AZ EURÓPAI UNIÓ
KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE
(első tanács)
2015. október 6.
F‑132/14. sz. ügy
CH
kontra
Európai Parlament
„Közszolgálat – Akkreditált parlamenti asszisztensek – EUMSZ 266. cikk – A Közszolgálati Törvényszék megsemmisítést kimondó ítéletének végrehajtására irányuló intézkedések – Elbocsátó határozat megsemmisítése – A személyzeti szabályzat 24. cikke alapján benyújtott segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat – A segítségnyújtási kötelezettség terjedelme zaklatásra vonatkozó bizonyítékkezdemény felmerülése esetén – A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság közigazgatási vizsgálat lefolytatására vonatkozó kötelezettsége – A tisztviselő vagy alkalmazott nemzeti bíróság előtti eljárás indítására vonatkozó lehetősége – Az akkreditált parlamenti asszisztensek és a Parlament képviselői közötti panaszos ügyeket kezelő, a munkahelyi zaklatással és annak megelőzésével foglalkozó tanácsadó bizottság – Szerep és hatáskör – Vagyoni és nem vagyoni kár”
Tárgy: Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amellyel CH a következőket kéri: az Európai Parlament 2014. március 3‑i határozatának megsemmisítését azon részében, amelyben ezen intézmény megtagadta, hogy az EUMSZ 266. cikk értelmében a Közszolgálati Törvényszék 2013. december 12‑i CH kontra Parlament ítéletében (F‑129/12, EU:F:2013:203; a továbbiakban: CH‑ítélet) foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedések címén a 2011. december 22‑i segítségnyújtás iránti kérelmében a Parlament egyik képviselőjével szemben felhozott tények helytállóságára vonatkozóan közigazgatási vizsgálatot indítson; a Parlament 2014. április 2‑i határozatának megsemmisítését annyiban, amennyiben az e határozatban megtagadta az azon elmaradt díjazásnak megfelelő 5686 euró számára történő kifizetését, amelyhez az EUMSZ 266. cikk értelmében a CH‑ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedések alapján álláspontja szerint joga volt; a Parlament 2014. augusztus 4‑i, a felperesnek a 2014. március 3‑i és április 2‑i fent említett két határozattal szemben benyújtott panaszát elutasító határozatának megsemmisítését; a Parlamentnek a felperes vagyoni kárának megtérítése céljából 144 000 euró, illetve nem vagyoni kárának megtérítése céljából 60 000 euró kártérítés megfizetésére történő kötelezését kéri.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az Európai Parlamentnek a panaszt elutasító 2014. augusztus 4‑i határozatával helybenhagyott 2014. április 2‑i határozatát annyiban, amennyiben abban az EUMSZ 266. cikkel ellentétesen a 2013. december 12‑i CH kontra Parlament ítélet (F‑129/12, EU:F:2013:203) végrehajtása keretében megtagadta 5686 euró kiegészítő összeg CH részére történő kifizetését. A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az Európai Parlamentnek a panaszt elutasító 2014. augusztus 4‑i határozatával helybenhagyott 2014. március 3‑i határozatát azon részében, amelyben az Európai Parlament a CH 2011. december 22‑i segítségnyújtás iránti kérelmét elutasító 2012. március 15‑i európai parlamenti határozatnak a 2013. december 12‑i CH kontra Parlament ítélet (F‑129/12, EU:F:2013:203) általi megsemmisítését követően nem rendelte el az állítólagos zaklatás tényállására vonatkozó közigazgatási vizsgálat megindítását, és ezáltal megsértette az EUMSZ 266. cikket. A Közszolgálati Törvényszék a megsemmisítés iránti kérelmeket ezt meghaladó részükben elutasítja. A Közszolgálati Törvényszék kötelezi az Európai Parlamentet, hogy fizessen CH részére 5686 euró összeget, és fizesse meg annak az Európai Központi Bank által a főbb refinanszírozási műveletekre alkalmazott kamatlábat két százalékponttal meghaladó kamatlábbal számított, 2014. július 1‑jétől – CH munkaviszonyának megszűnésétől – esedékes késedelmi kamatait. A Közszolgálati Törvényszék kötelezi az Európai Parlamentet, hogy fizessen CH részére 25 000 euró nem vagyoni kártérítést, és fizesse meg annak az Európai Központi Bank által a főbb refinanszírozási műveletekre alkalmazott kamatlábat két százalékponttal meghaladó kamatlábbal számított, 2014. augusztus 4‑től esedékes késedelmi kamatait. A Közszolgálati Törvényszék a kártérítési kérelmeket ezt meghaladó részükben elutasítja. Az Európai Parlament maga viseli saját költségeit és köteles viselni a CH részéről felmerült költségeket.
Összefoglaló
1. Tisztviselői kereset – Megsemmisítést kimondó ítélet – Joghatások – Végrehajtási intézkedések hozatalára vonatkozó kötelezettség – Az akkreditált parlamenti képviselőt elbocsátó határozat megsemmisítése – A fizetendő díjazás kiszámítása – A magánmunkáltató által kifizetett szabadságpénz – Megengedhetetlenség
(EUMSZ 266. cikk)
2. Tisztviselői kereset – Megsemmisítést kimondó ítélet – Joghatások – Végrehajtási intézkedések hozatalára vonatkozó kötelezettség – Az akkreditált parlamenti asszisztenst elbocsátó határozat megsemmisítése – A szakmai feladat ellátása alól szolgálati érdekből történő felmentés – Az állásához kapcsolódó munkaeszközöknek az érintett részére történő visszaszolgáltatására vonatkozó kötelezettség – Hiány
(EUMSZ 266. cikk)
3. Tisztviselői kereset – Megsemmisítést kimondó ítélet – Joghatások – Végrehajtási intézkedések hozatalára vonatkozó kötelezettség – Az adminisztráció mérlegelési jogköre – A segítségnyújtás iránti kérelemnek a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság általi, közigazgatási vizsgálat nélküli elutasítása – A kérelmező által bemutatott és az adminisztráció által ismert bizonyítékok figyelembe vétele – Megengedhetetlenség
(A tisztviselők személyzeti szabályzata, 12a. és 24. cikk)
4. Tisztviselői kereset – Kártérítési kereset – A megtámadott, a vagyoni kár megfelelő megtérítését nem biztosító aktus megsemmisítése – A felvétel esélye elvesztésének jóvátétele – Szempontok
(EUMSZ 340. cikk)
1. Az elbocsátásról szóló határozatnak az EUMSZ 266. cikke alapján történő, uniós bíróság általi megsemmisítést követően az alperes intézmény köteles megtenni az ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket az említett ítélet által megsemmisített, elbocsátásról szóló határozat meghozatalának időpontjából kiindulva. E tekintetben olyan érintett személyt illetően, aki akkreditált parlamenti asszisztensi szerződést kötött, azon jogi helyzet visszaállítása, amelyben ezen asszisztens a megsemmisített elbocsátó határozatot megelőzően volt, azzal járt, hogy meg kellett kapnia azt a különbözetet, amely azon díjazás, amelyre egyrészt akkor lett volna jogosult, amennyiben szolgálatban maradt volna és ténylegesen akkreditált parlamenti asszisztensként végzett volna tevékenységet, másrészt azon díjazás vagy munkanélküli‑támogatás között áll fenn, amelyben egyebekben ténylegesen részesült. Márpedig a magánmunkáltató által a kétszeres jövedelemszerzési időszak során – azaz a jogellenes elbocsátásnak időpontja és azon időpont közötti időszakban, amikortól az érintett magánmunkáltatójától már nem részesült díjazásban – díjazásként vagy jövedelempótló támogatás jogcímén kifizetett szabadságpénz összegének figyelembevétele olyan jövedelem figyelembevételét jelentené, amelyet ugyan előre kifizettek, de valójában utólag kellene levonni azt a felvett munkabérből, és amely így azon szabadságidőszak díjazásának minősül, amelyet a kétszeres jövedelemszerzési időszakon kívül vesznek ki, amelynek díjazását e szabadságpénz hivatott fedezni.
(lásd a 61., 62. és 65. pontot)
2. Az akkreditált parlamenti asszisztenst elbocsátó határozat megsemmisítését kimondó ítélet végrehajtására irányuló intézkedésként, továbbá mivel az akkreditált parlamenti asszisztenseknek – az általuk segítendő parlamenti képviselőkkel szemben fennálló bizalmi viszony által meghatározott és igazolt különös jogállásukra tekintettel – nem kell állandó állást betölteniük, az intézmény munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága úgy vélhette, hogy nem kell az érintettet ideiglenesen vagy állandó jelleggel valamelyik szervezeti egységében olyan álláshelyére beosztani, amely az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételeinek 2. cikke értelmében ideiglenes alkalmazottal vagy az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételeinek 3a. cikke értelmében szerződéses alkalmazottal is betölthető.
E tekintetben, noha az érintett intézmény szolgálatban lévő tisztviselői és egyéb alkalmazottai feladataik ellátásához általában jogosultak folyamatosan bejárni az intézmény helyiségeibe, és igazolvány formában különös belépési igazolást, valamint adott esetben az intézmény parkolójába való behajtásra jogosító matricát kapnak, amelyek számukra e jog gyakorlását lehetővé teszik, az akkreditált parlamenti asszisztensi feladatainak elvégzése alóli, munkaszerződésének hátralévő idejére szóló mentesítéséből kifolyólag az érintett intézmény nem volt köteles a megsemmisítést kimondó ítéletből közvetlenül következő végrehajtási intézkedésként visszaszolgáltatni a felperes által követelt igazolványt és matricát.
Ezenkívül ha az intézménynek lehetősége van arra, hogy tisztviselői és alkalmazottai számára lehetővé tegye, hogy azok munkaidőn túl is használhassák az infrastruktúráját, ideértve az informatikai rendszert is, a szolgálattal össze nem függő célra, az intézmény e lehetősége nem emelhető a tisztviselők és alkalmazottak személyzeti szabályzatból eredő jogainak szintjére, különösen olyan helyzetben nem, amelyben az érintettet szolgálati érdekből felmentették a szakmai feladatnak ellátása alól.
(lásd a 68., 70., 71. és 74. pontot)
3. A segítségnyújtási kötelezettség, különösen, ha zaklatásra hivatkoznak, magában foglalja többek között azt a kötelezettséget, hogy az adminisztráció alaposan, gyorsan és bizalmasan vizsgálja meg a zaklatásra vonatkozó panaszt, és tájékoztassa a panaszost a panaszát követően tett intézkedésekről. A megteendő intézkedéseket illetően az adminisztráció, az uniós bíróság felülvizsgálati jogköre mellett, a személyzeti szabályzat 24. cikkének végrehajtási intézkedései és eszközei tekintetében széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Az uniós bíróság felülvizsgálati jogköre kizárólag annak mérlegelésében áll, hogy az érintett intézmény észszerű korlátok között maradt‑e, és mérlegelési jogkörében nem nyilvánvalóan hibásan járt‑e.
Erre tekintettel zaklatással kapcsolatos ügyekben, ahol a megvádolt személy a Szerződésekben meghatározott választott tisztséget lát el, az intézmény általában csak akkor alkalmazhat zaklatási panasszal érintett személlyel szemben – akár felettese a feltételezett áldozatnak, akár nem – fegyelmi vagy egyéb szankciókat, ha az elrendelt eljárási intézkedések kétséget kizáróan igazolják a tisztviselő vagy alkalmazott által megvádolt személynek a szolgálat megfelelő működését vagy a feltételezett áldozat méltóságát és jó hírnevét sértő magatartását.
Így bár a közigazgatási vizsgálat megindítása nélkül elutasított segítségnyújtás iránti kérelemben megadott, valamint a megsemmisítést kimondó ítélet végrehajtására irányuló intézkedésekre vonatkozó kérelem kapcsán később kiderülő információk a személyzeti szabályzat 12a. cikkében foglalt feltételek teljesülése tekintetében súlyos kételyt ébresztő jeleknek minősülnek, a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat megsemmisítése következtében ismét benyújtották a segítségnyújtás iránti kérelmet a munkaszerződés megkötésére jogosult hatósághoz, melyet nem bíráltak el. Következésképpen a Parlament munkaszerződés megkötésére jogosult hatósága a megsemmisítést kimondó ítélet végrehajtására irányuló intézkedések keretében köteles volt e segítségnyújtás iránti kérelemnek megfelelően és gyorsan, többek között közigazgatási vizsgálat indításával eleget tenni, különösen úgy, hogy a Parlamentet semmi sem akadályozza abban, hogy a belső szabályzata 9. cikke (2) bekezdésére hivatkozással felhívja a parlamenti képviselőt a közigazgatási vizsgálat során történő együttműködésre, annak érdekében, hogy megvizsgálják a személyzeti szabályzat 12a. cikkébe ütköző magatartását, amelynek az érintett, állítása szerint, az áldozata volt.
(lásd a 86., 88–90., 93. és 94. pontot)
Hivatkozás:
Bíróság: 1989. november 9‑i Katsoufros kontra Bíróság ítélet, 55/88, EU:C:1989:409, 16. pont;
Elsőfokú Bíróság: 1996. február 28‑i Dimitriadis kontra Számvevőszék ítélet, T‑294/94, EU:T:1996:24, 39. pont; 1998. szeptember 15‑i Haas és társai kontra Bizottság ítélet, T‑3/96, EU:T:1998:202, 54. pont; 2005. május 4‑i Schmit kontra Bizottság ítélet, T‑144/03, EU:T:2005:158, 98. és 108. pont; 2007. október 25‑i Lo Giudice kontra Bizotság ítélet, T‑154/05, EU:T:2007:322, 137. pont;
Közszolgálati Törvényszék: 2008. november 27‑i Klug kontra EMEA ítélet, F‑35/07, EU:F:2008:150, 74. pont; 2013. szeptember 16‑i Faita kontra EGSZB ítélet, F‑92/11, EU:F:2013:130, 98. pont; 2015. március 26‑i CN kontra Parlament ítélet, F‑26/14, EU:F:2015:22, 56. pont; 2015. március 26‑i CW kontra Parlament ítélet, F‑124/13, EU:F:2015:23, 38., 39. és 143. pont, az ítélettel szemben T‑309/15. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt.
4. Az esély elvesztéséből eredő vagyoni kár megtérítése iránti kérelem keretében egyrészt az elvesztett esélynek valódinak, másrészt az esély elvesztésének véglegesnek kell lennie. Így az okozati összefüggés kellően bizonyos, ha az Unió valamely intézménye által elkövetett jogsértés valamely személyt nem szükségszerűen a felvételtől, mivel az az érintett soha nem tudná bizonyítani, hogy az bekövetkezett, hanem a tisztviselőként vagy alkalmazottként való felvétel komoly esélyétől biztosan megfosztott, amely az érdekelt számára jövedelemkiesés formájában megjelenő vagyoni kárt eredményez.
Az olyan esetben, mint az akkreditált parlamenti asszisztens esete, amelyben egyértelmű, hogy a felvétele, munkaviszonyának esetleges folytatása vagy munkaszerződésének meghosszabbítása definíció szerint az általa segített parlamenti képviselőhöz fűződő bizalmi viszony függvénye, a parlamenti képviselő szolgálatában álló akkreditált parlamenti asszisztens nem veheti biztosra, hogy alkalmazásba veszik valamely másik parlamenti képviselő segítése céljából, illetve nem lehet benne biztos, hogy felvételét követően ugyanazon parlamenti képviselő újraválasztása esetén továbbra is szolgálatában tartja. Az újonnan megválasztott parlamenti képviselő általi felvételnek a munkaeszközök késedelmes rendelkezésre bocsátása miatti lecsökkent esélyét illetően kiemelendő, hogy noha e szempontok könnyíthetik a kapcsolatfelvételt, egyáltalán nem jelentenek sem állást vagy álláshoz való hozzáférést, sem arra vonatkozó biztosítékot. Nem minősíthetők tehát spekulatív módon a felvétel tényleges és határozott esélyét megalapozó tényezőknek.
(lásd a 109–112. pontot)
Hivatkozás:
Bíróság: 2008. február 21‑i Bizottság kontra Girardot ítélet, C‑348/06 P, EU:C:2008:107, 54. pont;
Elsőfokú Bíróság: 2004. október 5‑i Eagle és társai kontra Bizottság ítélet, T‑144/02, EU:T:2004:290, 165. pont; 2006. június 6‑i Girardot kontra Bizottság ítélet, T‑10/02, EU:T:2006:148, 96. pont;
Közszolgálati Törvényszék: 2011. július 5‑i V kontra Parlament ítélet, F‑46/09, EU:F:2011:101, 159. pont; 2013. október 17‑i BF kontra Számvevőszék ítélet, F‑69/11, EU:F:2013:151, 73. pont; 2015. május 19‑i Brune kontra Bizottság ítélet F‑59/14, EU:F:2015:50, 76. pont.