A jelen ügyben először is a vitatott védjegy megtévesztő használatát illetően a felek között nem vitatott, hogy a felperes évtizedeken át a beavatkozó féllel fennálló szerződéses jogviszonya keretében értékesített ír eredetű vajat e védjeggyel, hogy e kapcsolat megszűnése után továbbra is értékesített élelmiszeripari termékeket az említett védjeggyel, és azok nem elhanyagolható része, beleértve a tejtermékeket és a kolbászárukat, nem volt ír eredetű. Mindenesetre a felperes nem állította, hogy az általa értékesített, a vitatott védjeggyel megjelölt valamennyi áru Írországból származik.

96      Másként fogalmazva, a felperes annak ellenére értékesített árukat a vitatott védjegy alatt, hogy azok nem elhanyagolható része nem volt ír származású, tehát nem felelt meg az érintett vásárlóközönség észlelésének.

97      Márpedig, noha e körülmény irreleváns a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 7. cikke (1) bekezdése g) pontjának együttesen értelmezett rendelkezéseire alapított első jogalap vizsgálata szempontjából, nem az a felperes rosszhiszeműségére alapított második jogalap vizsgálata szempontjából.

98      Azzal ugyanis, hogy a felperes a vitatott védjegy használatát kiterjesztette az ír eredetű vajtól eltérő árukra, a spanyolul beszélő fogyasztókat, akik az érintett közönséget alkotják, megtéveszthette ezen áruk földrajzi származását illetően, mivel azok évtizedek során hozzászoktak ahhoz, hogy a vitatott védjegyet az Írországból származó vajon helyezik el. Az ilyen magatartás rosszhiszeműségre utaló valószínűsítő körülmény, amennyiben arra utal, hogy a vitatott védjegybejelentés benyújtásakor a felperes az Írországgal való asszociációból származó előnyt jogtalanul olyan árukra kívánta átvinni, amelyek nem rendelkeznek e földrajzi származással, különösen a számára ír vajat szállító beavatkozó féllel fennálló kereskedelmi kapcsolatának megszűnését követően.

99      E tekintetben a felperes által értékesített termékek csomagolásán és címkéin esetlegesen szereplő információk önmagukban nem alkalmasak arra, hogy kiküszöböljék a fogyasztó megtévesztésének kockázatát. Ugyanis, mivel azokat igen kis méretű betűkkel, illetve országkódok vagy a közegészségüggyel kapcsolatos számok formájában tüntetik fel, nem biztos, hogy ezeket az információkat az érintett közönség feltétlenül észleli.

100    Másodszor, azon ügyeket illetően, amelyekben az EUIPO, valamint a spanyol igazságügyi és közigazgatási hatóságok 2000‑ben, 2001‑ben és 2002‑ben törölték a „la irlandesa” elemet tartalmazó, a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló védjegyeket vagy megtagadták azok lajstromozását, igaz, hogy azok nem köthetik a Törvényszéket, és egyáltalán nem teszik lehetővé annak meghatározását, hogy a vitatott védjegy megtévesztő‑e a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében, viszont megerősítik, hogy a vitatott védjegyet az érintett vásárlóközönség annak jelzéseként észlelheti, hogy az e védjeggyel megjelölt áruk Írországból származnak. Azt is jelzik, hogy viták merültek fel a vitatott védjegy ír származással nem rendelkező áruk vonatkozásában történő használatának lehetséges megtévesztő jellegét illetően, amiről a felperes szükségszerűen tudomással bírt az e védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjában, és ami tehát megerősítheti az ezen időpontban fennálló rosszhiszeműségét.

101    Végül harmadszor, a fellebbezési nagytanács jogosan támaszkodhatott a hozzá benyújtott bizonyítékokra, amelyek lehetővé teszik többek között a vitatott védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtását övező események időbeli sorrendjének meghatározását annak megállapítása érdekében, hogy a felperes – a felperes és a beavatkozó fél közötti korábbi kereskedelmi kapcsolathoz kötődő – a „la irlandesa” elemet tartalmazó védjegyeket érintő kereskedelmi stratégiát fogadott el (lásd ebben az értelemben: 2014. május 8‑i Simca ítélet, T‑327/12, EU:T:2014:240, 63. pont; 2019. május 23‑i ANN TAYLOR és AT ANN TAYLOR ítélet, T‑3/18 és T‑4/18, EU:T:2019:357, 164. pont) abból a célból, hogy továbbra is hasznot húzzon e megszűnt kapcsolatból és az ahhoz kapcsolódó védjegyekből (lásd ebben az értelemben: 2019. május 14‑i Moreira kontra EUIPO – Da Silva Santos Júnior [NEYMAR] ítélet, T‑795/17, nem tették közzé, EU:T:2019:329, 49–51. és 55. pont).

102    A fenti megállapításokból levonható az a következtetés, hogy a vitatott védjegy lajstromozása ellentétes volt az üzleti tisztesség követelményeivel. A fellebbezési nagytanács tehát helyesen állapította meg, hogy a felperes rosszhiszeműen járt el a vitatott védjegy bejelentése során.

103    A felperes egyetlen érve sem alkalmas arra, hogy ezt a következtetést kétségbe vonja.

104    Ami a felperes azon érveit illeti, amelyek szerint több mint 40 évig olyan, európai vagy nemzeti szinten lajstromozott hasonló védjegyeket használt, amelyek a „la irlandesa” elemet tartalmazzák, és amelyek továbbra is érvényesek, és amelyek szerint a fellebbezési nagytanácsnak nem kellett volna kizárólag a jogvitákra vagy az elutasított védjegybejelentésekre összpontosítania, ismételten elegendő arra emlékeztetni, hogy a Törvényszéket a jogszerűségi felülvizsgálata keretében nem köti sem az EUIPO határozathozatali gyakorlata (lásd ebben az értelemben: 2020. október 28‑i FRIGIDAIRE ítélet, T‑583/19, nem tették közzé, EU:T:2020:511, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), sem pedig a valamely megjelölés nemzeti védjegyként történő lajstromozhatóságát elismerő tagállami határozat (lásd ebben az értelemben: 2021. november 17‑i Jakober kontra EUIPO [Egy csésze formája] ítélet, T‑658/20, nem tették közzé, EU:T:2021:795, 41. pont). Ezen érveket tehát el kell utasítani.

105    Ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a beavatkozó féllel fennálló kereskedelmi kapcsolatának 2011‑es megszűnéséből nem lehet a rosszhiszeműségére következtetni, azt el kell utasítani azzal az indokkal, hogy a „la irlandesa” elemet magában foglaló védjegyek, mint a vitatott védjegy is, ehhez a kapcsolathoz kötődtek, és annak megszűnése releváns körülménynek minősült a felperesnek a vitatott védjegy bejelentése során fennálló szándékának értékelése szempontjából (lásd ebben az értelemben: 2019. április 30‑i Kuota International kontra EUIPO – Sintema Sport [K], T‑136/18, nem tették közzé, EU:T:2019:265, 45. pont). A felperes ugyanis e kapcsolat megszűnését követően továbbra is használta a vitatott védjegyet olyan áruk tekintetében, amelyek nem Írországból származnak, jóllehet az áruk ír származása az említett kapcsolat és e védjegy eredeti használatának egyik meghatározó tényezője volt.

106    Végül, ami a fellebbezési nagytanáccsal szembeni azon kifogást illeti, hogy az a rosszhiszeműségre utaló valószínűsítő körülményeknek tekintette a vitatott védjegy bizonyos jellemzőit, különösen annak ábrás elemeit, színét, valamint azt a tényt, hogy e védjegy földrajzi származásra utal, egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 24‑36. pontban megállapításra került – a fellebbezési nagytanács helyesen állapította meg, hogy a vitatott védjegyet a szóban forgó árukon látva a spanyol ajkú fogyasztók magukra a védjegy jellemzőire tekintettel azt hihették, hogy ezek az áruk Írországból származnak. Másrészt a fenti 83. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a fellebbezési nagytanácsnak a jelen ügy átfogó értékelése keretében figyelembe kellett vennie minden releváns ténybeli körülményt, és e körülmények között érvényesen vehette figyelembe azt, hogy az érintett vásárlóközönség miként észleli a vitatott védjegyet a szóban forgó áruk vonatkozásában.

107    A fentiekre tekintettel a második jogalapot el kell utasítani.

108    A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy az első jogalap megalapozott, nem befolyásolja a megtámadott határozat jogszerűségét, mivel az annak második pillérével szemben felhozott második jogalap nem megalapozott, és e második pillér önmagában alkalmas e határozat rendelkező részének igazolására (lásd: 2020. január 29‑i ENCANTO ítélet, T‑239/19, nem tették közzé, EU:T:2020:12, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. január 20‑i MANUFACTURE PRIM 1949 ítélet, T‑656/18, nem tették közzé, EU:T:2021:17, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

109    A keresetet tehát el kell utasítani.

 A költségekről

110    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

111    Mivel a felperes pervesztes lett, az EUIPO és a beavatkozó fél kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék az Hijos de Moisés Rodríguez González, SAt kötelezi a költségek viselésére.

Marcoulli

Frimodt Nielsen

Schwarcz

Iliopoulos

 

Norkus

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. június 29‑i nyilvános ülésen.

 

Aláírások      

 

*      Az eljárás nyelve: angol.