A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2017. augusztus 10.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – Európai elfogatóparancs – 2002/584/IB kerethatározat – A tagállamok közötti átadási eljárások – Végrehajtási feltételek – A végrehajtás megtagadásának mérlegelhető okai – A 2009/299/IB kerethatározattal beiktatott 4a. cikk (1) bekezdése – Szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott elfogatóparancs – A »határozat meghozatalát eredményező tárgyalás« fogalma – A korábban kiszabott büntetések megváltoztatására irányuló eljárás – Összbüntetésbe foglaló határozat – Az érintettnek a tárgyaláson való személyes jelenléte nélkül hozott határozat – Elítélt személy, aki az eredeti elítéléséhez vezető első fokú és fellebbezési eljárásban sem volt személyesen jelen a tárgyaláson – Olyan személy, akinek védelmét a fellebbezési eljárás során jogi képviselő látja el – Erre vonatkozó információkat nem tartalmazó elfogatóparancs – A végrehajtó igazságügyi hatóság tekintetében felmerülő következmények”
A C‑271/17. PPU. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) a Bírósághoz ugyanazon a napon érkezett, 2017. május 18‑i határozatával terjesztett elő a
Sławomir Andrzej Zdziaszek
ellen kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatos eljárásban,
A BÍRÓSÁG (ötödik tanács),
tagjai: J. L. da Cruz Vilaça tanácselnök, M. Berger, A. Borg Barthet, E. Levits és F. Biltgen (előadó) bírák,
főtanácsnok: M. Bobek,
hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2017. július 11‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– S. A. Zdziaszek képviseletében M. Bouwman és B. J. Polman advocaten,
– az Openbaar Ministerie képviseletében K. van der Schaft és U. E. A. Weitzel, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében M. Noort és M. Bulterman, meghatalmazotti minőségben,
– Írország képviseletében J. Quaney, meghatalmazotti minőségben, segítője: C. Noctor BL,
– a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, M. Nowak és K. Majcher, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében R. Troosters és S. Grünheid, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2017. július 26‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) 4a. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet szabadságvesztés‑büntetés Lengyelországban történő végrehajtása céljából a Sąd Okręgowy w Gdańsku (gdański területi bíróság, Lengyelország) által Sławomir Andrzej Zdziaszek ellen kibocsátott európai elfogatóparancs Hollandiában történő végrehajtásával összefüggésben terjesztették elő.
Jogi háttér
A nemzetközi jog
Az EJEE
3 Az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) „Tisztességes tárgyaláshoz való jog” címet viselő 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben egy demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei vagy az eljárásban részt vevő felek magánéletének védelme szempontjából szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melyek folytán a nyilvánosság az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyeztetné.
(2) Minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.
(3) Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy
a) a legrövidebb időn belül tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és indokairól;
b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel;
c) személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék, és ha nem állnak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet;
d) kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse a mentő tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják;
e) ingyenes tolmács álljon rendelkezésére, ha nem érti vagy nem beszéli a tárgyaláson használt nyelvet.”
Az uniós jog
A Charta
4 Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. és 48. cikke az „Igazságszolgáltatás” című VI. címében szerepel.
5 A Charta „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” című 47. cikke értelmében:
„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.
Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez.
[…]”
6 Az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatok (HL 2007. C 303., 17. o.; a továbbiakban: a Chartához fűzött magyarázatok) a Charta 47. cikkének második bekezdésével kapcsolatban kifejtik, hogy e rendelkezés megfelel az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének.
7 A Chartához fűzött magyarázatok a 47. cikkel kapcsolatban hozzáteszik, hogy „[a]z uniós jogban a bírósághoz fordulás joga nem korlátozódik a polgári jogi jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos jogvitákra. Ez annak egyik következménye, hogy az Unió jogállamiságon alapuló közösség, [az 1986. április 23‑i Les Verts kontra Parlament ítélet (294/83, EU:C:1986:166)] rendelkezésének értelmében. Mindemellett azonban az EJEE által nyújtott biztosítékok minden – alkalmazási körükön kívül eső – tekintetben hasonló módon vonatkoznak az Unióra.”
8 A Charta „Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog” című 48. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.
(2) Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását.”
9 A Chartához fűzött magyarázatok e tekintetben kifejtik:
„A 48. cikk azonos az EJEE 6. cikk (2) és (3) bekezdésével […]
[…]
Az 52. cikk (3) bekezdésével összhangban e jog tartalma és terjedelme azonos az EJEE által biztosított jogéval.”
10 A Charta „Alkalmazási kör” című 51. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre.”
11 A Chartának „A jogok és elvek hatálya és értelmezése” című 52. cikke kimondja:
„(1) Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.
[…]
(3) Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.
[…]
(7) Az Unió és a tagállamok bíróságainak kellően figyelembe kell venniük e Charta értelmezésére vonatkozó iránymutatásként készült magyarázatokat.”
A 2002/584 és a 2009/299 kerethatározat
12 A 2002/584 kerethatározat (5), (6), (8), (10) és (12) preambulumbekezdése értelmében:
„(5) […] [A]z elítéltek vagy gyanúsítottak – büntetőítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő – átadásának új, egyszerűsített rendszerének bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetését is. […]
(6) Az e kerethatározatban előírt európai elfogatóparancs az első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén a kölcsönös elismerés elvének, amelyre az Európai Tanács az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« utalt.
[…]
(8) Az európai elfogatóparancs végrehajtásaként hozott határozatokat megfelelően ellenőrizni kell, ami azt jelenti, hogy annak a tagállamnak az igazságügyi hatósága határoz az átadásról, amelyben a keresett személyt elfogták [helyesen: hogy abban a tagállamban, amelyben a keresett személyt elfogták, igazságügyi hatóság határoz az átadásról].
[…]
(10) Az európai elfogatóparancs szabályozása a tagállamok közötti nagy fokú bizalomra épül. Végrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az [EU 6. cikk] (1) bekezdésében [módosítást követően jelenleg EUSZ 2. cikk] rögzített alapelveket, és ezt a Tanács a[z EU 7. cikk] (1) bekezdése [módosítást követően jelenleg az EUSZ 7. cikk (2) bekezdése] szerint, [az ugyanezen cikk] (2) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja.
[…]
(12) E kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és figyelmet fordít a[z EU 6. cikkben] elismert és a Chartában, különösen annak VI. fejezetében kifejezésre jutott elvekkel. E kerethatározat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, mint amely tiltja olyan személy átadásának megtagadását, aki ellen európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, amennyiben objektív okok alapján feltehető, hogy az elfogatóparancs kibocsátására azért került sor, hogy az adott személyt neme, faji vagy vallási hovatartozása, etnikai származása, állampolgársága, anyanyelve, politikai meggyőződése vagy szexuális irányultsága alapján vonják büntetőeljárás alá vagy megbüntessék, illetve feltehető, hogy helyzetét bármely fenti körülmény hátrányosan befolyásolhatja.
[…]”
13 E kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
(2) A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.
(3) E kerethatározat nem érinti az [EU 6. cikkben] biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának kötelezettségét.”
14 Az említett kerethatározat 3., 4. és 4a. cikkében az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező, illetve mérlegelhető megtagadásának okai szerepelnek.
15 A 2009/299 kerethatározat pontosítja azokat az indokokat, amelyek alapján a tagállam végrehajtó igazságügyi hatósága megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az érintett személy nem jelent meg a tárgyaláson. Az (1), (2), (4), (6)–(8), (14) és (15) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„(1) A vádlott azon joga, hogy személyesen jelen legyen a tárgyaláson, az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezésében az [EJEE] 6. cikkében előírt, tisztességes eljáráshoz való jog része. [E bíróság] kijelentette továbbá, hogy a vádlott azon joga, hogy személyesen jelen legyen a tárgyaláson, nem abszolút érvényű, valamint hogy bizonyos körülmények között a vádlott szabad akaratából – kifejezetten vagy hallgatólagosan, de egyértelműen – lemondhat az említett jogról.
(2) A jogerős bírósági határozatok kölcsönös elismerése elvének végrehajtásáról szóló különböző tanácsi kerethatározatok nem kezelik következetesen az olyan tárgyalást követően hozott határozatok kérdését, amelyen az érintett személy nem volt személyesen jelen. Ezek a különbségek megnehezíthetik a jogalkalmazó munkáját, és akadályozhatják az igazságügyi együttműködést.
[…]
(4) Ezért egyértelmű és közös okokat kell meghatározni olyan határozatok elismerésének megtagadására, amelyeket olyan tárgyalást követően hoztak, amelyen a személy nem volt személyesen jelen. E kerethatározat célja e közös okok meghatározásának pontosítása, amelyek lehetővé teszik, hogy a végrehajtó hatóság a személynek a tárgyalástól való távolmaradása ellenére végrehajtsa a határozatot, teljes mértékben tiszteletben tartva ugyanakkor a személynek a védelemhez való jogát. E kerethatározatnak nem feladata szabályozni az ebben megjelölt eredmények eléréséhez használt formákat és módszereket – beleértve az eljárási szabályokat –, ezek ugyanis a tagállamok nemzeti jogának hatálya alá tartoznak.
[…]
(6) E kerethatározat egyéb kerethatározatokat módosító rendelkezései megállapítják azokat a feltételeket, amelyek esetén nem tagadható meg olyan határozat elismerése és végrehajtása, amelyet olyan tárgyalást követően hoztak, amelyen az érintett személy nem volt személyesen jelen. Ezek a feltételek vagylagosak; amennyiben közülük bármelyik teljesül, akkor az európai elfogatóparancs vagy a többi kerethatározathoz tartozó meghatározott tanúsítvány megfelelő részének kitöltésével a kibocsátó hatóság igazolja, hogy a követelmények teljesülnek vagy teljesülni fognak, aminek elegendőnek kell lennie a határozatnak a kölcsönös elismerés elve alapján történő végrehajtásához.
(7) Valamely határozat elismerése és végrehajtása, amelyet olyan tárgyalást követően hoztak, amelyen az érintett személy nem volt személyesen jelen, nem tagadható meg, ha az érintettet személyesen idézték, és ily módon tájékoztatták annak a tárgyalásnak a kitűzött időpontjáról és helyéről, amely a határozat meghozatalához vezetett, vagy az érintett más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a tárgyalás kitűzött időpontjára és helyére vonatkozóan, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett. Ezzel összefüggésben az érintettnek értelemszerűen »kellő időben« kellett tájékoztatást kapnia, vagyis elegendő időt biztosítva ahhoz, hogy lehetősége legyen részt venni a tárgyaláson, és ténylegesen élhessen a védelemhez való jogával.
(8) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának értelmezése szerint a vádlottnak a tisztességes eljáráshoz való jogát az [EJEE] garantálja. Ebbe a jogba beletartozik az érintett joga ahhoz, hogy személyesen jelen legyen a tárgyaláson. Ahhoz, hogy az érintett személy élhessen e jogával, tudomással kell bírnia a kitűzött tárgyalásról. E kerethatározat értelmében valamennyi tagállamnak a nemzeti jogával összhangban kell biztosítania, hogy a személy a tárgyalásról tudomást szerezzen, azzal a feltétellel, hogy ennek meg kell felelnie az említett egyezmény követelményeinek. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint annak megítélésekor, hogy a tájékoztatás módja kielégítő‑e annak biztosításához, hogy a személy tudomást szerezzen a tárgyalásról, különös figyelem fordítható adott esetben arra is, hogy az érintett személy milyen gondosságot tanúsított annak érdekében, hogy a neki címzett információt megkapja.
[…]
(14) E kerethatározat a kölcsönös elismerés elvének végrehajtásáról szóló jogi eszközökben foglalt el nem ismerési okok meghatározásának pontosítására korlátozódik. Ennélfogva a perújításhoz való joggal kapcsolatos rendelkezések hatálya például csak az el nem ismerés ezen okainak meghatározására korlátozódik. A nemzeti jogszabályok harmonizálása nem céljuk. Ez a kerethatározat nem érinti az Európai Uniónak azokat a későbbi jogi aktusait, amelyek célja a tagállamok jogszabályainak közelítése a büntetőjog területén.
(15) A megtagadás okai nem kötelező jellegűek. Mindazonáltal a tagállamoknak az ezen okok nemzeti jogba való átültetésére vonatkozó mérlegelési jogkörére nézve különösen irányadó a tisztességes eljáráshoz való jog, figyelembe véve e kerethatározatnak a személyek eljárási jogainak megerősítésére és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés megkönnyítésére vonatkozó általános célkitűzését is. […]”
16 A 2009/299 kerethatározat „Célok és hatály” című 1. cikke értelmében:
„(1) E kerethatározat célja, hogy erősítse a büntetőeljárás alá vont személyek eljárási jogait, megkönnyítse a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködést, továbbá különösen, hogy javítsa a bírósági határozatoknak a tagállamok közötti kölcsönös elismerését.
(2) E kerethatározat nem érinti a Szerződés 6. cikkében biztosított alapvető jogok és jogelvek – ideértve a büntetőeljárás alá vont személyeknek a védelemhez való jogát – tiszteletben tartásának kötelezettségét, és az igazságügyi hatóságok erre vonatkozó kötelezettségeit.
(3) E kerethatározat közös szabályokat állapít meg […] [az] egy tagállam (a kibocsátó tagállam) által olyan eljárást követően meghozott határozatainak egy másik tagállamban (a végrehajtó tagállamban) történő elismerésére és/vagy végrehajtására vonatkozóan, amelyen az érintett személy nem volt jelen.”
17 A 2002/584 kerethatározat 4a. cikkét a 2009/299 kerethatározat 2. cikke iktatta be, és címe „Határozatok, amelyeket olyan tárgyaláson hoztak, amelyeken az érintett személy nem volt személyesen jelen”. E cikk (1) bekezdése a következőképpen szól:
„A végrehajtó igazságügyi hatóság abban az esetben is megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az érintett személy személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson, kivéve ha az európai elfogatóparancs szerint a kibocsátó tagállam nemzeti jogában meghatározott további eljárási követelményekkel összhangban:
a) az érintett személyt kellő időben:
i. személyesen idézték, és ily módon tájékoztatták annak a tárgyalásnak a kitűzött időpontjáról és helyéről, amely a határozat meghozatalához vezetett, vagy az érintett más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a szóban forgó tárgyalás kitűzött időpontjára és helyére vonatkozóan, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett;
valamint
ii. tájékoztatták arról, hogy a határozat meghozatalára meg nem jelenése esetén is sor kerülhet;
vagy
b) az érintett személy a kitűzött tárgyalás ismeretében meghatalmazta vagy az általa választott, vagy az állam által kirendelt jogi képviselőt arra, hogy a tárgyalás során a védelmét ellássa, és az említett jogi képviselő ténylegesen ellátta az érintett személy védelmét a tárgyaláson;
vagy
c) az érintett személy a határozat kézbesítését és azt követően, hogy kifejezetten tájékoztatták őt a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárásban joga van részt venni, és amely lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát – beleértve az új bizonyítékokat –, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet:
i. egyértelműen kijelentette, hogy nem vitatja a határozatot;
vagy
ii. a megállapított határidőn belül nem kért perújítást vagy nem fellebbezett;
vagy
d) a határozatot nem kézbesítették személyesen az érintett személynek, de:
i. az átadást követően haladéktalanul, személyesen kézbesíteni fogják neki, és kifejezetten tájékoztatni fogják őt a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárásban joga van részt venni, és amely lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát – beleértve az új bizonyítékokat –, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet;
valamint
ii. tájékoztatni fogják arról, hogy milyen határidőn belül kérhet perújítást vagy fellebbezhet, amint arra a vonatkozó európai elfogatóparancs utalást tartalmaz.”
18 A 2002/584 kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:
„Az európai elfogatóparancs, a mellékletben szereplő formanyomtatványnak megfelelően az alábbi információkat tartalmazza:
a) a keresett személy személyazonossága és állampolgársága;
b) a kibocsátó igazságügyi hatóság megnevezése, címe, telefon‑ és faxszáma, valamint e‑mail‑címe;
c) annak tanúsítása, hogy az 1. és 2. cikk szerinti végrehajtható ítélet, elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat áll rendelkezésre;
d) a bűncselekmény jellege és jogi minősítése, különösen figyelemmel a 2. cikkre;
e) a bűncselekmény elkövetése körülményeinek ismertetése, ezen belül az időpont, a hely és a keresett személy bűncselekményben való részvételének módja;
f) jogerős ítélet esetén a kiszabott büntetés, illetve a bűncselekményre a kibocsátó tagállam joga szerint előírt büntetési tétel;
g) ha lehetséges, a bűncselekmény egyéb következményei.”
19 E kerethatározatnak a „Határozat az átadásról” című 15. cikke előírja:
„(1) Az érintett személy átadásáról az e kerethatározatban előírt határidőkön belül és feltételek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság határoz.
(2) Ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó tagállam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy az átadás kérdésében határozzon, kéri, hogy a szükséges kiegészítő információkat, különösen a 3–5. cikkre, valamint a 8. cikkre tekintettel, soron kívül bocsássák a rendelkezésére, és a 17. cikkben előírt határidők betartását szem előtt tartva határidőt szabhat ezek kézhezvételére.
(3) A kibocsátó igazságügyi hatóság bármilyen további hasznos információt bármikor megküldhet a végrehajtó igazságügyi hatóságnak.”
20 Az említett kerethatározat 17. cikke értelmében:
„(1) Az európai elfogatóparancsot soron kívül intézik és hajtják végre.
(2) Amennyiben a keresett személy beleegyezik átadásába, az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot a beleegyezést követő 10 napon belül kell meghozni.
(3) Egyéb esetekben az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot a keresett személy elfogását követő 60 napon belül kell meghozni.
(4) Ha egyedi esetekben az európai elfogatóparancs a (2) vagy a (3) bekezdésben előírt határidőn belül nem hajtható végre, a végrehajtó igazságügyi hatóság a késedelem okainak közlése mellett haladéktalanul tájékoztatja erről a kibocsátó igazságügyi hatóságot. Ilyen esetekben a határidő további 30 nappal meghosszabbítható.
[…]”
21 A 2002/584 kerethatározat mellékletében szereplő, az európai elfogatóparancs egységes mintájára vonatkozó formanyomtatvány d) pontja a következőképpen jelenik meg:
A holland jog
22 A 2004. április 29‑i Overleveringswet (a személyek átadásáról szóló törvény, Stb. 2004., 195. szám, a továbbiakban: OLW) a 2002/584 kerethatározatot ülteti át a holland jogba.
23 Az OLW 12. cikkének szövege a következő:
„Az átadást meg kell tagadni, ha az európai elfogatóparancs ítélet végrehajtására irányul, és a vádlott személyesen nem vett részt az említett ítélet meghozatalához vezető tárgyaláson, kivéve ha az európai elfogatóparancs utal arra, hogy a kibocsátó tagállam eljárásjogi követelményeivel összhangban:
a) a vádlottat kellő időben és személyesen beidézték, így tájékoztatták a határozat meghozatalához vezető tárgyalás időpontjáról és helyéről, vagy személyesen nem idézték be, de más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a tárgyalás kitűzött időpontjáról és helyéről, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett, és tájékoztatták arról, hogy a határozat meghozatalára meg nem jelenése esetén is sor kerülhet; vagy
b) a vádlottat a tárgyalásról tájékoztatták és védelme érdekében meghatalmazta vagy az általa választott vagy az állam által kirendelt jogi képviselőt, az említett jogi képviselő pedig ténylegesen ellátta az érintett személy védelmét a tárgyaláson; vagy
c) a vádlott a határozat kézbesítését és azt követően, hogy kifejezetten tájékoztatták őt a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárásban joga van részt venni, és amely lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát – beleértve az új bizonyítékokat –, és amely az eredeti határozat megváltozatásához vezethet:
1 egyértelműen kijelentette, hogy nem vitatja a határozatot; vagy
2 a megállapított határidőn belül nem kért perújítást vagy nem fellebbezett; vagy
d) a határozatot nem kézbesítették személyesen a vádlottnak, de:
1 az átadást követően haladéktalanul, személyesen kézbesíteni fogják neki, és kifejezetten tájékoztatni fogják őt a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárásban joga van részt venni, és amely lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát –beleértve az új bizonyítékokat –, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet;
2 tájékoztatni fogják arról, hogy milyen határidőn belül kérhet perújítást vagy fellebbezhet, amint arra a vonatkozó európai elfogatóparancs utalást tartalmaz.”
24 Az OLW „Az […] európai elfogatóparancs mintája” című 2. mellékletének D. pontja megfelel a 2002/584 kerethatározat melléklete d) pontjának.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
25 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy 2017. január 17‑én az officier van justitie bij de Rechtbank (az elsőfokú bíróság mellett működő királyi ügyész) a Sąd Okręgowy w Gdańsku (gdański területi bíróság, Lengyelország) által 2014. június 12‑én kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása iránti kérelemmel fordult a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami bíróság, Hollandia; a továbbiakban: a szóban forgó európai elfogatóparancs).
26 Ezen európai elfogatóparancs S. A. Zdziaszek, Hollandiában lakóhellyel rendelkező lengyel állampolgár kétéves szabadságvesztés‑büntetés Lengyelországban való végrehajtása céljából történő őrizetbe vételére és átadására irányul.
27 E tekintetben az említett európai elfogatóparancs a Sąd Rejonowy w Wejherowie (wejherowói területi bíróság, Lengyelország) által 2014. március 25‑én hozott összbüntetésbe foglaló ítélet létére hivatkozik. E határozat S. A. Zdziaszek által elkövetett összesen öt – egytől ötig számozott –, a lengyel jog szerinti bűncselekményre vonatkozik.
28 2014. március 25‑i határozatában a Sąd Rejonowy w Wejherowie (wejherowói területi bíróság) hivatalból:
– egyetlen, egy év hat hónapos szabadságvesztés‑összbüntetésbe foglalta egyrészt azt a szabadságvesztés‑büntetést, amelyet S. A. Zdziaszekkel szemben a Sąd Rejonowy w Wejherowie (wejherowói területi bíróság) 2005. április 21‑i ítéletében az első tényállás miatt szabott ki, másrészt pedig azt a szabadságvesztés‑büntetést, amelyet az ugyanezen személlyel szemben a Sąd Rejonowy w Gdyni (gdyniai területi bíróság, Lengyelország) 2006. június 16‑i ítéletében a második tényállás miatt szabott ki, és
– három év hat hónapos szabadságvesztés összbüntetéssé változtatta azt a négyéves szabadságvesztés‑összbüntetést, amelyet S. A. Zdziaszekkel szemben a Sąd Rejonowy w Wejherowie (wejherowói területi bíróság) 2012. április 10‑i ítéletében a harmadik–ötödik tényállás miatt szabott ki, mivel ezt egy, az érintettre nézve kedvező jogszabály‑módosítás előírta.
29 Az első és második tényállásra vonatkozó szabadságvesztés‑büntetést illetően a kérdést előterjesztő bíróság 2017. április 11‑i határozatában:
– megtagadta S. A. Zdziaszek átadását azzal az indokkal, hogy e szabadságvesztés‑büntetés az első tényállásra vonatkozik, mivel e tényállás a szóban forgó európai elfogatóparancsban leírt formájában a holland jog szerint nem büntethető, és
– felfüggesztette az ezen európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatos eljárást, amennyiben e szabadságvesztés‑büntetés a második tényállásra vonatkozik, annak érdekében, hogy további tájékoztatást kérjen a kibocsátó igazságügyi hatóságtól.
30 A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem kizárólag a harmadik‑ötödik tényállást képező bűncselekményekkel kapcsolatos szabadságvesztés‑büntetésre vonatkozik.
31 A szóban forgó európai elfogatóparancs d) pontja kifejti, hogy S. A. Zdziaszek nem volt személyesen jelen az általa által letöltendő büntetést jogerősen megállapító bírósági határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson.
32 A kibocsátó hatóság kizárólag ezen d) pont 3.2 alpontját jelölte be, amely a következőképpen szól:
„az érintett személy a kitűzött tárgyalás ismeretében meghatalmazta vagy az általa választott, vagy az állam által kirendelt jogi képviselőt arra, hogy a tárgyalás során a védelmét ellássa, és az említett jogi képviselő ténylegesen ellátta az érintett személy védelmét a tárgyaláson”.
33 Továbbra is az említett d) pont alatt a kibocsátó hatóság az alábbiak szerint töltötte ki a 4. alpontot, amelyben pontosította azon indokot, amely miatt megítélése szerint teljesül a 3.2 alpontban foglalt feltétel:
„[S. A. Zdziaszeket] a lengyel büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően szabályszerűen tájékoztatták a tárgyalás tartásáról. A tájékoztatást megküldték az elítélt által a tárgyalás‑előkészítő szakaszban közölt címre. Figyelmeztették annak következményeire, ha nem tájékoztatja az igazságügyi hatóságokat lakóhelye vagy tartózkodási helye változásáról. A tárgyalás során [S. A. Zdziaszek] jogi segítségnyújtás keretében jogi képviselőt vett igénybe, aki mind a tárgyaláson, mind az ítélethirdetésen jelen volt.”
34 A kibocsátó igazságügyi hatóság által közölt kiegészítő információkból kitűnik, hogy:
– a 3.2. alpont és a 4. alpontban szolgáltatott magyarázatok az összbüntetésbe foglaló 2014. március 25‑i ítélethez vezető eljárásra vonatkoznak, nem pedig a három mögöttes elítélésre;
– a lengyel jogban a 2014. március 25‑i határozatot megelőzőhöz hasonló eljárásokban:
a) „a jelen eljárás által érintett ügy tárgya” már nem vitatott,
b) „jogilag kötelező ítélet keretében kiszabott büntetések jelentik az összbüntetésbe foglaló ítélet alapját”,
c) az összbüntetésbe foglaló ítélet tárgyát kizárólag „e büntetések egy (vagy több) összebüntetésbe foglalásával kapcsolatos kérdések és az egyes letöltött időszakok összbüntetésbe foglalásával összefüggő kérdés jelentik”, valamint
d) ezen ítélet „jellegénél fogva kedvező az elítéltre”, mivel „az egyedi büntetések összebüntetésbe foglalása a gyakorlatban a letöltendő büntetés jelentős lerövidítését eredményezi”;
– S. A. Zdziaszeket az általa megadott lakcímről idézték az 2014. január 28‑i első tárgyalásra. E személy nem vette át az idézést és nem jelent meg e tárgyaláson. A Sąd Rejonowy w Wejherowie (wejherowói területi bíróság) hivatalból ügyvédet rendelt ki S. A. Zdziaszek képviseletére, egyebekben pedig felfüggesztette az eljárást. S. A. Zdziaszeket ugyanilyen módon idézték a 2014. március 25‑i második tárgyalásra, amelyen nem jelent meg. A hivatalból kirendelt jogi képviselő részt vett a tárgyaláson, amelynek végén meghozták az összbüntetésbe foglaló ítéletet.
35 A kibocsátó hatóság által adott információk alapján a kérdést előterjesztő bíróság megítélése szerint a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő körülmény – amely az európai elfogatóparancs e kerethatározat mellékletében szereplő egységes mintája d) pontjának 3.2 alpontjában foglalt esetnek felel meg – nem vonatkozik a jelen esetre, mivel az említett információkból nem derül ki, hogy az átadni kért személy „a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett”, sem az, hogy „meghatalmazta vagy az általa választott vagy az állam által kirendelt jogi képviselőt arra, hogy a tárgyalás során a védelmét ellássa”.
36 A kérdést előterjesztő bíróság legelőször is azt a kérdést teszi fel, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e az olyan, a 2014. március 25‑i összbüntetésbe foglaló ítélethez hasonló határozat, amely az érintett javára megváltoztatja a rá korábban jogerősen kiszabott szabadságvesztés‑büntetést és a rá korábban jogerősen elkülönülten kiszabott szabadságvesztés‑büntetéseket egyetlen szabadságvesztés‑összbüntetésbe foglalja, ugyanakkor már nem érinti azt a kérdést, hogy az érintett személy elkövette‑e a bűncselekményeket.
37 Igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság megalapozottan tagadja meg a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását azzal az indokkal, hogy e kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltétel nem teljesül.
38 E bíróság mindazonáltal úgy ítéli meg, hogy lényegében az említett kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése c) és d) pontjának szövege miatt a feltett kérdésre nemleges válasz adandó, ugyanis mindkét rendelkezésben az „amely lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát – beleértve az új bizonyítékokat –” kifejezés szerepel.
39 Az említett bíróság álláspontja szerint e megfogalmazásból az következik, hogy az arra a helyzetre vonatkozik, amikor a büntető bíróság az ügy érdemében dönt, mégpedig úgy, hogy az érintettnek felrótt bűncselekménnyel kapcsolatban határoz a bűnösségéről és adott esetben szankciót szab ki rá e bűncselekmény miatt. A Sąd Rejonowy w Wejherowie (wejherowói területi bíróság) 2014. március 25‑i összbüntetésbe foglaló ítéletéhez hasonló ítélet esetében viszont nem ez a helyzet, mivel az érintett bűnösségének kérdése már nem merül fel az ilyen típusú eljárásban.
40 A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor rámutat arra, hogy úgy tűnik, a lengyel kibocsátó igazságügyi hatóságnak ezzel szemben az a véleménye, hogy az ilyen jellegű határozat igenis a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, mivel a szóban forgó európai elfogatóparancs d) pontja csak az összbüntetésbe foglaló ítélethez vezető eljárásra vonatkozó információkat említi, kizárva az érintett bűnösségének megállapítására vonatkozó, ez utóbbi határozat alapjául szolgáló információkat.
41 Abban az esetben, ha erre az első kérdésre nemleges választ kell adni, a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg továbbá, hogy meg kell vizsgálnia, hogy a bűnösség összbüntetésbe foglaló ítélet alapjául szolgáló megállapításának szakaszában az érintett személyesen jelen volt‑e a bűnösség ezen megállapításához vezető tárgyaláson, és ha nem, fennáll‑e a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában foglalt egyik körülmény.
42 A jelen esetben az alapul szolgáló ítéletet illetően a lengyel igazságügyi hatóságok a holland ügyészség kérelmére kiegészítő információkat szolgáltattak, amelyekből kiderül, hogy S. A. Zdziaszek az eljárás során egyetlen érdemi tárgyaláson – sem első fokon, sem a fellebbviteli eljárásban – nem jelent meg személyesen.
43 A 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában hivatkozott valamelyik körülmény alkalmazhatóságát illetően a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság nem töltötte ki az európai elfogatóparancsra vonatkozó formanyomtatvány d) pontjának 2. alpontját, és nem jelölte meg az európai elfogatóparancsra vonatkozó formanyomtatvány d) pontja 3. alpontjának alkalmazandó kategóriáját sem.
44 Az a kérdés merül fel tehát, hogy e körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság megtagadhatja‑e ezzel az indokkal a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását.
45 E bíróság úgy véli, hogy vannak olyan körülmények, amelyek lehetővé teszik igenlő válasz adását.
46 Így a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének bevezető mondatában szereplő, „kivéve, ha az európai elfogatóparancs szerint” kifejezésből levonható az a következtetés, hogy az e rendelkezés a)–d) pontjában szereplő körülmények egyikének alkalmazhatóságára vonatkozó információkat főszabály szerint pontosítani kell az európai elfogatóparancsra vonatkozó formanyomtatvány d) pontjában, vagy legalábbis az itt ismertetett kategóriameghatározásoknak megfelelően.
47 A kerethatározat célkitűzései is összhangban állnak ezzel az értelmezéssel, amelyek először is annak biztosítására irányulnak, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó jogerős határozatot az előírt határidőn belül meghozzák, és így a minimálisra csökkentsék a kiegészítő információk iránti kérelmeket szükségessé tevő eseteket, másodszor arra, hogy pontos és egységes megtagadási okokat írjanak elő, harmadszor pedig arra, hogy lehetővé tegyék a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy egyszerűen és átláthatóan biztosítsa az érintett védelemhez való jogának tényleges tiszteletben tartását.
48 A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal kifejti, hogy az ellentétes állítás alátámasztására is vannak érvek. Úgy tűnik, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságok általában úgy tekintik, hogy nem nélkülözhetetlen az európai elfogatóparancsra vonatkozó formanyomtatvány d) pontjának 3. alpontjában szereplő kategóriák használata.
49 Továbbá az e kérdésre adandó igenlő válasz még több megtagadást, és így kevesebb átadást eredményezhet, amely ellentétes a kölcsönös elismerés elvével.
50 Amennyiben nemleges válasz adandó az első két kérdésre, a kérdést előterjesztő bíróság megítélése szerint meg kell továbbá vizsgálnia azt is, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában szereplő valamelyik körülmény alkalmazható‑e az összbüntetésbe foglaló ítélet alapjául szolgáló bűnösség‑megállapításra.
51 E tekintetben a kibocsátó igazságügyi hatóság által nyújtott kiegészítő információkból kitűnik, hogy a S. A. Zdziaszek 2012. április 10‑i elítélését eredményező elsőfokú eljárás, valamint fellebbviteli eljárás zajlott Lengyelországban, amely nem eredményezte ezen elítélés megváltoztatását.
52 Az elsőfokú eljárást illetően a kibocsátó igazságügyi hatóság a következő információkat közölte:
– az elsőfokú eljárás során 27 tárgyalást tartottak;
– az átadni kért személy egyik tárgyaláson sem volt jelen;
– az átadni kért személyt először is egymást követően két, hivatalból kirendelt jogi képviselő képviselte, majd ezt követően az által választott jogi képviselő, aki részt vett a további tárgyalásokon, valamint
– az átadni kért személy és az általa választott jogi képviselő nem jelent meg az elítélését kimondó tárgyaláson, de tájékoztatást kaptak az érdemi ítélet tartalmáról, mivel ezen ítélet „jogi indokolásának” megküldése iránti kérelmet nyújtottak be.
53 A kérdést előterjesztő bíróság szerint e körülményekből nem vonható le az a következtetés, hogy az eljárás azon szakaszában, amikor S. A. Zdziaszeknek hivatalból kirendelt jogi képviselője volt, a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében „a kitűzött tárgyalás ismeretében” járt el.
54 Mindazonáltal más a helyzet azon eljárási szakasz tekintetében, amelynek során az S. A. Zdziaszek által választott jogi képviselő jelen volt a tárgyaláson, e bíróság e jelenlétéből azt a következtetést vonta le, hogy e szakaszban S. A. Zdziaszek ténylegesen „a kitűzött tárgyalás ismeretében” járt el, és hogy e rendelkezés értelmében „meghatalmazta” az említett jogi képviselőt „arra, hogy a tárgyalás során a védelmét ellássa”.
55 A kibocsátó igazságügyi hatóság által szolgáltatott információkból ugyanakkor nem tűnik ki, hogy „az említett jogi képviselő ténylegesen ellátta [S. A. Zdziaszek] védelmét a tárgyalás során”, hanem csupán az, hogy az említett jogi képviselő jelen volt az elsőfokú tárgyalásokon. Ezenkívül semmi nem utal arra, hogy az ezen eljárás keretében tartott 27 tárgyalás közül melyeken jelent meg az S. A. Zdziaszek által választott jogi képviselő, illetve az sem, hogy mi volt e tárgyalások tárgya. Következésképpen pusztán abból az információból, hogy a választott jogi képviselő jelen volt a tárgyalásokon, nem vonható le az a következtetés, hogy e képviselő ténylegesen ellátta az érintett védelmét.
56 A kérdést előterjesztő bíróság ebből arra a megállapításra jut, hogy S. A. Zdziaszek személyesen nem volt jelen az elsőfokú határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson, valamint hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában hivatkozott egyik körülmény sem vonatkozik ezen eljárásra.
57 A fellebbviteli eljárást illetően a kibocsátó igazságügyi hatóság a következő információkat közölte:
– az átadni kért személy nem volt jelen a fellebbviteli tárgyaláson;
– e tárgyalásra szabályszerűen idézték, és
– az átadni kért személy jogi képviselője jelen volt a fellebbviteli tárgyaláson.
58 A kibocsátó igazságügyi hatóság által közölt azon kiegészítő információk alapján, amelyek szerint S. A. Zdziaszeket és jogi képviselőjét tájékoztatták a 2012. április 10‑i ítélet tartalmáról, a kérdést előterjesztő bíróság azt a következtetést vonja le, hogy az átadni kért személy a fellebbviteli eljárás során „a kitűzött tárgyalás ismeretében” járt el, valamint hogy „meghatalmazta” a jogi képviselőt „arra, hogy a tárgyalás során a védelmét ellássa”. Mivel a fellebbezési eljárásban egyetlen tárgyalást tartottak, ugyanezen információkból azt a következtetést vonja le továbbá, hogy „az említett jogi képviselő ténylegesen ellátta [S. A. Zdziaszek] védelmét” e tárgyaláson.
59 Ezen információkra tekintettel tehát a helyzet különböző attól függően, hogy az első fokú eljárásra összpontosítunk‑e vagy a fellebbviteli eljárásra, feltéve hogy ez utóbbi során sor került az ügy érdemben történő vizsgálatára.
60 Mielőtt a kérdést előterjesztő bíróság kérné a kibocsátó igazságügyi hatóságot e kérdés tisztázására, azt a kérdést teszi fel, hogy a fellebbviteli eljárás a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének hatály alá tartozik‑e.
61 E bíróság megítélése szerint több tényező szól az igenlő válasz mellett.
62 E tekintetben e rendelkezés szövegére támaszkodik, amely nem korlátozza annak hatályát az elsőfokú eljárásra, mivel e bekezdés c) és d) pontja kifejezetten hivatkozik mind a „perújításra”, mind pedig a „fellebbezésre”. Márpedig a lengyel jogban a fellebbezési eljárás az ügy újbóli érdemi vizsgálatát jelenti.
63 A 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének ezen értelmezését továbbá megerősíti az említett rendelkezés célkitűzése, amely – amint azt a Bíróság a 2013. február 26‑i Melloni ítélet (C‑399/11, EU:C:2013:107) 43. pontjában, valamint a 2016. május 24‑i Dworzecki ítélet (C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346) 37.pontjában megállapította – annak lehetővé tételét célozza, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadni kért személy elítéléséhez vezető tárgyalásról való távolmaradása esetén is engedélyezhesse az átadást, teljes mértékben tiszteletben tartva ugyanakkor a védelemhez való jogát.
64 A védelemhez való jog ugyanis az EJEE 6. cikkének és a Charta 47. cikkének értelmében a tisztességes eljáráshoz való jog részét képezi, és így a tagállam – amennyiben fellebbviteli eljárást vezetett be – köteles biztosítani azt, hogy az érintett ennek keretében részesüljön az említett rendelkezésekben kimondott alapvető garanciákban. Így, ha az érintett rendelkezik azzal a joggal, hogy lemondjon a védelemhez való jogáról, az érintett személy bűnösségéről ismételten dönteni hivatott büntető bíróság – amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta – nem dönthet anélkül, hogy ne értékelnék közvetlenül az azon vádlott által személyesen előterjesztett bizonyítékokat, aki azt kívánja bizonyítani, hogy nem követte el az állítólagosan bűncselekménynek minősülő cselekményt. Ilyen helyzetben tehát pusztán az a körülmény, hogy az érintett az elsőfokú eljárás során gyakorolhatta a védelemhez való jogát, nem elegendő ahhoz, hogy meg lehessen állapítani az EJEE 6. cikkben és a Charta 47. cikkében szereplő követelmények tiszteletben tartását.
65 Amennyiben az érintett személyesen nem volt jelen a fellebbviteli tárgyaláson és a fellebbezés során érdemi vizsgálatra került sor, amelynek során az érintettet ismét elítélték vagy helyben hagyták az elsőfokú elítélést, a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint az felel meg a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése céljának, ha ezen eljárás e rendelkezés hatálya alá tartozik.
66 A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal megjegyzi, hogy néhány más tagállam nem ért egyet ezen értelmezéssel, amelyek úgy ítélik meg, hogy a fellebbviteli eljárás soha nem irányadó a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése alapján végzendő ellenőrzés céljából. Kérdés, hogy fenntartható‑e azon állítás, mely szerint amennyiben megállapítást nyer, hogy az érintett védelemhez való jogát teljes mértékben tiszteletben tartották az elsőfokú eljárásban, a kölcsönös bizalom elve alapján úgy kell tekinteni, hogy a további esetleges eljárások keretében a kibocsátó tagállam hatóságai nem sértették meg az uniós jogban elismert alapjogokat. A Bíróság még nem határozott erről a kérdésről.
67 E körülmények között a Rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Az olyan eljárás,
– amelynek keretében a kibocsátó tagállam bírósága olyan elkülönült szabadságvesztés‑büntetések szabadságvesztés‑összbüntetésbe foglalásáról dönt, amelyeket korábban jogerősen szabtak ki az érintett személlyel szemben és/vagy olyan szabadságvesztés‑összbüntetés módosításáról, amelyet korábban jogerősen szabtak ki az érintett személlyel szemben, és
– amelynek keretében e bíróság már nem dönt a bűnösség kérdéséről,
mint például a 2014. március 25‑i »összbüntetésbe foglaló ítélethez« vezető eljárás, a [2002/584] kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének értelmében vett »határozat meghozatalát eredményező tárgyalásnak« minősül‑e?
2) A végrehajtó igazságügyi hatóság:
– abban az esetben, ha az átadni kért személy személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson,
– ugyanakkor a kibocsátó igazságügyi hatóság sem az európai elfogatóparancsban, sem a [2002/584] kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése által kért kiegészítő információkban nem közölte a [2002/584] kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában hivatkozott egy vagy több körülmény alkalmazhatóságára vonatkozó adatokat az európai elfogatóparancs formanyomtatványa d) részének 3. pontjában szereplő egy vagy több kategória megfogalmazásának megfelelően,
megállapíthatja‑e kizárólag ebből az okból, hogy a [2002/584] kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének bevezető mondatában és a)–d) pontjában szereplő egyik feltétel sem teljesült és pusztán ebből az okból megtagadhatja‑e a[z európai elfogatóparancs] végrehajtását?
3) Az olyan fellebbviteli eljárás,
– amelynek során az ügy érdemi vizsgálatára került sor, és
– amelynek során az érintettet (ismét) elítélték és/vagy helyben hagyták az elsőfokú elítélést,
– az [európai elfogatóparancs] pedig ezen elítélés végrehajtását szolgálja,
a [2002/584] kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének értelmében vett »határozat meghozatalát eredményező tárgyalásnak« minősül‑e?”
A sürgősségi eljárásról
68 A kérdést előterjesztő bíróság azt kéri, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.
69 Kérelmének alátámasztására e bíróság arra hivatkozik, hogy S. A. Zdziaszek jelenleg őrizetben van Hollandiában, a Lengyel Köztársaság illetékes hatóságai által vele szemben kibocsátott, szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtásának további fenntartásáig.
70 A kérdést előterjesztő bíróság továbbá kifejti, hogy nem hozhat ezzel kapcsolatban határozatot mindaddig, amíg a Bíróság nem határozott a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemről. A Bíróság által az előterjesztett kérdésre adandó válasz ezért közvetlen és meghatározó befolyást gyakorol S. A. Zdziaszeknek ezen európai elfogatóparancs végrehajtásaként történő esetleges átadása céljából Hollandiában történő fogva tartásának időtartamára.
71 Először is meg kell állapítani, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalás a 2002/584 kerethatározat értelmezésére irányul, amely kerethatározat az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségére vonatkozó V. címe alá tartozik. Így az sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgya lehet.
72 Másodszor, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a sürgősség kritériumát illetően figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az alapügyben érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és hogy további fogva tartása a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogvita kimenetelétől függ (2016. november 10‑i Kovalkovas ítélet, C‑477/16 PPU, EU:C:2016:861, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébként az érintett személy helyzetét a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban történő elbírálására irányuló kérelme benyújtásának időpontjára vonatkozóan kell vizsgálni (2016. május 24‑i Dworzecki ítélet, C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
73 Márpedig a jelen esetben egyrészt nem vitatott, hogy ebben az időpontban S. A. Zdziaszek meg volt fosztva a szabadságától. Másrészt fogva tartása az alapügy kimenetelétől függ, amennyiben azt a kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott magyarázat szerint a vele szemben kibocsátott, szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtásának keretében rendelték el.
74 E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság ötödik tanácsa 2017. június 8‑án úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi eljárásban bírálják el.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első és a harmadik kérdésről
75 A kérdést előterjesztő bíróság együttesen vizsgálandó első és harmadik kérdése lényegében arra irányul, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalásnak” a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének értelmében vett fogalmát úgy kell‑e értelmezni, hogy az kiterjed a fellebbezési eljárásra és/vagy a korábban kiszabott egy vagy több szabadságvesztés‑büntetés megváltozatására irányuló – az alapügy tárgyát képező, összbüntetésbe foglaló ítélethez vezető eljáráshoz hasonló – eljárásra.
76 Az ekképpen átfogalmazott kérdések megválaszolása érdekében először is emlékeztetni kell arra, hogy amint az a mai napon kihirdetett Tupikas ítélet (C‑270/17 PPU) 81., 90. és 98. pontjából következik, a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalmát úgy kell érteni, hogy – abban az esetben, amikor az egymást követő határozatokhoz vezető eljárás több fokon zajlott, amelyek közül legalább az egyiket az érintett személy távollétében hozták – e fogalom kizárólag a fellebbezési eljárásra irányul, amennyiben az ezen eljárás eredményeképpen hozott határozat az ügy érdemben történő újbóli ténybeli és egyben jogi vizsgálatát követően jogerősen határozott az érintett személy bűnösségéről, valamint szabadságelvonással járó intézkedéshez hasonló büntetés kiszabásáról.
77 Igaz ugyan, hogy főszabály szerint az ilyen, elítélést tartalmazó határozat két egymástól különböző, azonban összefüggő kérdésre vonatkozik, nevezetesen a bűnösség megállapítására és jelen esetben szabadságvesztés‑büntetés kiszabására (lásd ebben az értelemben: a mai napon kihirdetett Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, 78. és 83. pont).
78 Ugyanakkor még abban az esetben is, amikor – az alapügyhöz hasonlóan – a kiszabott büntetés időtartamát a következő eljárásban megváltoztatták, a fellebbezési eljárás végén meghozott határozat, amely egyesíti a jelen ítélet 76. pontjában ismertetett jellemzőket, továbbra is irányadó a végrehajtó igazságügyi hatóság által a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése alapján végzendő vizsgálat céljából.
79 A mai napon kihirdetett Tupikas ítélet (C‑270/17 PPU) 83. és 84. pontjában szereplőkkel azonos indokok miatt ugyanis a bűnösségnek a fellebbezési eljárás végén történő jogerős megállapítása közvetlenül érinti az érintett személy helyzetét, annál is inkább, mivel az képezi az általa letöltendő szabadságvesztés‑büntetés jogi alapját.
80 Ennélfogva alapvető fontossággal bír, hogy az érintett teljeskörűen gyakorolhassa a védelemhez való jogát a bűnösségére vonatkozó végleges határozat meghozatala előtt.
81 Hozzá kell tenni, hogy – amint szintén a mai napon kihirdetett Tupikas ítélet (C‑270/17 PPU) 85. és 86. pontjából következik – a fellebbezési eljárás annál is inkább meghatározó a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése keretében, hogy a védelemhez való jog e szakaszban való teljes körű és hatékony tiszteletben tartása orvosolja ugyanezen jogoknak a büntetőeljárás korábbi szakaszában való esetleges megsértését.
82 Az első és a harmadik kérdés ezen szempontja tekintetében ezért azt a következtetést kell levonni, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalásnak” a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az azon határozat meghozatalát eredményező fellebbezési eljárásra vonatkozik, amely az ügy érdemben történő újbóli ténybeli és egyben jogi vizsgálatát követően jogerősen határoz az érintett személy bűnösségéről, valamint szabadságelvonással járó intézkedéshez hasonló büntetés kiszabásáról, még akkor is, ha a kiszabott büntetést egy későbbi határozat megváltoztatta.
83 Másodsorban azt kell meghatározni, hogy az eljárás későbbi szakaszában hozott és korábban kiszabott egy vagy több szabadságvesztés‑büntetés megváltoztatására irányuló – az alapügy tárgyát képező összbüntetésbe foglaló ítélethez hasonló – határozat a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozhat‑e.
84 Amint a Bírósághoz benyújtott iratokból kiderül, először is, az ilyen ítélet – noha annak meghozatalára azt követően kerül sor, hogy az érintettet egy vagy több határozattal egy vagy több büntetésre ítélték –semmiképpen nem érinti a bűnösség e korábbi határozatokkal való megállapítását, amely ezért jogerősen megtörtént.
85 Az ilyen ítélet továbbá megváltoztatja a kiszabott büntetés vagy büntetések időtartamát. Ezért az ilyen jellegű intézkedéseket meg kell különböztetni a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának részletes szabályaira vonatkozó intézkedésektől. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából egyebekben kitűnik, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának részletes szabályaira vonatkozó kérdésekre, különösen az ideiglenes szabadon bocsátás kérdésére (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2012. április 3., Boulois kontra Luxemburg, CE:ECHR:2012:0403JUD003757504, 87. §).
86 Végül az alapügyben szereplő, összbüntetésbe foglaló ítélethez hasonló határozathoz vezető eljárás, amely az érintettel szemben korábban kiszabott egy vagy több büntetést egyetlen új büntetésbe foglalja, szükségképpen kedvezőbb eredményhez vezet az érintettre nézve. Így például enyhébb büntetés alkalmazása rendelhető el a megállapított bűncselekményt kevésbé súlyosan szankcionáló új jogszabály hatálybalépését követően. Vagy többszörös elítélés esetén, amelyek mindegyike büntetés kiszabását tartalmazta, a kiszabott büntetések összbüntetésbe foglalhatók, amely rövidebb időtartamú, mint a korábbi különböző határozatokkal kiszabott különböző büntetések összege.
87 E tekintetben az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az EJEE 6. cikkében foglalt biztosítékok nemcsak a bűnösség megállapítására alkalmazandók, hanem a büntetés meghatározására is (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2013. november 28., Dementyev kontra Oroszország, CE:ECHR:2013:1128JUD004309505, 23. §). Így az eljárás tisztességes jellegének tiszteletben tartása magában foglalja az érintett azon jogát, hogy azon jelentős következmények miatt részt vegyen a tárgyalásokon, amelyeket azok a rá kiszabandó büntetés mértékére gyakorolhatnak (lásd ebben az értelemben: EJEB, 1993. szeptember 21., Kremzov kontra Ausztria, CE:ECHR:1993:0921JUD001235086, 67. §).
88 Ez az eset áll fenn az összbüntetésbe foglalásra irányuló különös eljárás tekintetében, amennyiben ezen eljárás nem pusztán formális és számtani műveletnek minősül, hanem mérlegelési mozgásteret biztosít a büntetés mértékének meghatározása tekintetében különösen az érintett helyzetének vagy személyiségének, vagy enyhítő és súlyosító körülmények figyelembevétele révén (lásd ebben az értelemben: EJEB, 1982. július 15., Eckle kontra Németország, CE:ECHR:1983:0621JUD000813078, 77. §; 2013. november 28., Dementyev kontra Oroszország, CE:ECHR:2013:1128JUD004309505, 25. és 26. §§).
89 E tekintetben továbbá nem releváns az a kérdés, hogy az érintett bíróság rendelkezik‑e hatáskörrel a korábban kiszabott büntetés súlyosbítására (lásd ebben az értelemben: EJEB, 1988. május 26., Ekbatani kontra Svédország, CE:ECHR:1988:0526JUD001056383, 32. §; 2006. október 18., Hermi kontra Olaszország, CE:ECHR:2006:1018JUD001811402, 65. §).
90 Ebből következik, hogy az összbüntetésbe foglaló ítélethez vezető, az alapügyben szereplőhöz hasonló eljárást, amely a korábban kiszabott szabadságvesztés‑büntetések újbóli meghatározását eredményezi, irányadónak kell tekinteni a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából, amennyiben a jelen ítélet 88. pontja értelmében vett mérlegelési mozgásteret biztosít e tekintetben az illetékes hatóság számára, és olyan határozathoz vezet, amely jogerősen dönt a büntetésről.
91 Tekintettel ugyanis arra, hogy a hasonló eljárás meghatározza az elítélt által véglegesen letöltendő büntetés időtartamát, ez utóbbinak képesnek kell lennie arra, hogy ténylegesen gyakorolhassa a védelemhez való jogát a vele szemben meghozandó határozat kedvező befolyásolása érdekében.
92 Nem releváns azon körülmény, hogy a büntetés újbóli meghatározása feltehetőleg kedvezőbb az érintettre nézve, mivel a büntetés mértéke nem előre meghatározott, hanem az adott eset körülményeinek az illetékes hatóság általi értékelésétől függ, és hogy pontosan a letöltendő büntetés véglegesen meghatározott mértéke bír döntő jelentőséggel az érintett személyre nézve.
93 A fentiekben kifejtett indokokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, olyan esetben, amikor a fellebbezési eljárást követően, amelynek során az ügyet érdemben újból megvizsgálták, a határozat jogerősen határozott az érintett személy bűnösségéről, és ezért szabadságvesztés‑büntetést is szabott ki rá, amelynek mértékét ugyanakkor az illetékes hatóság által hozott határozat azt követően módosította, hogy e hatóság az e területre vonatkozó mérlegelési jogkörét gyakorolta, és e határozat jogerősen megállapítja a büntetést, mindkét ezen határozatot figyelembe kell venni a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének alkalmazása során.
94 Amint a jelen ítélet 76–80., illetve és 90–92. pontjából kiderül, mind a bűnösség megállapítása, mind pedig a büntetés végleges megállapítása tekintetében biztosítani kell ugyanis a védelemhez való jog tiszteletben tartását, és hogy amennyiben e két – egyébként szorosan egymáshoz kapcsolódó – kérdés elválik, az ezekre vonatkozóan hozott végleges határozatokat mindkét esetben ugyanazon a címen az említett rendelkezésben megkövetelt vizsgálat alá kell vetni. E rendelkezés ugyanis kifejezetten az érintett személyek eljárási jogainak megerősítését célozza, biztosítva, hogy a tisztességes eljáráshoz való alapvető joguk garantálva legyen (lásd ebben az értelemben: a mai napon kihirdetett Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, 58. és 61–63. pont), és – amint a jelen ítélet 87. pontjában a Bíróság kimondta – e követelmények mind a bűnösség megállapítása, mind pedig a büntetés meghatározása tekintetben kötelezők.
95 Végezetül ezen értelmezés eljárásjogi szempontból nem jelent semmilyen hátrányt, amennyiben – amint azt a főtanácsnok indítványának 55. pontjában kifejtette – az európai elfogatóparancs egységes mintájára vonatkozó, a 2002/584 kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány mindkét szemponthoz kapcsolódóan megköveteli információk nyújtását. A fenti értelmezés következésképpen nem teszi nehezebbé a kibocsátó igazságügyi hatóság feladatát.
96 A fenti megfontolások összességére figyelemmel az előterjesztett első és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalásnak” a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az nem csupán a fellebbezés során hozott határozat alapjául szolgáló eljárásra terjed ki, amennyiben e határozat az ügy érdemben történő újbóli vizsgálatát követően jogerősen határoz az érintett személy bűnösségéről, hanem az ezt következő, az alapügy tárgyát képező, összbüntetésbe foglaló ítélethez vezető eljáráshoz hasonló eljárásra is, amelynek eredményeképpen meghozzák az eredetileg kiszabott büntetés mértékét jogerősen megváltoztató határozatot, amennyiben az ez utóbbi határozatot elfogadó hatóság e tekintetben bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkezik.
A második kérdésről
97 A kérdést előterjesztő bíróság második kérdése lényegében arra irányul, hogy a 2002/584 kerethatározatot úgy kell‑e értelmezni, hogy az lehetővé teszi a kibocsátó igazságügyi hatóság számára, hogy pusztán azzal az indokkal megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását, hogy sem az európai elfogatóparancs egységes mintájára vonatkozó, e kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány, sem pedig a kibocsátó igazságügyi hatóságtól az említett kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján szerzett kiegészítő információk nem nyújtanak elegendő információt, amelyek lehetővé tennék számára ugyanezen kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában szereplő valamelyik helyzet fennállásának megállapítását.
98 Az e kérdésre adandó hasznos válasz érdekében emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésében megkövetelt vizsgálatoknak főszabály szerint az utolsó eljárásra kell irányulniuk, amelynek során az ügy érdemét vizsgálták, és amely az érintett jogerős elítéléséhez vezetett (lásd ebben az értelemben: a mai napon kihirdetett Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, 81., 90. és 91. pont). Az első és harmadik kérdésre adott válasz keretében vizsgált különleges esetben, amikor az eredetileg kiszabott büntetés mértékét jogerősen megváltoztatták a mérlegelési mozgástér gyakorlására kiterjedő új eljárás során, mindkét ezen eljárás releváns e tekintetben, amint az a jelen ítélet 93., 94. és 96. pontjából kiderül.
99 Következésképpen ezen eljárások közül az elsőre vagy adott esetben e két eljárásra vonatkozóan kell a kibocsátó igazságügyi hatóságnak a 2002/584 kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdése szerinti információkat nyújtania.
100 Ebből az következik, hogy ezzel párhuzamosan a végrehajtó igazságügyi hatóságnak az előző pontban említett eljárásokra kell a vizsgálatát korlátoznia e kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének alkalmazása keretében.
101 Az e rendelkezés által létrehozott rendszerre tekintettel, és amint egyébként annak szövegéből is következik, a végrehajtó igazságügyi hatóság abban az esetben is megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az érintett személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson, kivéve ha az európai elfogatóparancs szerint az e rendelkezés a), b), c) vagy d) pontjában foglalt feltételek teljesülnek.
102 Így amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság megállapítja a fent említett a)–d) pontban szereplő valamelyik körülmény fennállását, köteles végrehajtani az európai elfogatóparancsot, annak ellenére, hogy az érintett nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson (lásd ebben az értelemben: a mai napon kihirdetett Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, 50., 55. és 95. pont).
103 Abban az esetben, ha e hatóság megítélése szerint nem rendelkezik elegendő információval ahhoz, hogy érvényesen határozhasson az érintett személy átadásáról, a 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdését kell alkalmaznia, és kérnie kell a kibocsátó igazságügyi hatóságot, hogy a szükséges kiegészítő információkat soron kívül bocsássák a rendelkezésére az átadásról szóló határozat meghozatala érdekében.
104 Abban az esetben, ha ebben a szakaszban még mindig nem kapta meg az érintett személy védelemhez való jogának az irányadó eljárás során való tiszteletben tartásához szükséges biztosítékokat, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak lehetősége van arra, hogy megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását.
105 E hatóság ugyanis nemcsak hogy nem tűrheti az alapvető jogok megsértését, hanem – amint azt a 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése előírja – köteles a 17. cikkben előírt határidők betartását is szem előtt tartani az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó döntés meghozatala során, és így nem követelhető meg, hogy még egyszer igénybe vegye az említett 15. cikk (2) bekezdését (lásd ebben az értelemben: 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet, C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 97. pont).
106 Mindazonáltal ezzel összefüggésben ki kell emelni, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke megállapítja az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető okát, és az említett cikk (1) bekezdésének a)–d) pontjában felsorolt esetek a végrehajtás megtagadásának e mérlegelhető oka alóli kivételként értendők (lásd ebben az értelemben: a mai napon kihirdetett Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, 50. és 96. pont).
107 E körülmények között a Bíróságnak már alkalma nyílt kifejteni, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság – még annak megállapítását követően is, hogy ezen esetek nem vonatkoznak az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személy helyzetére – figyelembe vehet más olyan körülményeket, amelyek lehetővé teszik számára, hogy meggyőződjön arról, hogy az átadás nem járt az érintett védelemhez való jogának sérelmével (lásd ebben az értelemben: 2016. május 24‑i Dworzecki ítélet, C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346, 50. és 51. pont).
108 Így a 2002/584 kerethatározat nem akadályozza meg a végrehajtó igazságügyi hatóságot abban, hogy biztosítsa az érintett személy védelemhez való jogát az előtte folyamatban lévő ügyet jellemző összes körülmény kellő figyelembevétele révén, ideértve azokat az információkat is, amelyekkel ő maga is rendelkezhet.
109 A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározatot úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha az érintett nem jelent meg személyesen az e kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének alkalmazása tekintetében releváns tárgyaláson vagy adott esetben releváns tárgyalásokon, és amennyiben sem az európai elfogatóparancs egységes mintájára vonatkozó, az említett kerethatározathoz mellékelt formanyomtatványon szereplő információk, sem pedig az ugyanezen kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján beszerzett információk nem tartalmaznak elegendő adatot a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában szereplő valamelyik helyzet fennállásának megállapításához, a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását.
110 E kerethatározat ugyanakkor nem akadályozza meg e hatóságot abban, hogy az érintett védelemhez való jogának a releváns eljárás vagy eljárások során való tiszteletben tartásának biztosítása érdekében figyelembe vegye az előtte folyamatban lévő ügyre jellemző valamennyi körülményt.
A költségekről
111 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:
1) A „határozat meghozatalát eredményező tárgyalásnak” a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az nem csupán a fellebbezés során hozott határozat alapjául szolgáló eljárásra terjed ki, amennyiben e határozat az ügy érdemben történő újbóli vizsgálatát követően jogerősen határozott az érintett személy bűnösségéről, hanem az ezt következő, az alapügy tárgyát képező, összbüntetésbe foglaló ítélethez vezető eljáráshoz hasonló eljárásra is, amelynek eredményeképpen meghozzák az eredetileg kiszabott büntetés mértékét jogerősen megváltoztató határozatot, amennyiben az ez utóbbi határozatot elfogadó hatóság e tekintetben bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkezik.
2) A 2009/299 kerethatározattal módosított 2002/584 kerethatározatot úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha az érintett nem jelent meg személyesen az e módosított kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének alkalmazása tekintetében releváns tárgyaláson, vagy adott esetben releváns tárgyalásokon, és amennyiben sem az európai elfogatóparancs egységes mintájára vonatkozó, az említett kerethatározathoz mellékelt formanyomtatványon szereplő információk, sem pedig az ugyanezen módosított kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján beszerzett információk nem tartalmaznak elegendő adatot a módosított 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában szereplő valamelyik helyzet fennállásának megállapításához, a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását.
E módosított kerethatározat ugyanakkor nem akadályozza meg e hatóságot abban, hogy az érintett védelemhez való jogának a releváns eljárás vagy eljárások során való tiszteletben tartásának biztosítása érdekében figyelembe vegye az előtte folyamatban lévő ügyre jellemző valamennyi körülményt.
Aláírások