AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (második tanács)
2014. július 10.(*)
„Közszolgálat – Az EBB személyi állománya – Kinevezés – Egységvezetői álláshely – A felperestől eltérő pályázó kinevezése – A kiválasztási eljárás szabálytalanságai – A kiválasztó bizottság pártatlansági kötelezettsége – A kiválasztó bizottság tagjainak pártatlansági kötelezettsége – A kiválasztó bizottság elnökének a felperessel szembeni kifogásolható magatartása – Összeférhetetlenség – Az összes pályázó számára kötelező szóbeli előadás – A szóbeli előadáshoz rendelkezésre bocsátott dokumentumok, amelyek kedvezhetnek az egyik pályázónak – A rendelkezésre bocsátott dokumentumok szövegezésében részt vevő pályázó – Az egyenlőség elvének megsértése – Megsemmisítés iránti kereset – Kártérítési kérelem”
Az F‑115/11. sz. ügyben,
az EUMSZ 270. cikk alapján,
CG (az Európai Beruházási Bank személyi állományának tagja, lakóhelye: Sandweiler [Luxemburg], képviselik: kezdetben N. Thieltgen, később J.‑N. Louis és D. de Abreu Caldas ügyvédek)
felperesnek
az Európai Beruházási Bank (EBB) (képviselik: G. Nuvoli és T. Gilliams, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: A. Dal Ferro ügyvéd)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: M. I. Rofes i Pujol elnök (előadó), K. Bradley és J. Svenningsen bírák,
hivatalvezető: X. Lopez Bancalari tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. március 6‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2011. október 27‑én érkezett keresetlevelében CG lényegében azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg az Európai Beruházási Bank (EBB, vagy a továbbiakban: Bank) elnökének azon határozatát, amely a felperes helyett A‑t nevezte ki a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság részét képező „Hitelezési kockázat” osztály „Díjszabás és kockázatpolitika” egységének („Risk Policy and Pricing division”, a továbbiakban: RPP‑egység) egységvezetői álláshelyére, és kötelezze a Bankot a felperes által állítása szerint elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésére.
Jogi háttér
2 Az EUMSZ 308. cikknek megfelelően a Bank alapokmányát a jelen szerződéshez és az EU‑Szerződéshez csatolt, és azok szerves részét képező jegyzőkönyv állapítja meg.
3 A Bank alapokmányáról szóló 5. jegyzőkönyv 7. cikke (3) bekezdésének h) pontja szerint a Kormányzótanács jóváhagyja a Bank eljárási szabályzatát. Ezt az eljárási szabályzatot 1958. december 4‑én hagyták jóvá, és többször módosították. Az eljárási szabályzat úgy rendelkezik, hogy a Bank személyzetének alkalmazási feltételeit a Kormányzótanács határozza meg.
4 1960. április 20‑án a Kormányzótanács meghatározta a Bank személyi állományának alkalmazási feltételeit (a továbbiakban: személyzeti szabályzat). A személyzeti szabályzat 14. cikkének a jogvitára alkalmazandó változata kimondja, hogy a Bank személyi állománya az ellátott feladattól függően három alkalmazotti kategóriából áll: az első kategóriába a vezetőség tartozik, és az két feladatkört foglal magában: a „[v]ezetői szintű” feladatkört és a „C‑feladatkört”; a második kategóriába a tervezési személyi állomány tartozik, és az három feladatkört foglal magában: a „D‑feladatkört”, az „E‑feladatkört” és az „F‑feladatkört”; a harmadik kategóriába a végrehajtási személyi állomány tartozik, és az négy feladatkörből áll.
5 A Bank személyzeti szabályzatának 41. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
„A Bank és a személyi állománya közötti, egyedi jogvitákra a[z Európai Unió] Bíróság[a] rendelkezik hatáskörrel.
A Bíróság előtt benyújtott keresettől függetlenül valamennyi jogvita esetében – a [fegyelmi] intézkedésekre vonatkozó jogviták kivételével – egyeztetési eljárást kell lefolytatni az egyeztető bizottság előtt.
[…]”
6 2004. május 25‑én a Bank irányító bizottsága jóváhagyott egy, „A belső mobilitásra és az előléptetésekre vonatkozó iránymutatás” (a továbbiakban: iránymutatás) című dokumentumot.
7 Az iránymutatás „Megüresedett álláshelyek közzététele” című 2. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
„Főszabály szerint valamennyi megüresedett álláshely hozzáférhető a személyi állomány valamennyi tagja számára, és azokat meg kell hirdetni. […]” [nem hivatalos fordítás]
8 Az iránymutatás „Bizottságok igénybevétele” című 3. cikke szerint:
„A vezetőség bizottságok igénybevételével hozott kollektív határozatának az a célja, hogy hozzájáruljon a megüresedett álláshelyek betöltésére irányuló határozathozatali eljárás kiegyensúlyozottságához, igazságosságához és átláthatóságához. […] kötelező bizottságokat igénybe venni a C‑feladatkörben, vagy [az e feladatkörnél] magasabb feladatkörökben megüresedett álláshelyek betöltése során […]” [nem hivatalos fordítás]
9 Az iránymutatásnak a kiválasztó bizottságok összetételére és szerepére vonatkozó I. melléklete az alábbiak szerint rendelkezik:
„[…] A bizottságokban a lehető legjobban meg kell jeleníteni a vezetőségi csoportot, figyelembe véve azt, hogy a vizsgált álláshely melyik területhez tartozik, és milyen befolyással rendelkezik. A bizottságoknak öt tagból kell állniuk, és azoknak nőket és férfiakat egyaránt magukban kell foglalniuk. A bizottságoknak magukban kell foglalniuk [az emberi erőforrás osztály] legalább egy képviselőjét, és egy másik, a betöltendő álláshely főigazgatóságától eltérő főigazgatóság egy képviselőjét. A bizottság tagjainak a betöltendő álláshelyével legalább megegyező szintű feladatkörrel kell rendelkezniük.
Az álláshely tekintetében hatáskörrel rendelkező [f]őigazgató, és az [e]mberi [e]rőforrás [osztály] együttesen határoz a bizottság összetételéről.” [nem hivatalos fordítás]
10 A Bank emberi erőforrás osztálya elkészítette „A [k]iválasztási [b]izottság [m]egfelelő [i]gazgatási gyakorlata” (a továbbiakban: megfelelő igazgatási gyakorlat) című dokumentumot. A megfelelő igazgatási gyakorlat 4.1 cikkének a jogvitára irányadó szövege az alábbiak szerint rendelkezik:
„A bizottságok öt szavazó tagból és egy [a férfiak és nők közötti esélyegyenlőségi vegyes bizottságot] képviselő megfigyelő tagból állnak. A [b]izottság elnöke rendszerint azt a főigazgatóságot képviseli, amely az álláshelyet be kívánja tölteni. Az öt szavazó tagnak azonos szavazati joga van. [A férfiak és nők közötti esélyegyenlőségi vegyes bizottság] megfigyelő tagjának nincs szavazati joga. Az öt szavazó tagnak a megüresedett álláshelyével legalább megegyező szintű feladatkörrel kell rendelkeznie. A bizottság összetételéről az [emberi erőforrás osztály] és az álláshelyet betöltő főigazgatóság együttesen állapítja meg.” [nem hivatalos fordítás]
11 A megfelelő igazgatási gyakorlat 5.1 cikke szerint:
„A bizottság [e]lnöke a többi szavazó taggal azonos szavazati joggal rendelkezik, azonban primus inter paresként jár el, ami azt jelenti, hogy a végleges ajánlásra vonatkozó konszenzus hiányában a végleges ajánlásról az [e]lnök szavazata dönt; amennyiben az elnök ezt a jogát gyakorolja, azt a bizottsági ülés jegyzőkönyvében jelezni kell.” [nem hivatalos fordítás]
12 A megfelelő igazgatási gyakorlat 10.3 pontja szerint:
„[…] A bizottság megbeszélésein és a tanácskozásain […] [a]z elnök utolsóként szólal fel annak érdekében, hogy a többi tagnak lehetősége legyen az álláspontjának kifejtésére anélkül, hogy a felvétel szerinti [f]őigazgatóság befolyásolná őket. […]” [nem hivatalos fordítás]
13 A megfelelő igazgatási gyakorlat 17. cikke szerint:
„A kinevezési határozatot [a Bank] [e]lnöke az [emberi erőforrás osztály] javaslata alapján, az [i]rányító [b]izottsági munkatársakkal folytatott konzultációt követően hozza meg. Az [emberi erőforrás osztály] [i]gazgatója ebből a célból a [b]izottsági jegyzőkönyv alapján a kinevezésre vonatkozóan javaslatot intéz [az irányító bizottságból és főtitkárból alakított bizottság] számára, kiegészítve azt az [emberi erőforrás osztály] bármely további megállapításával, amennyiben azt helytállónak ítéli.” [nem hivatalos fordítás]
A jogvita alapját képező tényállás
14 A felperest a Bank 1998. július 16‑án vette fel a tervezési személyi állomány kategória E‑feladatkörébe.
15 2001. április 1‑jén a felperest előléptették a tervezési személyi állomány kategória D‑feladatkörének 1. fizetési fokozatába.
16 2008. január 1‑jén a felperest a „Kockázatkezelés” Főigazgatóságban a „Koordinációs” egység (a továbbiakban: koordinációs egység) egységvezetőjének nevezték ki, és a vezetőségi kategória C‑feladatkörébe léptették elő. A keresetlevél benyújtásakor a felperes még mindig ezen az álláshelyen volt.
17 A felperes koordinációs egység vezetőjekénti hivatalba lépésekor a „Kockázatkezelés” Főigazgatóságot az a főigazgató töltötte be, akinek közvetlen beosztottja volt X, a hitelezési kockázat osztály igazgatója, Y, a pénzügyi kockázatok osztály igazgatója és a felperes.
18 A felperes 2008‑as évre vonatkozó értékelő jelentésében a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság főigazgatója azt állapította meg, hogy a felperes teljesítménye valamennyi elvárással összhangban van, és a felperes jutalomban részesült.
19 A felperes 2009‑es év első félévére vonatkozó értékelő jelentésében az értékelő azt állapította meg, hogy a felperes teljesítménye nagyon jó. A felperes három mini fizetési fokozatnak megfelelő fizetésemelést és jutalmat kapott.
20 A „Kockázatkezelés” Főigazgatóság főigazgatója a 2011. február 16‑i feljegyzésében a Bank irányító bizottsága elé terjesztette az e főigazgatóság átszervezésére vonatkozó javaslatot.
21 2011. február 18‑án a felperes X és Y vonatkozásában az emberi méltóság munkahelyi tiszteletben tartása tárgyában vizsgálati eljárás indítása iránti kérelmet terjesztett elő. A felperes ebben a kérelemben azt állította, hogy X esetében 2010 júniusa óta és Y esetében 2008 szeptembere óta az említettek megfélemlítést és zaklatást alkalmaztak vele szemben, ami többek között a „félreállításából” és szerepének és hatáskörének csökkentéséből állt.
22 2011. február 22‑én a Bank irányító bizottsága jóváhagyta a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság átszervezésére vonatkozó tervet (a továbbiakban: a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság átszervezése); ez az új szervezési intézkedés eltért a „Kockázatkezelés” főigazgatóság főigazgatójának 2011. február 16‑i feljegyzésében szereplő javaslattól.
23 Az emberi erőforrás osztály igazgatója a 2011. február 28‑i levelében tájékoztatta a felperest a vizsgálati eljárás megindításáról, továbbá felhívta arra, hogy nyilatkozatban fejtse ki a panaszát.
24 A 2011. március 14‑i nyilatkozatában a felperes beszámolt azokról zaklatásra és megfélemlítésre irányuló magatartásokról, amelyeket állítása szerint a két feltételezett zaklató, X és Y tanúsított vele szemben.
25 A Bank elnöke a 2011. március 30‑i feljegyzésében közölte a személyi állománnyal, hogy az irányító bizottság 2011. április 1‑jei hatállyal jóváhagyta a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság átszervezését (a továbbiakban: 2011. március 30‑i személyzeti közlemény). Ebből a feljegyzésből az tűnik ki, hogy ettől az időponttól az általános kockázati politika, beleértve a bázeli megállapodást, a tőkemegfelelést, a stressztesztelést és az árazást is egy újonnan létrehozott egységhez, a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság hitelezési kockázat osztályának részét képező RPP egységhez tartozik. A 2011. március 30‑i személyzeti közlemény azt is megjelölte, hogy a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság átszervezése keretében, Y, a pénzügyi kockázatok osztály igazgatója lesz a hitelezési kockázat osztály igazgatója, és hogy az RPP egység új egységvezetői álláshelyére (a továbbiakban: vitatott álláshely) vonatkozó álláshirdetést a Bank szokásos eljárásai szerint fogják közzétenni.
26 A vitatott álláshelyre vonatkozó álláshirdetést 2011. május 20‑án tették közzé. A pályázat benyújtásának határidejét 2011. június 7‑ben állapították meg.
27 A felperes az emberi erőforrás osztály igazgatójához intézett 2011. június 3‑i levelében kérte, hogy függesszék fel a vitatott álláshely betöltésére irányuló felvételi eljárást, többek között azzal az indokkal, hogy Y‑nal szemben, aki tagja volt a kiválasztó bizottságnak, vizsgálati eljárás volt folyamatban, amelyet a felperes kezdeményezett. E levélre nem érkezett válasz.
28 2011. június 7‑én a felperes benyújtotta a vitatott álláshelyre vonatkozó pályázatát.
29 A 2011. június 10‑i levélben a felperest interjúra hívták a kiválasztó bizottsággal, amelynek időpontját 2011. június 17‑re tűzték ki. A kiválasztó bizottsági interjú meghívója megjelölte, hogy a bizottságnak öt tagja van, köztük Y, aki a bizottság elnöke. A meghívóban azt is közölték, hogy a felperesnek tartania kell egy tízperces előadást, amelynek témáját elektronikus levélben fogják közölni, és amelyre az elektronikus levélhez mellékelt dokumentumokból tud felkészülni.
30 Az emberi erőforrás osztály igazgatójához intézett, 2011. június 14‑i elektronikus levélben a felperes azt kérte, hogy Y‑t cseréljék fel valaki másra.
31 A 2011. június 14‑i elektronikus levélben az emberi erőforrás osztály igazgatója azt a választ adta a felperesnek, hogy a kiválasztó bizottság összetétele változatlan marad. Közölte a felperessel, hogy „elképzelhetetlen”, hogy ne Y – a hitelezési kockázat osztály igazgatója – legyen az elnök a kiválasztó bizottság által folytatott valamennyi interjún. Hangsúlyozta, hogy a kiválasztó bizottság tagja az emberi erőforrás osztály egyik alkalmazottja is, akinek az egyik legfontosabb feladata, hogy valamennyi pályázó számára méltányos és tárgyilagos bánásmódot biztosítson.
32 2011. június 16‑án a déli órákban a felperes elektronikus levélben elküldte a motivációs levelét és az önéletrajzát a kiválasztó bizottság titkárságára.
33 A felperes a 2011. június 16‑án este elküldött esti elektronikus levelében arról tájékoztatta a kiválasztó bizottság titkárságát, hogy egészségügyi okokból nem tud megjelenni a másnapra kitűzött megbeszélésen, továbbá hogy három hétig betegszabadságon lesz.
34 2011. június 17‑én a felperes kivételével valamennyi pályázó részt vett a kiválasztó bizottsági interjún.
35 A 2011. június 29‑i elektronikus levelében – amelyet postai levélként is elküldésre került – az emberi erőforrás osztálynak a kiválasztó bizottságban részt vevő képviselője azt kérte a felperestől, hogy jelöljön meg egy időpontot a bizottsági interjúra 2011. július 8. és 14. között. Mivel a felperes nem válaszolt, a bizottság fent említett tagja a 2011. július 7‑i elektronikus levélben és ajánlott levélben annak megerősítését kérte tőle, hogy 2011. július 11‑én, 13‑án vagy 14‑én rendelkezésre tud‑e állni az említett interjúra.
36 A 2011. július 11‑i elektronikus levélben a felperes közölte, hogy a bizottság választásától függően 2011. július 13‑án, illetve 14‑én rendelkezésre áll az interjúra.
37 A felperes által zaklatás miatt benyújtott panasz ügyében eljáró vizsgálóbizottság 2011. július 11‑én véleményt nyilvánított (a továbbiakban: a vizsgálóbizottság véleménye). X‑et illetően a vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy nem tud „megállapítani olyan visszaélésszerű és szándékos magatartást, amelyet X részéről zaklatásnak lehetne minősíteni”, Y‑t illetően pedig, miután megállapította, hogy a felperes által kifogásolt egyes magatartások valósnak bizonyultak, a vizsgálóbizottság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy lelki zaklatásnak minősülnek‑e ezek a magatartások. A vizsgálóbizottság az említett véleményben számos ajánlást is megfogalmazott a Bank számára.
38 2011. július 13‑án a felperest meghallgatta a kiválasztó bizottság, amelynek Y volt az elnöke.
39 A 2011. július 18‑i, a kiválasztási eljárás végén elkészített jegyzőkönyvben a bizottság egyhangúlag arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott álláshelyre A a legjobb pályázó, és javasolta a kinevezését.
40 A 2011. július 27‑i elektronikus levélben arról tájékoztatták a felperest, hogy a bizottság A‑t választotta ki.
41 A 2011. július 28‑i feljegyzésben a Bank elnöke a irányító bizottsági munkatársaival folytatott konzultációt követően közölte a személyi állománnyal azt a határozatát, hogy a vitatott álláshelyre A‑t nevezi ki (a továbbiakban: 2011. július 28‑i határozat).
42 A 2011. július 29‑i elektronikus levelében a felperes azt kérte az emberi erőforrás osztály igazgatójától, hogy az írásban tájékoztassa azokról az indokokról, amelyek miatt nem fogadták el a pályázatát, továbbá amelyek a másik pályázó kiválasztását támasztották alá.
43 A 2011. szeptember 5‑i levelében a felperes panasszal fordult a Bank elnökéhez, amelyben kérte a 2011. július 28‑i határozat megsemmisítését, valamint kérte azon károk megtérítését, amelyeket állítólag e határozat jogellenessége, valamint azon tény okozott, hogy egy olyan vizsgálóbizottság előtt kellett megjelennie, amelynek a feltételezett zaklató volt az egyik tagja, és akivel szemben vizsgálati eljárás volt folyamatban.
44 2011. szeptember 8‑án a felperest fogadta az emberi erőforrás osztály egyik alkalmazottja, aki hozzáférést biztosított számára a kiválasztó bizottság jegyzőkönyvének rá vonatkozó részéhez.
45 A 2011. szeptember 19‑i levelében a Bank elnöke jelezte a 2011. szeptember 5‑i levél kézhezvételét. Tájékoztatta a felperest, hogy az emberi erőforrás osztály illetékes munkatársának 2011. szeptember 23‑ig tartó távolléte miatt a panasz és a kártérítési kérelem ezen alkalmazott szabadságról való visszatérését követően kerül elintézésre, aki az említett időpontot követően közli majd a felperessel a határozatát.
A felek kérelmei és az eljárás
46 A felperes keresetlevelében azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg a 2011. július 28‑i határozatot;
– kötelezze a Bankot, hogy tegye meg a vitatott álláshely betöltésére irányuló szabályszerű eljárás lefolytatásához szükséges intézkedéseket;
– állapítsa meg a Banknak a vitatott álláshelyre A‑t kinevező határozat jogellenessége miatt a felperessel szemben fennálló felelősségét;
– kötelezze a Bankot a felperesnek okozott vagyoni és nem vagyoni kár késedelmi kamatokkal növelt megtérítésére:
– nem vagyoni kár: 50 000 euró;
– illetményveszteség címén bekövetkezett vagyoni kár: 436 100 euró;
– bizonyításfelvétel címén rendelje el szakértői vélemény beszerzését a 2011. július 28‑i határozat jogellenességéből eredő vagyoni és nem vagyoni kár mértékének megállapítása céljából, amely bizonyításfelvétel tárgyát a keresetlevélhez mellékelt felajánlott bizonyíték fejti ki bővebben;
– kötelezze a Bankot az eljárás költségeinek viselésére.
47 A Bank azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant és/vagy mint megalapozatlant;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
48 A 2012. június 6‑án előterjesztett válaszában a felperes azt kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék bizonyításfelvétel címén – az említett válaszhoz mellékelt, felajánlott bizonyítékban meghatározottak szerint rendeljen el tanúmeghallgatást, másodlagosan új felajánlott bizonyítékként fogadja el az említett tanúnak az ezen mellékletben foglalt nyilatkozatát. E kérelem előterjesztésének a megsemmisítés iránti kereseti kérelmek alátámasztása volt a célja. A következő pontban említett pervezető intézkedések keretében, az e bizonyításfelvétel iránti kérelemre vonatkozóan a Közszolgálati Törvényszék által feltett kérdésére a felperes kifejtette, hogy a keresetlevélben azért nem tudta megfogalmazni a bizonyításfelvétel iránti kérelmet, mert csak 2012 februárjában szerzett tudomást azokról a tényekről, amelyekről ez a tanú nyilatkozhat.
49 A Hivatal 2014. január 29‑i leveleiben felhívta a feleket, hogy tegyenek eleget az eljárásszervezési intézkedéseknek. A felek a felhívásnak szabályszerűen eleget tettek.
50 A felperes a tárgyaláson elállt a keresetlevelének második és ötödik kérelmétől.
A jogkérdésről
1. A 2011. július 28‑i határozat megsemmisítése iránti, első kereseti kérelemről
51 A felperes három jogalapra hivatkozik a megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztására. Az első jogalap a felvételi eljárást sértő szabálytalanságokon alapul. A második jogalap a nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul. A harmadik jogalap a hatáskörrel való visszaélésen alapul.
52 A felperes a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy lemond a második és harmadik jogalapra történő hivatkozásról.
53 Meg kell tehát állapítani, hogy a felperes a felvételi eljárást sértő szabálytalanságokon alapuló egyetlen jogalapra hivatkozik. Ez a jogalap két részből áll: az első rész a kiválasztó bizottsági pártatlanság hiányán alapul, a második az egyenlőség elvének megsértésén alapul a pályázóknak feltett kérdések kiválasztása során, amely kiválasztott kérdések a felperes szerint A‑nak kedveztek.
A jogalap első részéről, amely a kiválasztó bizottság pártatlanságának hiányán alapul
54 A felperes az egyetlen megsemmisítési jogalapjának első része keretében két kifogást hoz fel: először is a kiválasztó bizottság elnöke, Y, pártatlanságának hiányát, másodszor a bizottság többi tagja pártatlanságának hiányát kifogásolja.
A kiválasztó bizottság elnöke, Y pártatlanságának hiányán alapuló első kifogásról
– A felek érvei
55 A felperes úgy érvel, hogy a 2011. július 28‑i határozatát az emberi erőforrás osztály igazgatójának ajánlását követően, szabálytalan felvételi eljárás alapján hozták, ennélfogva ezt a határozatot meg kell semmisíteni. A felperes rámutat, hogy 2011. február 28‑án a kérelmére vizsgálati eljárást indítottak az emberi méltóság munkahelyi tiszteletben tartása tárgyában azon megfélemlítések és zaklatások miatt, amelyek a felperest állítása szerint 2008 szeptembere óta érték különösen Y részéről. 2011. július 11‑én a vizsgálóbizottság a véleményében részletesen kifejtette, hogy Y‑t „ambiciózus embernek” tekintik, aki „úthengerként halad előre, anélkül hogy különösebben foglalkozna azokkal a járulékos károkkal, amelyeket okozhat”, és aki a felperest azáltal távolította el az álláshelyéről, hogy a koordinációs egység összes stratégiai vonatkozását magához vonta.
56 A felperes azt állítja, hogy a kérelmére zaklatás tárgyában Y‑nal szemben indult vizsgálati eljárás miatt ez utóbbi a felperes tekintetében összeférhetetlenségi helyzetben volt a kiválasztási eljárás során, és ez a helyzet megakadályozta abban, hogy tárgyilagos és pártatlan véleményt adjon a pályázatáról. A felperes hozzáfűzi, hogy Y ráadásul a kiválasztó bizottság elnöke is volt, ami lehetővé tette számára, hogy az álláshelyet elnyerő pályázó kiválasztásában közvetlenül vagy közvetetten befolyásolja a bizottság többi tagját. Mivel Y jelen volt a kiválasztó bizottságban, a felperes szerint a bizottság véleménye nem rendelkezhetett a pártatlanság és a tárgyilagosság megkövetelt biztosítékaival.
57 A felperes azt is kifogásolja, hogy a vizsgálóbizottság véleménye ellenére, amelyben a bizottság Y esetében megállapította egyes, a felperes által kifogásolt magatartások megtörténtét, és azon kifejezett kérése ellenére, hogy Y ne vegyen részt a kiválasztó bizottságban, a Bank nem módosított a kiválasztó bizottság összetételén, és a felperesnek egy olyan kiválasztó bizottság előtt kellett megjelennie, amelyben az egyik feltételezett zaklatója is részt vett.
58 A Bank úgy válaszol, hogy amennyiben Y volt a felvétel szerinti osztály igazgatója, a kiválasztó bizottságba való felvétele megfelelt az állandó gyakorlatnak, és összhangban állt a megfelelő igazgatási gyakorlattal. A vizsgáló bizottság véleményét illetően a Bank arra mutat rá, hogy az azt a következtetést vonja le, hogy a feltételezett zaklatónak egyetlen zaklatási cselekményt sem lehet betudni. A Bank, állítása szerint, elfogadott olyan intézkedéseket, amelyek alkalmasak a bizottságok pártatlanságának biztosítására, mint például az emberi erőforrás osztály egyik képviselőjének jelenléte, és a férfiak és nők közötti esélyegyenlőségi vegyes bizottság (a továbbiakban: COPEC) képviselőjének megfigyelő tagként való jelenléte a bizottságban. Végül, a kiválasztó bizottság jegyzőkönyve azt mutatja, hogy Y álláspontja a felperes vonatozásában nem volt hátrányosan megkülönböztető, továbbá hogy a bizottság elnökeként elfoglalt álláspontjának semmilyen szerepe nem volt 2011. július 28‑i határozatban. A bizottság jegyzőkönyvéből ugyanis kitűnik, hogy a felperest az utolsó helyre sorolták az öt pályázó közül, a vitatott álláshelyre A‑t ajánló bizottsági határozatot a bizottság tagjai egyhangúlag hozták meg, és a bizottság tagjai által adott pontok valamennyi pályázó esetében egyöntetűek voltak, mivel egyik tag sem tért el jelentősen a többi tag által kifejezett véleménytől.
– A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
59 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a versenyvizsga‑bizottságot, illetve a kiválasztó bizottságot a kiválasztási eljárás szóbeli vizsgái módozatainak és részletes tartalmának meghatározásában megillető mérlegelési jogkört az e vizsgák szervezésére vonatkozó szabályok kínosan pontos betartásának kell ellensúlyoznia (Girardot kontra Bizottság ítélet, T‑92/01, EU:T:2002:220, 24. pont; Christensen kontra Bizottság ítélet, T‑336/02, EU:T:2005:115, 38. pont).
60 Szintén az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a vizsgabizottság a szóbeli vizsgák során meghallgatott valamennyi pályázó értékelése során köteles az egyenlőség és a tárgyilagosság feltételeit biztosítani (Pantoulis kontra Bizottság ítélet, T‑290/03, EU:T:2005:316, 90. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Noha a szóban forgó felvételi eljárás nem öltötte versenyvizsga formáját, ez az ítélkezési gyakorlat alkalmazható a jelen esetben, mivel a kiválasztó bizottságnak a versenyvizsga‑bizottsághoz hasonlóan az a célja, hogy a legjobb pályázókat válassza ki azok közül, akik az álláshirdetés közzétételét követően jelentkeztek, és jelentős mozgástérrel rendelkezik a kiválasztási tesztek megszervezése során.
61 Következésképpen a megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód elve alapján a Banknak kellett ügyelnie a kiválasztási eljárás megfelelő szervezésére, és a Banknak kell biztosítana e kiválasztási eljárás minden pályázója számára az interjúk lehető legzavartalanabb és legszabályosabb lebonyolítását. Ez azt tette szükségessé, hogy a kiválasztó bizottságnak a Bank által kijelölt valamennyi tagja rendelkezzen az ahhoz szükséges függetlenséggel, hogy tárgyilagosságukhoz ne férhessen kétség.
62 Ennélfogva a Közszolgálati Törvényszék feladata annak felülvizsgálata, hogy szabályszerű volt‑e a kiválasztó bizottság létrehozatala és működése, tiszteletben tartva többek között a pártatlansági kötelezettséget, mivel az említett kötelezettség tiszteletben tartása a vizsgabizottság munkájára vonatkozó azon szabályok egyike, amely az uniós bíróság felülvizsgálata alá tartozik (lásd a versenyvizsga működését illetően: Meierhofer kontra Bizottság végzés, F‑74/07 RENV, EU:F:2011:63, 62. pont).
63 A Közszolgálati Törvényszéknek tehát a jelen esetben azt kell megvizsgálnia, hogy összeférhetetlenségi helyzetben volt‑e Y a felperes tekintetében, amennyiben Y ellen a felperes által zaklatás miatt indított vizsgálati eljárás volt folyamatban. Igenlő válasz esetén azon kötelezettség megsértése, hogy tartózkodjon a felperes pályázatának értékelésétől, a pártatlansági kötelezettség Y általi megsértésének, és ebből következően pártatlansági kötelezettség teljes bizottság általi megsértésének minősül‑e.
64 Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az összeférhetetlenség olyan helyzetre vonatkozik, amelyben a feladatainak ellátása során a tisztviselőnek vagy az alkalmazottnak olyan ügyben kell állást foglalnia, amelynek kezeléséhez vagy kimeneteléhez olyan személyes érdeke fűződik, amely sértené függetlenségét (például: Giannini kontra Bizottság ítélet, T‑100/04, a továbbiakban: Giannini‑ítélet, EU:T:2008:68, 223. pont).
65 Márpedig egyedül az a körülmény, hogy a versenyvizsga‑bizottság vagy a kiválasztási eljárás keretében a kiválasztó bizottság valamely tagja ellen a versenyvizsga vagy a kiválasztási eljárás valamely pályázója zaklatás miatt panaszt nyújt, önmagában nem eredményezheti azt, hogy az érintett tag köteles távol maradni a vizsgabizottságtól vagy a kiválasztó bizottságtól (lásd ebben az értelemben: BY kontra EASA ítélet, F‑81/11, EU:F:2013:82, 72. pont). Ha azonban objektív, releváns és egybehangzó bizonyítékok alapján nyilvánvaló, hogy a vizsgabizottság valamely tagja összeférhetetlen, abban az értelemben, hogy közvetlenül vagy közvetetten személyes érdeke fűződik ahhoz, hogy kedvezzen vagy ne kedvezzen valamelyik pályázónak, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében foglalt pártatlanság elve megköveteli, hogy ez a tag ne nyilváníthasson véleményt e pályázó érdemeiről, különösen akkor nem, ha a szóban forgó kiválasztás végén felvett személynek később az említett taggal annak hivatali irányítása alatt együtt kell működnie.
66 A jelen esetben nem vitatott, hogy az újonnan létrehozott RPP egység a hitelezési kockázati osztály részét képezte, továbbá hogy Y ezen osztály igazgatójaként közvetlen felettesévé lesz a vitatott álláshelyre kinevezendő pályázónak. A Közszolgálati Törvényszéknek azt kell tehát megvizsgálnia, hogy a felperes előterjesztett‑e objektív, releváns és egybehangzó bizonyítékokat, amelyek szerint Y‑nak mint a kiválasztó bizottság tagjának és elnökének olyan személyes érdekei vannak, amelyek sérthetnék a függetlenségét a felperes vitatott álláshelyre vonatkozó pályázatának értékelése során.
67 Ebben a tekintetben egyrészt nem vitatott, hogy a 2011. február 28‑án a felperes kérelmére vizsgálati eljárást indítottak az emberi méltóság munkahelyi tiszteletben tartása tárgyában a többek között Y által elkövetett megfélemlítések és zaklatások miatt. A Közszolgálati Törvényszék ezért megjegyzi, hogy a Bank álláspontja szerint a körülményekre tekintettel szükség volt erre a vizsgálati eljárásra, és hogy nem volt helyénvaló, hogy a felperes kérelmét további vizsgálat nélkül elutasították.
68 Az sem vitatott, hogy 2011. július 11‑én a felperes által benyújtott panasz ügyében eljáró vizsgálóbizottság által adott vélemény semmilyen formális következtetést nem tartalmaz arról a kérdésről, hogy az Y‑nak felrótt magatartás zaklatásnak minősül, még ha a vizsgálóbizottság azt is állapította meg, hogy a felperes által kifogásolt egyes magatartások valósnak bizonyultak. A Közszolgálati Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre adott válaszában a Bank azt állította, hogy a vizsgálóbizottságok zaklatási tárgyú véleményét a határozathozatal céljából rendszerint a Bank elnökének továbbítják, nem pedig közvetlenül a feltételezett zaklatónak vagy a panaszosnak. A Bank kifejtette továbbá, hogy nem kétséges, hogy azt a vizsgálóbizottság véleménye alapján meghozott határozatot, amely nem ad helyt a felperes panaszának, formálisan közölték Y‑nal, magát a véleményt azonban nem.
69 Másrészt az sem vitatott, hogy a vitatott álláshelyre vonatkozó álláshirdetést 2011. május 20‑án tették közzé, és a felperes interjújára a kiválasztó bizottsággal 2011. július 13‑án, azaz két nappal azt követően került sor, hogy a vizsgálóbizottság meghozta a véleményét, nem vitatott továbbá az, hogy 2011. július 18‑án a kiválasztó bizottság elkészítette a jegyzőkönyvét, amely szerint erre az álláshelyre A‑t veszi fel.
70 A fentiekből tehát az következik, hogy a kiválasztási eljárás a vizsgálati eljárással párhuzamosan folyt le.
71 A vizsgálóbizottság véleményéből továbbá az tűnik ki, hogy a felperes többek között kifogásolta, hogy Y a szerepének és hatáskörének csökkentése révén „félreállította”.
72 A vizsgálóbizottság ebben a tekintetben megállapította, hogy a „[a]z idők során [Y] szemében megváltozott [a felperes] helyzete: nagyra becsült, és nagyon kedvezően értékelt munkatársból akadállyá vált a rábízott feladatok elintézése során. Mivel a [»Kockázatkezelés« Főigazgatóság] főigazgatói álláshelyének egyik pályázója volt, [Y] nem habozott betölteni [a felperes] által a betegsége miatt hátrahagyott, megüresedett hatásköröket, amelyeket az utóbbi a betegágyából próbált meg valamelyest ellátni”, és hogy emiatt Y „[a felperest] apránként eltávolította az álláshelyéről azáltal, hogy magához vonta a koordinációs egység összes stratégiai vonatkozását. Jelenleg tehát nem vitatott, […] hogy a [»Kockázatkezelés« Főigazgatóság] szervezeti ábrája szerint valamennyi stratégiai jellegű kulcsfeladat [Y] kezében összpontosul, ami nagymértékben tükröződik a Bank hierarchiájában, és hogy [a felperes] feladatai az igazgatási feladatokra korlátozódnak. Bekövetkezett tehát mindaz, amit [a felperes] előre megmondott”.
73 A vizsgáló bizottság azt állítja továbbá a véleményében, hogy „megromlott [a felperes] és [Y] közötti, korábban kitűnő viszony, mivel [Y] átvette a felperes által hátrahagyott feladatokat, és lassan kiüresítette [a felperes] legfontosabb, és intellektuálisan leginkább megterhelő feladatköreit, ez utóbbi pedig nem fogadta el a hatásköreinek csökkentését. Végül minden kommunikáció és bizalmi viszony ellehetetlenült kettejük között”.
74 Ehhez hasonlóan, a vizsgálóbizottság megjegyzi, hogy Y‑t „[…] ambiciózus embernek tekintik, akinek elképzelései vannak a szakmai jövőjéről, és akit egyesek úgy írnak le, hogy úthengerként halad előre, anélkül hogy különösebben foglalkozna azokkal a járulékos károkkal, amelyeket okozhat”, továbbá hogy „[a felperes] jelenléte gátolta az ambícióit, és mivel […] betegség miatti távolléte részben akadályozta a munka megfelelő elvégzését, el kellett őt távolítani”.
75 Amint a vizsgálóbizottság véleményéből kitűnik, hogy Y valóban többször is tanúsított olyan magatartást, amelyeket a felperes kifogásolt, és a felperes 2011. július 13‑i kiválasztó bizottsági interjújának idejére súlyosan megromlott a felperes és Y közötti szakmai viszony.
76 Mivel a felperes kiválasztása és a vitatott álláshelyre való kinevezése esetén Y lett volna a felperes közvetlen hivatali felettese, a Közszolgálati Törvényszék álláspontja szerint, tekintettel a jelen ítélet 67–75. pontjában kifejtett megállapításokra és tényekre, és különösen arra a tényállásra, amelyet a vizsgálóbizottság a véleményében bizonyítottnak tekint, a felperes a jelen esetben objektív, releváns és egybehangzó bizonyítékokat terjesztett elő azon állítása alátámasztására, amely szerint Y a kiválasztó bizottságba történő kinevezésekor összeférhetetlenségi helyzetben volt, ami kétségbe vonhatta azt a képességét, hogy a szükséges tárgyilagossággal értékelje a felperes pályázatát.
77 Nem vitatott, hogy Y részt vett a felperes interjúján és értékelésén, noha ettől tartózkodnia kellett volna, amennyiben a felperes tekintetében összeférhetetlenségi helyzetben volt.
78 Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a megfelelő igazgatási gyakorlat 5.1 és 10.3 cikke úgy rendelkezik, hogy a kiválasztó bizottság elnökének a végleges ajánlásra vonatkozó konszenzus hiányában döntő szavazati joga van, továbbá hogy a tanácskozásokon utolsóként kell felszólalnia annak érdekében, hogy ne befolyásolja a kiválasztó bizottság többi tagját. Következésképpen e rendelkezésekből az tűnik ki, hogy Y, a kiválasztó bizottság elnökeként olyan helyzetben volt, hogy döntő szerepet játszhatott a bizottság munkájában, és befolyásolhatta a kiválasztó bizottság többi tagját.
79 A fenti megfontolásokra tekintettel – nem érintve a kiválasztó bizottság tagjai közötti viták tartalmát és különböző bizottsági tagok, így Y, által elfoglalt álláspontokat –, meg kell állapítani, hogy Y megsértette a pártatlansági kötelezettségét azzal, hogy részt vett a kiválasztó bizottságban. Ebből következően, mivel a kiválasztó bizottság minden egyes tagjának rendelkeznie kell az ahhoz szükséges függetlenséggel, hogy a kiválasztó bizottság egészének objektivitása ne sérülhessen, meg kell állapítani, hogy a pártatlansági kötelezettséget az egész kiválasztási bizottság tekintetében megsértették.
80 A Bank érvei nem alkalmasak e megállapítás megkérdőjelezésére.
81 Ami először is azt az érvet illeti, amely szerint „elképzelhetetlen”, hogy ne a felvétel szerinti osztály igazgatója – a jelen esetben Y –, legyen az elnök a kiválasztó bizottság által folytatott valamennyi interjún, elég azt jelezni, hogy a megfelelő igazgatási gyakorlat 4.1 pontja úgy rendelkezik, hogy a bizottság elnöke „rendszerint azt a főigazgatóságot” képviseli, amely az álláshelyet be kívánja tölteni, és az iránymutatás I. melléklete nem írja elő, hogy a bizottságot a felvétel szerinti osztály igazgatója állítsa össze. A Bank belső szabályozásában ezért nem felvétel szerinti osztályról, hanem felvétel szerinti főigazgatóságról van szó, és lehetőség van arra, hogy az álláshelyet betölteni kívánó osztály igazgatója ne legyen tagja a kiválasztó bizottságnak.
82 Egyébiránt emlékeztetni kell arra (lásd a fenti 30. és 31. pontot), hogy az emberi erőforrás osztály igazgatójához intézett, 2011. június 14‑i elektronikus levélben a felperes azt kérte, hogy Y‑t valaki másra cseréljék, amely kérelmének teljesítését az említett igazgató ugyanezen a napon megtagadta. Márpedig összeférhetetlenség esetén a Banknak el kellett volna kerülnie, hogy Y a kiválasztó bizottság tagja, mi több elnöke legyen, vagy legalább azt kellett volna elérnie, hogy Y tartózkodjon bármilyen megszólalástól vagy tevékenységtől a felperes interjúja és értékelése során; ennek a Bank nem tett eleget.
83 Ami a továbbá azt az érvet illeti, amely szerint a vizsgáló bizottság 2011. július 11‑i véleményében arra a következtetésre jutott, hogy Y nem követett el zaklatást, és emiatt Y tekintetében nem áll fenn az összeférhetetlenség, a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy a kiválasztási eljárás a vizsgálati eljárással párhuzamosan folyt le (lásd a jelen ítélet 70. pontját), és hogy a vizsgálóbizottság még nem nyilvánított véleményt, amikor 2011. június 14‑én az emberi erőforrás igazgatója megtagadta Y lecserélését a kiválasztó bizottságban. Mivel a felperes kiválasztó bizottsági interjúja eredetileg 2011. június 17‑re volt kitűzve, a Bank nem látta akadályát annak, hogy Y – akivel szemben ebben az időpontban zaklatás miatt vizsgálati eljárás volt folyamatban – a kiválasztó bizottság tagja legyen. Nincs tehát relevanciája a Bank azon érvének, amelyet a vizsgálóbizottsági vélemény azon következtetésére alapít, hogy Y nem követett el zaklatást. Mindenesetre attól az időponttól függetlenül, amikor Y tudomást szerezhetett arról, hogy a vizsgáló bizottság véleményt nyilvánított, ez a vélemény semmilyen hatással nem járhatott volna arra, hogy maga az összeférhetetlenség fennáll‑e Y esetében az a kiválasztási eljárás során. Az a tény ugyanis, hogy a kiválasztási eljárás kezdete előtt Y és a felperes között súlyosan megromlott a szakmai kapcsolat – amint az a vizsgáló bizottság véleményéből kitűnik – a jelen esetben elegendő ahhoz a következtetéshez, hogy Y tekintetében fennáll az összeférhetetlenség.
84 Ehhez hasonlóan, a Közszolgálati Törvényszék rámutat arra, hogy a kiválasztó bizottság tagjának a pályázó viszonyában fennálló összeférhetetlenségének veszélyét nem lehet ellensúlyozni azzal, hogy a bizottságban jelen van az emberi erőforrás osztály képviselője vagy a COPEC megfigyelője.
85 Végül, ami a Bank azon érvét illeti, hogy a kiválasztó bizottság jegyzőkönyvéből az tűnik ki, hogy Y álláspontja felperes vonatozásában nem volt hátrányosan megkülönböztető, továbbá hogy A‑t egyhangúlag választották ki, a Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy a bizottság egyes tagjai által az egyes pályázóknak adott pontok – amint azt a Bank előadja – valóban viszonylag egyöntetűek voltak. E megállapítás alapján mindazonáltal nem lehet kizárni Y összeférhetetlenségének fennállását, sem pedig azt a lehetőséget, hogy Y a bizottság elnökeként befolyásolni tudta kiválasztó bizottság többi tagjának a pályázókra vonatkozó értékelését.
86 A fenti megfontolásokra tekintettel azt kell megállapítani, hogy a kiválasztási eljárás szabálytalan volt, mivel a kiválasztó bizottság elnöke, és ebből következően az egész bizottság megsértette pártatlansági kötelezettségét. Ennélfogva az első jogalap első kifogását megalapozottnak kell nyilvánítani.
A kiválasztó bizottság többi tagja pártatlanságának hiányán alapuló, második kifogásról
– A felek érvei
87 A felperes azt állítja, hogy nem lehet kizárni a bizottság Y‑tól különböző tagjainak elfogultságát, hiszen a többségük jóváhagyta a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság átszervezését, és különösen az RPP egység létrehozását, amely egység vezetője majdnem az összes szerepet és hatáskört megkapta, amely a koordinációs egység vezetőjeként a felperes feladatkörének részét képezte.
88 A Bank nem foglal állást e második kifogásról.
– A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
89 Meg kell jegyezni, hogy a felperes arra az állításra szorítkozik, hogy nem lehet kizárni, hogy a kiválasztó bizottság többi tagja megsértette a pártatlansági kötelezettségét, anélkül hogy kifejtené, hogy mi az, amit a jelen esetben tettek. Ily módon puszta feltételezésekbe bocsátkozik, és semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő, amely ezen állítás bizonyítására alkalmas volna. E körülmények között a jogalap első része második kifogását el kell utasítani mint megalapozatlant.
90 A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a kereset egyetlen jogalapjának a kiválasztási eljárást sértő szabálytalanságokra vonatkozó első része részben megalapozott.
A jogalap egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapuló, második részéről
A felek érvei
91 A felperes azt állítja, hogy a kiválasztó bizottság előtti tízperces szóbeli előadás, amely az összes pályázó számára kötelező volt, egy, a Bank két belső feljegyzésén alapuló, technikai témára vonatkozó rövid előadásból állt, amely feljegyzéseket a kiválasztó bizottsági interjú előtt az összes pályázónak kiosztották. Márpedig mivel e két belső feljegyzést A szövegezte, illetve részt vett azok szövegezésében, A a többi pályázóhoz képest igazságtalanul előnyös helyzetbe került. A kiválasztó bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, mivel azzal a döntésével, hogy a szóbeli előadás vizsgát a fent említett két belső feljegyzésre alapozza, nyilvánvalóan kedvezett a vitatott álláshely egyik pályázójának.
92 A Bank elismeri, hogy A közreműködött a szóban forgó két belső feljegyzés elkészítésének szakaszában, azonban álláspontja szerint egyetlen pályázó sem került jogtalanul hátrányos helyzetbe, mivel ezen feljegyzések megértéséhez nincs szükség különleges ismeretekre, és azokat az összes pályázónak kiosztották az interjú előtt. A szóbeli előadás csak az egyik volt a kiválasztási eljárást alkotó különböző vizsgák közül, és annak nem a pályázók technikai készségének, hanem inkább a kommunikációs és meggyőzőkészségének értékelése volt célja.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
93 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve illetőleg az egyenlő bánásmód elve megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy a különböző helyzeteket ne kezeljék azonos módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt. Ebből tehát az következik, hogy az egyenlő bánásmód elve akkor sérül, ha lényeges különbséget fel nem mutató tény‑ vagy joghelyzetben lévő személyek két kategóriája eltérő bánásmódban részesül, vagy amikor egymástól eltérő helyzeteket azonos módon kezelnek. Valamely eltérő bánásmód akkor egyeztethető össze a hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvével, ha az igazolható egy objektív, ésszerű és a megkülönböztetéssel elérni kívánt céllal arányos szempont alapján (lásd például: Giannini‑ítélet, EU:T:2008:68, 131. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Brown kontra Bizottság ítélet, F‑37/05, EU:F:2009:121, 64. pont).
94 Az egyenlő bánásmód elve az uniós jog alapelvének minősül, amely többek között a versenyvizsgák tekintetében alkalmazandó, és amelynek tiszteletben tartására a versenyvizsga lebonyolítása során a versenyvizsga‑bizottságnak szigorúan ügyelnie kell. A vizsgabizottság ugyan széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a vizsgák módozatait és részletes tartalmát illetően meghatározásában, mindazonáltal az uniós bíróság feladata, hogy felülvizsgálatot gyakoroljon az ahhoz szükséges mértékben, hogy biztosítsa a pályázók közötti egyenlő bánásmódot és azt, hogy a vizsgabizottság a pályázók közül objektív módon válasszon (Giannini‑ítélet, EU:T:2008:68, 132. pont; De Mendoza Asensi kontra Bizottság ítélet, F‑127/11, EU:F:2014:14, 43. pont).
95 Végül meg kell jegyezni, hogy az egyenlőtlen bánásmód kockázatát általában minden vizsga természetszerűleg magában hordozza, tekintettel arra, hogy valamely meghatározott témáról a vizsga során ésszerűen feltehető kérdések száma szükségszerűen korlátozott. Ennélfogva elfogadott tény, hogy az egyenlő bánásmód elvének megsértését csak abban az esetben lehet megállapítani, ha a vizsgabizottság a vizsgák kiválasztása során az esélyegyenlőtlenség kockázatát nem korlátozta arra a mértékre, amelyet általában minden vizsga magában hordoz (Giannini‑ítélet, EU:T:2008:68, 133. pont; De Mendoza Asensi kontra Bizottság ítélet, EU:F:2014:14, 45. pont).
96 A jelen esetben az iratokból az tűnik ki, hogy valamennyi pályázónak hasonló kérdésre kellett válaszolnia, amelyet a kiválasztó bizottság minden egyes tagja feltett nekik. Ezenkívül a kiválasztó bizottság szervezett egy, minden pályázó esetében azonos vizsgát is, amely a Bank két belső feljegyzésén alapuló szóbeli előadásból állt, annak értékelése céljából, hogy képesek‑e valamely összetett és technikai témáról szakismeretekkel nem rendelkező közönségnek előadást tartani és a közönséget a javaslatukról meggyőzni. A fent említett két feljegyzésnek tehát a pályázók kommunikációs, előadó‑, indokoló‑ és meggyőzőkészségének, nem pedig a műszaki ismereteiknek megvizsgálása volt a rendeltetése.
97 Az iratokból kitűnik továbbá, hogy A részt vett azon két belső feljegyzés megszövegezésében, amelyeket a kiválasztó bizottság előtti szóbeli előadás céljából terjesztettek a pályázók elé. A Közszolgálati Törvényszék álláspontja szerint ha valaki az ilyen feljegyzés szerzője vagy társszerzője, ez a körülmény önmagában jártassá teszi annak tartalmában, és potenciálisan megkönnyít bármely, e feljegyzéseken alapuló előadást.
98 Kétségtelen, amint azt a Bank előterjeszti, hogy már megállapításra került, hogy valamely dokumentumra vonatkozó ismeretekből – amely ismereteket egy versenyvizsga bizonyos pályázói a munkájuk révén megszerezhettek – nem következik, hogy ezeket a pályázókat jogtalanul hozza előnyös helyzetbe a vizsgabizottság azon határozata, amely ezt a dokumentumot választja ki valamely vizsga alapjaként, mivel egyrészt az említett dokumentum kiválasztásával bizonyos pályázóknak nyújtott előny az általában minden vizsgához hozzátartozó kockázat részét képezi, másrészt, e dokumentum szövege a vizsga alatt és annak folyamán hozzáférhető volt (Giannini‑ítélet, EU:T:2008:68, 164. pont).
99 A Közszolgálati Törvényszék ebben a tekintetben rámutat, hogy a Giannini‑ítélet (EU:T:2008:68) alapjául szolgáló tényállásban a felperes, egy versenyvizsga mellőzött pályázója, azt a tényt kifogásolta, hogy más pályázók a versenyvizsga előtt dolgoztak az írásbeli vizsga alapját képező dokumentum előkészítő dokumentumain. A Giannini‑ítéletből (EU:T:2008:68) következik, hogy nem lehetett feltételezni az előszítő dokumentumok és a pályázók elé terjesztett dokumentumok azonosságát, továbbá hogy azok a pályázók, akik dolgoztak az előkészítő dokumentumokon, nem hagyatkozhattak az említett előkészítő dokumentumokon végzett munkájuk révén esetleg szerzett ismereteikre. Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága ebből azt a következtetést vonta le, hogy igen korlátozott jelentősége volt annak a potenciális könnyebbségnek, amellyel az előkészítő dokumentumokon korábban dolgozó pályázók az említett előkészítő dokumentumokban való jártasságukra tekintettel az írásbeli vizsgák letételét illetően rendelkezhettek, és megállapította, hogy az érintett pályázók nem kerültek jogtalanul előnyös helyzetbe.
100 A jelen ügyben azonban meg kell állapítani, hogy A volt az egyetlen olyan pályázó, aki a versenytársainál jobban ismerte az előadás elkészítéséhez a pályázók rendelkezésére bocsátott dokumentumokat. Ráadásul, a Giannini‑ítélet (EU:T:2008:68) alapjául szolgáló tényállástól eltérően, A, szerzőként vagy társszerzőként, közvetlenül a Bank e két belső feljegyzésén dolgozott, nem pedig e két belső feljegyzés előkészítő dokumentumain, amelyek utóbbiak tartalma – előkészítő dokumentumok lévén – nem feltétlenül egyezett meg a szóban forgó két belső feljegyzésével. Következésképpen, mivel a pályázók szóbeli előadása többek között annak értékelésére irányult, hogy képesek‑e meggyőzni egy szakismeretekkel nem rendelkező közönséget, valóságos és releváns az az előny, amellyel a szóbeli előadás vizsgán A a többi pályázóhoz képest rendelkezett azáltal, hogy részben vagy egészben részt vett a fent említett két feljegyzés megszövegezésében.
101 Ezt az értékelést nem kérdőjelezheti meg az a körülmény, hogy a szóban forgó két belső feljegyzést a kiválasztó bizottsági interjú előtt az összes pályázónak rendelkezésére bocsátották, sem pedig a Banknak a tárgyaláson előterjesztett azon érve, amely szerint ezt a két feljegyzést már jóval a kiválasztási eljárás előtt az összes pályázó alaposan ismerte. A Bank a tárgyaláson elismerte, hogy a kiválasztó bizottság a fent említett két szövegtől eltérő szövegeket is választhatott volna a szóbeli előadás vizsgára. Megállapítható tehát, hogy A a többi pályázóhoz képest jogtalanul előnyös helyzetbe került.
102 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bank megsértette az egyenlő bánásmód elvét azzal a döntésével, hogy az összes pályázó számára kötelező szóbeli előadás vizsgát a Bank fent említett két belső feljegyzésére alapozta.
103 A kereset egyetlen jogalapjának második része tehát megalapozott.
104 A fenti megfontolásokra tekintettel, és anélkül, hogy szükség volna a bizonyításfelvétel iránti kérelem vizsgálatára, helyt kell adni az első kereseti kérelemnek, amely a 2011. július 28‑i határozat megsemmisítésére irányul.
2. A kártérítésre irányuló, második és harmadik kereseti kérelemről
Az elfogadhatóságról
A felek érvei
105 A Bank úgy érvel, hogy az uniós bíróság nem rendelkezik hatáskörrel, ha a hozzá benyújtott kereset nem olyan aktus ellen irányul, amellyel az adminisztráció elutasította a felperes kérelmét. A jelen esetben a Bank elnöke a 2011. szeptember 19‑i levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy a 2011. szeptember 5‑i kártérítési kérelme az emberi erőforrás osztály illetékes munkatársának 2011. szeptember 23‑ig tartó szabadságáról történő visszatérése után kerül elintézésre. Márpedig a felperes 2011. október 27‑én terjesztette elő a kártérítési kérelmét anélkül, hogy kifejezett választ kapott volna a Banktól a 2011. szeptember 5‑i kérelmére, és azelőtt, hogy lejárt volna az e kérelmet hallgatólagosan elutasító határozatra vonatkozó három hónapos határidő.
106 A Bank ehhez hozzáfűzi, hogy a kártérítési kérelem legalábbis részben átfedést mutat a Közszolgálati Törvényszékhez 2011. szeptember 28‑án benyújtott és F‑95/11. számon nyilvántartásba vett keresetben foglalt kártérítési kérelemmel azon kárt illetően, amely a felperest állítása szerint a vitatott álláshely közzététele miatt érte. Tehát a kártérítési kérelmek is, legalábbis részben, mindenképpen elfogadhatatlanok a perfüggőség miatt.
107 A Bank – válaszolva a Közszolgálati Törvényszék által a pervezető intézkedések keretében megfogalmazott azon felhívásra, hogy a De Nicola kontra EBB ítéletre (T‑37/10 P, EU:T:2012:205) és a De Nicola kontra EBB ítéletre (T‑264/11 P, EU:T:2013:461) tekintettel tisztázza a kártérítési kérelem elfogadhatóságára vonatkozó álláspontját – azt állítja, hogy noha ezen ítéletek szerint az uniós bírósághoz anélkül is lehet kártérítési kérelmet terjeszteni, hogy előzőleg az adminisztrációhoz fordulnának kártérítési kérelemmel, ha valamely személy úgy dönt, hogy egy meghatározott kérdésben előzetesen állásfoglalást kér az adminisztrációtól, még ha ez az eljárás nem is kötelező, az érintettnek lehetővé kell tennie, hogy az az igazgatási szerv, amelyhez fordult, ésszerű határidőben határozzon. Az ésszerű határidő e fogalmát – amely kiemelésre került az Arango Jaramillo és társai kontra EBB (felülvizsgálat) ítéletben (C‑334/12 RX‑II, EU:C:2013:134, 26–30. pont) – alkalmazni kell mind arra a határidőre, amely annak érdekében áll a személy rendelkezésére, hogy kérelemmel forduljon az adminisztrációhoz, mind arra a határidőre, amellyel az adminisztráció rendelkezik az e kérelemről való állásfoglalás céljából.
108 A felperes úgy válaszol, hogy a keresetének kártérítési részét elfogadhatónak kell tekinteni.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
109 Először is, a Közszolgálati Törvényszék valamennyi kártérítési kérelem elfogadhatóságát illetően emlékeztet arra, hogy a Bank személyzeti szabályzatának 41. cikke szerint lényegében a Bank és a személyi állomány közötti valamennyi jogvitában keresetet lehet benyújtani az uniós bírósághoz, mindazonáltal ezt a keresetet megelőzheti a Bank egyeztető bizottsága előtti egyeztető eljárás, méghozzá a bírósághoz benyújtott keresettől függetlenül (De Nicola kontra EBB ítélet, EU:T:2012:205, 74. pont).
110 Már megállapításra került, hogy egyértelműen kitűnik a Bank személyzeti szabályzatának 41. cikkéből – amely a bírósághoz benyújtott keresettől függetlenül lefolytatott egyeztetésről rendelkezik –, hogy az említett kereset elfogadhatósága egyáltalán nem függ ezen igazgatási eljárás lefolytatásától, amely eljárás fakultatív jellegű a Bank alkalmazottai számára (lásd ebben az értelemben: De Nicola kontra EBB ítélet, T‑7/98, T‑208/98 és T‑109/99, EU:T:2001:69, 96. pont), míg a tisztviselőknek és az alkalmazottaknak meg kell várniuk az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatában (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) előírt pert megelőző eljárás végét.
111 Ezenkívül megállapításra került a Közszolgálati Törvényszék De Nicola kontra EBB ítélete (F‑59/09, EU:F:2011:19) elleni fellebbezés nyomán hozott De Nicola kontra EBB ítéletben (EU:T:2013:461, 69–73. pont), amelyben az Bank személyzeti szabályzata 91. cikke (1) bekezdésének analógia útján történő alkalmazása alapján a Törvényszéknek az volt az álláspontja, hogy amiatt nem rendelkezik hatáskörrel egy hozzá benyújtott kártérítési kereset elbírálására, hogy ez a kereset nem a Bank által elfogadott és az érintettnek sérelmet okozó aktus ellen irányult – mivel a Bankhoz előzőleg semmilyen kártérítési keresetet nem nyújtottak be –, és hogy Bank releváns belső szabályozásának hiányában a Törvényszék nem jogosult függővé tenni a hatáskörét vagy a hozzá benyújtott kártérítési kereset elfogadhatóságát „a Bankhoz intézett kártérítési kérelem, illetve bármely olyan sérelmet okozó aktus hiányától, amelyhez a kártérítési kereseti kérelem kapcsolódhatna”. Az Európai Unió a Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy ebben a tekintetben az egyedüli releváns szabályozás a Bank személyzeti szabályzatának 41. cikke, amelynek a személyzet szabályzatétól – beleértve annak 90. és 91. cikkét is – nagymértékben eltér a természete és a ratio legise, továbbá a Bank személyzeti szabályzatának már a létezése is kizárja, hogy az említett személyzeti szabályzattal szűk értelemben vett analógiák kerüljenek felállásra.
112 Az előző pontban említett ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bank személyi állományának tagja által előterjesztett kártérítési kereset elfogadhatóságának nem lehet feltételéül szabni a kártérítési kérelem Bankhoz történő előzetes benyújtását, sem pedig olyan sérelmet okozó aktus létezését, amelyhez a kártérítési kereseti kérelmet kapcsolni lehet. E körülmények között a személyi állományának valamely tagja által a Bankhoz intézett kártérítési kérelem a belső egyeztetési eljárás hatálya alá tartozik, amely a Bank személyzeti szabályzatának 41. cikke alapján mindenképpen fakultatív.
113 A jelen esetben, amint az a jelen ítélet 43. pontjában kifejtésre került, a 2011. szeptember 5‑i levelében a felperes kártérítési kérelmet intézett a Bankhoz azon károk megtérítése iránt, amelyek őt állítólag többek között a 2011. július 28‑i határozat jogellenessége miatt érték. A felperes 2011. október 27‑én terjesztette elő a jelen keresetet, jóllehet a Bank még nem döntött a kérelméről. A jelen kártérítési keresetet elfogadhatónak kell tekinteni, amennyiben a kártérítési kérelmet a személyi állomány és a Bank közötti jogviták egyeztetésére irányuló belső igazgatási eljárás keretében terjesztették elő, és amennyiben a Közszolgálati Törvényszék előtt a kártérítési kereset elfogadhatósága nem függ ezen igazgatási eljárás kimerítésétől.
114 Ezt a megállapítást nem lehet megkérdőjelezni a Bank által az ellenkérelmében hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján. Ugyanis a Közszolgálati Törvényszék De Nicola kontra EBB ítéletét (F‑55/08, EU:F:2009:159) és De Nicola kontra EBB ítéletét (F‑59/09, EU:F:2011:19), amelyekre a Bank utal, az Európai Unió Törvényszéke a De Nicola kontra EBB ítélettel (EU:T:2012:205), illetőleg a De Nicola kontra EBB ítélettel (EU:T:2013:461) kifejezetten a Bank által hivatkozott pontokban hatályon kívül helyezte, amely ítéleteket egyébként a Közszolgálati Törvényszék a pervezető intézkedések keretében észrevételezés céljából a Bank elé terjesztett (lásd a fenti 107. pontot).
115 Ehhez hasonlóan, a Törvényszék megállapítja, hogy nincs relevanciája Közszolgálati Törvényszék De Nicola kontra EBB ítélete (EU:F:2011:19) 137. pontjának – amely pontra a Bank is hivatkozott az ellenkérelmében –, mivel az arra kérdésre vonatkozik, hogy mely kezdő időponttól kell számítani azt az ésszerű határidőt, amelyen belül a Bank valamely alkalmazottjának a Közszolgálati Törvényszék elé kell terjeszteni a keresetét, hogy azt ne tekintsék elkésettnek. Ehhez hasonlóan nincs relevanciája az Arango Jaramillo és társai kontra EBB (felülvizsgálat) ítélet (EU:C:2013:134) 26–30. pontjának sem – amelyre a Bank az Európai Unió Törvényszékének De Nicola kontra EBB ítéletére (EU:T:2012:205) és De Nicola kontra EBB ítéletére (EU:T:2013:461) vonatkozó pervezető intézkedésekre válaszoló észrevételeiben hivatkozik –, mivel az azon „ésszerű határidő” fogalmával foglalkozik, amelyen belül a Bank alkalmazottjának be kell nyújtania a Banknak az alkalmazott számára sérelmet okozó aktusával szembeni megsemmisítés iránti keresetét.
116 A jelen esetben a Közszolgálati Törvényszéktől nem azon határidő tartamának vizsgálatát kérik, amelyen belül a keresetet az uniós bíróság elé kell terjeszteni, és amelynek elmulasztása esetén a keresetet elkésettnek nyilvánítják, hanem annak vizsgálatát, hogy a kártérítési kereset tárgyában eljárhat‑e, vagy sem. Így különösen, a Közszolgálati Törvényszéknek azt kell elemeznie, hogy eljárhat‑e azon kártérítési kereset tárgyában, amelyet a Bank személyi állományának tagja anélkül nyújtott be, hogy a felperes megvárta volna a Bank válaszát a korábban hozzá intézett kártérítési kérelemre. A Bank által védekezésként kifejtett érvelésnek tehát nincs relevanciája.
117 Másodszor, a kártérítési kérelmek perfüggőség miatti részleges elfogadhatatlanságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy az olyan keresetet, amelynek felei, tárgya és jogalapjai valamely korábban benyújtott keresettel azonosak, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani (Vienne és társai kontra Parlament végzés, F‑22/06, EU:F:2006:89, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
118 Ennélfogva a Közszolgálati Törvényszéknek kell megvizsgálnia, hogy az F‑95/11. sz. ügy és a jelen ügy keresetében – amelyeket 2011. szeptember 28‑án, illetőleg október 27‑én nyújtottak be – ugyanazok a felek állnak‑e egymással szemben, ugyanarra a tárgyra vonatkoznak‑e, és ugyanazon a jogalapon alapulnak‑e.
119 A két kereset keretében az érintett felek azonosságára vonatkozó feltételt illetően meg kell állapítani, hogy e feltétel a jelen esetben teljesül. Ugyanis mindkét keresetben a felperes és a Bank áll egymással szemben.
120 A tárgy azonosságára vonatkozó feltételt illetően rá kell mutatni, hogy az F‑95/11. sz. ügyben a felperes a Bank azon határozatának jogellenességéből eredő kárainak megtérítését kéri, amellyel módosította a felperes feladatainak jellegét, és azok ellátásának feltételeit, megvonva tőle az általános kockázati politika területén gyakorolt hatáskörét, ahogyan ez a határozat a 2011. március 30‑i személyzeti közleményből kitűnik. A felperes kéri továbbá az őt amiatt ért károk megtérítését, hogy a Bank megsértette az alkalmazottjának betegség miatti távollét esetén fennálló gondoskodási és védelmi kötelezettségét, valamint a Bank személyzeti szabályzatának 42. pontját azáltal, hogy nem fogadott el a felperessel való közlés céljából a feladatai ellátása feltételeinek és a feladatai jellegének módosításáról szóló egyedi határozatot.
121 A jelen ügyben a felperes azon károk megtérítését kéri, amelyeket számára a 2011. július 28‑i határozat jogellenessége, továbbá az a körülmény okozott, hogy olyan kiválasztó bizottság előtt kellett megjelennie, amelynek egyik tagjával szemben a felperes kérelmére lelki zaklatás miatt vizsgálati eljárás volt folyamatban.
122 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a jelen keresetnek és az F‑95/11. sz. ügy keresete kártérítési kérelmeinek nem azonos a tárgya. El kell tehát utasítani a Bank által felhozott, perfüggőségen alapuló elfogadhatatlansági kifogást.
123 A fenti megfontolásokra tekintettel megfelelően meg kell állapítani, hogy a kártérítési kérelmek elfogadhatók.
Az ügy érdeméről
A felek érvei
124 A felperes előterjeszti, hogy a kiválasztási eljárás komoly aggodalmat okozott számára, hiszen a kérelmei ellenére olyan kiválasztó bizottság előtt kellett megjelennie, amelynek tagja volt az egyik feltételezett zaklató, aki ellen a felperes által kezdeményezett vizsgálati eljárás volt folyamatban.
125 A felperes azt állítja továbbá, hogy a 2011. július 28‑i határozat az értetlenség, a megalázottság és a mély csalódottság érzését váltotta ki belőle a Bankkal kapcsolatban. Állítása szerint ezt a határozat a szakmai hírnevének is kárt okozott, hiszen az álláshelyre nem őt nevezték ki, jóllehet a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság átszervezése előtt ő volt megbízva a vitatott álláshelyhez kapcsolódó feladatok többségével. A 2011. július 28‑i határozat tehát jelentős nem vagyoni kárt is okozott számára, amelynek összegét méltányossági alapon 50 000 euróban határozza meg.
126 Végül a felperes azt állítja, hogy a 2011. július 28‑i határozat illetményveszteség formájában vagyoni kárt okozott számára, mivel a vitatott álláshelyre történő kinevezése lehetővé tette volna számára, hogy jelentősen hozzájáruljon a „Kockázatkezelés” Főigazgatóság stratégiai céljaihoz, és gyorsabb szakmai előmenetelben részesüljön. A felperes a vagyoni kárának összegét méltányossági alapon 436 100 euróban határozza meg.
127 A Bank azt állítja, hogy a kártérítési kérelem minden alapot nélkülöz, mivel semmilyen jogellenes magatartás nem róható fel számára. A vagyoni kárt illetően a felperes semmi esetre sem bizonyította e kár ténylegességét, hiszen az illetményveszteség pusztán hipotetikus.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
128 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az adminisztráció felelőssége megállapításának az a feltétele, hogy a felperes bizonyítsa a szabálytalanság elkövetését, tényleges kár bekövetkezését, valamint a szabálytalanság és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállását. Mivel e feltételek mindegyikének teljesülnie kell, az, ha egy feltétel hiányzik, elegendő a kártérítési kereset elutasításához (Arguelles Arias kontra Tanács ítélet, F‑122/12, EU:F:2013:185, 128. pont).
129 A jelen esetben rá kell mutatni, hogy a felperes által hivatkozott nem vagyoni kárt részben a 2011. július 28‑i határozat, részben az a tény okozta, hogy a felperesnek olyan kiválasztó bizottság előtt kellett megjelennie, amelyben részt vett az egyik feltételezett zaklató is, akiről tudta, hogy vizsgálati eljárás van folyamatban ellene, és aki a felperes tekintetében összeférhetetlenségi helyzetben volt.
130 A jelen ítélet 104. pontjában megállapításra került, hogy a 2011. július 28‑i határozatot a kiválasztó bizottság pártatlansági kötelezettségének megsértése miatt kell megsemmisíteni, míg a jelen ítélet 77. pontjában az került megállapításra, hogy Y‑nak nem kellett volna jelen lennie a felperes kiválasztó bizottsági interjúján és annak értékelésén. Mivel a Bank által elkövetett szabálytalanságok megállapításra kerültek, meg kell vizsgálni, hogy voltak‑e ezeknek a hibáknak a felperesre nézve káros következményei.
131 Először is ami azt a nem vagyoni kárt illeti, amely a felperest állítása szerint érte, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogellenes aktus megsemmisítése önmagában megfelelő és főszabály szerint elégséges jóvátételét jelenti minden olyan nem vagyoni kárnak, amelyet ezen aktus okozhatott, kivéve ha a felperes bizonyítja, hogy őt a megsemmisítést megalapozó jogsértéstől független és a megsemmisítéssel teljes mértékben nem helyrehozható nem vagyoni kár érte (CH kontra Parlament ítélet, F‑129/12, EU:F:2013:203, 64. pont).
132 A Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy nem vitatott, hogy az igazságtalanság és az aggodalom érzése – amelyet valamely személyben az a tény vált ki, hogy a jogai elismerése érdekében peres eljárást kell folytatnia – kárnak minősül, amely egyedül abból a tényből vezethető le, hogy az adminisztráció jogellenességeket követett el. Mivel ezeket a károkat helyre kell hozni, ha azok az aktus megsemmisítéséből eredő elégtétellel nem kompenzálhatók (lásd ebben az értelemben: CC kontra Parlament ítélet, F‑9/12, EU:F:2013:116, 128. pont, amely ítélettel szemben T‑457/13. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt), a Közszolgálati Törvényszék – figyelembe véve a 2011. július 28‑i határozat meghozatalának körülményeit, nevezetesen, hogy arra azon kiválasztási eljárás végén került sor, amelyben a felperesnek egy olyan kiválasztási bizottság előtt meg kellett jelennie, amelynek elnöke az egyik feltételezett zaklató volt, akiről tudta, hogy vizsgálati eljárás van folyamatban ellene, és aki a felperes tekintetében összeférhetetlenségi helyzetben volt, amely eljárás során nem tartották tiszteletben a pályázók közötti egyenlő bánásmód elvét – úgy határoz, hogy a jelen ügy különleges körülményeinek megfelelő mérlegelését képezi, ha a felperest ért nem vagyoni kár vonatkozásában a kártérítés összegét méltányossági alapon 25 000 euróban határozza meg.
133 Másodszor, ami a felperesnek arra irányuló kérelmét illeti, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze a Bankot a 2011. július 28‑i határozattal a felperesnek okozott vagyoni kár megtérítésére, mivel a felperes állítása szerint a vitatott álláshelyre történő kinevezését mellőző határozat kihatással volt a szakmai jövőjére a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes nem bizonyította az őt ért kár ténylegességét. Ugyanis, még ha feltételezzük is, hogy a kiválasztási eljárás végén a vitatott álláshelyre a felperest nevezik ki, nem lehetséges konkrétan meghatározni, hogy a karrierje során milyen előmeneteli lehetőségei lehettek volna, mivel ez az előmeneteli lehetőség pusztán hipotetikus. Ebből következően nem lehet helyt adni a felperes erre irányuló kártérítési kérelmeinek.
134 A fentiekre tekintettel a Közszolgálati Törvényszék arra kötelezi a Bankot, hogy fizessen a felperesnek 25 000 eurót.
A költségekről
135 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a alapján, figyelemmel az e szabályzat II. címének 8. fejezetében foglalt egyéb rendelkezésekre, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a értelmében a Közszolgálati Törvényszék dönthet úgy, hogy ha az a méltányosság alapján indokolt, a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
136 A jelen ítéletben kifejtett indokolásból kitűnik, hogy mivel a Közszolgálati Törvényszék lényegében helyt ad a keresetnek a Bank a pervesztes fél. Továbbá a felperes a kérelmében kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a Bankot kötelezze a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, úgy kell határozni, hogy a Bank maga viseli saját költségeit, valamint köteles viselni a felperesnél felmerült költségeket.
A fenti indokok alapján,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az Európai Beruházási Bank elnökének 2011. július 28‑i határozatát, amely a „Díjszabás és kockázatpolitika” egység egységvezetői álláshelyére A‑t nevezte ki.
2) Az Európai Beruházási Bank köteles megfizetni CG‑nek 25 000 eurót.
3) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
4) Az Európai Beruházási Bank maga viseli saját költségeit, és köteles viselni a CG részéről felmerült költségeket.
Rofes i Pujol | Bradley | Svenningsen |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. július 10‑i nyilvános ülésen.
W. Hakenberg | | M. I. Rofes i Pujol |