T‑488/13. sz. ügy

GEA Group AG

kontra

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

„Közösségi védjegy – Keresetindítási határidő – Kezdő időpont – A fellebbezési tanács határozatának faxon történő kézbesítése – A fax fogadása – Elkésettség – Vis maior vagy előre nem látható körülmény hiánya – Nyilvánvaló elfogadhatatlanság”

Összefoglaló – A Törvényszék végzése (második tanács), 2015. január 22.

1.      Közösségi védjegy – Eljárási rendelkezések – Kézbesítés – Távmásolón keresztül történő kézbesítés – Határidő-számítás – Az átvétel napja

(2868/95 bizottsági rendelet, 1. cikk, 61. szabály, (2) bekezdés, 65. szabály, (1) bekezdés, és 70. szabály, (2) bekezdés)

2.      Eljárás – Keresetindítási határidők – Jogvesztés – Előre nem látható körülmények vagy vis maior – Objektív és szubjektív elemekből álló fogalom – Korlátok

(A Bíróság alapokmánya, 45. cikk, második bekezdés)

3.      Bírósági eljárás – Bizonyítékok benyújtásának határideje – A Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikkének 1. §-a – Hatály – Az elfogadhatatlansági kifogásra teendő észrevételek vagy az elfogadhatóságra korlátozott válaszok szakaszában felajánlott bizonyíték – Elfogadhatóság

(A Törvényszék eljárási szabályzata, 48. cikk, 1. §)

1.      A közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet végrehajtásáról szóló 2868/95 rendelet 61. szabályának (2) bekezdése szerint a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) a kézbesítéseket faxon (távmásoló útján) is teljesítheti. A faxon történő kézbesítés lehetősége az OHIM valamennyi határozatára vonatkozik, ennélfogva a fellebbezési tanácsok határozataira is.

A 2868/95 rendelet „Kézbesítés távmásoló útján és más távközlési eszközzel” című 65. szabályának (1) bekezdése egész pontosan úgy rendelkezik, hogy „[a] kézbesítést azon a napon tekintik megtörténtnek, amikor a címzett távmásolója fogadta a kommunikációt”. Az említett rendelet „Határidők számítására” vonatkozó 70. szabályának (2) bekezdése azt is meghatározza, hogy „ha az eljárási cselekmény kézbesítés, az irányadó esemény – eltérő rendelkezés hiányában – a kézbesített irat átvétele [helyesen: fogadása]”.

Az ítélkezési gyakorlat különbséget tesz egyrészt a jogi aktusnak a szabályos kézbesítéshez megkövetelt, címzettel való közlése, másrészt az említett aktusról való tényleges tudomásszerzés között, amely nem szükséges annak megállapításához, hogy a kézbesítés szabályos volt. Az említett ítélkezési gyakorlat szerint a címzett részére történő érvényes kézbesítés egyáltalán nincs ahhoz kötve, hogy arról a címzett szervezet belső szabályai szerint az ügyben illetékes személy ténylegesen is tudomást szerezzen, hiszen valamely határozat kézbesítése akkor szabályszerű, ha azt a címzettjével közlik, és a címzettnek módjában áll arról tudomást szerezni. A kézbesítés szabályos mivoltának megítélésénél így kizárólag annak külső aspektusát, vagyis a címzett részére történő szabályos közlést veszik figyelembe, és nem annak belső aspektusát, amely a címzett szervezet belső működésével kapcsolatos.

Ebből következik, hogy valamely értesítés átvételi időpontjának meghatározásához kizárólag ezen értesítés külső aspektusát kell figyelembe venni, vagyis annak a címzett szervezet általi formális és szabályos átvételét, függetlenül az e szervezeten belüli tényleges kézhezvételtől és tudomásszerzéstől. E megfontolást nem kérdőjelezi meg az ítélkezési gyakorlatbeli azon követelmény sem, amely szerint a kézbesítés azt jelenti, hogy a címzett részére adott kell legyen a lehetőség arra, hogy a kézbesített jogi aktusról tudomást szerezzen. Ugyanis a kézbesítést végző félnek a kötelezettsége, hogy megteremtse a címzett számára a tényleges tudomásszerzés feltételeit, tehát egy eszközökre vonatkozó kötelezettség (ami a kézbesítés külső aspektusának felel meg), és nem arra vonatkozóan jelent kötelezettséget, hogy beavatkozzon a címzett belső működésébe annak érdekében, hogy garantálja e tudomásszerzést, vagyis nem eredménykötelezettség (ami a kézbesítés belső aspektusának felel meg).

A Törvényszék ennélfogva úgy ítélte meg, hogy az OHIM faxkészüléke kézbesítési jelentéseinek bemutatása, amelyek olyan elemeket tartalmaznak, amely azokat bizonyító erővel ruházzák fel, elegendő annak bizonyításához, hogy az említett fax a címzett fogadta. A faxkészülékeket ugyanis olyan módon tervezték meg, hogy a küldési, illetve a fogadási problémákat is hibaüzenet jelzi, amely pontosan mutatja a feladó számára az átvitel elmaradásának azon okát, amelyet vele a címzett faxkészüléke közöl, ilyen probléma közlésének hiányában pedig a tényleges átviteli üzenet jelenik meg. Így tehát hibaüzenet hiányában és az „O. K.” megjegyzést tartalmazó kézbesítési jelentés birtokában úgy tekinthető, hogy az elküldött fax megérkezett a címzetthez.

Ezenkívül, ha csak a vitatott faxról való tudomásszerzés tenné lehetővé annak bizonyítását, hogy az a felperes képviselőjéhez megérkezett, akkor a határozat tényleges kézbesítésére és azon időpontra vonatkozóan, amikor az a címzettjéhez megérkezett, az OHIM nem tudna bizonyítékot szolgáltatni, még akkor sem, ha az említett határozatot megfelelően kézbesítették a címzettjének. Az OHIM tanácsainak határozatai elleni keresetindítási határidő kezdete véletlenszerű és azon gondosságtól független körülményeknek lenne alárendelve, amellyel az OHIM a határozatot kézbesítette, miközben a keresetindítási határidőket éppen a jogbiztonság garantálása érdekében vezették be.

(vö. 14., 15., 19–22. pont)

2.      A keresetindítási határidők közrendi jellegűek. A Bíróság alapokmánya 45. cikkének második bekezdése szerint csakis kivételes, előre nem látható körülmények vagy vis maior fennállásakor lehet eltérni az eljárási határidőkre vonatkozó szabályoktól.

Az előre nem látható körülmények és a vis maior fogalma egyfelől objektív, a felperes érdekkörén kívül eső és rendkívüli körülményekre vonatkozó elemet foglal magában, másfelől pedig olyan szubjektív elemet, amely azzal függ össze, hogy az érdekelt köteles védekezni a rendkívüli esemény következményei ellen, megtéve ennek során – anélkül, hogy túlzott áldozatot hozna – a megfelelő intézkedéseket. A felperesnek különösen az eljárás lefolyására kell gondosan ügyelnie, és többek között a megállapított határidők betartására kell gondot fordítania. A vis maior fogalma tehát nem vonatkozik arra az esetre, amikor a gondos és körültekintő személynek objektíve módjában állt volna megakadályozni a keresetindítási határidő lejártát.

Az előre nem látható körülmények vagy a vis maior objektív elemét illetően azt kell megállapítani, hogy a felperes képviselője faxkészülékének meghibásodása, még ha a fent említett ítélkezési gyakorlat értelmében „rendkívüli körülménynek” minősíthető is, nem képez e képviselő „érdekkörén kívül eső körülményt”.

A szóban forgó készülék ugyanis a felperest képviselő ügyvédi iroda kizárólagos felelősségi körébe tartozó belső eszköz, ugyanúgy, mint az ott dolgozó alkalmazottak. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely társaság belső kommunikációs (adatátviteli) problémái nem tekinthetők előre nem látható körülménynek vagy vis maiornak. A Bíróság azt is kimondta, hogy még az ügyvédi iroda által az iroda felelősségi körébe tartozó cselekmények elvégzésével megbízott harmadik személynek felróható hiba sem tekinthető az említett iroda által képviselt felperes érdekkörén kívül eső körülménynek. Így, még ha a felperest képviselő ügyvédi iroda külső társaságot vett is volna igénybe informatikai és faxberendezéseinek kezelésére, e berendezés meghibásodását akkor sem lehetne az érdekkörén kívül eső körülménynek tekinteni.

Az az állítás, miszerint a meghibásodás első alkalommal fordult elő, és ennélfogva nem volt előre látható, nem teszi azt a felperes képviselőjének érdekkörén kívül eső körülménnyé. Ezen előre nem látható jelleg legfeljebb az érintett arra vonatkozó lehetőségének értékelésénél játszhatna szerepet, hogy elkerülje a faxkészülék meghibásodásának előfordulását – azaz az előre nem látható körülmény vagy a vis maior szubjektív elemének értékelésénél.

(vö. 26., 27., 32–34. pont)

3.      A bizonyítékok késedelmes felajánlásának a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikkének 1. §‑ában foglalt tilalma nem vonatkozik az elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételekben, sem pedig a válaszbeadványban szereplő elfogadhatatlanságra vonatkozó állításokra adott válaszban szereplő bizonyítékfelajánlásokra. Az új bizonyítékoknak az elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételekben való felajánlásának lehetőségét úgy kell tekinteni, mint a felperesnek az alperes által az elfogadhatatlansági kifogásában felhozott érvekre való válaszadáshoz való jogának szerves részét képező elemet, hiszen semmilyen eljárási szabály nem követeli meg a felperestől a keresetindításkor a keresetének elfogadhatóságára vonatkozó bizonyítékok szolgáltatását.

(vö. 30. pont)