A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)
2020. március 12.(*)
„Dömping – Brazíliából, Iránból, Oroszországból, Szerbiából és Ukrajnából származó egyes melegen hengerelt, sík, vasból, ötvözetlen acélból vagy más ötvözött acélból készült termékek behozatala – Az eljárás megszüntetése a Szerbiából származó behozatalokat illetően – A kár fennállásának meghatározása – Több mint egy országból származó behozatalok hatásainak összesített értékelése – Az (EU) 2016/1036 rendelet 3. cikkének (4) bekezdése – Az eljárás megszüntetése intézkedés meghozatala nélkül – A 2016/1036 rendelet 9. cikkének (2) bekezdése – Azon lényeges tényekre és megfontolásokra vonatkozó végleges tájékoztatás, amelyek alapján javaslatot kívánnak tenni végleges hatályú intézkedések alkalmazására, vagy intézkedések alkalmazása nélkül egy folyamatban levő vizsgálat vagy eljárás lezárására – A 2016/1036 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése”
A T‑835/17. sz. ügyben,
az Eurofer, Association Européenne de l’Acier, AISBL (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik: J. Killick és G. Forwood ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: T. Maxian Rusche, N. Kuplewatzky és A. Demeneix, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
HBIS Group Serbia Iron & Steel LLC Belgrade (képviseli: R. Luff ügyvéd)
beavatkozó fél,
a Brazíliából, Iránból, Oroszországból és Ukrajnából származó egyes melegen hengerelt, sík, vasból, ötvözetlen acélból vagy más ötvözött acélból készült termékek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről, valamint a Szerbiából származó egyes melegen hengerelt, sík, vasból, ötvözetlen acélból vagy más ötvözött acélból készült termékek behozatalával kapcsolatos vizsgálat megszüntetéséről szóló, 2017. október 5‑i (EU) 2017/1795 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2017. L 258., 24. o.) részleges megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelem tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),
tagjai: A. M. Collins, R. Barents és J. Passer (előadó) bírák,
hivatalvezető: S. Bukšek Tomac tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. november 7‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes Eurofer, Association européenne de l’acier, AISBL által 2016. május 23‑án benyújtott panasz nyomán az Európai Bizottság a Brazíliából, Iránból, Oroszországból, Szerbiából és Ukrajnából származó egyes melegen hengerelt, sík, vasból, ötvözetlen acélból vagy más ötvözött acélból készült termékeknek az Európai Unióba történő behozatalára vonatkozó dömpingellenes vizsgálatot indított.
2 2016. július 7‑én a Bizottság a fenti 1. pontban említett behozatalokra vonatkozó értesítést tett közzé a dömpingellenes eljárás megindításáról (HL 2016. C 246., 7. o.) az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8‑i (EU) 2016/1036 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2016. L 176., 21. o., a továbbiakban: alaprendelet) értelmében.
3 A dömping és a kár vizsgálata a 2015. július 1‑je és 2016. június 30. közötti időszakra (a továbbiakban: a vizsgálati időszak) irányult. A kár felmérése szempontjából lényeges tendenciák vizsgálata a 2013. január 1‑jétől a vizsgálati időszak végéig tartó időszakra terjedt ki.
4 A Bizottság az eljárás megindításáról szóló értesítésben jelezte, hogy az alaprendelet 17. cikkével összhangban mintavételt végezhet az érdekelt felek körében. Az uniós gyártókat illetően a végső minta öt különböző tagállam hat uniós gyártójából állt, e minta az uniós termelés több mint 45%‑át képviselte:
– Thyssen Krupp Stahl AG, Duisburg, Németország;
– Tata Steel IJmuiden BV, Velsen‑Noord, Hollandia;
– Tata Steel UK Limited, Port Talbot, Dél‑Wales, Egyesült Királyság;
– ArcelorMittal Mediterranee SAS, Fos‑sur‑Mer, Franciaország;
– ArcelorMittal Atlantique Et Lorraine SAS, Dunkerque, Franciaország;
– ArcelorMittal España SA, Gozón, Spanyolország.
5 Az alaprendelet 16. cikke szerinti ellenőrző látogatásokra a szóban forgó gyártók helyiségeiben került sor.
6 2017. április 4‑én a Bizottság tájékoztató dokumentumban (a továbbiakban: tájékoztató dokumentum) informálta az érdekelt feleket arról, hogy a vizsgálatot az érintett országokból származó érintett termék Unióba irányuló behozatalára vonatkozó ideiglenes intézkedések bevezetése nélkül folytatja. Az említett dokumentum tartalmazta azokat a lényeges tényeket és szempontokat, amelyek alapján a Bizottság úgy határozott, hogy a vizsgálatot ideiglenes intézkedések bevezetése nélkül folytatja. E dokumentum nyilvánosságra hozatalát követően az érdekelt felek írásbeli beadványokban észrevételeket fűztek a nyilvánosságra hozott információkhoz és következtetésekhez. A meghallgatásukat kérő érdekelt felek meghallgatási lehetőséget is kaptak.
7 2017. május 4‑én a felperest meghallgatták a kereskedelmi ügyekben eljáró meghallgató tisztviselő jelenlétében. 2017. június 8‑án sor került a felperes második meghallgatására.
8 A 2017. május 29. és június 9. közötti időszakban a Bizottság további öt ellenőrző látogatást tett az alábbi uniós érdekelt felek telephelyén:
– ThyssenKrupp Steel Europe AG, Duisburg, Németország (uniós gyártó);
– HUS Ltd, Plovdiv, Bulgária (felhasználó, a „Consortium for Imports of Hot‑Rolled Flats” a melegen hengerelt sík termékek importőreit tömörítő konzorcium tagja);
– Technotubi SpA, Alfianello, Olaszország (felhasználó, a fent említett konzorcium tagja);
– egy olaszországi felhasználó, amely nem tagja a konzorciumnak és névtelenséget kért;
– a felperes.
9 A 2017. július 17‑i végső nyilvánosságra hozatalt (a továbbiakban: végső nyilvánosságra hozatal) követően 2017. július 27‑én a panaszost ismételten meghallgatták a kereskedelmi ügyekben eljáró meghallgató tisztviselő jelenlétében.
10 Egy iráni exportáló gyártó 2017. augusztus 3‑án történt meghallgatását követően a Bizottság ismét elvégezte a dömpingszámítást, valamint az arra alapuló számításokat. A feleket az 2017. augusztus 4‑i újabb végső nyilvánosságra hozatal útján tájékoztatták e módosításról.
11 2017. október 5‑én a Bizottság elfogadta a Brazíliából, Iránból, Oroszországból és Ukrajnából származó egyes melegen hengerelt, sík, vasból, ötvözetlen acélból vagy más ötvözött acélból készült termékek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről, valamint a Szerbiából származó egyes melegen hengerelt, sík, vasból, ötvözetlen acélból vagy más ötvözött acélból készült termékek behozatalával kapcsolatos vizsgálat megszüntetéséről szóló (EU) 2017/1795 végrehajtási rendeletet (HL 2017. L 258., 24. o., helyesbítés: HL 2017. L 319., 81. o., a továbbiakban: megtámadott rendelet).
12 A megtámadott rendelet 2. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a] Bizottság az alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdésével összhangban megszünteti a Szerbiából származó érintett termék Unióba irányuló behozatalával kapcsolatos dömpingellenes eljárást”.
Az eljárás és a felek kérelmei
13 A Törvényszék Hivatalához 2017. december 29‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
14 2018. március 21‑én a Bizottság ellenkérelmet terjesztett elő.
15 A Törvényszék Hivatalához 2018. április 17‑én, illetve 18‑án benyújtott beadványaikban a beavatkozó, a HBIS Group Serbia Iron & Steel LLC Belgrade és a Szerb Köztársaság azt kérelmezte, hogy a jelen eljárásba a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.
16 2018. május 14‑én benyújtott beadványában a felperes a Törvényszék eljárási szabályzata 144. cikkének (2) bekezdése értelmében azt kérte, hogy a keresetlevél A.25, A.30 és A.31. mellékletében szereplő, bizonyos számú bizalmas adatot ne közöljenek sem a beavatkozóval, sem a Szerb Köztársasággal, amennyiben megengedik a beavatkozásukat.
17 2018. július 3‑án a felperes benyújtotta válaszát.
18 2018. július 6‑án hozott végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsa elutasította a Szerb Köztársaság beavatkozás iránti kérelmét.
19 2018. július 12‑én hozott végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke megengedte a beavatkozó beavatkozását, és a keresetlevél közlését átmenetileg a felperes által benyújtott nem bizalmas változatra korlátozta, a beavatkozónak a bizalmas kezelés iránti kérelemre adott esetleges észrevételeire várva.
20 2018. július 31‑én benyújtott beadványában a beavatkozó tájékoztatta a Törvényszéket, hogy nem emel kifogást a felperes által azonosított adatok bizalmas kezelését illetően, mindazonáltal a keresetlevél A.25. mellékletének 779–781. oldalán szereplő bizonyos adatok kivételével.
21 A Törvényszék Hivatalához 2018. szeptember 13‑án benyújtott beadványában a beavatkozó fél előterjesztette a beavatkozási beadványát.
22 2018. szeptember 14‑én a Bizottság viszonválaszt terjesztett elő.
23 2018. október 5‑én hozott végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke elutasította a bizalmas kezelés iránti kérelmet a fenti 20. pontban említett adatokat illetően, és elrendelte, hogy a beavatkozóval közöljék a keresetlevél új, nem bizalmas változatát.
24 A Törvényszék Hivatalához 2018. október 25‑én benyújtott beadványában a felperes a 2018. október 5‑én hozott végzés értelmében benyújtotta a keresetlevél nem bizalmas változatát.
25 2018. november 23‑án a beavatkozó a keresetlevél nem bizalmas változatára vonatkozó kiegészítő beavatkozási beadványt nyújtott be a Törvényszék Hivatalához.
26 2018. december 20‑án a felperes és a Bizottság benyújtották észrevételeiket.
27 A Törvényszék Hivatalához 2019. január 30‑án benyújtott beadványában a felperes a Törvényszék eljárási szabályzatának 106. cikke alapján az eljárás szóbeli szakaszának keretében történő meghallgatását kérte.
28 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott rendelet 2. cikkét;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
29 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;
– másodlagosan a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– kötelezze a felperest az eljárás költségeinek viselésére.
30 A beavatkozó azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;
– másodlagosan a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– a felperest kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
31 A beavatkozó által támogatott Bizottság – anélkül, hogy az eljárási szabályzat 130. cikkének (1) bekezdése alapján külön iratban elfogadhatatlansági kifogást emelt volna – azt állítja, hogy a kereset két okból elfogadhatatlan. Egyfelől a megtámadott rendelet 2. cikke nem választható el a rendelet többi részétől. Másfelől a felperes sem kereshetőségi joggal, sem az eljáráshoz fűződő érdekkel nem rendelkezik.
32 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróság jogosult mérlegelni az egyes ügyek körülményei alapján, hogy a megfelelő igazságszolgáltatás indokolja‑e a kereset anélkül történő érdemi elutasítását, hogy előzetesen határozna annak elfogadhatóságáról (lásd ebben az értelemben: 2002. február 26‑i Tanács kontra Boehringer ítélet, C‑23/00 P, EU:C:2002:118, 51. és 52. pont; 2016. szeptember 14‑i Trajektna luka Split kontra Bizottság ítélet, T‑57/15, nem tették közzé, EU:T:2016:470, 84. pont).
33 A jelen ügyben indokolt a kereset érdemi vizsgálata, és az, hogy adott esetben nem kell az elfogadhatóságról határozni.
Az ügy érdeméről
34 Keresetének alátámasztására a felperes három jogalapra hivatkozott. Az első jogalap nyilvánvaló értékelési hibán és téves jogalkalmazáson alapul, mivel a Bizottság úgy határozott, hogy nem értékeli összesítve a szerb behozatalokat az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdése értelmében. A második jogalap nyilvánvaló értékelési hibán és téves jogalkalmazáson alapul, mivel a Bizottság, nem összesített alapon, úgy ítélte meg, hogy nem volt „szükséges” a Szerb Köztársasággal szembeni védőintézkedések előírására. A harmadik jogalap az említett rendelet 20. cikke (2) bekezdésének megsértésén, a felperes tájékoztatáshoz és védelemhez való jogának, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében előírt, a megfelelő ügyintézéshez való jogának a megsértésén alapul, mivel a Bizottság megtagadta, hogy a szerb exportőr vonatkozásában közölje az áralákínálásra és az áron aluli értékelésre vonatkozó adatokat.
Az első jogalapról, amely nyilvánvaló értékelési hibán és téves jogalkalmazáson alapul, mivel a Bizottság úgy határozott, hogy nem értékeli összesítve a szerb behozatalokat az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdése értelmében
35 A felperes azt állítja, hogy mivel – egyfelől – a szerb behozatalok 38,7%‑a vonatkozásában megállapított dömpingkülönbözetek magasabbak voltak, mint az alaprendeletet 9. cikkének (3) bekezdésében meghatározott de minimis küszöbérték, másfelől pedig a Szerbiából származó import volumene 1,04%‑os piaci részesedésnek felelt meg, tehát magasabb volt, mint az említett rendelet 5. cikkének (7) bekezdésében előírt 1%‑os küszöbérték, a Bizottság tévesen határozott úgy a megtámadott rendeletben, hogy nem összesíti a Szerbiából származó behozatalokat.
36 A felperes hozzáteszi, hogy a megtámadott rendelet nem állapította meg, hogy eltérő versenyfeltételek állnak fenn egyrészt Szerbia és a négy másik érintett ország, illetve, másrészt, az öt ország és az Unió között. Mindenesetre a szerb exportáló gyártó megkövetelt „árkövető” helyzete nem releváns az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdésének a) és b) pontja szempontjából.
37 Az import volumenét illetően a felperes azt állítja, hogy az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdésében előírt 1%‑os küszöbértéket az említett rendelet 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának keretében kell alkalmazni, annak ellenére, hogy e rendelkezésben nem található kifejezett utalás e rendelet 5. cikkének (7) bekezdésére. Ezt a Bizottság 2000. szeptember 21‑i, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) dömpingellenes gyakorlatokkal foglalkozó bizottságának (eseti végrehajtási csoport) címzett magyarázó megjegyzése, az említett küszöbértéknek a Bizottság általi szisztematikus alkalmazása, valamint az ítélkezési gyakorlat is megerősíti.
38 Az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdésében előírt 1%‑os küszöbérték egyértelmű és pontos értéket jelent, amely felett a volumenek már nem „elhanyagolhatók”.
39 A felperes szerint, tekintettel az alaprendelet 5. cikke (7) bekezdésének megfogalmazására, a Bizottság által a megtámadott rendeletben tett azon megállapítás, miszerint az 1%‑ot éppen hogy meghaladó behozatalokat elhanyagolhatónak lehet minősíteni, és azok nem alkothatják tárgyát összesített értékelésnek, ellentétesek a szóban forgó rendelkezések szokásos jelentésével, azok szövegkörnyezetével, valamint azon szabályozás célkitűzéseivel, amelynek részét alkotják, ráadásul joghézagot teremt a szabályozásban.
40 A Bizottság a megtámadott rendelet (234) preambulumbekezdésében helytelenül állapította meg, hogy eltérhetett az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdésében és 5. cikkének (7) bekezdésében egyértelműen meghatározott küszöbértékektől az ugyanezen rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében foglalt általánosabb értékelési szempontokra támaszkodva. E rendelet 3. cikkének (4) bekezdése semmiféle utalást nem tartalmaz e cikk (3) bekezdésére.
41 Hasonlóképpen, a Bizottság nem hivatkozhat a gazdasági, politikai és jogi síkon fennálló összetett helyzetekkel kapcsolatos széles mérlegelési mozgásterére. Az a kérdés, hogy egy adott országból származó behozatalok meghaladják‑e az 1%‑os piaci részesedést, egy egyszerű eldöntendő kérdés.
42 A Bizottság egyébként téved, amikor úgy ítéli meg, hogy a 0,04%‑os „többletvolumenek” nem voltak „jelentősek”. A jogi kritérium ugyanis nem abban a kérdésben rejlik, hogy az 1%‑os szigorú küszöbértéket akár csak 0,04% meghaladó volumen jelentős‑e, hanem az, hogy az 1,04%‑os piaci részesedést képviselő behozatalok összességükben elhanyagolhatóknak tekinthetők‑e. Márpedig, ha a behozatalok olyan volumenét, amely 1,04%‑os piaci részesedést képvisel, és több, mint 350 000 t, 120 millió euró értéket meghaladó behozatalt jelent dömpingáron, és azt az uniós gyártók árainál 30%‑kal alacsonyabb árakon értékesítik, annak hatása nem lehet elhanyagolható.
43 Mindenesetre, még ha a Bizottság rendelkezik is mérlegelési mozgástérrel az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdése értelmében a tekintetben, hogy eltérjen az 1%‑os küszöbértéktől, a megtámadott rendelet két teljesen irreleváns tényezőn alapul, más olyan elemekről viszont hallgat, mint például a dömping, az áralákínálás és az áron aluli értékesítés, amelyek azonban különösen relevánsak a szerb behozataloknak az uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatásának meghatározása tekintetében.
44 Az a megállapítás, miszerint a szerb exportáló gyártó „árkövető” volt, szintén téves, mivel nincs semmiféle ténybeli alapja. A Bizottság következtetései ugyanis kizárólag termékek széles körének import átlagárain alapult, nem pedig meghatározott termékek árain. Annak eldöntéséhez, hogy a szerb exportáló gyártó „árkövető” vagy „ármeghatározó” volt‑e, azt kellett volna meghatározni, hogy az exportőr mikor emelte és csökkentette az árait a többi exportőrhöz viszonyítva. A megtámadott rendeletben nem végezték el ezt az elemzést.
45 A Bizottság még inkább tévedett, amikor az átlag exportárakra támaszkodva megállapította, hogy Szerbia csak egy exportáló gyártóval rendelkezett, míg a négy másik ország közül kettő többel is. A Bizottságnak az átlagárakon kívül figyelembe kellett volna vennie a másik országok egyedi exportőreinek árait is.
46 Ezenfelül, termékkódonként (TK) kellett volna elvégezni az alulkínálások összehasonlító elemzését, amint azt a Bizottság tette a vizsgálat tárgyát képező másik négy országból származó behozatalok tekintetében. Mivel a Bizottság a megtámadott rendelet (238) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy azért nem használta ezeket az adatokat, mivel az erre „vonatkozó számítások csupán pillanatképet adnak a vizsgálati időszakról, így nem alkalmasak a többéves tendencián alapuló ár‑összehasonlításhoz”, a felperes hangsúlyozza, hogy az alaprendelet 3. cikkének (3) bekezdése kifejezetten előírja, hogy „vizsgálni kell, hogy a dömpingelt behozatal […] jelentős mértékben nőtt‑e”. E tekintetben a Bizottság értékelése nem vette figyelembe a szerb behozatalok magas dömpingkülönbözetét (38,7%).
47 Egyébiránt a Bizottság által a megtámadott rendelet (238) preambulumbekezdésében hivatkozott azon indok (lásd a fenti 46 pontot) nem egyeztethető össze az említett rendelet (235) és (236) preambulumbekezdésében hivatkozott érvekkel, amelyek tekintetében a Bizottság éppen a vizsgálati időszak alatti átlagárakra támaszkodott.
48 A megtámadott rendelet ezenfelül nem veszi figyelembe a behozatalok szintjének általános emelkedését, amely 2013‑ban 0,48%‑ról 1,04%‑ra változott a vizsgálati időszak során.
49 A Bizottság és a beavatkozó vitatja ezeket az érveket.
50 Az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdése értelmében, amikor egyszerre több országból érkező termék behozatala képezi a dömpingellenes vizsgálat tárgyát, az ilyen behozatal hatásait csak akkor lehet összesítve értékelni, ha megállapítást nyer, hogy – egyfelől – az egyes országokból érkező behozatalra megállapított dömpingkülönbözet magasabb a 9. cikk (3) bekezdésében meghatározott minimum százaléklábnál, és egyik ország importbehozatalának mennyisége sem elhanyagolható, illetve – másfelől – az importtermékek közötti verseny feltételeit, valamint az importtermékek és a hasonló uniós termékek közötti verseny feltételeit figyelembe véve a behozatal hatásainak összesített értékelése megfelelő.
51 Az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdése tehát három feltételt ír elő, nevezetesen a de minimis szinten felüli dömpingkülönbözetet, a behozatalok nem elhanyagolható volumenét és megfelelő versenyfeltételeket, amelyeknek együttesen kell teljesülniük ahhoz, hogy a több mint egy országból származó, dömpingellenes vizsgálat tárgyát képező behozatalok összesített értékelése lehetséges legyen. Ezzel szemben az összesített értékelés kizárásához elegendő az, ha e három feltétel közül egy nem teljesül.
52 A jelen ügyben a megtámadott rendelet (228)–(240) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság azon érvelése, miszerint a Szerbiából származó behozatalokat nem kellett volna összesítve értékelni a másik négy országból származó behozatalokkal, a következő megfontolásokon alapul:
– Szerbiát is beleértve, a négy érintett országból származó behozatalok vonatkozásában megállapított dömpingkülönbözetek mind az alaprendelet 9. cikkének (3) bekezdésében meghatározott de minimis küszöbérték fölött voltak;
– a Szerbiából származó behozatalok volumenét elhanyagolhatónak ítélték;
– a szerb exportárak eltértek a négy másik érintett ország exportáraitól.
53 Egyfelől a Szerbiából származó behozatalok volumenét illetően a megtámadott rendelet (232) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdése értelmében minősült elhanyagolhatónak, tekintve, hogy 427 558 tonnáról a vizsgálati időszakban mintegy 354 000 tonnára csökkent, amely csupán 1,04%‑os piaci részesedésnek felel meg.
54 A megtámadott rendelet (232) preambulumbekezdése a következő pontosításokat teszi:
„A Bizottság gyakorlata az, hogy elhanyagolhatónak tekinti azt a piaci részesedést, amely a megindítási szakaszban nem éri el az alaprendeletben megállapított 1%‑os küszöbértéket. A jelen ügyben azonban a Bizottság megállapította, hogy még az 1,04%‑os piaci részesedés is elhanyagolható, mivel a 0,04%‑os eltérés nem tekinthető jelentősnek, különösen annak figyelembevételével, hogy a Szerbiából érkező behozatal volumene arányaiban jelentősen kisebb a négy másik ország mindegyikéből érkező behozatalnál. A Szerbiából érkező behozatal volumene voltaképpen nem egészen a fele a második legalacsonyabb behozatali volumennel rendelkező Brazíliából érkező behozatalénak.”
55 A megtámadott rendelet (234) preambulumbekezdésében a felperes azon érvére adott válaszként, miszerint „a Szerbiából érkező behozatalt összesítve kell értékelni a négy másik országból érkező behozatallal, mivel a Szerbiából érkező behozatal meghaladta az 1%‑os csekély mértékű szintet[, és] az 1%‑os küszöbérték esetében nem tehető kivétel függetlenül attól, hogy az attól való eltérés milyen kis mértékű” (a megtámadott rendelet (233) preambulumbekezdése), a Bizottság megállapította:
„Az arra vonatkozó döntés során, hogy indokolt‑e a behozatal összesített értékelése, az alaprendelet 3. cikkének (3) bekezdésében foglalt összes szempontot figyelembe kell venni. Az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdése nem rendelt meghatározott súlyt e szempontok egyikéhez sem. Igaz, hogy egy adott országból érkező behozatal nem összesíthető, ha annak volumene elhanyagolható, ennek ellenkezője viszont nem jelenti azt, hogy az összesítés ebből kifolyólag kötelező lenne. Ezenfelül az alaprendelet nem határoz meg konkrét elhanyagolhatósági küszöbértéket. Az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdése támpontul szolgálhat ugyan a behozatali volumen elhanyagolható szintjének megállapításához, a 3. cikk (4) bekezdése ugyanakkor hivatkozás útján nem tartalmazza e küszöbértékeket. Sőt, a bekezdés megfogalmazása kellő rugalmasságot enged a Bizottságnak eseti elemzés elvégzésére, figyelembe véve azt, hogy a 0,04%‑os »többletvolumen« nem számottevő.”
56 A behozatalok volumenét (t) és (az uniós szabadpiaci felhasználás összehasonlítása alapján meghatározott) piaci részesedéseket Szerbia és a négy másik ország tekintetében a megtámadott rendelet 3. táblázata tartalmazza (lásd ugyanezen rendelet (232) preambulumbekezdését).
57 Másfelől, a megtámadott rendelet 4. táblázatában szereplő importárakat illetően a Bizottság e rendelet (235) preambulumbekezdésében megállapította, hogy – egyrészt – „annak ellenére, hogy a szerbiai átlagos értékesítési árak szintén csökkentek a figyelembe vett időszak alatt, a vizsgálati időszak alatt a szerbiai átlagos értékesítési ár (365 [euró/t]) volt a legmagasabb, és jelentősen meghaladta Brazília, Irán, Oroszország és Ukrajna átlagos értékesítési árait, amelyek […] 319 [euró/t] és 346 [euró/t] között változtak”, illetve, másfelől, „a szerbiai átlagos értékesítési ár azóta is jelentősen meghalad[t]a a négy másik érintett ország átlagos értékesítési árait”.
58 A Bizottság a megtámadott rendelet (236) preambulumbekezdésében azt is megállapította, hogy „az ármeghatározás és az elhanyagolható volumen együttes figyelembevételével elmondható, hogy a szerbiai exportáló gyártó az érintett termék vonatkozásában inkább árkövető, mint ármeghatározó”. A Bizottság szerint „[e]rre utal az is, hogy a 2015 és a vizsgálati időszak közötti szerbiai árcsökkenés arányaiban is kisebb a négy másik érintett országban tapasztalt árcsökkenéshez képest”.
59 E tekintetben az írásbeli szakaszban a Bizottság arra hivatkozott, hogy az első jogalapot mint hatástalant el kell utasítani, mivel a felperes nem vitatta az általa a megtámadott rendelet (235) és (236) preambulumbekezdésében az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdése b) pontjának jogcímén kifejtett értékelés alapján tett megállapítást, amely elegendő a megtámadott rendelet igazolására, mivel az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdésében előírt három feltétel kumulatív jellegű.
60 Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy – először is – ellentétben azzal, amire a Bizottság szintén hivatkozott az írásbeli szakaszban, a felperes által a jelen ügyben hivatkozott első jogalap megnevezése nem szorítkozott az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdésének a) pontjára, hanem az egyszerűen az említett rendelet 3. cikkének (4) bekezdésére vonatkozott. Másodsorban, bár a felperes azt állítja, hogy a megtámadott rendelet nem állapította meg eltérő versenyfeltételek fennállását egyrészt Szerbia és a másik négy érintett ország, illetve, másrészt, az öt ország és az Unió között, éppen ezért van az, hogy egyrészt vitatja az ez utóbbi rendelet (235) és (236) preambulumbekezdésében foglalt értékelést, másrészt pedig úgy ítéli meg, hogy ez az értékelés irreleváns az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdése a) és b) pontjának szemszögéből. Végül, harmadsorban, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem vitatta egyértelműen és félreérthetetlenül azt, hogy a Szerbiából származó behozatalokat illetően az összesített értékelés a versenyfeltételekre tekintettel nem volt helyénvaló, míg ugyanezt nagyon pontosan tette meg a másik négy ország vonatkozásában (lásd a megtámadott rendelet (241) preambulumbekezdését).
61 Ezenfelül, a Törvényszéknek a tárgyalás során hozzá intézett egyik kérdésére adott válaszában a Bizottság elismerte, hogy az exportőrök által alkalmazott árak is szerephez juthattak az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdésében előírt második feltétel (nem elhanyagolható importvolumen) vizsgálatának keretében, és azt állította, hogy a megtámadott rendelet (235) és (236) preambulumbekezdése ennek megfelelően úgy is érthető, mint egy olyan „minőségi értékelés”, amely megerősíti a Szerbiából származó behozatalok volumene elhanyagolható jellegének az ezen utóbbi rendelet (232)–(234) preambulumbekezdésében foglalt „mennyiségi értékelését”), valamint megállapította, hogy a jelen jogalap hatástalanként történő elutasítására irányuló kifogás „okafogyottá vál[t]”.
62 Következésképpen az első jogalapot nem kell elutasítani mint megalapozatlant, hanem éppen ellenkezőleg, meg kell vizsgálni annak megalapozottságát, mégpedig elsősorban az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdésében előírt második feltételre (nem elhanyagolható importvolumen) figyelemmel.
63 E tekintetben elöljáróban meg kell állapítani, hogy alaprendelet 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának első részétől eltérően, amely az említett rendelet 9. cikkének (3) bekezdése értelmében vett de minimis szintre, azaz a 2%‑ra történő utalással pontosan meghatározza az első feltételt (dömpingkülönbözet), az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának a második feltételre vonatkozó második része semmiféle utalást nem tartalmaz, és pusztán azt követeli meg, hogy az egyes országokból származó behozatalok volumene ne legyen „elhanyagolható”, anélkül, hogy pontosabban meghatározná ezt a kifejezést.
64 Nem vitatott, hogy az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdése úgy rendelkezik, hogy nem indítható eljárás azokkal az országokkal szemben, amelyeknek a behozatala nem éri el a piaci részesedés 1%‑át, kivéve, ha ezek az országok együttesen az uniós fogyasztás 3 vagy több %‑át adják. Ezenfelül, a 2017. január 25‑i Rusal Armenal kontra Tanács ítéletben (T‑512/09 RENV, EU:T:2017:26, 104. és 105. pont) a Törvényszék egy 5,26%‑os piaci részesedést képviselő behozatal keretében kimondta, hogy e rendelkezésnek azon körülmények kifejtése a célja, amelyek között az uniós fogyasztásból a behozatalok részesedése túl kicsi ahhoz, hogy ezeket a behozatalokat a dömping okának lehessen tekinteni, és ennélfogva egymást kiegészítő viszony áll fenn a hivatkozott rendelkezés és az említett rendelet 3. cikke (4) bekezdésének a) pontja között.
65 Mindazonáltal, egyfelől, amint azt egyébként a felperes is elismerte, a második feltételt (nem elhanyagolható importvolumen) illetően az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdésének a) pontja semmilyen módon nem utal e rendelet 5. cikkének (7) bekezdésére, sem ugyanezen rendelet más rendelkezésére.
66 Másfelől a Bizottság joggal hivatkozott arra, hogy az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdése a vizsgálat egy másik szakaszára vonatkozik, mint e rendelet 3. cikkének (4) bekezdése. Az említett rendelet 5. cikke (7) bekezdésének utolsó mondata előírja, hogy az ebben a rendelkezésben foglalt tényállás esetén még eljárást sem lehet indítani. Ezzel szemben ugyanezen rendelet 3. cikkének (4) bekezdése azon behozatalokra vonatkozik, amelyek a Bizottság által az eljárás megindítását követően megkezdett vizsgálat tárgyát alkotják (lásd a szóban forgó rendelet 6. cikkének (1) bekezdését).
67 Következésképpen, amint azt a Bizottság is joggal állapította meg a megtámadott rendelet (234) preambulumbekezdésében, az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdése támpontul szolgálhat ugyan a behozatali volumen elhanyagolható szintjének megállapításához, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ez utóbbi rendelet 3. cikk (4) bekezdésének keretében a szóban forgó országból származó, 1%‑nál magasabb piaci részesedést képviselő behozatalokat ne lehetne elhanyagolhatónak minősíteni.
68 Ezen összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közös kereskedelempolitika és különösen a kereskedelempolitikai védintézkedések, elsősorban pedig a kár meghatározása területén az uniós intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből adódóan. Az uniós bíróság tehát felülvizsgálatát az eljárási szabályok betartásának, a vitatott módszer végrehajtásához kiválasztott tényadatok tényszerű pontosságának, ezen tényadatok értékelése során a nyilvánvaló hiba kizárásának, illetve a hatáskörrel való visszaélés kizárásának ellenőrzésére kell, hogy korlátozza (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 18‑i Since Hardware (Guangzhou) kontra Tanács ítélet, T‑156/11, EU:T:2012:431, 134. és 136. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
69 A jelen ügyben a Szerbiából származó importvolumen a vizsgálati időszakban 1,04%‑os piaci részesedést képviselt, tehát nagyon közel volt ahhoz a helyzethez, amelyben az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdése főszabály szerint megtiltja a Bizottság számára, hogy megindítsa a vizsgálatot (nevezetesen „nem éri el a piaci részesedés 1%‑át”). Egyébiránt a megtámadott rendelet (232) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Szerbiából érkező behozatal volumene jelentősen kisebb a négy másik ország mindegyikéből érkező behozatalnál. Sőt, amint az szintén ugyanezen preambulumbekezdésből következik, e behozatalok volumene voltaképpen nem egészen a fele volt a második legalacsonyabb behozatali volumennel rendelkező, Brazíliából érkező behozatalénak.
70 E körülmények között – amelyek tényszerű pontosságát a felperes nem vitatta – nem tűnik úgy, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett volna el a tények értékelésében, vagyis a fenti 68. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett hatáskörrel való visszaélést.
71 Nem vitatott, hogy a fenti 37. pontban említett magyarázó megjegyzésben a Bizottság kifejtette a WTO szerveinek, hogy a behozatalok hatásai összesített értékelésének feltételeit illetően „[az Unió] meghatároz[ta] a behozatal elhanyagolható szintjeit [az alaprendelet] 5. cikkének (7) bekezdéséhez viszonyítva”, illetve „[m]ás behozatalok elhanyagolhatónak minősül[tek], amennyiben piaci részesedésük kevesebb [volt] mint 1%, feltéve, hogy több országot érintő vizsgálat esetében ezen országok piaci részesedése 3% vagy több”.
72 Ráadásul a Bizottság a gyakorlatban az említett rendelet 3. cikke (4) bekezdésének összefüggésében rendszeresen hivatkozik az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdésére.
73 A felperes által említett példákon túl ugyanis, amelyekben a Bizottság vagy közvetlenül az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdésére utalt, rámutatva, hogy „egyik ország importbehozatalának mennyisége sem elhanyagolható [e rendelkezés értelmében], vagy pedig az uniós fogyasztás 1%‑os küszöbértékére, rámutatva, hogy „a két fent említett gyártó behozatali volumene a vizsgálati időszak alatt elhanyagolható volt, jóval kevesebb, mint a közösségi fogyasztás 1%‑a”, a Bizottság ugyanilyen módon hivatkozott az említett rendelkezésre bizonyos más ügyekben is (az első helyzetet illetően lásd: a Kínai Népköztársaságból, Japánból, a Koreai Köztársaságból, az Oroszországi Föderációból és az Amerikai Egyesült Államokból származó egyes, szilícium‑elektromos acélból készült szemcseorientált síkhengerelt termékek behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2015. május 12‑i (EU) 2015/763 bizottsági végrehajtási rendelet [HL 2015. L 120., 10. o.] (127) preambulumbekezdése, valamint a 384/96/EK tanácsi rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti, az intézkedések lejárati felülvizsgálatot követően a Vietnamból és a Kínai Népköztársaságból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára vonatkozó, a Makaó Különleges Közigazgatási Területről szállított – a Makaóból való származás bejelentésére tekintet nélkül –, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára kiterjesztett – végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2009. december 22‑i 1294/2009/EU tanácsi végrehajtási rendelet [HL 2009. L 352., 1. o.] (217) preambulumbekezdése; a második helyzetet illetően lásd: a Kínai Népköztársaságból, a Koreai Köztársaságból, Malajziából és Thaiföldről származó katódsugaras színestelevízió‑képcsövek behozatalára vonatkozó dömpingellenes eljárás megszüntetéséről szóló, 2006. november 15‑i 2006/781/EK bizottsági határozat [HL 2006. L 316., 18. o.] (76) preambulumbekezdése; a harmadik helyzetet illetően: az Oroszországból, a Trinidad és Tobagóból, valamint az Amerikai Egyesült Államokból származó karbamid‑ammónium‑nitrát keverékek behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2019. április 10‑i (EU) 2019/576 bizottsági végrehajtási rendelet [HL 2019. L 100., 7. o.] (115) preambulumbekezdése, a Kínai Népköztársaságból és Tajvanról származó, egyes készterméknek vagy nem annak minősülő, rozsdamentes acélból készült, tompahegesztéses csőszerelvények behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2017. január 26‑i (EU) 2017/141 bizottsági végrehajtási rendelet [HL 2017. L 22., 14. o.] (168) preambulumbekezdése, valamint a Kínai Népköztársaságból és az Oroszországi Föderációból származó egyes hidegen síkhengerelt acéltermékek behozatalára vonatkozó átmeneti dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2016. február 10‑i (EU) 2016/181 bizottsági végrehajtási rendeletet (109) preambulumbekezdése [HL 2016. L 37., 1. o.]).
74 Ezenfelül más ügyekben is, bár a Bizottság nem utalt kifejezetten az alaprendelet 5. cikkének (7) bekezdésére, mindazonáltal valamely de minimis szintre vagy küszöbértékre hivatkozik, tehát nagy valószínűséggel az említett rendelkezésben előírt küszöbértékre (lásd például: az 1225/2009/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követően az Oroszországból és Ukrajnából származó egyes varrat nélküli vas‑ és acélcsövek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről, valamint a Horvátországból származó egyes varrat nélküli vas‑ és acélcsövek behozatalára vonatkozó hatályvesztési felülvizsgálati eljárás megszüntetéséről szóló, 2012. június 26‑i 585/2012/EU tanácsi végrehajtási rendelet [HL 2012. L 174., 5. o.] (89) preambulumbekezdése, a 384/96/EK rendelet 5. cikke alapján lefolytatott eljárást követően a Fehéroroszágból, a Kínai Népköztársaságból és Oroszországból, az ugyanezen rendelet 11. cikkének (2) bekezdése alapján lefolytatott hatályvesztési felülvizsgálatot követően a Thaiföldről, az ugyanezen rendelet 11. cikkének (2) bekezdése alapján lefolytatott hatályvesztési felülvizsgálatot, illetve 11. cikkének (3) bekezdése alapján lefolytatott időközi felülvizsgálatot követően az Ukrajnából származó egyes hegesztett vas‑ vagy ötvözetlen acél csövek és csővezetékek behozatalára végleges dömpingellenes vám kivetéséről, és a Bosznia‑Hercegovinából, valamint Törökországból származó ugyanezen termékek behozatalára vonatkozó eljárások megszüntetéséről szóló, 2008. december 16‑i 1256/2008/EK tanácsi rendelet [HL 2008. L 343., 1. o.] (236) preambulumbekezdése).
75 Ezzel szemben, különösen az újabb gyakorlatában, meglehetősen ritkák azok az esetek, amelyekben a Bizottság pusztán csak azt állapította meg, hogy a szóban forgó behozatalok volumene nem volt elhanyagolható az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdése értelmében, mégpedig anélkül, hogy e rendelet 5. cikkének (7) bekezdésére, vagy valamely de minimis szintre vagy küszöbértékre hivatkozott volna (lásd például: az Indiából, Indonéziából, Malajziából, a Koreai Köztársaságból, Tajvanból és Thaiföldről származó bizonyos poletilén‑tereftalát (PET) típusok behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2000. július 6‑i 1742/2000/EK bizottsági rendelet [HL 2000. L 166., 1. o.] (105) preambulumbekezdése, az Indiából és a Koreai Köztársaságból származó vágott poliészter szálak behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 1998. január 23‑i 1472/2000/EK bizottsági rendelet [HL 2000. L 199., 48. o.] (65) preambulumbekezdése, valamint az Indiából és Ukrajnából származó kálium‑permanganátra vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 1998. január 23‑i 178/98/EK bizottsági rendelet [HL 1998. L 19., 231. o.] (32) preambulumbekezdése).
76 Mindazonáltal, amint azt a Bizottság is joggal hangsúlyozza, egy dömpingellenes vám kivetéséről szóló, vagy – mint a jelen ügyben – az eljárást dömpingellenes vám kivetése nélkül lezáró rendelet jogszerűségét a jogszabályokra tekintettel kell értékelni, nem pedig a Bizottság és a Tanács korábbi, feltételezett döntéshozatali gyakorlatának alapján (lásd ebben az értelemben: 2016. október 18‑i Crown Equipment (Suzhou) és Crown Gabelstapler kontra Tanács ítélet, T‑351/13, nem tették közzé, EU:T:2016:616, 107. pont).
77 A fenti 37. pontban említett magyarázó megjegyzést illetően a Bizottság szintén joggal hivatkozott arra, hogy az említett dokumentum nem minősíthető olyan iránymutatásnak, amelyből értékelési mozgásterének a 2005. október 25‑i Groupe Danone kontra Bizottság ítélet (T‑38/02, EU:T:2005:367) 138. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett önkorlátozása következne. Ezen, a WTO egyik bizottságának címzett dokumentumból ugyanis az következik, hogy a Bizottságnak nem az volt a célja, hogy korlátozza azon értékelési mozgásterét, amellyel az alaprendelet keretében rendelkezik, hanem csak az, hogy tájékoztassa a WTO szerveit szokásos gyakorlatáról.
78 Egyébiránt, mivel az alaprendelet úgy rendelkezik, hogy az 5. cikkének (7) bekezdésében előírt 1%‑os küszöbérték alatt, abban az esetben, ha egy vizsgálat csak egy országot érint, nem kell eljárást indítani (e rendelet 5. cikkének (7) bekezdése), a kárt pedig rendszerint elhanyagolhatónak kell tekinteni (ugyanezen rendelet 9. cikkének (3) bekezdése), logikus, hogy a Bizottság e küszöbértéket referenciapontként használja az importvolumennek a szóban forgó rendelet 3. cikke (4) bekezdése értelmében vett elhanyagolható jellege értékelésének tekintetében, anélkül egyébként, hogy az említett küszöbérték alkalmazásra kerülne e rendelkezés keretében.
79 Ezenfelül, a beavatkozási beadvány 28. pontjában a beavatkozó által hivatkozott három aktus közül kettő, még ha azok egy másik összefüggésbe (az okozati kapcsolat felülvizsgálati és vizsgálati eljárása) illeszkednek is, megfelelően bizonyítják, hogy a Bizottság már hajlandónak mutatkozott arra, hogy jelentéktelennek, sőt elhanyagolhatónak minősítse az 1%‑os piaci részesedést meghaladó behozatalokat [lásd többek között: az Oroszországi Föderációból származó egyes vas‑ vagy acélkötelek és ‑kábelek behozatalára vonatkozó dömpingellenes intézkedéseknek az 1225/2009/EK rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti hatályvesztési felülvizsgálatot követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 12‑i 1342/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet [HL 2013. L 338., 1. o.] (51), (52) és (79) preambulumbekezdése, valamint a Cseh Köztársaságból, Lengyelországból, Thaiföldről, Törökországból és Ukrajnából származó egyes hegesztett vas‑ vagy ötvözetlenacél‑csövek és csővezetékek behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2002. március 26‑i 540/2002/EK bizottsági rendelet [HL 2002. L 83., 3. o.] (162)–(166) preambulumbekezdése.
80 Következésképpen a Bizottság nyilvánvaló értékelési hiba elkövetése nélkül ítélhette meg úgy a jelen ügyben, hogy a Szerbiából származó behozatalok volumene elhanyagolható maradt az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdésének értelmében véve, annak ellenére, hogy a behozatalok szintje 2013 során 0,48‑ról 1,04%‑ra emelkedett a vizsgált időszakban. Ugyanis, bár az említett rendelet 3. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy a dömpingelt behozatalok volumenét illetően meg kell vizsgálni, hogy jelentős mértékben emelkedtek‑e az említett behozatalok, akár abszolút mértékben, akár az uniós termelés vagy fogyasztás viszonylatában, abban az esetben, ha – akárcsak a jelen ügyben – az ilyen emelkedés (még ha relatív értelemben jelentős is) továbbra is elhanyagolható volument eredményez, nem érintheti azon határozat jogszerűségét, amelyet a Bizottság e rendelet 3. cikke (4) bekezdésének a) pontja értelmében hozott.
81 Ráadásul, a Bizottság joggal állapíthatta meg a megtámadott rendelet (248) preambulumbekezdésében, hogy az a tény, hogy a vizsgálati időszak alatt a szerbiai átlagos értékesítési árak jelentősen meghaladták a négy másik érintett ország átlagos értékesítési árait, ugyancsak arra utal, hogy az ilyen alacsony behozatali volumen nem okozhat kárt az uniós gazdasági ágazatnak.
82 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az a kérdés, hogy egy behozatali volumennek az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdése a) pontja értelmében vett elhanyagolható jellege (amely rendelkezés az ahhoz szükséges feltételeket írja elő, hogy valamely, több országból származó termék olyan behozatalai, amelyek egy időben alkotják dömpingellenes vizsgálatok tárgyát, összesített értékelés tárgyát alkothassák) nem korlátozódik e volumen puszta mennyiségére (relatív értelemben sem, az uniós piachoz vagy más harmadik országból származó importvolumenekhez viszonyítva), hanem annak minőségére is kiterjed, vagyis más olyan elemekre, amelyek azokat a hatásokat jelzik, amelyeket e volumen kelthet.
83 Márpedig meg kell állapítani, hogy a Bizottság a Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre adott válaszában helytállóan hivatkozott arra, hogy abban az esetben, ha egy adott országból származó olyan behozatalokhoz társuló árak, amelyek volumene csekély piaci részesedésnek felel meg, magasak, e puszta tény – anélkül, hogy részletesebben kellene elemezni ezen árakat, amint azt a felperes kifogásolta a jelen ügyben (lásd a fenti 42–44 pontot) – megerősítheti e volumen elhanyagolható jellegét.
84 Hozzá kell tenni, hogy a jelen ügyben a Szerbiából származó behozatalokhoz társított árak magasabbak voltak, mint a négy másik ország árai a teljes vizsgált időszak alatt (lásd a megtámadott rendelet 4. táblázatát).
85 E körülményekre figyelemmel el kell utasítani a felperesnek a második feltételre (nem elhanyagolható importvolumen) vonatkozó érveit, következésképpen, mivel az alaprendelet 3. cikkének (4) bekezdésében előírt feltételek kumulatív jellegűek, az első jogalapot a maga összességében anélkül, hogy – másodlagosan – meg kellene vizsgálni azt, hogy a megtámadott rendelet (235) és (236) preambulumbekezdésében foglalt elemek alapján a Bizottság arra a következtetésre is juthatott volna‑e, hogy a behozatalok hatásainak összesített értékelése nem volt helyénvaló, tekintettel az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdésének b) pontjának értelmében vett versenyfeltételekre.
A második, azon nyilvánvaló értékelési hibára és téves jogalkalmazásra alapuló jogalapról, amelyet a Bizottság azzal követett el, hogy úgy ítélte meg – mégpedig nem összesített alapon –, hogy nem volt „szükséges” védintézkedések előírása a Szerb Köztársasággal szemben
86 A felperes arra hivatkozik, hogy még azt feltételezve is, hogy a Bizottság megalapozottan nem összesítette a Szerbiából származó behozatalokat a másik négy országból származókkal, azt is meg kellett volna vizsgálnia, hogy a Szerbiából származó, és dömpingelt behozatalok önmagukban is hozzájárultak‑e ahhoz, hogy az uniós gazdasági ágazatot jelentős kár érje.
87 A felperes szerint, különösen az alaprendelet (16) cikkére figyelemmel e rendelet 9. cikkének (2) bekezdését az uniós dömpingellenes szabályozás célkitűzésének fényében kell értelmezni, amely nem más, mint annak megelőzése, hogy harmadik országok exportáló gyártóinak dömpinggyakorlata jelentős károkat okozzon az uniós gazdasági ágazatnak.
88 Mivel az alaprendelet 9. cikkének (3) bekezdése értelmében „[a]z [e rendelet] 5. cikk[e] (9) bekezdésének megfelelően megindított eljárások esetében a kárt rendszerint akkor kell elhanyagolhatónak tekinteni, ha az érintett behozatal az [említett rendelet] 5. cikk[ének] (7) bekezdésében meghatározott mennyiségnél kevesebb”, az ugyanezen rendelet 9. cikkének (3) bekezdéséből kiindulva nem vonható le az a következtetés, hogy a szóban forgó rendelet 5. cikkének (7) bekezdésében előírt 1%‑os küszöbértéket enyhén túllépő behozatalokat eleve olyan behozataloknak lehet minősíteni, amelyek elhanyagolható kárt okoznak. Ebből csak az a következtetés vonható le, hogy az elhanyagolható behozatalok, amennyiben nem lépik át az említett küszöbértéket, olyan behozataloknak minősíthetők, vagy sem, amelyek elhanyagolható kárt okoznak.
89 E tekintetben az alaprendelet 3. cikke fontos útmutatást ad a kár fennállásának meghatározásához. A felperes azt állítja, hogy a 2017. augusztus 4‑i kiegészítő információs dokumentumra vonatkozó észrevételeiben a Szerbiából származó behozatalokkal kapcsolatos kár független értékelését javasolta.
90 Ennek ellenére a Bizottság elhamarkodottan döntött a Szerb Köztársasággal szembeni intézkedések szükségességének kérdéséről. A Bizottság, noha köteles lett volna, nem vizsgálta meg, hogy a Szerbiából származó behozatalok önmagukban hozzájárulhattak‑e jelentős kár okozásához, az alaprendelet 3. cikkében foglalt különböző értékelési tényezőkre, nevezetesen a nagy dömpingkülönbözetre (38,7%), az áralákínálással és az áron aluli értékesítéssel kapcsolatos adatokra, valamint a behozatalok szintjének globális növekedésére (a vizsgálati időszakban, 2013‑ban 0,48%‑ról 1,04%‑ra történő növekedés) figyelemmel. A megtámadott rendelet (240) és (248) preambulumbekezdéséből egyértelműen az következik, hogy a Bizottság által az azon következtetés érdekében hivatkozott egyetlen indok, miszerint semmiféle intézkedésre nem volt szükség a Szerbiából származó behozatalokkal szemben, az volt, hogy e behozatalok de minimis jellegűek voltak. Ez a megállapítás téves, mivel e behozatalok 1,04%‑os piaci részesedést képviseltek, ami meghaladja az egyértelműen meghatározott 1%‑os küszöbértéket.
91 A felperes szerint az ezen összefüggésben a megtámadott rendelet (248) preambulumbekezdésében említett átlagos árak a helyzetről csak részleges képet adtak, tekintettel arra, hogy az egyetlen és kizárólagos szerbiai gyártó ténylegesen olyan árakon értékesített, amelyek hasonlóak voltak bizonyos olyan gyártók áraihoz, amelyeket úgy minősítettek, hogy kárt okoztak az uniós gyártóknak, és amelyekre a Bizottság dömpingellenes vámot vetett ki.
92 Az a tény, hogy a szerb exportáló gyártó esetleg „árkövető”, nem releváns. A kárt azon árak rögzítése okozta, amelyek alákínáltak az uniós gazdasági ágazat árainak a versenyző termékek tekintetében. Ha a szerb árak ténylegesen alacsonyabbak voltak az uniós áraknál, nemigen számít, hogy a szerb gyártó más (dömpingárakat alkalmazó) exportőrök árait követte, vagy pedig árcsökkenést provokált. Akár az egyik, akár a másik esetben az uniós gazdasági ágazat kárt szenvedett el. Márpedig dömping, kár és okozati kapcsolat fennállása esetén a Bizottságnak hátrányos megkülönböztetéstől mentesen vámot kell kivetnie minden behozatalra, azok forrásától függetlenül. A Bizottság, különösen azt követően, hogy a szerb gyártó egy, a Kínai Népköztársasághoz tartozó társaság ellenőrzése alá került, nem várhatja el, hogy a szerb árak problémája automatikusan megoldódik azzal, hogy intézkedések bevezetésére kerül sor az érintett másik négy állammal szemben azért, mert a szerb exportáló gyártó „árkövető” volt.
93 A szerb behozatalok felületes és részleges vizsgálata megerősíti azt az általános megérzést, hogy a Bizottság azon döntését, hogy Szerbiát érintően lezárja az eljárást, nem az alkalmazandó jogszabályok diktálták, hanem más (politikai jellegű) megfontolások, amelyek mindazonáltal teljesen irrelevánsak az alaprend értelmében elvégzendő elemzés keretében. Egyébiránt az, hogy a megtámadott rendeletben nincsenek más indokok, az EUMSZ 296. cikk megsértésének minősül.
94 A beavatkozó fél által támogatott Bizottság vitatja ezeket az érveket.
95 Az alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha nincs szükség védintézkedésekre, a vizsgálatot vagy az eljárást meg kell szüntetni.
96 Az alaprendelet 9. cikke (3) bekezdésének a megtámadott rendelet elfogadásakor hatályos változata értelmében az említett rendelet 5. cikke (9) bekezdésének megfelelően megindított eljárások esetében a kárt rendszerint akkor kell elhanyagolhatónak tekinteni, ha az érintett behozatal az e rendelet 5. cikkének (7) bekezdésében meghatározott mennyiségnél kevesebb. Ugyanezt az eljárást azonnal meg kell szüntetni, ha megállapítást nyer, hogy a dömpingkülönbözet – az exportár százalékában kifejezve – 2%‑nál kevesebb, azzal a feltétellel, hogy amennyiben a különbözet az egyes exportőröknél kevesebb mint 2%, csak a vizsgálat megszüntetésére kerül sor, de az exportőrök továbbra is eljárás alatt állnak és bármely, a 11. cikk szerint érintett országgal kapcsolatban folytatott későbbi felülvizsgálat során újra vizsgálat alá vehetők.
97 A jelen ügyben a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy egyfelől az eljárást a Szerbiából származó behozatalokat érintően lezáró határozat e behozatalok felületes és részleges vizsgálatán alapul, másfelől pedig a megtámadott rendelet preambulumbekezdéseiben foglaltaktól eltérő indokok hiányában az EUMSZ 296. cikk megsértésének minősül.
98 Az EUMSZ 296. cikk megsértésére alapított kifogást illetően az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az említett rendelkezés által megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a kifogásolt jogi aktust meghozó uniós intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek jogaik védelme érdekében megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, az uniós bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd: 2017. január 25‑i Rusal Armenal kontra Tanács ítélet, T‑512/09 RENV, EU:T:2017:26, 139. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
99 Nem követelmény az indokolással szemben, hogy az a releváns tény‑ és jogkérdések minden részletére kitérjen, mivel az indokolást nem csupán szövege, hanem egyben kontextusa, valamint a tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége alapján kell megítélni. Elegendő, ha a jogi aktust kibocsátó intézmény kifejti azokat a tényeket és jogi megfontolásokat, amelyek alapvető fontossággal bírnak a vitatott rendelet rendszerében (lásd ebben az értelemben: 2017. január 25‑i Rusal Armenal kontra Tanács ítélet, T‑512/09 RENV, EU:T:2017:26, 140. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
100 Az intézményeknek különösen nem kell állást foglalniuk az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, hanem elég, ha a határozat rendszerét illetően alapvető fontosságú tényeket és jogi megfontolásokat fejti ki (lásd: 2017. január 25‑i Rusal Armenal kontra Tanács ítélet, T‑512/09 RENV, EU:T:2017:26, 141. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
101 A jelen ügyben a megtámadott rendelet (240) preambulumbekezdése szerint, amely rendelkezés a dömpingkülönbözetnek, a Szerbiából származó behozatalok volumenének és a szerb exportáraknak az elemzése után következik, „[a] Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy a Szerbiából érkező behozatal nem értékelhető a négy másik országból érkező behozatallal összesítve”, valamint „[m]iután megállapítást nyert, hogy a Szerbiából érkező behozatal csekély mértékű, a Szerbiából származó melegen síkhengerelt acéltermékek behozatalával kapcsolatban nem szükséges védelmi intézkedés”, illetve „[e]nnek megfelelően az alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdésével összhangban meg kell szüntetni a Szerbiából érkező behozatallal kapcsolatos vizsgálatot”.
102 Egyébiránt a megtámadott rendelet (248) preambulumbekezdésének első francia bekezdése szerint „megállapítást nyert, hogy a szerb behozatali volumen csekély mértékű[, e]nnek megfelelően elhanyagolható, így nem okozhat kárt az uniós gazdasági ágazatnak”, és „[a]z, hogy a vizsgálati időszak alatt a szerbiai átlagos értékesítési árak jelentősen meghaladták a négy másik érintett ország átlagos értékesítési árait, ugyancsak arra utal, hogy az ilyen alacsony behozatali volumen nem okozhat kárt az uniós gazdasági ágazatnak”.
103 Márpedig meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet (240) és (248) preambulumbekezdéséből egyértelműen és félre nem érthetően tűnik ki a Bizottság azzal kapcsolatos érvelése, hogy szükséges‑e védintézkedéseket elfogadni a Szerbiából származó behozatalok tekintetében az alaprendelet 9. cikke (2) bekezdésének értelmében véve.
104 Az a kérdés, hogy a Bizottság dönthetett‑e úgy, hogy a Szerbiából származó behozatalokat érintően kizárólag az elsősorban a megtámadott rendelet (240) és (248) preambulumbekezdésben foglalt adatok alapján szünteti meg az eljárást, illetve ennek keretében meg kellett volna‑e vizsgálnia más olyan adatokat is, mint a (magas) dömpingkülönbözet, az áralákínálásra és az áron aluli értékesítésre vonatkozó adatok, valamint az említett behozatalok szintjének globális emelkedése, következésképpen indokolnia kellett volna‑e az említett rendeletet e más adatokra tekintettel is, az ügy érdeméhez, tehát az e behozatalok felületes és részleges vizsgálatán alapuló kifogáshoz tartozik, amint az a fenti 97. pontban kifejtésre került.
105 Meg kell egyébiránt állapítani, hogy a megtámadott rendelet (237)–(239) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejezetten megindokolta, hogy miért nem vette figyelembe az áralákínálásra és az áron aluli értékesítésre vonatkozó adatokat a szerb exportáló gyártó tekintetében. Ami ez utóbbi dömpinkülönbözeteit, valamint a behozatalok szintjének globális emelkedését illeti, az említett rendelet (230) preambulumbekezdéséből, valamint 3. táblázatából egyfelől az következik, hogy a Bizottság tudatában volt annak a tények, hogy az említett különbözetek magasabbak voltak, mint az alaprendeletet 9. cikkének (3) bekezdésében meghatározott de minimis küszöbérték, másfelől pedig a Bizottság nem hagyta figyelmen kívül ezt a növekedést.
106 Az EK 296. cikk megsértésére alapított kifogást tehát el kell utasítani.
107 A Szerbiából származó behozatalok felületes és részleges vizsgálatán alapuló kifogást illetően a megtámadott rendelet (240) preambulumbekezdéséből, valamint 2. cikkéből az következik, hogy a Bizottság azon döntése, hogy megszünteti a Szerbiából származó behozatalokra vonatkozó dömpingellenes eljárást, az alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdésén, valamint azon a következtetésen alapult, miszerint „a Szerbiából érkező behozatal csekély mértékű” volt.
108 A megtámadott rendelet (248) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyezte, hogy „[a]z, hogy a vizsgálati időszak alatt a szerbiai átlagos értékesítési árak jelentősen meghaladták a négy másik érintett ország átlagos értékesítési árait, ugyancsak arra utal, hogy az ilyen alacsony behozatali volumen nem okozhat kárt az uniós gazdasági ágazatnak”.
109 Márpedig, bár ez „felületesnek és részlegesnek” tűnhet különösen azon tény alapján, hogy az a határozat, amelyet a Bizottság az alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdése értelmében fogadott el, ugyanazokon az adatokon alapult, mint amelyek a Bizottság által az ez utóbbi rendelet 3. cikkének (4) bekezdés értelmében elfogadott határozat alapjául szolgáltak, a következő okok miatt nem teszi jogellenessé a megtámadott rendelet 2. cikkét.
110 Az alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a vizsgálatot meg kell szüntetni, ha „nincs szükség védintézkedésekre”, ugyanakkor nem határozza meg azokat a körülményeket, amelyek között e tényállást megvalósultnak kell tekinteni.
111 E tény okán az alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdése bizonyos mérlegelési mozgásteret hagy a Bizottság számára.
112 Egyébiránt, amint az már a fenti 68. pontban megállapításra került, az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a közös kereskedelmi politika terén, különösen a kereskedelmi védintézkedéseket illetően, és elsősorban a kár meghatározása során (amely kárnak az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdése értelmében jelentősnek kell lennie) az Unió intézményei széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből adódóan. Az uniós bírósági felülvizsgálat tehát az eljárási szabályok betartásának, a vitatott módszer végrehajtásához kiválasztott tényadatok tényszerű pontosságának, e tényadatok értékelése során a nyilvánvaló hiba kizárásának, illetve a hatáskörrel való visszaélés kizárásának ellenőrzésére kell, hogy korlátozódjon.
113 Nyilvánvaló, hogy főszabály szerint az arról szóló határozatnak, hogy egy meghatározott esetben kell‑e dömpingellenes vámot kivetni vagy sem, a dömping fennállásának (az alaprendelet 2. cikke), valamint a kár fennállásának (az említett rendelet 3. cikke) részletes elemzésén kell alapulnia.
114 Mindazonáltal az alaprendelet szövegéből az következik, hogy az ilyen részletes elemzés nem mindig követelhető meg, és egy vizsgálat vagy eljárás elsősorban a dömpingkülönbözet vagy az importvolumen kizárólagos alapján szüntethető meg. Az alaprendelet 9. cikkének (3) bekezdése értelmében ugyanis az eljárást akkor kell azonnal megszüntetni, ha megállapítást nyer, hogy a dömpingkülönbözet az exportár százalékában kifejezve 2%‑nál kevesebb. Ugyanezen rendelkezés értelmében a kárt rendszerint akkor kell elhanyagolhatónak tekinteni, ha az érintett behozatal az e rendelet 5. cikkének (7) bekezdésében meghatározott mennyiségnél kevesebb.
115 A jelen ügyben, egyfelől, a megtámadott rendelet (240) és (248) preambulumbekezdéséből az következik, hogy éppen ezek a tényezők, nevezetesen a Szerbiából származó behozatalok volumene játszott központi szerepet a Bizottság érvelésében.
116 Másfelől, a megtámadott rendelet (232) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Szerbiából származó behozatalok volumene a vizsgálati időszak során 1,04%‑os piaci részesedést képviselt.
117 Márpedig az 1,4%‑os piaci részesedés a vizsgálati időszak során – amelynek pontosságát a felperes nem vitatta – nagyon közel van a küszöbértékhez (1%), amely érték alatt egy harmadik országból származó behozatalok által okozott kárt rendszerint elhanyagolhatónak kell tekinteti.
118 Ráadásul, amint az a fenti 108. pontban megállapításra került (lásd szintén a fenti 57., 58. és 81. pontot) a megtámadott rendeletből (lásd a 235., 236. és 248. preambulumbekezdést) az következik, hogy a szerb értékesítési átlagárak magasabbak voltak, mint a négy másik érintett ország hasonló árai, és e tekintetben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy e tény megerősíti azt az elképzelést, hogy egy ilyen csekély importvolumen nem okozhat kárt az uniós gazdasági ágazatnak.
119 Ebből az következik, hogy ellentétben azzal, amire a megtámadott rendelet 240. preambulumbekezdésének puszta megfogalmazása alapján lehetne következtetni, az a következtetés, miszerint nem volt szüksége védintézkedések elfogadására a Szerbiából származó behozatalok vonatkozásában, nem kizárólag az e behozatalok de minimis szintjén alapult, hanem az e tényező és a fenti 118. pontban említett tényező közötti kölcsönhatáson is.
120 Márpedig meg kell állapítani, hogy a fenti 83. és 84. pontban kifejtett indokokkal analógiát mutató indokok alapján a Bizottság érvényesen juthatott arra a következtetésre, hogy nem volt szükség védintézkedések elfogadására azon behozatalok vonatkozásában, amelyek volumene, bár meghaladta az alaprendelet 9. cikkének (3) bekezdésében előírt küszöbértéket, ugyanakkor, akárcsak a jelen ügyben, nagyon közel állt e küszöbértékhez.
121 E körülményekre tekintettel, nem nyert bizonyítást, hogy a Bizottság túllépte azon mérlegelési mozgásterét, amellyel az alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdésének alkalmazása keretében rendelkezik.
122 El kell tehát utasítani azt a kifogást, amely a Szerbiából származó behozatalok felületes és részleges vizsgálatán alapul, következésképpen a második jogalapot mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.
A harmadik jogalapról, amely az alaprendelet 20. cikke (2) bekezdésének megsértésén, a felperes tájékoztatáshoz való jogának és a védelemhez való jogának megsértésén, valamint a megfelelő ügyintézéshez való, az Alapjogi Charta 41. cikkében rögzített jog azáltal történő megsértésén alapul, hogy a Bizottság megtagadta, hogy a szerb exportőr tekintetében közölje az áralákínálásra és az áron aluli értékesítésre vonatkozó adatokat
123 Elöljáróban a felperes hangsúlyozza, hogy az alaprendelet 3. cikkének (3) bekezdése szerint az áralákínálás az egyik olyan elem, amelyet figyelembe kell venni a dömpingelt importnak az árra gyakorolt hatásának vizsgálata céljából, ami kihat a kár meghatározására is. Az áralákínálás és az áron aluli értékesítés tehát azok a releváns tényezők, amelyek választ adnak arra a kérdésre, hogy a Szerb Köztársasággal szembeni intézkedések „szükségesek” voltak‑e az említett rendelet 9. cikke (2) bekezdésének értelmében véve.
124 A felperes előadja, hogy többször is kérte a szóban forgó adatok közlését, nevezetesen 2017. április 10‑én az azt rögzítő tájékoztató dokumentumot követően, hogy a Szerb Köztársaság elleni eljárás megszűnhet azon okból, hogy a szerb exportáló gyártó „árkövető” volt, 2017. május 2‑án az említett tájékoztató dokumentumra vonatkozó észrevételei keretében, majd 2017. május 30‑án a Bizottságnak az üggyel foglalkozó munkacsoportja számára küldött levelében. A felperes hangsúlyozza, hogy 2017. augusztus 7‑én a végleges tájékoztatásra vonatkozó észrevételeiben megismételte azon érvét, miszerint a Szerb Köztársaság kizárása nem volt jogilag igazolt, mivel a Szerbiából származó behozatalok nem voltak de minimis jellegűek, tekintettel arra, hogy meghaladták a jogszabályban rögzített 1%‑ot, és a Bizottság nem közölte azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámaszthatták volna azon megállapítását, miszerint a szerb exportáló gyártó „árkövető” volt, és amely megállapításra alapozta az eljárás megszüntetését a Szerb Köztársasággal szemben.
125 A felperes egyébiránt azt állítja, hogy a 2017. május 4‑i meghallgatás során a meghallgatási tisztviselő egyetértett vele a kárkülönbözet és a „szerb áralákínálás” számításainak közlésére vonatkozó kérelmével. A 2017. július 27‑i meghallgatásra vonatkozó jelentésben egyébként megállapításra került, hogy „a [Szerb Köztársaság] kizárását illetően a meghallgatási tisztviselő nem értette meg azokat az indokokat, amelyek miatt Szerbia tekintetében nem közölték az áralákínálásra vonatkozó adatokat, jóllehet azok segítik az ágazatot abban, hogy megértse a határozat alapjául szolgáló indokokat”.
126 Mindennek ellenére a Bizottság a megtámadott rendelet elfogadásához vezető eljárás teljes időtartama alatt szisztematikusan megtagadta, hogy a szóban forgó adatokat közölje.
127 A „szerb áralákínálás” számítása közlésének megtagadását igazoló, a megtámadott rendelet (238) preambulumbekezdésében foglalt indokolás két okból is téves.
128 Egyfelől, az átlagárak közlése nem helyettesítheti az alákínálásra vonatkozó adatokat. Az alákínálás az egyes termékkódok (TK) alapján történik, ami lehetővé teszi az árak pontos összehasonlítását. Márpedig a megtámadott rendelet (235) preambulumbekezdésében szereplő magasabb árak azt is mutathatják, hogy a szerb behozatalok áralákínálása és áron aluli értékesítése kisebb volt, mint a négy másik ország behozatalai vonatkozásában, illetve azt is, hogy az értékskála jelentősebb volt a szerb behozatalok esetében, ami nem állapítható meg, mivel az áralákínálás és az áron aluli értékesítés kérelmezett elemzését nem közölték. Lehetetlen megtudni, hogy a Bizottság hasonló termékeket hasonlított‑e össze anélkül, hogy rendelkezett volna a termékenként történő összehasonlítás részletesebb felbontásával.
129 Másfelől, az az indok, amely miatt a Bizottság nem foglalkozott az áralákínálással a vizsgálat során, nem egyeztethető össze a megtámadott rendelet (235) és (236) preambulumbekezdésében foglalt indokolással, amelyek tekintetében az említett intézmény éppen a vizsgálati időszak alatti átlagárakra támaszkodott azon téves következtetés levonása érdekében, hogy a szerb behozatalok volumene elhanyagolható volt, és a szerb exportáló gyártó pedig „árkövető”.
130 A Bizottság egyébként nem állíthatta érvényesen azt, hogy nem volt szükséges az áralákínálásra és az ár alatti értékesítésre vonatkozó adatok közzététele, mivel azokat nem vette figyelembe. Ezen álláspont illuzórikussá teszi a védelemhez való jogot, jóllehet annak tiszteletben tartása alapvető jelentőséggel bír a dömpingellenes vizsgálati eljárásokban. A felperes szerint analógia állítható fel az olyan versenyjogi vizsgálatokkal, amelyek esetében az uniós bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem dönthet egyedül arról, hogy az iratok alapján mentesíthető‑e az érintett vállalkozást. A fegyveregyenlőség elve és annak a versenyjogi ügyekben való megnyilvánulása, azon információk egyenlő szintje, amelyekkel a Bizottságnak és a védelemnek rendelkeznie kell, megköveteli, hogy a vizsgálat alá vont vállalkozás értékelhesse az iratok bizonyító erejét.
131 A felperes szerint az információk közlése és ezen információk pártatlan vizsgálata eltérő eredményhez vezetett volna. A felperes úgy véli, hogy ha tudomást szerzett volna a „szerb áralákínálásról”, meg tudta volna cáfolni azt az állítást, miszerint az exportáló gyártó „árkövető” volt, bebizonyítva, hogy az ezen utóbbi által az uniós iparágnak okozott kár nem volt elhanyagolható az alaprendelet 9. cikkének (3) bekezdése értelmében véve. A felperes azt állítja, hogy felhasználhatta volna ezeket az információkat ahhoz, hogy meghatározó érveket ismertessen a Bizottsággal arra hivatkozva, hogy a felvázolt megközelítés téves volt, és azt nem igazolták a nyilvánosan hozzáférhető iratokban található bizonyítékok.
132 A felperes továbbá azt állítja, hogy aggodalmairól tájékoztathatta volna a tagállamokat is. Ezenfelül szerinte azt is meg kell állapítani, hogy ez utóbbiak precedens nélküli, nagymértékű fenntartásaikat fejezték ki a Bizottság javaslatával szemben a jelen ügyben, amely javaslatot az alaprendelet 15. cikkének (1) bekezdése értelmében létrehozott bizottság minősített többséggel utasított el.
133 A Bizottság és a beavatkozó vitatja ezeket az érveket.
134 Az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése értelmében a hivatkozott cikk (1) bekezdésében említett felek, a panaszosokat is beleértve, kérhetik azon lényeges tények és szempontok végső nyilvánosságra hozatalát, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére vagy a vizsgálat, illetve az eljárás intézkedések alkalmazása nélküli megszüntetésére irányuló javaslatok alapulnak, különös tekintettel minden olyan ténynek és szempontnak a nyilvánosságra hozatalára, amely eltér az ideiglenes intézkedések során alkalmazottaktól.
135 A jelen ügyben a megtámadott rendelet (228)–(240) és (248) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság azon következtetése, miszerint, egyfelől, a Szerbiából származó behozatalokat nem kell a négy másik ország behozatalaival összesítetten értékelni, másfelől pedig, hogy meg kellett szüntetni az eljárást a Szerbiából származó behozatalokat illetően, a fenti 52. pontban említett három megfontoláson alapul.
136 Márpedig a Törvényszék rendelkezésére bocsátott iratokból az tűnik ki, hogy a felperest e megfontolásokról mind 2017. április 4‑én informálták a tájékoztatási dokumentumban (lásd e dokumentum (129)–(137) bekezdését, amely dokumentumot a keresetlevélhez csatolt A.30. mellékletként nyújtottak be), mind pedig 2017. július 17‑én a végleges tájékoztatásban (lásd e dokumentum (188)–(195) bekezdését, amely dokumentumot a keresetlevélhez csatolt A.31. mellékleteként nyújtottak be), és a közigazgatási eljárás során abban a helyzetben volt, hogy hasznosan ismertethesse álláspontját e megfontolások realitásáról és relevanciájáról (lásd különösen a megtámadott rendelet (23), (24) és (32) preambulumbekezdését).
137 Ebből az következik, hogy az alaprendelet 20. cikke (2) bekezdésének megfelelően a felperest tájékoztatták azokról a lényegi tényekről és megfontolásokról, amelyek alapján megszületett az eljárás intézkedések bevezetése nélkül történő megszüntetésére irányuló ajánlás a Szerbiából származó behozatalokat illetően, így lehetősége volt arra, hogy hasznosan ismertethesse álláspontját, a jelen ügyben tehát tiszteletben tartották a védelemhez való jogát.
138 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása nem kötelezi az uniós intézményeket, hogy elfogadják az érintett személy álláspontját. Az érintett álláspontja kifejtésének eredményességéhez ugyanis csak az szükséges, hogy ezen álláspontot kellő időben lehessen benyújtani ahhoz, hogy az uniós intézmények tudomásul vehessék és kellő figyelem ráfordításával értékelhessék a jelentőségét az elfogadás alatt álló aktus tartalma vonatkozásában (lásd ebben az értelemben: 2014. december 12‑i Crown Equipment (Suzhou) és Crown Gabelstapler kontra Tanács ítélet, T‑643/11, EU:T:2014:1076, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
139 Egyébiránt a fentiekből az következik, hogy a Bizottság a Szerbiából származó behozatalokat illetően hiba elkövetése nélkül zárhatta volna le az eljárást kizárólag a fenti 52. pontban említett megfontolások alapján.
140 El kell utasítani a felperesnek a versenyjog területére vonatkozó ítélkezési gyakorlattal, pontosabban az 1995. június 29‑i ICI kontra Bizottság ítélettel (T‑36/91, EU:T:1995:118) fennálló analógiára alapított érvelését, amely ítélet 111. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy „a Bizottság nem dönthet egyedül arról, hogy a jelen ügyekben folytatott vizsgálat keretében beszerzett iratok olyan jellegűek voltak‑e, hogy azok mentesíthetik az érintett vállalkozásokat”, illetve „[a] fegyveregyenlőség elve és annak megnyilvánulása a versenyjogi ügyekben, valamint azon információk egyenlő szintje, amelyekkel a Bizottságnak és a védelemnek rendelkeznie kell, megköveteli, hogy a felperes értékelhesse a [szóban forgó vállalkozástól származó] iratok bizonyító erejét, amelyeket a Bizottság nem mellékelt a kifogásközléshez”, és nem fogadható el, hogy „a Bizottság a jogsértésről történő döntés meghozatalakor csak a [szóban forgó] dokumentumokkal rendelkezzen, tehát egyedül dönthesse el, hogy azokat felhasználja‑e, vagy sem, a jogsértés megállapításához, míg a felperesnek nem volt azokhoz hozzáférése, tehát nem hozhatta meg az arra vonatkozó döntést, hogy felhasználja‑e azokat, vagy sem, saját védelmére”.
141 Nem vitatott, hogy az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartásából fakadó követelmények nemcsak a szankció kiszabásával fenyegető eljárások keretében állnak fenn, hanem az olyan, dömpingellenes rendeletek elfogadását megelőző vizsgálati eljárások során is, amelyek az érintett vállalkozásokat közvetlenül és személyükben érinthetik, és részükre hátrányos következményekkel járhatnak. Közelebbről, az információknak a vizsgálati eljárás során az érintett vállalkozásokkal való közlése keretében az e vállalkozások védelemhez való jogának a tiszteletben tartása megköveteli, hogy e vállalkozásoknak ezen eljárás során lehetőséget kell biztosítani arra, hogy hasznos módon kifejtsék a hivatkozott tények és körülmények helytállóságával és relevanciájával kapcsolatos, valamint a Bizottság által a dömping fennállására és az abból eredő kárra vonatkozóan tett állításnak az alátámasztására felhasznált bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontjukat (lásd 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑301/16, EU:T:2019:234, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
142 Mindazonáltal a jelen ügyben sem a felperes, sem pedig tagjai nincsenek egy olyan vállalkozással összehasonlítható helyzetben, amely azzal a kockázattal jár, hogy szankciót vagy dömpingellenes vámot szabnak ki vele szemben. Ebből következik, hogy a felperes nem alapozhat hasznosan érvet az általa hivatkozott ítélkezési gyakorlatra.
143 A megfelelő ügyintézés elvének feltételezett megsértését illetően az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottság az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelem tárgyában folytatott közigazgatási eljárásban köteles tiszteletben tartani az Unió által biztosított alapvető jogokat, amelyek között szerepel a megfelelő ügyintézéshez való, az Alapjogi Charta 41. cikkében szabályozott jog. A megfelelő ügyintézés elvére vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint abban az esetben, ha az Unió intézményei mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, az uniós jogrend által a közigazgatási eljárás vonatkozásában előírt biztosítékok tiszteletben tartásának annál nagyobb jelentősége van. E garanciák között szerepel többek között a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége, hogy alaposan és pártatlanul megvizsgálja az adott ügy valamennyi releváns elemét (lásd ebben az értelemben: 2017. január 25‑i Rusal Armenal kontra Tanács ítélet, T‑512/09 RENV, EU:T:2017:26, 189. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
144 Márpedig a fenti 113. és 114. pontban már megállapításra került, hogy bár főszabály szerint az arra irányuló kérdésre vonatkozó döntésnek, hogy ki kell‑e vetni a dömpingellenes vámot, vagy sem, elsősorban a dömping fennállásának (az alaprendelet 2. cikke), valamint a kár fennállásának (az említett rendelet 3. cikke) részletes elemzésén kell alapulnia, az ilyen részletes elemzés nem minden esetben kötelező, és egy vizsgálat vagy eljárás kizárólag a dömpingkülönbözet vagy az importvolumenek alapján is megszüntethető.
145 A jelen ügyben a második jogalap vizsgálatából az következik, hogy a Bizottság joggal döntött az eljárás megszüntetése mellett a Szerbiából származó behozatalokat illetően kizárólag az importvolumenek és az értékesítési átlagárakra vonatkozó adatok alapján anélkül, hogy elemezte volna az áralákínálásra és az áron aluli értékesítésre vonatkozó adatokat.
146 Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság megvizsgálta a jelen ügy valamennyi releváns elemét, következésképpen nem sértette meg a gondos ügyintézés elvét.
147 Ennélfogva a második jogalapot is el kell utasítani.
148 E következtetést a Szerb Köztársasággal kapcsolatos áralákínálás és az áron aluli értékesítés különbözetei sem teszik vitathatóvá, amelyek közlését a felperes kéri. Az ilyen kérelmet tehát szintén el kell utasítani.
149 Következésképpen a keresetet el kell utasítani a maga egészében anélkül, hogy szükséges lenne elfogadhatóságának vizsgálata.
A költségekről
150 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
151 A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság és a beavatkozók kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a Bizottság és a beavatkozók részéről felmerült költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék az Eurofer, Association Européenne de l’Acier, AISBL‑t kötelezi a saját költségein felül az Európai Bizottság, valamint a HBIS Group Serbia Iron & Steel LLC Belgrade részéről felmerült költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2020. március 12‑i nyilvános ülésen.
Aláírások