C‑219/17. sz. ügy
Silvio Berlusconi
és
Finanziaria d’investimento Fininvest SpA (Fininvest)
kontra
Banca d’Italia
és
Istituto per la Vigilanza Sulle Assicurazioni (IVASS)
(a Consiglio di Stato [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Jogszabályok közelítése – A hitelintézetek prudenciális felügyelete – Befolyásoló részesedésszerzés valamely hitelintézetben – A 2013/36/EU irányelv, valamint az 1024/2013/EU és a 468/2014/EU rendelet által szabályozott eljárás – Összetett közigazgatási eljárás – Az Európai Központi Bank (EKB) kizárólagos döntéshozatali jogköre – Az illetékes nemzeti hatóság által hozott előkészítő aktusokkal szemben benyújtott jogorvoslat – Valamely nemzeti határozat anyagi jogerejének megsértésére vonatkozó állítás”
Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2018. december 19.
1. Megsemmisítés iránti kereset – Az uniós bíróság hatásköre – Összetett közigazgatási eljárásba illeszkedő nemzeti jogi aktus jogszerűségének vizsgálata – Az uniós intézmény által az eljárás által eredményezett uniós jogi aktus meghozatala során élvezett mérlegelési mozgástér figyelembevétele
(EUMSZ 263. cikk)
2. Gazdaság‑ és monetáris politika – Gazdaságpolitika – Az uniós pénzügyi ágazat felügyelete – Egységes Felügyeleti Mechanizmus – Hitelintézetek prudenciális felügyelete – Befolyásoló részesedésszerzés valamely hitelintézetben – A nemzeti hatóságok általi értékelés – Az Európai Központi Bank nemzeti javaslat alapján meghozott határozata – A nemzeti bíróság hatásköre a javaslat felülvizsgálatára – Hiány – A valamely nemzeti határozathoz fűződő jogerő állítólagos megsértésére való hivatkozás – Hatás hiánya
(EUMSZ 263. cikk; 1024/2013 tanácsi rendelet, 15. cikk; 468/2014 európai központi banki rendelet, 85–87. cikk; 2013/36 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 22. és 23. cikk)
1. Lásd a határozat szövegét.
(lásd: 43–46. pont)
2. Az EUMSZ 263. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a nemzeti bíróságok jogszerűségi vizsgálatot végeznek az illetékes nemzeti hatóságok által olyan eljárás keretében hozott eljárást megindító, előkészítő és nem kötelező erejű javaslatot tartalmazó aktusok tekintetében, amelyet a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i európai parlamenti és tanácsi 2013/36/EU irányelv 22. és 23. cikke, az Európai Központi Banknak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló, 2013. október 15‑i 1024/2013/EU tanácsi rendelet 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 15. cikke, valamint az Egységes Felügyeleti Mechanizmuson belül az Európai Központi Bank és az illetékes nemzeti hatóságok, valamint a kijelölt nemzeti hatóságok közötti együttműködési keretrendszer létrehozásáról szóló, 2014. április 16‑i 468/2014/EU európai központi banki rendelet (SSM‑keretrendelet) 85–87. cikke szabályoz. E tekintetben nincs jelentősége azon körülménynek, hogy a nemzeti bírósághoz semmisség megállapítása iránti különös keresettel fordultak valamely nemzeti bírósági határozat anyagi jogerejének állítólagos megsértése miatt.
E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy amikor az uniós jogalkotó olyan közigazgatási eljárás mellett dönt, amelynek keretében a nemzeti hatóságok olyan aktusokat fogadnak el, amelyek előkészítik valamely uniós intézmény azon végleges határozatát, amely joghatásokat vált ki, és sérelmet okozhat, e jogalkotó ezen intézmény és e nemzeti hatóságok között egy olyan sajátos együttműködési mechanizmust kíván létrehozni, amely az uniós intézmény kizárólagos döntéshozatali hatáskörén alapul. Márpedig az ilyen döntéshozatali eljárás hatékonysága szükségképpen egyetlen bírósági felülvizsgálatot feltételez, amelyet egyedül az uniós bíróságok végeznek el, és csak azt követően, ha az uniós intézmény már meghozta a közigazgatási eljárást befejező határozatát, amely az egyedüli határozat, amely olyan kötelező joghatásokat válthat ki, amelyek a felperes érdekeit érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét.
Következésképpen meg kell állapítani, hogy egyedül az uniós bíróságnak van hatásköre annak – közbenső kérdésként való – megítélésére, hogy érintik‑e a 2016. október 25‑i EKB határozat jogszerűségét azok az esetleges hibák, amelyek az olasz nemzeti bank által e határozat előkészítése céljából elfogadott aktusok jogszerűsége kapcsán felmerülnek. Ez a hatáskör kizár minden nemzeti bírósági hatáskört ezen aktusok vonatkozásában, anélkül hogy e tekintetben érdemben releváns lenne az a körülmény, hogy valamely nemzeti bírósághoz olyan keresettel fordulnak, mint az azione di ottemperanza. Ez utóbbi tekintetben, amint a Bizottság is hangsúlyozta, sem azzal a kizárólagos hatáskörrel, amellyel az EKB rendelkezik annak eldöntésére, hogy engedélyezi vagy nem engedélyezi a befolyásoló részesedésszerzést valamely hitelintézetben, sem pedig az ezzel párhuzamos kizárólagos hatáskörrel, amely az uniós bíróságokat illeti arra nézve, hogy megvizsgálják egy ilyen határozat érvényességét, és – közbenső kérdésként – megítéljék, hogy a nemzeti előkészítő aktusokban vannak‑e olyan hibák, amelyek érintik az EKB határozat érvényességét, nem egyeztethető össze az, hogy valamely nemzeti bíróság elbírálhasson egy olyan keresetet, amely annak vitatására irányul, hogy egy ilyen aktus összhangban van‑e az anyagi jogerő elvére vonatkozó nemzeti rendelkezéssel (lásd analógia útján: 2007. július 18‑i Lucchini ítélet, C‑119/05, EU:C:2007:434, 62. és 63. pont).
(lásd: 48., 49., 57–59. pont és a rendelkező rész)