A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2018. október 17.(*)(i)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2201/2003/EK rendelet – A 8. cikk (1) bekezdése – Szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóság – A »gyermek szokásos tartózkodási helye« fogalma – Fizikai jelenlétre vonatkozó követelmény – Az anya és a gyermek harmadik államban, az anya akarata ellenére történő visszatartása – Az anya és a gyermek alapvető jogainak megsértése”
A C‑393/18. PPU. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a High Court of Justice (England and Wales), Family Division (felsőbíróság [Anglia és Wales], családjogi kollégium, Egyesült Királyság) a Bírósághoz 2018. június 14‑én érkezett, 2018. június 6‑i határozatával terjesztett elő az
UD
és
XB
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: R. Silva de Lapuerta elnökhelyettes, az első tanács elnökeként eljárva, J.‑C. Bonichot, E. Regan (előadó), C. G. Fernlund és S. Rodin bírák,
főtanácsnok: H. Saugmandsgaard Øe,
hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,
tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság 2018. június 6‑i, a Bírósághoz 2018. június 14‑én érkezett kérelmére, miszerint az előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének megfelelően sürgősségi eljárásban bírálják el,
tekintettel az első tanács e kérelemnek helyt adó 2018. július 5‑i határozatára,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2018. szeptember 7‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– UD képviseletében C. Hames QC, B. Jubb barrister, J. Patel és M. Hussain solicitors,
– XB képviseletében T. Gupta QC és J. Renton barrister, valamint J. Stebbing solicitor,
– az Egyesült Királyság kormánya képviseletében S. Brandon, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Gration barrister,
– a cseh kormány képviseletében M. Smolek és A. Kasalická, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2018. szeptember 20‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.; helyesbítések: HL 2013. L 82., 63. o.; HL 2018. L 33., 5. o.) 8. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet egy 2017. február 2‑án Bangladesben született gyermek (a továbbiakban: gyermek) édesanyja, UD, és édesapja, XB között folyamatban lévő jogvitában, az UD által annak elrendelése iránt benyújtott kérelmek tárgyában terjesztették elő, hogy egyrészt az említett gyermeket helyezzék a kérdést előterjesztő bíróság védelme alá, másrészt UD a gyermekkel együtt a kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárásban való részvétel céljából térjen vissza az Egyesült Királyságba.
Jogi háttér
3 A 2201/2003 rendelet (1) és (12) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„(1) Az Európai [Unió] célul tűzte ki egy szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtését, ahol biztosított a személyek szabad mozgása. E célból [az Uniónak] egyebek között olyan intézkedéseket kell elfogadnia a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén, amelyek a belső piac megfelelő működéséhez szükségesek.
[…]
(12) Ezen rendeletben megállapított szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság jogalapját a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevételével [helyesen: A szülői felelősségre vonatkozó ügyekben az e rendeletben megállapított joghatósági szabályokat a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételével] alakítják ki, különösen a fizikai közelség alapján. Ez azt jelenti, hogy a joghatóságot mindenekelőtt a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam szerint kell megállapítani, kivéve azokat a bizonyos eseteket, amikor megváltozik a gyermek tartózkodási helye [helyesen: kivéve a gyermek tartózkodási helye megváltozásának bizonyos eseteit], vagy ha a szülői felelősséget gyakorlók között megállapodás jön létre.”
4 E rendelet „Hatály” című 1. cikke határozza meg azokat a polgári ügyeket, amelyekben ezt a rendeletet alkalmazni kell, illetve amelyekben nem alkalmazható.
5 Az említett rendelet „Fogalommeghatározások” című 2. cikkének szövege a következő:
„E rendelet alkalmazásában:
[…]
4. »határozat«: a házasság felbontása, a különválás vagy a házasság érvénytelenítése, valamint szülői felelősségre vonatkozó határozat, amelyet egy tagállam bírósága mond ki, függetlenül a határozat elnevezésétől, ideértve az ítéletet vagy végzést;
[…]”
6 Ugyanezen rendelet „Joghatóság” című II. fejezete a „Szülői felelősség” című 2. szakaszában tartalmazza az „Általános joghatóság” című 8. cikket, amelynek (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megkeresésekor [helyesen: a bírósághoz fordulás időpontjában] az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.”
7 A 2201/2003 rendelet „A gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti joghatóság fennmaradása” című 9. cikke értelmében:
„(1) Amennyiben egy gyermek jogszerűen az egyik tagállamból egy másikba költözik és ott új szokásos tartózkodási helyet szerez, a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságai a 8. cikk kivételével fenntartják joghatóságukat a költözést követő három hónapos időtartamig abból a célból, hogy módosítsák a gyermek elköltözése előtt az említett tagállamban kibocsátott, láthatási jogokról meghozott határozatot, amennyiben a láthatási jogokról szóló határozat szerinti láthatási jogok jogosultjának szokásos tartózkodási helye továbbra is a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban található.
[…]”
8 E rendelet „Joghatóság a gyermek jogellenes elvitele esetében” című 10. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
„A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében azon tagállam bíróságai, amelyben az elvitelt [helyesen: a jogellenes elvitelt] vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, mindaddig megtartják joghatóságukat, amíg a gyermek másik tagállamban szokásos tartózkodási helyet nem szerez […]”
9 Az említett rendelet 12. cikke pontosítja annak feltételeit, amelyek mellett a rendelet alapján joghatóságról való megállapodásra kerülhet sor.
10 Az említett rendeletnek „A gyermek jelenléte szerinti joghatóság” című 13. cikke az (1) bekezdésében a következőket mondja ki:
„Amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg, és a 12. cikk alapján nem határozható meg a joghatóság, annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek jelen van.”
11 A 2201/2003 rendelet „Fennmaradó joghatóság” című 14. cikkének szövege a következő:
„Amennyiben egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal a 8–13. cikk alapján, a joghatóságot minden tagállamban az adott állam joga határozza meg.”
12 A rendeletnek az „Áttétel az ügy tárgyalására alkalmasabb bírósághoz” című 15. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:
„Kivételes esetben, és ha ez a gyermek alapvető érdekének [helyesen: mindenek felett álló érdekének] megfelel, valamely tagállamnak az érdemi ügyet [helyesen: az ügy érdemét] illetően joghatósággal rendelkező bíróságai, amennyiben úgy ítélik meg, hogy egy másik tagállam, amelyhez a gyermeket szoros kötelék fűzi [helyesen: egy másik tagállam bírósága, amely tagállamhoz a gyermeket különös kötelék fűzi], alkalmasabb az ügy vagy annak egy meghatározott része tárgyalására [helyesen: elbírálására]:
a) felfüggeszthetik az adott ügyet vagy annak egy részét, és felkérhetik a feleket arra, hogy terjesszenek kérelmet az említett másik tagállam bírósága elé a (4) bekezdéssel összhangban [helyesen: felfüggeszthetik a döntéshozatalt az adott ügy vagy annak egy része tekintetében és felhívhatják a feleket arra, hogy terjesszenek kérelmet az említett másik tagállam bírósága elé a (4) bekezdéssel összhangban]; vagy
b) felkérhetik egy másik tagállam bíróságát arra, hogy vállalja a joghatóságot az (5) bekezdéssel összhangban.”
13 E rendeletnek „A határozat elismerése” című 21. cikke (1) bekezdésében a következőket írja elő:
„A valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás előírása nélkül elismerik.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
14 Az alapeljárás felperese, a gyermek édesanyja (a továbbiakban: anya) bangladesi állampolgár, aki 2013‑ban Bangladesben házasságra lépett az alapeljárás alperesével, aki brit állampolgár és a gyermek édesapja (a továbbiakban: apa).
15 2016 júniusában vagy júliusában az anya az Egyesült Királyságban telepedett le, hogy ott az apával éljen. Az anyának a United Kingdom Home Office (az Egyesült Királyság belügyminisztériuma) külföldi házastársnak szóló vízumot állított ki, amely 2016. július 1‑jétől 2019. április 1‑jéig érvényes.
16 2016 decemberében az apa és az anya Bangladesbe utaztak. Ekkor az anya terhessége előrehaladott állapotban volt. 2017. február 2‑án a gyermek megszületett Bangladesben. A gyermek ettől az időponttól kezdve ott is maradt, így még soha nem tartózkodott az Egyesült Királyságban.
17 2018. január elején az apa az anya nélkül tért vissza az Egyesült Királyságba.
18 2018. március 20‑án az anya arra irányuló keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, hogy a gyermeket helyezze e bíróság védelme alá, és rendelje el az ő és a gyermek Egyesült Királyságba való visszatérését, hogy részt vehessenek az említett bíróság előtti eljárásban. Az anya azt állítja, hogy e bíróság rendelkezik joghatósággal az alapügy elbírálására. E tekintetben az anya többek között arra hivatkozik, hogy a kérdést előterjesztő bírósághoz való fordulása időpontjában a gyermek szokásos tartózkodási helye az Egyesült Királyságban volt. Az apa ezzel szemben vitatja az említett bíróság arra vonatkozó joghatóságát, hogy a gyermeket illetően bármilyen határozatot hozzon.
19 A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy az alapeljárás keretében nem tett megállapításokat a tényállásra vonatkozóan, mivel álláspontja szerint először azt kell eldönteni, hogy van‑e joghatósága a gyermekre vonatkozóan határozatot hozni. E kérdést illetően az említett bíróság azon a véleményen van, hogy első lépésként azt kell megítélnie, hogy a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében a gyermek szokásos tartózkodási helye az Egyesült Királyságban van‑e. Csak második lépésként kell ezen bíróságnak megvizsgálnia, hogy az alapügy vizsgálatára vonatkozóan rendelkezik‑e másik joghatósági okkal.
20 A kérdést előterjesztő bíróság szerint a „szokásos tartózkodási hely” 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében foglalt fogalmának az alapeljárás keretében történő értelmezése olyan kérdéseket vet fel, amelyeket a Bíróság még nem vizsgált, így például azt, hogy a fizikai jelenlét alkotóelemét képezi‑e ennek a fogalomnak. Egyébiránt az apa által állítólagosan az anya sérelmére gyakorolt kényszerítés következtében az anya egy harmadik államban szülte meg gyermekét. Az apa ezzel kapcsolatos magatartása valószínűleg az anya, illetve a gyermek jogainak sérelmét okozta. Az anya által képviselt álláspont ezért azt a másodlagos kérdést veti fel, hogy az említett fogalomra kihatással vannak‑e a gyermek harmadik államban való megszületését övező körülmények, különösen az anyának az apa által kényszerítéssel történt, ezen államban való jogellenes tartása, miközben a szülői felelősség gyakorlóinak egyáltalán nem áll szándékában az említett államban közösen tartózkodni.
21 E körülmények között a High Court of Justice (England and Wales), Family Division (legfelsőbb bíróság [Anglia és Wales], családjogi kollégium, Egyesült Királyság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) A gyermek valamely államban való fizikai jelenléte lényegi eleme‑e a 2201/2003 rendelet 8. cikke értelmében vett szokásos tartózkodási helynek?
2) Olyan körülmények között, amikor mindkét szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, az, hogy az apa az anyát csalárd módon rávette arra, hogy másik államba menjen, és ezt követően őt jogellenesen, kényszerítéssel vagy más jogellenes cselekménnyel ott tartotta ebben a másik államban, ami azt eredményezte, hogy az anya kényszerűen e másik államban szülte meg gyermekét, hatással van‑e az első kérdésre adandó válaszra olyan körülmények esetén, amikor [az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény] 3. és 5. cikke szerint vagy más módon sérülhettek az anya vagy a gyermek [jogai]?”
A sürgősségi eljárásról
22 A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.
23 Kérelmének alátámasztására e bíróság rámutatott, hogy az alapeljárás egy igen fiatal, az előzetes döntéshozatalra utalás időpontjában egyéves és két hónapos gyermeket érint, és az eljárás lefolytatásának bármely késedelme a gyermek mindenek felett álló érdekének sérelmével járhat.
24 A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül ismertette, hogy az anya – az apa által vitatott – állításai szerint az anyát jelenleg jogellenesen, az apa által kényszerítve egy bangladesi faluban tartják fogva, ahol nincs gáz, villany, tiszta víz, semmilyen jövedelmet nem kap, és a közösség megbélyegzi őt azért, mert az apától különvált. E bíróság kifejti, hogy amennyiben a joghatósága megállapítást nyer, és az apa megsértette az anya és a gyermek jogait, a lehető leggyorsabban el kell járnia, és adott esetben olyan intézkedéseket kell elfogadnia, amelyek a gyermek érdeke védelmének biztosításához szükségesek.
25 E tekintetben meg kell állapítani először is azt, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalás a 2201/2003 rendelet értelmezésére vonatkozik, amely különösen az EK 61. cikk c) pontja – jelenleg EUMSZ 67. cikk – alapján került elfogadásra, amely cikk az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címe alatt található, következésképpen ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az eljárási szabályzat 107. cikkében meghatározott sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazási körébe tartozik (2014. október 9‑i C ítélet, C‑376/14 PPU, EU:C:2014:2268, 34. pont; 2015. január 9‑i RG ítélet, C‑498/14 PPU, EU:C:2015:3, 36. pont; 2015. november 19‑i P ítélet, C‑455/15 PPU, EU:C:2015:763, 31. pont).
26 Másodszor, a sürgősség kritériumával kapcsolatban az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az következik, hogy amennyiben az apa valóban kényszerítette az anyát, akkor a gyermek testi‑lelki egészsége jelenleg nagy fokú veszélynek van kitéve. Ilyen esetben a gyermekre vonatkozó bírósági határozatok meghozatalának bármely késedelme a jelenlegi helyzet fennállásának meghosszabbodását jelentené, és így komoly, sőt helyrehozhatatlan kárt okozhat a gyermek fejlődésében. Az Egyesült Királyságba történő esetleges visszatérés esetén ez a késedelem azt a kockázatot is magában hordozná, hogy sérül a gyermeknek az új családi és társadalmi környezetébe való beilleszkedése.
27 Ezenkívül az alapügyben nagyon kicsi gyermekről van szó, és így a fejlődése szempontjából különösen érzékeny szakaszban van.
28 A fentiekre tekintettel a Bíróság első tanácsa 2018. július 5‑én az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalást sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
A Bíróság hatásköréről
29 Jóllehet az Egyesült Királyság kormánya hivatalosan elfogadhatatlansági kifogást emel a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel szemben, az észrevételeiből az következik, hogy e kormány valójában a Bíróságnak a feltett kérdések megválaszolására irányuló hatáskörét vitatja, mivel a jelen ügy egy tagállam – a jelen esetben Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága – és egy harmadik állam – nevezetesen a Bangladesi Népi Köztársaság – között felmerülő, lehetséges joghatósági kollízióra vonatkozik.
30 E kormány konkrétan úgy érvel, hogy a 2201/2003 rendelet elfogadásának alapjául szolgáló EK 61. cikk c) pontjára és EK 67. cikk (1) bekezdésére tekintettel e rendelet csak az Unión belüli határokon átnyúló helyzetekre alkalmazandó. Az egyik tagállamot és egy harmadik államot érintő, határokon átnyúló tényállások esetén, mint amilyen az alapügy tárgyát is képezi, a nemzeti jogot kell alkalmazni.
31 E tekintetben először is a 2201/2003 rendelet releváns rendelkezéseinek szövegével kapcsolatban azt kell megjegyezni, hogy e rendeletnek a hatályát megállapító 1. cikke úgy határozza meg azokat a polgári ügyeket, amelyekben az említett rendeletet alkalmazni kell, illetve amelyekben nem alkalmazható, hogy a rendelet területi hatályát illetően nem utal semmifajta korlátozásra.
32 Magát a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését illetően megállapítható, hogy e rendelkezés azt írja elő, hogy egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek az olyan, gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bírósághoz fordulás időpontjában az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. E rendelkezésben tehát nem található utalás arra, hogy az e cikkben foglalt, szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekre vonatkozó általános joghatósági szabály alkalmazásának feltétele több tagállamot érintő jogviszony fennállása lenne.
33 Ebből az következik – ahogyan a főtanácsnok indítványának 23. és 25. pontjában megállapítja –, hogy ellentétben a 2201/2003 rendelet egyes, joghatóságra vonatkozó rendelkezéseivel, így például 9., 10. és 15. cikkével, amelyek szövege szükségszerűen magában foglalja azt, hogy az alkalmazásuk a több tagállam bíróságai között felmerülő, lehetséges joghatósági kollízió függvénye, az említett rendelet 8. cikke (1) bekezdésének szövegéből nem következik, hogy e rendelkezés kizárólag az ilyen kollízióra irányuló jogvitákra korlátozódna.
34 E tekintetben a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése a rendelet elismerési és végrehajtási szabályaitól is különbözik.
35 Ezekkel kapcsolatban a Bíróság korábban már kimondta, hogy nyilvánvalóan nem rendelkezik hatáskörrel egy harmadik államban meghozott, házasság felbontásáról szóló határozat elismerésére, és többek között azt is megjegyzi, hogy a 2201/2003 rendelet 2. cikke 4. pontjának és 21. cikke (1) bekezdésének megfelelően e rendelet a tagállami bíróságok által hozott határozatok elismerésére korlátozódik (2016. május 12‑i Sahyouni‑végzés, C‑281/15, EU:C:2016:343, 21., 22. és 33. pont).
36 Márpedig a 2201/2003 rendeletnek a bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályaival ellentétben e rendelet – ahogyan ez a jelen ítéletnek különösen a 32. és 33. pontjából is következik – nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kifejezetten korlátozná az említett rendeletben foglalt összes joghatósági szabály területi hatályát.
37 Másodszor, a 2201/2003 rendelet célját illetően a rendelet (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a rendelet a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló, a személyek szabad mozgását biztosító térség megteremtésére irányuló uniós cél elérését kívánja elősegíteni. E célból az Uniónak egyebek között olyan intézkedéseket kell elfogadnia a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén, amelyek a belső piac megfelelő működéséhez szükségesek.
38 A 2201/2003 rendelet egyik jogi alapját képező EK 61. cikk c) pontja és az EK 65. cikk (jelenleg az EUMSZ 67. cikk (3) bekezdése és EUMSZ 81. cikk) alapján ugyanis az Unió a határokon átnyúló vonatkozású polgári ügyekkel összefüggő igazságügyi együttműködés terén intézkedéseket hoz, amennyiben ez a belső piac megfelelő működéséhez szükséges.
39 Márpedig ellentétben azzal, amit az Egyesült Királyság kormánya lényegében állít, az ilyen megfontolások nem eredményezhetik azt, hogy a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében foglalt joghatósági szabályra úgy kelljen tekinteni, mint amely csak a tagállami bíróságok közötti viszonyokat érintő jogvitákra alkalmazandó.
40 Így a 2201/2003 rendeletben foglalt egységes joghatósági szabályokat nem kizárólag a belső piac működésével tényleges és elégséges kapcsolatot mutató, meghatározásánál fogva több tagállamot érintő helyzetekben kell alkalmazni. A joghatósági szabályok e rendelet általi egységesítésének ugyanis bizonyosan az a célja, hogy a belső piac működésének az e tárgyban fennálló nemzeti jogszabályok különbözőségéből adódó akadályait megszüntesse (lásd analógia útján, az új tagállamoknak az alábbi egyezményhez való csatlakozásáról szóló későbbi egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezménnyel [HL 1972. L 299., 32. o.] kapcsolatban: 2005. március 1‑jei Owusu ítélet, C‑281/02, EU:C:2005:120, 34. pont).
41 A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános joghatósági szabályt az egy tagállam és egy harmadik ország bíróságai közötti viszonyokat érintő jogvitákra is lehet alkalmazni, nem csak a több tagállamhoz tartozó bíróságok közötti viszonyokra.
42 A Bíróság ezért hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekre választ adjon.
Az ügy érdeméről
43 A kérdést előterjesztő bíróság együttesen vizsgálandó kérdései lényegében arra irányulnak, hogy a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a gyermeknek fizikailag jelen kell lennie valamely tagállamban ahhoz, hogy olyannak lehessen tekinteni, mint aki e rendelkezés értelmében az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. E bíróság azt is kérdezi, hogy e tekintetben relevánsak‑e az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló körülmények – feltéve hogy bizonyítást nyernek –, így egyrészt az, hogy az apa által az anya sérelmére gyakorolt kényszerítés következtében az anya egy harmadik államban szülte meg gyermeküket, és annak születése óta a gyermekkel együtt ott tartózkodik, másrészt hogy az anya, illetve a gyermek alapvető jogai sérültek.
44 Az apa és az Európai Bizottság azt állítja, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye nem lehet olyan tagállamban, amelyben a gyermek fizikailag sohasem volt jelen, míg az anya, az Egyesült Királyság kormánya és a cseh kormány azon az állásponton van, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló körülmények indokolhatják azt, hogy a gyermeket úgy kell tekinteni, mint aki az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.
45 E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 2201/2003 rendelet nem határozza meg a „szokásos tartózkodási hely” fogalmát. A „szokásos” melléknév használata csupán azt jelzi, hogy a tartózkodásnak bizonyos fokú állandóságot vagy rendszerességet kell elérnie (2010. december 22‑i Mercredi ítélet, C‑497/10 PPU, EU:C:2010:829, 44. pont).
46 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállamok jogára kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést a rendelkezés összefüggéseire és a kérdéses szabályozás céljára tekintettel, önállóan és egységesen kell értelmezni az egész Unióban (2010. december 22‑i Mercredi ítélet, C‑497/10 PPU, EU:C:2010:829, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 A „szokásos tartózkodási hely” fogalma a 2201/2003 rendelet olyan cikkeiben szerepel, amelyek nem tartalmaznak kifejezett utalást a tagállamok jogára. Ezt a fogalmat tehát a rendeletben foglalt rendelkezések hátterét képező összefüggésekre és a rendelettel elérni kívánt célra tekintettel kell meghatározni (lásd ebben az értelemben: 2010. december 22‑i Mercredi ítélet, C‑497/10 PPU, EU:C:2010:829, 46. pont).
48 E tekintetben a 2201/2003 rendelet (12) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a rendelet kidolgozásának célja az volt, hogy megfeleljen a gyermek mindenek felett álló érdekének, és ennek érdekében a fizikai közelség kritériumát részesíti előnyben. A jogalkotó úgy ítélte meg ugyanis, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyéhez földrajzilag közel lévő bíróság van a legmegfelelőbb helyzetben ahhoz, hogy mérlegelje a gyermek érdekében hozandó intézkedéseket. E preambulumbekezdés értelmében tehát a joghatóságot mindenekelőtt a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam szerint kell megállapítani, kivéve a gyermek tartózkodási helye megváltozásának bizonyos eseteit, vagy ha a szülői felelősséget gyakorlók másként állapodnak meg (2017. február 15‑i W és V ítélet, C‑499/15, EU:C:2017:118, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
49 A 2201/2003 rendelet 8. cikke e célt úgy juttatja kifejezésre, hogy szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben általános joghatóságot állapít meg azon tagállam bíróságai javára, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási helye található (2017. február 15‑i W és V ítélet, C‑499/15, EU:C:2017:118, 52. pont).
50 Amint azt egyébiránt a Bíróság számos alkalommal megállapította, a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározása céljából a gyermek valamelyik tagállamban való fizikai jelenlétén kívül más olyan tényezőkre is figyelemmel kell lenni, amelyek arra engednek következtetni, hogy ez a jelenlét semmiképpen sem ideiglenes vagy alkalmi jellegű (2009. április 2‑i A ítélet, C‑523/07, EU:C:2009:225, 38. pont; 2010. december 22‑i Mercredi ítélet, C‑497/10 PPU, EU:C:2010:829, 49. pont; 2014. október 9‑i C ítélet, C‑376/14 PPU, EU:C:2014:2268, 51. pont; 2017. február 15‑i W és V ítélet, C‑499/15, EU:C:2017:118, 60. pont; 2017. június 8‑i OL ítélet, C‑111/17 PPU, EU:C:2017:436, 43. pont; 2018. június 28‑i HR ítélet, C‑512/17, EU:C:2018:513, 41. pont).
51 A szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóság meghatározása szempontjából az uniós jogalkotó által a földrajzi közelségnek tulajdonított jelentőség a 2201/2003 rendelet 13. cikkének (1) bekezdéséből is kitűnik, amely a tagállami bíróság joghatóságát csupán a gyermek jelenlétére alapítja, pontosan abban az esetben, amikor a gyermek tartózkodási helye egyik tagállamban sem tekinthető a rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében „szokásosnak”, és a joghatóság nem állapítható meg ugyanezen rendelet 12. cikke alapján.
52 A Bíróság így tehát kimondta, hogy ahhoz, hogy egy gyermek szokásos tartózkodási helye az adott tagállamban megállapítható legyen, legalábbis az szükséges, hogy a gyermek fizikailag jelen legyen ebben a tagállamban (2017. február 15‑i W és V ítélet, C‑499/15, EU:C:2017:118, 61. pont).
53 A jelen ítélet 45–52. pontjában kifejtett megfontolásokból az következik, hogy a gyermeknek abban a tagállamban való fizikai jelenléte, ahol állítólag beilleszkedett, az ezen jelenlét állandóságára vonatkozó értékelés egyik szükségszerű előfeltétele, és hogy a 2201/2003 rendelet értelmében a „szokásos tartózkodási hely” nem állapítható meg olyan tagállamban, ahol a gyermek még soha nem járt.
54 Ezt az értelmezést támasztja alá a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése által a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekre vonatkozóan e rendeletben előírt joghatósági szabályok között elfoglalt hely is.
55 A 2201/2003 rendelet (12) preambulumbekezdésére tekintettel és a jelen ítélet 49. pontjából következően ugyanis e rendelet 8. cikke általános joghatósági szabályt állít fel a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekre vonatkozóan, és így az említett rendelet által e téren megállapított joghatósági szabályokon belül e rendelkezés központi helyet foglal el.
56 A 2201/2003 rendelet 8. cikkét továbbá különös szabályok egészítik ki, így például arra az esetre vonatkozóan, amikor az egyik tagállamban tartózkodó gyermek szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg, és a 12. cikk alapján nem határozható meg a joghatóság (13. cikk), amikor egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal a 8–13. cikk alapján (14. cikk), vagy kivételesen és bizonyos feltételekkel, ha a joghatósággal rendelkező bíróság átteszi az ügyet egy másik tagállamnak az ügy elbírálására alkalmasabb bíróságához (15. cikk) (2017. február 15‑i W és V ítélet, C‑499/15, EU:C:2017:118, 56. pont).
57 Ebből következően az a tény, hogy az egyik tagállam bírósága előtt indított eljárás nem tartozhat a 2201/2003 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének hatálya alá, még nem feltétlenül jelenti akadályát annak, hogy ez a bíróság másik jogcímen joghatósággal rendelkezzen a jogvita elbírálására. Még ha feltételezzük is, hogy a jelen ítélet 52. és 53. pontjában kifejtett értelmezés, miszerint a gyermeknek valamelyik tagállamban való fizikai jelenléte a szokásos tartózkodási hely e tagállamban való megállapításának előfeltételét képezi, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben azt a következményt vonja maga után, hogy nem lehet e rendelet rendelkezései alapján valamely tagállami bíróság joghatóságát megállapítani, ez nem változtat azon, hogy – miként ezt a Bizottság megjegyzi – az említett rendelet 14. cikke alapján mindegyik tagállam alapíthatja bíróságainak joghatóságát az említett rendelet rendelkezéseinek alapjául szolgáló fizikai közelség kritériumától eltérő nemzeti jogszabályokra.
58 Egyébiránt a jelen ítélet 56. cikkében hivatkozott rendelkezésekből, és különösen a 2201/2003 rendelet 13. cikkének (1) bekezdéséből és 15. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy az uniós jogalkotó kifejezetten számolt olyan helyzetek előfordulásával, amikor a gyermek szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg, illetve a gyermekkel kapcsolatos ügy elbírálására alkalmasabb, olyan bírósághoz való áttétellel, amely nem feltétlenül egyezik az említett rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében vagy 9–14. cikkében említett bírósággal.
59 Következésképpen sem a gyermeknek a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szokásos tartózkodási helyének – a gyermek valamely uniós tagállamban való fizikai jelenlétének elmaradása folytán fennálló – hiánya alapján, sem a gyermekkel kapcsolatos ügy elbírálására annak ellenére alkalmasabb bíróságok fennállása alapján, hogy az adott tagállamban a gyermek még sohasem tartózkodott, nem állapítható meg a gyermek szokásos tartózkodási helye olyan tagállamban, ahol még sosem volt jelen.
60 Továbbá az alapügyben fennálló azon körülmény – feltéve hogy bizonyítást nyer –, hogy az apa által az anya sérelmére gyakorolt kényszerítés következtében a gyermekük Bangladesben született, és a születése óta ott tartózkodik, nem vonja kétségbe ezt az értelmezést.
61 Igaz, hogy e kényszerítés hiányában az alapügyben szereplő gyermek az anya állítólagos szándékának megfelelően esetleg az Egyesült Királyságban születhetett volna meg. Márpedig a Bíróság korábban már kimondta, hogy a szokásos tartózkodási hely áthelyezésére utalhat különösen a gyermek feletti felelősséget gyakorló szülők arra vonatkozó szándéka, hogy a gyermekkel együtt egy másik tagállamban telepedjenek le, ami például olyan külső körülményekben nyilvánulhat meg, mint a fogadó tagállamban történő lakásszerzés vagy lakásbérlés (2010. december 22‑i Mercredi ítélet, C‑497/10 PPU, EU:C:2010:829, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
62 Magának a gyermeknek az érintett tagállamban való fizikai jelenléte hiányában nem, illetve csak az uniós jogalkotó szándékát figyelmen kívül hagyva tulajdonítható a „szokásos tartózkodási hely” fogalmának értelmezése során az objektív földrajzi szempontok ellenében döntő jelentőség olyan körülményeknek, mint a gyermek feletti tényleges felügyeleti jogot gyakorló szülő szándéka, vagy valamelyik szülőnek az adott tagállamban esetlegesen fennálló szokásos tartózkodási helye (lásd analógia útján: 2018. június 28‑i HR ítélet, C‑512/17, EU:C:2018:513, 60. pont).
63 Az az értelmezés, hogy az érintett gyermek adott tagállamban való fizikai jelenlétének hiánya akadályát képezi a jelen ítélet előző pontjában kifejtettekhez hasonló szempontok figyelembevételét, ugyanis – éppen a gyermek mindenek felett álló érdekének tekintetbevételét biztosítandó – jobban megfelel az uniós jogalkotó által a 2201/2003 rendelettel összefüggésben előnyben részesített fizikai közelség kritériumának (lásd analógia útján: 2017. június 8‑i OL ítélet, C‑111/17 PPU, EU:C:2017:436, 67. pont).
64 Végül a gyermeknek az Európai Unió Alapjogi Chartája 24. cikkében biztosított, mindenek felett álló érdekének védelme, valamint a Charta 4., 6. és 24. cikkében foglalt alapvető jogai tiszteletben tartása sem tesz indokolttá a jelen ítélet 52. és 53. pontjában kifejtettől eltérő értelmezést.
65 Először is, amint a jelen ítélet 48. pontjából következik, az 2201/2003 rendelet megszövegezése folyamán figyelembe vették a gyermek mindenek felett álló érdekét, ugyanis a fizikai közelség rendeletben elfogadott kritériumában testesül meg ez az érdek.
66 Másodszor, az 2201/2003 rendelet már létrehoz egy olyan mechanizmust, amely felhatalmazza a tagállamokat, hogy a gyermek érdekeit az e rendelet 8. cikke (1) bekezdésének hatálya alá nem tartozó jogviták esetén is védjék. Közelebbről, ahogyan a jelen ítélet 57. pontjában is szerepel, amennyiben a rendelet 8–13. cikke alapján egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal, a rendelet 14. cikke úgy rendelkezik, hogy a tagállamok szubszidiárius jelleggel, a nemzeti joguk alapján megállapíthatják saját bíróságaik joghatóságát.
67 A jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett ügy irataiból az következik, hogy az Egyesült Királyság jogrendjében a „parens patriae joghatóság” formájában létezik ilyen szubszidiárius joghatóság e tagállam bíróságai javára, és ez a joghatósági szabály a nemzeti bíróságok mérlegelésétől függően a brit állampolgárokra alkalmazható.
68 Ezekből a megfontolásokból az következik, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke nem követeli meg a 2201/2003 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének az UD, az Egyesült Királyság kormánya és a cseh kormány által javasolt értelmezést, még az alapeljárás tárgyát képező tényállásban szereplő körülmények fennállása esetén sem, mivel ez az értelmezés túlmutat a „szokásos tartózkodási hely” 2201/2003 rendeletben foglalt fogalmának keretein, valamint e rendelkezésnek a rendeletben a szülői felelősségre vonatkozó ügyekre vonatkozó joghatóságot megállapító rendelkezésekkel összefüggésben fenntartott funkcióján.
69 Ebből következik, hogy az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló ügyben sem az egyik szülő által a másik sérelmére gyakorolt, olyan jogellenes magatartás alapján, amelynek következtében a gyermekük egy harmadik államban született, és a születése óta ott tartózkodik, sem pedig az anya, illetve a gyermek alapvető jogainak sérelme alapján – feltéve, hogy e körülmények bizonyítást nyernek – nem állapítható meg, hogy az említett gyermek a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „szokásos tartózkodási hellyel” rendelkezhetne egy olyan tagállamban, ahol még soha nem járt.
70 A fentiek összességére figyelemmel a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a gyermeknek fizikailag jelen kell lennie valamely tagállamban ahhoz, hogy olyannak lehessen tekinteni, mint aki e rendelkezés értelmében az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. Az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló körülmények, feltéve hogy bizonyítást nyernek, – így egyrészt az, hogy az apa által az anya sérelmére gyakorolt kényszerítés következtében az anya egy harmadik államban szülte meg gyermeküket, és annak születése óta a gyermekkel együtt ott tartózkodik, másrészt hogy az anya, illetve a gyermek alapvető jogai sérültek – e tekintetben nem relevánsak.
A költségekről
71 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a gyermeknek fizikailag jelen kell lennie valamely tagállamban ahhoz, hogy olyannak lehessen tekinteni, mint aki e rendelkezés értelmében az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. Az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló körülmények, feltéve hogy bizonyítást nyernek – így egyrészt az, hogy az apa által az anya sérelmére gyakorolt kényszerítés következtében az anya egy harmadik államban szülte meg gyermeküket, és annak születése óta a gyermekkel együtt ott tartózkodik, másrészt hogy az anya, illetve a gyermek alapvető jogai sérültek –, e tekintetben nem relevánsak.
Aláírások
i Anonimizálás iránti kérelem nyomán a 25. pontban szereplő nevet betűkombináció váltotta fel.