Ideiglenes változat

PRIIT PIKAMÄE

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2022. február 3.(1)

C‑121/21. sz. ügy

Cseh Köztársaság

kontra

Lengyel Köztársaság

„Tagállami kötelezettségszegés – EUMSZ 259. cikk – A cseh határ közelében, a lengyelországi Turówban található bánya kitermelési engedélyének meghosszabbítása – A Cseh Köztársaság és a Lengyel Köztársaság közötti vita a Cseh Köztársaságot érintő környezeti hatásokról – 2011/92/EU irányelv – Egyes projektek környezeti hatásvizsgálata (KHV) – A nemzeti jogszabály, a KHV‑határozat és a kitermelési engedély uniós jogba ütközése”

I.      Bevezetés

1.        Az EUMSZ 259. cikk alapján benyújtott keresetlevelével az Európai Bizottság által támogatott Cseh Köztársaság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Lengyel Köztársaság több környezetvédelmi uniós szabályt megsértett a turówi (Lengyelország) lignitbányára vonatkozó bányászati koncesszió 2026‑ig történő meghosszabbítására irányuló közigazgatási eljárás keretében elfogadott intézkedéseivel.

2.        A jelen ügyben a jogvita tárgyát a lengyel üzemeltető fent említett bányában folytatott bányászati tevékenységéből eredő, határokon átnyúló hatások képezik, ami éles vitát váltott ki a két tagállam között. Egyrészről a Cseh Köztársaság azt állítja, hogy méltánytalan módon a határ közelében élő polgárai viselik a bányászati tevékenység környezeti következményeit, azaz a felszín alatti vizek szintjének jelentős csökkenésével, valamint a talajsüllyedéssel járó hátrányokat. Másrészről a Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy a bánya bezárása súlyos gazdasági veszteségeket okozna mind az energiaellátást, mind a foglalkoztatást illetően.

3.        Tekintettel arra, hogy a Bíróság előtt ez az első olyan államközi vita, amely kizárólag az uniós környezetvédelmi jog területét érinti, a Bíróság jelen ügyben hozandó ítélete jelentős mértékben hozzájárulhat a nemzetközi bíróságok ítélkezési gyakorlatához.(2) Ebben a helyzetben, a Bíróság által meghozandó ítélet megállapításai remélhetőleg megteremtik annak alapját, hogy a két tagállam egyezségre jusson, és ezzel érdekeiket a jószomszédi viszony szellemében összeegyeztessék, mindezt az uniós jog teljes körű betartása mellett.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

1.      A 2000/60/EK irányelv

4.        A 2000/60/EK irányelv(3) 4. cikkének (1), (4) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A vízgyűjtő‑gazdálkodási tervekben előírt intézkedési programok átültetésére az alábbiak vonatkoznak:

a)      a felszíni vizek

[…]

ii.      a tagállamok védik, javítják, és helyreállítják az összes felszíni víztestet, figyelemmel a mesterséges és jelentősen módosított víztestekre vonatkozó iii. pont rendelkezéseire is, azzal a céllal, hogy legkésőbb az ezen irányelv hatálybalépését követő 15 éven belül elérjék a jó állapotot, az V. mellékletben foglalt előírásoknak megfelelően, figyelemmel a (4) bekezdés szerinti hosszabbításokra, és az (5), (6) és (7) bekezdés alkalmazására is, a (8) bekezdés sérelme nélkül;

[…]

b)      a felszín alatti vizek

[…]

ii.      a tagállamok védik, javítják, és helyreállítják az összes felszín alatti víztestet, és biztosítják az egyensúlyt a felszín alatti víz kitermelése és utánpótlódása között, azzal a céllal, hogy elérjék a felszín alatti vizek jó állapotát, legkésőbb az ezen irányelv hatálybalépését követő 15 évvel, az V. melléklet előírásainak megfelelően, figyelemmel a (4) bekezdésben meghatározott esetleges hosszabbításokra és az (5), (6) és (7) bekezdés alkalmazására is, a (8) bekezdés sérelme nélkül, valamint figyelemmel a 11. cikk (3) bekezdésének j) pontjára is;

[…]

(4)      Az (1) bekezdésben megállapított határidőket meg lehet hosszabbítani a víztestekre vonatkozó célkitűzések fokozatos elérése érdekében, biztosítva, hogy nem következik be további romlás az érintett víztest állapotában, és az összes alábbi feltétel teljesülése esetén:

a)      a tagállamok megállapítják, hogy ésszerű becslés szerint a víztestek állapotának összes szükséges javítása nem érhető el az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül, az alábbi okok legalább egyike miatt:

i.      a javítások megkívánt mértéke csak a határidőt meghaladó időszakokban érhető el a műszaki megvalósíthatóság miatt;

ii.      a javítások végrehajtása a megadott határidőn belül aránytalanul költséges lenne;

iii.      a természeti viszonyok nem engedik meg a víztest állapotának időben történő javítását.

b)      A határidő meghosszabbítását és annak okait külön megemlítik, és megmagyarázzák a 13. cikk szerint megkívánt vízgyűjtő‑gazdálkodási tervben.

c)      A meghosszabbításokat korlátozzák a vízgyűjtő‑gazdálkodási terv legfeljebb két további korszerűsítéséig, kivéve azokat az eseteket, ahol a természeti viszonyok olyanok, hogy a célkitűzések nem érhetők el ezen az időtartamon belül.

d)      A vízgyűjtő‑gazdálkodási tervben rögzítik a 11. cikk által megkövetelt intézkedések összefoglalását, amelyek a víztestek megkívánt állapotra hozásához fokozatosan szükségesek a meghosszabbított határidőig, ezeknek az intézkedéseknek az átültetését késleltető bármely okot, és a végrehajtásuk várható időrendjét. A korszerűsített vízgyűjtő‑gazdálkodási tervbe belefoglalják az intézkedések végrehajtásának ellenőrzését és az esetleges kiegészítő intézkedés összefoglalását.

(5)      A tagállamok kevésbé szigorú környezeti célkitűzések elérését is megcélozhatják, mint amelyeket az 1. cikk alatt követelnek meg olyan sajátos víztestekre, amelyeket annyira befolyásolt az emberi tevékenység, az 5. cikk (1) bekezdése értelmében, vagy amelyek természetes állapota olyan, hogy ezeknek a célkitűzéseknek az elérése nem valósítható meg vagy aránytalanul költséges lenne, és az alábbi feltételek mindegyike teljesül:

a)      az ilyen emberi tevékenység által szolgált környezeti és társadalmi‑gazdasági célkitűzések nem érhetők el más módon, amelyek jelentősen jobb környezetvédelmi változatot jelentenek aránytalan költségek előidézése nélkül;

b)      a tagállamok biztosítják

–        felszíni vizek esetén, a lehető legjobb ökológiai és kémiai állapot elérését, figyelembe véve a hatásokat, amelyeket nem lehet ésszerű módon elkerülni az emberi tevékenység vagy a szennyezés természete miatt,

–        felszín alatti vizek esetén, a lehetséges legkisebb változást a felszín alatti víz jó állapotában, figyelembe véve a hatásokat, amelyeket nem lehet ésszerű módon elkerülni az emberi tevékenység vagy a szennyezés természete miatt;

c)      nem következik be további romlás az érintett víztestben;

d)      a kevésbé szigorú környezeti célkitűzések meghatározását és annak okait kifejezetten megemlítik a 13. cikkben megkívánt vízgyűjtő‑gazdálkodási tervben, és ezeket a célkitűzéseket hatévente felülvizsgálják.

2.      A 2003/4/EK irányelv

5.        A 2003/4/EK irányelv(4) 7. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)      A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a hatóságok feladataik szempontjából lényeges, birtokukban lévő vagy számukra tárolt környezeti információkat rendszerezzék, azok aktív és módszeres terjesztése érdekében, különösen, amennyiben az rendelkezésre áll, számítógépes távközlés és/vagy elektronikus technológia segítségével.

[…]

(2)      A rendelkezésre bocsátandó és terjesztendő információkat, szükség szerint frissíteni kell, és ezen információknak legalább az alábbiakat kell tartalmazniuk:

[…]

f)      jelentős környezeti hatással járó engedélyek és környezetvédelmi egyezmények, vagy utalás arra a helyre, ahol ezek az információk a 3. cikk keretén belül kérelmezhetők, vagy megtalálhatók;

[…]”

3.      A KHV‑irányelv

6.        A 2011/92/EU irányelv(5) 1. cikke a következőket írja elő:

„(1)      Ez az irányelv azoknak a köz‑ és magánprojekteknek a környezeti hatásvizsgálatára vonatkozik, amelyek várhatóan jelentős hatást gyakorolnak a környezetre.

(2)      Jelen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni

a)      »projekt«:

–        épületek vagy egyéb létesítmények kivitelezése,

–        egyéb beavatkozások a természetes környezetbe és tájba, beleértve az ásványkincsek kiaknázását is,

[…]

c)      »engedély«: a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok olyan döntése, amely feljogosítja a projektgazdát a projekt elvégzésére;

[…]”

7.        Az irányelv 2. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok meghoznak minden olyan intézkedést, amely ahhoz szükséges, hogy az engedély megadása előtt többek között a jellegüknél, méretüknél vagy elhelyezkedésüknél fogva a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló projektek engedélyezése kötelező legyen, és esetükben hatásvizsgálatot végezzenek. Ezeket a projekteket a 4. cikk határozza meg.

(2)      A környezeti hatásvizsgálat elvégezhető a tagállamban meglévő, a projektek engedélyezésére vonatkozó eljárás részeként, vagy ennek hiányában más eljárás részeként, vagy az ezen irányelv céljainak való megfelelés céljából létrehozandó eljárások részeként.”

8.        Az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a környezeti hatásvizsgálat minden egyedi esetre vonatkozóan megfelelő módon azonosítja, leírja és értékeli a projektnek többek között a vízre gyakorolt jelentős és közvetett hatásait.

9.        Ugyanezen irányelv 4. cikke a következőképpen szól:

„(1)      A 2. cikk (4) bekezdésére is figyelemmel az I. mellékletben felsorolt projekteket vizsgálatnak vetik alá, az 5–10. cikkel összhangban.

(2)      A 2. cikk (4) bekezdésére is figyelemmel a II. mellékletben felsorolt projektekre [helyesen: projektek tekintetében] a tagállamok határozzák meg, hogy a projektet alá kell‑e vetni az 5–10. cikknek megfelelő vizsgálatnak. A tagállamok ezt meghatározzák:

a)      esetenkénti vizsgálattal; vagy

vagy

b)      a tagállamok által megállapított küszöbértékek vagy szempontrendszer alapján.

A tagállamok dönthetnek úgy is, hogy az a) vagy a b) pontnak megfelelő mindkét eljárást alkalmazzák.

[…]

(4)      Amennyiben a tagállamok a II. melléklet hatálya alá tartozó projektek tekintetében határozathozatali eljárást írnak elő, a projektgazda információkat szolgáltat a projekt jellemzőiről, valamint annak a környezetre gyakorolt várható jelentős hatásairól. Az információszolgáltatásnak a IIA. mellékletben található jegyzéket kell követnie. A projektgazdának adott esetben figyelembe kell vennie a környezeti hatásokra vonatozóan az ezen irányelven kívüli uniós jogi aktusok szerint elvégzett releváns vizsgálatok megállapításait. A projektgazda leírást adhat továbbá a projekt olyan jellegzetességeiről és/vagy azokról a tervezett intézkedésekről, amelyek célja a környezetre gyakorolt jelentős káros hatások elkerülése vagy megelőzése.

(5)      A hatáskörrel rendelkező hatóság a határozatát a projektgazda által a (4) bekezdés értelmében rendelkezésre bocsátott információk alapján, az ezen irányelven kívüli uniós jogi aktusok szerint elvégzett, a környezetre gyakorolt hatásokra vonatkozó előzetes ellenőrzések vagy vizsgálatok eredményeinek figyelembevételével hozza meg. A határozatot a nyilvánosság számára hozzáférhetővé kell tenni, és annak a következőket kell tartalmaznia:

a)      amennyiben a határozat környezeti hatásvizsgálatot ír elő, ennek főbb indokait, a III. mellékletben foglalt releváns kiválasztási kritériumokra tekintettel; vagy

b)      amennyiben a határozat nem ír elő környezeti hatásvizsgálatot, ennek főbb indokait, a III. mellékletben foglalt releváns kiválasztási kritériumokra tekintettel, és amennyiben a projektgazda erről leírást ad, a projekt olyan jellegzetességeinek és/vagy azon tervezett intézkedések felsorolását, amelyek célja a környezetre gyakorolt jelentős káros hatások elkerülése vagy megelőzése.

(6)      A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság a lehető leghamarabb, de legkésőbb az attól az időponttól számított 90 napon belül meghozza a határozatát, amikor a projektgazda a (4) bekezdés értelmében valamennyi szükséges információt benyújtotta. Egyebek mellett a projekt jellegére, összetettségére, helyére vagy méretére való tekintettel a hatáskörrel rendelkező hatóság a határozathozatalra vonatkozó határidőt kivételesen meghosszabbíthatja; ez esetben a hatáskörrel rendelkező hatóság írásban tájékoztatja a projektgazdát a határidő meghosszabbításának okairól és arról, hogy a döntés meghozatala mikorra várható.”

10.      A KHV‑irányelv 5. cikke (1) és (2) bekezdésének szövege a következő:

„(1)      Ha el kell végezni a környezeti hatásvizsgálatot, akkor a projektgazda elkészíti és benyújtja a környezeti hatásvizsgálati jelentést. A projektgazda által benyújtandó információknak legalább a következőket tartalmazniuk kell:

[…]

(2)      A projektgazda kérésére a hatáskörrel rendelkező hatóság a projektgazda által elsősorban a projekt egyedi jellemzői, ideértve a helyszínt és a technikai kapacitást, és a várható környezeti hatások kapcsán szolgáltatott információkat figyelembe véve véleményt ad ki, amelyben meghatározza, hogy a projektgazda az e cikk (1) bekezdése szerinti környezeti hatásvizsgálati jelentésben mely információkat és milyen részletességgel köteles bemutatni. A hatáskörrel rendelkező hatóság a véleménynyilvánítás előtt konzultál a 6. cikk (1) bekezdésében említett hatóságokkal.

A tagállamok azt is megkövetelhetik a hatáskörrel rendelkező hatóságtól, hogy az első albekezdésben említett véleményt adjon, függetlenül attól, hogy azt a projektgazda kérelmezi‑e vagy sem.”

11.      Ezen irányelv 6. cikke kimondja:

„(1)      A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a környezeti ügyekben gyakorolt hatáskörük, illetve helyi és regionális illetékességük kapcsán a projektben várhatóan érintett hatóságok – adott esetben a 8a. cikk (3) bekezdésében említett eseteket is figyelembe véve – lehetőséget kapjanak véleménynyilvánításra a projektgazda által benyújtott információkkal és az engedélyezési kérelemmel kapcsolatban. E célból a tagállamok általánosságban vagy esetről esetre kijelölik azokat a hatóságokat, amelyekkel konzultálni kell. Az 5. cikk alapján kapott információt közlik e hatóságokkal. A konzultációra vonatkozó részletes szabályokat a tagállamok állapítják meg.

(2)      Annak biztosítása érdekében, hogy az érintettek hatékonyan részt tudjanak venni a döntéshozatali folyamatban, a környezetet érintő, a 2. cikk (2) bekezdésében említett döntéshozatali folyamatok korai szakaszától kezdve, de legkésőbb amint az információkat ésszerű keretek között elérhetővé lehet tenni elektronikus média és közzététel, illetve más megfelelő módon, a nyilvánosságot tájékoztatni kell a következő témákban:

[…]

(3)      A tagállamok biztosítják, hogy megfelelő időkereteken belül az érintett nyilvánosság számára rendelkezésre bocsátják a következőket:

[…]

c)      a [2003/4 irányelv] rendelkezéseivel összhangban az e cikk (2) bekezdésében említett információktól eltérő olyan információ, amely ezen irányelv 8. cikkével összhangban a határozat szempontjából lényeges, és amely csak akkor válik hozzáférhetővé, miután az érintett nyilvánosságot e cikk (2) bekezdésével összhangban tájékoztatták.

(4)      Az érintett nyilvánosság számára kellő időben hatékony lehetőséget kell biztosítani a 2. cikk (2) bekezdésében említett, a környezettel kapcsolatos döntéshozatali eljárásokban történő részvételre, ebből a célból a jogosult észrevételei és véleménye kifejezésre juttatására, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok előtt még minden lehetőség nyitva áll, még mielőtt az engedélyezési kérelemről a határozatot meghozzák.

(5)      A nyilvánosság tájékoztatására (például plakátok kihelyezése egy adott körzeten belül, vagy a helyi újságokban történő közzététel útján) és az érintett nyilvánossággal folytatott konzultációra (például írásbeli beadványok vagy közvélemény‑kutatás) vonatkozó részletes intézkedéseket a tagállamok határozzák meg. A tagállamok a megfelelő közigazgatási szinten meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a releváns információkat legalább egy központi portálon vagy könnyen hozzáférhető hozzáférési pontokon keresztül elektronikus úton nyilvánosságra hozzák.

(6) A különböző szakaszokra olyan ésszerű időkereteket kell meghatározni, amelyek elegendő időt biztosítanak:

a)      az (1) bekezdésben említett hatóságok és a nyilvánosság tájékoztatására; valamint

b)      az (1) bekezdésben említett hatóságok és az érintett nyilvánosság felkészülésére és a környezettel kapcsolatos döntéshozatali eljárásokban való, e cikk rendelkezéseinek megfelelő érdemi részvételére.

(7)      Az érintett nyilvánossággal az 5. cikk (1) bekezdése szerinti környezeti hatásvizsgálati jelentésről folytatandó konzultációra legalább harminc nap időkeretet kell biztosítani.”

12.      Az említett irányelv 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Amennyiben egy tagállam megállapítja, hogy egy projekt várhatóan jelentős hatással lesz a környezetre egy másik tagállam területén, vagy ha egy tagállam, amelyre a projekt várhatóan jelentős hatással lesz, azt kérelmezi, az a tagállam, amelynek területén a projektet meg kívánják valósítani, a lehető leghamarabb, de legkésőbb saját nyilvánosságának a tájékoztatásakor megküldi az érintett tagállam számára többek között a következő információkat:

a)      a projekt leírása, annak az országhatáron esetlegesen átterjedő hatásaira vonatkozó minden hozzáférhető információval együtt;

b)      a várható határozat jellegére vonatkozó információ.

A tagállam, amelynek területén a projektet meg kívánják valósítani, megfelelő időt biztosít a másik tagállam számára, amelyen belül az jelzi, hogy részt kíván‑e venni a 2. cikk (2) bekezdésében említett, a környezettel kapcsolatos döntéshozatali eljárásokban, valamint mellékelheti az e cikk (2) bekezdésében említett információkat.

(2)      Ha a tagállam, amely az (1) bekezdés értelmében az információkat megkapta, jelzi, hogy részt kíván venni a 2. cikk (2) bekezdésében említett, a környezettel kapcsolatos döntéshozatali eljárásokban, a tagállam, amelynek területén a projektet meg kívánják valósítani, az érintett tagállamnak megküldi a 6. cikk (2) bekezdése értelmében megküldendő és a 6. cikk (3) bekezdésének a) és b) pontja értelmében rendelkezésre bocsátott információt, amennyiben ezt még nem tette meg.

[…]

(5)      Az érintett tagállamok a 6. cikk (5), (6) és (7) bekezdésében említett intézkedések és időkeretek alapján meghatározzák az e cikk (1)–(4) bekezdésének végrehajtására vonatkozó részletes szabályokat; ezeket a szabályokat úgy kell meghatározni, hogy az érintett tagállam területén a projektre vonatkozóan lehetővé tegyék az érintett nyilvánosság számára a környezettel kapcsolatos, a 2. cikk (2) bekezdése szerinti döntéshozatali eljárásokban való érdemi részvételt.”

13.      Ugyanezen irányelv 8. cikke előírja:

„A konzultációk eredményeit és az 5–7. cikk alapján kapott információkat kellő mértékben figyelembe veszik az engedélyezési eljárás során.”

14.      A KHV‑irányelv 8a. cikke értelmében:

„(1)      Az engedélyező határozat szövegének tartalmaznia kell legalább:

[…]

b)      a határozathoz fűzött, teljesítendő környezeti feltételeket, valamint a projekt bármely jellemzőjének és/vagy a környezetre gyakorolt jelentős káros hatások elkerülése, megelőzése vagy csökkentése, és ha lehet, ellentételezése érdekében tervezett intézkedések, továbbá adott esetben a monitoring‑intézkedések ismertetését.

[…]

(3)      Amennyiben a tagállamok a 2. cikk (2) bekezdésében említett engedélyezési eljárástól eltérő eljárást követnek, az e cikk (1) és (2) bekezdése előírásait teljesítettnek kell tekinteni akkor, ha bármely, az említett eljárások keretében meghozott határozat tartalmazza az e bekezdésekben említett információkat, és érvényben lévő mechanizmusok garantálják az e cikk (6) bekezdése előírásainak teljesülését.

[…]”

15.      Ezen irányelv 9. cikkének a szövege a következő:

„(1)      Az engedélyező vagy az engedélyezést elutasító határozat meghozatala után a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok erről haladéktalanul tájékoztatják a nyilvánosságot és a 6. cikk (1) bekezdésében említett hatóságokat a nemzeti eljárásokkal összhangban, és gondoskodnak arról, hogy – adott esetben a 8a. cikk (3) bekezdésében említett eseteket is figyelembe véve – a következő információk a nyilvánosság és a 6. cikk (1) bekezdésében említett hatóságok rendelkezésére álljanak:

a)      a határozat tartalma és annak a 8a. cikk (1) és (2) bekezdésében említett esetleges feltételei;

b)      a határozat alapjául szolgáló főbb indokok és megfontolások, beleértve a nyilvánosság részvételének folyamatára vonatkozó információkat is. Ennek tartalmaznia kell a konzultációk eredményének összefoglalását, valamint az 5–7. cikk értelmében gyűjtött információkat, és azt, hogy ezen eredményeket – különös tekintettel a 7. cikkben említett érintett tagállamoktól beérkező észrevételekre – mennyiben építették be vagy vették figyelembe.

(2)      A hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok az e cikk (1) bekezdésében említett információk továbbításával tájékoztat(nak) minden olyan tagállamot, amellyel a 7. cikk értelmében konzultált(ak).

A konzultációban részt vevő tagállam biztosítja, hogy ezen információkat a megfelelő módon a saját területén lévő érintett nyilvánosság rendelkezésére bocsássák.”

16.      Az említett irányelv 11. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy vonatkozó [helyesen: A tagállamok biztosítják vonatkozó] nemzeti jogrendszerükkel összhangban az érintett nyilvánosság azon tagjainak, akik:

a)      kellő mértékben érdekeltek, vagy

b)      jogsérelemre hivatkoznak, amennyiben a tagállam közigazgatási eljárásjoga ezt előfeltételként írja elő,

a bíróság vagy a törvény értelmében létrehozott, más független és pártatlan testület előtt felülvizsgálati eljáráshoz legyen joguk a határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi vagy eljárási jogszerűségének kifogásolása céljából, ezen irányelvnek a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseire is figyelemmel [helyesen: joguk legyen a bíróság vagy a törvény értelmében létrehozott, más független és pártatlan testület előtti, arra irányuló jogorvoslati eljáráshoz, hogy vitassák az ezen irányelvben foglalt, a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezések hatálya alá tartozó határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi jogi vagy eljárásjogi jogszerűségét].

(2)      A tagállamok meghatározzák, hogy az eljárás melyik szakaszában kezdeményezhető a határozatok, cselekmények és mulasztások kifogásolása [helyesen: az eljárás melyik szakaszában támadhatók meg a határozatok, a jogi aktusok és a mulasztások].”

17.      A KHV‑irányelvnek „A 4. cikk (1) bekezdésében említett projektek” című I. melléklete a 19. pontjában a következőkről tesz említést: „kőbányák, és külszíni bányák, ahol a kitermelési felület meghaladja a 25 hektárt, vagy tőzegkitermelés, ahol a kitermelési felület meghaladja a 150 hektárt”, a 24. pontjában pedig „az e mellékletben felsorolt projektek bármilyen változtatása vagy bővítése, ha az ilyen változtatás vagy bővítés önmagában eléri az e mellékletben adott esetben meghatározott küszöbértékeket”.

18.      Ezen irányelv „A 4. cikk (2) bekezdésében említett projektek” című II. mellékletében a következők szerepelnek: a 2. pontjának a) alpontjában „[k]őbányák, külszíni bányák és tőzegkitermelés (az I. mellékletben nem szereplő projektek); a 2. pontjának e) alpontjában „felszíni ipari létesítmények szén, kőolaj, földgáz és ércek, valamint bitumenes pala kitermelésére”, valamint a 13. pontjának a) alpontjában „az I. vagy ebben a mellékletben felsorolt már engedélyezett, kivitelezett vagy kivitelezés alatt lévő projektek bármely olyan megváltoztatása vagy bővítése, amelynek jelentős ártalmas hatása van a környezetre (az I. mellékletben nem szereplő változtatás vagy bővítés)”.

B.      A lengyel jog

1.      A környezetre vonatkozó információkról szóló törvény

19.      A 2008. október 3‑i ustawa o udostępnianiu informacji o środowisku i jego ochronie, udziale społeczeństwa w ochronie środowiska oraz o ocenach oddziaływania na środowisko (a környezetre és a környezetvédelemre vonatkozó információk rendelkezésre bocsátásáról, a nyilvánosság környezetvédelemben való részvételéről és a környezeti hatásvizsgálatról szóló törvény; Dz. U., 199. sz., 1227. tétel; a továbbiakban: a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény) 72. cikkének (1) és (2) bekezdése kimondja:

„(1)      A környezeti feltételekről szóló határozatot azelőtt kell meghozni, hogy

[…]

4)      […] a lelőhelyeken az ásványkitermelésre vonatkozó koncessziót [megadnák] […];

[…]

(2)      A környezeti feltételekről szóló határozat követelménye nem vonatkozik a következő módosításokra:

[…]

2)      az (1) bekezdés 4. és 5. pontjában említett koncesszió vagy határozat, amely:

[…]

k)      a lignitkitermelésre vonatkozó koncesszió érvényességének egyetlen, hat évre történő meghosszabbítása, amennyiben a koncesszió meghosszabbítását a lelőhely észszerű gazdálkodása – a koncesszió hatályának kiterjesztése nélkül – indokolja,

[…]”

2.      A bányászati törvénykönyv

20.      A 2011. június 9‑i ustawa Prawo geologiczne i górnicze (a földtani törvénykönyvről és a bányászati törvénykönyvről szóló törvény; Dz. U. 163. sz., 981. tétel, a továbbiakban: bányászati törvénykönyv) előírja:

„[…] Amennyiben a koncesszió megadása előtt a nyilvánosság részvételével zajló eljárás alapján környezetvédelmi feltételeket megállapító határozatot fogadtak el, a közjogi szervezetek részvételére vonatkozó rendelkezések nem alkalmazandók a koncesszió odaítélésére irányuló eljárásra.”

3.      A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény

21.      A 2002. augusztus 30‑i ustawa Prawo o postępowaniu przed sądami administracyjnymi (a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény; Dz. U. 153. sz., 1270. tétel) 50. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Minden olyan személy, akinek az eljáráshoz jogi érdeke fűződik, az ügyészség, az ombudsman, a gyermekjogi ombudsman és minden közjogi szervezet jogi tevékenysége keretében, harmadik személyek érdekeit érintő ügyekben jogosult a kereset benyújtására, amennyiben a közigazgatási eljárásban részt vett.”

22.      Ellenkérelmében a Lengyel Köztársaság néhány, a fenti pontokban bemutatott jogszabálymódosításról számolt be, amelyeket a környezetre vonatkozó információkról szóló törvényt módosító 2021. március 30‑i törvény vezetett be. Álláspontja szerint e módosítások célja, hogy megkönnyítsék a KHV‑irányelv 11. cikkében előírt jogoknak az érintett nyilvánosság általi gyakorlását. E nyilvánosság ettől kezdve bizonyos határozatok meghozatalával kapcsolatban anélkül is információkhoz juthat, hogy a határozatot hozó szervhez kellene fordulnia. A nyilvánosság ily módon új jogorvoslati jogokat szerzett az azon környezeti feltételekre vonatkozó eljárást és határozatot követően kiadott engedélyekkel kapcsolatban, amelyekben részt vett. A bányászati törvénykönyv 33. cikkét módosították annak érdekében, hogy a környezetre vonatkozó információkról szóló törvényből eredő új jogok az e törvénykönyv szerinti engedélyezési eljárásban is alkalmazhatók legyenek, amely eljárást megelőzően a környezeti feltételekről hoznak határozatot.

III. A jogvita háttere és a pert megelőző eljárás

23.      A turówi külszíni lignitbánya lengyel területen – a Cseh Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság határainak közelében – helyezkedik el.

24.      1994. április 27‑én az illetékes lengyel hatóságok a 65/94. sz. engedéllyel a PGE Elektrownia Bełchatów S.A., később PGE Górnictwo i Energetyka Konwencjonalna S.A. (a továbbiakban: üzemeltető) részére 26 éves időtartamra, azaz 2020. április 30‑ig bányászati kitermelési koncessziót ítéltek oda.

25.      2015. március 2‑án az üzemeltető a wrocławi (Lengyelország) regionális környezetvédelmi igazgatóhoz a turówi lignitlelőhely kitermelésének 2044‑ig történő meghosszabbításaként meghatározott projekt megvalósításának környezeti feltételeiről szóló határozat meghozatala iránti kérelmet terjesztett elő. Mind a Cseh Köztársaság, mind pedig a Németországi Szövetségi Köztársaság részt vett az e kérelem nyomán indult konzultációs eljárásban.

26.      2019. október 24‑én az üzemeltető a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja alapján e koncesszió hat évre történő meghosszabbítása iránti kérelmet nyújtott be.

27.      2020. január 21‑én a wrocławi regionális környezetvédelmi igazgató elfogadta az egyes projektek környezeti hatásvizsgálatáról szóló határozatot (a továbbiakban: KHV‑határozat), és 2020. január 23‑án e határozatot azonnal végrehajthatónak nyilvánította. 2020. január 24‑én az üzemeltető csatolta a KHV‑határozatot a bányászati kitermelési koncesszió meghosszabbítása iránt 2019. október 24‑én benyújtott kérelemhez.

28.      2020. március 20‑i határozatával a Lengyel Köztársaság éghajlatvédelemért felelős minisztere 2026‑ig engedélyezte a lignitkitermelést (a továbbiakban: 2026‑os határozat).

29.      Több cseh személy – köztük nem kormányzati szervezetek – közigazgatási panaszt vagy keresetet nyújtott be az előző két pontban említett határozatokkal szemben.

30.      A Cseh Köztársaság, mivel úgy ítélte meg, hogy ezen engedély megadásakor a Lengyel Köztársaság több szempontból is megsértette az uniós jogot, 2020. szeptember 30‑án az EUMSZ 259. cikk alapján a Bizottsághoz fordult.

31.      A Lengyel Köztársaság 2020. október 30‑án közölte észrevételeit. 2020. november 13‑án – a Bizottság által szervezett meghallgatáson – e két tagállam szóbeli észrevételeket tett.

32.      2020. december 17‑én a Bizottság indokolással ellátott véleményt bocsátott ki, amelyben a Lengyel Köztársaságnak több uniós jogi kötelezettség megsértését rótta fel. A Bizottság többek között úgy vélte, hogy e tagállam megsértette a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdését azáltal, hogy elfogadta a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontját, amely lehetővé teszi a lignitkitermelésre vonatkozó engedély – környezeti hatásvizsgálat nélküli – hat évvel történő meghosszabbítását.

33.      2021. április 28‑án elfogadták a 65/94. sz. engedély érvényességének 2044‑ig történő meghosszabbításáról szóló határozatot (a továbbiakban: 2044‑es határozat).

IV.    A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

34.      2021. február 26‑án a Cseh Köztársaság benyújtotta a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen keresetet. A Lengyel Köztársaság a kereset elutasítását és a Cseh Köztársaságnak a költségek viselésére való kötelezését kéri.

35.      A Bíróság elnökhelyettese a Cseh Köztársaság ideiglenes intézkedések iránti kérelme alapján 2021. május 21‑i végzésével(6) felszólította a Lengyel Köztársaságot, hogy haladéktalanul és a C‑121/21. sz. ügyet befejező ítélet kihirdetéséig hagyja abba a lignitkitermelési tevékenységeket a turówi bányában.

36.      2021. július 1‑jei határozatával a Bíróság elnöke megengedte a Bizottság beavatkozását a Cseh Köztársaság kérelmeinek támogatása végett.

37.      2021. július 14‑i határozatával a Bíróság elnöke helyt adott a Lengyel Köztársaság azon kérelmének, hogy a Bíróság eljárási szabályzatának 133. cikke alapján a jelen keresetet gyorsított eljárásban bírálja el.

38.      A Bíróság Hivatala 2021. július 20‑i leveleiben az eljárási szabályzat 62. cikkének (1) bekezdésében foglalt pervezető intézkedések keretében felhívta a Lengyel Köztársaságot, hogy foglaljon állást a Bizottság indokolással ellátott véleményével kapcsolatban, és felhívta ezen intézményt, hogy az eljárás nyelvén, lengyelül nyújtsa be az említett véleményt, valamint hogy a keresetlevélben szereplő egyes kérelmek tekintetében is foglaljon állást. E felhívásokra a címzettek megfelelően válaszoltak.

39.      A Bíróság elnökhelyettese a Cseh Köztársaság ideiglenes intézkedések iránti kérelme alapján 2021. szeptember 20‑i végzésével(7) kötelezte a Lengyel Köztársaságot, hogy e végzés említett tagállammal való közlésének napjától napi 500 000 euró összegű kényszerítő bírságot fizessen a Bizottságnak mindaddig, amíg e tagállam nem teljesíti a Bíróság elnökhelyettesének 2021. május 21‑i végzésében foglaltakat. Ugyanezen határozatával az elnökhelyettes elutasította a Lengyel Köztársaságnak az eljárási szabályzat 163. cikkére alapított, az említett végzés visszavonása iránti kérelmét.

40.      A Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Bizottság részvételével 2021. november 9‑én tárgyalást tartottak.

41.      A tárgyaláson az ezzel kapcsolatos kérdésre adott válaszában a Cseh Köztársaság pontosította, hogy fenntartja a hivatkozott kötelezettségszegések abbahagyására vonatkozó kérelmét.

V.      Jogi értékelés

A.      Előzetes észrevételek

42.      Mielőtt a Cseh Köztársaság által felhozott jogalapokat külön‑külön megvizsgálnám, úgy vélem, hogy fel kell idézni az EUMSZ 258. és EUMSZ 259. cikk alapján indított, kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásokra irányadó közös szabályokat, amelyek célja az uniós jogot sértő valamely tagállam jogsértő magatartásának megállapítása és megszüntetése.(8) E tekintetben fontos megjegyezni, hogy az eljárási szinten létező apróbb különbségek ellenére, amelyek a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indító fél személyétől függnek – aszerint, hogy a Bizottságról vagy egy tagállamról van‑e szó –, olyan közös szabályok is vannak, amelyek kivétel nélkül mindegyik félre vonatkoznak, ilyenek a bizonyítási teherrel vagy egy konkrét ügyben a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időponttal kapcsolatos szabályok.

43.      Az említett szabályok felidézése számomra különösen relevánsnak tűnik a jelen elemzés keretében, figyelemmel a jelen ügy ténybeli összetettségére, valamint arra, hogy a Cseh Köztársaság által hivatkozott kötelezettségszegések a lengyel jogrend számos aspektusát érintik, így a jogalkotási aktusok mellett olyan közigazgatási határozatok elfogadását is, amelyeket időközben módosítottak. E közös szabályok alkalmazásának célja az, hogy biztosítsa az említett nemzeti jogi aktusok uniós joggal való összeegyeztethetőségének pontos és koherens vizsgálatát, amelynek elsőbbségét valamennyi tagállamnak tiszteletben kell tartania.(9)

1.      A kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset keretében a bizonyítási teherre vonatkozó szabályok

44.      Mivel az EUMSZ 258. és EUMSZ 259. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset keretében a Bíróság előtti eljárásban meghatározó a kontradiktórius eljárás elve, a felperesnek kell bizonyítania az állítólagos kötelezettségszegés fennállását azzal, hogy benyújtja a Bírósághoz az e kötelezettségszegés fennállásának vizsgálatához szükséges bizonyítékokat. Semmilyen, eljárási szempontú különbségtétel nem tehető tehát a Szerződésekben előírt két eljárás kezelését illetően.(10)

45.      Ezenkívül a Bíróság eljárási szabályzata 120. cikkének c) pontjából és az e rendelkezéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a keresetlevélnek meg kell jelölnie a jogvita tárgyát, valamint tartalmaznia kell a jogalapok rövid ismertetését, illetve annak kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes elő tudja készíteni védekezését, valamint a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Mindebből az következik, hogy a kereset alapjául szolgáló alapvető ténybeli és jogi elemeknek magából a keresetlevél szövegéből kell egységes és érthető módon kitűnniük, és a keresetlevélben a kérelmeket egyértelműen kell megfogalmazni, nehogy a Bíróság a határozatában túlterjeszkedjen a kereseti kérelmen vagy ne határozzon valamely jogalap tekintetében.(11) Ezzel szemben az alperes tagállam feladata, hogy tényekkel alátámasztva és részletesen védekezzen az előterjesztett adatokkal és az azokból levonható következtetésekkel szemben.(12)

46.      A felek által a jelen ügyben előadott érveket ezért a bizonyítási teherre vonatkozó, az előző pontban kifejtett szabályok fényében kell alaposan megvizsgálni.

2.      A kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpont

47.      A vizsgálat során figyelembe veendő másik lényeges szempont a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpontra vonatkozik. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az EUMSZ 258. cikkben előírt eljárást illetően a referencia‑időpont a Bizottság által e rendelkezés alapján kibocsátott indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejárta. Annak szükségessége, hogy a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez ilyen referencia‑időpontra támaszkodjanak, különösen nyilvánvaló azokban az esetekben, amikor az ügy körülményei az eljárás során – gyakran magának a jogsértő tagállamnak a beavatkozása révén – például az uniós jogot sértőnek tekintett nemzeti jogszabály módosítását követően változtak meg.

48.      A referencia‑időpontot az eljárás meghatározott szakaszában rögzíteni kell annak elkerülése érdekében, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset a körülmények ilyen megváltozása miatt okafogyottá váljon. Ha a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset célját vesszük figyelembe, amely arra irányul, hogy a Bíróság megállapíthassa az uniós jog valamely tagállam általi megsértését, nyilvánvalóvá válik, hogy a jogvita tárgyát egyértelműen meg kell határozni. Ez a megközelítés továbbá azzal az előnnyel jár, hogy ily módon a tagállamok eljárási jogainak tiszteletben tartása akkor is garantált, amikor a Bizottság fellép az uniós jog ilyen jellegű megsértésének megszüntetése érdekében, amit nehezebben lehetne biztosítani, ha a tagállamoknak – a saját védelmük érdekében – a jogvita tárgyának a körülmények megváltozásából eredő minden egyes módosításáról állást kellene foglalniuk.

49.      Nyilvánvaló, hogy ezen ítélkezési gyakorlatnak az EUMSZ 259. cikk szerinti eljárásra való közvetlen alkalmazása nem képzelhető el, mivel maga a tagállam – és nem a Bizottság – indítja meg az eljárást. Felmerül tehát a kérdés, hogy mi a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpont az ilyen eljárás keretében. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az említett cikk második bekezdésében az ügy Bizottság elé való előzetes terjesztésére vonatkozó előírás ahhoz szükséges eljárási követelménynek minősül, hogy később keresetet lehessen benyújtani a Bírósághoz. Nem szabad ugyanis megfeledkezni az eljárás e szakaszának jelentőségéről, tekintettel az általa kiváltott jogkövetkezményekre, vagyis a Bizottság azon kötelezettségére, hogy meghallgassa azt a két felet, akiknek írásbeli és szóbeli észrevételeiket elő kell terjeszteniük, valamint annak a három hónapos határidőnek a megnyílására, amely időponttól kezdve a tagállam a Bírósághoz fordulhat, amennyiben a Bizottság nem adta volna ki indokolással ellátott véleményét.

50.      Úgy tűnik számomra, hogy az eljárás e szakaszában meghatározó kontradiktórius eljárás elvének tiszteletben tartása – amint azt az említett cikk harmadik bekezdése kifejezetten kimondja – megköveteli, hogy az uniós jog állítólagos megsértésén alapuló valamennyi kifogást és az azokhoz fűződő valamennyi bizonyítékot a felperes tagállam már abban a levélben előterjessze, amellyel a Bizottsághoz fordul. Egyébiránt ezen előterjesztésből egyértelműen ki kell tűnnie, hogy a felperes tagállam az EUMSZ 259. cikk alapján keresetet kíván indítani, nem pedig egyszerűen annak, hogy a Bizottságot az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárás megindítására kéri fel. A fentiekből következik, hogy a jogvita tárgyát az eljárás e szakaszában határozzák meg.(13)

51.      Mivel először is, a felperes tagállamot nem kötik a Bizottság által az indokolással ellátott véleményében tett megállapítások, másodszor pedig – az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegési eljárás keretében a Bizottsággal ellentétben – nem köteles egyéb eljárási lépéseket tenni, számomra logikusnak tűnik, hogy eljárásjogi szempontból a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpontnak a Bizottságnak a felperes tagállam általi megkeresését kell tekinteni.(14) A Bíróság ítélkezési gyakorlatának analógia útján – az EUMSZ 259. cikkben foglalt különös eljárási szabályok egyidejű szem előtt tartásával – történő alkalmazása annál is inkább indokoltnak tűnik számomra, mivel ezt a megközelítést követelik meg az EUMSZ 258. cikkben foglalt eljárásra vonatkozó, és az előző pontokban felidézett ugyanezen megállapítások, amelyek értelmében, a körülmények esetleges megváltozásától függetlenül, megfelelő pontossággal azonosítani kell a jogvita tárgyát, valamint tiszteletben kell tartani a tagállamok eljárási jogait.

52.      A fent kifejtett indokok alapján úgy vélem, hogy a jelen jogvita tárgyát főszabály szerint azon időpontban fennálló jogalkotási és közigazgatási helyzetre kell korlátozni, amikor a Cseh Köztársaság az ügyet a Bizottság elé terjesztette. Ez nem zárja ki, hogy az ezen időpontot követően bekövetkezett bizonyos tények relevánsnak legyenek tekinthetők. Mindazonáltal fontos emlékeztetni arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az utólag bekövetkezett tények e figyelembevétele csak kivételes esetekben lehetséges, nevezetesen akkor, ha ezek a tények a kifogásolt magatartással azonos jellegűek, vagy nem változtatják meg jelentősen a kifogásolt tényállás lényegét.(15) Ez az ítélkezési gyakorlat azon a logikai érven alapul, hogy egy tagállam nem kerülheti el az uniós jog megsértésén alapuló keresetet egy formális trükk alkalmazásával, azaz a szabályozás módosításával vagy olyan új határozat elfogadásával, amely továbbra is ugyanazokat az uniós joggal ellentétes elemeket tartalmazza.

B.      Az első, a KHV‑irányelv 4. cikke (1), (2), (4) és (6) bekezdésének, 5. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint 6–9. cikkének megsértésére alapított jogalapról (a lignitkitermelési engedély környezeti hatásvizsgálat lefolytatása nélküli, hat évre történő meghosszabbítása)

1.      A felek érvei

53.      Első jogalapjában a Cseh Köztársaság azt állítja, hogy a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja azzal, hogy a bányászati engedély egyszeri, hat évre történő meghosszabbítása esetén kizárja a környezeti hatásvizsgálatot, a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdésébe ütközik, mivel anélkül teszi lehetővé az ilyen meghosszabbítás megadását, hogy az e rendelkezések szerinti teljes környezeti hatásvizsgálatot, vagy pedig az úgynevezett „előszűrést” le kellene folytatni. Ezenkívül a hatásvizsgálat e hiánya azzal a következménnyel is járhat, hogy az érintett nyilvánosság és adott esetben azon szomszédos tagállamok, amelyeknek területét a projekt érintheti, nem vehetnek részt az ezen irányelv 4. cikkének (4)–(6) bekezdésében, valamint 5–9. cikkében előírt eljárásokban.

54.      E tagállam szerint a lengyel jog említett rendelkezését látszólag arra használták fel, hogy két másik lengyelországi bányában meghosszabbítsák a lignitkitermelésre adott koncessziókat. Valójában azonban alapul szolgált ahhoz, hogy 2026‑ig engedélyezzék a lignitkitermelést Turówban.

55.      A Lengyel Köztársaság úgy véli, hogy ez a jogalap okafogyottá vált, mivel 2021. április 28‑án elfogadták a 2044‑es határozatot. Időtartama miatt ez utóbbit nem lehetett volna elfogadni a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja alapján. Ráadásul a 2044‑es határozatot az üzemeltető által a kérelméhez csatolt KHV‑határozat alapján fogadták el.

56.      Az alperes tagállam szerint egyébiránt az említett jogalap nyilvánvalóan megalapozatlan. Előzetesen ezen állam úgy véli, hogy a kereseti kérelmekből kitűnik, hogy a kereset tárgya a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye érvényességének kérdésére korlátozódik, tehát csak annyiban érinti a lengyel jognak a KHV‑irányelvvel való összeegyeztethetetlenségét, amennyiben e jogot ezen engedély keretében konkrétan alkalmazták.

57.      Márpedig az említett tagállam azt állítja, hogy a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontját nem alkalmazták az említett engedély megadásakor, mivel a koncesszióba adó hatóság ezen engedélyezés során köteles volt figyelembe venni a KHV‑határozatot azon eshetőség miatt, hogy az érintett projekt jelentős környezeti hatással jár, amint azt e hatóság ugyanezen engedély indokolásában kifejtette.

58.      E tekintetben a Lengyel Köztársaság rámutat, hogy a lengyel jogban a KHV‑irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett „engedély” megadása több szakaszból álló eljárás, amely magában foglalja a környezeti feltételekről szóló határozat elfogadását is. Ez utóbbi határozat kötelező érvényű a későbbi beruházási határozatokat elfogadó szervekre nézve. E határozat az üzemeltetőt is közvetlenül köti, csakúgy, mint maga az engedély, így ellentétben azzal az előfeltevéssel, amelyből a Cseh Köztársaság kiindul, nem szükséges, hogy ezt a határozatot ezen engedélybe belefoglalják.

59.      A jelen ügyben a KHV‑irányelvben előírt konzultációk lefolytatását követően, a nyilvánosság részvétele mellett fogadták el 2020. január 21‑én a KHV‑határozatot, amelyet az üzemeltető a turówi bányában a lignitlelőhely kiaknázásának 2044‑ig történő folytatásaként meghatározott projekt megvalósításához kért. 2020. január 24‑én e határozatot csatolták a bányászati kitermelési koncesszió hat évre történő meghosszabbítása iránti kérelemhez. Márpedig az engedélynek a KHV‑határozatban előírt időtartamnál rövidebb időtartamra történő megadása a lengyel jogban megengedett, ráadásul megfelel az a maiori ad minus elvének. Következésképpen a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyének megadását környezeti hatásvizsgálat előzte meg, és ezért az nem vezetett a KHV‑irányelv első jogalapban hivatkozott rendelkezéseinek a megsértéséhez.

2.      Értékelés

a)      A KHV‑irányelv 4. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértéséről

60.      Első jogalapjában a Cseh Köztársaság különösen a KHV‑irányelv 4. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértésére hivatkozik, amennyiben a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja kizárja a környezetvédelmi hatásvizsgálatot a bányászati engedély egyszeri, hat évre történő meghosszabbítása esetén.

61.      Először is pontosítani kell, hogy e jogalap egy jogalkotási aktus elfogadására, nem pedig valamely közigazgatási gyakorlatra vonatkozik. Ennélfogva, ellentétben azzal, amit a Lengyel Köztársaság sugall, nem az előző pontban említett jogalap konkrét esetre történő alkalmazásáról van szó. Következésképpen, az e tagállam által előadott azon érv, amely szerint a jogalap nyilvánvalóan megalapozatlan azon ténynél fogva, hogy az említett nemzeti rendelkezést a 2026‑ig szóló turówi lignitkitermelési engedély megadása során nem alkalmazták, számomra nem tűnik relevánsnak.

62.      E jogalap vizsgálatának középpontjában inkább az a jogi kérdés áll, hogy egy tagállam jogalkotás útján felhatalmazhatja‑e a hatáskörrel rendelkező hatóságokat arra, hogy tartózkodjanak a bányászati projektek engedélyezésével kapcsolatos közigazgatási intézkedések meghozatalától. E kérdés megválaszolásához először is azt kell megállapítani, hogy az uniós jog – a jelen ügyben a KHV‑irányelv – előírja‑e azt a kötelezettséget tagállam számára, hogy ilyen közigazgatási intézkedéseket fogadjon el. Igenlő válasz esetén kétségtelen, hogy a tagállam nem teljesítette a kötelezettségeit.

63.      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a KHV‑irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett „projekteket” érintően az engedélyezést megelőzően ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint környezeti hatásvizsgálatot kell végezni abban az esetben, ha azok a jellegüknél, méretüknél vagy elhelyezkedésüknél fogva a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorolnak. A KHV‑irányelv 2. cikkének (1) bekezdése ugyanis nem azt követeli meg, hogy minden olyan projektet az ezen irányelvben előírt hatásvizsgálat alá vessenek, amely jelentős hatást gyakorolhat a környezetre, hanem csak az irányelv 4. cikkében említett projektekre vonatkozóan ír elő ilyen kötelezettséget, amely cikk visszautal az irányelv I. és II. mellékletében felsorolt projektekre.

64.      A KHV‑irányelv 2. cikke (1) bekezdésének és 4. cikke (1) bekezdésének együttes olvasatából az következik, hogy az ezen irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó projektek jellegüknél fogva a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorolnak, és azokat kötelezően környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni. Ebben az összefüggésben először is meg kell jegyezni, hogy ezen irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja az „engedély” fogalmára hivatkozik, és azt úgy határozza meg, mint „a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok olyan döntése, amely feljogosítja a projektgazdát a projekt elvégzésére”. Másodszor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az I. melléklet 19. pontja olyan „kőbányák[at], és külszíni bányák[at] [említ], ahol a kitermelési felület meghaladja a 25 hektárt”, vagyis a turówi bányához hasonló méretű bányákról tesz említést. E melléklet 24. pontja jelentőséggel bír az elemzés szempontjából, amennyiben előírja, hogy a fent említett hatásvizsgálatnak kell alávetni „az e mellékletben felsorolt projektek bármilyen változtatás[át] vagy bővítés[ét], ha az ilyen változtatás vagy bővítés önmagában eléri az e mellékletben adott esetben meghatározott küszöbértékeket” (kiemelés tőlem). Másként fogalmazva, a KHV‑irányelv nem csak azt írja elő, hogy a projekt első engedélyezésekor környezeti hatásvizsgálatot kell végezni, hanem a projekttel kapcsolatos egyes határozatokra is alkalmazandó.

65.      A környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja, amely az első jogalap tárgyát képezi, a KHV‑irányelv I. melléklete 24. pontjának hatálya alá tartozhat, amennyiben e nemzeti rendelkezés a bányászati engedély meghosszabbítására vonatkozik. Felmerül tehát a kérdés, hogy az „engedély meghosszabbítását” lehet‑e a KHV‑irányelv értelmében vett „a projekt bővítéseként” értelmezni. Főszabály szerint egy egyszerű szó szerinti értelmezés alapján a „bővítés” kifejezés ugyanúgy érthető valamely meghatározott projekt „területi kiterjedésének növeléseként”, mint „időbeli meghosszabbításaként”.

66.      Véleményem szerint erre a kérdésre egyértelműen igenlő választ kell adni. Amint azt a Bíróság az Inter‑Environnement Wallonie és Bond Beter Leefmilieu Vlaanderen ítéletben(16) kimondta, a KHV‑irányelv I. mellékletében felsorolt projekt engedélyének meghosszabbításához vezető intézkedéseket e melléklet 24. pontjának hatálya alá tartozónak kell tekinteni. Ezen ítéletből kitűnik, hogy a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt szabályt akkor is alkalmazni kell, ha a szóban forgó engedély időtartamának meghosszabbítása nem haladja meg a tíz éves időtartamot,(17) a szóban forgó lengyel szabályozás esetében pedig éppen ez a helyzet áll fenn. Ebből következik, hogy a bányászati engedély egyetlen alkalommal, hat évre történő meghosszabbítása olyan projektnek minősül, amely a KHV‑irányelv 4. cikke (1) bekezdésének értelmében környezeti hatásvizsgálat elvégzését kívánja meg.

67.      A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja nem egyeztethető össze az uniós joggal, mivel e nemzeti rendelkezés pontosan az ellenkezőjét írja elő annak, amit a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdése megkövetel.

68.      Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy fennáll‑e a KHV‑irányelv 4. cikke (2) bekezdésének megsértése is.

69.      E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés utalást tartalmaz a II. mellékletre, amely a 2. pontjának a) alpontjában esetlegesen környezeti hatásvizsgálat tárgyát képező projektként említi a „kőbányákat” és a „külszíni bányákat”, amennyiben „az I. mellékletben nem szereplő projektekről” van szó. Márpedig, amint azt az előbb kifejtettem, a turówi bányához hasonló méretű területtel rendelkező bányákat már az I. melléklet említi. Következésképpen az ilyen bányák már a KHV‑irányelv 4. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak, ami azzal a következménnyel jár, hogy – legalábbis a bányák e kategóriáját illetően – kizárt az ezen irányelv 4. cikke (2) bekezdésének alkalmazása.

70.      Mindezek ellenére a KHV‑irányelv 4. cikkének (2) bekezdése számomra mégis relevánsnak tűnik az I. melléklet 19. pontjában meghatározott küszöbérték alatti, azaz a 25 hektárnál kisebb területű bányák vonatkozásában. Úgy tűnik ugyanis, hogy a szóban forgó lengyel jogszabály a kisebb területű projektek kezelésének szabályozására is irányul. Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja egyrészt meglehetősen általános módon került megfogalmazásra a környezetre gyakorolt hatások vizsgálatának kötelezettsége alól mentesülő projektek típusai tekintetében, másrészt pedig a KHV‑irányelvvel ellentétben egyáltalán nem tesz különbséget a kötelező hatásvizsgálat alá tartozó és az esetlegesen ilyen vizsgálat alá eső projektek között. A vizsgálat e szakaszában tehát azt kell megállapítani, hogy e nemzeti rendelkezés hatálya igen széles.

71.      Másodszor meg kell jegyezni, hogy a KHV‑irányelv 4. cikkének (2) bekezdése kifejezetten felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy saját maguk határozzák meg, hogy a szóban forgó projektet környezeti hatásvizsgálat alá kell‑e vetni, vagy sem.(18) Ezen irányelv (9) preambulumbekezdése értelmében „egyéb, más jellegű projektek”, azaz a II. mellékletben felsorolt projektek „várhatóan nem minden esetben gyakorolnak jelentős hatást a környezetre”, ami azt vonja maga után, hogy az említett a projekteket csak abban az esetben kell megvizsgálni, „ha a tagállam úgy ítéli meg, hogy a projektek feltehetően jelentős hatással vannak a környezetre” (kiemelés tőlem). Amint az ezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, a tagállamok ennek meghatározását esetenkénti vizsgálattal, illetve a tagállam által megállapított küszöbértékek vagy szempontrendszer alapján végzik el. A tagállamok dönthetnek úgy is, hogy mindkét említett eljárást alkalmazzák. A 4. cikk (3) bekezdése megköveteli, hogy a III. mellékletben meghatározott lényeges kiválasztási szempontokat figyelembe vegyék az esetenkénti vizsgálat, illetve a küszöbértékek, vagy a szempontrendszer megállapítása céljából. Ezek az észrevételek egyértelműen azt mutatják, hogy a tagállamok jelentős mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek e rendelkezés nemzeti jogba való átültetése során.

72.      Mindazonáltal a jelen összefüggésben nem szabad megfeledkezni arról, hogy bár a KHV‑irányelv 4. cikkének (2) bekezdése bizonyos szabadságot biztosít a hatáskörrel rendelkező hatóság számára annak értékelése tekintetében, hogy valamely meghatározott projektet hatásvizsgálatnak kell‑e alávetni, vagy sem, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából(19) az következik, hogy e mérlegelési mozgásteret korlátozza a KHV‑irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében előírt azon kötelezettség, mely szerint az engedély megadása előtt többek között a jellegüknél, méretüknél vagy elhelyezkedésüknél fogva a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló projektek esetében „hatástanulmányt” végezzenek. Így az a tagállam, amely anélkül határoz meg szempontrendszert vagy küszöbértékeket, hogy figyelembe venné a projektek elhelyezkedését, vagy azokat olyan szinten határozza meg, hogy a gyakorlatban egy adott típusba tartozó valamennyi projekt előzetesen mentesülne a hatásvizsgálat elvégzésének kötelezettsége alól, túllépi a rendelkezésére álló mérlegelési mozgásteret.

73.      A Bíróság szerint az, hogy a tagállam mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valamely projekt mentesüljön a KHV‑irányelv szerinti hatásvizsgálati eljárás alól. Ellenkező esetben a KHV‑irányelv 4. cikkének (2) bekezdése által a tagállamok számára elismert mérlegelési mozgásteret a tagállamok arra használhatnák fel, hogy valamely konkrét projektet kivonjanak a hatásvizsgálati kötelezettség alól, jóllehet jellegénél, méreténél vagy elhelyezkedésénél fogva az említett projekt jelentős hatást gyakorolhatna a környezetre. Következésképpen, bármi is legyen a tagállam által annak meghatározására alkalmazott módszer, hogy valamely konkrét projekt esetében szükséges‑e hatásvizsgálat, vagy sem, azaz egy konkrét projektet jogszabályi úton jelölnek‑e ki, vagy azt egyedi vizsgálat alá vetik, ez a módszer nem sértheti a KHV‑irányelv célját, amely arra irányul, hogy ne vonjon ki a hatásvizsgálat alól egyetlen olyan projektet sem, amely ezen irányelv értelmében valószínűleg jelentős hatással lehet a környezetre, kivéve ha a mentesített egyedi projekt összességében nem tekinthető olyannak, mint amely jelentős hatást gyakorolhat a környezetre.(20)

74.      Ezek a megfontolások még inkább érvényesek az olyan nemzeti intézkedésekre, amelyek egész projektcsoportokra vonatkoznak. Konkrétabban, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a KHV‑irányelv 4. cikkének (2) bekezdése nem ruházza fel a tagállamokat azzal a jogkörrel, hogy „összességükben és véglegesen kizárják” az e rendelkezés hatálya alá tartozó projektek egy vagy több csoportját a hatásvizsgálat lehetősége alól, mivel a szóban forgó szempontrendszernek és/vagy küszöbértékeknek nem az a céljuk, hogy teljes egészében előre kivonják a hatásvizsgálat kötelezettsége alól a II. mellékletben felsorolt, valamely tagállam területén megvalósítható projektek bizonyos kategóriáit, hanem kizárólag arra irányulnak, hogy megkönnyítsék a projektek konkrét jellemzőinek értékelését annak megállapítása céljából, hogy azok az említett kötelezettség hatálya alá tartoznak‑e.(21)

75.      A jelen összefüggésben tehát az a kérdés merül fel, hogy a szóban forgó lengyel szabályozás megköveteli‑e a Bíróság ítélkezési gyakorlatában előírt „hatástanulmány” elvégzését, ha az az adott projektek jellemzőire, konkrétan jellegére, méretére vagy elhelyezkedésére tekintettel indokoltnak tűnik. Úgy vélem, hogy erre a kérdésre egyértelműen nemleges választ kell adni, mivel a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja valamennyi bányászati tevékenységre megkülönböztetés nélkül alkalmazandó. Mivel e nemzeti rendelkezés azzal a hatással jár, hogy a bányászati tevékenységek összességét átfogó és végleges jelleggel mentesíti az ilyen „hatástanulmány” elvégzésének kötelezettsége alól, anélkül hogy kellően figyelembe venné a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló egyes projektek sajátos jellemzőit, e rendelkezést a KHV‑irányelv 4. cikke (2) bekezdésének és 2. cikke (1) bekezdésének összefüggő – az ítélkezési gyakorlat által értelmezett – követelményeivel összeegyeztethetetlennek tekintendők.

76.      Ugyanez vonatkozik annak a nyilvánvaló lehetetlenségére, hogy a KHV‑irányelv (9) preambulumbekezdése szerinti „egyéb, más jellegű” bányászati tevékenységeket az említett irányelv 4. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja szerint akár esetenkénti vizsgálatnak, akár megfelelő küszöbértékek vagy szempontrendszer alapján történő értékelésnek vessenek alá annak meghatározása érdekében, hogy a II. mellékletben felsorolt projekteket környezeti hatásvizsgálatnak kell‑e alávetni. Ki kell emelni, hogy a fent hivatkozott lengyel rendelkezés mentesíti a hatáskörrel rendelkező hatóságokat azon kötelezettség alól, hogy a bányászati tevékenységek összességére vonatkozóan ezt a meghatározást elvégezzék, anélkül, hogy lehetővé tenné számukra az egyes esetek sajátosságainak figyelembevételét. Így tehát egyértelmű, hogy az ilyen merev, és a bányászati tevékenységekkel kapcsolatban felmerülő környezetvédelmi szempontokat nem megfelelően figyelembe vevő megközelítés nem valósíthatja meg a KHV‑irányelv 4. cikke (2) bekezdésének helyes jogszabályi átültetését.

77.      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Lengyel Köztársaság túllépte a KHV‑irányelv 4. cikke (2) bekezdése és 2. cikke (1) bekezdése összefüggő rendelkezései alapján őt megillető mérlegelési mozgásteret, mivel a nemzeti jogszabálya nem tartja tiszteletben az ezen irányelv II. mellékletének hatálya alá tartozó bányászati tevékenység környezeti hatásvizsgálatára előírt eljárásokat.

78.      Az előző pontokban kifejtett indokok alapján úgy vélem, hogy a Lengyel Köztársaság a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontja k) alpontjának elfogadásával a KHV‑irányelv 4. cikkének (2) bekezdését is megsértette.

b)      A környezeti hatásvizsgálat eljárási követelményeinek megsértéséről

79.      Az, hogy a KHV‑irányelv 4. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértése a jelen elemzés keretében megállapításra került, elkerülhetetlenül felveti azt a kérdést, hogy jogi szempontból miként kell kezelni e jogalapot, mivel az az ezen irányelv 5. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint 6–9. cikkének megsértésén is alapul. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezések határozzák meg azokat az eljárási szabályokat, amelyeket a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk, amikor az I. mellékletben felsorolt projekteket környezeti hatásvizsgálatnak vetik alá. Közelebbről, többek között a projektgazdának a hatásvizsgálati jelentés elkészítésére és benyújtására vonatkozó kötelezettségéről, a projekttel esetlegesen érintett hatóságokkal való konzultáció kötelezettségéről, valamint a projekttel kapcsolatos – beleértve a döntéshozatali folyamatot érintő – információkhoz való nyilvános hozzáférés biztosításáról van szó.

80.      A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében arra vonatkozóan előírt kötelezettség megszegésének megállapítása, hogy valamely projektet környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni, logikusan kiterjed azon különös eljárási követelmények be nem tartására is, amelyeknek az ilyen vizsgálatnak meg kell felelnie. Úgy vélem, hogy mindez a Cseh Köztársaság keresetlevelének alapos átolvasásából is kitűnik, mivel az ilyen hatásvizsgálat eljárási követelményeit előíró rendelkezések említésére nyilvánvalóan csak a teljesség kedvéért került sor.

81.      Ezenfelül meg kell jegyeznem, hogy a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja arra szorítkozik, hogy általános jelleggel mentesít bizonyos bányászati tevékenységeket az uniós jog által a környezeti hatásvizsgálat elvégzésére vonatkozóan előírt kötelezettség alól, anélkül azonban, hogy a vizsgálati eljáráshoz kapcsolódó, és a KHV‑irányelv 5. cikkének (1) és (2) bekezdésében, valamint 6–9. cikkében szereplő egyedi kötelezettségeket írna elő. Márpedig a jelen ügyben véleményem szerint nem szükséges ilyen megközelítést alkalmazni, mivel a megfelelőség ilyen egyedi vizsgálatának feltételei egyértelműen nem teljesülnek.

82.      E körülmények között, mivel a Cseh Köztársaság által hivatkozott rendelkezések lényegében a környezeti hatásvizsgálat során betartandó eljárási követelményeket tartalmaznak, azt a következtetést kell levonni, hogy a KHV‑irányelv 4. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértése szükségszerűen ezen eljárási követelmények megsértését is maga után vonja.

c)      A kereset benyújtását követően bekövetkezett jogszabály‑módosításokról

83.      A teljesség kedvéért fel kell hívni a figyelmet a lengyel jogszabályok közelmúltbeli módosításaira, különösen a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontja k) alpontjának hatályon kívül helyezésére. Amint arra a Bizottság 2021. augusztus 13‑i észrevételeiben rámutat, úgy tűnik, hogy a lengyel jogszabályok alapján a jövőben már nem lesz lehetséges a lignitkitermelésre vonatkozó koncesszió érvényességének egyetlen alkalommal, hat évre történő meghosszabbítása, amennyiben előzetesen nem végeznek környezeti hatásvizsgálatot. A Bizottság – az általa szolgáltatott információk szerint – jelenleg azt vizsgálja, hogy e jogszabálymódosítás véget vethet‑e a KHV‑irányelvnek a fent említett törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontja k) alpontjából eredő helytelen alkalmazásának.

84.      E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy mivel a jogszabály‑módosítások elfogadására 2021 júliusában került sor, vagyis azt követően, hogy a Cseh Köztársaság a Bizottsághoz fordult, azokat a jelen eljárás keretében nem lehet figyelembe venni anélkül, hogy a jogvita tárgya indokolatlanul ne módosulna.(22) Ennélfogva úgy vélem, hogy a Bíróság a Lengyel Köztársaság által elkövetett jogsértés értékelése során nem veheti figyelembe ezeket a későbbi jogszabály‑módosításokat.

C.      A második, a KHV‑irányelv 6. cikke (2)–(7) bekezdésének, 7. cikke (5) bekezdésének, 8. és 9. cikkének, valamint 11. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról (az érintett nyilvánosság kizárása a kitermelési engedély megadására irányuló eljárásból)

1.      A felek érvei

85.      A Cseh Köztársaság arra hivatkozik, hogy a KHV‑irányelv e rendelkezéseiben rögzített kötelezettségek, amelyek a nyilvánosságnak az ezen irányelvben előírt eljárásokban való részvételére, valamint az azok eredményeként meghozott határozatok ellenőrzésére vonatkoznak, ezen eljárások valamennyi szakaszára érvényesek, ideértve az utolsó szakaszt is, azaz a projekt engedélyezésére irányuló eljárást és annak eredményét.

86.      Ez először is abból következik, hogy bizonyos rendelkezések – különösen a KHV‑irányelv 6. cikke (2) bekezdésének a), c) és d) pontja – vagy az ezen irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett „engedélyt” vagy az engedélyezési eljárás keretében elfogadott valamennyi határozatot említik. Másodszor, ez az irányelv nem enged semmilyen kivételt az általa előírt kötelezettségek alól azon az alapon, hogy azokat az eljárás korábbi szakaszában teljesítették. Harmadszor, a nyilvánosságnak a 2026‑ig szóló lignitkitermelésre vonatkozó engedély megadására irányuló eljárásban való részvételének célja eltér a KHV‑eljárásban való részvételének céljától, mivel az engedélyezési eljárásban való részvétel annak meghatározására irányul, hogy a KHV‑vizsgálat eredményeit megfelelően beépítették‑e a végleges engedélybe. Ugyanígy a KHV‑irányelv 11. cikkében foglalt jogorvoslati lehetőség elveszítené hatékony érvényesülését, ha az eredmények fent említett beépítését nem lehetne ellenőrizni.

87.      A Cseh Köztársaság ezért úgy véli, hogy a KHV‑irányelv fent hivatkozott rendelkezéseivel ellentétes a bányászati törvénykönyv 33. cikke, amelynek értelmében az érintett nyilvánosság ki van zárva a projekt engedélyezésére irányuló eljárásból, valamint ezen eljárás bírósági felülvizsgálatából, amennyiben e projektre vonatkozóan a nyilvánosság részvételével lefolytatott környezeti hatásvizsgálati eljárást követően hoztak KHV‑határozatot.

88.      A Lengyel Köztársaság erre azt veti ellen, hogy a KHV‑irányelv 2. cikkének (2) bekezdésére tekintettel, amely a projektre vonatkozó engedély megadására irányuló integrált eljárás alkalmazásának lehetőségéről rendelkezik, a tagállamok jogosultak olyan eljárásokat meghatározni, amelyek alapján a nyilvánosság részvételét ezen engedély elfogadásának szakaszában kell biztosítani, amelynek keretében megvizsgálják a tervezett projekt környezetre gyakorolt hatására vonatkozó kérdéseket. Az ilyen részvétel azonban nem biztosítható az engedélyezési eljárás azon egymást követő szakaszaiban, amelyekben a tervezett projekt működésének más vonatkozásait vizsgálják.

89.      Márpedig Lengyelországban a projektre vonatkozó engedély megadásával kapcsolatos eljárás több szakaszból áll, és az üzemeltető csak a környezeti feltételekről szóló határozat előzetes megszerzését követően kaphat ilyen engedélyt, amelyhez kötelező az említett határozat. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően, amely szerint ha a nemzeti jog több szakaszból álló engedélyezési eljárást ír elő, ahol az egyik szakasz az alaphatározat és a másik a végrehajtási határozat, amely nem haladhatja meg az alaphatározat által meghatározott paramétereket, a projekt által várhatóan a környezetre gyakorolt hatásokat elvileg az alaphatározatra vonatkozó eljárás során kell azonosítani és megvizsgálni.

90.      Következésképpen a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyezésére irányuló eljárás keretében nem kellett újból biztosítani a nyilvánosság részvételét, és nem kellett újból határokon átnyúló konzultációkat lefolytatni, mivel az ezzel kapcsolatos kötelezettségeknek a KHV‑határozattal lezárt eljárás keretében már eleget tettek. A Bizottság az indokolással ellátott véleményében jóváhagyta ezt a megközelítést, és arra a következtetésre jutott, hogy nem sértették meg a KHV‑irányelv érintett rendelkezéseit.

91.      A felperes tagállam azon állításával kapcsolatban, amely szerint a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdése megköveteli a környezeti hatásvizsgálat eredményeinek az engedély megadására irányuló eljárás keretében történő figyelembevétele bírósági felülvizsgálatának a lehetőségét, a Lengyel Köztársaság először is arra hivatkozik, hogy a lengyel jog főszabály szerint biztosítja az érintett nyilvánosság számára annak lehetőségét, hogy ilyen jogorvoslattal éljen. E tekintetben az olyan szervezetek, mint a Greenpeace ČR, kereseteket indítottak a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyezésével szemben, amelyek keretében ezen engedély felfüggesztésének kérdését érdemben vizsgálták.

92.      Másodszor, az említett cikk (2) bekezdéséből – amelynek értelmében a tagállamok meghatározzák, hogy a határozatok mely szakaszban támadhatók meg – az következik, hogy megengedett számukra, hogy a jogorvoslat lehetőségét kizárólag a környezeti feltételekről szóló határozat szakaszában biztosítsák, amennyiben kizárt, hogy az engedélyezésről szóló határozat ne vegye figyelembe az első határozatot. Lengyelországban pedig ez a helyzet áll fenn, mivel a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 86. cikke előírja, hogy e határozat köti az e törvény 72. cikkének (1) bekezdése szerinti határozatot elfogadó hatóságokat. Mivel a KHV‑határozat közvetlenül alkalmazandó, indokolatlan és értelmetlen lenne a nem kormányzati szervezetek számára biztosítani annak lehetőségét, hogy a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyezéséről hozott határozatot megtámadhassák.

93.      A Lengyel Köztársaság hozzáteszi, hogy mindenesetre a KHV‑irányelv 11. cikke (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó állítás okafogyottá vált, mivel a bányászati törvénykönyv 33. cikkét módosították, és az immár lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy keresetet nyújtsanak be a beruházási határozattal szemben, annak a környezeti feltételekről szóló határozattal való összeegyeztethetőségének felülvizsgálata érdekében.

2.      Értékelés

94.      Második jogalapjában a Cseh Köztársaság azt állítja, hogy a bányászati törvénykönyv 33. cikke – amely lényegében arról rendelkezik, hogy a közjogi szervezetek nem vehetnek részt az engedély megadására irányuló eljárásban, amennyiben ezek a szervezetek részt vettek a környezeti hatásvizsgálati eljárásban – a KHV‑irányelv több rendelkezését is sérti. Ez a jogalap szintén egy jogalkotási aktusra, nem pedig valamely közigazgatási gyakorlatra vonatkozik.

95.      A KHV‑irányelv 6. cikkének (2)–(7) bekezdésében, 7. cikkének (5) bekezdésében, 8. és 9. cikkében, valamint 11. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek az érintett nyilvánosságnak és azon tagállamoknak a KHV‑irányelvben meghatározott eljárásokban – az irányelv alapján hozott határozatok felülvizsgálatát is ideértve – való részvételére vonatkoznak, amelyek területén a projekt jelentős hatással járhat. Az említett kötelezettségek a KHV‑irányelv 2. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „döntéshozatali eljárás” lefolyására és befejezésére vonatkoznak, amelynek célja az „engedély” megadása, amely kifejezés a KHV‑irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében magában foglalja a projekt megvalósítására jogosító határozatot is.

a)      A nyilvánosságnak és más tagállamoknak az engedélyezési eljáráshoz történő hozzáféréshez való jogának a megsértéséről

96.      Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy nem győzött meg az a Cseh Köztársaság által képviselt értelmezés, amely szerint a KHV‑irányelv 6–9. cikkének célja a nyilvánosság és más tagállamok hozzáféréshez való abszolút és korlátlan jogának biztosítása lenne az engedélyezési eljárás minden szakaszában. Véleményem szerint ezt az álláspontot árnyalni kell, emlékeztetve a KHV‑irányelv által a tagállamok részére elismert eljárási autonómiára. Amint arra a Lengyel Köztársaság helyesen rámutat, a KHV‑irányelv 2. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a környezeti hatásvizsgálatot a tagállamban meglévő, a projektek engedélyezésére irányuló eljárások keretében, vagy ezek hiányában más eljárások alkalmazásával, vagy az ezen irányelv céljainak való megfelelés érdekében kialakítandó eljárásokkal végezzék el.

97.      Másként fogalmazva, az uniós jog rendelkezései nem egységesítik a projektre vonatkozó engedélyek megadását megelőző eljárásokat. A tagállamok inkább szabadon dönthetnek arról, hogy milyen formában és milyen eszközökkel járulnak hozzá a KHV‑irányelv célkitűzéseinek megvalósításához. Következésképpen, a különböző tagállamok nemzeti szabályozásai lényegesen eltérhetnek egymástól a környezetre valószínűleg jelentős hatást gyakorló projektek megvalósítását engedélyező határozatokkal kapcsolatos közigazgatási eljárások megszervezésének módját illetően.

98.      A Lengyel Köztársaság által szolgáltatott információk alapján e tagállam belső jogrendje több szakaszból álló engedélyezési eljárásról rendelkezik, amely az egyes projektek környezeti hatásvizsgálatával kezdődik. A Lengyel Köztársaság kifejti, hogy egy ásványlelőhely kiaknázására irányuló projekt esetében az ilyen típusú tevékenység végzését tervező vállalkozás köteles először az e projekt megvalósítására alkalmazandó környezeti feltételekről szóló határozatot megszerezni, és csak ezt követően kaphat engedélyt ásványlelőhely kiaknázására. A Lengyel Köztársaság hangsúlyozza, hogy a környezeti feltételekről szóló határozat kötelező erejű az ásványlelőhely kiaknázását engedélyező közigazgatási hatóságra nézve.

99.      Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kifejezetten elismeri a tagállamok arra vonatkozó szabadságát, hogy ilyen többlépcsős engedélyezési eljárást írjanak elő. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően, ha a nemzeti jog több szakaszból álló engedélyezési eljárást ír elő, ahol az egyik szakasz az alaphatározat, a másik pedig a végrehajtási határozat, amely nem haladhatja meg az alaphatározat által meghatározott paramétereket, a projekt által várhatóan a környezetre gyakorolt hatásokat az alaphatározatra vonatkozó eljárás során kell azonosítani és megvizsgálni.(23) Ha ezek a hatások csak a végrehajtási határozatra vonatkozó eljárás során azonosíthatók, akkor kell a vizsgálatot ez utóbbi eljárás során elvégezni.(24) A Bíróság pontosította, hogy valamely projekt környezeti hatásvizsgálatát főszabály szerint akkor kell elvégezni, amint meghatározhatók és megvizsgálhatók a projekt által várhatóan a környezetre gyakorolt hatások.(25) Az ilyen vizsgálat előzetes jellegét annak szükségessége igazolja, hogy a környezeti hatásokat az illetékes hatóság minden technikai tervezési és döntéshozatali folyamat lehető legkorábbi fázisában figyelembe vegye, mivel a cél sokkal inkább a környezetszennyezés és ‑károsítás eredendő elkerülése, mint a hatásaikkal szembeni utólagos küzdelem.(26)

100. A nemzeti jogban előírt, a Lengyel Köztársaság által ismertetett engedélyezési eljárás álláspontom szerint megfelel a Bíróság ítélkezési gyakorlatában megfogalmazott, a jelen indítvány előző pontjában hivatkozott követelményeknek. Konkrétabban, nem róható fel a Lengyel Köztársaságnak, hogy több szakaszból álló engedélyezési eljárást ír elő, figyelembe véve többek között a KHV‑irányelv által a tagállamok részére elismert eljárási autonómiát. Ebből a szempontból úgy tűnik, hogy a Lengyel Köztársaság meghozta az ahhoz szükséges rendelkezéseket, hogy az engedély megadása előtt a többek között a jellegüknél, méretüknél vagy elhelyezkedésüknél fogva a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló projekteket engedélyezési eljárás, valamint – a KHV‑irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettségének megfelelően – környezeti hatásvizsgálat alá vessék.

101. E megállapítás alapján számomra logikusnak tűnik, hogy amennyiben valamely projekt környezeti hatásvizsgálatára a KHV‑irányelv által előírt eljárási követelményeket tiszteletben tartva már sor került az engedély megadását megelőző közigazgatási eljárás szakaszában, nem áll fenn olyan objektív indok, amely alapján megkövetelhető lenne a tagállamtól, hogy az engedélyezés szakaszában megismételje ezt a lépést. Az ilyen követelmény figyelmen kívül hagyná a tagállamoknak a közigazgatási eljárások kidolgozása tekintetében fennálló autonómiáját, és felesleges formaságokkal aránytalan akadályokat gördítene a projekt megvalósítása elé. Ennélfogva osztom a Bizottság által kifejtett azon véleményt, amely szerint, amennyiben a nyilvánosság és adott esetben más tagállamok részt vehettek a környezeti hatásvizsgálati eljárásban, nem tűnik szükségesnek e részvétel ismételt biztosítása az engedélyezés szakaszában. Következésképpen, a turówi bánya kiaknázási engedélyének 2026‑ig történő meghosszabbítására irányuló eljárás keretében nem volt szükség a nyilvánosság újbóli részvételének biztosítására vagy a határokon átnyúló konzultációk újbóli lefolytatására, mivel a fent említett területre vonatkozó kötelezettségeknek már eleget tettek a KHV‑határozattal lezárt eljárás során.

102. A Cseh Köztársaság által a bányászati törvénykönyv 33. cikkének a KHV‑irányelvvel való összeegyeztethetetlenségére felhozott érvek számomra nem tűnnek meggyőzőnek, mivel a KHV‑irányelv 6. cikke (2) bekezdésének egyszerű, szó szerinti értelmezésén alapulnak – amely rendelkezés a végleges „engedélyre” utal –, anélkül azonban, hogy pontos és részletes magyarázattal szolgálnának arra, hogy a lengyel jogrendben előírt, több szakaszból álló közigazgatási eljárás miért nem felel meg a KHV‑irányelv követelményeinek. Ezen érvelés támogatása annak elismeréséhez vezetne, hogy egy projekt környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatára irányuló, több szakaszból álló közigazgatási eljárás egyáltalán nem írható elő, ami egyértelműen ellentmond a Bíróság ítélkezési gyakorlatában foglaltaknak. Következésképpen ezeket az érveket el kell utasítani.

b)      A bírósági jogorvoslathoz való jog megsértéséről

103. A KHV‑irányelvnek a bírósági jogorvoslathoz való jogra vonatkozó 11. cikke (1) bekezdésének állítólagos megsértését illetően mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy úgy tűnik, nem magának a bányászati törvénykönyvnek a 33. cikke zárja ki az engedélyező határozattal szembeni ilyen jogorvoslati kérelem előterjesztését, amennyiben az érdekelt nem vett részt az ezen engedély megadását eredményező eljárásban, hanem – amint azt a hetedik jogalapja keretében a Cseh Köztársaság maga is jelzi – a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény 50. cikkének (1) bekezdése.

104. Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a Flausch ítélet(27) szerint a kizárólag az engedélyező határozatra vonatkozó jogorvoslati kérelem főszabály szerint nem érinti a nyilvánosságnak a döntéshozatali eljárásban való részvételére vonatkozó kérdéseket, viszont más a helyzet többek között akkor, ha a nyilvánosság részvételéhez kapcsolódó esetleges eljárási szabálytalanságokat hoznak fel a végleges engedélyező határozattal szembeni jogorvoslat keretében.

105. Ebből logikusan az következik, hogy amikor a nemzeti jog – ahogyan a lengyel jogrendben – olyan több szakaszból álló eljárást ír elő, amely egy‑egy, a környezeti hatásvizsgálatra és a projekt engedélyezésére vonatkozó szakaszból áll, a tagállamok jogszerűen rendelkezhetnek úgy, hogy a nyilvánosság részvételéhez kapcsolódó esetleges eljárási szabálytalanságokat az első szakaszban kell felvetni.

106. Amint az a KHV‑irányelv 11. cikkének (2) bekezdéséből egyértelműen kitűnik, a tagállamok határozzák meg, hogy az eljárás mely szakaszában támadhatók meg a határozatok, a jogi aktusok és a mulasztások. Másként fogalmazva, ellentétben azzal, amit a Cseh Köztársaság állít, a tagállamok nem kötelesek biztosítani, hogy a nyilvánosság részvételéhez kapcsolódó esetleges eljárási szabálytalanságok az engedélyezési szakaszban még egyszer vitathatók legyenek.

107. Végezetül, a Cseh Köztársaság által hivatkozott azon veszélyt illetően, hogy a környezeti hatásvizsgálati eljárás eredményét később nem veszik figyelembe, úgy vélem, hogy sem a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdésével, sem az uniós jog egyetlen más, ezzel egyenértékű jogot biztosító rendelkezésével nem ellentétes az olyan eljárás és nemzeti rendelkezés elfogadása, amely előírja, hogy a jogorvoslat benyújtásának lehetőségét kizárólag a környezeti feltételekről szóló határozat szakaszában kell biztosítani, amennyiben kizárt, hogy az engedélyező határozat ne venné figyelembe a környezeti hatásvizsgálati eljárás eredményeit.

108. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a Lengyel Köztársaság által szolgáltatott információk szerint(28) e tagállam belső joga főszabály szerint biztosítja az érintett nyilvánosság azon lehetőségét, hogy közigazgatási eljárás keretében, valamint az engedélyező határozatokkal szemben a közigazgatási bíróságok előtt – különösen azoknak a környezeti feltételekről szóló korábbi határozatokban meghatározott feltételekkel való összeegyeztethetőségének felülvizsgálata céljából – kereseteket nyújtson be.

109. Azon feltevést alátámasztó konkrét bizonyítékok hiányában, hogy a lengyel jog nem teszi lehetővé valamely projektet engedélyező határozat bírósági felülvizsgálatát azon az alapon, hogy az nem vette figyelembe a környezeti hatásvizsgálati eljárás eredményeit, ezt az érvet el kell utasítani.

110. A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a második jogalapot mint megalapozatlant utasítsa el.

D.      A harmadik, a KHV‑irányelv 11. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról (a KHV‑határozat azonnali végrehajthatóságának megállapítása)

1.      A felek érvei

111. Harmadik jogalapjában a Cseh Köztársaság azt állítja, hogy a KHV‑határozat azonnali végrehajthatóságának megállapítása sérti a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdését, mivel megfosztja e rendelkezést hatékony érvényesülésétől. E tekintetben az említett tagállam arra hivatkozik, hogy bár e határozat a lengyel jogban bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti, annak azonnali végrehajthatósága azzal a hatással jár, hogy az érintett projektet a KHV‑határozat jogszerűségére vonatkozó bírósági határozat meghozatala előtt engedélyezhetik, majd végre is hajthatják, amely problémát súlyosbítja egyrészt az a körülmény, hogy a nyilvánosságnak nincs lehetősége a bíróság előtt ideiglenes intézkedést kérni az említett azonnali végrehajthatósággal szemben, másrészt pedig az, hogy a projekt engedélyezése a tevékenység megkezdésétől számított egy év elteltével visszavonhatatlan.

112. Ebben az összefüggésben a Cseh Köztársaság azt állítja, hogy a KHV‑határozattal, valamint a határozat azonnali végrehajthatóságával szemben benyújtott keresetek még a közigazgatási szakaszban járnak, miközben a turówi bánya kitermelése folytatódik. Azt is állítja, hogy a felszín alatti vizek szintje érezhetően gyorsabban csökken, mint ahogyan azt az ezen határozat alapjául szolgáló esetekben modellezték, és hogy a határozatban megállapítottakkal ellentétben a Cseh Köztársasághoz tartozó lakott területek jelentős süllyedése következett be.

113. A Lengyel Köztársaság megjegyzi, hogy a lengyel jogban a nem jogerős határozat azonnal végrehajthatónak nyilvánítható abban az esetben, ha az az emberek egészségének vagy életének védelme, a nemzetgazdaságra vagy más közérdekre nézve jelentős, illetve az egyik fél számára kivételesen jelentős veszteségek elkerülése érdekében szükséges. Mindazonáltal, ha az azonnali végrehajthatóságot külön jogi aktusba foglalják, azzal szemben panasszal, majd bírósági jogorvoslattal lehet élni. Ezenkívül a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 135. cikke alapján a másodfokú szerv akár hivatalból, akár az eljárásban részt vevő felek kérelmére felfüggesztheti a határozat közvetlen végrehajthatóságát.

114. Az említett tagállam először is azt állítja, hogy a jelen ügyben nem nyújtottak be kérelmet az említett 135. cikk alapján. Másodszor, a KHV‑határozattal kapcsolatos eljárás majdnem öt évig, 2020. január 21‑ig tartott, ezen időtartam legnagyobb részében – a cseh hatóságok és a cseh nyilvánosság beavatkozása folytán – a határokon átnyúló hatásokkal foglalkoztak, amelynek eredményeként az üzemeltető számára az engedély megszerzésére rendelkezésre álló idő jelentősen lerövidült, ami befolyással volt arra, hogy a KHV‑határozatot azonnal végrehajthatóvá nyilvánítsák. Harmadszor, ez utóbbi határozat panaszok, illetve keresetek tárgyát képezi, amelyek elbírálása jelenleg is folyamatban van a közigazgatási bíróság előtt.

115. A Lengyel Köztársaság továbbá azzal érvel, hogy a harmadik jogalap okafogyottá vált, mivel a jogszabályi keret 2021. március 30‑án bekövetkezett módosítása értelmében a bírósági felülvizsgálat hatékonyságának a KHV‑határozat azonnali végrehajthatóságának elismeréséből fakadó állítólagos hiányát a nyilvánosság számára garantált jogok orvosolják. Egy másodfokú szerv immár kérelemre és indokolt esetben az e határozattal szemben benyújtott keresettel összefüggésben felfüggesztheti e határozat azonnali végrehajthatóságát.

2.      Értékelés

116. A KHV‑határozat azonnali végrehajthatóságának megállapításával szemben felhozott harmadik jogalapjában a Cseh Köztársaság a KHV‑irányelv 11. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozik, amelyet arra alapít, hogy állítása szerint a lengyel jogrendben az azonnali végrehajthatóság megállapításával szemben igénybe vehető bírósági eljárások hatástalanok, tekintettel arra, hogy az ilyen megállapítás a KHV‑határozat elleni kereset benyújtása ellenére is gyorsan a projekt végrehajtásához vezethet, és ezt a problémát súlyosbítja az, hogy e végrehajtással szemben nem lehet ideiglenes intézkedéseket kérni. Úgy tűnik, hogy ez a jogalap is, az első két jogalaphoz hasonlóan, inkább a nemzeti jog, mintsem önmagában az említett megállapítás ellen irányul.

117. E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára, amelyből kitűnik a tagállamok azon kötelezettsége, hogy biztosítsák az olyan nemzeti közigazgatási határozatokkal szembeni jogorvoslati lehetőségek hatékonyságát, amelyek káros és visszafordíthatatlan hatással lehetnek a környezetre. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a jogorvoslati lehetőségek hatékonysága többek között az érintett nyilvánosság tagjainak azon lehetőségétől függ, hogy az uniós jog által szabályozott jogvitában eljáró nemzeti bíróságtól olyan ideiglenes intézkedések elrendelését kérjék, amelyek ideiglenesen felfüggeszthetik az engedély alkalmazását a végleges határozat meghozataláig.(29) Különösen fontos a hatékony bírói jogvédelem biztosításának a szükségessége, ha a KHV‑határozathoz hasonló határozatot azonnal végrehajthatónak nyilvánítják. A lengyel jogrendben előírt bírósági eljárások hatékonyságának állítólagos hiányára alapított e jogalap vizsgálata érdekében álláspontom szerint át kell tekinteni a nemzeti jogi hátteret, valamint a folyamatban lévő eljárások jelenlegi szakaszát.

a)      A nemzeti jogi háttérről

118. A nemzeti jogi hátteret illetően a Lengyel Köztársaság kifejti, hogy a lengyel jog rendelkezései különleges esetekben lehetővé teszik a nem jogerős határozat azonnali végrehajthatóságának elismerését, vagyis, ha az az emberek egészségének vagy életének védelme, a nemzetgazdaságra vagy más közérdekre nézve jelentős, illetve az egyik fél számára kivételesen jelentős veszteségek elkerülése érdekében szükséges. Az elsőfokú szerv már a határozat szövegében vagy annak elfogadását követően elismerheti e határozatának közvetlen végrehajthatóságát. E második esetben az azonnali végrehajthatóság elismerése végzés útján történik, amellyel szemben a felek panasszal élhetnek, majd keresetet nyújthatnak be a közigazgatási bírósághoz. A Lengyel Köztársaság előadja, hogy a lengyel jog más módot is biztosít a közvetlen végrehajthatóság vitatására: a másodfokú szerv a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv 135. cikke alapján hivatalból felfüggesztheti a határozat közvetlen végrehajthatóságát. Ez a szerv az eljárásban részt vevő felek kérelmének vizsgálatát követően is élhet ezzel a lehetőséggel.

b)      A folyamatban lévő eljárások jelenlegi szakaszáról

119. Az eljárások jelenlegi szakaszát illetően a Cseh Köztársaság azt állítja, hogy több cseh személy nyújtott be fellebbezést a KHV‑határozattal szemben, illetve élt panasszal a KHV‑határozat azonnali végrehajthatóságát megállapító 2020. január 23‑i határozattal szemben. Ezt az információt a Lengyel Köztársaság is megerősíti, amely kifejti, hogy több környezetvédelmi szervezet nyújtott be jogorvoslatot a környezetvédelmi főigazgatóhoz a wrocławi regionális környezetvédelmi igazgató által 2020. január 21‑én hozott KHV‑határozattal szemben. A Lengyel Köztársaság magyarázata szerint, amint az elsőként említett hatóság másodfokon meghozza a határozatát, az érintett szervezeteknek megnyílik a joga arra, hogy keresetet nyújtsanak be a varsói Wojewódzki Sąd Administracyjny w Warsawie (varsói vajdasági közigazgatási bíróság, Lengyelország) előtt.

120. Ami konkrétan a KHV‑határozat azonnali végrehajthatóságára vonatkozó határozatot illeti, a Lengyel Köztársaság azzal érvel, hogy a regionális környezetvédelmi igazgató, miután megvizsgálta a cseh fél által a panaszeljárás keretében előadott érvelést, 2021. április 14‑én úgy határozott, hogy fenntartja e határozatot. A Lengyel Köztársaság felhívja a figyelmet arra, hogy eddig több környezetvédelmi szervezet nyújtott be keresetet ez utóbbi határozattal szemben a varsói Wojewódzki Sąd Administracyjny w Warszawie (varsói vajdasági közigazgatási bíróság) előtt. Ebben az összefüggésben meg kell jegyeznem, hogy a Cseh Köztársaság a tárgyaláson arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy ez az eljárás jelenleg is folyamatban van, és hogy a tárgyalásra 2021 vége felé kerül sor.

121. A két fél által hivatkozott érvek értékelése alapján azt a következtetést vonom le, hogy a lengyel jogrendszer ténylegesen rendelkezik olyan jogorvoslati lehetőségekkel, amelyek lehetővé teszik a közigazgatási határozatok – így a KHV‑határozat – jogszerűségének közigazgatási és bírósági felülvizsgálatát. Közelebbről, az érdekelteknek lehetőségük van arra, hogy valamely határozat közvetlen végrehajthatóságát felfüggesszék. Meggyőző bizonyítékok hiányában nem osztom a Cseh Köztársaságnak a rendelkezésre álló jogorvoslatok hatékonyságára vonatkozó aggályait. Az, hogy a fent említett környezetvédelmi szervezetek keresetei nem jártak sikerrel, önmagában nem elegendő bizonyíték a hatékonyság hiányának megállapításához, annál is inkább, mivel a jogorvoslati lehetőségeket még nem merítették ki.

122. A fenti megfontolásokra tekintettel véleményem szerint a harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

E.      A negyedik, a 2000/60 irányelv 4. cikke (1) bekezdése a) pontja ii. alpontjának és b) pontja ii. alpontjának megsértésére alapított jogalapról (az érintett víztestekre vonatkozó eltérések alkalmazásának hiányában esetlegesen felmerülő eljárás KHV‑határozatba foglalásának mellőzése)

1.      A felek érvei

123. A Cseh Köztársaság szerint a KHV‑határozat nem biztosítja a 2000/60 irányelv 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontjából és b) pontjának ii. alpontjából eredő kötelezettségek betartását a turówi bányában folytatott bányászati tevékenység által érintett felszíni vizek és felszín alatti vizek tekintetében, e tevékenység folytatásának teljes tervezett időtartama során, vagyis 2044‑ig, és ezáltal sérti e rendelkezéseket.

124. E tekintetben az említett tagállam rámutat arra, hogy a 2000/60 irányelv 4. cikkének (4) és (5) bekezdése az említett célkitűzések megvalósítása alól eltéréseket enged, amelyek maximum 2021‑ig, illetve 2027‑ig lehetnek érvényben, és hogy többek között az (5) bekezdésben rögzített eltérésekre vonatkozó időtartamnak a (4) bekezdés alapján történő meghosszabbítását anélkül elő lehet irányozni, hogy figyelembe vennék azt az eshetőséget, hogy az említett (5) bekezdésben foglalt eltérések biztosításához szükséges feltételek teljesítésének elmulasztása esetén megtagadják az ilyen hosszabbítás engedélyezését.

125. Márpedig, noha a Lengyel Köztársaság a KHV‑dokumentációban elismeri, hogy az érintett víztestek jó állapotát nem lehet elérni a turówi lelőhely 2044‑ig tartó kiaknázásának befejezését megelőzően, a KHV‑határozatból nem tűnik ki, hogy e tagállam az említett eltérések biztosításának megtagadása esetén hogyan tervezi elérni az uniós jognak való megfelelést. Konkrétabban, e határozat ilyen esetben nem tiltja meg a további kiaknázást.

126. A Lengyel Köztársaság cáfolja a 2000/60 irányelv 4 cikke (1) bekezdése a) pontja ii. alpontjának és b) pontja ii. alpontjának megsértésére vonatkozó állítást. Hangsúlyozza, hogy az ezen irányelv 4. cikkének (4) és (5) bekezdésében foglalt eltérések értékelése és alkalmazása nem egyedi beruházási engedélyek megadása útján történik, hanem az említett irányelv 13. cikke alapján készült konkrét vízgyűjtő‑gazdálkodási tervek naprakésszé tételének keretében. 2021 és 2027 között a vízgyűjtő kerületekre, köztük az Odera vízgyűjtő kerületére vonatkozóan ilyen naprakésszé tételre kerül majd sor. A jelenlegi helyzettel összefüggésben a tervek e naprakésszé tétele keretében hoznak határozatot az említett eltérések fenntartásáról, átalakításáról vagy megszüntetéséről.

127. E tagállam – a Bizottság indokolással ellátott véleményére is hivatkozva – úgy véli, hogy a 2000/60 irányelv nem követeli meg, hogy a KHV‑irányelv értelmében vett projektet engedélyező határozat meghatározza az egyes víztestekre vonatkozó környezetvédelmi célkitűzésektől való eltérésekről szóló esetleges jövőbeli határozatokból eredő kötelezettségeket. Ezt az álláspontot nem cáfolja a Cseh Köztársaság által idézett ítélkezési gyakorlat, amely pusztán azt a követelményt fogalmazza meg, hogy az engedély megadása előtti konzultáció céljából a nyilvánosság rendelkezésére bocsátott dokumentációnak a 2000/60 irányelv 4. cikke (1) bekezdésére tekintettel tartalmaznia kell az adott projekt vízre gyakorolt esetleges hatásainak értékeléséhez szükséges adatokat. Ezen ítélkezési gyakorlat ezzel szemben nem tér ki arra, hogy a projektet engedélyező határozatban kötelező érvényű döntést kellene hozni arról, hogy a projekt megvalósítható‑e a fent említett eltérések biztosításáról szóló jövőbeli határozatok függvényében.

128. A Lengyel Köztársaság cáfolja a Cseh Köztársaság azon állítását is, amely szerint az e rendelkezésben foglalt kötelezettségek tiszteletben tartása semmilyen más módon nem biztosított. Azt állítja, hogy a lengyel jogban léteznek olyan mechanizmusok, amelyek a felszín alatti vagy felszíni vizekre valószínűleg hatással lévő tevékenységek három szempontjára vonatkoznak, amelyek biztosítják a 2000/60 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének tiszteletben tartását a szóban forgó eltérések engedélyezésének megtagadása esetén. E mechanizmusok először is az ilyen tevékenység folytatását engedélyező határozat megszerzésével kapcsolatos eljárásokra, másodszor a kifejtett tevékenység vízre gyakorolt hatásának ellenőrzésére, harmadszor pedig a korábban kapott határozat alapján tevékenységet végző személyek által a vízre gyakorolt ártalmas hatások szankcióira vonatkoznak. Ezenkívül a környezetvédelemre vonatkozó feltételeknek az üzemeltető általi megsértése az engedély kártalanítás nélküli visszavonására adhat okot.

129. Egyebekben a Lengyel Köztársaság rámutat egyrészt arra, hogy a negyedik jogalap a KHV‑határozat tartalmára vonatkozik. Mivel e határozattal szemben közigazgatási panasszal éltek, és az a későbbiekben közigazgatási bíróság előtt keresettel is megtámadható, valamint tekintettel arra, hogy ezen eljárások a határozat megsemmisítését eredményezhetik, a Bíróság által a KHV‑határozat 2000/60 irányelvvel való összeegyeztethetőségére vonatkozóan hozott ítélet sértené a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti feladatmegosztást.

130. Másrészt az EUMSZ 259. cikk szövegéből következik, hogy az e rendelkezés alapján benyújtott keresetben azt kell bizonyítani, hogy az érintett tagállam nem teljesítette az uniós jogból eredő valamely kötelezettségét, nem pedig azt, hogy a jövőben feltételezhetően megszegi ilyen kötelezettségét. Ez alapján álláspontja szerint a negyedik jogalap elfogadhatatlan.

2.      Értékelés

131. Negyedik jogalapjában a Cseh Köztársaság lényegében azt állítja, hogy a KHV‑határozat sérti a 2000/60 irányelvnek a felszíni és felszín alatti vizek tekintetében elérendő környezeti célkitűzésekről szóló 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontját és b) pontjának ii. alpontját, amennyiben e határozat nem állapít meg intézkedéseket arra az esetre, ha az ezen irányelv 4. cikkének (4) és (5) bekezdése alapján jelenleg alkalmazandó, e rendelkezések alóli eltéréseket a projekt időtartama alatt később nem engedélyezik. E jogalap abban különbözik a korábban vizsgált jogalapoktól, hogy nem jogalkotási aktusra, hanem egy konkrét közigazgatási aktusra vonatkozik.

132. A Lengyel Köztársaság állításával ellentétben nem gondolom, hogy e jogalap elfogadhatatlan lenne amiatt, hogy feltételezett jövőbeli kötelezettségszegésre vonatkozik. A Cseh Köztársaság által hivatkozott kötelezettségszegés álláspontom szerint aktuális és kellően konkrét, mivel lényegében azt rója fel a lengyel hatóságoknak, hogy a 2000/60 irányelvből eredő kötelezettségeiket nem tartották be, vagyis nem tették meg az ezen irányelvben meghatározott környezeti célkitűzéseknek az előírt határidőn belüli eléréséhez szükséges valamennyi lépést, ehelyett inkább az eltéréseket használták ki, holott nem biztos, hogy azokat biztosítani fogják.

133. A Cseh Köztársaság által előterjesztett jogalap érdemét illetően elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/60 irányelv az EK 175. cikk (1) bekezdése (jelenleg az EUMSZ 192. cikk (1) bekezdése) alapján elfogadott keretirányelv. Közös elveket állapít meg és átfogó intézkedési keretet határoz meg a vízvédelem területén, emellett biztosítja a koordinációt, az integrációt, valamint hosszabb távon az általános elvek, és azon struktúrák kidolgozását, amelyek lehetővé teszik az Európai Unióban a víz védelmének és felhasználásának ökológiai szempontból járható útját. Az irányelvben felállított közös elveket és átfogó intézkedési keretet a továbbiakban a tagállamoknak kell kidolgozniuk, amelyek kötelesek számos különös rendelkezést meghozni az irányelv által előírt határidőknek megfelelően. Az irányelv mindenesetre nem írja elő a tagállamok szabályozásainak teljes harmonizációját a vízügy területén.(30)

134. A 2000/60 irányelv 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja és b) pontjának ii. alpontja értelmében a felszíni és a felszín alatti vizek jó állapotának elérése érdekében a tagállamok védik, javítják és helyreállítják az összes felszíni és felszín alatti víztestet, figyelemmel a mesterséges és jelentősen módosított víztestekre vonatkozó iii. pont rendelkezéseire is. A KHV‑irányelv 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelően a környezeti hatásvizsgálat részét képezi a projekt vízre gyakorolt hatásainak vizsgálata is. E tekintetben szükséges, hogy a KHV‑eljárás – itt a KHV‑határozat formájában megjelenő – következtetései a KHV‑irányelvhez képest a vízügy területén különös szabályozásnak minősülő 2000/60 irányelvből eredő kötelezettségekre is kiterjedjenek.(31)

135. Ezzel együtt meg kell jegyeznem, hogy a 2000/60 irányelv 4. cikke (7) bekezdésének megfelelően a tagállamok nem sértik meg ezt az irányelvet, ha az e rendelkezés a)–d) pontjában előírt valamennyi feltétel teljesül. Amint azt a Bíróság a közelmúltban a Land Nordrhein‑Westfalen ítéletben kimondta, amennyiben egy projekt káros hatásokat gyakorolhat a vízre, az csak akkor engedélyezhető, ha teljesülnek az említett feltételek. Függetlenül egy esetleges bírósági felülvizsgálattól, a projektek engedélyezése tekintetében hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok feladata az engedély megadása előtt ellenőrizni, hogy teljesülnek‑e ezek a feltételek.(32) Ennélfogva, a 2000/60 irányelv rendelkezéseinek valamely tagállam általi megsértésével kapcsolatos bármely jogalap vizsgálatának főszabály szerint ki kell terjednie annak ellenőrzésére, hogy a fent említett feltételeket figyelembe vették‑e.

136. A Cseh Köztársaság által felhozott jogalap azonban más szempontot érint, így azt tisztázni szükséges. A felperes tagállam ugyanis nem a 2000/60 irányelv 4. cikkének (7) bekezdésében foglalt feltételek figyelembevételére vonatkozó kötelezettség megszegésére hivatkozik. A Cseh Köztársaság azt rója fel a lengyel hatóságoknak, hogy abból az előfeltételezésből indulnak ki, hogy a Lengyel Köztársaságot a 2000/60 irányelv 4. cikkének (4) és (5) bekezdése alapján megillető eltérések fennmaradnak.

137. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy ez az érv figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a 2000/60 irányelv 4. cikkének (4) és (5) bekezdésében foglalt eltérések alkalmazására nem környezeti hatásvizsgálati határozat útján, hanem a konkrét vízgyűjtő‑gazdálkodási tervek 2000/60 irányelv 13–15. cikke alapján elvégzett naprakésszé tételének keretében kerül sor.(33) E vízgyűjtő‑gazdálkodási tervek határozzák meg a célkitűzéseket valamennyi víztest vonatkozásában. Azon víztestekre vonatkozóan, amelyek esetében még nem teljesült a „jó állapotra” vagy a „jó potenciális állapotra” irányuló környezeti célkitűzés, a vízgyűjtő‑gazdálkodási terveknek ezen irányelv 4. cikkének (4) bekezdése értelmében erre határidőt kell megállapítaniuk. Ha valamely víztest tekintetében lehetetlen elérni ezt a célkitűzést, kevésbé szigorú környezeti célkitűzés is megállapítható, feltéve, hogy az említett irányelv 4. cikkének (5) bekezdésében foglalt kritériumok teljesülnek.(34)

138. A Bizottság és a Lengyel Köztársaság által szolgáltatott információk szerint a következő vízgyűjtő‑gazdálkodási terv elfogadása a 2000/60 irányelv 13. cikke (7) bekezdésének megfelelően 2021. december 22. előtt esedékes. A Lengyel Köztársaság előadja, hogy az említett vízgyűjtő‑gazdálkodási terv naprakésszé tételének munkálatai jelenleg is zajlanak, és a szóban forgó eltérések fenntartásához szükséges valamennyi közigazgatási intézkedést meghozták. A lengyel hatóságok a 2000/60 irányelv követelményeinek megfelelően nyilvános konzultációt folytattak a tervek tervezeteiről.

139. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a lengyel hatóságok a KHV‑határozat elfogadásakor nem voltak kötelesek figyelembe venni azt, hogy a 2000/60 irányelv 4. cikkének (4) és (5) bekezdésében előírt eltérések lehet, hogy nem maradnak fenn. Ezzel szemben kötelesek voltak megvizsgálni, hogy fennáll‑e a víztestek állapotának a bányászati tevékenységek által okozott romlásának olyan kockázata, amely az említett irányelv 4. cikkének (7) bekezdésében meghatározott feltételek fényében nem fogadható el.

140. Egyébiránt fel kell hívni a figyelmet a Lengyel Köztársaság azon magyarázataira, amelyek szerint a lengyel jog olyan hatékony mechanizmusokat ír elő, amelyek biztosítják a 2000/60 irányelv 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontjával és b) pontjának ii. alpontjával való összeegyeztethetőséget a szóban forgó eltérések engedélyezésének megtagadása esetén. Pontosabban, ezek a mechanizmusok lehetővé teszik a lengyel hatóságok számára, hogy felülvizsgálják vagy visszavonják a kiadott engedélyeket. Következésképpen a Cseh Köztársaság állításaival ellentétben úgy tűnik, hogy a lengyel hatóságok megfelelő eszközökkel rendelkeznek az uniós jogból eredő kötelezettségek teljesítésének biztosításához.

141. A fent kifejtett okokból azt javaslom, hogy a Bíróság e jogalapot mint megalapozatlant utasítsa el.

F.      Az ötödik, a KHV‑irányelv 6. cikke (2)–(7) bekezdésének, 7. cikke (1), (2) és (5) bekezdésének, valamint 8. cikkének megsértésére alapított jogalapról (az érintett nyilvánosság és a Cseh Köztársaság kizárása a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyének megadására irányuló eljárásból)

1.      A felek érvei

142. Ötödik jogalapjában a Cseh Köztársaság arra hivatkozik, hogy a Lengyel Köztársaság azáltal, hogy kizárta az érintett nyilvánosság és e tagállam részvételét a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyének megadására irányuló eljárásban, megsértette a KHV‑irányelv 6. cikke (2)–(7) bekezdését, 7. cikke (1), (2) és (5) bekezdését, valamint 8. cikkét.

143. Az e rendelkezéseknek a bányászati törvénykönyv 33. cikke általi megsértésére alapított második jogalapjában kifejtettekhez hasonlóan, a Cseh Köztársaság azon a véleményen van, hogy az ezen engedély megadásához vezető eljárás a KHV‑irányelv 2. cikkének (2) bekezdése hatálya tartozó „döntéshozatali eljárás”, így az ezen irányelv 6. cikkének (2)–(7) bekezdésében, 7. cikkének (1), (2) és (5) bekezdésében, valamint 8. cikkében előírt kötelezettségek erre az eljárásra is alkalmazandók. Az érintett nyilvánosság, valamint az említett tagállam részvétele ugyanis szükséges lett volna annak vizsgálatához, hogy a KHV‑határozat feltételeit belefoglalták‑e ezen engedélybe. Márpedig e kötelezettségek egyikét sem tartották tiszteletben a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyének megadására irányuló eljárásban, amely a nyilvánosság részvétele nélkül zajlott.

144. A Lengyel Köztársaság ezt a jogalapot megalapozatlannak tartja, és a második jogalappal szemben felhozott érveire hivatkozik. Hangsúlyozza, hogy a KHV‑irányelv releváns rendelkezéseiben foglalt kötelezettségeket már a KHV‑határozat elfogadásához vezető eljárás szakaszában teljesítették.

145. Ezen túlmenően e rendelkezések nem követelik meg a beruházási határozat (engedély) azon szempontból való felülvizsgálatának lehetőségét, hogy az figyelembe vette‑e a KHV‑határozat feltételeit, mivel a KHV‑irányelv 6. cikkének (4) bekezdése értelmében az érintett nyilvánosság és tagállam részvétele a környezetre kiható határozatok meghozatalára irányuló eljárásokban abban áll, hogy a hatóságokhoz az engedély iránti kérelemről szóló határozat meghozatalát megelőzően észrevételeket és véleményeket nyújtsanak be. E célkitűzés fényében az engedélyezési eljárás szakaszában felesleges lenne az ilyen részvétel biztosítása, annál is inkább, mivel az ezen eljárást lefolytató hatóságot köti a KHV‑határozat.

146. A Lengyel Köztársaság ezenkívül azt állítja, hogy a 2044‑es határozat elfogadásával, valamint a lengyel jogszabályi rendelkezések módosításával, amelyek immár lehetővé teszik a KHV‑határozatokat megelőző engedélyező határozatokkal szembeni jogorvoslat benyújtását azon eljárásban, amelyben a nyilvánosság részt vehetett, az ötödik jogalap okafogyottá vált.

2.      Értékelés

147. Az ötödik jogalap a KHV‑irányelv 6. cikkének (2)–(7) bekezdéséből, 7. cikkének (1), (2) és (5) bekezdéséből, valamint 8. cikkéből eredő kötelezettségek nem teljesítésére vonatkozik, mivel a Lengyel Köztársaság állítólag lehetetlenné tette az érintett nyilvánosság és a Cseh Köztársaság részvételét a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyének megadására irányuló eljárásban.

148. Mindenekelőtt véleményem szerint el kell utasítani a Lengyel Köztársaság által felhozott azon érvet, amely szerint e jogalap okafogyottá vált, mivel a lengyel hatóságok új határozatot fogadtak el, amelynek eredményeként az engedélyt 2044‑ig meghosszabbították. E tekintetben elegendő arra hivatkozni, hogy ezt a határozatot csak 2021. április 28‑án fogadták el, vagyis az EUMSZ 259. cikk szerinti eljárás keretében a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpontot követően.(35)

149. Mivel párhuzam vonható a Cseh Köztársaság által a jelen jogalapban és a második jogalapjában felvetett jogi kérdések között, hadd hivatkozzak a jelen indítvány 96. és azt követő pontjaiban foglalt elemzésemre, amelyben kifejtettem, hogy a fent hivatkozott rendelkezésekben foglalt kötelezettségeknek a projekt környezeti hatásvizsgálati szakaszában eleget tettek – amely szakasz a KHV‑határozat elfogadásával zárult –, és hogy a KHV‑irányelv nem zárja ki az olyan jogi konstrukciót, mint amelyet a lengyel jogrendben alkalmaznak, amelynek keretében e kötelezettségeknek a projekt engedélyezési eljárásának egy korábbi szakaszában, azaz a projekt környezeti hatásvizsgálata alkalmával eleget tesznek, és a végső szakasz, azaz a projektről szóló határozat elfogadásának szakasza az érintett nyilvánosság és az érintett tagállam részvétele nélkül zajlik.

150. A Cseh Köztársaság által előadott azon érvet illetően, amely szerint az engedélyezési szakaszban a részvétel további biztosítására lenne szükség ahhoz, hogy utólag „ellenőrizni” lehessen, hogy a projekt engedélyezése során figyelembe vették‑e a KHV‑határozat feltételeit, pontosítani kell, hogy a KHV‑irányelv 11. cikke kizárólag „az ezen irányelvben foglalt, a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezések hatálya alá tartozó határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi jogi vagy eljárásjogi jogszerűségé[nek]” vitatására biztosít jogorvoslati jogot.(36) Ezzel szemben a 11. cikk nem biztosít jogot a KHV‑határozat alapjául szolgáló megállapítások bírósági felülvizsgálatának kérelmezésére.

151. Ebben az összefüggésben egyébiránt hangsúlyozni szükséges, hogy a Cseh Köztársaság által a második jogalap alátámasztására hivatkozott rendelkezések egyike sem biztosít ilyen jogot. Ellenkezőleg, amint az a KHV‑irányelv 6. cikkének (4) bekezdéséből kitűnik, e rendelkezések célja inkább az, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok előtt az érintett nyilvánosság számára jogosultságot biztosítson „észrevételei és véleménye kifejezésre juttatására”, még mielőtt az engedélyezési kérelemről a határozatot meghozzák. Ezenkívül ezen irányelv 8. cikkéből kitűnik, hogy „[a] konzultációk eredményeit és az 5–7. cikk alapján kapott információkat kellő mértékben figyelembe veszik az engedélyezési eljárás során” (kiemelés tőlem). A nemzeti hatóságokat terhelő e kötelezettség azonban nem keletkeztet jogot az érintett nyilvánosság számára valamely határozat „ellenőrzésére”, amint azt a Cseh Köztársaság állítja. A második jogalap tehát álláspontom szerint a KHV‑irányelv rendelkezéseinek téves értelmezésén alapul.

152. A KHV‑irányelv alkalmazhatóságára vonatkozó e megállapítások az érintett nyilvánosság számára biztosított – a Lengyel Köztársaság által szolgáltatott információk alapján a nemzeti jogában létező – azon lehetőség sérelme nélkül érvényesek, amelynek értelmében közigazgatási eljárás keretében, valamint az engedélyező határozatokkal szemben a közigazgatási bíróságok előtt kereset nyújtható be, különösen e határozatoknak a környezeti feltételekről szóló korábbi határozatokban megállapított feltételekkel való összeegyeztethetőségének ellenőrzése céljából.(37)

153. A fenti megfontolások fényében úgy vélem, hogy a KHV‑irányelv 6. cikkének (2)–(7) bekezdéséből, 7. cikkének (1), (2) és (5) bekezdéséből, valamint 8. cikkéből eredő kötelezettségek nem teljesítésére – amennyiben a Lengyel Köztársaság állítólag lehetetlenné tette az érintett nyilvánosságnak és a Cseh Köztársaságnak a 2026‑ig szóló lignitkitermelésre vonatkozó engedély megadására irányuló eljárásban való részvételét – vonatkozó ötödik jogalap megalapozatlan.

G.      A hatodik, a KHV‑irányelv 9. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról (a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye közzétételének, valamint a Cseh Köztársasággal érthető formában való közlésének hiánya)

1.      A felek érvei

154. A Cseh Köztársaság szerint a Lengyel Köztársaság a lignitkitermelés 2026‑ig történő engedélyezése keretében nem teljesítette a KHV‑irányelv 9. cikkéből eredő tájékoztatási kötelezettségét, amelynek célja többek között az, hogy az érintett nyilvánosságnak lehetősége legyen megvizsgálni, hogy a KHV‑határozatban szereplő feltételeket megfelelően beépítették‑e ezen engedélybe.

155. Ami ezen irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontját illeti, az engedélyező határozat tartalmát és az ahhoz kapcsolódó feltételeket nem tették közzé. Tekintettel arra, hogy ez az engedély a már többször módosított 65/94. sz. engedélyt módosította, az engedély egységes szerkezetbe foglalt változatát a hivatkozott rendelkezésből eredő kötelezettségek teljesítése érdekében az említett irányelv 8a. cikkében foglalt valamennyi információval együtt közzé kellett volna tenni. Márpedig a nyilvánossággal közölt engedély a rendelkező részében csak az eredeti engedély meghosszabbítására vonatkozó információkat tartalmazta. Azon határozatok összességének a Cseh Köztársaság részére történő későbbi átadása, amelyekkel ezen engedélyt módosították, nem tette lehetővé annak világos megértését, hogy az engedély mely változata volt akkor hatályban. E tekintetben a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye nem jelöli meg a kitermelési felület jelenlegi kiterjedését, és önmagában nem tartalmaz egyértelmű és kötelező hivatkozást a KHV‑határozat feltételeire.

156. Ami a KHV‑irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontját illeti, a KHV‑határozat logikusan „az [engedélyezési] határozat alapjául szolgáló főbb indokok és megfontolások” egyik lényegi elemét képezi, az engedély azonban nem tartalmaz semmilyen értékelést az engedélyezett kitermelési tevékenységeknek a KHV‑határozattal való megfelelőségére vonatkozóan.

157. Ami a KHV‑irányelv 9. cikkének (2) bekezdését illeti, ezen irányelv célja elérésének érdekében az érintett tagállammal a lehető leghamarabb közölni kell az említett információkat. Márpedig a Lengyel Köztársaság a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyét csak annak megadását követő öt hónappal küldte meg a Cseh Köztársaságnak, és a megküldött dokumentum nem felelt meg az említett irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményeknek.

158. A Lengyel Köztársaság azt válaszolja, hogy az érintett önkormányzat, valamint az engedélyező hatóság közérdekű tájékoztató honlapján közzétett nyilvános közlemények a 65/94. sz. engedély meghosszabbítására vonatkozó eljárás valamennyi szakaszára kitértek, így arról a nyilvánosság és a Cseh Köztársaság is értesülhetett.

159. Ami azt az állítást illeti, hogy ezen engedély egységes szerkezetbe foglalt változatát kellett volna továbbítani, a Lengyelországban elfogadott engedélyek aktualizálási mechanizmusa kizárja ezt, mivel az ilyen egységes szerkezetbe foglalt változat olyan új közigazgatási határozatnak minősül, amely meghaladja a benyújtott módosítási kérelem hatályát, így az a lengyel közigazgatási jogba ütközne. Ebben az összefüggésben a Lengyel Köztársaság azon a véleményen van, hogy a KHV‑irányelv 9. cikke nem ír elő meghatározott formát az engedélyező határozatok tekintetében.

160. E tagállam úgy véli, hogy az ezen irányelv 8a. cikkében és 9. cikke (1) bekezdése b) pontjának második mondatában említett információknak a nyilvánosság rendelkezésére bocsátására vonatkozó kötelezettségnek eleget tettek azzal, hogy a KHV‑határozatot, valamint az e határozat azonnali végrehajthatóságát elismerő végzést többek között a cseh környezetvédelmi minisztérium hivatalos honlapján és Németországban közzétették.

161. A KHV‑irányelv 9. cikkének (2) bekezdését illetően a Lengyel Köztársaság úgy véli, hogy a szükséges információkat kellő időben megküldték a Cseh Köztársaságnak ahhoz, hogy az érintett nyilvánosság gyakorolhassa az ezen irányelv 11. cikkének (1) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogát.

162. Végezetül a Lengyel Köztársaság úgy véli, hogy a hatodik jogalap okafogyott, mivel a 2044‑es határozatot a KHV‑irányelv 9. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően tették közzé.

2.      Értékelés

163. A hatodik jogalap keretében a Cseh Köztársaság először is azt rója fel a Lengyel Köztársaságnak, hogy a KHV‑irányelv 9. cikkének (1) bekezdésébe ütköző módon nem tette közzé a bányászati tevékenységeket 2026‑ig engedélyező határozat tartalmát és az e határozathoz kapcsolódó feltételeket, valamint az engedély alapjául szolgáló indokokat és körülményeket, másodszor pedig azt, hogy a KHV‑irányelv 9. cikkének (2) bekezdésébe ütköző módon késedelmesen közölte a Cseh Köztársasággal az említett határozat szövegét, és hogy a megküldött dokumentum nem felelt meg a KHV‑irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában foglalt követelményeknek. E jogalap konkrét közigazgatási jellegű intézkedésekre, nevezetesen a KHV‑irányelv által a nemzeti hatóságok számára előírt közzétételre és tájékoztatásra vonatkozik.

164. Mindjárt az elején el kell utasítani a Lengyel Köztársaság által hivatkozott azon érvet, amely szerint e jogalap okafogyottá vált, mivel a lengyel hatóságok új határozatot fogadtak el, amelynek eredményeként az engedélyt 2044‑ig meghosszabbították. Amint azt az ötödik jogalap vizsgálata keretében már kifejtettem, e határozatot csak a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpontot követően fogadták el.(38)

165. A KHV‑irányelv 9. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy az engedélyező vagy az engedélyezést elutasító határozat meghozatala után a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok erről haladéktalanul tájékoztatják a nyilvánosságot és a projekttel kapcsolatban hatáskörük folytán esetlegesen érintett hatóságokat a nemzeti eljárásokkal összhangban, és gondoskodnak arról, hogy a szükséges információk a nyilvánosság és a fent említett hatóságok rendelkezésére álljanak, így a határozat tartalma és az ahhoz esetlegesen fűzött feltételek, valamint a határozat alapjául szolgáló főbb indokok és megfontolások, beleértve a nyilvánosság részvételének folyamatára vonatkozó információkat is. Ennek tartalmaznia kell a konzultációk eredményének összefoglalását, valamint a KHV‑irányelv 5–7. cikke értelmében gyűjtött információkat, és azt, hogy ezen eredményeket – különös tekintettel az érintett tagállamoktól beérkező észrevételekre – mennyiben építették be vagy vették figyelembe. Ezen irányelv 9. cikkének (2) bekezdése értelmében a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok a fent említett információk továbbításával tájékoztat(nak) minden olyan tagállamot, amellyel ezen irányelv 7. cikke értelmében konzultált(ak).

166. A Lengyel Köztársaság arra hivatkozik, hogy a fent hivatkozott rendelkezés értelmében megkövetelt információkat – többek között hivatalos honlapokon – közzétették. Mindazonáltal úgy tűnik számomra, hogy a Cseh Köztársaság lényegében azt kifogásolja, hogy a közzétett információk érthetetlenek és hiányosak. Különös tekintettel arra, hogy az említett engedély a 65/94. sz. engedély több módosítása közül az utolsó, a felperes szerint vele ezen engedély egységes szerkezetbe foglalt változatát kellett volna közölni, annak érdekében, hogy meg tudja állapítani, mely rendelkezései hatályosak. Úgy tűnik továbbá, hogy a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyét megelőző módosító határozatokat nem bocsátották a nyilvánosság rendelkezésére.

167. E tekintetben megállapítom, hogy a Lengyel Köztársaság nem vitatja a közzétett és a Cseh Köztársaságnak megküldött információk tartalmát. Inkább annak állítására szorítkozik, hogy a KHV‑irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelmények teljesítéséhez nem szükséges az egységes szerkezetbe foglalt változat rendelkezésre bocsátása. A Lengyel Köztársaság azzal érvel, hogy nem tartozik az Unió hatáskörébe az, hogy az egyes tagállamok közigazgatási hatóságai milyen módon hozzák meg a közigazgatási határozatokat. Kifejti, hogy a nemzeti közigazgatási gyakorlatában a megadott engedélyek aktualizálási mechanizmusa hasonló a jogi aktusok módosítási mechanizmusához, amely szerint az eredeti jogi aktus az, ami kötőerővel rendelkezik, de a későbbi módosításait figyelembe kell venni.

168. A Lengyel Köztársaság kifejti, hogy a lengyel közigazgatási jogban az az elv érvényesül, hogy egy korábban elfogadott határozatot módosító közigazgatási határozat elfogadása esetén a módosító határozat elfogadására illetékes közigazgatási hatóság nemhogy nem köteles belefoglalni, hanem egyáltalán nem foglalhatja bele az általa elfogadott határozatba a módosított határozat teljes szövegét. A módosító határozatnak pontosan meg kell jelölnie a módosított határozat azon elemeit, amelyek módosítás tárgyát képezik. Ha a módosított határozat fennmaradó része továbbra is hatályban marad, a módosító határozatot elfogadó hatóság határozatában nem ismételheti meg azokat a részeket, amelyeket a módosítás nem érint. Az ettől eltérő gyakorlat – a korábbi határozat módosítása iránti kérelem korlátozott hatálya ellenére – egy új közigazgatási határozat elfogadását eredményezné.

169. A megtámadott határozat olvasata, amelyből a lignitkitermelés engedélyének 2026‑ig szóló meghosszabbítása következik, megerősíti a Lengyel Köztársaságnak az előző bekezdésben ismertetett közigazgatási gyakorlatát. Úgy tűnik ugyanis, hogy egyedül az engedély időtartamát rögzítő pontot módosították, hogy figyelembe vegyék az engedély meghosszabbítását. Ezzel együtt úgy vélem, hogy a Lengyel Köztársaság észrevételei a jelen összefüggésben nem relevánsak, mivel egyáltalán nem valamely nemzeti közigazgatási gyakorlat megkérdőjelezéséről van szó. A hatodik jogalap vizsgálatának központi kérdése inkább az, hogy pontosan milyen tartalmú információt kell a KHV‑irányelv 7. cikkében előírt konzultációkban részt vevő tagállamnak továbbítani, és a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni.

170. Bár a lengyel hatóságok tisztában vannak a saját közigazgatási joguk sajátosságaival, ez nem feltétlenül igaz általában véve a nyilvánosságra vagy más tagállamok hatóságaira. Amint az a jelen indítványban már említésre került, a különböző tagállamok nemzeti szabályozásai lényegesen eltérhetnek egymástól a környezetre valószínűleg jelentős hatást gyakorló projektek megvalósítására vonatkozó határozatokkal kapcsolatos közigazgatási eljárások megszervezésének módját illetően.(39) Következésképpen, véleményem szerint nem csupán helytelen, hanem a KHV‑irányelv 9. cikkének alapjául szolgáló szolidaritás, együttműködés és kölcsönös támogatás szellemével is összeegyeztethetetlen, ha hiányos információkat szolgáltatnak, ezzel arra kényszerítve az adott projekt környezeti hatásai által érintett nyilvánosságot és szomszédos tagállamok hatóságait, hogy saját maguk végezzenek kutatást valamely külföldi nemzeti jogban az uniós jog által számukra biztosított jogok gyakorlásához szükséges információk megszerzése érdekében.

171. Véleményem szerint nem kétséges, hogy mivel a nyilvánosságra hozatal követelményének célja az, hogy az érintett határozatok ellen hatékony jogorvoslattal lehessen élni, egy adott projekt környezeti hatásai által érintett nyilvánosság és szomszédos tagállamok hatóságai rendelkezésére bocsátott információknak teljeskörűnek és érthetőnek kell lenniük. Másként fogalmazva, az információkat kellően pontosan és a címzettek sajátos igényeihez igazítva kell rendelkezésre bocsátani ahhoz, hogy a nyilvánosságra hozatal hatása biztosítva legyen. Ezen indoknál fogva úgy vélem, hogy a turówi bányában a kitermelési tevékenységet engedélyező és a KHV‑irányelv 9. cikke (1) bekezdése a) pontjának megfelelően a nyilvánossággal, valamint az említett nemzeti hatóságokkal közlendő „határozat tartalma” nem állhat csupán a meghosszabbításra vonatkozó határozatból, hanem szükségszerűen tartalmaznia kell az engedély lényegét képező valamennyi dokumentumot. Csak egy ilyen intézkedés teszi lehetővé, hogy a nyilvánosság és a szomszédos tagállamok hatóságai megértsék e közigazgatási határozat tartalmát, és adott esetben megfelelő módon és időben reagáljanak.

172. E tekintetben azt is hozzá kell fűzni, hogy – amint az a KHV‑irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontjából kifejezetten kitűnik – a szóban forgó információknak tartalmazniuk kell „a határozat alapjául szolgáló főbb indokok[at] és megfontolások[at]”, ami álláspontom szerint kizárja, hogy a Lengyel Köztársasághoz hasonlóan valamely tagállam ne bocsássa a nyilvánosság és a szomszédos tagállamok hatóságai rendelkezésére az engedély megadásának és meghosszabbításának indokait pontosító releváns dokumentációt, azon az alapon, hogy a belső jogrendjében nem ez a közigazgatási gyakorlat. Tekintettel arra, hogy a KHV‑irányelv 9. cikke egyértelműen arra irányul, hogy az uniós tagállamok közötti átláthatóság és együttműködés magas színvonalát teremtse meg egy olyan különösen érzékeny területen, mint a környezetvédelem, ami – amint azt egyébként a jelen ügy körülményei is mutatják –(40) túlnyúlik a nemzeti határokon, úgy vélem, hogy valamely tagállam nem hivatkozhat érvényesen belső közigazgatási szabályaira és gyakorlatára arra szolgáló ürügyként, hogy mentesüljön az érintett nyilvánosság felé fennálló közzétételi és tájékoztatási kötelezettségei alól.

173. A fentiekben kifejtett okokból úgy vélem, hogy a Lengyel Köztársaság megsértette a KHV‑irányelv 9. cikkének (1) bekezdését.

174. Ami konkrétan a KHV‑irányelv 9. cikke (2) bekezdésének azáltal történő állítólagos megsértését illeti, hogy a Lengyel Köztársaság csak öt hónappal az említett engedély elfogadását követően továbbította azt a Cseh Köztársaságnak, ráadásul hiányosan, csak ismételni tudom, amit az előző pontokban kifejtettem annak jelentőségével kapcsolatban, hogy az adott projekt környezeti hatásai által érintett szomszédos tagállam rendelkezzen a projekt engedélyezésével kapcsolatos valamennyi szükséges információval, annak érdekében, hogy adott esetben arra megfelelő módon és kellő időben reagálni tudjon.

175. Ez többek között a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdése alapján a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog gyakorlását is magában foglalja, amely különösen nehéznek, vagy akár lehetetlennek bizonyulhat az így eltelt időre és a nemzeti eljárásjogban előírt határidők betartásának kötelezettségére tekintettel.(41) Ha valamely érdekelt fél amiatt esik el attól a lehetőségtől, hogy jogait a nemzeti bíróság előtt érvényesítse, mert a nemzeti hatóságok magatartása miatt késve terjeszti elő a keresetét, úgy a KHV‑irányelv 9. cikke (2) bekezdésének megsértését kell véleményem szerint megállapítani.

176. Úgy tűnik, hogy a jelen jogvita alapjául szolgáló helyzetben pontosan erről van szó. Az ugyanis, hogy a szóban forgó engedély egyszerű közlése öt hónapot vesz igénybe, jelentős késedelemnek minősül, ha figyelembe vesszük egyrészt a szóban forgó komoly érdekeket, másrészt pedig e feladat pusztán adminisztratív jellegét, amely csupán a dokumentumok egyszerű továbbítását igényli. Az ilyen helyzet annál is súlyosabb, mivel a Cseh Köztársaság által kért információkat csak a kitartásának köszönhetően, és azt is csak részben bocsátották a rendelkezésére. Amint arra a Cseh Köztársaság rámutat, még mindig nem rendelkezik olyan egységes szerkezetbe foglalt dokumentummal, amely alapján egyértelműen megismerhetővé válna a projekt pontos terjedelme és jellege. Meg kell állapítani, hogy a Lengyel Köztársaság nem szolgált meggyőző indokolással a kért tájékoztatás ilyen fokú késedelmét illetően.

177. A fenti megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy a KHV‑irányelv 9. cikkének (2) bekezdését is megsértették.

178. A fent kifejtett indokok alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a hatodik jogalapot tekintse megalapozottnak.

H.      A hetedik, a KHV‑irányelv 11. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról (a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyére vonatkozó bírósági felülvizsgálat kizárása)

1.      A felek érvei

179. A Cseh Köztársaság azt állítja, hogy a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdése értelmében az érintett nyilvánosság számára biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy bírósági jogorvoslattal éljen a projekt kivitelezését engedélyező határozattal szemben, függetlenül attól, hogy korábban részt vett‑e az ezen engedély megadásához vezető eljárásban. Ugyanakkor azt is állítja, hogy a lengyel jog értelmében az érintett nyilvánosság nem kérheti a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyének felülvizsgálatát, mivel nem vett részt az ezen engedély megadására irányuló eljárásban.

180. Egyébiránt, egyrészt az említett engedély hivatalos közzétételének hiánya is korlátozta álláspontja szerint az érintett nyilvánosság általi ellenőrzés lehetőségét. Másrészt, a cseh nem kormányzati szervezetek által egy lengyel bíróság előtt ugyanezen engedély felülvizsgálata érdekében indított keresetek elbírálását felfüggesztették addig, amíg az említett szervezeteknek az engedélyezési eljárásban való részvétele megtagadásának jogszerűségére vonatkozó határozatot meg nem hozzák, így nem biztos, hogy érdemi döntés születik. Ezenkívül, álláspontja szerint az engedély egy év elteltével történő visszavonásának tilalma a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdését megfosztja hatékony érvényesülésétől.

181. Válaszul a Lengyel Köztársaság a második jogalap keretében előadott érvelésére utal, és azt állítja, hogy a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes olyan nemzeti eljárás kialakítása, amely a jogorvoslati kérelem benyújtásának lehetőségét kizárólag a környezeti feltételekről szóló határozat szakaszában biztosítja.

182. Ezenkívül úgy véli, hogy a Cseh Köztársaság érvei ellentmondásosak: egyrészről e tagállam azt állítja, hogy az érintett nyilvánosság nem támadhatja meg a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyét; másrészről viszont elismeri, hogy a nem kormányzati szervezetek ténylegesen gyakorolták az említett rendelkezésből eredő jogaikat.

183. E tekintetben az, hogy az előterjesztett keresetekkel kapcsolatos eljárást felfüggesztették, az eljárás megszervezésével kapcsolatban az érintett lengyel bíróságnak a rendelkezésére álló eszközök megválasztására vonatkozó szabadságát tükrözi, és az egyáltalán nem korlátozza a felperesek jogait.

184. Ezenkívül az, hogy az engedély egy év elteltével nem semmisíthető meg – a bányászati törvénykönyv 42. cikkének megfelelően – csak az engedélyezési eljárás újbóli megnyitását követően megszerzett engedélyek megsemmisítésére vonatkozik, amely a jogerős határozatok megsemmisítésével kapcsolatos rendkívüli eszköz. Nem érinti tehát az időben benyújtott keresettel megtámadott engedély rendes közigazgatási felülvizsgálat keretében történő megsemmisítését.

185. A Lengyel Köztársaság arra is hivatkozik, hogy a hetedik jogalap okafogyottá vált a 2044‑es határozat elfogadásával, valamint a lengyel jogszabályi rendelkezések módosításával, amelyek immár lehetővé teszik az érintett nyilvánosság számára, hogy a beruházási határozatokkal szemben panaszt és keresetet nyújtsanak be.

2.      Értékelés

186. Hetedik jogalapjában a Cseh Köztársaság azt állítja, hogy a Lengyel Köztársaság megsértette a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdését, mivel nem tette lehetővé, hogy a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyével szemben bírósági eljárást indítsanak. E jogalap a hatóságok gyakorlatára, valamint az alperes tagállam jogi hátterére vonatkozik.

187. Mindjárt az elején el kell utasítani a Lengyel Köztársaság által hivatkozott azon érvet, amely szerint e jogalap okafogyottá vált, mivel a lengyel hatóságok új határozatot fogadtak el, amelynek eredményeként az engedélyt 2044‑ig meghosszabbították. Amint az már kifejtésre került, e határozatot csak a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpontot követően fogadták el. Ugyanez vonatkozik az e referencia‑időpontot követően végrehajtott jogszabályi módosításokra is, amelyek a Lengyel Köztársaság szerint immár lehetővé teszik az érintett nyilvánosság számára, hogy panaszt és keresetet nyújtson be a beruházási határozatokkal szemben.(42)

188. Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy ami a KHV‑irányelv 11. cikkének célkitűzését illeti, e rendelkezést a Bíróság ítélkezési gyakorlatában úgy értelmezte, hogy annak hatálya a jogvita azon aspektusaira korlátozódik, amelyek az érintett nyilvánosság döntéshozatali folyamatban való részvételre vonatkozó jogának az érvényesítésére irányulnak, az ezen irányelv által e területen meghatározott konkrét szabályoknak megfelelően. Az említett irányelv bármely más szabályára, és így a fortiori a bármely más – akár uniós, akár tagállami – jogszabályra vonatkozó jogorvoslatok azonban ki vannak zárva e cikk hatályából.(43) Ennélfogva abból az előfeltevésből kell kiindulni, hogy a Cseh Köztársaság által előterjesztett érvelés kizárólag a nyilvánosság részvételi jogának tiszteletben tartásához fűződő jogszerűségi vizsgálatra vonatkozik.

189. Ami a jogorvoslati lehetőségek tagállamok általi megszervezését illeti, a második jogalap vizsgálata keretében már részletesen kifejtésre került, hogy sem a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdésével, sem az uniós jog egyetlen más, ezzel egyenértékű jogot biztosító rendelkezésével nem ellentétes az olyan eljárás és nemzeti rendelkezés elfogadása, amely előírja, hogy a jogorvoslat benyújtásának lehetőségét kizárólag a környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó határozat szakaszában kell biztosítani, amennyiben kizárt, hogy az engedélyező határozat ne vegye figyelembe a környezeti hatásvizsgálati eljárás eredményeit.

190. Ily módon, amennyiben a nyilvánosság számára a KHV‑irányelv 6–9. cikkében biztosított részvételi jogot a KHV‑határozat elfogadására irányuló eljárás során garantálták, elegendő, ha a jogorvoslati lehetőséget csak erre a szakaszra vonatkozóan biztosítják. Másként fogalmazva, valamely tagállam nem köteles biztosítani, hogy a nyilvánosság részvételéhez kapcsolódó esetleges eljárási szabálytalanságok az engedélyezési szakaszban még egyszer vitathatók legyenek.(44) Az általam imént felsorakoztatott érvek véleményem szerint elegendőek a hetedik jogalap megalapozatlanként történő elutasításához.

191. A teljesség kedvéért szeretnék rámutatni egy ellentmondásra a Cseh Köztársaság érvelésében. Egyrészt azt állítja, hogy az érintett nyilvánosságnak nem volt lehetősége megtámadni a szóban forgó engedélyt, másrészt pedig maga is elismeri, hogy három nem kormányzati szervezet (Greenpeace ČR, Frank Bold és Eko‑Unia) ténylegesen élt az őt a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdése értelmében érintett nyilvánosságként megillető jogával. Noha a Cseh Köztársaság jelzi, hogy az eljárásokat felfüggesztették mindaddig, amíg jogerős határozat nem születik azzal kapcsolatban, hogy az említett szervezetek részvételét megtagadták a 2026‑ig szóló bányászati engedély megadására irányuló eljárásban, meg kell állapítani, hogy pusztán ebből fakadóan nem zárható ki az eredményes bírósági felülvizsgálat lehetősége. A Cseh Köztársaság ugyanis a Bíróság erre vonatkozó kérdésére a tárgyaláson elismerte, hogy a lengyel bíróságok még nem utasították el jogerősen a cseh környezetvédelmi egyesületek kereseteit.

192. Ebben az összefüggésben különösen hasznosnak tartom a Lengyel Köztársaság által az ellenkérelmében a Wojewódzki Sąd Administracyjny w Warszawie (varsói vajdasági közigazgatási bíróság) lehetséges döntéseivel kapcsolatban adott pontosításokat, amennyiben az a fent említett szervezetek által benyújtott kereseteknek helyt adna vagy elutasítaná azokat. Ellentétben azzal, amit a Cseh Köztársaság a keresetlevelében állít, úgy tűnik, hogy a bányászati törvénykönyv 42. cikke nem képezi akadályát annak, hogy az említett közigazgatási bíróság adott esetben megsemmisítse a szóban forgó engedélyt. A Lengyel Köztársaság által szolgáltatott információk alapján úgy tűnik ugyanis, hogy ez a rendelkezés semmilyen korlátozást nem ír elő az olyan határozatok megsemmisítését, módosítását vagy semmisségének megerősítését illetően, amelyek nem a lengyel jog szerinti felülvizsgálati eljárásban születnek.

193. Az azon feltevést alátámasztó meggyőző bizonyítékok hiányában, hogy a Lengyel Köztársaság jogrendje – különösen a jelen ügy körülményei között – nem nyújt hatékony jogorvoslati lehetőséget a nyilvánosságnak a döntéshozatali eljárásokban történő részvételéhez való jog biztosítása vonatkozásában, a Cseh Köztársaság érvelése véleményem szerint nehezen állja meg a helyét. Úgy gondolom, hogy az, hogy a fent említett környezetvédelmi szervezetek keresetei nem jártak sikerrel, önmagában nem elegendő bizonyíték a hatékonyság hiányának megállapításához, annál is inkább, mivel a jogorvoslati lehetőségeket még nem merítették ki.

194. A fenti megfontolások fényében úgy vélem, hogy a hetedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

I.      A nyolcadik, a 2003/4 irányelv 7. cikkének megsértésére alapított jogalapról (a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye közzétételének hiánya)

1.      A felek érvei

195. A Cseh Köztársaság rámutat arra, hogy a 2003/4 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének f) pontja értelmében a tagállamok kötelesek a környezetre jelentős hatást gyakorló engedélyeket a nyilvánosság rendelkezésére bocsátani. Tekintettel arra, hogy a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye ilyen engedélynek minősül, mivel a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján környezeti hatásvizsgálati eljárásnak kell alávetni, a Lengyel Köztársaság megsértette a 2003/4 irányelv 7. cikkét azáltal, hogy nem tette közzé sem magát az engedélyt, sem azt nem jelölte meg, hogy hol lehet ahhoz hozzáférést kérni.

196. A Lengyel Köztársaság erre azt válaszolja, hogy az éghajlatvédelemért felelős miniszter a közérdekű tájékoztató honlapján közzétett, valamint az éghajlatvédelemért felelős minisztérium hirdetőtábláján kifüggesztett, továbbá a bogatyniai (Lengyelország) városi és önkormányzati szerveknél a szokásos módon közzétett 2020. március 20‑i közleményében tájékoztatta a nyilvánosságot a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyének elfogadásáról, és az engedély tartalmának megismerésére nyitva álló lehetőségekről, továbbá az azzal kapcsolatos dokumentációról.

197. Következésképpen e tagállam úgy véli, hogy nem sérült a 2003/4 irányelv 7. cikke. Hozzáteszi, hogy e jogalap okafogyottá vált, mivel a 2044‑es határozatra – különösen a közzététel vonatkozásában – az új szabályok vonatkoztak, így tartalmát az éghajlatvédelemért felelős miniszter internetes portálján közzétették.

2.      Értékelés

198. Nyolcadik jogalapjában a Cseh Köztársaság azt állítja, hogy az említett engedély közzétételének, illetve azon hely megjelölésének hiánya, ahol az engedélyhez való hozzáférést kérelmezni lehetne, ellentétes a 2003/4 irányelv 7. cikkével, míg a Lengyel Köztársaság azt hangsúlyozza, hogy az éghajlatvédelmi minisztérium honlapján bejelentették az engedély elfogadását, és feltüntették az arról való tudomásszerzés lehetőségeit.

199. Először is emlékeztetni kell arra, amint az a hatodik jogalap vizsgálata során megállapításra került, hogy a Lengyel Köztársaság megsértette a KHV‑irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdését azáltal, hogy a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyét nem tette közzé, illetve nem közölte érthető formában a Cseh Köztársasággal.(45) E jogsértés abban nyilvánult meg, hogy a lengyel hatóságok nem foglalták össze mindazokat a dokumentumokat, amelyek ezen engedély lényegét képezték, pusztán a korábbi engedély időtartamának meghosszabbítására vonatkozó dokumentum közzétételére szorítkoztak, anélkül, hogy a turówi bánya üzemeltetőjének adott koncesszió részleteire kitértek volna.

200. A jelen összefüggésben konkrétan az a kérdés merül fel, hogy az uniós jog ilyen megsértése egyben a 2003/4 irányelv rendelkezései megsértésének is minősül‑e. Ezen irányelv 2. cikke 1. pontjának c) alpontja értelmében az említett irányelv hatálya alá tartoznak azok a tevékenységek, amelyek hatással vannak vagy lehetnek az olyan környezeti elemekre, mint például a levegő vagy a légkör, a víz, a talaj, a föld, a tájkép és a természetes környezet, beleértve a vizes élőhelyeket, a part menti és tengeri területeket, a biológiai sokféleséget és annak összetevőit. E tevékenységek keretében a tagállam a 2003/4 irányelv 7. cikke értelmében köteles a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni a környezetre jelentős hatást gyakorló engedélyeket, mégpedig akár közvetlenül közzététel útján, akár pedig annak megjelölésével, hogy a nyilvánosság hol kérhet hozzáférést ezen engedélyhez.

201. Tekintettel arra, hogy a turówi bánya kitermelésére irányuló tevékenységek olyan tevékenységek kategóriájába tartoznak, amelyeket a környezetre gyakorolt jelentős hatásuk miatt a KHV‑irányelv 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően(46) kötelező környezeti hatásvizsgálati eljárás alá kell vetni, nem kétséges, hogy olyan tevékenységről van szó, amely hatással lehet a környezeti elemekre, és amely ily módon a 2003/4 irányelv hatálya alá tartozik.

202. A 2026‑ig szóló bányászati engedély az e tevékenység végzéséhez szükséges végleges engedély, és mint ilyen, a 2003/4 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének f) pontja értelmében vett „jelentős környezeti hatással járó” engedélynek minősül. Ezért alkalmazni kell rá a fent említett rendelkezéseket, amelyek arra kötelezik a tagállamot, hogy az ilyen engedélyt a nyilvánosság rendelkezésére bocsássa. Ellentétes információk híján a 2003/4 irányelv 4. cikkében előírt egyetlen olyan eltérés sem alkalmazható a jelen ügyben, amely lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy bizonyos körülmények között elutasítsák a környezeti információk iránti kérelmeket.

203. Az uniós jog koherens értelmezése érdekében az a véleményem, hogy a KHV‑irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdését, valamint a 2003/4 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének f) pontját úgy kell értelmezni, hogy azok ugyanazon cél elérésére irányulnak, vagyis arra, hogy a nyilvánosság ahhoz való jogát biztosítsák, hogy a lehető legvilágosabb és legteljesebb tájékoztatást kapja, többek között a bányászati kitermelésre vonatkozó engedély meghosszabbításának esetében is.

204. Meg kell ugyanis állapítani egyrészt, hogy a 2003/4 irányelv 7. cikke a közérdeket védi, és lehetővé teszi minden egyes polgár számára, hogy mindenfajta egyéni érdektől függetlenül(47) hozzáférhessen a hatóságok birtokában lévő környezeti információkhoz, másrészt pedig azt, hogy ezen irányelv (16) preambulumbekezdésének megfelelően az információhoz való jog azt jelenti, hogy az információ kiadásának kell az általános szabálynak lennie.(48) Nyilvánvaló, hogy e célokat komolyan veszélyeztetné, ha a 2003/4 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében említett információt csak érthetetlen és hiányos módon bocsátanák a nyilvánosság rendelkezésére. Következésképpen úgy vélem, hogy ezek a körülmények szintén a környezeti információk olyan terjesztése mellett szólnak, amely kellően figyelembe veszi a KHV‑irányelv által az átláthatóság és az együttműködés magas színvonalára vonatkozóan előírt követelményeket egy olyan területen, mint a környezetvédelem, amely túlnyúlik a nemzeti határokon.(49)

205. Ebből a szempontból magam is arra a következtetésre jutok, amelyet a Bizottság az indokolással ellátott véleményében vont le, miszerint a KHV‑irányelv 9. cikke (1) és (2) bekezdésének megsértése a 2003/4 irányelv 7. cikke (2) bekezdése f) pontjának megsértését vonja maga után.

206. A fent kifejtett indokok alapján azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt a nyolcadik jogalapnak.

J.      A kilencedik, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról (a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyének megadására irányuló eljárással kapcsolatos teljes körű információközlés hiánya)

1.      A felek érvei

207. A Cseh Köztársaság emlékeztet arra, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében említett lojális együttműködés elvének megfelelően a tagállamok kötelesek kölcsönösen segíteni egymást az uniós jog – ideértve a másodlagos jogot is – által kitűzött célok elérésében. Mivel a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye a KHV‑irányelv és a 2003/4 irányelv hatálya alá tartozik, és figyelemmel a turówi bánya elhelyezkedésére, ezen irányelvekből bizonyos kötelezettségek a Cseh Köztársaságra is hárulnak, amelyek teljesítésében a Lengyel Köztársaság köteles neki segíteni.

208. A felperes tagállam azt rója fel e tagállamnak, hogy hosszú hónapokon keresztül és ismételt kérései ellenére megtagadta, hogy az említett engedély megadására irányuló eljárásra vonatkozóan részletesebb információkat közöljön vele, beleértve az engedély szövegét is, ami lehetetlenné tette az említett irányelvek értelmében a saját érintett nyilvánosságával szemben fennálló tájékoztatási kötelezettségeinek teljesítését. Hozzáfűzi, hogy az általa a hatodik jogalapban kifogásolt cselekmények, különösen ugyanezen engedély késedelmes közlése és a 65/94. sz. engedély egységes szerkezetbe foglalt változatának hiánya szintén akadályozta e kötelezettségek teljesítésében.

209. A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy 2020. január 13‑i, 2020. március 5‑i és 2020. május 28‑i leveleiben válaszolt a Cseh Köztársaság által a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyével kapcsolatban előterjesztett információkérésekre. 2020. augusztus 28‑án átadta e tagállamnak a 2020. április 17‑én, majd 2020. július 24‑én ismételten kért információkat, vagyis a 2026‑ig szóló engedélyt, valamint a 65/94. sz. engedélyt. A járványhelyzet 2020 márciusától kezdődő fokozódására tekintettel, ami a felek közötti levelezést is megnehezítette, kellő gondosságról tett tanúságot a Cseh Köztársaság által kért információk rendelkezésre bocsátása tekintetében.

210. Az alperes tagállam hangsúlyozza továbbá, hogy a Cseh Köztársaság 2009 óta részt vesz a turówi bányát és az attól függő erőművet érintő környezeti hatásvizsgálattal kapcsolatos eljárásokban.

211. Végezetül, a Lengyel Köztársaság azon a véleményen van, hogy a kilencedik jogalap okafogyottá vált, mivel a Cseh Köztársaságot megfelelően tájékoztatták a 2044‑es határozat elfogadásáról, valamint az annak elfogadásával kapcsolatos egyéb lényeges körülményekről.

2.      Értékelés

212. Kilencedik jogalapjában a Cseh Köztársaság arra hivatkozik, hogy a Lengyel Köztársaság – mivel a bányászati tevékenységeket 2026‑ig engedélyező határozat meghozatalára vonatkozó eljárással kapcsolatban nem nyújtott teljes körű tájékoztatást – nem teljesítette az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvéből eredő kötelezettségeit.

213. Mindjárt az elején el kell azonban utasítani a Lengyel Köztársaság által hivatkozott azon érvet, amely szerint e jogalap okafogyottá vált amiatt, hogy új határozatot hoztak, amelynek eredményeként az engedélyt 2044‑ig meghosszabbították, és amelynek tartalmát közölték a Cseh Köztársasággal. Amint azt a jelen indítványban már kifejtettem, ezekre az eseményekre csak az EUMSZ 259. cikk alapján indított eljárás keretében, a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpont után került sor. Következésképpen e jogalap vizsgálata szempontjából mindezek nem relevánsak.

214. Az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve értelmében a tagállamok kötelesek kölcsönösen segíteni egymást az Unió célkitűzései megvalósításának biztosítása érdekében. Amint az az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének második és harmadik albekezdéséből kitűnik, ez különösen azt a kötelezettséget foglalja magában, hogy a másodlagos jogból eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében kötelesek megtenni a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket, ugyanakkor tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását.

215. A hatodik jogalap vizsgálatának keretében(50) kifejtettem, hogy az a kötelezettség, amelyet a KHV‑irányelv 9. cikkének (2) bekezdése valamennyi, a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló és más tagállamokra kiható projektet tervező tagállamra ró, amely abban áll, hogy ez utóbbiakat tájékoztassák az engedély megadására vagy megtagadására vonatkozó határozatról, a tagállamok közötti szolidaritásból, együttműködésből és kölcsönös támogatásból ered. Egyébiránt megjegyzem, hogy ez az együttműködés már korai szakaszban, a KHV‑irányelv 7. cikkében előírt azon kötelezettséggel kezdődik, hogy tájékoztassák az érintett tagállamokat a szóban forgó projekt tervezéséről, amelyet a környezettel kapcsolatos döntéshozatali eljárásokban való részvételre való felhívásra vonatkozó kötelezettség követ. Nyilvánvaló tehát, hogy a másodlagos jog által előírt, tagállamok közötti együttműködés célja végső soron a környezet védelme, másként fogalmazva, többek között az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésében, az EUMSZ 11. cikkben és az EUMSZ 191. cikkben, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 37. cikkében rögzített ezen uniós célkitűzés megvalósításának biztosítására irányul.

216. Az Unió e fontos célkitűzésének elérése keretében a tagállamok közötti szolidaritás, együttműködés és kölcsönös támogatás eszméje egyben a 2003/4 irányelv azon rendelkezéseinek alapját is képezi, amelyek a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférést garantálják. Egyrészt, amint az a nyolcadik jogalap vizsgálata keretében már megállapításra került,(51) ezen irányelv 7. cikkének (1) és (2) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a vonatkozó információt – beleértve a jelentős környezeti hatással járó engedélyeket is – a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék. Másrészt a 2003/4 irányelv 3. cikke megköveteli, hogy a tagállamok gondoskodjanak arról, hogy a hatóságok kötelesek legyenek bármely kérelmező rendelkezésére bocsátani a birtokukban lévő vagy számukra tárolt környezeti információkat anélkül, hogy a kérelmezőnek indokolnia kellene a kérelmét.

217. Mivel a valamely konkrét projekt által érintett tagállamok is jogosultak az ilyen projektre vonatkozó bármely releváns információt kikérni – amint azt ezen irányelv 7. cikkének (2) bekezdése előírja –, e tagállamok az előző pontokban említett másodlagos jogi rendelkezések „kedvezményezettjeinek” tekintendők. E megállapítás logikus következménye az, hogy azt az államot, amely e kötelezettségek címzettje, köti az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében említett lojális együttműködés elve, amikor egy másik tagállam információkérés formájában segítséget kér.

218. Ami a jelen ügy körülményeit illeti, nem vitatott, hogy a Lengyel Köztársaság a lignitkitermelést 2026‑ig engedélyező határozatot csak öt hónappal az elfogadását követően továbbította a Cseh Köztársaságnak. Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a felperes tagállamnak több információkérést kellett intéznie a Lengyel Köztársasághoz amiatt, mert a kapott információ hiányos volt, amely kérésekre ez utóbbi tagállam nem mindig válaszolt. Lengyelország csak az EUMSZ 259. cikk szerinti eljárás megindítását követően küldte meg a Cseh Köztársaságnak a kért dokumentumokat, azaz konkrétan az 1994‑es bányászati kitermelés engedélyezése iránti eredeti kérelmet. A Cseh Köztársaság azonban még mindig nem rendelkezik olyan egységes szerkezetbe foglalt dokumentummal, amely alapján egyértelműen megismerhetné a projekt pontos terjedelmét és jellegét.

219. Az, hogy a Lengyel Köztársaság a kért információkat késedelmesen és hiányosan továbbította, ráadásul nem válaszolt a Cseh Köztársaság segítségnyújtás iránti kérelmére, nem felel meg az uniós jog által a környezet hatékony védelmére irányuló célkitűzés megvalósítása érdekében előírt, a tagállamok közötti szolidaritási, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szellem követelményének.

220. Ezért úgy vélem, hogy a környezeti kockázatok tekintetében azonos helyzetben lévő szomszédos tagállammal szembeni ilyen magatartás az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvének a megsértését jelenti.

221. A fenti megfontolásokra figyelemmel a kilencedik jogalapot megalapozottnak tartom.

K.      A tizedik, a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról (a KHV‑határozat figyelembe vételének hiánya a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyében)

1.      A felek érvei

222. A Cseh Köztársaság a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozik, mivel a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye nem vette figyelembe a KHV‑határozatot.

223. E tagállam emlékeztet arra, hogy e 2. cikk (1) bekezdése értelmében a KHV‑irányelv 4. cikkében meghatározott projektek „engedélyezése kötelező […] és esetükben hatásvizsgálatot [kell végezni]”. Ez azt jelenti, hogy az ilyen projektekre vonatkozó engedélyeknek tartalmazniuk kell ilyen hatásvizsgálatot, vagy legalábbis figyelembe kell venniük azt.

224. Márpedig a lengyel hatóságoknak – álláspontja szerint – kezdettől fogva nem állt szándékukban az említett engedélyhez szükséges hatásvizsgálat elvégzése. Noha a KHV‑határozatot csatolták az üzemeltető kérelméhez, annak tartalma egyáltalán nem tükröződött az engedély megadására irányuló eljárásban vagy magában az engedélyben. Egyébiránt e kérelmet a környezetre vonatkozó információkról szóló törvény 72. cikke (2) bekezdése 2. pontjának k) alpontja alapján nyújtották be; annak ellenére, hogy a kérelemhez nem csatoltak környezeti hatásvizsgálatot, a hatáskörrel rendelkező hatóság azt hiánytalannak minősítette; a KHV‑határozatnak az említett kérelemhez való utólagos becsatolását követően e hatóság nem tartotta szükségesnek, hogy az érdekelteket felhívja észrevételeik kiegészítésére; a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye nem tesz említést arról, hogy a kérelemnek a KHV‑határozattal való összeegyeztethetőségét megvizsgálták volna; az engedély nem veszi át, és nem is fejti ki a KHV‑határozatban előírt feltételeket, továbbá nem tartalmaz semmilyen pontosítást a kitermelési területnek az e határozatban rögzített határait illetően.

225. A Cseh Köztársaság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a KHV‑határozat tartalma nem tükröződött az említett engedély megadására irányuló eljárásban. Önmagában az, hogy az engedély mind az engedély érvényességi időtartamát, mind a bánya méretét tekintve a KHV‑határozat hatálya alá tartozik, nem jelenti azt, hogy az ténylegesen a KHV‑határozaton alapul. A Cseh Köztársaság szerint e két dokumentum egymástól független határozatoknak minősül.

226. Az első és a második jogalapra adott válaszára hivatkozva a Lengyel Köztársaság ismét azt hangsúlyozza, hogy a KHV‑határozat kötelező erejű az üzemeltetőre nézve, akinek az abban előírt kötelezettségeknek – azoknak a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye szövegébe történő átültetésétől függetlenül – eleget kell tennie, és közölnie kell többek között a szálló por koncentrációjára, a zajra és a vízminőségre vonatkozó vizsgálatokra vonatkozó információkat, illetve azok eredményeit. Úgy véli, hogy a Cseh Köztársaság figyelmen kívül hagyja a lengyel jogból eredő kötelezettségeket, és szubjektív következtetéseket von le a lengyel hatóságok magatartásával és véleményével kapcsolatban.

227. A Lengyel Köztársaság szerint az a tény, hogy az üzemeltető csatolta a KHV‑határozatot a turówi bánya engedélyének meghosszabbítására irányuló kérelemhez, azt jelenti, hogy a kitermelési tevékenységet e határozatnak megfelelően köteles végezni. Az akkori körülményekből egyértelműen az tűnik ki, hogy a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélye ugyanazt a projektet fedi le, mint az azt megelőző KHV‑határozat.

228. Ami azt a kifogást illeti, hogy az engedélyben nem szerepel a projekt területének megjelölése, az alperes tagállam emlékeztet arra, hogy a bányaterület határait az éghajlatvédelemért felelős miniszter 2020. március 16‑i – az engedély megadását megelőzően hozott – határozata kötelező erővel rögzíti, így azoknak az engedélybe való belefoglalására nem volt szükség.

229. Az említett tagállam szerint a KHV‑határozaton alapuló 2044‑es határozat elfogadására tekintettel ez a jogalap szintén okafogyottá vált.

2.      Értékelés

230. Tizedik jogalapjában a Cseh Köztársaság a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozik. Közelebbről, a Cseh Köztársaság vitatja, hogy a bányászati kitermelést 2026‑ig engedélyező határozat tárgyát képező projektet környezeti hatásvizsgálat előzte volna meg, mivel úgy véli, hogy a KHV‑határozatot nem vették figyelembe sem a 65/94. sz. engedély érvényességének hatéves meghosszabbítása iránti kérelemmel kapcsolatos eljárásban, sem pedig magában az említett 2026‑os határozatban.

231. Noha megértem, hogy a Cseh Köztársaságnak érdeke fűződik ahhoz, hogy a Bíróság megvizsgálja ezt a jogalapot, mégis felmerül bennem a kérdés, hogy ez nem inkább a lengyel bíróságok hatáskörébe tartozik‑e, amelyeknek – amint az érintett nyilvánosság tagjai keresetet nyújtanak be hozzájuk – lehetőségük van arra, hogy a bányászati kitermelést 2026‑ig engedélyező határozat elfogadásához vezető eljárás formális aspektusait, valamint e határozat érdemi vonatkozásait a KHV‑határozatból eredő kötelezettségek fényében vizsgálják meg. A priori ugyanis – a tényállás és a nemzeti jogi szabályozási háttér ismeretére tekintettel – a nemzeti bíróság tűnik számomra a legalkalmasabbnak arra, hogy a Cseh Köztársaság által felvetett kérdésekről határozzon. Mindazonáltal a teljesség kedvéért az alábbiakban ezeket is megvizsgálom.

232. Először is el kell utasítani a Lengyel Köztársaság által hivatkozott azon érvet, amely szerint e jogalap okafogyottá vált amiatt, hogy a lengyel hatóságok új határozatot fogadtak el az engedély 2044‑ig történő meghosszabbításáról. Mivel ezen eseményekre csak az EUMSZ 259. cikk alapján indított eljárás keretében a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez szükséges referencia‑időpontot követően került sor, ezek a jelen jogalap vizsgálata szempontjából nem relevánsak.(52)

233. Ami azokat a rendelkezéseket illeti, amelyeket a Lengyel Köztársaság megsértett, meg kell jegyezni, hogy a KHV‑irányelv 2. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy az ezen irányelv 4. cikkében meghatározott projektek „engedélyezése kötelező legyen, és esetükben [környezeti] hatásvizsgálatot végezzenek”. Amint arra a Cseh Köztársaság helyesen rámutat, e megfogalmazás értelmében e projektek engedélyeinek tartalmazniuk kell, vagy legalábbis figyelembe kell venniük a projektek környezeti hatásvizsgálatát.

234. Az olyan projekt, mint amelyet a bányászati kitermelés 2026‑ig történő meghosszabbításáról szóló határozat engedélyezett, megfelel a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében szereplő szempontrendszernek (25 hektárt meghaladó kitermelési felületű bánya) (ezen irányelv I. mellékletének 19. pontja), ugyanez vonatkozik az érintett projektek minden olyan módosítására vagy bővítésére, amely önmagában megfelel a megállapított küszöbértékeknek (ugyanezen irányelv I. mellékletének 24. pontja).(53) Ennélfogva a KHV‑irányelv 2. cikkének (1) bekezdése alkalmazandó a szóban forgóhoz hasonló engedélyre.

235. Ami a Cseh Köztársaság azon állítását illeti, hogy a bányászati tevékenységet 2026‑ig engedélyező határozat a KHV‑határozatot nem vette figyelembe, felhívom a figyelmet a Lengyel Köztársaság által e tekintetben szolgáltatott információkra, amelyek szerint a hatályos lengyel jogszabályok értelmében a környezeti feltételekről szóló határozat köti többek között a bányászati tevékenységeket engedélyező határozatot meghozó hatóságokat, valamint azt a vállalkozást, amely e határozat címzettje.

236. Amint azt a Lengyel Köztársaság kifejti, az a tény, hogy a turówi bánya üzemeltetője csatolta a KHV‑határozatot az engedély meghosszabbítására irányuló kérelemhez, azt jelenti, hogy a bányában a kitermelési tevékenységeket e határozat rendelkezéseinek megfelelően köteles végezni. Ebből következik, hogy a KHV‑határozat a lengyel jogrendben elfogadott minden más közigazgatási határozathoz hasonlóan kötelező a címzettje számára, aki e határozat alapján jogokat szerez, és akit az e határozatban meghatározott kötelezettségek kötnek. Egyébiránt a Lengyel Köztársaság gondoskodik arról, hogy a turówi bánya üzemeltetője ténylegesen eleget tegyen a KHV‑határozatból eredő kötelezettségeinek.

237. Ellenkező tartalmú információk híján, nincs olyan objektív indok, amely alapján azt lehetne feltételezni, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott olyan közigazgatási határozat, mint a KHV‑határozat, ne lenne kötelező erejű arra az üzemeltetőre nézve, aki bányászati tevékenységek folytatására kapott engedélyt. Meg kell állapítanom, hogy a Cseh Köztársaság sem vonja kétségbe a lengyel jogi háttérrel kapcsolatban a jelen indítvány fenti pontjaiban kifejtetteket.

238. Egyébiránt a Cseh Köztársaság azon állításait illetően, amelyek szerint semmilyen kapcsolat nem áll fenn a KHV‑határozat és a bányászati kitermelést 2026‑ig engedélyező határozat között, mivel e határozatok nem azonos projektterületet jelölnek meg, figyelembe kell venni néhány fontos ténybeli szempontot, amelyeket az alábbiakban ismertetek.

239. Először is meg kell jegyezni, hogy a KHV‑határozatot 24 éves időtartamú bányászati tevékenységre fogadták el, míg az engedélyt csupán 6 évre hosszabbították meg. Ennélfogva logikus, hogy e határozatok eltérőek, mivel eltérő időszakokra vonatkoznak. Mivel a KHV‑határozat hosszabb időszakra vonatkozik, ebből következően időbeli hatálya kiterjed a bányászati tevékenységek engedélyezésére.

240. Másodszor, meg kell jegyeznem, hogy bár a szóban forgó határozatok csekély mértékben eltérnek a bányászati tevékenység alá vonható terület meghatározása tekintetében (az engedélyben 31014698 m² szerepel, míg a határozat körülbelül 30,9 km² alapterületre hivatkozik), nem vitatott, hogy a lengyel hatóságok 2020. február 12‑én elfogadták a KHV‑határozat helyesbítését, amelyben pontosan meghatározták a szóban forgó terület adatait. E dokumentumok rámutatnak arra, hogy a kitermelési tevékenység engedélyezésének hatálya alá tartozó projekt a KHV‑határozatban előírt földrajzi korlátokon belül helyezkedik el. Ebből következik, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok által engedélyezett bányászati tevékenység nem haladja meg a KHV‑határozatban foglalt terjedelmet.

241. E megfontolásokból következik, hogy a jelen jogalap tárgyát képező engedély nem tér el a KHV‑határozat által a tervezett bányászati tevékenység időtartamára és az érintett földrajzi területre vonatkozóan előírtaktól. Következésképpen, kellő bizonyítékok hiányában nem állja meg a helyét az az állítás, amely szerint semmilyen kapcsolat nem áll fenn a két közigazgatási határozat között. Ennélfogva úgy vélem, hogy a Cseh Köztársaság által előadott érveket el kell utasítani.

242. A fenti megfontolások fényében azt a következtetést vonom le, hogy a Lengyel Köztársaság nem sértette meg a KHV‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének (1) bekezdését.

243. Ebből következik, hogy a tizedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

L.      A tizenegyedik, a KHV‑irányelv 8a. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított jogalapról (valamennyi környezeti feltételnek a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyében történő meghatározásának hiánya)

1.      A felek érvei

244. A Cseh Köztársaság a KHV‑irányelv 8a. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére hivatkozik, mivel az ott említett egyes környezeti feltételek nem szerepelnek sem a lignitkitermelés 2026‑ig szóló engedélyében, sem pedig a KHV‑határozatban, noha azt az említett rendelkezés – a 8a. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezve – megköveteli. Ez a helyzet áll fenn többek között a kitermelési felület esetében, amely környezeti feltételnek minősül.

245. Az említett engedély továbbá nem tartalmazza az engedélyezett projektre vonatkozóan a KHV‑határozatban rögzített feltételeket. Egyébiránt e határozatból az következik, hogy bizonyos feltételeket ezen engedély érvényességét meghaladó időre kell alkalmazni, így nem világos, hogy az említett végrehajtás milyen módon történik ezen érvényesség során.

246. A Lengyel Köztársaság először is arra hivatkozik, hogy a KHV‑határozat 2020. február 12‑i helyesbítése tartalmazza azokat az adatokat, amelyek pontosan körülhatárolják a projekt területét, és hogy a tervezett bányászati tevékenységgel érintett terület, amelyet az éghajlatügyi miniszter 2020. március 16‑i határozatában pontosít, nem nagyobb a KHV‑határozatban rögzítettnél.

247. A Cseh Köztársaság második kifogását illetően az alperes tagállam azon a véleményen van, hogy a KHV‑irányelv 8a. cikke (1) bekezdésének b) pontja a projekt engedélyezésének a tartalmát illetően meghatározza a minimális követelményeket. Az ott megfogalmazott kötelezettségek általános jellege megnehezíti annak előrelátását, hogy mely konkrét információk minősülnek kötelezően feltüntetendőnek. Nem állítható, hogy a szóban forgó engedély sértené e rendelkezést amiatt, hogy nem konkretizálja annak lehetőségét, hogy a meghatározott időkeretre vonatkozó különös feltételeket alkalmazzák. E tekintetben a kitermelési tevékenység előrehaladásával kapcsolatos munkálatok különböző szakaszaira vonatkozó részletes információk későbbi megállapítások tárgyát képezik, amelyek szorosan kapcsolódnak a kitermelési munkálatok megszervezéséhez és a megvalósításukhoz szükséges eszközökhöz, amelyek tükröződnek a bányászati létesítmény működési tervében, amely a bányászati törvénykönyv 108–111. cikke által szabályozott műszaki dokumentum.

248. A többi jogalapra adott válaszában kifejtett okokból a Lengyel Köztársaság úgy véli, hogy a tizenegyedik jogalap okafogyott.

2.      Értékelés

249. Tizenegyedik jogalapjában a Cseh Köztársaság arra hivatkozik, hogy a Lengyel Köztársaság – azáltal, hogy a bányászati tevékenységeket 2026‑ig engedélyező határozatban nem vette kellően figyelembe az összes környezetvédelmi követelményt – nem teljesítette a KHV‑irányelv 8a. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

250. Ez a jogalap két állításon alapul. Először is, a Cseh Köztársaság úgy véli, hogy az említett 2026‑os határozat hatálya alá tartozó projekttel kapcsolatban megkövetelt egyes információkat sem e határozatban, sem pedig a KHV‑határozatban nem vizsgálták meg, és a kitermelési felületet pedig olyan lényeges környezeti feltételnek minősíti, amely alapvetően meghatározza a projekt környezetre gyakorolt hatásait. Másodszor, a Cseh Köztársaság szerint a KHV‑határozat nem konkretizálja azon különleges feltételek alkalmazásának lehetőségét, amelyek – a 18 évvel hosszabb működési időtartamuknál, értéküknél és az ennek megfelelő kitermelési felületüknél fogva – jóval nagyobb léptékűnek minősülő projektekre vonatkoznak.

251. A KHV‑irányelv 8a. cikkének (1) bekezdése rögzíti az engedélyek tartalmára vonatkozó minimumkövetelményeket, amelyek elsősorban a projekt környezeti hatásvizsgálatának következtetéseit és megvalósításának környezeti feltételeit érintik. E tartalmi követelmények a KHV‑irányelv 8a. cikke (3) bekezdésének megfelelően többek között egy másik, a KHV‑irányelv 2. cikkének (2) bekezdése szerinti úgynevezett döntéshozatali eljárás keretében elfogadott határozattal is teljesíthetők. A KHV‑irányelv 8a. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében e követelmények tartalmazzák a határozathoz fűzött, teljesítendő környezeti feltételeket, valamint a projekt bármely jellemzőjének és/vagy a környezetre gyakorolt jelentős káros hatások elkerülése, megelőzése vagy csökkentése, és ha lehet, ellentételezése érdekében tervezett intézkedések, továbbá adott esetben a monitoring‑intézkedések ismertetését.

252. Ami az arra vonatkozó első állítást illeti, amely szerint a lengyel hatóságok nem határozták meg a kitermelési felületet a 2026‑ig szóló bányászati engedély szövegében, úgy gondolom, hogy csupán a tizedik jogalap megismétléséről van szó. Ezért hadd utaljak vissza az említett jogalap vizsgálatának keretében a jelen indítvány 240. pontjában kifejtett észrevételeimre. Amint azt már részletesen kifejtettem, az engedély mint közigazgatási határozat nem tér el a KHV‑határozatban a tervezett bányászati tevékenység időtartamára és az érintett földrajzi területre vonatkozóan előírtaktól. Következésképpen ezt az állítást el kell utasítani.

253. Ami az arra alapított második állítást illeti, hogy a KHV‑irányelv 8a. cikke (1) bekezdésének b) pontját tévesen alkalmazták amiatt, hogy a 2026‑ig szóló bányászati engedélyben nem pontosították az engedélyezett projektre vonatkozóan a KHV‑határozatban szereplő feltételeket, meg kell jegyezni, hogy jóllehet e rendelkezés az engedélyezett projekttel kapcsolatos információszolgáltatás tekintetében minimumkövetelményeket („legalább”) állapít meg, az ezen információknak az engedélybe foglalására vonatkozó kötelezettséggel kapcsolatban inkább általánosan fogalmaz („Az engedélyező határozat szövegének tartalmaznia kell […]” ), ezáltal bizonyos mérlegelési mozgásteret biztosít a hatáskörrel rendelkező hatóságok számára. Amint az magából e rendelkezés szövegéből („fűzött”) következik, a határozatba való belefoglalási kötelezettség az engedélyező határozat alapjául szolgáló esetleges környezeti feltételekre is kiterjed.

254. Ezt a megközelítést megfelelőnek tartom azon projektek sokféleségére tekintettel, amelyek a KHV‑irányelv hatálya alá tartozhatnak. Következésképpen logikusnak tűnik számomra az említett rendelkezés olyan értelmezése, amely szerint nem követelmény, hogy a szóban forgó információt meghatározott dokumentumban szerepeltessék, az pedig főként nem, hogy azt a projekt engedélyezésének részét képező fő dokumentumban feltüntessék. Mivel általában kifejezetten műszaki jellegű információról van szó, szükségesnek bizonyulhat azt egy kifejezetten erre a célra szolgáló dokumentumban kifejteni, amelyet majd csatolnak az engedélyhez. Ily módon a KHV‑irányelv 8a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „engedélynek” minősül minden olyan dokumentum, amely a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott közigazgatási határozat alapjául szolgált, és amelyet a fent leírt módon abba belefoglaltak.

255. Úgy tűnik számomra, hogy a Lengyel Köztársaság pontosan ezt tette a jelen ügyben. Egyrészt rendelkezésre áll a KHV‑határozat, amelyet az engedély iránti kérelemhez csatoltak, és amelyet a turówi bánya üzemeltetője a lengyel jogszabályok értelmében a bányászati tevékenységei keretében köteles betartani. A KHV‑határozat pontosan kijelöli a projektterületet, és meghatározza a projekt végrehajtásának feltételeit. Másrészt rendelkezésre áll a bányászati létesítmény működési terve, amelyre a Lengyel Köztársaság hivatkozik, és amely meghatározza a kitermelési munkálatok kivitelezésének megszervezését és eszközeit. Amint azt a Lengyel Köztársaság kifejti, e terv műszaki dokumentum, amely részletesen meghatározza a bányászati létesítmény működésének szabályait, beleértve a lelőhely kitermelését és a projekt végrehajtását, ami többek között az általános biztonság, a környezetvédelem és a lelőhely észszerű kitermelése biztosításának szempontjából elengedhetetlen.

256. A Cseh Köztársaság ezenkívül arra hivatkozik, hogy a lengyel hatóságok által követett megközelítés alapján nem határozható meg, hogy a fent említett feltételek folyamatos végrehajtása milyen módon történik egy olyan projekt esetében, amelynek végrehajtása 18 évvel rövidebb időt vesz igénybe. Márpedig a Cseh Köztársaság által állítottakkal ellentétben számomra nem világos, hogy az, hogy a KHV‑határozat hosszabb működési időszakkal számol, mint maga a projektre vonatkozó engedély, mennyiben ellentétes a KHV‑irányelv 8a. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt követelményekkel. Nem úgy tűnik számomra, hogy ez a – ráadásul meglehetősen általánosan megfogalmazott – rendelkezés szükségképpen olyan terv benyújtását írná elő, amely a legkisebb részletekbe menően meghatározza a bányászati tevékenység alakulását, és különösen azt, hogy pontosan hogyan kell a meghatározott környezetvédelmi feltételeket teljesíteni. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik számomra, hogy a KHV‑határozat főszabály szerint lehetővé teszi az érvényességi időszak tekintetében e tevékenység alakulásának tervezését, amennyiben az üzemeltető köteles tiszteletben tartani azokat a környezeti feltételeket, amelyeket e közigazgatási aktus a lengyel jog alapján számára előír.

257. Egyébiránt bevallom: hajlok arra, hogy a Lengyel Köztársaság által kifejtett állásponttal értsek egyet a Cseh Köztársaság által az e jogalap keretében megfogalmazott, viszonylag homályos állításokat illetően. Az állítólagos jogsértések pontosabb indokolásának hiányában úgy vélem, hogy a tizenegyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

M.      Az elemzés összefoglalása

258. A kereset elemzése alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az első, a hatodik, a nyolcadik és a kilencedik jogalapot megalapozottnak kell tekinteni. A keresetet ezt meghaladó részében mint megalapozatlant el kell utasítani.

VI.    A költségekről

259. A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. E szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. A jelen ügyben, mivel a Cseh Köztársaság és a Lengyel Köztársaság bizonyos jogalapok tekintetében pervesztesek lettek, maguk viselik saját költségeiket.

260. Az eljárási szabályzat 140. cikke (1) bekezdésének megfelelően, amely szerint az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket, a Bizottság maga viseli saját költségeit.

VII. Végkövetkeztetés

261. A fenti megfontolások tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:

1)      A Lengyel Köztársaság azáltal, hogy olyan szabályozást fogadott el, amely lehetővé teszi a hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóságok számára, hogy a lignitkitermelési engedélyt hat évvel meghosszabbítsák anélkül, hogy környezeti hatásvizsgálatot végeznének, megsértette a 2014. április 16‑i 2014/52/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, az egyes köz‑ és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 2011. december 13‑i 2011/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének a 4. cikk (4)–(6) bekezdésével, az 5. cikk (1) és (2) bekezdésével, valamint 6–9. cikkével összefüggésben értelmezett (1) és (2) bekezdését.

2)      A Lengyel Köztársaság azáltal, hogy nem tette közzé a bányászati tevékenységeket 2026‑ig engedélyező határozat és az ahhoz fűzött feltételek tartalmát, sem pedig az ezen engedély alapjául szolgáló körülményeket, és mindezek tartalmát öt hónap elteltével, ráadásul hiányos formában közölte csak a Cseh Köztársasággal, megsértette a 2014/52 irányelvvel módosított 2011/92 irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdését.

3)      A Lengyel Köztársaság azáltal, hogy nem tette közzé a bányászati tevékenységeket 2026‑ig engedélyező határozat tartalmát, valamint azt a helyet sem jelölte meg, ahol ahhoz hozzáférést lehet kérni, megsértette a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről és a 90/313/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. január 28‑i 2003/4/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkét.

4)      A Lengyel Köztársaság azáltal, hogy nem szolgált teljes körű információval a bányászati tevékenységeket 2026‑ig engedélyező határozat elfogadására irányuló eljárásról, nem teljesítette az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvéből eredő kötelezettségeit.

5)      A Bíróság a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

6)      A Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

1      Eredeti nyelv: francia.

2      A nemzetközi ítélkezési gyakorlatban hosszú ideig igen ritkán született a környezetvédelem területét érintő ítélet. Az 1893. évi Pribilof‑szigeteki medvefókák ügye, amelyet az 1941. évi Trail‑öntöde ügy követett, illetve még egy példa, az 1956. évi Lanoux‑tó ügy teremtette meg a nemzetközi környezetvédelmi jog alapjait, többek között a határokon átnyúló szennyezések és a megosztott természeti erőforrások tekintetében. Az utóbbi években viszont jelentős fejlődés következett be a peres eljárásokat illetően. A Gabčikovo‑nagymarosi dunai vízlépcsőrendszerre vonatkozó 1997. évi ügyben először játszott központi szerepet a környezetvédelem olyan jogvitában, amelyet a hágai Nemzetközi Bíróság elé terjesztettek. Ez az ügy alkalmat adott a bíráknak arra, hogy megfogalmazzák a nemzetközi környezetvédelmi jog egyes alapelveit – többek között a más államokban okozott környezeti károk megelőzésének elvét, az együttműködés elvét, valamint a szerződéses szabályok fejlődő értelmezésének szükségességét. A környezet ugyanilyen központi szerepet töltött be az Uruguay folyón létesített cellulózgyárak (Argentína kontra Uruguay) 2010‑es ügyében. A Nicaragua által a határövezetben folytatott egyes tevékenységek (Costa Rica kontra Nicaragua) és az Útépítés a San Juan folyó mentén Costa Ricában (Nicaragua kontra Costa Rica) ügyek szintén jelentős környezetvédelmi aspektussal bírtak. Az ítélkezési gyakorlat e mennyiségi bővülése elsősorban a környezetvédelem területén fennálló állami kötelezettségek fokozódó mértékének tudható be.

3      A vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2000. L 327., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 5. kötet, 275. o.).

4      A környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről és a 90/313/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. január 28‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 41., 26. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 375. o.).

5      A 2014. április 16‑i 2014/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2014. L 124., 1. o.) módosított, az egyes köz‑ és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 2011. december 13‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 26., 1. o.; a továbbiakban: KHV‑irányelv).

6      A Bíróság elnökhelyettesének 2021. május 21‑i végzése, Cseh Köztársaság kontra Lengyelország (C‑121/21 R, EU:C:2021:420).

7      A Bíróság elnökhelyettesének 2021. szeptember 20‑i végzése, Cseh Köztársaság kontra Lengyelország (C‑121/21 R, EU:C:2021:752).

8      Lásd: 2007. december 6‑i Bizottság kontra Németország ítélet (C‑456/05, EU:C:2007:755, 25. pont); 2012. október 16‑i Magyarország kontra Szlovákia ítélet (C‑364/10, EU:C:2012:630, 67. pont) az EUMSZ 258. és EUMSZ 259. cikkben előírt eljárás mindkét módját illetően. Lásd még: a Szlovénia kontra Horvátország ügyre vonatkozó indítványomat (C‑457/18, EU:C:2019:1067, 99. pont).

9      Az uniós jog elsőbbségének elve, amelynek értelmében az uniós jog elsőbbséget élvez a tagállamok jogával szemben, arra kötelezi a tagállamok valamennyi szervét, hogy biztosítsák a különböző uniós normák teljes érvényesülését, mivel a tagállamok joga nem befolyásolhatja az e különböző normáknak az említett államok területén elismert hatását (lásd e tekintetben: 2018. december 4‑i Minister for Justice and Equality és Commissioner of An Garda Síochána ítélet [C‑378/17, EU:C:2018:979, 35–38. pont]; 2019. június 24‑i Popławski ítélet [C‑573/17, EU:C:2019:530, 53. és 54. pont]).

10      Lásd ebben az értelemben: Butler, G., „The Court of Justice as an inter‑state court”, Yearbook of European law, 01/2017., 36. kötet, 1. sz., 189. o.

11      Lásd: 2013. július 11‑i Bizottság kontra Cseh Köztársaság ítélet (C‑545/10, EU:C:2013:509, 108. pont); 2016. február 23‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet (C‑179/14, EU:C:2016:108, 141. pont); 2016. szeptember 22‑i Bizottság kontra Cseh Köztársaság ítélet (C‑525/14, EU:C:2016:714, 16. pont); 2017. szeptember 19‑i Bizottság kontra Írország (Regisztrációs adó) ítélet (C‑552/15, EU:C:2017:698, 38. pont); 2019. október 31‑i Bizottság kontra Hollandia ítélet (C‑395/17, EU:C:2019:918, 52. pont); 2020. május 28‑i Bizottság kontra Bulgária (Vasúti vizsgálótestület) ítélet (C‑33/19, nem tették közzé; EU:C:2020:405, 82. pont).

12      Lásd: 2005. április 26‑i Bizottság kontra Írország ítélet (C‑494/01, EU:C:2005:250, 44. pont); 2019. március 28‑i Bizottság kontra Írország (Szennyvízgyűjtő és ‑kezelő rendszer) ítélet (C‑427/17, nem tették közzé, EU:C:2019:269, 39. pont); 2020. december 17‑i Bizottság kontra Magyarország (A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadása) ítélet (C‑808/18, EU:C:2020:1029, 112. pont).

13      E tekintetben lásd: Burgi, M., Handbuch des Rechtsschutzes in der Europäischen Union, Rengeling, H.‑W., Middeke A. és Gellermann, M. (szerk.), München, 2014, 27. pont; Frenz, W., Handbuch Europarecht, 5. kötet, Berlin, 2010, 2685. pont; Karpenstein, U., „EUMSZ 259. cikk”, Das Recht der Europäischen Union, Grabitz, E., Hilf, M. és Nettesheim, M. (szerk.), München, 2021, 9. pont; Pechstein, M., EU‑Prozessrecht, Mohr Siebeck, Tübingen, 2011, 312. pont; Schwarze, J., „EUMSZ 259. cikk”, EU‑Kommentar, Nomos, Baden‑Baden, 2019, 4. pont; Thiele, A., Europaïsches Prozessrecht, C. H. Beck, München, 2014, 5. §, 29. pont.

14      Lásd ebben az értelemben: Burgi, M., Handbuch des Rechtsschutzes in der Europäischen Union, Middeke, A. és Gellermann, M. (szerk.), München, 2014, 27. és 28. pont; Frenz, W., Handbuch Europarecht, 5. kötet, Berlin, 2684. pont; Kotzur, M., „EUMSZ 259. cikk”, EUV/AEUV, Geiger, R., Khan, D.-E, és Kotzur, M. (szerk.), München, 5. pont.; Pechstein, M., EU‑Prozessrecht, 313. és 314. pont; Schwarze, J., „EUMSZ 259. cikk”, EU‑Kommentar, Nomos, Baden-Baden, 2019, 5. pont.

15      A jogszabály‑módosítást illetően lásd: 2010. március 4‑i Bizottság kontra Franciaország ítélet (C‑241/08, EU:C:2010:114, 12. és 13. pont); a közigazgatási aktus módosítását illetően lásd: 2006. május 18‑i Bizottság kontra Spanyolország ítélet (C‑221/04, EU:C:2006:329, 28. és 29. pont).

16      2019. július 29‑i ítélet (C‑411/17, EU:C:2019:622).

17      2019. július 29‑i Inter‑Environnement Wallonie és Bond Beter Leefmilieu Vlaanderen ítélet (C‑411/17, EU:C:2019:622, 79. pont).

18      Lásd e tekintetben: Messerschmidt, K., Europäisches Umweltrecht, C. H. Beck, München, 2011, 535. o., 53. pont; Arabadjieva, K., „Vagueness and discretion in the scope of the EIA Directive”, Journal of Environmental Law, 29. kötet, 3. sz., 2017, 417. és 425. o.

19      Lásd: 1996. október 24‑i Kraaijeveld és társai ítélet (C‑72/95, EU:C:1996:404, 50. pont); 2006. május 4‑i Bizottság kontra Egyesült Királyság ítélet (C‑508/03, EU:C:2006:287, 88. pont); 2008. február 28‑i Abraham és társai ítélet (C‑2/07, EU:C:2008:133, 37. pont); 2008. november 20‑i Bizottság kontra Írország ítélet (C‑66/06, nem tették közzé, EU:C:2008:637, 61. pont); 2013. március 21‑i Salzburger Flughafen ítélet (C‑244/12, EU:C:2013:203, 29. és 30. pont); 2015. február 11‑i Marktgemeinde Straßwalchen és társai ítélet (C‑531/13, EU:C:2015:79, 40. és 41. pont).

20      Lásd: 1999. szeptember 16‑i WWF és társai ítélet (C‑435/97, EU:C:1999:418, 44. és 45. pont).

21      1996. május 2‑i Bizottság kontra Belgium ítélet (C‑133/94, EU:C:1996:181, 42. és 43. pont).

22      Lásd a jelen indítvány 52. pontját.

23      Lásd: 2006. május 4‑i Barker ítélet (C‑290/03, EU:C:2006:286, 47. pont).

24      Lásd: 2006. május 4‑i Bizottság kontra Egyesült Királyság ítélet (C‑508/03, EU:C:2006:287, 104. pont).

25      Lásd: 2008. február 28‑i Abraham és társai ítélet (C‑2/07, EU:C:2008:133, 26. pont).

26      2019. július 29‑i Inter‑Environnement Wallonie és Bond Beter Leefmilieu Vlaanderen ítélet (C‑411/17, EU:C:2019:622, 83. pont).

27      2019. november 7‑i ítélet (C‑280/18, EU:C:2019:928, 46–49. pont). Megjegyzem, hogy a Bíróság szigorúbb megközelítést alkalmazott, mint Kokott főtanácsnok, aki ugyanezen ügyben ismertetett indítványában arra hivatkozott, hogy „[a] KHV‑irányelv 11. cikke szerinti keresetnek a nyilvánosság részvételével kapcsolatos – az engedély jogszerűségét nem érintő – kérdésekre való korlátozása megfosztaná ugyanis e keresetet annak értelmétől és minden hatékony érvényesülésétől” (EU:C:2019:449, 115. pont. Kiemelés tőlem). Márpedig meg kell állapítani, hogy a KHV‑irányelv 11. cikkének (1) bekezdése kifejezetten utal arra a lehetőségre, hogy az érintett nyilvánosság tagjainak joguk legyen „arra irányuló jogorvoslati eljáráshoz, hogy vitassák az ezen irányelvben foglalt, a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezések hatálya alá tartozó határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi jogi vagy eljárásjogi jogszerűségét”, ami főszabály szerint kizárja, hogy valamely engedély bírósági felülvizsgálatának kérelmezése céljából a KHV‑irányelv 11. cikkére a nyilvánosság részvételéhez való jog megsértésétől eltérő okból hivatkozni lehessen.

28      A Lengyel Köztársaság az 1960. június 14‑i, módosított ustawa z dniaz 14 czerwcaz 1960 r. – Kodeks postępowania administracyjnego (a közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv; a továbbiakban: közigazgatási eljárásról szóló törvénykönyv) (Dz. U. 2020, 256. tétel) 31. cikkének (1) és (3) bekezdésére, valamint a 2002. augusztus 30‑i, módosított ustawa z dnia 30 sierpnia 2002 r. – Prawo o postępowaniu przed sądami administracyjnymi (a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény) (Dz. U. 2019, 2325. tétel) 50. cikkének (1) bekezdésére hivatkozik.

29      2013. január 15‑i Križan és társai ítélet (C‑416/10, EU:C:2013:8, 110. pont).

30      Lásd: 2015. július 1‑jei Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland ítélet (C‑461/13, EU:C:2015:433, 34. pont); 2021. június 24‑i Bizottság kontra Spanyolország (A Doñana természeti terület állapotromlása) ítélet (C‑559/19, EU:C:2021:512, 35. pont).

31      Lásd: 2020. május 28‑i Land Nordrhein‑Westfalen ítélet (C‑535/18, EU:C:2020:391, 81., 84. és 85. pont).

32      2020. május 28‑i ítélet (C‑535/18, EU:C:2020:391, 75. pont).

33      E tekintetben lásd a Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, a vízpolitikai keretirányelvben (2000/60/EK) előírt vízgyűjtő‑gazdálkodási tervek végrehajtásáról szóló, 2012. november 14‑i jelentését, COM(2012) 670 final, 7. o., amely szerint a 2000/60 irányelv „elismeri, hogy a jó kémiai állapot elérése egyes víztestek esetében több időt vehet igénybe. Ezért a tagállamok eltérést alkalmazhatnak a víztest természeti viszonyaira hivatkozva, és a határidőt 2027‑re vagy még későbbre tolhatják”. E jelentés szerint, amennyiben a 2000/60 irányelv értelmében eltéréseket alkalmaznak, „a tagállamoknak ezt meg kell indokolniuk a vízgyűjtő‑gazdálkodási tervben. Le kell írni, hogy a természetes adottságok, az aránytalan költségek vagy a meg nem valósíthatóság értékelését mire alapozták, és mit lehet tenni a jó állapot elérése érdekében. Ez az indoklás elengedhetetlen a döntéshozatal átláthatóságának és elszámoltathatóságának biztosításához” (kiemelés tőlem).

34      A 2000/60 irányelvben engedett különböző típusú eltérések tekintetében, amelyeket a vízgyűjtő‑gazdálkodási tervben fel kell tüntetni és meg kell indokolni, lásd: Quevauviller, P., Protection des eaux souterraines: législation européenne et avancées scientifiques, Lavoisier, Párizs, 2010, 63. o.

35      Lásd a jelen indítvány 52. pontját.

36      Lásd: 2019. november 7‑i Flausch és társai ítélet (C‑280/18, EU:C:2019:928, 46. pont), amelyben a Bíróság úgy értelmezte a KHV‑irányelv 11. cikkét, hogy „annak hatálya a jogvita azon aspektusaira korlátozódik, amelyek a nyilvánosság döntéshozatali folyamatban való részvételre vonatkozó jogának az érvényesítésére irányulnak, az irányelv által e területen meghatározott konkrét szabályoknak megfelelően. Az irányelv bármely más szabályára, és így a fortiori a bármely más – akár uniós, akár tagállami – jogszabályra vonatkozó jogorvoslatok azonban ki vannak zárva e cikk hatályából” (kiemelés tőlem); lásd még: a jelen indítvány 104. pontja.

37      Lásd a jelen indítvány 108. pontját.

38      Lásd a jelen indítvány 148. pontját.

39      Lásd a jelen indítvány 97. pontját.

40      A KHV‑határozatból kitűnik, hogy a turówi bányászati kitermelés három tagállam, nevezetesen a Lengyel Köztársaság, a Cseh Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság területére gyakorol környezeti hatást.

41      2019. november 7‑i Flausch és társai ítélet (C‑280/18, EU:C:2019:928, 50. és 51. pont).

42      Lásd a jelen indítvány 52. pontját.

43      2018. március 15‑i North East Pylon Pressure Campaign és Sheehy ítélet (C‑470/16, EU:C:2018:185, 36. és 39. pont); 2019. november 7‑i Flausch és társai ítélet (C‑280/18, EU:C:2019:928, 46. pont). Lásd még a jelen indítvány 104. és 150. pontját.

44      Lásd a jelen indítvány 105. pontját.

45      Lásd a jelen indítvány 163–178. pontját.

46      Lásd a jelen indítvány 69. pontját.

47      Lásd e tekintetben: Sharpston főtanácsnok East Sussex County Council ügyre vonatkozó indítványa (C‑71/14, EU:C:2015:234, 52. pont).

48      2011. július 28‑i Office of Communications ítélet (C‑71/10, EU:C:2011:525, 22. pont); 2021. január 20‑i Land Baden‑Württemberg (Belső közlemények) ítélet (C‑619/19, EU:C:2021:35, 33. pont).

49      Lásd a jelen indítvány 172. pontját.

50      Lásd a jelen indítvány 170. pontját.

51      Lásd a jelen indítvány 200. és azt követő pontjait.

52      Lásd a jelen indítvány 52. pontját.

53      Lásd a jelen indítvány 62–67. pontját.