A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács)
2022. március 3.(*)
„Fellebbezés – Közszolgálat – Tisztviselők – Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata – A 60. cikk első bekezdése – Jogosulatlan távolmaradás – Terjedelem – Az éves szabadságból való levonás – Díjazásból való visszatartás – A személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkéből eredő kötelezettségeit megszegő tisztviselő”
A C‑162/20. P. sz. ügyben,
WV (képviseli: É. Boigelot ügyvéd)
fellebbezőnek
az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2020. április 8‑án benyújtott fellebbezése tárgyában,
a másik fél az eljárásban:
az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) (képviselik: S. Marquardt és R. Spáč, meghatalmazotti minőségben, segítőik: M. Troncoso Ferrer abogado és F.‑M. Hislaire avocat)
alperes az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hetedik tanács),
tagjai: I. Ziemele, a hatodik tanács elnöke, a hetedik tanács elnökeként eljárva (előadó), T. von Danwitz és A. Kumin bírák,
főtanácsnok: J. Richard de la Tour,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
a főtanácsnok indítványának a 2021. június 3‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Fellebbezésével WV az Európai Unió Törvényszéke 2020. január 29‑i WV kontra EKSZ végzésének (T‑471/18, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott végzés, EU:T:2020:26) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék elutasította az EUMSZ 270. cikken alapuló és az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) 2017. november 27‑i, 72 naptári napi illetmény visszatartásáról szóló határozatának (a továbbiakban: vitatott határozat), másrészt – amennyiben szükséges – az EKSZ 2018. május 2‑i, a fellebbező 2018. január 3‑án benyújtott panaszát elutasító határozatának (a továbbiakban: a panaszt elutasító határozat) megsemmisítésére irányuló kérelmét.
Jogi háttér
2 Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata 1e. cikke (2) bekezdésének a jogvita idején hatályos változata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) a következőképpen rendelkezik:
„Az aktív foglalkoztatásban [helyesen: aktív státuszban] lévő tisztviselőknek a Szerződések alapján e területeken elfogadott intézkedések szerint alkalmazandó minimumkövetelményekkel legalább egyenértékű megfelelő egészségügyi és biztonsági szabványoknak megfelelő munkakörülményeket biztosítanak.”
3 A személyzeti szabályzat 12a. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a tisztviselő tartózkodik a lelki és szexuális zaklatás minden formájától. E 12a. cikk (3), illetve (4) bekezdése meghatározza a lelki zaklatást és a szexuális zaklatást.
4 A személyzeti szabályzat 21. cikke értelmében:
„A tisztviselő beosztásától függetlenül segíti, és tanácsaival támogatja feletteseit; a tisztviselő felelős a rábízott feladatok végrehajtásáért.
A szolgálat bármely részlegét irányító tisztviselő felelősséggel tartozik feletteseinek a ráruházott hatáskörök ellátásáért, illetve az általa adott utasítások teljesítéséért. Beosztottainak felelőssége semmiképpen sem mentesíti a tisztviselőt saját felelőssége alól.”
5 A személyzeti szabályzat 55. cikke kimondja:
„(1) Az aktív foglalkoztatásban [helyesen: aktív státuszban] álló tisztviselőknek mindenkor az intézményük rendelkezésére kell állniuk.
(2) A rendes munkaidő heti 40–42 óra között váltakozhat, a napi munkaidőt a kinevezésre jogosult hatóság határozza meg. Ugyanezen kereteken belül a kinevezésre jogosult hatóság a személyzeti bizottsággal folytatott konzultációt követően meghatározhatja az egyes feladatokkal megbízott egyes tisztviselői csoportok munkaidőrendjét.
(3) Ezenkívül a tisztviselő szolgálati érdekek vagy biztonsági előírások miatt kötelezhető arra, hogy munkavégzési helyén vagy otthonában a rendes munkaidején túl készenléti szolgálatban álljon. Az egyes intézmények kinevezésre jogosult hatóságai az e bekezdés alkalmazására vonatkozó részletes szabályokat a személyzeti bizottsággal folytatott konzultációt követően állapítják meg.
[…]”
6 A személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Betegség vagy baleset kivételével a tisztviselő közvetlen felettesének előzetes engedélye nélkül nem maradhat távol. Bármely, adott esetben alkalmazandó fegyelmi intézkedés sérelme nélkül, minden szabályosan megállapított, jogosulatlan távolmaradást le kell vonni az érintett tisztviselő éves szabadságából. Abban az esetben, ha a tisztviselő további szabadságra már nem jogosult, a megfelelő időszak tekintetében nem részesül díjazásban.”
7 A személyzeti szabályzat 86. cikkének szövege a következő:
„(1) Azon tisztviselő vagy volt tisztviselő, aki az e személyzeti szabályzat szerinti kötelezettségeit szándékosan vagy gondatlanságból megsérti, fegyelmi intézkedéssel sújtható.
(2) Amennyiben a kinevezésre jogosult hatóság vagy az [Európai Csalás Elleni Hivatal] az (1) cikk [helyesen: (1) bekezdés] értelmében vett mulasztás bizonyítékáról szerez tudomást, igazgatási vizsgálatot indíthat annak igazolására, hogy az említett mulasztás valóban megtörtént.
(3) A fegyelmi szabályokat, eljárásokat és intézkedéseket, valamint az igazgatási vizsgálatokra vonatkozó szabályokat és eljárásokat a IX. melléklet állapítja meg.”
8 A személyzeti szabályzat „Fegyelmi eljárások” című IX. melléklete 9. cikkének (1) bekezdése az alábbiakat írja elő:
„A kinevezésre jogosult hatóság a következő szankciók valamelyikét szabhatja ki:
a) írásbeli figyelmeztetés;
b) megrovás;
c) a magasabb fizetési fokozatba sorolás elhalasztása 1–23 hónapos időszakra;
d) alacsonyabb fizetési fokozatba sorolás;
e) ideiglenes visszaminősítés 15 naptól egy évig tartó időszakra;
f) csoporton belüli visszaminősítés;
g) alacsonyabb csoportba sorolás, visszaminősítéssel vagy anélkül;
h) hivatalvesztés, és – adott esetben – a nyugdíj ideiglenes csökkentése vagy a rokkantsági támogatás egy adott összegének határozott időszakra szóló visszatartása; ezen intézkedés következményei azonban nem érinthetik a tisztviselő által eltartott személyeket. […]”
A jogvita előzményei
9 A jelen fellebbezés szempontjából a jogvitának – a megtámadott végzés 1–48. pontjában ismertetett – előzményei a következőképpen foglalhatók össze.
10 A fellebbező, WV, az Európai Unió tisztviselője. 2011. január 1‑je óta az EKSZ‑nél dolgozik, és ettől az időponttól kezdve az EKSZ több osztályán is ellátott feladatokat. Konkrétan, 2015. február 1‑jétől 2016. szeptember 30‑ig a fellebbező az EKSZ EURCA West3 osztályán végzett munkát.
11 2016. október 1‑je és november 15. között a fellebbezőt szolgálati érdekből áthelyezték az Americas.2 osztályra, majd 2016. november 16‑án az EKSZ PRISM osztályára. A fellebbező előadja, hogy többször is az adminisztrációhoz fordult az EURCA West3 osztályból való kizárása indokolásának megismerése érdekében.
12 2017. január 16‑án a fellebbezőt tájékoztatták arról, hogy távolmaradásai „jogosulatlannak” minősülnek. A jelenlétét illetően arról is tájékoztatták, hogy irodájában még nem látták.
13 2017. február 10‑én a fellebbező távolmaradásait illetően feletteseihez fordult.
14 2017. április 3‑i elektronikus levelében a fellebbező orvosi igazolást küldött a 2017. március 30‑i és 31‑i, valamint a 2017. április 3‑i távolmaradásának igazolására.
15 2017. április 10‑i elektronikus levelében a fellebbező jelezte a feletteseinek, hogy a Sysper személyzeti igazgatási informatikai rendszerben helytelenül – néhány esetben jövőbeni időpontokra vonatkozó – távolmaradások kerültek rögzítésre.
16 2017. április 11‑én a fellebbező és felettesei között az állítólagos indokolatlan távolmaradásokkal kapcsolatban elektronikus levélváltásra került sor.
17 2017. április 25‑én és 26‑án a fellebbező elektronikus levelezést folytatott az osztályvezetőjével azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi úgy vélte, hogy a fellebbező irodában való jelenlétét az adminisztráció igazolatlan távolmaradásnak tekintette. Az egységvezető ismertette a fellebbezővel többek között azokat a feltételeket, amelyeknek ahhoz kell megfelelnie, hogy a munkavégzés helyén „jelenlévőnek” tekintsék.
18 2017. szeptember 12‑én az egységvezetője feljegyzést írt a fellebbezőnek, amelyben jelezte, hogy a 2017. január 1. és július 14. közötti időszakban a fellebbező 85 naptári nap során igazolatlanul maradt távol, és ezt a személyzeti szabályzat 60. cikkének megfelelően visszatartják a díjazásából.
19 2017. szeptember 15‑i levelében a fellebbező válaszolt erre a feljegyzésre, és többek között azt kérte, hogy küldjék meg részére az épület be‑ és kiléptetési nyilvántartásának kivonatait.
20 2017. szeptember 25‑én a HR 3 osztály vezetője közölte a fellebbezővel, hogy adatvédelmi okokból nem rendelkezhet e kivonatokkal.
21 2017. november 27‑én az EKSZ a vitatott határozatban arról tájékoztatta a fellebbezőt, hogy felülvizsgálták az igazolatlan távolmaradásaira vonatkozó értékelést, 9 napot éves szabadságként könyvelnek el, és 72 napnak megfelelő összeget vonnak le az illetményéből.
22 2017. december 7‑én a fellebbezőt tájékoztatták az illetményéből 2018 februárjától visszatartandó összegről.
23 A 2018. január 3‑án a fellebbező a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a vitatott határozattal szemben.
24 2018. február 6‑án az Európai Bizottság „Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető” Hivatala (PMO) e határozat alapján vonta le a fellebbező illetményéből a megfelelő összegeket.
25 2018. április 27‑én a fellebbező megkapta az épület be‑ és kiléptetési nyilvántartásának a 2017. január 1‑je és február 8. közötti időszakra vonatkozó kivonatait.
26 A kinevezésre jogosult hatóság 2018. május 2‑án hozta meg a kérelmet elutasító határozatot.
A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott végzés
27 A Törvényszék Hivatalához 2018. augusztus 2‑án benyújtott keresetlevelével a fellebbező egyrészt a vitatott határozat és – amennyiben szükséges – a panaszt elutasító határozat megsemmisítése iránti, másrészt arra irányuló keresetet indított, hogy a Törvényszék rendelje el a fellebbező részére visszatérítendő összegek késedelmi kamatokkal való növelését.
28 Ezenkívül a fellebbező a Törvényszék eljárási szabályzata 89. cikke (3) bekezdésének d) pontja alapján azt kérte, hogy a Törvényszék az EKSZ‑t kötelezze különböző dokumentumok és iratok benyújtására.
29 A Törvényszék előtti keresetének alátámasztására a fellebbező egyetlen jogalapot hozott fel, amellyel a személyzeti szabályzat 1e. cikke (2) bekezdésének, 12., 12a., 21., 25., 26., 55. és 60. cikkének, a személyzeti szabályzat IX. melléklete 1. és 2. cikkének, a gondoskodási kötelezettség, a megfelelő ügyintézés elve, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása [helyesen: kezelése] tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18‑i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 8., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet, 102. o.), az Európai Unió Alapjogi Chartája 41., 47. és 52. cikkének, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezménynek, a védelemhez való jognak és az EUMSZ 296. cikknek megsértésére hivatkozott.
30 Egyetlen jogalapjával a fellebbező továbbá joggal való visszaélésre, eljárással való visszaélésre, a bizalomvédelem és a fegyveregyenlőség elvének nyilvánvaló megsértésére, valamint azon elv megsértésére hivatkozott, amely szerint az adminisztráció csak jogszerűen elfogadható indokok, az arányosság, a kontradiktórius eljárás és a jogbiztonság elve, valamint az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) alapján hozhat határozatot.
31 A Törvényszék a megtámadott végzésben e keresetet – mint részben nyilvánvalóan elfogadhatatlant és részben jogilag nyilvánvalóan megalapozatlant – teljes egészében elutasította.
32 A megtámadott határozat és a panaszt elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelem tekintetében a Törvényszék először is megállapította, hogy csak a személyzeti szabályzat 21., 55. és 60. cikkének megsértésére és az indokolási kötelezettségre vonatkozó érveket nyújtották be olyan formában, amely megfelel a Törvényszék eljárási szabályzata 76. cikkének d) pontjában előírt minimumkövetelményeknek, és a többi érvet mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant elutasította.
33 A Törvényszék ezt követően a személyzeti szabályzat 21., 55. és 60. cikkének, valamint az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított érveket mint nyilvánvalóan teljesen megalapozatlanokat elutasította.
34 Először is, a személyzeti szabályzat 21., 55. és 60. cikkének állítólagos megsértése tekintetében a Törvényszék különösen a megtámadott végzés 79. pontjában megállapította, hogy még ha bizonyítottnak is lehetne tekinteni, hogy a fellebbező ténylegesen jelen volt az EKSZ helyiségeiben, ahogyan azt állítja, attól még a fellebbező azáltal, hogy egyértelműen kijelentette, hogy nem kíván a PRISM osztályon munkát végezni, arra hivatkozva, hogy kizárólag az áthelyezésével kapcsolatos adminisztratív ügyekre kíván összpontosítani, nem felelt meg a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt feltételeknek. A Törvényszék szerint ennélfogva nem róható fel az EKSZ‑nek, hogy úgy tekintette, hogy a fellebbező igazolatlanul volt távol. Egyébiránt a Törvényszék rámutatott arra, hogy mivel az EKSZ által megállapított távolmaradásokat a felettesei nem engedélyezték előzetesen, a 72 naptári napi illetmény visszatartása csupán a személyzeti szabályzat 60. cikkében előírt követelmények be nem tartásának következménye volt.
35 Másodszor, ami a panaszt elutasító határozat indokolásának állítólagos hiányát illeti, a Törvényszék, miután emlékeztetett egyrészt arra, hogy akkor állapítható meg, hogy valamely határozat indokolása megfelelő, ha azt az érintett tisztviselő előtt ismert olyan összefüggésben hozták meg, amely lehetővé teszi számára a határozat terjedelmének megértését, másrészt pedig, hogy e háttérnek az érintett általi ismertsége a szóban forgó határozat indokolásának minősülhet, a megtámadott végzés 85. pontjában megállapította, hogy a panaszt elutasító határozatból kitűnik, hogy a fellebbező nagyon pontosan ismerte a megtámadott határozat hátterét. E tekintetben kifejtette, hogy maga a fellebbező a panaszához több, az EKSZ‑szel folytatott levélváltást és elektronikus levelet csatolt, amelyek tárgya az indokolatlan távolmaradásnak tekintett napokra járó illetmény visszatartása volt.
36 Harmadszor, a vitatott határozat és a panaszt elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelem elutasítása következtében és ugyanezen indokok alapján a Törvényszék a megtámadott végzés 87. pontjában elutasította a fellebbező arra irányuló kérelmét, hogy a Törvényszék rendelje el a neki visszatérítendő összegek késedelmi kamattal való növelését.
37 Végül, figyelembe véve e megsemmisítés iránti kérelmek részben nyilvánvalóan elfogadhatatlanként, részben nyilvánvalóan megalapozatlanként történő elutasítását, a Törvényszék a megtámadott végzés 88. és 89. pontjában kimondta, hogy a fellebbező által az eljárási szabályzata 89. cikke (3) bekezdésének d) pontja alapján benyújtott kérelmet is el kell utasítani. A Törvényszék szerint a keresetlevélből nem tűnik ki, hogy azok az iratok, amelyeknek benyújtását kérték, alkalmasak lettek volna a megtámadott végzés 74–80. pontjában szereplő azon megállapítás megcáfolására, amely szerint a fellebbező nem segítette feletteseit azzal, hogy végrehajtja a rábízott feladatokat, és a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkéből eredő kötelezettségeknek megfelelően mindenkor az EKSZ rendelkezésére áll, továbbá az sem, hogy e dokumentumok alkalmasak lettek volna annak bizonyítására, hogy a panaszt elutasító határozat indokolása elégtelen. Mindenesetre a fellebbező nem jelölte meg kellő pontossággal azokat a dokumentumokat, amelyeknek a benyújtását kérte, és nem szolgáltatott legalább olyan mértékű bizonyítékot a Törvényszék számára, amely az eljárási szabályzat 88. cikke (2) bekezdésének megfelelően igazolná e dokumentumoknak az eljárás szempontjából való hasznosságát.
A felek kérelmei
38 Fellebbezésében WV azt kéri, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést;
– az EKSZ‑t kötelezze az összes költség, köztük a Törvényszék előtt felmerült költségek viselésére, és
– a keresetről való határozathozatal céljából az ügyet utalja vissza a Törvényszékhez.
39 Az EKSZ azt kéri, hogy a Bíróság:
– nyilvánítsa a keresetet elfogadhatatlannak vagy legalábbis megalapozatlannak, és
– kötelezze WV‑t az eljárás költségeinek viselésére.
A fellebbezésről
40 Fellebbezésének alátámasztására a fellebbező egyetlen, a szabad bizonyítás elvének és az egybevágó valószínűsítő körülmények együttese fogalmának megsértésére, ennélfogva a bizonyítási teherre, az igazságszolgáltatás megtagadására, a hátrányos megkülönböztetésre, a tények elferdítésére és a megtámadott végzés téves indokolását eredményező nyilvánvaló értékelési hibákra alapított jogalapra hivatkozik. Ez a jogalap hat részre oszlik.
41 Az EKSZ álláspontja szerint az említett jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel az nem felel meg az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből és a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjából eredő követelményeknek, vagy legalábbis mint megalapozatlant el kell utasítani.
A fellebbezés elfogadhatóságáról
A felek érvelése
42 Az EKSZ úgy véli, hogy a fellebbezés elfogadhatatlan, mivel az egyetlen jogalapja nem egyértelmű. Először is a bizonyítékoknak a Törvényszék általi nyilvánvalóan hibás értékelésére vonatkozó kifogás kifejtése követhetetlen, és nem ad magyarázatot arra, hogy ennek az állítólagos hibának miért kellene a vitatott határozat megsemmisítését eredményeznie. Továbbá az igazságszolgáltatás állítólagos megtagadására vonatkozó kifogás valójában a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértésére vonatkozik. Márpedig a fellebbezés nem fejti ki világosan, hogy a Törvényszék miként sértette meg e jogot, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, amelyre szintén hivatkozik. Végül pedig az egyetlen jogalap kifejtésében nem szerepel a személyzeti szabályzat 60. cikkének állítólagos megsértése.
43 A fellebbező azt állítja, hogy a kereset elfogadható.
A Bíróság álláspontja
44 Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből és a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjából következik, hogy a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni a hatályon kívül helyezni kért ítélet vagy végzés kifogásolt részeit, valamint a kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket, ellenkező esetben a fellebbezés vagy az érintett jogalap elfogadhatatlan (lásd: 2021. március 2‑i Bizottság kontra Olaszország és társai ítélet, C‑425/19 P, EU:C:2021:154, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. május 20‑i Dickmanns kontra EUIPO ítélet, C‑63/20 P, nem tették közzé, EU:C:2021:406, 49. pont, valamint ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 Nem felel meg e követelményeknek és elfogadhatatlannak kell nyilvánítani azt a jogalapot, amelynek érvelése nem kellően egyértelmű és pontos ahhoz, hogy lehetővé tegye a Bíróság számára a jogszerűségi felülvizsgálat elvégzését, különösen azért, mert a jogalap alapjául szolgáló alapvető elemek nem tűnnek ki kellően összefüggően és érthető módon a fellebbezés szövegéből, amely e tekintetben homályosan és kétértelműen van megfogalmazva. A Bíróság azt is kimondta, hogy mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant el kell utasítani az olyan fellebbezést, amely nem rendelkezik koherens szerkezettel, általános állításokra korlátozódik, és nem jelöli meg pontosan a megtámadott végzés azon pontjait, amelyeket esetlegesen érint a téves jogalkalmazás (lásd: Staelen kontra ombudsman ítélet, C‑45/18 P, nem tették közzé, EU:C:2018:814, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 A jelen ügyben ugyan a jelen fellebbezés egyes érveinek bemutatása egyértelműbb lehetett volna azok megértésének megkönnyítése érdekében, ez azonban nem változtat azon, hogy e fellebbezés egy sor olyan jogi érvet tartalmaz, amely pontosan a megtámadott végzés egyértelműen meghatározott elemeire vonatkozik. Következésképpen az EKSZ érvei nem vezethetnek ahhoz, hogy az említett fellebbezést teljes egészében elfogadhatatlannak nyilvánítsák, hanem azokat az egyetlen jogalap mind a hat részének vizsgálata keretében kell értékelni.
47 E körülmények között a jelen fellebbezést elfogadhatónak kell nyilvánítani.
A fellebbező előzetes észrevételeiről
A felek érvelése
48 Fellebbezésének „A tényállás és az eljárás előzményei” című részében a fellebbező rámutat arra, hogy a Törvényszék a tényállás és a jogvita előzményeinek ismertetése során elmulasztott hivatkozni néhány olyan ténybeli elemre, amelyeken a fellebbező elemzése alapult, és elmulasztotta azokat figyelembe venni.
49 Az EKSZ úgy érvel, hogy a fellebbező nem jelöli meg, hogy az ilyen mulasztás milyen konkrét következményekkel járt volna a Törvényszékhez benyújtott keresetére nézve.
A Bíróság álláspontja
50 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fellebbező azon ténybeli elemek felsorolására szorítkozik, amelyeket a Törvényszék állítólag nem vett figyelembe, és általános jelleggel utal a bizonyítékok szabad mérlegelése elvének megsértésére és az egybevágó valószínűsítő körülmények együttesének figyelmen kívül hagyására, és ennélfogva a bizonyítási teherre vonatkozó szabályok megsértésére alapított kifogásra, anélkül hogy pontosan megjelölné, hogy ezen állítólagos mulasztás miatt a megtámadott végzés mely pontjait érinti a téves jogalkalmazás.
51 Következésképpen az ilyen állítások nem felelnek meg a jelen ítélet 44. és 45. pontjában felidézett követelményeknek, ezért azokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
52 A fellebbező egyetlen fellebbezési jogalapjának első és második része a megtámadott végzés azon indokolására vonatkozik, amelyben a Törvényszék a fellebbező egyes állításait mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant elutasította. E jogalap harmadik, negyedik és ötödik része a megtámadott végzés azon indokolására vonatkozik, amelyben a Törvényszék mint jogilag nyilvánvalóan megalapozatlant elutasította a fellebbezőnek a személyzeti szabályzat 21., 55. és 60. cikkének megsértésére, valamint az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó érveit. Az említett jogalap hatodik része arra vonatkozik, hogy a Törvényszék elutasította az eljárási szabályzata 89. cikke (3) bekezdésének d) pontja szerinti pervezető intézkedés meghozatala iránti kérelmet.
Az egyetlen jogalap első és második részéről
– A felek érvelése
53 Egyetlen jogalapjának első részében, amely a megtámadott végzés 63. és 64. pontjára vonatkozik, a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a személyzeti szabályzat 1e. cikke (2) bekezdésének és 12a. cikkének állítólagos megsértése a keresetlevélben egyáltalán nem került kifejtésre. Márpedig először is a fellebbező támaszkodott a személyzeti szabályzat 1e. cikkére, mivel a Törvényszékhez benyújtott keresetlevelének 54. pontjában rámutatott egyrészt arra, hogy a kinevezésre jogosult hatóság feladata, hogy eredménykötelezettség címén megbizonyosodjon arról, hogy a tisztviselő feladatait megfelelő és egészséges környezetben, támadástól, rágalmazástól vagy zaklatástól mentesen tudja‑e végezni, másrészt pedig, hogy a fellebbező egészségi állapota a hivatkozott és bizonyított rágalmazó, rosszindulatú és zaklató magatartás következtében romlott meg. Másodszor, a Törvényszékhez benyújtott keresetében a fellebbező arra is rámutatott, hogy lelki zaklatás érte, és annak 53. pontjában utalt a személyzeti szabályzat 12a. cikke (3) bekezdésének pontos szövegére.
54 Egyetlen jogalapjának második részében a fellebbező kifogásolja az eljárással való visszaélésre, valamint a gondoskodási kötelezettség megsértésére, és az annak biztosítására irányuló eredménykötelezettség megsértésére alapított kifogásának a Törvényszék általi kezelését, hogy a tisztviselők megfelelő és egészséges környezetben, támadástól, rágalmazástól vagy zaklatástól mentesen végezhessék feladataikat.
55 Először is a Törvényszék zavaros módon indokolta e kifogás vizsgálatának megtagadását, következésképpen tévesen alkalmazta a jogot, mivel miután a megtámadott végzés 65. pontjában említette e kifogást, azt nem utasította el, mint elfogadhatatlant, és azt érdemben sem vizsgálta meg.
56 Másodszor a fellebbező vitatja a Törvényszék által a megtámadott végzés 65. pontjában tett megállapításokat, és azt állítja, hogy e megállapítások megtétele érdekében a Törvényszék nem vette figyelembe az iratanyag összességét, és nem vizsgálta meg teljeskörűen a bizonyítékokat. A Törvényszék ezzel megsértette a bizonyítékok szabad értékelésének elvét és figyelmen kívül hagyta az egybevágó valószínűsítő körülmények együttesének fogalmát, és ezáltal megsértette a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat, ami az igazságszolgáltatás megtagadásához vezetett. A fellebbező különösen arra hivatkozik, hogy az említett kifogást alátámasztja a Törvényszékhez benyújtott keresetlevelének A.4., A.8, A.10., A.16., A.21., A.24., A.25., A.26. és A.30. sz. melléklete.
57 Az EKSZ az egyetlen jogalap második részét illetően azzal érvel, hogy mivel a Törvényszékhez benyújtott keresetlevél egyáltalán nem tartalmaz utalást a bizonyítékokra, a fellebbező nem kifogásolhatja, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe az állításait alátámasztó iratokat, azaz az első alkalommal a fellebbezési szakaszban említett A.4., A.8., A.10. és A.16. sz. mellékletet. A Törvényszék előtti eljárásra vonatkozó keresethez kötöttség elve megköveteli, hogy a fellebbező pontosan megjelölje azokat a bizonyítékokat, amelyekre a jogalapok vonatkoznak, anélkül hogy a Törvényszéknek hivatalból meg kellene keresnie az ügyiratban a fellebbező kifogásainak megfelelő bizonyítékokat.
A Bíróság álláspontja
58 Ami az egyetlen jogalap első részét illeti, amelyben a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék elferdítette az érvelését, amikor tévesen állapította meg, hogy a keresetlevélben egyáltalán nem került sor a személyzeti szabályzat 1e. cikke (2) bekezdése és 12a. cikke állítólagos megsértésének kifejtésére, emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálatának tárgya többek között annak vizsgálata, hogy a Törvényszék figyelembe vette‑e a fellebbező által előadott összes érvet (2020. június 25‑i Bizottság kontra CX ítélet, C‑131/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:502, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
59 Egyébiránt a Törvényszék által az elsőfokú eljárásban hivatkozott érvekre adott válasz hiányára alapított jogalap lényegében az azon indokolási kötelezettség megsértésére való hivatkozással egyenértékű, amely az Európai Unió Bíróságának alapokmánya 36. cikkéből következik, és amely ugyanezen eljárási szabályzat 53. cikkének első bekezdése és a Törvényszék eljárási szabályzatának 119. cikke értelmében a Törvényszékre is vonatkozik (2020. június 25‑i Bizottság kontra CX ítélet, C‑131/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:502, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
60 Amint azt azonban a Bíróság már többször megállapította, a Törvényszék ítéleteinek indokolására vonatkozó kötelezettsége nem értelmezhető úgy, hogy a Törvényszék köteles részletekbe menően válaszolni a fellebbező minden egyes érvére, különösen ha az nem kellően világos és pontos (2010. április 15‑i Gualtieri kontra Bizottság ítélet,C‑485/08 P, EU:C:2010:188, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
61 Így nem róható fel a Törvényszéknek, hogy az olyan általános állítások és kifejezések fennállása esetén, mint amilyenek az első fokon benyújtott keresetlevél 53. és 54. pontjában szerepelnek, úgy vélte, hogy a személyzeti szabályzat 1e. és 12a. cikkének állítólagos megsértése egyáltalán nem került kifejtésre.
62 Ennélfogva az egyetlen jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.
63 Az egyetlen jogalap második részét illetően először is meg kell állapítani, hogy a fellebbező azon érve, amely szerint a Törvényszék nem indokolta meg e kifogás vizsgálatának megtagadását, mivel azt sem elfogadhatatlannak nem nyilvánította, sem érdemben nem vizsgálta meg, a megtámadott végzés téves értelmezésén alapul.
64 A megtámadott végzésnek a fellebbező fellebbezéséhez csatolt, nem anonimizált változatából az következik, hogy a Törvényszék, miután e végzés 64. pontjában jelezte, hogy „az [e végzés] 63. pontjában említett állítások nem felelnek meg az eljárási szabályzat 76. cikke d) pontjának egyértelműségre és koherenciára vonatkozó minimumkövetelményeknek”, az említett végzés 65. pontjában pontosította, hogy „ez a helyzet az eljárással való visszaélésre, valamint a gondoskodási kötelezettség és az arra irányuló eredménykötelezettség megsértésére alapított kifogásának esetében is, hogy a tisztviselők megfelelő és egészséges környezetben, támadástól, rágalmazástól vagy zaklatástól mentesen végezhessék feladataikat”. A Törvényszék ezt követően ugyanezen 65. pontban rámutatott többek között arra, hogy „e kifogás alátámasztására a fellebbező csupán általános és egyáltalán nem alátámasztott módon hivatkozott, hanem éppen csak nagy vonalakban utalt a »jelen keresetben kifejtett tényekre« és »megdönthetetlen bizonyítékokra«, valamint »a körülményeknek az ártó szándékkal, nyilvánvaló munkahelyi kirekesztés keretében ellene való fordítására«”, valamint több más tényre.
65 A Törvényszék ezt követően a megtámadott végzésnek a fellebbező fellebbezéséhez csatolt, nem anonimizált változatának 66. pontjában megállapította, hogy a fellebbezés 62–65. pontjában szereplő állításokat mint nyilvánvalóan elfogadhatatlanokat el kell utasítani.
66 Következésképpen nem megalapozott az az állítás, amely szerint a Törvényszék nem indokolta meg az eljárással való visszaélésre, valamint a gondoskodási kötelezettség megsértésére és az annak biztosítására irányuló eredménykötelezettség megsértésére alapított kifogás vizsgálatát, hogy a tisztviselők megfelelő és egészséges környezetben, támadástól, rágalmazástól vagy zaklatástól mentesen végezhessék feladataikat.
67 Másodszor, ami az egyetlen jogalap második részének a jelen ítélet 56. pontjában említett második kifogását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik – a „jogalapok rövid összefoglalása”, amelyet az Európai Unió Bírósága alapokmányának, amely a Törvényszékre az ezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 76. cikkének d) pontja értelmében alkalmazandó, 21. cikke értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell, azt jelenti, hogy a keresetlevélnek ismertetnie kell azon jogalap tartalmát, amelyre a kereseti kérelmet alapították (2014. szeptember 11‑i MasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, C‑382/12 P, EU:C:2014:2201, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. január 21‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság végzés, C‑103/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:51, 31. pont).
68 Így a Törvényszékhez benyújtott kereset elfogadhatóságához többek között az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli és jogi elemek, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevél szövegéből. A keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás azonban nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a jelen ítélet előző pontjában felidézett rendelkezések értelmében a keresetlevélben kell szerepelniük (2014. szeptember 11‑i MasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, C‑382/12 P, EU:C:2014:2201, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. január 21‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság végzés, C‑103/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:51, 32. pont).
69 A mellékletek tisztán bizonyító és kisegítő szerepe azt jelenti – amennyiben ezek tartalmazzák azokat a jogi elemeket, amelyekre bizonyos, a keresetlevélben foglalt jogalapok támaszkodnak –, hogy az ilyen elemeket fel kell tüntetni magának a keresetlevélnek a szövegében, vagy ezeknek az elemeknek legalább kellően azonosíthatónak kell lenniük abban (lásd: 2019. október 2‑i Crédit mutuel Arkéa kontra EKB ítélet, C‑152/18 P és C‑153/18 P, EU:C:2019:810, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
70 Ezenfelül nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik, mivel a mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 16‑i BP kontra FRA ítélet, C‑669/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:713, 54. pont).
71 Az egyetlen jogalap második részének második kifogása következésképpen megalapozatlan.
72 Ennélfogva e jogalap első és második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.
Az egyetlen jogalap ötödik részéről
– A felek érvelése
73 Az egyetlen jogalap ötödik részében, amelyet elsőként kell megvizsgálni, a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a személyzeti szabályzat 60. cikkét, és figyelmen kívül hagyta a vitatott határozat jogi alapját. A fellebbező szerint a Törvényszék azáltal, hogy kimondta a személyzeti szabályzat 60. cikke alapján meghozott határozat érvényességét, tévesen alkalmazta a jogot e 60. cikk elemzése során, ezenkívül elferdítette a tényeket, amikor megállapította, hogy a fellebbező szabálytalanul maradt távol, noha fizikailag jelen volt.
74 Először is a Törvényszék az igazolatlan távolmaradások állítólagos valódiságát nem a személyzeti szabályzatnak a vitatott határozat jogalapját képező 60. cikke, hanem a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikke alapján vizsgálta.
75 A Törvényszék azáltal, hogy helybenhagyta a kinevezésre jogosult hatóságnak a vitatott határozatban szereplő elemzését, amely a fellebbezőnek az intézmény helyiségeiben való jelenlétét – amely nem felel meg az intézmény rendelkezésre állással és a munkában való részvétellel kapcsolatos elvárásainak – igazolatlan távolmaradásnak tekintette, megsértette a személyzeti szabályzat 60. cikkét, amely a betegség vagy baleset esetének kivételével az előzetes engedély nélküli távolaradásokra vonatkozik. Márpedig, mivel a fellebbező jelen volt e helyiségekben, e 60. cikk nem alkalmazható.
76 Ha a kinevezésre jogosult hatóság úgy véli, hogy a fellebbező nem felelt meg ezeknek az elvárásoknak, fegyelmi eljárásokat kellett volna indítania. Márpedig a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkének megsértése nem szankcionálható illetmény visszatartásával vagy a szabadságból való levonással, mivel ilyen intézkedéseket a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 9. cikke nem ír elő. Így az illetményből való visszatartás nem minősülhet álcázott vagy helyettesítő fegyelmi szankciónak.
77 Másodszor az EKSZ egyáltalán nem nyújtotta be a munkaköri leírást, továbbá nem hivatkozott a fellebbező által elérendő célokra és a rábízott konkrét feladatokra, és azt sem bizonyította, hogy a fellebbező megtagadta azok végrehajtását. E tekintetben a Törvényszék nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor a megtámadott végzés 74. pontjában a fellebbező által a 2016. évi értékelő jelentésére adott válaszra hivatkozott, miközben a Törvényszék általi meghatározás szerinti, állítólagos indokolatlan távolmaradásai 2017‑re vonatkoztak.
78 Az EKSZ rámutat, hogy az egyetlen jogalap ötödik része, amennyiben az a személyzeti szabályzat 60. cikkének állítólagos megsértésére vonatkozik, nem szerepel az egyetlen jogalap szövegében. E rész az EKSZ szerint mindenképpen megalapozatlan. E tekintetben a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a tisztviselőnek mindenkor az intézmény rendelkezésére kell állnia, és hogy e 60. cikk minden jogellenes távolmaradást szankcionál, és így megköveteli a munkahelyen való tényleges jelenlétet, amelynek során a tisztviselőnek tiszteletben kell tartania a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében szereplő két együttes feltételt, azaz hogy segítse feletteseit a rábízott feladatok végrehajtásával, és ennek érdekében mindenkor az intézmény rendelkezésére álljon. Következésképpen a fellebbező állításával ellentétben a Közszolgálati Törvényszék és a kinevezésre jogosult hatóság a személyzeti szabályzatnak az együttesen vizsgált 21., 55. és 60. cikkére, és nem kizárólag ez utóbbi cikkre támaszkodott.
– A Bíróság álláspontja
79 Az egyetlen jogalap ötödik részének állítólagos elfogadhatatlanságát illetően meg kell állapítani egyrészt, hogy noha e jogalap szövege a megtámadott végzés „jogi szempontból téves indokolását eredményező nyilvánvaló mérlegelési hibákra” vonatkozó állítást tartalmaz, az ezen ötödik részben szereplő érvek egyértelműen arra utalnak, hogy a fellebbező abban azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a személyzeti szabályzat 60. cikkének alkalmazásával tévesen alkalmazta a jogot.
80 Másrészt az említett ötödik rész a jelen ítélet 44. pontjában felidézett követelményeknek megfelelően pontosan megjelöli a megtámadott végzés kifogásolt elemeit, valamint az e végzés megsemmisítése iránti kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket.
81 Az egyetlen jogalap ötödik része ennélfogva elfogadható.
82 Az egyetlen jogalap ötödik részének első kifogását illetően, amellyel a fellebbező azt rója fel a Törvényszéknek, hogy az tévesen alkalmazta a személyzeti szabályzat 60. cikkét, meg kell állapítani, hogy a megtámadott végzés 70–80. pontjában a Törvényszék ellenőrizte, hogy a vitatott határozat és a panaszt elutasító határozat összhangban van‑e a személyzeti szabályzat 21., 55. és 60. cikkével.
83 A Törvényszék, miután a megtámadott végzés 71. és 72. pontjában emlékeztetett e cikkek, valamint az EKSZ‑re a 2014. február 13‑i SEAE DEC (2014) 009 határozat alapján alkalmazandó, a szabadságról szóló, 2013. december 16‑i C(2013) 9051 final bizottsági határozat bevezető szakasza B pontjának tartalmára, e végzés 73. pontjában megállapította, hogy a fellebbező megsértette az e rendelkezések által támasztott követelményeket.
84 Így az említett végzés 74. és 75. pontjában a Törvényszék a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt feltételeket illetően mindenekelőtt azt jelezte, hogy a kinevezésre jogosult hatóság helyesen állapította meg, hogy az iratokból és különösen a fellebbezőnek a 2016. évi értékelő jelentésére adott válaszából kitűnik, hogy az érintett már a PRISM osztályra történő áthelyezésétől kezdve és feletteseinek figyelmeztetései és rendreutasításai ellenére kinyilvánította, hogy ezen az osztályon nem kíván munkát végezni.
85 Ezt követően a Törvényszék a megtámadott végzés 76. pontjában rámutatott arra, hogy a fellebbező azon szándéka, hogy ne segítse feletteseit, és ne hajtsa végre a rábízott feladatokat, a 2017. április 11‑i levelében is megjelent, amelyben jelezte, hogy minden nap jelen volt az EKSZ‑nél annak érdekében, hogy megpróbálja megoldani azt a helyzetet, amelybe az EURCA West3 osztályról való jogellenes kizárását és a PRISM osztályba való visszaélésszerű áthelyezését követően került. A fellebbező elektronikus levelében azt is jelezte, hogy nem feltétlenül ült egész nap az irodájában.
86 Végül a Törvényszék a megtámadott végzés 77. pontjában hozzátette, hogy még ha a fellebbező úgy is véli, hogy az áthelyezése neki nem felel meg, kérelmezhet egy másik beosztást, de ez nem mentesíti őt attól, hogy amíg ilyen beosztásra vár, ne végezzen munkát a PRISM osztályon belül és ott ne lásson el a munkakörébe tartozó feladatokat, valamint ne álljon mindenkor az EKSZ rendelkezésére. E végzés 78. pontjában a Törvényszék pontosította, hogy amennyiben a fellebbező úgy véli, hogy az áthelyezése bármilyen módon hibás, élhet a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségekkel, ám a lojalitás és az együttműködés alapvető kötelezettsége megtiltja számára, hogy megtagadja az ezen áthelyezésből eredő kötelezettségek teljesítését.
87 A Törvényszék a megtámadott végzés 79. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy még ha bizonyítottnak is vesszük, hogy a fellebbező ténylegesen jelen volt az EKSZ helyiségeiben, amint azt állítja, nyilvánvalóan nem tartotta tiszteletben a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt feltételeket, amikor egyértelműen kinyilvánította azon szándékát, hogy a PRISM osztályon nem kíván munkát végezni, arra hivatkozva, hogy kizárólag az áthelyezéséhez kapcsolódó adminisztratív kérdésekre kívánt összpontosítani. A Törvényszék ezt követően hozzátette, hogy nem róható fel az EKSZ‑nek, hogy úgy vélte, hogy a fellebbező indokolatlanul maradt távol, és mivel az EKSZ által megállapított távolmaradásokat a felettesei nem engedélyezték előzetesen, a 72 naptári napi illetmény visszatartása csupán a személyzeti szabályzat 60. cikkében előírt követelmények be nem tartásának következménye volt.
88 A Törvényszék végül a megtámadott végzés 80. pontjában rámutatott arra, hogy a megtámadott végzés 79. pontjában általa levont következtetést nem kérdőjelezheti meg a fellebbező azon állítása, amely szerint számos olyan bizonyítékot nyújtott be, amely az irodájában és a PRISM osztályon való jelenlétét igazolja. E tekintetben a Törvényszék lényegében úgy vélte, hogy ezek az információk az elküldésük időpontja ellenére nem teszik lehetővé sem annak bizonyítását, hogy a fellebbező segítette volna feletteseit a rábízott feladatok végrehajtásával, sem pedig azt, hogy a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkéből eredő kötelezettségeknek megfelelően mindenkor az EKSZ rendelkezésére állt volna.
89 A fenti megfontolásokból az következik, hogy a Törvényszék lényegében azt állapította meg, hogy mivel a fellebbező egyértelműen kinyilvánította azon szándékát, hogy nem kíván munkát végezni azon az osztályon, amelyhez áthelyezték, nem tartotta tiszteletben a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt feltételeket, így nem róható fel az EKSZ‑nek, hogy úgy vélte, hogy a fellebbező indokolatlanul maradt távol, következésképpen az EKSZ a személyzeti szabályzat 60. cikkének megfelelően érvényesen tartotta vissza 72 naptári napi illetményét, még annak feltételezése esetén is, hogy a fellebbező ténylegesen jelen volt az EKSZ helyiségeiben.
90 Elöljáróban meg kell állapítani, hogy míg a Törvényszék a megtámadott végzésben a fellebbező „indokolatlan távolmaradásaira” hivatkozik, e végzés 70. pontjából kitűnik, hogy a Törvényszék megvizsgálta, hogy a vitatott határozat és a panaszt elutasító határozat megfelelt‑e többek között a személyzeti szabályzat 60. cikkének, amely a „jogosulatlan távolmaradás” eseteire vonatkozik.
91 Ennélfogva meg kell határozni, hogy az a tény – feltéve, hogy bizonyítást nyer –, hogy a tisztviselő nem tartja tiszteletben azokat a kötelezettségeket, amelyeket a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikke ír elő számára, azaz hogy segítse és tanácsaival támogassa feletteseit, felelős legyen a rábízott feladatok végrehajtásáért, és hogy mindenkor az intézmény rendelkezésére álljon, a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése értelmében vett „jogosulatlan távolmaradásnak” minősíthető‑e, és ennélfogva lehetővé teszi‑e az e rendelkezésben előírt intézkedéseknek e tisztviselőre való alkalmazását.
92 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd: 2020. január 28‑i Bizottság kontra Olaszország [A késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelv] ítélet, C‑122/18, EU:C:2020:41, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
93 Először is meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat IV. címének „Szabadság” címet viselő 2. fejezetében szereplő 60. cikkének első bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[b]etegség vagy baleset kivételével a tisztviselő közvetlen felettesének előzetes engedélye nélkül nem maradhat távol”, „[b]ármely, adott esetben alkalmazandó fegyelmi intézkedés sérelme nélkül, minden szabályosan megállapított, jogosulatlan távolmaradást le kell vonni az érintett tisztviselő éves szabadságából”, és „[h]a a tisztviselő felhasználta az éves szabadságát, elveszti jogosultságát a díjazásának azonos időtartamra eső részére”.
94 Jóllehet e rendelkezés nem határozza meg a „jogosulatlan távolmaradás” fogalmát, ebből az következik, hogy a tisztviselő távolmaradása jogosulatlan, ha e tisztviselő – a betegség vagy baleset esetét kivéve – nem tartotta tiszteletben, hogy felettese előzetes engedélye nélkül tilos volt távol maradnia.
95 A személyzeti szabályzat 60. cikke első bekezdésének alkalmazásában az érintett tisztviselő szabályosan megállapított távolmaradása és felettese erre vonatkozó előzetes engedélyének hiánya meghatározó. E rendelkezésből ugyanis kitűnik, hogy a díjazásra való jogosultság elveszítésének meghatározó oka az, hogy a tisztviselő a szolgálatból anélkül marad távol, hogy arra a személyzeti szabályzat vagy a kinevezésre jogosult hatóság engedélyt adna (1972. november 30‑i Petrinciolo kontra Tanács végzés, 75/72 R, EU:C:1972:110, 10. pont).
96 Amint arra a főtanácsnok az indítványának 44. pontjában rámutatott, a köznyelvben a „távolmaradás” fogalma annak jelölésére szolgál, hogy valaki vagy valami nem található azon helyen, ahol azt várjuk, hogy legyen, és ez fizikai távollétet feltételez.
97 A személyzeti szabályzat 60. cikke első bekezdésének szövegében semmi nem enged arra következtetni, hogy e rendelkezés alkalmazásában e fogalmat annak általános értelmétől eltérően kellene érteni. E szövegből konkrétan egyáltalán nem tűnik ki, hogy a tisztviselőnek az említett rendelkezés értelmében vett „jogosulatlan távolmaradása” levezethető az őt a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikke alapján terhelő szakmai kötelezettségek megszegéséből, függetlenül attól, hogy a tisztviselő a munkavégzési helyén tartózkodik‑e, vagy sem.
98 Ugyanis, amint arra a főtanácsnok az indítványának 46. pontjában lényegében rámutatott, a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében semmilyen, a tisztviselő említett szakmai kötelezettségeinek megszegésével kapcsolatos utalás nem található.
99 Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat IV. címének „Szabadság” című 2. fejezete, amelyhez a személyzeti szabályzat 60. cikke tartozik, rendelkezéseket ír elő a tisztviselőknek járó különböző szabadságokat, azaz a személyzeti szabályzat 57. és 59a. cikkében szabályozott éves és külön szabadságot, a személyzeti szabályzat 58. cikkében szabályozott szülési szabadságot, valamint a személyzeti szabályzat 59. cikkében szabályozott betegszabadságot illetően. Amint arra a főtanácsnok indítványának 54. pontjában rámutatott, e cikkek mindegyike olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a tisztviselő szakmai tevékenységet nem végez, és a munkavégzési helyén fizikailag nincs jelen.
100 Bár a személyzeti szabályzat 57–59a. cikke olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a tisztviselő távolmaradását az e cikkek által szabályozott szabadságok egyike igazolja, a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése azokra a helyzetekre vonatkozik, amelyekben a tisztviselő úgy marad távol, hogy nem vonatkozik rá az 57–59a. cikkben említett egyik eset sem, és nem kapta meg a felettese engedélyét sem.
101 Az, hogy a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése a IV. cím 2. fejezetéhez tartozik, azt látszik megerősíteni, hogy e rendelkezés alkalmazhatósága azt feltételezi, hogy az érintett tisztviselőnek fizikailag nem kell a munkavégzési helyétől távol maradnia.
102 Harmadszor az a tisztviselő, aki a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése értelmében vett, „szabályosan megállapított, jogosulatlan távolmaradás” helyzetében van, a fegyelmi tárgyú rendelkezések esetleges alkalmazásának sérelme nélkül teszi ki magát annak, hogy e jogosulatlan távolmaradást az éves szabadsága időtartamából vonják le, vagy hogy ez utóbbi kimerítése esetén elveszítse az említett jogosulatlan távolmaradás időszakának megfelelő díjazását.
103 E tekintetben a Bíróság ugyanis kimondta, hogy a tisztviselő, akinek jogosulatlan távolmaradását szabályosan állapították meg, és akinek a szabadságához való joga kimerült, a jogszabály erejénél fogva elveszíti díjazását (1983. július 6‑i Geist kontra Bizottság ítélet, 285/81, EU:C:1983:192, 21. pont).
104 A személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése szerinti díjazás elvesztése nem minősül sem fegyelmi szankciónak, sem azzal egyenértékű intézkedésnek (1983. július 6‑i Geist kontra Bizottság ítélet, 285/81, EU:C:1983:192, 21. pont).
105 Ebből egyrészt az következik, hogy a jogosulatlan távolmaradásnak az éves szabadság időtartamából való levonása, vagy e szabadság kimerítése esetén az e távolmaradásnak megfelelő időszakra járó díjazásnak a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében előírt elvesztése olyan intézkedés, amelynek a jellegére és hatásukra tekintettel nem az a célja, hogy a tisztviselőt kötelességszegés, alkalmatlanság vagy a munkavégzés ideje alatti rendelkezésre állás hiánya miatt megrovásban részesítse, vagy szankciót szabjon ki rá, hanem az, hogy e tisztviselő fizikai távolmaradását ellentételezze. Mivel a távolmaradást napokban vagy félnapokban kell számítani, ezen intézkedések értelmében bizonyos számú napot vagy félnapot kell levonni az éves szabadság fennmaradó egyenlegéből vagy adott esetben az érintett tisztviselő díjazásából.
106 Márpedig, amint arra a főtanácsnok az indítványának 63. pontjában rámutatott, ellentétben azokkal a helyzetekkel, amikor a tisztviselő távol marad munkavégzési helyétől, a szakmai kötelezettségeinek esetleges megszegése nem lehet számszerűsíthető.
107 Másrészt a jelen ítélet 105. pontjában említett intézkedéseknek nem az a céljuk, hogy az ilyen kötelezettségszegés miatt alkalmazott fegyelmi szankció helyébe lépjenek.
108 Következésképpen a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében előírt intézkedések célja megerősíti azt az értelmezést, amely szerint e rendelkezés olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a tisztviselő a munkahelyétől fizikailag távol marad.
109 Ennélfogva, amint arra a főtanácsnok az indítványának 64. pontjában rámutatott, fegyelmi eljárással való visszaélésnek minősül annak megállapítása, hogy a munkahelyén jelen lévő azon tisztviselő, aki feladatait nem megfelelően látja el, sőt kötelezettségszegéséért maga felelős, a „jogosulatlan távolmaradás” helyzetében van, és ebből következően a díjazásából vagy a szabadságának napjaiból történő visszatartás alkalmazható. A „jogosulatlan távolmaradásként” történő téves minősítés azzal a hatással jár, hogy az említett tisztviselővel szemben olyan pénzügyi szankciót szabnak ki, amelyet a személyzeti szabályzat nem ír elő, és azt anélkül szabják ki, hogy a tisztviselő a rendes fegyelmi eljárás garanciáiban részesülhetett volna.
110 Ebből következik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott végzésben úgy ítélte meg, hogy még ha bizonyítást is nyerne, hogy a fellebbező ténylegesen jelen volt az EKSZ helyiségeiben, a fellebbező nem tartotta tiszteletben a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt feltételeket, mivel kinyilvánította azon szándékát, hogy nem kíván az osztályon munkát végezni, következésképpen nem róható fel az EKSZ‑nek, hogy úgy vélte, hogy a fellebbező jogosulatlan távolmaradás helyzetében volt, és – tekintve, hogy az EKSZ által visszatartott távolléteket a fellebbező felettesei előzetesen nem engedélyezték – az EKSZ a személyzeti szabályzat 60. cikkének megfelelően 72 naptári napi illetményt tarthatott vissza.
111 A fent kifejtettekből következik, hogy az egyetlen jogalap ötödik részének első kifogása megalapozott.
112 Következésképpen a megtámadott végzést hatályon kívül kell helyezni a nélkül, hogy vizsgálni kellene az egyetlen jogalap ötödik részének második kifogását és e jogalap többi részét.
A Törvényszék előtt előterjesztett keresetről
113 Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikke első bekezdésének második mondata értelmében a Bíróság a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet érdemben maga is eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi.
114 A jelen ügyben ez az eset áll fenn.
A megtámadott határozat és a panaszt elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelemről
115 Meg kell állapítani, hogy a jelen ítélet 110. pontjában említett téves jogalkalmazás a vitatott határozatot és a panaszt elutasító határozatot is érinti.
116 A panaszt elutasító határozatból kitűnik, hogy az EKSZ úgy vélte, hogy a tisztviselő akkor van jelen e szervezeti egységnél, ha megfelel a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkéből eredő két együttes feltételnek, azaz a rábízott feladatok végrehajtásával segíti feletteseit, és mindenkor az intézmény rendelkezésére áll. E tekintetben az EKSZ egyrészt úgy vélte, hogy az a tisztviselő, aki bejelentette azon szándékát, hogy nem segíti feletteseit, és nem hajtja végre a rábízott feladatokat, nem felel meg a szolgálatban való tényleges jelenlét feltételeinek, és indokolatlanul távol marad. Másrészt a Törvényszék elutasította a fellebbező által hivatkozott bizonyítékokat azzal, hogy azok nem támasztják alá a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt feltételek szerinti „tényleges jelenlétet”.
117 Az EKSZ a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt kötelezettségek állítólagos megsértéséből azt a következtetést vonta le, hogy a fellebbező a személyzeti szabályzat 60. cikke értelmében vett „jogosulatlan távolmaradás” helyzetében volt. Márpedig, amint arra a jelen ítélet 95. pontja emlékeztet, e 60. cikk első bekezdésének alkalmazásában az érintett tisztviselő szabályszerű távolléte és – a betegség vagy baleset esetét kivételével – a felettese erre vonatkozó előzetes beleegyezésének hiánya meghatározó, mivel e távolmaradást a munkavégzési helyétől való fizikai távolmaradásnak kell tekinteni.
118 Következésképpen a vitatott határozatot és a panaszt elutasító határozatot meg kell semmisíteni.
A visszatérítés iránti kérelemről
119 A Törvényszékhez benyújtott keresetében a fellebbező azt is kérte, hogy a számára visszatérítendő összegeket évi 5%‑os mértékű késedelmi kamattal vagy bármilyen egyéb, a tényleges visszatérítés napján és a különböző visszatartások időpontjától függően számított kamattal növeljék.
120 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében a Törvényszék a pénzügyi természetű jogviták terén teljes körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik (2008. február 21‑i Bizottság kontra Girardot ítélet, C‑348/06 P, EU:C:2008:107, 58. pont).
121 A személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdésében az uniós bíróságra ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör e bíróság feladatává teszi, hogy az előtte folyamatban lévő jogvitákra teljes körű megoldást adjon, azaz határozzon az alkalmazott valamennyi jogáról és kötelességéről, azzal hogy a szóban forgó felülvizsgálattal érintett intézményre kell bíznia az ítélet megfelelő részének az általa pontosan meghatározott feltételek szerinti végrehajtását (2007. december 18‑i Weißenfels kontra Parlament ítélet, C‑135/06 P, EU:C:2007:812, 67. pont).
122 Az uniós bíróság feladata, hogy adott esetben az intézményt olyan összeg megfizetésére kötelezze, amelyre a fellebbező a személyzeti szabályzat vagy más jogi aktus értelmében jogosult (2007. december 18‑i Weißenfels kontra Parlament ítélet, C‑135/06 P, EU:C:2007:812, 68. pont; 2015. szeptember 10‑i Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ítélet [felülvizsgálat], C‑417/14 RX‑II, EU:C:2015:588, 40. pont).
123 A személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése szerint „pénzügyi természetű jogviták[nak]” nemcsak az alkalmazottaknak a valamely intézmény ellen irányuló, felelősség megállapítása iránti keresetei minősülnek, hanem valamennyi olyan jogvita is, amely valamely intézmény által valamely alkalmazott részére olyan összeg megfizetésére irányul, amely a személyzeti szabályzat vagy a munkaviszonyt szabályozó más jogi aktus alapján őt – megítélése szerint – megilleti (2007. december 18‑i Weißenfels kontra Parlament ítélet, C‑135/06 P, EU:C:2007:812, 65. pont).
124 A jelen ügyben a fellebbező arra irányuló kérelme, hogy az EKSZ térítse vissza számára a díjazásából visszatartott összegeket, valamint hogy ezen összegeket késedelmi kamattal növelje, a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében pénzügyi természetű.
125 A vitatott határozat és a panaszt elutasító határozat megsemmisítésére tekintettel helyt kell adni e kérelemnek, és az EKSZ‑t arra kell kötelezni, hogy fizesse vissza a fellebbező illetményéből jogosulatlanul visszatartott összegeket 71,5 nap erejéig, mivel a panaszt elutasító határozat már helyt adott a fellebbező fél napra vonatkozó kérelmének. Ezen összegeket méltányossági okokból a levonásuk időpontjától számított 5%‑os mértékű éves kamattal kell növelni.
A költségekről
126 A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikke (2) bekezdésének megfelelően, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.
127 E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése szerint – amelyet az említett szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az EKSZ‑t, mivel pervesztes lett, WV kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a WV részéről az elsőfokú eljárásban és a jelen fellebbezési eljárásban felmerült költségek viselésére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság hatályon kívül helyezi az Európai Unió Törvényszékének 2020. január 29‑i WV kontra EKSZ végzését (T‑471/18, nem tették közzé, EU:T:2020:26).
2) A Bíróság megsemmisíti az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) 2017. november 27‑i, 72 naptári napi illetmény visszatartására vonatkozó, és az EKSZ 2018. május 2‑i, a fellebbező 2018. január 3‑án benyújtott panaszát elutasító határozatát.
3) A Bíróság az EKSZ‑t kötelezi a fellebbező díjazásából jogosulatlanul visszatartott összegek kifizetésére 71,5 nap erejéig. Ezen összegeket a levonásuk időpontjától számított 5%‑os mértékű éves kamattal kell növelni.
4) A Bíróság az EKSZ‑t kötelezi a saját költségei, valamint az elsőfokú eljárásban és a jelen fellebbezési eljárásban WV részéről felmerült költségek viselésére.
Aláírások