A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2008. május 8.(*)
„Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 1348/2000/EK rendelet – Bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítése és közlése – Az irat mellékletei fordításának hiánya – Következmények”
A C‑14/07. sz. ügyben,
az EK 68. cikk és az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bundesgerichtshof (Németország) a Bírósághoz 2007. január 22‑én érkezett, 2006. december 21‑i határozatával terjesztett elő az előtte
az Ingenieurbüro Michael Weiss und Partner GbR
és
az Industrie- und Handelskammer Berlin
között,
a Nicholas Grimshaw & Partners Ltd
részvételével
folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: A. Rosas tanácselnök (előadó), U. Lõhmus és J. Klučka, P. Lindh, és A. Arabadjiev bírák,
főtanácsnok: V. Trstenjak,
hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. október 24‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az Ingenieurbüro Michael Weiss und Partner GbR képviseletében N. Tretter Rechtsanwalt,
– az Industrie- und Handelskammer Berlin képviseletében H. Raeschke‑Kessler Rechtsanwalt,
– a Nicholas Grimshaw & Partners Ltd képviseletében P.‑A. Brand és U. Karpenstein Rechtsanwälte,
– a cseh kormány képviseletében T. Boček, meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében G. de Bergues és A.‑L. During, meghatalmazotti minőségben,
– az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: W. Ferrante avvocato dello Stato,
– a szlovák kormány képviseletében J. Čorba, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében W. Bogensberger, később A.‑M. Rouchaud‑Joët és S. Grünheid, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2007. november 29‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló, 2000. május 29‑i 1348/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 160., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 227. o., a továbbiakban: rendelet) 8. cikkének értelmezésére irányul.
2 E kérelem előterjesztésére az Industrie- und Handelskammer Berlin (a továbbiakban: IHK Berlin) és a Nicholas Grimshaw & Partners Ltd építész iroda (a továbbiakban: Grimshaw iroda) angol jog szerinti társaság között hibás tervezés miatti kártérítés iránt folyamatban lévő jogvita keretében került, amelynek során ez utóbbi társaság perbe hívta az aacheni székhelyű Ingenieurbüro Michael Weiss und Partner GbR‑t (a továbbiakban: Weiss iroda) is.
Jogi háttér
A közösségi és a nemzetközi jog
3 Az 1348/2000 rendelet (8) és (10) preambulumbekezdése értelmében:
„(8) E rendelet eredményességének biztosítása érdekében az iratkézbesítés visszautasításának lehetősége csak kivételes esetben engedhető meg.
[...]
(10) A címzett érdekeinek védelmében a kézbesítést a foganatosítás helyének hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyelveinek egyikén kell teljesíteni, vagy az áttevő tagállamnak egy olyan egyéb nyelvén, amelyet a címzett megért.”
4 E rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerint:
„A bírósági iratokat közvetlenül és a lehető legrövidebb időn belül továbbítani kell a 2. cikk szerint kijelölt intézmények között.”
5 Az említett rendelet „Az iratok fordítása” címet viselő 5. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A kérelmezőt az az áttevő intézmény, amelyhez az irat továbbítása iránt fordult, tájékoztatja arról, hogy a címzett megtagadhatja annak átvételét, ha az nem a 8. cikkben előírt nyelvek egyikén került kiállításra.”
(2) Az irat továbbítását megelőzően felmerülő fordítási költségek a kérelmezőt terhelik; ez nem érinti a bíróságnak vagy az illetékes hatóságnak az ilyen költségek viselésére vonatkozó esetleges későbbi határozatát.”
6 Az 1348/2000 rendelet „Az irat átvételének megtagadása” című 8. cikke értelmében:
„(1) Az átvevő intézmény tájékoztatja a címzettet arról, hogy megtagadhatja a kézbesítendő irat elfogadását, ha az nem a következő nyelvek egyikén került megszövegezésre:
a) az átvevő tagállam hivatalos nyelve vagy, amennyiben annak a tagállamnak több hivatalos nyelve is van, a kézbesítés foganatosítási helyének hivatalos nyelve vagy hivatalos nyelveinek egyike;
vagy
b) az áttevő tagállamnak olyan nyelve, amelyet a címzett megért.
(2) Amennyiben az átvevő intézményt arról tájékoztatják, hogy a címzett az (1) bekezdésnek megfelelően megtagadja az irat átvételét, a 10. cikkben előírt igazolás útján azonnal tájékoztatja az áttevő intézményt, és visszaküldi a kérelmet és a fordítást igénylő iratokat.”
7 Ugyanezen rendelet 19. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Amennyiben e rendelet rendelkezései alapján idézést [helyesen: eljárást megindító iratot] vagy azzal egyenértékű iratot kézbesítés céljából egy másik tagállamba kellett továbbítani, és az alperes nem jelent meg, határozat mindaddig nem hozható, amíg megállapítást nem nyer, hogy:
a) az iratot olyan módon kézbesítették, amint azt az átvevő tagállam belső joga a saját területén keletkezett iratoknak az ott tartózkodó személyek részére történő kézbesítésére előírja; vagy
b) az irat ténylegesen átadásra került az alperes számára vagy azt eljuttatták lakóhelyére valamely, e rendelet által előírt más módon;
és, hogy mindkét esetben az iratot megfelelő időben kézbesítették vagy adták át ahhoz, hogy az alperesnek módjában állt védekezni.” [helyesen : és, hogy bármelyik esetben a kézbesítés vagy az átadás megfelelő időben megtörtént ahhoz, hogy az alperes védekezhessen].
8 Az 1348/2000 rendelet 19. cikkének többi bekezdése a távolmaradó alperessel kapcsolatos különleges esetekre vonatkozik.
9 A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.) 26. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Amennyiben a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes ellen másik tagállam bíróságán indítanak peres eljárást, és az alperes a bíróság előtt nem jelenik meg, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát, kivéve, ha e rendelet rendelkezései alapján joghatósággal rendelkezik.
(2) A bíróság mindaddig felfüggeszti az eljárást, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy az alperes a védelméről történő gondoskodáshoz megfelelő időben kézhez vehette az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot, illetve valamennyi szükséges intézkedést megtették ennek érdekében.
(3) Amennyiben az eljárást megindító iratot, illetve azzal egyenértékű iratot e rendelet alapján egyik tagállamból a másikba kellett továbbítani, a (2) bekezdés rendelkezései helyett a 1348/2000/EK […] rendelet 19. cikkét kell alkalmazni.
(4) Amennyiben az 1348/2000/EK rendelet rendelkezései nem alkalmazhatók, a bírósági és bíróságon kívüli iratoknak polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő kézbesítéséről szóló, 1965. november 15. napján kötött Hágai Egyezmény 15. cikkét kell alkalmazni, amennyiben az eljárást megindító iratot, illetve azzal egyenértékű iratot az említett egyezmény alapján kellett továbbítani.”
10 A 44/2001 rendelet 34. cikkének 2. pontja továbbá kimondja, hogy valamely tagállamban hozott határozat egy másik tagállamban nem ismerhető el, amennyiben „az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá”.
11 Ilyen rendelkezéseket a Dánia, Írország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága csatlakozásáról szóló 1978. október 9‑i egyezménnyel (HL L 304., 1. o. és – módosított szöveg – 77. o.), a Görög Köztársaság csatlakozásáról szóló 1982. október 25‑i egyezménnyel (HL L 388., 1. o.), a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság csatlakozásáról szóló 1989. május 26‑i egyezménnyel (HL L 285., 1. o.), valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásáról szóló 1996. november 29‑i egyezménnyel (HL 1997. C 15., 1. o.) módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) is előír.
12 Ezen egyezmény 20. cikke a mulasztási eljárásra vonatkozik.
13 Az említett egyezmény 27. cikkének 2. pontja szerint:
„A határozatokat nem ismerik el:
[…]
2) amennyiben az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére vagy tájékoztatták őt arról megfelelően és kellő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson.
[…]”
14 A polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldi kézbesítéséről szóló 1965. november 15‑i hágai egyezmény (a továbbiakban: az 1965‑ös hágai egyezmény) 5. cikke szerint:
„A[z átvevő tagállam] központi hatóság[a] kézbesíti vagy kézbesítteti az iratot, éspedig,
a) vagy az átvevő tagállam jogának megfelelően, amelyet a területén található személyeknek előír,
b) vagy a felperes által kért különös módon, amennyiben ez a mód az átvevő tagállam jogával összeegyeztethető.
[…]
Ha az iratot az első albekezdés szerint kézbesítik, akkor a központi hatóság előírhatja, hogy az iratot az átvevő tagállam hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyelveinek egyikén fogalmazzák meg, vagy fordítsák le […]”
15 Ezen egyezmény 15. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Amennyiben ezen egyezmény rendelkezései alapján eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot kézbesítés céljából egy másik államba kellett továbbítani, és az alperes nem jelent meg, határozat mindaddig nem hozható, amíg megállapítást nem nyer, hogy:
a) az iratot olyan módon kézbesítették, amint azt az átvevő tagállam belső joga a saját területén keletkezett iratoknak az ott tartózkodó személyek részére történő kézbesítésére előírja; vagy
b) az irat ténylegesen átadásra került az alperes számára vagy azt eljuttatták lakóhelyére valamely, ezen egyezmény által előírt más módon;
és hogy bármelyik esetben a kézbesítés vagy az átadás megfelelő időben megtörtént ahhoz, hogy az alperes védekezhessen.”
16 Az 1965‑ös hágai egyezmény 20. cikke első bekezdésének b) pontja értelmében nem ellentétes az egyezménnyel, ha a szerződő államok különösen az 5. cikk harmadik bekezdésétől való eltérés céljából a nyelvhasználat kérdésében megállapodnak.
A nemzeti jog
17 A német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung) 253. §‑a határozza meg az eljárást megindító irat fogalmát. E rendelkezés szövege a következő:
„(1) A keresetindítás írásbeli beadvány (keresetlevél) kézbesítésével történik.
(2) A keresetlevélnek tartalmaznia kell:
1. a felek és a bíróság megjelölését
2. az érvényesíteni kívánt jog tárgyának és jogalapjának pontos megjelölését, valamint pontosan meghatározott kereseti kérelmet.
(3) A keresetlevélben meg kell továbbá jelölni a pertárgy értékét, ha a bíróság hatásköre ettől függ és a per tárgy nem egy meghatározott pénzösszeg, valamint meg kell jelölni, van‑e akadálya annak, hogy az ügyben egyesbíró hozzon határozatot.
(4) Egyebekben az előkészítő okiratokra vonatkozó általános rendelkezések a keresetlevélre is alkalmazandók.”
18 A polgári perrendtartás „Csatolt iratok” című 131. §‑a a következőképpen rendelkezik:
„(1) A keresetlevélhez eredetiben vagy másolatban csatolni kell a fél birtokában lévő azon dokumentumokat, amelyekre az előkészítő irat hivatkozik.
(2) Ha valamely dokumentumnak csak egyes részei érintettek, elegendő olyan kivonat csatolása, amely a dokumentum bevezetését, az ügyhöz tartozó szövegrészt, a dokumentum záró részét, a dátumot és az aláírást tartalmazza.
(3) Ha az ellenérdekű fél előtt ezek az iratok már ismertek, vagy azok nagy terjedelműek, elegendő annak pontos megjelölése, hogy mely iratokról van szó, a betekintés lehetőségének felajánlásával.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
19 Az IHK Berlin egy építési szerződéshez kapcsolódó hibás tervezésből származó kártérítési igényt terjesztett elő a Grimshaw irodával szemben. Az alperes a szerződésben egy Berlinben kivitelezendő építkezéssel összefüggő tervezési szolgáltatások elvégzésére vállalt kötelezettséget.
20 Az építési szerződés 3.2.6. pontja szerint:
„A szolgáltatást német nyelven kell teljesíteni. A levelezést [az IHK Berlin] és [a Grimshaw iroda], valamint a hatóságok és a közintézmények között német nyelven kell folytatni.”
21 A Bírósághoz benyújtott iratokból kiderül, és ezt a tárgyaláson is megerősítették, hogy a szerződésre a német jog irányadó (a szerződés 10.4. pontja), valamint hogy per esetén a berlini bíróságok rendelkeznek hatáskörrel.
22 A Grimshaw iroda perbe hívta a Weiss irodát.
23 Az IHK Berlin keresetlevele, amely szerepel a Bírósághoz benyújtott iratok között, felsorolja a jogalapok alátámasztására felhozott különböző bizonyítékokat. E bizonyító iratok a keresetlevélhez vannak csatolva egy körülbelül 150 oldalas mellékletként.
24 Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, a mellékletek tartalmát egyébként részben a keresetlevél is tartalmazza. Az említett mellékletek tartalmazzák a felek között megkötött építési szerződést, egy kiegészítő megállapodást, valamint ennek tervezetét, az ajánlattételi dokumentáció kivonatát és több levelet, többek között a Grimshaw iroda által írottakat is, amelyek a kifogásolt hiányosságok megállapítása és kiküszöbölése érdekében az alapügyben megbízott cégekkel folytatott levelezés körébe tartoznak.
25 Miután a Grimshaw iroda a keresetlevél átvételét először az angol fordítás hiányára való hivatkozással tagadta meg, 2003. május 23‑án Londonban a keresetlevelet angol fordításban, a német nyelven készült mellékleteket pedig fordítás nélkül kézbesítették számára.
26 A Grimshaw iroda 2003. június 13‑án kelt beadványában a kézbesítést hibásnak minősítette, tekintettel arra, hogy a mellékleteket nem fordították le angolra. A keresetlevél átvételét ebből az okból az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdésére való hivatkozással megtagadta, és a kézbesítést hatálytalannak tartja. A Grimshaw iroda elévülési kifogással élt.
27 A Landgericht Berlin megállapította, hogy a keresetlevelet 2003. május 23‑án szabályszerűen kézbesítették. A Grimshaw iroda fellebbezését a Kammergericht Berlin elutasította. A fellebbezés tárgyában hozott ítélet ellen a Weiss iroda felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Bundesgerichtshofhoz.
28 A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a német eljárási törvény értelmében a keresetlevél, amennyiben mellékletekre hivatkozik, egységet képez a csatolt mellékletekkel, valamint, hogy az alperesnek, ahhoz, hogy védekezhessék, rendelkeznie kell a felperes által hivatkozott valamennyi szükséges információval. A keresetlevél kézbesítésének hatályossága tehát nem bírálható el a mellékletek kézbesítésétől függetlenül arra való hivatkozással, hogy a lényeges információk már a keresetlevélből kiderülnek, és a meghallgatáshoz való jog biztosított azáltal, hogy a mellékletek tartalmát illetően az alperes az eljárás folyamán még megfelelően védekezhet.
29 A fent említett elv alóli kivétel akkor volna megengedhető, ha az alperes információigénye nem vagy csak jelentéktelen mértékben csorbul, például mert a keresetlevél egyik mellékletét, amely nem került csatolásra, a keresetlevél benyújtásával közel egyidejűleg megküldték, vagy mert az alperes már a keresetindítás előtt ismerte a dokumentumokat.
30 A kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint a jelen ügyben a Grimshaw iroda a keresetindítás előtt nem ismert minden, többek között a hiányosságok megállapítására, ezek megszüntetésére, valamint az ennek költségeire vonatkozó iratot. Az ilyen iratokat nem lehet jelentéktelennek minősíteni, hiszen az ellenkérelemről való döntés azok értékelésétől függhet.
31 A kérdést előterjesztő bíróság felteszi a kérdést, hogy a Grimshaw iroda a keresetlevél átvételét jogszerűen tagadta‑e meg. Hozzáteszi, hogy az iroda képviseletére jogosult szervek egyike sem érti a német nyelvet.
32 A Bundesgerichtshof álláspontja szerint az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmezhető úgy, hogy a mellékletek fordításának elmaradása miatt nem tagadható meg az átvétel.
33 E rendelkezés ugyanis a kézbesítendő iratok mellékletei átvételének megtagadását nem szabályozza. Egyébiránt az 1348/2000 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első mondata alapján az Európai Unió tagállamaiban történő kézbesítés iránti kérelemhez alkalmazandó, a rendelet mellékletében közzétett formanyomtatványban az irat jellegére és az alkalmazandó nyelvre vonatkozó adatok kizárólag a kézbesítendő irat (6.1. és 6.3. pont) vonatkozásában szükségesek, az ahhoz csatolt mellékletek vonatkozásában azonban nem; ez utóbbiak tekintetében elegendő, hogy ha a számukat megjelölik a formanyomtatványon (6.4. pont).
34 Arra az esetre, ha az átvétel pusztán a mellékletek fordításának hiánya miatt megtagadható lenne, a kérdést előterjesztő kifejti, hogy véleménye szerint az alperesnek az átvétel megtagadásához fűződő jogát az 1348/2000 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint nem lehet már pusztán azért elutasítani, mert a felperes és az alperes a köztük létrejött szerződésben kikötötte, hogy a levelezés német nyelven történik.
35 Ebből a kikötésből ugyanis nem következik, hogy az alperes ezt a nyelvet a rendelet értelmében megérti. Azonban, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság utal, e tekintetben a jogirodalomban eltérő tudományos vélemények is léteznek, egyes szerzők úgy vélik, hogy valamely nyelv használatának kikötése a szerződéses kapcsolatokban megalapozza az adott nyelv ismeretére vonatkozó vélelmet az említett rendelet értelmében.
36 Végül arra az esetre, ha szerződési kikötés alapján nem vélelmezhető az adott nyelv ismerete, a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy a keresetlevél átvétele minden esetben megtagadható‑e, ha a kézbesítendő iratokhoz tartozó mellékleteket nem fordították le, vagy pedig lehetségesek kivételek e szabályozás alól, például, ha az alperesnek már rendelkezésére áll a melléklet fordítása, vagy ha a mellékletet szó szerint tartalmazza a lefordított keresetlevél.
37 Ez az eset állhatna fenn akkor is, ha a mellékletként átadott iratok egy, a felek között hatályos megállapodás alapján a szerződéses nyelven kerültek megfogalmazásra. A kérdést előterjesztő bíróság arra a feltételezett helyzetre utal, amikor a gyengébb feleket esetlegesen védelemben kell részesíteni, mint például a fogyasztókat a határon átnyúló forgalomban, akik szerződésben hozzájárultak ahhoz, hogy a levelezést a szolgáltató nyelvén kell folytatni.
38 Megjegyzi azonban, hogy az alapügyben nem ez a helyzet, a Grimshaw iroda a szerződést üzleti tevékenységének gyakorlása körében kötötte. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az iroda nem szorul különleges védelemre, és nem látja annak szükségességét, hogy elismerjék számára az átvétel megtagadásához való jogot.
39 Ilyen körülmények között a Bundesgerichtshof úgy határozott, hogy az előtte folyamatban lévő eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1. Úgy kell‑e értelmezni a 1348/2000/EK rendelet 8. cikkének (1) bekezdését, hogy a címzettnek az átvétel megtagadásához való joga nem áll fenn, ha csupán a kézbesítendő irat mellékletei nem az átvevő tagállam nyelvén vagy az áttevő tagállam olyan nyelvén kerültek megszövegezésre, amelyet a címzett megért?
2. Amennyiben az 1. kérdésre adott válasz nemleges:
Úgy kell‑e értelmezni az 1348/2000 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját, hogy a címzett az áttevő tagállam nyelvét ezen rendelet értelmében már csak azért is »megérti«, mivel az üzletszerű tevékenységének gyakorlása körében a kérelmezővel kötött szerződésben abban állapodott meg, hogy a levelezést az áttevő tagállam nyelvén folytatják?
3. Amennyiben a 2. kérdésre adott válasz nemleges:
Úgy kell‑e értelmezni az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését, hogy a címzett e rendelkezésre való hivatkozással semmiképpen sem tagadhatja meg az irat olyan mellékleteinek átvételét, amelyek nem az átvevő tagállam nyelvén vagy az áttevő tagállam olyan nyelvén kerültek megfogalmazásra, amelyet megért, akkor, ha üzletszerű tevékenységének gyakorlása körében szerződést köt, és abban megállapodik arról, hogy a levelezés az áttevő tagállam nyelvén történik, és ha a továbbított mellékletek egyrészt e levelezésre vonatkoznak, másrészt a megállapodás szerinti nyelven kerültek megszövegezésre?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
40 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a kézbesítendő irat címzettje nem tagadhatja meg annak átvételét, ha csupán az irat mellékletei nem az átvevő tagállam nyelvén vagy az áttevő tagállam olyan nyelvén kerültek megszövegezésre, amelyet a címzett megért.
41 Előzetesen kiemelendő, hogy az 1348/2000 rendelet hatálya alá tartozó kézbesítendő iratok nagyon különbözőek lehetnek aszerint, hogy bírósági vagy bíróságon kívüli iratokról van‑e szó, az előbbi esetben pedig aszerint, hogy az irat eljárást megindító irat, bírósági határozat, végrehajtási intézkedés‑e vagy bármilyen más irat. A Bíróság eléterjesztett kérdés eljárást megindító iratra vonatkozik.
42 Mivel a kézbesítendő irat mellékleteinek szerepe és jelentősége ezen irat jellegétől függően különböző lehet, a jelen ítéletben szereplő érvelést és válaszokat az eljárást megindító irat esetére kell korlátozni.
43 E tekintetben, a Bírósághoz benyújtott észrevételekből kiderül, hogy az eljárást megindító irathoz mellékletként csatolandó dokumentumok száma és jellege az egyes jogrendszerek függvényében igen különböző lehet. Némelyik jogrendszerben ugyanis az ilyen iratban csak a kérelem tárgyát, és annak ténybeli és jogi alapjait kell megjelölni, a bizonyító iratokat pedig külön kell továbbítani , míg más jogrendszerekben, például a német jogban a mellékletek a keresetlevéllel együtt nyújtandók be, és annak szerves részét képezik.
44 Meg kell állapítani, hogy az 1348/2000 rendelet 8. cikke nem tesz említést a kézbesítendő irat mellékleteiről. Az e cikk (2) bekezdésében szereplő „a fordítást igénylő iratok” megjelölés azonban arra utal, hogy egy irat több dokumentumból állhat.
45 Mivel az 1348/2000 rendelet 8. cikkének szövege nem tartalmaz erre vonatkozó utalást, e rendelkezést annak céljára tekintettel és annak összefüggésében, valamint tágabban, magának az 1348/2000 rendeletnek a céljára tekintettel és a rendelet összefüggésében kell értelmezni (lásd e tekintetben a C‑287/98. sz. Linster‑ügyben 2000. szeptember 19‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑6917. o.] 43. pontját).
46 Amint az az 1348/2000 (2) preambulumbekezdéséből következik, a rendelet célja az iratok továbbításának korszerűsítése és meggyorsítása. E célkitűzések megismétlődnek a (6) és (8) preambulumbekezdésben. Ez utóbbi szerint, „e rendelet eredményességének biztosítása érdekében az iratkézbesítés visszautasításának lehetősége csak kivételes esetben engedhető meg”. E rendelet 4. cikkének (1) bekezdése továbbá előírja, hogy a bírósági iratokat a lehető legrövidebb időn belül továbbítani kell.
47 E célok azonban nem járhatnak a védelemhez való jog bármilyen módon történő gyengítésével (a 44/2001 rendeletet illetően lásd megfelelően a C‑283/05. sz., ASML‑ügyben 2006. december 14‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑12041. o.] 24. pontját). E jog ugyanis, amely az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. §‑a által biztosított, a tisztességes eljáráshoz való jogból vezethető le, az általános jogelvek szerves részét képező alapvető jog, amelynek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja (lásd többek között a fent hivatkozott ASML‑ügyben hozott ítélet 26. pontját).
48 Törekedni kell tehát az eljárási iratok gyors és eredményes továbbításának a gondos igazságszolgáltatás érdekében szükséges célkitűzésének és a védelemhez való jog tiszteletben tartására irányuló célkitűzésnek az összehangolására többek között az 1348/2000 rendelet 8. cikkének, és különösen a kézbesítendő irat fogalmának értelmezése során, amikor az eljárást megindító iratról van szó, annak eldöntése érdekében, hogy az ilyen iratnak tartalmaznia kell‑e a bizonyító iratokat magukban foglaló mellékleteket.
49 Meg kell azonban állapítani, hogy az 1348/2000 rendelet célkitűzései önmagukban nem elegendőek az eljárást megindító irat fogalmának értelmezéséhez az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése keretében annak eldöntése végett, hogy az ilyen irat tartalmazhat‑e, vagy kötelezően tartalmaznia kell‑e mellékleteket. Nem teszik lehetővé annak megállapítását sem, hogy az eljárást megindító irat lefordítása az alperes védelemhez való jogának lényegi eleme‑e, aminek alapján megállapítható volna az e rendelet 8. cikke által előírt fordítási kötelezettség hatálya.
50 Az 1348/2000 rendelet értelmezése azonban nem választható el a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés fejlődésének kontextusától, amelybe e rendelet illeszkedik, és különösen a 44/2001 rendelettől, amely 26. cikkének (3) és (4) bekezdésében kifejezetten az 1348/2000 rendeletre utal.
51 Különböző rendelkezések ugyanis arra kötelezik a bírót, hogy mielőtt mulasztási ítéletet hoz, vagy bírósági határozatot ismer el, meggyőződjön arról, hogy az eljárást megindító iratot úgy kézbesítették‑e, hogy az tiszteletben tartotta a védelemhez való jogot (az alperes távollétével kapcsolatban lásd különösen az 1348/2000 rendelet 19. cikkének (1) bekezdését, a 44/2001 rendelet 26. cikkének (2) bekezdését és a Brüsszeli Egyezmény 20. cikkének második bekezdését, valamint a határozatok elismerésével kapcsolatban lásd különösen a 44/2001 rendelet 34. cikkének 2. pontját és a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 2. pontját).
52 Az 1348/2000 rendelet hatálybalépését megelőzően a tagállamok közötti kézbesítést vagy az 1965‑ös hágai egyezmény rendelkezései szerint foganatosították, amelyre visszautal a 44/2001 rendelet 26. cikkének (2) bekezdése, és a Brüsszeli Egyezmény 20. cikkének harmadik bekezdése, vagy pedig a tagállamok közötti kétoldalú megállapodások alapján. Azonban sem a hágai egyezmény, sem e megállapodások többsége nem ír elő általános fordítási kötelezettséget minden kézbesítendő irat vonatkozásában, a nemzeti bíróságok tehát úgy tekintették, hogy a védelemhez való jog megfelelően biztosított azáltal, ha a kézbesített irat címzettje részére elegendő idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy lefordíttassa ezt az iratot, és felkészüljön a védelmére.
53 Továbbá, maga az 1348/2000 rendelet nem szól arról, hogy az irat átvétele megtagadásának joga a fordítás hiánya miatt az említett rendelet 14. cikkében szereplő postai úton történő kézbesítés esetében is fennáll‑e. Ez utóbbi rendelkezés értelmezéséhez meg kell vizsgálni az Európai Unió tagállamaiban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló egyezményhez fűzött 1997. május 26‑i magyarázó jelentést (HL C 261., 1. o., a továbbiakban: 1997‑es egyezmény; magyarázó jelentés, 26. o.), amelyet az Európai Unió Tanácsa készített az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, és amelynek szövege jelentős hatást gyakorolt az 1348/2000 rendeletre (lásd e tekintetben a C‑443/03. sz. Leffler‑ügyben 2005. november 8‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑9611. o.] 47. pontját).
54 Az 1997‑es egyezménynek a postai kézbesítésről szóló 14. cikke (2) bekezdéséhez fűzött magyarázat szerint:
„E cikk megengedi a postai úton történő kézbesítést.”
A tagállamok azonban, a területükön lakóhellyel rendelkező címzettek védelmében meghatározhatják azokat a feltételeket, amelyek szerint e címzettek részére postai úton történő kézbesítés végezhető. Előírhatják például az ajánlott küldeményként történő kézbesítést, vagy az iratok fordítására vonatkozó egyezmény rendelkezéseinek alkalmazását.”
55 Egyes tagállamok, helyesen vagy helytelenül, úgy értelmezték az 1348/2000 rendelet 14. cikkének (1) bekezdését, hogy postai kézbesítés esetén nem áll fenn az irat lefordításának kötelezettsége, és e rendelet 14. cikkének (2) bekezdésében előírt lehetőségnek megfelelően szükségesnek tartották leszögezni, hogy nem engedik meg a bírósági iratok fordítás nélkül történő kézbesítését (lásd e tekintetben tagállamok 1348/2000 rendelet 23. cikke szerinti közleményét (HL 2001. C 151., 4. o.) és a tagállami közlemények első naprakésszé tételét (HL 2001. C 202., 10. o.).
56 Az 1965‑ös hágai egyezmény, az 1997‑es brüsszeli egyezmény, az 1348/2000 és a 44/2001 rendelet rendelkezéseiből, valamint az 1348/2000 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése szerinti tagállami közleményekből az következik, hogy az e rendelkezések hatálya alá tartozó területeken sem a közösségi jogalkotó, sem a tagállamok nem tekintik az alperes védelemhez való joga gyakorlása nélkülözhetetlen elemének azt, hogy rendelkezésére álljon az eljárást megindító irat fordítása, hanem elegendőnek tekintik, hogy annak megfelelő idő áll rendelkezésére az irat lefordíttatására és védelmének előkészítésére.
57 A közösségi jogalkotó és a tagállamok ilyen választása ellentétes az alapvető jogoknak az EJEE által biztosított védelmével . Ezen egyezmény 6. cikke (3) bekezdésének a) pontja ugyanis, amely szerint minden bűncselekménnyel vádolt személynek joga van többek között arra, hogy a legrövidebb időn belül tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és indokairól, kizárólag büntetőügyekben alkalmazandó. Polgári és kereskedelmi ügyekben az EJEE egyetlen rendelkezése sem írja elő az eljárást megindító irat lefordítását.
58 Következésképpen, ha a közösségi jogalkotó úgy határozott, hogy az 1348/2000 rendelet 8. cikkével lehetővé teszi a címzett számára az irat átvételének megtagadását abban az esetben, ha az nincs lefordítva az átvevő tagállam egyik hivatalos nyelvére, vagy az áttevő tagállam olyan nyelvére, amelyet megért, ezt főleg annak érdekében tette, hogy egységesen meghatározható legyen, hogy a kézbesítés szakaszában kinek kell gondoskodnia az ilyen irat lefordításáról, és ki viseli ennek költségét.
59 Mivel a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének hatályával, és különösen az eljárást megindító irat lefordításának szükségességével kapcsolatos nemzetközi és közösségi jog vizsgálata lehetővé tette az 1348/2000 rendelet 8. cikke céljának meghatározását, ennek fényében kell megállapítani, hogy mit takar a kézbesítendő irat e 8. cikk szerinti fogalma abban az esetben, ha az eljárást megindító iratról van szó, valamint, hogy az ilyen irat magában foglalhatja‑e, illetve magában kell‑e foglalnia a bizonyító iratokból álló mellékletet.
60 Az 1348/2000 rendeletet egységes alkalmazása érdekében autonóm módon kell értelmezni (lásd a fent hivatkozott Leffler‑ügyben hozott ítélet 45. és 46. pontját). Ugyanez vonatkozik a 44/2001 rendeletre, és különösen „az eljárást megindító irat” fogalmára e rendelet 26. cikke és 34. cikkének 2. pontja, valamint a Brüsszeli Egyezmény megfelelő rendelkezéseinek értelmében.
61 A határozatok elismeréséről szóló Brüsszeli Egyezmény 27. cikke 2. pontjának értelmezése során a Bíróság oly módon határozta meg az e rendelkezés értelmében vett eljárást megindító, vagy azzal egyenértékű irat fogalmát, hogy az azt az iratot, vagy azokat az iratokat jelenti, amely vagy amelyek alperes részére szabályszerűen és megfelelő időben történő kézbesítése révén annak módjában áll a jogait érvényesíteni, mielőtt a kibocsátó tagállamban végrehajtható ítélet meghozatalára kerülne sor (e tekintetben lásd a C‑474/93. sz., Hengst Import ügyben 1995. július 13‑án hozott ítélet [EBHT 1995., I‑2113. o.] 19. pontját).
62 A fent hivatkozott Hengst Import ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság azt is kimondta, hogy az eljárást megindító iratot az olasz bíróság által az olasz polgári perrendtartás 641. cikke alapján kibocsátott fizetési meghagyásnak („decreto ingiuntivo”) és a felperes kérelmet előterjesztő iratnak az együttese alkotja. E két irat együttes kézbesítésével veszi kezdetét ugyanis az a határidő, amely alatt az alperes ellentmondást terjeszthet elő. Másrészt pedig e határidő letelte előtt nem hozható a kérelmező javára végrehajtható határozat (a fent hivatkozott Hengst Import ügyben hozott ítélet 20. pontja).
63 A Bíróság kifejtette, hogy a „decreto ingiuntivo” egy egyszerű formanyomtatvány, amelyet ahhoz, hogy érthető legyen, a kérelmet előterjesztő irattal együtt kell olvasni. Megfordítva, az alperes kizárólag a kérelmet előterjesztő irat kézbesítése alapján nem tudja eldönteni, hogy fel kell‑e készülnie a védekezésre, ugyanis a „decreto ingiuntivo” nélkül nincs tudomása arról, hogy a bíróság a kérelemnek helyt adott‑e, vagy elutasította azt. A „decreto ingiuntivo” és a kérelmet előterjesztő irat kettős kézbesítésének szükségességét ezen kívül az olasz polgári perrendtartás 641. cikke is megerősíti, amely szerint ezzel veszi kezdetét az eljárás (a fent hivatkozott Hengst Import ügyben hozott ítélet 21. pontja).
64 Az eljárást megindító irat ezen autonóm fogalmából, ahogyan azt a Bíróság értelmezi, az következik, hogy az ilyen iratnak tartalmaznia kell – amennyiben ahhoz szervesen kapcsolódnak – mindazon dokumentumokat, amelyekből az alperes értesülhet a felperes keresetének tárgyáról és indokairól, valamint arról, hogy bírósági eljárás van folyamatban, amelynek keretében jogait vagy az adott eljárás során védekezve érvényesítheti, vagy, amint a fent hivatkozott Hengst Import ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben történt, az egyoldalú kereset alapján hozott határozat elleni fellebbezés benyújtásával.
65 Továbbá, amint az a jelen ítélet 43. pontjában szerepel, egyes nemzeti jogrendszerek szerint nem kötelező a bizonyító iratok csatolása a kérelemhez annak érdekében, hogy az eljárást megindító iratnak minősüljön, hanem megengedik azok önálló kézbesítését. Az ilyen iratok tehát nem tekintendők úgy, hogy azok az eljárást megindító irathoz szervesen kapcsolódnak, és elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy az alperes képes legyen megérteni a vele szemben benyújtott kérelmet, és azt, hogy a bírósági eljárás van folyamatban, hanem magától a kézbesítés tárgyától különböző, bizonyító szerepük van.
66 E tekintetben hasznos emlékeztetni arra, hogy a határozatok elismerésének a 44/2001 rendeletben előírt feltételei enyhébbek, mint a Brüsszeli Egyezményben szereplő feltételek.
67 E rendelet 34. cikkének 2. pontja ugyanis mellőzi az eljárást megindító irat szabályszerűségének feltételét, amelyet a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 2. pontja előír, és a védelemhez való jog tényleges tiszteletben tartására helyezi a hangsúlyt, amelyet akkor tekint biztosítottnak, ha az alperes tudott a folyamatban lévő eljárásról, és lehetősége volt fellebbezni a vele szemben hozott határozat ellen (e tekintetben lásd a fent hivatkozott ASML‑ügyben hozott ítélet 20. és 21. pontját).
68 A 44/2001 rendeletnek a Brüsszeli Egyezményhez képest történt ilyen módosítása az eljárást megindító irat esetében alátámasztja a kézbesítendő irat fogalmának olyan értelmezését, amely szerint az ilyen iratnak minden lényeges információt tartalmaznia kell annak érdekében, hogy az alperes mindenekelőtt megérthesse, hogy bírósági eljárás van folyamatban, nem kell viszont tartalmaznia minden olyan bizonyító iratot, amelyek segítségével bizonyíthatóak a kérelem alapjául szolgáló különböző ténybeli és jogi körülmények.
69 A fenti megfontolásokból következik, hogy a kézbesítendő iratnak az 1348/2000 rendelet 8. cikke szerinti fogalma, amennyiben eljárást megindító iratról van szó, úgy értelmezendő, hogy a bizonyító iratok, amelyek kizárólag bizonyítékként szolgálnak, és szorosan nem kapcsolódnak a keresetlevélhez, mivel nem elengedhetetlenül szükségesek a felperes keresete tárgyának és indokainak megértéséhez, nem képezik a keresetlevél elválaszthatatlan részét.
70 Az irat fogalmának vizsgálata, amint az az EJEE‑ben, különösen annak a jelen ítéletben hivatkozott 6. cikke (3) bekezdésének a) pontjában szerepel, hasonló következtetés levonását teszi lehetővé büntetőügyekben. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint ugyanis a vádiratnak lehetővé kell tennie, hogy a vádlott ne csak a vádemelés okáról, tehát a terhére rótt, a vádat megalapozó tényekről értesüljön, hanem részletesen megismerhesse e tények jogi minősítését is (lásd az EJEB, 1999. március 25‑i Pélissier és Sassi kontra Franciaország ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára 1999‑II., 51. §, valamint a 2006. december 19‑i Mattei kontra Franciaország ítéletet, 34043/02. szám, 34. §). Az ellenkezőjére következtetéssel, nem veszélyezteti a védelemhez való jogot önmagában az a tény, hogy a vádirat nem tartalmazza a vádlott terhére rótt tényeket bizonyító iratokat.
71 Az Emberi Jogok Európai Bírósága egyébként, a határozathozatal során tekintetbe véve az EJEE 6. cikke (3) bekezdésének a) pontját, amely elismeri a vádlott tolmács igénybevételéhez való jogát, kimondta, hogy e jog nem terjedhet ki minden okirati bizonyíték vagy az ügyiratban szereplő hivatalos irat írásbeli fordításának megkövetelésére (EJEB, 1989. december 9‑i, Kamasinski kontra Ausztria ítélet, Ítéletek és Határozatok Tára, A. sorozat, 168. szám, 74. §).
72 Márpedig, amint a jelen ítélet 57. pontjában szereplő megállapításból következik, a védelemhez való jog tiszteletben tartása a polgári és kereskedelmi ügyekben nem támaszt olyan szigorú követelményeket, mint büntető ügyekben.
73 Mindezekre tekintettel „a kézbesítendő iratnak” az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalma, amennyiben eljárást megindító iratról van szó, úgy értelmezendő, hogy az azt az iratot, vagy azokat az iratokat jelenti, amely, vagy amelyek alperes részére megfelelő időben történő kézbesítése révén annak módjában áll a jogait érvényesíteni a kibocsátó tagállamban folyamatban lévő bírósági eljárás keretében. Az ilyen iratban egyértelműen szerepelnie kell a kereset tárgyának és indokainak, valamint a bíróság előtti megjelenésre történő felhívásnak, illetve a folyamatban lévő eljárás jellegétől függően a bíróság előtti fellebbezés lehetőségének. A kizárólag bizonyítékként szolgáló iratok, amelyek a kereset tárgyának és indokainak megértéséhez nem elengedhetetlenül szükségesek, nem képezik az eljárást megindító irat elválaszthatatlan részét az 1348/2000 rendelet értelmében.
74 Ez az értelmezés megfelel az 1348/2000 rendeletben foglalt, az iratok továbbításának korszerűsítésére és meggyorsítására irányuló célkitűzéseinek. A bizonyító iratokat lefordítása ugyanis hosszú időt vehet igénybe, míg erre a fordításra mindenesetre nincs szükség az áttevő tagállam bírósága előtt, ennek az államnak a nyelvén folyamatban lévő eljárásban.
75 A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az eljárást megindító irat tartalma olyan helyzetbe hozza‑e az alperest, hogy jogait a kibocsátó tagállamban érvényesíthesse, és különösen, hogy lehetővé teszi‑e számára, hogy értesüljön a vele szemben benyújtott kérelem tárgyáról és indokairól, valamint arról, hogy a bírósági eljárás van folyamatban.
76 Ha a nemzeti bíróság úgy véli, hogy ez a tartalom nem elegendő, mert egyes, a kereset szempontjából lényeges elemek a mellékletekben találhatók, a saját nemzeti eljárásjogának alkalmazásával kell törekednie a probléma megoldására, miközben, annak célját tiszteletben tartva, biztosítania kell az 1348/2000 rendelet teljes körű érvényesülését (e tekintetben lásd a fent hivatkozott Leffler‑ügyben hozott ítélet 69. pontját) az ügyben érintett különböző felek érdekei lehető legjobb védelmének szem előtt tartásával.
77 Az eljárást megindító irat készítőjének ezért meg lehetne adni azt a lehetőséget, hogy egy nélkülözhetetlen melléklet fordításának hiányát akként orvosolja, hogy azt az 1348/2000 rendeletben előírt szabályok szerint, és a lehető legrövidebb időn belül megküldi. Ami a fordítás megküldésének a kézbesítés időpontjára való hatásait illeti, azt a Bíróság álláspontja szerint analógia útján, a rendelet 9. cikkének (1) és (2) bekezdése által kidolgozott kettős időpont rendszerének mintájára kell meghatározni (a fent hivatkozott Leffler‑ügyben hozott ítélet 65–67. pontja) a felek érdekeinek megóvása végett.
78 Mindezekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a kézbesítendő eljárást megindító irat címzettje nem tagadhatja meg ezen irat átvételét, ha az olyan helyzetbe hozza a címzettet, hogy jogait a kibocsátó tagállamban bírósági eljárás keretében érvényesítheti, abban az esetben, ha ez az irat olyan bizonyító iratokból álló mellékletet tartalmaz, amelyek nem az átvevő tagállam nyelvén vagy az áttevő tagállam olyan nyelvén kerültek megszövegezésre, amelyet a címzett megért, hanem kizárólag bizonyítékként szolgáló iratok, és nem elengedhetetlenül szükségesek a felperes keresete tárgyának és indokainak megértéséhez. A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az eljárást megindító irat tartalma elegendő‑e ahhoz, hogy az alperes jogait érvényesíthesse, vagy pedig a feladó köteles orvosolni valamely nélkülözhetetlen melléklet fordításának hiányát.
A második kérdésről
79 Arra az esetre vonatkozó második kérdésével, ha az irat címzettje a mellékletek fordításának hiánya miatt megtagadhatja az átvételt, a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy úgy értelmezendő‑e az 1348/2000 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja, hogy a kézbesített irat címzettje az áttevő tagállam nyelvét ezen rendelet értelmében már csak azért is „megérti”, mivel az üzletszerű tevékenységének gyakorlása körében a kérelmezővel kötött szerződésben abban állapodott meg, hogy a levelezést az áttevő tagállam nyelvén folytatják. Az első kérdésre adott válasz keretében megfogalmazott fenntartásra tekintettel a második kérdésre válaszolni kell.
80 Annak megállapításához, hogy a kézbesített irat címzettje megérti‑e az áttevő tagállamnak azt a nyelvét, amelyen az iratot megszövegezték, a bíróságnak a felperes által e vonatkozásban elé terjesztett valamennyi ténykörülményt meg kell vizsgálnia.
81 Az észrevételt benyújtó felek álláspontja eltérő a tekintetben, hogy az irat címzettje, mivel aláírt egy, a kérdést előterjesztő bíróság által megjelölt nyelv használatára vonatkozó záradékot, úgy tekinthető‑e, mint aki megérti‑e az áttevő tagállam nyelvét.
82 A Grimshaw iroda szerint egyedül ő tudja eldönteni, hogy megérti‑e a kézbesített iratot. Az IHK Berlin ellentétes álláspontot képvisel, mely szerint ilyen záradék aláírása ennek a nyelvnek, mint a bírósági iratok kézbesítési nyelvének elfogadásával egyenértékű, ugyanúgy, ahogyan a választottbírósági kikötés érvényes a felek között.
83 Az észrevételeket benyújtó többi fél úgy véli, hogy egy ilyen záradékból nem vezethető le az irat nyelvének az 1348/2000 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett ismerete, azonban erre utaló ténykörülményt jelent. A Weiss iroda, valamint a cseh és a szlovák kormány hangsúlyozza többek között, hogy a levelezéshez szükséges nyelvismeret mértéke nem azonos azzal, amely a védekezéshez szükséges egy bírósági eljárás esetén.
84 A Grimshaw iroda értelmezése elfogadhatatlan, mivel az a kézbesítés eredményességét az irat címzettjének akaratától teszi függővé.
85 Az IHK Berlin által javasolt értelmezés szintén nem fogadható el. Az 1348/2000 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának hatékony érvényesülése érdekében ugyanis a hatáskörrel rendelkező bíróságnak kell vizsgálnia, hogy valóban teljesülnek‑e e rendelkezés feltételei. E tekintetben a levelezés és szerződés teljesítése során egy adott nyelv használatát kikötő záradék aláírása nem alapozhatja meg a megállapodás szerinti nyelv ismeretének vélelmét.
86 Úgy kell tekinteni azonban, hogy egy ilyen záradék aláírása a kézbesített irat nyelvének ismeretére utaló ténykörülményt jelent. Ez a ténykörülmény többet nyom a latban, ha a záradék nemcsak a felek közötti levelezésre vonatkozik, hanem a hatóságokkal és közintézményekkel folytatott levelezésre is. Megerősíthetik más ténykörülmények, például, ha az irat címzettje ténylegesen a kézbesített irat nyelvén folytatott levelezést, vagy ha az eredeti szerződésben olyan záradék szerepel, amely a felek közti jogvita esetén a kibocsátó tagállam bíróságainak hatáskörét írja elő, vagy azt, hogy a szerződésre e tagállam joga alkalmazandó.
87 Amint a Weiss iroda, valamint a cseh és a szlovák kormány hangsúlyozta, a levelezéshez szükséges nyelvismeret mértéke nem azonos azzal, amely a védekezéshez szükséges egy bírósági eljárás esetén. Olyan tényről van szó azonban, amelyet a bíróságnak figyelembe kell vennie, amikor azt vizsgálja, hogy a kézbesített irat címzettje képes‑e az iratot a jogai érvényesítéséhez szükséges mértékben megérteni. Az egyenértékűség elvének megfelelően a bíróságnak azt kell alapul vennie, ahogyan a kibocsátó tagállamban lakóhellyel rendelkező jogalany értheti az e tagállam nyelvén megszövegezett bírósági iratot.
88 A második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1348/2000 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja úgy értelmezendő, hogy az a körülmény, hogy a kézbesített irat címzettje üzletszerű tevékenységének gyakorlása körében a felperessel kötött szerződésben abban állapodott meg, hogy a levelezést az áttevő tagállam nyelvén folytatják, nem alapozza meg a megállapodás szerinti nyelv ismeretének vélelmét, hanem olyan ténykörülményt jelent, amelyet a bíróság figyelembe vehet annak vizsgálata során, hogy e címzett megérti‑e a kibocsátó tagállam nyelvét.
A harmadik kérdésről
89 Arra az esetre vonatkozó harmadik kérdésével, ha a második kérdésre nemleges választ ad a Bíróság, a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését, hogy a címzett e rendelkezésre való hivatkozással mindenesetre nem tagadhatja meg az irat olyan mellékleteinek átvételét, amelyek nem az átvevő tagállam nyelvén vagy az áttevő tagállam olyan nyelvén kerültek megfogalmazásra, amelyet megért, akkor, ha üzletszerű tevékenységének gyakorlása körében szerződést köt, és abban megállapodik arról, hogy a levelezés az áttevő tagállam nyelvén történik, és ha a továbbított mellékletek egyrészt e levelezésre vonatkoznak, másrészt a megállapodás szerinti nyelven kerültek megszövegezésre.
90 A Bíróság által az első kérdésre adott válaszból következik, hogy megkövetelhető a kézbesített eljárást megindító irat egyes mellékleteinek lefordítása, ha ezen irat tartalma, amely lefordításra került, nem elegendő a kérelem tárgyának és indokainak megismeréséhez, és így annak lehetővé tételéhez, hogy az alperes jogait érvényesítse, mert a kérelem egyes lényeges elemei e mellékletekben találhatók.
91 Nincs szükség azonban ilyen fordításra, ha a ténybeli körülmények arra utalnak, hogy az eljárást megindító irat címzettje ismeri e mellékletek tartalmát. Ez a helyzet akkor, ha ő a szerzőjük, vagy feltételezhető, hogy megérti azok tartalmát, például mivel üzletszerű tevékenységének gyakorlása körében szerződést köt, és abban megállapodik arról, hogy a levelezés az áttevő tagállam nyelvén történik, és ha a továbbított mellékletek egyrészt e levelezésre vonatkoznak, másrészt a megállapodás szerinti nyelven kerültek megszövegezésre.
92 A harmadik kérdésre ezért azt a választ kell adni, hogy az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése úgy értelmezendő, hogy a kézbesített, eljárást megindító irat címzettje e rendelkezésre való hivatkozással semmiképpen sem tagadhatja meg az irat olyan mellékleteinek átvételét, amelyek nem az átvevő tagállam nyelvén vagy az áttevő tagállam olyan nyelvén kerültek megfogalmazásra, amelyet megért, akkor, ha üzletszerű tevékenységének gyakorlása körében szerződést köt, és abban megállapodik arról, hogy a levelezés az áttevő tagállam nyelvén történik, és ha a továbbított mellékletek egyrészt e levelezésre vonatkoznak, másrészt a megállapodás szerinti nyelven kerültek megszövegezésre.
A költségekről
93 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
1) A polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló, 2000. május 29‑i 1348/2000/EK tanácsi rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a kézbesítendő eljárást megindító irat címzettje nem tagadhatja meg ezen irat átvételét, ha az olyan helyzetbe hozza a címzettet, hogy jogait a kibocsátó tagállamban bírósági eljárás keretében érvényesítheti, abban az esetben, ha ez az irat olyan bizonyító iratokból álló mellékletet tartalmaz, amelyek nem az átvevő tagállam nyelvén vagy az áttevő tagállam olyan nyelvén kerültek megszövegezésre, amelyet a címzett megért, hanem kizárólag bizonyítékként szolgáló iratok, és nem elengedhetetlenül szükségesek a felperes keresete tárgyának és indokainak megértéséhez.
A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az eljárást megindító irat tartalma elegendő‑e ahhoz, hogy az alperes jogait érvényesíthesse, vagy pedig a feladó köteles orvosolni valamely nélkülözhetetlen melléklet fordításának hiányát.
2) Az 1348/2000 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy az a körülmény, hogy a kézbesített irat címzettje üzletszerű tevékenységének gyakorlása körében a felperessel kötött szerződésben abban állapodott meg, hogy a levelezést az áttevő tagállam nyelvén folytatják, nem alapozza meg a megállapodás szerinti nyelv ismeretének vélelmét, hanem olyan ténykörülményt jelent, amelyet a bíróság figyelembe vehet annak vizsgálata során, hogy a címzett megérti‑e az áttevő tagállam nyelvét.
3) Az 1348/2000 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy a kézbesített, eljárást megindító irat címzettje e rendelkezésre való hivatkozással mindenesetre nem tagadhatja meg az irat olyan mellékleteinek átvételét, amelyek nem az átvevő tagállam nyelvén vagy az áttevő tagállam olyan nyelvén kerültek megfogalmazásra, amelyet megért, akkor, ha üzletszerű tevékenységének gyakorlása körében szerződést köt, és abban megállapodik arról, hogy a levelezés az áttevő tagállam nyelvén történik, és ha a továbbított mellékletek egyrészt e levelezésre vonatkoznak, másrészt a megállapodás szerinti nyelven kerültek megszövegezésre.
Aláírások