A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (fellebbezési tanács)
2012. november 8.
T‑268/11. P. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Guido Strack
„Fellebbezés – Közszolgálat – Tisztviselők – Szabadságok – Betegszabadság – Az érintett által ki nem vett éves szabadságnapok átvitelének megtagadásáról szóló bizottsági határozat megsemmisítése az elsőfokú eljárásban – A személyzeti szabályzat V. mellékletének 4. cikke – A személyzeti szabályzat 1e. cikkének (2) bekezdése – 2003/88/EK irányelv – Megalapozott fellebbezés – Folyamatban lévő jogvita – A kereset elutasítása”
Tárgy: A Közszolgálati Törvényszék (második tanács) F‑120/07. sz., Strack kontra Bizottság ügyben 2011. március 15‑én hozott ítélete ellen benyújtott, és ezen ítélet részleges hatályon kívül helyezése iránti fellebbezés.
Határozat: A Törvényszék hatályon kívül helyezi az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének az F‑120/07. sz., Strack kontra Bizottság ügyben 2011. március 15‑én hozott ítéletét. A Törvényszék a Guido Strack által a Közszolgálati Törvényszékhez az F‑120/07. sz. ügyben előterjesztett keresetet elutasítja. G. Strack és az Európai Bizottság maguk viselik mind a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárásban, mind a jelen eljárásban felmerült saját költségeiket.
Összefoglaló
1. Megsemmisítés iránti kereset – Jogalapok – A bíróság által hivatalból vizsgált jogalap – A megtámadott aktus érdemi jogszerűségére vonatkozó jogalap – A Szerződés alkalmazásával kapcsolatos jogszabály megsértésére vonatkozó jogalap – Kizártság
(EUMSZ 263. cikk)
2. Intézmények jogi aktusai – Irányelvek – A személyi állományukkal való kapcsolatukat illető közvetlen kötelezettségek megállapítása az intézmények részére – Kizártság – Felhívhatóság – Terjedelem
(EUMSZ 288. cikk; 2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv)
3. Szociálpolitika – A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme – Munkaidő-szervezés – A fizetett éves rendes szabadsághoz való jog – Az uniós szociális jog különleges fontossággal bíró elve
(az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikk (2) bekezdés; 2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 7. cikk (1) bekezdés)
4. Tisztviselők – Szabadság – Éves szabadság – A ki nem vett összes szabadnap következő évre való átvitele – Feltételek – A személyzeti szabályzat V. melléklete 4. cikkének a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetősége – Az éves fizetett szabadsághoz való jogtól való megfosztás – Hiány
(Személyzeti szabályzat, V. melléklet, 4. cikk első bekezdés; 2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 7. cikk (1) bekezdés)
5. Tisztviselők – A biztonság és az egészség védelme – A személyzeti szabályzat 1e. cikkének (2) bekezdése – Értelmezés – A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv 7. cikkének megfelelő értelmezés – Hiány – Eltérő tárgy
(EUMSZ 336. cikk; Személyzeti szabályzat, 1e. cikk (2) bekezdés, V. melléklet, 4. cikk első bekezdés; 2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 7. cikk (1) bekezdés)
6. Uniós jog – Értelmezés – Többnyelvű szövegek – Egységes értelmezés – A különböző nyelvi változatok figyelembevétele
7. Tisztviselők – Szabadság – Éves szabadság – A szolgálati jogviszony megszűnése – A fel nem használt szabadságért járó ellentételezés – A juttatás feltétele – Szolgálati érdekből ki nem vett szabadságnapok – Szolgálati érdek – Fogalom – Betegszabadság miatti szolgálatból való távollét – Kizártság
(Személyzeti szabályzat, 59. cikk; V. melléklet, 4. cikk első és második bekezdés)
8. Köztisztviselői kereset – Kártérítési kereset – Pert megelőző eljárás – Eltérő eljárás attól függően, hogy hoztak‑e sérelmet okozó aktust, vagy nem
1. Lásd a határozat szövegét.
(lásd a 24. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott végzésének (EBHT 1998., I‑1719. o.) 67. pontja; C‑89/08. P. sz., Bizottság kontra Írország és társai ügyben 2009. december 2‑án hozott ítéletének (EBHT 2009., I‑11245. o.) 40. pontja;
a Törvényszék T‑100/08. P. sz., Kerelov kontra Bizottság ügyben 2010. május 6‑án hozott végzésének 13. pontja.
2. Az irányelvek címzettjei a tagállamok, és nem az Unió intézményei. A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv rendelkezéseit következésképpen nem lehet olyannak tekinteni, mint amelyek jellegüknél fogva kötelezettségeket rónak az intézményekre a személyi állományukkal való kapcsolatukat illetően. Ebből következik, hogy ezen irányelv rendelkezései, mint olyanok a Bizottság számára nem keletkeztethetnek a döntési jogkörének gyakorlásával kapcsolatos kötelezettségeket a személyi állományával való kapcsolatának szabályozása érdekében, és még kevésbé képezhetik a személyzeti szabályzattal kapcsolatos jogellenességi kifogások alapját.
Azonban az a körülmény, hogy valamely irányelv önmagában nem köti az intézményeket, és nem képezheti a személyzeti szabályzat valamely rendelkezésével szembeni jogellenességi kifogás alapját, nem zárja ki, hogy az ebben az irányelvben megfogalmazott szabályok vagy elvek az intézményekkel szemben is felhozhatók legyenek, amennyiben azok pusztán sajátos kifejeződését jelentik a Szerződés alapvető szabályainak és az általános jogelveknek, amelyek az említett intézményekre közvetlenül alkalmazandók.
Ugyanígy valamely irányelv akkor is kötheti az intézményeket, amikor az a szervezeti önállósága keretében és a személyzeti szabályzat szabta korlátok között az irányelvben szereplő különleges kötelezettségnek kívánt eleget tenni, vagy abban az esetben, ha valamely általános hatályú belső végrehajtási aktus maga kifejezetten az uniós jogalkotó által a szerződések alapján meghozott intézkedésekre utal.
Végül az intézményeknek – az őket terhelő együttműködési kötelezettségnek megfelelően – munkáltatóként eljárva figyelembe kell venniük azon uniós szinten elfogadott jogszabályi rendelkezéseket, amelyek olyan minimumkövetelményeket állapítanak meg, amelyek a jogszabályok és a nemzeti gyakorlatok közelítésének eszközével a tagállamokban fennálló munkavállalói élet‑ és munkakörülmények javítását célozzák.
(lásd a 40–44. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑25/02. sz. Rinke‑ügyben 2003. szeptember 9‑én hozott ítéletének (EBHT 2003., I‑8349. o.) 25–28. pontja;
a Törvényszék T‑325/09. P. sz., Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 21‑én hozott ítéletének (EBHT 2011., II‑6515. o.) 51. és 52. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat;
a Közszolgálati Törvényszék F‑65/07. sz., Aayhan és társai kontra Parlament ügyben 2009. április 30‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2009., I‑A‑1‑1054. o. és II‑A‑1‑567. o.) 113., 116., 118. és 119. pontja; F‑134/07 és F‑8/08. sz., Adjemian és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. június 4‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2009., I‑A‑1‑149. o. és II‑A‑1‑841. o.) 86. pontja.
3. Lásd a határozat szövegét.
(lásd a 46–48. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑214/10. sz. KHS‑ügyben 2011. november 22‑én hozott ítéletének (EBHT 2011., I‑11757. o.) 37. pontja; C‑282/10. sz. Dominguez‑ügyben 2012. január 24‑én hozott ítéletének 16. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; C‑337/10. sz. Neidel‑ügyben 2012. május 3‑án hozott ítéletének 40. pontja; C‑78/11. sz. ANGED‑ügyben 2012. június 21‑én hozott ítéletének 17. és 18. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
4. Azonban, még ha fel is tesszük, hogy a fizetett éves szabadsághoz való jog egy általános jogelvnek tekinthető, amely az intézményekre a személyi állományukkal való kapcsolatukat illetően közvetlenül alkalmazandó, és amely alapján azok valamely aktusának jogszerűsége megállapítható, semmiképpen nem tekinthető úgy, hogy a személyzeti szabályzat V. mellékletének 4. cikke megfosztja a tisztviselőket e jog gyakorlásának lehetőségétől.
Ez a cikk ugyanis csupán a ki nem vett éves szabadságnapok átvitele és ellentételezése módjának meghatározására szorítkozik, azzal, hogy engedélyezi tizenkét ki nem vett éves szabadságnap automatikus átvitelét a következő évre, és lehetőséget biztosít az e küszöböt meghaladó napok átvitelére is, ha az éves szabadság szolgálati érdekből nem került felhasználásra. Így nem állapítható meg, hogy a személyzeti szabályzat V. mellékletének 4. cikke az éves szabadsághoz való jog biztosítását vagy gyakorlását olyan feltételhez kötné, amely lényegétől fosztja meg e jogot, vagy hogy az említett cikk összeegyeztethetetlen lenne a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének rendszerével és céljával. Végezetül az, hogy a ki nem vett szabadságnapok átvitelét és ellentételezését bizonyos feltételekhez kell kötni, indokoltnak tűnik mind a ki nem vett szabadságnapok korlátlan halmozódása elkerülésének szükségessége, mind az Unió pénzügyi érdekeinek védelme miatt.
Ugyanígy nem állítható, hogy az intézmények a személyzeti szabályzat vonatkozó szabályainak kidolgozásakor nem vették volna figyelembe az olyan, uniós szinten elfogadott rendelkezéseket, mint a 2003/88 irányelv 7. cikkének a tagállamokra vonatkozó minimumkövetelményei, mivel a személyzeti szabályzat V. melléklete 4. cikkének megszövegezéséből egyáltalán nem következik, hogy az nem felelne meg az említett követelményeknek.
(lásd a 49–51. pontot)
5. A személyzeti szabályzat 1e. cikke (2) bekezdésének megszövegezése alapján nem állapítható meg, hogy ez a cikk arra a helyzetre vonatkozik‑e, amely szerint az intézmények e cikknek a személyzeti szabályzatba való beillesztésével a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelvben található különös kötelezettségnek akartak volna eleget tenni, illetve hogy az ebben a cikkben a Szerződések alapján az egészségügyi és biztonsági területen elfogadott intézkedések folytán alkalmazandó minimumkövetelményekre található utalás az említett irányelv 7. cikkének (1) bekezdésére vonatkozik, mivel ez utóbbinak a tárgya eltér a személyzeti szabályzat 1e. cikkének tárgyától.
Ugyanis a személyzeti szabályzat 1e. cikke, amely az említett szabályzat I. címének általános rendelkezései között található, az aktív státuszban lévő tisztviselők munkakörülményeinek a „megfelelő egészségügyi és biztonsági szabványoknak” való megfelelésére utal, amely úgy tűnik, hogy a munkavállalóknak a munkahelyükön való egészségügyi védelmére és biztonságára vonatkozó, a személyzeti szabályzat más rendelkezései által nem érintett minimális technikai szabványokat jelenti, és nem a biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeket általánosságban, amelyekbe beletartoznak a 2003/88 irányelvnek a munkaidő‑szervezésre és különösen az éves szabadságra vonatkozó követelményei. Ugyanis a személyzeti szabályzat 1e. cikke (2) bekezdésének ilyen tág értelmezése szembe menne az uniós jogalkotónak a közszolgálat területén az EUMSZ 336. cikkben biztosított autonómiájával.
Ráadásul a személyzeti szabályzat IV. címében és az V. mellékletében különös rendelkezések találhatók a munkaidő‑szervezésre és a szabadságokra vonatkozóan. A személyzeti szabályzat V. mellékletének 4. cikke külön szabályozza a ki nem vett éves szabadságnapoknak a következő évre való átvitelére vagy ellentételezésére vonatkozó módokat. Mivel ez a rendelkezés világos és pontos szabályt tartalmaz, amely korlátozza az éves szabadság átviteléhez és ellentételezéséhez való jogot a ki nem vett éves szabadságnapok tekintetében, nem alkalmazhatók a 2003/88 irányelv rendelkezései a személyzeti szabályzat valamely másik rendelkezésére – mint például annak 1e. cikkére – hivatkozással, azon az alapon, hogy ez utóbbi általánosan alkalmazandó, és eltérést enged a személyzeti szabályzatnak e területre vonatkozó különös rendelkezéseitől. Ez a személyzeti szabályzat contra legem értelmezéséhez vezetne.
(lásd az 52–54. pontot)
6. Lásd a határozat szövegét.
(lásd az 58. pontot)
Hivatkozás:
a Törvényszék T‑62/10. P. sz., Zangerl‑Posselt kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 13‑án hozott ítéletének 42. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
7. A személyzeti szabályzat V. melléklete 4. cikkének első bekezdéséből kitűnik, hogy a tisztviselő átvihető szabadsága csak akkor haladhatja meg a tizenkét napot, ha a folyó naptári év vége előtt szolgálati érdekkel összefüggő okok miatt nem tudta felhasználni az összes éves szabadságát. Ugyanígy a megszűnő szolgálati viszonyú tisztviselőt is csak az éves szabadság szolgálati érdekből fel nem használt napjai tekintetében jogosítja a személyzeti szabályzat V. melléklete 4. cikkének második bekezdése az e rendelkezésben szereplő ellentételezésre.
A személyzeti szabályzat V. melléklete 4. cikkének első bekezdésében használt „szolgálati érdek” kifejezés alatt olyan szakmai tevékenységeket kell érteni, amelyek a tisztviselőt terhelő kötelezettségek következtében megakadályozzák őt abban, hogy az őt megillető éves szabadságban részesüljön. A személyzeti szabályzat 59. cikke (1) bekezdése első albekezdésének rendelkezéseiből kitűnik, hogy a tisztviselő csak akkor jogosult betegszabadságra, ha „bizonyítja, hogy […] feladatait nem tudja ellátni”. Ebből következik, hogy ha egy tisztviselő betegszabadságon van, akkor definíció szerint fel van mentve feladatainak ellátása alól, és így nincs a személyzeti szabályzat V. melléklete 4. cikkének első bekezdése értelmében vett szolgálatban.
A személyzeti szabályzat V. mellékletének 4. cikkében említett szolgálati érdekek ugyanis azoknak az okoknak felelnek meg, amelyek megakadályozhatják a tisztviselőt abban, hogy kivegye a szabadságát, mert szolgálatban kell maradnia, hogy elvégezze az azon intézmény által rárótt feladatokat, amelyiknek dolgozik. Ezek az érdekek lehetnek esetiek vagy állandók, de szükségszerűen az intézmény szolgálatában kifejtett valamely tevékenységhez kell kapcsolódniuk. Ezzel ellentétben a betegszabadság alapján a tisztviselő érvényes okkal igazolhatja távollétét. Tekintettel egészségügyi állapotára, nem kell az intézmény számára dolgoznia. Ebből következően a „szolgálati érdek” fogalmát nem lehet úgy értelmezni, hogy az magában foglalná a betegszabadsággal igazolt szolgálatból való távollétet, még hosszas betegség esetén sem. A betegszabadságon lévő tisztviselő nem tekinthető úgy, mint aki az intézmény szolgálatában munkát végez, mivel pontosan az alól van felmentve.
Következésképpen az éves szabadság tizenkét napos küszöböt meghaladó átviteléhez való jognak szükségszerűen a tisztviselőnek a feladatai ellátásával összefüggő tevékenységéhez kapcsolódó akadályoztatásból kell származnia, és nem biztosítható olyan betegség esetén, amely megakadályozta őt feladatai ellátásában, még akkor sem, ha e betegség foglalkozási eredete megállapításra került.
(lásd a 64–67. pontot)
Hivatkozás:
a Törvényszék T‑80/04. sz., Castets kontra Bizottság ügyben 2005. június 9‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑161. o. és II‑729. o.) 28., 29. és 33. pontja; T‑368/04. sz., Verheyden kontra Bizottság ügyben 2007. március 29‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑2‑93. o. és II‑A‑2‑665. o.) 61–63. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
8. Lásd a határozat szövegét.
(lásd a 70. és 72. pontot)
Hivatkozás:
a Törvényszék T‑416/03. sz., Angelidis kontra Parlament ügyben 2006. december 5‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑317. o. és II‑A‑2‑1607. o.) 127. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat;
a Közszolgálati Törvényszék F‑23/05. sz., Giraudy kontra Bizottság ügyben 2007. május 2‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑1‑121. o. és II‑A‑1‑657. o.) 69. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.