2013. május 23-án benyújtott kereset – Olaszország kontra Bizottság
(T-275/13. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: olasz
Felek
Felperes: Olasz Köztársaság (képviselők: P. Gentili avvocato dello Stato, G. Palmieri meghatalmazott)
Alperes: Európai Bizottság
Kérelmek
A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
semmisítse meg a makroökonómia és a pénzügyi közgazdaságtan területén az üres álláshelyek betöltésére szolgáló, 37 és 27 igazgatási tisztviselőből (AD 7) álló tartaléklista létrehozására irányuló EPSO/AD/249/13 nyílt versenyvizsga-felhívást;
a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
A jelen kereset a makroökonómia és a pénzügyi közgazdaságtan területén az üres álláshelyek betöltésére szolgáló, 37 és 27 igazgatási tisztviselőből (AD 7) álló tartaléklista létrehozására irányuló EPSO/AD/249/13 nyílt versenyvizsga-felhívás ellen irányul.
Keresete alátámasztása érdekében a felperes hét jogalapra hivatkozik.
Az első, az EUMSZ 263., 264. és 266. cikkek megsértésére alapított jogalap
A Bizottság megsértette a Bíróság által a C-566/10. P. sz. ügyben hozott ítélet jogerejét, amely ítélet jogellenesnek nyilvánítja azokat a versenykiírásokat, amelyek kizárólag az angolra, a franciára és a németre korlátozzák az uniós nyílt versenyvizsgákon pályázó résztvevők által második nyelvként megjelölhető nyelveket.
A második, az EUMSZ 342. cikk, valamint az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló 1/58 rendelet 1. és 6. cikkeinek megsértésére alapított jogalap.
A felperes e tekintetben azzal érvel, hogy a Bizottság – azzal, hogy előzetesen és általánosságban háromra korlátozta az uniós nyílt versenyvizsgák résztvevői által második nyelvként választható nyelveket – gyakorlatilag az intézmények számára új nyelvi szabályozást írt elő, megsértve ezzel a Tanácsnak az ezen a területen meglévő kizárólagos hatáskörét.
A harmadik, az EK 12. cikk, jelenleg EUMSZ 18. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája 22. cikkének; az EUSZ 6. cikk (3) bekezdésének; a személyzeti szabályzat III. melléklete 1. cikke (2) és (3) bekezdésének; az 1/58 rendelet 1. és 6. cikkének, a személyzeti szabályzat 1d. cikke (1) és (6) bekezdésének, 27. cikke (2) bekezdésének és 28. cikke f) pontjának megsértésére alapított jogalap.
A felperes azzal érvel, hogy a Bizottság által alkalmazott nyelvi korlátozás hátrányosan megkülönböztető jellegű, mivel a hivatkozott normák tiltják az uniós polgárokra és magukra az intézmények tisztviselőire nézve olyan nyelvi korlátozások előírását, amelyeket az intézményeknek a már hivatkozott 1/58 rendelet 6. cikke szerinti – és eleddig nem elfogadott – eljárási szabályzatai nem általánosságban és nem objektíven írnak elő, továbbá a szolgálat konkrét és igazolt érdekének hiányában tiltják ilyen korlátozások bevezetését.
A negyedik, az EUSZ 6. cikk (3) bekezdésének azon részének megsértésére alapított jogalap, amelyben a bizalomvédelem elvét a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következő alapvető jogként állapítja meg.
A felperes e tekintetben azzal érvel, hogy a Bizottság megsértette a polgárok abba vetett bizalmát, hogy második nyelvként az Unió bármely nyelvét választhatják, ahogyan az 2007-ig mindig is volt és amint azt a Bíróságnak a C-566/10. P. sz. ügyben hozott ítélete hitelt érdemlően megerősítette.
Az ötödik, a hatáskörrel való visszaélésre, valamint a lényeges, a kiírások jellegét és célját érintő rendelkezéseknek a megsértésére alapított jogalap.
A felperes e tekintetben azzal érvel, hogy a Bizottság – azzal, hogy előzetesen és általánosságban háromra korlátozta a második nyelvként választható nyelveket – valójában a versenykiírás és a versenyvizsgán való részvételhez szükséges feltételek szakaszába hozta előre a jelöltek nyelvi készségeinek ellenőrzését, amit a versenyvizsgán kellene elvégezni. Ily módon a nyelvismeret meghatározóbbá válik a szakmai ismeretekhez képest.
A hatodik, az EUMSZ 18. cikk és 24. cikk (4) bekezdésének; az Európai Unió Alapjogi Chartája 22. cikkének; az 1/58 rendelet 2. cikkének és a személyzeti szabályzat 1d. cikke (1) és (6) bekezdésének megsértésére alapított jogalap.
A felperes e tekintetben azzal érvel, hogy – annak előírásával, hogy a részvételi jelentkezéseket kötelezően angolul, franciául vagy németül kell megküldeni, továbbá hogy az EPSO ugyanezen a nyelven fogja a pályázók részére megküldeni a versenyvizsga lefolytatásával kapcsolatos értesítéseket – megsértették az uniós polgároknak az intézményekkel a saját anyanyelvükön folytatott kommunikációhoz való jogát, és végső soron hátrányos megkülönböztetést vezettek be azokkal szemben, akik nem ismerik alaposan a három nyelvet.
A hetedik, az 1/58 rendelet 1. és 6. cikkének; a személyzeti szabályzat 1d. cikke (1) és (6) bekezdésének, 28. cikke f) pontjának, és III. melléklete 1. cikke (1) bekezdése f) pontjának; az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésének (indokolás hiánya), továbbá az arányosság elvének a megsértésére alapított jogalap. A tények elferdítése.
A felperes e tekintetben azzal érvel, hogy a három nyelvre való korlátozást a Bizottság az arra irányuló követelménnyel indokolta, hogy az újonnan felvett tisztviselők azonnal képesek legyenek kommunikálni az intézményeken belül. Ez az indokolás elferdíti a tényeket, mivel nem egyértelmű, hogy a szóban forgó három nyelvet használják a leginkább az intézményeken belül különféle nyelvi csoportok közötti kommunikáció céljából; továbbá aránytalan a nyelven alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmához hasonló alapvető jog korlátozásához képest.