AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
(kibővített nyolcadik tanács)
2009. június 11.(*)
„Állami támogatások – Az olasz hatóságok által bizonyos, közszolgáltatásokat nyújtó vállalkozások számára adómentességek és kedvezményes kölcsönök formájában nyújtott támogatási program – A támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat – Létező támogatások vagy új támogatások – Az EK 86. cikk (2) bekezdése”
A T‑222/04. sz. ügyben,
az Olasz Köztársaság (képviseli kezdetben: I. Braguglia, később: R. Adam és I. Bruni, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: M. Fiorilli avvocato dello Stato)
felperesnek
az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: V. Di Bucci, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az Olaszország által többségi köztulajdonban lévő, közszolgáltatásokat nyújtó vállalkozások számára adómentességek és kedvezményes kölcsönök formájában nyújtott állami támogatásról szóló, 2002. június 5‑i 2003/193/EK bizottsági határozat (HL 2003. L 77., 21. o.) 2. cikkének megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA
(kibővített nyolcadik tanács),
tagjai: M. E. Martins Ribeiro elnök, D. Šváby, S. Papasavvas, N. Wahl (előadó) és A. Dittrich bírák,
hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. április 16‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1. A nemzeti jogi háttérről
1 A legge n°142 ordinamento delle autonomie locali (a helyi önkormányzatok szervezetéről szóló, 1990. június 8‑i 142. törvény, a GURI 1990. június 12‑i 135. száma, a továbbiakban: 142/90 törvény) Olaszországban, különösen a víz‑, gáz‑ és villamosenergia‑elosztási, valamint a szállítási ágazatban elrendelte a helyi önkormányzatok rendelkezésére álló, a szervezetet érintő jogi lehetőségek reformját. Az említett törvény módosított 22. cikke lehetővé tette, hogy a helyi önkormányzatok közszolgáltatások nyújtása érdekében különböző jogi formában társaságokat hozzanak létre. E jogi formák között szerepel a kereskedelmi társaságok vagy a többségi köztulajdonban lévő korlátozott felelősségű társaságok (a továbbiakban: 142/90 törvény szerinti társaságok) létrehozása is.
2 Ezzel összefüggésben a legge n°488 di conversione in legge, con modificazioni, del decreto‑legge 1°luglio 1986, n°318, recante provvedimenti urgenti per la finanza locale (a helyi pénzügyek érdekében sürgős intézkedések bevezetéséről szóló, 1986. július 1‑jei 318. törvényrendelet módosításokkal történő törvénnyé alakításáról szóló, 1986. augusztus 9‑i 488. törvény, a GURI 1986. augusztus 18‑i 190. száma) 9a. cikke értelmében a Cassa Depositi e Prestiti (a továbbiakban: CDDPP) 1994 és 1998 között különleges kamatozású kölcsönöket nyújtott a 142/90 törvény szerinti, közszolgáltatásokat nyújtó társaságoknak (a továbbiakban: a CDDPP kölcsönei).
3 Továbbá a legge nº 549 (su) misure di razionalizzazione della finanza pubblica (a közpénzügyek racionalizálását célzó intézkedésekről szóló, 1995. december 28‑i 549. törvény, a GURI 1995. december 29‑i 302. számának rendes melléklete, a továbbiakban: 549/95 törvény) 3. cikke 69. és 70. bekezdésének, valamint a decreto‑legge n°331 (su) armonizzazione delle disposizioni in materia di imposte sugli oli minerali, sull’alcole, sulle bevande alcoliche, sui tabacchi lavorati e in materia di IVA con quelle recate da direttive CEE e modificazioni conseguenti a detta armonizzazione, nonché disposizioni concernenti la disciplina dei centri autorizzati di assistenza fiscale, le procedure dei rimborsi di imposta, l’esclusione dall’ILOR dei redditi di impresa fino all’ammontare corrispondente al contributo diretto lavorativo, l’istituzione per il 1993 di un’imposta erariale straordinaria su taluni beni ed altre disposizioni tributarie ([különböző tárgykörökre vonatkozó] adórendelkezések harmonizálásáról szóló, 1993. augusztus 30‑i 331. törvényrendelet, a GURI 1993. augusztus 30‑i 203. száma, a továbbiakban: 331/93 törvényrendelet) együttesen értelmezett rendelkezései értelmében a következő intézkedéseket vezették be a 142/90 törvény szerinti társaságok javára:
– a különleges vállalkozások és önkormányzati vállalkozások 142/90 törvény szerinti társaságokká történő átalakítása során megvalósított eszközátruházásokat terhelő valamennyi adó alóli mentesség (a továbbiakban: átruházásokat terhelő adók alóli mentesség);
– a társasági adó – azaz a jogi személyek nyereségét terhelő adó és a helyi jövedelemadó – alóli teljes mentesség három éven keresztül, és legkésőbb az 1999‑es pénzügyi évig (a továbbiakban: társasági adó alóli hároméves mentesség).
2. Közigazgatási eljárás
4 Az említett intézkedésekre vonatkozó panaszt követően a Bizottság az 1997. május 12‑i, június 16‑i és november 21‑i levelében e tekintetben tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól.
5 1997. december 17‑i levelükben az olasz hatóságok részben megadták a kért tájékoztatást. Az olasz hatóságok kérésére egyébként 1998. január 19‑én találkozót is tartottak.
6 1999. május 17‑i levelében a Bizottság értesítette az olasz hatóságokat az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítására vonatkozó határozatáról. E határozatot 1999. július 31‑én közzétették az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (HL C 220., 14. o.).
7 A Bizottság, miután észrevételeket kapott az érdekelt harmadik személyektől és az olasz hatóságoktól, az utóbbiaktól többször is kiegészítő tájékoztatást kért. Egyrészről a Bizottság, másrészről az olasz hatóságok, valamint a beavatkozó érdekelt harmadik személyek közötti találkozókra is sor került.
8 A 142/90 törvény szerinti bizonyos társaságok, úgymint az ACEA SpA, az AEM SpA és az Azienda Mediterranea Gas e Acqua SpA (AMGA), amelyek egyébként a jelen ügy tárgyát képező határozat ellen megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak be (T‑297/02., T‑301/02., illetve T‑300/02. sz. ügy), különösen arra hivatkoztak, hogy a kérdéses három intézkedéstípus nem jelent állami támogatást.
9 Az olasz hatóságok és a Confederazione Nazionale dei Servizi (Confservizi), többek között a 142/90 törvény szerinti társaságokat és olaszországi különleges önkormányzati vállalkozásokat tömörítő szövetség, lényegében csatlakoztak ezen állásponthoz.
10 A Bundesverband der deutschen Industrie eV (BDI), a német gyáriparosok országos szövetsége ezzel szemben úgy vélte, hogy a kérdéses intézkedések nemcsak Olaszországban, hanem Németországban is versenytorzításokat okozhatnak.
11 Ugyanígy a Gas‑it, a gázelosztó ágazat magán gazdasági szereplőinek olasz társulása, kijelentette, hogy a kérdéses intézkedések, különösen a társasági adó alóli hároméves mentesség, állami támogatásokat jelentenek.
12 2002. június 5‑én a Bizottság elfogadta a 142/90 törvény szerinti társaságok számára adómentességek és kedvezményes kölcsönök formájában Olaszország által nyújtott állami támogatásról szóló 2003/193/EK határozatot (HL 2003. L 77., 21. o., a továbbiakban: megtámadott határozat).
3. Megtámadott határozat
13 A Bizottság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy vizsgálata csak a kérdéses intézkedésekkel bevezetett általános hatályú támogatási programokra terjed ki, a különböző vállalkozásoknak nyújtott egyedi támogatásokra nem, úgyhogy a megtámadott határozatban foglalt vizsgálata általános és elvont. E tekintetben kijelenti, hogy az Olasz Köztársaság „nem nyújtott egyedi adókedvezményeket, és nem jelentett be [neki] […] semmilyen egyedi támogatási esetet az értékeléséhez szükséges valamennyi információ vele való közlésekor”. A Bizottság megjegyzi, hogy következésképpen úgy véli, köteles elvégezni a kérdéses programok általános és elvont vizsgálatát mind minősítésük, mind pedig a közös piaccal való összeegyeztethetőségük tekintetében (a megtámadott határozat (42)–(45) preambulumbekezdése).
14 A Bizottság szerint a CDDPP kölcsönei és a társasági adó alóli hároméves mentesség állami támogatást jelentenek. A 142/90 törvény szerinti társaságok számára állami forrásokból ilyen előnyök nyújtása ugyanis megerősíti azok versenyhelyzetét az ugyanezen szolgáltatásokat nyújtani kívánó összes többi vállalkozáshoz képest (a megtámadott határozat (48)–(75) preambulumbekezdése). A kérdéses intézkedések a közös piaccal összeegyeztethetetlenek, mivel nem felelnek meg sem az EK 87. cikk (2) és (3) bekezdésében foglalt feltételeknek, sem pedig az EK 86. cikk (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, továbbá sértik az EK 43. cikket (a megtámadott határozat (94)–(122) preambulumbekezdése).
15 A Bizottság szerint az átruházásokat terhelő adók alóli mentesség azonban nem jelent az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást, mivel ezen adók valamely új gazdasági jogalany létrehozásakor vagy különböző gazdasági jogalanyok közötti eszközátruházáskor fizetendők. Márpedig egyrészről az önkormányzati vállalkozások, másrészről pedig a 142/90 törvény szerinti társaságok lényegében ugyanazon gazdasági jogalanyt testesítik meg. Ennélfogva az említett adók alóli mentességüket igazolja a rendszer természete és szerkezete (a megtámadott határozat (76)–(81) preambulumbekezdése).
16 A megtámadott határozat rendelkező része a következőképpen szól:
„1. cikk
Az átruházásokat terhelő adók alóli mentesség […] nem jelent az [EK] 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatást.
2. cikk
A társasági adó alóli hároméves mentesség […] és [a CDDPP] […] kölcsöneiből eredő előnyök az [EK] 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást jelentenek.
E támogatások a közös piaccal nem egyeztethetők össze.
3. cikk
Olaszország minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a kedvezményezett a 2. cikkben említett, számára jogellenesen nyújtott támogatást visszatérítse.
A támogatás visszatéríttetése a nemzeti eljárások szerint haladéktalanul megtörténik, amennyiben ezek lehetővé teszik a [megtámadott] határozat hatékony és azonnali végrehajtását.
A visszatéríttetendő támogatás azon időponttól kezdődően tartalmazza a kamatokat, amikor a kedvezményezett a jogellenes támogatást megkapta, annak tényleges visszatérítése időpontjáig. E kamatok kiszámítása a regionális támogatások támogatási egyenértékének kiszámításához alkalmazott irányadó kamatláb alapján történik.
[…]”
Az eljárás és a felek kérelmei
17 2002. augusztus 8‑án a megtámadott határozat ellen az Olasz Köztársaság megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be a Bírósághoz, amely keresetet a C‑290/02 szám alatt vették nyilvántartásba. A Bíróság megállapította, hogy e kereset, valamint a T‑292/02., T‑297/02., T‑300/02., T‑301/02. és a T‑309/02. sz. ügyekben benyújtott keresetek tárgya ugyanaz, azaz a megtámadott határozat megsemmisítése, és hogy ezek kapcsolódó ügyek, mivel az egyes ügyekben előterjesztett jogalapok igen nagy részben fedik egymást. 2003. június 10‑i végzésével a Bíróság a C‑290/02. sz. ügyben az alapokmánya 54. cikkének harmadik bekezdése értelmében felfüggesztette az eljárást az Elsőfokú Bíróság T‑292/02., T‑297/02., T‑300/02., T‑301/02. és T‑309/02. sz. ügyekben hozott, eljárást befejező határozatának kihirdetéséig.
18 2004. június 8‑i végzésével a Bíróság úgy határozott, hogy a C‑290/02. sz. ügyet az Elsőfokú Bíróság elé utalja, amely a Bíróság alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 51. és 54. cikkének módosításáról szóló, 2004. április 26‑i 2004/407/EK, Euratom tanácsi határozat (HL L 132., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 5. kötet, 85. o.) 2. cikkében foglalt rendelkezések értelmében hatáskört kapott a tagállamok által a Bizottság ellen benyújtott keresetek elbírálására. Ezen ügyet így az Elsőfokú Bíróság Hivatalánál a T‑222/04 szám alatt vették nyilvántartásba.
19 Az Elsőfokú Bíróság az eljárási szabályzatának 14. cikke alapján és a nyolcadik tanács javaslatára az ügyet a feleknek az említett eljárási szabályzat 51. cikke szerinti meghallgatását követően kibővített ítélkező testület elé utalta.
20 Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (kibővített nyolcadik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.
21 Az Elsőfokú Bíróság kibővített nyolcadik tanácsának elnöke 2008. március 13‑i végzésével az eljárási szabályzat 50. cikkének megfelelően a T‑292/02., T‑297/02., T‑300/02., T‑301/02., T‑309/02., T‑189/03. és a T‑222/04. sz. ügyeket a szóbeli szakasz lefolytatása céljából egyesítette.
22 A felek előadásait és az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszait a 2008. április 16‑án tartott tárgyaláson hallgatták meg.
23 Az Olasz Köztársaság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét.
24 A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– az Olasz Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
25 Keresetének alátámasztására az Olasz Köztársaság lényegében több, a következőképpen csoportosítandó és vizsgálandó jogalapra is hivatkozik:
– mind a társasági adó alóli hároméves mentesség, mind pedig a CDDPP kölcsönei állami támogatásnak való minősítése tekintetében az EK 87. cikk (1) bekezdésének és az indokolási kötelezettségnek a megsértése;
– a kérdéses intézkedések új támogatásnak való minősítésekor elkövetett hiba és e tekintetben az EK 88. cikk (1) bekezdésének megsértése;
– az EK 86. cikk (2) bekezdésének téves alkalmazása;
– a vizsgálat hiányos jellege miatt az eljárási szabályok megsértése.
1. Mind a társasági adó alóli hároméves mentesség, mind pedig a CDDPP kölcsönei állami támogatásnak való minősítése tekintetében az EK 87. cikk (1) bekezdésének megsértésére alapított, első jogalapról
26 E jogalap keretében az Olasz Köztársaság úgy érvel, hogy a kérdéses intézkedések nem jelentenek állami támogatásokat. A jogalap három, a versenynek és a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének a hiányára, a szelektív jelleg hiányára, illetve az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó részre tagolódik.
A felek érvei
A versenynek és a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének a hiányára alapított, első részről
27 Az Olasz Köztársaság előadja, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok főszabály szerint csak a közszolgáltatások területén folytathatják tevékenységeiket, amely terület nincs kitéve a versenynek. A különleges vállalkozások és a 142/90 törvény szerinti társaságok ugyanis a hovatartozásuk szerinti helyi önkormányzat közszolgáltatásait illetően jogi vagy de facto monopóliummal rendelkeznek. Továbbá e közszolgáltatások szükségképpen helyi jellegűek.
28 A 142/90 törvény szerinti társaságok szociális célját a törvény határozza meg, és e társaságokat az érintett helyi szerv hatásköreibe tartozó egy vagy több szolgáltatás kezelésének biztosítása érdekében hozták létre. Ennélfogva az említett társaságok magánjogi jogképessége szükségszerűen az intézményi célkitűzések alapján gyakorolandó, és a közszolgáltatások kezelését kell céloznia. Ebből következik, hogy a közszolgáltatások működtetését célzó, részben köztulajdonban lévő társaságoknak, úgymint a 142/90 törvény szerinti társaságoknak is, közszolgáltatások nyújtására kell korlátozódniuk.
29 Az Olasz Köztársaság szerint ebből következik, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok főszabály szerint területi és tárgyi korlátoknak vannak alávetve. A helyi önkormányzat területén kívül csak két szigorú feltétel teljesülése esetén tevékenykedhetnek, azaz egyrészről az érdekelt helyi önkormányzatok vagy megyék előzetes megállapodásának vagy megegyezésének fennállása, másrészről pedig a területen kívüli tevékenység és a hovatartozás szerinti helyi önkormányzat igényei közötti funkcionális kapcsolat fennállása esetén. Más helyi önkormányzatok helyi közszolgáltatásainak odaítélése, valamint a 142/90 törvény szerinti társaságok tevékenységeinek más ágazatokra való kiterjesztése ennélfogva egyszerű lehetőséget jelent. Márpedig a megtámadott határozat nem tartalmaz semmilyen példát vagy bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok kiterjesztették tevékenységi területeiket. Csupán két esetben fordult elő, hogy a 142/90 törvény szerinti egy vagy több társaság részt vett a származási helyi önkormányzatukon kívüli területeken közszolgáltatások nyújtására vonatkozó koncesszió odaítélését célzó ajánlati felhívásban. Továbbá csekély jelentőségű piacokról van szó.
30 Az Olasz Köztársaság kifejti, hogy a legge n°103 (sulla) assunzione diretta dei pubblici servizi da parte dei comuni (a közszolgáltatások helyi önkormányzatok általi közvetlen végrehajtásáról szóló, 1903. március 29‑i 103. törvény, a GURI 1903. március 29‑i száma) 1. cikkében foglalt listában szereplő szolgáltatásokat monopolrendszerben vagy közvetlen működtetés keretében nyújtják, míg más szolgáltatásokat versenyrendszerben kell nyújtani. E helyzeten a 142/90 törvény nem változtatott.
31 Az Olasz Köztársaság, miután emlékeztetett a Bizottság azon feladatára, hogy azonosítsa és értékelje az azt bizonyító ténybeli elemeket, hogy a támogatás negatívan befolyásolhatja a versenyt és a kereskedelmet, megjegyzi, hogy valamely pénzügyi támogatás érintheti a Közösségen belüli kereskedelmet, feltéve hogy a kedvezményezett vállalkozás intenzív verseny által jellemzett piacon tevékenykedik. Márpedig a jelen ügyben nem erről van szó.
32 A Bizottság vitatja az Olasz Köztársaság érveit.
A szelektív jelleg hiányára alapított, második részről
33 Az Olasz Köztársaság úgy érvel, hogy a kérdéses intézkedésekből az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett semmilyen előny nem származik.
34 A társasági adó alóli hároméves mentességet illetően az Olasz Köztársaság előadja, hogy ezen intézkedés nem szelektív, mivel lényegében ugyanazon jogi szabályozás alkalmazandó az önkormányzati vállalkozásokra.
35 A CDDPP kölcsöneit illetően az Olasz Köztársaság úgy érvel, hogy a jelen ügyben nem volt előny, mivel a CDDPP által alkalmazott maximális kamatláb nem alacsonyabb az irányadó maximális kamatlábnál. Mindenesetre a CDDPP kölcsöneinek kedvezményezettjei, akik közintézmények többségi tulajdonában lévő, igen stabil gazdasági tevékenységet folytató – úgymint közszolgáltatásokat nyújtó –jogalanyok, különösen megbízható adósok. Sőt, a CDDPP kölcsönei meghatározott kamatlábú és hosszú lejáratú kölcsönök, ami – olyan időszakot illetően, amikor a kamatlábak folyamatosan emelkedtek – fokozatosan a változó vagy rövid távú kamatlábaknál előnyösebb kamatlábakhoz vezetett. Mindezen körülményekre tekintettel természetes a 142/90 törvény szerinti társaságokra az úgynevezett „rendes” vállalkozásokra alkalmazandó kamatlábnál alacsonyabb kamatlábat alkalmazni. Ebből következik, hogy lényegében a piaci kamatlábról van szó.
36 A Bizottság elutasítja az Olasz Köztársaság érvelését.
Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, harmadik részről
37 Az Olasz Köztársaság lényegében előadja, hogy az indokolási kötelezettség teljesítése érdekében a Bizottságnak hacsak részben is, de meg kellett volna vizsgálnia a kérdéses intézkedések kedvezményezettjeinek tevékenységét, valamint azoknak a nemzeti és a közösségi piacon belüli jelentőségét. Ezzel összefüggésben előadja továbbá, hogy a megtámadott határozatban foglalt, az érintett piacok versenyjellegére és a társasági adó alóli hároméves mentességnek a Közösségen belüli kereskedelemre való hatására vonatkozó állítások nem felelnek meg a valóságnak. Ezenkívül a megtámadott határozat egyáltalán nem utal a többi tagállamban fennálló piaci viszonyokra vagy azon piacokra, ahol az említett mentesség kedvezményezettjei tevékenykednek.
38 A Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott határozat megfelelően indokolt.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
39 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének értelmében vett támogatásnak való minősítéshez az e rendelkezésben előírt valamennyi feltétel teljesülése szükséges. Először is, a beavatkozásnak az állam által vagy állami forrásból kell történnie. Másodszor, alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor, szelektív előnyt kell megtestesítenie. Negyedszer, torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie (lásd a Bíróság C‑280/00. sz., Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben 2003. július 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑7747. o., a továbbiakban: Altmark‑ügyben hozott ítélet] 74. és 75. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, továbbá a C‑172/03. sz. Heiser‑ügyben 2005. március 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑1627. o.] 27. pontját).
40 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az Olasz Köztársaság előadja, hogy a valamely intézkedés állami támogatásnak való minősítéséhez szükséges négy feltétel közül három, azaz a Közösségen belüli kereskedelem érintettségére, a versenyre való hatásra és a szelektív előny fennállására vonatkozó feltétel a jelen ügyben nem teljesül.
A versenynek és a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének állítólagos hiányáról
41 Ami a fenti 39. pontban említett második és negyedik feltételt illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e két feltétel értékelése keretében a Bizottságnak nem kell bizonyítania, hogy a támogatásoknak tényleges hatása van a tagállamok közötti kereskedelemre, és hogy a versenyt ténylegesen torzítják, hanem csak azt kell megvizsgálnia, hogy e támogatások képesek‑e érinteni e kereskedelmet és torzítani a versenyt (lásd a Bíróság C‑148/04. sz. Unicredito Italiano ügyben 2005. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑11137. o.] 54. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
42 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy támogatási program esetében a Bizottság a kérdéses program jellemzőinek vizsgálatára szorítkozhat, amikor a határozatának indokolásában azt értékeli, hogy e program az általa előírt jellemzők folytán lényegében azokat a vállalkozásokat részesíti‑e előnyben, amelyek részt vesznek a tagállamok közötti kereskedelemben (a Bíróság C‑310/99. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7‑én hozott ítélete [EBHT 2002., I‑2289. o.]).
43 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a tevékenységeit a közösségi piacon folytató vállalkozásnak nyújtott minden támogatás alkalmas versenytorzítások okozására és a tagállamok közötti kereskedelem érintésére (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑92/00. és T‑103/92. sz., Diputación Foral de Álava kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1385. o.] 72. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
44 Továbbá nincs olyan küszöb vagy százalék, amely alatt a tagállamok közötti kereskedelem érintettségét ki lehet zárni. Ugyanis a támogatás viszonylag csekély jelentősége vagy a kedvezményezett vállalkozás viszonylag kis mérete eleve nem zárja ki a tagállamok közötti kereskedelem esetleges érintettségét (a Bíróság C‑142/87. sz., Belgium kontra Bizottság, ún. „Tubemeuse”‑ügyben 1990. március 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑959. o.] 43. pontja, a C‑278/92–C‑280/92. sz., Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. szeptember 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑4103. o.] 42. pontja és a fenti 39. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet 81. pontja).
45 Sőt, a Bíróság kimondta, hogy egyáltalán nincs kizárva, hogy egy olyan vállalkozásnak adott közpénzből nyújtott támogatás, amely csak helyi vagy regionális szállítási szolgáltatásokat nyújt, és a származási államán kívül nem nyújt szállítási szolgáltatásokat, az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében mégis hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. Ugyanis amikor egy tagállam közpénzből támogatást nyújt egy vállalkozásnak, az e vállalkozás által nyújtott szállítási szolgáltatások fenntarthatók vagy növelhetők, ami azt eredményezi, hogy másik tagállamban letelepedett vállalkozásoknak kevesebb esélyük van arra, hogy ezen állam piacán szállítási szolgáltatásokat nyújtsanak (lásd a fenti 39. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet 77. és 78. pontja).
46 A jelen ügyben először is a verseny érintettségére vonatkozó feltételt illetően mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a kérdéses intézkedések csupán egy konkrét vállalkozási kategóriára, azaz a 142/90 törvény szerinti társaságokra vonatkoznak.
47 Az Olasz Köztársaság szerint azonban a kérdéses intézkedések nem torzítják a versenyt, mivel a 142/90 törvény szerinti társaságok a közszolgáltatások területén végzik tevékenységeiket, amely terület nem volt kitéve a versenynek.
48 A 142/90 törvény szerinti társaságok létrehozásának hátterére tekintettel a kérdéses intézkedések által elsősorban érintett területek – ahogyan a megtámadott határozat (32) preambulumbekezdéséből kitűnik – a helyi közszolgáltatások ágazatai, úgymint a vízelosztás és ‑kezelés, a tömegközlekedési eszközök, a gáz‑ és villamosenergia‑elosztás, a hulladékkezelés, valamint a gyógyszerkészítmények kiskereskedelme.
49 Márpedig hangsúlyozni kell, hogy – ahogyan arra a megtámadott határozat (73) és (84) preambulumbekezdése utal – az érintett ágazatok közül néhányat, úgymint a gyógyszerkészítmény‑kiskereskedelmi, hulladék‑, gáz‑ és vízágazatot a kérdéses intézkedések hatálybalépésekor bizonyos mértékű verseny jellemezte.
50 Ráadásul – a Bizottsághoz hasonlóan – meg kell állapítani, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok tevékenységi ágazataiban a vállalkozások versenyben állnak egymással a különböző helyi önkormányzatok helyi közszolgáltatási koncesszióinak elnyerése érdekében, és hogy az említett koncessziók piaca a versenynek kitett piac (a megtámadott határozat (67) és (68) preambulumbekezdése).
51 Az Olasz Köztársaság azon érvét, miszerint a helyi közszolgáltatások területén semmilyen verseny nem létezik, mivel e közszolgáltatásokat intuitu personae ítélik oda, el kell utasítani. Egyrészről az intuitu personae odaítélés nem kérdőjelezi meg a fenti pontokban tett azon állítást, miszerint a kérdéses piacot legalábbis bizonyos mértékű verseny jellemezte. Másrészről az érv inkább a kérdéses intézkedések versenyre gyakorolt korlátozó hatásainak, nem pedig az érintett piacon fennálló verseny hiányának bizonyítására irányul. Ahogyan ugyanis a Bizottság a megtámadott határozat (71) preambulumbekezdésében hangsúlyozza, nem zárható ki, hogy magának a 142/90 törvény szerinti társaságok javára nyújtott támogatásnak a fennállása arra ösztönözte a helyi önkormányzatokat, hogy a koncessziók nyílt eljárások keretében történő odaítélése helyett a szolgáltatásokkal közvetlenül e társaságokat bízzák meg.
52 Ami konkrétan azon kérdést illeti, hogy a kérdéses intézkedések torzították‑e a piacon fennálló verseny mértékét, vagy fenyegettek‑e ezzel, meg kell állapítani, hogy a kérdéses intézkedések erősítették a 142/90 törvény szerinti társaságok versenyhelyzetét az érintett piacon tevékenykedő minden más olasz vagy külföldi vállalkozáshoz képest. Ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (62) preambulumbekezdésében helyesen megjegyzi, azon vállalkozások, amelyeknek jogi formája nem tőketársaság, és amelyek tőkéjének többsége nem helyi önkormányzatok tulajdonában van, hátrányba kerülnek, amikor részt kívánnak venni bizonyos területen bizonyos szolgáltatásnyújtás odaítélésére vonatkozó ajánlati felhívásban.
53 Ezenkívül a kérdéses intézkedések megkönnyíthetik a 142/90 törvény szerinti társaságok versenynek kitett egyéb piacokra való terjeszkedését, torzító hatásokat okozva ezzel még a helyi közszolgáltatásoktól eltérő egyéb ágazatokban is. A Corte suprema di cassazione (Semmítőszék, Olaszország) által az 1995. május 6‑i 4989. sz. ítéletben, valamint a Consiglio di Stato (Államtanács, Olaszország) által a 2001. szeptember 3‑i 4586. sz. ítéletben értelmezett 142/90 törvényből e tekintetben kitűnik, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok mind Olaszországban, mind külföldön más területeken, valamint az alapító okiratukban előírt közszolgáltatásoktól eltérő területeken is tevékenykedhetnek, kivéve ha ez számottevő mértékben von el tőlük forrásokat és eszközöket, és ha ez az érintett önkormányzatnak kárt okozhat. Egyébként az ellenkérelemhez csatolt sajtócikkekből kitűnik, hogy a 142/90 törvény szerinti bizonyos társaságok az alapító okiratukban előírt közszolgáltatási tevékenységektől eltérő egyéb tevékenységeket is gyakoroltak, éspedig az érintett helyi önkormányzatukon kívüli területeken.
54 A fentiekből következik, hogy a kérdéses intézkedések az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében torzítják a versenyt, vagy azzal fenyegetnek.
55 Másodszor az államok közötti kereskedelem érintettségére vonatkozó feltételt illetően mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy azon tény, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok kizárólag a nemzeti piacon vagy származási területükön tevékenykednek, nem meghatározó. Az államok közötti kereskedelmet ugyanis érintik a kérdéses intézkedések, amikor a más tagállamban letelepedett vállalkozásoknak kevesebb esélyük van arra, hogy az olasz piacon szolgáltatásokat nyújtsanak (lásd a fenti 45. pontot).
56 Így a Bizottság a megtámadott határozat (70) preambulumbekezdésében helyesen állapította meg, hogy a kérdéses intézkedések akadályt jelenthetnek azon külföldi vállalkozások számára, amelyek Olaszországban kívánnak letelepedni, vagy ott kívánják szolgáltatásaikat nyújtani, és így az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében érintik a Közösségen belüli kereskedelmet.
57 Egyrészről ugyanis a kérdéses intézkedések kárt okoznak azon külföldi vállalkozásoknak, amelyek Olaszországban ajánlatot tesznek helyi közszolgáltatási koncessziókra, mivel a kérdéses program kedvezményezett közvállalkozásai versenyképesebb árakat tudnak ajánlani, mint nemzeti vagy közösségi versenytársaik, akik e program előnyeiből nem részesülnek. Másrészről a kérdéses intézkedések más tagállamok vállalkozásai számára kevésbé vonzóvá teszik az olaszországi helyi közszolgáltatások ágazatába való beruházást (például többségi részesedésszerzés útján), mivel a felvásárolt vállalkozások az új részvényeseik természete miatt nem részesülhetnének a kérdéses intézkedések előnyeiből (vagy azokat elveszíthetnék) (lásd a megtámadott határozat (69) preambulumbekezdését).
58 A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a kereskedelem érintettségére és a verseny torzítására vonatkozó feltételek a jelen ügyben teljesülnek. Ennélfogva az első jogalap első részét el kell utasítani.
A kérdéses intézkedések szelektív előnyéről
59 Az EK 87. cikk (1) bekezdése tiltja a „bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesítő” állami támogatásokat, azaz a szelektív támogatásokat (lásd a Bíróság C‑66/02. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2005. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑10901. o.] 94. pontját).
60 A szelektivitás feltételének – amely az állami támogatás fogalmának alkotóeleme – értékelését illetően az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése alkalmazásában azt kell eldönteni, hogy adott jogi szabályozás keretén belül valamely nemzeti intézkedés alkalmas‑e arra, hogy bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesítse olyan más vállalkozásokkal vagy árukkal szemben, amelyek az említett szabályozás által követett célra tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak (lásd a Bíróság C‑88/03. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑7115. o.] 54. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
61 Továbbá az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a támogatás fogalma magában foglalja mindazon intézkedéseket, amelyek különböző formában megkönnyítik az általában a vállalkozás költségvetésére nehezedő terheket, és amelyek ezáltal – anélkül, hogy a szó szoros értelmében szubvenciók lennének – azzal megegyező természettel és azonos hatásokkal rendelkeznek (a Bíróság C‑387/92. sz. Banco Exterior de España ügyben 1994. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑877. o.] 13. és 14. pontja).
– a) A társasági adó alóli hároméves mentességről
62 A jelen ügyben a kérdéses intézkedések egyike abban áll, hogy a társasági adó alól legkésőbb az 1999‑es pénzügyi évig három éven keresztül teljes mentességet biztosítottak a 142/90 törvény szerinti valamennyi társaság javára.
63 Nélkülözhetetlen, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség csökkentse a vállalkozás költségvetését általában terhelő költségeket, és ennélfogva pénzügyi előnyt jelentsen kedvezményezettjeinek a rendszerint adó alá vetett vállalkozásokhoz képest.
64 E tekintetben a tőketársaságokra alkalmazandó olasz adórendszerből kitűnik, hogy e rendszer rendes alkalmazása keretében jövedelemadó terhel minden, a piacon tevékeny vállalkozást, és hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség az említett rendszertől való eltérést jelent. Mivel kizárólag a 142/90 törvény szerinti társaságok részesültek ezen adómentességekből, amelyeket nem biztosítottak más ágazatok vállalkozásai számára, sem ugyanazon ágazat más vállalkozásai számára, sem pedig többségi magántulajdonban lévő vállalkozások számára, az említett mentességek szelektív jellege bizonyított.
65 Továbbá a társasági adó alóli hároméves mentesség jellegéből és – a jogi személy jogállás megszerzésétől számítva legkésőbb az 1999‑es pénzügyi év végéig – három évre korlátozott időtartamából egyértelműen következik, hogy e mentességet nem igazolja a kérdéses adórendszer jellege és szerkezete.
66 Végül az Olasz Köztársaság érve, miszerint lényegében ugyanazon jogi szabályozás alkalmazandó az önkormányzati vállalkozásokra is, nem kérdőjelezi meg a társasági adó alóli hároméves mentesség szelektív jellegét. E tekintetben ki kell emelni, hogy valamely intézkedés szelektív jellege a vállalkozások összességéhez képest, nem pedig az ugyanazon csoporton belül ugyanazon előnyben részesülő vállalkozásokhoz képest értékelendő. Ugyanis még ha feltételezzük is, hogy az önkormányzati vállalkozások is részesültek a kérdéses intézkedés előnyeiből, az adóintézkedés csak a vállalkozások meghatározott csoportját részesíti előnyben, tehát szelektív.
– b) A CDDPP kölcsöneiről
67 A fenti 61. pontban említett intézkedések között szerepelnek az állam vagy az állam által ellenőrzött szervezet által valamely vállalkozásnak nyújtott kölcsönök, amelyek lehetővé teszik, hogy e vállalkozás előnyösebb feltételekben részesüljön, mint amelyeket a tőkepiacon kapott volna. Ez esetben a csökkentett kamatozású kölcsönhöz hasonlóan az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett gazdasági előnyről lenne szó.
68 Az Olasz Köztársaság vitatja, hogy a kérdéses kölcsönök előnyt jelentenek az abban részesülő vállalkozások számára, mivel a CDDPP kamatlábai megfelelnek a piaci kamatlábaknak.
69 A megtámadott határozat (56) és (57) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság annak megállapítása érdekében, hogy a CDDPP által a 142/90 törvény szerinti társaságok számára nyújtott kölcsönök előnyben részesíthették‑e őket, összehasonlította a CDDPP által alkalmazott kamatlábakat azon kamatlábakkal, amelyeket e vállalkozások ugyanazon időszakban a tőkepiacon kaptak volna.
70 A Bizottság ugyanis irányadó kamatlábként a regionális támogatási programok értékeléséhez megállapított és a Hivatalos Lapban rendszeresen közzétett kamatlábat vette figyelembe. Ahogyan a Bizottság kiemelte, jó gazdasági helyzetben lévő vállalkozásokra alkalmazandó, olyan előnyös kamatlábakról van szó, amelyeket – amennyiben a vitatott programot bejelentették volna – a támogatási elemek fennállásának meghatározása érdekében alkalmaztak volna. Meg kell állapítani, hogy ezen eljárás jogszerű (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑457/00. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 2003. július 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑6931. o.] 72. pontját és a C‑278/00. sz., Görögország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑3997. o.] 62. pontját). Ráadásul ezt az Olasz Köztársaság sem vitatta.
71 Ugyanezen okból meg kell állapítani, hogy az olasz hatóságok által javasolt kamatlábak nem vehetők figyelembe irányadó kamatlábként. Ahogyan az Olasz Köztársaság megjegyezte, a területi közszerveknek nyújtott banki kölcsönökhöz pénzügyminisztériumi rendeletben megállapított maximális kamatlábakról van szó. Ahogyan a Bizottság megjegyezte, e kamatlábakat nem a piaci feltételeknek megfelelően állapítják meg, mivel azokat a hatóság által megállapított egyéb kritériumok alapján határozzák meg. Sőt, mivel a területi közszervek a vállalkozásoknál kisebb kockázatot jelentenek, nem tűnik relevánsnak irányadó kamatlábként e kamatlábakat figyelembe venni a CDDPP kamatlábaival való összehasonlításuk érdekében.
72 Mindenesetre ki kell emelni, hogy az érintett időszak nagy részében a CDDPP kamatlábai a helyi szervekre alkalmazott maximális banki kamatlábak alatt voltak.
73 Az Olasz Köztársaság azon érvét, miszerint – mivel a CDDPP kölcsönei hosszú lejáratú kölcsönök – valószínű, hogy a kamatlábak általános csökkenése távlatában a bankok által alkalmazott kamatlábaknak a törvény által engedélyezett maximális szint alatti szinten kell lenniük, el kell utasítani. E tekintetben az Olasz Köztársaság nem támasztotta alá ezen állítást a kérdéses időszakra (1994–1998) vonatkozó bizonyítékokkal.
74 Ennélfogva a Bizottság jogosan következtethetett arra, hogy a CDDPP‑nek az irányadó kamatlábhoz képest csökkentett kamatlábbal nyújtott kölcsönei az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében gazdasági előnyt jelentettek a 142/90 törvény szerinti társaságok, azaz bizonyos vállalkozások számára.
75 A fentiekből következik, hogy az első jogalap második részét el kell utasítani.
Az indokolási kötelezettség betartásáról
76 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az EK 253. cikkben előírt indokolási kötelezettség olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. E megközelítésben az EK 253. cikk által megkövetelt indokolást a kérdéses jogi aktus természetéhez kell igazítani, valamint abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (a Bíróság C‑17/99. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2001. március 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑2481. o.] 35. pontja és a fenti 42. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 48. pontja).
77 Ezt követően ki kell fejteni, hogy az indokolás követelményét az ügy körülményeire, különösen a jogi aktus tartalmára, az előadott indokok jellegére és a jogi aktus címzettjei, illetve a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett bármely más személy magyarázathoz jutás iránti érdekére figyelemmel kell értékelni. Nem követelmény, hogy az indokolás minden releváns ténybeli és jogi elemre kitérjen, mivel azon kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikk követelményeinek, nem csupán szövege, hanem összefüggései, valamint az érintett területre vonatkozó jogi szabályok összessége alapján kell eldönteni (lásd a fenti 76. pontban hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 36. pontját és a fenti 42. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 48. pontját).
78 Végül emlékeztetni kell arra, hogy noha a Bizottság a határozatának indokolásában köteles legalább a támogatás nyújtásának körülményeit kifejteni, ha azok lehetővé teszik annak bizonyítását, hogy a támogatás érinti a tagállamok közötti kereskedelmet (a Bíróság 248/84. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 1987. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 4013. o.] 18. pontja), nem köteles bemutatni a már nyújtott támogatások tényleges hatását. Ha ugyanis köteles lenne, e követelmény azzal a következménnyel járna, hogy az EK 88. cikk (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség megsértésével támogatásokat nyújtó tagállamokat előnyben részesítenék azon tagállamok kárára, amelyek a tervezési szakaszban bejelentik a támogatásokat (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑301/87. sz., Franciaország kontra Bizottság, ún. „Boussac‑ügyben” 1990. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑307. o.] 33. pontját).
79 A jelen ügyben e tekintetben elegendő megjegyezni, hogy a megtámadott határozat világosan jelzi és a szóban forgó ügyre alkalmazza azon kritériumokat, amelyek teljesülése esetén valamely intézkedés állami támogatásnak minősül.
80 Mindenekelőtt a Bizottság a megtámadott határozat (61)–(75) preambulumbekezdésében általánosan kifejtette, hogy a kérdéses intézkedések milyen okokból torzítják a versenyt, és érintik a Közösségen belüli kereskedelmet.
81 Konkrétabban a Bizottság a megtámadott határozat (66)–(68) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy a jelen ügyben a helyi közszolgáltatások ágazatairól van szó, amelyek szolgáltatásokat gyakran az jellemez, hogy kizárólagosan nyújthatók, és amely ágazatokban tehát a vállalkozások – főleg a különböző helyi önkormányzatok koncesszióinak elnyerése érdekében – versenyben állnak egymással.
82 Ezt követően a Bizottság, miután a megtámadott határozat (68) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy a helyi közszolgáltatások koncesszióinak piaca a közösségi versenynek kitett és az EK‑Szerződés szabályainak alávetett piac, a megtámadott határozat (69) preambulumbekezdésében kifejtette azon megfontolást, miszerint a kérdéses intézkedések érinthetik a Közösségen belüli kereskedelmet, példaként említve, hogy a kérdéses program kedvezményezett közvállalkozásai versenyképesebb árakat ajánlhatnak, mint nemzeti vagy közösségi versenytársaik, akik az említett program előnyeiből nem részesülnek. Továbbá a megtámadott határozat (73) és (74) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyezte, hogy a kérdéses intézkedések az általa kifejtett egyéb okokból érinthetik a Közösségen belüli kereskedelmet is.
83 Végül az indokolási kötelezettségnek a társasági adó alóli hároméves mentességből eredő előny tekintetében való állítólagos megsértését illetően elegendő megjegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (52)–(54) preambulumbekezdésében elegendően kifejtette, hogy ezen intézkedés milyen okokból erősítheti a kedvezményezettek helyzetét versenytársaikhoz képest, valamint hogy ugyanezen intézkedés milyen hatással lehet a piacra.
84 Az ítélkezési gyakorlatból eredő követelményekre tekintettel tehát nem tűnik ki, hogy a Bizottság a társasági adó alóli hároméves mentességből eredő előny, valamint a verseny és a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége tekintetében a jelen ügyben megsértette a megtámadott határozat megfelelő indokolására vonatkozó kötelezettséget.
85 E körülmények között az első jogalap harmadik részét is el kell utasítani.
86 Ebből következik, hogy az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
2. A kérdéses intézkedések új támogatásnak való minősítésekor elkövetett hibára alapított, második jogalapról
A felek érvei
87 E jogalap keretében az Olasz Köztársaság úgy érvel, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség létező támogatás, következésképpen a Bizottság a megtámadott határozattal megsértette az EK 88. cikk (1) bekezdését. Előadja, hogy a közérdekű szolgáltatások helyi önkormányzatok és önkormányzati vállalkozások által monopóliumrendszerben történő működtetése az 1954. augusztus 6‑i 603. törvény (a GURI 1954. augusztus 11‑i 182. száma) hatálybalépése óta mentes az adó alól, és hogy az eredeti program tartalma – a több jogszabályi szöveg elfogadását követően időközben bekövetkezett változások ellenére – lényegében nem módosult. Az Olasz Köztársaság vitatja a megtámadott határozatban foglalt állítást, miszerint mivel egy új jogszabály kiterjesztette a program kedvezményezettjeinek körét, valamint ágazataikat és tevékenységi területüket, a Bíróság C‑44/93. sz. Namur‑Les assurances du crédit ügyben 1994. augusztus 9‑én hozott ítéletében (EBHT 1994., I‑3829. o., a továbbiakban: Namur‑ügyben hozott ítélet) felállított elv a jelen ügyben nem alkalmazható.
88 Továbbá az Olasz Köztársaság, anélkül hogy kifejezetten hivatkozna az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 1. cikke b) pontjának v. alpontjára, előadja, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség létező támogatásnak való minősítése azon tényből is ered, hogy az említett mentesség bevezetésekor a piacok nem voltak kitéve a versenynek. Előadja továbbá, hogy ugyanezen érvelés alkalmazandó a CDDPP kölcsöneire is.
89 A Bizottság a megtámadott határozat (86)–(91) preambulumbekezdésére utalva előadja, hogy a jelen ügyben a fenti 87. pontban hivatkozott Namur‑ügyben hozott ítéletben foglalt két feltétel egyike sem teljesül.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
90 A Bíróság a fenti 87. pontban hivatkozott Namur‑ügyben hozott ítéletének 13. pontjában kimondta, hogy mind az EK 88. cikk rendelkezéseinek tartalmából, mind pedig célkitűzéseiből kitűnik, hogy az e cikk (1) bekezdése értelmében vett létező támogatásoknak kell tekinteni azon támogatásokat, amelyek az EK‑Szerződés hatálybalépésének időpontja előtt léteztek, és azokat, amelyeket az EK 88. cikk (3) bekezdésében foglalt feltételekkel – ideértve az e cikknek a Bíróság által a 120/73. sz. Lorenz‑ügyben 1973. december 11‑én hozott ítélet (EBHT 1973., 1471. o.) 4–6. pontjában adott értelmezéséből eredő feltételeket is – szabályszerűen végre lehetett hajtani, míg az ez utóbbi rendelkezésben előírt bejelentési kötelezettség alá tartozó új támogatásoknak kell tekinteni a támogatások nyújtására vagy módosítására irányuló intézkedéseket, miközben a módosítások vagy létező támogatásokra, vagy a Bizottságnak bejelentett eredeti tervekre vonatkozhatnak.
91 A létező támogatásokat illetően a 659/1999 rendelet 1. cikkének b) pontja átvette és rögzítette az ítélkezési gyakorlat által kialakított szabályokat.
92 E rendelkezés értelmében létező támogatást jelent:
i. minden olyan támogatás, amely az EK‑Szerződésnek az érintett tagállamban történő hatálybalépését megelőzően már létezett;
ii. minden engedélyezett támogatás, azaz a Bizottság vagy a Tanács által engedélyezett támogatási programok és egyedi támogatások;
iii. minden olyan támogatás, amelyet engedélyezettnek kell tekinteni, ha a Bizottság főszabály szerint a teljes bejelentés kézhezvételét követő naptól számított, az előzetes vizsgálat lefolytatásához rendelkezésére álló két hónapon belül nem fogadott el határozatot;
iv. minden olyan támogatás, amely tekintetében a visszatéríttetésre vonatkozó tízéves jogvesztő határidő lejárt;
v. minden olyan támogatás, amelyet létező támogatásnak kell tekinteni, mert megállapítható, hogy a hatálybalépése idején nem minősült támogatásnak, és ezt követően – a közös piac fejlődésének eredményeként, és anélkül hogy a tagállam módosította volna – vált támogatássá. Egyes intézkedéseknek egy tevékenység közösségi jog általi liberalizálását követő támogatássá válása során az ilyen intézkedések a liberalizációra megállapított időpontot követően nem minősülnek létező támogatásnak.
93 Ezt követően az említett rendelet 1. cikkének c) pontja értelmében a létező támogatások bármilyen módosítását új támogatásnak kell tekinteni.
94 Lényegében a támogatások nyújtására vagy létező támogatások módosítására irányuló intézkedések új támogatásokat jelentenek. Különösen, amikor a módosítás magának az eredeti programnak a lényegét érinti, e program új támogatási programmá alakul. Nem lehet azonban kérdéses az ilyen lényegi módosítás, amikor az új elem az eredeti programtól egyértelműen elválasztható (az Elsőfokú Bíróság T‑195/01. és T‑207/01. sz., Government of Gibraltar egyesített ügyekben 2002. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2309. o.] 109–111. pontja).
95 A jelen ügyben nem vitatott, hogy a kérdéses intézkedések nem tartoznak a 659/1999 rendelet 1. cikkének b) pontjában említett, valamely támogatási intézkedés létező támogatásnak való tekintését lehetővé tevő második, harmadik és negyedik helyzet hatálya alá. Sőt, ezekre az Olasz Köztársaság nem is hivatkozott.
96 A 659/1999 rendelet 1. cikkének b) pontjában említett első helyzetet illetően először is meg kell állapítani, hogy a társasági adó alóli hároméves mentességet a 331/93 törvényrendelet és az 549/95 törvény vezette be. 1990‑ben, amikor a 142/90 törvény bevezette a helyi közszolgáltatások kezelése érdekében a helyi önkormányzatok rendelkezésére álló, szervezetet érintő jogi lehetőségek reformját, többek között a többségi köztulajdonban lévő korlátozott felelősségű társaságok létrehozásának lehetőségét, e társaságok számára nem írtak elő semmilyen jövedelemadó alóli mentességet.
97 Ugyanis az 1990 és a 331/93 törvényrendelet 66. cikkének 1993. augusztus 30‑i hatálybalépése között létrehozott, a 142/90 törvény szerinti valamennyi társaság alá volt vetve a jövedelemadónak.
98 Következésképpen – ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (91) preambulumbekezdésében helyesen érvelt – a helyi önkormányzatokra alkalmazandó adórendszernek a 142/90 törvény szerinti társaságokra való kiterjesztése érdekében az olasz jogalkotónak az EK‑Szerződés hatálybalépését követő több évtizeddel új jogszabályt kellett elfogadnia.
99 Ezenkívül, még ha el is fogadjuk, hogy az önkormányzati vállalkozások adómentességét az EK‑Szerződés hatálybalépése előtt vezették be, és az 1995‑ig hatályban maradt, a 142/90 törvény szerinti társaságok lényegesen különböznek az önkormányzati vállalkozásoktól. Márpedig az önkormányzati és különleges vállalkozások tekintetében fennálló adóelőnyök új kedvezményezetti kategóriára – úgymint a 142/90 törvény szerinti társaságokra – történő kiterjesztése az eredeti programtól elválasztható módosítást jelent. Ahogyan ugyanis a Consiglio di Stato a 2001. szeptember 3‑i 4586. sz. ítéletében megjegyezte, a 142/90 törvény szerinti társaságok és az önkormányzati vállalkozások között jogi különbségek vannak, különösen mivel az előbbiek nincsenek alávetve az utóbbiakat érintő szigorú területi korlátozásnak, és az előbbiek tevékenységi területei sokkal kiterjedtebbek. Így ahogyan a fenti 53. pontban már hangsúlyt kapott, a 142/90 törvény szerinti társaságok mind Olaszországban, mind külföldön a referenciaterületen kívül, valamint az alapító okiratukban előírt közszolgáltatástól eltérő területeken is tevékenykedhetnek, kivéve ha ez számottevő mértékben von el tőlük forrásokat és eszközöket, és ez az érintett önkormányzatnak kárt okozhat.
100 Következésképpen – ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (92) preambulumbekezdésében kifejti – még ha a 142/90 törvény szerinti társaságok jogok és kötelezettségek tekintetében az önkormányzati vállalkozások helyébe is léptek, a tárgyi és földrajzi tevékenységi területeiket meghatározó jogszabály lényegesen megváltozott.
101 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az 549/95 törvény 3. cikke (70) bekezdésének és a 331/93 törvényrendelet 66. cikke (14) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezései által bevezetett, a társasági adó alóli hároméves mentesség nem tartozik a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontja i. alpontjának hatálya alá.
102 A CDDPP kölcsöneit illetően emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat kizárólag a 142/90 törvény szerinti társaságoknak nyújtott kölcsönökre vonatkozik. Továbbá a már kifejtett okokból, ha valamely tagállam a más jogalanyok esetében már létező előnyöket új kedvezményezetti kategóriára is kiterjeszti, az intézkedés új támogatást jelent. A jelen ügyben, mivel a CDDPP kölcsöneiből való részesülés lehetőségét kiterjesztették a 142/90 törvény szerinti társaságokra, amely előnyöket azelőtt helyi önkormányzatoknak, önkormányzati társaságoknak és különleges társaságoknak nyújtották, új támogatásról van szó.
103 Az Olasz Köztársaságnak a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjára alapított második állítását illetően ki kell emelni, hogy e rendelkezés csak olyan intézkedésekre alkalmazható, amelyek végrehajtásuk időpontjában nem jelentettek támogatásokat. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy – ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (83)–(85) preambulumbekezdésében kifejti – a kérdéses intézkedéseket olyan időpontban vezették be, amikor a piacok – noha nagy valószínűséggel különböző mértékben – mindenképpen ki voltak téve a versenynek. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség nem tartozik a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjának hatálya alá.
104 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a kérdéses intézkedések nem jelentenek létező támogatást. Ennélfogva a második jogalapot el kell utasítani.
3. Az EK 86. cikk (2) bekezdésének téves alkalmazására alapított, harmadik jogalapról
A felek érvei
105 E jogalap keretében az Olasz Köztársaság lényegében úgy érvel, hogy a kérdéses intézkedések kedvezményezettjei általános gazdasági érdekű tevékenységet végeznek, következésképpen az EK 86. cikk (2) bekezdésében foglalt eltérés alkalmazandó rájuk.
106 A Bizottság megjegyzi, hogy valamely támogatás kifizetése az EK 86. cikk (2) bekezdése értelmében kikerülhet az EK 87. cikkben foglalt tilalom alól, feltéve különösen, hogy a kérdéses támogatás kizárólag az általános gazdasági érdekű feladat ellátása során felmerülő többletköltségek kompenzálását célozza, és a támogatás nyújtása szükségesnek bizonyul ahhoz, hogy az említett vállalkozás a közszolgáltatási kötelezettségeit kiegyensúlyozott gazdasági feltételek mellett láthassa el. Az Olasz Köztársaság sem a közigazgatási eljárás során, sem a jelen kereset keretében nem bizonyította, hogy a kérdéses intézkedések esetében erről van szó.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
107 Először is hangsúlyozni kell, hogy a jelen ügyben egy támogatási program vitatott. Ennélfogva bizonyítani kell, hogy e program önmagában teljesíti az ahhoz szükséges valamennyi feltételt, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak való minősítés alól kikerülhessen, vagy pedig az EK 86. cikk (2) bekezdésében előírt eltérésben részesülhessen.
108 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az olyan állami beavatkozás, amely a kedvezményezett vállalkozások által a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtása során nyújtott szolgáltatások ellenértékét képviselő ellentételezést jelent olyan módon, hogy ezek a vállalkozások ebből gyakorlatilag pénzügyi előnyhöz nem jutnak, és ennek a beavatkozásnak így nincs olyan hatása, mely őket versenyelőnyhöz juttatná a versenytársakkal szemben, főszabály szerint nem jelent az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást (lásd ebben az értelemben a fenti 39. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet 87. pontját).
109 Ahhoz azonban, hogy az ilyen ellentételezés kikerülhessen az állami támogatásnak való minősítés alól, bizonyos feltételeknek együttesen teljesülniük kell. Ezek között szerepel azon feltétel, miszerint a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával kell megbízni, amely kötelezettségeket világosan meg kell határozni (a fenti 39. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet 89. pontja), valamint azon feltétel, hogy az ellentételezés nem haladja meg a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásából eredő költségek egészben vagy részben való fedezéséhez szükséges mértéket, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettség végrehajtásából folyó méltányos nyereségre (a fent hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet 92. pontja).
110 Ki kell emelni, hogy a megtámadott határozatot a fenti 39. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet kihirdetése előtt fogadták el. Az ezen ítéletében megfogalmazott, az EK 87. cikk (1) bekezdésének értelmezéséből eredő kritériumok azonban teljes mértékben alkalmazhatók a jelen ügy ténybeli és jogi helyzetére, ahogyan az a Bizottság előtt kifejezésre jutott a megtámadott határozat elfogadásakor (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑289/03. sz., BUPA és társai kontra Bizottság ügyben 2008. február 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑81. o.] 158. pontját).
111 A fenti 39. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben megfogalmazott első feltétel, miszerint a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával kell megbízni, abban az esetben is alkalmazandó, amikor az EK 86. cikk (2) bekezdésében foglalt eltérésre hivatkoznak.
112 Az intézkedésnek mindenesetre mindkét esetben meg kell felelnie egyrészről a közszolgáltatás meghatározása és odaítélése elvének, másrészről pedig az arányosság elvének (lásd ebben az értelemben a fenti 110. pontban hivatkozott BUPA és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 160. pontját).
113 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az Olasz Köztársaság sem a fenti 39. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben megfogalmazott feltételeket illetően, sem pedig az EK 86. cikk (2) bekezdésének alkalmazási feltételeit illetően semmilyen információval nem szolgált. Az Olasz Köztársaság ugyanis csupán azzal érvelt, hogy a 142/90 törvény alapján létrehozott vállalkozások általános gazdasági érdekű tevékenységet végeznek, következésképpen az állami támogatásokra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók rájuk.
114 A kérdéses támogatási program szerkezetére tekintettel meg kell továbbá állapítani, hogy a 142/90 törvény nem minősíthető olyan konkrét intézkedést bevezető és meghatározó hatósági jogi aktusnak, amely meghatározott kötelezettségek betartása mellett helyi közszolgáltatások nyújtásában áll. Továbbá e törvény nem határozza meg világosan és pontosan a kérdéses közszolgáltatási kötelezettségeket.
115 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a közszolgáltatási feladatok meghatározásának és odaítélésének elvére vonatkozó feltétel nem teljesül.
116 Következésképpen a harmadik jogalap nem fogadható el.
4. A vizsgálat hiányos jellege miatt az eljárási szabályok megsértésére alapított, negyedik jogalapról
A felek érvei
117 Az Olasz Köztársaság előadja, hogy a Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó eljárási szabályokat megsértve a megtámadott határozatban olyan elvont elemzést végzett, amely nem veszi figyelembe a releváns tényeket. A Bizottság a megtámadott határozatban arra szorítkozott, hogy elvontan hivatkozott bizonyos gazdasági tevékenységekre, és nem vette figyelembe sem a közszolgáltatások olasz piacának konkrét körülményeit, sem pedig a kedvezményezettek által ténylegesen gyakorolt tevékenységeket. Mivel a kérdéses intézkedések nem jelentenek állami támogatást, illetve másodlagosan létező támogatást jelentenek, az olasz hatóságok jogosan nem nyújtottak be a Bizottságnak konkrét eseteket egyedi értékelés céljából. Amennyiben a Bizottság kételkedett ezen intézkedések pontos minősítésében, meg kellett volna vizsgálnia egyedi esetek esetleges fennállását.
118 A Bizottság előadja, hogy a jelen jogalap elfogadhatatlan, mivel az eljárási szabályzat 48. cikkének 2. §‑a értelmében új jogalapot jelent. Amennyiben az Elsőfokú Bíróság e jogalapot részben elfogadhatónak tekintené, a Bizottság vitatja annak megalapozottságát.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
119 Először is a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást illetően elegendő megállapítani, hogy az Olasz Köztársaság a keresetlevelében megjegyezte, hogy a Bizottság nem tekinthet el attól, hogy megvizsgálja a kérdéses intézkedések kedvezményezettjeinek tevékenységét, valamint a nemzeti piacon és a közösségi piacon belüli jelentőségüket annak értékelése érdekében, hogy ezen intézkedések érintik‑e a tagállamok közötti kereskedelmet.
120 Ennélfogva az érvelést, amelynek az elfogadhatósága vitatott, a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztása érdekében adták elő.
121 Következésképpen az elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani, és a jelen jogalapot elfogadhatónak kell nyilvánítani.
122 Másodszor a jelen jogalap megalapozottságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben egy általános hatályú támogatási program értékelése vitatott.
123 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a 659/1999 rendelettel és az ítélkezési gyakorlattal összhangban a Bizottság nem köteles elemezni a valamely támogatási program alapján nyújtott egyedi intézkedéseket. Elegendő, hogy a Bizottság a kérdéses program jellemzőinek vizsgálatára szorítkozik annak értékelésekor, hogy e program az általa előírt jellemzők folytán érzékelhető előnyt biztosít‑e a kedvezményezetteknek versenytársaikkal szemben, és hogy lényegében azokat a vállalkozásokat részesíti‑e előnyben, amelyek részt vesznek a tagállamok közötti kereskedelemben (a Bíróság fenti 78. pontban hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 18. pontja és a fenti 42. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 89. pontja).
124 A jelen ügyben a Bizottság által a megtámadott határozatban elvégzett elemzés azonban – még ha általános is abban az értelemben, hogy a kérdéses intézkedések által érintett valamennyi ágazatra vonatkozik – azon hatásokra vonatkozik, amelyeket ezen intézkedések a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre kifejthetnek. A megtámadott határozatnak nem kellett tartalmaznia a program alapján egyedi esetekben nyújtott támogatások elemzését. Az iratokból mindenesetre kitűnik, hogy a Bizottság sosem kapta meg az Olasz Köztársaságtól vagy a közigazgatási eljárás során előtte beavatkozó vállalkozásoktól az állítólagos kedvezményezettek egyedi helyzetének vizsgálatát lehetővé tevő minden szükséges információt.
125 A fentiek összességéből következik, hogy a negyedik jogalapot el kell utasítani.
126 A fenti megfontolások összességére tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
127 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az Olasz Köztársaság pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) Az Elsőfokú Bíróság a keresetet elutasítja.
2) Az Olasz Köztársaság viseli saját, valamint a Bizottság költségeit.
Martins Ribeiro | Šváby | Papasavvas |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. június 11‑i nyilvános ülésen.
Aláírások