A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2008. július 10.(*)
Tartalomjegyzék
Jogi háttér
A jogvita alapját képező tényállás
Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet
A felek kérelmei
A fellebbezésről
Az elfogadhatóságról
Az általános elfogadhatatlansági kifogásról
A megtámadott ítélet döntő jelentőségű része fellebbezők általi megtámadásának elmulasztására alapított elfogadhatatlansági kifogásról
Az ügy érdeméről
A harmadik jogalapnak az azon téves jogalkalmazásra alapított második részéről, amely szerint az Elsőfokú Bíróság túlzott bizonyítási módokat alkalmazott az összefonódást engedélyező határozatok tekintetében
– A megtámadott ítélet
– A felek érvei
– A Bíróság álláspontja
A téves jogalkalmazásra alapított első jogalapról, amennyiben az Elsőfokú Bíróság a kifogásközlésre támaszkodott a vitatott határozat tartalmának megvizsgálásakor
– A megtámadott ítélet
– A felek érvei
– A Bíróság álláspontja
Azon téves jogalkalmazásra alapított második jogalapról, valamint harmadik jogalap első részéről, amely szerint az Elsőfokú Bíróság megkövetelte, hogy a Bizottság indítson új vizsgálatokat a kifogásközlésre adott választ követően, és túlzott bizonyítási módokat alkalmazott a kifogásközlésre válaszul előterjesztett bizonyítékok esetében
– A megtámadott ítélet
– A felek érvei
– A Bíróság álláspontja
Azon téves jogalkalmazásra alapított hetedik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság olyan bizonyítékokra támaszkodott, amelyeket nem bocsátottak az összefonódásban részt vevő felek rendelkezésére.
– A megtámadott ítélet
– A felek érvei
– A Bíróság álláspontja
Azon téves jogalkalmazásra alapított ötödik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta a kollektív erőfölény létrejöttére vagy megerősödésére alkalmazandó releváns jogi szempontokat
– A megtámadott ítélet
– A felek érvei
– A Bíróság álláspontja
Azon téves jogalkalmazásra vonatkozó negyedik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság túllépte az őt megillető bírósági felülvizsgálati jogkört
– A megtámadott ítélet
– A felek érvei
– A Bíróság álláspontja
Azon téves jogalkalmazásra alapított hatodik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság téves jogszabályt alkalmazott az összefonódásokat engedélyező határozatok indokolására vonatkozóan
– A megtámadott ítélet
– A felek érvei
– A Bíróság álláspontja
A hivatkozott csatlakozó fellebbezésről
Az ügynek az Elsőfokú Bírósághoz történő visszautalásáról
„Fellebbezés – Verseny – Vállalkozások összefonódásának ellenőrzése – Sony BMG közös vállalat – Az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozat megsemmisítésével szembeni kereset – Bírósági felülvizsgálat – Terjedelem – Bizonyítási követelmény – A kifogásközlés szerepe – Kollektív erőfölény megerősödése vagy létrejötte – Összefonódást engedélyező határozatok indokolása – Bizalmas információk felhasználása”
A C‑413/06. P. sz. ügyben,
a Bertelsmann AG (székhelye: Gütersloh [Németország], képviselik: P. Chappatte és J. Boyce solicitors),
a Sony Corporation of America (székhelye: New York [Amerikai Egyesült Államok] képviselik: N. Levy barrister, R. Snelders ügyvéd és T. Graf Rechtsanwalt)
fellebbezőknek
a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2006. október 3‑án benyújtott fellebbezése tárgyában,
a többi fél az eljárásban:
az Independent Music Publishers and Labels Association (Impala) (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik: S. Crosby és J. Golding solicitors, valamint I. Wekstein advocate)
felperes az elsőfokú eljárásban,
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: A. Whelan és K. Mojzesowicz, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
alperes az elsőfokú eljárásban,
a Sony BMG Music Entertainment BV (székhelye: Vianen [Hollandia], képviselik: N. Levy barrister, valamint R. Snelders ügyvéd, és T. Graf Rechtsanwalt)
beavatkozó az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann, C. W. A. Timmermans, A. Rosas, K. Lenaerts, G. Arestis és U. Lõhmus tanácselnökök, Juhász E., A. Borg Barthet, M. Ilešič, J. Klučka, E. Levits és A. Ó Caoimh (előadó) bírák,
főtanácsnok: J. Kokott,
hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. november 6‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2007. december 13‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Fellebbezésében a Bertelsmann AG (a továbbiakban: Bertelsmann) és a Sony Corporation of America (a továbbiakban: Sony) az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T‑464/04. sz., Impala kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (EBHT 2004., II‑2289. o., a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette az összefonódás közös piaccal, valamint az EGT‑Megállapodásban foglaltak érvényesülésével való összeegyeztethetőségének kinyilvánításáról szóló, 2004. július 19‑i 2005/188/EK bizottság határozatot (COMP/M.3333 – SONY/BMG ügy) (HL 2005. L 62., 30. o.; a továbbiakban: vitatott határozat).
Jogi háttér
2 Az 1997. június 30‑i 1310/97/EK tanácsi rendelettel (HL L 180., 1. o., helyesbítve a HL 1998. L 40., 17. oldalon; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 164. o.) módosított, a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 1989. december 21‑i 4064/89/EGK tanácsi rendelet (HL L 395., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 31. o.; helyesbítve a HL 1990. L 257., 13. oldalon; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 4. kötet, 137. o. ; a továbbiakban: rendelet) 2. cikkének (2) és (3) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:
„(2) Valamely összefonódást, amely nem hoz létre, vagy nem erősít meg olyan erőfölényt, amelynek következményeként a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony verseny jelentősen korlátozódna, a közös piaccal összeegyeztethetőnek kell nyilvánítani.
(3) Valamely összefonódást, amely olyan erőfölényt hoz létre vagy erősít meg, amelynek következményeként a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony verseny jelentősen korlátozódna, a közös piaccal összeegyeztethetetlennek kell nyilvánítani.”
3 E rendelet 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A Bizottság a bejelentést annak kézhezvétele után azonnal megvizsgálja.
[...]
c) [...] ha a Bizottság megállapítja, hogy a bejelentett összefonódás e rendelet hatálya alá tartozik, és súlyos kétségeket támaszt a közös piaccal való összeegyeztethetősége tekintetében, akkor a Bizottság az eljárás megindításáról határoz.”
4 A 8. cikk (2) és (3) bekezdésében felhatalmazza a Bizottságot, hogy az összefonódás közös piaccal való összeegyeztethetősége vizsgálatára irányuló, az említett rendelet 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazásával indított hivatalos eljárás (a továbbiakban: hivatalos eljárás) keretében határozatot hozzon – adott esetben a vállalkozások által a bejelentett összefonódás tervezetével kapcsolatban végzett módosítások után – az összeegyeztethetőségről, illetve az összeegyeztethetetlenségről. A rendelet 8. cikke (5) bekezdésének a) pontja alapján a Bizottság az e cikk (2) bekezdés szerint meghozott határozatát visszavonhatja, amennyiben az összeegyeztethetőségről szóló nyilatkozat téves információkon alapult, amiért valamelyik érintett vállalkozás a felelős, vagy ha azt megtévesztéssel szerezték meg.
5 A rendelet 10. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy – bizonyos, a jelen esetben nem releváns helyzetektől eltekintve ‑ a Bizottságnak egy hónapos határidő áll rendelkezésére, hogy eldöntse, megindítja‑e a hivatalos eljárást, vagy sem. E cikk (3) bekezdésének megfelelően a bejelentett összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozatokat legkésőbb a hivatalos eljárás megindításának napjától számított négy hónapon belül meg kell hozni. A rendelet 10. cikkének (6) bekezdése szerint a bejelentett összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek kell tekinteni, amennyiben a Bizottság nem hozott döntést a 10. cikk (1), illetve (3) bekezdésében megjelölt határidőn belül a hivatalos eljárás megindításával vagy az összefonódás összeegyeztethetőségével kapcsolatban.
6 A rendelet 11. cikke azon információkérésre vonatkozik, amellyel a Bizottság a rendeletből fakadó feladatainak végrehajtása során a bejelentő felekhez, valamint más vállalkozásokhoz és vállalkozások társulásaihoz fordulhat, adott esetben határozattal. A rendelet 14. és 15. cikke bírság vagy kényszerítő bírság kiszabását írja elő helytelen vagy megtévesztő információ szolgáltatásának esetére.
7 A rendelet 18. cikkének (3) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:
„A Bizottság határozatát kizárólag azon kifogásokra alapozza, amelyekkel kapcsolatban a felek meg tudták tenni észrevételeiket. Az eljárás során a védelemhez való jogot maradéktalanul tiszteletben kell tartani. Az ügy irataiba a vállalkozások üzleti titkaik védelméhez fűződő jogos érdekei figyelembevételével legalább a közvetlenül érintett feleknek betekintést kell biztosítani.”
8 A rendelet 19. cikke a Bizottság és a tagállamok illetékes hatóságai közötti kapcsolatra vonatkozik. E rendelkezés (3) bekezdése alapján a 8. cikk (2)–(5) bekezdése értelmében bármilyen határozat meghozatala előtt egyeztetni kell az összefonódásokkal foglalkozó tanácsadó bizottsággal. Ugyanezen cikk (6) bekezdésének megfelelően az említett tanácsadó bizottság véleményt nyilvánít a Bizottság határozattervezetéről, szükség esetén szavazás útján.
9 A vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló 4064/89/EGK tanácsi rendeletben előírt bejelentésekről, határidőkről és meghallgatásokról szóló, 1998. március 1‑jei 447/98/EK bizottsági rendelet (HL L 61., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 284. o. ; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 3. cikkének (1) bekezdése alapján a tervezett bejelentésnek tartalmaznia kell az ugyanezen rendelethez mellékelt CO‑formanyomtatványban meghatározott adatokat és dokumentumokat.
10 A végrehajtási rendelet 13. cikkének (2) bekezdése többek között úgy rendelkezik, hogy a Bizottság kifogásairól írásban tájékoztatja a bejelentő feleket, és határidőt szab, amelyen belül írásban ismertethetik véleményüket.
A jogvita alapját képező tényállás
11 A jogvita alapját képező tényállást az Elsőfokú Bíróság a következőképpen ismertette a megtámadott ítélet 1–11. pontjában:
„1 Az Independent Music Publishers and Labels Association (Impala) 2500 független zenekészítő társaságot tömörítő, a belga jog szerint alapított nemzetközi szövetség.
2 2004. január 9‑én a Bizottság a [rendeletnek] megfelelően bejelentést kapott egy tervezett összefonódásról, amellyel a Bertelsmann [...] és Sony [...] társaságok egyesíteni akarták a nemzetközi tevékenységüket a zenei hangfelvételek terén.
3 A Bertelsmann egy nemzetközi médiavállalat, amely egyszemélyi leányvállalatán, a Bertelsmann Music Groupon (BMG) keresztül folytatja tevékenységét a zenei hangfelvételek terén. [...]
4 [...] A zenei hangfelvételek üzletágban a [Sony] a Sony Music Entertainmenten keresztül van jelen. [...]
5 A tervezett ügylet az összefonódásban részt vevő felek zenei hangfelvételek terén az egész világra kiterjedő tevékenységének (kivéve a Sony tevékenységeit Japánban) három új, vagyis inkább a „Business Contribution Agreement” (tevékenységek integrációjára vonatkozó megállapodás) szerint létrehozott vállalkozásban 2003. december 11‑ével való egyesítésére vonatkozik. Azt tervezték, hogy e közös vállalkozásokat együtt a Sony BMG név alatt működtetik.
6 A megállapodás szerint a Sony BMG az előadók felfedezése és tehetséggondozása (az úgynevezett A & R (előadó és repertoár) előadó‑irányítási tevékenység), valamint a lemezek ezt követő marketingje és értékesítése terén tevékenykedne. A Sony BMG nem végezne kapcsolódó tevékenységeket, mint például zeneműkiadást, gyártást és terjesztést.
7 2004. január 20‑án a Bizottság kérdőívet küldött a piac néhány szereplőjének. A[z Impala] válaszolt e kérdőívre, és külön beadványt nyújtott be 2004. január 28‑án [...], amelyben előadta azon indokokat, amelyeknek szerinte arra kell vezetniük a Bizottságot, hogy a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánítsa az ügyletet. A[z Impala] egyben kifejezte aggodalmait is a piacon megnövekedett összefonódás miatt, és annak a piacra jutásra ‑ beleértve a forgalmazási üzletágat, a médiát, az internetet, valamint a fogyasztók választását ‑ gyakorolt hatását.
8 A Bizottság a 2004. február 12‑i határozatában arra a megállapításra jutott, hogy a bejelentett összefonódás komoly kétségeket támaszt a közös piaccal és az EGT‑Megállapodásban foglaltak érvényesülésével való összeegyeztethetőségével kapcsolatban, és a rendelet 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelően a [hivatalos] eljárás megindítása mellett döntött.
9 2004. május 24‑én a Bizottság kifogásközlést küldött az összefonódásban részt vevő feleknek, amelyben ideiglenesen úgy határozott, hogy a bejelentett ügylet összeegyeztethetetlen a közös piaccal és az EGT‑Megállapodásban foglaltak érvényesülésével, hiszen kollektív erőfölényt erősít meg a zenei hangfelvételek piacán és az on‑line zenéhez kapcsolódó szerzői jogi licencia nagykereskedelmi piacán, továbbá mert az EK 81. cikkel összeegyeztethetetlen módon hangolná össze az anyavállalatok magatartását.
10 Az összefonódásban részt vevő felek válaszoltak a kifogásközlésre, és 2004. június 14‑én és 15‑én meghallgatásra került sor a meghallgatási tisztviselő előtt, többek között az [Impala] felperes jelenlétével.
11 [A vitatott határozatban] a Bizottság az összefonódást a rendelet 8. cikke (2) bekezdése alapján a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította. [...]”
Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet
12 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. december 3‑án benyújtott keresetével az Impala a vitatott határozat megsemmisítését kérte. E kereset alátámasztására öt, több részből álló jogalapot hozott fel.
13 A zenei hangfelvételek piacán már korábban fennálló kollektív erőfölény megerősítésére vonatkozó első jogalapot illetően az Elsőfokú Bíróság – miután bizonyos észrevételeket fogalmazott meg a „kollektív erőfölény” fogalmával kapcsolatban –, megvizsgálta azon érvet, amely szerint lényegében a határozat nem fejti ki a jogilag megkövetelt módon azon okokat, amelyek miatt az engedmények, különösen a promóciós engedmények gátolják a kollektív erőfölény kifejlődésének lehetővé tételéhez szükséges átláthatóságot.
14 Az Elsőfokú Bíróság miután arra – a megtámadott ítélet 325. pontjában szereplő – következtetésre jutott, hogy a vitatott határozatot az indokolás elégtelensége miatt meg kell semmisíteni, ezen ítélet 327–458. pontjában ezenkívül mégis megvizsgálta az Impala azon kifogásait és érveit, amelyek szerint a Bizottság által a zenei hangfelvételek érintett piacai átláthatósága elégtelenségének bizonyítása érdekében felhozott elemek nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaznak.
15 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság többek között megállapította a megtámadott ítélet 373. pontjában, hogy a Bizottság által az Elsőfokú Bíróság előtt kifejtett érvelésből az következik, hogy a piac állítólagos átláthatatlanságára vonatkozó egyedüli elem a promóciós engedmények kisebb átláthatóságából ered. A megtámadott ítélet 377. és 378. pontjában megállapította, hogy egyrészt a vitatott határozatban említett bizonyítékok nem támaszthatják alá az azokból a Bizottság által levont következtetéseket, másrészt pedig e következtetések élesen elhatárolódnak a kifogásközlésben tett megállapításoktól.
16 A megtámadott ítélet 475. és 476. pontjában az Elsőfokú Bíróság az előtte felhozott első jogalapra vonatkozó következtetéseit az alábbi kifejezésekkel terjesztette elő:
„475 […] azon állítás, amely szerint a zenei hangfelvételek piaca nem kellően átlátható a kollektív erőfölény lehetővé tételéhez, nincs jogilag megkövetelt módon indokolva, és nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaz, amennyiben az elemek, amelyeken alapul, hiányosak, és nem foglalják magukban azon releváns adatok összességét, amelyeket a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie, és nem alapozhatják meg az azokból levont következtetéseket. Mivel ezen állítás [...] olyan lényeges indokot jelent, amely alapján a Bizottság [...] arra a következtetésre jutott, hogy nem áll fenn kollektív erőfölény, a [vitatott] határozatot már ezen egyetlen oknál fogva meg kell semmisíteni.
476 Ugyancsak, mivel a retorziós eszközökre vonatkozó elemzés jogban való tévedést, vagy legalábbis nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaz, és mivel ezen elemzés a másik olyan lényeges indokot jelenti, amely alapján a Bizottság a [vitatott] határozatban arra a következtetésre jutott, hogy nem áll fenn kollektív erőfölény, e hiba szintén a [vitatott] határozat megsemmisítését indokolja.”
17 Az Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozott második jogalapjával az Impala azt állította, hogy a Bizottság azáltal, hogy nem állapította meg, hogy az összefonódás kollektív erőfölényt hoz létre a hangfelvételek piacán, megsértette az EK 253. cikket, és nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, valamint tévesen alkalmazta a jogot.
18 A megtámadott ítélet 527. pontjában az Elsőfokú Bíróság megismételte a Bizottságnak a vitatott határozatban szereplő, a kollektív erőfölény létrejöttének kockázatára vonatkozó elemzését, majd az említett ítélet 528. pontjában a következő megfontolásokat tette:
„e […] néhány felszínes, sőt tisztán formális észrevétel nem teljesítheti a Bizottság azon kötelezettségét, hogy jövőre vonatkozó elemzést végezzen [...],, és különösen akkor, ha, mint a jelen esetben, az összefonódás komoly problémákat vet fel. Függetlenül az Elsőfokú Bíróságnak az első jogalapra vonatkozó álláspontjától, ugyanis mind azon körülményből, hogy a Bizottságnak hosszú fejtegetéseket kellett volna tennie a [vitatott] határozatban ahhoz, hogy a kollektív erőfölénynek az összefonódást megelőző fenn nem állására következtessen, mind azon tényből, hogy a kifogásközlésben öt hónapos vizsgálat után az ilyen korábbi erőfölény létezésére következtetett, az következik, hogy azon kérdés, hogy fennáll‑e a veszélye annak, hogy az öt nagy kiadó [nagy lemezkiadó vállalatok, a továbbiakban: nagy kiadók] közül kettőnek a fúziója kollektív erőfölényt hoz létre, a fortiori alapos vizsgálatot igénylő nehézségeket vet fel. Már pusztán azon indokból, hogy a Bizottság nem végezte el e vizsgálatot, az következik, hogy a második jogalap megalapozott.
19 Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 539. pontjában megállapította, hogy a Bizottság hiba elkövetése nélkül nem alapozhatott a retorziós intézkedések múltbeli alkalmazása bizonyítékának hiányára azon következtetéshez, hogy az összefonódás nem járna a kollektív erőfölény létrejöttének veszélyével.
20 Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az előtte hivatkozott első és második jogalap megalapozott, és az előtte felhozott harmadik, negyedik és ötödik jogalap megvizsgálása nélkül megsemmisítette a vitatott határozatot.
A felek kérelmei
21 Fellebbezésükben a fellebbező felek azt kérik, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;
– utasítsa el az Impalának a vitatott határozat megsemmisítése iránti kérelmét; másodlagosan utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bírósághoz új ítélet meghozatala végett; és
– kötelezze az Impalát a jelen eljárás költségeinek viselésére.
22 E fellebbezés hét jogalapjával – amelyek közül néhány több részre oszlik – a fellebbezők téves jogalkalmazásra hivatkoznak, amennyiben a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság:
– a Bizottság kifogásközlését vette alapul a vitatott határozat tartalmának érdemi vizsgálata során;
– új vizsgálatokra kötelezte a Bizottságot a kifogásközlésre adott választ követően;
– túlzott és téves bizonyítási módokat alkalmazott az összefonódást engedélyező határozatok tekintetében;
– túllépte a bírósági felülvizsgálati jogkörét;
– figyelmen kívül hagyta a kollektív erőfölény létrejöttére vagy megerősödésére alkalmazandó releváns jogi szempontokat;
– téves követelményt alkalmazott az összefonódást engedélyező határozatok indokolása tekintetében;
– olyan bizonyítékokra támaszkodott, amelyeket nem bocsátottak az összefonódást bejelentő felek rendelkezésére.
23 A Sony BMG Music Entertainment BV teljes mértékben csatlakozik a fellebbezéshez, valamint a fellebbezők kérelmeihez.
24 A Bizottság kérelmei lényegében a fellebbezők kérelmeihez kapcsolódnak. A Bizottság támogatja az első, a második és negyedik jogalapot, valamint a harmadik jogalap első részét.
25 Az Impala azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és kötelezze a fellebbezőket a költségek viselésére. Előzetesen a fellebbezés egészben vagy részben való elfogadhatatlanságára hivatkozik. Másfelől az Impala szerint a fellebbezés semmiképpen nem vonhatja maga után a megtámadott ítélet megsemmisítését, mivel a fellebbezők elmulasztották a megtámadott ítélet 528. pontjának vitatását, amely önmagában elég lenne a vitatott határozat megsemmisítésének igazolásához.
26 A fellebbezők, valamint a Bizottság mind az elfogadhatatlansági kifogás, mind a megtámadott ítélet 528. pontjára vonatkozó, a jelen ítélet előző pontjában összefoglalt érvelés elutasítását kérik.
27 Válaszbeadványa végén a Bizottság „a vitatott határozat »lényeges indokaira« vonatkozóan további észrevételeket fogalmazott meg”. Ezen észrevételeket az Impala vitatta a Bíróság eljárási szabályzata 117. cikke 2. §‑ára hivatkozva. Az említett észrevételeket támogatták a fellebbezők.
A fellebbezésről
Az elfogadhatóságról
Az általános elfogadhatatlansági kifogásról
28 Az Impala előzetesen a fellebbezés elfogadhatatlanságára hivatkozik, amennyiben az a vitatott határozat indokolása elégtelenségére, és az azt jellemző nyilvánvaló mérlegelési hibára vonatkozó azon ténykérdések újbóli megvizsgálására irányuló kísérletnek minősül, amelyekről az Elsőfokú Bíróság határozott. A fellebbezés ugyanis nagyon nagy mértékben olyan ténykérdések újbóli megvizsgálását igyekszik elérni, amelyek nem tartoznak a Bíróság hatáskörébe. Az Impala továbbá azt állítja ezzel kapcsolatban, hogy ténykérdés az, hogy valamely határozat kellően indokolt‑e. Végül hozzáfűzi, hogy a fellebbezők által felhozott jogalapokra vonatkozó egyéni válaszait másodlagos jelleggel kell meghallgatni.
29 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első albekezdéséből következik, hogy a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. Az Elsőfokú Bíróság ennélfogva hatáskörrel rendelkezik egyrészt a tényállás megállapítására, kivéve ha megállapításainak anyagi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered, másrészt a tények értékelésére. Amint az Elsőfokú Bíróság megállapította vagy értékelte a tényállást, a Bíróság rendelkezik hatáskörrel az EK 225. cikk értelmében a tények jogi minősítésének és az abból az Elsőfokú Bíróság által levont jogkövetkezményeknek a felülvizsgálatára. A Bíróság így nem rendelkezik hatáskörrel sem a tényállás megállapítására, sem – főszabályként – az Elsőfokú Bíróság által az e tényállás alátámasztására elfogadott bizonyítékok megvizsgálására. Amennyiben a bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt, valamint az általános jogelveket és a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag az Elsőfokú Bíróság feladata annak mérlegelése, hogy a hozzá benyújtott bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt tulajdonít. E mérlegelés, eltekintve e bizonyítékok elferdítésétől, nem minősül a Bíróság vizsgálata alá tartozó jogkérdésnek (lásd különösen a C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑8417. o.] 23. és 24. pontját; a C‑551/03. P. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑3173. o.] 51. és 52. pontját, valamint a C‑328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítélet [EBHT 2007.,.I‑3921. o.] 41.pontját).
30 Egyebekben a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az indokolási kötelezettség terjedelmének kérdése olyan jogkérdést képez, amely a fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálata alá tartozik, mivel a határozat jogszerűsége vizsgálatának, amelyet a Bíróság e keretben gyakorol, szükségszerűen figyelembe kell vennie azt a tényállást, amely alapján az Elsőfokú Bíróság eldöntötte, hogy az indokolás megfelelő‑e, vagy sem (lásd a C‑188/96. P. sz., Bizottság kontra V ügyben 1997. november 20‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑6561. o.] 24. pontját, valamint a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ügyben 2005. június 28‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑5425. o.] 453. pontját).
31 Ami a jelen ügyet illeti, amint a jelen ítélet 22. pontjából következik, és ellentétben az Impala állításával, a fellebbezők fellebbezésükkel nem általában véve kívánják vitatni az Elsőfokú Bíróság által tett ténybeli megállapításokat mint olyanokat. Hanem lényegében olyan jogkérdésekre hivatkoznak, amelyek jogszerűen képezhetik fellebbezés tárgyát. El kell tehát utasítani az Impala által emelt általános elfogadhatatlansági kifogást. Ezáltal annyiban, amennyiben az Impala határozottan a fellebbezés bizonyos egyedi részeinek elfogadhatatlanságára hivatkozik, e kivételeket az érintett jogalapok vizsgálatának keretében kell megvizsgálni.
A megtámadott ítélet döntő jelentőségű része fellebbezők általi megtámadásának elmulasztására alapított elfogadhatatlansági kifogásról
32 Az Impala úgy érvel, hogy mindenesetre a megtámadott ítélet 528. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Bizottság nem végzett jövőre vonatkozó elemzést olyan szempontból, hogy a szóban forgó összefonódás kollektív erőfölényt hoz‑e létre, és ezen egyetlen okból már megállapította, hogy az Impala által hivatkozott második jogalap megalapozott, ami önmagában elég a vitatott határozat megsemmisítéséhez. Következésképpen az Impala szerint még ha a fellebbezőknek sikerül is elismertetni egy vagy több jogalapjuk megalapozottságát, a fellebbezést mindenképpen el kell utasítani azon okból, hogy nem vitatja azon megállapítást, amely szerint egyáltalán nem végeztek jövőre vonatkozó elemzést.
33 E tekintetben elég megállapítani, hogy a fellebbezők a fellebbezési kérelemben a megtámadott ítélet különösen kifogásolt részeinek felsorolásakor kifejezetten hivatkoznak ezen ítélet 528. pontjára, valamint az említett ítélet 33., 539. és 541. pontjára, amelyek szintén a kollektív erőfölény létrejöttének kérdésére vonatkoznak.
34 Ilyen körülmények között nem lehet helytállóan állítani, hogy a fellebbezés az Elsőfokú Bíróságnak a már fennálló kollektív erőfölény megerősítésének kérdésére vonatkozóan tett fejtegetéseire korlátozódna, és ezért mint elfogadhatatlant egészében el kellene utasítani.
Az ügy érdeméről
35 A fellebbezők által hivatkozott hét jogalap több szempontból fedi egymást. Lényegében az első, második, harmadik, negyedik, valamint hetedik jogalap az Elsőfokú Bíróság által gyakorolt felülvizsgálati módokra vonatkozik, különösen bizonyítási szempontból. Az ötödik jogalap a kollektív erőfölény fogalmára vonatkozik. A hatodik jogalap az Elsőfokú Bíróságnak a vitatott határozat indokolásának elégtelenségére vonatkozó álláspontjával kapcsolatos.
36 E fellebbezés érdemi vizsgálatát a bizonyítékoknak az Elsőfokú Bíróság által alkalmazott kezelési módjaira vonatkozó jogalapok, és először is a harmadik jogalap második részével kell kezdeni.
A harmadik jogalapnak az azon téves jogalkalmazásra alapított második részéről, amely szerint az Elsőfokú Bíróság túlzott bizonyítási módokat alkalmazott az összefonódást engedélyező határozatok tekintetében
– A megtámadott ítélet
37 Különösen a megtámadott ítélet 289., 366. és 459. pontjából következik, hogy az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozat alapjául szolgáló azon bizonyítékokat kutatta, amelyek igazolhatják a Bizottság e határozatban szereplő azon álláspontját, amely szerint az érintett piacok nem voltak kellően átláthatók a kollektív erőfölény lehetővé tételéhez.
– A felek érvei
38 Harmadik jogalapjukkal a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor téves és túlzott bizonyítási módokat alkalmazott az összefonódást engedélyező határozatok tekintetében. E jogalap második része keretében a fellebbezők azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte az ilyen határozatokra alkalmazandó bizonyítási módokat.
39 A fellebbezők szerint, lévén hogy a Bizottság feladata az összefonódást tiltó határozat alátámasztása, ha nem tud összegyűjteni a közösségi bíróságok által az ilyen tilalom igazolása érdekében támasztott magas szintű követelménynek megfelelő bizonyítékokat, különösen ha a Bizottság a kollektív erőfölényre vonatkozó feltevésre támaszkodik, engedélyeznie kell a tervezett összefonódást. Ugyanis különösen a rendelet 10. cikke (6) bekezdéséből következik, hogy ha a Bizottság nem tudja meggyőző bizonyítékokkal alátámasztani a verseny megsértését, a rendelet rendszere az összefonódás engedélyezésére kötelezi.
40 A fellebbezők továbbá úgy érvelnek e tekintetben, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy elismerte, hogy a Bizottságnak magasabb bizonyítási követelményeknek kell eleget tennie az összefonódás megtiltása esetén, mint az ilyen összefonódás engedélyezése esetén, mivel a tilalom a bejelentő felek kereskedelmi szabadsága súlyos korlátozásának minősül, és mivel vélelmezni kell az összefonódások közös piaccal való összeegyeztethetőségét. Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bizottságnak az összefonódást megtiltó határozat megalapozottságát a valószínűségek egyszerű mérlegelésénél szigorúbb kritérium alapján kell bizonyítania, és hogy következésképpen a Bizottságot nem ugyanaz a kötelezettség terheli az összefonódást engedélyező határozat és az azt megtiltó határozat tekintetében. A valószínűségek egyszerű mérlegelésénél szigorúbb követelmény alapján ugyanis a Bizottságnak valójában kizárólag az összefonódást megtiltó határozat megalapozottságát kell bizonyítania. A fellebbezők szerint az ilyen „aszimmetrikus” bizonyítási követelmény beismerésének elmulasztása jellemzi a vitatott határozatnak és azon bizonyítékoknak az Elsőfokú Bíróság általi értékelését, amely bizonyítékokra a Bizottság támaszkodik.
41 A fellebbezők továbbá azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság következésképpen tévesen alkalmazta a jogot, amikor arra kérte a Bizottságot, hogy bizonyítsa a zenei hangvételek piaca átláthatóságának hiányát, holott meg kellett volna vizsgálnia, hogy a vitatott határozat időpontjában elegendő bizonyíték állt‑e rendelkezésre az említett átláthatóság fennállásának jogilag megkövetelt módon történő bizonyításához. E téves jogalkalmazás a megtámadott ítélet egészét, és a fellebbezési kérelemben részletesen leírt különböző szempontokból különösen annak 381–387., 389., 420., 428., 429., valamint 433. pontját jellemzi.
42 Az Impala szerint a fellebbezők által a harmadik jogalap második részének alátámasztásaként kifejtett érvelés követésének és az összefonódások engedélyezése mellett szóló vélelem fennállása elismerésének súlyos következményei lehetnek ezen összefonódások ellenőrzési rendszerére, mint például a rendszer visszaélésszerű használatának veszélye. Az említett érvelés megsérti az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó közösségi szabályozás által a magánérdekek és a közérdekek között teremtett kényes egyensúlyt, és a Bizottság „szimmetrikus kettős kötelezettségét” a közös piaccal összeegyeztethetetlen összefonódások megtiltását és az azzal összeegyeztethető összefonódások engedélyezését illetően. Az ezzel kapcsolatban megkövetelt bizonyítási módok a valószínűségek mérlegelésének felelnek meg, és a Bizottság feladata annak bizonyítása, hogy mi a legvalószínűbb. Másfelől az Impala úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság egyrészt arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság az érintett piacokon az átláthatóság fennállását feltáró meggyőző bizonyítékok összességét gyűjtötte össze, végül mégis úgy vélte a „kevésbé átlátható” promóciós engedmények létezésére hivatkozva, hogy ezen átláthatóság nem volt elegendő. Másrészt az Elsőfokú Bíróság azt is megállapította, hogy a feltételezetten az átláthatóság elégtelenségét alátámasztó bizonyítékok azt nem erősítik meg.
43 Az Impala másfelől úgy véli, hogy a jelen ítélet 41. pontjában említett érvekkel a fellebbezők látszólag arra kérik a Bíróságot, hogy módosítsa az Elsőfokú Bíróság által tett ténybeli megállapításokat.
– A Bíróság álláspontja
44 Előzetesen a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a bizonyításra vonatkozóan alkalmazandó szabályok hivatkozott megsértése jogkérdésnek minősül, ami elfogadható a fellebbezés szakaszában (ebben az értelemben lásd a C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet [EBHT 1999., I‑4287. o.] 65. pontját, valamint a C‑403/04. P. és C‑405/04. P. sz., Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. január 25‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑729. o.] 40. pontját). Így annyiban, amennyiben az Impala az általános elfogadhatatlansági kifogása keretében különösen a harmadik jogalap teljes egészében való elfogadhatatlanságára hivatkozik, ez az érvelés nem fogadható el.
45 Érdemben, amint az Impala azt megállapítja, a harmadik jogalap második része azon feltevésre irányul, hogy a bizonyítási követelmények aszerint különböznek, hogy összefonódást engedélyező határozatról vagy összefonódást megtiltó határozatról van‑e szó. Ezzel kapcsolatban a felek nem vitatják, hogy a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság ugyanazokat a bizonyítási követelményeket alkalmazta a vitatott határozat tekintetében, amely összefonódást engedélyező határozatnak minősül, mint amelyeket egy összefonódást megtiltó határozatra alkalmazott volna.
46 E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a rendelet 2. cikke (2) és (3) bekezdésének kifejezéseiből nem derül ki, hogy az eltérő bizonyítási követelményeket ír elő egyrészt az összefonódást engedélyező határozatokra, másrészt pedig az összefonódást megtiltó határozatokra vonatkozóan.
47 Így ‑ amint azt a Bíróság már megállapította ‑ az összefonódások ellenőrzésére vonatkozóan szükséges jövőre vonatkozó elemzés ‑ amely annak vizsgálatából áll, hogy az összefonódás mennyiben módosíthatja az adott piacon a versenyhelyzetet meghatározó tényezőket, annak megállapítása érdekében, hogy a hatékony verseny jelentősen korlátozódna‑e ezen összefonódás következtében ‑ különböző okozati összefüggések mérlegelését teszi szükségessé, annak eldöntése végett, hogy melyek bekövetkezte a legvalószínűbb (lásd ebben az értelemben a C‑12/03. P. sz., Bizottság kontra Tetra Laval ügyben 2005. február 15‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑987. o.] 43. pontját).
48 A fellebbezők állításával ellentétben tehát nem vonható le a rendeletből általános vélelem valamely bejelentett összefonódás közös piaccal való összeegyeztethetőségére vagy összeegyeztethetetlenségre vonatkozóan.
49 A rendelet ezen értelmezését nem cáfolja a rendelet 10. cikkének (6) bekezdése, amely alapján a bejelentett összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek kell tekinteni, ha a Bizottság nem hozott határozatot megfelelő határidőn belül ezen összefonódás összeegyeztethetőségéről. E rendelkezés ugyanis a rendelet általános rendszerét jellemző gyorsasági követelmény különös kifejezése, amely arra kényszeríti a Bizottságot, hogy tartsa be a végleges határozat elfogadására vonatkozóan előírt szoros határidőket (lásd e tekintetben a C‑202/06. P. sz., Cementbouw Handel & Industrie kontra Bizottság ügyben 2007. december 18‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 39. pontját). Az említett rendelkezés azonban kivételt jelent a rendelet általános – többek között a 6. cikke (1) bekezdéséből és 8. cikke (1) bekezdéséből következő – rendszere alól, amelynek megfelelően a Bizottság kifejezetten határoz a bejelentett összefonódásokról.
50 Másfelől kétségkívül igaz, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az összefonódások közös piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó bizottsági határozatokat kellően jelentős és egybehangzó bizonyítékokkal kell alátámasztani (ebben az értelemben lásd a 68/94. és C‑30/95. sz., Franciaország és társai kontra Bizottság, ún. „Kali & Salz” egyesített ügyekben 1998. március 31‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑1375. o.] 228. pontját), valamint hogy a „konglomerátum” jellegű összefonódás elemzésének kontextusában a Bizottság által az ezen összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat szükségességének alátámasztására előadott bizonyítékok minősége különösen fontos (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Tetra Laval ügyben hozott ítélet 44. pontját).
51 Ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottságnak – különösen akkor, ha a kollektív erőfölény feltételezésére támaszkodik – magasabb bizonyítási követelményeknek kell eleget tennie az összefonódásokat megtiltó határozatokra vonatkozóan, mint az összefonódásokat engedélyező határozatokra vonatkozóan. Ezen ítélkezési gyakorlat ugyanis egyszerűen a bizonyíték alapvető szerepét tükrözi, amely nem más, mint hogy meggyőzzön valamely elmélet megalapozottságáról, illetve mint az összefonódások ellenőrzése vonatkozásában, megerősítse a Bizottság határozatait alátámasztó megállapításokat (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Tetra Laval ügyben hozott ítélet 41. és 44. pontját). Továbbá, azon ténynek, hogy kollektív erőfölény feltételezéséről van‑e szó, vagy sem, önmagában nincs hatása az alkalmazandó bizonyítási követelményekre. E tekintetben a versenynek a bejelentett összefonódással kapcsolatban felmerült akadályozására vonatkozó feltételezésben rejlő összetettség olyan tényezőnek minősül, amelyet figyelembe kell venni ezen összefonódás különböző következményei elfogadhatóságának értékelésekor annak meghatározása végett, hogy melyiknek a legnagyobb a valószínűsége, az ilyen összetettség azonban nincs hatással a megkövetelt bizonyítási szintre.
52 Az előzőekből következik, hogy valamely összefonódásnak a rendelet alapján történő bejelentésekor a Bizottság főszabály szerint köteles állást foglalni vagy ezen összefonódás engedélyezése, vagy annak megtiltása irányában, a szóban forgó összefonódásnak betudható azon gazdasági változás értékelése alapján, amelynek a legnagyobb a valószínűsége.
53 Ebből következik, hogy a fellebbezők tévesen gondolják úgy, hogy valamely összefonódást engedélyező határozatot illetően az Elsőfokú Bíróságnak kizárólag azt kellett volna megvizsgálnia, hogy a Bizottság különösen magas bizonyítási követelmények alkalmazásával megtilthatta‑e volna a vitatott összefonódást. Következésképpen, anélkül hogy szükséges lenne állást foglalni a megtámadott ítéletnek a jelen ítélet 41. pontjában felsorolt pontjaira vonatkozó különös kifogások elfogadhatóságáról, meg kell állapítani, hogy mivel az ezen kifogások alapjául szolgáló kiindulópont alaptalan, azok semmiképpen sem fogadhatók el.
54 Az előzőekre tekintettel tehát el kell utasítani a harmadik jogalap második részét.
A téves jogalkalmazásra alapított első jogalapról, amennyiben az Elsőfokú Bíróság a kifogásközlésre támaszkodott a vitatott határozat tartalmának megvizsgálásakor
– A megtámadott ítélet
55 A megtámadott ítélet több részében, különösen annak 379., 424. és 446. pontjában az Elsőfokú Bíróság visszautalt a kifogásközlésre az érvelése alátámasztása érdekében, mind a vitatott határozat indoklása elégtelenségére, mind az ezen határozatban található nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított jogalap tekintetében.
56 A vitatott határozat indoklása elégtelenségére alapított jogalap vizsgálatának keretében az Elsőfokú Bíróság többek között a következőket jegyezte meg:
„282 Mindenekelőtt meg kell vizsgálni az [Impala] által hangsúlyozott azon körülmény hatását, hogy a Bizottság a kifogásközlésben nagyon markáns módon arra következtetett, hogy az összefonódás összeegyeztethetetlen volt a közös piaccal többek között azon okból, hogy a tervezett összefonódást megelőzően kollektív erőfölény létezett, és hogy a zenei hangfelvételek piaca nagyon átlátható és az egyeztetésnek kedvező volt.
283 A Bizottság álláspontjának ezen alapvető hirtelen megváltozása természetesen meglepőnek tűnhet, különös tekintettel azon késedelemre, amellyel bekövetkezett. Ugyanis amint kiderül az aktából és az Elsőfokú Bíróság előtti vitákból, a Bizottság az egész közigazgatási eljárás során, az öt hónapos vizsgálat során mind a piac különböző szereplőitől, mind az összefonódásban részt vevő felektől kapott információk összessége alapján úgy vélte, hogy a piac kellően átlátható volt az árakban való hallgatólagos megállapodás lehetővé tételéhez, és csak az összefonódásban részt vevő, a gazdasági tanácsadóik által segített felek által a 2004. június [14] és [15]‑i meghallgatáson kifejtett érvelést követően – a piacra vonatkozó újabb vizsgálatok lefolytatása nélkül – fogadta el az ellentétes álláspontot, és küldte el 2004. július 1‑jén a határozattervezetet a konzultációs bizottságnak.
„284 Amint azonban arra a Bizottság jogosan hivatkozik, az ítélkezési gyakorlatból (a [142/84. és 156/84. sz.,] [British American Tobacco] és Reynolds [Industries] kontra Bizottság egyesített ügyekben [1987. november 17‑én] hozott ítélet [EBHT 1987., 4487. o.]) következik, hogy ha a Bizottság valamely, a Szerződés [81]. és [82]. cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. rendelet (HL 1962. L 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 3. cikke alapján benyújtott kérelmet elutasít, elég kifejteni azon indokokat, amelyek miatt nem tartotta lehetségesnek a versenyjogi szabályok megsértése fennállásának megállapítását, anélkül hogy köteles lenne megmagyarázni az esetleges különbségeket a kifogásközléséhez képest, amely olyan előkészítő dokumentumnak minősül, amelynek a megállapításai tisztán ideiglenesek, és amelynek a célja közigazgatási eljárás tárgyának behatárolására az ezen eljárás tárgyát képező vállalkozásokkal szemben, illetve hogy köteles lenne megvitatni minden, a közigazgatási eljárás során tárgyalt ténybeli és jogkérdést. A [C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C–217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletében [EBHT 2004., I‑123. o.] a Bíróság emlékeztetett a kifogásközlés ideiglenes jellegére, és a Bizottság azon kötelezettségére, hogy figyelembe vegye a közigazgatási eljárásból eredő elemeket, különösen annak érdekében, hogy elálljon a megalapozatlannak bizonyuló kifogásoktól.
„285 Természetesen észre kell venni, hogy ezen ítélkezési gyakorlat az EK 81. és EK 82. cikk végrehajtási eljárásaival kapcsolatban került kidolgozásra, és nem az összefonódások ellenőrzésének speciális területén, amelynek a keretében a bizottság általi döntéshozatalt meghatározó kötelező határidők betartása nem teszi lehetővé számára a vizsgálata meghosszabbítását, ezáltal a közigazgatási eljárás előrehaladtával egyre kevésbé téve valószínűvé az álláspontja alapvető megváltoztatását. A Bizottság a végső észrevételeiben egyébként hangsúlyozta, hogy a meghallgatást követő vizsgálati intézkedések lényegében a piaci szereplőkkel a javasolt kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos konzultációkból állnak, és nem vonatkoznak a bejelentett összefonódással szemben megfogalmazott kifogásokra. Az is igaz azonban, hogy a kifogásközlés csak előkészítő jogi aktus, és hogy a végleges határozatot csak a tervezett összefonódásnak a referenciapiacokon fennálló versenyre gyakorolt hatásai értékelése szempontjából releváns körülmények és elemek összességéhez képest kell indokolni. Ebből következik, hogy azon egyedüli körülmény, hogy a Bizottság nem magyarázta meg a határozatban az álláspontjának a kifogásközlésben foglalthoz képesti módosulásait, mint olyan, nem valósíthatja meg az indokolás hiányát vagy elégtelenségét.
– A felek érvei
57 A fellebbezők azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a kifogásközlést használta hivatkozási pontként a vitatott határozat érdemi vizsgálatához, megsértve a védelemhez való jogot.
58 Ilyen feltételek mellett a fellebbezők úgy vélik, hogy az Elsőfokú Bíróság által a vitatott határozat és a Bizottságnak a kifogásközlésben szereplő előzetes következtetései között tett összehasonlítás nem alapozhatja meg a megtámadott ítéletben szereplő következtetéseket a vitatott határozat indokolására és a Bizottságnak a vitatott határozatban szereplő értékelésére vonatkozóan. A fellebbezők ezzel kapcsolatban a megtámadott ítélet 300., 302. és 308. pontjára hivatkoznak az Elsőfokú Bíróságnak a vitatott határozat indokolására vonatkozó álláspontját illetően. Továbbá a nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított érvek Elsőfokú Bíróság általi vizsgálatát illetően a fellebbezők fellebbezésükben az említett ítélet 338., 339., 341., 362., 378., 379., 398., 402., 409., 419., 424., 446., 447., 451., 456., 467., 491., 532. és 538. pontját kifogásolják.
59 A fellebbezők e jogalap tekintetében való támogatása végett a Bizottság úgy érvel, hogy a megtámadott ítélet nagy részében az Elsőfokú Bíróság az ezen ítélet 284. pontjában általa hivatkozott ítélkezési gyakorlattal ellentétben – amelyre csak „pusztán formálisan hivatkozik” – nem vizsgálja a vitatott határozatot azon kérdések vonatkozásában, hogy e határozatot kellően indokolták‑e, illetve az érdemi hibára vonatkozó jogalapot illetően, hogy az említett határozat tartalmaz‑e ténybeli hibákat vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat, hanem ítéletében inkább arra a kérdésre koncentrál, hogy a kifogásközlés megalapozatlannak bizonyult‑e. Így a Bizottság szerint mivel bizonyos tényeket nem említettek a kifogásközlésben, az Elsőfokú Bíróság ebből arra következtet, hogy általában véve nem lehet jelentőségük az összefonódás következményeinek értékelésekor. Továbbá bár a Bizottság a vitatott határozatban előadott néhány olyan következtetést, amelyet határozottabban fogalmaztak meg a kifogásközlésben, az Elsőfokú Bíróság a vizsgálata lefolytatása végett az említett kifogásközlésben szereplő értékelésre támaszkodott.
60 Az Impala úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság a kifogásközlés részleteinek említésére szorítkozott maga a vitatott határozat belső ellentmondásainak és az abban megfogalmazott megállapításokat alátámasztó jogalap hiányának hangsúlyozása érdekében. Az Elsőfokú Bíróság kifejezetten elismerte, hogy a kifogásközlés előkészítő dokumentum, hogy az abban szereplő megállapítások tisztán előzetesek, és hogy a Bizottságnak nem kell magyaráznia az e kifogásközlés és a vitatott határozat közötti eltéréseket.
– A Bíróság álláspontja
61 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a kontradiktórius eljárás elve, amely a közösségi jog alapvető elvének minősül, mivel a különösen a védelemhez való jog része, megköveteli, hogy a közigazgatási eljárás során az érintett vállalkozásoknak lehetőségük legyen kifejteni álláspontjukat a tényállás és a hivatkozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint a Bizottság által az EK‑Szerződés megsértésének fennállására vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált dokumentumokról (lásd különösen ebben az értelemben a 17/74. sz., Transocean Marine Paint Association kontra Bizottság ügyben 1974. október 23‑án hozott ítélet [EBHT 1974., 1063. o.] 15. pontját; a 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítélet [EBHT 1983., 1825. o.] 10. pontját; a fent hivatkozott Kali & Salz egyesített ügyekben hozott ítélet 174. pontját, valamint a fent hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 66. pontját).
62 Az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó, a rendelet által szabályozott eljárások tekintetében ezen elvet a rendelet 18. cikke (3) bekezdésének második mondata, valamint közelebbről a végrehajtási rendelet 13. cikkének (2) bekezdése fogalmazza meg. Ez utóbbi rendelkezések nevezetesen lényegében azt követelik meg, hogy a Bizottság kifogásairól írásban tájékoztassa a bejelentő feleket, határidőt szabva, amelyen belül írásban ismertethetik véleményüket.
63 Analógia útján az EK 81. és EK 82. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a kifogásközlés olyan eljárási és előkészítő dokumentum, amely a védelemhez való jog hatékony gyakorlásának biztosítása érdekében behatárolja a Bizottság által indított közigazgatási eljárás tárgyát, ezáltal megakadályozva utóbbit abban, hogy az érintett eljárást befejező határozatában más kifogásokat fogadjon el (lásd különösen a 142/84. és 156/84. sz., British American Tobacco és Reynolds Industries kontra Bizottság egyesített ügyekben 1986. június 18‑án hozott végzés [EBHT 1986., 1899. o.] 13. és 14. pontját). E kifogásközlés tehát természetéből adódóan ideiglenes, és azt a Bizottság a felek által válaszul előterjesztett észrevételek és más ténymegállapítások alapján később elvégzett értékelés során módosíthatja (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontját). A Bizottságnak ugyanis a közigazgatási eljárás teljes egészéből eredő bizonyítékokat figyelembe kell vennie, azon kifogások figyelmen kívül hagyása céljából, amelyek megalapozatlanok, illetve az általa fenntartott kifogásokat alátámasztó érvelés mind tárgyi, mind jogi szempontból való kiigazítása vagy kiegészítése céljából. Így a kifogásközlés egyáltalán nem akadályozza meg a Bizottságot abban, hogy módosítsa álláspontját az érintett vállalkozások javára (lásd a fent hivatkozott British American Tobacco és Reynolds Industries kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott végzés 13. pontját).
64 Ebből következik, hogy a Bizottság nem köteles az ebben a dokumentumban tett ténybeli, illetve jogi megállapítások fenntartására. Ellenkezőleg, a végleges határozatát a teljes vizsgálata eredményeire alapozott végleges megállapításaival kell indokolnia, ahogyan azok a hivatalos eljárás befejezésének időpontjában megmutatkoznak (lásd analógia útján a fent hivatkozott British American Tobacco és Reynolds Industries kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott végzés 15. pontját).
65 A Bizottság egyébként nem köteles megmagyarázni a kifogásközlésben foglalt ideiglenes megállapításaihoz képesti esetleges különbségeket (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott British American Tobacco és Reynolds Industries kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott végzés 15. pontját, és a fent hivatkozott British American Tobacco és Reynolds Industries kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 70. pontját).
66 A kifogásközlés ideiglenes jellegén semmit nem változtat azon tény, hogy a Bizottságra az összefonódások ellenőrzésének keretében az EK 81. és EK 82. cikk alkalmazásának esetétől eltérően szigorú eljárási határidők vonatkoznak. A védelemhez való jog hatékony gyakorlása ugyanis előírja, hogy a javasolt összefonódásban részt vevő felek érvelését az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó eljárásban ugyanúgy vegyék figyelembe, mint az EK 81. és EK 82. cikk alapján indított eljárásokban érintett felek érvelését.
67 Igaz, hogy a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság kifejezetten elismerte, különösen a megtámadott ítélet 284. és 285. pontjában, a kifogásközlés ideiglenes jellegét, az összefonódások ellenőrzésének keretében is. Elismerte továbbá, hogy a Bizottság az EK 81. és EK 82. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően nem köteles megmagyarázni a kifogásközléshez képesti esetleges eltéréseket.
68 Tekintettel azonban a fellebbezők és a Bizottság által felhozott, a jelen ítélet 58. és 59. pontjában kifejtett érvelésre, meg kell vizsgálni az utóbbiak által az Elsőfokú Bíróság által a vitatott határozat jogszerűségének vizsgálata során a kifogásközlésre vonatkozóan tett konkrét utalásokkal kapcsolatban kinyilvánított kifogásokat.
69 Ezzel kapcsolatban az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az összefonódások ellenőrzésének keretében, amely területen a Bizottság a gazdasági kérdésekre nézve bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, az Elsőfokú Bíróság felülvizsgálata a tények valószerűségének és a nyilvánvaló mérlegelési hiba hiányának vizsgálatára korlátozódik, ettől azonban a valamely határozat alapjául szolgáló tények helytálló, teljes és megbízható jellege még képezheti bírósági felülvizsgálat tárgyát (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Tetra Laval ügyben hozott ítélet 39. pontját, valamint a C‑525/04. P. sz., Spanyolország kontra Lenzing ügyben 2007. november 22‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 56. és 57. pontját). A közösségi bíróság ugyanis ezek alapján vizsgálja a mérlegelési jogkör gyakorlásának alapjául szolgáló ténybeli és jogi elemek együttes fennállását (lásd ebben az értelemben a C‑269/90. sz. Technische Universität München ügyben 1991. november 21‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑5469. o.] 14. pontját). Ebből következik, hogy a kifogásközlés előkészítő és ideiglenes jellege és azon tény ellenére, hogy a Bizottság nem köteles megmagyarázni a kifogásközléshez képesti esetleges eltéréseket, az Elsőfokú Bíróság nem feltétlenül van akadályozva abban, hogy a kifogásközlést használja valamely bizottsági határozat értelmezéséhez, különösen a határozat ténybeli alapjának vizsgálata tekintetében.
70 Így például a megtámadott ítélet 300., 302. és 308. pontjában az Elsőfokú Bíróság által a vitatott határozat indokolásának értékelése során a kifogásközlésre tett utalások – amint azt a főtanácsnok az indítványa 165. és 166. pontjában lényegében megállapította – tisztán szemléltető, sőt kiegészítő jelleggel történtek. Ugyanez igaz az említett ítéletnek a fellebbezők által hivatkozott egyes pontjaira – vagyis a megtámadott ítélet 338., 339., 341., 362., 402., 456., 467., 532. és 538. pontjára –, amelyek a nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított érvek Elsőfokú Bíróság általi vizsgálatára vonatkoznak, amelyek egyszerűen annak szemléltetésére és kiegészítésére szolgálnak, amit az Elsőfokú Bíróság már amúgy is kikövetkeztetett közvetlenül a vitatott határozatból.
71 Meg kell azonban állapítani, hogy a megtámadott ítéletben a kifogásközlésekre történő egyes utalások arra engednek következtetni, hogy az Elsőfokú Bíróság a kifogásközlés ideiglenes jellegére vonatkozó saját nyilatkozatai ellenére megbízhatóbb és döntőbb jelleget tulajdonított azoknak a megállapításoknak, amelyeket az említett ítélet 410. pontjában az említett kifogásközlésben „előzetesen tett ténybeli megállapításoknak” minősít, mint a magában a vitatott határozatban szereplő megállapításoknak.
72 Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben lényegében egyfelől az ilyen „előzetesen tett ténybeli megállapítások”, másfelől a jogszerűen jobban módosítható „megállapítások” közötti különbségtételre támaszkodik. Különösen a megtámadott ítélet 379. pontjában az Elsőfokú Bíróság a kifogásközlésben szereplő azon kijelentést, amely szerint „elég bizonyíték létezik arra, hogy a nagy kiadók tudnak egymás kereskedelmi feltételeiről”, nem annyira „a Bizottság olyan értékelésé[nek]” minősíti, „amely módosítható, hanem inkább a vizsgálatából eredő ténybeli megállapítás[nak]”. Az Elsőfokú Bíróság által tett ezen kijelentést a megtámadott ítéletben megelőzően tett egyéb kijelentések fényében kell értelmezni. Így ezen ítélet 335. pontjában az Elsőfokú Bíróság többek között megállapítja, hogy „a [vitatott] határozatban foglalt megállapításoknak összeegyeztethetőknek kell lenniük a kifogásközlésben tett ténybeli megállapításokkal, amennyiben nem bizonyított, hogy ezek pontatlanok.” Továbbá az említett ítélet 378. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy „[az említett bizonyítékokból] […] a [vitatott] határozatban levont következtetések élesen elhatárolódnak a kifogásközlésben tett megállapításoktól.”
73 Így az Elsőfokú Bíróság nem szorítkozott arra, hogy a kifogásközlést eszközként használja a vitatott határozat alapjául szolgáló tények helytálló, teljes és megbízható jellegének vizsgálatához. Megalapozott jelleget tulajdonított ugyanis az e kifogásközlésben szereplő következtetések bizonyos csoportjának, amelyeket pedig nem lehet ideiglenesnek tekinteni.
74 A kifogásközlés ilyen felfogása a megtámadott ítélet más pontjaiból is következik. Így ezen ítélet 409. és 410. pontjában az Elsőfokú Bíróság azt a tényt kifogásolja, hogy a Bizottság nem cáfolta meg a kifogásközlésben „előzetesen tett ténybeli megállapításokat”. Sőt az említett ítélet 424. pontjában az Elsőfokú Bíróság azt rótta fel a felpereseknek és a Bizottságnak, hogy se nem jelentették ki, „se nem bizonyították a fortiori”, hogy az említett kifogásközlésben szereplő „megállapítás” pontatlan lenne. A megtámadott ítélet 446. pontjában az Elsőfokú Bíróság szintén megállapította, hogy „azon észrevétel, amely szerint semmilyen bizonyíték nem volt arra, hogy az engedmények érzékelhetően befolyásolták az árakat, inkább ténybeli megállapításnak minősül, mint értékelésnek”. Ezen ítélet 398., 419., 447. és 451. pontjában egyébként az Elsőfokú Bíróság lényegében azért bírálja a Bizottságot, hogy a vitatott határozat céljából jelentős mértékben támaszkodott a „promóciós engedmények” hatására, holott amint az Elsőfokú Bíróság megállapítja az említett ítélet 447. pontjában, a kifogásközlésben a Bizottság „még csak nem is tartotta szükségesnek a[z ilyen] engedmények említését”.
75 Ugyanakkor amint a Bizottság megállapítja, lehetséges, hogy a bejelentő felek a kifogásközlésre adott válaszukkal kiegészítik vagy megvilágítják e kifogásközlés fényében az érintett piac vagy piacok működésére vonatkozó „álláspontjukat”, olyannyira, hogy az új elemekkel egészülhet ki, vagy a Bizottság által már megvizsgált tények teljesen más szemszögbe kerülhetnek. Ilyen körülmények között, még ha a Bizottság által a kifogásközlésben tett bizonyos ideiglenes egyedi megállapítások megalapozottságának hiánya nem is bizonyított, e megállapítások Bizottság általi értékelése módosult kontextusban teljesen különböző lehet. A megtámadott ítéletben úgy tűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság az előtte indított kereset tárgyát képező vitatott határozat és a kifogásközlésben „előzetesen tett ténybeli megállapítások” közötti eltérésekre koncentrálva figyelmen kívül hagyta e lehetőséget. Amint ugyanis a Bizottság érvel, az Elsőfokú Bíróság által alkalmazott, a megtámadott ítélet egyes pontjaiból következő megközelítés, úgy tűnik, azon a feltételezésen alapszik, hogy a Bizottság előzetes következtetései az említett kifogásközlésben változatlanul egyértelmű bizonyítékokon alapulnak. Ugyanakkor esetlegesen eltekintve azon nem vitatott bizonyítékoktól, amelyek például empirikus és ellenőrizhető természetük miatt annyira nyilvánvalóak, hogy vitathatatlanok, nem vélelmezhető, hogy a valamely kifogásközlésben szereplő kijelentések nem módosíthatók az ilyen kifogásközlésre adott válaszok alapján. Másfelől, feltételezve akár, hogy az Elsőfokú Bíróság jogszerűen tett különbséget a kifogásközlésben szereplő ténybeli megállapítások és értékelések között, meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 379. és 446. pontjában ténybeli megállapításoknak minősített bizonyos összetett értékeléseket, amelyeket semmiképpen nem lehetett nem módosítható megállapításoknak tekinteni.
76 Ilyen feltételek mellett meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot annyiban, amennyiben a nyilvánvaló mérlegelési hibák fennállására alapított érvek vizsgálata során a kifogásközlésben szereplő egyes elemeknek bizonyított jelleget tulajdonított azon okok bizonyítása nélkül, amelyek miatt a Bizottság által a vitatott határozatban elfogadott végleges álláspont ellenére ezen bizonyítékokat vitathatatlanul megalapozottnak kellene tekinteni.
77 Így e téves jogalkalmazás önmagában nem kérdőjelezheti meg az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 377. pontjában szereplő értékelését, amely szerint a [vitatott] határozatban említett bizonyítékok nem támaszthatják alá az azokból levont következtetéseket”. Következésképpen önmagában nem vezethet a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez. Ezért meg kell vizsgálni más jogalapokat.
Azon téves jogalkalmazásra alapított második jogalapról, valamint harmadik jogalap első részéről, amely szerint az Elsőfokú Bíróság megkövetelte, hogy a Bizottság indítson új vizsgálatokat a kifogásközlésre adott választ követően, és túlzott bizonyítási módokat alkalmazott a kifogásközlésre válaszul előterjesztett bizonyítékok esetében
– A megtámadott ítélet
78 A piac átláthatósága tekintetében a nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított jogalap vizsgálata során az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 414. pontjában többek között kijelenti, hogy „az összefonódásban részt vevő felek nem várhatják meg az utolsó percet arra, hogy bizonyítékokat nyújtsanak be a Bizottsághoz a Bizottság által kellő időben emelt kifogások megcáfolására, mivel így ő már nem tudja lefolytatni a szükséges vizsgálatokat. Legalábbis ebben az esetben e bizonyítékoknak különösen megbízhatóknak, objektívaknak, relevánsaknak és meggyőzőeknek kell tűnniük ahhoz, hogy jogszerűen megcáfolhassák a Bizottság által emelt kifogásokat.”
79 Az Elsőfokú Bíróság továbbá a megtámadott ítélet 415. pontjában úgy véli, hogy a Bizottság „nem mehet odáig, hogy a vizsgálat bizonyos szempontjai lefolytatásának felelősségét ellenőrzés nélkül átruházza az összefonódásban részt vevő feleknek, különösen, amikor – mint a jelen esetben – e szempontok jelentik azon lényeges elemet, amelyen a [vitatott] határozat alapszik, és az összefonódásban részt vevő felek által előterjesztett adatok és észrevételek homlokegyenest ellenkezőek a Bizottság által a vizsgálata során gyűjtött információkkal, valamint az általa azokból levont következtetésekkel”.
80 Ezenkívül a megtámadott ítélet különböző részeiben, többek között annak 398., 428. és 451. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság az összefonódásban részt vevő feleknek a kifogásközlésre adott válaszát követően nem végzett új vizsgálatokat a piacon a tervezett összefonódásra vonatkozó értékelése új irányultsága megalapozottságának ellenőrzése céljából.
– A felek érvei
81 Második jogalapjukkal a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor lényegében azt állapította meg, hogy a Bizottság köteles új vizsgálatokat végezni a piacon a kifogásközlésre adott választ követően. Ezért megalapozatlan azon következtetés, amely szerint a Bizottság mérlegelési és indokolási hibákat követett el azért, mert nem folytatott új vizsgálatokat.
82 A harmadik jogalap első részében, amelyet a második jogalappal együtt kell kezelni, a fellebbezők úgy érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 414. pontjában valójában azt sugallta, hogy a bejelentő felek által a kifogásközlésre válaszul benyújtott mentő bizonyítékokra magasabb követelmények vonatkoznak, mint amelyek a Bizottság által a kifogásközlésben kifogásai alátámasztásaként hivatkozott bizonyítékokra alkalmazandók.
83 A fellebbezők támogatásaként a Bizottság úgy érvel először is, hogy figyelemmel azon rövid határidőkre, amelyek e rendelet alapján vonatkoznak rá, lehetőséget kell kapnia arra, hogy a fellebbezők által a kifogásközlésre válaszul benyújtott bizonyítékokra támaszkodjon, mivel az említett válasz a hivatalos eljárás részét képezi. A Bizottság a fellebbezőkhöz hasonlóan emlékeztet arra, hogy a rendelet bírság vagy kényszerítő bírság kiszabását írja elő, ha helytelen vagy megtévesztő információt szolgáltatnak, és felhatalmazza a Bizottságot azon határozat visszavonására, amely olyan téves információkon alapult, amelyekért valamelyik érintett vállalkozás a felelős, vagy ha azt megtévesztéssel szerezték meg.
84 Másodszor a Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott ítélet 414. pontja, amely ismerteti az Elsőfokú Bíróság által az ezen ítélet 415–457. pontjában a bizonyítékok összességére vonatkozóan követett megközelítést, egy sor kapcsolódó jogi hibát tár fel, többek között a kifogásközlésre válaszul benyújtott bizonyítékok bizonyító erejére vonatkozóan.
85 Az Impala azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság figyelembe vette a rendelet által előírt szigorú határidőket. Egyszerűen megállapította azt a tényt, hogy a Bizottság tartózkodott attól, hogy a legcsekélyebb kiegészítő vizsgálatot folytassa a piacon, annak pontosítása nélkül, hogy a meghallgatás után kell‑e piacra vonatkozó vizsgálatokat végezni. Az Impala szerint a Bizottságnak a kifogásközlés kibocsátása előtt meg kellett volna vizsgálnia az átláthatóság és az engedmények problematikáját.
86 A harmadik jogalap első részére vonatkozóan az Impala azt állítja, hogy a megtámadott ítélet 414. pontjából következik, hogy az Elsőfokú Bíróság olyan elméleti helyzetre céloz, amelyben az összefonódásban részt vevő felek utolsó percben közlik a bizonyítékokat, így egyáltalán nem hagynak a Bizottságnak lehetőséget a szükséges vizsgálatok elvégzésére. Az Impala szerint a megtámadott ítélet ugyanezen pontjából következik az is, hogy az Elsőfokú Bíróság feltételezhetően nem úgy vélekedett, hogy a Bizottságnak a meghallgatás után kellett volna vizsgálatot folytatnia az említett problematikára vonatkozóan, hanem hogy korábban kellett volna ilyen irányban cselekednie a hivatalos eljárás során.
– A Bíróság álláspontja
87 Azonnal el kell utasítani az Impalának a jelen ítélet 86. pontjában előadott azon feltevését, amely szerint a megtámadott ítélet 414. pontja feltevésszerű helyzetre vonatkozik. Az említett 414. pont ilyen értelmezését ugyanis magának a pontnak a szövege cáfolja, amelyből kiderül, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a harmadik jogalap első része keretében kifogásolt megjegyzései a vitatott határozat elfogadásához vezető eljárásra irányultak.
88 Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy amint kitűnik a jelen ítélet 61. és 62. pontjából, a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan határozat elfogadása előtt kötelező az összefonódásokra vonatkozó eljárásokban, amelyek sérelmet okozhatnak az érintett vállalkozásoknak.
89 Következésképpen főszabály szerint nem lehet felróni a bejelentő feleknek, hogy bizonyos, esetleg döntő érveket, tényeket vagy bizonyítékokat csak a kifogásközlésre válaszul szolgáló érvelésükben terjesztettek elő. Az összefonódásban részt vevő felek ugyanis csak e kifogásközléssel szerezhetnek részletes információkat a Bizottság által a tervezett összefonódásukkal kapcsolatosan kifejezetett fenntartásokra, valamint azon érvekre és bizonyítékokra vonatkozóan, amelyekre e célból támaszkodik. Amint kitűnik a jelen ítélet 62. pontjából, a bejelentő vállalkozásoknak a rendelet 18. cikke (3) bekezdésének második mondatában, valamint a végrehajtási rendelet 13. cikkének (2) bekezdésében megállapított védelemhez való jogából következik, hogy a kifogásközlés kézhezvételét követő írásbeli és szóbeli meghallgatásuk keretében joguk van mindazt benyújtani, amit alkalmasnak vélnek a Bizottság kifogásai cáfolására, és arra, hogy a Bizottságot az összefonódásuk engedélyezésére vezesse. Ellentétben azzal, amit az Elsőfokú Bíróság többek között a megtámadott ítélet 414. pontjában sugall, a kifogásközlésre válaszul adott érvelés a hivatalos eljárás keretében lefolytatandó vizsgálat részét képezi. Nincs elkésve az ilyen érvelés, hanem az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó eljárásban e célból előírt pillanatban kerül rá sor.
90 Másfelől arra is emlékeztetni kell, hogy amint kiderül a jelen ítélet 49. pontjából, a rendelet általános rendszerét jellemző gyorsasági követelmény arra kényszeríti a Bizottságot, hogy a végleges határozat elfogadására vonatkozóan előírt szoros határidőket betartsa.
91 Ilyen körülmények között – tekintettel különösen a rendelet által előírt eljárási határidőkből eredő időbeli korlátokra – a Bizottság főszabály szerint nem lehet köteles arra, hogy minden egyes esetben a kifogásközlést és az érintett vállalkozások meghallgatását követően számos gazdasági szereplőnek részletes információkérést küldjön rövid idővel azelőtt, hogy a határozat tervezetét megküldené a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzésével foglalkozó tanácsadó bizottságnak a rendelet 19. cikke alapján.
92 Továbbá – amint a Bizottság azt megállapítja – a kifogásközlésre adott válasz különös figyelmet irányíthat azokra a bizonyítékokra, amelyeket a bejelentő felek a hivatalos eljárás kimenetele szempontjából lényegesnek tekintenek. Lehet, hogy ezeket a bizonyítékokat nem tekintették lényegesnek a kifogásközlésben. Ugyanakkor ezen elemek figyelembevételének hiánya részét képezheti a bejelentő vállalkozásoknak a Bizottság előzetes értékelésével szembeni kritikáinak. A védelemhez való jog követelményeire tekintettel a bejelentő feleknek a kifogásközlésre válaszul előterjesztett érvelése nem rendelhető alá magasabb követelményeknek a bizonyító erejét és meggyőző jellegét illetően, mint a versenytársak, a vevők, és a Bizottság által a közigazgatási eljárás során megkérdezett egyéb harmadik személyek érvelésével, illetve a bejelentő vállalkozások által a Bizottság vizsgálatának korábbi szakaszában szolgáltatott bizonyítékokkal kapcsolatban támasztott követelmények.
93 Egyebekben amikor a Bizottság határozatában a bejelentő vállalkozások védekezésül előadott érvelését vizsgálja, és megragadja az alkalmat a kifogásközlésben szereplő előzetes következtetései felülvizsgálatára, hogy esetleg eltérjen azoktól, nem „ruházza át” a vizsgálatot az említett vállalkozásokra. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a rendelet 14. és 15. cikke bírság vagy kényszerítő bírság kiszabását írja elő, ha helytelen vagy megtévesztő információt szolgáltatnak, és hogy ugyanezen rendelet 8. cikke (5) bekezdésének a) pontja felhatalmazza a Bizottságot azon határozat visszavonására, amely olyan téves információkon alapult, amiért valamelyik érintett vállalkozás a felelős, vagy ha azt megtévesztéssel szerezték meg.
94 Természetesen a Bizottság köteles alaposan megvizsgálni az összefonódásban részt vevő felek érvelését annak pontosságát, teljes és meggyőző jellegét illetően, és igazolt kétségek esetén azt figyelmen kívül hagyni. Az is igaz, hogy a végrehajtási rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alapján a tervezett összefonódás bejelentésének valós és teljes adatokat kell tartalmaznia, és hogy a rendelet 11. cikkének megfelelően a bejelentő felek kötelesek teljesen, pontosan és az előírt határidőn belül válaszolni a Bizottság esetleges információkérésére, amelynek elmulasztása esetén, ha a szóban forgó információkat határozat útján kérték, a Bizottság rendelet 14. és 15. cikke alapján bírságot vagy kényszerítő bírságot szabhat ki. Ugyanakkor ettől még a Bizottságnak a kifogásközlésre adott válasz alkalmával ‑ a bejelentő felek védelemhez való joga csorbítása nélkül ‑ ugyanazokat a kritériumokat kell alkalmaznia, mint amelyeket a harmadik személyek érvelésének vizsgálata céljából követ, vagy amelyeket a vizsgálata korábbi szakaszában alkalmazott, miközben levonhatja a megfelelő következtetéseket abban az esetben, ha az eljárás nagyon előrehaladott szakaszában bizonyosodik be, hogy az érintett bejelentés nem tartja be a végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a követelményeit.
95 Ebből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, egyrészt mivel előírta lényegében, hogy a Bizottság különösen megkövetelje a bejelentő felek által a kifogásközlésre válaszul felhozott bizonyítékok és érvelés bizonyító jellegét, másrészt pedig mivel azt a következtetést vonta le, hogy a kifogásközlést követő egyéb piaci vizsgálatok hiánya és a Bizottság által a fellebbezők védekezésként előadott érvelésének átvétele egyenértékű volt a vizsgálatnak az összefonódásban részt vevő felekre történő jogellenes átruházásával.
96 E jogi hiba azonban nem érinti a megtámadott ítélet teljes egészét, különösen a vitatott határozat indokolásának elégtelenségére, valamint az Elsőfokú Bíróság álláspontjára vonatkozó, a megtámadott ítélet 377. pontjában szereplő részt, amely szerint „a [hivatkozott] határozatban említett bizonyítékok nem támaszthatják alá az azokból levont következtetéseket”. Ezért meg kell vizsgálni más jogalapokat is.
Azon téves jogalkalmazásra alapított hetedik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság olyan bizonyítékokra támaszkodott, amelyeket nem bocsátottak az összefonódásban részt vevő felek rendelkezésére.
– A megtámadott ítélet
97 A megtámadott ítélet 352. pontjában az Elsőfokú Bíróság által az érintett piacon az árak átláthatóságára és különösen a kiskereskedelmi piac a nagy kiadók által a kereskedelmi képviselőik segítségével készített heti jelentéseken keresztül történő ellenőrzésének lehetőségére vonatkozóan végzett vizsgálat keretében az Elsőfokú Bíróság megemlíti a Bizottságnak a vitatott határozatban szereplő megállapítását, amely szerint a fellebbezők felállították a heti jelentések rendszerét, amely információkat tartalmaz a versenytársaikra vonatkozóan is. A megtámadott ítélet 356–360. pontjában az Elsőfokú Bíróság ezzel kapcsolatban kiegészítésként egyes, az Impala által bemutatott és bizalmasnak minősített dokumentumokra hivatkozik. Így a megtámadott ítélet Határozatok Tárában közzétett változatának 356–360. pontja egyszerűen „[bizalmasként]” van jelölve. A heti ellenőrzési jelentésekre ezen ítélet 389. és 451. pontjában is hivatkozik, de a 389. pont a Határozatok Tárában közzétett változatában tartalmaz egy „[bizalmas]” megjelölésű részt.
– A felek érvei
98 A fellebbezők úgy érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 356–360. pontjában olyan bizonyítékokra támaszkodott, amelyek nem álltak a Bizottság rendelkezésére a vitatott határozat elfogadásának időpontjában, és amelyeket soha nem tettek a fellebbezők számára hozzáférhetővé. Ezzel kapcsolatban nehéz lenne elképzelni, hogy az Elsőfokú Bíróság miért idézte e dokumentumokat ítélete öt pontjában, és hivatkozott azokra két másik alkalommal a megtámadott ítélet 389. és 451. pontjában, ha azokat nem tartotta relevánsnak a vizsgálata eredménye tekintetében.
99 Az Impala azt állítja, hogy a szóban forgó bizonyítékokat megemlítették a 2004. június 14‑i és 15‑i meghallgatás során a felek jelenlétében, és ezt a tárgyalások után bizalmasan közölték a Bizottsággal. Az Impala szerint a fellebbezőket így az említett tárgyalások során tájékoztatták arról, hogy az árakra vonatkozóan Franciaországban folytatott gyakorlatukról volt szó, és számos észrevételt terjesztettek az ármegállapítási rendszer ezen szempontját illetően mind a közigazgatási, mind az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás során. Mindenesetre az Impala szerint még ha a fellebbezők által e jogalap keretében megfogalmazott kifogások magalapozottak voltak is, azt a Bíróság nem veheti figyelembe, mivel az említett bizonyítékoknak nem volt hatásuk a megtámadott ítélet eredményére.
– A Bíróság álláspontja
100 Mindenekelőtt el kell utasítani az Impalának a jelen ítélet 99. pontjában kifejtett azon érvét, amely szerint a fellebbezőket kellően tájékoztatták a megtámadott ítélet 356–360. pontjának tárgyát képező dokumentumok tartalmáról a Bizottság előtti meghallgatás során. Kitűnik ugyanis az Impala Bíróság előtti ellenkérelméből, hogy „[e]zen információt megemlítették a meghallgatás során [...] és később bizalmasan közölték a Bizottsággal a meghallgatás után”. Ilyen körülmények között nem állítható az, hogy e dokumentumok tartalmát megfelelő időben, valamint a szükséges pontossággal és koherenciával mutatták be, amely megengedné a fellebbezőknek adott esetben, hogy hasznos választ adjanak az Impala azon javaslataira, amelyeket az említett dokumentumokból levon a Bizottság előtt.
101 A rendelet 18. cikke (3) bekezdésének megfelelően a Bizottság az említett rendelet alapján meghozott határozatokat csak azon kifogásokra alapozhatja, amelyekkel kapcsolatban az érintettek előadhatták észrevételeiket. Ebből következik, hogy mivel a fellebbezők nem szerezhettek megfelelő időben tudomást a szóban forgó bizalmas dokumentumok tartalmáról, a Bizottság nem támaszkodhatott e dokumentumokra a vitatott határozat céljából.
102 Ezért az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott határozat megsemmisítése érdekében az Impala által bizalmasan benyújtott dokumentumokra támaszkodott, mivel maga a Bizottság azokat bizalmas jellegük miatt nem használhatta volna az említett határozat meghozatala céljára.
103 Anélkül, hogy szükséges lenne arról a kérdésről határozni, hogy az említett dokumentumok figyelembevételének lehetett volna‑e hatása a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákra vonatkozó érvek Elsőfokú Bíróság általi vizsgálatának eredményére, elég megállapítani, hogy az e hetedik jogalap keretében meghatározott jogi hiba nem kérdőjelezheti meg az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 325. pontjában szereplő azon következtetését, amely szerint lényegében a vitatott határozatot meg kell semmisíteni az indokolás elégtelensége miatt. Meg kell tehát vizsgálni más jogalapokat is.
Azon téves jogalkalmazásra alapított ötödik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta a kollektív erőfölény létrejöttére vagy megerősödésére alkalmazandó releváns jogi szempontokat
– A megtámadott ítélet
104 A megtámadott ítélet 250–254. pontjában az Elsőfokú Bíróság többek között a következő észrevételeket fogalmazta meg a kollektív erőfölény fogalmát illetően:
„250 [...] A kollektív erőfölény fennállása megállapításának szilárd, múltbeli vagy jelenlegi tények sorozatán kell alapulnia, amelyek a verseny jelentős akadályozásáról tanúskodnak azon oknál fogva, hogy bizonyos vállalkozások együttesen képesek arra, hogy a piacon egységes magatartást tanúsítsanak a többi versenytárstól, az ügyfeleiktől és végül a fogyasztóktól jelentős mértékben függetlenül.
251 Ebből következik, hogy a kollektív erőfölény fennállásának mérlegelése keretében az Elsőfokú Bíróság a [T‑342/99. sz.,] Airtours kontra Bizottság ügyben [2002. június 6‑án] hozott ítéletben [EBHT 2002., II‑2585. o.] megállapított, a kollektív erőfölény fogalmának elméleti elemzéséből kikövetkeztetett három feltétel ugyan természetesen szintén szükséges, adott esetben azonban közvetve is megállapíthatók az esetlegesen nagyon heterogén, a kollektív erőfölény fennállásával járó jelekre, megnyilvánulásokra és jelenségekre vonatkozó jelek és bizonyítékok összessége alapján.
252 Így különösen az árak hosszú ideig történő szoros összehangolása, főleg, ha verseny feletti szinten helyezkednek el, a kollektív erőfölény egyéb tipikus tényezőivel összekapcsolva más ésszerű magyarázat hiányában elég lehet a kollektív erőfölény fennállásának bizonyításához, még akkor is, ha nincs közvetlen meggyőző bizonyíték a piac erős átláthatóságára vonatkozóan, figyelembe véve, hogy az utóbbi ilyen körülmények között feltételezhető.
253 Ebből következik, hogy a jelen esetben mind a bruttó, mind a nettó áraknak az utóbbi hat évben történő összehangolása ‑ pedig a termékek nem azonosak (minden egyes lemeznek különböző a tartalma) ‑, valamint a kereslet jelentős csökkenése ellenére egy eléggé állandó, és magasnak érzékelt szinten való fenntartásuk a Bizottság által a [vitatott] határozatban megállapított egyéb tényezőkkel összekapcsolva (az oligopóliumban lévő vállalkozások ereje, piaci részesedések stabilitása stb.) más magyarázat hiányában azt sugallhatják, vagy arra utaló jelet alkothatnak, hogy az árak összehangolása nem a hatékony verseny rendes működésének az eredménye, és hogy a piac kellően átlátható, mivel lehetővé tette az árakról való hallgatólagos megállapodást.
254 Azonban, mivel a[z Impala] inkább a kollektív erőfölényhez megkövetelt, a [fent hivatkozott] Airtours kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben megállapított különböző feltételek és különösen a piac átláthatóságára vonatkozó feltétel téves alkalmazására alapozta az érvelését, mintsem azon feltevésre, amely szerint a kollektív erőfölényre jellemző egyéb tényezők sorának meglétéhez kapcsolódó, hosszú időn keresztül való közös politika megállapítása bizonyos körülmények között és más magyarázat híján elég lehet ilyen erőfölény fennállásának bizonyításához – szemben annak létrejöttével –, anélkül hogy szükség lenne a piac átláthatóságának pozitív megállapítására, az Elsőfokú Bíróság a felhozott jogalapok vizsgálatának keretében annak ellenőrzésére szorítkozik, hogy a [vitatott] határozat helyesen alkalmazta‑e az Airtours ítélkezési gyakorlatból eredő feltételeket. Ugyanis, akár anélkül, hogy szükséges lenne megvizsgálni azon kérdést, hogy az ellentétes hozzáállás a jogvita felek által meghatározott keretének túllépésére vezetné‑e az Elsőfokú Bíróságot, vagy egyszerű jogalkalmazásnak minősülne a[z Impala] által felhozott jogalap keretében, e lépés elkerülhetetlen a kontradiktórius eljárás elve alapján, mivel e kérdést nem vitatták meg az Elsőfokú Bíróság előtt.”
105 A megtámadott ítélet 309. pontjának a szövege a következőképpen szól:
„Egyebekben kiderül a [vitatott] határozat (77) preambulumbekezdésének utolsó mondatából, hogy az engedmények nem befolyásolhatják ténylegesen a piac átláthatóságát az árakra vonatkozóan többek között a nyilvános katalógusárakból eredően, mivel megállapítja, hogy »ha a [n]agy lemezkiadó vállalatok engedmények adásával észrevehetően eltértek volna az árak terén megállapodott politikájuktól, ezen eltérés a nettó átlagárakban jelentkezett volna«.”
106 Ami az engedményekben rejlő különbségeknek a piac átláthatóságára gyakorolt hatását illeti, a Bíróság többek között a megtámadott ítélet 420. pontjában kijelentette, hogy „amint azt az [Impala] megállapította, az engedmények választékában időben lévő különbségek az eredményekben rejlő különbségekből eredhetnek, és nem zárják ki, hogy az engedmények ismert szabályok összességén alapuljanak”.
107 A megtámadott ítélet 427. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy néhány olyan bizonyíték, amelyre a Bizottság támaszkodott „nem [zárja] ki, hogy ezen [vevőnkénti] eltérések legalábbis az ágazat egyik szakembere szerint eléggé könnyen magyarázhatók néhány, az engedmények nyújtását szabályozó általános vagy különös szabállyal.
108 A megtámadott ítélet 428. pontjának szövege az alábbi:
„Így, amint azt a Bizottság kiemelte, ha a[z Impala] természetesen nem is fejtette ki pontosan, melyek a promóciós engedmények nyújtását szabályozó ezen eltérő szabályok, illetve a Bizottság szerint túl sokat említett azok közül, ami összetetté, és ezért kevéssé átláthatóvá teszi az alkalmazásukat, az is igaz, hogy amint azt az Elsőfokú Bíróság már megállapította, a Bizottság e tekintetben nem végzett vizsgálatot a piacon, vagy legalábbis nem terjesztett elő semmilyen bizonyítékot a promóciós engedmények átláthatóságára vonatkozóan, az összefonódásban részt vevő felek táblázatait kivéve, amelyek a hibáikon kívül mindenképpen csak arra irányultak, hogy megállapítsák az említett engedmények bizonyos eltérései fennállását, de nem bizonyítják, hogy ezen eltérések nem lennének megmagyarázhatók az ágazat valamelyik szakembere számára. [...]”
109 A megtámadott ítélet 429. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy [a] változók kombinációi ugyan szükségképpen növelhetik az eseteket, a Bizottság azonban nem bizonyította, hogy a feladat rendkívüli nehézséget jelentett volna egy piaci szakember számára.”
– A felek érvei
110 A fellebbezők úgy érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta a közösségi jognak a kollektív erőfölény fogalmát illető állapotát, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, és nem indokolta meg kellően a vitatott határozatot a piac átláthatóságával kapcsolatban. A fellebbezők szerint a piac átláthatóságára vonatkozó kritérium, mint a piacon fennálló kollektív erőfölényre utaló elem – ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság a fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben kimondta, és amely kritérium követését az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben kinyilvánította – arra kötelezte a Bizottságot, hogy bizonyítsa először is, hogy a nagy kiadók elfogadható ellenőrzési mechanizmussal rendelkeztek a nettó nagykereskedelmi áraikra vonatkozóan, másodszor pedig arra tekintettel, hogy a vitatott határozat lényegében a hallgatólagos összejátszás létezésének kérdésére irányult, hogy a nagy kiadók valójában ilyen ellenőrzési mechanizmust alkalmaztak.
111 A fellebbezők szerint a gyakorlatban az Elsőfokú Bíróság enyhébb kritériumot alkalmazott a piac átláthatóságának bizonyítása érdekében, amint az kitűnik többek között a megtámadott ítélet 251. pontjából, amennyiben ezen átláthatóságot néhány olyan tényezőből következtette ki, amelyek jogilag nem elegendők a megkívánt mértékű átláthatóság bizonyításához. Különösen figyelmen kívül hagyva az engedményeknek a nettó nagykereskedelmi árak szintjén fennálló átláthatóság értékelése szempontjából való relevanciáját, az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor elmulasztotta meghatározni azon módszert, amellyel kellően pontosan és megfelelően ellenőrizhetők a nagy kiadók nettó nagykereskedelmi árainak jelentős módosulásai ahhoz, hogy pontosan és időben meghatározhatók legyenek az eltérések a hallgatólagosan megállapított árak szintjén.
112 A fellebbezők szerint a korábban fennálló hallgatólagos összejátszás esete azt jelenti, hogy a fellebbezők és a többi nagy kiadó ténylegesen ellenőrizték a nettó nagykereskedelmi áraikat, valamint kellően pontos és azonnali információkkal rendelkeztek a nettó nagykereskedelmi áraik módosításait illetően. Ugyanakkor sem az Elsőfokú Bíróság, sem az Impala, sem a Bizottság nem tudtak meghatározni a nettó nagykereskedelmi árak nagy kiadók általi ellenőrzésére vonatkozó mechanizmust, illetve bizonyítani, hogy ilyen mechanizmust használtak.
113 Ellenkezőleg a fellebbezők szerint az Elsőfokú Bíróság téves kritériumot alkalmazott a kollektív erőfölénynek a zenei hangfelvételek érintett piacain való fennállásának megállapításához szükséges átláthatóság mértékének mérlegelésekor. Olyan bizonyítékokat fogadott el ugyanis, amelyek nem relevánsak a piac átláthatóságával kapcsolatos kritérium szempontjából, és figyelmen kívül hagyott más olyan bizonyítékokat, amelyek pedig nyilvánvalóan relevánsak azzal kapcsolatban. Ez utóbbi tekintetben a fellebbezők azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot többek között:
– azáltal, hogy a megtámadott ítélet 309. pontjában az engedményeknek a nettó átlagárakra gyakorolt hatásából azok átláthatóságára következtetett;
– azáltal, hogy a megtámadott ítélet 429. pontjában az átláthatóság mérlegelésekor figyelmen kívül hagyta az összetett árstruktúrák relevanciáját; és
– azáltal, hogy a megtámadott ítélet 298., 306., 310. és 395. pontjában figyelmen kívül hagyta az árak eltérésének relevanciáját az átláthatóság mérlegelésekor.
114 Az Impala mindenekelőtt azt sugallja, hogy az ötödik jogalap a fellebbezők részéről kísérletet jelent az Elsőfokú Bíróság által megfogalmazott ténybeli megállapítások megkérdőjelezésére, jogi hibákra történő hivatkozás nélkül.
115 Másodlagosan az Impala azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben helyes kritériumot alkalmazott a piac átláthatóságának megállapítása érdekében, vagyis az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 62. pontjában megállapított kritériumot. E tekintetben az Impala többek között azzal érvel, hogy az egyetlen olyan elem, amelyről a Bizottság azt állapította meg, hogy „kevésbé” átlátható, az a promóciós engedményekből álló elem. Az Elsőfokú Bíróság mégis azt állapította meg, hogy azon döntő bizonyítékok, amelyekre a Bizottság megállapítását alapozta, nem támasztották azt alá, pedig kimerítően vizsgálta e bizonyítékokat. Valójában az ötödik jogalap nem a piac átláthatóságának jogi kritériumára vonatkozik, hanem inkább az ezen átláthatóságot bizonyító ténybeli elemek Elsőfokú Bíróság általi értékelésére. Az Impala szerint a megtámadott ítélet nem alkalmazta tévesen az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 62. pontjában megállapított kritériumot, hiszen az Elsőfokú Bíróság nem vizsgált enyhébb kritériumot, és nem is mulasztotta el az átláthatóság megkívánt szinten történő vizsgálatát.
116 Az Impala továbbá vitatja a jelen ítélet 113. pontjában összefoglalt állításokat.
– A Bíróság álláspontja
117 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az a kérdés, hogy az Elsőfokú Bíróság a bizonyítékok vizsgálata során a helyes jogszabályt alkalmazta‑e, jogkérdésnek minősül, amelyre, mint ilyenre, a fellebbezés keretében hivatkozni lehet (lásd a fent hivatkozott Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 40. pontját). A jelen ügyet illetően a fellebbezőknek a jelen ítélet 110–112. pontjában kifejtett érvei tehát elfogadhatók a fellebbezési szakban.
118 A jelen ítélet 113. pontjában három pontban összefoglalt kifogások vonatkozásában csak a második és harmadik kifogás fogadható el. Az első pontbeli kifogás ugyanis nem a kollektív erőfölény fennállásának megállapítása érdekében alkalmazott külön elem relevanciájára vonatkozik, hanem valójában a tényállás újbóli értékelésére irányul, ami a jelen ítélet 29. pontjában felidézett állandó ítélkezési gyakorlat alapján főszabály szerint nem tartozik a Bíróság fellebbezési eljárásban gyakorolt hatáskörébe (lásd ebben az értelemben analógia útján a C‑260/05. P. sz., Sniace kontra Bizottság ügyben 2007. november 22‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 34. és 35. pontját). A második és harmadik pontbeli kifogás viszont téves jogalkalmazásra hivatkozik.
119 E jogalap megalapozottságát illetően rögtön emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság lényegében már megállapította, hogy a kollektív erőfölény fogalmat magában foglalja a rendelet 2. cikke értelmében vett „erőfölény” fogalom (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Kali & Salz egyesített ügyekben hozott ítélet 166. és 178. pontját). E tekintetben az érintett vállalkozások közötti megállapodás vagy más jogi kapcsolat létezése nem feltétlenül szükséges a kollektív erőfölény megállapításához. Ilyen megállapítás más korrelatív tényezőkből következhet, és gazdasági értékelés, valamint különösen az érintett piac szerkezete értékelésének függvénye (lásd a C‑395/96. P. és C‑396/96. P. sz., Compagnie maritime belge transports és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 16‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑1365. o.] 45. pontját).
120 Amennyiben kollektív erőfölény állítólagos létrejöttéről vagy fennállásáról van szó, a Bizottságnak a referenciapiac jövőre vonatkozó elemzése során értékelnie kell azt, hogy az adott összefonódás létrehoz‑e olyan helyzetet, amelyben az érintett piacon fennálló tényleges versenyt jelentős mértékben akadályozzák az összefonódásban részt vevő vállalkozások és egy vagy több harmadik vállalkozás, amelyek együttesen ‑ mindenekelőtt a közöttük fennálló korrelatív tényezők alapján ‑ képesek arra, hogy a piacon egységes magatartást tanúsítsanak (lásd a fent hivatkozott Kali & Salz egyesített ügyekben hozott ítélet 221. pontját) kollektív gazdasági erőfölényük kihasználása végett, anélkül hogy a többi tényleges vagy potenciális versenytárs, az ügyfeleik és végül a fogyasztók ténylegesen reagálhatnának.
121 Az ilyen korrelatív tényezők közé tartozik különösen valamely korlátozott oligopólium tagjai között fennálló kölcsönös függőségi viszony, amely oligopóliumon belül ‑ különösen a piac koncentrációjával, az átláthatósággal és a termék homogenitásával kapcsolatban sajátos jellemzőkkel bíró piacon – a tagok előreláthatják kölcsönös magatartásukat, és így erősen kénytelenek összehangolni magatartásukat a piacon a közös nyereség maximalizálása érdekében az áraik emelésével, a termelés, az áruk és szolgáltatások választékának vagy minőségének csökkentésével, az innováció csökkentésével vagy a versenytényezőkre más módon történő befolyásgyakorlással. Ilyen kontextusban ugyanis minden egyes piaci szereplő tudja, hogy egy részéről erősen versenyjellegű lépés reakciót váltana ki a többiek részéről, és így semmilyen előnyre nem tenne szert a kezdeményezéséből.
122 A hatékony versenyt a közös piacon vagy annak jelentős részén jelentősen akadályozó kollektív erőfölény tehát létrejöhet valamely összefonódást követően, ha figyelembe véve a szóban forgó piac jellemzőit, és azon módosulást, amelyet az összefonódás megvalósulása okoz a szerkezetében, ez azzal az eredménnyel jár, hogy a közös érdekek tudatában az erőfölényben lévő oligopólium minden tagja lehetségesnek, gazdaságilag ésszerűnek, így tehát ajánlatosabbnak tartja, hogy a piacon huzamosan egységes magatartást tanúsítson azzal a céllal, hogy a versenyárak alatt adjon el, anélkül hogy megállapodás megkötéséhez vagy az EK 81. cikk szerinti összehangolt magatartáshoz kellene folyamodnia, és anélkül, hogy a tényleges vagy potenciális versenytársak, illetve a vevők és a fogyasztók ténylegesen reagálhatnának.
123 Az ilyen hallgatólagos megállapodás valószínűsége nagyobb, ha a versenytársak könnyen juthatnak közös felfogásra a megállapodás működési módját illetően, többek között azon körülményeket illetően, amelyek a tervezett megállapodás tárgyát képezhetik. A versenytársaknak, amennyiben nem jutnak hallgatólagosan közös belátásra a megállapodás részletszabályait illetően, az EK 81. cikk által megtiltott magatartásokhoz kell esetleg folyamodniuk ahhoz, hogy közös magatartást tanúsíthassanak a piacon. Továbbá tekintettel különösen azon esetleges kísértésre, amely a hallgatólagos megállapodás bármely részt vevője esetében fennállhat, hogy eltérjen a megállapodástól a rövid távú nyeresége gyarapítása érdekében, meg kell vizsgálni, hogy az ilyen egyeztetés lehet‑e tartós. E tekintetben a magatartásukat összehangoló vállalkozásoknak képesnek kell lenniük kellő mértékben ellenőrizni a megállapodás részletszabályainak betartását. A piaci átláthatóságnak ezért elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy többek között minden egyes érintett vállalkozás számára lehetővé tegye, hogy kellő pontossággal és gyorsasággal megtudja, hogyan alakul a megállapodás többi résztvevőjének a piaci magatartása. A fegyelem továbbá megköveteli, hogy létezzen valamilyen formájú hiteles elrettentési mechanizmus eltérő magatartás esetére. Ezenkívül az egyeztetésben részt nem vevő vállalkozások, mint például a jelenlegi és a jövőbeli versenytársak, valamint a fogyasztók reakciója ne kérdőjelezze meg az egyeztetéstől várt eredményeket.
124 Az Elsőfokú Bíróságnak a fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott ítélete 62. pontjában megállapított feltételek, amelyekről az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 254. pontjában azt állapította meg, hogy azokat alkalmazni kell az előtte folyamatban lévő jogvitára, nem mondanak ellent a jelen ítélet előző pontjában kifejtett kritériumoknak.
125 Az ilyen kritériumok alkalmazása során el kell kerülni a mechanikus intézkedést, amely abból áll, hogy egyenként megvizsgálják az említett különválasztott kritériumokat, figyelmen kívül hagyva valamely hipotetikus hallgatólagos megállapodás átfogó gazdasági mechanizmusát.
126 E tekintetben például az egy adott piacon való átláthatóság értékelése nem történhet önállóan és elméletben, hanem valamely hipotetikus hallgatólagos megállapodás mechanizmusa révén. Ugyanis kizárólag egy ilyen feltevés figyelembevételével lehetséges ellenőrizni, hogy a piacon fennálló átláthatóság esetleges elemei ténylegesen előmozdíthatják‑e a közös összehangolt magatartás hallgatólagos meghatározását, és/vagy lehetővé tehetik‑e az érintett versenytársak számára, hogy kellő módon ellenőrizzék az ilyen megállapodás részletszabályainak betartását. E tekintetben valamely állítólagos hallgatólagos megállapodás tartósságának elemzése céljából fontos figyelembe venni az állítólagos hallgatólagos megállapodásban részt vevők számára esetleg hozzáférhető ellenőrzési mechanizmusokat annak ellenőrzése érdekében, hogy ilyen mechanizmusok révén lehetséges‑e számukra kellő pontossággal és gyorsasággal megtudni az ilyen megállapodás többi résztvevője piaci magatartásának alakulását.
127 A jelen ügyben a fellebbezők úgy érvelnek, hogy bár a megtámadott ítélet 254. pontjában az Elsőfokú Bíróság kijelentette, hogy követte a fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében elfogadott eljárást, a gyakorlatban tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy néhány olyan tényező elegendő átláthatóságának fennállására következtetett, amelyek azonban nem voltak relevánsak a fennálló kollektív erőfölény megállapításához. Ezzel összefüggésben a fellebbezők különösen azt kifogásolják, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 251. pontjában elfogadta, hogy a fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontjában megállapított feltételek „adott esetben […] közvetve is megállapíthatók az esetlegesen nagyon heterogén, a kollektív erőfölény fennállásával járó jelekre, megnyilvánulásokra és jelenségekre vonatkozó jelek és bizonyítékok összessége alapján”.
128 Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani – amint azt a Bizottság megjegyezte a tárgyaláson –, hogy az említett 251. pont önmagában nem kifogásolható, mivel olyan általános kijelentésről van szó, amely különböző bizonyítékok Elsőfokú Bíróság általi szabad elemzését tükrözi. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis főszabály szerint egyedül az Elsőfokú Bíróság feladata mérlegelni azon értéket, melyet az előtte előterjesztett bizonyítékoknak kell tulajdonítani (lásd többek között a C‑136/92. P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1‑jén hozott ítélet [EBHT 1994., I‑1981. o.] 66. pontját, valamint a C‑237/98. P. sz., Dorsch Consult kontra Tanács és Bizottság ügyben 2000. június 15‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑4549. o.] 50. pontját).
129 Ugyanígy nem kérdőjelezhető meg tehát az azon korábban fennálló kollektív erőfölényre vonatkozó vizsgálat, amely rendszerint a versenytársak közötti hallgatólagos megállapodás meglétére vagy annak valószínűségére utaló jeleknek tekintett bizonyítékokon alapszik. Amint azonban a jelen ítélet 125. pontjából következik, e vizsgálatot körültekintően, és főleg az esetleg elképzelhető egyeztetési stratégiák elemzésére alapított megközelítés keretében kell lefolytatni.
130 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság az Impala által elé terjesztett – különösen a vitatott határozatnak a piac átláthatóságára vonatkozó részeit érintő – érvekkel kapcsolatban nem elemezte az említett részeket a hallgatólagos megállapodásra vonatkozóan elképzelhető elméletbe illeszkedő, hivatkozott ellenőrzési mechanizmus fényében.
131 A megtámadott ítélet 420. pontjában az Elsőfokú Bíróság kétségtelenül a nagy kiadók által nyújtott engedményekre vonatkozóan „ismert szabályok összességének” lehetőségére utal. A későbbikben azonban – amint azt a fellebbezők jogosan hangsúlyozzák a jelen ítélet 113. pontjában említett második pontbeli kifogás keretében – azon kérdést illetően, hogy az engedményekben rejlő bizonyos, a Bizottság által a vitatott határozatban megállapított eltérések megkérdőjelezhetik‑e egy esetleges hallgatólagos megállapodás részletszabályai kölcsönös betartására vonatkozó megfelelő ellenőrzés lehetőségét, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 427‑429. pontjában megelégszik az ágazat hipotetikus szakemberére vonatkozó, alá nem támasztott kijelentésekkel. Ugyanakkor az említett ítélet 428. pontjában az Elsőfokú Bíróság maga is elismeri, hogy az előtte felperesként eljáró Impala „valójában nem fejtette ki pontosan, melyek a promóciós engedmények nyújtását szabályozó ezen eltérő szabályok”.
132 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Impala olyan vállalkozásokat képvisel, akik bár nem tagjai a nagy kiadók által alkotott oligopóliumnak, ugyanazokon a piacokon fejtik ki tevékenységüket. Ilyen körülmények között arra kell következtetni, hogy az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta azon tényt, hogy a bizonyítási teher az Impalára hárult ezen hipotetikus „ágazati szakember” állítólagos képességeit illetően.
133 Az előzőekre tekintettel, anélkül hogy szükséges lenne állást foglalni a jelen ítélet 113. pontjában említett harmadik pontbeli kifogás megalapozottságát illetően, arra kell következtetni, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, mivel megsértette azon elveket, melyeknek a hivatkozott kollektív erőfölénnyel összefüggésben a piac átláthatóságára vonatkozóan előtte felhozott érvek elemzését kell kísérniük.
134 E téves jogalkalmazás érinti a megtámadott ítéletnek a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákra vonatkozó érveknek az Elsőfokú Bíróság általi vizsgálatára vonatkozó részét, beleértve az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 377. pontjában szereplő megállapítását is. E téves jogalkalmazás azonban önmagában nem kérdőjelezheti meg az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 325. pontjában szereplő azon következtetését, amely szerint lényegében a vitatott határozatot az indokolás elégtelensége miatt meg kell semmisíteni. Egyéb jogalapokat is meg kell tehát vizsgálni.
Azon téves jogalkalmazásra vonatkozó negyedik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság túllépte az őt megillető bírósági felülvizsgálati jogkört
– A megtámadott ítélet
135 A megtámadott ítélet néhány pontjában – például a 347. és 361. pontjában – az Elsőfokú Bíróság olyan kifejezéseket használ, mint az „árak erős átláthatósága” vagy „a piac nagy átláthatósága”. Másfelől a megtámadott ítélet 299. pontjában az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozatban szereplő következtetést, amely szerint a katalógusárak „inkább összehangoltak” voltak, úgy jellemzi, mint „legalábbis óvatos [megállapítás], mivel az igazodás tényleg nagyon markáns [volt]”. Ezen ítélet 307. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy „az összefonódásban részes felek által alkalmazott számlaengedmények általános szintjének a [vitatott] határozat (78) preambulumbekezdésében megállapított eltérése csak nagyon csekély. A megtámadott ítélet 317. pontjában az Elsőfokú Bíróság azt a következtetést vonta le a vitatott határozatból, hogy „a promóciós engedményeknek csak korlátozott hatásuk van az árakra”.
136 A megtámadott ítélet 425. pontjában az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozat kapcsán megállapítja, hogy „a vevőnkénti minimális és maximális engedmények közötti különbségnek [...] az összefonódásban részt vevő minden egyes félre nézve elvégzett kiszámítása [...] tévesen történt”. Ezen ítélet 427. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy az összefonódásban részt vevő felektől eredő engedményekre vonatkozó adatoknak „kétséges a relevanciája”.
137 A megtámadott ítélet 434. pontjában többek között az alábbi megállapítás szerepel:
„[...] az összefonódásban részt vevő felek közgazdászai által készített tanulmány nem mutat be kellően megbízható, releváns és összehasonlítható adatokat [...]. Ha természetesen valószínű, hogy a különböző kiskereskedő‑típusok (bevásárlóközpontok, független kiadók, szaküzletláncok stb.) eltérő értékesítési politikát folytatnak, és különbségek vannak a piaci szereplők egyes kategóriáin belül, és minden egyes egyéni szereplőt illetően is különbségek vannak az albumtípusok és a sikerük mértéke szerint, az viszont nagyon kevéssé valószínű, és a tanulmány semmilyen adatot nem tartalmaz e tekintetben, hogy valamely kiskereskedő eltérő eladási politikát alkalmazna egy ugyanolyan albumtípusra. [...]”
– A felek érvei
138 A fellebbezők – e tekintetben a Bizottság támogatásával – úgy érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróság túllépte bírósági felülvizsgálati jogkörét, megsértve az EK 230. cikket és az állandó ítélkezési gyakorlatot, mivel saját értékelését a Bizottságéval helyettesítette, anélkül hogy bizonyította volna a vitatott határozatot érintő nyilvánvaló mérlegelési hibák fennállását, és anélkül hogy gazdasági szakvéleményeket kért volna.
139 Továbbá a vitatott határozat vizsgálata során az Elsőfokú Bíróság maga is nyilvánvaló mérlegelési hibákat követette el, és alapvetően tévesen értelmezte az előtte az ügy lényeges szempontjaira vonatkozóan előterjesztett bizonyítékokat, beleértve különösen az engedmények jelentőségét, összetettségét és átláthatatlanságát.
140 Másfelől a fellebbezők úgy vélik, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 425., 427. és 434. pontjában így el is ferdített egyes bizonyítékokat.
141 Az Impala úgy véli, hogy e jogalap – legalábbis jelentős mértékben – az Elsőfokú Bíróság által végzett ténybeli értékelés megkérdőjelezésére irányuló kísérletnek minősül, a fellebbezők azonban nem bizonyítják, hogy az Elsőfokú Bíróság rosszul értelmezte volna a rendelkezésére bocsátott bizonyítékokat.
142 Másodlagosan az Impala azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság a felülvizsgálati jogköre terjedelmére vonatkozó releváns ítélkezési gyakorlatra gondolt a vitatott határozat vizsgálatakor, amikor a megtámadott ítélet 328. pontjában a fent hivatkozott Bizottság kontra Tetra Laval ügyben hozott ítélet 39. pontjára hivatkozott, ezért nem lépte túl a bírósági felülvizsgálati jogkörét.
– A Bíróság álláspontja
143 Előzetesen el kell utasítani az Impalának a negyedik jogalap elfogadhatóságára vonatkozó érvelését. Az Impalának a jelen jogalapbeli állításával ellentétben ugyanis a fellebbezők nem szorítkoznak a tények első fokon végzett értékelésének megkérdőjelezésére, hanem a fellebbezési szakban elfogadható jogkérdésekre hivatkoznak.
144 Érdemben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság gazdasági kérdésekre nézve bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a rendelet érdemi szabályainak, különösen 2. cikkének alkalmazása során. Ebből következik, hogy az összefonódások tárgyában hozott valamely bizottsági határozat közösségi bíróság általi felülvizsgálata a tények valószerűségének és a nyilvánvaló mérlegelési hiba hiányának vizsgálatára korlátozódik (lásd a fent hivatkozott Kali & Salz egyesített ügyekben hozott ítélet 223. és 224. pontját, valamint a Bizottság kontra Tetra Laval ügyben hozott ítélet 38. pontját).
145 Ezáltal bár az Elsőfokú bíróság nem helyettesítheti a Bizottság gazdasági értékelését a sajátjával a rendelet érdemi szabályainak alkalmazása során, ez nem jelenti azt, hogy a közösségi bíróságnak tartózkodnia kell a Bizottság gazdasági jellegű tényekre vonatkozó értékelésének felülvizsgálatától. A közösségi bíróságnak ugyanis nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Tetra Laval ügyben hozott ítélet 39. pontját, és a fent hivatkozott Spanyolország kontra Lenzing ügyben ítélet 56. és 57. pontját).
146 A jelen ügyet illetően tehát meg kell állapítani, hogy mivel az Elsőfokú Bíróság az előtte felhozott érvek keretében elvégezte a vitatott határozat alapjául szolgáló bizonyítékok alapos vizsgálatát, az ítélkezési gyakorlatnak a jelen ítélet 144. és 145. pontjában kifejtett követelményeinek megfelelően járt el.
147 E következtetés önmagában azonban nem elég a negyedik jogalap elutasításához. Azon kérdésen kívül ugyanis, hogy az Elsőfokú Bíróság túllépte‑e az őt megillető felülvizsgálati jogkört a vitatott határozat ténybeli megalapozottsága vizsgálata intenzitásának mértékét illetően, a fellebbezők egyebekben úgy érvelnek – amint kiderül a jelen ítélet 139. pontjából –, hogy az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozat alapjául szolgáló tényezők vizsgálatakor maga is nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, és alapvetően tévesen értelmezte az eléterjesztett bizonyítékokat.
148 Ez utóbbi állítások részben egybeesnek a jelen fellebbezés egyéb jogalapjaival, azaz egyrészt az Elsőfokú Bíróság által az előtte előterjesztett egyes bizonyítékok kezelésére vonatkozó első, második és hetedik jogalappal, valamint a harmadik jogalap első részével, másrészt pedig a kollektív erőfölényre vonatkozóan alkalmazandó jogi kritériumoknak az Elsőfokú Bíróság általi figyelmen kívül hagyására alapított ötödik jogalappal.
149 E tekintetben elég megállapítani, hogy amint kitűnik a jelen ítélet 95., 102. és 133. pontjából, az Elsőfokú Bíróság a nyilvánvaló mérlegelési hibák fennállására alapított érvek vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot mind az egyes bizonyítékok kezelését, mind a hallgatólagos megállapodásból következő kollektív erőfölényre vonatkozóan alkalmazandó jogi kritériumokat illetően.
150 Következésképpen anélkül, hogy szükséges lenne határozni a fellebbezőknek a bizonyítékok elferdítésére vonatkozó állításairól, illetve azon kérdésről, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben ténylegesen a Bizottság gazdasági értékelésével helyettesítette‑e a sajátját, arra kell következtetni, hogy a megtámadott ítéletnek a nyilvánvaló mérlegelési hibák fennállására alapított érvek vizsgálatára vonatkozó része jogi hibát tartalmaz. A megtámadott ítéletnek a vitatott határozat indokolása elégtelenségére vonatkozó részét illetően meg kell még vizsgálni a hatodik jogalapot.
Azon téves jogalkalmazásra alapított hatodik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság téves jogszabályt alkalmazott az összefonódásokat engedélyező határozatok indokolására vonatkozóan
– A megtámadott ítélet
151 A megtámadott ítélet 255–276. pontjában az Elsőfokú Bíróság összefoglalta a vitatott határozatnak az előtte felhozott első jogalap vizsgálata szempontjából releváns elemeit. Az említett ítélet 275. pontjának szövege a következő:
„Az előzőből következik, hogy a termék homogenitására, a piac átláthatóságára, valamint a retorziós intézkedésekre tekintettel következtetett a Bizottság a kollektív erőfölény hiányára.
152 A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozat különböző részeit vizsgálta annak ellenőrzése végett, hogy a vitatott határozat elegendő indokolást tartalmazott‑e az érintett piac átláthatósága hiányának megállapításához, és minden egyes alkalommal nemleges választ adott.
153 Az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt megvizsgálta a vitatott határozatnak külön a piac átláthatóságára vonatkozó részét. Ezzel kapcsolatban többek között a megtámadott ítélet 289., 290. és 294. pontjában az alábbiakat állapította meg:
„289 Ami az ad hoc részt illeti, előzetesen meg kell jegyezni, hogy csak három preambulumbekezdést tartalmaz, holott az átláthatóság a jelen esetben a [vitatott] határozat, és még inkább a Bizottság által az Elsőfokú Bíróság előtti beadványaiban védett álláspont szerint is azon lényeges, vagy akár egyetlen olyan indokot jelenti, amelyen azon megállapítás alapszik, hogy a zenei hangfelvételek piacain nem létezik kollektív erőfölény. Azt is meg kell állapítani, hogy nincs olyan következtetés, hogy a piac nem átlátható, sem legalábbis nem kellően átlátható a hallgatólagos megállapodás lehetővé tételéhez. Legfeljebb az kerül megállapításra, egyrészt a (111) preambulumbekezdés végén, hogy az album szintjén elvégzendő ellenőrzés szükségessége különösen a promóciós engedmények esetében »csökkentheti az átláthatóságot a piacon, és nehezebbé teheti a hallgatólagos megállapodásokat«, másrészt pedig a (113) preambulumbekezdés végén, hogy a »Bizottság azonban nem talált elég bizonyítékot annak igazolásához, hogy a lemezkiadó vállalatok a kiskereskedelmi árak ellenőrzésével, illetve a kiskereskedőkkel való ezen kapcsolatok felhasználásával a múltban eltüntethették az öt nagy tagállammal kapcsolatban hivatkozott átláthatósági deficitet a promóciós engedmények terén«. Nyilvánvalóan az ilyen homályos, a promóciós engedmények jellegére, az alkalmazhatóságuk körülményeire, az átláthatatlansági mértékükre, az ingadozásukra vagy az árak átláthatóságára gyakorolt hatásukra vonatkozóan legkevésbé sem pontosított kijelentések nem indokolhatják jogilag megkövetelt módon azon megállapítást, amely szerint a piac nem kellően átlátható a kollektív erőfölény lehetővé tételéhez.
290 Kiderül továbbá, hogy a fent említett két részleten kívül a [vitatott] határozat (111)–(113) preambulumbekezdésében megállapított összes tényező egyáltalán nem bizonyítja a piac átláthatatlanságát, hanem ellenkezőleg, annak átláthatóságát teszik nyilvánvalóvá.
[...]
294 Az előzőből következik, hogy a [vitatott] határozatnak az átláthatóság vizsgálatának szentelt ad hoc részében a Bizottság nemcsak hogy nem jutott azon következtetésre, hogy a piac átláthatatlan volt, vagy legalábbis nem volt kellően átlátható a kollektív erőfölény lehetővé tételéhez, hanem ezenkívül csak azon tényezőket vette figyelembe, amelyek megteremthetik a piac nagymértékű átláthatóságát és megkönnyíthetik valamely összejátszás betartásának ellenőrzését, kivéve azon, eléggé korlátozott és meg nem alapozott állítást, hogy a promóciós engedmények csökkenthetik az átláthatóságot és nehezebbé tehetik a hallgatólagos megállapodásokat. Meg kell állapítani, hogy ez a rész önmagában nyilvánvalóan nem tekinthető azon állítás jogilag megkövetelt módon történő indokolásának, amely szerint a piac nem kellően átlátható.”
154 Az Elsőfokú Bíróság továbbá megvizsgálta a nagy kiadók közötti esetleges „közös árpolitikára” vonatkozóan a vitatott határozatban szereplő fejtegetéseket, és ezen érvelést a megtámadott ítélet 295–324. pontjában elemezte, olyan bizonyítékok után kutatva, amelyek magyarázatot adhatnak az érintett piacok átláthatóságának hivatkozott elégtelenségére. Ezzel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság többek között az alábbi következtetéseket fogalmazta meg:
„315 Úgy tűnik, hogy a [vitatott] határozatban megállapított egyetlen, az átláthatatlanságra utaló elem a (80) preambulumbekezdésben (és a többi nagy ország piacainak megfelelő preambulumbekezdésekben) lévő azon kijelentésben áll, hogy »úgy tűnik azonban, hogy a promóciós engedmények kevésbé átláthatóak, mint a szokásos engedmények, és hogy az ellenőrzésük az e típusú engedmények kiskereskedelmi piacon való változásának pontos vizsgálatát is igényli«.
[...]
318 Azt is meg kell jegyezni, hogy a [vitatott] határozat nem utal arra, hogy a piac átláthatatlan, még arra sem, hogy nem kellően átlátható az árak egyeztetésének lehetővé tételéhez, hanem legfeljebb, hogy a promóciós engedmények kevésbé átláthatóak, és anélkül, hogy a [vitatott] határozat akár a legkevesebb információval szolgálna a jellegüket, azon körülményeket, amelyek között azokat jutatták vagy a nettó árakra, illetve az árak átláthatóságára való konkrét jelentőségüket illetően.
319 Egyebekben fel kell idézni, hogy amint fent kifejtésre került, a Bizottság számos olyan elemet és tényezőt állapított meg a [vitatott] határozatban, amelyek a piac átláthatóságának kedveznek, és megkönnyítik a megállapodás tiszteletben tartásának ellenőrzését.
320 Ebből következik, hogy a [vitatott] határozat a nagy országokban való áregyeztetés vizsgálatának szentelt részében foglalt promóciós engedményekre vonatkozó néhány kijelentés – mivel pontatlanok, nincsenek alátámasztva, sőt ellentétesek a [vitatott] határozatban szereplő egyéb észrevételekkel – nem bizonyíthatja a piac, sem a promóciós engedmények átláthatatlanságát. E kijelentések továbbá annak megállapítására szorítkoznak, hogy a promóciós engedmények kevésbé átláthatók, mint a szokásos engedmények, de nem magyarázzák meg, mennyiben relevánsak a piac átláthatósága szempontjából, és nem teszik lehetővé annak megértését, önmagukban hogyan kompenzálhatnák a piac átláthatóságának a [vitatott] határozatban azonosított egyéb tényezőit, és így szüntethetnék meg a kollektív erőfölény létezéséhez szükséges átláthatóságot.
[...]
324 Ebből következik, hogy a kis országokra vonatkozó rész nem tartalmazza azon megállapítás indokolását sem, amely szerint a piac nem átlátható a promóciós engedmények miatt. Mindenesetre a kis országokban létező helyzet nem jelenthet érvényes indokolást a nagy országok piacai átláthatóságának mértékére vonatkozóan.
325 Az előzőek összességéből következik, hogy a piac átláthatóságára vonatkozó megállapítás indokolásának elégtelenségére alapított kifogás megalapozott, amely önmagában indokolja a [vitatott] határozat megsemmisítését.”
155 A megtámadott ítélet 411. pontjának a szövege a következő:
„Ellenkérelmében a Bizottság természetesen arra hivatkozott, hogy megvizsgálta a többi nagy kiadó engedményeit, de mivel ezeket a számokat nem lehet felfedni az összefonódásban részt vevő felek előtt, nem lehetett azokat belefoglalni a határozatba. Ezen érvelés azonban nem követhető”.
156 A megtámadott ítélet 530. pontjának a szövege a következő:
„A [vitatott] határozat (157) preambulumbekezdéséből és különösen annak utolsó mondatából az következik, hogy a Bizottság azon következtetése, amely szerint az összefonódás nem jelent kellően jelentős módosulást ahhoz, hogy kollektív erőfölény valószínű létrejöttét eredményezze, kifejezetten a piac átláthatóságára és a retorziós intézkedésekre vonatkozó feltételeken alapszik”.
– A felek érvei
157 A fellebbezők elsődlegesen azt állítják, hogy az összefonódások ellenőrzésének közösségi rendszere és különösen a rendelet 10. cikkének (6) bekezdése megakadályozza, hogy az Elsőfokú Bíróság az indokolás elégtelensége miatt megsemmisítsen egy ilyen összefonódást engedélyező határozatot.
158 Másodlagosan a fellebbezők úgy érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróság túl magas indokolási követelményt alkalmazott, ami összeegyeztethetetlen a következetes ítélkezési gyakorlattal, és nem veszi figyelembe az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó eljárás sajátos kontextusát és jellegét. Egyrészt az Elsőfokú Bíróság tévesen kötelezte a Bizottságot arra, hogy magyarázza meg a kifogásközléshez képesti eltéréseket.
159 Másrészt az Elsőfokú Bíróság tévedett a vitatott határozat indokolásának vizsgálatakor, mivel nem vette figyelembe az összefonódást engedélyező határozat különös kontextusát. Ezzel kapcsolatban a fellebbezők különböző megfontolásokra hivatkoznak. Először is úgy vélik, hogy kevésbé magas követelményeket kell támasztani az összefonódást engedélyező határozat indokolásával szemben, mint az ilyen összefonódást megtiltó határozat indokolásával szemben. Másodszor az Elsőfokú Bíróság alaptalanul mulasztotta el a vitatott határozat indokolásának az ágazat jól tájékozott szakemberei szemszögéből történő vizsgálatát. Harmadszor a kifogásközlést az összefonódást engedélyező határozat meghozatalától elválasztó határidő rövidsége bizonyos fenntartást tesz szükségessé az ilyen határozat indokolásának ellenőrzésekor. Negyedszer azon tény, hogy a fellebbezőknek engedélyezték a bejelentett összefonódás végrehajtását, akadályát kell, hogy képezze az összefonódásokat engedélyező határozatok indokolás elégtelensége miatti megsemmisítésének. Ötödször az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 411. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor arra kötelezte a Bizottságot, hogy tegye közzé az árakra és az engedményekre vonatkozó részleteket, tekintettel azok bizalmas és kényes jellegére.
160 Mindenesetre az Elsőfokú Bíróság által elvégzett értékeléssel ellentétben az állandó ítélkezési gyakorlat a fellebbezők szerint azt sugallja, hogy a vitatott határozat megfelelően indokolt, hiszen lehetővé tette az Impala számára a határozat alapjául szolgáló indokok ellenőrzését és az Elsőfokú Bíróság számára a bírósági felülvizsgálati jogköre gyakorlását. E tekintetben a fellebbezők többek között azzal érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróság azon megállapítása, amely szerint a vitatott határozat nem volt kellően indokolt, nehezen egyeztethető össze azon értékelésével, amely szerint az említett határozat nyilvánvaló mérlegelési hibákban szenved.
161 Végül a fellebbezők azt állítják, hogy a vitatott határozat indokolásának az Elsőfokú Bíróság általi vizsgálata téves bizonyítási szabály alkalmazása, a bírósági felülvizsgálati jogkör helyes terjedelmének megsértése és az átláthatósággal kapcsolatban téves kritérium alkalmazása miatt hibás.
162 Az Impala az általános elfogadhatatlansági kifogása sérelme nélkül úgy véli először is, hogy a fellebbezők helytelenül tekintik általános szabálynak a rendelet 10. cikke (6) bekezdés által jelentett kivételre vonatkozó kikötést. Másodszor az Impala szerint a fellebbezők tévesen állítják tulajdonképpen azt, hogy az EK 253. cikk aszerint alkalmazható, vagy sem, hogy a tervezett összefonódásra vonatkozó határozat tiltó vagy megengedő. Harmadszor az Impala azt állítja, hogy az indokolás megkívánt mértéke azon kontextustól és jogi háttértől függ, amelyben az adott jogi aktust elfogadták. Ezen elvnek teljesen megfelel az, hogy az indokolási követelményeket az érintett ügytípushoz igazítsák. A jelen esetben olyan esetről van szó, amelyben megindították a hivatalos eljárást, és amely komoly ellentmondást váltott ki harmadik fél részéről, és kifogásközlést vont maga után.
163 A fellebbezőknek az Elsőfokú Bíróság által alkalmazott indokolási követelményre vonatkozó másodlagos érvelését illetően az Impala úgy érvel egyrészt, hogy az Elsőfokú Bíróság a kifogásközlés részleteinek említésére szorítkozik a vitatott határozat indokolása elégtelenségének és belső ellentmondásainak hangsúlyozása érdekében, és az indokolás ezen elégtelenségének megállapítását magában a vitatott határozatban kifejtett érvelésre alapozza, és azt nem a kifogásközlésben kifejtett érveléssel hasonlítja össze. Másrészt az Impala úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság nem hagyta figyelmen kívül az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó eljárás kontextusát.
164 Továbbá abból a tényből, hogy az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozat kimerítő vizsgálatát folytathatta le, nem következik, hogy annak indokolása elegendő volt. Az Impala szerint az Elsőfokú Bíróság nyilvánvalóan nem volt képes belátni többek között azt, hogy ha egyszer a bizonyítékok a kollektív erőfölény fennállásának megállapításához elegendő átláthatóság fennállásáról tanúskodtak, miért jutott a Bizottság mégis azon következtetésre, hogy az átláthatóság bizonyítékai nem voltak elegendőek, mert a promóciós engedmények kevésbé voltak átláthatóak, mint az egyéb típusú engedmények. Az Impala szerint a vitatott határozat valós indokai továbbra sem ismertek.
165 A fellebbezőknek a jelen ítélet 161. pontjában összefoglalt érvelésére vonatkozóan az Impala úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság által a vitatott határozat indokolásának bizonyos szempontjaira tett észrevételek a Bizottság által elvégzett elemzés alapos vizsgálatán, de főleg magának a vitatott határozatnak a belső ellentmondásain alapulnak.
– A Bíróság álláspontja
166 Mint az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az EK 253. cikk által megkövetelt indokolást az adott ügy természetéhez kell igazítani, valamint világosan és kétértelműségtől mentesen kell megfogalmazni a jogi aktust kiadó intézmény érvelését, hogy az az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokait megismerhetővé, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogkört gyakorolhatóvá tegye. Az indokolás követelményét az ügy körülményeire, így többek között a jogi aktus tartalmára, az előadott indokok jellegére, és a címzettek, illetve a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett más személyek magyarázathoz jutás iránti érdekére figyelemmel kell értékelni. Nem követelmény az indokolással szemben, hogy a releváns tény‑ és jogkérdések minden részletére kitérjen, amennyiben nem csupán szövege, hanem egyben kontextusa, valamint a tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége alapján eldönthető a kérdés, hogy az indokolás megfelel‑e az EK 253. cikk követelményeinek (lásd többek között a C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítélet .[EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontját; a C‑42/01. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben 2004. június 22‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑6079. o.] 66. pontját, valamint a C‑390/06. sz., Nuova Agricast ügyben 2008. április 15‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 79. pontját).
167 Az ilyen jogi aktus kibocsátója azonban nem köteles állást foglalni azokkal a tényezőkkel kapcsolatban, amelyek egyértelműen másodlagosak, és nem kell esetleges feltételezésekbe sem bocsátkoznia (a C‑465/02. és C‑466/02. sz., Németország és Dánia kontra Bizottság, ún. „feta” egyesített ügyekben 2005. október 25‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑9115. o.] 106. pontja). Ráadásul az ilyen határozat indokolása pontossága mértékének arányosnak kell lennie a vonatkozó lehetőségekkel, és azon technikai feltételekkel vagy határidővel, amelyek között, illetve amelyen belül meg kell hozni (lásd a 16/65. sz. Schwarze‑ügyben 1965. december 1‑jén hozott ítéletet [EBHT 1965., 1081., 1096. és 1097. o.], valamint a C‑350/88. sz., Delacre és társai kontra Bizottság ügyben 1990. február 14‑én hozott ítélet [EBHT 1990., I‑395. o.] 16. pontját). Így a Bizottság nem sérti meg az indokolási kötelezettségét akkor, ha nem csatol a határozatához pontos indokolást az összefonódás néhány olyan szempontjának értékelését illetően, amely nyilvánvalóan nem kapcsolódik oda, nincs jelentősége, vagy egyértelműen másodlagos az utóbbi értékeléséhez (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben hozott ítélet 64. pontját). Az ilyen követelmény ugyanis nehezen lenne összeegyeztethető a Bizottságra az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó jogköre gyakorlásakor előírt, a gyorsaságra és rövid eljárási határidőre vonatkozó követelménnyel, amely az ezen összefonódások ellenőrzésére vonatkozó eljárás sajátos körülményei közé tartozik.
168 Ebből következik, hogy amennyiben a Bizottság valamely összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánít a rendelet 8. cikkének (2) bekezdése alapján, az indokolási követelménynek eleget tesz, ha e határozat egyértelműen kifejti azon okokat, amelyek miatt a Bizottság úgy gondolja, hogy a szóban forgó összefonódás – adott esetben az érintett vállalkozások által elvégzett módosítások után – nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan erőfölényt, amelynek következményeként a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony verseny jelentősen korlátozódna.
169 E tekintetben igaz ugyan, hogy a Bizottság a rendelet alapján hozott határozatok indokolásában nem köteles állást foglalni az előtte hivatkozott valamennyi tényezővel és bizonyítékkal kapcsolatban, beleértve az álláspontja megfogalmazása szempontjából egyértelműen másodlagosakat is, ettől még ismertetnie kell azon tényeket és jogi megfontolásokat, amelyek a határozat főbb tartalmi elemei vonatkozásában különös jelentőséggel bírnak a határozat rendszerében. Továbbá az indokolásnak logikusnak kell lennie, különösen nem mutathat belső ellentmondást (lásd ebben az értelemben analógia útján a 13/60. sz., Geitling és társai kontra Főhatóság ügyben 1962. május 18‑án hozott ítéletet [EBHT 1962., 165., 221. o.]; a 41/69. sz., ACF Chemiefarma kontra Bizottság ügyben 1970. július 15‑én hozott ítélet [EBHT 1970., 661. o.] 78.pontját; a 158/80. sz., Rewe‑Handelsgesellschaft Nord és Rewe‑Markt Steffen ügyben 1981. július 7‑én hozott ítélet [EBHT 1981., 1805. o.] 26. pontját, és a 28/87. sz., Arendt kontra Parlement ügyben 1988. május 17‑én hozott ítélet [EBHT 1988., 2633. o.] 7. és 8. pontját).
170 Ezen elvekre figyelemmel kell megvizsgálni a fellebbezők által a hatodik jogalap keretében megfogalmazott kifogásokat.
171 Elsődlegesen a fellebbezők azt állítják, hogy az összefonódást engedélyező bizottsági határozatot nem lehet megsemmisíteni az indokolás elégtelensége miatt. E tekintetben különösen a rendelet 10. cikke (6) bekezdésére támaszkodnak.
172 A jelen ítélet 49. pontjából következik, hogy ez utóbbi rendelkezés a jogbiztonság biztosítására irányul abban az esetben, ha kivételesen a Bizottság nem hozott határozatot az előírt határidőn belül. Így az érintett vállalkozások szabadon megvalósíthatják az összefonódásukat, amint megtörtént a hallgatólagos engedélyezés.
173 Amint az Impala megállapítja, a fellebbezőknek a rendelet 10. cikkének (6) bekezdésére alapított érvelése azt sugallja, hogy az összefonódásokat engedélyező határozatokat egyáltalán nem kell indokolni, hiszen nem támadhatók meg az indokolás hiánya miatt.
174 Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy az indokolásnak az EK 253. cikket sértő elégtelensége az EK 30 cikk értelmében vett lényeges eljárási szabályok megsértését jelenti, és olyan jogalap, amelyet a közösségi bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia (lásd ebben az értelemben a C‑166/95. P. sz., Bizottság kontra Daffix ügyben 1997. február 20‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑983. o.] 24. pontját). Másfelől az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy közösségi jogszabály szövegét, amennyire lehet, úgy kell értelmezni, hogy összhangban legyen a Szerződés rendelkezéseivel és a közösségi jog általános elveivel (a C‑457/05. sz. Schutzverband der Spirituosen-Industrie ügyben 2007. október 4‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑8075. o.] 22. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből következik, hogy a rendelet 10. cikke (6) bekezdését az EK 230. és EK 253. cikk fényében kell értelmezni és alkalmazni.
175 Így amint kitűnik a jelen ítélet 49. pontjából, az említett 10. cikk (6) bekezdése kivételt jelent a rendelet általános – többek között annak 6. cikke (1) bekezdéséből és 8. cikke (1) bekezdéséből következő – rendszere alól, amelynek megfelelően a Bizottság kifejezetten határoz a neki bejelentett összefonódásokról, tiltó vagy megengedő határozattal. Ezért nemcsak a rendelet 10. cikkének (6) bekezdése nem alapozhat meg az összefonódások közös piac való összeegyeztethetősége mellett szóló vélelmet, e rendelkezés nem alapozhat meg az ilyen összefonódást engedélyező határozat jogszerűsége vitatásának lehetősége alóli kivételt sem, az indokolási kötelezettség megsértése miatt. Az említett rendelkezésben tükröződő kivételes helyzetekbeli jogbiztonság iránti jogos igény ugyanis nem terjedhet odáig, hogy az összefonódásokra vonatkozó határozatokat teljes egészében vagy részben kivonja a közösségi bíróság felülvizsgálata alól.
176 A fellebbezőknek a rendelet 10. cikkének (6) bekezdésére alapított érvelését tehát kell utasítani.
177 Másodlagosan a fellebbezők úgy érvelnek többek között, hogy mivel a vitatott határozat lehetővé tette az Impala számára a szóban forgó engedélyezés indokolásának ellenőrzését és az Elsőfokú Bíróság számára bírósági felülvizsgálati jogköre gyakorlását, az Elsőfokú Bíróság nem igazodott a közösségi bíróságoknak az indokolási követelményekre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlatához.
178 E tekintetben amint a jelen ítélet 166. pontjából következik, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyrészt az EK 253. cikk által megkövetelt indokolás arra irányul, hogy az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokait megismerhetővé és az illetékes bíróság számára a felülvizsgálati jogkört gyakorolhatóvá tegye, másrészt pedig ezen indokolási követelményt a szóban forgó jogi aktus jellegére, és azon kontextusra tekintettel kell értékelni, amelyben hozták (lásd szintén a 32/86. sz., SISMA kontra Bizottság ügyben 1987. április 7‑én hozott ítélet [EBHT 1987., 1645. o.] 8. pontját; a C–181/90. sz., Consorgan kontra Bizottság ügyben 1992. június 4‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑3557. o.] 14. pontját; a C–22/94. sz., Irish Farmers Association és társai ügyben 1997. április 15‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I–1809. o.] 39‑41. pontját; a C–114/00. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2002. szeptember 19‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I–7657. o.] 62. és 63. pontját; a C–195/99. P. sz., Krupp Hoesch kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I–10937. o.] 110. pontját, és a fent hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 372. pontját).
179 A jelen ügyben igaz, hogy a vitatott határozatban az elegendő átláthatóság mellett szóló tényezők bemutatása, illetve a promóciós engedményeknek az ilyen átláthatóság ellen tanúskodó befolyásának bemutatása közötti bizonyos aránytalanság sajnálatosnak tűnhet. Tekintettel azonban először is a vitatott határozat meghozatalának – különösen egyrészt a kifogásközlésre adott írásbeli válasz, valamint a Bizottság előtti meghallgatás, és másrészt a hivatalos eljárás befejezése közötti szűk időközzel jellemzett – kontextusára, másodszor a jelen ítélet 166‑169. pontjában (különösen annak 166. és 167. pontjában) kifejtett ítélkezési gyakorlat követelményeire, az Elsőfokú Bíróság – anélkül, hogy ne követne el jogi hibát – nem tekintheti úgy, hogy a Bizottság a jelen esetben nem teljesítette a vitatott határozat megfelelő indokolására irányuló kötelezettségét (lásd analógia útján a 275/80. és 24/81. sz., Krupp Stahl kontra Bizottság egyesített ügyekben 1981. október 28‑án hozott ítélet [EBHT 1981., 2489. o.] 13. pontját, valamint a 296/82. és 318/82. sz., Hollandia és Leeuwarder Papierwarenfabriek kontra Bizottság egyesített ügyekben 1985. március 13‑án hozott ítélet [EBHT 1985., 809. o.] 21. pontját).
180 Ugyanis először is a vitatott határozatból kitűnik a Bizottság által követett érvelés, és így lehetővé teszi annak megalapozottsága később az illetékes bíróság előtt történő vitatását, amint azt az Impala meg is tette. Ezzel kapcsolatban túlzás lenne megkövetelni – amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 289. pontjában tette – a vitatott határozat alapjául szolgáló minden egyes szempont részletes leírását, mint például a promóciós engedmények jellege, az alkalmazhatóságuk körülményei, az átláthatatlanságuk mértéke, az ingadozásuk vagy az árak átláthatóságára gyakorolt különös hatásuk (lásd ebben az értelemben a C‑286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑9925. o.] 59–61. pontját, valamint a C–341/06. P. és C–342/06. P. sz., Chronopost és La Poste/UFEX és társai egyesített ügyekben 2008. július 1‑jén hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 108. pontját). Annál is inkább így van, mivel az Impala ‑ amint kitűnik többek között a megtámadott ítélet 7. és 10. pontjából – közelről részt vett a hivatalos eljárásban (lásd analógia útján a C‑120/99. sz., Olaszország kontra Tanács ügyben 2001. október 25‑én hozott ítélet [EBHT 2001., I–7997. o.] 29. pontját és a C–304/01. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 9‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I–7655. o.] 50. pontját), és ráadásul tökéletesen megtámadhatta az Elsőfokú Bíróság előtt a Bizottság által a vitatott határozatban tett érdemi megállapítás érvényességét.
181 Másodszor, amint kitűnik különösen a megtámadott ítélet 275., 289. és 530. pontjából, az Elsőfokú Bíróságnak tudomása volt azon okokról, amelyek miatt a Bizottság úgy döntött, hogy engedélyezi a szóban forgó összefonódást. Ráadásul az ítélete több pontját szentelte ezen okok megalapozottsága elemzésének. Ugyanakkor emlékeztetni kell e tekintetben arra, hogy a határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France egyesített ügyekben hozott ítélet 67. pontját, valamint a C–310/99. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I–2289. o.] 48. pontját). Valamely határozat indokolása ugyanis azon indokok egyértelmű kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapszik. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a határozat jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem, ami megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat fejt ki. Ezért nem állítható, hogy az Elsőfokú Bíróság számár lehetetlen volt a bírósági felülvizsgálati jogkörét gyakorolni (lásd analógia útján a fent hivatkozott, Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 112. pontját).
182 El kell tehát fogadni a fellebbezők által felhozott hatodik jogalapot, anélkül hogy szükséges lenne a jelen ítélet 158., 159. és 161. pontjában előadott kifogásokról nyilatkozni.
183 Az előző megfontolások összességére tekintettel a jelen fellebbezést megalapozottnak kell nyilvánítani.
A hivatkozott csatlakozó fellebbezésről
184 A Bizottság válaszbeadványa a vitatott határozat „lényeges indokaira” vonatkozóan „további észrevételeket” tartalmazó külön részt foglal magában. A Bizottság ebben arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 474. és 476. pontjában tévesen minősítette a retorziós intézkedésekre vonatkozó megállapításait az említett határozat lényeges indokának. A Bizottság szerint, ha be is bizonyosodik a jelen eljárásban, hogy a vitatott határozatban a piac átláthatóságának hiányára vonatkozóan tett megállapítások nem voltak jogilag hibásak, az említett határozatot jogszerűnek kell ítélni azon ténytől függetlenül, hogy tartalmaz‑e, vagy sem jogi hibákat a retorziós intézkedésekre vonatkozó részében.
185 Az Impala a Bizottság válaszbeadványában foglalt ezen fejtegetéseket csatlakozó fellebbezésként értelmezte, és arra 2007. március 23‑i keltezésű külön beadványban válaszolt, a Bíróság eljárási szabályzata 117. cikkének 2. §‑ára hivatkozva. Ezt követően a Bíróság engedélyezte a feleknek ezzel kapcsolatban további beadványok benyújtását, amelyek közül az utolsót 2007. július 16‑án nyújtották be a Bíróság Hivatalához, ezáltal nyitva hagyva azt a kérdést, hogy az Impalának volt‑e a joga ahhoz, hogy az említett 117. cikk 2. §‑ára hivatkozzon.
186 Valamely érv csatlakozó fellebbezésnek való minősítése az eljárási szabályzat 117. cikkének 2. §‑a alapján megkívánja, hogy az arra hivatkozó fél a megtámadott ítélet teljes vagy részleges hatályon kívül helyezésének elérésére törekedjen olyan jogalapra támaszkodva, amelyet a fellebbezésben nem hoztak fel. Annak megállapítása érdekében, hogy a jelen esetben erről van‑e szó, meg kell vizsgálni a Bizottság válaszbeadványa szóban forgó részének szövegét, célját és kontextusát.
187 Ezzel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy a Bizottság sehol nem használja a beadványában a „csatlakozó fellebbezés” kifejezést. Ráadásul maga a Bizottság jelentette ki egyértelműen az eljárás folyamán, többek között a tárgyaláson, hogy egyáltalán nem állt szándékában csatlakozó fellebbezést benyújtani „további észrevételeivel”.
188 Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy az említett észrevételek nem minősülnek csatlakozó fellebbezésnek. Az Impala állításával ellentétben tehát azokról nem kell állást foglalni.
Az ügynek az Elsőfokú Bírósághoz történő visszautalásáról
189 A Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdésének értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság az Elsőfokú Bíróság határozatát hatályon kívül helyezi. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja az Elsőfokú Bírósághoz.
190 Mivel az Elsőfokú Bíróság az Impala által a keresete alátámasztására felhozott öt jogalap közül kizárólag kettőt vizsgált meg, a Bíróság úgy véli, a jelen jogvitát nem lehet eldönteni. Ezért az ügyet vissza kell utalni az Elsőfokú Bíróság elé.
191 Mivel az ügyet visszautalták az Elsőfokú Bíróság elé, a jelen fellebbezési eljárás költségeiről jelenleg nem kell határozni.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T‑464/04. sz., Impala kontra Bizottság kontra Bizottság ügyben 2006. július 13‑án hozott ítéletét hatályon kívül helyezi.
2) Az ügyet határozathozatalra visszautalja az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához.
3) A Bíróság a költségekről jelenleg nem határoz.
Aláírások