A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített második tanács)
2011. november 23.(*)
„Közös kül- és biztonságpolitika – A terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott korlátozó intézkedések – 2001/931/KKBP közös álláspont és 2580/2001/EK rendelet – Pénzeszközök befagyasztását elrendelő intézkedésnek a Törvényszék ítélete által történő megsemmisítése – Szerződésen kívüli felelősség – Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése”
A T‑341/07. sz. ügyben,
Jose Maria Sison (lakóhelye: Utrecht [Hollandia], képviselik: J. Fermon, A. Comte, H. Schultz, D. Gürses és W. Kaleck ügyvédek)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bishop, E. Finnegan és R. Szostak, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatják:
a Holland Királyság (képviselik: C. Wissels, M. de Mol, Y. de Vries, M. Noort, J. Langer és M. Bulterman, meghatalmazotti minőségben),
Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága (képviselik: S. Behzadi Spencer és I. Rao, meghatalmazotti minőségben),
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: P. Aalto és S. Boelaert, később: S. Boelaert és P. Van Nuffel, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozók,
a Törvényszék T‑341/07. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítéletét (EBHT 2009., II‑3625. o.) követően jelenleg lényegében a felperes által állítólag a vele szemben a terrorizmus elleni küzdelem keretében elfogadott korlátozó intézkedések tényéből eredően elszenvedett kár megtérítése iránti kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített második tanács),
tagjai: N. J. Forwood elnök (előadó), F. Dehousse, M. Prek, J. Schwarcz és A. Popescu bírák,
hivatalvezető: N. Rosner tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. március 30‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A Törvényszék a jelen jogvita előzményeinek megvilágítása végett egyfelől a Törvényszék T‑47/03. sz., Sison kontra tanács ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletére (az EBHT‑ban nem tették közzé; a továbbiakban: Sison I‑ítélet), másfelől a Törvényszék T‑341/07. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott közbenső ítéletére (EBHT 2009., II‑3625. o.; a továbbiakban: Sison II‑ítélet) hivatkozik.
Az eljárás
2 A Törvényszék Hivatalához 2007. szeptember 10‑én benyújtott keresetlevelével a felperes, Jose Maria Sison előterjesztette a jelen keresetet. Annak tárgya eredetileg egyrészt a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2006/379/EK és a 2006/1008/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. június 28‑i 2007/445/EK tanácsi határozat (HL L 169., 58. o.) részleges megsemmisítése iránti kérelem volt az EK 230. cikk alapján, másrészt kártérítési kérelem az EK 235. és EK 288. cikk alapján.
3 2007. november 13‑án a Törvényszék (hetedik tanács) úgy döntött, hogy az EK 230. cikk alapján benyújtott megsemmisítés iránti kereset tárgyában gyorsított eljárásban határoz. A felek kérelmére a Törvényszék hetedik tanácsának elnöke 2007. november 13‑i végzésével az EK 235. és EK 288. cikk alapján benyújtott kártérítési kereset tekintetében felfüggesztette az eljárást az EK 230. cikk alapján benyújtott megsemmisítés iránti kereset tárgyában hozandó ítélet kihirdetéséig.
4 A fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítéletben a Törvényszék megsemmisítette a felperessel szemben a kereset benyújtása óta elfogadott különleges korlátozó intézkedések (pénzeszközök befagyasztása) összességét, nevezetesen a 2007/445 határozatot, a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2007/445 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. december 20‑i 2007/868/EK tanácsi határozatot (HL L 340., 100. o.), a 2007/868 határozat módosításáról szóló, 2008. április 29‑i 2008/343/EK tanácsi határozatot (HL L 116., 25. o.), a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2007/868 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 15‑i 2008/583/EK tanácsi határozatot (HL L 188., 21. o.), a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2008/583 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. január 26‑i 2009/62/EK tanácsi határozatot (HL L 23., 25. o.) és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2009/62 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. június 15‑i 501/2009/EK tanácsi rendeletet (HL L 151., 14. o.) a felperest érintő részében. Mivel ezen ítélet nem zárta le az eljárást, a Törvényszék a költségekről nem határozott.
5 A fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítéletet követően az eljárás tovább folytatódott az EK 235. és EK 288. cikk alapján benyújtott kártérítési keresetet illetően.
6 Mivel az Európai Unió Tanácsa nem nyújtotta be ellenkérelmét az előírt határidőn belül, a Törvényszék (hetedik tanács) a Törvényszék eljárási szabályzata 122. cikkének 1. §‑a értelmében felhívta a felperest, hogy nyilatkozzon az eljárás folytatásáról.
7 A Törvényszék Hivatalához 2010. február 8‑án érkezett levelében a felperes azt kérte a Törvényszéktől, hogy fogadja el a Tanács ellenkérelmét, annak késedelmes benyújtása ellenére is, oly módon, hogy az eljárás a szokásos kontradiktórius módon folytatódjon. A Törvényszék (hetedik tanács) ugyanezen a napon hozott határozatában helyt adott e kérelemnek, és az eljárás szabályszerűen tovább folytatódott.
8 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a második tanácsba osztották be, a jelen ügyet következésképpen e tanács elé utalták.
9 Az eljárási szabályzat 14. cikkének 1. §‑a és 51. cikkének 1. §‑a értelmében, valamint a második tanács javaslatára a Törvényszék teljes ülése úgy határozott, hogy az ügyet a kibővített második tanács elé utalja.
10 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (kibővített második tanács) úgy döntött, megnyitja a szóbeli szakaszt, és az eljárási szabályzat 64. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében kérdéseket intézett a felekhez, illetve felhívta őket, hogy azokra írásban válaszoljanak. A felek Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága kivételével a megszabott határidőn belül eleget tettek a kérésnek.
11 A tárgyaláson meg nem jelent Egyesült Királyság kivételével a Törvényszék a 2011. március 30‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.
A felek kérelmei
12 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– az EK 235. cikk és az EK 288. cikk alapján kötelezze az Európai Közösséget 291 427,97 EUR összegű kártérítés, valamint havonta 200,87 EUR megfizetésére az ítélet kihirdetéséig, beleértve a kamatokat 2002 októberétől az összeg teljes kifizetésig;
– a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.
13 A beavatkozók által támogatott Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a kártérítési keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
14 A felperes beadványaiban azt állította, hogy jogosult volt a Tanács által 2002 októbere óta elfogadott, a vagyona befagyasztására irányuló intézkedések összessége által feltételezetten okozott kár megtérítésére, anélkül hogy különbséget kellene tenni, hogy e kár a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet alapjául szolgáló ügyben vagy a jelen ügyben vitatott aktusokhoz kapcsolódik.
15 Közelebbről, a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet alapjául szolgáló ügyben megtámadott aktusokat illetően a felperes ily módon beadványaiban arra hivatkozott, hogy mivel ezen ítélet visszaható hatállyal bírt, őt ugyanazon jogi helyzetbe kellett volna hoznia, mint amelyben ezek intézkedések elfogadása előtt volt. Egyébiránt egyértelműen megállapításra került, hogy a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítéletben megsemmisített aktusokat jellemző érdemi jogellenesség jellemezte már és hasonló módon a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet alapjául szolgáló ügyben megtámadott aktusokat is, még akkor is, ha a szóban forgó ügyben a Törvényszék bírósági felülvizsgálatát csak az eljárási garanciák tiszteletben tartására tudta irányítani, következésképpen nem szankcionálhatta ezen érdemi jogellenességet (lásd a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 225. pontját).
16 A Tanács beadványaiban nem vitatta a jelen kártérítési kereset terjedelmének ezen értelmezését.
17 Ugyanakkor a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet alapjául szolgáló ügyben megtámadott aktusok által feltételezetten okozott kár megtérítése iránti kérelmet illetően a Törvényszék hivatalból kiemelte ennek elfogadhatósága kérdését. A 2011. február 21‑i pervezető intézkedésben a Törvényszék ily módon felhívta a feleket, hogy írásban nyilatkozzanak arról a kérdésről, hogy a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélethez kapcsolódó jogerővel, nem ellentétes‑e, hogy a felperes újból kérhesse az EK 235. cikk és az EK 288. cikk alapján az annak megfelelő kár megtérítését, amelynek megtérítése iránt ugyanezen jogcímen benyújtott kérelmet már elutasították a hivatkozott ítéletben (243. pont).
18 A Törvényszék hivatalához 2011. március 8‑án érkezett írásbeli észrevételeiben a felperes azt állította, hogy a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélethez kapcsolódó jogerő nem akadályozza meg egy olyan kártérítési kereset benyújtását, mint amilyen eljárási irataiban megfogalmazásra került. A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy azokat a ténybeli és jogi támpontokat, amelyeken e kereset alapul, a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet nem érintette „ténylegesen és szükségszerűen”. Konkrétabban, a Törvényszék ebben az ítéletben nem vizsgálta a Tanács 2006. május 29‑ét követően tanúsított magatartásából eredő károkat, sem pedig a Tanács cselekvése „lényegi jogellenességéből” eredőket. Egyébiránt, a felperes szerint, a jogerő alóli kivételre alapított, jelen kártérítési kereset elutasítása sértené a pártatlan bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való, az Európai Unió Nizzában 2000. december 7‑én kihirdetett Alapjogi Chartájának (HL L 364., 1. o.) 47. cikke szerinti jogát.
19 A Törvényszék Hivatalához 2011. március 8‑án, illetve 7‑én érkezett írásbeli észrevételeiben a Tanács és a Holland Királyság egyfelől, másfelől pedig az Európai Bizottság a Törvényszék által feltett kérdésre igenlő választ adott.
20 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jogerőre alapított elfogadhatatlansági kifogás, miszerint elfogadhatatlan az a kereset, amely olyan jogvitára vonatkozik, amely ugyanazon felek között volt folyamatban, a keresetnek ugyanaz a tárgya, és ugyanazon a jogcímen alapul, amelyről már döntöttek, az eljárásgátló okok körébe tartozik (lásd a Törvényszék T‑164/01. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 2003. február 26‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑67. o. és II‑367. o.] 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), ezt tehát a bíróság hivatalból vizsgálja, jobban mondva kell vizsgálnia. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében jogerő csak azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyeket a szóban forgó bírósági határozat ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött (a Bíróság C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑8375. o.] 44. pontja, valamint a C‑462/05. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2008. június 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑4183. o.] 23. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
21 A jelen ügyben azon különböző károk, amelyek megtérítését a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet alapjául szolgáló ügy keretében a Közösség szerződésen kívüli felelőssége jogcímén kérték (lásd ezen ítélet 228. pontját), és néhány olyan kár összehasonlításából, amelyek megtérítését ugyanezen a jogcímen a jelen ügyben kérték, az következik, hogy ezek az időbeli hatály okán részben átfedik egymást, mivel ezek a 2002 októbere és a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet kihirdetése közötti időszakhoz kapcsolódnak. Egyébiránt maga a felperes is azt állította beadványaiban, hogy valamennyi kárt a Tanács magatartásából eredő érdemi jogellenesség okozta (lásd fentebb, 15. pont).
22 Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítéletben, mivel a Törvényszék egyáltalán nem ítélte meg úgy, hogy abban a helyzetben lenne, hogy értékelni tudja, hogy a Tanáccsal szemben felrótt magatartás jogellenességére vonatkozó feltétel teljesült‑e, és különösen, hogy a Tanács nyilvánvaló értékelési hibát követett‑e el, amikor úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló adatok alapján befagyasztja a felperes pénzeszközeit, vagy nyilvánvalóan és súlyosan megsértette‑e mérlegelési jogkörének határait (a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 242. pontja), megállapította, hogy a kártérítési kérelmet mindenesetre el kell utasítania, mivel sem a szóban forgó ítélet 228. pontjában hivatkozott károk ténylegessége és terjedelme, sem pedig a károk és az e kérelem alátámasztására hivatkozott érdemi jogellenesség közötti okozati összefüggés nem került jogilag megkövetelt módon megállapításra (a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 243. és 251. pontja).
23 A felperes állításával szemben ezek, a hivatkozott károk ténylegességének és terjedelmének hiányára vonatkozó megfontolások, valamint a károk és a hivatkozott érdemi jogellenesség közötti okozati összefüggés hiánya nem minősíthető „esetinek” vagy „szükségtelennek” a Törvényszék értékelésében. Egyébiránt a felperes megalapozatlanul állítja, hogy nem volt jogosult fellebbezést benyújtani kártérítési keresetének ugyanezen megfontolásokkal indokolt elutasításával szemben. Végül az ítélt dolog hatályának elve a tagállamok jogának közös általános elve, amelynek a jelen ügyben történő alkalmazását semmiképpen nem lehet az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének rendelkezéseivel ellentétesnek minősíteni.
24 Ebből következik, hogy a 2002 októbere és a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet kihirdetése, azaz a 2011. július 11‑e között eltelt időszakok tekintetében az ezen ítélethez kapcsolódó jogerővel ellentétes az, hogy a felperes az EK 235. cikk és az EK 288. cikk alapján újra kérelmezhesse azon kár megtérítését, amely megfelel annak, amelynek az ugyanezen jogcímen történő megtérítése iránti kérelmét a hivatkozott ítéletben már elutasították (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑277/95. P. sz., Lenz kontra Bizottság ügyben 1996. november 28‑án hozott végzésének [EBHT 1996., I‑6109. o.] 52–54. pontját és a C‑440/07. P. sz., Bizottság kontra Schneider Electric ügyben 2010. június 9‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 52. és 53. pontját, a Törvényszék T‑237/00. sz., Reynolds kontra Parlament ügyben 2005. december 8‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑385. o. és II‑1731. o.] 193. pontját és a T‑457/04. és T‑223/05. sz., Camar kontra Bizottság egyesített ügyekben 2008. október 15‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 79. pontját).
25 Ezért a jelen kártérítési keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel ez a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet alapjául szolgáló ügyben megtámadott aktusok által feltételezetten okozott kár megtérítésére irányul.
Az ügy érdeméről
A Közösség szerződésen kívüli felelősségét megalapozó feltételekre és a Sison II‑ítélet hatályára vonatkozó előzetes észrevételek
26 A felperes azt állítja, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősségét megalapozó, az EK 235. cikkben és az EK 288. cikk második bekezdésében felsorolt három feltétele a jelen ügyben teljesül. A felperes szerint ugyanis a megtámadott aktusok jogellenessége a jelen ügyben a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése, ami számára kellően közvetlen módon súlyos kárt okozott, amelyet négy kárcsoportba sorol a kamatokon kívül.
27 A Tanács azt állítja, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősségét megalapozó három feltétel közül egyik sem teljesül a jelen ügyben.
28 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Közösségnek az EK 288. cikk második bekezdése értelmében a szervei jogellenes magatartása esetén fennálló szerződésen kívüli felelősségéhez több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az intézményekkel szemben kifogásolt magatartás jogellenessége, a kár valós jellege, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (lásd a Bíróság C‑120/06. P. és C‑121/06. P. sz., FIAMM és FIAMM Technologies kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑6513. o.] 106. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, a Törvényszék T‑351/03. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑2237. o.] 113. pontját, valamint a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 232. pontját).
29 E feltételek kumulatív jellege azt jelenti, hogy ha valamelyik feltétel nem teljesül, a kártérítési keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy szükség lenne a többi feltétel vizsgálatára (a Bíróság C‑122/01. P. sz., T. Port kontra Bizottság ügyben 2003. május 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑4261. o.] 30. pontja, a fenti 28. pontban hivatkozott Schneider Electric kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 120. pontja és a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 233. pontja).
30 A Törvényszék a jelen ügyben úgy ítéli meg, hogy először azt érdemes megvizsgálni, hogy a Tanács magatartásának jogellenességére vonatkozó feltétel fennáll‑e.
31 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely jogi aktus jogellenességének megállapítása – például, mint a jelen ügyben a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló, 2001. december 27‑i 2580/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 344., 70. o., helyesbítve: HL 2007. L 164., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 207. o.) 2. cikkének (3) bekezdése, valamint a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló, 2001. december 27‑i 2001/931/KKBP tanácsi közös álláspont (HL L 344., 93. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 217. o.) 1. cikkének (4) bekezdése – bármilyen sajnálatos, de önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy a Közösségnek az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége miatti felelősségének megállapíthatóságára vonatkozó feltétel teljesült (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑282/05. P. sz., Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ügyben 2007. április 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑2941. o.] 47. pontját, a Törvényszék T‑56/00. sz., Dole Fresh Fruit International kontra Tanács és Bizottság ügyben 2003. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑577. o.] 72–75. pontját, továbbá a T‑212/03. sz., MyTravel kontra Bizottság ügyben 2008. szeptember 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1967. o.] 43. és 85. pontját).
32 Az ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis a kártérítési kereset önálló kereseti formaként került létrehozásra, amely a keresetek rendszerében saját funkciót tölt be, és sajátos tárgyára figyelemmel meghatározott feltételekkel vehető igénybe (a Bíróság 197/80–200/80., 243/80., 245/80. és 247/80. sz., Ludwigshafener Walzmühle Erling és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 1981. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 3211. o.] 4. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Bíróság 175/84. sz., Krohn Import‑Export kontra Bizottság ügyben 1986. február 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1986., 753. o.] 32. pontját). Míg a megsemmisítés iránti kereset és az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset arra irányul, hogy szankcionálja valamely jogilag kötelező erejű aktus jogellenességét vagy az ilyen aktus hiányát, a kártérítési kereset tárgya a valamely intézménynek betudható aktusból vagy jogellenes magatartásból eredő sérelem orvoslása iránti kérelem (a Törvényszék T‑3/00. és T‑337/04. sz., Pitsiorlas kontra Tanács és EKB egyesített ügyekben 2007. november 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4779. o.] 283. pontja). Ily módon a kártérítési kereset nem a bármely jogellenesség okozta kár megtérítésének biztosítására irányul (a Törvényszék T‑429/05. sz., Artegodan kontra Bizottság ügyben 2010. március 3‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 51. pontja).
33 Annak elismeréséhez, hogy a Közösségnek az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége miatti szerződésen kívüli felelősségére vonatkozó feltétel teljesült, az ítélkezési gyakorlat azt követeli meg, hogy megállapítható legyen valamely, „a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető” jogszabály (a Bíróság C‑352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑5291. o.] 42. pontja, és a fenti 31. pontban hivatkozott Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 47. pontja; a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 234. pontja), vagy egy régebbi megfogalmazás szerint „a magánszemélyeket védő” jogszabály (a Bíróság C‑282/90. sz., Vreugdenhil kontra Bizottság ügyben 1992. március 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑1937. o.] 19. pontja, és a C‑390/95. P. sz., Antillean Rice Mills és társai kontra Bizottság ügyben 1999. február 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑769. o.] 58. és 59. pontja), illetve olyan jogszabály kellően súlyos megsértése, amelynek „tárgya a magánszemélyek védelme” (a Törvényszék T‑332/00. és T‑350/00. sz., Rica Foods kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001.november 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4755. o.] 222. pontja és a T‑4/01. sz., Renco kontra Tanács ügyben 2003. február 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑171. o.] 60. pontja). A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e három kifejezés ugyanazon jogi fogalomnak egyszerűen csak a változatait jelenti, amely fogalmat a jelen ítéletben a „magánszemélyek számára jogokat keletkeztető” formában használja.
34 A fenti 33. pontban hivatkozott Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben hozott ítélet értelmében a közösségi jog kellően súlyos megsértésére vonatkozó követelmény célja a szóban forgó jogellenes jogi aktus jellegétől függetlenül annak elkerülése, hogy az érintett személyek által állítólagosan elszenvedett károk viselésének kockázata akadályozza a kérdéses intézményt hatáskörének – akár a normatív jellegű, illetve gazdaságpolitikai döntéseket igényelő tevékenységének, akár közigazgatási hatáskörének keretében – a közérdek érdekében való teljes körű gyakorlásában, anélkül azonban, hogy a nyilvánvaló és nem kimenthető mulasztások következményeinek terhe magánszemélyekre hárulna (lásd ebben az értelemben a fenti 28. pontban hivatkozott Schneider Electric kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 125. pontját, a fenti 31. pontban hivatkozott MyTravel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 42. pontját és a fenti 32. pontban hivatkozott Artegodan kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontját).
35 A döntő tényező annak megállapításához, hogy e követelmény teljesült‑e, az, hogy az érintett intézmény a mérlegelési jogkörének korlátait nyilvánvalóan és súlyosan túllépte‑e (a fenti 33. pontban hivatkozott Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 43. pontja és a fenti 31. pontban hivatkozott Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47. pontja; a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 235. pontja). Az ilyen jogsértés fennállása megállapításának döntő szempontja tehát az a mérlegelési mozgástér, amellyel a kérdéses intézmény rendelkezik (lásd a Bíróság C‑198/03. P. sz., Bizottság kontra CEVA és Pfizer ügyben 2005. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑6357. o.] 66. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Az ítélkezési gyakorlat által kialakított kritériumokból az is következik, hogy amennyiben az érintett intézmény csak jelentősen csökkentett mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, vagy egyáltalán nem rendelkezik mozgástérrel, a közösségi jog egyszerű megsértése is elegendő a közösségi jog kellően súlyos megsértésének megállapításához (a Bíróság fenti 33. pontban hivatkozott Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 44. pontja, a C‑312/00. P. sz., Bizottság kontra Camar és Tico ügyben 2002. december 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑11355.o] 54. pontja és a C‑440/07. P. sz., Bizottság kontra Schneider Electric ügyben 2009. július 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑6413. o.] 160. pontja; a Törvényszék T‑198/95., T‑171/96., T‑230/97., T‑174/98. és T‑225/99. sz., Comafrica és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1975. o.] 134. pontja).
36 Mindazonáltal ez az ítélkezési gyakorlat nem teremt semmiféle automatikus összefüggést egyrészt az érintett intézmény mérlegelési jogkörének hiánya, másrészt pedig a közösségi jogot kellően súlyosan sértő jogsértés minősítése között (a fenti 32. pontban hivatkozott Artegodan kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontja).
37 Az érintett intézmény mérlegelési jogkörének terjedelme ugyan meghatározó jellegű, ám nem kizárólagos kritérium. Ezzel kapcsolatosan a Bíróság több ízben is emlékeztetett arra, hogy az általa az EK 288. cikk második bekezdése alapján kialakított rendszer figyelembe veszi különösen a megoldandó helyzetek összetettségét, és a szövegek alkalmazásának, illetve értelmezésének nehézségeit (a Bíróság fenti 33. pontban hivatkozott Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 40. pontja; a fenti 35. pontban hivatkozott Bizottság kontra Camar és Tico ügyben hozott ítéletének 52. pontja; a fenti 35. pontban hivatkozott Bizottság kontra CEVA Santé Animale és Pfizer ügyben hozott ítéletének 62. pontja; a fenti 31. pontban hivatkozott Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 50. pontja; a fenti 35. pontban hivatkozott Schneider Electric kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 161. pontja; a Törvényszék fenti 31. pontban hivatkozott MyTravel kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 38. pontja).
38 A Bíróság különösen a Bizottság csökkentett (a Törvényszék T‑28/03. sz., Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ügyben 2005. április 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑1357. o.] 100. pontja), vagy jelentősen korlátozott, illetve nem létező mérlegelési mozgástere esetére nézve (a fenti 35. pontban hivatkozott Bizottság kontra Schneider Electric ügyben hozott ítélet 166. pontja) megerősítette, hogy a Törvényszék jogszerűen vizsgálja a megoldandó helyzetek összetettségét annak mérlegelésének érdekében, hogy a közösségi jog állítólagos megsértése kellően súlyos volt‑e (a fenti 31. pontban hivatkozott Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ügyben 2007. április 19‑én hozott ítélet 51. pontja és a fenti 35. pontban hivatkozott Bizottság kontra Schneider Electric ügyben hozott ítélet 160. pontja).
39 Ebből következően az olyan szabálytalanság puszta megállapítása alapján, amelyet a szokásosan elővigyázatos és gondos közigazgatási szerv hasonló körülmények között nem követett volna el, megállapítható a Közösség felelőssége (a fenti 32. pontban hivatkozott Artegodan kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontja).
40 Következésképpen az uniós bíróság feladata, hogy – miután először is megállapította, hogy a kérdéses intézmény rendelkezik‑e mérlegelési mozgástérrel – figyelembe vegye a megoldandó helyzetek összetettségét, és a szövegek alkalmazásának, illetve értelmezésének nehézségeit, a megsértett jogszabály egyértelműségét és pontosságát, valamint azt, hogy a téves jogalkalmazás szándékos, illetve nem kimenthető volt‑e (lásd ebben az értelemben a Törvényszék fenti 35. pontban hivatkozott Comafrica és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 138. és 149. pontját, valamint a T‑364/03. sz., Medici Grimm kontra Tanács ügyben 2006. január 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑79. o.] 79. és 87. pontját; lásd továbbá analógia útján valamely tagállam közösségi jog megsértéséért fennálló felelőssége kapcsán a Bíróság C‑424/97. sz. Haim‑ügyben 2000. július 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑5123. o.] 41–43. pontját). A közösségi jog megsértése abban az esetben mindenképpen kellően súlyos, ha az a felrótt kötelezettségszegést megállapító vagy az előzetes döntéshozatal keretében hozott olyan ítélet kihirdetése vagy az e területre vonatkozó olyan következetes ítélkezési gyakorlat ellenére sem szűnt meg, amelyből következik a szóban forgó magatartás jogsértő jellege (lásd analógia útján a Bíróság C‑524/04. sz. Test Claimants in the Thin Group Litigation ügyben 2007. március 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑21207. o.] 214. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
41 A jelen ügyben a felperes egyrészt – a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett – 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértésére, másrészt alapvető jogainak, különösen magánélete és javai tiszteletben tartásához való jogának megsértésére hivatkozik.
42 A Tanács azt állítja egyrészt, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése nem magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály, és mindenesetre megsértésük az ügy körülményeire tekintettel nem kellően súlyos. A Tanács másrészt azt állítja, hogy a felperes alapvető jogainak megsértése nem került jogilag megkövetelt módon megállapításra.
43 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértésén alapuló jogalapot a Törvényszék elfogadta a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítéletben (122. és 138. pont). .Következésképpen e jogsértést már megállapítottnak kell tekinteni, amint azt a felek is elismerik. A Törvényszék ellenben elutasította az indokolási kötelezettség megsértésén (a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 71. pontja) valamint a tények nyilvánvalóan téves értékelésén (a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 89. és 122. pontja) alapuló jogalapot. A Törvényszék egyébiránt nem határozott a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítéletben az arányosság elvének, az általános közösségi jogelvek és az alapvető jogok megsértésén alapuló jogalapokról (a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 123. és 138. pontja).
44 A fentiekben tárgyalt ítélkezési gyakorlatból eredő kritériumok tükrében tehát először is azt kell megvizsgálni, hogy a Tanács azzal, hogy megsértette a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdését és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdését, kellően súlyosan sértett‑e meg valamely, magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályt. Ezt követően azt kell megvizsgálni, hogy a felperes alapvető jogainak feltételezett megsértése megvalósult‑e, igenlő válasz esetén pedig azt, hogy ez a jogsértés kellően súlyos volt‑e.
A Közösségnek a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértésén alapuló felelősségéről
45 A Tanács érvelésére figyelemmel először is azt kell megvizsgálni, hogy e rendelkezések célja valóban az‑e, hogy a fenti 33. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerinti jogokat keletkeztessenek magánszemélyek részére, amint azt a felperes állítja.
46 E tekintetben, a felperes állításával szemben, a Bíróság C‑229/05. P. sz., PKK és KNK kontra Tanács ügyben 2007. január 18‑án hozott ítéletének (EBHT 2007., I‑439. o.) 110. és 111. pontja nem szolgál semmiféle releváns megállapítással a jelen ügy tekintetében. Ez az ítélet egy megsemmisítés iránti keresetre vonatkozott, és a Bíróság semmit nem állapított meg azon kérdés tekintetében, hogy az ügyben szóban forgó rendelkezések keletkeztettek‑e jogokat magánszemélyek számára.
47 Figyelemmel erre, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy ez a feltétel akkor teljesül, ha a megsértett jogszabály miközben természeténél fogva általános jellegű érdekeket véd, az érintett személyek egyéni érdekeinek védelmét is biztosítja (lásd ebben az értelemben a Bíróság 5/66., 7/66. és 13/66–24/66. sz.., Kampffmeyer és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1967. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1967., 317. o.] 340. pontját; a Törvényszék T‑209/00. sz., Lamberts kontra Médiateur ügyben 2002. április 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2203. o.] 87. pontját és a fenti 32. pontban hivatkozott Artegodan kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 72. pontját).
48 A Tanács állításával szemben, aki többek között a Törvényszék T‑256/07. sz., People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ügyben 2008. október 23‑án hozott ítéletére, az ún. „PMOI I”‑ ítéletre (EBHT 2008., II‑3019. o.) hivatkozik, a jelen ügyben szóban forgó rendelkezések nem a Közösség és a tagállamok vonatkozó hatáskörei területének behatárolására irányulnak a 2001/931 közös álláspont által létrehozott, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eljárásban előírt kétszintű együttműködési mechanizmus keretében, azt meghatározva, hogy mely nemzeti határozatok vezethetnek egy közösségi intézkedés elfogadásához (lásd ebben a tekintetben a fent hivatkozott PMOI I‑ítélet 133. pontját).
49 A 2580/2001 rendeletben előírt rendszerben ugyanis – amely a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes, a 2001/931 közös álláspontban meghatározott személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedések közösségi szintű végrehajtására irányul – a szóban forgó rendelet 2. cikkének (3) bekezdése a hivatkozott közös állásfoglalás 1. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezve inkább azokat a jogi feltételeket írja elő, amelyek mellett elfogadhatja ezeket az intézkedéseket a Közösség, amelynek hatásköre e vonatkozásban adottnak tekinthető (a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 91. és azt követő pontjai). Tehát nem pusztán hatáskört biztosító vagy jogalapra vonatkozó szabályokról van szó, mint a Tanács által hivatkozott ügyekben vagy a fenti 32. pontban hivatkozott Artegodan kontra Bizottság ügyben. Az ezen ügyekből eredő ítélkezési gyakorlat következésképpen nem releváns a jelen ügyben.
50 A felperessel egyetértve egyébiránt meg kell állapítani, hogy e korlátozó intézkedések – amelyek lényege az érdekeltek vagyona összességének befagyasztása – nyilvánvalóan azon személyek alapvető jogai gyakorlásába történő, hatóságok általi beavatkozásnak minősülnek, akik e jogok alanyai. Jóllehet annak a kérdése, hogy a jelen ügyben jogszerű‑e ez a korlátozás, egy másik kérdés, amelyet, adott esetben, e jogok feltételezett megsértése keretében kell megvizsgálni, maga az a tény, hogy ez a korlátozás csak bizonyos, az alapvető jogok védelmére vonatkozó eszközök által meghatározott feltételek mellett fogadható el (lásd például az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény [a továbbiakban: EJEE] 8. cikkének (2) bekezdését a magánélethez való jog tiszteletben tartása tekintetében), bizonyos következményekkel jár az e feltételeket végrehajtó jogszabályok jogi helyzetére.
51 Ily módon, bár a 2001/931 közös állásponttal összefüggésben tekintett 2580/2001 rendelet tárgya lényegében annak lehetővé tétele, hogy a Tanács bizonyos korlátozásokat írjon elő a magánszemélyek jogai tekintetében a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem keretében és jogcímén, e rendelet és e közös állásfoglalás rendelkezései, amelyek – korlátozó módon – előírják azokat a feltételeket, amelyek mellett megengedettek e korlátozások, az olyanok viszont, mint a hivatkozott közös állásfoglalás 1. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben tekintett szóban forgó rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében szereplők tárgya az érintett magánszemélyek egyéni érdekeinek védelme, behatárolva azon korlátozó intézkedések alkalmazásának eseteit, hatályát vagy intenzitását, amelyekre ezek korlátozódhatnak.
52 Az ilyen rendelkezések ily módon az érintett személyek egyéni érdekeinek védelmét biztosítják, következésképpen azokat a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályoknak kell tekinteni a fenti 33. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat értelmében. Amennyiben e közös állásfoglalás 1. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben tekintett szóban forgó rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében előírt érdemi feltételek nem teljesülnek, az érintett magánszemélynek ténylegesen joga van, hogy magára nézve ne tekintse kötelezőnek a szóban forgó intézkedéseket. Az ilyen jogból szükségszerűen következik, hogy az a magánszemély, akivel szemben a korlátozó intézkedéseket a szóban forgó rendelkezések által elő nem írt feltételek mellett fogadják el, kérheti az ezekből az intézkedésekből következő károk megtérítését, ha bizonyítást nyer, hogy ezek előírása a Tanács által alkalmazott érdemi jogszabályok kellően súlyos megsértésével történt (lásd analógia útján a fenti 31. pontban hivatkozott MyTravel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 48. pontját).
53 Másodszor az e jogszabályok kellően súlyos megsértésére vonatkozó feltétel tekintetében először is meg kell állapítani a Tanács jelen ügyben fennálló mérlegelési jogkörének terjedelmét.
54 E tekintetben meg kell állapítani, hogy ha a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik is a közös kül‑ és biztonságpolitika alapján elfogadott közös álláspontnak megfelelően az EK 60., EK 301. és EK 308. cikk alapján gazdasági és pénzügyi szankciós intézkedések meghozatala érdekében figyelembe veendő elemeket illetően, különösen azon célszerűségi szempontokra vonatkozóan, amelyeken az ilyen határozatok alapulnak (lásd a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 97. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), ez azonban a 2001/931 közös állásfoglalás 1. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében meghatározott, valamely személlyel, csoporttal vagy szervezettel szemben pénzeszközeik befagyasztása iránti intézkedés alkalmazásának jogi feltételeihez kapcsolódik (lásd a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 92. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
55 A 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése értelmében a Tanács egyhangúlag és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4)–(6) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban eljárva megállapítja, felülvizsgálja és módosítja azoknak a személyeknek, csoportoknak és szervezeteknek a listáját, akikre, illetve amelyekre az említett rendelet vonatkozik. A szóban forgó listát tehát a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban az ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kell összeállítani, amelyek arra utalnak, hogy az illetékes hatóság határozatot hozott az érintett személyekkel, csoportokkal és szervezetekkel szemben, függetlenül attól, hogy a határozat komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények alapján terrorcselekmény, vagy ilyen cselekmény elkövetésének kísérlete, abban való részvétel vagy annak elősegítése miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, illetve ilyen bűncselekmények miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e. „Illetékes hatóság” az igazságügyi hatóság, vagy ha az nem rendelkezik illetékességgel, akkor az e téren illetékességgel rendelkező megfelelő hatóság. Egyébiránt a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban a listán szereplő személyek és szervezetek nevét rendszeresen és legalább hathavonként felül kell vizsgálni annak érdekében, hogy meg lehessen győződni arról, hogy a listán tartásuk továbbra is indokolt‑e.
56 A fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 93. pontjában a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy ezekből a rendelkezésekből a korábbi ítéletekben arra a következtetésre jutott, hogy annak ellenőrzése, hogy van‑e olyan nemzeti hatósági határozat, amely megfelel a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében szereplő fogalommeghatározásnak, úgy tűnik, lényeges előzetes feltétele a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozat Tanács általi meghozatalának, míg az e határozathoz kapcsolódó további intézkedések nemzeti szinten történő ellenőrzése elengedhetetlennek tűnik a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozat elfogadásával összefüggésben.
57 A Törvényszék ezen állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a Tanács nem rendelkezik semmiféle mérlegelési jogkörrel annak értékelése során, hogy fennállnak‑e valamely ügyben azon ténybeli és jogi elemek, amelyek befolyásolhatják a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében meghatározott személyekkel, csoportokkal vagy szervezetekkel szemben pénzeszközeik befagyasztása iránti intézkedés alkalmazását. Ugyanez vonatkozik különösen az ügyiratok olyan pontos információi, illetve anyagai meglétére irányuló vizsgálatra, amelyek arra utalnak, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti fogalommeghatározásnak megfelelő nemzeti hatóság az érdekelt vonatkozásában ilyen határozatot hozott, illetve, a továbbiakban, az e határozathoz nemzeti szinten kapcsolódó későbbi határozatok vizsgálatára (lásd e tekintetben a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ügyben hozott ítélet 96. pontját és az Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran/People’s Mojahedin Organization of Iran pénzeszközeinek befagyasztásával kapcsolatos ügyekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot).
58 Mindazonáltal a felperes állításával ellentétben ez a puszta körülmény önmagában nem elegendő ahhoz, hogy e rendelkezések megsértése a Közösség felelősségének megállapíthatósága tekintetében kellően súlyosnak minősüljön a jelen ügyben. Amint ugyanis arra már a fenti 37–39. pontban emlékeztettünk, a bíróság feladata, hogy figyelembe vegye különösen a megoldandó helyzetek jogi és ténybeli összetettségét, és a szövegek alkalmazásának, illetve értelmezésének nehézségeit is.
59 A jelen ügyben azt is ki kell emelni, hogy a 2580/2001 rendeletben és a 2001/931 közös álláspontban előírt korlátozó intézkedések az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa 2001. szeptember 28‑i 1373. (2001) számú határozatának közösségi szinten történő végrehajtására irányulnak, amely stratégiákat állapít meg arra, hogy minden eszközzel küzdjenek a terrorizmus, és különösen annak finanszírozása ellen (a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 4–12. pontja).
60 Amint azt a Bíróság egy másik, a gazdasági jellegű korlátozó intézkedések közösségi rendszerének keretében már megállapította, amely intézkedések szintén a Biztonsági Tanácsnak az Egyesült Nemzetek Alapokmánya VII. fejezete alapján elfogadott határozatait hajtották végre, a hivatkozott alapokmánynak megfelelő valamennyi eszközzel való küzdelem a nemzetközi béke és biztonság terrorcselekményekkel történő fenyegetése elleni alapvető közérdekű célkitűzésnek minősül a nemzetközi közösség számára, amely főszabály szerint igazolja az olyan korlátozó intézkedések elfogadását, mint a jelen ügyben szereplők, bizonyos személyekkel szemben (a Bíróság C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑6351. o.; a továbbiakban: a Bíróság Kadi‑ügyben hozott ítélete] 361–363. pontját). E közérdekű célkitűzés alapvető jelentősége, és az a sajátos kényszer, hogy e célkitűzés „valamennyi eszközzel” történő elérése köti az Unió érintett intézményeit az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának nyomatékos kérésére, egyaránt olyan tényezők, amelyeket figyelembe kell venni a fenti 34. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően.
61 A jelen ügyben ennélfogva a Törvényszék feladata, hogy megvizsgálja a megoldandó helyzet jogi és ténybeli összetettségét a felperes sajátos esetében, valamint a 2580/2001 rendelet és a 2001/931 közös álláspont vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazási vagy értelmezési nehézségét, figyelembe véve különösen a követett közérdekű célkitűzések elsődlegességét annak megállapítása érdekében, hogy a Tanács téves jogalkalmazása olyan szabálytalanságnak minősül‑e, amelyet a szokásosan elővigyázatos és gondos közigazgatási szerv hasonló körülmények között nem követett volna el (lásd a fenti 39. pontot).
62 Ennek keretében ugyan a 2001/931 közös álláspont 4. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértése egyértelműen megállapításra került (a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 113. pontja), figyelembe kell venni e rendelkezések értelmezésének és alkalmazásának a jelen ügyben felmerült különös nehézségeit. E tekintetben a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy valamely, pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedés elfogadásának a hivatkozott rendelkezésekben előírt feltételei szó szerinti és rendszertani, a pénzeszközök befagyasztása közösségi rendszere egészének fényében és a követett közérdekű célkitűzésekre figyelemmel történő értelmezéséhez fűződő nehézségek hasonló precedens hiányában ésszerű magyarázatot adhattak a Tanács által e rendelkezések alkalmazása során elkövetett tévedésre, hogy megalapozatlanul támaszkodott a Raad van State (Államtanács, Hollandia) 1995. február 21‑én hozott ítéletére (a továbbiakban a Raad van State ítélete), valamint az arrondissementsrechtbank te ‘s‑Gravenhage (hágai körzeti bíróság, a továbbiakban: rechtbank), Sector Bestuurrecht, rechtseenheidskamer Vreemdelingenzaken (közigazgatási jogi szekció, egységes jogalkalmazási tanács, külföldiekre vonatkozó ügyek) 1997. szeptember 11‑ei határozatára (a továbbiakban: a rechtbank határozata).
63 Meg kell ugyanis állapítani, hogy e rendelkezéseknek a megfogalmazása sem egyértelmű. Ily módon, a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében „illetékes hatóság az igazságügyi hatóság, vagy ha az nem rendelkezik az e bekezdés hatálya alá tartozó területen illetékességgel, akkor az e téren illetékességgel rendelkező megfelelő hatóság”. Semmilyen meghatározás nem utal arra, hogy mi lehet egy „illetékességgel rendelkező,” az „e bekezdés hatálya alá tartozó területen”, nevezetesen különösen valamely terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy büntetőeljárás megindításával kapcsolatos területen illetékes hatóságnak megfelelő hatóság. Egyébiránt nehezen képzelhető el, hogy az Unió bármely tagállamának igazságügyi hatóságai, amely állam jogállamnak minősül és egy jogi unió tagja, „semmilyen illetékességgel” ne rendelkezzenek e területen. Hasonlóképpen, ennek következtében, sem a „nyomozás vagy büntetőeljárás” terrorcselekmény okán történő megindításának fogalma, sem az „ilyen bűntettek miatt kiszabott ítéletek” fogalma nem értelmezhető könnyen. Egyébiránt nem került előírásra, hogy e rendelkezéseket a nemzeti jogra vonatkoztatva és az arra történő utalással kell értelmezni, vagy ezeknek önálló tartalma van az uniós jogban, amelyet kizárólag az uniós bíróság értelmezhet. Egyik esetben sem nyilvánvaló, hogy e rendelkezések különböző nyelvi változatai ugyanazt a háttérben húzódó nemzeti valóságot fedik le. Ily módon bizonyos nyelvi változatokban az alkalmazott kifejezések szigorú értelemben vett büntetőjogi kifejezések, míg más nyelvi változatokban értelmezésük eltávolodhat e szigorúan büntetőjogi kerettől.
64 Meg kell egyébként állapítani, hogy a jelen ügyben a Tanács felelőssége nem mint a jogalkotó hatóság, a szóban forgó rendelkezések kibocsátójának felelőssége vitatott, hanem mint az e rendelkezések végrehajtásáért felelős közigazgatási hatóságé.
65 Márpedig a szóban forgó rendelkezések értelmezésének fent hivatkozott nehézségei szükségszerűen jelentős nehézségeket okoztak végrehajtásuk tekintetében is, amit a Törvényszék e sajátos jogvitára vonatkozó bőséges ítélkezési gyakorlata tanúsít (a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I és Sison II‑ítéleteken kívül lásd a Törvényszék T‑228/02. sz., Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletét, az ún. OMPI‑ítéletet [EBHT 2006., II‑4665. o.] a T‑327/03. sz., Al‑Aqsa kontra Tanács ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletét, az ún. Al‑Aqsa I‑ítélet [az EBHT‑ban nem tették közzé]; a fenti 48. pontban hivatkozott PMOI I‑ítéletet, a T‑284/08. sz., People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ügyben 2008. december 4‑én hozott ítéletét, az ún. PMOI II‑ítéletet [EBHT 2008., II‑3487. o.], jelenleg fellebbezés alatt a C‑27/09. P. sz. ügyben); a T‑37/07. és T‑323/07. sz., El Morabit kontra Tanács egyesített ügyekben 2009. szeptember 2‑án hozott ítéletét [az EBHT‑ban nem tették közzé], a T‑348/07. sz., Al‑Aqsa kontra Tanács ügyben 2010. szeptember 9‑én hozott ítéletét, az ún. Al‑Aksa II‑ítéletet [az EBHT‑ban nem tették még közzé] és a T‑49/07. sz., Fahas kontra Tanács 2010. december 7‑én ügyben hozott ítéletét [az EBHT‑ban még nem tették közzé]). A Törvényszék mintegy tíz ügy vizsgálatával, több éven keresztül dolgozta ki a szóban forgó rendelkezések értelmezésének racionális és koherens keretét. Az ítélkezési gyakorlat fokozatos kidolgozásának e folyamata különösen a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 91. és azt követő pontjaiban észlelhető, amely pontok a vonatkozó korábbi ítéletek összefoglalását adják.
66 Konkrétabban, először is meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítéletben semmiféle támpontot nem adott azon kérdést illetően, hogy a Raad van State ítélete és a rechtbank határozata a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti illetékes nemzeti hatóság által hozott határozatoknak minősülnek‑e (lásd e tekintetben a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 242. pontját). Ez az ítélet tehát nem szolgálhat precedensként a Tanács számára a fenti 40. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a jelen ügyben megtámadott aktusok elfogadására irányuló eljárás során.
67 A jelen ügyben, ellenben, a Törvényszék a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 46–70. pontjában és a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 88., 90. és 100–106. pontjában – amelyekre itt hivatkozunk – alaposan megvizsgálta a nemzeti hatóságok azon határozatainak tartalmát, hatályát és körülményeit, amelyeken a megtámadott aktusok, nevezetesen a Raad van State ítélete és a rechtbank határozata alapult.
68 E nemzeti határozatoknak a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése tekintetében történő minősítését illetően – amelyre a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 107. és azt követő pontjaiban került sor – meg kell állapítani, hogy a Törvényszék – első ízben – bizonyos általános kritériumokat állapított meg a hivatkozott Sison II‑ítélet 111. pontjában e rendelkezések értelmezése és alkalmazása vonatkozásában. A Törvényszék ennek megfelelően úgy „ítél[te] meg”, hogy a jelen ügyben szereplő rendelkezések megfogalmazására, összefüggéseire és céljaira tekintettel, valamint a nemzeti hatóságoknak a pénzeszközök befagyasztása iránti, a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében előírt eljárásban betöltött kiemelkedő szerepére tekintettel a „nyomozás vagy büntetőeljárás megindítását elrendelő határozat”, – annak érdekében, hogy arra a Tanács érvényesen hivatkozhasson – közvetlenül és elsődlegesen az érdekelt vonatkozásában, a terrorizmus elleni küzdelem céljából, az érdekeltnek a terrorizmusban való részvétele miatti megelőző vagy megtorló jellegű intézkedés meghozatalára irányuló nemzeti eljárás részét kell, hogy képezze. A Törvényszék pontosította, hogy nem felel meg e követelménynek valamely nemzeti igazságügyi hatóság által hozott olyan határozat, amely mindössze kiegészítőleg és mellékesen tesz említést az érdekelt ilyen tevékenységben való lehetséges érintettségéről, valamely, például polgári jogi jogokra és kötelezettségekre vonatkozó megállapítás keretében.
69 A jelen ügyben a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 113. pontjában a Törvényszék a megszorító értelmezés kritériumából – amelyet ily módon értelmezett – azt vezette le, hogy a felperesnek a Raad van State és a rechtbank előtti eljárásai tárgya egyáltalán nem a terrorcselekményekben való esetleges részvételének megtorlása volt, hanem azok kizárólag azon határozat jogszerűségének felülvizsgálatát érintették, amellyel a holland igazságügyi államtitkár megtagadta vele szemben a menekülti jogállás elismerését és a hollandiai tartózkodási engedély megadását.
70 A Törvényszék ugyanakkor a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 114. pontjában azt is elismerte, hogy a Raad van State és a rechtbank ezen eljárások alkalmával tudomást szerzett Hollandia belbiztonsági szolgálatának (a továbbiakban: BVD) a felperes Fülöp-szigeteken elkövetett egyes terrorista tevékenységekben való állítólagos érintettségére vonatkozó iratanyagáról, noha e tényekkel kapcsolatosan nem rendelt el nyomozás, még kevésbé büntetőeljárás megindítását a felperessel szemben.
71 Hangsúlyozni kell mindazonáltal, hogy a felperes állításával szemben, azt, hogy a holland igazságügyi államtitkár megtagadta vele szemben a menekülti jogállás elismerését és a hollandiai tartózkodási engedély megadását – lényegében azzal indokolva, hogy Hollandiából irányította, illetve megpróbálta irányítani a New People’s Armyt (NPA) a Fülöp-szigeteki kommunista párt (CPP) katonai ágát, amely a Fülöp-szigeteken számtalan terrorcselekményért volt felelős – lényegében helybenhagyta a rechtbank a Raad van State ítéletét követően, és az után, hogy e bíróság megismerte a BVD iratait (lásd a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 63., 66. és 68–70. pontját). A Tanács tehát semmiféle értékelési hibát nem követett el, amikor e ténybeli körülményekre hivatkozott, és nem lépte át mérlegelési jogkörének határait sem.
72 Végül emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítéletben (88., 89. és 122. pont) a Törvényszék elutasította a felperesnek a tények nyilvánvalóan téves értékelésén alapuló jogalapját. Többek között azt állapította meg, hogy a megtámadott aktusokhoz csatolt indokolásokban szereplő tényállításokat megfelelően alátámasztják a Törvényszékhez benyújtott egyes iratok, konkrétabban a Raad van State és a rechtbank által tett megfellebbezhetetlen ténymegállapítások. Márpedig e ténymegállapítások a felperesnek a Fülöp-szigeteken elkövetett terrorcselekményekben való részvételére vonatkoznak, arra a tényre, hogy irányító szerepet játszott a CPP‑ben és az NPA‑ban, valamint azokra a kapcsolatokra, amelyeket más terrorszervezetek irányítóival tartott fenn (lásd e tekintetben a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet 46–70. pontját, amelyeket a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítélet 106. pontja is átvesz).
73 E körülményekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy – először is – a jelen ügy megoldásához szükséges jogi és ténybeli értékelések összetettségére, másodsorban a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdése értelmezésének és alkalmazásának nehézségeire tekintettel, a jelen ügy körülményei között és a fenti 1. pontban hivatkozott Sison I‑ítélet kihirdetését megelőző állandó ítélkezési gyakorlat hiányában, és – harmadsorban – a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemhez kapcsolódó, a szóban forgó rendelet által követett közérdekű célkitűzés alapvető jelentőségére tekintettel, a hivatkozott rendelkezéseknek a Tanács általi megsértése, jóllehet ez egyértelműen megállapításra került, azon sajátos kényszerítő körülményekkel és felelősséggel magyarázható, amelyek ezen intézményt terhelik, és olyan szabálytalanságnak minősül, amelyet bármely szokásosan elővigyázatos és gondos közigazgatási szerv hasonló körülmények között elkövetett volna.
74 A Törvényszék következésképpen úgy ítéli meg, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértése, bármily egyértelműen került is megállapításra, nem tekinthető a közösségi jog olyan kellően súlyos megsértésének, amely alapján megállapítható a Közösség szerződésen kívüli felelőssége a felperessel szemben.
A Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapításáról a felperes alapvető jogainak hivatkozott megsértése okán
75 A jelen ügyben nem vitatott, hogy azok az alapvető jogok, amelyek megsértésére a felperes hivatkozott, olyan jogszabályok, amelyek jogokat keletkeztetnek a magánszemélyek számára. Ezek megsértése – ennek megállapítását feltételezve – következésképpen olyan jellegű, hogy ennek alapján megállapítható a Közösség szerződésen kívüli felelőssége, amennyiben a jogsértés kellően súlyos.
76 E tekintetben a felperes nem a pénzeszközök befagyasztásának a 2580/2001 rendelet által végrehajtott általános rendszere – mint olyan –jogellenességét kifogásolja az alapvető jogokra tekintettel, hanem kizárólag e rendelet nem megfelelő alkalmazását az ügy sajátos körülményei között, amiből a szóban forgó jogsértés következett.
77 Továbbá az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa egyéb határozatai végrehajtásából következő ilyen rendszernek vagy a hasonló rendszereknek az érintettek alapvető jogaival való, főszabály szerinti összeegyeztethetőségét a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlata már egyértelműen megállapította (a tulajdonhoz való jogot illetően lásd a Bíróságnak fenti 60. pontban hivatkozott Kadi‑ügyben hozott ítéletének 361–366. pontját és a Törvényszék T‑246/08. és T‑332/08. sz., Melli Bank kontra Tanács egyesített ügyekben 2009. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑2629. o.] 111. és 112. pontját; a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való jogot illetően a Törvényszék T‑253/02. sz., Ayadi kontra Tanács ügyben 2006. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑2139. o.] 126. pontját, amelyet a Bíróság a fellebbezés során helybenhagyott; az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását illetően a fenti 65. pontban hivatkozott El Morabit kontra Tanács ügyben hozott ítélet 40. pontját és a fenti 65. pontban hivatkozott Fahas kontra Tanács ügyben hozott ítélet 64–68. pontját).
78 Tehát nem a 2580/2001 rendeletben előírt korlátozó intézkedések – mint ilyenek – elfogadása minősül a felperes alapvető jogai megsértésének, hanem az a puszta körülmény, hogy ezeket az intézkedéseket a felperes tekintetében a megtámadott aktusokban olyan körülmények között fogadták el, amelyek nem voltak teljes egészében összeegyeztethetők a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2850/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében éppen a célból előírtakkal, hogy korlátozzák a hatóságok e jogokba történő beavatkozásának lehetőségeit (lásd a fenti 50. és 51. pontot).
79 Márpedig fentebb már megállapításra került, hogy a megtámadott aktusoknak a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében előírt feltételekkel való ezen összeegyeztethetetlensége, bár jogellenesnek minősül, mégsem tekinthető a közösségi jog olyan kellőképpen súlyos megsértésének, amely megalapozza a Közösség felelősségét a felperessel szemben.
80 Mivel a felperes alapvető jogainak hivatkozott megsértése nem választható el e jogellenességtől, és kizárólag erre irányul, azt a következtetést kell levonni, hogy e jogsértés nem kellőképpen súlyos ahhoz, hogy a jelen ügy sajátos körülményei között megalapozza a Közösség szerződésen kívüli felelősségét (lásd analógia útján a fenti 32. pontban hivatkozott Artegodan kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 131., 132. és 136. pontját).
81 E tekintetben meg kell továbbá állapítani, hogy sem az Európai Unió Alapjogi Chartájával, sem az EJEE‑vel – amelyek a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogot biztosítják – nem ellentétes az, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítása a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között a felperes által hivatkozott alapvető jogok kellően súlyos megsértésének elismerésétől függjön. Konkrétabban az EJEE első jegyzőkönyvében biztosított jogokat illetően az Emberi Jogok Európai Bírósága egyébiránt figyelembe vette a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítására irányuló „kereset keretében megállapítandó körülményekből eredő különböző korlátozásokat”, amelyek az állandó ítélkezési gyakorlat szerint magukba foglalják az e jogsértés fennállására vonatkozó feltételt, hogy le lehessen vonni azt a következtetést, miszerint a közösségi jog az alapvető jogoknak az EJEE mechanizmusa által biztosítottal egyenértékű védelmet biztosít (lásd az EJEB, 2005. június 30‑i Bosphorus Hava Yollari Turizm ve Ticaret Anonim Şirketi kontra Írország ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára 2005‑VI, 88., 163. és 165. §).
82 A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a Közösség a Tanácsnak felrótt jogellenes magatartásból eredően fennálló szerződésen kívüli felelőssége megállapításának feltétele a jelen ügyben nem teljesül.
83 A keresetet ennélfogva el kell utasítani, anélkül hogy szükséges lenne a Közösség szerződésen kívüli felelőssége megállapítására vonatkozó egyéb feltételeket megvizsgálni.
A költségekről
84 A Törvényszék eljárási szabályzata 87. cikkének 1. §‑a alapján a költségekről az eljárást befejező ítéletben vagy végzésben kell határozni. E rendelkezésnek megfelelően a Törvényszék a fenti 1. pontban hivatkozott Sison II‑ítéletben a költségekről nem határozott.
85 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség, illetve kivételes körülmények fennállása esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának első bekezdése egyébiránt úgy rendelkezik, hogy az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.
86 A jelen ügyben a Tanács pervesztes lett a megsemmisítés iránti kereset tekintetében, a felperes azonban pervesztes lett a kártérítési kereset tekintetében. Mivel a megsemmisítési iránti kereset és a kártérítési kereset az eljárás folyamán végig elkülönítetten került kezelésre, a Törvényszék a fent hivatkozott rendelkezéseket akkor alkalmazza helyesen, ha úgy határoz, hogy a Tanács viseli a megsemmisítés iránti keresettel kapcsolatos eljárás felei költségeinek összességét, míg a felperes viseli a kártérítési keresettel kapcsolatos eljárás felei költségeinek összességét. Egyébiránt úgy kell határozni, hogy a Holland Királyság, Nagy-Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága, valamint a Bizottság maguk viselik saját költségeiket.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a kártérítési keresetet elutasítja.
2) Az Európai Unió Tanácsa a megsemmisítés iránti keresettel kapcsolatos költségek tekintetében maga viseli saját költségeit, valamint Jose Maria Sison költségeit.
3) Jose Maria Sison a kártérítési keresettel kapcsolatos költségek tekintetében maga viseli saját költségeit, valamint a Tanács költségeit.
4) A Holland Királyság, Nagy-Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága, valamint az Európai Bizottság maguk viselik saját költségeiket.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2011. november 23‑i nyilvános ülésen.
Aláírások