C‑566/15. sz. ügy

Konrad Erzberger

kontra

TUI AG

(a Kammergericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – A munkavállalók szabad mozgása – A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve – A munkavállalói képviselők valamely társaság felügyelőbizottságába történő választása – Az aktív és passzív választójogot kizárólag a belföldi telephelyek munkavállalóira korlátozó nemzeti szabályozás”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2017. július 18.

Személyek szabad mozgása – Munkavállalók – Egyenlő bánásmód – Valamely csoportnak valamely tagállam területén található leányvállalata által foglalkoztatott munkavállalók – A munkavállalói képviselőknek e csoport említett tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalata felügyelőbizottságába történő választása tekintetében meglévő aktív és passzív választójog, valamint az a jog, hogy e testületben képviselői tisztséget lássanak el, illetve továbbra is ellássák azt – Nemzeti szabályozás, amely e munkavállalókat megfosztja az említett jogoktól, amikor ugyanezen csoport más tagállam területén székhellyel rendelkező leányvállalata veszi fel őket – Megengedhetőség

(EUMSZ 45. cikk)

Az EUMSZ 45. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint amilyenről az alapügyben szó van, amelynek értelmében valamely csoportnak az említett tagállam területén található telephelyein foglalkoztatott munkavállalókat a munkavállalói képviselőknek e csoport – az említett tagállamban székhellyel rendelkező – anyavállalata felügyelőbizottságába történő választása tekintetében megfosztják az aktív és passzív választójogtól, valamint adott esetben attól a jogtól, hogy e testületben képviselői tisztséget lássanak el, illetve továbbra is ellássák azt, amennyiben e munkavállalók az ilyen telephelyen lévő munkahelyüket elhagyják és ugyanezen csoport más tagállam területén székhellyel rendelkező leányvállalata foglalkoztatja őket.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a Szerződés személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseinek összessége annak megkönnyítését szolgálja, hogy az uniós polgárok az Unió egész területén bármilyen kereső tevékenységet folytathassanak, és azzal ellentétesek az olyan intézkedések, amelyek ezeket az uniós polgárokat hátrányosan érinthetik, amennyiben a származási tagállamuktól eltérő tagállam területén kívánnak tevékenységet folytatni. Ebben az összefüggésben a tagállamok állampolgárait megilleti különösen az a közvetlenül a Szerződésből eredő jog, hogy származási tagállamukat elhagyva másik tagállam területén tartózkodjanak abból a célból, hogy ott tevékenységet folytassanak. Következésképpen az EUMSZ 45. cikkel ellentétes bármely olyan nemzeti intézkedés, amely alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye az e cikk által biztosított alapvető szabadságnak az uniós polgárok általi gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2008. április 1‑jei Gouvernement de la Communauté française és gouvernement wallon ítélet, C‑212/06, EU:C:2008:178, 44. és 45. pont; 2011. március 10‑i Casteels ítélet,C‑379/09, EU:C:2011:131, 21. és 22. pont).

Ugyanakkor az Unió elsődleges joga nem garantálhatja a munkavállaló számára, hogy a származási tagállamától eltérő tagállamba történő áttelepülés szociális szempontból semleges lesz, mivel a tagállamok szociális biztonsági rendszerei és jogszabályai közötti eltérésekre tekintettel az ilyen áttelepülés a szociális védelem terén az esettől függően lehet kisebb vagy nagyobb mértékben előnyös vagy hátrányos az ily módon érintett személy számára (lásd analógia útján: 2007. április 26‑i Alevizos ítélet, C‑392/05, EU:C:2007:251, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. július 13‑i Pöpperl ítélet, C‑187/15, EU:C:2016:550, 24. pont).

E tekintetben hozzá kell tenni, hogy amennyiben az adott területen nincsenek uniós szintű harmonizációs vagy koordinációs intézkedések, a tagállamok főszabály szerint szabadon határozzák meg a jogszabályaik hatályára vonatkozó kapcsolóelveket, feltéve hogy ezen elvek objektívak és mentesek a hátrányos megkülönböztetéstől.

E vonatkozásban az uniós jog nem képezi akadályát annak, hogy a munkavállalóknak a valamely nemzeti jog szerinti társaság irányító vagy felügyeleti szervében való képviselete és kollektív érdekvédelme terén – amely területre vonatkozóan uniós szinten a mai napig nem létezik harmonizáció, de még koordináció sem – valamely tagállam előírja, hogy az általa elfogadott szabályok csak a területén található telephelyek munkavállalóira legyenek alkalmazhatók, mint ahogy az is megengedett a tagállamok számára, hogy saját nemzeti szabályaik alkalmazása céljából egyéb kapcsolóelvet alkalmazzanak.

(vö. 33., 34., 36., 37., 41. pont és a rendelkező rész)