AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (teljes ülés)
2006. október 26.(*)
„Ideiglenes alkalmazott – Határozatlan időre szóló szerződés – Elbocsátás – Szakmai hiányosság – Indokolási kötelezettség – Nyilvánvaló értékelési hiba”
A F‑1/05. sz. ügyben,
az EK 236. cikk és az Euratom‑Szerződés 152. cikke alapján
Pia Landgren, az Európai Képzési Alapítvány volt ideiglenes alkalmazottja (lakóhelye: Torino [Olaszország], képviseli: M.‑A. Lucas ügyvéd)
felperesnek
az Európai Képzési Alapítvány (ETF) (képviseli: az Alapítvány igazgatója, M. Dunbar, segítője: G. Vandersanden ügyvéd)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (teljes ülés),
tagjai: P. Mahoney elnök, H. Kreppel és S. Van Raepenbusch (előadó) tanácselnökök, I. Boruta, H. Kanninen, H. Tagaras és S. Gervasoni bírák,
hivatalvezető: S. Boni tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2006. július 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához 2005. április 28‑án telefaxon elküldött keresetében (az eredetit 2005. május 2‑án helyezte letétbe) Pia Landgren többek között az Európai Szakképzési Alapítványnak (a továbbiakban: ETF) az ő ideiglenes alkalmazotti határozatlan idejű szerződése megszüntetéséről szóló 2004. június 25‑i határozata (a továbbiakban: elbocsátási határozat) megsemmisítését kéri.
Jogi háttér
2 Az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) 11. cikkének első bekezdése értelmében analógia útján alkalmazni kell az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) a tisztviselők jogaira és kötelezettségeire vonatkozó 11–26. cikkét.
3 A személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése értelmében:
„Az e személyzeti szabályzat alapján egy meghatározott személyre vonatkozóan hozott minden határozatot írásban haladéktalanul közölni kell az érintett tisztviselővel. A tisztviselőt hátrányosan érintő minden határozatnak tartalmaznia kell az alapjául szolgáló indokokat.”
4 Egyebekben az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke kimondja:
„Az elhalálozás miatti megszűnés esetén kívül az ideiglenes alkalmazott alkalmazotti jogviszonya megszűnik:
[…]
c) határozatlan időre szóló szerződés esetén:
i. a szerződésben előírt felmondási idő nem lehet rövidebb, mint minden egyes szolgálati év után egy hónap, legrövidebb időtartama három, leghosszabb időtartama 10 hónap lehet. A felmondási idő azonban nem veheti kezdetét a szülési szabadság vagy a betegszabadság alatt, feltéve hogy a betegszabadság három hónapnál nem hosszabb. Ezenkívül – az említett korlátok között – a felmondási idő folyása nyugszik a szülési szabadság vagy a betegszabadság alatt;
[…]”
5 A felperes és az alperes között 1995. január 3‑án határozott időre kötött, majd 2000. július 18‑án határozatlan idejűre módosított, ideiglenes alkalmazotti szerződés 5. cikkének b) pontja értelmében:
„This contract may be terminated by the institution or by the staff member for any of the reasons specified in articles 47 to 50 of the CEOS, subject to the conditions laid down in those articles.
For the purposes of Article 47 § 2.a of the CEOS, should the employee decide to resign, the employee shall give a minimum of three months notice. In derogation from the Article 47 § 2.a of the CEOS, should the Foundation decide to terminate the contract, the Foundation shall give the employee a minimum of six months notice.”
(E szerződés az intézmény vagy az alkalmazott által az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47–50. cikkében foglalt bármely okból megszüntethető, az említett cikkekben előírt feltételek szerint.
Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke (2) bekezdésének a) pontjára tekintettel, ha az alkalmazott felmond, e nyilatkozatát legalább három hónapos hatállyal köteles megtenni. A 47. cikk (2) bekezdésének a) pontjától eltérően, ha az alkalmazott szerződésének megszüntetését az Alapítvány kezdeményezi, azt az alkalmazottal legalább hat hónappal korábban köteles közölni.)
A jogvita alapját képező tényállás
6 Pia Landgrent – aki 1947. június 21‑én született – az ETF 1995. január 3‑án vette fel 1995. január 1‑jétől kezdődő hatállyal hároméves időtartamra, a C besorolási csoportba tartozó ideiglenes alkalmazottnak. Ideiglenesen a C 3‑as besorolási fokozat 1‑es fizetési fokozatába, majd munkaszerződésének 1996. július 1‑jei módosításával ideiglenesen a C 1‑es besorolási fokozat 2‑es fizetési fokozatába került.
7 Pia Landgren szerződését annak lejárta előtt 1997. október 24‑én további három évvel meghosszabbították, majd 2000. július 18‑án határozatlan idejű szerződéssé alakították át.
8 Általában véve 1995 januárja és 2001 decembere között Pia Landgren egyidejűleg végzett személyzeti aktákkal – egészen pontosan felvételi eljárásokkal –, kiküldetésekkel és szabadságokkal kapcsolatos adminisztratív asszisztensi feladatokat, valamint egy vagy több személy részére titkársági feladatkört látott el.
9 A Pia Landgren próbaidejének értékeléséről szóló, 1995. május 10‑én készített jelentés a következő észrevételeket tartalmazta:
– „A feladatkör ellátására való alkalmasságra” vonatkozóan: „alkalmas”, a „Szövegértés, alkalmazkodóképesség, ítélőképesség” pontban ugyanakkor az „elégtelen” jelző áll, amelyet a pontatlanság, a részletekre való odafigyelés és a figyelem hiánya indokol;
– a „Teljesítményre” vonatkozóan: „Jó”, „A munkavégzés gyorsasága” esetén szintén az „elégtelen” jelző szerepel, amelyet egyes határidők be nem tartása, különösen az alkalmazotti szerződések késedelmes elkészítése indokol;
– „A munkavégzés során tanúsított magatartásra” vonatkozóan: „Kiváló”.
10 Pia Landgrennek az 1995 és 1997 közötti időszakra vonatkozó első szakmai előmeneteli jelentése – amely 1997. május 13‑án készült el – általánosságban kedvező. Egy 1‑től 6‑ig terjedő skálán, amely a „kiváló” és a „teljesen elfogadhatatlan” között mozog, a felperes általános pontszáma „3”, ami a „kielégítőnek” megfelelő pontszám. Egészen pontosan a „Szakmai ismeretek” és a „A munkavégzés során tanúsított magatartás” pontoknál „jó” megjegyzést kapott, míg a „Hatékonyság” pontnál „elégtelent”. Ezzel kapcsolatban ismét a figyelem hiánya és a munkavégzés nem hatékony jellege kerül említésre. Hangsúlyozva az összességében kedvező értékelést, azt kérik tőle, hogy figyeljen jobban oda a pontosságra, és fejlessze „politikai érzékét”.
11 Az 1997‑től 1998‑ig terjedő időszakra vonatkozó második szakmai előmeneteli jelentés – amelynek elkészítésére 1998. június 17‑én került sor – magasabb összpontszámot, nevezetesen „2‑es” osztályzatot ad, ami a „jó” minősítés megfelelője. Az általános megjegyzések között az értékelő lényegében megállapítja, hogy a felperes teljesítménye egyértelműen javult, megemlítve azonban, hogy a „Hatékonyság” pontban még van mód a fejlődésre.
12 Az 1999 és 2000 közötti időszakra vonatkozó, 2000. január 17‑én elkészített szakmai előmeneteli jelentés megerősíti a „2‑es” összpontszámot, és semmilyen hiányosságról nem tesz említést; mindegyik pontban „jó” minősítést ad. A felperest ugyanakkor felszólítják, hogy fejlessze a „time managementet” (időbeosztását). Az ETF szabályozásával és működésével kapcsolatos ismeretei ugyanakkor külön említésre kerülnek.
13 A 2000 és 2001 közötti időszakra vonatkozó, 2001. március 29‑én elkészített szakmai előmeneteli jelentésben a felperes alacsonyabb összpontszámot, nevezetesen „3‑ast” kapott. Hangsúlyozva a felperes kommunikációs készségét, figyelmességét, udvariasságát, az ETF‑fel kapcsolatos kiemelkedő ismereteit, rugalmasságát és a felettesei iránt tanúsított megbízhatóságát, a jelentés hiányosságokat ró fel az informatika terén, illetve az „Elemzőkészség és ítélőképesség” pontban felszólítják, hogy ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket, különösen ha nem tájékozódott kellőképpen az aktákról, még ha jó javaslatokkal áll is elő. Végül azt javasolják, hogy vegyen részt egy tárgyaláson való jegyzeteléssel kapcsolatos képzésen.
14 2002 januárja és 2003 januárja között a felperest az ETF igazgatóságán foglalkoztatták, ahol elsősorban az igazgatóság tagjainak kiküldetéseivel és szabadságával kapcsolatos titkárnői és adminisztratív asszisztensi feladatokat látott el.
15 2002. július 9‑én az ETF igazgatóhelyettese, Ulrich Hillenkamp ideiglenes értékelési jelentést készített, amelyben kifejtette, hogy Pia Landgren nem tesz eleget a feladatkörének ellátásához szükséges elvárásoknak. E megállapítást a kiküldetések előkészítésekor és a napirendek összeállításával kapcsolatban tapasztalt, a szervezettség és az utókövetés hiányából, illetve az informatikai eszközökkel kapcsolatos ismeretek korlátozott használatából és az ETF feladatainak és szervezeti felépítésének hiányos ismeretéből fakadó némely hiányosságra alapította. E jelentés ugyanakkor kiemeli Pia Landgrennek a különféle feladatai ellátásához való pozitív hozzáállását és e célból tett erőfeszítéseit.
16 A 2002‑es év végén a két igazgatóhelyettes, Ulrich Hillenkamp és Livio Pescia „Reporting officersként” (értékelő tisztségviselőkként) – egy 2002 januárjában hatályba lépett új teljesítményértékelési rendszer alapján – elkészítették Pia Landgren 2002‑es évre vonatkozó szakmai előmeneteli jelentésének tervezetét.
17 Ulrich Hillenkamp 2002. július 9‑én megerősítette az értékelést, amelyben előadta a Pia Landgren által ellátott feladatok szinte mindegyikével kapcsolatos súlyos hiányosságokat és a felperes megbízhatatlanságát, ugyanakkor kiemelte a felperes által feladatai ellátására tett erőfeszítéseket. Kijelentette, hogy már nem bízik a felperes munkájának minőségében, és arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a továbbiakban nem maradhat beosztásában.
18 Livio Pescia értékelése sokkal kevésbé kritikus, mivel álláspontja szerint a Pia Landgren által ellátott konkrét feladatok minősége az esetek többségében kielégítő vagy néhány esetben jó volt, általános értékelésében azonban hivatkozik a feladatok késedelmes elvégzésére, valamint figyelmetlenségből eredő hibákra, amelyek álláspontja szerint részben a kiemelkedően nagy munkatehernek tudhatók be.
19 Az említett szakmai előmeneteli jelentéshez fűzött megjegyzéseiben Pia Landgren – vitatva vagy magyarázva Ulrich Hillenkamp egyes konkrét kifogásait – elismeri, hogy az általa betöltött állás számára túl nagy megterhelést jelentett. Egyúttal felhívta a vezetőség figyelmét arra, hogy nehézségeit emlékezetének egészségi állapota miatt bekövetkezett átmeneti zavara okozhatta, illetve egyebekben a munkahelye esetleges elvesztésével járó, anyagi helyzete, családi helyzete és életkora miatt rá nézve rendkívül hátrányos következményekre hivatkozik. Mindezek alapján azon lehetőség megvizsgálását kéri, hogy ugyanezen igazgatóságon vagy egyéb szervezeti egységnél más, kevésbé megterhelő feladatokat kaphasson.
20 Ezt a szakmai előmeneteli jelentést soha nem véglegesítették, és az a felperes személyzeti aktájába sem került bele.
21 2003. február 1‑jén a felperest határozatlan időre az ETF „Kelet‑Európa és Közép‑Ázsia” (a továbbiakban: EEAC) főosztályára helyezték át, hogy a főosztály vezetője, Sandra Stefani és helyettese, Siria Taurelli részére, illetve az ETF koordinátora részére részmunkaidőben titkári feladatokat lásson el. A részmunkaidő iránti kérelmet az igazgató akként fogadta el, hogy az a 2003. február 1‑jétől 2004. december 31‑ig tartó időszakra vonatkozott, és azt a „preparation for retirement (as 55 years of age)” indokolta (felkészülés a nyugdíjazásra, miután az alkalmazott betöltötte 55. életévét).
22 A felperesnek a 2003‑as évre vonatkozó, 2004. március 18‑án elkészített szakmai előmeneteli jelentése kedvező volt. E jelentés az alábbi bekezdést tartalmazta:
„Pia has achieved her key objectives set for 2003. An assessment of the related key indicators shows that she has been able to perform her tasks effectively and efficiently with respect of deadlines.
Pia has shown capacity to concentrate on her work even while having to deal with several issues at the same time. She has made a substantial effort to improve her memory.
Pia has improved her IT skills.
Pia maintains good, friendly but respectful relations with peers and fellow colleagues.”
(Pia elérte a 2003‑as évre részére kitűzött fő céljait. Az erre vonatkozó főbb jelzések értékeléséből kitűnik, hogy feladatait képes volt a határidő betartásával érdemben és hatékonyan ellátni.
Pia bebizonyította, hogy képes odafigyelni a munkájára úgy, hogy egyidejűleg több kérdéssel foglalkozik. Emlékezetének fejlesztésére komoly erőfeszítéseket tett.
Pia informatikai ismereteit is fejlesztette.
Pia jó baráti – ugyanakkor tiszteletteljes – viszonyt tart fenn feletteseivel és munkatársaival.)
23 Ez utóbbi jelentést Siria Taurelli készítette el a 2003 novembere és 2004 márciusa között betegszabadságon levő Sandra Stefani hivatali helyetteseként eljáró főosztályvezetőként, és azt igazgatóként Peter de Rooij láttamozta. Bár Sandra Stefani azt nem írta alá, ő mégis mint „Reporting officer” szerepel a jelentésben Siria Taurelli mellett. Nem vitatott, hogy a főosztály vezetője nem osztotta Siria Taurelli értékelését, mivel a felperes teljesítményéről sokkal kedvezőtlenebb véleménnyel volt.
24 Ezt követően a felperes szükségesnek vélte, hogy a Sandra Stefanival folytatott megbeszélésen azt kérje, hogy tevékenységét továbbra is részmunkaidőben láthassa el. A felperes szerint, még ha részére jóvá is hagyták volna, hogy 2003. február 1‑jétől 2004. december 31‑ig részmunkaidőben dolgozzék, ez az engedély 2004. február 1‑jétől egyébként is hatályát vesztette volna, mivel a személyzeti szabályzatnak a 2004. május 1‑je előtt hatályos változata IV. mellékletének 1. cikke az ilyen engedélyt egyéves időtartamra korlátozta. Az említett megbeszélésen – amelyre 2004. május 10‑én került sor – a főosztályvezető arról tájékoztatta Pia Landgrent, hogy fenntartja a lehetőségét annak, hogy e kérelemről beszéljen Peter de Rooij igazgatóval.
25 2004. május 17‑én a felperes megbeszélést folytatott Peter de Rooijjal, aki a felperesnek a „korhatár előtti nyugdíjba vonulás” és az elbocsátás közötti választást ajánlott fel. Peter de Rooij azt is kifejtette, hogy az elbocsátás esetén a felperes az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 28a. cikke alapján munkanélküli járadékra jogosult mindaddig, amíg el nem éri a nyugdíjkorhatárhoz szükséges minimális életkort, vagyis a 60 évet.
26 2004. június 15‑én a felperes újabb megbeszélést folytatott Peter de Rooijjal, ezúttal az ETF által kijelölt közvetítő jelenlétében. E megbeszélés során Peter de Rooij kifejtette a felperesnek, hogy „rokonszenves személy, azonban nem hatékony titkárnő”, és hogy ez utóbbi okból indítványozza elbocsátását.
27 A harmadik találkozón – amelyre 2004. június 25‑én került sor – az ETF több más vezető beosztású munkatársa jelenlétében Peter de Rooij átadott a felperesnek egy levelet, amelyben az állt, hogy ideiglenes alkalmazotti szerződését 2005. január 1‑jei hatállyal megszünteteti. Az iratokból következik, hogy az elbocsátás hatálybalépése időpontjának meghatározásakor az ETF igazgatója figyelembe vette, hogy ebben az időpontban az érdekelt eléri a tízéves munkaviszonyt, amely alapján jogosulttá válik a nyugdíjra.
28 Az elbocsátási határozat szövege a következő:
„Dear Pia,
In accordance with article 47 of the Conditions of Employment of Other Servants and in accordance with the terms and conditions of your contract and its amending clauses, I am very sorry to inform you that your employment as temporary agent within the ETF will be terminated. The amending clause of your contract foresees a period of notice of six months, therefore your last working day will be 31 December 2004.
Thank you very much for your contribution to the ETF and let me wish you a lot of success in your future career.”
(Kedves Pia,
Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikkével, munkaszerződésével és annak módosításaival összhangban sajnálattal tudatom Önnel, hogy az ETF‑nél betöltött ideiglenes alkalmazotti munkaviszonya megszűnik. Mivel a szerződését módosító kiegészítés hat hónapos felmondási időt ír elő, utolsó munkanapja 2004. december 31. lesz.
Szeretném ezúton is külön megköszönni az ETF‑nél végzett munkáját, és sok sikert kívánok jövőbeli munkájához.)
29 E határozatot követően a felperest az „Adminisztráció és központi szolgálatok” egységhez helyezték át 2004. július 1‑jei hatállyal. Kérelmére engedélyezték, hogy tevékenységét az említett időponttól kezdve részmunkaidőben lássa el.
30 A felperes – akit 2004 októberében megműtöttek – három hónapon keresztül betegszabadságon volt. Ennek következtében a felmondási idő három hónapon keresztül nyugodott.
31 2004. szeptember 27‑én a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján a felperes panaszt nyújtott be elbocsátási határozata ellen.
32 2005. január 21‑én kézbesített, 2005. január 19‑i határozatával a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság elutasította a panaszt, mivel az elbocsátást a felperes által végzett munka elégtelen és nem kielégítő jellege indokolta, valamint az, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem élt nyilvánvalóan vissza az őt a szolgálati érdeknek megítélésével kapcsolatban megillető széles körű mérlegelési jogkörrel. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság ugyanakkor ügyelt arra, hogy – a felperes elbocsátása időpontjának meghatározásakor – a gondoskodási kötelezettség alapján külön figyelembe vegye a felperes érdekeit.
Az eljárás és a felek kérelmei
33 A jelen kérelmet eredetileg az Elsőfokú Bíróság hivatalánál, a T‑180/05. számon vették nyilvántartásba.
34 2005. december 15‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének felállításáról szóló, 2004. november 2‑i 2004/752/EK, Euratom tanácsi határozat (HL L 333., 7. o.) 3. cikkének (3) bekezdése alkalmazásával jelen ügyet áttette a Közszolgálati Törvényszékhez. A keresetet a Közszolgálati Törvényszék hivatala az F‑1/05. számon vette nyilvántartásba.
35 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg az elbocsátási határozatot;
– szükség esetén semmisítse meg a felperes által 2004. szeptember 27‑én tett panaszt elutasító, 2005. január 19‑i határozatot;
– kötelezze az ETF‑et, hogy az elbocsátási határozat miatt a felperest ért vagyoni kár jóvátételeként fizesse meg azt a díjazást és nyugdíjat, amely neki akkor járt volna, ha munkáját 65 éves koráig tudta volna végezni, levonva ebből az elbocsátáskor kapott végkielégítést és munkanélküli járadékot, valamint az elbocsátás alapján kapott vagy a jövőben neki járó nyugdíjat;
– kötelezze az ETF‑et, hogy a megtámadott határozat jogellenessége miatt őt ért nem vagyoni kár jóvátételeként fizessen neki a Közszolgálati Törvényszék által meghatározott összeget;
– az alperest kötelezze a költségek viselésére.
36 Az ETF azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– a megsemmisítés iránti kereseti kérelmeket – mint alaptalanokat – utasítsa el;
– elsősorban az elfogadhatatlanság miatt, másodsorban alaptalanság miatt utasítsa el az állítólag elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére irányuló kérelmet;
– határozzon a költségekről a jogszabályok szerint.
A jogkérdésről
37 Keresetének alátámasztására a felperes négy jogalapot hoz fel, nevezetesen:
– az ETF nem bizonyította, hogy az elbocsátási határozatnak érvényes jogalapja lett volna;
– az elbocsátási határozat indokolása jogellenes és ellentétes a szolgálati érdekkel, mert ez az indokolás – éspedig az, hogy Sandra Stefani megtagadta, hogy az általa irányított szervezeti egységénél a felperest 2004. december 31. után is foglalkoztassa – a felperes szerint a tudtán kívül, a felperesnek az EEAC‑főosztályon való elhelyezkedését megelőzően hozott ilyen értelmű határozaton alapul;
– az elbocsátási határozat jogellenes és önkényes, mivel az, hogy Sandra Stefani megtagadta, hogy az általa irányított szervezeti egységnél a felperest 2004. december 31. után is foglalkoztassa, a felperesre nézve kedvezőtlen előmeneteli jelentéseken alapult;
– hivatkozik az indokolás hiányára, a védelemhez való jog megsértésére, valamint nyilvánvaló értékelési hibára, amennyiben azt, hogy Sandra Stefani megtagadta, hogy az általa irányított szervezeti egységnél a felperest 2004. december 31. vagy az elbocsátási határozat meghozatala után is foglalkoztassa, a felperes által végzett munka szakmai hiányosságaival indokolták.
Az első és a negyedik jogalapról
38 Az első és negyedik jogalapot együtt szükséges vizsgálni.
A felek érvei
39 Első jogalapjának alátámasztására a felperes előadja, hogy az elbocsátási határozatnak a szolgálati érdeken alapuló, jogilag elfogadható indokoláson kell alapulnia, amely minden önkényességet nélkülöz (lásd e tekintetben a Bíróság 25/60. sz., De Bruyn kontra Parlament ügyben 1962. március 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 1962., 39. o.] 58–60. pontját). Ennek bizonyítása az adminisztrációra hárul, különösen mivel az elbocsátási határozat nyilvánvalóan ellentmond az iratok egyes elemeinek, így a jelen esetben a felperesre vonatkozó utolsó, 2004. évi kedvező szakmai előmeneteli jelentésnek.
40 A felperes szerint elbocsátásának igazi oka a Peter de Rooij által Sandra Stefaninak tett azon ígéretben keresendő, hogy a felperest nem foglalkoztatja az utóbbi által irányított szervezeti egységnél 2004. december 31‑nél tovább, amely időpontban a felperes jogosulttá válhatott volna arra, hogy nyugdíjba vonuljon. Egy ilyen megállapodás nyilvánvalóan önkényes lett volna, mivel ez már előre megítélte volna, hogy a felperes hogyan látja el a későbbiekben feladatait.
41 Az alperesnek a panasz elutasításáról szóló válaszában kifejtett érv, miszerint Sandra Stefani nem hagyta jóvá a felperes előmeneteli jelentésének kedvező jellegét, és azt módosítani kívánta, a felperes szerint minden alapot nélkülöz, mivel egyrészt Sandra Stefani 2003. július 23‑án egy ideiglenes értékelési megbeszélésen saját maga közölte a felperessel, hogy teljesen elégedett annak mind a feladatok teljesítése során tanúsított magatartásával, mind feladatai ellátásával, másrészt pedig Sandra Stefani nem volt abban a helyzetben, hogy objektív módon tudja értékelni a felperes munkáját, mivel nyári szabadságon, illetve 2003 novembere és 2004 márciusa között betegszabadságon volt. Mindenesetre bár az elbocsátási határozat Sandra Stefaninak a felperesre vonatkozó kedvezőtlen véleményén alapul, őt mégsem tájékoztatták az említett határozat elfogadása előtt, ami mindenképpen sérti a felperes védelemhez való jogát.
42 Még ha a panaszt elutasító határozat általános jelleggel azt támasztja is alá, hogy Pia Landgren munkája elégtelen volt – ami elbocsátásának egyetlen indoka –, ez csak a felperes által végzett munkára vonatkozó, egyes hivatali elöljárói által készített kedvezőtlen vagy részletes előmeneteli jelentés alapján történhetett, vagy annak feltételezésével, hogy munkaterhe és elöljáróinak elvárásai a C1 besorolási osztályra vonatkozóan szokványosak voltak, vagy esetleg ennek indoka az ETF kicsiny mérete. Szerinte tehát az alperes egyáltalán nem támasztotta alá, hogy a felperes által Sandra Stefani szervezeti egységében végzett munka ne lett volna kielégítő, vagy hogy az ne lett volna elegendő ahhoz, hogy eloszlassa a felperes szakmai képességeire vonatkozó előmeneteli jelentésekből eredő kétségeket.
43 Ezenfelül az alperes úgy véli, hogy az 1995‑től 2002 végéig terjedő időszakra vonatkozó szakmai előmeneteli jelentések nem elegendők egy elbocsátás indokolásához, mivel e jelentések összességükben kielégítőek, illetve adott esetben kedvezőek vagy különösen kedvezőek, még ha közülük egyik‑másik rá is mutat néhány hiányosságra, máskülönben pedig a 2002‑es évre vonatkozó jelentést soha nem véglegesítették.
44 Az elbocsátási határozat és a 2004. március 18‑i szakmai előmeneteli jelentés közötti nyilvánvaló ellentmondásra vonatkozóan a felperes szerint az ETF – különösen a panaszt elutasító határozatában – nem támasztotta alá, hogy az említett határozat jogilag érvényes indokokon alapul.
45 Negyedik jogalapjának alátámasztására a felperes hozzáteszi, hogy amennyiben az elbocsátási határozat alapja nemcsak az volna, hogy Sandra Stefani megtagadta, hogy 2004. december 31. után foglalkoztassa őt a szervezeti egységénél, hanem az állítólag általános szakmai alkalmatlanságára is történne hivatkozás, beleértve az EEAC‑főosztályon végzett munkáját, akkor az említett határozatot a védelemhez való jog sérelmével és nyilvánvalóan téves észrevételek alapján hozták meg.
46 E kedvezőtlen vélemény alapjául valójában olyan észrevételek szolgálnak, amelyeket nem hoztak a felperes tudomására (mint például az, hogy a „Tempus”‑főosztály vezetője megtagadta, hogy – miután e főosztályon megpályázta az ott meghirdetett állást – fogadja őt egy interjúra), vagy amelyek nem végleges jellegűek (így a 2002‑es szakmai előmeneteli jelentés tervezete).
47 Egyebekben a korábbi szakmai előmeneteli jelentésekben szereplő kedvezőtlen értékelések a felperes szerint többet nyomtak a latban, mint a Siria Taurelli által a legutolsó előmeneteli jelentésében írt kedvező értékelés, anélkül azonban, hogy az igazgató az elbocsátási határozatban vagy az azt megelőző találkozók alkalmával kifejtette volna annak okát, hogy a kedvezőtlen szempontok álláspontja szerint miért írják felül a kedvezőeket. A felperesre vonatkozó múltbeli kedvezőtlen szempontok magyarázata az egykor ránehezedő munkateherben, illetve a hivatali elöljárói által vele szemben támasztott követelményekben keresendő.
48 Annak okát, hogy Sandra Stefani miért nem értett egyet a 2004‑es szakmai előmeneteli jelentésben foglaltakkal, sem a 2004. május 17‑i, illetve június 15‑i és 25‑i megbeszélésen, sem az elbocsátási határozatban vagy a panaszát megtagadó határozatban nem hozták a felperes tudomására. Mivel a felperes szerint Sandra Stefani kedvezőtlen véleménye meghatározta az elbocsátási határozat elfogadását, a felperes védelemhez való jogát megsértették, és az említett határozat e jelentős részében nincs kellően indokolva, ami az indokolás hiányával egyenlő.
49 A felperes végül a gondoskodási kötelezettség megsértésére hivatkozik, mivel az elbocsátási határozat nyilvánvalóan elégtelen mértékben vette figyelembe érdemeit és jogos érdekeit. Az elbocsátás valójában két évvel azelőtt történt, hogy elérte volna a nyugdíjba vonuláshoz szükséges minimális életkort, ami – a nehéz feladatai jobb ellátása érdekében tett komoly erőfeszítések ellenére – az anyagi káron kívül a jelentős megaláztatás és a hálátlanság érzése miatt komoly nem vagyoni kárt is okozott. Annak ellenére, hogy munkája néha kifogásolható volt, azt a két igazgatóhelyettes irányítása alatt végzett kétszeres munkateher és egészségügyi problémái indokolták.
50 Az alperes általános jelleggel előadja, hogy sem az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, sem a felperes munkaszerződése tekintetében nincs olyan jogalap, amelynek értelmében indokolni kellene az elbocsátási határozatot (lásd e tekintetben a Bíróságnak a 25/68. sz., Schertzer kontra Parlament ügyben 1977. október 18‑án hozott ítéletét [EBHT 1977., 1729. o.] és az Elsőfokú Bíróságnak a T‑45/90. sz., Speybrouck kontra Parlament ügyben 1992. január 28‑án hozott ítéletét [EBHT 1992., II‑33. o.]). Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47–50. cikke semmilyen hivatkozást nem tartalmaz az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 11. cikkére, sem a személyzeti szabályzatnak az analógia útján inkább releváns 25. cikkére, amely indokolási kötelezettséget ír elő valamennyi sérelmet okozó határozat esetén.
51 Mindezek alapján, miután a felperest – mint az jelen esetben a 2004. június 15‑én és 25‑én Peter de Rooijjal folytatott megbeszélésből következik – azon az alapon bocsátották el, hogy munkáját oly mértékben nem találták kielégítőnek és elégségesnek, hogy megszűnt a belé vetett bizalom. Az alperes tehát vitatja, hogy létezett volna a felperesnek az EEAC‑főosztályra történő áthelyezését megelőzően bármilyen, 2002 végén hozott határozat, amelynek értelmében a felperes munkaviszonya 2004. december 31‑én megszűnik.
52 Az alperes álláspontja értelmében egy alkalmazott szakmai hiányosságok és munkavégzésének elégtelen jellege miatt történő elbocsátása megfelel a közérdeknek.
53 A felperes szakmai hiányosságainak megállapítása objektív módon következik az egyes, 1995 és 2002 közötti időszakra vonatkozó szakmai előmeneteli jelentésekből, amelyek tartalmára vonatkozóan a felperes azok elkészítésekor előadhatta észrevételeit. Viszonválaszához az alperes több, Peter de Rooij és Ulrich Hillenkamp, illetve a korábbi személyzeti és igazgatási igazgató, Francesco Panzica, valamint Sandra Stefani és az ETF titkára, Nadege Perrine által 2006 februárja és márciusa között tett írásbeli nyilatkozatot mellékel.
54 Az értékelők által részletezett és többször megismételt kifogások a felperesre bízott feladatok típusát és szintjét egyaránt érintik. Azok tehát (különösen a vezetők időbeosztásának összeállítása és utazásainak megszervezése, a kiküldetési kérelmek, a hotelszobák foglalása és a megbeszélésekhez szükséges anyagok elkészítése) a C 1‑es besorolási fokozatba tartozó titkárnőktől rendszerint elvárt szakmai ismeretekre tekintettel nemcsak hogy nem kívántak egész embert, hanem mennyiségileg is korlátozottak voltak. A feladatoknak mind a minősége, mind a mennyisége elmaradt az említett szintű titkári munkához megkívánt átlagszinttől. Ezért a jelen esetben nem lehet szó semmiféle nyilvánvaló értékelési hibáról.
55 A 2003‑as évre vonatkozó szakmai előmeneteli jelentés – vagyis a felperesre vonatkozó egyetlen kedvező jelentés – nem változtat a felperesre vonatkozó, általánosságban kedvezőtlen megítélésen, mivel a vizsgált év egy korlátozott részére vonatkozóan csak a „helyettesítési jogkörben eljáró főosztályvezető” véleményét tükrözi, és nem a főosztályvezetőét, aki e jelentés elkészítésekor betegszabadságon volt.
56 Az alperes hozzáteszi, hogy Siria Taurelli – eltérve Sandra Stefani kedvezőtlen véleményétől – munkája hiányosságai ellenére bátorítani próbálta a felperest, hogy ne törje le jövőbeni motivációját.
57 Amikor Sandra Stefani betegszabadságát és éves szabadságát követően ismét munkába állt, a szóban forgó szakmai előmeneteli jelentés véglegessé vált, és azt már nem lehetett módosítani.
58 Egyebekben 2004. június 15‑i és 25‑i találkozójukon Peter de Rooij egyértelműen közölte a felperessel, hogy milyen kifogása van vele szemben. Az alperes szerint a felperes nem hagyhatta figyelmen kívül a vele szemben 1995 óta felhozott kifogásokat. E körülmények alapján – mivel a felperesnek megvolt a lehetősége előadni észrevételeit – az ETF semmilyen formában nem sértette meg a felperes védelemhez való jogát.
59 Végül pedig – mivel a felperesnek ténylegesen tudomása volt egészségügyi problémáiról – ezt vele szemben soha nem hozták fel, és az elbocsátás indokolásánál sem került említésre. Mindenesetre az említett szakmai hiányosságok már egészségi állapotának romlása előtt léteztek.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
60 Elsőként az alperes által előadott azon érvre kell válaszolni, amely szerint sem az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, sem a felperes munkaszerződése tekintetében nincs olyan jogalap, amelynek értelmében indokolni kellene az elbocsátási határozatot.
61 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében (a Bíróság 195/80. sz., Michel kontra Parlament ügyben 1981. november 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1981., 2861. o.] 22. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑1/90. sz., Pérez‑Mínguez Casariego kontra Bizottság ügyben 1991. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑143. o.] 73. pontja; T‑178/95. és T‑179/95. sz., Piccolo és Caló kontra Régiók Bizottsága ügyben 1997. március 18‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑51. o. és II‑155. o.] 33. pontja; T‑351/99. sz., Brumter kontra Bizottság ügyben 2001. július 20‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑165. o. és II‑757. o.] 28. pontja; T‑11/03. sz., Afari kontra EKB ügyben 2004. március 16‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑65. o. és 267. o.] 37. pontja; T‑281/01. sz., Huygens kontra Bizottság ügyben 2004. július 6‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑203. o. és II‑903. o.] 105. pontja; T‑171/05. sz., Nijs kontra Számvevőszék ügyben 2006. október 3‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑195. o. és II‑A‑2‑999. o.] 36. pontja) az indokolási kötelezettség a közösségi jog olyan alapelve, amely alól csak kényszerítő okok esetén van lehetőség az eltérésre. Az indokolás célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy van‑e lehetőség kereset benyújtására, másrészt lehetővé tenni a bírósági felülvizsgálat lehetőségét.
62 Ez az EK 253. cikkben és a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésében kimondott elv a tisztviselőkre vonatkozóan kifejezetten része az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 11. cikkében is hivatkozott jogoknak és kötelezettségeknek. A 43/59., 45/59. és 48/59. sz., Von Lachmüller és társai kontra Bizottság ügyben 1960. július 15‑én hozott ítéletében (EBHT 1960., 933., 956. o.), illetve a 44/59. sz., Fiddelaar kontra Bizottság ügyben 1960. december 16‑án hozott ítéletében (EBHT 1960., 1077., 1099. o.) a Bíróság ezzel kapcsolatban kimondta, hogy az illetékes hatóság feladata pontosan és a megtámadást lehetővé tevő módon meghatározni azokat az indokokat, amelyek alapján egyoldalúan felmondott egy, az intézmény és a személyi állományának egy tagja között fennálló munkaszerződést.
63 Igaz, hogy a fent hivatkozott Schertzer kontra Parlament ügy 38–40. pontjában az ideiglenes alkalmazotti szerződéssel kapcsolatban a Bíróság az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikkének a jelen ügy tényállása idején hatályos változata alapján eltérő következtetésre jutott. A Bíróság szerint egy ideiglenes alkalmazott jogviszonya az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikkének (2) bekezdése értelmében a határozatlan időre szóló szerződés az abban meghatározott felmondási idő leteltekor szűnik meg. Az említett szerződés egyoldalú felmondásának alapja – amely széles körű mérlegelési jogkört enged az illetékes hatóságnak, és amelyet ez utóbbi rendelkezés kifejezetten szabályoz, illetve amelyet az alkalmazott jogviszonya megkezdésének pillanatában saját maga is elismer – a munkaszerződés, így azt nem szükséges indokolni. Az ideiglenes alkalmazott helyzete tehát ezen a ponton tér el a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó tisztviselőtől, mivel a személyzeti szabályzat 25. cikkének analógia útján történő alkalmazása – az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 11. cikkében foglalt, a személyzeti szabályzat 11–26. cikkére történő hivatkozás ellenére – nem lehetséges.
64 Ezt az értelmezést erősíti meg az állandó ítélkezési gyakorlat is (a Bíróság C‑18/91. P. sz., V kontra Parlament ügyben 1992. június 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑3997. o.] 39. pontja; az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Speybrouck kontra Parlament ügyben hozott ítéletének 90. pontja; T‑51/91. sz., Hoyer kontra Bizottság ügyben 1994. március 17‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑103. o. és II‑341. o.] 27. pontja; T‑52/91. sz., Smets kontra Bizottság ügyben 1994. március 17‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑107. o. és II‑353. o.] 24. pontja; T‑70/00. sz., Hoyer kontra Bizottság ügyben 2002. december 5‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑247. o. és II‑1231. o.] 55. pontja; T‑175/03. sz. Schmitt‑ügyben 2004. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑211. o. és II‑939. o.] 57. és 58. pontja; T‑471/04. sz., Kazantzoglou kontra Európai Újjáépítési Ügynökség ügyben 2006. február 23‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑35. o. és II‑A‑2‑157. o.] 43. és 44. pontja; T‑10/02. sz., Girardot kontra Bizottság ügyben 2006. június 6‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 72. pontja).
65 Ugyanakkor a közösségi jognak a munkavállalók elbocsátásával és az egymást követő határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásával szembeni védelme terén történt fejlődésére, valamint az esetlegesen sérelmet okozó jogi aktusok formális indokolásának követelményére vonatkozó ítélkezési gyakorlatra tekintettel – amely a jelen ítélet 61. pontjában foglaltak alapján a közösségi jog egyik alapelvének minősül – meg kell vizsgálni, hogy egy ideiglenes alkalmazott határozatlan időre szóló szerződésének egyoldalú felmondását valóban nem szükséges‑e indokolni.
66 Elsőként – mint az az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelvvel (HL L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) végrehajtott, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás preambulumának második bekezdéséből és az általános szempontok 6. pontjából következik – a határozatlan időre szóló szerződések a „munkáltatók és a munkavállalók közötti munkaviszony általános formái”, amelyet a munkahely stabilitása jellemez, ezért csak bizonyos körülmények esetén lehetséges, hogy a határozott időre szóló szerződések egyaránt megfeleljenek a munkáltatók és a munkavállalók igényeinek. Ezzel kapcsolatban a Bíróság kiemelte, hogy a munkahely stabilitásának előnye fontos részét képezi a munkavállalók védelmének (a C‑144/04. sz. Mangold‑ügyben 2005. november 22‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑9981. o.] 64. pontja; lásd még a C‑212/04. sz., Adeneler és társai ügyben 2006. július 4‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑6091. o.] 62. pontját).
67 Az a körülmény, hogy a vitatott szerződést egy nemzetközi közjogi szervezettel kötötték, nem olyan jellegű, amely kétségbe vonná e megállapításnak a jelen ügyben való relevanciáját. A fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 54. pontjában a Bíróság valójában kimondta, hogy az 1999/70 irányelv és a keretmegállapodás a közigazgatási és egyéb állami szervekkel kötött határozott idejű munkaszerződésekre és munkaviszonyokra egyaránt alkalmazandó (lásd még a Bíróság C‑53/04. sz., Marrosu és Sardino ügyben 2006. szeptember 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑7231. o.] 39. pontját és a C‑180/04. sz. Vassallo‑ügyben ugyanezen a napon hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑7253. o.] 32. pontját).
68 Lehetővé tenni a munkáltatónak, hogy egy határozatlan időre szóló munkaviszonyt úgy mondjon fel, hogy a felmondási idő tiszteletben tartása mellett ugyan, de ne jelölje meg az annak alapjául szolgáló okokat, a határozatlan időre szóló munkaszerződések lényegét – vagyis az állás biztonságának bizonyos fokú garanciáját – sértené, így az az ilyen típusú szerződések és a határozott idejű szerződések közötti különbségek felhígulásához vezetne. Igaz ugyan, hogy a munkahelynek a határozatlan időre szóló szerződésre alapvetően jellemző stabilitása nem hasonlítható össze a tisztviselői státusszal járó stabilitással (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Speybrouck kontra Parlament ügyben hozott ítélet 90. pontját), mivel az ideiglenes alkalmazottak egyáltalán nem követelhetik, hogy állandó munkaszerződést kapjanak, az is éppúgy igaz, hogy a határozatlan időre szóló munkaszerződések csoportja a munkahely biztonsága szempontjából különleges helyzetet jelent, amely lényegesen különbözik a határozott idejű szerződésekkel járó biztonságtól.
69 Másodsorban figyelembe kell venni, hogy léteznek olyan nemzetközi standardok, amelyek célja meghatározni egy jogállamban ahhoz szükséges minimális feltételeket, hogy elkerüljék a munkavállalók visszaélésszerű elbocsátását. Mint az a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (a továbbiakban: ILO) által 1982. június 22‑én elfogadott, a munkaviszony munkáltató által kezdeményezésére történő megszüntetéséről szóló 158. számú egyezményének 4. cikkéből is következik, „[a] munkavállaló munkaviszonya csak abban az esetben szüntethető meg, ha ennek a munkavállaló alkalmasságával vagy magatartásával, avagy a vállalat, intézmény, illetve szolgálat működési szükségleteivel kapcsolatos alapos indoka van”. Hasonlóképpen az Európa Tanács által 1996. május 3‑án elfogadott felülvizsgált Európai Szociális Charta ([Európai szerződések sorozata –] 163. sz.) 24. cikkének a) pontja az indokolásáról szóló jelentés alapján – „az ILO 158. egyezményéből merít ihletet”, és biztosítja „a munkavállalók jogát az alkalmasságukkal vagy viselkedésükkel összefüggő, illetve a vállalat, intézmény vagy szolgálat működésének szükségletein alapuló, elfogadható ok nélkül történő elbocsátással szemben”.
70 Az említett 24. cikk a) pontja saját maga is alapul szolgált az Európai Unió Nizzában 2000. december 7‑én kihirdetett Alapjogi Chartája (HL C 364., 1. o.) 30. cikkének megszövegezésekor. E cikk értelmében „[a] közösségi joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban minden munkavállalónak joga van az indokolatlan elbocsátással szembeni védelemhez”. E Charta 41. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdése pedig a gondos ügyintézéssel kapcsolatban általános jelleggel kimondja „az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják”.
71 Mint az a Charta preambulumából is következik, annak célja „azoknak a jogoknak a megerősítése, amelyek különösen a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból és nemzetközi kötelezettségeiből, az Európai Unióról szóló szerződésből és a közösségi szerződésekből, az […] [EJEE‑]ből, az Unió és az Európa Tanács által elfogadott szociális chartákból, valamint a […] Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából következnek” (lásd e tekintetben a Bíróság által a C‑540/03. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 2006. június 27‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑5809. o.] 38. pontját).
72 Ezenfelül az Európai Unió Alapjogi Chartájának ünnepélyes kihirdetésével a Parlament, a Tanács és a Bizottság elismerték annak különleges fontosságát, amelyre a jelen esetben tekintettel kell lenni a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek rendelkezéseinek értelmezésekor.
73 Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy semmilyen kényszerítő indok alapján nincs lehetőség az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek értelmében vett ideiglenes alkalmazottaknak – különösen ha határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkeznek – az indokolatlan elbocsátás elleni védelemből történő kizárására, illetve – amennyiben szerződésük határozott időre szól – a szerződés lejárta előtt történő elbocsátásukra.
74 E tekintetben tehát a megfelelő védelem biztosítása céljából lehetővé kell tenni egyrészt, hogy az érdekelt felek megbizonyosodhassanak jogos érdekeik tiszteletben tartásáról vagy azok megsértéséről, és mérlegelhessék a jogorvoslat lehetőségét, másrészt hogy a bíróság elláthassa ellenőrző szerepét, amelyhez viszont el kell ismerni, hogy az illetékes hatóságot indokolási kötelezettség terheli.
75 Hozzá kell még tenni, hogy az illetékes hatóságot terhelő ezen indokolási kötelezettség nem zárja ki azt, hogy e hatóság az elbocsátás terén széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezzék, és hogy ebből következően a közösségi bíró által végzett felülvizsgálat a nyilvánvaló mérlegelési hiba fennállására vagy a hatáskörrel való visszaélésre korlátozódjék (az Elsőfokú Bíróság T‑79/98. sz., Carrasco Benítez kontra EMEA ügyben 1999. február 11‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑29. o. és II‑127. o.] 55. pontja, T‑223/99. sz., Dejaiffe kontra OHIM ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑277. o. és II‑1267. o.] 53. pontja, valamint T‑7/01. sz., Pyres kontra Bizottság ügyben 2003. február 6‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑37. o. és II‑239. o.] 50. és 51. pontja).
76 Egyebekben meg kell állapítani, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikkének szövegével nem ellentétesek a fenti megállapítások, mivel e cikk c) pontjának i. alpontja a felmondási idő és annak időtartama meghatározására szorítkozik, anélkül azonban, hogy kitérne az elbocsátás indokolásának kérdésére.
77 E körülmények alapján azt kell jelen esetben ellenőrizni, hogy egyrészt az elbocsátási határozat – mind lényeges formai szempontból, illetve a jogi aktus indokolásának megalapozottsága szempontjából – eleget tesz‑e az indokolási kötelezettségnek, valamint hogy az ETF megmaradt‑e az ésszerű határokon belül, és nem követett‑e el nyilvánvaló tévedést mérlegelési jogkörének gyakorlása során.
78 Egyrészt a formális indokolási kötelezettséggel kapcsolatban az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy annak mértékét konkrét körülmények – különösen a jogi aktus tartalma, a hivatkozott indokolás jellege és a címzettnek a magyarázathoz fűződő érdeke – alapján kell mérlegelni (az Elsőfokú Bíróság T‑10/99. sz., Vicente Nuñez kontra Bizottság ügyben 2000. március 9‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑47. o. és II‑203. o.] 41. pontja, valamint T‑338/00. és T‑376/00. sz., Morello kontra Bizottság ügyben 2002. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑301. o. és II‑1457. o.] 46. pontja). Annak megítéléséhez, hogy az indokolás kielégítő‑e, azt a megtámadott jogi aktus elfogadása körülményeinek összefüggésében is szükséges vizsgálni (az Elsőfokú Bíróság T‑283/97. sz., Thinus kontra Bizottság ügyben 1999. április 27‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑69. o. és II‑353. o.] 77. pontja, és a fent hivatkozott Morello kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 47. pontja).
79 Egy határozatlan időre szóló szerződéssel foglalkoztatott alkalmazott elbocsátása esetén különös jelentősége van annak, hogy az ezen intézkedés indokolása főszabály szerint az említett határozattal azonos szövegben, írásban egyértelműen fel legyen tüntetve. Ez a jogi aktus – amelynek jogszerűsége az elfogadás időpontjában vizsgálandó – jeleníti meg ugyanis az intézmény határozatát. Ugyanakkor az elbocsátással kapcsolatos indokolási kötelezettséget akkor is teljesítettnek kell tekinteni, ha az érdekeltet ezen indokokról a hivatali elöljárójával való megbeszélés során megfelelően tájékoztatták, és ha a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság határozatát röviddel az említett megbeszélések után hozták meg. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság adott esetben – az érdekelt által benyújtott panaszra adott válaszában – ki is egészítheti ezt az indokolási kötelezettséget.
80 A jelen esetben az iratokból következik, hogy a felperest Peter de Rooij a 2004. június 15‑én és 25‑én folytatott megbeszélésen tájékoztatta az állítólagos elégtelen szakmai munkájára vonatkozó azon okokról, amelyek miatt meg kívánták szüntetni ideiglenes alkalmazotti szerződését. A felperes által benyújtott panaszra adott válaszában a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság további pontosításokat is adott, amely alapján mérlegelhette az elbocsátási határozat megalapozottságát, és lehetősége nyílt keresetet indítani a Közszolgálati Törvényszék előtt.
81 Mindebből következik, hogy az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot el kell utasítani.
82 Ami másrészt az elbocsátási határozat indokolásának megalapozottságát illeti, meg kell vizsgálni az ETF által a szolgálati érdekre vonatkozóan előadott álláspontot, amelynek során – mint az a jelen ítélet 75. pontjában is kifejtésre került – a nyilvánvaló hiba hiányának vizsgálatára kell szorítkozni.
83 Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik az is, hogy az illetékes hatóság egy alkalmazott helyzetéről való döntés során köteles minden olyan tényt figyelembe venni, amely kihathat határozatára, különös tekintettel az érintett alkalmazott érdekeire. Mindez tulajdonképpen a hivatal gondoskodási kötelezettségéből következik, amely a közjogi szerv és alkalmazottai között a személyzeti szabályzat, illetve analógia útján az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek által előírt kölcsönös jogok és kötelezettségek egyensúlyát tükrözi (az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Pyres kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 51. pontja és T‑258/03. sz., Mausolf kontra Europol ügyben 2005. március 1‑jén hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., II‑189. o.] 49. pontja; lásd e tekintetben a Bíróság C‑298/93. P. sz., Klinke kontra Bíróság ügyben 1994. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑3009. o.] 38. pontját, az Elsőfokú Bíróság T‑13/95. sz., Kyrpitsis kontra CESE ügyben 1996. április 18‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑167. o. és II‑503. o.] 52. pontját, valamint a fent hivatkozott Dejaiffe kontra OHIM ügyben hozott ítélet 53. pontját).
84 A jelen esetben az elbocsátás indokolásaként az ETF egyedül a felperes „általános” szakmai hiányosságait hozta fel, amelyet a felperes által végzett munkára vonatkozó kedvezőtlen szakmai előmeneteli jelentések és kifogások összessége tanúsít. A 2003‑as szakmai előmeneteli jelentés – amely a felperesre vonatkozó egyetlen kedvező jelentés – az alperes szerint nem alkalmas arra, hogy megfordítsa ezt az általános tendenciát.
85 E tekintetben – bár az olyan hiányosságokat, mint a figyelmetlenséget, illetve a pontatlan és nem hatékony munkavégzést a felperes teljes szakmai pályafutása során felróják – a próbaidő végén készült jelentésből és az egyéb szakmai előmeneteli jelentésekből is az következik, hogy a felperes érdemeinek értékelése – az alperes állításával ellentétben – (az 1997‑től 2000‑ig tartozó időszakban és 2003‑ban) összességében kielégítő, sőt bizonyos esetben jó volt.
86 Igaz, hogy két személy is meglehetősen kedvezőtlen értékelést adott, nevezetesen:
– Ulrich Hillenkamp igazgatóhelyettes, akinek a felperes 2002 januárjától 2003 januárjáig a titkárnője volt, és aki a 2002. július 9‑i időközi értékelésben úgy vélte, hogy a felperes nem felel meg kellő mértékben a feladatai ellátásához szükséges kívánalmaknak; hasonlóképpen a 2002‑es évre vonatkozó előmeneteli jelentés tervezetében megállapította, hogy a felperes megbízhatatlan, és az általa ellátott munkakör szinte valamennyi területén súlyos hiányosságokkal bír;
– Sandra Stefani főosztályvezető, akinek a felperes 2003. február 1‑je és 2004. június 30. között a titkárnője volt.
87 Ugyanakkor egyrészt a 2002‑es évre vonatkozó előmeneteli jelentés tervezetével kapcsolatban e szöveg nemcsak hogy soha nem került véglegesítésre, hanem a másik igazgatóhelyettes, Livio Pescia – aki mellett a felperes szintén ugyanezen időszak alatt dolgozott – sokkal kevésbé volt kritikus, mivel a felperes által elvégzett feladatokkal kapcsolatban munkáját kielégítőnek, sőt jónak ítélte, annak ellenére, hogy megemlít néhány hiányosságot, amelyeket részben a kiemelkedően nagy munkatehernek tud be.
88 Másrészt a 2003‑as évre vonatkozó, Siria Taurelli – aki mellett a felperes szintén dolgozott – által 2004. március 18‑án készített és Peter de Rooij által 2004. március 31‑én – vagyis mintegy két hónappal azelőtt, hogy a felperessel közölte volna szerződésének megszüntetésére irányuló szándékát – láttamozott szakmai előmeneteli jelentés a felperesre nézve kifejezetten kedvező volt. Ebből következik, hogy a felperes „has achieved her key objectives set for 2003 […] has been able to perform her tasks effectively and efficiently with respect of deadlines […] has shown capacity to concentrate on her work even while having to deal with several issues at the same time […] has made a substantial effort to improve her memory […] has improved her IT skills […] maintains good, friendly but respectful relations with peers and fellow colleagues” (elérte a 2003‑as évre kitűzött fő céljait […] feladatait képes volt a határidő betartásával érdemben és hatékonyan ellátni […] bebizonyította, hogy képes odafigyelni a munkájára úgy, hogy egyidejűleg több kérdéssel foglalkozik […] emlékezetének fejlesztésére komoly erőfeszítéseket tett […] informatikai ismereteit is fejlesztette […] jó baráti – ugyanakkor tiszteletteljes – viszonyt tart fenn feletteseivel és munkatársaival).
89 A Közszolgálati Törvényszék az alperes ellenkéreleméhez csatolt, a felperesre vonatkozó előmeneteli jelentéseket kiegészítő, adott esetben az általános értékelések téves voltát bebizonyítani kívánó egyoldalú nyilatkozatoknak nem tulajdonít ugyanakkora jelentőséget, mint maguknak az előmeneteli jelentéseknek, mivel ez utóbbiakat egy kontradiktórius eljárás során készítették el éppen azzal a céllal, hogy lehetővé váljék az érintett alkalmazott érdemeinek objektív módon történő értékelése.
90 Ezenfelül az iratokból nem következik, hogy a felperes szakmai teljesítménye az utolsó előmeneteli jelentés – amelyben a felperessel kapcsolatban kiemelik a feladatok hatékony elvégzését és a határidők betartását – Siria Taurelli által 2004 márciusában történt elkészítésétől az elbocsátási határozat három hónappal később történt elfogadásáig jelentősen romlott volna. Ez utóbbi határozat annál is inkább vitatható, hogy azt e jelentést követően ilyen rövid idővel fogadták el.
91 Mindebből következően – a védelemhez való jog és a gondoskodási kötelezettség megsértésének, illetve a felperes által előadott egyéb jogalapok vizsgálatának szükségessége nélkül – az elbocsátási határozat nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz, következésképpen azt meg kell semmisíteni.
92 Egy jogi aktus megsemmisítésével a bíróság e jogi aktust visszaható hatállyal kiiktatja a jogrendből (a Bíróság 97/86., 99/86., 193/86. és 215/86. sz., Asteris és társai kontra Bizottság ügyben 1988. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1988., 2181. o.] 30. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑10/02. sz., Girardot kontra Bizottság ügyben 2004. március 31‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑109. o. és II‑483. o.] 84. pontja). Amennyiben egy megsemmisített jogi aktust már végrehajtottak, joghatásainak megszüntetése céljából vissza kell állítani azt a joghelyzetet, amelyben a felperes a megsemmisített jogi aktus elfogadása előtt volt (a Bíróság 22/70. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 1971. március 31‑én hozott ítéletének [EBHT 1971., 263. o.] 60. pontja és az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Girardot kontra Bizottság ügyben 2004. március 31‑én hozott ítéletének 84. pontja).
93 Ugyanakkor – anélkül, hogy jelen esetben meg kellene vizsgálni, hogy a jogellenes elbocsátás esetén helye van‑e a munkavállaló továbbfoglalkoztatásának – meg kell állapítani, hogy a tárgyaláson a felperes előadta, hogy egészségi állapota jelentősen megromlott, így fizikailag nem lenne képes ismét munkába állni az ETF‑nél. E körülmények alapján, azért, hogy a felperes érdekében a megsemmisítést kimondó jelen ítélet hatékonyan érvényesüljön, a Közszolgálati Törvényszék a pénzügyi jellegű jogviták tekintetében ráruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör alapján felszólítja az alperest, hogy keressen olyan méltányos megoldást, amely biztosítja Pia Landgren jogainak megfelelő védelmét (lásd e tekintetben a Bíróság C‑242/90. P. sz., Bizottság kontra Albani és társai ügyben 1993. július 6‑án hozott ítélet [EBHT 1993., I‑3839. o.] 13. pontját, és az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Girardot kontra Bizottság ügyben 2004. március 31‑én hozott ítéletének 89. pontját).
94 Ebből következően a Közszolgálati Törvényszék felhívja a feleket, hogy először is próbáljanak megegyezni a felperes jogellenes elbocsátásáért járó méltányos pénzbeli kártérítés összegéről, majd tájékoztassák a Közszolgálati Törvényszéket az így meghatározott összegről, illetve – megegyezés hiányában – a jelen ítélet kihirdetésétől számított három hónapon belül kötelesek a Közszolgálati Törvényszék elé terjeszteni a kártérítésre vonatkozó összegszerű elképzeléseiket.
95 Az említett kártérítés összegének megállapítása során figyelembe kell venni különösen azt, hogy Pia Landgren – elbocsátását követően – munkanélküli‑járadékban részesült, illetve azt az életkort, amelyben egészségi állapotára tekintettel nyugdíjba vonulhatott volna.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (teljes ülés)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék az Európai Szakképzési Alapítvány Pia Landgren ideiglenes alkalmazotti határozatlan idejű szerződésének megszüntetéséről szóló, 2004. június 25‑i határozatát megsemmisíti.
2) A felek kötelesek a jelen ítélet kihirdetését követő három hónapon belül a Közszolgálati Törvényszék elé terjeszteni a 2004. június 25‑i határozat jogellenessége miatti pénzbeli kártérítés közös megegyezéssel meghatározott összegét, illetve – megegyezés hiányában – az említett összegre vonatkozó összegszerű elképzeléseiket.
3) A Közszolgálati Törvényszék a költségekről jelenleg nem határoz.
Mahoney | Kreppel | Van Raepenbusch |
Boruta | Kanninen Tagaras | Gervasoni |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2006. október 26‑i nyilvános ülésen.
A jelen ítélet és az itt hivatkozott, de az Európai Bírósági Határozatok Tárában még nem közzétett közösségi határozatok szövege elérhető a Bíróság internetes honlapján, amelynek címe:
www.curia.europa.eu